KK BH 2003/96
KK BH 2003/96
2003.02.01.
A televízióreklám időtartamának törvényben meghatározott mértékét a műsorszolgáltatás nem lépheti túl [1996. évi I. tv. 24., 112., 135. §].
A felperes az 1997/98., az 1998/99. és az 1999/2000-es évadra az UEFA-val a B. L. közvetítési jogai tekintetében szerződést kötött, amely szerint – többek közt – meghatározott összegű díj fizetése mellett a felperes kötelezettségévé vált, hogy minden élő közvetítéskor 4 perc hirdetési időt bocsásson térítésmentesen az UEFA rendelkezésére, a 2. félidőt megelőző reklámblokkba pedig költségmentesen kellett elhelyeznie az UEFA promóciós tevékenységét megjelenítő 30 másodperces anyagot.
A felperes 1998. május 20. napján közvetítette az UEFA labdarúgó mérkőzést.
A felperes 5 perc 2 másodperces időtartamban közölte az első reklámblokkját, a második reklámblokk időtartama pedig 4 perc 58 másodperc volt. Összességében a mérkőzés szünetében 10 pernyi reklámot sugárzott. A 6 percen túli reklámanyag bemutatásával 3 135 275 Ft bevétele keletkezett.
Az alperes az 1998. július 30. napján kelt határozatával megállapította, hogy a felperes megsértette a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban: Rt.) 24. §-ának (3) bekezdését, ezért az Rt. 112. §-a (1) bekezdésének e) pontja alapján felhívta mint műsorszolgáltatót, hogy a jövőben tartózkodjon a hasonló jogsértéstől, továbbá 14 000 000 Ft összegű bírság megfizetésére kötelezte.
A felperes keresetében az alperes határozatának felülvizsgálatát és a marasztaló rendelkezés hatályon kívül helyezését kérte, elsődlegesen arra hivatkozva, hogy a jogsértést nem követte el. Másodlagosan, a jogsértés megállapítása esetén kérte, hogy a bíróság a pénzbírság összegét az Rt. 135. §-ának második fordulata alapján állapítsa meg, mert a reklámbevétel összege nem állapítható meg.
Az elsőfokú bíróság az alperes határozatát részben és akként változtatta meg, hogy a felperes által fizetendő pénzbírság összegét 6 270 550 Ft-ra mérsékelte. Ezt meghaladóan a felperes keresetét elutasította. Ítéletének indokolásában, az Rt. 24. §-ának (1) bekezdésére, a 112. § (1) és (2) bekezdésére, továbbá 135. §-ára hivatkozással kifejtette, hogy a perbeli iratok alapján megállapítható volt, miszerint a felperes az 1 műsorórában sugározható 6 perces mértéket a reklám további 4 perces sugárzásával, megsértette. E jogszabályba ütköző magatartását semmilyen szerződésben vállalt kötelezettsége nem mentheti.
Az elsőfokú bíróság – az alperessel szemben – megállapította, hogy a jogsértő módon sugárzott reklám meghatározott bevételt eredményezett. Ennek megfelelően a bírság összegének megállapításánál ez az összeg, és nem az alperes által számított összeg vehető figyelembe.
Az elsőfokú bíróság erre figyelemmel, az alperesi határozatot részben megváltoztatta, a felperest terhelő bírság összegét leszállította, kifejtve, hogy az Rt. 135. §-a szerint számítható bírság összege maximum az elért bevétel kétszerese lehet, azaz 6 270 550 Ft.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a felperes fellebbezett, annak megváltoztatását és a bírság összegének mérséklését kérte. Arra hivatkozott, hogy a bíróság figyelmen kívül hagyta azt a tényt, hogy ha saját belátása szerint szerkeszthette volna a reklámblokkját, akkor annak első – tehát törvényes – 6 percébe kerültek volna a bevételt eredményező reklámsugárzások, és ezt követően a barter-ügyletből származó – tehát bevételt nem eredményező kötelezettségek. Állította, hogy a jogsértés megállapítása esetén is a vele szemben kiszabható bírság mértéke legfeljebb 10 000-től 1 000 000 Ft összegig terjedhetett volna. Ezzel szemben az iratok közé becsatolt UEFA-szerződés vonatkozó pontjaiból is kitűnően a térítésmentes reklámidőt az UEFA által az adóállomástól igényelt időbeosztás szerint kellett a műsorszolgáltatónak biztosítani. Sérelmezte, hogy nem volt figyelemmel az elsőfokú bíróság a felperes nehéz anyagi helyzetére sem – amely már az alaptevékenységének zökkenőmentes ellátását is veszélyezteti –, és a kiszabható bírságot a felperes jóhiszemű, vétlen és a helyzetéből adódóan erősen behatárolt magatartására tekintet nélkül a maximumösszegben állapította meg.
A fellebbezés nem alapos.
Az elsőfokú bíróság ítélete indokolásában megfelelő alapossággal rögzítette az ügyben irányadó tényállást, és abból helyes jogi következtetést vont le.
Az Rt. 24. §-ának (1) bekezdése a reklám időtartamának felső határát határozza meg. Az Rt. e szabályozásától – bármely ok vagy körülmény – miatti eltérést nem enged.
Az alperes megalapozottan – a felperes által sem vitatottan – állapította meg, hogy a felperes által a mérkőzés szünetében közvetített reklámblokk ideje összesen 10 perc volt, amely meghaladta az Rt. 24. §-ának (1) bekezdésében maximumként meghatározott 6 perces időtartamot.
Ebből következően az alperes jogszerűen élt az Rt. VI. fejezet 12. címében, a törvény megszegése esetére a 112. § (1) és (2) bekezdésében szabályozott szankcionálási jogkörével.
Az Rt. a törvény felperes által megszegett, kötelező érvényű rendelkezése tekintetében nem tartalmaz olyan szabályt, amely alapul szolgálhat annak be nem tartására, illetve a jogsértés jogkövetkezményei viselése alóli mentesülésre.
A felperes működésére az Rt. rendelkezései az irányadók, és erre a hatályos jogi szabályozás értelmében – a nemzetközi vonatkozású szerződéskötései tekintetében is – elsődlegesen figyelemmel kell lennie.
A felperesnek e jogi szabályozás ismeretében úgy kellett volna a szerződés alapján sugározott, és az ingyenes reklámok beosztását megoldani, hogy ne lépje át a reklám-időhatárt, e tekintetben a felelőssége nem kérdőjelezhető meg.
A bírság összegszerűségét illetően a Legfelsőbb Bíróság egyetértett az elsőfokú bíróság jogi okfejtésével. Az elsőfokú bíróság az alperes által kiszabott bírság összegét jelentős mértékben – több, mint a felével – mérsékelte, az Rt. 135. §-a helyes értelmezése alapján alkalmazta a kétszeres szorzót. Tekintettel arra, hogy a jogosulatlanul elért bevétel a rendelkezésre állt adatokból megállapítható volt, így e törvényi rendelkezés 2. fordulata alkalmazásának – tehát a bírság további csökkentésének – nem volt jogszabályi alapja.
A fellebbezésbeli hivatkozással szemben a bírságkiszabás nem mérlegelési jogkörben történt, tekintettel arra, hogy a jogosulatlanul elért bevétel összege egyértelműen megállapítható volt.
A fellebbezésben foglaltak kapcsán utal arra a Legfelsőbb Bíróság, hogy közigazgatási perben a Pp. 339. §-ának (1) bekezdése értelmében kizárólag a keresettel támadott határozat jogszerűsége vizsgálható felül, a bíróság méltányosságot nem gyakorolhat. Így a felperes gazdasági helyzetére való fellebbezésbeli hivatkozás figyelembevételére jogszabályi lehetőség nem volt.
Minderre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy az elsőfokú bíróság ítélete jogszerű és megalapozott, ezért azt a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján helybenhagyta. (Legf. Bír. Kf.VI.29.247/1999. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás