GK BH 2003/464
GK BH 2003/464
2003.11.01.
Ha a váltóhitelező a váltó kiállítása alapjául szolgáló szerződést kötő fél, a Vár. 17. §-a értelmében az alapügyletből eredő kifogások a váltóperben is érvényesíthetők [Ptk. 222. §; 1/1965. (I. 24.) IM rendelet (Vár.) 17. §, 28. §, 31. § (1)–(3) bek., 48–49. §, 78. §].
A felperes mint lízingbeadó és az I. r. alperes mint lízingbevevő között 1999. június 7-én létrejött lízingszerződésben az I. r. alperes egy Volvo FH 12 típusú gépjárművet lízingelt. A vételárat 14 375 000 Ft-ban, a futamidőt 36 hónapban, a havi lízingdíjat 301 200 Ft-ban határozták meg. A lízingszerződésben feltételként kötötték ki a II. r. alperes közjegyzői okiratba foglalt készfizető kezességvállaló nyilatkozatát, üres váltó és váltó megállapodás aláírását, Casco biztosítási szerződés megkötését. Ezt a lízingszerződést a felperes, a lízingbevevőként I. r. alperes képviseletében annak ügyvezetője, valamint a II. r. alperes írta alá, aki az I. r. alperes tagja volt. A II. r. alperes a lízingszerződés aláírásával egy napon külön nyilatkozatot írt alá, amelyben kijelentette, hogy a lízingszerződésből eredő fizetési kötelezettségért készfizető kezességet vállal, amelyet közjegyző előtt is megerősít. A lízingbevevő a lízingelt gépjárművet használatra átvette.
Az I. r. alperes 1999. november 10-én saját váltót állított ki a felperes kedvezményezett javára 14 295 631 Ft összegben, a váló lejáratát 1999. november 25. napjában jelölte meg. A váltót a kiállító aláírására kijelölt rovatban az I. r. alperes cégbélyegzőjét használva az I. r. alperes ügyvezetője és a II. r. alperes írták alá. A váltó forgatását a kiállító kizárta. A felperes a váltót annak lejáratakor fizetésre bemutatta, a bank azonban 1999. november 26-án óváspótló nyilatkozatot vett fel, amely szerint fizetés fedezethiány miatt nem volt teljesíthető. Az I. r. alperes lízingbevevőtől a lízingelt Volvo FH 12 típusú gépjárművet a felperes 2000. március 13-án átvette.
A felperes a keresetében 14 295 631 Ft tőke, ennek 1999. november 25-től a kifizetésig járó évi 6 váltókamata, valamint 3 ezrelék váltódíj és perköltség megfizetésére kérte kötelezni az alpereseket. A keresetét a váltó alapján terjesztette elő és az 1/1965. (I. 24.) IM rendelet (továbbiakban: Vár.) 78., 28., 48. és 49. §-aira hivatkozott. A II. r. alperes – a felperes állítása szerint – a váltót kezesként írta alá, ezért mint kezes köteles helytállni.
Az alperesek a kereset elutasítását kérték. Sérelmezték, hogy a lízingtárgy visszavétele után a felperes nem számolt el, ezért alaptalanul követeli a váltó teljes összegét. Álláspontjuk szerint a tartozásukat csökkenteni kell a már kifizetett lízingdíj-részletekkel és a visszavett gépjármű értékével. A II. r. alperes nem ismerte el, hogy a váltót kezesként írta alá, ezért vitatta, hogy a váltó kifizetéséért a felelőssége fennáll. Az alperesek arra kérték kötelezni a felperest, hogy a lízingszerződés alapján számoljon el.
Az elsőfokú bíróság egyetemlegesen kötelezte az alpereseket, hogy fizessenek meg a felperesnek 14 295 631 Ft váltótartozást és ennek 1999. november 25-től a kifizetésig járó évi 6%-os váltókamatát, 3 ezrelék váltódíjat és 1 150 000 Ft perköltséget a Vár. 75., 47. és 48. §-ai alapján. Az alperesek által előterjesztett váltókifogást elutasította. Döntését azzal indokolta, hogy a váltó olyan ,,speciális okirat'', amelynek alapján a váltó esedékességekor fizetnie kell annak, aki a váltót aláírta. A II. r. alperes aláírása a Vár. 31. § (3) bekezdése alapján kezesi aláírásnak minősül.
Az ítélet ellen az I. r. és II. r. alperesek fellebbeztek.
Az I. r. alperes fellebbezése az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezésére irányult. Sérelmezte, hogy az elsőfokú bíróság az alapügyletből eredő kifogását elutasította. Álláspontja szerint a perbeli váltó fedezeti váltó, amelynek rendeltetése az alapügyletből eredő tartozás biztosítása volt. A felperes akkor kérhetné a váltóban megjelölt összeget, ha a lízingelt gépjárművet (kamiont) nem vette volna vissza és beszámította volna a korábban befizetett összegeket. Ezért az alapügyletre alapított váltókifogás alapján e vonatkozásban is fel kell venni a bizonyítást.
A II. r. alperes fellebbezése a vele szemben előterjesztett kereset elutasítására irányult. Sérelmezte, hogy a váltón az aláírását kezességi felelősségvállalásként értékelte az elsőfokú bíróság. Ezzel kapcsolatban előadta, hogy az I. r. alperes nevében eljárva az I. r. alperes bélyegzőjét használva írta alá a váltót, de ragaszkodott ahhoz, hogy azt az I. r. alperes ügyvezetője D. Gy. is aláírja. A felperesnek a Vár. 31. § (3) bekezdésére való hivatkozása a felperes részéről joggal való visszaélés. Sérelmezte azt is, hogy az I. r. alperes által befizetett összegeket, valamint a visszavett kamion értékét nem számították be a váltókövetelésbe.
A II. r. alperes fellebbezése alapos, az I. r. alperes fellebbezése annyiban alapos, hogy az eddig megállapított tényállás az ügy megnyugtató eldöntéséhez nem elegendő.
A II. r. alperes fellebbezése alapján a másodfokú bíróságnak is azt kellett vizsgálni, hogy a váltót a II. r. alperes az I. r. alperes képviseletében eljárva, vagy kezesként írta-e alá.
Az 1/1965. (I. 24.) IM rendelet 31. § (1) bekezdése szerint a váltókezességet a váltóra vagy a toldatra kell írni. A (2) bekezdés alapján a váltókezességet kifejezik ezek a szavak: ,,kezességet vállalók'' vagy más azonos értelmű kifejezés, ha ezt a nyilatkozatot a kezes alá is írta. A (3) bekezdés alapján pedig a váltó előlapján írt puszta aláírást kezességnek kell tekinteni, kivéve a címzett és a kibocsátó aláírását.
A perbeli esetben a felperes tévesen állítja, hogy a II. r. alperesnek a perbeli váltón lévő aláírását puszta aláírásnak, s ebből következő kezességvállaló nyilatkozatnak kell tekinteni. A II. r. alperes a perbeli váltót a váltó kiállítójaként jelölt helyen írta alá és használta a cég bélyegzőjét is. A II. r. alperes azzal, hogy a váltót a váltó kiállítója helyen írta alá pontosan kifejezte, hogy azt nem a kezesi felelősségvállalás szándékával tette, hanem a váltó kiállítóját képviselte. Ezt támasztja alá, hogy az I. r. alperes ügyvezetője mint a váltó kiállítójának szervezeti képviselője is a II. r. alperes aláírása alatt írta alá a váltót. Ezen túlmenően megerősíti az a tény is, hogy a perbeli váltó fedezeti váltó volt és rendeltetése az alapügyletből – lízingszerződésből – eredő tartozás biztosítása volt, s ezt az alapügyletet is a lízingbevevő képviseletében – a váltóval azonos módon – a II. r. alperes és az I. r. alperes ügyvezetője írta alá. Vagyis a II. r. alperes a lízingszerződés megkötésénél és a váltó aláírásánál az I. r. alperesi cég meghatalmazottjaként járt el (Ptk. 222. §). Ezért a II. r. alperes aláírását nem lehet a Vár. 31. § (3) bekezdése szerint minősülő kezességvállalást kifejező aláírásának tekinteni. Az elsőfokú bíróságtól eltérően a másodfokú bíróság arra a következtetésre jutott, hogy a II. r. alperes a váltót nem kezesként írta alá, aláírásával nem keletkezett fizetési kötelezettsége a Vár. 32. § (1) bekezdése alapján a felperessel szemben.
A fentiekre tekintettel a Pp. 213. § (2) bekezdése alapján hozott részítéletével az elsőfokú ítéletet a Pp. 253. § (2) bekezdése alapján részben megváltoztatta és a felperes keresetét a megjelölt jogcímen II. r. alperessel szemben elutasította.
Az I. r. alperes fellebbezését vizsgálva az elsőfokú bíróság helytállóan állapította meg, hogy a váltóadósság függetlenedik az alapügylettől, a váltóban foglalt kötelezettség absztrakt, a váltóadós a váltójogviszony és nem a jogcímes ügylet alapján tartozik helytállni. Tévedett azonban, amikor nem vette figyelembe, hogy a perbeli esetben az a váltóhitelező érvényesíti a váltóból eredő követetését, aki a lízingszerződést – az alapügyletet – kötötte. A Vár. 17. §-a viszont csak azokat a kifogásokat tiltja, amelyek a váltóadósnak a kibocsátóval vagy valamelyik előbbi váltóbirtokossal szemben fennálló személyes viszonyán alapulnak. Az I. r. alperes a váltó kiállítója (a váltó főadósa) tehát nem kibocsátó (megtérítési váltóadós), előző váltóbirtokos pedig a váltó forgatásának hiányában nincsen, ezért az I. r. alperesnek az alapügyletből eredő kifogásait vizsgálni kell.
Az I. r. alperes arra alapította a váltó kifogását, hogy a váltó kiállítója után a lízingtárgyat – kamiont – visszaszolgáltatta a felperesnek. Ezért a felperes a szerződés megszűnésére tekintettel köteles elszámolni és csak az elszámolás eredményétől függően lehet követetése az I. r. alperessel szemben.
Az elsőfokú bíróság azonban eltérő jogi álláspontja folytán nem vizsgálta a váltókifogás megalapozottságát. Annak a releváns ténynek a feltárása, hogy a lízingszerződés alapján a feleket a szerződés megszűnése esetén milyen kötelezettségek terhelték, s a felperes követelése egészben vagy részben fennáll-e, a bizonyítás nagy terjedelmű kiegészítését teszi szükségessé. Ezért a másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet az I. r. alperes vonatkozásában a Pp. 252. § (3) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és ebben a keretben az elsőfokú bíróságot a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasította.
A megismételt eljárásban a lízingszerződést teljes terjedelmében be kell csatolni, ennek alapján kell megállapítani, hogy a felek a szerződés felmondása esetére miként állapodtak meg. A lízingszerződés részét képező – a másodfokú eljárásban csatolt – általános szerződési feltételekből megállapítható, hogy a felmondás folytán a lízingbevevő valamennyi tartozása azonnal esedékessé vált. A felmondáskor az I. r. alperes a tartozása összegét a váltó aláírásával elismerte. Ekkor azonban a kamion még az I. r. alperesnél volt. Általános polgári jogi jogelv, hogy a szerződésszegés reparációja folytán gazdagodás a jogosultnál nem következhet be. Az általános szerződési feltételek 10.5 pontjából kitűnően a visszavett lízingtárgyat a lízingbeadó értékesíthette és a befolyt összeggel a lízingbevevő tartozása csökkent. Ilyen szerződési feltételek mellett az I. r. alperes joggal kifogásolta az elszámolás elmaradását. (Legf. Bír. Gf. I. 31.201/2002. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás