PK BH 2003/69
PK BH 2003/69
2003.02.01.
Megsemmisült végrendeletre alapított öröklési igény esetén a bizonyítási teher alakulása [Ptk. 633. §, 651. § (1) bek.; Pp. 164. § (1) bek.; PK. 87. sz.].
Az 1998. december 24-én elhunyt F. L. örökhagyónak a felperes az elvált házastársa, az alperes a testvére, végrendelet hiányában törvényes öröklésre jogosult oldalági rokona.
1998. május 14-én az örökhagyó kórházba szállítását megelőzően dr. Z. T. ügyvéddel írásbeli magánvégrendeletet készíttetett, melyben örökösévé a felperest tette. Ugyanezen napon K-né N. A. részére hivatalos ügyei intézésére és képviseletére a végrendeletet készítő ügyvéd által készített írásbeli meghatalmazást is adott.
A végrendelet – aláírását követően – az ügyvédnél maradt, abból példányt sem az örökhagyó, sem a felperes nem kapott. 1998. augusztus-szeptember körüli időpontban az ügyvédtől K.-né N. A. az örökhagyó részére kérte kiadni a végrendeletet. Annak eredeti és egy másolati példányát az ügyvéd az általa készített meghatalmazás ismeretére tekintettel egy műanyag dossziéban átadta. K.-né N. A. a hagyatéki leltár előadója előtt és a perben is azt adta elő, hogy a végrendeletet T. A-né tanú előtt az örökhagyó részére átadta. A perben eltérő nyilatkozatot tett arra nézve, hogy kb. egy hónappal később az örökhagyó összetépett iratcsomót adott át részére azzal, hogy az az ő végrendelete.
Az örökhagyó haláláról a szomszédok K.-né N. A. édesanyját: N. Gy.-nét értesítették. Az örökhagyó lakásában először ő jelent meg, az alperest a halálesetről ő értesítette. A halottszállítást követően a lakásban csak N. Gy.-né maradt, az örökhagyó hivatalos iratait magához vette, a lakás kulcsai nála maradtak, és azt a hagyatékileltár-előadó felhívására adta át az alperesnek.
A hagyatéki eljárásban a felperes előbb hagyatéki hitelezői igényt érvényesített és csak a fellebbezésében hivatkozott a javára szóló végrendeletre. A megyei bíróság végzésével a közjegyző végzését megváltoztatta, az alperes és a felülvizsgálati eljárásban elhunyt alperesi édesanya részére adta át a hagyatékot ideiglenes hatállyal, és a felperest igénye peres úton való érvényesítésére hívta fel.
A felperes keresetében a végrendelet érvényességének megállapítását, az örökhagyó hagyatékára tulajdonjoga megállapítását és a hagyaték kiadását kérte. Kereseti tényállítása szerint a végrendelet az ügyvédtől az örökhagyó birtokába került, tudomása szerint azt nem vonta vissza, illetve nem semmisítette meg.
Az elsőfokú bíróság a keresetet elutasította. Az ítélet indokolása szerint a perben a felperes a Ptk. 633. §-ában foglalt törvényi vélelmet nem tudta megdönteni, nem bizonyította, hogy az örökhagyó halála után elő nem került és az örökhagyó birtokában maradt végrendeletet nem az örökhagyó semmisítette meg, illetve az nem az örökhagyó akaratából semmisült meg. Ezért a törvényi vélelem folytán a végrendelet hatályát vesztette. Az elsőfokú bíróság ítéletében utalt arra, hogy K.-né N. A. a peres eljárás során a végrendelet megsemmisítésére több alkalommal eltérő nyilatkozatot tett, a végrendelet megsemmisítésének azonban a per eldöntése szempontjából nincs jelentősége, mert annak bizonyítottságával, hogy a végrendelet az örökhagyó birtokába került, a megsemmisítés mellett törvényi vélelem szól, és a felperest terhelte az ezzel ellentétes tény bizonyítása.
Az ítélet ellen a felperes fellebbezett. Arra hivatkozott, hogy az ügyvéd nem az örökhagyó, hanem K.-né N. A. részére adta át a végrendeletet, ezért a bizonyítási teher megfordult, az alperest terhelte a bizonyítás, hogy a végrendelet az örökhagyó birtokába került. Hivatkozott arra is, hogy az örökhagyó végakarata nem változott meg.
A másodfokú bíróság részítéletével – egyéb rendelkezések mellett – az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta, és megállapította, hogy az 1998. szeptember 24-én elhunyt F. L. örökhagyónak a T.-ban, 1998. május 14. napján kelt írásbeli magánvégrendelete alapján a felperes általános örököse.
A másodfokú bíróság részítéletének indokolása szerint a felperes nem személyes tudomása alapján mondta, hogy az örökhagyó birtokába került a perbeli végrendelet. Annak valóságáról nem tudott meggyőződni, ezért a másodfokú eljárásban tett, a végrendelet átadását kétségbevonó nyilatkozata nem tekinthető az elismerés visszavonásának. A perben az alperesek nem vitatták, hogy az örökhagyó 1994. május 14-én a felperest általános örökössé nevező allográf írásbeli végrendeletet készített. Állították viszont, hogy azt az örökhagyó megsemmisítette, ezért hatályát vesztette. Ennek folytán a perben az alpereseket terhelte annak bizonyítása, hogy a végrendelet az örökhagyó birtokába került. Ezt a másodfokú bíróság azzal indokolta, hogy N. A. vallomása önmagában ennek kétséget kizáró bizonyítására nem alkalmas. Tanúvallomásában önmagának és édesanyjának is ellentmondó nyilatkozatot tett a végrendelet-megsemmisítés körülményeire. Nyilatkozott úgy, hogy a végrendeletet megsemmisítésre adta át részére az örökhagyó, majd úgy, hogy összetépve adta át részére, hogy égesse el; majd úgy is, hogy a WC-ben húzza le. Az összetépett papírra is állította, hogy nem tudja, hogy milyen papírt adott át az örökhagyó neki, és nyilatkozott úgy is, hogy az egyik papírdarabon a saját írását felismerve gondolta, hogy az a végrendelet. A másodfokú bíróság határozatának indokolása szerint N. A. vallomásának értékelésénél tévedett az elsőfokú bíróság, amikor annak perdöntő jelentőséget tulajdonított, mert az alkalmatlan annak kétséget kizáró bizonyítására, hogy ő az örökhagyónak a végrendeletet átadta. Mivel az alperesek a másodfokú eljárásban bizonyítási indítványt nem terjesztettek elő, nem állapítható meg a perben a Ptk. 633. §-a szerinti hatálytalanságot eredményező törvényi vélelem fennállása, mert a bizonyítás az alpereseket terhelte.
A jogerős részítélet hatályon kívül helyezése, az elsőfokú ítélet helybenhagyása iránt az alperesek terjesztettek elő felülvizsgálati kérelmet.
A felülvizsgálati eljárásban elhunyt özv. F. L.-né II. r. alperes jogutódjaként is eljárva az alperes elsődlegesen arra hivatkozott, hogy a másodfokú bíróság eljárási szabályt: a Pp. 164. §-ának (1) és 163. §-ában foglalt bizonyítási teher szabályait tévesen alkalmazva, a Pp. 206. §-ának (1) bekezdését sértő tényállást állapított meg, és döntése a Ptk. 633. §-át is sérti.
A felülvizsgálati kérelem indokolásában – részletesen idézve a rendelkezésre álló peradatokat – kifejtette azon álláspontját, hogy a felperes az elsőfokú eljárásban mindvégig azt állította, hogy a végrendelet visszakerült az örökhagyó birtokába, és ezt csak a másodfokú eljárásban tette először vitássá. A másodfokú bíróságnak az eltérés tisztázására lehetősége lett volna, illetve a feleket bizonyítékaik előterjesztésére ezzel kapcsolatban fel kellett volna hívnia. A felperes az elsőfokú eljárásban maga kérte T. A.-né tanúkénti kihallgatását, a jogi képviselő nélkül eljáró alperest pedig bizonyítási kötelezettségére a másodfokú bíróság ki sem oktatta. A másodfokú bíróság K.-né N. A. vallomását annak ellenére elvetette, hogy a tanú vallomása mindvégig következetes volt abban, hogy a végrendelet az örökhagyóhoz került, csupán a megsemmisítés körülményeire volt eltérő. Ezért a perben annak vizsgálatára volt szükség, hogy a végrendelet az örökhagyó akaratából semmisült-e meg, vagy sem. A körülményekből is megállapítható, hogy az örökhagyó maga döntött a megsemmisítésről, és ezzel a végrendelet hatálytalanná vált.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős részítélet hatályban tartására és perköltségben marasztalásra irányult.
A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint alapos.
Az írásbeli végrendelet az abban foglaltak szerint mint okirat rögzíti az örökhagyó végakaratát a halála utáni öröklés rendjére. Az okirat elvesztése, illetve megsemmisülése önmagában nem jár azzal a következménnyel, hogy az abban foglaltak szerinti öröklésre ne kerülhetne sor. A Legfelsőbb Bíróság PK 87. sz. állásfoglalása szerint ugyanis ha a végrendelkezést tartalmazó okirat a végrendelkező akaratán kívül álló okból megsemmisült vagy egyébként nem található meg, de létét, tartalmát, valamint azt, hogy a törvényben meghatározott alakiságok megtartásával jött létre, valamennyi érdekelt elfogadja, a hagyaték végrendeleti örökösnek való átadását lehetővé teszi a hagyatéki eljárásban.
A Ptk. 633. §-ának főszabálya szerint is a megsemmisülés vagy eltűnés a végrendelet hatályát nem szünteti meg abban az esetben, ha arra nem az örökhagyó akaratából került sor.
Az adott perben a felperes öröklési igényét e jogcímre alapította. A Pp. 164. §-ának (1) bekezdése alapján ezért a felperest terhelte annak kétséget kizáró bizonyítása, hogy az örökhagyó olyan végrendeleti formában rendelkezett, amelyben érvényesen nyilváníthatta ki végakaratát, az megfelelt az alaki érvényességi kellékeknek, bizonyítania kellett a végrendelet tartalmát, nevezetesen azt, hogy az a javára szóló végrendelkezést tartalmazott, és azt is, hogy az az örökhagyó akaratán kívül álló okból semmisült meg vagy veszett el.
A Ptk. 633. §-ának második fordulata az elsővel szemben kivételt állapít meg annak kimondásával, hogy: az írásbeli magánvégrendelet az örökhagyó birtokában maradt, de nem került elő, az ellenkező bizonyításáig azt kell feltenni, hogy azt az örökhagyó semmisítette meg.
A jogerős részítélet a bizonyítékokat felülmérlegelve a perben nem látta bizonyítottnak azt, hogy az adott végrendelet az örökhagyó birtokába került. Ennek során a másodfokú bíróság a felperesnek fellebbezésében részletezett álláspontjából indult ki, és K.-né N. A. tanúvallomását teljes egészében elvetette. A felülmérlegelés során azonban a másodfokú bíróság a rendelkezésre álló bizonyítékokat a Pp. 206. §-ának (1) bekezdésében foglaltak megsértésével nem összességében értékelte. Nem vonta mérlegelési körébe a felperesnek a hagyatéki eljárásban tett nyilatkozatait, a végrendeletet készítő ügyvéd tanúvallomásában foglaltakat, mely szerint az örökhagyó P. S. nevelt gyermeke útján már korábban is kérte a végrendeletet, azt, hogy K-né N. A. a végrendeletet az örökhagyó meghatalmazottjaként vette át az ügyvédtől, ezért cselekménye a meghatalmazó cselekményének minősül, továbbá nem értékelte azt sem, hogy N. A. vallomása mind a hagyatéki leltárelőadó, mind a perben, de az alperesek hozzátartozói előtt is azonos nyilatkozatot tartalmazott arra vonatkozóan, hogy a végrendeletet az örökhagyó részére átadta. Mindezen peradatok alapján megállapítható, hogy a végrendelet az örökhagyó birtokába került, ezért a Pp. 164. §-ának (1) bekezdése alapján az alperest bizonyítási kötelezettség nem terhelte.
A felperes az elsőfokú eljárásban kifejezett nyilatkozatot tett arra, hogy nem tudja bizonyítani, hogy a végrendeletet nem az örökhagyó semmisítette meg, vagy akaratán kívülálló okból semmisült meg, és bizonyítási indítványa a másodfokú eljárásban sem volt. Ezért a Ptk. 633. §-ában foglalt törvényes vélelemmel szemben fennálló bizonyítatlanság következményei a Pp. 6. §-ának (2) bekezdése alapján a felperes terhére értékelendők, a vitás végrendelet az örökhagyó általi megsemmisítésének vélelme folytán a Ptk. 651. §-ának (1) bekezdése szerint hatályát vesztette, az az eredetileg célzott joghatást: a felperes öröklését nem válthatja ki.
A kifejtettek alapján a jogerős részítélet eljárási és anyagi jogszabályt sért, azt a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróság ítéletének a részítélettel elbírált rendelkezését helybenhagyta, mert az a jogszabályoknak megfelel. (Legf. Bír. Pfv.II.23.036/2000. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás