BK BH 2003/443
BK BH 2003/443
2003.11.01.
I. A különösen nagy kárt okozó csalás bűntettét megvalósító terhelt – aki a társával együtt az ügyletkötés alkalmával a gazdasági társaságot a fizetési készségük és képességük tekintetében haszonszerzés végett tévedésbe ejti és ezáltal kárt okoz – a társadalomra veszélyességben való tévedésre eredményesen nem hivatkozhat, ha a magatartása jogellenes vagy társadalmilag helytelenített voltával tisztában van [Btk. 27. § (2) bek., 318. § (1) bek., (6) bek. a) pont].
II. Bűnsegédként valósítják meg a hitelezők kielégítésének meghiúsításával elkövetett csődbűntettet, akik a jogutód nélküli megszüntetés előtt álló gazdasági társaság fizetésképtelensége látszatának keltéséhez és a hitelezők kielégítésének alapjául szolgáló vagyon eltüntetéséhez színlelt ügyletek megkötésével nyújtanak segítséget [Btk. 21. § (2) bek., 290. § (3) bek.].
A városi bíróság az 1998. július 8-án kelt ítéletével a II. r. terhelt bűnösségét bűnsegédként elkövetett különösen nagy kárt okozó csalás bűntettében; bűnsegédként elkövetett adócsalás bűntettében; bűnsegédként elkövetett a hitelezők kielégítésének meghiúsításával járó csődbűntettben; a számviteli fegyelem megsértésének vétségében és bűnsegédként elkövetett magánokirat-hamisítás vétségében, míg a III. r. terhelt bűnösségét társtettesként elkövetett különösen nagy kárt okozó csalás bűntettében; bűnsegédként elkövetett adócsalás bűntettében és bűnsegédként megvalósított a hitelezők kielégítésének meghiúsításával elkövetett csődbűntettben állapította meg.
Ezért a II. r. terheltet 3 év 6 hónapi börtönbüntetésre és 5 évre a közügyektől eltiltásra, a III. r. terheltet pedig 3 évi börtönbüntetésre és 5 évre a közügyektől eltiltásra ítélte.
A megyei bíróság mint másodfokú bíróság a 2000. szeptember 20-án jogerőre emelkedett ítéletével egyebek között a II. r. terhelt tekintetében megváltoztatta: a II. r. terheltet a számviteli fegyelem megsértésének vétsége miatt az ellene emelt vád alól felmentette és a vele szemben kiszabott börtönbüntetés tartamát 3 évre enyhítette.
Egyebekben a városi bíróság ítéletét a II. r. és III. r. terheltek tekintetében helybenhagyta.
Az eljárt bíróságok a II. r. és III . r. terheltek tekintetében – lényegét tekintve – az alábbi tényállást állapították meg.
1. Az I. r. terhelt 1989. július 20-án alapította meg a K. Kft.-t, amelynek résztulajdonosa és egyben ügyvezetője lett. Az ezt követő időben, 1991-ben és 1992-ben további kft.-ket alapított. Így a L., a N., valamint a M. Kft.-ket, amelyeknek tagjai, ügyvezetői többségében a hozzátartozói, illetve a közvetlen ismerősei lettek. A kft.-k ezen személyek nevei alatt kerültek bejegyzésre. A L. Kft. tagja és ügyvezetője a III. r. terhelt lett.
1990 júliusában az I. r. terhelt megállapodást kötött a K. Kft. nevében a vegyi kombináttal különböző méretű, fajtájú és minőségű, nagy mennyiségű csavar leszállítására. A K. Kft. a csavarokat az U. Kft.-től 2 325 755 forint értékben szerezte be, a csavarokat azonban 48 199 329 forint értékben értékesítette a vegyi kombinát felé.
Ezt követően 1990 októberében és novemberében a II. r. terhelt az U. Kft.-től beszerzett csavarokról 4 db., összesen 72 443 684 forint értékű fiktív számlát állított ki és nyújtott be a K. Kft-hez.
A fiktív számlák alapján a K. Kft. 9 798 971 forint áfát igényelt vissza jogtalanul.
2. 1991 decemberében a IV. r. terhelt létrehozott egy alapítványt – utóbb 50 000 forintra kiegészített – alapítványi vagyonnal.
1991. december 17-én az I. r., a II. r. és a III. r. terheltek – akik 1990-ben kezdtek építeni egy panziót –, kérelemmel fordultak az alapítványhoz az építkezéshez támogatás és hozzájárulás érdekében.
Ebben az időben az alapítvány a támogatáshoz pénzeszközökkel nem rendelkezett.
Ezért az I. r. terhelt hozzátartozói által vezetett L. Kft. 1991. december 30-án 27,5 millió forintot fizetett be az alapítvány számlájára, amelyből az I. r. és III. r. terheltek egyenként 12 375-12 375 millió forintot, míg a II. r. terhelt 2,75 millió forintot vettek fel.
Az alapítványnak történt befizetéssel a L. Kft. 4,4 millió forint nyereségadó befizetése alól mentesült.
Erről a II. r. és a III. r. terheltek tudomással bírtak és közreműködtek magatartásukkal abban, hogy kivonják a L. Kft. nyereségét az adózás alól, a kivont pénzösszeget pedig saját céljaikra, a panzió építésére használták fel.
3. A K. család 1992-ben meg kívánta vásárolni a állami gazdaság borkombinátjától a szőlőuradalmat, az ott levő eszközökkel és 65 millió forint értékű borkészlettel együtt.
A vásárlással kapcsolatos tárgyalásokon a család részéről elsősorban az I. r. terhelt vett részt. A tárgyalásokon azonban esetenként a II. r. és a III. r. terheltek is megjelentek és részt vettek azokon.
A tárgyalások eredményeként 1992. június 23-án megállapodás jött létre a borkombinát, a K. Kft., a L. Kft., valamint a Takarékbank Rt. megyei igazgatósága között.
A megállapodás szerint a borkombinát eladta az uradalmat – mint egységes egészet – a gazdasági épületekkel, udvarral, pincével, egyéb létesítményekkel, szőlőültetvénnyel, termőfölddel, borkészlettel és fahordókkal együtt.
A részleteket a szerződés mellékletei tartalmazták.
Ezek szerint az előbbi vagyontárgyakat a K. és L. Kft.-k vásárolják meg úgy, hogy a L. Kft. kizárólagos tulajdonába kerül az ingatlan, a pincével és az ott levő fahordókkal együtt 7 210 310 forint értékben.
Az ingatlan, a pincével és fahordókkal együtt, tényleges értéke azonban az akkori szakértői vélemény szerint
32 686 750 forint volt.
A szerződésben és a mellékletekben azonban az I. r. terhelt kérésére a szőlőültetvény, illetve az ingatlan a pincével és az ott levő fahordókkal értéke felcserélten került feltüntetésre.
Így a 32 686 750 forint értékű ingatlan, pince és fahordók 7 210 310 forintért kerültek a III. r. terhelt által vezetett N. Kft. tulajdonába. Az N. Kft. egyébként a 7 210 310 forintot a borkombinátnak 1992. június 24-én ki is fizette.
A tárgyalásokon, valamint a szerződés megkötésekor az I. r. és a III. r. terheltek a borkombinátot – mint eladót – a fizetési és teljesítőképességük, továbbá a fizetési szándékuk tekintetében tévedésbe ejtették. A teljes vételár kifizetése ugyanis nem állt szándékukban, de erre reális lehetőségük sem volt.
A már jelzett összegen felül a további vételárat az I. r. és a III. r. terheltek többszöri felszólítás ellenére nem teljesítették.
Így a III. r. terhelt – együttműködve az I. r. terhelttel – 32 686 750 forint kárt okozott a borkombinátnak.
4. Az I. r. terhelt az 1990-ben kezdett üzleti tevékenysége során a K. Kft.-nek a L. és N. Kft.-k felé fennálló fizetési kötelezettségeit nem kívánta teljesíteni.
Ennek érdekében az 1991-1992. években az említett kft.-kel különböző fiktív szerződéseket kötött. Ezek termelési előleg nyújtására, követelések engedményezésére, egyéb hitelnyújtásra stb. vonatkoztak. A fiktív szerződések azt célozták, hogy a K. Kft. jogutód nélküli megszűnése esetén a kft. hitelezői ne nyerhessenek kielégítést.
Az elhatározásnak megfelelően a K. Kft. 1991-ben folyamatosan mintegy 114 millió forint hitelt nyújtott a III. r. terhelt által vezetett N. Kft.-nek, amelyből a III. r. terhelt kb. 90 millió forintot nem fizetett vissza.
A fennálló tartozást akként rendezték, hogy a K. Kft. 1992. november 6-án kb. 78 millió forint követelést a II. r. terhelt javára engedményezett.
Ezt követően 1992. december 15-én a K. Kft. további 35 446 280 forint követelést engedményezett a II. r. és a III. r. terheltek javára.
Ezek az ügyletek valós gazdasági eseményt nem tartalmaztak. Céljuk csupán az volt, hogy a K. Kft. megszüntetése folytán az elszámolásnál a kft.-nek a hitelezők kielégítését szolgáló vagyona ne maradjon.
Egyébként a K. Kft. 1992. október 1. napjával határozta el jogutód nélküli megszűnését.
A II. r. és a III. r. terheltek a színlelt ügyletek megkötésével segítséget nyújtottak az I. r. terheltnek ahhoz, hogy a K. Kft. megszüntetése folytán a kft. hitelezőinek kielégítése meghiúsuljon.
A jogerős határozatokat hozó bíróságok ítéleteikben kifejtették, hogy a II. r. terhelt azzal a magatartásával, mely szerint az I. r. terhelt által vezetett kft. részére fiktív számlákat állított ki és nyújtott be, amelyek alapján az I. r. terhelt – a II. r. terhelt által is tudottan – jogtalanul áfát igényelt vissza, bűnsegédként megvalósította a különösen nagy kárt okozó csalás bűntettét.
A II. r. és a III. r. terheltek azzal a magatartásukkal, hogy általuk is tudottan vagyonkimentési és adócsökkentési célzattal létrehozott alapítványtól pénzt igényeltek és vettek fel, majd azt saját céljaikra használták, bűnsegédként elkövették az adócsalás bűntettét.
A tényállás 3. pontjában írt cselekményével a III. r. terhelt azzal a magatartásával, hogy az I. r. terhelttel együttműködve a borkombinátot fizetési készségük és képességük tekintetében jogtalan haszonszerzés végett tévedésbe ejtették és ezzel kárt okoztak, társtettesként elkövette a különösen nagy kárt okozó csalás bűntettét.
A II. r. és a III. r. terheltek pedig a tényállás 4. pontjában rögzített azzal a magatartásukkal, hogy színlelt szerződések megkötésével segítséget nyújtottak az I. r. terheltnek a vállalkozása fizetőképtelensége látszatának keltéséhez, a K. Kft. vagyonának kimentéséhez, a hitelezők kielégítése alapjául szolgáló vagyon eltüntetéséhez; bűnsegédként megvalósították a hitelezők kielégítésének meghiúsításával elkövetett csődbűntettet.
Továbbmenően a II. r. terhelt a tényállás 1. pontjában írtak szerint a fiktív számlák kiállításával, amelyek alapján az I. r. terhelt jogtalanul áfát igényelt vissza, bűnsegédként elkövette a magánokirat-hamisítás vétségét is.
A jogerős bírósági határozatok ellen a II. r. terhelt és védője, és a III. r. terhelt felülvizsgálati indítványt nyújtottak be.
A II. r. terhelt és védője felülvizsgálati indítványukban – lényegét tekintve – a jogerős határozatokban megállapított tényállás felderítetlenségét, iratellenességét és téves következtetéseken nyugvó téves voltát, tehát a jogerős határozatok megalapozatlanságát és erre tekintettel a II. r. terhelt büntetőjogi felelősségének megállapítását és a büntetés kiszabását sérelmezik.
A tényállás 1. pontjában írt cselekmény kapcsán azt adták elő, hogy a kiállított számlák nem voltak fiktívek. Vitatták ezzel összefüggésben a szakértői vélemény helyességét, a bíróságnak azt az eljárását, mely szerint indítványuk ellenére nem rendelt ki más szakértőt. Kifogásolták azt is, hogy a másodfokú bíróság az általuk becsatolt bizonyítékokat (okiratok, szakértői vélemények stb.) figyelmen kívül hagyta, holott ezek a bizonyítékok a II. r. terhelt ártatlanságát bizonyították.
A tényállás 2. pontjában írt cselekmény kapcsán kifejtett álláspontjuk szerint ez a cselekmény nem valósít meg bűncselekményt. A támogatást ugyanis bárki igénybe vehette volna.
Mindezeket meghaladóan – indokolás nélkül – arra is hivatkoztak, hogy a bíróságok az ügyben törvényes vád hiányában jártak el.
A kifejtettekre tekintettel indítványozták elsődlegesen a felülvizsgálati indítvánnyal megtámadott jogerős bírósági határozatok hatályon kívül helyezését és a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bíróság új eljárásra utasítását, másodlagosan pedig azt, hogy a Legfelsőbb Bíróság maga hozzon a törvénynek megfelelő határozatot.
A II. r. terhelt felülvizsgálati indítványát írásban utóbb többször is kiegészítette. Ezekben lényegében a jogerős határozatokban megállapított tényállás helyességét és így a bűnösségének megállapítását sérelmezi.
A III. r. terhelt felülvizsgálati indítványában azt adta elő, hogy a terhére rótt bűncselekményeket nem követte el. Az ügyeket ugyanis testvére, az I. r. terhelt intézte, ő csupán az okiratokat írta alá.
Megbízott testvérében, az I. r. terheltben, jóhiszeműen cselekedett. Így szándékosság és gondatlanság hiányában bűnösségének megállapítása téves.
Továbbmenően arra is hivatkozott, hogy a másodfokú eljárásban az utolsó tárgyaláson gyógyszerek hatása alatt állott, így védekezését megfelelően nem tudta kifejteni.
Végül a felülvizsgálati indítványában azt az álláspontját is kifejtette, mely szerint cselekményeinek büntethetősége elévült.
A III. r. terhelt felülvizsgálati indítványát utóbb szintén több beadványban kiegészítette. Ezekben azonban csupán az eljárás során előterjesztett védekezését megismételve tagadta a cselekmények elkövetését és felmentését kérte.
A legfőbb ügyész a II. r. terhelt és védője által előterjesztett felülvizsgálati indítványnak – mint a törvényben kizártnak – az elutasítását indítványozta; a III. r. terhelt tekintetében pedig a felülvizsgálati indítvánnyal megtámadott jogerős bírósági határozatok hatályban fenntartására tett indítványt. Kifejtett álláspontja szerint a III. r. terhelt javára sem tévedés, sem pedig elévülés nem állapítható meg, így a jogerős határozatot hozó bíróságok a büntető anyagi jog szabályait nem sértették meg, tehát a felülvizsgálati indítvány alaptalan.
A II. r. és a III. r. terheltek, illetve a II. r. terhelt védője által előterjesztett felülvizsgálati indítvány részben, az alábbiak szerint alapos.
A Legfelsőbb Bíróság mindenekelőtt arra mutat rá, hogy a felülvizsgálati eljárásban a jogerős határozatokban megállapított tényállás nem támadható, az irányadó.
Mindezekre tekintettel tehát a II. r. terhelt és védője által előterjesztett, valamint a III. r. terhelt által benyújtott felülvizsgálati indítvány döntő részében olyan okokra hivatkozik, amelyek nem képeznek felülvizsgálati okot. Ezen okok alapján a felülvizsgálat a törvényben kizárt.
Nem alapos a II. r. terhelt és védője által előterjesztett felülvizsgálati indítvány abban a részében sem – amely egyébként felülvizsgálati okot képezhet –, hogy a bíróságok törvényes vád hiányában jártak el.
A városi ügyészség ugyanis a vádiratában lényegében azokat a magatartásokat tette vád tárgyává, amelyeket a jogerős bírósági határozatok is megállapítottak.
Tekintettel pedig arra, hogy a vád tárgyát a vád tárgyává tett tények köre képezi és a vádat az arra jogosított hatóság emelte, a törvényes vád hiánya szóba sem kerülhet.
Tehát a II. r. terheltnek és a védőjének a törvényes vád hiányára hivatkozása – amelyet egyébként a felülvizsgálati indítványban meg sem indokoltak – alaptalan.
Továbbmenően nem alapos a III. r. terhelt által a társadalomra veszélyességben való tévedésére hivatkozás sem.
A Btk. 27. § (2) bekezdése értelmében ugyanis csak az nem büntethető, aki a cselekményt abban a téves feltevésben követi el, hogy az a társadalomra nem veszélyes, és erre a feltevésre alapos oka van.
A jogerős határozatokban megállapított tényállásból következően a III. r. terhelt a tényállás 3. pontjában írt cselekmény során a tárgyalásokon részt vett. Tudomással bírt annak lényegéről, de részleteiről is. Ezt követően írta alá a szerződést.
Ilyen körülmények között pedig a társadalomra veszélyességben tévedés szóba sem kerülhet, de különösen az nem, hogy a III. r. terheltnek a társadalomra veszélyességben való tévedésre alapos oka volt.
Hasonlóképp nem alapos a tényállás 4. pontjában írt cselekmény tekintetében a III. r. terhelt részéről a társadalomra veszélyességben tévedésre hivatkozás sem.
A társadalomra veszélyességben tévedésre ugyanis nem hivatkozhat az, aki tudatában van annak, hogy magatartása jogellenes vagy legalábbis társadalmilag helytelenített.
Ilyennek, tehát legalább társadalmilag nem elfogadottnak, sőt helytelenítettnek kell tekinteni azt a magatartást – amelynek a III. r. terhelt is tudatában volt –, hogy minden körültekintés nélkül, az okiratok áttekintése, tartalmának megismerése nélkül iratokat írjon alá.
Megjegyzendő egyébként ezzel összefüggésben az is, hogy a jogerős határozatokban megállapított tényállás szerint a III. r. vádlott tisztában volt azzal, hogy a tényállás 4. pontjában írt magatartása azt a célt szolgálta, hogy az I. r. terhelt által vezetett kft. vagyonát a társaságból kivonják és így a hitelezők követeléseinek a kielégítését meghiúsítsák. Ennek tudatában – az I. r. terhelttel együttműködve – cselekedett.
Továbbmenően azonban a III. r. terheltnek a cselekmények büntethetőségének elévülésére hivatkozása részben, az alábbiak szerint alapos.
A cselekmények elkövetésének idején hatályban volt Btk. 318. § (1) bekezdésében meghatározott, és a (6) bekezdés a) pontja szerint minősülő és büntetendő csalás bűntettének törvényi büntetési tétele két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés.
A Btk. 290. §-ának (1) és (3) bekezdésében meghatározott és a (3) bekezdés szerint minősülő és büntetendő csődbűntett törvényi büntetési tétele pedig öt évig terjedő szabadságvesztés volt.
Ezzel szemben viszont a cselekmény elkövetésének idején hatályos Btk. 310. § (1) bekezdésébe ütköző, és a (3) bekezdés szerint minősülő és büntetendő adócsalás bűntettét a törvény három évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegette.
A Btk. 33. § (1) bekezdés b) pontja értelmében a bűncselekmény büntethetősége elévül a büntetési tétel felső határának megfelelő idő, de legalább három év elteltével.
Figyelemmel arra, hogy a városi ügyészség a vádiratában 1995. június 23-án a II. r. és a III. r. terheltek ellen a jelzett bűncselekmények miatt vádat emelt a terheltek ellen és a II. r. terhelt a tényállás 1. pontjában leírt cselekményét 1990 októberében és novemberében, a tényállás 4. pontjában leírt cselekményét pedig 1992. november és december hónapokban, míg a III. r. terhelt a tényállás 3. pontjában leírt cselekményét 1992. júniusában, az 4. pontban meghatározott cselekményét pedig szintén 1992. novemberében és decemberében valósította meg, a II. r. és a III. r. terheltek csalási cselekménye és a csődbűntett büntethetősége elévülés folytán nem szűnt meg.
Ezzel szemben viszont a II. r. és a III. r. terhelteknek a tényállás 2. pontjában írt adócsalás bűntetteként értékelt cselekményének büntethetősége a Btk. 33. (1) bekezdés b) pontjában írtakra tekintettel a Btk. 32. §-a b) pontja alapján megszűnt.
A II. r. és a III. r. terheltek ugyanis ezt a cselekményüket – a tényállásból következően – 1991 decemberében valósították meg.
Az iratokból megállapíthatóan a II. r. és a III. r. terhelteket gyanúsítottként 1994. október 27-én, illetve 1994. november 2-án hallgatták meg. E gyanúsítottkénti meghallgatásuk alkalmával azonban velük a tényállás 2. pontjában írt cselekmény elkövetésének alapos gyanúját nem közölték és ezekre a cselekményekre nézve őket nem hallgatták meg.
Az ügyben az iratismertetésre 1995. január 17-én került sor. Az iratismertetésen a II. r. és a III. r. terheltek nem, csupán a védőjük vett részt. Ez alkalommal azonban a védővel sem került közlésre a tényállás 2. pontjában írt cselekménnyel kapcsolatosan az alapos gyanú.
A tényállás 2. pontjában írt, a II. r. és a III. r. terheltek által elkövetett cselekmény csupán a vádiratban került rögzítésre, amely a fentiek szerint 1995. június 23-án kelt.
Így pedig figyelemmel a II. r. és a III. r. terheltek által a tényállás 2. pontjában írt cselekmény elkövetési idejére és a vádemelés időpontjára, az állapítható meg, hogy a II. és III. r. terheltek adócsalási cselekményének büntethetősége már a vádirat benyújtásakor elévült, a büntethetősége megszűnt.
Az elévülést nem szakította félbe az adott bűncselekmény miatt a II. r. és a III. r. terheltek ellen foganatosított a Btk. 35. § (1) bekezdésében írt hatósági eljárási cselekmény.
Mindezekre tekintettel tehát megsértették az ügyben eljárt jogerős határozatot hozó bíróságok a büntető anyagi jog szabályait, amikor a II. r. és a III. r. terheltek bűnösségét a tényállás 2. pontjában írt bűnsegédként megvalósított adócsalás bűntettében megállapították.
Ezért a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati indítvánnyal megtámadott jogerős bírósági ítéleteket a II. r. és a III. r. terhelteknek a bűnsegédként elkövetett adócsalás büntettében bűnösséget megállapító részében a Be. 291. § (1) bekezdés a) pontja alapján hatályon kívül helyezte és e vonatkozásban a (3) bekezdés alapján maga hozott a törvénynek megfelelő határozatot: a II. r. és a III. r. terheltekkel szemben bűnsegédként elkövetett adócsalás bűntette miatt indított büntetőeljárást a Btk. 32. § b) pontjában írtakra figyelemmel a Be. 213. § (1) bekezdés a) pontja alapján megszüntette.
Ezt meghaladóan azonban a Legfelsőbb Bíróság, mivel a II. r. és a III. r. terheltek, illetve a II. r. terhelt védője által benyújtott felülvizsgálati indítványt nem találta alaposnak, azoknak nem adott helyt, a felülvizsgálati indítvánnyal megtámadott jogerős bírósági ítéleteket a hatályában fenntartotta.
Kétségtelen ugyan, hogy a II. r. és a III. r. terheltek bűnösségének köre a fentebb írtaknak megfelelően szűkült, ennek ellenére a Legfelsőbb Bíróság úgy ítélte meg, hogy a terheltekkel szemben a jogerős határozatokban megállapított büntetés megfelel a törvényi rendelkezéseknek, a büntetéskiszabási elveknek és követelményeknek. Azok enyhítésére törvényes lehetőség nincsen.
Nincsen már csak azért sem, mert a terheltekkel szemben kiszabott büntetés a legsúlyosabb cselekményre rendelt törvényi büntetési tétel keretei között helyezkedik el és így a büntetéskiszabás felülvizsgálatát a Be. 284. § (2) bekezdése egyébként is kizárja. (Legf. Bír. Bfv. III. 928/2001. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás