• Tartalom

6/2003. (HK 3.) HM utasítás

6/2003. (HK 3.) HM utasítás

a 2003. évi intézményi költségvetési javaslatok elkészítésének rendjéről*

2003.01.24.

A honvédelemről szóló 1993. évi CX. törvény 11. § (1) bekezdésének l) pontjában kapott felhatalmazás alapján – figyelemmel az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 49. § a) pontjára, valamint az államháztartás működési rendjéről szóló, többször módosított 217/1998. (XII. 30.) Kormány rendeletnek az elemi költségvetésre vonatkozó előírásaira is tekintettel – a 2003. évi intézményi költségvetési javaslatok elkészítésének rendjére a következő utasítást adom ki.

1. § Az utasítás hatálya kiterjed:

a) a HM Pénzügyi és Számviteli Szolgálatra (a továbbiakban: HM PSZSZ);

b) a Honvédelmi Minisztérium (a továbbiakban: HM) igazgatása, hivatalai és háttérintézményei költségvetési alcímek szervezeteire;

c) a Sajátosan Gazdálkodó Szervezetekre (a továbbiakban: SGSZ);

d) a HM fejezet 2003–2006. évi költségvetési tervének összeállításához szükséges adatszolgáltatás rendjéről szóló 70/2002. (HK 24.) HM utasítás alapján az MH Összhaderőnemi Logisztikai és Támogató Parancsnokságra (a továbbiakban: MH ÖLTP).

Az intézményi költségvetési tervezés végrehajtásának főbb elvei

2. § (1) Az utasítás 2. számú melléklete szerinti pénzügyi jellegű szakelőirányzatokat – az SGSZ-ek kivételével – a HM PSZSZ szervezeti elemei tervezik meg.

(2) A Magyar Honvédség (a továbbiakban: MH) és a logisztikai ellátási (utaltsági) körébe tartozó szervezetek logisztikai jellegű előirányzatait a 70/2002. (HK 24.) HM utasításban meghatározottak figyelembe vételével az MH ÖLTP – a haderőnemi parancsnokságok és az MH Hadkiegészítési és Kiképző Parancsnokság szükség szerinti bevonásával – tervezi, központi és csapat-költségvetési részletezésben.

(3) A HM igazgatása, hivatalai és háttérintézményei, valamint az SGSZ-ek – a HM PSZNYI adatszolgáltatására is alapozva – összevont (a pénzügyi és logisztikai jellegű előirányzat-igényeket együttesen tartalmazó) költségvetési tervjavaslatot készítenek.

(4) A nemzetközi feladatok és rendezvények tervezése során a jelen utasítás 4., 15. és 16. §-ában meghatározottak szerint kell eljárni.

(5) A költségvetési tervjavaslatokat a HM Számlarend alkalmazásával, az utasítás 4. számú mellékletében szereplő HM KGIR címrendkód szerint kell elkészíteni.

3. § A csapat és a központi tagozat költségvetési javaslatainak elkészítésénél a HM fejezet központi és intézményi gazdálkodásának rendjéről szóló 9/1998. (HK 4.) HM utasítás, valamint a Honvédelmi Minisztérium fejezet 2003–2006. évi költségvetési tervének összeállításához szükséges adatszolgáltatás rendjéről szóló 70/2002. (HK 24.) HM utasítás – kiemelten a 2. és 5. §-ok – vonatkozó előírásait jelen utasításban foglaltaknak megfelelően kell alkalmazni.

4. § (1) A költségvetési tervjavaslatokat a kiadott szervezési intézkedések, a 2003. év során végrehajtandó, az éves feladattervben meghatározott feladatok, valamint a hatályos normák, normatívák és az aktuális mérőszámok figyelembevételével, a 70/2002. (HK 24.) HM utasításban foglaltakra is tekintettel kell elkészíteni.

(2) A tervezés végrehajtásához jóváhagyott tervezési keretszámokról a HM KPSZH a tervezésben érintett szervezeteket írásban tájékoztatja, amelyek nem léphetők túl.

(3) A kiadási keretszámok – az MH Egészségügyi intézetek kivételével – teljes egészében költségvetési támogatással kerülnek biztosításra.

(4) Az MH 2003. évi logisztikai kerete nem tartalmazza a HM és a HM EI Rt. között kötött un. „Elhelyezési Szolgáltatási Szerződés” hatálya alá tartozó katonai szervezetek 2003. január 01-től elvonásra tervezett egyes közüzemi szolgáltatási díjait (fűtés és melegvízellátás és vételezés, közüzemi vízellátás és vételezés, közüzemi szennyvízelvezetés, elektromos energiaellátás és vételezés), valamint a Szerződés körébe bevonásra tervezett 6. MH egészségügyi intézetek Szerződés szerinti kiadásait.

(5) A keretszámon felül esetlegesen jelentkező költségvetési igények csak a tervjavaslattól elkülönítetten tervezhetők, részletes indoklással alátámasztottan.

5. § (1) A költségvetési tervjavaslatokat számszaki bizonyítással és szöveges indoklással kell alátámasztani. A szöveges indoklás tartalmazza a végrehajtandó feladat pontos meghatározását (a jogszabály, parancs, határozat, engedélyező ügyirat számával és a feladat elrendelőjének megnevezésével).

(2) A számszaki bizonyítás illetve a szöveges indoklás biztosítsa az elöljáró és a felügyeleti szerv részére az előirányzat-igény elbírálásához szükséges információkat.

(3) A számszaki bizonyításban az önkéntes haderőre való átállás logisztikai, elhelyezési és egyéb kiadásait külön soron kell tervezni, szöveges indoklással is alátámasztva.

(4) A számszaki bizonyítás elkészítését az államháztartás szervezetei beszámolási és könyvvezetési kötelezettségének sajátosságairól szóló többször módosított 249/2000. (XII. 24.) Korm. rendelet 9. sz. melléklete szerint összeállított HM Számlarend alkalmazásával kell végrehajtani az utasítás 1. számú melléklete szerinti formában.

6. § Azon szervezet, ahol az alapító okirat szerint vállalkozási tevékenység is folyik, elkülönítetten és teljeskörűen tervezze meg kiadásait és bevételeit oly módon, hogy annak ellenőrzése az év során mindenkor biztosított legyen (a tervet nem kell felterjeszteni). A kiadásra kerülő keretszámok a vállalkozási tevékenységek előirányzatait nem tartalmazzák.

7. § A fejezeti kezelésű előirányzatok 2003. évi tervezésének és felhasználásának rendjére külön HM rendelet kerül kiadásra.

8. § A költségvetési tervjavaslatok felterjesztését és felülvizsgálatát a szolgálati út betartásával kell végrehajtani.

9. § A felülvizsgált intézményi költségvetési tervjavaslatok – az MH címekhez tartozó katonai szervezetek esetében a 3. sz. mellékletet is alkalmazva – az államháztartás működési rendjéről szóló, többször módosított 217/1998. (XII. 30.) Kormány rendelet 44. § (1) bekezdése alapján 2003. március 31-ig jóváhagyásra kerülnek.

A tervezés részletes szabályai

10. § (1) A 2. MH címhez tartozó szervezetek esetében külön-külön kell elkészíteni a számszaki bizonyítást és a szöveges indoklást a pénzügyi, valamint a logisztikai jellegű előirányzatokra.

(2) A pénzügyi jellegű előirányzatok körét az utasítás 2. számú melléklete szerinti számlacsoportok, előirányzati-számlaszámok tartalmazzák.

11. § (1) A HM Pénzügyi Számító és Nyugdíjmegállapító Igazgatóság (a továbbiakban: HM PSZNYI) tervezi a személyi juttatások közül:

a) a rendszeres személyi juttatást,

b) a jutalmat,

c) a jubileumi jutalmat,

d) a biztosítási díjak közül a munkáltatói hozzájárulást a Honvéd Önkéntes és Magánnyugdíjpénztár és a Honvéd Önkéntes Kölcsönös Kiegészítő Egészségbiztosító Pénztár tagdíjhoz, valamint ezek járulékait.

(2) A költségvetési javaslatokban a hivatásos, a szerződéses, a köztisztviselői és a közalkalmazotti állomány részére rendszeres járandóságként számfejtett juttatásoknál a tárgyévet megelőző év december és a tárgyév novembere közötti, egyéb eseti kifizetéseknél pedig a tárgyév január és december közötti időszakra járó juttatásokat kell megtervezni a 2002. december havi illetmények alapulvételével.

(3) A rendszeres személyi juttatásokat a 2003. évi szervezési és létszámváltozásokra is tekintettel, állománycsoportonként kell megtervezni a következők szerint:

a) a hivatásos, közalkalmazott- és köztisztviselői állomány esetében a 2003. január 01-ével meglévő tényleges statisztikai állományi létszám alapulvételével,

b) a szerződéses állomány költségvetési létszámát a várható jelentős mértékű növekedés, a sorállomány költségvetési létszámát a bekövetkező csökkentések figyelembe vételével,

c) a 2003. évi költségvetési javaslat számszaki bizonyításában a hivatásos és szerződéses állomány rendszeres személyi juttatásait 4 %-os mértékű egészségügyi távolléttel csökkenteni kell, melyet külön soron kell kimutatni,

d) a hivatásos, szerződéses és köztisztviselői állománynál a 13. havi illetményt a tárgyévi januári besorolás, a közalkalmazotti állomány esetében a tárgyévet megelőző december havi alapilletmény alapulvételével kell megtervezni.

(4) A HM PSZNYI ezen paragrafus (1) bekezdésben meghatározott juttatásokról készített adatszolgáltatásait, melyek a 2002. évi záró létszámra készülnek 2003. január 24-ig megküldi az illetékes HM Területi Pénzügyi és Számviteli Igazgatóságoknak (a továbbiakban: HM TPSZI) és az SGSZ-eknek. Ezen szervek vizsgálják felül azokat és szükség szerint korrigálják, egészítsék ki a nem rendszeres és külső személyi juttatásokkal és járulékaikkal (ideértve a helyileg kifizetésre kerülőket is), a következők figyelembevételével:

a) illetményemelés 2003. évre egyik állomány-kategóriára sem tervezhető,

b) jutalomra a katonák illetményéről és illetményjellegű juttatásairól, valamint a közalkalmazottak jutalmazásáról szóló 3/2002. (I. 25.) HM rendeletben (HK 7.) meghatározott felszámítási alap 1%-a tervezhető, amelyet állománycsoportonként kell kimutatni,

c) a magasabb parancsnoki és meghatározott célú jutalmakat a kiadott keretengedélyek alapján kell tervezni,

d) a hivatásos és szerződéses állomány részére a túlszolgálati, megbízási és helyettesítési díjat, valamint az állományon kívüliek juttatásait a kiadott kereteknek megfelelően kell tervezni,

e) a köztisztviselői illetményalap 2003. évben 33.000 Ft, így a különböző szociális juttatásokat, támogatásokat, költségtérítéseket ennek figyelembevételével kell tervezni,

f) a ruházati költségtérítések vonatkozásában a köztisztviselői állomány részére a 2003. évi tervjavaslatban 49.500 Ft/fő/év készpénz kifizetését kell tervezni. A hivatásos állomány esetében a ruházati költségtérítés összege 35.000 Ft/fő/év, közalkalmazotti állomány esetében 40.000 Ft/fő/év,

g) az étkezési hozzájárulás 2.000 Ft/fő/hó, a bankkártya költségtérítés 2.000 Ft/fő/év,

h) az önkéntes- és magánnyugdíjpénztár tagok tagdíjának munkáltatói támogatása a távolléti díj 4%, illetve 3%-a, míg az önkéntes egészségbiztosító pénztártagok tagdíjához munkáltatói hozzájárulásként 3.200 Ft/fő/hó támogatást kell tervezni,

i) a lakáskiürítések és cseretérítések egyszeri pénzbeni megváltását, a részleges lakás-felújítási átalányt és a lakáshasználati díj visszatérítését a többször módosított 63/1995. (HK 33.) HM utasítás (egységes szerkezetben a 31/2002. HK-ban) alapján a HM Ingatlankezelési Hivatal (továbbiakban: HM IKH) tervezze és erről adatszolgáltatást teljesítsen a HM PSZNYI felé. A HM PSZNYI ezen kiadásokat a központi költségvetési tervjavaslatában szerepeltesse,

j) az albérleti hozzájárulás tervezésekor a Honvédelmi Minisztérium rendelkezése alatt lévő lakások és helyiségek bérletéről, elidegenítéséről, valamint a lakhatás támogatásáról szóló többször módosított 6/1994. (IV. 30.) HM rendelet (egységes szerkezetben a 31/2002. HK-ban) rendelkezéseit kell figyelembe venni,

k) a tervező munka során a gazdaságossági és a takarékossági szempontok következetes érvényesítésével csökkenteni kell a nem rendszeres személyi juttatások (elsősorban a megbízási díjak, a költségtérítések és egyéb sajátos juttatások) részarányát. A tervezett kiadásokat a szükséges és célszerű feladatokhoz kell igazítani,

l) külső személyi juttatásként a HM és MH szervezeteknél munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony keretében foglalkoztatottak és a fegyveres erők állományába nem tartozók járandóságait kell megtervezni, figyelemmel a hadköteles katonák szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIV. törvényre, valamint a katonai és rendvédelmi felsőoktatási intézmények vezetőinek, oktatóinak és hallgatóinak jogállásáról szóló 1996. évi XLV. törvényre.

12. § (1) A munkaadókat terhelő járulékok előirányzatainak tervezését az adózással és a járulékfizetéssel összefüggő egyes eljárási kérdésekről szóló 201/3/2003. nyt. számú HM KPSZH tájékoztató figyelembevételével kell végrehajtani, összhangban a személyi juttatásokon megtervezett kiadási előirányzatokkal. A társadalom-biztosítási járulék mértéke 2003. évre vonatkozóan 29%.

(2) A munkaadói járulék mértéke továbbra is 3 % marad.

(3) Az eü. hozzájárulás összege 2003. évben 3.450 Ft/fő/hó-ra csökkent. A tervjavaslatokat ennek figyelembevételével úgy kell elkészíteni, hogy 2002. december hónapra 4.500 Ft/fő, míg 2003. január és november közötti hónapokra 3.450 Ft/fő-vel kell számolni.

(4) A táppénz hozzájárulást a munkaadókat terhelő járulékok között kell tervezni.

13. § (1) A társadalom-, szociálpolitikai és egyéb tb. juttatások számlacsoportba tartozó költségvetési előirányzatok tervezésénél a hivatásos, szerződéses és hadköteles katonák, honvédségi közalkalmazottak egyes illetményen kívüli pénzbeli járandóságairól szóló 14/2002. (III. 29.) HM rendelet (HK 13.) vonatkozó részeit kell figyelembe venni.

(2) A pénzügyi jellegű személyi és dologi előirányzatokat a hivatásos, szerződéses és hadköteles katonák, valamint a honvédségi közalkalmazottak egyes költségtérítéseiről szóló 21/2002. (IV. 10.) HM rendeletben (HK 15.) foglaltakat alapul véve kell tervezni.

(3) A belföldi reprezentációról szóló, többször módosított 38/2001. (HK 12.) HM utasításban foglaltak szerint kell a személyi és a rendezvényi reprezentációt tervezni. A munkáltatót terhelő szja, tb és munkaadói járulék megfizetése központilag történik, a természetbeni juttatások után a munkáltatót terhelő adók és járulékok bevallásához, valamint megfizetéséhez szükséges adatszolgáltatás végrehajtásáról szóló 4/1998. HM KPSZH intézkedés által előírt adatszolgáltatás alapján. A HM PSZNYI a befizetés fedezetét a központi költségvetési tervjavaslatában szerepeltesse.

(4) A családalapítási előlegek és a deviza kölcsönök a 2003. évre támogatással nem tervezhetők. Ezek kiadásait a tárgyévben törlesztésként befolyó bevételeknek megfelelően adatszolgáltatás jelleggel külön mellékletként kell felterjeszteni.

14. § (1) A logisztikai költségvetések tervezésére – különös tekintettel a 70/2002. (HK 24.) HM utasítás 7–9. §-ában foglaltakra – az MH ÖLTP a szükséges mértékben intézkedjen.

Az MH ÖLTP a katonai szervezetek által kezdeményezett felhalmozási jellegű előirányzat-igények indokoltságát vizsgálja felül.

(2) Az MH ÖLTP a logisztikai jellegű csapat- és központi költségvetési tervjavaslata részeként önálló mellékletben külön is mutassa be a keretszám terhére a haderőfejlesztési vállalásokra (TFG, FP, Prágai csúcs, stb.) feladatonként tervezett kiemelt (dologi, felhalmozási, stb.) előirányzatokat.

15. § (1) A NATO és Multilaterális Együttműködési Tervben (NMET) szereplő nemzetközi gyakorlatok, NATO és PfP tanfolyamok és egyéb rendezvények szükségleteit a nemzetközi rendezvények egyes költségvetési és pénzügyi kérdéseiről szóló 83/1998. (HK 4/1999.) HM utasítás szerint kell megtervezni. Azon gyakorlatok, utazások, konferenciák költségvetési tervjavaslatait, melyek a NMET szerint csak az utazással járó költségeket foglalják magukba, a HM TPSZI-k összesítetten készítsék el egész évre vonatkozóan. A NMET-ben szereplő nemzetközi feladatokra vonatkozó összesített tárca szintű költségvetés elkészítése a HM KPSZH feladata.

(2) Az SFOR Katonai Rendész Kontingens (SFOR KRK, Szarajevó), a KFOR Őr- és Biztosító Zászlóalj (KFOR ŐBZ, Pristina) (beleértve: a Megelőző Egészségügyi Laboratórium feladatát is), az MH Őr- és Biztosító Szakasz (MH ŐBSZ, Szkopje) és más missziók költségvetési szükségletét a jelen utasítás szabályainak alkalmazásával kell elkészíteni úgy, hogy a hazai forint illetményeket és azok vonzatait az állományilletékes szervezet tervezze meg. A devizában felmerülő személyi juttatások előirányzatait a bruttósítás szabályainak figyelembevételével kell meghatározni. Az SFOR KRK, a KFOR ŐBZ és az MH ŐBSZ logisztikai és elhelyezési jellegű igényeit az MH ÖLTP és a HM IKH a saját működési költségvetésében kerete terhére tervezze meg.

(3) A devizaellátmányok bruttósításának mértéke 2003. évre nem változik, továbbra is 50 % marad.

(4) Az MFO, UNFICYP és a Katonai Megfigyelő missziók hazai és külföldi működési költségeinek tervezését a 2/1 Honvéd Vezérkar közvetlen szervezetei alcímen meghatározott címrendkódok szerint kell végrehajtani. A központi gazdálkodó szerv – az MH ÖLTP –, a feladatokra vonatkozóan külön tervezze meg igényeit, a rendelkezésre bocsátott keretszámok alapján. A csapatköltségvetés vonatkozásában a pénzügyi kiadásokat a HM 3. TPSZI, a logisztikai igényeket az MH 1. Könnyű Vegyes Ezred a jelen utasítás szabályai szerint tervezze meg. Az összesített csapat-költségvetési javaslatot az MH 1. Könnyű Vegyes Ezredes parancsnokának aláírásával a HM 3. TPSZI az MH Szárazföldi Parancsnokság útján terjessze fel. A személyi juttatások esetében a hazai forint illetmények és vonzataik az állományilletékes szervezetnél kerüljenek megtervezésre. A devizában felmerülő személyi juttatások előirányzatait ezen paragrafus (3) bekezdése figyelembe vételével kell meghatározni.

(5) A Külképviseletek tekintetében a Magyar Köztársaság Állandó NATO Képviselete keretein belül működő Politikai Osztály Védelempolitikai Részlege (PO VPR), az MH Katonai Képviselő Hivatala, az MH Nemzeti Katonai Képviselet, az Önálló NATO és EU beosztást betöltők – beleértve a HUNIC-ot is –, hazai és helyszíni logisztikai biztosítását a HM Protokoll és Nemzetközi Rendezvényszervező Igazgatóság Nemzeti Támogató Szerve (a továbbiakban HM PNRI NTSZ) végzi az egységes ellátás érdekében, így ezen előirányzatokat a HM PNRI NTSZ működési költségvetésében kell megtervezni. A képviseletek, valamint az önálló NATO és EU beosztást betöltők a pénzügyi dologi, valamint logisztikai előirányzataik megtervezése érdekében saját szervezetükre vonatkozóan készítsenek logisztikai szükségleti tervet, amely alapján a HM PNRI NTSZ a saját költségvetésében tervezze meg a szervezetekre vonatkozóan a költségvetési előirányzati igényeiket. A logisztikai szükségleti terv formai és tartalmi követelményeit a HM PNRI igazgatója határozza meg és biztosítsa az érintettek részére.

A képviseletek, valamint az önálló NATO beosztást betöltőkre vonatkozóan a HM PNRI NTSZ a devizában kifizetésre kerülő személyi juttatásokat és azok járulékvonzatait, a külföldi kiküldetések utazási-, szállás- és egyéb költségeit a 45/2000. (HK 16.) HM utasítással módosított 50/1998. (HK 14.) HM utasítás, a külföldön felmerülő reprezentációs költségeket a 13/2002. (HK 7.) HM utasítás és a jelen utasításban foglaltak alapján tervezze meg. Az EBESZ Katonai Képviselet és a Regionális Fegyverzet-ellenőrzést Segítő Kiképző Központ (RACVIAC) a hivatkozott utasítások alapján készíti e1 költségvetését. A költségvetéseket a HM 1. sz. TPSZI összesíti. A hazai járandóságokat és azok vonzatait az állományilletékes szervezetek tervezzék meg.

(6) A következő nemzetközi feladatok összesített elemi költségvetésének összeállításánál figyelembe kell venni az alábbiakat:

a) a lengyel éleslövészet és a repülő-hajózó kondicionáló kiképzés nemzetközi feladatcsoportokra vonatkozóan felmerülő költségvetési előirányzatait az MH Légierő Parancsnoksággal együttműködve a HM KPSZH tervezi,

b) a külföldi képzés nemzetközi feladatcsoportra vonatkozó költségvetési előirányzatait a HM Oktatási és Tudományszervező Főosztály terve alapján a HM PNRI tervezi,

c) a többnemzetiségű egységek fenntartásával és képesség kialakításával kapcsolatos logisztikai és elhelyezési jellegű kiadásokat az MH ÖLTP és a HM IKH saját költségvetésében tervezze meg. A működéshez szükséges pénzügyi jellegű kiadásokat és a közös kiképzésekkel kapcsolatos költségeket a keretgazdaként kijelölt szervezet tervei alapján a 83/1998. (HK 4/1999.) HM utasítás szerint kell megtervezni,

d) a kétoldalú nemzetközi kapcsolattartás költségvetési szükségletét a nemzetközi kapcsolattartással összefüggő feladatok végrehajtásáról szóló 9/1997. (HK 7.) HM utasítás alapján kell megtervezni, a HM Nemzetközi Együttműködési Főosztály terve alapján a TPSZI-kkel együttműködésben a HM KPSZH végzi,

e) a nemzetközi kommunikációs feladatokhoz kapcsolódó költségvetési előirányzatokat a HM Kommunikációs Főigazgatóság javaslata alapján a HM KPSZH tervezi,

f) a keretgazda szervezetek adatszolgáltatása alapján a HM KPSZH önállóan tervezi meg a kanadai repülővezető képzés és a vele összefüggő ideiglenes és tartós kiküldetések, valamint a hazai felkészítő előképzés kiadásait,

g.) a NATO törzstiszti képzés és a NATO POOL felkészítés kiadásai a ZMNE működési költségvetésében kerüljön megtervezésre.

(7) Az összesített elemi költségvetésbe tartozó nemzetközi feladatcsoportok egyes önálló feladataihoz kapcsolódó kiadásokat a 83/1998.(HK 4/1999.) HM utasítás alapján teljes részletezettséggel kell megtervezni. Az egyes nemzetközi feladatok költségvetési tervének, valamint az összesített elemi költségvetés kiemelt előirányzat-számokon belüli előirányzatok közötti módosításokat a HM közigazgatási államtitkár hagyja jóvá.

(8) Az egyes nemzetközi feladatokhoz kapcsolódó gyakorlati pótlékokat az illetékes katonai szervezetek a működési költségvetésükben tervezzék, a pótlékok a rendezvények költségvetési tervében nem szerepelhetnek.

(9) Az egyes nemzetközi feladatokra vonatkozó összesített elemi költségvetések az érintett katonai szervezetek részére kerülnek jóváhagyásra, melyeknek pénzügyi kezelését a pénzügyi ellátásukra kijelölt HM PSZSZ szervezetei végzik,

(10) Az egyes nemzetközi feladatokkal kapcsolatosan forintban és külföldi fizetőeszközben felmerülő dologi jellegű légi-szállítási költségek – az AN-26-os repülőgépek üzemanyag; reptérbérleti- és határnyitási költségei – az MH ÖLTP saját működési kerete terhére, a személyi jellegűek és azok vonzatai, valamint az ezen kia dásokkal kapcsolatos pénzügyi jellegű dologi költségek az MH Légierő Parancsnokság és a HM 3. sz. TPSZI által kerüljenek megtervezésre.

16. § (1) Külföldi kiküldetés címén (a hozzá kapcsolódó külföldi napidíj főkönyvi számlaszámával együtt) a nemzetközi kapcsolatokból eredő különféle rendezvények kiadásaira csak a következő szervezetek tervezhetnek – saját költségvetési keretszámuk terhére – előirányzatokat (megfelelő számszaki alátámasztással):

HM Beszerzési és Biztonsági Beruházási Hivatal

HM Technológiai Hivatal

HM Stratégiai Védelmi Kutató Hivatal

HM Fegyverzet Ellenőrzési Hivatal

HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum

HM TLSZ Római Katolikus Tábori Püspökség

HM TLSZ Protestáns Tábori Püspökség

HM TLSZ Tábori Rabbinátus

Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem

MK Kormányzati Frekvencia Gazdálkodási Hivatal

MK Katonai Felderítő Hivatal

MK Katonai Biztonsági Hivatal

17. § (1) Az alábbi SGSZ-ek összevont számszaki bizonyítást és szöveges indoklást készítsenek a pénzügyi és a logisztikai jellegű előirányzatokra vonatkozóan:

MK Katonai Felderítő Hivatal,

MK Katonai Biztonsági Hivatal,

Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem,

Kormányzati Frekvenciagazdálkodási Hivatal,

Katonai Főügyészség,

MH Központi Honvéd Kórház,

MH Kecskeméti Repülő Kórház,

MH Hévízi Mozgásszervi Rehabilitációs Intézet,

MH Balatonfüredi Kardiológiai Rehabilitációs Intézet.

(2) A költségvetési javaslatokat az (1) bekezdésben említett szervezeteknél a szakszolgálatokkal együttműködve a pénzügyi és számviteli szervek állítsák össze.

(3) A költségvetési javaslatokban csak azon anyagnem felelősi körbe tartozó előirányzatok szerepelhetnek, amelyek tekintetében az adott szervezet önálló ellátásra alkalmas szakszolgálattal rendelkezik.

(4) A 6. költségvetési cím alá tartozó egészségügyi intézetek költségvetési tervjavaslataikat a következő szempontok figyelembevételével készítsék el:

a) az egyes intézetek összevont (a pénzügyi és logisztikai jellegű kiadásokat együttesen tartalmazó) költségvetési tervjavaslatot készítsenek azzal, hogy a számszaki bizonyításhoz az összevont tervjavaslat részletes logisztikai jellegű tervét külön is csatolják,

b) az egyes intézetek az összevont költségvetési tervjavaslat mellett – a HM Kollégiuma 2002. november 04-i kibővített ülésén az MH egészségügyi intézetei gazdálkodási rendjére vonatkozó előterjesztés alapján meghozott döntésekre is alapozottan – külön-külön is készítsenek a katonai feladatokról, illetve az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (továbbiakban: OEP) által finanszírozott feladatokról számszaki bizonyítást és szöveges indoklást a következők szerint:

– minden feladat teljes költségvetési szükségletét tervezzék meg külön-külön az 1. sz. melléklet szerinti formában;

– az egyes feladatokra tervezett kiemelt előirányzatokat a 6. sz. melléklet szerint összesítsék külön a katonai jellegű feladatok tekintetében, s külön az OEP által finanszírozott feladatok vonatkozásában.

A katonai jellegű, illetve az OEP által elismert feladatokra tervezett előirányzatok együttes összege nem haladhatja meg a kiadott tervezési keretszámot.

c) a kiadott OEP támogatási keretszámon felül jelentkező OEP bevétel összegét adatszolgáltatási jelleggel a tervjavaslat külön mellékleteként kell jelezni,

d) az MH Központi Honvéd Kórház a Verőcei Betegotthon éves kiadásait és bevételeit – a kiadott keretszámon belül – a Kórház költségvetési javaslatától elkülönítetten, külön tervezze meg.

(5) Az 1. Honvédelmi Minisztérium költségvetési címhez tartozó szervezetek a HM PSZNYI-vel és a HM 1. sz. TPSZI-vel együttműködve készítsék e1 költségvetési tervjavaslataikat.

(6) Külön soron kell megtervezni az alábbiakban felsorolt és a 4. számú mellékletben szereplő HM KGIR címrendkódok szerint is külön kezelt, kiemelt feladatokkal összefüggő kiadások előirányzatait

a HM igazgatása alcímen:

– központi kulturális PR és média feladatok,

– társadalmi szervek támogatása,

– sportszervezetek támogatása,

– nukleáris balesetelhárítási feladatok végrehajtásában való közreműködés,

– kórházak és kijelölt laktanyák központi hatáskörben történő felújításai,

– szennyező források, szennyezett területek kármentesítése,

– HM Intranet és egyéb informatikai kiadás,

– fizikai biztonság és elektronikus információvédelemmel kapcsolatos feladatok.

a HM hivatalai alcímen:

– a HM KPSZH központi kifizetések költségvetési tervjavaslatában:

– a NKÖM-nek történő pénzeszköz átadás a Honvéd Művészegyüttes címén,

– az ESZCSM-nek történő pénzeszköz átadás a sorkatonák kötelező háziorvosi egészségügyi vizsgálatainak címén,

– ország – mozgósítás gazdasági felkészülés bonyolítása,

– a HM Gazdasági Tervező Hivatal (HM GTH) központi költségvetési tervjavaslatában az LGIR kiadás

a HM háttérintézményei alcímen:

– a HM PSZNYI központi költségvetési tervjavaslatában a HM KGIR, LGIR, a sorkatonák által felvett diákhitel kamattámogatása és egyéb központi tevékenység;

– a HM IKH költségvetési tervjavaslatában a laktanya rekonstrukciós program;

– a HM IKH költségvetési tervjavaslatában az elhelyezési szolgáltatás megvásárlása;

– a HM IKH költségvetési tervjavaslatában az egyéb központi tevékenység;

– a HM TH költségvetési tervjavaslatában a K+F feladatok;

– a HM Fegyverzet Ellenőrzési Hivatal tervjavaslatában a Biztonságpolitikai Szerződéseket Koordináló Bizottság kiadása.

(7) A HM Infrastrukturális Főosztály a szennyező források, szennyezett területek kármentesítésének, a HM IKH pedig a laktanya rekonstrukciós programok – az egyes feladatokat és az azokhoz kapcsolódó kiadási előirányzatokat részletesen tartalmazó – elemi költségvetési tervjavaslatát önálló címrendkódon és külön okmányon tervezze és a HM KPSZH útján jóváhagyásra terjessze fel.

(8) A HM igazgatása, hivatalai és háttérintézményei, valamint az SGSZ-ek tervjavaslataikban külön bontásban tervezzék az ellátó központok által – a pénzkeret-gazdálkodás keretében – biztosításra kerülő készleteket. Az ezirányú igények egy példányát az MH ÖLTP-nek 2003. január 31-ig küldjék meg. A pénzkeretgazdálkodás keretében központi ellátás útján biztosításra kerülő eszközökre, valamint anyagokra – eltérő rendelkezés kivételével – előirányzatot nem tervezhetnek.

(9) Az előző bekezdésben szerepeltetett szervezetek a tervezett logisztikai igényeiket kölcsönösen egyeztessék a HM IKH-val, valamint az MH ÖLTP-vel.

18. § (1) A költségvetési támogatás tervezése során el kell különíteni a szervezet (helyileg kifizetésre kerülő) és a HM PSZNYI finanszírozási igényét.

(2) A helyileg kifizetésre kerülő kiadások körét a vonatkozó – jelenleg a kincstári számlakezelés és pénzforgalom rendjéről szóló, többször módosított 20/1999. (HK 16.) – HM KPSZH intézkedés tartalmazza.

A felterjesztés, felülvizsgálat rendje

19. § Az MH esetében a pénzügyi és logisztikai jellegű előirányzatokra külön-külön elkészített számszaki bizonyítások és szöveges indoklások felterjesztési és felülvizsgálati rendje:

(1) A pénzügyi jellegű előirányzatjavaslatokat az illetékes HM TPSZI-k a hadrendnek megfelelően készítsék el,

(2) A Magyar Honvédség hosszú távú – 2000–2010. közötti időszakra vonatkozó – átalakításának megtervezésével és végrehajtásával kapcsolatos feladatokról szóló, módosított 40/2000. (HK 14.) HM utasítás, a szervezési feladatok végrehajtásának pénzügyi és számviteli biztosításáról szóló 41/2000. HM KPSZH főigazgatói intézkedés, valamint a 150/16/2000. nyt. számú HM KPSZH ügyirat alapján az összesítéseket a következő formában hajtsák végre:

HM 1. sz. TPSZI

– HVK egyéb közvetlen szervezetei,

– MH Összhaderőnemi Hadműveleti Központ,

– MH Összhaderőnemi Logisztikai és Támogató Parancsnokság és alárendelt szervezetei,

– MH Budapesti Helyőrségparancsnokság és alárendelt szervezetei vonatkozásában.

HM 2. sz. TPSZI

– az MH Szárazföldi csapatai,

– SFOR KRK, KFOR ÖZB és MH ÖSZB.

HM 3. sz. TPSZI

– az MH Repülő és légvédelmi csapatai,

– az MH Hadkiegészítő és Kiképző Parancsnokság és alárendeltjei,

– MFO, UNFICYP és a Katonai Megfigyelők

szükségletei biztosításához igényelt előirányzatok vonatkozásában.

20. § (1) A költségvetési tervjavaslatok egy példányát a HM igazgatása, hivatalai és háttérintézményei alcímek szervezetei felülvizsgálatra és alcímenkénti összesítésre a HM 1. sz. TPSZI-nek, másik példányát közvetlenül a HM KPSZH-nak küldjék meg. A HM 1. sz. TPSZI az összesített tervjavaslatokat a HM KPSZH-nak küldje meg.

(2) A Magyar Honvédség pénzügyi és logisztikai tervjavaslatait a 19. §-ban meghatározott szervezetekre kell elkészíteni olyan számvetéssel, hogy az MH logisztikai jellegű kerete tartalmazza az MH Egészségügyi intézetei logisztikai kiadásainak keretösszegét is. A pénzügyi javaslatok két példányát az illetékes TPSZI-k terjesszék fel a HM KPSZH-nak. A logisztikai javaslatokat az MH ÖLTP-nek kell megküldeni.

(3) Az MH egészségügyi intézetei által az utasítás 17. § (4) bekezdés a) és b) pontja szerint 4 példányban elkészített költségvetési tervjavaslatokból 2 példányt a HM HVK Egészségügyi Csoportfőnökség a szakmai és érdemi felülvizsgálatot követően, a tervjavaslatokkal kapcsolatos írásos véleményével együtt küldje meg a HM KPSZH-nak. A HM HVK Egészségügyi Csoportfőnökség az egyes intézetek által elkészített, az utasítás 17. § (4) bekezdés a) pontja szerinti összevont költségvetési tervjavaslathoz csatolt logisztikai jellegű költségvetési tervjavaslat egy-egy példányát küldje meg az MH ÖLTP-nek is.

Az MH ÖLTP a logisztikai jellegű igények felülvizsgálatát követően a tervjavaslatokat az esetlegesen felmerült módosítási javaslatokkal együtt – a HM HVK Egészségügyi Csoportfőnökség egyidejű tájékoztatása mellett – küldje meg a HM KPSZH részére.

(4) Az SGSZ-ek tervjavaslataikat – az MH Egészségügyi intézetek kivételével – két példányban közvetlenül a HM KPSZH-nak küldjék meg.

(5) A Katonai Főügyészség a logisztikai jellegű kiadásainak tervjavaslatát az összevont tervjavaslat HM KPSZH-ra történő felterjesztését megelőzően az MH ÖLTP-vel egyeztesse.

(6) Az elemi költségvetési tervjavaslatok az érintett katonai szervezetek parancsnokának (vezetőjének) aláírásával kerüljenek felterjesztésre.

21. § Az elkészített, illetve felülvizsgált költségvetési tervjavaslatok HM KPSZH-ra történő megküldésének határideje:

a) az SGSZ-ek esetében – ideértve az egészségügyi intézetek összevont költségvetési tervjavaslatait is – 2003. február 07-e;

b) az 1. Honvédelmi Minisztérium címhez tartozó szervezetek vonatkozásában 2003. február 07-e;

c) a HM TPSZI-k esetében az általuk összesített pénzügyi jellegű előirányzatok tekintetében 2003. február 10-e;

d) az MH ÖLTP a HM HVKF által jóváhagyott logisztikai jellegű központi, valamint csapatköltségvetési előirányzati tervjavaslatát illetően – beleértve az MH Egészségügyi intézeteit is – 2003. február 14-e;

e) az MH egészségügyi intézetei által az utasítás 17. § b) alpont szerint elkészített tervjavaslatok és összesítések vonatkozásában 2003. február 21-e.

22. § (1) Ezen utasítás az aláírása napján lép hatályba,* rendelkezéseit azonban 2003. január 01-jétől kell alkalmazni. Ezzel egyidejűleg a 2001–2002. évi intézményi költségvetési javaslatok elkészítésének rendjéről szóló 2/2001. (HK 2.) HM utasítás hatályát veszti.

(2) Felhatalmazom a HM KPSZH főigazgatóját, hogy a jelen utasítás. 4. számú mellékletét képező HM KGIR címrendkódját az évközi változásoknak megfelelően módosítsa.


Juhász Ferenc s. k.,

honvédelmi miniszter

1. számú melléklet a 6/2003. (HK 3.) HM utasításhoz

MINTA

Számszaki bizonyítás


(ezer Ft-ban)

TERVEZÉSI

Számla-
csoport

Főkönyvi
számla

Alszámla

ST

Előirányzat számla megnevezése

időszak

Mért. egység

Mérő- szám

norma

Norma szerinti illetményes a tervezési időszakra

Változtatás az elöljáró szerv által

11

Tábornokok, tisztek alapilletménye

1 év

10 000

12

Zászlósok, tiszthelyettesek alapilletménye

1 év

4 500

:

:

:

:

:

:

51111

Alapilletmények

11

Tábornokok, tisztek illetménykiegészítése

1 év

50%

5 000

12

Zászlósok, tiszthelyettesek illetménykiegészítése

1 év

50%

2 250

:

:

:

:

:

:

51112

Illetménykiegészítések

7 250

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

5111

 

 

Rendszeres személyi juttatások kiadási előirányzata:

 

 

 

 

21750

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

51-52

SZEMÉLYI JUTTATÁSOK ÖSSZESEN:

21 750



2. számú melléklet a 6/2003. (HK 3.) HM utasításhoz

MINTA

KIMUTATÁS
a pénzügyi jellegű (99) AN előirányzatokról

194 számlacsoport

Felhalmozási célú támogatási kölcsönök ÁHT-n kívülre

Megjegyzés

1942

Felhalmozási célú támogatási kölcsön nyújtásának előirányzata

1943

Felhalmozási célú támogatási kölcsön megtérülésének előirányzata

38 számlacsoport

Társadalom-, szociálpolitikai és e egyéb Tb juttatások

38417

Egyéb pénzbeli juttatások

51 - 52 számlacsoport

Személyi juttatások

53 számlacsoport

Munkaadókat terhelő járulékok

54 - 56 számlacsoport

Dologi kiadások

552133

Hadkötelezettséggel kapcsolatos átalánydíj

HM KPSZH tervezi

55219993

Bizalmi kiadások

56112

Kiszámlázott ÁFA befizetése

56211

Belföldi kiküldetés

56212

Külföldi kiküldetés

56213

Reprezentáció

57 számlacsoport

571271

Munkáltató által fizetett SZJA

HM PSZNYI tervezi

57213

Rehabilitációs hozzájárulás

HM PSZNYI tervezi

5721352

Kötelező gépjármű felelősségbiztosítás

HM KPSZH tervezi

5721353

CASCO biztosítás

HM KPSZH tervezi


* Megjegyzés: a pénzügyi jellegű előirányzatok mellett azok ÁFA-ját is tervezni kell.



3. számú melléklet a 6/2003. (HK 3.) HM utasításhoz

MINTA

KIMUTATÁS
a jóváhagyásra javasolt költségvetési előirányzatokról

(e Ft-ban)

Kiadási előirányzat összege

Költségvetési támogatás összege

Fsz.

Kiemelt előirányzatok megnevezése

Pénzügyi
jellegű

Logisztikai
jellegű

Összesen

HM PSZNYI
részére

Szervezet
részére

Összesen

1.

Személyi juttatások

2.

Munkaadókat terhelő járulékok

3.

Dologi kiadások

4.

Egyéb működési célú támogatások, kiadások

5.

Működési költségvetés összesen (1-4):

6.

Intézményi beruházási kiadások

7.

Felújítás

8.

Felhalmozási kiadások összesen (6+7):

9.

KIADÁSOK, TÁMOGATÁSOK összesen (5+8):


4. számú melléklet a 6/2003. (HK 3.) HM utasításhoz

HM KGIR címrendkódok


(null)

1/1 Honvédelmi Minisztérium igazgatása

Alkalmazott kód

A kód jelentése

előirányzat

teljesítés

A101

A101

HM igazgatási tevékenysége (csapat)

A301

A301

Ország mozgósítás gazdasági felkészülés bonyolítása (csapat)

A302

A302

Központi Kulturális PR és média feladatok (csapat)

A303

A303

Társadalmi szervek támogatása (csapat)

A304

A304

Sportszervezetek támogatása (csapat)

A305

A305

Nukleáris baleset elhárítási feladatok végrehajtásában való közreműködés (Katasztrófavédelmi feladatok) (csapat)

A306

A306

Kórházak és kijelölt laktanyák központi hatáskörben történő felújításai (csapat)

A307

A307

Szennyező források, szennyezett területek kármentesítése

-

A320

Megszűnő (megszűnt) szervezetek tevékenységének elkülönítése a jogutód szervezetnél (csapat)

A322

A322

HM Intranet és egyéb informatikai kiadás (HM IHF)

A323

A323

Fizikai biztonság és elektronikus információvédelemmel kapcsolatos feladatok (HM IDVF) (csapat)

A503

A503

Regionális nyelvképzés (csapat)

A510

A510

NATO és PfP gyakorlatok (csapat)

A511

A511

Kétoldalú gyakorlatok és képviseletek (csapat)

A521

A521

Multilaterális együttműködési feladatok (csapat)

A523

A523

EU bővítés (csapat)

A524

A524

Euro-atlanti integráció (csapat)

A532

A532

Nemzetközi kommunikációs feladatok (csapat)

A534

A534

PfP jellegű tevékenység (csapat)

A535

A535

Nemzetközi békeműveletek feladatai (csapat)

A536

A536

NSIP Programiroda tevékenysége (Nemzetközi) (csapat)

A537

A537

Egyéb nemzetközi kötelezettségvállalásból eredő tevékenység (csapat)

A910

-

Alcím tartalék előirányzat

-

A001

Technikai kód (csak a HM KPSZH, HM PSZNYI, HM TPSZI-k használhatják) (csapat)

1/2 Honvédelmi Minisztérium hivatalai

Alkalmazott kód

A kód jelentése

előirányzat

teljesítés

B101

B101

HM Védelmi Hivatal tevékenysége (csapat)

B102

B102

HM Központi Pénzügyi és Számviteli Hivatal (HM KPSZH) tevékenysége (csapat)

B103

B103

HM Beszerzési és Biztonsági Beruházási Hivatal tevékenysége (csapat)

B104

B104

HM Gazdasági Tervező Hivatal tevékenysége (csapat)

B105

B105

HM Költségvetési és Munkabiztonsági Ellenőrzési Hivatal

B202

B202

HM Központi Pénzügyi és Számviteli Hivatal (HM KPSZH) tevékenysége (központi)

B203

B203

HM Beszerzési és Biztonsági Beruházási Hivatal tevékenysége (központi)

B301

B301

Ország-mozgósítás gazdasági felkészülés bonyolítása (csapat)

B309

B309

Frekvenciasáv átrendezési feladatok (csapat)

B319

B319

NSIP Programiroda tevékenysége nemzeti (csapat)

B408

B408

Pénzeszközátadás a NKÖM-nek (központi)

B433

B433

Pénzeszközátadás az ESZCSM-nek (központi)

B434

B434

HM GTH LGIR tevékenysége (központi)

B501

B501

Külföldi iskolarendszerű továbbképzések (csapat)

B503

B503

Regionális nyelvképzés (csapat)

B504

B504

Lengyel lövészet (csapat)

B505

B505

Kanadai repülőhajózó képzés (csapat)

B506

B506

Cseh repülőhajózó képzés (csapat)

B515

B515

KRK (csapat)

B530

B530

PO VPR működése (csapat)

B537

B537

Egyéb nemzetközi kötelezettség vállalásból eredő tevékenység (csapat)

B601

B601

Külföldi iskolarendszerű továbbképzések (központi)

B603

B603

Regionális nyelvképzés (központi)

B604

B604

Lengyel lövészet (központi)

B605

B605

Kanadai repülőhajózó képzés (központi)

B606

B606

Cseh repülőhajózó képzés (központi)

B615

B615

KRK (központi)

B630

B630

PO VPR működése (központi)

B637

B637

Egyéb nemzetközi kötelezettség vállalásból eredő tevékenység (központi)

B910

-

Alcím tartalék előirányzat

-

B001

Technikai kód (HM KPSZH, HM PSZNYI, HM TPSZI-k használhatják) (csapat)

1/3 Honvédelmi Minisztérium háttérintézményei

Alkalmazott kód

A kód jelentése

előirányzat

teljesítés

C101

C101

HM 1. sz. Területi Pénzügyi és Számviteli Igazgatóság (HM 1. TPSZI) tevékenysége (csapat)

C102

C102

HM 2. sz. Területi Pénzügyi és Számviteli Igazgatóság (HM 2. TPSZI) tevékenysége (csapat)

C103

C103

HM 3. sz. Területi Pénzügyi és Számviteli Igazgatóság (HM 3. TPSZI) tevékenysége (csapat)

C104

C104

HM Pénzügyi Számító és Nyugdíjmegállapító Igazgatóság (HM PSZNYI) tevékenysége (csapat)

C105

C105

HM FEH tevékenysége (csapat)

C106

C106

HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum tevékenysége (csapat)

C107

C107

HM Katonai Légügyi Hivatal tevékenysége (csapat)

C108

C108

HM Tábori Lelkészi Szolgálat tevékenysége (csapat)

C109

C109

HM Technológiai Hivatal tevékenysége (csapat)

C110

C110

HM Protokoll és Nemzetközi Rendezvényszervező Igazgatóság tevékenysége (csapat)

C111

C111

HM Ingatlankezelési Hivatal tevékenysége (csapat)

C112

C112

HM Stratégiai Védelmi Kutató Hivatal (csapat)

C204

C204

HM PSZNYI központi tevékenysége (központi)

C211

C211

HM Ingatlankezelési Hivatal tevékenysége (központi)

C284

C284

HM PSZNYI HM KGIR központi tevékenysége (központi)

C294

C294

HM PSZNYI LGIR központi tevékenysége (központi)

C295

C295

HM PSZNYI sorkatonák által felvett diákhitel kamattámogatás fizetési tevékenysége (központi)

C310

C310

TFG feladatok (csapat)

C313

C313

HM Ingatlankezelési Hivatal önkéntes haderőre történő átállás elhelyezési feladatai (csapat)

C319

C319

NSIP Programiroda tevékenysége (nemzeti) (csapat)

C329

C329

K+F feladat (HM TH)

C330

C330

Biztonságpolitikai szerződéseket koordináló tárcaközi bizottság

C410

C410

TFG feladatok (központi)

C411

C411

Laktanya rekonstrukciós program (központi)

C412

C412

Elhelyezési szolgáltatás megvásárlása tender (központi)

C413

C413

HM Ingatlankezelési Hivatal önkéntes haderőre történő átállás elhelyezési feladatai (központi)

C501

C501

Külföldi iskolarendszerű továbbképzések (csapat)

C502

C502

NATO és PfP tanfolyamok (csapat)

C504

C504

Lengyel lövészet (csapat)

C505

C505

Kanadai repülőhajózó képzés (csapat)

C507

C507

Magyar-olasz-szlovén dd. gyakorlatai (csapat)

C508

C508

Tisza z. gyakorlatai (csapat)

C509

C509

Román-magyar z. gyakorlatai (csapat)

C510

C510

NATO és PfP gyakorlatok (csapat)

C511

C511

Kétoldalú gyakorlatok és kiképzések (csapat)

C512

C512

UNFICYP (csapat)

C513

C513

MFO (csapat)

C514

C514

Katonai megfigyelők (csapat)

C515

C515

KRK (csapat)

C516

C516

KFOR tevékenysége (csapat)

C517

C517

MH Őr- és Biztosító Szakasz (csapat)

C521

C521

Multilaterális együttműködési feladatok (csapat)

C522

C522

NATO beosztásba helyezés, meglévő képviselet bővítés (csapat)

C523

C523

EU bővítés (csapat)

C524

C524

Euro-atlanti integráció (csapat)

C529

C529

NTSZ és a logisztikai ellátásra utaltak működése (csapat)

C531

C531

EBESZ képviseletek működése (csapat)

C533

C533

Kétoldatú kapcsolatok (csapat)

C537

C537

Egyéb nemzetközi kötelezettségvállalásból eredő tevékenység (csapat)

C538

C538

Egyéb nemzetközi rendezvén (csapat)

C539

C539

NATO és PfP szellemű rendezvények (csapat)

C601

C601

Külföldi iskolarendszerű továbbképzések (központi)

C602

C602

NATO és PfP tanfolyamok (központi)

C604

C604

Lengyel lövészet (központi)

C605

C605

Kanadai repülőhajózó képzés (központi)

C607

C607

Magyar-olasz-szlovén dd. gyakorlatai (központi)

C608

C608

Tisza z. gyakorlatai (központi)

C609

C609

Román-magyar z. gyakorlatai (központi)

C610

C610

NATO és PfP gyakorlatok (központi)

C611

C611

Kétoldalú gyakorlatok és kiképzések (központi)

C612

C612

UNFICYP (központi)

C613

C613

MFO (központi)

C614

C614

Katonai megfigyelők (központi)

C615

C615

KRK (központi)

C616

C616

KFOR tevékenysége (központi)

C617

C617

MH Őr- és Biztosító Szakasz (központi)

C621

C621

Multilaterális együttműködési feladatok (központi)

C622

C622

NATO beosztásba helyezés, meglévő képviselet bővítés (központi)

C623

C623

EU bővítés (központi)

C624

C624

Euro-atlanti integráció (központi)

C629

C629

NTSZ és a logisztikai ellátásra utaltak működési (központi)

C631

C631

EBESZ képviseletek működése (központi)

C633

C633

Kétoldatú kapcsolatok (központi)

C637

C637

Egyéb nemzetközi kötelezettségvállalásból eredő tevékenység (központi)

C638

C638

Egyéb nemzetközi rendezvény (központi)

C639

C639

NATO és PfP szellemű rendezvények (központi)

C910

-

Alcím tartalék előirányzat

C920

-

HM tartalék előirányzat

-

C001

Technikai kód (HM KPSZH, HM PSZNYI, HM TPSZI-k használhatják (csapat)

-

C002

Technikai kód (HM KPSZH, HM PSZNYI, HM TPSZI-k használhatják (központi)

2/1 Honvéd Vezérkar közvetlen szervezetei

Alkalmazott kód

A kód jelentése

előirányzat

Teljesítés

D101

D101

MH Összhaderőnemi Logisztikai és Támogató Parancsnokság és alárendeltjei tevékenysége (csapat)

D102

D102

MH Budapesti Helyőrség-parancsnokság és alárendelt szervezetei tevékenysége (csapat)

D103

D103

HVK egyéb közvetlen szervezetei tevékenysége (csapat)

D104

D104

MH Összhaderőnemi Hadműveleti Központ tevékenysége (csapat)

D105

D105

MH Hadkiegészítő és Kiképző Parancsnokság, valamint alárendeltjei tevékenysége (csapat)

D211

D211

Logisztikai szervek (központi) költségvetése (központi)

D294

D294

HVK közvetlen szervezetei LGIR központi költségvetése (központi)

D301

D301

Ország-mozgósítás gazdasági felkészülés bonyolítása (csapat)

D305

D305

Nukleáris baleset elhárítási feladatok végrehajtásában való közreműködés Katasztrófavédelmi feladatok (csapat)

D309

D309

Frekvenciasáv átrendezési feladatok (csapat)

D310

D310

TFG feladatok (csapat)

D315

D315

FP 2000. feladatok (csapat)

D316

D316

Munkába helyezést Elősegítő Bizottság tevékenysége (csapat)

D317

D317

Toborzási tevékenység (csapat)

D318

D318

Önkéntes haderőre történő átállás logisztikai és eü. feladatai (csapat)

-

D320

Megszűnő (megszűnt) szervezetek tevékenységének elkülönítése a jogutód szervezetnél (csapat)

D321

D321

FP 2002. feladatok (csapat)

D328

D328

Árvízvédelemmel kapcsolatos feladatok (csapat)

D401

D401

Ország-mozgósítás gazdasági felkészülés bonyolítása (központi)

D405

D405

Nukleáris baleset elhárítási feladatok végrehajtásában való közreműködés Katasztrófavédelmi feladatok (központi)

D409

D409

Frekvenciasáv átrendezési feladatok (központi)

D410

D410

TFG feladatok (központi)

D414

D414

Gripen bérlet (központi)

D415

D415

FP 2000. feladatok (központi)

D418

D418

Önkéntes haderőre történő átállás logisztikai és eü. feladatai (központi)

D421

D421

FP 2002. feladatok (központi)

D424

D424

Személyi állomány egyéni felszerelésének és ruházati anyagainak korszerűsítése (központi)

D425

D425

Híradó, informatikai és EHV fejlesztési program (központi)

D426

D426

Gépjármű program (központi)

D427

D427

Vegyvédelmi fejlesztési program (központi)

D428

D428

Árvízvédelemmel kapcsolatos feladatok (központi)

D431

D431

MIG-29 üzemidő meghosszabbítás (központi)

D432

D432

Helikopterek javítása MI-8, MI-17, MI-24 (központi)

D501

D501

Külföldi iskolarendszerű továbbképzés (csapat)

D502

D502

NATO és PfP tanfolyamok (csapat)

D503

D503

Regionális nyelvképzés (csapat)

D504

D504

Lengyel lövészet (csapat)

D505

D505

Kanadai repülőhajózó képzés (csapat)

D507

D507

Magyar-olasz-szlovén dd. gyakorlatai (csapat)

D508

D508

Tisza z. gyakorlatai (csapat)

D509

D509

Román-magyar z. gyakorlatai (csapat)

D510

D510

NATO és PfP gyakorlatok (csapat)

D511

D511

Kétoldalú gyakorlatok és kiképzések (csapat)

D512

D512

UNFICYP (csapat)

D513

D513

MFO (csapat)

D514

D514

Katonai megfigyelők (csapat)

D515

D515

KRK (csapat)

D516

D516

KFOR (csapat)

D517

D517

MH Őr- és Biztosító Szakasz (csapat)

D518

D518

Magyar-olasz-szlovén dd. képesség kialakítása (csapat)

D519

D519

Tisza z. képesség kialakítása (csapat)

D520

D520

Román-magyar z. képesség kialakítása (csapat)

D521

D521

Multilaterális együttműködési feladatok (csapat)

D524

D524

Euro-atlanti integráció (csapat)

D528

D528

KKH 1 NKK\ ÖNB működése (csapat)

D529

D529

NTSZ és a logisztikai ellátásra utaltak működése (csapat)

D532

D532

Nemzetközi kommunikációs feladatok (csapat)

D533

D533

Kétoldalú kapcsolatok (csapat)

D534

D534

PfP jellegű tevékenység (csapat)

D535

D535

Nemzetközi békeműveletek feladatai (csapat)

D537

D537

Egyéb nemzetközi kötelezettségvállalásból eredő tevékenység (csapat)

D538

D538

Egyéb nemzetközi rendezvén (csapat)

D601

D601

Külföldi iskolarendszerű továbbképzés (központi)

D602

D602

NATO és PfP tanfolyamok (központi)

D603

D603

Regionális nyelvképzés (központi)

D604

D604

Lengyel lövészet (központi)

D605

D605

Kanadai repülőhajózó képzés (központi)

D607

D607

Magyar-olasz-szlovén dd. gyakorlatai (központi)

D608

D608

Tisza z. gyakorlatai (központi)

D609

D609

Román-magyar z. gyakorlatai (központi)

D610

D610

NATO és PfP gyakorlatok (központi)

D611

D611

Kétoldalú gyakorlatok és kiképzések (központi)

D612

D612

UNFICYP (központi)

D613

D613

MFO (központi)

D614

D614

Katonai megfigyelők (központi)

D615

D615

KRK (központi)

D616

D616

KFOR (központi)

D617

D617

MH Őr- és Biztosító Szakasz (központi)

D618

D618

Magyar-olasz-szlovén dd. képesség kialakítása (központi)

D619

D619

Tisza z. képesség kialakítása (központi)

D620

D620

Román-magyar z. képesség kialakítása (központi)

D621

D621

Multilaterális együttműködési feladatok (központi)

D624

D624

Euro-atlanti integráció (központi)

D628

D628

KKH \ NKK \ ÖNB működése (központi)

D629

D629

NTSZ és a logisztikai ellátásra utaltak működése (központi)

D632

D632

Nemzetközi kommunikációs feladatok (központi)

D633

D633

Kétoldalú kapcsolatok (központi)

D634

D634

PfP jellegű tevékenység (központi)

D635

D635

Nemzetközi békeműveletek feladatai (központi)

D637

D637

Egyéb nemzetközi kötelezettségvállalásból eredő tevékenység (központi)

D638

D638

Egyéb nemzetközi rendezvény (központi)

D910

-

Vezérkarfőnöki tartalék előirányzat

D911

-

Alcím tartalék előirányzat (csapat)

D920

-

MH HKP tartalék előirányzat

D921

-

Alcím tartalék előirányzat (központi)

-

D001

Technikai kód (HM KPSZH, HM PSZNYI, HM TPSZI-k használhatják (csapat)

-

D002

Technikai kód (HM KPSZH, HM PSZNYI, HM TPSZI-k használhatják) (központi)

2/2 Magyar Honvédség Szárazföldi csapatai

Alkalmazott kód

A kód jelentése

előirányzat

teljesítés

E101

E101

MH Szárazföldi Parancsnokság és alárendeltjei tevékenysége (csapat)

E310

E310

TFG feladatok (csapat)

E315

E315

FP 2000. feladatok (csapat)

E316

E316

Munkába helyezést Elősegítő Bizottság tevékenysége (csapat)

E317

E317

Toborzási tevékenység (csapat)

E328

E328

Árvízvédelemmel kapcsolatos feladatok (csapat)

E502

E502

NATO és PfP tanfolyamok (csapat)

E503

E503

Regionális nyelvképzés (csapat)

E507

E507

Magyar-olasz-szlovén dd. gyakorlatai (csapat)

E508

E508

Tisza z. gyakorlatai (csapat)

E509

E509

Román-magyar z. gyakorlatai (csapat)

E510

E510

NATO és PfP gyakorlatok (csapat)

E511

E511

Kétoldalú gyakorlatok és kiképzések (csapat)

E512

E512

UNFICYP (csapat)

E513

E513

MFO (csapat)

E514

E514

Katonai megfigyelők (csapat)

E515

E515

KRK (csapat)

E516

E516

KFCR (csapat)

E517

E517

MH Őr- és Biztosító Szakasz (csapat)

E518

E518

Magyar-olasz-szlovén dd. képességkialakítása (csapat)

E519

E519

Tisza z. képességkialakítása (csapat)

E520

E520

Román-magyar z. képességkialakítása (csapat)

E521

E521

Multilaterális együttműködési feladatok (csapat)

E523

E523

EU bővítés (csapat)

E532

E532

Nemzetközi kommunikációs feladatok (csapat)

E533

E533

Kétoldalú kapcsolatok (csapat)

E534

E534

PfP jellegű tevékenység (csapat)

E537

E537

Egyéb nemzetközi kötelezettségvállalásból eredő tevékenység (csapat)

E538

E538

Egyéb nemzetközi rendezvény(csapat)

E910

-

Alcím tartalék előirányzat

-

E001

Technikai kód (HM KPSZH, HM PSZNYI, HM TPSZI-k használhatják) (csapat)

2/3 Magyar Honvédség Repülő és légvédelmi csapatai

Alkalmazott kód

A kód jelentése

előirányzat

teljesítés

F101

F101

MH Légierő Parancsnokság és alárendeltjei tevékenysége (csapat)

F310

F310

TFG feladatok (csapat)

F315

F315

FP 200. Feladatok (csapat)

F316

F316

Munkába helyezést Elősegítő Bizottság tevékenysége (csapat)

F317

F317

Toborzási tevékenység (csapat)

F328

F328

Árvízvédelemmel kapcsolatos feladatok (csapat)

F502

F502

NATO és PfP tanfolyamok (csapat)

F503

F503

Regionális nyelvképzés (csapat)

F504

F504

Lengyel lövészet (csapat)

F505

F505

Kanadai repülőhajózó képzés (csapat)

F506

F506

Cseh repülőhajózó képzés (csapat)

F510

F510

NATO és PfP gyakorlatok (csapat)

F511

F511

Kétoldalú gyakorlatok és kiképzések (csapat)

F515

F515

KRK (csapat)

F516

F516

KFOR (csapat)

F521

F521

Multilaterális együttműködési feladatok (csapat)

F533

F533

Kétoldalú kapcsolatok (csapat)

F534

F534

PfP jellegű tevékenység (csapat)

F537

F537

Egyéb nemzetközi kötelezettségvállalásból eredő tevékenység (csapat)

F538

F538

Egyéb nemzetközi rendezvény (csapat)

F910

-

Alcím tartalék előirányzat

-

F001

Technikai kód (HM KPSZH, HM PSZNYI, HM TPSZI-k használhatják) (csapat)

3/1 Katonai Felderítő Hivatal

Alkalmazott kód

A kód jelentése

Előirányzat

teljesítés

G101

G101

MK Katonai Felderítő Hivatal tevékenysége (csapat)

G534

G534

PfP jellegű tevékenység (csapat)

G910

-

Alcím tartalék előirányzat

-

G001

Technikai kód (HM KPSZH, HM PSZNYI, HM TPSZI-k használhatják) (csapat)

3/2 Katonai Biztonsági Hivatal

Alkalmazott kód

A kód jelentése

előirányzat

teljesítés

H101

H101

MK Katonai Biztonsági Hivatal tevékenysége (csapat)

H534

H534

PfP jellegű tevékenység (csapat)

H910

-

Alcím tartalék előirányzat

-

H001

Technikai kód (HM KPSZH, HM PSZNYI, HM TPSZI-k használhatják) (csapat)

4 Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem

Alkalmazott kód

A kód jelentése

előirányzat

teljesítés

I101

I101

ZMNE alaptevékenysége (csapat)

-

I102

ZMNE Nemzetközi Kapcsolatok Osztály (csapat)

-

I103

ZMNE Nyelvi Intézet tevékenysége (csapat)

-

I104

ZMNE Doktori Iskola tevékenysége (csapat)

-

I105

ZMNE Nyelvvizsgaközpont tevékenysége (csapat)

-

I106

ZMNE Békepartnerségi Katonai Nyelvképző Központ tevékenysége (csapat)

-

I107

ZMNE Felsőoktatási tagozat (csapat)

-

I108

ZMNE Kettős jogállású hallgatók (csapat)

-

I109

ZMNE Vezérkari tanfolyam (csapat)

-

I110

ZMNE Nyelvtanfolyam (csapat)

-

I111

ZMNE Távoktatás (csapat)

I534

I534

PfP jellegű tevékenység (csapat)

I537

I537

Egyéb nemzetközi kötelezettségvállalásból eredő tevékenység (csapat)

I910

-

Cím tartalék előirányzat

-

I001

Technikai kód (HM KPSZH, HM PSZNYI, HM TPSZI-k használhatják (csapat)

5 Katonai ügyészségek

Alkalmazott kód

A kód jelentése

előirányzat

teljesítés

J101

J101

Katonai ügyészségek tevékenysége (csapat)

J910

-

Cím tartalék előirányzat

-

J001

Technikai kód (HM KPSZH, HM PSZNYI, HM TPSZI-k használhatják) (csapat)

6 MH Egészségügyi intézetek

Alkalmazott kód

A kód jelentése

előirányzat

teljesítés

K101

K101

Központi Honvédkórház HM által finanszírozott tevékenysége (csapat)

K102

K102

Kecskeméti Repülőkórház HM által finanszírozott tevékenysége (csapat)

K103

K103

HÉMORI HM által finanszírozott tevékenysége (csapat)

K104

K104

BKRI HM által finanszírozott tevékenysége (csapat)

K105

K105

ROVI HM által finanszírozott tevékenysége (csapat)

K106

K106

Verőcemarosi Betegotthon HM által finanszírozott tevékenysége (csapat)

K201

K201

Központi Honvédkórház OEP által finanszírozott tevékenysége

K202

K202

Kecskeméti Repülőkórház OEP által finanszírozott tevékenysége

K203

K203

HÉMORI OEP által finanszírozott tevékenysége

K204

K204

BKRI OEP által finanszírozott tevékenysége

K205

K205

ROVI OEP által finanszírozott tevékenysége

K206

K206

Verőcemarosi Betegotthon OEP által finanszírozott tevékenysége

-

K320

Megszűnő (megszűnt) szervezetek tevékenységének elkülönítése a jogutód szervezetnél

-

K001

Központi Honvédkórház technikai kód HM PSZNYI

-

K002

Kecskeméti Repülőkórház technikai kód HM PSZNYI

-

K003

HÉMORI technikai kód HM PSZNYI

-

K004

BKRI technikai kód HM PSZNYI

-

K006

Verőcemarosi Bete otthon technikai kód HM PSZNYI

K910

-

Cím tartalék előirányzat

-

K011

Technikai kód (HM KPSZH, HM PSZNYI, HM TPSZI-k használhatják)

7 Kormányzati Frekvenciagazdálkodási Hivatal

Alkalmazott kód

A kód jelentése

előirányzat

teljesítés

L101

L101

Kormányzati Frekvenciagazdálkodási Hivatal tevékenysége (csapat)

L910

-

Cím tartalék előirányzat

-

L001

Technikai kód (HM KPSZH, HM PSZNYI, HM TPSZI-k használhatják (csapat)

8/1 Fejezeti kezelésű előirányzatok - Beruházás

Alkalmazott kód

A kód jelentése

előirányzat

teljesítés

M101

M101

Katonai védelmi beruházások

M102

M102

Lakástámogatás

M103

M103

Lakásépítés

M104

M104

MH Központi Honvédkórház

8/2 Fejezeti kezelésű előirányzatok - Ágazati célelőirányzatok

Alkalmazott kód

A kód jelentése

előirányzat

teljesítés

N201

N201

Társadalmi szervek támogatása

N202

N202

Nemzetközi kártérítés

N203

N203

A főtisztviselői kar illetményének finanszírozása

N204

-

Hozzájárulás a hivatásos katonák kedvezményes nyugellátásának kiadásaihoz

-

N205

Hozzájárulás a hivatásos katonák kedvezményes nyugellátásának kiadásaihoz (Ny. Alap)

-

N206

Hozzájárulás a hivatásos katonák kedvezményes nyugellátásának kiadásaihoz (E. Alap)

N207

-

Hozzájárulás a sorállomány társadalombiztosítási ellátásainak kiadásaihoz

-

N208

Hozzájárulás a sorállomány társadalombiztosítási ellátásainak kiadásaihoz (Ny. Alap)

-

N209

Hozzájárulás a sorállomány társadalombiztosítási ellátásainak kiadásaihoz (E. Alap)

-

N210

Hozzájárulás a sorállomány társadalombiztosítási ellátásainak kiadásaihoz (Magánnyugdíj Pénztárak)

N211

N211

Hadisírok létesítése az Oroszországi Föderációban

N212

N212

HM Kulturális és Szabadidő Központ kht. kv. támogatása

N213

N213

HM Honvéd Kulturális Szolgáltató kht. kv. támogatása

N214

N214

HM Zrínyi kht. kv. támogatása

N215

N215

HM Üdültetési, Egészségmegőrző és Rendezvényszervező kht. kv. támogatása

N216

N216

HM Térképészeti kht. kv. támogatása

N217

N217

HM Monostori Erőd kht. kv. támogatása

N218

N218

PTE Honvéd Katasztrófa Orvostani Intézet kv. támogatása

N219

N219

Orosz haditechnikai szállítások

N220

N220

Hozzájárulás a NATO Biztonsági Beruházási Programjához

N525

N525

NATO Biztonsági Beruházási Program

N526

N526

Hozzájárulás a NATO költségvetéshez

N527

N527

Hozzájárulás a Nyugat-Európai Fegyverzeti Csoport WEAG működési költségeihez

-

N001

Technikai kód (HM KPSZH, HM PSZNYI, HM TPSZI-k használhatják



5. számú melléklet a 6/2003. (HK 3.) HM utasításhoz

Címrendkódok megfeleltetése

Alkalmazott Kód

2002. évi tartalom

2003. évi tartalom

2002. évi

2003. évi

1/1 Honvédelmi Minisztérium igazgatása

9001

A101

HM igazgatási tevékenysége

HM igazgatási tevékenysége (csapat)

1002

A301

Ország mozgósítás gazdasági felkészülés bonyolítása

Ország mozgósítás gazdasági felkészülés bonyolítása (Csapat)

1003

A101

A Honvéd Vezérkarnak a Honvédelmi Minisztériumba történő integrációjával kapcsolatos feladatok

HM igazgatási tevékenysége (csapat)

80

A302

Központi Kulturális PR és média feladatok

Központi Kulturális PR és média feladatok (csapat)

8

A303

Társadalmi szervek támogatása

Társadalmi szervek támogatása (csapat)

9007

Törölve

Hozzájárulás a Milleniumi ünnepségsorozathoz

Törölve

1008

A304

Sportszervezetek támogatása

Sportszervezetek támogatása (csapat)

9009

A910

Finanszírozási tartalék

Alcím tartalék előirányzat

9010

A534

HM igazgatása PfP jellegű tevékenységek

PfP jellegű tevékenység (csapat)

1011

A524

Euro-atlanti integráció

Euro-atlanti integráció (csapat)

1012

Törölve

NYEU együttműködés

Törölve

1013

A535

Nemzetközi békeműveletek feladata

Nemzetközi békeműveletek feladatai (csapat)

1014

Törölve

Védelempolitikai részleg működése

Törölve

1015

A536

NSIP Programiroda tevékenysége (Nemzetközi)

NSIP Programiroda tevékenysége (Nemzetközi) (csapat)

1016

A521

Multilaterális együttműködési feladatok

Multilaterális együttműködési feladatok (csapat)

1017

A510

NATO és PfP szellemű gyakorlatok

NTO és PfP gyakorlatok (csapat)

1018

Törölve

Képviselet bővítése

Törölve

1019

A532

Nemzetközi kommunikációs feladatok

Nemzetközi kommunikációs feladatok (csapat)

1020

A320

Megszűnő szervezetek tevékenységének elkülönítése a jogutód szervezetnél

Megszűnő (megszűnt) szervezetek tevékenységének elkülönítése a jogutód szervezetnél (csapat)

2021

A503

Regionális nyelvképzés (csapat)

Regionális nyelvképzés (csapat)

2022

Törölve

NATO POOL (csapat)

Törölve

9024

A537

Egyéb nemzetközi kötelezettségvállalásból eredő tevékenység

Egyéb nemzetközi kötelezettségvállalásból eredő tevékenység (csapat)

1025

A307

Szennyező források, szennyezett területek kármentesítése

Szennyező források, szennyezett területek kármentesítése

1026

A305

Nukleáris baleset elhárítási feladatok végrehajtásában való közreműködés

Nukleáris baleset elhárítási feladatok végrehajtásában való közreműködés (Katasztrófavédelmi feladatok) (csapat)

1027

A306

Kórházak és kijelölt laktanyák központi hatáskörben történő felújításai

Kórházak és kijelölt laktanyák központi hatáskörben történő felújításai (csapat)

9029

A001

Technikai kód (csak a HM KPSZH, HM PSZNYI, HM TPSZI-k használhatják)

Technikai kód (csak a HM KPSZH, HM PSZNYI, HM TPSZi-k használhatják) (csapat)

A523

EU bővítés (csapat)

A322

HM Intranet és egyéb informatikai kiadás (HM IHF)

A323

Fizikai biztonság és elektronikus információvédelemmel kapcsolatos feladatok (HM IDVF) (csapat)

A511

Kétoldalú gyakorlatok és képviseletek (csapat)

Alkalmazott Kód

2002. évi tartalom

2003. évi tartalom

2002. évi

2003. évi

1/2 Honvédelmi Minisztérium hivatalai

9031

Törölve

HM Költségvetési Ellenőrzési Hivatal tevékenysége

Törölve

9032

B101

HM Védelmi Hivatal tevékenysége

HM Védelmi Hivatal tevékenysége (csapat)

9033

B102

HM Központi Pénzügyi és Számviteli Hivatal (HM KPSZH) tevékenysége (csapat)

HM Központi Pénzügyi és Számviteli Hivatal (HM KPSZH) tevékenysége (csapat)

1034

B103

HM Beszerzési és Biztonsági Beruházási Hivatal tevékenysége (csapat)

HM beszerzési és Biztonsági Beruházási Hivatal tevékenysége (csapat)

1035

B104

HM Gazdasági Tervező Hivatal tevékenysége

HM Gazdasági Tervező Hivatal tevékenysége (csapat)

1036

B309

Frekvenciasáv átrendezési feladatok

Frekvenciasáv átrendezési feladatok (csapat)

1037

B105

HM Költségvetési és Munkabiztonsági Ellenőrzési Hivatal

HM Költségvetési és Munkabiztonsági Ellenőrzési Hivatal (csapat)

1038

B301

Ország mozgósítás

Ország mozgósítás gazdasági felkészülés bonyolítása (csapat)

9039

B910

Finanszírozási tartalék

Alcím tartalék előirányzat

2040

Törölve

NATO és PfP gyakorlatok és kiképzések (csapat)

Törölve

2041

B319

NSIP Programiroda tevékenysége

NSIP Programiroda tevékenysége (nemzeti) (csapat)

1043

Törölve

HM BBBH fegyver megsemmisítési feladatai

Törölve

1044

B203

HM Beszerzési és Biztonsági Beruházási Hivatal tevékenysége (központ)

HM Beszerzési és Biztonsági Beruházási Hivatal tevékenysége (központi)

1045

N212 N213

HM Kulturális jellegű Közhasznú Társaságok költségvetési támogatása

HM Kulturális Szabadidő Központ kht. kv. támogatása, HM Honvéd Kulturális Szolgáltató kht. kv. támogatása

1046

N215

HM Üdültetési Egészségmegőrző és Rendezvényszervező kht. költségvetési támogatása

HM Üdültetési, Egészségmegőrző és Rendezvényszervező kht. kv. támogatása

1047

N216

HM Térképészeti Közhasznú Társaság költségvetési támogatása

HM Térképészeti kht. kv. támogatása

1048

N214 N217

Egyéb jellegű Közhasznú Társaságok költségvetési támogatása

HM Zrínyi kht. kv. támogatása, HM Monostori Erőd kht. kv. támogatása

1049

B408

Pénzeszközátadás a NKÖM-nek

Pénzeszközátadás a NKÖM-nek (központi)

2050

Törölve

Többnemzetiségű katonai szervezetek gyakorlatai (csapat)

Törölve

1051

B503 B603

Regionális nyelvképzés (csapat)

Regionális nyelvképzés (csapat), (központi)

1052

Törölve

SFOR tevékenysége (csapat)

Törölve

1053

Törölve

KFOR tevékenysége (csapat)

Törölve

9054

B537 B637

Egyéb nemzetközi kötelezettség vállalásból eredő tevékenység

Egyéb nemzetközi kötelezettség vállalásból eredő tevékenység (csapat), (központi)

1055

B501 B601

Külföldi iskolarendszerű továbbképzések

Külföldi iskolarendszerű továbbképzések (csapat), (központi)

9056

B504 B604

Lengyel éleslövészet

Lengyel lövészet (csapat), (központi)

9057

B505 B605 B506 B606

Repülőhajózó kiképzés

Kanadai repülőhajózó képzés (csapat), (központi) Cseh repülőhajózó képzés (csapat), (központi)

9058

B202

HM KPSZH központi költségvetése

HM Központi Pénzügyi és Számviteli Hivatal (HK KPSZH) tevékenysége (központi)

9059

B001

Technikai kód (HK KPSZH, HM PSZNXI, HM TPSZI-k használhatják)

Technikai kód HM KPSZH, HM PSZNYI, HM TPSZI-k használhatják)

2130

Törölve

Kétoldalú gyakorlatok és kiképzések (csapat)

Törölve

2131

Törölve

Nemzetközi kommunikáció (csapat)

Törölve

B433

Pénzeszközátadás és ESZCSM-nek (központi)

B434

HM GTH GIR tevékenysége (központi)

B515

KRK (csapat)

B615

KRK (központi)

Alkalmazott Kód

2002. évi tartalom

2003. évi tartalom

2002. évi

2003. évi

1/3 Honvédelmi Minisztérium háttérintézményei

9061

C106

HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum tevékenysége

HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum tevékenysége (csapat)

1062

C111

HM Ingatlankezelési Hivatal tevékenysége (csapat)

HM Ingatlankezelési Hivatal tevékenysége (csapat)

1063

C211

HM Ingatlankezelési Hivatal tevékenysége (központi)

HM Ingatlankezelési Hivatal tevékenysége (központi)

9064

C109

HM Haditechnikai Intézet tevékenysége

HM Technológiai Hivatal tevékenysége (csapat)

9065

C105

HM FEH tevékenysége

HM FEH tevékenysége (csapat)

9066

C108

HM Tábori Lelkész Szolgálat tevékenysége

HM Tábori Lelkészi Szolgálat tevékenysége (csapat)

1067

C112

HM Stratégiai Védelmi Kutató Hivatal

HM Stratégiai Védelmi Kutató Hivatal (csapat)

1068

C531 C631

EBESZ működés

EBESZ képviseletek működése (csapat), (központi)

9069

C101

HM 1. sz. Területi Pénzügyi és Számviteli Igazgatóság (HM 1. TPSZI) tevékenysége

HM 1. sz. Területi Pénzügyi és Számviteli Igazgatóság (HM 1. TPSZI) tevékenysége (csapat)

9070

C102

HM 2. sz. Területi Pénzügyi és Számviteli Igazgatóság (HM 2. TPSZI) tevékenysége

HM 2. sz. Területi Pénzügyi és Számviteli Igazgatóság (HM 2. TPSZI) tevékenysége (csapat)

9071

C103

HM 3. sz. Területi Pénzügyi és Számviteli Igazgatóság (HM 3. TPSZI) tevékenysége

HM 3. sz. Területi Pénzügyi és Számviteli Igazgatóság (HM 3. TPSZI) tevékenysége (csapat)

9072

C104

HM Pénzügyi Számító és Nyugdíjmegállapító Igazgatóság (HM PSZNYI) tevékenysége (csapat)

HM Pénzügyi Számító és Nyugdíjmegállapító Igazgatóság (HM PSZNYI) tevékenysége (csapat)

2073

C529

Nemzeti Támogató Szervezetek Tevékenysége

NTSZ és a logisztikai ellátásra utaltak működése (csapat)

9074

Törölve

HM Munkavédelmi és Munkaügyi Ell. Hivatal tevékenysége

Törölve

9075

C107

HM Katonai Légügyi Hivatal tevékenysége

HM Katonai Légügyi Hivatal tevékenysége (csapat)

1076

C411

Laktanya rekonstrukciós program (központi)

Laktanya rekonstrukciós program (központi)

1077

C412

Elhelyezési szolgáltatás megvásárlása (tender) (központi)

elhelyezési szolgáltatás megvásárlása (tender) (központi)

9078

C910

Finanszírozási tartalék

Alcím tartalék előirányzat

9079

C920

HM finanszírozási tartalék

HM tartalék előirányzat

1080

C110

HM Protokoll és Nemzetközi Rendezvényszervező Igazgatóság tevékenysége

HM Protokoll és Nemzetközi Rendezvényszervező Igazgatóság tevékenysége (csapat)

1081

Törölve

Fegyverzet-ellenőrzési képviselet

Törölve

1082

C510

NATO és PfP szellemű gyakorlatok (csapat)

NATO és PfP gyakorlatok (csapat)

9083

C330

Biztonságpolitikai szerződéseket koordináló tárcaközi bizottság

Biztonságpolitikai szerződéseket koordináló tárcaközi bizottság

9084

C319

NSIP Programiroda tevékenysége (nemzeti)

NSIP Programiroda tevékenysége (nemzeti) (csapat)

1085

C516

KFOR tevékenysége (csapat)

KFOR tevékenysége (csapat)

1086

Törölve

SFOR tevékenysége (csapat)

Törölve

1087

C537

Egyéb nemzetközi kötelezettségvállalásból eredő tevékenység

Egyéb nemzetközi kötelezettségvállalásból eredő tevékenység (csapat)

1088

C310

TFG feladatok (csapat)

TFG feladatok (csapat)

2089

C517

MFOR erők tevékenysége (csapat)

MH Őr- és Biztosító Szakasz (csapat)

1090

C610

NATO és PfP szellemű gyakorlatok (központi)

NATO és PfP gyakorlatok (központi)

1091

C616

KFOR tevékenysége (központi)

Macedón felderítő alegység (központi)

1092

Törölve

SFOR MMK tevékenysége (központi)

Törölve

2093

C617

MFOR erők tevékenysége (központi)

MH Őr- és Biztosító Szakasz (központi)

9094

C637

Egyéb nemzetközi kötelezettségvállalásból eredő tevékenység (központi)

Egyéb nemzetközi kötelezettségvállalásból eredő tevékenység (központi)

1095

C410

TFG feladatok (központi)

TFG feladatok (központi)

1096

C204

HM PSZNYI központi költségvetése

HM PSZNYI központi tevékenysége (központi)

1097

C294

HM PSZNYI LGIR központi költségvetése

HM PSZNYI LGIR központi tevékenysége (központi)

9098

C284

HM PSZNYI HM KGIR Központi Költségvetése

HM PSZNYI HM KGIR központi tevékenysége (központi)

9099

C001

Technikai kód (HM KPSZH, HM PSZNYI, HM TPSZI-k használhatják (csapat)

Technikai kód (HM KPSZH, HM PSZNYI, HM TPSZI-k használhatják) (csapat)

1101

Törölve

Regionális nyelvképzés (csapat)

Törölve

1102

C504

Lengyel éleslövészet (csapat)

Lengyel lövészet (csapat)

1103

C512 C513 C514

Békemissiók (csapat)

UNFICYP (csapat), MFO (csapat), katonai megfigyelők (csapat)

1104

C521

Multilaterális együttműködési feladatok (csapat)

Multilaterális együttműködési feladatok (csapat)

1105

C522

Képviselet bővítés (csapat)

NATO beosztásba helyezés, meglévő képviselet bővítés (csapat)

1106

C538

Egyéb nk-i rendezvény (csapat)

Egyéb nemzetközi rendezvény (csapat)

2107

C515

KRK tevékenysége (csapat)

KRK (csapat)

2108

C507 C508 C509

Többnemzetiségű katonai szervezetek gyakorlatai (csapat)

Magyar-olasz-szlovén dd. gyakorlatai (csapat), Tisza z. gyakorlatai (csapat), Román-magyar z. gyakorlatai (csapat)

1109

C002

Technikai kód (központi)

Technikai kód (HM KPSZH, HM PSZNYI, HM TPSZI-k használhatják) (központi)

2110

C615

KRK tevékenysége (központi)

KRK (központi)

2111

C533

Kétoldalú kapcsolatok (csapat)

Kétoldalú kapcsolatok (csapat)

2112

C501

Külföldi iskolarendszerű továbbképzések (csapat)

Külföldi iskolarendszerű továbbképzések (csapat)

2113

C539

NATO és PfP szellemű rendezvények (csapat)

NATO és PfP szellemű rendezvények (csapat)

2114

C505

Repülőhajózó kiképzés (csapat)

Kanadai repülőhajózó képzés (csapat)

2115

C511

Kétoldalú gyakorlatok és kiképzések (csapat)

Kétoldalú gyakorlatok és kiképzések (csapat)

2116

C524

Euro-atlanti integráció (csapat)

Eugo-atlanti integráció (csapat)

2117

C611

Kétoldalú gyakorlatok és kiképzések (központi)

Kétoldalú gyakorlatok és kiképzések (központi)

2118

C607 C608 C609

Többnemzetiségű katonai szervezetek gyakorlatai (központi)

Magyar-olasz-szlovén dd. gyakorlatai (központi), Tisza z. gyakorlatai (központi), Román-magyar z. gyakorlatai (központi)

2119

C502

NATO és PfP tanfolyamok (csapat)

NATO és PfP tanfolyamok (csapat)

C295

HM PSZNYI sorkatonák által felvett diákhitel kamattámogatás fizetési tevékenysége (központi)

C329

K+F feladat (HM TH)

C313

HM Ingatlankezelési Hivatal önkéntes haderőre történő átállás elhelyezési feladatai (csapat)

C413

HM Ingatlankezelési Hivatal önkéntes haderőre történő átállás elhelyezési feladatai (központi)

C523

EU bővítés (csapat)

C601

Külföldi iskolarendszerű továbbképzések (központi)

C602

NATO és PfP tanfolyamok (központi)

C604

Lengyel lövészet (központi)

C605

Kanadai repülőhajózó képzés (központi)

C612

UNFICYP (központi)

C613

MFO (központi)

 

C614

 

Katonai megfigyelők (központi)

C621

Multilaterális együttműködési feladatok (központi)

C622

NATO beosztásba helyezés, meglévő képviselet bővítés (központi)

C623

EU bővítés (központi)

C624

Euro-atlanti integráció (központi)

C629

NTSZ és a logisztikai ellátásra utaltak működése (központi)

C633

Kétoldalú kapcsolatok (központi)

C638

Egyéb nemzetközi rendezvény (központi)

C639

NATO és PfP szellemű rendezvények (központi)

Alkalmazott Kód

2002. évi Tartalom

2003. évi Tartalom

2002. évi

2003. évi

2/1 Honvéd Vezérkar közvetlen szervezetei

9230

Törölve

HVK és hivatalai tevékenysége

Törölve

9231

D102

MH Budapesti helyőrség-parancsnokság és alárendelt szervezetei tevékenysége

MH Budapesti Helyőrség-parancsnokság és alárendelt szervezetei tevékenysége (csapat)

1241

D502

NATO és PfP tanfolyamok (csapat)

NATO és PfP tanfolyamok (csapat)

1242

Törölve

NATO törzstiszti képzés (csapat)

Törölve

1243

D511

Kétoldalú gyakorlatok és kiképzések (csapat)

Kétoldalú gyakorlatok és kiképzések (csapat)

1244

D518

Többnemzetiségű békemissiós katonai szakképesség kialakítása (O-M-Sz dandár) (csapat)

Magyar-olasz-szlovén dd. képességkialakítása (csapat)

1245

D520

Többnemzetiségű békemissziós katonai szakképesség kialakítása (M-R zászlóalj (csapat)

Román-magyar z. képességkialakítása (csapat)

1246

D519

Többnemzetiségű békemissziós katonai szakképesség kialakítása (M-U-R zászlóalj (csapat)

Tisza z. képességkialakítása (csapat)

1247

D521

Multilaterális együttműködési feladatok (csapat)

Multilaterális együttműködési feladatok (csapat)

1248

Törölve

NATO POOL felkészítés (csapat)

Törölve

1249

D538

Egyéb nemzetközi rendezvény (csapat)

Egyéb nemzetközi rendezvény (csapat)

1250

D414

Gripen bérlet (központi)

Gripen bérlet (központi)

1251

D602

NATO és PfP tanfolyamok (központi)

NATO és PfP tanfolyamok (központi)

1252

Törölve

NATO törzstiszti képzés (központi)

Törölve

1253

D611

Kétoldalú gyakorlatok és kiképzések (központi)

Kétoldalú gyakorlatok és kiképzések (központi)

1254

D618

Többnemzetiségű békemissiós katonai szakképesség kialakítása (O-M-Z dd. központi)

Magyar-olasz-szlovén dd. képességkialakítása (központi)

1255

D620

Többnemzetiségű békemissiós katonai szakképesség kialakítása (M-R-Z. központi)

Román-magyar z. képességkialakítása (központi)

1256

D619

Többnemzetiségű békemissziós katonai szakképesség kialakítása (M-U-R Z. központi)

Tisza z. képességkialakítása (központi)

1257

D621

Multilaterális együttműködési feladatok (központi)

Multilaterális együttműködési feladatok (közpinti)

1258

D601

Külföldi iskolarendszerű továbbképzések (központi)

Külföldi iskolarendszerű továbbképzés (központi)

1259

D638

Egyéb nemzetközi rendezvény (központi)

Egyéb nemzetközi rendezvény (központi)

2260

D615

KRK tevékenysége (központi)

KRK (központi)

9301

D103

HVK egyéb közvetlen szervezetei tevékenysége

HVK egyéb közvetlen szervezeti tevékenysége (csapat)

1302

D104

MH Összhaderőnemi Hadműveleti Központ tevékenysége

MH Összhaderőnemi Hadműveleti Központ tevékenysége (csapat)

1304

D105

MH Hadkiegészítő és Kiképző Parancsnokság, valamint alárendeltjei tevékenysége

MH Hadkiegészítő és Kiképző Parancsnokság, valamint alárendeltjei tevékenysége (csapat)

9305

D105

Hadkiegészítő parancsnokság tevékenysége

MH Hadkiegészítő és Kiképző Parancsnokság, valamint alárendeltjei tevékenysége (csapat)

9306

D105

MH Középfokú tanintézetek tevékenysége

MH Hadkiegészítő és Kiképző Parancsnokság, valamint alárendeltjei tevékenysége (csapat)

1307

D105

Kiképző Központok tevékenysége

MH Hadkiegészítő és Kiképző Parancsnokság, valamint alárendeltjei tevékenysége (csapat)

9310

D105

MH KIAK tevékenysége

MH Hadkiegészítő és Kiképző Parancsnokság, valamint alárendeltjei tevékenysége (csapat)

1311

D105

Egyéb szervek tevékenysége

MH Hadkiegészítő és Kiképző Parancsnokság, valamint alárendeltjei tevékenysége (csapat)

1318

D920

MH HKP finanszírozási tartalék

MH HKP tartalék előirányzat

9331

D101

MH Összhaderőnemi Logisztikai és Támogató Parancsnokság és alárendeltjei tevékenysége (csapat)

MH Összhaderőnemi Logisztikai és Támogató Parancsnokság és alárendeltjei tevékenysége (csapat)

9332

D315

FP 2000. (csapat)

FP 2000. feladatok (csapat)

1333

D310

TFG feladatok (csapat)

TFG feladatok (csapat)

1334

D316

Munkába helyezést Elősegítő Bizottság tevékenysége

Munkába helyezést Elősegítő Bizottság tevékenysége (csapat)

1335

D301

Országmozgósítás (csapat)

Ország mozgósítás gazdasági felkészülés bonyolítása (csapat)

1500

Törölve

MH Bujáki Honvédüdülő

Törölve

1501

Törölve

MH Erdőbényei Honvédüdülő

Törölve

1502

Törölve

MH 4. Anyagraktár

Törölve

1503

Törölve

Ideiglenes állományjegyzéken szereplők ellátása

Törölve

1340

D507

T Olasz-magyar-szlovén dandár (csapat)

Magyar-olasz-szlovén dd. gyakorlatai (csapat)

1342

D509

T Magyar-román zászlóalj (csapat)

Román-magyar z. gyakorlatai (csapat)

1343

D508

T Magyar-ukrán-román-szlovák zászlóalj (csapat)

Tisza z. gyakorlatai (csapat)

1344

D514

Békemissziók (katonai megfigyelők) (csapat)

Katonai megfigyelők (csapat)

1345

D501

Külföldi iskolarendszerű továbbképzések (csapat)

Külföldi iskolarendszerű továbbképzés (csapat)

9346

D504

Lengyel éleslövészet (csapat)

Lengyel lövészet (csapat)

9347

D505

Repülőhajózó kiképzés (csapat)

Kanadai repülőhajózó képzés (csapat)

9348

D533

Kétoldalú kapcsolatok (csapat)

Kétoldalú kapcsolatok (csapat)

1349

D532

Nemzetközi kommunikációs feladatok (csapat)

Nemzetközi kommunikációs feladatok (csapat)

9350

D534

Honvéd Vezérkar és közvetlen szervezeti PfP jellegű tevékenysége (csapat)

PfP jellegű tevékenység (csapat)

1351

D503

Regionális nyelvképzés (csapat)

Regionális nyelvképzés (csapat)

1352

Törölve

Képviseletbővítés (csapat)

Törölve

1353

D524

Euro-atlanti integráció (csapat)

Euro-atlanti integráció (csapat)

1354

D535

Nemzetközi békeműveletek feladatai (csapat)

Nemzetközi békeműveletek feladatai (csapat)

2355

D515

KRK tevékenysége (csapat)

KRK (csapat)

1356

D528

KKH működése (csapat)

KKH \ NKK \ ÖNB működése (csapat)

1357

D510

NATO és PfP szellemű gyakorlatok (csapat)

NATO és PfP gyakorlatok (csapat)

1358

Törölve

Hozzájárulás a Millenniumi ünnepségsorozathoz (csapat)

Törölve

1359

D309

Nukleáris baleset-elhárítási feladatok végrehajtásában való közreműködés (csapat)

Nukleáris baleset-elhárítási feladatok végrehajtásában való közreműködés (Katasztrófavédelmi feladatok) (csapat)

9361

D516

KFOR tevékenysége (csapat)

KFOR (csapat)

1362

Törölve

KFOR Megelőző Orvosi Laboratórium tevékenysége (csapat)

Törölve

2363

D517

MFOR erők tevékenysége (csapat)

MH Őr- és Biztosító Szakasz (csapat)

9364

D537

HVK és közvetlen szervezetei - Egyéb nemzetközi kötelezettségváll. eredő tevékenység (csapat)

Egyéb nemzetközi kötelezettségvállalásból eredő tevékenység (csapat)

1365

Törölve

SFOR tevékenység (csapat)

Törölve

1366

D512

Békemissziók (UNIFICYP) (csapat)

UNFICYP (csapat)

1367

D513

Békemissziók (MFO) (csapat)

MFO (csapat)

9368

D911

Finanszírozási tartalék (csapat)

Alcím tartalék előirányzat (csapat)

9369

D001

Technikai kód csapat (HM KPSZH, HM PSZNYI, HM TPSZI-k használhatják)

Technikai kód (HM KPSZH, HM PSZNYI, HM TPSZI-k használhatják) (csapat)

9370

D211

Logisztikai szervek központi költségvetése

Logisztikai szervek központi költségvetése (központi)

9371

D409

Frekvenciasáv átrendezési feladatok (központi)

Frekvenciasáv átrendezési feladatok (központi)

9372

D415

FP 2000. (központi)

FP 2000. feladatok (központi)

1373

D410

TFG feladatok (központ))

TFG feladatok (központi)

9374

D921

Finanszírozási tartalék (központi)

Alcím tartalék előirányzat (központi)

1375

D607

T Olasz-Magyar-Szlovén dandár (központi)

Magyar-olasz-szlovén dd. gyakorlatai (központi)

2376

D617

MFOR erők tevékenysége (központ)

MH Őr- és Biztosító Szakasz (központi)

1377

D609

T magyar-román zászlóalj (központi)

Román-magyar z. gyakorlatai (központi)

1378

D608

T magyar-ukrán-román-szlovák z. alj (központi)

Tisza z. gyakorlatai (központi)

1379

D604

Lengyel éleslövészet (központi)

Lengyel lövészet (központi)

9380

D634

HVK és közvetlen szervezetei PfP jellegű tevékenysége (központi)

PfP jellegű tevékenység (központi)

1381

D610

NATO és PfP szellemű gyakorlatok (központi)

NATO és PfP gyakorlatok (központi)

1382

Törölve

Képviseletbővítés (központi)

Törölve

1383

D605

Repülőhajózó kiképzés (központi)

Kanadai repülőhajózó képzés (központi)

1384

D614

Békemissziók (katonai megfigyelők) (központi)

Katonai megfigyelők (központi)

1385

D633

Kétoldalú kapcsolatok (központi)

Kétoldalú kapcsolatok (központi)

9386

D637

Egyéb nemzetközi kötelezettségvállalásból eredő tevékenység (központi)

Egyéb nemzetközi kötelezettségvállalásból eredő tevékenység (központi)

1387

Törölve

SFOR tevékenység (központi)

Törölve

1388

D612

Békemissziók (UNFICYP) (központi)

UNFICYP (központi)

1389

D613

Békemissziók (MFO) (központi)

MFO (központi)

9390

D002

Technikai kód (központi) (HM KPSZH, HM PSZNYI, HM TPSZI-k használhatják)

Technikai kód (HM KPSZH, HM PSZNYI, HM TPSZI-k használhatják) (központi)

9391

D616

KFOR tevékenysége (központi)

KFOR (központi)

1392

Törölve

KFOR Megelőző Orvosi Laboratórium tevékenysége (központi)

Törölve

9393

Törölve

Hozzájárulás a Millenniumi ünnepsorozathoz (központi)

Törölve

1394

D603

Regionális nyelvképzés (központi)

Regionális nyelvképzés (központi)

9395

D405

Nukleáris baleset elhárítási feladatok végrehajtásában való közreműködés (központi)

Nukleáris baleset elhárítási feladatok végrehajtásában való közreműködés (Katasztrófavédelmi feladatok) (központi)

1396

D624

Euro-atlanti integráció (központi)

Euro-atlanti integráció (központi)

1397

D635

Nemzetközi békeműveletek feladatai (központi)

Nemzetközi békeműveletek feladatai (központi)

1398

D910

MH parancsnoki, Vezérkarfőnöki finanszírozási tartalék

Vezérkarfőnöki tartalék előirányzat

1401

D401

Országmozgósítás gazdasági felkészülés bonyolítása (központi)

Ország-mozgósítás gazdasági felkészülés bonyolítása (központi)

1402

D294

LGIR központi költségvetése

HVK közvetlen szervezetei LGIR központi költségvetése (központi)

D317

Toborzási tevékenység (csapat)

D318

Önkéntes haderőre történő átállás logisztikai és eü. feladatai (csapat)

D320

Megszűnő (megszűnt) szervezetek tevékenységének elkülönítése a jogutód szervezetnél (csapat)

D321

FP 2002. feladatok (csapat)

D328

Árvízvédelemmel kapcsolatos feladatok (csapat)

D418

Önkéntes haderőre történő átállás logisztikai és eü. feladatai (központi)

D421

FP 2002. feladatok (központi)

D424

Személyi állomány egyéni felszerelésének és ruházati anyagainak korszerűsítése (központi)

D425

Híradó, informatikai és EHV fejlesztési program (központi)

D426

Gépjármű program (központi)

 

D427

Vegyvédelmi fejlesztési program (központi)

D428

Árvízvédelemmel kapcsolatos feladatok (központi)

D431

MIG-29 üzemidő meghosszabbítás (központi)

D432

Helikopterek javítása (MI-8, MI-17, MI-24) (központi)

D529

NTSZ és a logisztikai ellátásra utaltak működése (csapat)

D628

KKH \ NKK \ ÖNB működése (központi)

D629

NTSZ és a logisztikai ellátásra utaltak működése (központi)

D632

Nemzetközi kommunikációs feladatok (központi)

Alkalmazott Kód

2002. évi Tartalom

2003. évi Tartalom

2002. évi

2003. évi

2/2 Magyar Honvédség Szárazföldi csapatai

9151

E101

MH Szárazföldi Vezérkar és alárendeltjei tevékenysége

MH Szárazföldi Parancsnokság és alárendeltjei tevékenysége (csapat)

2152

E511

Kétoldalú gyakorlatok és kiképzések (csapat)

Kétoldalú gyakorlatok és kiképzések (csapat)

2153

Törölve

NATO POOL (csapat)

Törölve

1520

Törölve

MH 3. GHO Parancsnokság

Törölve

1521

Törölve

MH Honvéd Folyami Flotta

Törölve

1522

Törölve

MH 47. Fejér Javítózászlóalj

Törölve

1523

Törölve

MH 1. DVAR

Törölve

1524

Törölve

MH 3. Rendészeti Kommendáns zászlóalj

Törölve

1525

Törölve

MH 66. Puskás T. Híradózászlóalj

Törölve

1526

Törölve

MH 2. GHO Parancsnokság

Törölve

1527

Törölve

MH 61. Vay Á. Logisztikai Ezred

Törölve

1528

Törölve

MH 36. Gábor Áron Páncéltörő Tüzérezred

Törölve

1161

E315

FP 2000. Feladatok

FP 2000. feladatok (csapat)

1162

E310

TFG feladatok

TFG feladatok (csapat)

2163

E502

NATO és PFP tanfolyamok (csapat)

NATO és PfP tanfolyamok (csapat)

1164

E316

MEB tevékenysége

Munkába helyezést Elősegítő Bizottság tevékenysége (csapat)

1165

E518

Többnemzetiségű békemissziós katonai szakképesség kialakítása (O-M-SZ dandár) tevékenysége)

Magyar-olasz-szlovén dd. képességkialakítása (csapat)

1166

E520

Többnemzetiségű békemissziós katonai szakképesség kialakítása (M-R zászlóalj) tevékenysége

Román-magyar z. képességkialakítása (csapat)

1167

E519

Többnemzetiségű békemissziós katonai szakképesség kialakítása (M-H-R zászlóalj) tevékenysége

Tisza z. képességkialakítása (csapat)

1168

E521

Multilaterális együttműködési feladatok

Multilaterális együttműködési feladatok (csapat)

1169

E538

Egyéb nemzetközi rendezvény

Egyéb nemzetközi rendezvény (csapat)

9170

E534

MH Szárazföldi Vezérkar PfP jellegű tevékenysége

PfP jellegű tevékenység (csapat)

2171

E517

MFOR erők tevékenysége

MH Őr- és Biztosító Szakasz (csapat)

1172

E509

T Magyar-román zászlóalj tevékenysége

Román-magyar z. gyakorlatai (csapat)

1173

E507

T Olasz-magyar-szlovén dandár tevékenysége

Magyar-olasz-szlovén dd. gyakorlatai (csapat)

1174

E532

Nemzetközi kommunikációs feladatok

Nemzetközi kommunikációs feladatok (csapat)

9175

Törölve

Euro-atlanti integrációs feladatok

Törölve

1176

E508

T magyar-ukrán--román-szlovák z. alj. tevékenysége

Tisza z. gyakorlatai (csapat)

1177

E510

NATO és PfP szellemű gyakorlatok

NATO és PfP gyakorlatok (csapat)

2178

E515

KRK tevékenysége

KRK (csapat)

1179

E533

Kétoldalú kapcsolatok

Kétoldalú kapcsolatok (csapat)

1180

E503

Regionális nyelvképzés

Regionális nyelvképzés (csapat)

9181

E516

KFOR tevékenység

KFOR (csapat)

1182

E514

Békemissziók (katonai megfigyelők)

Katonai megfigyelők (csapat)

1183

Törölve

KFOR Megelőző Orvosi Laboratórium tevékenysége

Törölve

9184

E537

Egyéb nemzetközi kötelezettségvállalásból eredő tevékenység

Egyéb nemzetközi kötelezettségvállalásból eredő tevékenység (csapat)

1185

Törölve

SFOR tevékenység

Törölve

1186

E512

Békemissziók (UNFICYP)

UNFICYP (csapat)

1187

E513

Békemissziók (MFO)

MFO (csapat)

9188

E910

Finanszírozási tartalék

Alcím tartalék előirányzat

9189

E001

Technikai kód (HM KPSZH, HM PSZNYI, HM TPSZI-k használhatják)

Technikai kód (HM KPSZH, HM PSZNYI, HM TPSZI-k használhatják) (csapat)

E317

Toborzási tevékenység (csapat)

E328

Árvízvédelemmel kapcsolatos feladatok (csapat)

E523

EU bővítés (csapat)

Alkalmazott Kód

2002. évi Tartalom

2003. évi Tartalom

2002. évi

2003. évi

2/3 Magyar Honvédség Repülő és Légvédelmi csapatai

9191

F101

MH Légierő Vezérkar és alárendeltjei tevékenysége

MH Légierő Parancsnokság és alárendeltjei tevékenysége (csapat)

1540

Törölve

MH 93. Vitéz Háry László Vegyes Repülőosztály Tököl

Törölve

1541

Törölve

MH 47. Pápa Harcászati Repülőezred Pápa

Törölve

1542

Törölve

MH 11. Duna Vegyes Légvédelmi Rakétaezred Budapest

Törölve

1543

Törölve

MH 11/1. Légvédelmi Rakétazászlóalj Budapest

Törölve

1544

Törölve

MH 11/2. Légvédelmi Rakétazászlóalj Sárbogárd

Törölve

1545

Törölve

MH 11/3. Vegyes Légvédelmi Rakétazászlóalj Mezőfalva

Törölve

1546

Törölve

MH Nemzeti Légierő Vezetési Központ Veszprém

Törölve

1547

Törölve

MH 1. Radar Zászlóaljparancsnokság Pápa

Törölve

1548

Törölve

MH 13. Radar Század Budapest

Törölve

1549

Törölve

MH 14. Radar Század Bezenye

Törölve

1550

Törölve

MH 2. Radar Zászlóaljparancsnokság Kecskemét

Törölve

1551

Törölve

MH 23. Radar Század Városföld

Törölve

1552

Törölve

MH 24. Radar Század Újszentiván

Törölve

1553

Törölve

MH Repülési Adatfeldolgozó és Tájékoztató Szolgálat Budapest

Törölve

1554

Törölve

MH 1. Radar század Medina

Törölve

1555

Törölve

MH 11. Radar Század (Kup) Pápa

törölve

1556

Törölve

MH 12. Radar Század Juta

Törölve

1557

Törölve

MH 21. Radar Század Debrecen

Törölve

1558

Törölve

MH 22. Radar Század Békéscsaba

Törölve

1559

Törölve

MH 64. Veszprém Vez. és Radarezred

Törölve

9210

F534

MH Légierő Vezérkar PfP jellegű tevékenysége

PfP jellegű tevékenység (csapat)

1211

F504

Lengyel Éleslövészet

Lengyel lövészet (csapat)

1212

F533

Kétoldalú kapcsolatok

Kétoldalú kapcsolatok (csapat)

1213

F503

Regionális nyelvképzés

Regionális nyelvképzés (csapat)

1214

F316

MEB tevékenység

Munkába helyezést Elősegítő Bizottság tevékenysége (csapat)

2215

F515

KRK tevékenysége

KRK (csapat)

2216

F502

NATO és PfP tanfolyamok (csapat)

NATO és PfP tanfolyamok (csapat)

1217

F510

NATO és PfP szellemű gyakorlatok

NATO és PfP gyakorlatok (csapat)

2218

F511

Kétoldalú gyakorlatok és kiképzések (csapat)

Kétoldalú gyakorlatok és kiképzések (csapat)

1219

F505 F506

Repülőhajózó képzés

Kanadai repülőhajózó képzés (csapat), Cseh repülőhajózó képzés (csapat)

1220

F521

Multilaterális együttműködési feladatok

Multilaterális együttműködési feladatok (csapat)

1221

F516

KFOR tevékenység

KFOR (csapat)

1222

F538

Egyéb nk-i rendezvény

Egyéb nemzetközi rendezvény (csapat)

1223

Törölve

NK-i kommunikációs feladatok

Törölve

9224

F537

Egyéb nemzetközi kötelezettségvállalásból eredő tevékenység

Egyéb nemzetközi kötelezettségvállalásból eredő tevékenység (csapat)

1225

Törölve

SFOR tevékenység

Törölve

1226

F315

FP 2000. feladatok

FP 2000. feladatok (csapat)

1227

F310

TFG feladatok

TFG feladatok (csapat)

9228

F910

Finanszírozási tartalék

Alcím tartalék előirányzat

9229

F001

Technikai kód (HM KPSZH, HM PSZNYI, HM TPSZI-k használhatják)

Technikai kód (HM KPSZH, HM PSZNYI, HM TPSZI-k használhatják) (csapat)

F317

Toborzási tevékenység (csapat)

F328

Árvízvédelemmel kapcsolatos feladatok (csapat)

Alkalmazott Kód

2002. évi Tartalom

2003. évi Tartalom

2002. évi

2003. évi

3/1 Katonai Felderítő Hivatal

9761

G101

MK Katonai Felderítő Hivatal tevékenysége

Mk Katonai Felderítő Hivatal tevékenysége (csapat)

9770

G534

MK KFH PfP jelegű tevékenysége

PfP jellegű tevékenység (csapat)

1774

Törölve

Multilaterális együttműködési feladatok

Törölve

1775

Törölve

Euro-atlanti integrációs feladatok

Törölve

9788

G910

Finanszírozási tartalék

Alcím tartalék előirányzat

9789

G001

Technikai kód (HM KPSZH, HM PSZNYI, HM TPSZI-k használhatják)

Technikai kód (HM KPSZH, HMPSZNYI, HM TPSZI-k használhatják) (csapat)

3/2 Katonai Biztonsági Hivatal

9790

H101

MK Katonai Biztonsági Hivatal tevékenysége

MK Katonai Biztonsági Hivatal tevékenysége (csapat)

9800

H534

MK KBH PfP jellegű tevékenysége

PfP jellegű tevékenység (csapat)

1804

Törölve

Multilaterális együttműködési feladatok

Törölve

1805

Törölve

Euro-atlanti integrációs feladatok

Törölve

9818

H910

Finanszírozási tartalék

Alcím tartalék előirányzat

9819

H001

Technikai kód (HM KPSZH, HM PSZNYI, HM TPSZI-k használhatják)

Technikai kód (HM KPSZH, HMPSZNYI, HM TPSZI-k használhatják) (csapat)

4 Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem

9820

I101

Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem tevékenysége

ZMNE alaptevékenysége (csapat)

9821

Törölve

ZMNE tevékenysége

Törölve

1822

I103

ZMNE Nyelvi Intézet tevékenysége

ZMNE Nyelvi Intézet tevékenysége (csapat)

1823

I1045

ZMNE Doktori Iskola tevékenysége

ZMNE Doktori Iskola tevékenysége (csapat)

2824

I105

ZMNE Nyelvvizsgaközpont tevékenysége

ZMNE Nyelvvizsgaközpont tevékenysége (csapat)

9825

I106

ZMNE Békepartnerségi Katonai Nyelvképző Központ tevékenysége

ZMNE Békepartnerségi Katonai Nyelvképző Központ tevékenysége (csapat)

9826

Törölve

ZMNE SVKI tevékenysége

Törölve

9830

I534

ZMNE PfP jellegű tevékenysége

PfP jellegű tevékenység (csapat)

1831

Törölve

ZMNE NATO POOL és HQ AFSAOUTH tanfolyam

Törölve

1832

Törölve

NATO törzstiszti képzés

Törölve

1833

Törölve

FP 2000. feladatok

Törölve

1834

Törölve

NATO és PfP tanfolyamok

Törölve

1835

Törölve

Multilaterális együttműködési feladatok

Törölve

1836

Törölve

NATO POOL felkészítés

Törölve

9844

I537

Egyéb nk-i kötelezettségvállalásból eredő tevékenység

Egyéb nemzetközi kötelezettségvállalásból eredő tevékenység (csapat)

9845

Törölve

Nukleáris balesetelhárítási feladatok végrehajtásában való közreműködés

Törölve

9848

I910

Finanszírozási tartalék

Cím tartalék előirányzat

9849

I001

Technikai kód (HM KPSZH, HM PSZNYI, HM TPSZI-k használhatják)

technikai kód (HM KPSZH, HM PSZNYI, HM TPSZI-k használhatják) (csapat)

I102

ZMNE Nemzetközi Kapcsolatok Osztály (csapat)

I107

ZMNE Felsőoktatási tagozat (csapat)

I108

ZMNE Kettős jogállás hallgatók (csapat)

I109

ZMNE Vezérkari tanfolyam (csapat)

I110

ZMNE Nyelvtanfolyam (csapat)

I111

ZMNE Távoktatás (csapat)

5 Katonai ügyészségek

9881

J101

MH Katonai Ügyészségek tevékenysége

Katonai ügyészségek tevékenysége (csapat)

1888

J910

Finanszírozási tartalék

Cím tartalék előirányzat

9889

J001

Technikai kód (HM KPSZH, HM PSZNYI, HM TPSZI-k használhatják)

Technikai kód (HM KPSZH, HM PSZNYI, HM TPSZI-k használhatják) (csapat)

6 MH Egészségügyi intézetek

9892

K101
K201

Központi Honvédkórház tevékenysége

Központi Honvédkórház HM által finanszírozott tevékenysége (csapat), Központi Honvédkórház OEP által finanszírozott tevékenysége

9893

Törölve

Pécsi Honvédkórház tevékenysége

Törölve

9894

K102
K202

Kecskeméti Repülőkórház tevékenysége

Kecskeméti Repülőkórház HM által finanszírozott tevékenysége (csapat), Kecskeméti Repülőkórház OEP által finanszírozott tevékenysége

9895

K103
K203

HÉMORI tevékenysége

HÉMORI HM által finanszírozott tevékenysége (csapat), HÉMORI OEP által finanszírozott tevékenysége

9896

K104
K204

BKRI tevékenysége

BKRI HM által finanszírozott tevékenysége (csapat), BKRI OEP által finanszírozott tevékenysége

1897

K105
K205

ROVI tevékenysége

ROVI HM által finanszírozott tevékenysége (csapat), ROVI OEP által finanszírozott tevékenysége

9901

K001

Központi Honvédkórház technikai kód (HM PSZNYI)

Központi Honvédkórház technikai kód (HM PSZNYI)

9902

K002

Kecskeméti Repülőkórház technikai kód (HM PSZNYI)

Kecskeméti Repülőkórház technikai kód (HM PSZNYI)

9903

Törölve

Pécsi Honvédkórház technikai kód (HM PSZNYI)

Törölve

9904

K004

BKRI technikai kód (HM PSZNYI)

BKRI technikai kód (HM PSZNYI)

9905

K003

HÉMORI technikai kód (HM PSZNYI)

HÉMORI technikai kód (HM PSZNYI)

9914

Törölve

Egyéb nemzetközi kötelezettségvállalásból eredő tevékenység

Törölve

9915

Törölve

SFOR MMK tevékenysége

Törölve

9916

Törölve

UNFICYP tevékenysége (Ciprus)

Törölve

9917

Törölve

MFO tevékenység (Sínai- félsziget)

Törölve

9918

K910

Finanszírozási tartalék

Cím tartalék előirányzat

9919

K011

Technikai kód (HM KPSZH, HM PSZNYI, HM TPSZI-k használhatják)

Technikai kód (HM KPSZH, HM PSZNYI, HM TPSZI-k használhatják)

K106

Verőcemarosi Betegotthon HM által finanszírozott tevékenysége (csapat)

K206

Verőcemarosi Betegotthon OEP által finanszírozott tevékenysége

K320

Megszűnő (megszűnt) szervezetek tevékenységének elkülönítése a jogutód szervezetnél

K006

Verőcemarosi Betegotthon technikai kód (HM PSZNYI)

7 Kormányzati Frekvenciagazdálkodási Hivatal

9920

L101

Kormányzati Frekvenciagazdálkodási Hivatal tevékenysége

Kormányzati Frekvenciagazdálkodási Hivatal tevékenysége (csapat)

1928

L910

Finanszírozási tartalék

Cím tartalék előirányzat

9929

L001

Technikai kód (HM KPSZH, HM PSZNYI, HM TPSZI-k használhatják)

Technikai kód (HM KPSZH, HMPSZNYI, HM TPSZI-k használhatják) (csapat)

8/1 Fejezeti kezelésű előirányzat - Beruházás

9930

M101

Katonai védelmi beruházások

Katonai védelmi beruházások

9931

M102

Lakástámogatás

Lakástámogatás

9932

M103

Lakásépítés

Lakásépítés

9980

M104

MH Központi Honvédkórház

MH Központi Honvédkórház

8/2 Fejezeti kezelésű előirányzatok - Ágazati célelőirányzatok

9960

N201

Társadalmi szervek támogatása

Társadalmi szervek támogatása

2961

N202

Nemzetközi kártérítés

Nemzetközi kártérítés

2962

N525

NATO Biztonsági Beruházási Program

NATO Biztonsági Beruházási Program

2963

N203

A főtisztviselői kar illetményének finanszírozása

A főtisztviselői kar illetményének finanszírozása

9964

N204

Hozzájárulás a hivatásos katonák kedvezményes nyugellátásának kiadásaihoz

Hozzájárulás a hivatásos katonák kedvezményes nyugellátásának kiadásaihoz

1965

N205

Hozzájárulás a hivatásos katonák kedvezményes nyugellátásának kiadásaihoz

Hozzájárulás a hivatásos katonák kedvezményes nyugellátásának kiadásaihoz (Ny. Alap)

1966

N206

Hozzájárulás a hivatásos katonák kedvezményes nyugellátásának kiadásaihoz (E. Alap)

Hozzájárulás a hivatásos katonák kedvezményes nyugellátásának kiadásaihoz (E. Alap)

1967

N207

Hozzájárulás a sorállomány társadalombiztosítási ellátásainak kiadásaihoz

Hozzájárulás a sorállomány társadalombiztosítási ellátásainak kiadásaihoz

1968

N208

Hozzájárulás a sorállomány társadalombiztosítási ellátásainak kiadásaihoz (Ny. Alap)

Hozzájárulás a sorállomány társadalombiztosítási ellátásainak kiadásaihoz (Ny. Alap)

1969

N209

Hozzájárulás a sorállomány társadalombiztosítási ellátásainak kiadásaihoz (E. Alap)

Hozzájárulás a sorállomány társadalombiztosítási ellátásainak kiadásaihoz (El Alap)

1970

N210

Hozzájárulás a sorállomány társadalombiztosítási ellátásainak kiadásaihoz (Magánnyugdíj Pénztárak)

Hozzájárulás a sorállomány társadalombiztosítási ellátásainak kiadásaihoz (Magánnyugdíj Pénztárak)

1971

N527

Hozzájárulás a Nyugat-Európai Fegyverzeti Csoport (EAG) működési költségeihez

Hozzájárulás a Nyugat-Európai Fegyverzeti Csoport (WEAG) működési költségeihez

9972

Törölve

Frekvenciasáv átrendezési feladatok

Törölve

1973

Törölve

Légvédelemi rakétabeszerzés

Törölve

1974

Törölve

Szennyező források szennyezett ter. kármentesítése

Törölve

9975

N526

Hozzájárulás a NATO katonai költségvetéséhez

Hozzájárulás a NATO költségvetéshez

9976

N220

Hozzájárulás a NATO biztonsági Beruházási Programjához

Hozzájárulás a NATO Biztonsági Beruházási Programjához

1977

N219

Orosz haditechnikai szállítások

Orosz haditechnikai szállítások

1978

N211

Hadisírok létesítése az Oroszországi Föderációban

Hadisírok létesítése az Oroszországi Föderációban

9979

N001

Technikai kód (HM KPSZH, HM PSZNYI, HM TPSZI-k használhatják)

Technikai kód (HM KPSZH, HM PSZNYI, HM TPSZI-k használhatják)

N218

PTE Honvéd Katasztrófa Orvostani Intézet kv. támogatása


6. számú melléklet a 6/2003. (HK 3.) HM utasításhoz

MINTA

ÖSSZESÍTŐ
az MH egészségügyi intézetei által a katonai jellegű, illetve az OEP által finanszírozott feladatokra tervezett kiemelt előirányzatokról

(e Ft-ban)

Kiemelt előirányzat

Fsz.

Feladat megnevezése

Személyi juttatás

Munkaadókat terhelő járulékok

Dologi kiadás

Működési célú pe. átadás

Összesen:

Összesen:


Megjegyzés: a mellékletet külön el kell készíteni a katonai, illetve az OEP által finanszírozott feladatokra.
*

Az utasítást a 45/2012. (VII. 16.) HM utasítás 7. § b) pontja hatályon kívül helyezte 2012. július 17. napjával.

*

Az utasítás aláírásának napja: 2003. január 24.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére