493/B/2003. AB határozat
493/B/2003. AB határozat*
2003.12.31.
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítványok, valamint bírói kezdeményezés tárgyában meghozta a következő
határozatot:
1. Az Alkotmánybíróság a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény végrehajtásáról szóló 168/1997. (X. 6.) Korm. rendelet 64. § (2) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványokat, továbbá az alkotmányellenesség megállapítására és perben való alkalmazhatósága tilalmának megállapítására irányuló bírói kezdeményezést elutasítja.
2. Az Alkotmánybíróság azon indítványt, amely a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény végrehajtásáról szóló 168/1997. (X. 6.) Korm. rendelet 64. § (2) bekezdése alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését a jogalkalmazási gyakorlat kapcsán állította, visszautasítja.
Indokolás
I.
Egy bírói kezdeményezés, valamint két utólagos normakontrollra irányuló indítvány érkezett a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény (a továbbiakban: Tny.) végrehajtásáról szóló 168/1997. (X. 6.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Vhr.) 64. § (2) bekezdése alkotmányellenességének tárgyában.
A Fővárosi Munkaügyi Bíróság előtt társadalombiztosítási határozat megváltoztatása iránt indított, 2.M. 72/2003. szám alatt folyamatban lévő perben a bíróság az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 38. § (1) bekezdése alapján – az eljárás egyidejű felfüggesztése mellett – kezdeményezte a Vhr. 64. § (2) bekezdése alkotmányellenességének megállapítását és e rendelkezésnek a folyamatban lévő ügyben való alkalmazása kizárását.
Az Alkotmánybírósági eljárást kezdeményező bíró szerint a Vhr. támadott rendelkezése sérti az Alkotmány 2. §-ának (1) bekezdésében rögzített jogállamiság, valamint jogbiztonság elvét, mivel – érvelése szerint – a Vhr. 64. §-ának (2) bekezdésében foglaltak ellentétesek a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény (a továbbiakban: Jat.) 1. §-ának (2) bekezdésében, továbbá 15. §-ának (1) és (2) bekezdésében, valamint 18. §-a (3) bekezdésében foglaltakkal. A bírói kezdeményezéssel támadott rendelkezés folytán sérülni látta továbbá az Alkotmány 70/E. § (1) bekezdésében rögzített szociális biztonsághoz való jogot (a bírói kezdeményezés az Alkotmány 50/E. §-át jelölte meg, kérelme azonban – tartalmát tekintve – a 70/E. §-ra utal), valamint az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésébe foglalt jogegyenlőség alkotmányos elvét.
Két másik indítványozó kérte továbbá a Vhr. 64. §-a (2) bekezdése alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését, miután álláspontjuk szerint a kifogásolt rendelkezés sérti a jogbiztonság, továbbá az „egyenlő elbírálás” elvét.
Az Alkotmánybíróság az ügyeket egyesítette és egy eljárásban bírálta el.
II.
Az Alkotmánybíróság az indítványok elbírálásánál a következő jogszabályi rendelkezéseket vette figyelembe:
1. Az Alkotmány indítvánnyal érintett rendelkezései szerint:
„2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam.”
„35. § (2) A Kormány a maga feladatkörében rendeleteket bocsát ki, és határozatokat hoz. Ezeket a miniszterelnök írja alá. A Kormány rendelete és határozata törvénnyel nem lehet ellentétes. A Kormány rendeleteit a hivatalos lapban ki kell hirdetni.”
„70/A. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.”
„70/E. § (1) A Magyar Köztársaság állampolgárainak joguk van a szociális biztonsághoz; öregség, betegség, rokkantság, özvegység, árvaság és önhibájukon kívül bekövetkezett munkanélküliség esetén a megélhetésükhöz szükséges ellátásra jogosultak.”
2. A Tny. indítványokkal érintett rendelkezései szerint:
„Tny. 54. § (1) Árvaellátásra az a gyermek jogosult – ideértve a házasságban vagy az élettársi közösségben együtt élők egy háztartásban közösen nevelt, korábbi házasságból, élettársi együttélésből származó gyermeket is –, akinek szülője haláláig az öregségi, illetve rokkantsági nyugdíjhoz szükséges szolgálati időt megszerezte, vagy öregségi, illetve rokkantsági nyugdíjasként halt meg.”
„Tny. 55. § (1) Az árvaellátás – a jogosultsági feltételek megléte esetén – legkorábban az 54. §-ban említett személy halála napjától kezdődően a gyermek 16. életévének betöltése napjáig jár. Ha a gyermek oktatási intézmény nappali tagozatán tanul, az árvaellátás a tanulmányok tartamára, de legfeljebb a huszonötödik életév betöltéséig jár. Ha a jogosultság megszűnése előtt a gyermek megrokkant, ennek tartamára az árvaellátás életkorra tekintet nélkül megilleti.”
3. A Vhr. támadott szakasza szerint:
„64. § (2) A 16., illetőleg a 25. életévének betöltése előtt rokkanttá vált gyermek a Tny. 55. § (1) bekezdése rendelkezésének alkalmazásával a rokkantsága tartamára akkor jogosult az árvaellátásra, ha a szülő halála a gyermek említett életkora betöltése előtt következik be.”
4. A Jat. hivatkozott rendelkezései:
„1. § (1) A jogalkotó szervek a következő jogszabályokat alkotják:
a) az Országgyűlés törvényt,
b)
c) a Kormány rendeletet,
(...)
(2) E rangsornak megfelelően az alacsonyabb szintű jogszabály nem lehet ellentétes a magasabb szintű jogszabállyal.”
„15. § (1) A végrehajtási jogszabály alkotására adott felhatalmazásban meg kell határozni a felhatalmazás jogosultját, tárgyát és kereteit. A felhatalmazás jogosultja a jogi szabályozásra másnak további felhatalmazást nem adhat.
(2) A szabályozás tárgykörébe tartozó alapvető jogok és kötelességek szabályozására nem lehet felhatalmazást adni.”
„18. § (3) Az azonos vagy hasonló életviszonyokat általában ugyanabban a jogszabályban, illetőleg azonos vagy hasonló módon kell szabályozni. A szabályozás nem lehet párhuzamos vagy indokolatlanul többszintű.”
III.
A bírói kezdeményezés, valamint az indítványok nem megalapozottak.
1. Az Alkotmánybíróság az indítványok, valamint a bírói kezdeményezés alapján először arra kereste a választ, hogy a Vhr. 64. § (2) bekezdése rendelkezései sértik-e az Alkotmány 2. §-ának (1) bekezdésében megfogalmazott jogállamiság elvét.
A Vhr. 64. § (2) bekezdését a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény végrehajtásáról rendelkező 168/1997. (X. 6.) Korm. rendelet módosításáról szóló 269/2001. (XII. 21.) Korm. rendelet (a továbbiakban: 269/2001. (XII. 21.) Korm. rendelet) 6. § (1) bekezdése 2002. január 1-jei hatállyal iktatta be.
A bírói kezdeményezés a jogállamiság elvének sérelmét – többek között – abban látta, hogy „a jogalkotás rendje szerint a törvény végrehajtására irányuló rendelet rendeltetésével ellentétesen a törvény nevesített feltételeit megváltoztatja, a törvény céljának megvalósulását deformálja, megfelelő felhatalmazás nélkül törvényi rendelkezést 'csempész' a végrehajtás körébe”. Az Alkotmánybíróság ezért alkotmányossági vizsgálata során röviden áttekintette, hogy a Vhr. 64. § (2) bekezdését beiktató 269/2001. (XII. 21.) Korm. rendelet az indítványokkal támadott jogintézmény feltételrendszerében milyen változást eredményezett.
Az árvaellátás jogintézményét a Tny. V. fejezetének 3. Címe, ezen belül az árvaellátás jogosultsági feltételeit a Tny. 54. és 55. §-ai tartalmazzák.
A Tny. 54. § (1) bekezdése szerint árvaellátásra az a gyermek jogosult – ideértve a házasságban vagy az élettársi közösségben együtt élők egy háztartásban közösen nevelt, korábbi házasságból, élettársi együttélésből származó gyermeket is –, akinek szülője haláláig az öregségi, illetve rokkantsági nyugdíjhoz szükséges szolgálati időt megszerezte, vagy öregségi, illetve rokkantsági nyugdíjasként halt meg.
A Tny. 55. §-ának (1) bekezdése további feltételként rögzíti, hogy az árvaellátás – a jogosultsági feltételek megléte esetén – legkorábban az 54. §-ban említett személy halála napjától kezdődően a gyermek 16. életévének betöltése napjáig jár. Ha a gyermek oktatási intézmény nappali tagozatán tanul, az árvaellátás a tanulmányok tartamára, de legfeljebb a huszonötödik életév betöltéséig jár. Ha a jogosultság megszűnése előtt a gyermek megrokkant, ennek tartamára az árvaellátás életkorra tekintet nélkül megilleti.
Az árvaellátásra együttes feltételek fennállása esetén az a gyermek válik jogosulttá, akinek a Tny. 54. § (1) bekezdésében rögzítettek szerint – a szülője meghal (és a szülője haláláig az öregségi, illetve rokkantsági nyugdíjhoz szükséges szolgálati időt megszerezte, vagy öregségi, illetve rokkantsági nyugdíjasként halt meg), másrészt a szülője halála a gyermek 16., illetve (nappali tagozaton folytatott tanulmányok esetén ) 25. életévének betöltése előtt következik be (Tny. 55. § (1) bekezdés). A jogosultság kezdő időpontja tehát a szülő halála, utolsó napja pedig a Tny. 55. § (1) bekezdése szerint a gyermek 16., illetve (nappali tagozaton folytatott tanulmányok esetén) 25. életévének betöltése napja.
A Tny. 55. §-ának 3. mondata a jogosultság záró időpontját módosítja oly módon, hogy annak a gyermeknek aki a jogosultság megszűnése előtt (de valamennyi jogosultsági feltétel fennállása esetén) rokkanttá válik, lehetővé teszi, hogy a 16. illetve 25. életévének betöltése után is megillesse őt – rokkantságának időtartamára – az árvaellátás.
A 269/2001. (XII. 21.) Korm. rendelet 6. § (1) bekezdése a Vhr. 64. §-át – 2002. január 1-jei hatállyal – új (2) bekezdéssel egészítette ki, amely szerint a 16., illetőleg a 25. életévének betöltése előtt rokkanttá vált gyermek a Tny. 55. § (1) bekezdése rendelkezésének alkalmazásával a rokkantsága tartamára akkor jogosult az árvaellátásra, ha a szülő halála a gyermek említett életkora betöltése előtt következik be. E rendelet 26. §-a (1) bekezdésének harmadik mondata értelmében a 6. § (1) bekezdése által megállapított rendelkezéseket a határozattal már elbírált ügyekben nem kell alkalmazni.
Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a Vhr. kifogásolt szakasza 2002. január 1-jei hatálybalépésével az árvaellátásra való jogosultság feltételein nem változtatott, hiszen rokkantság esetén a Tny. vizsgált szakaszai alapján is csak azt a személyt illeti meg árvaellátás, aki már korábban is részesült árvaellátásban, tehát aki az árvaellátás valamennyi jogosultsági feltételével rendelkezik: azaz 16., illetve 25. életévének betöltése előtt a szülője halála is bekövetkezett.
Miután a Vhr. 64. §-ának (2) bekezdése ezeket a szabályokat ismétli meg, nem szűkítve a Tny. 54.–55. §-ában foglalt árvaellátásra való jogosultság feltételein, az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a Vhr. 64. §-ának (2) bekezdése nem eredményezte az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében foglalt jogállamiság sérelmét, ezért az indítványokat és a bírói kezdeményezést e tekintetben elutasította.
2. Az Alkotmánybíróság ezt követően azt vizsgálta, hogy a Vhr. támadott szakasza folytán sérül-e az Alkotmány 70/A. §-ának (1) bekezdése.
2.1 Az Alkotmány 70/A. §-a rögzíti hogy a Magyar Köztársaság területén az emberi, illetve az állampolgári jogok, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül minden személyt megilletnek. Az Alkotmány e szakasza tekintetében számos határozat született, melyekben az Alkotmánybíróság a jogegyenlőség általános elvét értelmezve megállapította, hogy a diszkrimináció alkotmányi tilalma főként az alkotmányos alapjogok terén tett megkülönböztetésekre terjed ki, abban az esetben, ha a megkülönböztetés nem emberi jog vagy alapvető jog tekintetében történt, az eltérő szabályozás alkotmányellenessége akkor állapítható meg, ha az az emberi méltósághoz való jogot sérti. Az Alkotmánybíróság következetesen alkalmazott gyakorlata során ez utóbbi körben akkor ítélte alkotmányellenesnek a jogalanyok közötti megkülönböztetést, ha a jogalkotó önkényesen, ésszerű indok nélkül tett különbséget az azonos szabályozási kör alá vont jogalanyok között. [9/1990. (IV. 25.) AB határozat, ABH 1990, 46, 48; 21/1990. (X. 4.) AB határozat, ABH 1990. 73, 77–78; 61/1992. (XI. 20.) AB határozat, ABH 1992, 280–282; 35/1994. (VI. 24.) AB határozat, ABH 1994, 197, 203. ]
Az Alkotmánybíróság azonban azt is kimondta: a megkülönböztetés tilalma nem jelenti azt, hogy az állam részéről minden megkülönböztetés tilos lenne. A hátrányos megkülönböztetés tilalma kifejezetten arra vonatkozik, hogy a jognak mindenkit egyenlőként (egyenlő méltóságú személyként) kell kezelnie, az egyéni szempontok azonos mértékű figyelembevételével kell a jogosultságok és kedvezmények elosztása szempontjait meghatározni. [9/1990. (IV. 25.) AB határozat, ABH 1990, 46, 48.].
Így sem a jogegyenlőség alkotmányos követelményéből, sem a diszkrimináció tilalmából nem következik, hogy az állam jogon kívüli (pl.: célszerűségi, gazdaságossági, jogtechnikai) szempontok szerint – a különböző élethelyzetekben lévőkre tekintettel – a jogok és kötelezettségek jogalkotási úton való megállapítása során a jogalanyok között ne különböztethetne, ha ezzel az alkotmányos követelményeket nem sérti. Az Alkotmány 70/A. §-a tehát nem mindenfajta különbségtételt tilt, hiszen az ilyenfajta tilalom eleve összeegyeztethetetlen lenne a jog rendeltetésével. [61/1992. (XI. 20.) AB határozat, ABH 1992, 280–282.] Az azonban alkotmányellenességhez vezetne, ha a jogalkotó – alkotmányos indok nélkül, önkényesen – adott szabályozási koncepción belül valamely csoportra nézve eltérő szabályozást alkotna. [21/1990. (X. 4.) AB határozat, ABH 1990, 73, 78.]
Az Alkotmánybíróság vizsgálata során megállapította, hogy a Vhr. 64. §-ának (2) bekezdése ugyanazon jogosultsági feltételekkel, ugyanazon személyi kör tekintetében biztosítja az árvaellátást a rokkantság időtartamára, mint a Tny. 55. § (1) bekezdésének 3. mondatának szabályozása, így eltérő szabályozás hiányában az Alkotmány 70/A. §-a (1) bekezdésének sérelme jelen esetben nem merült fel.
Ezért az Alkotmánybíróság a bírói kezdeményezést ebben a részében elutasította.
2.2. Az Alkotmánybíróság – mivel hatásköre csak a jogalkotás alkotmányosságának vizsgálatára terjed ki – nem foglalkozott érdemben azon indítványozói felvetéssel, amely a jogalkalmazási gyakorlat kapcsán állította az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésének sérelmét, ezért az Alkotmánybíróság az indítványt abban a részében az Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről és annak közzétételéről szóló, módosított és egységes szerkezetbe foglalt 3/2001. (XII. 3.) Tü. számú határozat 29. § b) pontja alapján visszautasította.
3. Az Alkotmánybíróság ezt követően – a bírói kezdeményezésben foglalt kérelem alapján – azt vizsgálta, hogy a Vhr. 64. §-ának (2) bekezdésében foglaltak folytán sérül-e az Alkotmány 70/E. §-ában foglalt szociális biztonsághoz való jog.
Az Alkotmánybíróság már számos határozatában foglalkozott az Alkotmány 70/E. §-ába foglalt szociális biztonsághoz való jog tartamával.
Az Alkotmánybíróság a 32/1998. (VI. 25.) AB határozatában kimondta: „az Alkotmány 70/E. §-ában meghatározott szociális biztonsághoz való jog a szociális ellátások összessége által nyújtandó olyan megélhetési minimum állami biztosítását tartalmazza, amely elengedhetetlen az emberi méltósághoz való jog megvalósulásához.” (ABH 1998, 251.) Az államnak az Alkotmányból levezethető kötelezettsége az intézményi háttér biztosítása, a társadalombiztosítás és a szociális támogatások rendszerének megszervezése, és működtetése. [32/1991. (VI. 6.) AB határozat, ABH 1991, 146, 163.] Ugyanakkor az államnak a polgárai felé fennálló kötelezettségei az Alkotmányban általános jelleggel szerepelnek, és nem jelentenek alanyi jogot egy bizonyos meghatározott jövedelem megszerzéséhez, vagy ellátásban való részesüléshez (600/B/1993. AB határozat, ABH 1993, 671, 673.).
Az Alkotmánybíróság azt is megállapította, hogy a jogalkotó viszonylag nagy szabadsággal rendelkezik az Alkotmányból eredő feladatok és a szociális jogok megvalósításának eszközei és mértéke tekintetében. [28/1994. (V. 20.) AB határozat, ABH 1994, 138, 140.] E szabadságot azonban korlátozhatja a társadalom mindenkori helyzete, s végső soron határait megszabják az Alkotmány rendelkezései. A jogalkotó tehát a gazdaság helyzetére, az ellátó rendszerek teherbírására tekintettel alakíthatja a szociális ellátások körét mindaddig, amíg valamely az Alkotmányban rögzített elv (pl.: diszkrimináció tilalmának elve) nem sérül. Ebből eredően a rászorultaknak csak arra van alapvető joguk, hogy az ellátás iránti igényük elbírálása azonos szempontok alapján, tárgyilagosan, hátrányos megkülönböztetés nélkül, az elbírálásra vonatkozó eljárási szabályok korrekt alkalmazásával történjen. [pl.: 292/B/1998. AB határozat, ABH 2000, 874, 876–877; 26/1993. (IV. 29.) AB határozat, ABH 1993, 196, 200.; 698/B/1990. AB határozat, ABH 1991, 716–717; 54/1996. (XI. 30.) AB határozat, ABH 1996, 173, 183.]
Az egyes ellátások feltételeit és mértékét külön törvények határozzák meg és nem az Alkotmány (698/B/1990. AB határozat, ABH 1991, 716.). Az Alkotmánybíróság a fentiekre figyelemmel hangsúlyozza, hogy jelen esetben a jogszabály, illetve a jogalkotó szabadon határozhatja meg a rokkant gyermeknek járó árvaellátás feltételeit is, mindaddig, amíg ezek a feltételek más alkotmányi rendelkezéseket nem sértenek.
Tekintettel arra, hogy az Alkotmánybíróság jelen vizsgálata során – a jelen határozata indoklásának III.1. és III.2. indoklásában kifejtettek szerint – megállapította, hogy a Vhr. 64. § (2) bekezdésében foglalt rendelkezések alkotmányellenességet nem eredményeztek, az Alkotmánybíróság a bírói kezdeményezést ebben a részében is elutasította.
Budapest, 2003. december 15.
Dr. Bagi István s. k., Dr. Czúcz Ottó s. k.,
alkotmánybíró előadó alkotmánybíró
Dr. Harmathy Attila s. k.,
alkotmánybíró
*
A határozat az Alaptörvény 5. pontja alapján hatályát vesztette 2013. április 1. napjával. E rendelkezés nem érinti a határozat által kifejtett joghatásokat.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás