BK BH 2003/484
BK BH 2003/484
2003.12.01.
Egyrendbeli folytatólagosan elkövetett közokirat-hamisítás bűntettének minősül a vádlott cselekménye, ha más nevére szóló valódi útlevelet többször felhasználva a nyomozás és a vádirat benyújtása előtt elrendelt előzetes letartóztatással kapcsolatos bírósági eljárás során hamis nevet használ [Btk. 12. § (2) bek., 274. § (1) bek. b) pont].
Az elsőfokú bíróság a 2001. szeptember 28. napján kelt ítéletében az I. r. vádlott bűnösségét társtettesként elkövetett emberrablás bűntettében; hamis vád bűntettében; 2 rb. folytatólagosan elkövetett közokirat-hamisítás bűntettében és jogellenes belföldi tartózkodás vétségében állapította meg, ezért őt halmazati büntetésül 5 évi börtönbüntetésre és a Magyar Köztársaság területéről történő végleges kiutasításra;
a II. r. vádlott bűnösségét társtettesként elkövetett emberrablás bűntettében és közokirat-hamisítás bűntettében állapította meg, ezért őt 3 év 6 hónapi börtönbüntetésre és 10 évre a Magyar Köztársaság területéről történő kiutasításra ítélte.
A tényállás szerint az I. r., kínai állampolgárságú vádlott kereskedő foglalkozású, havi jövedelme kb. 100 000 forint. A vádlottnak Kínában van ingatlanvagyona, nős, 3 kiskorú gyermek tartásáról gondoskodik, akik ugyancsak Kínában élnek. A vádlottat a kerületi bíróság 1997. november 6. napján jogerős ítéletével számítógépes csalás bűntette miatt 3 hónapi – 1 évi próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre, és a Magyar Köztársaság területéről történő kiutasításra ítélte.
A II. r. 35 éves, büntetlen előéletű vádlott ugyancsak kínai állampolgár, Magyarországon kereskedő foglalkozású, havi jövedelme pontosan nem állapítható meg, vagyona egy üzlet, amelynek értéke pontosan nem határozható meg. A vádlott nős, házastársa szintén kereskedő, egy kiskorú gyermek tartásáról köteles gondoskodni, családja Kínában él.
Az I. r. vádlott 1995 júniusában érkezett Magyarországra üzleti kereskedői tevékenység folytatása céljából. A vádlott ezt követően a piacon dolgozott mint kereskedő, és 1998. évtől rendszeresen járt a G. Casinóba, először csak nézelődni, később pedig már szerencsejátékot folytatni.
A II. r. vádlott 1996 októberében érkezett Magyarországra ugyancsak kereskedői tevékenység folytatása céljából. A II. r. vádlott Kínából ismerte az I. r. vádlottat, ugyanis nem csak ismerősök és jóbarátok, hanem az ő felesége és az I. r. vádlott unokatestvérek is, tehát távoli rokonok.
A sértett ugyancsak kínai állampolgár, Magyarországon kereskedelmi tevékenységgel foglalkozik, és ő maga is többször megfordult a játékkaszinóban.
1. A sértett és az I. r. vádlott 1999 októberében ismerkedtek meg, amikor is a sértett összesen 2000 DEM összegű készpénzt kért kölcsön az I. r. vádlottól rövid határidőre. A megállapodás szerint a sértett napi 10%-os kamat fizetését vállalta. Az I. r. vádlott többször kérte vissza a kölcsönadott összeget a sértettől, amelyre azonban nem került sor, mivel a sértettnek nem volt pénze, és ezt közölte is az I. r. vádlottal.
1999. december 6-án az I. r. vádlott és a sértett előzetes megállapodásuknak megfelelően kb. 21 óra tájban a G. Casinó bejárata előtt találkoztak, és az I. r. vádlott ez alkalommal is kérte a kölcsönadott pénz, illetve most már 5000 USD megfizetését. Mivel a sértett közölte, hogy nincs ennyi pénze, az ügy részleteinek megbeszélése végett felmentek a sértett budapesti lakásába. Az I. r. vádlott ez alkalommal is kérte a pénzt, majd miután a sértett közölte, hogy nincs pénze, az I. r. vádlott javaslatára átmentek az I. r. vádlott lakásába. Az I. r. vádlott közölte a sértettel, hogy nyugodtan jöjjön vele a lakásba, mert még taxira is ad pénzt, hogy este haza tudjon menni. Ennek megfelelően mindketten taxival elmentek az I. r. vádlott által bérelt lakásba, ekkor az I. r. vádlott az ajtót belülről kulcsra bezárta, és nyomban megfenyegette a sértettet, hogy a lakásból addig nem távozhat, amíg az 5000 dollárt meg nem fizeti.
Az I. r. vádlott már ez alkalommal felhívta a sértett figyelmét, hogy abban az esetben, ha nem fizet, az életével játszik, és közölte vele, hogy vagy fizet, vagy megölik. Mivel a sértett közölte, hogy nincs pillanatnyilag pénze, de megpróbálhat szerezni, az I. r. vádlott közölte vele, hogy az 5000 dollár előteremtésére 5 napi haladékot biztosít számára, majd hogy szavainak nyomatékot adjon, egy ismeretlen személyt felhívott telefonon, aki L. D. néven mutatkozott be, majd közölte a sértettel, hogy amennyiben nem fizet, úgy komolyabb következményei lesznek az ügynek.
Nem sokkal később megjelent a lakásban a II. r. vádlott, aki ezt követően a továbbiakban már végig a lakásban tartózkodott. Az I. r. vádlott immár a II. r. vádlott jelenlétében több ízben is megfenyegette a sértettet, hogy amennyiben a tartozását nem adja meg, úgy az életével játszik. Ezt követően az I. r. vádlott a sértettel íratott egy kölcsönkötelezvényt, amely a következőket tartalmazta: ,,Kölcsönkötelezvény. Alulírott kölcsönvevő Z. X. M. átvettem H. J. D. kezéből 5000 USD összeget 1999. november 30-i visszaadásra. 1999. október 30., aláírás Z. X. M. sk.''.
A kölcsönszerződés megírása közben a vádlottak között vitára is sor került annak kapcsán, hogy ki szerepeljen a kötelezvényen, míg végül is az I. r. vádlott azzal győzte meg a vádlott-társát, hogy az ő neve azért szerepeljen a kötelezvényen, mivel neki nincs érvényes tartózkodási engedélye.
Az elismervény megírását követően az I. r. vádlott megsebesítette a kezét, majd a vérét egy edénybe folyatta, és arra kényszerítette a sértettet, hogy abba mártsa bele az ujját, és azzal bélyegezze le a kötelezvényt, ami meg is történt.
Ezt követően az I. r. vádlott felszólította a sértettet, hogy próbáljon meg telefonon a rokonaitól pénzt szerezni, és valahonnan teremtse elő az 5000 dollárt, mert addig nem engedi ki a lakásból, sőt ha nem fizet, akkor meg is ölik.
Ezután a vádlottak felváltva vigyáztak a sértettre, hogy lehetőség szerint ne maradjon egyedül a lakásban. A sértett több alkalommal is felhívta rokonait – feleségét és feleségének apját – előadva azt, hogy pénzre lenne szüksége.
A sértett a vádlottak figyelmetlenségét kihasználva felhívta öccsét, és tájékoztatta, hogy elrabolták, és amennyiben nem tud 5000 dollárt fizetni, illetve előteremteni, meg fogják ölni.
A sértett és az öccse többször is hívták egymást telefonon, majd végül is 1999. december 8-án sikerült a sértettnek telefonon elmondani az öccsének a fogvatartás helyét, ezért a sértett öccse ezen a napon a délutáni órákban feljelentést tett a rendőrkapitányságon bátyja elrablása miatt.
A rendőrség ezt követően 1999. december hó 8-án kiszabadította a sértettet.
2. Az I. r. vádlott az 1999. december 8-án történt intézkedés alkalmával a Z. Z. S. kínai állampolgár nevére kiállított útlevéllel igazolta magát, és ezen a néven mutatkozott be. Ezt követően a nyomozati eljárás során az I. r. vádlottat ezen a néven vették őrizetbe, majd ezen a néven hoztak vele szemben lefoglalást elrendelő határozatot, és 1999. december 9-én, majd 2000. január 19-én ezen a néven hallgatták ki gyanúsítottként, és készítették el a jegyzőkönyveket.
A kerületi bíróság 1999. december 10-én meghallgatást tartott, amikor is a vádlott ugyancsak Z. Z. S. néven azonosította magát, amelynek megfelelően a bíróság ezen a néven rendelte el az előzetes letartóztatását, amelyet a másodfokú bíróság végzésével helybenhagyott, majd ugyancsak a kerületi bíróság ezen a néven hosszabbította meg az előzetes letartóztatását, amelyet a másodfokú bíróság a végzésével helybenhagyott, végül a másodfokú bíróság végzésével előzetes letartóztatását meghosszabbította, de ekkor már az I. r. vádlott helyes adatait tüntette fel. Az I. r. vádlott magatartása következtében a büntetőeljárás Z. Z. S. néven indult meg, és folyt mindaddig, amíg a valódi személyi adatai nem derültek ki.
3. Az I. r. vádlottat a kerületi bíróság 1997. november 6-án jogerős ítéletével számítógépes csalás bűntettének elkövetése miatt 3 hónapi – 1 évi próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre, és a Magyar Köztársaság területéről történő kiutasításra ítélte.
A rendőr-főkapitányság igazgatásrendészeti osztálya kötelezte a vádlottat, hogy az ország területét 1997. november 27-ig hagyja el, és a Magyar Köztársaság területére 2000. november hó 27-ig nem utazhat be. A vádlott nyilatkozatot tett, amely szerint a hazautazásához szükséges költségeket fedezni tudja.
Az I. r. vádlott azonban az ország területét nem hagyta el, egészen a jelen bűncselekmények elkövetése miatt történt őrizetbe vételéig jogellenesen az ország területén tartózkodott.
4. A II. r. vádlott pontosan már meg nem határozható időben és módon a nevére és személyi adataira kiállított kínai útlevelet meghamisította oly módon, hogy az eredetileg beleragasztott fényképét abból kivette, és egy másik fénykép került beragasztásra, majd azt a fényképet ismét kivéve visszaragasztotta az eredeti fényképet. Az útlevelet az eljárás során lefoglalták.
Az ítélet ellen az ügyész mindkét vádlott terhére súlyosításért fellebbezett. Az I. r. vádlott és a védője, valamint a II. r. vádlott és a védője jogorvoslatukban elsősorban az emberrablás bűntette kapcsán megállapított tényállás megalapozatlanságát sérelmezték, és e tekintetben a vádlottak felmentését indítványozták. A II. r. vádlott védője vitatta a közokirat-hamisítás bűntettének bizonyítottságát is. A védelmi perorvoslatok enyhítésre is irányultak.
A legfőbb ügyész a vádlottak terhére bejelentett fellebbezést fenntartva az I. r. vádlottnak felrótt közokirat-hamisítás bűntette minősítési korrekcióját, és mindkét vádlott büntetésének súlyosítását indítványozta.
A vádlottak és védőik fellebbezéseiket írásban is indokolták. Az emberrablás bűntetteként elbírált vádlotti magatartások kapcsán rögzített tényállást támadva alapvetően azt sérelmezték, hogy az elsőfokú bíróság a vallomását többször módosító sértett nyilatkozatainak adott hitelt, és a tényállását erre alapozta. A sértett helyzetét és vallomásait elemezve fejtették ki, hogy az általa előadottak nem hitelt érdemlőek, a körülmények sem a sértett élete, testi épsége elleni fenyegetés megtörténtét, ezáltal megvalósított elrablását, sem a sértett tényleges és szigorú fogva tartását nem támasztják alá. A II. r. vádlott védője az okmányszakértői vélemény megállapításait kifogásolva sérelmezte a II. r. vádlott közokirat-hamisítás bűntettében történt bűnösségének a kimondását is.
A Legfelsőbb Bíróság a kölcsönös jogorvoslatokkal támadott elsőfokú határozatot felülbírálva megállapította, hogy az elsőfokú bíróság eljárásában feltárta mindazokat a bizonyítékokat, amelyek a vád tárgyává tett bűncselekmények tényállásának megállapítása szempontjából jelentőséggel bírtak. Értékelte a vádlottak részben ellentmondásos vallomásait, és lényegében kitért a sértett nyilatkozataiban mutatkozó ellentmondásokra is. Ez utóbbiak mérlegelését indokolva rámutatott arra, hogy a sértett vallomását a sérelmére elkövetett cselekménnyel összefüggő egyéb körülmények, bizonyítékok támasztották alá. Így nem volt figyelmen kívül hagyható a sértett testvérének a vallomása, és az általa tett feljelentés alapján foganatosított rendőri intézkedés, melynek során a sértettet valóban az I. r. vádlott lakásában találták meg. E bizonyítékoknak az elsőfokú bíróság alapvető jelentőséget tulajdonított, és mindezzel összevetve a sértett részben ellentmondásos állításait mérlegelve állapította meg, hogy a vádlottak a sértett sérelmére társtettességben emberrablást követtek el. Ehhez a mérlegeléshez képest nem lehetett relevanciája azoknak a vádlott és a védő által kifejtett érveknek, melyek a sértett szavahihetőségét támadták. A mérlegelés felülbírálata a Be. 239. §-ának (1) bekezdésében foglaltak szerint tilalmazott, és e tilalom alól csak a tényállás megalapozatlansága esetén van kivétel. A Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú ítéletben a sértett lényegi állításait alátámasztó bizonyítékok tartalmára figyelemmel az emberrablás bűntettével összefüggő ítéleti tényállást megalapozottnak találta, így nem tulajdoníthatott jelentőséget annak, hogy egyes körülmények tekintetében a sértett valóban többszörösen ellentmondásos nyilatkozatokat tett.
Tévesnek találta a Legfelsőbb Bíróság a II. r. vádlottnak felrótt közokirat-hamisítás bűntettével összefüggő védői érvelést is: az igazságügyi okmányszakértő kétségbevonhatatlan, jól dokumentált véleménye a II. r. vádlott útlevelében a többszörös fényképcserét igazolta.
Mindennek alapján a másodfokú eljárásban a felülbírált ítélet tényállása irányadó volt, e tényállásból pedig a vádlottak bűnössége okszerűen következett.
Lényegében törvényes volt a vádlottaknak felrótt bűncselekmények minősítése is, a Legfelsőbb Bíróság azonban az I. r. vádlottnak felrótt 2 rb. folytatólagosan elkövetett közokirat-hamisítás bűntettét – az idevágó legfőbb ügyészi indítvánnyal egyetértve – 1 rb. folytatólagosan elkövetett közokirat-hamisítás bűntetteként minősítette, minthogy a vádlott a hamis névhasználatot lényegében a nyomozás során, és az abba perjogilag beékelődő – az előzetes letartóztatással összefüggő – bírói eljárás alkalmával követte el. Az ellene folyamatba tett büntetőeljárás egységessége folytán – az azonos jogi helyzetből fakadóan – e hamis névhasználattal nem követhetett el többrendbeli bűncselekményt, közokirat-hamisítása tehát helyesen 1 rb. folytatólagosan elkövetett bűntettként értékelhető. A minősítés jogi korrekciója a Be. 260. §-a alapján történt.
A büntetések kiszabása körében a Legfelsőbb Bíróság lényegesen nagyobb nyomatékot tulajdonított a vádlottak javára jelentkező enyhítő körülményeknek, így a jelentős időmúlásnak, az idegen nyelvű közegben kiállott, meglehetősen hosszú tartamú előzetes letartóztatásnak. Nyomatékosan értékelte a II. r. vádlott büntetlenségét, családos állapotát, és azt, hogy a büntetőeljárás a nehéz körülmények közt kialakított üzleti egzisztenciáját súlyosan hátrányosan érintette. Figyelembe vette e vádlott javára, hogy az emberrablás bűntettében semmiféle anyagi érdekeltsége nem volt, ilyet érvényesíteni sem próbált, a cselekmény elkövetésébe lényegében az I. r. vádlotthoz fűződő rokoni kapcsolata sodorta.
Mindezeken túl azonban jelentőséget tulajdonított a vádlottaknak felrótt legsúlyosabb bűntett, a társtettesként elkövetett emberrablás bűntette tényleges tárgyi súlyának, és a kivitelezésben a II. r. vádlott viszonylag csekély jelentőségű részvételének.
Az emberrablás bűntette kapcsán ugyanis nem volt figyelmen kívül hagyható, hogy az I. r. vádlott követelése alapvetően a sértett tényleges tartozásának a megadására irányult, nem volt tehát szó az emberrablások kapcsán csaknem tipikussá vált jogtalan követelések (váltságdíj stb.) erőszakos megszerzéséről. A sértett több vallomásában még a szokatlanul magas kamattal összefüggő tartozását is elismerte, ez nyilvánvalóan a szerencsejátékkal kapcsolatos kölcsönadás körülményeivel függött össze.
Sajátosak, a sértettre kevéssé hátrányosak voltak a fogva tartásának körülményei is. Az I. r. vádlott mobiltelefont adott neki, melynek használatával lényegében szabadon tartotta kapcsolatait a külvilággal, és olyan nyelven is érintkezhetett bárkivel, amelyet a vádlottak meg sem értettek. Így bizonyított tény volt, hogy a sértett a családját, az apósát, a feleségét, a barátját, az öccsét hívogatta, és ez a fogva tartásból eredő korlátozottságát nagyban könnyítette. Ez a helyzet alkalmat adott neki arra, hogy a vádlottakkal szemben bárki segítségét kérje, amint ez utóbb meg is történt. Az a tény, hogy fogva tartása alatt megmentésére korábban elsősorban nem hatósági beavatkozást, hanem pénzt próbált szerezni, ugyancsak arra utal, hogy az I. r. vádlott követelését lényegében elismerve akarta az anyagi vitát rendezni, fogva tartása nem volt számára olyannyira megfélemlítő, hogy abból a lehető legrövidebb úton szabadulni próbáljon. Tényként volt megállapítható, hogy a lakásból – az udvari WC-re – szabadon kijárt, és a szökésében csak a távol lévő I. r. vádlottól való félelme akadályozta meg.
A sértett komoly megfenyegetésére az I. r. vádlott részéről a II. r. vádlott lakásba érkezése előtt került sor. Nem vitás, hogy a II. r. vádlott a helyzet későbbi alakulásából értette, hogy a sértett fenyegetett helyzetben próbál tartozása kiegyenlítésére pénzt szerezni, – a sértett élete, testi épsége elleni fenyegetésekben azonban a II. r. vádlottnak nem volt számottevő szerepe. Cselekményének tárgyi súlya ennélfogva jóval csekélyebb társa magatartásánál.
A Legfelsőbb Bíróság e körülményeket figyelembe véve az elsőfokú ítéletben kiszabott börtönbüntetéseket és a II. r. vádlottal szemben alkalmazott kiutasítás mellékbüntetést erősen eltúlzottnak találta. Egyetértett a büntetések enyhítésére irányuló védelmi fellebbezések érveivel, és a vádlottakkal szemben kiszabott büntetéseket mérsékelte. Ennek folytán az I. r. vádlottal szemben kiszabott szabadságvesztést 3 évi börtönbüntetésre, a II. r. vádlottal szemben kiszabott szabadságvesztést 2 évi börtönbüntetésre enyhítette, egyben mellőzte az e vádlottal szemben mellékbüntetésként alkalmazott kiutasítás kiszabását. (Legf. Bír. Bf. I. 117/2002. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás