KK BH 2003/481
KK BH 2003/481
2003.11.01.
Ha a közigazgatási határozat nem hivatkozik az ügyfél által elkövetett jogszabálysértésre, a közigazgatási perben erre a bíróság sem hivatkozhat [1952. évi III. tv. 213. §, 252. §]
Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint az elsőfokú adóhatóság a felperesnél 1991-93. évekre vonatkozóan átfogó ellenőrzést folytatott le. A vizsgálat megállapította, hogy a felperes, valamint a L. Kft. 1993. október 15-én kelt társasági szerződéssel megalapították a K. Rt.-t. A felperes az alapításkor egyenként 1 000 000 Ft névértékű fix összegű osztalék elsőbbséget biztosító részvényt jegyzett 203 000 000 Ft kibocsátási áron. A névérték szerinti 3 000 000 Ft megfizetésre került, míg a fennmaradó 200 000 000 Ft-os hátralékot a társaság részben 38 000 000 Ft-ról kiállított váltóval rendezte, másrészt megállapodást kötött a D. Kft.-vel, mely szerint
162 000 000 Ft tartaléktőkét kap, s ellenértékként engedélyezi a K. Rt. 3 db, tulajdonában lévő részvény elsőbbségi osztalékát 5 éven keresztül, összesen 300 000 000 Ft értékben.
A vizsgálat rögzítette azt is, hogy a K. Rt. 164 000 000 Ft tőketartalékot adott át a D. Kft.-nek, amely a felperesnek továbbította 162 000 000 Ft összegben. A felperes a K. Rt. alapításakor megvásárolt részvényeket 3 000 000 Ft-ért értékesítette, és erre tekintettel 200 000 000 Ft árfolyamveszteséget számolt el.
A vizsgálat eredményeként az elsőfokú adóhatóság a felperes terhére társasági adónemben 1993. évre vonatkozóan 64 800 000 Ft adóhiányt állapított meg, amely után 32 400 000 Ft adóbírságot szabott ki, és kötelezte a felperest 51 423 000 Ft késedelmi pótlék megfizetésére. A határozat indokolása szerint a megállapodások fiktívek voltak, mert az üzletkötő gazdasági társaságok között valós gazdasági esemény nem történt, a 200 000 000 Ft árfolyamveszteséggel szemben 38 000 000 Ft veszteséget minősített elszámolhatónak. A felperes megsértette a számvitelről szóló 1991. évi XVIII. törvény (továbbiakban Sztv.) 15. § (3) bekezdésében foglaltakat, mert könyveiben nem a valóságban megtalálható gazdasági eseményt rögzített.
A felperes fellebbezése folytán az alperes az elsőfokú határozatot határozatával helybenhagyta. Kiemelte, hogy a tényállást az elsőfokú adóhatóság megfelelően felderítette, és eljárása során széles körű bizonyítást folytatott le, a megállapításai jogszerűek és törvényes volt az adójogi konzekvenciák levonása is. Határozatában utalt az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény (továbbiakban: Art.) 1. § (7) bekezdésére.
A felperes keresetében az alperes határozatának az elsőfokú határozatra kiterjedő hatályon kívül helyezését, és új eljárás lefolytatására kötelezését kérte. Az indokolás szerint a gazdasági események ténylegesek és valóságosak voltak. Az adóhatóság az Art. 1. § (7) bekezdése alapján nem jogosult a szerződés semmissé nyilvánítására, így hatáskörét túllépte. Az adóhatóság nem jogosult a gazdasági társaságok gazdasági jellegű döntéseit értékelni. A tényállás egyéb iránt megalapozatlan, és abból téves jogi következtetést vont le.
Az alperes a kereset elutasítását kérte, egyben utalt a perben érintett ügyletekkel összefüggésben indított nyomozati eljárás során beszerzett Budapesti Műszaki Ár- és Könyvszakértő Intézet által készített szakvélemény megállapításaira. Az alkalmazott váltóügyletek, azok helytelen könyvelése elfedte azt a tényt, hogy valóságban a K. Rt. nem rendelkezett átadható tőketartalékkal, a D. Kft. pedig átadható eredménytartalékkal. A felperes könyvelésével szemben a tőketartalék, illetve eredménytartalék átadásokat nem végleges pénzeszköz átadásnak, hanem visszterhes ügyletnek kell tekinteni.
Az elsőfokú bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította. Utalt arra, hogy a felperes vezetőivel szemben lefolytatott büntetőeljárás során kirendelt igazságügyi könyvszakértők szakvéleményt terjesztettek elő, majd a városi bíróság előtt folyamatban lévő, büntetőügyben is igazságügyi könyvszakértő került kirendelésre, továbbá a vádlottak is terjesztettek elő magánúton beszerzett igazságügyi könyvszakértői véleményt. A büntetőügyben a városi bíróság a Be. 78. §-a alapján a szakvélemények felülvizsgálatát rendelte el, és a vélemény elkészítésére az Igazságügyi Könyvszakértői Bizottságot rendelte ki. A közigazgatási perben az elsőfokú bíróság az Igazságügyi Könyvszakértői Bizottság által elkészített felülvizsgálati véleményt a bizonyítási eljárás anyagává tette, és ítéletét lényegében az abban található megállapításokra alapította. A felperes által indítványozott kérdések tekintetében a szakértői felülvélemény kiegészítését nem látta indokoltnak.
Az elsőfokú bíróság kifejtette, hogy a társasági adóról szóló 1991. évi LXXXVI. törvény (továbbiakban Ta. tv.) 4. § (1) bekezdés a) pontja alapján az adó alapja a kettős könyvvitelt vezető adóalanynál a számviteli előírásai alapján megállapított adózási eredmény, módosítva a (2) és (3) bekezdésben foglaltakkal.
A társasági adó alanya a bevallás elkészítésekor az adó alapjának kiszámításakor az Sztv.-ben meghatározott mérleg, valamint eredmény-kimutatás adatai alapján határozza meg az adófizetési kötelezettséget. Ennek alapján megállapítható, hogy kiemelt jelentősége van a társasági adóalap szempontjából a társaság könyvelésének, illetve, hogy egyes tételeket a mérleg mely tételeiben tünteti fel.
A felperes a D. Kft.-től átvett tartaléktőkéből eredő 162 000 000 Ft-ot a mérleg eredménytartalékaként tüntette fel. Ezzel összefüggésben a Könyvszakértői Bizottság véleménye is rögzíti, hogy az Sztv. 26. § (5) bekezdése, (6) bekezdése, (8) bekezdése, valamint 43. § (1) és (2) bekezdése, 50. § (3) és (4) bekezdése alapján az eredménytartalék csak tényleges és átadott pénzeszköz lehet. A perben érintett ügyletekkel összefüggésben a ,,végigfuttatott'' 162 000 000 Ft tekintetében a társaságok eljárása nem felelt meg a fenti számviteli előírásoknak, illetőleg a felperes az átadott pénzeszközt eredménytartalékként nem tüntethette fel, csak tőketartalékként kerülhetett volna feltüntetésre. A megállapított árfolyamveszteség szintén szabálytalanul került feltüntetésre a felperes mérlegében.
Ezzel összefüggésben a bíróság rögzítette, hogy eredménytartalékként a mérlegben csak már korábban adózott összeget lehetett volna feltüntetni, amely jelen esetben nem állt fenn. A felperes sem hivatkozott arra, hogy az összeg után az érintett cégek bármelyike megfizette volna a Ta. Tv.-ben meghatározott 40%-os mértékű adót. Ahhoz, hogy ilyen nagyságú összeget eredménytartalékként elszámoljon a felperes, 108 000 000 Ft adót kellett volna előzetesen megfizetni.
Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint az adóhiány megállapításának éppen az volt az indoka, hogy az Sztv. előírásaival ellentétesen eredménytartalékként tüntette fel a felperes az összeget. E körben a szakvélemény részletes magyarázatot adott arra, hogy ez vezetett az adóhiány megállapításához, ezért erre vonatkozóan külön szakvéleményt a perben beszerezni nem volt indokolt.
A bíróság álláspontja szerint a szerződés esetleges színlelt voltára vonatkozóan a Szakértői Bizottságnak véleményt előterjesztenie nem kellett, hiszen ez a bíróság, illetve a közigazgatási szerv kompetenciájába tartozik, erre az Art. 1. § (7) bekezdése az eljáró közigazgatási szervnek ad felhatalmazást, illetve a bíróság értékelheti, hogy ezt jogszerűen alkalmazta-e a közigazgatási szerv.
Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a felperes megalapozatlanul hivatkozott a Legfelsőbb Bíróság 2/1998. KJE számú Jogegységi határozatára, mivel az említett jogegységi döntés kizárólag a személyi jövedelemadóról szóló 1991. évi XC. törvény 38/A. § (1) bekezdés k) pontjának alkalmazására nézve ad iránymutatást a bíróságok számára.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a felperes nyújtott be fellebbezést, elsődlegesen kérve annak megváltoztatását, és a keresetnek helyt adást. Másodlagosan az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését, és az elsőfokú bíróság per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasítását indítványozta. Hivatkozott arra, hogy az elsőfokú bíróság jogszerűen szerezte be a büntetőügyben készült szakértői véleményt, de lényeges eljárásjogi hiányosság, hogy nem tette lehetővé felperes számára, hogy a szakértőhöz a tárgyaláson kérdéseket intézhessen, és a felperes kérelmére a véleményt nem egészítette ki. Utalt arra, hogy semmiféle bizonyítás nem folyt le arra nézve, hogy a felperes tisztában volt-e a D. Kft. juttatásának természetével. Az ellenkező bizonyításig pedig a felperes jogszerűen eredménytartalékként kezelte a 162 000 000 Ft összeget. Továbbra is utalt a Legfelsőbb Bíróság 2/1998. KJE számú Jogegységi határozatra, melyből következik, hogy az Art. 1. § (7) bekezdése értelmében a szerződést, ügyletet vagy más hasonló cselekményeket valódi tartalmuk szerint kell minősíteni. Nem ütközik jogszabályi előírásba, ha az adózó olyan szerződést köt, amelynek eredményeként adójogilag kedvezőbb helyzetbe került. Ellenkező törvényi szabályozás hiányában a szerződéses szabadság elvéből következően a felek határozhatják meg az értékpapírok összegét. Az adóhatóságok önkényesen minősítették a felek által megkötött szerződéseket, és téves jogi következtetéseket vontak le. Utalt arra is, hogy a megyei bíróság jogerős ítéletével dr. I. Attila vádlottat és társait a vád alól felmentette, a megyei bíróság ítéletében kizárta a színlelt szerződés lehetőségét.
Az alperes ellenkérelmében az elsőfokú ítélet helybenhagyását indítványozta, mert álláspontja szerint a helyesen megállapított tényállásból helytálló következtetést vont le. Utalt arra, hogy éppen a felperes képviselője kérte a büntetőper során folytatott bizonyítási eljárás befejezésének bevárását. A szakértő további meghallgatása, vagy a szakvélemény kiegészítése nem volt indokolt. A felülvizsgálati szakvélemény is megállapította, hogy eredménytartalék csak adózott pénzeszközből keletkezhet. A szakvélemény sem állította azonban, hogy az adóhatóság megállapítását az eredménytartalék téves könyvelésével indokolta volna. Az alperes álláspontja szerint a fiktív megállapodások, valamint a vitatott összeg felpereshez történő visszakerülése miatt az elszámolt árfolyamveszteség nem volt valóságos veszteség.
A fellebbezés alapos.
Az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény (továbbiakban: Áe.) 72. § (1) bekezdése alapján az ügyfél, a törvényes érdekében sérelmet szenvedett fél jogszabálysértésre hivatkozva – ha a törvény ettől eltérően nem rendelkezik – az államigazgatási ügy érdemében hozott határozat felülvizsgálatát a határozat közlésétől számított 30 napon belül keresettel kérheti a bíróságtól. A közigazgatási perben a bíróság azt vizsgálja, hogy a keresettel támadott közigazgatási per törvényes-e, azaz jogszerű-e. E felülvizsgálat azonban nem lehet parttalan. A felülvizsgálat terjedelmét korlátozza, hogy a bíróság csak a felperes által hivatkozott jogszabálysértés körében végezheti el a felülvizsgálatot.
Ezt az elvet támasztja alá a Legfelsőbb Bíróság Közigazgatási Kollégiumának 31. számú és 34. számú állásfoglalása is. A KK 31. sz. állásfoglalás alapján a felperes a keresetében anyagi és eljárási jogszabálysértésre is hivatkozhat. A KK 34. sz. állásfoglalás szerint pedig a kereseti kérelemhez kötöttség a közigazgatási perben is érvényesül. Ha a bíróság a keresetlevélben megjelölt jogszabálysértést nem állapíthatja meg, más – a megjelölttől érdemben eltérő – jogszabálysértésre a közigazgatási határozat hatályon kívül helyezését vagy megváltoztatását nem alapíthatja. Ez utóbbi elv egyébként fordítva is igaz, vagyis, hogy a közigazgatási határozatban nem hivatkozott, az ügyfél által elkövetett jogszabálysértésekre sem alapíthatja a közigazgatási szerv határozatának jogszerűségét.
Ezzel kapcsolatban a Legfelsőbb Bíróság utal még a Pp. 213. § (1) bekezdésére, mely szerint az ítéletbe foglalt döntésnek ki kell terjednie a perben érvényesített valamennyi kereseti kérelemre. A közigazgatási perben ennek értelmében valamennyi, a felperes által megjelöli jogszabálysértés vonatkozásában a közigazgatási bíróságnak állást kell foglalnia, és csak valamennyi, a felperes által megjelölt jogszabálysértés hiányának megállapítása esetén utasíthatja el a keresetet, vagyis állapíthatja meg a közigazgatási határozat jogszerűségét.
Az így kifejtett jogelveket a jelen közigazgatási perre konkretizálva a Legfelsőbb Bíróság utal arra, hogy a jogerős alperesi határozat a felperes adóhiányának megállapítására vonatkozó döntését lényegében arra alapította, hogy a felperes és a további gazdasági társaságok között létrejött ügyletek fiktívek voltak, ténylegesen gazdasági események nem következtek be, így ennek alapján árfolyamveszteség sem számolható el.
A felperes keresetében egyebek mellett arra hivatkozott, hogy ezek a gazdasági események valóságosak voltak, sőt arra is utalt, hogy az alperesnek hatásköre sincsen a semmisség megállapítására.
Az elsőfokú bíróság az ítéletét lényegében a büntetőügyben készült Igazságügyi Szakértői Bizottság által készített szakvéleményre alapította. Ezzel kapcsolatban azonban azt is kiemelte, hogy a szakértői bizottságnak a szerződés esetleges színlelt voltára vonatkozóan szakvéleményt előterjesztenie nem kellett, hiszen az a bíróság, illetve a közigazgatási szerv kompetenciájába tartozik.
Ezzel kapcsolatban a Legfelsőbb Bíróság pedig rámutat arra, hogy az alperesi határozat éppen a megállapodások fiktív voltára, vagyis semmisségére alapította a határozatát, ezzel kapcsolatban az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a szakértői vélemény megállapításokat nem is tehetett volna.
Valóban a közigazgatási szerv, illetve a perben a közigazgatási bíróság kompetenciájába tartozik a szerződés esetleges színlelt voltának vizsgálata, ugyanakkor a Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint az elsőfokú bíróság ítéletében ezzel kapcsolatban semmilyen megállapítást nem tett. Az ítéletének indokolásában a váltóügylet láncolattal kapcsolatban sem pozitív, sem negatív véleményt nem fogalmazott meg, nem állította azok valóságos gazdasági megtörténtét, de azok fiktív jellegét sem állapította meg. Vagyis éppen abban a kérdéskörben nem fejtette ki jogi álláspontját, amelyre az alperes a határozatát alapította, és amelyet a felperes is keresetében vitatott.
Az elsőfokú bíróság ítéletének jogi indokolását arra alapította, hogy a felperes az átadott pénzeszközt eredménytartalékként nem tüntethette fel, mert a korábban érintett cégek egyike sem fizette meg ezzel összefüggésben a Ta. Tv.-ben meghatározott adót. A keresettel támadott alperesi határozat azonban ilyen jogi indokolást nem tartalmaz, azzal a kérdéssel, hogy a felperes könyvelésében a mérleg nem jó sorában szerepeltette az összeget, nem foglalkozott. Az alperesi határozat az Sztv. 15. § (3) bekezdésére hivatkozott, mely szerint a könyvvitelben rögzített, és a beszámolóban szereplő tételeknek a valóságban is megtalálhatóknak, bizonyíthatóknak, a kívülállók által is megállapíthatónak kell lenniük. Értékelésüknek meg kell felelniük az e törvényben előírt értékelési elvnek, és az azokhoz kapcsolódó értékelési eljárásoknak (a valódiság elve).
A fentiek alapján a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a felperes keresetében megjelölt jogszabálysértést (valóságos gazdasági esemény) érdemben nem vizsgálta, azzal kapcsolatos jogi érveit nem fejtette ki. Ugyanakkor az ítéletét olyan felperesi jogszabálysértésre alapította, amellyel kapcsolatban a közigazgatási határozatok megállapításokat nem tartalmaznak.
Ezen lényeges eljárási jogszabálysértésekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 252. § (2) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasította. Az új eljárásban az elsőfokú bíróságnak a felperes keresetében megjelölt valamennyi jogszabálysértés vonatkozásában ki kell fejtenie részletes jogi álláspontját. (Legf. Bir. Kf. IV. 35.522/2000.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás