BK BH 2003/49
BK BH 2003/49
2003.02.01.
I. A nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettének kísérlete helyett az életveszélyt okozó testi sértés kísérleteként minősül annak a vádlottnak a cselekménye, aki a taxi gépkocsivezetőjét egy kisebb nagyságú vascsővel többször – kis-közepes erejű ütésekkel – hátulról fejbe ütve nyolc napon belüli gyógytartamú sérüléseket okoz, majd a gépkocsivezető védekezése miatt a helyszínről elmenekül [Btk. 16. §, 166. § (2) bek. b) pont, 170. § (5) bek. 1. ford.].
II. A közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény nem állapítható meg, ha az elkövető szándéka nem a veszélyhelyzet előidézésére, hanem a járművezető testi épségének vagy a halálának az előidézésére irányul [Btk. 184. § (1) bek.].
A megyei bíróság a megismételt eljárásban a 2001. január 4-én meghozott ítéletével a vádlottat bűnösnek mondta ki nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettének kísérletében, ezért 5 évi fegyházbüntetésre és 5 évre a közügyektől eltiltásra ítélte; a közúti közlekedés biztonsága elleni bűntett miatt ellene emelt vád alól felmentette.
A megállapított tényállás lényege a következő.
A vádlott 1998. április 10-én este a községben beszállt a sértett által vezetett taxiba, és azt az utasítást adta, hogy menjenek a városba.
A taxi mintegy 80 km/óra sebességgel haladt, amikor a gépkocsivezető mögött ülő vádlott a magánál tartott 20-30 cm hosszú 10-12 mm átmérőjű betonvas darabbal a sértettet hátulról fejbe ütötte, majd tovább csapkodta a fejét. A sértett a gépkocsit állóra fékezte, megpróbálta elvenni a vasdarabot, de ez nem sikerült neki; a vádlott tovább csapkodott a vassal a sértett feje felé, de aztán a sértett erőteljes védekezése miatt a vádlott elmenekült.
A cselekmény során a sértettet legalább nyolc erőbehatás érte. Ezek közül egy közepes, a többi kisközepes erejű volt, a sértett fejének lágy részein zúzódásokat, horzsolásokat és egy 6 cm-es repesztett sebzést idéztek elő; a sérülések gyógytartama 8 napon belüli volt.
A vádlott a csapkodással a gépkocsi tetőkárpitját is megrongálta, és ezzel 58 358 forint kárt okozott.
Az ítélet ellen az ügyész a közúti közlekedés biztonsága elleni bűntett vádja alól történt felmentés miatt, és a büntetés súlyosításáért: a vádlott és a védő a cselekmény enyhébb minősítése és a büntetés enyhítése végett jelentett be fellebbezést.
A legfőbb ügyész az ügyész fellebbezését fenntartotta, a vádlott bűnösségének a közúti közlekedés biztonsága elleni bűntettben való megállapítását, büntetésének a súlyosítását, egyebekben az elsőfokú ítélet helybenhagyását indítványozta.
A vádlott és a védő fellebbezése alapos.
A Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét felülvizsgálva eljárási szabálysértést vagy megalapozatlanságot nem észlelt.
A bíróság a hatályon kívül helyező korábbi végzésben adott iránymutatásnak hiánytalanul eleget tett; az ügyet kellően felderítette, a bizonyítékok értékelése és az értékelés indokolása az ítéletben eljárásjogilag hibátlan, a megállapított tényállás iratszerű és teljes; ezért az ítélet érdemi felülvizsgálatának nincs akadálya.
Az irányadó tényállás alapján a vádlott bűnösségének a megállapítása a sértett bántalmazásával elkövetett cselekményben törvényes, a cselekmény minősítése azonban téves.
Az ítélet indokolása szerint abból, hogy a vádlott egy vasdarabbal felfegyverkezve szállt be a gépkocsiba, a szokástól eltérően a vezető mögé ült be és felszólításra sem ült át máshová, arra kell következtetni, hogy előre készült a sértett megtámadására.
A gépkocsiban a vádlott és a sértett között vita nem zajlott le, és a vádlottnak már a beszálláskor támadó szándéka volt. Ittas vagy bódult állapot sem lehetett a támadást kiváltó ok, mivel a vádlott nem volt ittas vagy bódult állapotban.
Ilyen körülmények között a sértett megtámadásának racionális oka csak az lehetett, hogy a vádlott meg akarta szerezni a sértett értékeit.
Az elsőfokú bíróság ítéletében kifejtettek szerint a vádlott a támadást váratlanul, és olyan helyzetben hajtotta végre, amikor a sértett a nagy sebességgel haladó gépkocsit vezette, védekezni nem tudott, és a néptelen helyen gyors külső segítségre sem számíthatott. A vasdarab alkalmas volt halálos eredmény előidézésére, és a súlyosabb eredmény nem a vádlott magatartásának következtében, az erre irányuló szándék hiánya miatt maradt el, hanem azért, mert a sértett végül erőteljesen védekezett.
Mindebből azt a következtetést vonta le, a vádlott nem törődött azzal, hogy a sértett az ütésektől meghalhat; a halálos eredmény lehetőségébe is belenyugodva, eshetőleges ölési szándékkal cselekedett. A cselekmény motívuma a sértett értékeinek a jogtalan megszerzése volt, a cselekmény nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntette kísérletének minősül.
Ez az okfejtés téves, mivel sem az elvétel, sem az ölési szándék nem bizonyított.
A cselekmény indítékára levont következtetés akkor lenne helytálló, ha ehhez hasonló cselekményt csak nyereségvágyból, ittas vagy bódult állapot vagy szellemi fejletlenség miatt lehetne elkövetni. Ez nyilvánvalóan nem így van, ezért a nyereségvágyból történt elkövetés nem bizonyosság, hanem csak a lehetőségek egyike; a cselekmény tényleges indítéka ismeretlen.
Téves ezenkívül az ölési szándék megállapítása is. Kísérlet csak szándékos lehet; a szándékos elkövetésnek előfeltétele a lehetséges következmények előre látása, vagyis az, hogy a vádlott előre látta, a bántalmazástól a sértett meghalhat.
A vádlott tagadta ezt, a cselekmény során erre utaló kijelentést nem tett, így azt, hogy a vádlott milyen következményekkel számolt, csak a körülményekből levont következtetéssel lehet megállapítani.
Az ölési szándékra általában akkor lehet következtetést levonni, ha a megfelelő eszközzel és erővel fejre mért ütések oly gyakorisággal vezetnek halálhoz, hogy a halálos eredmény lehetősége emiatt közismert, és az elkövetőnek az elkövetéskor feltétlenül gondolni kell a halál lehetőségére.
Az orvosi szakvélemény szerint a vádlott által végrehajtott bántalmazás halált is okozhatott volna, de – az alkalmazott eszköz méreteit, és a gépjármű utastere adta lehetőségeket figyelembe véve – ennek csekély a lehetősége.
A vádlott által használt kisméretű vasdarabbal történő hasonló bántalmazásnak általában nem a halál a következménye, és az eszköznek sem a súlya, sem a formája nem olyan, hogy abból az eszköz életet is fenyegető veszélyességére kellene gondolni.
Az ütések, – egy közepes erejű ütés kivételével – kis-közepes erejűek voltak, és lehet, de nem bizonyított, hogy a vádlott ennél nagyobb erővel akart volna ütni.
Közismert, hogy a fej életfontosságú szerveit erős koponyacsontok védik, és általában ezek áttöréséhez éles vagy hegyes, avagy a vádlotténál súlyosabb eszköz és jelentősebb erőkifejtés szükséges.
Emiatt a halál bekövetkezésének az objektív lehetősége csekély volt, sem az eszköz, sem a bizonyítható erő nagysága nem utal halálos eredményhez vezető szándék fennállására, és az erre utaló motívum sem ismerhető fel.
Ilyen körülmények között nem állítható bizonyossággal, hogy a cselekmény elkövetésekor a vádlott tudta, hogy az ütéseitől a sértett meghalhat. Nem ismert eredményre szándék nem irányulhat, ezért az ölési szándékot megállapítani nem lehet.
A halál veszélye és az életveszély fogalma objektív orvosi szempontból azonos ugyan, büntetőjogi szempontból azonban nem ez az objektív tény, hanem annak a tudati képe bír jelentőséggel.
Az is objektív tény, hogy a veszély súlyossága szerint a fogalom körébe tartozó egyes esetek között különbségek vannak, és a nyelvi kifejezésekből kitűnik, hogy ezek a különbségek a tudatban életveszély és halálveszély, mint két egymástól eltérő veszélyességű kategória formájában vannak jelen; ezek között az elválasztó ismérv az, hogy az életveszély esetében az életben maradás, a halálveszélynél a halál bekövetkezése a valószínűbb következmény.
Mindebből az következik – és a bírói gyakorlat is ezt vallja –, hogy az ölési szándék hiánya nem jelenti azt, hogy ugyanezen ismérvek alapján az életveszélyes sérülés okozását sem lehet megállapítani.
A vádlott cselekményének ismérvei alapján a súlyos, akár életveszélyes, de halált nem okozó sérülés lehetősége már ismert annyira, hogy levonható az a következtetés, miszerint a vádlott is felismerte azt, és abba belenyugodva cselekedett.
A kifejtettek miatt a vádlott cselekménye életveszélyt okozó testi sértés bűntette kísérletének minősül.
A vádlott által alkalmazott erőszak célzata ismeretlen, ezért a rablás kísérletének a megállapítása nem jöhet szóba.
Az ítéleti tényállás szerint a cselekmény végrehajtása során a vádlott csapkodás közben a vasdarabbal három helyen felsértette a gépkocsi tetőkárpitját, és ezzel 58 358 forint kárt okozott. A rongálás tényét – a kárösszeg megjelölése nélkül ugyan – a vádirat is tartalmazza. A cselekmény leírása ebben a formában is vádemelés volt, a bíróság ennek ellenére a vádlott bűnösségét rongálás vétségében nem állapította meg.
Ez a cselekmény a Btk. 324. §-ának (1) bekezdésébe ütköző és a (2) bekezdés szerint minősülő rongálás vétsége; a Legfelsőbb Bíróság a vádlott bűnösségét ebben a cselekményben is megállapította.
A megyei bíróság a vádlottat azért mentette fel a közlekedés biztonsága elleni bűntett vádja alól, mert álláspontja szerint a vádlott szándéka nem a közúti közlekedés biztonságának a veszélyeztetésére, hanem kizárólag a sértettel szembeni erőszak kifejtésére irányult, így veszélyeztetési szándék hiánya miatt a közlekedés biztonsága elleni bűntett nem állapítható meg.
A fellebbezés indokolásában kifejtett ügyészi álláspont szerint a vádlott cselekménye két jogi tárgyat támad: a közlekedés biztonságát és a gépkocsivezető testi épségét. Valóságos alaki halmazat áll fenn, ezért a felmentő rendelkezés téves volt.
Az érdemét tekintve a megyei bíróság álláspontja helytálló.
A Btk. 184. §-ának (1) bekezdésében írt tényállás a bűncselekmény eredményeként a veszélyhelyzet előidézését határozza meg, vagyis ez a bűncselekmény akkor valósul meg, ha a szándék nem a tényleges sérelem okozására, hanem csak a veszélyhelyzet előidézésére terjed ki (limitált veszélyeztetési szándék). Ha az elkövető szándéka testi sérülés vagy halál előidézésére is kiterjed, nem a közlekedés biztonsága elleni bűntett, hanem testi sértés vagy emberölés megállapításának van helye.
Az adott esetben a vádlott szándéka a veszélyhelyzet okozásán túlmenően, testi sérülés okozására irányult, ezen az alapon tehát helyes volt a halmazat megállapításának mellőzése.
Másfelől a Btk. 184. §-ának (1) bekezdésében meghatározott veszélyeztetési bűncselekmény akkor valósul meg, ha a tényállásszerű elkövetési magatartás következtében olyan helyzet alakul ki, amely nem szükségszerűen ugyan, de nagy valószínűséggel magában rejti a közlekedési baleset lehetőségét, ezáltal a közlekedés biztonsága ha távolról is, de mindenképpen reálisan veszélyeztetett.
Az eset egy nem forgalmas közúton történt, a sértett által vezetett gépkocsi belátható közelségében az adott időszakban más jármú vagy közlekedésben részt vevő nem volt.
Miután a sértettet ért sérelem – az előzőek szerint – a bűncselekmény szempontjából figyelmen kívül marad, a tényállásban nem ismerhető fel a közlekedés biztonságának reális veszélye.
Nem sértett anyagi jogszabályt az elsőfokú bíróság, amikor a bűnhalmazatban a vádlott terhére a közlekedés biztonsága elleni bűntettet nem állapította meg.
A büntetést befolyásoló körülmények felsorolása annyi kiegészítést igényel, hogy további súlyosító körülmény a cselekmény orvul történt végrehajtása, valamint a halmazat.
A büntetést a megváltozott minősítés miatt lényegesen enyhébb büntetési tétel keretei között kell kiszabni, ezen belül pedig annak van meghatározó jelentősége, hogy a cselekmény csak könnyű sérülést okozott, és hogy a vádlott önhibáján kívül rendkívül hosszú ideig állt az előzetes fogvatartással nehezített büntetőeljárás alatt, másrészt pedig annak, hogy a közforgalmú járművek vezetői ellen intézett orvtámadásoknak rendkívül nagy a társadalomra veszélyessége. Ezeket és az egyéb súlyosító és enyhítő körülményeket is értékelve a Legfelsőbb Bíróság a vádlott büntetését enyhítette, a szabadságvesztést 3 évi börtönbüntetésben, a közügyektől eltiltás tartamát ugyancsak 3 évben állapította meg. (Legf. Bír. Bf.III.1729/2001. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás