• Tartalom

90/2003. (HK 24.) HM utasítás

90/2003. (HK 24.) HM utasítás

a beszerzési szerzõdések termékkodifikációs záradékának alkalmazásáról*

2003.12.31.

A honvédelemről szóló, módosított 1993. évi CX. törvény 41. § (2) bekezdésének o) pontjában kapott felhatalmazás alapján a beszerzések során a honvédelmi tárca ellátási rendszerébe kerülő termékeknek a NATO Kodifikációs Rendszer szabályai szerinti azonosításához szükséges adatok biztosítására a következő utasítást adom ki:

Az utasítás hatálya

1. § (1) Az utasítás hatálya kiterjed a Honvédelmi Minisztériumra, a Magyar Honvédségre, valamint a honvédelmi miniszter közvetlen irányítása és felügyelete alá tartozó szervezetek (a továbbiakban együtt: honvédelmi szervezet) (2) bekezdés szerinti beszerzéseire.

(2) Az utasítás hatálya a honvédelmi szervezet által végrehajtott beszerzések során a honvédelmi tárca ellátási rendszerébe kerülő azon termékekre terjed ki, amelyek a beszerzési szerződés aláírásáig még nem kerültek kodifikálásra, illetve amelyekkel kapcsolatban kodifikációs célú adatszolgáltatás még nem történt, valamint ugyanezen termékek vonatkozásában a honvédelmi tárcán kívüli szervezetekkel írásos lízing vagy bérleti jogviszony (a továbbiakban együtt: beszerzés) nem létesült. Az utasítás hatálya kiterjed továbbá

a) a közbeszerzésekre,

b) a szabadkézi vétellel megvalósuló beszerzésekre,

c) a NATO Biztonsági Beruházási Program (NSIP) keretén belül magvalósuló beszerzésre,

d) az egyes beszerzések nemzetvédelmi és titokvédelmi okok miatti sajátos szabályairól szóló 151/1999. (X. 22.) Korm. rendelet és a haditechnikai eszközök beszerzésére vonatkozó eljárási szabályokról szóló 151/1999. (X. 22.) Korm. rendelet hatálya alá tartozó beszerzésre,

e) az a) és b) pontban meghatározott keretekben létrehozott bérleti- és lízingszerződésre abban az esetben, ha ezek előírásai alapján a honvédelmi szervezetnek fenntartási és ellátási kötelezettsége keletkezik.

(3) Az utasítás hatálya nem terjed ki

a) a Magyar Köztársaság Katonai Biztonsági Hivatala, valamint a Magyar Köztársaság Katonai Felderítő Hivatala (2) bekezdésben meghatározott beszerzései közül azokra, melyek a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló 1995. évi CXXV. törvény 63-66. §-ai hatálya alá tartozó speciális működési kiadásaik keretében valósulnak meg,

b) az MH nemzetközi békemissziós feladatokban szolgálatot teljesítő kontingensei, a NATO-hoz rendelt katonai képviseletek, valamint a véderő-, katonai és légügyi attaséhivatalok által a helyszínen történő devizában fizetendő beszerzésre,

c) az infrastrukturális fejlesztések és az elhelyezési ellátást biztosító beszerzések eljárási rendjéről szóló 56/2001. (HK 14.) HM utasítás 2. § a)–c) és f) pontok hatálya alá tartozó beszerzésre.

Értelmezõ rendelkezések

2. § Az utasítás alkalmazása szempontjából

1. Termék: olyan tárgyi eszköz, készlet és szellemi termék, amelynek a működési igények kielégítése érdekében szerződés alapján történő beszerzése, a honvédelmi szervezet ellátásának irányítására jogosult szervezet vezetőjének, parancsnokának intézkedése szerint szükséges.

2. Termékkodifikáció (kodifikáció): a termékek azonosításához szükséges terméktulajdonságokat leíró adatok egységes rendszerben történő rögzítése.

3. Termékkodifikációs Záradék: a melléklet szerinti tartalommal a beszerzési szerződésbe foglalt szállítói kötelezettségvállalás arra, hogy a szállító teljesíti a honvédelmi tárca termékkodifikációs tevékenységének végrehajtásához az általa szállított termékekre vonatkozó adatszolgáltatást.

4. Ellátási cikk: a honvédelmi tárca ellátási rendszerébe került termék, amelynek NATO Kodifikációs Rendszer szabályai szerinti kodifikációs eljárását a Nemzeti Kodifikációs Iroda lefolytatta.

5. Termékkodifikációs célú adatszolgáltatás: egy termék minden lényeges tulajdonságát, műszaki adatait tartalmazó, annak azonosításához szükséges, műszaki rajzok, leírások és/vagy műszaki dokumentációk átadása illetve a gyártás során alkalmazott szabványokra történő utalás, amelyek alapján az adott termék egyértelműen azonosítható.

6. Közbeszerzés: a közbeszerzésekről szóló törvény hatálya alá tartozó beszerzés.

7. Szabadkézi vétellel történő beszerzés: a központi költségvetési szervek szabadkézi vétellel történő beszerzéseinek szabályairól szóló Korm. rendelet hatálya alá tartozó értékhatár feletti beszerzés.

8. Szállító: az a gyártó vagy termékforgalmazó, amely a beszerzésre jogosult honvédelmi szervezet árubeszerzési igényének kielégítését szerződéses jogviszony létesítésével vállalja.

9. NATO Kodifikációs Rendszer: a NATO szinten egységes termékkodifikációt megvalósító szervezeti elemek és az ezeket összekapcsoló informatikai háttér, valamint a kodifikációs rendszer elemeit, illetve a szervezeti elemek feladatait meghatározó szabályozók összessége.

10. Nemzeti Kodifikációs Iroda: a NATO Kodifikációs Rendszer tagországainak azon szervezetei, amelyek nemzeti szinten kizárólagosan felelősek a NATO Kodifikációs Rendszer működtetéséért, valamint a NATO Kodifikációs Rendszer többi szervezeti elemével történő kapcsolódás biztosításáért.

11. NATO Kereskedelmi és Kormányzati Cég Kód: a NATO Kodifikációs Rendszerben a termékek és a kodifikációs adatok forrásainak azonosítását biztosító kód.

12. Nemzeti Termékkodifikációs Adatbázis: a magyar Nemzeti Kodifikációs Iroda kizárólagos hatáskörében az ellátási cikkek kodifikált adatainak tárolására, karbantartására és közzétételére létrehozott adatbázis

A termékkodifikációhoz szükséges adatszolgáltatás rendje

3. § (1) A szállításra kerülő termékekre vonatkozó, termékazonosítási célt szolgáló adatszolgáltatási kötelezettség érvényesítése a beszerzési szerződésekben – a melléklet szerinti tartalommal – a Termékkodifikációs Záradék (a továbbiakban: Záradék) alkalmazásával történik.

(2) Ha a beszerzési eljárás részvételi-, vagy ajánlati felhívással indul, az ajánlati dokumentációhoz csatolt Záradékban meghatározott adatszolgáltatás vállalásának kötelezettségét – az adatszolgáltatás tartalmának megjelölésével – az ajánlati felhívásban az egyéb információk között a szállításra pályázók tudomására kell hozni.

(3) A Záradéknak tartalmaznia kell a szállító kötelezettségvállalását az általa szállított termék azonosításához szükséges adatok teljes körű biztosítására, a cégazonosításhoz szükséges NATO Kereskedelmi és Kormányzati Cég Kód megszerzésére, továbbá a szerződés teljesítése közben a cég jogállásában bekövetkező bármely változás esetén a Záradékban foglalt kötelezettségek jogfolytonosságára.

(4) Hazai bejegyzésű, illetve olyan külföldi gyártók által előállított termékek beszerzése esetén, amelyek cégbejegyzése nem valamely NATO Kodifikációs Rendszert alkalmazó országban történt, a termékkodifikációs eljárás lefolytatására a magyar Nemzeti Kodifikációs Iroda az illetékes. A NATO Kodifikációs Rendszerben a magyar Nemzeti Kodifikációs Iroda funkcióit a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Logisztikai és Támogató Parancsnokság (a továbbiakban: MH ÖLTP) kodifikációs szervezeti eleme látja el.

A beszerzési eljárás kezdeményezésére és lefolytatására feljogosított honvédelmi szervezet feladata

4. § (1) A beszerzési eljárás lefolytatására feljogosított honvédelmi szervezet az általa kötött beszerzési szerződésben szerződési feltételként köteles érvényesíteni a szállítóknak az általuk szállítandó termékekre vonatkozó termékkodifikációs célú adatszolgáltatási kötelezettségét.

(2) Ha a beszerzési eljárás kezdeményezője és a beszerzési eljárás lefolytatója nem azonos, akkor a beszerzési eljárást kezdeményező honvédelmi szervezet a Honvédelmi Minisztérium és intézményei, valamint a Magyar Honvédség beszerzéseinek eljárási rendjéről szóló 53/2001. (HK 14.) HM utasítás 16. § (3) bekezdése, továbbá az infrastrukturális fejlesztések és az elhelyezési ellátást biztosító beszerzések eljárási rendjéről szóló 56/2001. (HK 14.) HM utasítás 7. § (2) bekezdése alapján elkészített megbízása tartalmazza a termékkodifikációs célú adatszolgáltatás igényét is. A termékkodifikációhoz szükséges adatszolgáltatás tartalmának biztosítása érdekében a beszerzési megbízásnak tartalmaznia kell “az esetleges együttműködésre kijelölt egyéb szervezetek” között a magyar Nemzeti Kodifikációs Irodát.

(3) A Záradéknak a jelen utasítás szerinti tartalommal a beszerzési szerződésekbe történő belefoglalásáért a beszerzési eljárás lefolytatására feljogosított honvédelmi szervezet vezetője a felelős.

(4) Az adatszolgáltatás költségét a beszerzési eljárás lefolytatására jogosított honvédelmi szervezet a beszerzés összköltségei között tervezi.

(5) A beszerzési eljárás lefolytatására feljogosított honvédelmi szervezet a szállítandó termékekre vonatkozó termékkodifikációs célú adatszolgáltatási kötelezettség szállító részéről történő elutasítása esetén az ajánlattételi szakaszban az ajánlat érvénytelenségét köteles megállapítani, míg a szerződéskötési szakaszban a beszerzési szerződés aláírását köteles visszautasítani.

(6) A beszerzési eljárás lefolytatására feljogosított honvédelmi szervezet az általa kötött beszerzési szerződésben rögzíti, hogy a Záradék szerinti termékkodifikációs adatszolgáltatást a magyar Nemzeti Kodifikációs Iroda felé, a szállítási feltételek között meghatározott időrendben kell teljesíteni.

(7) Az adatszolgáltatási kötelezettségek szerződésszerű teljesítésének megítélése és a szerződéses előírások megvalósulásának pontos nyomon követése érdekében a beszerzési eljárás lefolytatására feljogosított honvédelmi szervezet a szerződés aláírását követő 5 munkanapon belül megküldi a magyar Nemzeti Kodifikációs Irodának a szerződésben szereplő valamennyi, a termékkodifikációs adatszolgáltatással kapcsolatos információt.

(8) A beszerzési eljárás lefolytatására feljogosított honvédelmi szervezet a magyar Nemzeti Kodifikációs Irodának az adatszolgáltatási kötelezettségek hibás teljesítésére vonatkozó értesítése alapján a beszállítóval történő eredménytelen egyeztetés esetén a “nem szerződés szerinti teljesítésre” vonatkozó előírások szerint köteles eljárni, melyről a magyar Nemzeti Kodifikációs Irodát tájékoztatja.

A Magyar Honvédség Összhaderõnemi Logisztikai és Támogató Parancsnokság feladata

5. § (1) A beszerzési eljárásokkal kapcsolatban a Záradékban foglalt követelmények értelmezéséhez, a magyar Nemzeti Kodifikációs Iroda a beszerzési eljárás kezdeményezésére és lefolytatására feljogosított honvédelmi szervezet igénye alapján módszertani segítséget nyújt, illetve szakértői szinten részt vesz a beszerzési eljárásban.

(2) A Záradék részletes tartalmát a szerződéskötés folyamatában a magyar Nemzeti Kodifikációs Iroda “Az adatbeszerzés egységes rendszere” NATO egységesítési egyezmény (STANAG 4177) előírásai alapján határozza meg. Az egységesítési egyezmény változása esetén a Záradék tartalmára vonatkozóan a magyar Nemzeti Kodifikációs Iroda tegyen javaslatot.

(3) A szállító, vagy a szállításra pályázó írásos igénye és szervezetére vonatkozó adatszolgáltatása alapján a NATO Kereskedelmi és Kormányzati Cég Kódot a magyar Nemzeti Kodifikációs Iroda biztosítja. Ennek követelményeit, végrehajtási rendszerét az MH ÖLTP parancsnok saját hatáskörében részletesen szabályozza.

(4) Külföldön bejegyzett gyártók által előállított termékek beszerzése esetén, ha a cégbejegyzést végző ország tagja a NATO Kodifikációs Rendszernek, a magyar Nemzeti Kodifikációs Iroda az aláírt beszerzési szerződés Záradéka alapján – a NATO Kodifikációs Rendszerben meghatározott eljárásrend szerint – küldjön termékkodifikációs igényt az érintett ország Nemzeti Kodifikációs Irodája részére.

(5) Miután az illetékes külföldi Nemzeti Kodifikációs Iroda a NATO szabályok szerint lefolytatta a kodifikációs eljárást, a magyar Nemzeti Kodifikációs Iroda részére megküldi a kodifikációs adatokat, amellyel igazolja a Záradéknak a külföldi szállító általi teljesítését.

(6) A magyar Nemzeti Kodifikációs Iroda végrehajtja a beszerzési szerződésekben szereplő termékek kodifikációját, majd az általa előállított, illetve a külföldi Nemzeti Kodifikációs Irodáktól fogadott ellátási cikk kodifikációs adatokat rögzíti a Nemzeti Termékkodifikációs Adatbázisban.

(7) A magyar Nemzeti Kodifikációs Iroda a termékkodifikációs célú adatszolgáltatásból származó, illetve a gyártási dokumentációból kivonatolt műszaki információkat nemzeti és nemzetközi kormányszintű ügyletekben is felhasználhatja. Amennyiben ennek bármely része “Üzleti titkos” minősítésű, akkor az ilyen információt csak a gyártó írásos felhatalmazása alapján adhatja át külső kormányzati szerv, illetve a NATO Kodifikációs Rendszer részére.

(8) A Záradékban meghatározott szállítói kötelezettségek nem szerződésszerű teljesítése esetén a magyar Nemzeti Kodifikációs Iroda a hiányos, vagy hibás teljesítés pontos szakmai tartalmának meghatározásával köteles ezt jelezni a beszerzési eljárás lefolytatására feljogosított honvédelmi szervezet felé.

(9) Ha a termék szállítását követően, de a Záradékban meghatározott adatszolgáltatás teljesítését megelőzően a szállító ellen felszámolási-, végelszámolási- vagy csődeljárás indul, akkor a Záradékban foglalt és még nem teljesített szállítói kötelezettségek vonatkozásában a magyar Nemzeti Kodifikációs Iroda kezdeményezi a beszerzési eljárás lefolytatására feljogosított honvédelmi szervezet útján a nem teljesített kötelezettségeknek a végelszámoló, vagy a felszámoló szervezetnél történő bejelentését.

Záró rendelkezések

6. § Ez az utasítás a közzétételének napján lép hatályba, rendelkezéseit a hatálybalépést követően megkezdett beszerzésekre kell alkalmazni. A hatályba lépéssel ezzel is egyidejűleg a beszerzési szerződések termékkodifikációs záradékának alkalmazásáról szóló 88/2402. (HK 27.) HM utasítás a hatályát veszti.


Juhász Ferenc s. k.,

honvédelmi miniszter

Melléklet a 90/2003. (HK 24.) HM utasításhoz

TERMÉKKODIFIKÁCIOS ZÁRADÉK
(MINTA)


1) A szállító kötelezettséget vállal az általa szállított valamennyi termék azonosításához szükséges adatok teljes körű szolgáltatására és amennyiben még nem rendelkezik a cégazonosításhoz szükséges NATO Kereskedelmi és Kormányzati Cég Kóddal, annak a Nemzeti Kodifikációs Irodától történő megszerzésére, valamint arra, hogy a szerződés teljesítése közben a cég jogállásában bekövetkező bármely változás esetén a Termékkodifikációs Záradékban (a továbbiakban: Záradék) foglalt kötelezettségek jogfolytonosak legyenek.

2 ) A Záradék vonatkozásában adatszolgáltatáson egy termék minden lényeges tulajdonságát, műszaki adatait tartalmazó, annak azonosításához szükséges műszaki rajzok, leírások és/vagy műszaki dokumentációk átadását, illetve a gyártás során alkalmazott szabványokra történő utalást kell érteni, amelyek alapján az adott termék egyértelműen azonosítható.

3) Szükség esetén a termékek azonosításához szolgáltatandó adatokat az illetékes Nemzeti Kodifikációs Iroda a kötendő szerződés tárgyában lefolytatandó egyeztető értekezleten született előzetes megállapodások szerint határozza meg.

4) A nem magyar szállító tudomásul veszi, hogy a jelen Záradékban meghatározott bármely termékazonosítással kapcsolatos kérdésben, abban az esetben, ha a bejegyzése szerinti ország tagja a NATO Kodifikációs Rendszert alkalmazó országok csoportjának, akkor az adott ország Nemzeti Kodifikációs Irodája, minden más esetben a magyar Nemzeti Kodifikációs Iroda az illetékes. A Magyarországon bejegyzett cégek vonatkozásában a Nemzeti Kodifikációs Iroda funkcióit a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Logisztikai és Támogató Parancsnokság (Budapest. 1581, Pf.: 31., képviseli a parancsnok) kodifikációs szervezeti eleme látja el. Jelen Záradékban meghatározott termékazonosítási célú adatokat a szállító az illetékes Nemzeti Kodifikációs Iroda részére szolgáltatja.

5) A szállító a jelen Záradékban meghatározott adatszolgáltatásnak az általa alkalmazott alvállalkozók részéről történő teljesítéséért egyetemlegesen felel.

6) A termékazonosítási célú adatszolgáltatásra vonatkozó szerződéses jogviszony hatálya alatt a szállító, jogutód nélküli megszűnése esetén vállalja, hogy az illetékes Nemzeti Kodifikációs Iroda részére megadja az adatszolgáltatásban érintett alvállalkozók cégadatait olyan mélységben, hogy annak alapján tőlük közvetlen szerződéses kapcsolatban a termékazonosítási célú adatok beszerezhetők legyenek.

7) Abban az esetben, ha a szállító megszűnése jogutóddal történik. lehetővé teszi, hogy az illetékes Nemzeti Kodifikációs Iroda a jogutóddal szemben változatlan tartalommal érvényesíteni tudja a jelen Záradékban foglalt adatszolgáltatási kötelezettségeket.

8) A hazai bejegyzésű illetve olyan külföldi gyártók, szállítók amelyek cégbejegyzése nem valamely NATO Kodifikációs Rendszert alkalmazó országban történt, a jelen szerződésben, a szállítási feltételek között meghatározott időrendben, a magyar Nemzeti Kodifikációs Iroda részére teljesíti a termékazonosítási célú adatszolgáltatást.

9) A szállító vállalja, hogy a jelen szerződés érvényességi ideje alatt a szerződés tárgyát képező termékekre vonatkozó és a jelen Záradék 2. pontjában meghatározott tartalommal általa szolgáltatott adatokban bekövetkezett bármilyen változást a módosított adatra vonatkozó tartalommal – a saját szervezetén belül bekövetkezett változást követő 30 naptári napon belül – megküldi az illetékes Nemzeti Kodifikációs Iroda részére.

10) Amennyiben a szállító a jelen szerződés tárgyát képező bármely termékre vonatkozóan valamely Nemzeti Kodifikációs Iroda részére már szolgáltatott a jelen Záradék 2. pontjában meghatározott termékazonosítási célú adatokat, úgy erről írásban értesíti az adatszolgáltatás igénylőjét, megjelölve, hogy az adatokat melyik Nemzeti Kodifikációs Irodának küldte meg.

11) Szállító hozzájárul, hogy a jelen szerződés tárgyát képező termék(ek) azonosításához és a NATO Kereskedelmi és Kormányzati Cég Kód kiadásához általa szolgáltatott adatok más kormányzati szervnek, illetve a NATO Kodifikációs Rendszer részére átadásra kerüljenek.
*

Az utasítást a 109/2005. (HK 25.) HM utasítás 10. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte 2005. december 30. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére