610/B/2003. AB határozat
610/B/2003. AB határozat*
2007.12.31.
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálata iránt benyújtott indítvány alapján meghozta a következő
határozatot:
1. Az Alkotmánybíróság az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 16. § (4) bekezdés „– a 20. § (3) bekezdése szerinti eset kivételével –” szövegrésze, 17. § (2) bekezdés b) pontja, 20. § (1) bekezdés „– (3)” szövegrésze, valamint (3)–(5) és (7) bekezdése, 21. §-a, 22. § (1) bekezdés b) és c) pontja, valamint (3)–(4) bekezdése, továbbá a 23. § (1) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló – az Alkotmány 55. §-ával összefüggésben előterjesztett – indítványt elutasítja.
2. Az Alkotmánybíróság az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 20. § (3)–(4) bekezdése, a 22. § (4) bekezdése, valamint a 23. § (1) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló – az Alkotmány 54. §-ával összefüggésben előterjesztett – indítvány tárgyában az eljárást megszünteti.
3. Az Alkotmánybíróság az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 16. § (4) bekezdés „– a 20. § (3) bekezdése szerinti eset kivételével –” szövegrésze, 17. § (2) bekezdés b) pontja, 20. § (1) bekezdés „– (3)” szövegrésze, valamint (5) és (7) bekezdése, 21. §-a, 22. § (1) bekezdés b) és c) pontja, valamint (3) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló – az Alkotmány 54. §-ával összefüggésben előterjesztett – indítványt visszautasítja.
4. Az Alkotmánybíróság az egyes egészségügyi ellátások visszautasításának részletes szabályairól szóló 117/1998. (VI. 16.) Korm. rendelet alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt visszautasítja.
Indokolás
I.
Az indítványozó a betegek jogainak fokozottabb jogszabályi védelme érdekében terjesztette elő beadványát. Álláspontja alátámasztására hivatkozott az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatára, jogszabályi rendelkezésekre, valamint az Alkotmánybíróság 22/2003. (IV. 28.) AB határozatára (a továbbiakban: Abh.).
Az indítványozó az Alkotmány 54. § (1) bekezdésére és az 55. § (1) bekezdésére hivatkozva kezdeményezte az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény (a továbbiakban: Eütv.) 16. § (4) bekezdés „– a 20. § (3) bekezdése szerinti eset kivételével –” szövegrésze, 17. § (2) bekezdés b) pontja, 20. § (1) bekezdés „–(3)” szövegrésze, valamint (3)–(5) és (7) bekezdése, 21. §-a, 22. § (1) bekezdés b) és c) pontja, valamint (3)–(4) bekezdése, továbbá a 23. § (1) bekezdése alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését.
Emellett az indítványozó – a jogszabály konkrét rendelkezéseinek megjelölése nélkül – kezdeményezte az egyes egészségügyi ellátások visszautasításának részletes szabályairól szóló 117/1998. (VI. 16.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R.) alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését.
II.
Az Alkotmány indítvánnyal érintett rendelkezései:
„54. § (1) A Magyar Köztársaságban minden embernek veleszületett joga van az élethez és az emberi méltósághoz, amelyektől senkit nem lehet önkényesen megfosztani.”
„55. § (1) A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a szabadságra és a személyi biztonságra, senkit sem lehet szabadságától másként, mint a törvényben meghatározott okokból és a törvényben meghatározott eljárás alapján megfosztani.”
Az Eütv. indítvánnyal érintett rendelkezései:
„16. § (4) A (2) bekezdés szerinti személyek nyilatkozata – kizárólag a 13. §-ban foglalt tájékoztatást követően – a kezelőorvos által javasolt invazív beavatkozásokhoz történő beleegyezésre terjedhet ki. E nyilatkozat azonban – a 20. § (3) bekezdése szerinti eset kivételével – a beavatkozással fölmerülő kockázatoktól eltekintve nem érintheti hátrányosan a beteg egészségi állapotát, így különösen nem vezethet súlyos vagy maradandó egészségkárosodásához. A nyilatkozatról a beteget cselekvőképessé válását követően azonnal tájékoztatni kell.”
„17. § (2) A beteg beleegyezésére nincs szükség abban az esetben, ha az adott beavatkozás vagy intézkedés elmaradása
a) mások – ideértve a 24. hetet betöltött magzatot is – egészségét vagy testi épségét súlyosan veszélyezteti, továbbá
b) ha – a 20–23. §-okra is figyelemmel – a beteg közvetlen életveszélyben van.”
„20. § (1) A cselekvőképes beteget – a (2)–(3) bekezdésekben foglaltakra tekintettel, illetőleg a (6) bekezdésben foglalt eset kivételével – megilleti az ellátás visszautasításának joga, kivéve, ha annak elmaradása mások életét vagy testi épségét veszélyeztetné.
(2) A beteg minden olyan ellátást, amelynek elmaradása esetén egészségi állapotában várhatóan súlyos vagy maradandó károsodás következne be, csak közokiratban vagy teljes bizonyító erejű magánokiratban, illetve írásképtelensége esetén két tanú együttes jelenlétében utasíthat vissza. Ez utóbbi esetben a visszautasítást az egészségügyi dokumentációban rögzíteni kell, amelyet a tanúk aláírásukkal hitelesítenek.
(3) A betegség természetes lefolyását lehetővé téve az életfenntartó vagy életmentő beavatkozás visszautasítására csak abban az esetben van lehetőség, ha a beteg olyan súlyos betegségben szenved, amely az orvostudomány mindenkori állása szerint rövid időn belül – megfelelő egészségügyi ellátás mellett is – halálhoz vezet és gyógyíthatatlan. Az életfenntartó, illetve életmentő beavatkozás visszautasítása a (2) bekezdés szerinti alaki előírások betartásával történhet.
(4) A (3) bekezdés szerinti visszautasítás csak akkor érvényes, ha egy háromtagú orvosi bizottság a beteget megvizsgálja és egybehangzóan, írásban nyilatkozik arról, hogy a beteg döntését annak következményei tudatában hozta meg, illetve, hogy a (3) bekezdés szerinti feltételek fennállnak, továbbá a beteg az orvosi bizottság nyilatkozatát követő 3. napon – két tanú előtt – ismételten kinyilvánítja a visszautasításra irányuló szándékát. Amennyiben a beteg nem járul hozzá az orvosi bizottság vizsgálatához, a kezelés visszautasítására vonatkozó nyilatkozata nem vehető figyelembe.
(5) A (4) bekezdés szerinti bizottság tagjai a beteg kezelőorvosa, egy – a beteg gyógykezelésében részt nem vevő –, a betegség jellegének megfelelő szakorvos, valamint egy pszichiáter szakorvos.
(...)
(7) A (2)–(3) bekezdések szerinti visszautasítás esetén meg kell kísérelni a beteg döntése hátterében lévő okok – személyes beszélgetés alapján történő – feltárását és a döntés megváltoztatását. Ennek során a 13. § szerinti tájékoztatáson túl ismételten tájékoztatni kell a beavatkozás elmaradásának következményeiről.”
„21. § (1) Cselekvőképtelen és korlátozottan cselekvőképes beteg esetén a 20. § (2) bekezdése szerinti ellátás nem utasítható vissza.
(2) Amennyiben cselekvőképtelen és korlátozottan cselekvőképes beteg esetén a 20. § (3) bekezdése szerinti ellátás visszautasítására kerül sor, az egészségügyi szolgáltató keresetet indít a beleegyezés bíróság általi pótlása iránt. A kezelőorvos a bíróság jogerős határozatának meghozataláig köteles a beteg egészségi állapota által indokolt ellátások megtételére. Közvetlen életveszély esetén a szükséges beavatkozások elvégzéséhez bírósági nyilatkozatpótlásra nincs szükség.
(3) A kezelőorvos a (2) bekezdésben foglalt kötelezettsége teljesítése érdekében – szükség esetén – igénybe veheti a rendőrhatóság közreműködését.
(4) A (2) bekezdésben meghatározott nyilatkozat pótlására irányuló eljárás során a bíróság nemperes eljárásban soron kívül jár el. Az eljárás tárgyi költségmentes. Ha e törvényből, illetve az eljárás nemperes jellegéből más nem következik, a bírósági eljárásban a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény szabályait kell megfelelően alkalmazni.”
„22. § (1) A cselekvőképes személy – későbbi esetleges cselekvőképtelensége esetére – közokiratban visszautasíthat
a) a 20. § (1) bekezdése szerinti egyes vizsgálatokat, beavatkozásokat,
b) a 20. § (3) bekezdése szerinti beavatkozásokat, valamint
c) egyes életfenntartó, életmentő beavatkozásokat, ha gyógyíthatatlan betegségben szenved és betegsége következtében önmagát fizikailag ellátni képtelen, illetve fájdalmai megfelelő gyógykezeléssel sem enyhíthetők.
(2) A cselekvőképes személy – cselekvőképtelensége esetére – közokiratban megnevezheti azt a cselekvőképes személyt, aki az (1) bekezdés szerinti jogát helyette gyakorolhatja.
(3) Az (1)–(2) bekezdés szerinti nyilatkozat abban az esetben érvényes, ha pszichiáter szakorvos – egy hónapnál nem régebbi – szakvéleményben igazolja, hogy a személy döntését annak lehetséges következményei tudatában hozta meg. A nyilatkozatot kétévente meg kell újítani, és azt a beteg bármikor – cselekvőképességére, illetve alaki kötöttségre tekintet nélkül – visszavonhatja.
(4) A (2) bekezdés szerinti cselekvőképes személy beavatkozást visszautasító nyilatkozata esetén a 20. § (4) bekezdése szerinti bizottság nyilatkozik, hogy
a) az (1) bekezdésben foglalt feltételek fennállnak, továbbá
b) a (2) bekezdés szerinti személy döntését annak következményei tudatában hozta meg.”
„23. § (1) A 20. § (3) bekezdése szerinti beavatkozás megszüntetésére, illetve mellőzésére csak abban az esetben kerülhet sor, ha a beteg erre irányuló akarata világosan és meggyőző módon kideríthető. Kétség esetén a beteg később tett, személyes nyilatkozatát kell figyelembe venni; ennek hiányában az életfenntartó, illetve életmentő beavatkozás elvégzéséhez történő beleegyezését vélelmezni kell.”
III.
Az indítvány nem megalapozott.
1. Az Alkotmánybíróság megvizsgálta azt az indítványozói kifogást, amely szerint az Eütv. támadott rendelkezései sértik az Alkotmány 55. § (1) bekezdésében elismert személyi szabadsághoz való jogot.
Az Alkotmánybíróság a 65/2003. (XII. 18.) AB határozatban az Alkotmány 55. § (1) bekezdésével kapcsolatban megállapította: „A személyi szabadság az egyén olyan autonómiáját jelenti, amely feltételezi a teljes akarati és cselekvési szabadságot a jog keretei között.” (ABH 2003, 716.) Ebből azonban nem következik, hogy a személyi szabadsághoz való jog az egyéni autonómia átfogó védelmét biztosító alapjogként érvényesülne a magyar alkotmányos rendszerben. Az Alkotmány 55. § (1) bekezdése nem általános szabadságjogot fogalmaz meg. [74/1995. (XII. 15.) AB határozat, ABH 1995, 369, 372.; 36/2000. (X. 27.) AB határozat, ABH 2000, 241, 271–272.]
Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint a személyi szabadsághoz való jog a szűk értelemben vett fizikai, testi szabadságot, a fogva tartástól való mentességet biztosítja. E téren azonban általános: nemcsak a büntetőeljárási és büntetőjogi kényszer, hanem a személyi szabadságot érintő valamennyi intézkedés alkotmányossági korlátját jelenti. [36/2000. (X. 27.) AB határozat, ABH 2000, 241, 271.]
Az Eütv. kifogásolt rendelkezései az egészségügyi ellátásokat igénybe vevők önrendelkezési jogát, azon belül elsősorban az ellátás visszautasításához való jogot szabályozzák. A kifogásolt rendelkezések nem érintik a betegek személyi szabadságát.
Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság az Alkotmány 55. § (1) bekezdésére hivatkozva előterjesztett indítványt érdemi alkotmányjogi összefüggés hiányában elutasította.
2. Az indítványozó az Alkotmány 54. § (1) bekezdésére hivatkozva is kezdeményezte az Eütv. támadott rendelkezéseinek alkotmányossági vizsgálatát.
2.1. Az Alkotmánybíróság az Abh.-ban részletesen foglalkozott az Eütv. és a betegek önrendelkezési jogának alkotmányos összefüggéseivel. Az Alkotmánybíróság akkori megállapítása szerint az Eütv.-nek a jelen indítvánnyal érintett rendelkezései közül a 20. § (3)–(4) bekezdése, a 22. § (4) bekezdése, valamint a 23. § (1) bekezdése nem korlátozza alkotmányellenesen az életfenntartó vagy életmentő orvosi beavatkozás visszautasítására vonatkozó önrendelkezési jogot. (ABH 2003, 235.)
Az Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről és annak közzétételéről szóló, módosított és egységes szerkezetbe foglalt 3/2001. (XII. 3.) Tü. határozat (ABH 2003, 2065., a továbbiakban: Ügyrend) 31. § c) pontja alapján az Alkotmánybíróság megszünteti az eljárást, ha az indítványozó már elbírált jogszabályi rendelkezés felülvizsgálatát az Alkotmánynak ugyanarra a §-ára, azonos alkotmányos összefüggésre hivatkozva kezdeményezi (,,ítélt dolog”).
Ezért az Alkotmánybíróság az Eütv. 20. § (3)–(4) bekezdése, a 22. § (4) bekezdése, valamint a 23. § (1) bekezdése tekintetében az eljárást megszüntette.
2.2. Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 22. § (2) bekezdése kimondja: „Az indítványnak a kérelem alapjául szolgáló ok megjelölése mellett határozott kérelmet kell tartalmaznia.”
Az indítványból nem állapítható meg, hogy az indítványozó milyen konkrét indokok alapján kezdeményezi az Eütv. – Abh.-ban el nem bírált, de azokkal szoros összefüggésben álló – rendelkezéseinek alkotmányossági vizsgálatát. Az indítványozó ugyanis nem jelölte meg, hogy az Eütv. felsorolt rendelkezéseit miért tartja ellentétesnek az Alkotmány 54. § (1) bekezdésével.
Ezért az Alkotmánybíróság az Eütv. 16. § (4) bekezdés „– a 20. § (3) bekezdése szerinti eset kivételével–” szövegrésze, 17. § (2) bekezdés b) pontja, 20. § (1) bekezdés „–(3)” szövegrésze, valamint (5) és (7) bekezdése, 21. §-a, 22. § (1) bekezdés b) és c) pontja, valamint (3) bekezdése tekintetében az indítványt visszautasította.
3. Az indítványozó kezdeményezte a R. „betegjogokra vonatkozó részének” alkotmányossági vizsgálatát is.
Az indítványozó a R.-tel összefüggésben nem fogalmazott meg sem határozott kérelmet, sem az alkotmányossági vizsgálat alapjául szolgáló kellő indokot.
Ezért az Alkotmánybíróság az Abtv. 22. § (2) bekezdése alapján visszautasította az R. alkotmányossági vizsgálatát kezdeményező indítványt.
4. Az Alkotmánybíróság végezetül megjegyzi, hogy az Abh.-ban kifejtette: „a gyógyíthatatlan betegek önrendelkezési jogának érvényesülésére vonatkozó törvényi szabályozás területén a még alkotmányos és már alkotmányellenes szabályozás közötti határvonal nem egyszer s mindenkorra adott; az ismeretek szintje, az intézmények állapota, fejlettsége-fejletlensége és egy sor további tényező befolyással lehet e kérdés alkotmányosságának megítélésére.
A magyar szabályozás is azt az utat járta be, hogy a teljes tilalmazás hosszú időszakát követően a törvényhozó csak 1997-ben tette lehetővé, a Törvény azon előírását hatályon kívül helyezve, hogy az orvos még az általa gyógyíthatatlannak vélt beteget is a legnagyobb gondossággal köteles gyógyítani, hogy a gyógyíthatatlan beteg visszautasítsa az életmentő vagy életfenntartó beavatkozást, azaz – legalább is e körben – érvényesíthesse az önrendelkezési jogát. Ezzel a törvényhozó lehetővé tette e betegek számára, hogy maguk dönthessenek életüknek az emberi méltóságukkal összeegyeztethető befejezéséről. A törvényhozó egyidejűleg több rendelkezéssel segítette elő, hogy a beteg a döntését annak következményei ismeretében, befolyástól mentesen hozza meg.” (ABH 2003, 265–266.)
Budapest, 2007. december 4.
Dr. Bihari Mihály s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Balogh Elemér s. k., Dr. Bragyova András s. k.,
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Holló András s. k., Dr. Kiss László s. k.,
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Kovács Péter s. k., Dr. Kukorelli István s. k.,
alkotmánybíró előadó alkotmánybíró
Dr. Lenkovics Barnabás s. k., Dr. Lévay Miklós s. k.,
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Paczolay Péter s. k., Dr. Trócsányi László s. k.,
alkotmánybíró alkotmánybíró
*
A határozat az Alaptörvény 5. pontja alapján hatályát vesztette 2013. április 1. napjával. E rendelkezés nem érinti a határozat által kifejtett joghatásokat.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás