674/B/2003. AB határozat
674/B/2003. AB határozat*
2007.02.16.
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány alapján meghozta a következő
határozatot:
1. Az Alkotmánybíróság a súlyos mozgáskorlátozott személyek közlekedési kedvezményeiről szóló 164/1995. (XII. 27.) Korm. rendelet 6. § (7) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.
2. Az Alkotmánybíróság visszautasítja azt az indítványozói kérelmet, amely közlekedési támogatásra való jogosultság, valamint a korábban kapott támogatások után igényelt kamatok megállapítására vonatkozik.
Indokolás
I.
Az indítványozó a súlyos mozgáskorlátozott személyek közlekedési kedvezményeiről szóló 164/1995. (XII. 27.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R.) alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését kezdeményezte. Indítványa és becsatolt egyéb iratai alapján azonban megállapítható, hogy alkotmányossági kifogását tömegközlekedési támogatás iránti igényének elutasítása miatt nyújtotta be. Kérelmét az első- és másodfokon eljáró hatóságok elutasították, mert jövedelme meghaladta az R. 6. § (7) bekezdésében meghatározott összeget. Sérelmesnek tartja, hogy tőle az infláció ellenére változatlan öszszegű (7000 Ft/év) közlekedési támogatását megvonták. Úgy véli, az Alkotmány szerint a támogatást nem jövedelem, hanem rászorultság alapján lehet megítélni, amit csak egyéni vizsgálattal lehet megállapítani. Véleménye szerint az R. sérti az emberi méltóságot [Alkotmány 54. § (1) bekezdés], mert a mozgáskorlátozott öregek érdekeit semmibe se veszik, és sérti az Alkotmány több rendelkezését is [pl. 8. § (1) bekezdés, 17. §, 70/D. § (1) bekezdés, 70/E. § (1) bekezdés], amelyek – szerinte – kötelezővé tették a rászorultak szociális támogatását.
Beadványában az indítványozó az R. megsemmisítésén kívül kéri az Alkotmánybíróságtól a tőle megvont közlekedési támogatás megítélését, valamint az elmúlt években kapott közlekedési támogatásoknak – az inflációra tekintettel – évi 20%-os törvényes kamattal való kiegészítését. Érvelése szerint „az idős rokkantak is állampolgárok, akiket hatalmi szóval kisemmiztek”. Kérésének teljesítését a jogegyenlőség és az esélyegyenlőség biztosítására hivatkozva terjesztette elő.
Az indítványozó az R. egészének vizsgálatát kezdeményezte, de indítványából megállapítható, hogy ebből kizárólag a közlekedési támogatás jövedelemhatárhoz kötött szabályozását kifogásolja, ezért az Alkotmánybíróság kialakult gyakorlata szerint, az indítványt tartalma alapján – az R. 6. § (7) bekezdése tekintetében – bírálta el.
II.
Az Alkotmány rendelkezései:
„8. § (1) A Magyar Köztársaság elismeri az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait, ezek tiszteletben tartása és védelme az állam elsőrendű kötelessége.”
„17. § A Magyar Köztársaság a rászorulókról kiterjedt szociális intézkedésekkel gondoskodik.”
„54. § (1) A Magyar Köztársaságban minden embernek veleszületett joga van az élethez és az emberi méltósághoz, amelyektől senkit nem lehet önkényesen megfosztani.”
„70/D. § (1) A Magyar Köztársaság területén élőknek joguk van a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez.”
„70/E. § (1) A Magyar Köztársaság állampolgárainak joguk van a szociális biztonsághoz; öregség, betegség, rokkantság, özvegység, árvaság és önhibájukon kívül bekövetkezett munkanélküliség esetén a megélhetésükhöz szükséges ellátásra jogosultak.”
Az R. vizsgált rendelkezése:
„6. § (7) Nem állapítható meg közlekedési támogatás, ha a súlyos mozgáskorlátozott családjában az egy főre jutó jövedelem a 4. § (1) bekezdés b) pontja szerinti mértéket meghaladja.”
[Az R. 4. § (1) bekezdés b) pontja szerint a figyelembe veendő jövedelem mértéke: a mozgáskorlátozott családjában az egy főre jutó, a tárgyévet megelőző év havi átlagos nettó jövedelme a tárgyév január l. napján az érvényes öregségi nyugdíj legkisebb összegének kettő és félszeresét nem haladja meg.]
III.
Az indítvány nem megalapozott.
1. Az Alkotmánybíróság az 553/B/1994. AB határozatában – egyebek mellett – már vizsgálta az R. 6. §-át. Ebben utólagos normakontroll keretében megállapította, hogy a R. 6. §-ának és 4. számú mellékletének olyan tartalmú szabályozása, amely a közlekedési támogatás mértékének meghatározásakor a mozgáskorlátozott igénylő életkorára és tanulói vagy munkaviszonyára tekintettel differenciál, nem jelent alkotmányellenes megkülönböztetést, és az indítványt elutasította (ABH 1997, 773, 785.). A most elbírálandó ügyben azonban a közlekedési támogatás jövedelemhatárhoz kapcsolódó feltételének alkotmányosságát kell vizsgálni. Az indítvány alapján tehát más okból, más alkotmányossági összefüggésre hivatkozva kell a vizsgálatot folytatni, így „ítélt dolog”-nak [az Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről és annak közzétételéről szóló, módosított és egységes szerkezetbe foglalt 3/2001. (XII. 3.) Tü. határozat (a továbbiakban: Ügyrend) 31. § c) pont (ABH 2003, 2065.)] az ügy nem tekinthető. Az Alkotmánybíróság ezért az indítványt érdemben vizsgálta.
2. Az R. a súlyos mozgáskorlátozott (a továbbiakban: mozgáskorlátozott) személyek számára három fajta közlekedési kedvezményt biztosít (R. 2. §), ezek egyike a közlekedési támogatás, amellyel az állam hozzájárul a mozgáskorlátozottak közlekedési többletterheinek csökkentéséhez [R. 6. § (1) bekezdés]. Az R. a támogatást mind az aktív, mind az inaktív korúak számára biztosítja, a támogatás mértékét differenciáltan állapítja meg [R. 6. § (3)–(4) bekezdés]. Ugyanakkor az állam e kedvezményt a mozgáskorlátozott családjának jövedelmi viszonyaira tekintettel biztosítja. Nem részesülhet tehát a támogatásban az a mozgáskorlátozott, akinek a családjában az egy főre jutó jövedelem meghaladja az adott év január elsején érvényes öregségi nyugdíj legkisebb összegének két és félszeresét.
A fentiekből következik, hogy a közlekedési támogatás az alacsony jövedelmű, leginkább rászorultak számára biztosít pénzbeli juttatást.
Az Alkotmánybíróság elsőként a rászorultakról való gondoskodás (Alkotmány 17. §), a szociális biztonsághoz való jog [Alkotmány 70/E. § (1) bekezdés], valamint az emberi méltósághoz való jog [Alkotmány 54. § (1) bekezdés] sérelmére vonatkozó indítványozói kifogásokat vizsgálta. Az indítványozó szerint az Alkotmány kötelezővé tette a rászorultak támogatását, így a közlekedési támogatást nem lehet jövedelmi viszonyokhoz kötni, hanem „alanyi jogon” kell biztosítani. Az emberi méltóságot sérti, hogy az egyébként is alacsony támogatást az addig támogatásban részesülő jövedelmi viszonyai alapján megvonják.
Az Alkotmány 17. §-a államcélként fogalmazza meg, hogy a Magyar Köztársaság a rászorulókról kiterjedt szociális intézkedésekkel gondoskodik. Az Alkotmánybíróság ezt az alkotmányi rendelkezést értelmezve rámutatott arra, hogy a törvényalkotó a szociális gondoskodási feladatának különböző jogintézmények és intézkedések útján tehet eleget, de az Alkotmánynak ez a szabálya senki számára nem teremt alkotmányos jogot meghatározott támogatási formákra, jogintézmények létrehozására vagy fenntartására. Államcélról van szó, amelyet az Alkotmány más szabályai, így különösen a 70/E. §-a konkretizál (652/G/1994. AB határozat, ABH 1998, 574, 578.).
Az Alkotmánybíróság számos határozatában foglalkozott a szociális biztonsághoz való jog kérdésével. Határozataiban megállapította: ebből az alkotmányi rendelkezésből csupán az következik, hogy az állam a polgárok megélhetéséhez szükséges ellátás biztosítása érdekében társadalombiztosítási és szociális intézményi rendszert köteles létrehozni, fenntartani és működtetni. Az Alkotmány az e rendszerek működésére vonatkozó elveket és szempontokat részletesen nem határozza meg. Az állam tehát a gazdasági viszonyok függvényében széles körű jogosítványokkal rendelkezik a társadalombiztosítási és szociális ellátások megszervezésére és megváltoztatására [772/B/1990. AB határozat, ABH 1991, 519, 521.; 45/1991. (IX. 10.) AB határozat, ABH 1991, 206, 208.; 26/1993. (IV. 29.) AB határozat, ABH 1993, 196, 199.; 43/1995. (VI. 30.) AB határozat, ABH 1995, 188, 191–192.; 5/1998. (III. 1.) AB határozat, ABH 1998, 82, 84–85.].
Az Alkotmánybíróság a 32/1998. (VI. 25.) AB határozatában kimondta, hogy „az Alkotmány 70/E. §-ában meghatározott szociális biztonsághoz való jog a szociális ellátások összessége által nyújtandó olyan megélhetési minimum állami biztosítását tartalmazza, amely elengedhetetlen az emberi méltósághoz való jog megvalósulásához” (ABH 1998, 251.). Az államnak a polgárai felé fennálló kötelezettségei az Alkotmányban általános jelleggel szerepelnek, és nem jelentenek alanyi jogot meghatározott jövedelem megszerzéséhez vagy ellátásban való részesüléshez (600/B/1993. AB határozat, ABH 1993, 671, 673.). E körben a jogalkotó maga határozhatja meg, hogy milyen eszközökkel éri el társadalompolitikai céljait, s az egyes ellátási formákat jogosultsági feltételekhez kötheti. A jogalkotó a gazdaság helyzetére, az ellátó rendszerek teherbírására tekintettel alakíthatja a szociális ellátások körét mindaddig, amíg valamely, az Alkotmányban rögzített elv (pl. diszkrimináció tilalmának elve) nem sérül (292/B/1998. AB határozat, ABH 2000, 874, 877.; 179/D/1999. AB határozat, ABH 2001, 1058, 1061.).
A közlekedési támogatás a mozgáskorlátozottak másokénál magasabb közlekedési kiadásainak mérséklésére szolgáló juttatás. Az Alkotmánybíróság 553/B/1994. AB határozatában megállapította: „A mozgáskorlátozottak közlekedési kedvezményeiről szóló jogszabályok megalkotásával az állam az érintettek esélyegyenlőségét kívánta elősegíteni, a kedvezmények az objektíve meglévő hátrányok mérséklését célozzák. A jogalkotó tehát pozitív diszkriminációt alkalmaz (...).” E határozatában rámutatott arra is, hogy a kedvezmények mértékének megállapítása nem alkotmányossági kérdés (ABH 1997, 773, 780–781.). A mozgáskorlátozottak közlekedési támogatását a jogalkotó a jövedelmi viszonyok figyelembevételével biztosította. A közlekedési támogatás szociális alapon történő igénybevételéből nem vonható le az a következtetés, hogy e feltétel előírása a szociális biztonság, és a vele szoros összefüggésben álló emberi méltóság jogát sértené. A szociális biztonságot, és ezzel összefüggésben az emberi méltóság jogát a szociális ellátások összességének kell garantálnia. Az állam a szociális ellátórendszer keretében számtalan ellátási forma működtetésével (pl. társadalombiztosítás keretében nyújtott öregségi nyugdíj, rokkantsági nyugdíj, baleseti járadék, vagy a pénzügyi, illetve intézményi ellátás által biztosított szociális támogatások stb.) tesz eleget az Alkotmány 70/E. § (1) bekezdéséből fakadó kötelezettségének. Az R. 6. § (7) bekezdése tehát nem sérti az Alkotmány 17. §-át, 54. § (1) bekezdését, valamint a 70/E. § (1) bekezdését, ezért az Alkotmánybíróság az indítványt elutasította.
3. Nem állapítható meg a tömegközlekedési támogatás vizsgált szabályozásának alkotmányellenessége az Alkotmány 70/D. § (1) bekezdése alapján sem.
Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint a legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jogosultság az állam alkotmányos kötelezettségét jelenti, hogy a nemzetgazdaság teherbíró képességéhez és a társadalom lehetőségeihez igazodva teremtsen olyan gazdasági és jogi környezetet, amely a legkedvezőbb feltételeket biztosítja a polgárok egészségének védelméhez. Ezt konkretizálja az Alkotmány 70/D. § (2) bekezdése, amely az állam kötelezettségévé teszi egészségügyi intézmények létesítését és az orvosi ellátás megszervezését. A lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jog önmagában alanyi jogként értelmezhetetlen. [56/1995. (IX. 15.) AB határozat, ABH 1995, 260, 270.; 54/1996. (XI. 30.) AB határozat, ABH 1996, 173, 186.; 37/2000. (X. 31.) AB határozat, ABH 2000, 293, 297.] Ebből az alkotmányi rendelkezésből az következik, hogy az állam a mozgáskorlátozott személyek gyógyítására alkalmas intézményrendszer és orvosi ellátás megszervezéséről köteles gondoskodni. Nem következik belőle a mozgáskorlátozottak alanyi jogosultsága az egészségi állapotuk miatt keletkező tömegközlekedési többletköltségeik állami finanszírozására. Ezért az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az indítványozó által vitatott szabály és az Alkotmány 70/D. § (1) bekezdése között alkotmányjogilag értékelhető összefüggés nincs. Így az Alkotmánybíróság az indítványt ebben a részében is elutasította.
4. Az indítvány alapján az Alkotmány 8. § (1) bekezdésének sérelme sem állapítható meg.
A közlekedési támogatás jövedelmi viszonyokhoz kötött, szociális jellegű kedvezmény, amire senkinek nincs az Alkotmányon alapuló alanyi joga. Az Alkotmány 8. § (1) bekezdésében megfogalmazott, az alapjogok védelmére vonatkozó rendelkezése és az R. 6. § (7) bekezdése között alkotmányosan értékelhető összefüggés nem áll fenn. Ezért az Alkotmánybíróság az indítványt e tekintetben is elutasította.
5. Az Alkotmánybíróság hatáskör hiányában visszautasítja az indítványozó azon kérését, hogy az Alkotmánybíróság a tőle megvont közlekedési támogatást megállapítsa, valamint a korábban kapott támogatások szerinte járó kamatait számára megítélje.
Az Alkotmány 32/A. §-a értelmében az Alkotmánybíróság jogszabályok alkotmányosságát vizsgálja felül, illetőleg ellátja a törvénnyel hatáskörébe utalt feladatokat. Az Alkotmánybíróság hatáskörét az Alkotmány 32/A. §-a alapján az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény 1. §-a határozza meg. Ennek alapján nem tartozik az Alkotmánybíróság hatáskörébe egyedi igények elbírálása. Ezért az erre vonatkozó indítványozói kérelmet az Ügyrend (ABH 2003, 2065.) 29. §-ának b) pontja alapján az Alkotmánybíróság visszautasította.
Budapest, 2007. január 23.
Dr. Bragyova András s. k., Dr. Erdei Árpád s. k.,
előadó alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Harmathy Attila s. k.,
alkotmánybíró
*
A határozat az Alaptörvény 5. pontja alapján hatályát vesztette 2013. április 1. napjával. E rendelkezés nem érinti a határozat által kifejtett joghatásokat.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás