PK BH 2003/504
PK BH 2003/504
2003.12.01.
Önmagában az a körülmény, hogy az a szülő, akinél a gyermeket elhelyezték, más lakóhelyre költözik, nem indokolja a gyermek elhelyezésének megváltoztatását. A gyermek tartózkodási helyére nézve közös szülői döntésnek akkor van helye, ha a szülői felügyeletet gyakorló szülő a gyermeket tartósan a saját állandó lakásán kívül, más személynél, vagy intézetben kívánja elhelyezni. [Csjt. 72/A. § (2) bek., 72/B. §; 4/1987. (VI. 14.) IM r. 34. §].
A peres felek házasságát a városi bíróság ítéletével felbontotta. A peres felek házasságából 1988. augusztus 19-én született A. és az 1991. július 9-én született Attila utónevű gyermekeket az alperesi anyánál helyezte el, és a felperest gyermekenként 20%, de legalább 6600 forint gyermektartásdíj fizetésére kötelezte.
A felperes gyermekelhelyezés megváltoztatása iránti keresetét a városi bíróság jogerős ítéletével már korábban is elutasította.
A hivatkozott peres eljárások idejében a peres felek a közös lakást megosztva használták, a felperes kizárólag éjszakai műszakban, az alperes pedig reggel 8 órától délután 1/2 4-ig dolgozott.
1999 nyarán az alperes a gyermekekkel szülei családi házába, K.-re költözött, ahol gyermekeivel egy szobát használnak.
A felperes keresetében a gyermekelhelyezés megváltoztatását: mindkét gyermek nála való elhelyezését, és az alperes gyermektartásdíj fizetésére kötelezését kérte. Arra hivatkozott, hogy az ítélet hozatala óta a gyermekelhelyezésnél figyelembe vett körülményekben lényeges változás következett be. Az alperes K.-re költözésével a gyermekek tartózkodási helyét, iskolájukat tudta és beleegyezése nélkül, egyoldalúan, a gyermekek szempontjából hátrányosan változtatta meg. A gyermekek részére külön szoba jelenlegi lakóhelyükön nem biztosított, a közös lakásban a gyermekek felügyeletét ő el tudta látni, az alperes jelenlegi kétműszakos munkabeosztása miatt a felügyelet és ellátás kevésbé biztosított.
Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította. Az ítéletet a másodfokú bíróság a per főtárgyát illetően helybenhagyta.
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetében állított körülmények megváltozását a gyermekek érdekei szempontjából vizsgálta. A bíróság ítéleti döntésében elsődlegesen azt emelte ki, hogy a gyermekek az alperesnél, nem pedig az utolsó közös lakásban nyertek elhelyezést. Tényállásként megállapította, hogy az alperes tágas, összkomfortos, műszaki cikkekkel jól felszerelt családi házban lakik szüleivel, akiknek segítségére számíthat. A gyermekeknek lakóhelyükhöz közeli, és olyan iskolát választott, ahol a korábbi iskolában tanult német nyelvet tovább tanulhatják. A gyermekek új iskolájukba rövid idő alatt zökkenőmentesen beilleszkedtek, felszerelésük, ruházatuk megfelelő, az iskolával az alperes a kapcsolatot tartja, a gyermekek tanulását figyelemmel kíséri, ezt egy műszakos munkabeosztása lehetővé teszi. Rendszeresen biztosítja a felperesnek a gyerekekkel való kapcsolattartását, és azt elő is segítette oly módon, hogy a felperesnek nem K.-en kellett láthatásra a gyermekeket átvenni. Kétségtelen, hogy a pszichológus szakvélemény szerint a gyermekek régi környezetükbe visszavágynak, és az alperessel együtt szeretnének visszaköltözni, az édesapától való elszakadást veszteségként ítélik meg, ez azonban annak következménye, hogy a felek házassága felbomlott, aminek feldolgozására a gyermekeknek időre van szükségük. A felperes sorozatos perindítása a gyermekeket nyugtalanítja, és a gyermekek érdekeire nincs tekintettel.
Mindezek alapján az elsőfokú bíróság a Csjt. 72/A. §-ának (2) bekezdésében írt kettős törvényi feltétel meglétét: a körülmények lényeges megváltozását, és azt, hogy az elhelyezés megváltoztatása a gyermekek érdekét szolgálná, nem látta megállapíthatónak. A másodfokú bíróság a megállapított tényállással és jogi döntéssel egyetértve a per főtárgyára vonatkozóan az ítéletet helybenhagyta.
A jogerős ítélet ellen a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet a jogerős ítélet hatályon kívül helyezése, és a keresetének való helyt adás iránt. Kérte továbbá a perköltség csökkentését is.
Álláspontja szerint a perben eljárt bíróságok a Csjt. 72/A. §-ának (2), 72/B. §-ának (1) és (2) bekezdését, a Csjt. 31. §-ának (5) bekezdésében és a Ptk. 4. §-ában foglaltakat sértették ítéleti döntésükkel, továbbá az ítélet ellentétes a bírói gyakorlattal is. Hivatkozott a BH 1997. évi 537., 1998. évi 180. és 1999. évi 72. sz. eseti határozatban foglaltakra.
Érvelése szerint a perben eljárt bíróságok nem vették figyelembe, hogy az alperes felróhatóan, egyetértése nélkül változtatta meg – a gyermekek érdekeivel ellentétesen – tartózkodási helyüket és iskolájukat. Ennek eredményeként A. tanulmányi eredménye is romlott, iskolájuk alacsonyabb színvonalú, és a különnemű gyermekeknek külön szobájuk sincs.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására, és a felperes perköltségben marasztalására irányult.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A perbeli gyermekeket az alperesnél jogerős bírói ítélet helyezte el. Ez az ítélet a Pp. 229. §-ának (1) bekezdése szerint azonban nem eredményez ítélt dolgot, a megváltoztatás iránti kereset – a Pp. 230. §-ának (1) bekezdése megfelelő alkalmazásával – azonban csak akkor megalapozott, ha a korábbi körülményekben az elhelyezésre kiható lényeges változások következtek be. A Csjt. 72/A. §-ának (2) bekezdése alapján az elhelyezés megváltoztatásához – miként arra a perben eljárt bíróságok helyesen hivatkoztak – két feltétel együttes megvalósulása szükséges: a körülmények lényeges megváltozása, továbbá az, hogy ennek következtében a gyermek elhelyezésének a megváltoztatása a gyermek érdekét szolgálja.
Az adott esetben az elhelyezés megváltoztatását eredményező két törvényi feltétel megvalósulása nem volt megállapítható. A felperes által állított körülményekre az elsőfokú bíróság a bizonyítást megfelelő terjedelemben lefolytatta, a bizonyítékokat mérlegelési körébe vonta, és az anyagi jogszabályok helyes alkalmazásával döntött mindkét bíróság a felek jogvitájában.
A felülvizsgálati kérelemben felhívott további jogszabálysértéssel kapcsolatban a Legfelsőbb Bíróság arra mutat rá, hogy téves a felperes álláspontja a Csjt. 72/B. §-a (1) és (2) bekezdésének megsértésével kapcsolatban. E törvényi rendelkezés értelmében a különélő szülők a gyermek sorsát érintő lényeges kérdésekben a gyermek elhelyezését követően – közös szülői felügyelet hiányában is – együttesen gyakorolják jogaikat, kivéve, ha a különélő szülő felügyeleti jogát a bíróság korlátozta, megszüntette vagy szüneteltette. A gyermek sorsát érintő lényeges kérdés a .... kiskorú tartózkodási helyének, továbbá iskolájának, valamint életpályájának megválasztása.
A gyermek tartózkodási helyét illető közös döntés a 4/1987. (VI. 14.) IM rendelet 34. §-a alapján akkor szükséges, ha szülői felügyeletet gyakorló szülő a gyermeket tartósan, állandó lakásán kívül más személynél vagy intézetben, vagy tartósan egy évet meghaladóan külföldön kívánja elhelyezni. A közös döntés nem terjed ki arra az esetre, amikor az a szülő, akinél a gyermeket elhelyezték, a gyermekkel új lakóhelyre költözik. Ehhez a másik szülő egyetértésére nincs szükség, mert a gyermek nem kerül ki annak a szülőnek a közvetlen felügyelete és gondozása alól, akinél elhelyezést nyert. Ezért az adott esetben az alperesnek a gyermekek lakóhelye megváltoztatásához a felperes egyetértésére sem volt szükség. Miután mindkét gyermek általános iskolás volt, és változatlanul ilyen közoktatási intézményben tanul, iskolájuk és életpályájuk ,,megválasztását'' igénylő közös döntésre sem volt szükség.
A perbeli jogvita kapcsán a bíróság a házastársak vagyoni viszonyaira vonatkozó döntést nem hozott, így a Csjt. 31. §-a (5) bekezdésének a vagyoni igények méltányos rendezésére vonatkozó szabálya alkalmazása fel sem merült, a felperesnek e jogszabály megsértésére vonatkozó érvelése téves.
Alaptalanul hivatkozik a felperes az általa megjelölt legfelsőbb bírósági határozatokban kifejtett jogi állásponttal ellentétes döntésre is.
A BH 1999. évi 72. sz. jogesete a családi élet felelőtlen megbontását, a házastárs indokolatlan megszégyenítését, és ennek ismétlődését minősítette olyan magatartásnak, amelynek megállapítása esetén kétségessé tehető, hogy az adott szülő a gyermek neveléséhez szükséges személyi, erkölcsi tulajdonságokkal rendelkezik-e. A perbeli esetben az alperest illetően ilyen körülmény fel sem merült.
A BH 1998. évi 180. sz. jogeset arra vonatkozó álláspontot foglal el, hogy az állandóság nem vehető figyelembe annak a szülőnek a javára, aki azt önkényes, erőszakos magatartással a másik szülőnek a gyermek életéből való kirekesztése szándékával teremti meg. A fentiekből következően az alperes nem tanúsított sem önkényes, sem erőszakos magatartást, a felperest pedig a gyermekek életéből az alperes kirekeszteni nem törekedett, hanem a kapcsolattartást (elsőfokú ítélet 4. old.) elő is segítette. Ezért az alperes okkal ilyen körülményre sem hivatkozhat.
A BH 1997. évi 537. sz. jogesetben kifejtett álláspontnak pedig a jogerős ítélet maradéktalanul megfelel. Eszerint ugyanis a gyermekelhelyezésnél az állandóságra messzemenően törekedni kell, mert a környezetváltozás csak ritka esetben nem okoz válságot a gyermekek érzelmi életében, a huzamos elhelyezést csak akkor indokolt megváltoztatni, ha a testi, szellemi és erkölcsi fejlődés az addigi környezetben már nincs biztosítva. A körülményváltozás fennállása esetén az elhelyezés döntő szempontja az, hogy az elhelyezés megváltoztatása a gyermekek érdekében álljon. A jogerős ítélet éppen e körülmények vizsgálata mellett nem látott alapot annak megállapítására, hogy az elhelyezés megváltoztatása a gyermekek érdekében állna.
A kifejtettek alapján a jogerős ítélet jogszabályt nem sért, ezért azt a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Pfv. II. 20.462/2001.).
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás