860/E/2003. AB határozat
860/E/2003. AB határozat*
2007.08.31.
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában meghozta az alábbi
határozatot:
Az Alkotmánybíróság az egyes, tartós időtartamú szabadságelvonást elszenvedettek részére járó juttatásról szóló 267/2000. (XII. 26.) Korm. rendelettel, valamint az egyes, tartós időtartamú szabadságelvonást elszenvedettek részére járó juttatásról szóló 267/2000. (XII. 26.) Korm. rendelet módosításáról szóló 314/2001. (XII. 28.) Korm. rendelettel összefüggésben előterjesztett mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására irányuló indítványt elutasítja.
Indokolás
I.
Az indítványozó előadta, hogy szüleit 1950-ben kitelepítették és 1953-ig törvénytelenül fogvatartották. Az indítványozó ez alatt az idő alatt született, állítása szerint a kitelepítés körülményei miatt munkaképessége jelenleg is csökkent. Beadványában kifogásolta, hogy az egyes, tartós időtartamú szabadságelvonást elszenvedettek részére járó juttatásról szóló 267/2000. (XII. 26.) Korm. rendelet (a továbbiakban R1.), valamint az egyes, tartós időtartamú szabadságelvonást elszenvedettek részére járó juttatásról szóló 267/2000. (XII. 26.) Korm. rendelet módosításáról szóló 314/2001. (XII. 28.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R2.) nem nyújt juttatást a kitelepítés alatt született gyermekek részére, ezért kérte az R1. és az R2. módosítását. Hiánypótlási felhívást követően az indítványozó pontosította kérelmét: mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség vizsgálatára terjesztett elő indítványt az R1. és az R2. vonatkozásában, mert álláspontja szerint azáltal, hogy a rendeletek a fogságban születetteket nem veszik fel a jutatásra jogosultak közé, sérül az Alkotmány 8. § (1) bekezdése, 54. §-a és 70/A. § (1) és (2) bekezdése is. Az indítványozó az alkotmánysértést abban látja, hogy az „emberkénti” minőségét a jogalkotó nem vette figyelembe a támadott jogszabály megalkotásakor.
II.
1. Az Alkotmány felhívott rendelkezései szerint:
„8. § (1) A Magyar Köztársaság elismeri az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait, ezek tiszteletben tartása és védelme az állam elsőrendű kötelessége.
(...)
54. § (1) A Magyar Köztársaságban minden embernek veleszületett joga van az élethez és az emberi méltósághoz, amelyektől senkit nem lehet önkényesen megfosztani.
(2) Senkit nem lehet kínzásnak, kegyetlen, embertelen, megalázó elbánásnak vagy büntetésnek alávetni, és különösen tilos emberen a hozzájárulása nélkül orvosi vagy tudományos kísérletet végezni.
(...)
70/A. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.
(2) Az embereknek az (1) bekezdés szerinti bármilyen hátrányos megkülönböztetését a törvény szigorúan bünteti.”
2. Az R1., illetve az azt módosító R2. jelenleg hatályos, a jogosulti kört meghatározó rendelkezései szerint:
„1. § (1) Az az életvitelszerűen Magyarországon élő – Magyarországon állandó lakóhellyel rendelkező – magyar állampolgár, aki a reá irányadó öregségi nyugdíjkorhatárt betöltötte vagy munkaképességét legalább 67%-ban elvesztette (a továbbiakban: rokkant), ha
a) elítélése az 1956-os népfelkeléssel összefüggő elítélések orvoslásáról rendelkező 1989. évi XXXVI. törvény, vagy az 1945 és 1963 közötti törvénysértő elítélések semmissé nyilvánításáról rendelkező 1990. évi XXVI. törvény alapján semmis, vagy
b)
c) Magyarországon 1945. január 1. és 1953. december 31. között rendőrhatósági őrizet mellett munkatáborban fogva tartott volt,
d) 1944. október 1-jét követően a Szovjetunióba kényszermunkára elhurcolták,
és három évet elérő, illetőleg azt meghaladó szabadságvesztést vagy szabadságkorlátozást szenvedett el, juttatásra jogosult.
(2) Ha a személyes szabadság megvonására, illetve korlátozására több alkalommal vagy különböző jogcímen került sor, valamennyi – az (1) és (3) bekezdésben meghatározott – időtartamot egybe kell számítani.
(3) Az időtartam számításakor az (1) bekezdés a)–d) pontjaiban meghatározott időtartamhoz hozzá kell számítani azt az időtartamot is, amely alatt a juttatásra jogosult személyt
a) az (1) bekezdés a)–d) pontjaiban meghatározott célból őrizetbe vették, akkor is, ha szabadságelvonásra nem került sor,
b) az 1956. évi 31. törvényerejű rendelet alapján közbiztonsági őrizetben tartották.”
III.
Az indítvány megalapozatlan.
1. Az Alkotmánybíróság már több döntésében és több szempontból foglalkozott az ún. személyi kárpótlás alkotmányosságával, mind a kárpótlási törvényeket, mind a kapcsolódó egyéb jogszabályokat érintően. Az életüktől és szabadságuktól politikai okból megfosztottak kárpótlásáról szóló 1992. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: 3Kpt.) vizsgálata során az 1/1995. (II. 8.) AB határozat rámutatott, hogy mivel az állam a múlt rendszerekben elkövetett személyi sérelemokozásokért a jogállami alkotmányt megelőző időre, visszamenőlegesen állapítja meg a kárpótlási kötelezettségét – éspedig úgy, hogy a kizárt, elévült és egyéb okból érvényesíthetetlen, illetőleg eredetileg nem is létezett jóvátételi igényeket a semmisségi törvényhozás során kilátásba helyezett kárpótlási kötelezettséggel közös nevezőre hozza – a kifogásolt törvénynek (3.Kpt.) meghatározó jogalapja a méltányosság. A személyi sérelemokozásokért járó kárpótlás ezért ex gratia jellegű, visszamenőleges és egységes jogalapot teremt a személyi sérelemokozások jóvátételére. Ez az egységes jogalap bizonyos személyi sérelemokozások ténye, függetlenül attól, hogy azokért járt-e eredetileg kárpótlás és az milyen okból volt érvényesíthetetlen, illetőleg hogy a sérelemokozás a semmisségi törvények hatálya alá esik-e vagy sem. (ABH 1995, 31, 45.) Az Alkotmánybíróság azt is hangsúlyozta, hogy a személyi sérelemokozásokért megállapított kárpótlás igazságosságát, helyességét sem vizsgálhatja. Tekintettel a visszamenőleges kárpótlás döntően ex gratia jellegére, a törvény személyi hatálya tárgyában tágabb a törvényhozó alkotmányos mozgástere és szabadsága, mint a tulajdoni sérelemokozásokkal kapcsolatos kárpótlási törvényeknél volt. (ABH 1995, 31, 52.) Az Alkotmánybíróság egy más döntésében kifejtette, hogy a múlt rendszerekben személyi sérelmet szenvedettek köre lényegében meghatározhatatlan, felmérhetetlen, mert gyakorlatilag bárkire, aki a múlt rendszerekben Magyarországon élt, érvényes lehet, hogy anyagi kihatású vagy pusztán személyi sérelem érte. [22/1996. (VI. 25.) AB határozat, ABH 1996, 89, 99.]
Az Alkotmánybíróság az R1. (illetve ezáltal az azt módosító R2.) alkotmányosságát is vizsgálta több döntésében. A 11/2003. (IV. 9.) AB határozat rámutatott: „Az R1. ex gratia, alapvetően szociális jellegű juttatást biztosít a jogosultaknak a múlt rendszerben politikai okból elszenvedett szabadságelvonás miatt. Bár az R1. nem tekinthető újabb kárpótlásnak, alkotmányosságának vizsgálatakor – tekintettel az érintetti körre és a juttatás jogalapjára, vagyis az elszenvedett sérelemre – megkerülhetetlen az Alkotmánybíróságnak a személyi sérelemokozásért nyújtott kárpótlással kapcsolatosan kialakított gyakorlata.” (ABH 2003, 153, 165.) Ezért az Alkotmánybíróság a 3Kpt.-t érintő elvi megállapításait nem hagyhatja figyelmen kívül az R1. és R2. alkotmányossági vizsgálata során sem.
2. Az Alkotmánybíróság hatáskörét jelen ügyben az Abtv. 49. § (1) bekezdése határozza meg. E szerint mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására akkor kerülhet sor, ha a jogalkotó szerv a jogszabályi felhatalmazásból származó jogalkotói feladatát elmulasztotta, és ezzel alkotmányellenességet idézett elő. Az Alkotmánybíróság ugyanakkor nemcsak akkor állapít meg alkotmányellenes mulasztást, ha az adott tárgykörre vonatkozóan semmilyen jogszabály nincs, hanem akkor is, ha az adott kérdésben van ugyan szabályozás, de alapvető jogok érvényesüléséhez szükséges garanciák hiányoznak, illetve, ha a hiányos szabályozás alapvető jogok érvényesítését veszélyezteti. [A gyakorlat összegzésére lásd pl. 17/2005. (IV. 28.) AB határozat, ABH 2005, 175, 194.; 40/2005. (X. 19.) AB határozat, ABH 2005, 427, 443–444.]
Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint – összhangban a fent bemutatott gyakorlatával – a jogalkotót széles körű mérlegelési jog illeti meg a juttatással érintettek körének meghatározásakor. Az R1.-ben és R2.-ben foglaltak – mint a tartós időtartamú szabadságelvonást elszenvedettek részére járó szociális jellegű juttatás – ex gratia juttatásnak tekinthetők. Az Alkotmány 70/A. §-ába foglalt diszkrimináció-tilalom sérelméből eredő szabályozási hiány az R1. és az R2. tekintetében nem állapítható meg. Az Alkotmánybíróság a 3Kpt. alkotmányossági vizsgálata során érintette azt a kérdést, hogy nem okoz-e alkotmányellenes különbségtételt, hogy míg az életüket elvesztettek utáni kárpótlásra a sérelmet elszenvedő élő gyermeke is jogosult, addig a szabadságuktól jogtalanul megfosztottak kárpótlása során a jogosulti kör szűkebb, az a gyermeket nem foglalja magában. Az Alkotmánybíróság alkotmánysértést e tekintetben nem állapított meg. A határozat indokolása rámutatott: „Mivel az Alkotmány szerint senki sem, így a gyermek sem eleve jogosult, a jogosulti körből való kihagyását nem lehet alkotmányellenesnek tekinteni. ... Nem lehet a törvényhozótól az Alkotmány alapján számon kérni, hogy miért így jár el az ex gratia jogosultságok megállapításánál is.” [1/1995. (II. 8.) AB határozat, ABH 1995, 31, 61–62.]
Az Alkotmánybíróság úgy ítélte meg, hogy a fenti érvek jelen ügyben – az R1. és az R2. vizsgálata során – is irányadóak. Nem következik az Alkotmány egyetlen rendelkezéséből sem, hogy a jogalkotónak az R1. és az R2. szabályozása során fel kellett volna venni az indítványozó által jelölt személyi kört a jogosultak körébe. Sem alapjogok érvényesüléséhez szükséges garancia, sem az Alkotmány más rendelkezéseiből nem következik ilyen szabályozási kötelezettség.
Az indítványozó hivatkozott az Alkotmány 8. § (1) bekezdésével és 54. §-ával való ellentétre is. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy nem sérül az Alkotmány 54. §-ába foglalt élethez és emberi méltósághoz való jog – s ezáltal az Alkotmány 8. § (1) bekezdése – pusztán a miatt, mert az R1., illetve az R2. nem tartalmazza a juttatásra jogosultak között a kitelepítés során születetteket. Az a kérdés ugyanis, hogy a juttatásra ki jogosult, az élethez való jogot nem érinti, hiszen az R1. és R2. szabályrendszere a jogképességgel semmilyen összefüggésben nincs, e rendelkezések nem vonják kétségbe a kitelepítés alatt születetteknek az Alkotmány 54. §-ában foglalt jogait.
Az Alkotmánybíróság végezetül megjegyzi, hogy (bár nem az R1. és az R2., de) a nemzeti gondozásról szóló 1992. évi LII. törvény 1. § (1) bekezdése értelmében „Az a Magyarországon élő személy, aki Magyarországon élő személyként
a) 1944. március 19-e és 1989. október 23-a közötti időszakban a magyar vagy idegen állam hatósága, vagy hatósági személye, illetőleg más személy politikai indíttatású önkényének következtében;
b) az 1944–1945-ben a nemzeti ellenállási mozgalomban kifejtett tevékenységével összefüggésben;
c) az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményeivel összefüggésben
a munkaképességét legalább 67%-ban elvesztette, havi 10 080 Ft nemzeti gondozási díjra jogosult.”
Tehát az indítványozó által jelölt időszakból eredő, bizonyos mértékű munkaképesség-csökkenés kompenzálásának igényét a jogalkotó nem hagyta figyelmen kívül.
A kifejtett indokokra tekintettel az Alkotmánybíróság a mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására irányuló indítványt elutasította.
Budapest, 2007. július 2.
Dr. Holló András s. k., Dr. Kiss László s. k.,
előadó alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Kovács Péter s. k.,
alkotmánybíró
*
A határozat az Alaptörvény 5. pontja alapján hatályát vesztette 2013. április 1. napjával. E rendelkezés nem érinti a határozat által kifejtett joghatásokat.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás