• Tartalom

2003. MK 66. szám helyesbítés

Helyesbítés: A Magyar Közlöny 2003. évi 48. számában kihirdetett, a lefoglalás és a büntetőeljárás során lefoglalt dolgok kezelésének, nyilvántartásának, előzetes értékesítésének és megsemmisítésének szabályairól, valamint az elkobzás végrehajtásáról szóló 11/2003. (V. 8.) IM—BM—PM együttes rendelet 95. §-ának (2) bekezdése helyesen: ,,A Bűnügyi és Rendőrség-történeti Múzeumban kell elhelyezni az (1) bekezdésben meghatározott bűnjelen kívül azt az elkobzott, egyébként értékesíthető, valamint megsemmisítésre kerülő bűnjelet is, amelynek átadását — bűnügyi jellegzetességeire tekintettel — a Bűnügyi és Rendőrség-történeti Múzeum külön iratban kéri.''
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére