• Tartalom

2004. évi I. törvény

2004. évi I. törvény

a sportról1

2010.08.18.

A Magyar Köztársaság állampolgárait megilleti a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való alkotmányos jog. A testkultúra az egyetemes kultúra része, az egészségvédelem (a megelőzés és a rekreáció) fontos eszköze, a szabadidő eltöltésének társadalmilag is hasznos módja. A testnevelés és a sport jelentős szerepet tölt be az ifjúság erkölcsi-fizikai nevelésében, a személyiség formálásában.
Az állam feladata ezért, hogy közérdekből segítse elő az állampolgárok testneveléshez és sportoláshoz fűződő joga gyakorlati megvalósulását, és támogassa a civil szervezetek keretében kifejtett, tisztességes és az esélyegyenlőség jegyében is folytatott sporttevékenységet, ideértve a fogyatékosok sportját is. Az állam az ifjúság egészséges fejlődése érdekében biztosítja a közoktatás és felsőoktatás testnevelését és sportját, valamint az intézményen kívüli diáksportot. Az állam a szabadidősport és a diáksport támogatásával is előmozdítja a mozgásgazdag életmód elterjedését, a rendszeres testedzést. Az állam támogatja a versenysportot, sportolóinknak a nemzetközi sportéletben való részvételét, kiemelkedő jelentőséget tulajdonít az olimpiai és a paralimpiai eszmének. Az állam erősíti a sport egyes területein a piaci viszonyok kialakulását, a sporttal összefüggő üzleti vállalkozásokat, biztosítja a testkultúra fejlesztését szolgáló képzés feltételrendszerét. A testnevelés és a sport fejlesztését össze kell hangolni az egészségügyi célkitűzésekkel, a környezet- és természetvédelemmel, valamint a területfejlesztéssel. Az állam feladata, hogy hozzájáruljon a sporttal kapcsolatos önveszélyeztető káros tendenciák (pl. dopping) csökkentéséhez, gondoskodjon a sportrendezvények biztonságáról, a sportolói személyiségvédelemről, a sporthuliganizmussal szembeni fellépésről.
Az Országgyűlés e célok jegyében és az Európai Sport Chartával összhangban a következő törvényt alkotja:

I. Fejezet

A SPORTOLÓ JOGÁLLÁSA

Általános szabályok

1. § (1) Sportoló az a természetes személy, aki sporttevékenységet végez.

(2) Sporttevékenységnek minősül a meghatározott szabályok szerint, a szabadidő eltöltéseként kötetlenül vagy szervezett formában, illetve versenyszerűen végzett testedzés vagy szellemi sportágban kifejtett tevékenység, amely a fizikai erőnlét és a szellemi teljesítőképesség megtartását, fejlesztését szolgálja.

(3) Versenyszerűen sportoló (a továbbiakban: versenyző) az a természetes személy, aki a sportszövetség által kiírt, szervezett vagy engedélyezett versenyeken, vagy versenyrendszerben vesz részt. A versenyző vagy amatőr, vagy hivatásos sportoló.

(4) Hivatásos sportoló az a versenyző, aki jövedelemszerzési céllal foglalkozásszerűen folytat sporttevékenységet. Minden más versenyző amatőr sportolónak minősül.

2. § (1) A sportszervezet keretében sporttevékenységet folytató versenyző számára a sportszervezet köteles biztosítani a sportág jellege szerinti biztonságos sporttevékenység folytatásához szükséges feltételeket.

(2) A versenyző a sportteljesítményéhez, illetve az elért eredményeihez igazodó mértékben igényelheti a sportszervezetétől az eredményes sporttevékenységhez szükséges felkészülési, versenyzési lehetőség biztosítását.

(3) A fogyatékos versenyző felkészülésére és versenyeire az érintett sportszövetségeknek a versenyzők egészségi, illetve fogyatékossági állapotának megfelelő külön feltételeket kell megállapítaniuk.

(4) A versenyző köteles:

a) a tisztességes játék (fair play) elvei szerint felkészülni és versenyezni,

b) a sportág jellegének megfelelő – külön jogszabályban meghatározott – sportorvosi alkalmassági, illetve szűrővizsgálatokon részt venni (sportegészségügyi ellenőrzés),

c) a sportág hazai és nemzetközi versenyszabályzatában, valamint egyéb szabályzataiban foglaltakat betartani,

d) a sporttevékenység során annak a sportszervezetnek, sportszövetségnek az érdekeit is figyelembe venni, amellyel tagsági, illetve szerződéses viszonyban áll, valamint amelyik a nemzeti válogatott keretbe meghívta.

3. § (1) A versenyzőnek a sportszövetség által kiállított, e törvényben meghatározott feltételeknek megfelelő, a versenyrendszerben, illetve versenyeken való részvételre jogosító sportolói igazolvánnyal (a továbbiakban: versenyengedély) kell rendelkeznie. Ha a sportszövetség szabályzata másként nem rendelkezik, egy sportágban egy versenyzőnek csak egy versenyengedélye lehet. Ha a versenyengedély kiadásának nem voltak meg a jogszabályi, valamint a sportszövetség szabályzatában foglalt feltételei, a versenyengedélyt a sportszövetség visszavonja.

(2) A sportszövetség a szabályzatában meghatározottak szerint lehetővé teheti, hogy az általa, illetve a közreműködésével kiírt vagy szervezett versenyen az amatőr- és a szabadidő-sportoló egy versenyre (mérkőzésre) szóló versenyzési engedéllyel (rajtengedély) részt vegyen.

(3) A versenyengedély kiadására, nyilvántartására és visszavonására vonatkozó részletes szabályokat a sportszövetség szabályzatban köteles megállapítani. A versenyengedély tartalmazza:

a) a versenyző nevét, születési helyét és idejét,

b) a versenyrendszer megnevezését,

c) a versenyengedély hatálya alá tartozó sportág megnevezését,

d) a versenyengedély érvényességi idejét,

e) a versenyengedély nyilvántartási számát,

f) a versenyengedély kiállításának dátumát, valamint

g) mindazt, amit a sportszövetség a sportág jellegére és nemzetközi szövetségének követelményeire tekintettel szabályzataiban előír.

(4) A sportág jellegéhez igazodva a sportszövetség szabályzatban határozza meg, hogy mennyiben, illetve milyen versenyrendszer vagy verseny esetén írja elő a versenyengedély (rajtengedély) megszerzésének előfeltételéül a sportoló sporttevékenységével összefüggő biztosítást. A versenyengedély – ha külön jogszabály kivételt nem tesz – csak a sportegészségügyi ellenőrzés adatait tartalmazó dokumentummal (sportorvosi engedély) együtt érvényes.

(5) A sportszövetség folyamatosan – a külön jogszabályban előírt módon – köteles adatot szolgáltatni az állami sportinformációs rendszernek az általa kiadott versenyengedélyek számáról, a versenyengedéllyel rendelkezők versenyeken, illetve versenyrendszerben való tényleges részvételéről. Az adatszolgáltatás személyes adatra nem terjedhet ki.

(6) Ha a sportszövetség erre jogosult szerve a versenyengedély kiadását megtagadja, e határozat kézhezvételétől számított 8 napon belül a kérelmező panaszt nyújthat be a sportszövetség elnökségéhez. Ha a panasznak a benyújtásától számított 15 napon belül az elnökség nem ad helyt, a kérelmező a sportszövetség határozatával szemben, annak kézbesítésétől számított 30 napos jogvesztő határidőn belül keresettel a bírósághoz vagy a Sport Állandó Választottbírósághoz fordulhat. Ez a szabály irányadó a versenyengedély visszavonására, valamint az igazolással, továbbá az átigazolással kapcsolatos jogvitákra is.

(7) A versenyengedély és a rajtengedély kiadását a sportszövetség a szabályzatában megállapított díj megfizetéséhez kötheti.

4. § (1) A versenyző nem használhat, illetve nem alkalmazhat vagy forgalmazhat – külön jogszabályban meghatározott – tiltott teljesítményfokozó szereket, készítményeket és módszereket.

(2) A versenyző köteles alávetni magát a doppingtilalom betartásának ellenőrzésére irányuló vizsgálatnak (doppingvizsgálat).

(3) A doppingtilalomra és a doppingvizsgálatra vonatkozó részletes szabályokat a Kormány rendeletben állapítja meg.

Az amatőr sportolókra vonatkozó rendelkezések

5. § (1)2 Amatőr sportoló sportegyesület keretében tagként, illetve sportszerződés alapján, sportvállalkozás keretében pedig kizárólag sportszerződés alapján sportolhat. Sportiskola tanulója tanulói jogviszonya alapján is amatőr sportolónak minősülhet. A tanulói jogviszony szünetelése az amatőr sportoló versenyengedélyének érvényességét nem érinti.

(2)3 A sportszerződésben a a sportszervezet és az amatőr sportoló megállapodnak a sporttevékenységgel kapcsolatos együttműködésük feltételeiről. A sportszerződésre a Polgári Törvénykönyv megbízási szerződésre vonatkozó rendelkezéseit4 az e törvényben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.

(3) A sportszerződést írásba kell foglalni. A sportszerződés csak határozott időre, de legfeljebb öt évre köthető.

(4)5 Az amatőr sportoló sporttevékenységéért attól a sportszervezettől, illetve sportiskolától, amellyel az (1) bekezdés szerint tagsági vagy szerződéses, illetve tanulói jogviszonyban áll, valamint más természetes és jogi személytől díjazásban nem részesülhet. Ha a sportszövetség szabályzata a sportág jellegére és a nemzetközi szövetség követelményeire tekintettel másként nem rendelkezik, nem minősül ilyen díjazásnak,

a) az amatőr sportoló felkészüléssel és versenyzéssel összefüggő indokolt és igazolt költségeinek megtérítése, illetve az ezzel kapcsolatos természetbeni juttatás,

b) a kiemelkedő sportteljesítményért nyújtott eredményességi elismerés (pénzbeli elismerés, érem, ajándéktárgy stb.),

c) a szponzorálási szerződés keretében nyújtott támogatás.

(5) A sportszövetség versenyszabályzatában meghatározza, hogy az amatőr sportoló milyen feltételekkel vehet részt hazai, illetve nemzetközi (külföldi) pénzdíjas versenyen, továbbá hivatásos versenyrendszerben.

(6) A tagsági viszony, illetve a sportszerződés létrejöttével az amatőr sportoló játékjogának használatát e jogviszony fennállásának időtartamára sportszervezetének ingyenesen átengedi.

6. § (1) Az amatőr sportoló a sportszövetség versenyrendszerében csak akkor vehet részt, ha versenyengedéllyel rendelkezik. A versenyengedélyt az amatőr sportoló mint sportegyesületi tag vagy mint a sportszervezettel szerződéses jogviszonyban álló személy kapja meg.

(2) A versenyengedély iránti kérelmet az amatőr sportoló csak a sportszervezetén keresztül nyújthatja be a sportszövetséghez.

(3) A versenyengedély iránti kérelmet:

a)6 az iskolaként működő sportiskola tanulója, azon az oktatási intézményen keresztül nyújthatja be a sportszövetséghez, amellyel tanulói jogviszonyban áll,

b) a költségvetési szervként vagy közhasznú társaságként működő sportiskola sportolója a sportiskolán keresztül nyújthatja be a sportszövetséghez.

7. § (1) Ha az amatőr sportoló sportszerződés alapján sportol, e szerződés fennállásának időtartama alatt csak a sportszervezete előzetes írásbeli hozzájárulásával igazolhat át másik sportszervezethez. A sportszervezet a hozzájárulás megadását költségtérítés fizetéséhez kötheti.

(2) A költségtérítés mértékét a sportszövetség szabályzatban meghatározhatja, ennek hiányában a költségtérítés mértékére az érintett sportszervezetek egymás közötti megállapodása az irányadó.

(3) Ha az amatőr sportoló nem sportszerződés alapján sportol, vagy sportszerződésének időtartama már lejárt, illetve a sportszerződés jogszerűen megszűnt, a korábbi sportszervezetének költségtérítés nem fizethető. Az ezzel ellentétes megállapodás semmis.

(4) Amennyiben az amatőr sportoló sportszerződés alapján sportol, sportszerződése fennállása alatt csak előzetes írásbeli hozzájárulásával igazolható át – ideiglenesen vagy véglegesen – más sportszervezethez. A sportoló a hozzájárulás megadását ellenérték fizetéséhez nem kötheti.

A hivatásos sportolókra vonatkozó rendelkezések

8. § (1) A hivatásos sportoló – amennyiben törvény kivételt nem tesz – a sportvállalkozással kötött munkaszerződés alapján fejti ki sporttevékenységét. Hivatásos sportoló sportegyesületben csak akkor végezhet sporttevékenységet, ha ezt a sportszövetség szabályzata lehetővé teszi.

(2) A hivatásos sportoló sporttevékenységgel összefüggő munkaviszonyára a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvényt (a továbbiakban: Mt.) az alábbi eltérésekkel kell alkalmazni:

a) a munkaszerződés csak határozott időtartamra köthető,

b) próbaidő nem köthető ki,

c) ha a hivatásos sportoló versenyengedélyét a sportszövetség a hivatásos sportoló önhibájából visszavonja, a munkáltató a munkaviszonyt az Mt. 88. § (2) bekezdésének alkalmazásával megszüntetheti. A megszüntetés ezen esetében a hivatásos sportoló a szerződéséből még hátralévő időszakra – az egészségügyi alkalmatlanság esetét kivéve – az átlagkereset megtérítésére nem tarthat igényt,

d) a hivatásos sportoló munkaszüneti napokon is rendszeresen foglalkoztatható. Munkaidőkeret alkalmazása esetén a felek eltérő megállapodása hiányában a pihenőnap legfeljebb hathavonta – részben vagy egészben – összevontan is kiadható. A munkaidő legfeljebb hathavi keretben is meghatározható a munkaszerződésben szereplő napi munkaidő alapulvételével,

e) a hivatásos sportoló csak a munkáltató előzetes írásbeli hozzájárulásával létesíthet sporttevékenységgel össze nem függő további munkaviszonyt. Sporttevékenység folytatására sportágában további jogviszonyt nem létesíthet, más sportágban való sporttevékenységre vonatkozó további jogviszony létesítéséhez a munkáltató előzetes írásbeli hozzájárulása szükséges,

f) a hivatásos sportolónak a nemzeti válogatott keretben történő szereplésére a kirendelésre vonatkozó szabályokat kell alkalmazni azzal, hogy a kirendeléshez a hivatásos sportoló előzetes hozzájárulása szükséges. A kirendelés összes időtartama egy naptári éven belül 44 munkanapnál hosszabb is lehet,

g) a hivatásos sportoló csak a játékjog használati jogának ideiglenes átadása esetén rendelhető ki munkavégzésre más sportszervezethez. A kirendelés időtartama ebben az esetben egy naptári éven belül 44 munkanapnál hosszabb is lehet.

(3) A hivatásos sportolóval kötött munkaszerződés csak akkor jön létre, ha az Mt.-ben foglalt kötelező tartalmi elemeken túlmenően tartalmazza a munkavégzés módjára, a munka- és pihenőidőre, a szabadság kiadására, valamint a munka díjazására vonatkozó megállapodást.

(4) Semmis az a szerződés, amellyel a sportszervezet a hivatásos sportoló részére a sporttevékenységére kötött munkaszerződésben foglaltakon túl anyagi előnyt biztosít.

(5) A hivatásos sportolónak a munkaviszony keretében kifejtett sporttevékenysége során történt balesete üzemi balesetnek minősül. A munkáltató – amennyiben a sportszövetség szabályzata ezt előírja – köteles a hivatásos sportoló javára élet- és sportbaleset-biztosítást kötni.

(6) Ha a köztartozás fennállása miatt vagy más okból a sportszervezet nem indulhat a versenyrendszerben (bajnokságban), illetve abból utóbb kizárják, ez a munkáltató súlyos szerződésszegésének minősül, és ezért a munkaviszonyt a sportoló rendkívüli felmondással megszüntetheti. A felmondás után a sportoló – függetlenül az esetleges átigazolási időszaktól – azonnal igazolhatóvá válik. Ezt a szabályt kell megfelelően alkalmazni a sportszerződéssel rendelkező amatőr sportolókra is.

9. § (1) A hivatásos sportolónak hivatásos sportolói versenyengedéllyel kell rendelkeznie. A versenyengedélyt a sportszövetség a hivatásos sportoló kérelmére adja ki.

(2) A sportoló hivatásos sportolói munkaszerződést sportszervezettel csak hivatásos versenyengedély birtokában köthet.

(3) A hivatásos sportoló játékjogának használatát a sportszervezettel kötött munkaszerződésben, a munkaviszony fennállásának időtartamára ruházza át a sportszervezetre. A játékjog használatának sportszervezet részére való biztosítása a hivatásos sportoló igazolásának minősül, amelyet a sportszervezetnek a sportszövetség részére – a sportszövetség szabályzatában megállapított módon – be kell jelentenie. A sportszövetség az igazolást nyilvántartásba veszi. A játékjog használatáért a hivatásos sportoló a munkaszerződésben megállapított külön ellenértékre tarthat igényt.

(4) A munkaszerződés időtartamának lejártával, illetve a munkaszerződés jogszerű megszűnése esetén a játékjog használati joga ingyenesen visszaszáll a hivatásos sportolóra. Az ezzel ellentétes megállapodás semmis.

(5) Semmis az a szerződés, amely a játékjog mint személyhez fűződő vagyoni értékű jog elidegenítésére vagy megterhelésére irányul. Ez a rendelkezés az amatőr sportoló játékjogára is irányadó.

10. § (1) A munkaszerződés fennállása alatt a játékjog használati jogát megszerző sportszervezet – a hivatásos sportoló előzetes írásbeli hozzájárulásával – ezt a használati jogot ideiglenesen vagy véglegesen másik sportszervezetre átruházhatja (átigazolás). A hozzájárulás megadásáért a hivatásos sportoló az átruházó sportszervezettől a megállapodásuk szerinti ellenértékre tarthat igényt.

(2) Az (1) bekezdés szerinti ideiglenes átigazolás a hivatásos sportoló munkaszerződését nem érinti, azt a 8. § (2) bekezdés g) pontja figyelembevételével az Mt. szerinti kirendelésnek kell tekinteni. Végleges átigazolás esetén új munkaszerződést kell kötni.

(3) A játékjog használatának (1) bekezdés szerinti ideiglenes vagy végleges átruházásáért a sportszervezet a másik sportszervezettől ellenértékre tarthat igényt, amelynek mértékét a két sportszervezet közötti megállapodás határozza meg. E megállapodást írásba kell foglalni, és be kell jelenteni a sportszövetségnek, amely az átigazolást nyilvántartásba veszi.

11. § (1)7 A hivatásos sportoló igazolásával, illetve átigazolásával kapcsolatos közvetítői jutalék, valamint a (3) bekezdés szerint a sportszövetségnek fizetendő hozzájárulások kivételével semmis minden olyan megállapodás, amely a hivatásos sportolón, illetve a használati jogot ideiglenesen vagy véglegesen átruházó sportszervezeten kívül másnak biztosít részesedést a játékjog használati jogának átruházásáért fizetett ellenértékből.

(2)8

(3) A játékjog használati jogának sportoló általi átruházása esetén az igazoló sportszervezet az igazolásért az általa a sportolónak fizetett ellenérték; valamint a használati jog sportszervezetek közötti ideiglenes vagy végleges átruházása esetén a sportszervezetek közötti megállapodásban megjelölt sportszervezet – ha a megállapodásban külön nem került megjelölésre, akkor az átvevő sportszervezet – az átigazolásért fizetett ellenérték:

a) egy százalékának megfelelő összeget köteles a sportszövetségnek befizetni, valamint

b) négy százaléknak megfelelő összeget köteles az utánpótlás-nevelést támogató sportszövetségi alapba befizetni.

A sportfegyelmi felelősség

12. § (1) A sportszövetség sportfegyelmi eljárást folytathat le a versenyzővel, illetve a sportszakemberrel szemben, ha a sportszövetség verseny-, igazolási (nyilvántartási) és átigazolási, illetve egyéb szabályzataiban foglalt kötelezettségeit vétkesen megszegi.

(2) A versenyzőre, illetve a sportszakemberre sportfegyelmi büntetésként:

a) szóbeli figyelmeztetés,

b) írásbeli megrovás,

c) sportszövetség által adott kedvezmények legfeljebb egy év időtartamra történő megvonása (csökkentése),

d) pénzbüntetés

szabható ki.

(3) A versenyzőre a (2) bekezdésben foglaltakon kívül:

a) a sportszövetség versenyein történő részvételtől legfeljebb öt évre való eltiltás,

b) az igazolási (nyilvántartási) és az átigazolási szabályok megsértése esetén az ideiglenes vagy végleges átigazolásból legfeljebb két évre történő kizárás

fegyelmi büntetés is kiszabható.

(4) A sportszakemberre a (2) bekezdésben foglaltakon kívül a sportszövetség versenyrendszerében történő sportszakmai tevékenységtől legfeljebb öt évre való eltiltás büntetés is kiszabható.

(5) A pénzbüntetés mértéke a hivatásos sportoló sporttevékenységből, illetve a sportszakember szakmai tevékenységből származó éves átlagjövedelmének hathavi összegét nem haladhatja meg. Amatőr sportolóra, vagy ingyenes megbízási szerződés alapján tevékenykedő sportszakemberre pénzbüntetés nem szabható ki. A pénzbüntetés a (2) bekezdés c) pontjában, illetve a (3)–(4) bekezdésben meghatározott fegyelmi büntetésekkel együtt is kiszabható, egyébként a fegyelmi büntetések együttesen nem alkalmazhatók.

13. § (1) Sportfegyelmi eljárást lehet lefolytatni a sportszervezettel szemben, ha a sportszövetség alapszabályában, illetve más szabályzataiban meghatározott előírásokat vétkesen megszegi.

(2) A sportszövetség a sportfegyelmi eljárást tagjaival, illetve az általa kiírt vagy szervezett versenyen (versenyrendszerben) részt vevő sportszervezettel szemben folytathatja le.

(3) Sportszervezetre sportfegyelmi büntetésként:

a) írásbeli figyelmeztetés,

b) a sportszövetség által adható juttatások csökkentése (megvonása),

c) a rendezői létszám felemelésére kötelezés,

d) sportszövetségi ellenőr fogadására és eljárási költségeinek viselésére kötelezés,

e) a sportrendezvény nézők nélkül, zárt sportlétesítményben történő megtartásának előírása vagy szektor lezárásának elrendelése, mindkettő legfeljebb hathónapi időtartamra,

f) a pályaválasztási jog legfeljebb hat hónapra történő megvonása,

g) a mérkőzés eredményének megsemmisítése, bajnoki pontok levonása,

h) büntetőpontok megállapítása,

i) nemzetközi sportrendezvényen történő részvételtől eltiltás, legfeljebb kétévi időtartamra,

j) sportoló igazolásához (átigazolásához) való jog megvonása, legfeljebb kétévi időtartamra,

k) a versenyrendszer alacsonyabb osztályába sorolás, abban az esetben, ha az adott versenyrendszerben (hivatásos, vegyes, amatőr) van alacsonyabb osztály,

l) meghatározott számú (legfeljebb öt) versenyből vagy versenyrendszerből (hivatásos, vegyes, amatőr) történő kizárás legfeljebb egy évre,

m) a sportszövetségi eljárás költségeinek viselésére kötelezés,

n) a sportszövetségből kizárás legfeljebb egy évre,

o) legfeljebb ötvenmillió forint pénzbüntetés

szabható ki.

(4) A pénzbüntetés a (3) bekezdés b)–m) pontjaiban meghatározott fegyelmi büntetésekkel együtt is alkalmazható. A c), d) és m) pontban meghatározott büntetések egymással és bármely más büntetéssel együtt is alkalmazhatók. A g) és h) pontban megállapított büntetések egymással és az i), illetve j) pontban meghatározott büntetésekkel együtt is alkalmazhatók.

14. § (1) A sportfegyelmi eljárást első fokon a sportszövetség sportfegyelmi bizottsága, vagy a sportszövetség sportfegyelmi szabályzata alapján a sportszövetség területi szervezeti egységének vagy tagozatának sportfegyelmi bizottsága, másodfokon a sportszövetség sportfegyelmi szabályzatában meghatározott fellebbviteli szerv (elnökség vagy fellebbviteli bizottság) folytatja le. A másodfokon hozott határozat a kézbesítésével végrehajtható. A sportszövetség versenyein történő részvételtől és a sportszakmai tevékenységtől való eltiltás fegyelmi büntetést az elsőfokú fegyelmi bizottság a másodfokú határozat meghozataláig azonnal végrehajthatóvá nyilváníthatja.

(2) A sportszövetség által a versenyzővel szemben a 12. § (2) bekezdés d) pontja és (3) bekezdése alapján, a sportszakemberre a 12. § (2) bekezdés d) pontja és (4) bekezdése alapján, a sportszervezetre pedig a 13. § (3) bekezdés b), e), f), i)–l), n) és o) pontja alapján kiszabott másodfokú fegyelmi büntetéssel szemben a határozat kézbesítésétől számított 30 napos jogvesztő határidővel az érintett keresettel bírósághoz vagy a Sport Állandó Választottbírósághoz fordulhat.

(3) A sportfegyelmi felelősségre, a sportfegyelmi eljárásra és a sportfegyelmi büntetésekre vonatkozó részletes szabályokat a Kormány rendeletben állapítja meg. A sportszövetségnek – e törvény és a külön jogszabály alapján – sportfegyelmi szabályzatban kell meghatároznia a sportszövetség sportfegyelmi eljárásának részletes szabályait.

II. Fejezet

A SPORTSZERVEZETEK JOGÁLLÁSA

A sportszervezetek típusai

15. § (1) Sportszervezetek a sportegyesületek és a sportvállalkozások.

(2) A sportszervezetekre vonatkozó szabályokat megfelelően alkalmazni kell:

a) a nemzeti válogatott sportolók, illetve válogatott csapatok (keretek) működése kapcsán a nemzeti válogatottakat működtető sportszövetségekre,

b) a fogyatékosok sportja, illetve a szabadidősport területén működő azon sportszövetségekre, amelyek keretében sportolók közvetlenül – a sportszövetség alapszabályában biztosított lehetőség alapján – sporttevékenységet fejtenek ki,

c)9 a versenyrendszerben és a pályázatokon való részvétel, a sportszervezetek támogatóit megillető kedvezmények szempontjából, valamint az országos sportági szakszövetségi, országos sportági szövetségi tagság tekintetében a sportiskolákra.

A sportegyesület

16. § (1)10 Sportegyesület – az e törvényben megállapított eltérésekkel – az egyesülési jogról szóló törvény11, illetve a Polgári Törvénykönyv szabályai szerint működő olyan társadalmi szervezet, amelynek alaptevékenysége a sporttevékenység szervezése, valamint a sporttevékenység feltételeinek megteremtése.

(2) A sportegyesület a magyar sport hagyományos szervezeti alapegysége, a szabadidősport, a versenysport, a tehetséggondozás és az utánpótlás-nevelés műhelye. Sportegyesület közvetlenül is részesíthető állami (önkormányzati) támogatásban.

(3) Az egyesületekről vezetett bírósági nyilvántartásban a sportegyesület sportegyesületi jellegét kifejezetten fel kell tüntetni.

17. § (1) Sportegyesület:

a)12 közgyűlését (küldöttgyűlését) évente legalább egyszer össze kell hívni, amelyen meg kell tárgyalnia éves pénzügyi tervét, illetve az előző éves pénzügyi terv teljesítéséről szóló, a számvitelről szóló törvény13 rendelkezései szerint készített beszámolót,

b) sporttal össze nem függő tevékenységet, valamint sporttevékenységével összefüggő kereskedelmi tevékenységet (ideértve a sportegyesület vagyoni értékű jogainak hasznosítását is) csak kiegészítő tevékenységként folytathat. A sportlétesítmények használata, illetve működtetése – e rendelkezés alkalmazásában – a sportegyesület alaptevékenységének minősül.

(2) A sportegyesület a szakosztályát, illetve más szervezeti egységét alapszabályában foglalt felhatalmazás alapján közgyűlési határozattal jogi személlyé nyilváníthatja.

(3) A jogi személlyé nyilvánított szakosztály, illetve más szervezeti egység:

a) a jogi személyiségét a bírósági nyilvántartásba történő bejegyzéssel szerzi meg,

b) nevét, székhelyét, az ügyintéző és képviseleti szervének nevét a bíróság külön alszámon tartja nyilván.

(4) A sportegyesület jogutód nélküli megszűnése esetén a szakosztály jogi személyisége is megszűnik. A jogi személy szakosztály kötelezettségeiért a sportegyesület kezesi felelősséggel tartozik.

(5)14 A sportegyesületre – a végelszámolásra vonatkozó rendelkezések kivételével – megfelelően alkalmazni kell a csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló törvény15 szabályait.

(6) A sportegyesület bírósági feloszlatása esetén a hitelezők kielégítése után fennmaradó vagyon állami tulajdonba kerül, és azt közérdekű sportcélra kell fordítani.

A sportvállalkozás

18. § (1)16 Sportvállalkozásnak minősül az a gazdasági társaság, amelynek a cégnyilvántartásról, a cégnyilvánosságról és a bírósági cégeljárásról szóló törvény17 alapján a cégjegyzékbe bejegyzett főtevékenysége sporttevékenység, továbbá a gazdasági társaság célja sporttevékenység szervezése, valamint a sporttevékenység feltételeinek megteremtése egy vagy több sportágban.

(2)18 Sportvállalkozás korlátolt felelősségű társasági, illetve részvénytársasági formában alapítható, illetve működhet a gazdasági társaságokról szóló törvény19 szabályai szerint.

(3) A fogyatékosok sportja, illetve a szabadidősport területén sporttevékenység közhasznú társaság keretében is szervezhető.

III. Fejezet

AZ ORSZÁGOS SPORTÁGI SZAKSZÖVETSÉGEK
ÉS MÁS SPORTSZÖVETSÉGEK

A sportszövetségek típusai

19. § (1) A sportszövetségek meghatározott sporttevékenységek körében a sportversenyek szervezésére, a tagok érdekvédelmére és a részükre való szolgáltatásokra, valamint a nemzetközi kapcsolatok lebonyolítására létrehozott, jogi személyiséggel és önkormányzattal rendelkező társadalmi szervezetek.

(2)20 Az országos sportági szakszövetségre a sportszövetségekre vonatkozó rendelkezéseket az e törvényben, valamint a Polgári Törvénykönyvben meghatározott eltérésekkel kell alkalmazni.

(3) A sportszövetségek típusai a (2) bekezdésben foglaltakra is figyelemmel:

a) országos sportági szakszövetségek,

b) sportági szövetségek,

c) szabadidősport szövetségek,

d) fogyatékosok sportszövetségei,

e) diák- és főiskolai-egyetemi sport sportszövetségei.

(4) A sportszövetség sportszövetségi jellegét és típusát a bírósági nyilvántartásban fel kell tüntetni.

Az országos sportági szakszövetség

20. § (1) Az országos sportági szakszövetség (a továbbiakban: szakszövetség) olyan sportszövetség, amely sportágában kizárólagos jelleggel az e törvényben, valamint más jogszabályokban meghatározott feladatokat lát el, és törvényben megállapított különleges jogosítványokat gyakorol.

(2)21 A szakszövetségnek kizárólag olyan sportszervezetek és sportiskolák lehetnek tagjai, amelyek az adott sportág versenyrendszerében részt vesznek. A sportágban tevékenykedő sportszervezetek és sportiskolák felvétele a szakszövetségbe nem tagadható meg, ha a sportszervezet és a sportiskola magára nézve kötelezőnek elfogadja a szakszövetség alapszabályát.

(3) A szakszövetségre – amennyiben e törvény eltérően nem rendelkezik – az Et. társadalmi szervezetekre és a Ptk. egyesületekre vonatkozó szabályait kell megfelelően alkalmazni. Egy sportágban csak egy szakszövetség működhet.

(4) Szakszövetség csak olyan sportágban hozható létre:

a) amely a Nemzetközi Olimpiai Bizottság által elismert sportág, vagy

b) amelyben a sportág nemzetközi szövetségét felvették a Nemzetközi Sportszövetségek Szövetségébe (AGFIS).

(5) Szakszövetségnek a (4) bekezdésben foglaltakon túlmenően csak olyan sportszövetség minősülhet, amelynek:

a) legalább tíz, az adott sportágban tevékenykedő sportszervezet a tagja,

b) legalább három éve folyamatosan országos versenyrendszert (bajnokságot) működtet,

c) versenyrendszerében rendszeresen legalább száz fő, sportági versenyengedéllyel rendelkező sportoló vesz részt.

21. § (1) A szakszövetséget a Fővárosi Bíróság hatáskörrel és kizárólagos illetékességgel külön jogi személy típusként veszi nyilvántartásba.

(2)22 A szakszövetség jogosult elnevezésében a ,,magyar'' megjelölés, továbbá a Magyar Köztársaság címerének és zászlajának használatára. A szakszövetség a közhasznú szervezetekről szóló törvény23 szabályai alapján közhasznú, illetve kiemelkedően közhasznú szervezetnek minősíthető.

22. § (1) A szakszövetség alapvető feladata:

a) szabályzatok kiadásával biztosítani a sportág rendeltetésszerű működését,

b) a sportág nemzetközi szabályaival összhangban kialakítani a sportág versenyrendszerét, e versenyrendszer alapján szervezni a sportág versenyeit (pl. megrendezni az országos bajnokságot, a magyar kupát stb.), meghatározni a sportág hazai versenynaptárát és nemzetközi versenyeken, mérkőzéseken való részvételét,

c) részt venni a sportág nemzetközi szövetségének munkájában, szervezni a sportág részvételét a nemzetközi sportkapcsolatokban,

d) működtetni a nemzeti válogatott kereteket, elősegíteni a sportágához tartozó sportolók részvételét a nemzetközi sporteseményeken,

e) meghatározni a sportág stratégiai fejlesztési koncepcióit (ideértve az utánpótlás-nevelés fejlesztését is) és gondoskodni ezek megvalósításáról,

f) képviselni a sportág érdekeit az állami szervek, a Nemzeti Sportszövetség, a Magyar Olimpiai Bizottság, a többi sportszövetség, illetve más társadalmi szervezetek előtt, valamint a nemzetközi sportéletben,

g) az alapszabályában meghatározott módon szolgáltatásokat nyújtani tagjainak, közreműködni a tagok közötti viták rendezésében, elősegíteni a sportágában működő sportszakemberek képzését és továbbképzését,

h) meghatározni a sportág utánpótlás-fejlesztési koncepcióját és gondoskodni annak végrehajtásáról.

(2) A szakszövetség ellátja az alapszabályában, a sportága nemzetközi szövetségének szabályzataiban, illetve a jogszabályokban meghatározott feladatokat. Ennek keretében különösen:

a) gondoskodik a sportágában a versenyzők nyilvántartásáról, igazolásáról, átigazolásáról, valamint nyilvántartási rendszere alapján adatokat szolgáltat az állami sportinformációs rendszernek,

b) megadja vagy megtagadja a sportági nemzetközi szövetsége, illetve a külföldi sportszövetség által megkívánt hozzájárulást magyar versenyzők külföldi, valamint a külföldi versenyzők Magyarországon történő versenyzéséhez,

c) a versenyszabályzatot, illetve a sportág egyéb szabályzatait megszegő versenyzőkkel, sportszakemberekkel és sportszervezetekkel szemben az e törvényben és a külön jogszabályban meghatározottak szerint sportfegyelmi jogkört gyakorol,

d) érvényesíti a doppingtilalmat,

e) meghatározza a sportlétesítmények használatával, illetve a sporteseményekkel kapcsolatos sportági követelményeket.

(3) A sportág céljainak elérése érdekében a szakszövetség szponzorálási és más kereskedelmi szerződéseket köthet, ideértve – e törvény 36–37. §-ában meghatározott módon – a sportági sportrendezvényekkel kapcsolatos vagyoni értékű jogok hasznosítását is.

23. § (1) A sportág rendeltetésszerű működése érdekében – a külön jogszabályokban előírt más szabályzatok mellett – a szakszövetség az alábbi sporttevékenységgel összefüggő szabályzatokat köteles megalkotni:

a) versenyszabályzat,

b) igazolási (nyilvántartási) és átigazolási szabályzat,

c) sportfegyelmi szabályzat.

(2) Amennyiben a szakszövetség hivatásos vagy vegyes (nyílt) versenyrendszert (bajnokságot) működtet, úgy a versenyszabályzatban külön rendelkeznie kell a hivatásos vagy a vegyes bajnokságban részt vevő sportszervezetekkel, illetve sportolókkal szemben támasztott követelményekről.

(3) A versenyszabályzatban kell rendelkezni a sportág jellegének megfelelően a sportolók élet-, sportbaleset- és vagyonbiztosításának rendszeréről.

(4) A szakszövetség – a 36–37. §-ban foglaltakra figyelemmel – szabályzatban rendelkezhet a sportági sportrendezvényekkel kapcsolatos vagyoni értékű jogok hasznosításáról.

(5) A szakszövetség szabályzataiban köteles a környezet- és természetvédelmi, valamint a közbiztonsági követelményeket, amennyiben pedig a sporttevékenységben állatok is részt vesznek, az állatok védelméről és kiméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvényben foglalt előírásokat is érvényesíteni.

24. § (1) A szakszövetség szervezeti felépítésére az Et. előírásait a következő eltérésekkel kell alkalmazni:

a) a szakszövetség legfelsőbb szerve a tagok képviselőiből álló közgyűlés. A szakszövetség alapszabályának rendelkezése alapján a közgyűlés hatáskörét küldöttgyűlés is gyakorolhatja. A küldöttek számát és a küldöttválasztás módját az alapszabályban kell megállapítani,

b) amennyiben ezt az alapszabály lehetővé teszi – az arányosság elvének betartásával –, egy tagszervezet több képviselőt, illetve küldöttet is küldhet a közgyűlésre, illetve a küldöttgyűlésre,

c) a közgyűlést (küldöttgyűlést) a szakszövetség ügyintéző-képviselő szervének (elnökségének) évente legalább egyszer össze kell hívnia, amelyen meg kell tárgyalni az elnökség szakmai, illetve az Sztv. szerinti pénzügyi beszámolóját, valamint a tárgyévre vonatkozó szakmai és pénzügyi tervét, és amennyiben a szakszövetség közhasznú szervezet, úgy közhasznúsági jelentését is,

d) a szakszövetség közgyűlésének (küldöttgyűlésének) legalább három tagból álló ellenőrző testületet kell választania a szakszövetség gazdálkodásának ellenőrzésére. Ha a szakszövetség hivatásos vagy vegyes (nyílt) versenyrendszert (bajnokságot) működtet, az ellenőrző testület mellett könyvvizsgálót is kell alkalmaznia. A közgyűlés (küldöttgyűlés) a pénzügyi beszámolóról az ellenőrző testület, illetve a könyvvizsgáló írásos jelentése hiányában döntést nem hozhat.

(2) A szakszövetség közgyűlése (küldöttgyűlése) kizárólagos hatáskörébe tartozik:

a) az alapszabály megállapítása, illetve módosítása,

b) a sportág stratégiai fejlesztési koncepcióinak elfogadása,

c) az előző évre vonatkozó szakmai és pénzügyi beszámoló, a közhasznúsági jelentés, valamint a tárgyévi pénzügyi és szakmai terv elfogadása,

d) a szakszövetség elnökének, az elnökség többi tagjának, az ellenőrző testület elnökének és tagjainak megválasztása, illetve visszahívása,

e) a szakszövetség más szakszövetségekkel való egyesülésének, illetve szétválásának elhatározása,

f) a szakszövetség szervezeti egységei jogi személlyé nyilvánítása,

g) gazdasági társaság alapításáról, illetve gazdasági társaságban való részvételről szóló döntés,

h) a szakszövetség önkéntes feloszlásának kimondása, rendelkezés a fennmaradó vagyonról,

i) a szakszövetség 28. § szerinti sportági szövetséggé való átalakulása,

j) mindaz, amit e törvény, más jogszabály, illetve az alapszabály a közgyűlés (küldöttgyűlés) kizárólagos hatáskörébe utal.

(3) A közgyűlés (küldöttgyűlés) akkor határozatképes, ha a tagok képviselőinek (küldötteknek) több mint a fele jelen van. A közgyűlés (küldöttgyűlés) – ha az alapszabály másként nem rendelkezik – a jelenlévő képviselők (küldöttek) több mint felének szavazatával (egyszerű szótöbbséggel) és nyílt szavazással hoz határozatokat.

(4) Az elnökség – az elnökkel együtt – legalább öt tagból áll. A közgyűlés elnökké, elnökségi taggá, illetve az ellenőrző testület elnökévé és tagjává olyan személyt is megválaszthat, aki nem a tag képviselője. A szakszövetség az alapszabályában határozza meg a további tisztségviselők megválasztásával kapcsolatos előírásokat.

(5) Az elnökség és az ellenőrző testület elnöke, illetve tagjai megbízatásának időtartama legfeljebb öt év lehet. Ezek a tisztségviselők újraválaszthatók, de a közgyűlés (küldöttgyűlés) által megbízatásuk lejárta előtt is visszahívhatók.

25. § (1) A szakszövetség közgyűlése (küldöttgyűlése) alapszabályának felhatalmazása alapján a szakszövetség egyes szervezeti egységeit – például tagozatait, területi szervezeteit, szakágait – jogi személyiséggel ruházhatja fel. A jogi személy szervezeti egység vezetésének és működésének rendjét a szakszövetség állapítja meg. A jogi személy szervezeti egység kötelezettségeiért a szakszövetség kezesi felelősséggel tartozik.

(2) Ha a szakszövetség hivatásos bajnokságot rendez, köteles hivatásos tagozatot létrehozni, és azt jogi személlyé nyilvánítani. A hivatásos tagozatban a szakszövetség minden olyan tagja részt vehet, amely indul a hivatásos bajnokságban.

(3) Amennyiben a szakszövetség területi (regionális, megyei, városi stb.) szervezeti egységeket hoz létre és ezeket jogi személynek nyilvánítja, a szakszövetség közgyűlése:

a) engedélyezheti a területre utaló (pl. ,,megyei szövetség'') elnevezés használatát a szervezeti egység részére,

b) a területi szervezet részére olyan vezetési-szervezeti rendet állapíthat meg, mely szerint a szakszövetség adott területen székhellyel rendelkező tagjai gyűlésükön maguk választhatják meg a szervezeti egység vezetőit,

c) a területi szervezet illetékességi területén székhellyel rendelkező tagjai tagdíját a területi szervezet rendelkezésére bocsáthatja, és ezáltal is biztosíthatja a szervezeti egység önálló gazdálkodásának lehetőségét,

d) lehetővé teheti, hogy a területi szervezetek saját nevükben szponzorálási szerződéseket, illetve a helyi (települési, területi) önkormányzatokkal támogatási szerződéseket kössenek, és az ebből származó bevételekkel maguk rendelkezzenek,

e) lehetővé teheti, hogy más szakszövetségek (sportszövetségek) területi szervezeti egységeivel területi jellegű társadalmi szervezeteket hozzanak létre.

(4) A területi szervezeti egységekre megállapított szabályokat megfelelően alkalmazni kell a szakszövetség jogi személy szervezeti egységgé nyilvánított tagozataira, testületeire és szakágaira is.

(5) A szakszövetség jogi személlyé nyilvánított szervezeti egysége:

a) a jogi személyiségét a Fővárosi Bíróság nyilvántartásába történő bejegyzéssel szerzi meg,

b) nevét, székhelyét, az ügyintéző és képviseleti szervének nevét a Fővárosi Bíróság külön alszámon tartja nyilván.

26. § (1) A szakszövetség elsősorban a tagdíjakból, szponzori bevételekből, a kereskedelmi jogai értékesítéséből származó bevételekből, valamint központi költségvetési, önkormányzati, köztestületi, közalapítványi és egyéb támogatásokból gazdálkodik.

(2)24 A szakszövetség csak olyan gazdasági társaságban vehet részt, amelyben felelőssége korlátozott, és e korlátozott felelősségének mértéke nem haladja meg a társaságba általa bevitt vagyon mértékét.

(3) A nemzeti válogatott keretekkel kapcsolatos költségek, illetve a kártérítési felelősség a szakszövetséget terhelik, ugyanakkor megilletik a nemzeti válogatott keretek működéséből származó bevételek is.

27. § (1) A szakszövetség működése felett a törvényességi felügyeletet az ügyészség gyakorolja.

(2) Az ügyész keresete alapján a bíróság akkor is felfüggesztheti a szakszövetség ügyintéző-képviselő szervének tevékenységét, és a tevékenység irányítására felügyelő biztost rendelhet ki, ha a szakszövetség számviteli jogszabályok szerinti eredménye egymást követő két évben negatív, és kötelezettségei legalább ötven százalékkal meghaladják saját vagyonának mértékét. Ha a rendeltetésszerű gazdálkodás nem állítható helyre, a felügyelő biztos javaslatot tesz az ügyésznek a szakszövetség bírósági feloszlatásának kezdeményezésére.

(3)

a) A szakszövetség feloszlatása vagy jogutód nélküli megszűnése esetén a hitelezők kielégítése után fennmaradó vagyont annak a sportköztestületnek a rendelkezésére kell bocsátani, amelynek a szakszövetség a feloszlatása vagy a jogutód nélküli megszűnése előtt tagja volt.

b) Ha a szakszövetség több sportköztestületnek is tagja volt, a feloszlatása vagy a jogutód nélküli megszűnése esetén a hitelezők kielégítése után fennmaradó vagyont egyenlő arányban kell felosztani a sportköztestületek között.

c) Ha a feloszlatott, vagy jogutód nélkül megszűnt szakszövetség egyik sportköztestületnek sem volt a tagja, a hitelezők kielégítése után fennmaradó vagyon állami tulajdonba kerül, és azt közérdekű sportcélra kell fordítani.

A sportági szövetségek

28. § (1)25 A sportági szövetség az Et. alapján működő társadalmi szervezetek szövetsége, amelynek tagjai kizárólag sportszervezetek, sportiskolák lehetnek. Sportági szövetség országos jelleggel is működhet. Egy sportágban csak egy országos sportági szövetség működhet.

(2) A szakszövetségnek az e törvényben és a külön jogszabályokban meghatározott feladatait az országos sportági szövetség akkor láthatja el, ha nem felel meg a 20. § (4)–(5) bekezdésében meghatározott feltételeknek és:

a) sportágában szakszövetség nem működik, továbbá

b) sportágában legalább három földrészről, tizenöt tagországgal sportági nemzetközi szakszövetség és legalább öt éve világ- vagy Európa-bajnoki versenyrendszer működik,

c) a b) pont szerinti sportági szakszövetség tagja,

d) legalább a sportágában tevékenykedő tíz sportszervezet taggal rendelkezik, és versenyrendszerében rendszeresen legalább száz – versenyengedéllyel rendelkező – versenyző vesz részt,

e) legalább három éve folyamatosan országos jellegű versenyrendszert működtet,

f) szerepel az illetékes bíróság társadalmi szervezeti nyilvántartásában, és alapszabályán kívül rendelkezik az e törvényben és a külön jogszabályokban megállapított, a szakszövetségek részére kötelezővé tett szabályzatokkal.

(3) Az országos sportági szövetséget megfelelően megilletik és terhelik a szakszövetségekre e törvényben és más jogszabályokban meghatározott jogok és kötelezettségek.

(4) Az országos sportági szövetség felvételét kérheti a Nemzeti Sportszövetségbe.

(5) A sportági szövetség állami támogatásban részesíthető.

(6) Ha a sportági szövetség a (2) bekezdésben meghatározott feltételeknek megfelelő országos sportági szövetség, ezt a bírósági nyilvántartásban kifejezetten fel kell tüntetni.

A szabadidősport szövetségek és a fogyatékosok sportszövetségei

29. § (1) A szabadidősport szövetségek nem feltétlenül sportágak szerint szerveződő, a szabadidős sporttevékenységre létrehozott országos sportszövetségek.

(2) A fogyatékosok sportszövetségei alapvetően a fogyatékossági ágak szerint sérülés-specifikusan szerveződő, a fogyatékosok verseny- és szabadidősportját szolgáló, sporttevékenységre létrehozott országos sportszövetségek.

(3) A fogyatékosok országos sportszövetségei elláthatják mindazon feladatokat, és gyakorolhatják mindazon jogköröket, amelyeket a szakszövetségek ellátnak és gyakorolnak.

A diák- és a főiskolai-egyetemi sport sportszövetségei

30. § (1) A diák- és főiskolai-egyetemi sport sportszövetségei a diák- és főiskolai-egyetemi sport versenyeinek (a továbbiakban együtt: diáksport verseny) szervezésére, illetve az abban való közreműködésre létrehozott országos sportszövetségek.

(2) Az országos diák- és főiskolai-egyetemi sport sportszövetségei által, illetve közreműködésükkel szervezett diáksport versenyeken résztvevő sportoló a tanulói, hallgatói jogviszonya alapján diáksportolónak minősül függetlenül attól, hogy versenyző vagy szabadidős sportoló.

(3) A diáksport versenyek elkülönülnek a szakszövetség vagy az országos sportági szövetség versenyrendszerében szervezett versenyektől.

(4) A diáksport versenyeket a diák- és főiskolai-egyetemi sport sportszövetségei önállóan – az adott sportág szövetségével egyeztetve – írják ki.

IV. Fejezet

A SPORT VERSENYRENDSZERE

31. § (1) A sportszövetség:

a) amatőr,

b) hivatásos,

c) vegyes (nyílt)

versenyrendszert működtethet (bajnokságot írhat ki).

(2) Amatőr versenyrendszerben (bajnokságban) az amatőr sportolók és sportegyesületek mellett hivatásos sportolók, illetve sportvállalkozások csak a sportszövetség versenyszabályzatában megállapított feltételek mellett vehetnek részt. E feltételek keretében a sportszövetség korlátozhatja a sportvállalkozás által foglalkoztatható hivatásos sportolók számát.

(3) A sportszövetség hivatásos versenyrendszert (bajnokságot) csak az amatőr bajnokság mellett írhat ki. Hivatásos versenyrendszer (bajnokság) helyett vegyes (nyílt) bajnokság is kiírható.

(4) Hivatásos versenyrendszerben (bajnokságban) a hivatásos sportolók és sportvállalkozások mellett sportegyesület csak akkor vehet részt, ha a sportszövetség versenyszabályzata ezt lehetővé teszi, és ha a sportegyesület a hivatásos versenyrendszerben (bajnokságban) részt vevő szakosztályát jogi személlyé nyilvánította. A hivatásos versenyrendszerben (bajnokságban) induló sportegyesületnek, illetve jogi személy szakosztályának mindazon pénzügyi, adminisztratív, technikai és szakmai feltételeket teljesíteni kell, amelyeket a sportszövetség versenyszabályzata a hivatásos versenyrendszer (bajnokság) résztvevőire nézve megállapít.

(5) Hivatásos versenyrendszerben (bajnokságban) részt vevő sportvállalkozások amatőr sportolókat, sportegyesületek pedig hivatásos sportolókat egyaránt foglalkoztathatnak. A sportszövetség szabályzatában a hivatásos és amatőr sportolók számára, illetve arányára kötelező szabályokat állapíthat meg.

(6) Vegyes (nyílt) versenyrendszerben (bajnokságban) amatőr és hivatásos sportolók, sportegyesületek és sportvállalkozások egyaránt korlátozás nélkül részt vehetnek.

32. § (1) Versenyrendszerben csak az a sportszervezet vehet részt, amelynek nincs kilencven napnál régebben lejárt köztartozása.

(2) Azt, hogy a sportszervezetnek nincs kilencven napnál régebben lejárt köztartozása, a sportszervezetnek a versenyrendszerbe (bajnokságba) való nevezéskor, illetve ha a versenyrendszer versenyeire versenyenként kell nevezni, az évenkénti első nevezésekor kell igazolnia.

(3) A kilencven napnál régebben lejárt köztartozás nélkül történő működésnek a versenyrendszer (bajnokság) egész időtartama alatt fenn kell állnia. Ha ilyen köztartozás fennállása a versenyrendszer (bajnokság) közben kerül megállapításra, a sportszervezetet a versenyrendszerből (bajnokságból) – fegyelmi eljáráson kívül – ki kell zárni. A kizárt sportszervezettel jogviszonyban álló sportolók egyéni sportágakban a versenyrendszer (bajnokság) kizárás előtti versenyein elért eredményeit a kizárás nem érinti.

(4)26 Az állami adóhatóság a sportszövetség írásbeli kérelmére, annak kézhezvételétől számított tizenöt napon belül tájékoztatást köteles nyújtani a sportszövetség versenyrendszerében (bajnokságában) részt vevő sportszervezetek köztartozásairól. A köztartozás ténye és mértéke közérdekű adatnak minősül.

33. § (1) Nem vehet részt a versenyrendszerben (nem nevezhet a bajnokságba) a 32. § (1) bekezdésében foglalt eseten túlmenően:

a)27 az a sportvállalkozás, illetve az a sportegyesület, amellyel szemben a csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló törvény szerint csőd- vagy felszámolási eljárás van folyamatban,

b) az a sportegyesület, amely elhatározta feloszlását, illetve amellyel szemben az ügyészség a sportegyesület feloszlatására irányuló kérelmet nyújtott be a bírósághoz,

c) az a sportvállalkozás, amelynél végelszámolási eljárás indult.

(2) A versenyrendszerben (bajnokságban) való indulás (nevezés) joga nem ruházható át, az erre irányuló szerződés semmis. E rendelkezés alól kivételt képez, ha:

a) a sportegyesület hivatásos versenyrendszerben (bajnokságban) való részvétel céljából gazdasági társaságot alapít (abban tagként részt vesz), és az indulási jogot erre a társaságra ruházza át,

b) a sportvállalkozás az amatőr versenyrendszerbe (bajnokságba) kerül, köztartozása nincs, és az indulási jogát a tagjaként működő sportegyesületre ruházza át.

(3) Ha a sportszervezet általános jogutóddal szűnik meg, az indulási jog az általános jogutódra átszáll. Ha a sportszervezet általános jogutód nélkül szűnik meg, az indulási jog megszűnik.

(4) Ha a sportszervezet székhelyét, telephelyét, illetve nevét megváltoztatja és a változás a sportszervezet indulási jogát érinti, a sportszövetség szabályzatában megjelölt szerve hivatalból vagy kérelemre megvizsgálhatja, hogy a változás az indulási jog joggal való visszaélést megvalósító átruházására irányul-e. A vizsgálat eredménye alapján a sportszövetség elnöksége az eset összes körülményei mérlegelése alapján dönt arról, hogy a változást végrehajtó sportszervezet részt vehet-e a versenyrendszerben. Az elnökségnek az indulás jogát megtagadó határozatával szemben az érintett sportszervezet a határozat kézbesítésétől számított harminc napos jogvesztő határidőn belül keresettel bírósághoz, illetve a 47. § szerint a Sport Állandó Választottbírósághoz fordulhat.

34. § (1) A sportszövetségnek a versenyszabályzatában a hivatásos, illetve a vegyes (nyílt) versenyrendszerben (bajnokságban) részt vevő sportszervezetek számára azonos pénzügyi, adminisztratív, technikai és szakmai követelményeket kell megállapítania.

(2) A sportszövetség a hivatásos, illetve vegyes versenyrendszerre (bajnokságra) vonatkozó szabályzatában:

a) előírhatja a nevezés leadásával egyidejűleg meghatározott összegű óvadék letételét. Az óvadékot a sportszövetségnek kamatozó külön számlán kell kezelnie, és azt a bajnokság befejezésekor a kamatokkal együtt a bajnokság befejezésétől számított nyolc napon belül vissza kell fizetnie a sportszervezetnek. Ha a sportszervezet a bajnokságot nem fejezi be, az óvadék a sportszövetséget illeti,

b) a sportlétesítmény technikai színvonalával, illetve a sportesemény rendezésével kapcsolatban az amatőr bajnoksághoz képest többletkövetelményeket állapíthat meg,

c) meghatározhatja a sportszervezet által kötelezően foglalkoztatandó hivatásos sportolók, továbbá a sportszervezet által az utánpótlás (tartalék) bajnokság(ok)ban indítandó csapatok, illetve versenyzők számát,

d) előírhatja a sportszervezet előző évi pénzügyi beszámolójának, illetve tárgyévi pénzügyi tervének a sportszövetséghez történő benyújtását,

e)28 előírhatja, hogy a sportszervezet köteles a sportszövetség könyvvizsgálójának betekintést biztosítani a sportszervezet könyveibe, illetve köteles felhatalmazást adnia az adóhatóság és a számláját vezető pénzforgalmi szolgáltató számára, hogy a sportszervezet köztartozásairól, és pénzügyi forgalmáról – annak kérelmére – a sportszövetség könyvvizsgálóját tájékoztassa.

(3) A sportszövetség hivatásos, illetve vegyes (nyílt) versenyrendszerére vonatkozó szabályzatában meghatározhatja a hivatásos sportoló részére a sportszervezet részéről fizethető munkabér és egyéb juttatások együttes felső határát, továbbá a részére fizethető igazolási, valamint átigazolási juttatások legmagasabb mértékét, és a sportszervezet adott sportágban tevékenykedő összes hivatásos sportolója részére fizethető valamennyi juttatás felső határát.

(4) A sportszövetség hivatásos tagozata a hivatásos sportolók érdekképviseletét ellátó szakszervezettel kollektív szerződést köthet.

V. Fejezet

KERESKEDELMI SZERZŐDÉSEK

35. § (1) Szponzorálási szerződésben a szponzor természetes vagy jogi személy, illetve jogi személységgel nem rendelkező szervezet arra vállal kötelezettséget, hogy pénz- vagy természetbeni szolgáltatás útján támogatja a szponzorált sportoló, sportszervezet, sportszövetség vagy sportköztestület sporttevékenységét, a szponzorált pedig lehetővé teszi, hogy sporttevékenységét a szponzor marketingtevékenysége során felhasználja.

(2) A szponzorálás során a sporttevékenységet egészségre ártalmas életmóddal vagy szolgáltatással, illetve egészségre ártalmas más tevékenységgel, valamint környezetveszélyeztető és -károsító magatartással összefüggésben tilos megjeleníteni.

(3) Arculat-átviteli (piacépítési) szerződés alapján a felhasználó marketingtevékenysége keretében ellenérték fejében a sportoló nevét, képmását, továbbá a sportszervezet, sportszövetség vagy sportköztestület nevét, jelvényét, illetve a sporttevékenységgel összefüggő más eszmei javakat használ fel hirdetőtáblákon, dísz- és ajándéktárgyakon, ruházaton, más tárgyakon, valamint elektronikus úton a fogyasztói döntések befolyásolása céljából.

(4) Arculat-átviteli szerződést felhasználóként természetes és jogi személy, valamint jogi személységgel nem rendelkező szervezet köthet sportolóval, sportszövetséggel, sportvállalkozással vagy sportköztestülettel.

(5)29 A sportoló nevét, illetve képmását arculat-átviteli szerződés keretében – amennyiben a szerződést sportszervezet, sportszövetség vagy sportköztestület köti a felhasználóval – csak a sportoló előzetes írásbeli hozzájárulása alapján lehet felhasználni, az ezzel ellentétes megállapodás semmis. Ez a szabály irányadó a sportoló nevét vagy képmását érintő reklám- vagy egyéb szerződésekre is. A sportoló, a sportszervezet, a sportszövetség, a sportköztestület jó hírnevének, illetve személyiségi jogainak védelmére a Polgári Törvénykönyv rendelkezései az irányadók.

(6)30 A szponzorálási és az arculat-átviteli szerződésre egyebekben a Polgári Törvénykönyv szerződésekre vonatkozó általános rendelkezéseit kell alkalmazni.

36. § (1) A sporttevékenység, illetve a sportversenyek televíziós, rádiós, valamint egyéb elektronikus-digitális technikákkal (pl. internet) történő közvetítésének engedélyezése vagyoni értékű jogot képez.

(2) A közvetítések engedélyezésének vagyoni értékű jogaival kapcsolatos szabályokat megfelelően alkalmazni kell a sporttevékenységgel kapcsolatos más vagyoni értékű jogokra is.

(3) A vagyoni értékű jogok gazdasági társaság törzs(alap)tőkéjébe nem pénzbeli hozzájárulásként nem vihetők be, és mellékszolgáltatásnak sem minősülhetnek. E vagyoni értékű jogok ügynöki vagy bizományosi szerződésen keresztül is hasznosíthatók.

(4) A sporttevékenységével összefüggő vagyoni értékű jogok a sportolót vagy a versenyzővel fennálló tagsági, illetve szerződéses viszony alapján a sportszervezetet illetik meg.

(5) A válogatott keretek mérkőzéseivel (versenyeivel) kapcsolatos vagyoni értékű jogok a sportszövetséget illetik meg.

37. § (1) A sportszövetség jogosult az általa kiírt és szervezett versenyrendszerre nézve szabályzatban úgy rendelkezni, hogy tagjai 36. § szerinti egyes vagyoni értékű jogait hasznosításra meghatározott időre magához vonja. Ebben az esetben a felhasználóval az értékesítésre irányuló szerződést a sportszövetség köti meg.

(2) A vagyoni értékű jogok elvonásáért a 36. § (4) bekezdésében megjelölt jogosultak részére a sportszövetségnek lehetőség szerint előre meghatározott és a közvetítési jog piaci értékével arányos ellenértéket kell fizetnie. Az ellenérték megállapítása, illetve az értékesítési szerződés megkötése előtt a sportszövetségnek ki kell kérnie az érintett sportszervezetek álláspontját. Ezt követően az ellenértéket a szabályzatban meghatározott módon úgy kell megállapítani, hogy az a sportág sajátosságainak megfelelően arányosan vegye figyelembe:

a) a közvetítések számát, továbbá nézettségét,

b) a sportszervezet által elért versenyeredményt,

c) a sportszövetség többi tagjával való együttműködés (szolidaritás) elvét, ideértve az amatőrök és az utánpótlás-nevelés támogatását is.

(3) A sportszövetség a sportszervezeteket illető vagyoni jogok hasznosításából álló ellenértékből csak annyit vonhat el maga számára, amely a közvetítésekkel kapcsolatos szervezési költségeit fedezi.

(4) Ha a verseny (sportrendezvény) nem képezi a sportszövetség versenyrendszerének részét, a szervező a versenykiírásban úgy rendelkezhet, hogy a versennyel kapcsolatos vagyoni értékű jogok hasznosítását magának tartja fenn.

VI. Fejezet

A SPORTKÖZTESTÜLETEK,
A SPORT ÁLLANDÓ VÁLASZTOTTBÍRÓSÁG
ÉS A SPORTKÖZALAPÍTVÁNYOK

A Magyar Olimpiai Bizottság

38. § (1)31 A Magyar Olimpiai Bizottság (a továbbiakban: MOB) köztestület, amely a közhasznú szervezetekről szóló törvény szerinti közhasznú társasági nyilvántartásba vétel nélkül, kiemelkedően közhasznú szervezetnek minősül. A MOB jogosult a Magyar Köztársaság címerének és zászlajának használatára.

(2) A MOB feletti törvényességi felügyeletet az ügyészség gyakorolja.

(3) A MOB feladatai elsősorban:

a) a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (a továbbiakban: NOB) alapszabályában és egyéb szabályzataiban a nemzeti olimpiai bizottságok részére megállapított célkitűzések és feladatok végrehajtása,

b) a szakszövetségekkel együttműködve a versenyzők olimpiai játékokra való felkészülésének, illetve részvételének szakmai elősegítése, az olimpiai mozgalom fejlesztése,

c) az olimpiai mozgalom érdekében az olimpiai játékok jelképeinek védelme,

d) az olimpiai mozgalom eszményének jegyében az ifjúság testi, erkölcsi és kulturális nevelésének segítése, a tisztességes játék (fair play) szellemében való versenyzés támogatása, fellépés a sportmozgalomra ható káros jelenségek ellen,

e) részvétel a sportösztöndíj-rendszer működtetésében,

f)32 együttműködés az állami szervekkel, a Magyar Paralimpiai Bizottsággal és a nemzeti sportszövetségekkel a sport stratégiai fejlesztési céljainak meghatározásában, illetve megvalósításában,

g) a sporttal kapcsolatos jogszabálytervezetek véleményezése, a sporttal kapcsolatos kormányzati intézkedések megtételének kezdeményezése.

(4)33 A MOB feladatai a sportpolitikáért felelős miniszter által vezetett minisztérium költségvetési fejezetéből nyújtott sportcélú állami támogatásokkal összefüggésben – az e törvényben és a külön jogszabályban meghatározottak szerint – a következők:

a)34 az olimpiai mozgalmat képviselve közreműködik a magyar sport állami támogatása elosztási arányaira vonatkozó javaslat kialakításában,

b) a Nemzeti Sportszövetséggel és a Sportegyesületek Országos Szövetségével közösen javaslatot dolgoz ki a versenysport és az utánpótlás-nevelés feladataira, valamint a versenysport és az utánpótlás-nevelés pályázati úton történő támogatására szolgáló állami támogatás felhasználására,

c) dönt a rendelkezésére bocsátott állami támogatásról.

(5) A MOB kizárólagosan jogosult a NOB előírásaival összhangban:

a) a sportágak és a sportolók nevezésére a téli és nyári olimpiai játékokra, valamint a téli és nyári európai ifjúsági olimpiai bajnokságokra,

b) az olimpiai zászló, jelvény, jelmondat, valamint az ,,olimpia'' és az ,,olimpiai'' elnevezés kereskedelmi vagy egyéb célú felhasználására, illetve ezek mások általi használatának, hasznosításának engedélyezésére, valamint az ezzel kapcsolatos vagyoni jogok gyakorlására, illetve az ezekkel való rendelkezésre.

(6) A MOB közreműködik az olimpiai központok fejlesztésében, illetve szakmai tevékenységének kidolgozásában.

39. § (1) A MOB tagjai azok a büntetlen előéletű magyar állampolgárok, valamint az olimpiai sportágak azon képviselői, akik elismerik és magukénak vallják az olimpiai eszmét, készek elősegíteni a MOB működését, akiket a MOB alapszabályában felsorolt szervek és szervezetek képviselőiként taggá delegálnak, illetőleg akik a MOB alapszabályában foglaltak szerint személyes jogosultság alapján válnak tagokká.

(2) A MOB legfelsőbb szerve a közgyűlés, amely a tagok összességéből áll. A közgyűlésben az alapszabályban rögzített számú helyet kell biztosítani az olimpiai sportágak országos szakszövetségei által jelölt személyeknek azzal, hogy számuknak meg kell haladnia a MOB tagjai létszámának felét.

(3) A MOB elnökségének tagjait a közgyűlés választja. Az elnökség tagja büntetlen előéletű magyar állampolgár lehet. A MOB elnökségének tagja nem lehet állami vezető.

(4)35 A MOB közgyűlésén a sportpolitikáért felelős miniszter, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke, valamint a nemzeti sportszövetségek elnökei tanácskozási joggal vehetnek részt.

(5) A MOB rendelkezésére bocsátott állami támogatás felhasználásáról való döntés a közgyűlés kizárólagos hatáskörébe tartozik. A MOB közgyűlése köteles könyvvizsgálót választani a MOB gazdálkodásának ellenőrzésére.

(6) A MOB működésének részletes szabályait a NOB szabályainak, valamint e törvény és a külön jogszabályok rendelkezéseinek figyelembevételével a közgyűlés által elfogadott alapszabály határozza meg.

(7) Az állam évente hozzájárul a MOB működési kiadásaihoz.

39/A. §36 (1) A MOB tagjait a főtitkár vagy az azzal azonos jogállású tisztségviselő (a továbbiakban együtt: MOB főtitkár) tartja nyilván.

(2) A MOB leendő tagja tagfelvételi kérelmének, illetve a személyes jogosultság alapján a MOB tagjává váló személy a tagfelvételre irányuló nyilatkozatának benyújtásával egyidejűleg hatósági bizonyítvánnyal igazolja a MOB főtitkár részére azt a tényt, hogy büntetlen előéletű.

(3) A MOB elnökségi tagjának jelölt személy az elnökségi taggá választását megelőzően a MOB főtitkár részére hatósági bizonyítvánnyal igazolja azt a tényt, hogy büntetlen előéletű.

(4) A

a) MOB tagja a tagság fennállása alatt a MOB elnökének felhívására,

b) MOB elnökségi tagja az elnökségi megbízatásának időtartama alatt a közgyűlés írásbeli – a mulasztás jogkövetkezményeinek ismertetését tartalmazó – felhívására

a felhívástól számított tizenöt munkanapon belül, vagy ha e határidőn belül a felhívott személyen kívül álló ok miatt nem lehetséges, az ok megszűnését követően haladéktalanul, a MOB főtitkár részére hatósági bizonyítvánnyal igazolja azt a tényt, hogy büntetlen előéletű.

(5) Ha a MOB tagja, illetve a MOB elnökségi tagja igazolja, hogy büntetlen előéletű, a MOB a bűnügyi nyilvántartó szerv által az igazolás céljából kiállított hatósági bizonyítvány kiadása iránti eljárásért megfizetett igazgatási szolgáltatási díjat részére megtéríti.

(6) Ha a MOB tagja, illetve a MOB elnökségi tagja büntetett előéletűvé válik, vagy a (4) bekezdésben meghatározott igazolási kötelezettségének a teljesítését elmulasztja, tagsági jogviszonya, illetve elnökségi tagsági megbízatása megszűnik.

(7) A MOB főtitkár

a) a (2) bekezdés alapján megismert személyes adatokat a MOB-tagságról meghozott döntés időpontjáig,

b) a (3) bekezdés alapján megismert személyes adatokat a MOB elnökségi tagságról meghozott döntés időpontjáig,

c) a (4) bekezdés alapján megismert személyes adatokat a MOB-tag tagsági viszonyának megszűnéséig

kezeli.

A Magyar Paralimpiai Bizottság

40. § (1)37 A Magyar Paralimpiai Bizottság (a továbbiakban: MPB) köztestület, amely a közhasznú szervezetekről szóló törvény szerinti közhasznú társasági nyilvántartásba vétel nélkül kiemelkedően közhasznú szervezetnek minősül. Az MPB-t a sportigazgatási szerv tartja nyilván. Az MPB jogosult a Magyar Köztársaság címerének és zászlajának használatára.

(2) Az MPB feletti törvényességi felügyeletet az ügyészség gyakorolja.

(3) Az MPB feladatai elsősorban:

a) a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság alapszabályában és egyéb szabályzataiban a nemzeti paralimpiai bizottságok részére megállapított célkitűzések és feladatok végrehajtása,

b) a szakszövetségekkel, sportszövetségekkel együttműködve a sportolók paralimpiai játékokra történő felkészülésének, illetve részvételének szakmai elősegítése, a paralimpiai mozgalom fejlesztése,

c) a paralimpiai mozgalom érdekében a paralimpiai játékok jelképeinek védelme,

d) a paralimpiai mozgalom eszményének jegyében az érintett ifjúság testi, erkölcsi és kulturális nevelésének segítése, a tisztességes játék (fair play) szellemében való versenyzés támogatása, fellépés a sportmozgalomra ható káros jelenségek ellen,

e)38 együttműködés az állami szervekkel, a MOB-bal és a nemzeti sportszövetségekkel a sport stratégiai fejlesztési céljainak megvalósításában.

(4)39 Az MPB feladatai a sportpolitikáért felelős miniszter által vezetett minisztérium költségvetési fejezetéből nyújtott sportcélú állami támogatásokkal összefüggésben – az e törvényben és a külön jogszabályban meghatározottak szerint – a következők:

a)40 a paralimpiai mozgalmat képviselve közreműködik a magyar sport állami támogatása elosztási arányaira vonatkozó javaslat kialakításában,

b) a Fogyatékosok Nemzeti Sportszövetségével és a Sportegyesületek Országos Szövetségével közösen javaslatot dolgoz ki a fogyatékosok versenysportjára vonatkozó feladatokra, valamint a fogyatékosok versenysportja pályázati úton történő támogatására szolgáló állami támogatás felhasználására,

c) dönt a rendelkezésére bocsátott állami támogatásról.

(5) Az MPB kizárólagosan jogosult a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság előírásaival összhangban:

a) a sportágak és a sportolók nevezésére a paralimpiai játékokra,

b) a paralimpiai zászló, jelvény, jelmondat kereskedelmi vagy egyéb célú használatára, illetve ezek mások általi használatának, hasznosításának engedélyezésére.

(6) Az MPB közreműködik az olimpiai központok fejlesztésében, illetve szakmai tevékenységének kidolgozásában.

41. § (1) Az MPB-be felvételüket kérhetik azok a szakszövetségek, országos sportági szövetségek és a fogyatékosok azon országos sportszövetségei, amelyek sportága szerepel a Paralimpia programjában.

(2) Az MPB legfelsőbb szerve a közgyűlés, amely a tagok összességéből áll. A közgyűlésben az alapszabályban rögzített számú helyet kell biztosítani a paralimpiai sportágak országos sportszövetségei, illetve szakszövetségei által jelölt személyeknek azzal, hogy számuknak meg kell haladnia az MPB tagjai létszámának felét.

(3) Az MPB elnökségének tagjait a közgyűlés választja, az elnökség tagja büntetlen előéletű magyar állampolgár lehet. Az MPB elnökségének tagja nem lehet állami vezető.

(4)41 Az MPB közgyűlésén a sportigazgatási szerv vezetője, a MOB elnöke, valamint a nemzeti sportszövetségek elnökei tanácskozási joggal részt vehetnek.

(5) Az MPB rendelkezésére bocsátott állami támogatás felhasználásáról való döntés a közgyűlés kizárólagos hatáskörébe tartozik. Az MPB közgyűlése köteles könyvvizsgálót választani az MPB gazdálkodásának ellenőrzésére.

(6) Az MPB működésének részletes szabályait a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság szabályainak, valamint e törvény és a külön jogszabályok rendelkezéseinek figyelembevételével a közgyűlés által elfogadott alapszabály határozza meg.

(7) Az állam évente hozzájárul a Magyar Paralimpiai Bizottság működési kiadásaihoz.

41/A. §42 (1) Az MPB tagjait a főtitkár vagy az azzal azonos jogállású tisztségviselő (a továbbiakban együtt: MPB főtitkár) tartja nyilván.

(2) Az MPB leendő tagja tagfelvételi kérelmének, illetve a személyes jogosultság alapján az MPB tagjává váló személy a tagfelvételre irányuló nyilatkozatának benyújtásával egyidejűleg hatósági bizonyítvánnyal igazolja az MPB főtitkár részére azt a tényt, hogy büntetlen előéletű.

(3) Az MPB elnökségi tagjának jelölt személy az elnökségi taggá választását megelőzően az MPB főtitkár részére hatósági bizonyítvánnyal igazolja azt a tényt, hogy büntetlen előéletű.

(4) Az

a) MPB tagja a tagság fennállása alatt az MPB elnökének felhívására,

b) MPB elnökségi tagja az elnökségi megbízatásának időtartama alatt a közgyűlés írásbeli – a mulasztás jogkövetkezményeinek ismertetését tartalmazó – felhívására

a felhívástól számított tizenöt munkanapon belül, vagy ha e határidőn belül a felhívott személyen kívül álló ok miatt nem lehetséges, az ok megszűnését követően haladéktalanul, az MPB főtitkár részére hatósági bizonyítvánnyal igazolja azt a tényt, hogy büntetlen előéletű.

(5) Ha az MPB tagja, illetve az MPB elnökségi tagja igazolja, hogy büntetlen előéletű, az MPB a bűnügyi nyilvántartó szerv által az igazolás céljából kiállított hatósági bizonyítvány kiadása iránti eljárásért megfizetett igazgatási szolgáltatási díjat részére megtéríti.

(6) Ha az MPB tagja, illetve a MPB elnökségi tagja büntetett előéletűvé válik, vagy a (4) bekezdésben meghatározott igazolási kötelezettségének a teljesítését elmulasztja, tagsági jogviszonya, illetve elnökségi tagsági megbízatása megszűnik.

(7) Az MPB főtitkár

a) a (2) bekezdés alapján megismert személyes adatokat az MPB-tagságról meghozott döntés időpontjáig,

b) a (3) bekezdés alapján megismert személyes adatokat az MPB elnökségi tagságról meghozott döntés időpontjáig,

c) a (4) bekezdés alapján megismert személyes adatokat az MPB-tag tagsági viszonyának megszűnéséig

kezeli.

A Nemzeti Sportszövetség

42. § (1)43 A Nemzeti Sportszövetség a szakszövetségek, illetve az országos sportági szövetségek önkéntes részvételével működő – a közhasznú szervezetekről szóló törvény szerinti közhasznú társasági nyilvántartásba vétel nélkül kiemelkedően közhasznú szervezetnek minősülő – köztestület, amelyet a sportigazgatási szerv tart nyilván.

(2) A szakszövetségek – a Nemzeti Sportszövetség alapszabályának elfogadása esetén – alanyi jogon, az országos sportági szövetségek pedig a Nemzeti Sportszövetség közgyűlésének az össztaglétszám kétharmados többségével hozott határozata alapján lehetnek tagjai a Nemzeti Sportszövetségnek.

(3) A Nemzeti Sportszövetség:

a)44 képviseli tagjai közös érdekeit az állami szervek, az önkormányzatok, a MOB, az MPB, a további két nemzeti sportszövetség, a sportközalapítványok, illetve más társadalmi szervezetek előtt,

b) összehangolja tagjai tevékenységét, illetve versenyrendszerét, összeállítja az országos összesített versenynaptárt, valamint sportszakmai, gazdasági, jogi és egyéb szolgáltatásokat nyújt, és pályázatokat ír ki tagjai részére,

c)45 együttműködik a sportigazgatási szervvel, a MOB-bal, az MPB-vel és a további két nemzeti sportszövetséggel a magyar sport fejlesztése érdekében,

d) véleményt nyilvánít sportpolitikai kérdésekben, kezdeményezi kormányzati intézkedések megtételét, véleményezi a sporttal kapcsolatos jogszabálytervezeteket,

e) részt vesz a nem kormányzati nemzetközi sportszervezetek, különösen az Európai Nem Kormányzati Sportszervezetek Szövetségének (ENGSO) tevékenységében,

f) működteti a Sport Állandó Választottbíróságot,

g) elsősorban a tagjai útján segíti az utánpótlás-nevelést,

h)46 együttműködik a sportigazgatási szervvel az állami sportinformációs rendszer működtetésében,

i) szervezi az AGFIS világjátékokon való magyar részvételt, illetve az arra való felkészülést.

(4)47 A Nemzeti Sportszövetség feladatai a sportpolitikáért felelős miniszter által vezetett minisztérium költségvetési fejezetéből nyújtott sportcélú állami támogatásokkal összefüggésben – az e törvényben, valamint a külön jogszabályban meghatározottak szerint – a következők:

a)48 a tagságát képviselve közreműködik a magyar sport állami támogatása elosztási arányaira vonatkozó javaslat kialakításában,

b) a MOB-bal és a Sportegyesületek Országos Szövetségével közösen javaslatot dolgoz ki a versenysport és az utánpótlás-nevelés feladataira, valamint a versenysport és az utánpótlás-nevelés pályázati úton történő támogatására szolgáló állami támogatás felhasználására,

c) dönt a rendelkezésére bocsátott állami támogatásról.

(5) A Nemzeti Sportszövetség elnöksége tagjainak legalább a felét az olimpiai sportágakat képviselő tagok javaslata alapján kell a Nemzeti Sportszövetség közgyűlésének megválasztania.

A Nemzeti Szabadidősport Szövetség

43. § (1)49 A Nemzeti Szabadidősport Szövetség az országos szabadidősport szövetségek önkéntes részvételével működő – a közhasznú szervezetekről szóló törvény szerinti közhasznú társasági nyilvántartásba vétel nélkül kiemelkedően közhasznú szervezetnek minősülő – köztestület, amelyet a sportigazgatási szerv tart nyilván.

(2) A Nemzeti Szabadidősport Szövetség:

a)50 képviseli a szabadidősport, illetve tagjai közös érdekeit az állami szervek, az önkormányzatok, a MOB, az MPB, a további két nemzeti sportszövetség és más társadalmi szervezetek előtt,

b) összehangolja tagjai tevékenységét, továbbá sportszakmai, gazdasági, jogi és más szolgáltatásokat nyújt, pályázatokat ír ki részükre,

c) véleményt nyilvánít sportpolitikai kérdésekben, kezdeményezi kormányzati intézkedések megtételét, véleményezi a sporttal kapcsolatos jogszabálytervezeteket,

d) részt vesz a szabadidősporttal kapcsolatos nemzetközi együttműködésben,

e)51 együttműködik a sportigazgatási szervvel, a MOB-bal, az MPB-vel és a további két nemzeti sportszövetséggel a magyar sport fejlesztésében,

f) elsősorban tagjai útján segíti az utánpótlás-nevelést.

(3)52 A Nemzeti Szabadidősport Szövetség feladatai a sportpolitikáért felelős miniszter által vezetett minisztérium költségvetési fejezetéből a szabadidősportra, a diáksportra és a főiskolai-egyetemi sportra nyújtott sportcélú állami támogatásokkal összefüggésben – az e törvényben, valamint a külön jogszabályban meghatározottak szerint – a következők:

a)53 a tagságát képviselve közreműködik a magyar sport állami támogatása elosztási arányaira vonatkozó javaslat kialakításában,

b)54 a Wesselényi Miklós Sport Közalapítvánnyal javaslatot dolgoz ki a szabadidősport, a diáksport és a főiskolai-egyetemi sport feladataira, valamint a szabadidősport, a diáksport és a főiskolai-egyetemi sport pályázati úton történő támogatására szolgáló állami támogatás felhasználására,

c) dönt a rendelkezésére bocsátott állami támogatásról.

(4) Az országos szabadidősport szövetségek alanyi jogon tagjai lehetnek a Nemzeti Szabadidősport Szövetségnek, ha annak alapszabályát elfogadják.

A Fogyatékosok Nemzeti Sportszövetsége

44. § (1)55 A Fogyatékosok Nemzeti Sportszövetsége a fogyatékosok sportja területén működő országos sportszövetségek önkéntes részvételével működő – a közhasznú szervezetekről szóló törvény szerinti közhasznú társasági nyilvántartásba vétel nélkül kiemelkedően közhasznú szervezetnek minősülő – köztestület, amelyet a sportigazgatási szerv tart nyilván.

(2) A Fogyatékosok Nemzeti Sportszövetsége:

a)56 képviseli az állami szervek, az önkormányzatok, a további két nemzeti sportszövetség, a sportközalapítványok és más társadalmi szervezetek előtt a fogyatékosok sportjának érdekeit,

b) összehangolja tagjai tevékenységét, továbbá sportszakmai, gazdasági, jogi és más szolgáltatásokat nyújt, pályázatokat ír ki tagjai részére,

c) részt vesz a fogyatékosok nemzetközi sportszervezeteinek tevékenységében,

d) véleményt nyilvánít sportpolitikai kérdésekben, kezdeményezi kormányzati intézkedések megtételét, véleményezi a sporttal kapcsolatos jogszabálytervezeteket,

e) az érintett sportszövetségekkel együttműködve elősegíti és koordinálja a magyar sportolóknak a speciális világjátékokon való részvételét,

f)57 együttműködik a sportigazgatási szervvel, a MOB-bal, az MPB-vel és a további két nemzeti sportszövetséggel a magyar sport fejlesztése érdekében.

(3)58 A Fogyatékosok Nemzeti Sportszövetsége feladatai a sportpolitikáért felelős miniszter által vezetett minisztérium költségvetési fejezetéből a fogyatékosok sportjára nyújtott sportcélú állami támogatásokkal összefüggésben – az e törvény és a külön jogszabályban meghatározottak szerint – a következők:

a)59 a tagságát képviselve közreműködik a magyar sport állami támogatása elosztási arányaira vonatkozó javaslat kialakításában,

b)60 az MPB-vel közösen javaslatot dolgoz ki a fogyatékosok sportja feladataira, valamint a fogyatékosok sportja pályázati úton történő támogatására szolgáló állami támogatás felhasználására,

c) dönt a rendelkezésére bocsátott állami támogatásról.

(4) A fogyatékosok országos sportszövetségei alanyi jogon lehetnek tagjai a Fogyatékosok Nemzeti Sportszövetségének, ha annak alapszabályát elfogadják.

A nemzeti sportszövetségekre vonatkozó közös rendelkezések

45. § (1) A Nemzeti Sportszövetség, a Nemzeti Szabadidősport Szövetség és a Fogyatékosok Nemzeti Sportszövetsége (együtt: nemzeti sportszövetségek) legfelsőbb szerve a tagok képviselőiből álló közgyűlés.

(2) A közgyűlés kizárólagos hatáskörébe tartozik:

a) az alapszabály megállapítása és módosítása,

b) az elnök, valamint az elnökség többi tagjának, az ellenőrző testület elnökének és többi tagjának megválasztása, illetve visszahívása,

c) a nemzeti sportszövetség rendelkezésére bocsátott állami támogatás és a megszerzett saját bevételek felhasználásáról, továbbá a nemzeti sportszövetség által kiírandó pályázatok céljáról és tartalmáról szóló döntés,

d) az előző évre vonatkozó szakmai és pénzügyi beszámoló, valamint a tárgyévi pénzügyi és szakmai terv, illetve a közhasznúsági jelentés elfogadása,

e) minden olyan kérdés, amelyet az alapszabály a közgyűlés kizárólagos hatáskörébe utal.

(3)61 A nemzeti sportszövetségek közgyűlésein tanácskozási joggal részt vehet a sportpolitikáért felelős miniszter, a MOB, az MPB, valamint a további két nemzeti sportszövetség elnökei.

(4) A nemzeti sportszövetségek törvényességi felügyeletét az ügyészség látja el.

(5) A nemzeti sportszövetségek jogosultak a Magyar Köztársaság címerének és zászlójának használatára.

46. § (1) A nemzeti sportszövetségek ügyintéző-képviselő szerve az elnökség, amelynek tagja büntetlen előéletű magyar állampolgár lehet. A nemzeti sportszövetségek elnökségének tagja nem lehet állami vezető.

(2)62 A nemzeti sportszövetségek gazdálkodását az ellenőrző testület mellett a közgyűlés által választott könyvvizsgáló is ellenőrzi. Az ellenőrző testület, illetve a könyvvizsgáló írásbeli jelentése hiányában a közgyűlés a számvitelről szóló törvény szerinti beszámolóról, illetve a közhasznúsági jelentésről nem dönthet.

(3) Az állam évente – egymástól elkülönítve – hozzájárul a három nemzeti sportszövetség működési kiadásaihoz. A nemzeti sportszövetségek emellett a tagdíjból és a tagok által nyújtott más hozzájárulásokból, szponzori és egyéb bevételekből gazdálkodnak.

(4) A nemzeti sportszövetségek működésének részletes szabályait e törvény, valamint az egyéb jogszabályok rendelkezéseinek figyelembevételével a közgyűlés által elfogadott alapszabály határozza meg.

46/A. §63 (1) A nemzeti sportszövetségek

a) elnökségi tagjának jelölt személy a megválasztását megelőzően,

b) elnökségi tagja megbízatásának időtartama alatt a közgyűlés írásbeli – a mulasztás jogkövetkezményeinek ismertetését tartalmazó – felhívására a felhívástól számított tizenöt munkanapon belül, vagy ha e határidőn belül a felhívott személyen kívül álló ok miatt nem lehetséges, az ok megszűnését követően haladéktalanul

a főtitkár részére hatósági bizonyítvánnyal igazolja azt a tényt, hogy büntetlen előéletű.

(2) Ha a nemzeti sportszövetségek elnökségi tagjának jelölt személy büntetett előéletű, nem választható a nemzeti sportszövetségek elnökségi tagjává.

(3) Ha a nemzeti sportszövetség elnökségének tagja igazolja, hogy büntetlen előéletű, a nemzeti sportszövetség az igazolás céljából a bűnügyi nyilvántartó szerv által kiállított hatósági bizonyítvány kiadása iránti eljárásért megfizetett igazgatási szolgáltatási díjat részére megtéríti.

(4) Ha a nemzeti sportszövetség elnökségének tagja büntetett előéletűvé válik, vagy az (1) bekezdés b) pontjában meghatározott igazolási kötelezettségének a teljesítését elmulasztja, elnökségi tagsági megbízatása megszűnik.

(5) A főtitkár az (1) bekezdés a) pontja alapján megismert személyes adatokat az elnökségi tagságról meghozott döntés időpontjáig, az (1) bekezdés b) pontja alapján megismert személyes adatokat a nemzeti sportszövetség elnökségi tagja megbízatásának megszűnéséig kezeli.

A Sport Állandó Választottbíróság

47. § (1)64 A Sport Állandó Választottbíróság az e törvényben megállapított eltérésekkel a választottbíráskodásról szóló törvény65 rendelkezései szerint jár el – a felek kölcsönös alávetési nyilatkozata alapján egyezség létrehozására törekedve – az alábbi sporttal kapcsolatos ügyekben:

a) a sportszövetségek és tagjaik, illetve a tagok egymás közötti – a sportszövetségekhez kötődő tevékenységük körében keletkezett – sporttal kapcsolatos jogvitákban,

b) a sportszövetségek, illetve a sportolók és a sportszakemberek közötti sporttal kapcsolatos jogvitákban,

c) a sportszervezetek, illetve a sportolók és a sportszakemberek közötti sporttal kapcsolatos jogvitákban.

(2) A Sport Állandó Választottbíróság az érintett sportoló, sportszakember, sportszervezet, valamint sportszövetség kérelmére eljárhat a versenyengedély kiadására és visszavonására vonatkozó, igazolási és átigazolási, továbbá sportfegyelmi, valamint az indulási joggal kapcsolatos ügyekben is, ha ezekben a 3. § (6) bekezdése, a 14. § (2) bekezdése, illetve a 33. § (4) bekezdése alapján bírósági eljárásnak van helye.

(3)66 A (2) bekezdésben meghatározott ügyekben a választottbíráskodásról szóló törvény rendelkezéseit abban az esetben kell alkalmazni, ha e törvény – a felek kölcsönös alávetési nyilatkozata kivételével – eltérően nem rendelkezik.

(4) Az (1) bekezdésben meghatározott ügyekben a Sport Állandó Választottbíróság a választottbírósági tanács (egyesbíró) megválasztásától számított 30 napon belül köteles tárgyalást tartani, és a tárgyalás befejezésétől számított 15 napon belül az ügyet döntéshozatallal befejezni.

(5) A (2) bekezdésben meghatározott ügyekben az eljáró választottbírót vagy a háromtagú tanácsot a Sport Állandó Választottbíróság elnökének a kérelem beérkezésétől számított 8 napon belül ki kell jelölnie. A Sport Állandó Választottbíróság a választottbíró vagy a választottbírói tanács kijelölésétől számított 15 napon belül köteles tárgyalást tartani, és a tárgyalás befejezésétől számított 15 napon belül:

a) a kérelemnek helyt adva a sportszövetség határozatát, vagy hatályon kívül helyezni (új eljárásra való utasítással vagy anélkül), vagy megváltoztatni, illetve

b) a kérelmet elutasítani.

(6) A Sport Állandó Választottbíróság a Nemzeti Sportszövetség keretén belül működik. Elnökét és legalább 15 tagját a Nemzeti Sportszövetség elnöksége négy évre választja meg a jogi szakvizsgával és legalább öt év joggyakorlattal rendelkező, a sport területén tapasztalatokkal rendelkező jogászok közül. A Sport Állandó Választottbíróság két tagját az elnökség a MOB javaslatára választja meg.

(7)67 A Sport Állandó Választottbíróság eljárási szabályzatát maga állapítja meg. A szabályzat hatálybalépéséhez a Nemzeti Sportszövetség elnökségének – az igazságügyért felelős miniszter véleménye alapján hozott – előzetes jóváhagyása szükséges.

A sportközalapítványok

48. § (1)68 A Wesselényi Miklós Sportközalapítvány és a Mező Ferenc Sportközalapítvány (a továbbiakban együtt: sportközalapítványok) a sport állami támogatási rendszerében az e törvényben és az alapító okirataiban meghatározott feladatokat látják el. A sportközalapítványok működése az államháztartáson belüli és kívüli eredetű bevételeik – külön jogszabályban meghatározott – arányától független.

(2) A Wesselényi Miklós Sportközalapítvány folyósítja a Gerevich Aladár-sportösztöndíjat, hozzájárul a sporttehetségekkel foglalkozó speciális közoktatási intézmények működéséhez és fejlesztéséhez, továbbá a szabadidősport állami támogatása keretében – pályázati rendszer útján – támogatást nyújthat sportegyesületeknek, valamint iskolai sportköröknek. Működési kiadásai nem haladhatják meg évente a központi költségvetésből folyósított támogatás öt százalékát.

(3) A Mező Ferenc Sportközalapítvány gondoskodik a nyugdíjas olimpiai és világbajnoki érmes sportolók, azok özvegyei, valamint a kiemelkedő sporteredmények elérésében közreműködő nyugdíjas sportszakemberek erkölcsi és anyagi megbecsüléséről.

(4)69 A Wesselényi Miklós Sportközalapítvány kuratóriuma kilenc tagból áll, a tagok öt évre kapnak megbízást. A kuratórium két tagját a MOB, egy tagját a Nemzeti Sportszövetség, egy tagját a Nemzeti Szabadidősport Szövetség, egy tagját a Fogyatékosok Nemzeti Sportszövetsége, egy tagját az MPB, egy tagját a Sportegyesületek Országos Szövetsége, két tagját a sportpolitikáért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter) – javaslatára a miniszterelnök nevezi ki, akik közül egy főre a diáksport és a főiskolai-egyetemi sport sportszövetségei tesznek javaslatot. A Mező Ferenc Sportközalapítvány kuratóriuma kilenc tagból áll, a tagok öt évre kapnak megbízást. A kuratórium tagjait a miniszter útján tett javaslatára a miniszterelnök nevezi ki. A sportközalapítványok kuratóriumának tagja csak büntetlen előéletű magyar állampolgár lehet, továbbá nem lehet állami vezető.

(5)70 A sportközalapítványok kuratóriumainak tevékenységét az Országgyűlés sportügyekkel foglalkozó bizottsága által megválasztott 3-3 személyből álló felügyelő bizottság ellenőrzi, akiknek megbízási ideje öt év.

(6) A sportközalapítványok szervezeti és működési szabályzatát az alapító okirat alapján a kuratóriumok állapítják meg.

48/A. §71 (1) Hatósági bizonyítvánnyal igazolja azt a tényt, hogy büntetlen előéletű a kuratóriumi tagnak javasolt személy a kinevezését megelőzően, valamint a kuratórium tagja a kuratóriumi tagsági megbízatás időtartama alatt a miniszter írásbeli – a mulasztás jogkövetkezményeinek ismertetését tartalmazó – felhívására, a felhívástól számított tizenöt munkanapon belül, ha e határidőn belül a kuratóriumi tagon kívül álló ok miatt nem lehetséges, az ok megszűnését követően haladéktalanul.

(2) Ha a kuratóriumi tagnak javasolt személy büntetett előéletű, nem nevezhető ki kuratóriumi taggá.

(3) Ha a kuratóriumi tag igazolja, hogy büntetlen előéletű, a sportigazgatási szerv az igazolás céljából a bűnügyi nyilvántartó szerv által kiállított hatósági bizonyítvány kiadása iránti eljárásért megfizetett igazgatási szolgáltatási díjat részére megtéríti.

(4) A miniszter javaslatot tesz a miniszterelnöknek a kuratóriumi tag visszahívására, ha

a) a kuratóriumi tag az (1) bekezdésben meghatározott kötelezettségének az ismételt szabályszerű felhívástól számított tizenöt munkanapon belül sem tesz eleget, vagy

b) a miniszter az igazolás céljából kiállított hatósági bizonyítvány tartalma alapján megállapítja, hogy a kuratóriumi tag büntetett előéletűvé vált.

(5) Az (1) bekezdés alapján megismert személyes adatokat a miniszter

a) a kuratóriumi tag személyére vonatkozó javaslat megtételéig vagy

b) a kuratóriumi tagságra való kinevezés esetén a kuratóriumi tagság megszűnéséig kezeli.

VII. Fejezet

AZ ÁLLAM ÉS A HELYI ÖNKORMÁNYZATOK SPORTTAL KAPCSOLATOS FELADATAI

Állami feladatok és ellátásuk szervezetrendszere

49. § A sport társadalmilag hasznos céljainak megvalósítása érdekében az állam:

a) meghatározza a szervezett formában történő sporttevékenység gyakorlásának jogszabályi feltételeit,

b)72 gondoskodik – a közoktatásról szóló törvényben73 meghatározottak szerint – a mindennapos testedzés feltételeinek megteremtéséről a közoktatásban, továbbá közreműködik ezek biztosításában a felsőoktatási intézményekben és a felsőoktatási kollégiumokban,

c) elősegíti az egészséges életmód és a szabadidősport gyakorlása feltételeinek megteremtését,

d) részt vesz a versenysport, az utánpótlás-nevelés, az iskolai és diáksport, a főiskolai-egyetemi sport, a szabadidősport és a fogyatékosok sportja finanszírozásában,

e) az esélyegyenlőség jegyében támogatja a gyermek- és ifjúsági sportot, a nők és a családok sportját, a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok, valamint a fogyatékosok sportját,

f) korlátozza a sport önveszélyeztető, káros megnyilvánulását és ellenőrzi a doppingtilalom betartását,

g) ösztönzi a sportpiac kialakulását és működését,

h) a környezet- és természetvédelmi, egészségügyi és az esélyegyenlőséget biztosító egyéb követelmények figyelembevételével sportrendezvények lebonyolítására alkalmas létesítményeket hoz létre,

i)74 gondoskodik az állami tulajdonban lévő sportlétesítmények fenntartásától és rendeltetésszerű hasznosításáról,

j) támogatja a nem állami tulajdonban lévő sportlétesítmények építését, karbantartását, korszerűsítését, akadálymentesítését, illetve fejlesztését,

k) gondoskodik a sportrendezvényeken a közbiztonságról, hozzájárul a sportrendezvények biztonságos lebonyolításához,

l) részt vesz a sporttal kapcsolatos nemzetközi együttműködésben,

m) támogatja az olimpiai mozgalmat, a Magyar Köztársaság sportolóinak, sportszervezeteinek részvételét az olimpiákon és más, kiemelkedő jelentőségű nemzetközi sportversenyeken, ideértve a speciális világjátékokat, valamint a fogyatékosok más kiemelkedő jelentőségű nemzetközi sportversenyeit is,

n) támogatja a sportszakember-képzést és a sporttal kapcsolatos tudományos tevékenységet, elősegíti a testkulturális felsőoktatás feltételeinek biztosítását,

o) fenntartja a sportegészségügy állami intézményeit és országos hálózatát, támogatja a sportorvosi tevékenységet,

p) működteti az állami sportinformációs rendszert,

q) támogatja a testkultúra fejlesztését szolgáló és sporttudományi képzést.

50. § (1) Az Országgyűlés megalkotja a sporttevékenység gyakorlásának feltételeit meghatározó törvényeket, illetve határozatokat, és folyamatosan ellenőrzi azok végrehajtását.

(2) A Kormány kialakítja a hosszú távú sportstratégiát, fejlesztési tervet, és ennek alapján javaslatot tesz az Országgyűlésnek a sporttal kapcsolatos törvények, határozatok megalkotására, egyéb döntések meghozatalára.

(3) A Kormány az Országgyűlés döntései alapján:

a) a költségvetésről szóló törvénnyel összhangban – figyelemmel a környezet- és természetvédelem érdekeire – meghatározza a sport állami támogatásának alapvető célkitűzéseit, rendszerét, módszereit,

b)75 részt vesz a sporttal kapcsolatos nemzetközi együttműködésben, ideértve a sporttal kapcsolatos feladatokat ellátó nemzetközi szervezetek munkájában való részvételt. Előkészíti és megköti a sporttal kapcsolatos, a hatáskörébe tartozó nemzetközi szerződéseket, valamint a miniszter javaslata alapján a nemzetközi sportszervezetek által megkívánt garanciát vállal a kiemelt nemzetközi sportrendezvények (olimpia, speciális világjátékok, világbajnokság, Európa-bajnokság) magyarországi megrendezéséhez.

c)76

51. § (1)77 A sport irányításával, szabályozásával és ellenőrzésével kapcsolatos, e törvényben és külön jogszabályokban meghatározott feladatok ellátásáról a miniszter – a (3) bekezdésben meghatározottakra is figyelemmel – a sportigazgatási szerv útján gondoskodik.

(2)78 A sportigazgatási szerv:

a) előkészíti a sporttal kapcsolatos kormányzati döntéseket,

b)79 az 56. § (3) bekezdésében foglaltakra is figyelemmel ellátja a sportcélú központi állami pénzeszközök elosztásával kapcsolatos, e törvényben és külön jogszabályokban meghatározott feladatokat, meghatározza a pénzeszközök elosztásának részletes előírásait, ellenőrzi a pénzeszközök felhasználását, gondoskodik a jogosulatlanul igénybe vett állami támogatás visszafizettetéséről,

c) gondoskodik a sporttal kapcsolatos kormányzati döntések végrehajtásáról,

d) szakmai támogatást nyújt a helyi önkormányzatok sporttal összefüggő feladatainak ellátásához,

e) együttműködik az Országos Területfejlesztési Tanáccsal, a regionális fejlesztési tanácsokkal, a megyei területfejlesztési tanácsokkal, illetve a térségi fejlesztési tanácsokkal,

f)80 együttműködik a MOB-bal, az MPB-vel és a nemzeti sportszövetségekkel, valamint kapcsolatot tart a sportközalapítványokkal és a sport területén működő érdekképviseleti szervekkel,

g)81

h) gyakorolja az e törvényben, valamint külön jogszabályokban meghatározott hatósági jogköröket,

i)82 programokat dolgoz ki a szabadidő-, a gyermek- és ifjúsági sportnak, a nők és a családok sportjának, a fogyatékosok sportjának, a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok sportjának, a köz- és felsőoktatás sportjának, valamint a sportpiac fejlődésének a támogatására, e programokban biztosítja az esélyegyenlőséget, a programok kidolgozását a népegészségügyi érdekek hatékony érvényesítése céljából az illetékes minisztériummal együttműködésben végzi,

j) kialakítja és működteti az állami sportinformációs rendszert,

k)83 közreműködik a sportszakember-képzésben és -továbbképzésben, a miniszter hatáskörébe tartozó feladatok teljesítésében, valamint a sport szakmai (oktatási, továbbképzési, kutatási, sporttudományos, sportegészségügyi) hátterének biztosítása érdekében együttműködik az e feladatokat ellátó intézmények felügyeletét ellátó minisztériumokkal,

l) ellátja a részére jogszabályban, valamint a Kormány által meghatározott egyéb feladatokat.

(3)84

52–54. §85

A helyi önkormányzatok sporttal kapcsolatos feladatai

55. § (1) A települési önkormányzat – figyelemmel a sport hosszú távú fejlesztési koncepciójára –:

a) meghatározza a helyi sportfejlesztési koncepciót, és gondoskodik annak megvalósításáról,

b) az a) pontban foglalt célkitűzéseivel összhangban együttműködik a helyi sportszervezetekkel, sportszövetségekkel,

c) fenntartja és működteti a tulajdonát képező sportlétesítményeket,

d) megteremti az önkormányzati iskolai testnevelés és sporttevékenység gyakorlásának feltételeit.

(2)86 A helyi önkormányzat az (1) bekezdésben foglaltakon kívül – a közoktatásról szóló törvényben meghatározottak szerint – biztosítja az önkormányzati iskolai sportkörök működéséhez szükséges feltételeket.

(3) A megyei (fővárosi) önkormányzat az (1)–(2) bekezdésben foglaltakon túl sportszervezési feladatai körében:

a) segíti a területén tevékenykedő sportszövetségek működésének alapvető feltételeit,

b) közreműködik a sportszakemberek képzésében és továbbképzésében,

c) segíti a sportági és iskolai területi versenyrendszerek kialakítását, illetve az e körbe tartozó sportrendezvények lebonyolítását, különös tekintettel a családok sportjára, a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok, valamint a fogyatékosok sportjára,

d) adottságainak megfelelően részt vesz a nemzetközi sportkapcsolatokban,

e) ellátja az állami sportinformációs adatszolgáltatással összefüggő területi feladatokat,

f) közreműködik a sport népszerűsítésében, a mozgásgazdag életmóddal kapcsolatos sporttudományos felvilágosító tevékenység szervezésében,

g) közreműködik a sportorvosi tevékenység feltételeinek biztosításában.

(4) A megyei jogú városi önkormányzat illetékességi területén – adottságainak megfelelően – ellátja a (3) bekezdésben meghatározott feladatokat.

(5) A helyi önkormányzatok a sporttal kapcsolatos feladataik ellátásához a költségvetési törvény szerint normatív hozzájárulásban részesülnek.

(6) Az e törvényben meghatározott feladatai alapján a tízezernél több lakosú helyi önkormányzatok rendeletben állapítják meg a helyi adottságoknak megfelelően a sporttal kapcsolatos részletes feladatokat és kötelezettségeket, valamint a költségvetésükből a sportra fordítandó összeget.

VIII. Fejezet

A SPORT ÁLLAMI TÁMOGATÁSÁNAK
PÉNZÜGYI RENDSZERE

A támogatás forrásai és igénybevételének feltételei

56. § (1) Az állam a sporttevékenység folytatásához a költségvetési törvényben meghatározottak szerint pénzügyi támogatást nyújt. Az állami támogatás normatív hozzájárulás és szerződés alapján vehető igénybe. A szerződés megkötésére, teljesítésére, az abban foglaltak ellenőrzésére az e törvényben foglaltakon túl az államháztartás működési rendjéről szóló jogszabályokat kell alkalmazni.

(2)87 A sorsolásos szerencsejátékok játékadójának tizenkét százalékát, a bukmékeri rendszerű fogadások játékadójának ötven százalékát, valamint a sportfogadás (TOTÓ) játékadóját – külön jogszabályban foglaltak szerint – a sport támogatására kell fordítani, és a sportpolitikáért felelős miniszter által vezetett minisztérium költségvetési fejezetében kell megtervezni.88

(3)89

57. § (1) Állami támogatás csak annak részére nyújtható, akinek:

a) nincs lejárt köztartozása,

b) a jogszabályi előírásoknak megfelelően gazdálkodik, és

c) a korábban kapott támogatással megfelelő módon elszámolt.

(2) Nem kaphat támogatást:

a)90 az a sportvállalkozás, amellyel szemben a csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló törvény szerint végelszámolási, csőd- vagy felszámolási eljárás van folyamatban,

b)91 az a sportszövetség, illetve sportegyesület, amelynek működését a bíróság felfüggesztette, valamint amelynek megszüntetésére az egyesülési jogról szóló törvény szerint eljárás van folyamatban,

c)92 az a sportegyesület, amellyel szemben a csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló törvény szerint csődeljárás van folyamatban, vagy amely ellen a csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló törvény szerinti felszámolási eljárás megindítása céljából kérelmet nyújtottak be, és felszámolását ennek alapján a bíróság jogerősen elrendelte.

(3) A támogatást nyújtó a támogatási szerződéstől köteles elállni, ha a támogatott szervezet:

a) a támogatás igénylésekor valótlan vagy hamis adatot szolgáltatott,

b) az (1) bekezdés szerinti feltételeket nem teljesítette, illetve a (2) bekezdés szerinti helyzetbe került,

c) köztartozása a szerződés megkötése óta lejárt és arra fizetési halasztást sem kapott,

d) a támogatást nem a szerződésben megjelölt célra használta fel.

(4)93 A sportigazgatási szerv írásbeli megkeresésére, annak kézhezvételétől számított harminc napon belül az állami adóhatóság tájékoztatást köteles nyújtani a sportszervezetek, illetve a sportszövetségek köztartozásairól.

A Gerevich Aladár-sportösztöndíj

58. § (1) Az olimpián és a speciális világjátékokon kiemelkedő sporteredmény elérése érdekében az olimpiai és a speciális világjáték-válogatott kerettag sportolók, továbbá az azok felkészítésében közreműködő sportszakemberek részére – legfeljebb négy évre – Gerevich Aladár-sportösztöndíj adható. A sportösztöndíj a nemzeti válogatott kerettag sportoló tanulmányainak elősegítésére is biztosítható.

(2) A Gerevich Aladár-sportösztöndíj mértékét és adományozásának részletes feltételeit a Wesselényi Miklós Sportközalapítvány kuratóriuma állapítja meg, és az ösztöndíjakat a közalapítvány folyósítja. Az ösztöndíjra az olimpiai sportágakban a MOB, a paralimpiai sportágak esetében az MPB, a többi speciális világjátékon szereplő sportágak esetében a Fogyatékosok Nemzeti Sportszövetsége tesz javaslatot.

Az olimpiai járadék

59. § (1) Harmincötödik életévének betöltését követő év január 1. napjától kezdődően élete végéig olimpiai járadékra (a továbbiakban: járadék) jogosult az a magyar állampolgár, aki a magyar nemzeti válogatott tagjaként akár egyéni számban, akár csapattagként:

a) a NOB által szervezett nyári vagy téli olimpiai játékokon vagy a FIDE által szervezett Sakkolimpián, illetve

b) 1984-től kezdődően Paralimpián vagy a Siketlimpián

első, második vagy harmadik helyezést ért el (a továbbiakban: érmes).

(2) Élete végéig járadékra jogosult az érmes halálának időpontjától kezdődően annak özvegye, ha magyar állampolgár, és Magyarországon állandó lakóhellyel rendelkezik.

(3) Élete végéig járadékra jogosult az érmes járadékra jogosultságának időpontjától annak edzője – az érmes járadékra jogosultságának időpontjára tekintet nélkül –, a negyvenötödik életéve betöltését követő év január 1. napjától. Az edző járadékra csak akkor jogosult, ha magyar állampolgár, és a Magyar Köztársaság területén állandó lakóhellyel rendelkezik. Olimpiai járadék szövetségi kapitányi feladatot ellátó vezető edző részére is megállapítható.

(4)94 Megszűnik az érmes, az özvegy, illetve az edző járadékra való jogosultsága, ha az érmes a járadékra jogosító helyezését elveszíti. A helyezés elveszítését az érmes, illetve az illetékes sportköztestület, sportszövetség a tudomásszerzéstől számított nyolc napon belül bejelenti a sportigazgatási szervnek.

(5)95 Érdemtelen és nem részesül járadékban az a jogosult, aki

a) büntetett előéletű,

b) büntetlen előéletű, de akit a bíróság bűncselekmény elkövetése miatt elítélt,

ba) szándékos bűncselekmény miatt végrehajtandó szabadságvesztés büntetés esetén a mentesítés beálltától számított öt évig;

bb) szándékos bűncselekmény miatt kiszabott egyéb büntetés esetén a mentesítéstől számított három évig;

bc) megrovás alkalmazása esetén a határozat jogerőre emelkedésétől számított három évig;

bd) próbára bocsátás alkalmazása esetén a próbaidő, annak meghosszabbítása esetén a meghosszabbított próbaidő elteltétől számított három évig.

(6)96 A jogosult a bíróság jogerős határozatának közlésétől számított nyolc napon belül bejelenti a sportigazgatási szervnek, ha az (5) bekezdés szerint érdemtelenné vált a járadékra. Ha az érdemtelenség már nem áll fenn, ennek megfelelő igazolásával a jogosult kérheti a járadék ismételt folyósítását.

(7)97 Fel kell függeszteni a járadék folyósítását annak a jogosultnak a részére, aki büntetőeljárás – ide nem értve a magánvád vagy pótmagánvád alapján indult büntetőeljárást – hatálya alatt áll. A jogosult az alapos gyanú közlésétől számított nyolc napon belül bejelenti a sportigazgatási szervnek, ha ellene büntetőeljárás indult.

(8)98 Ha a jogosult igazolja, hogy a vele szemben lefolytatott büntetőeljárásban a nyomozást megszüntették, vagy a büntetőeljárást jogerősen befejezték, és nem következett be az (5) bekezdés szerinti érdemtelenségi ok, a sportigazgatási szerv az igazolástól számított huszonkét munkanapon belül – a folyósítás felfüggesztésének napjától számított jegybanki alapkamattal növelve – egy összegben folyósítja részére az elmaradt járadékot. Amennyiben a büntetőeljárás jogerős befejezésével a jogosult érdemtelenné válik, a (7) bekezdés alapján felfüggesztett járadék nem kerül részére folyósításra.

(9)99 A járadék iránti kérelem benyújtásával egyidejűleg a jogosult harminc napnál nem régebbi hatósági bizonyítvánnyal igazolja azt a tényt, hogy nem áll fenn az (5) bekezdés szerinti érdemtelenség, továbbá azt, hogy nem áll büntetőeljárás hatálya alatt, vagy írásban kérheti, hogy e tények fennállására vonatkozó adatokat a bűnügyi nyilvántartó szerv a sportigazgatási szerv részére – a járadékra való jogosultság megállapítása és folyósítása iránti kérelem elbírálása céljából benyújtott adatigénylése alapján – továbbítsa. Az adatigénylés során a sportigazgatási szerv arra vonatkozóan igényelhet adatot a bűnügyi nyilvántartó szervtől, hogy a jogosult nem érdemtelen és nem áll büntetőeljárás hatálya alatt.

(10)100 A jogosulatlanul felvett járadékot az erről való tudomásszerzést vagy a sportigazgatási szerv felhívását követő hatvan napon belül vissza kell fizetni.

60. § (1) Az első helyezést elért érmes járadékának mértéke a bérből és fizetésből élők előző évi – a Központi Statisztikai Hivatal által számított – országos szintű bruttó nominál átlagkeresetének megfelelő összeg. A második helyezést elért érmes járadékának mértéke az első helyezett részére meghatározott járadék hatvan százalékának, a harmadik helyezést elért érmes járadékának mértéke az első helyezett részére meghatározott járadék negyven százalékénak megfelelő összeg.

(2) Az az érmes, aki kettő, három vagy négy első helyezést szerzett, érmenként további 20 százalékkal emelt összegű, az öt vagy ennél több első helyezést szerzett érmes kétszeres járadékra jogosult.

(3) Az érmes özvegye az érmes járadéka fele részének megfelelő özvegyi járadékra jogosult.

(4) Az edző járadékát az edzői járadék alapját képező érmesi helyezés alapján kell megállapítani. Az edzői járadék az edző kérelmében megjelölt egy érmesi helyezés után járó járadék 50 százaléka.

(5) Olimpiánként, Paralimpiánként és Siketlimpiánként az érmes által elért helyezés után – ha jogszabály kivételt nem tesz – csak egy, az olimpiára felkészítő edző részesülhet járadékban, kivéve a szövetségi kapitányt, aki az edző mellett is részesíthető járadékban.

(6) Az érmes – legjobb helyezése után –, valamint az özvegy és az edző csak egy járadékra jogosult, de azt, aki érmesként, özvegyként, illetve edzőként is járadékra jogosult, a járadék halmozottan is megilleti.

61. § (1)101 A járadékra jogosultságot és a járadékot a sportigazgatási szerv a jogosult kérelmére közigazgatási hatósági eljárás keretében állapítja meg és gondoskodik annak havonta történő folyósításáról. A járadék fedezetét és a végrehajtás költségeit a sportpolitikáért felelős miniszter által vezetett minisztérium költségvetési fejezetében kell biztosítani.

(2)102 A járadékra való jogosultság megszűnéséről és a már folyósított járadék visszafizetéséről, továbbá a járadék folyósításának felfüggesztéséről a sportigazgatási szerv a közigazgatási hatósági eljárás általános szabályairól szóló törvény rendelkezései szerint dönt.

(3)103 A sportigazgatási szerv a járadék visszafizetésére vonatkozó igényét a járadék jogosulatlan felvételétől számított öt éven belül érvényesítheti.

(4)104 A sportigazgatási szerv a járadékra jogosultság időtartama alatt lefolytatott hatósági ellenőrzés keretében ellenőrzi azt is, hogy a jogosult nem vált-e érdemtelenné és nem áll-e büntetőeljárás hatálya alatt. A sportigazgatási szerv e célból adatot igényelhet a bűnügyi nyilvántartási rendszerből. Az adatigénylés kizárólag azon adatra irányulhat, hogy a jogosult nem érdemtelen és nem áll büntetőeljárás hatálya alatt.

(5)105 A sportigazgatási szerv a (4) bekezdésben meghatározott hatósági ellenőrzést a jogosulttal szemben kötelezően lefolytatja, ha

a) a jogosult az 59. § (5) és (7) bekezdés szerinti ok, illetve körülmény bekövetkezését bejelenti, és a bejelentéshez nem csatol hatósági bizonyítványt,

b) megalapozottan feltehető, hogy a jogosult érdemtelenné vált vagy büntetőeljárás hatálya alatt áll.

(6)106 A sportigazgatási szerv annak megállapítása céljából, hogy a jogosult nem érdemtelen és nem áll büntetőeljárás hatálya alatt – a járadékra való jogosultságról szóló döntés meghozataláig, a járadék jogosultság megállapítása esetén a jogosultság megszűnéséig – kezeli

a) a járadék iránti kérelmet benyújtó személy,

b) a járadékra jogosult

azon személyes adatait, amelyeket a bűnügyi nyilvántartó szerv által kiállított hatósági bizonyítvány tartalmaz.

(7)107 A sportigazgatási szerv törli a járadékra jogosultnak az 59. § (7) bekezdése alapján megismert személyes adatait, ha a büntetőeljárásban a jogosulttal szemben a nyomozást megszüntették, vagy a büntetőeljárást jogerősen befejezték, és a jogosult nem vált érdemtelenné. A járadék továbbfolyósításáról szóló döntésben a felfüggesztésre okot adó körülmény megszűnését kell feltüntetni.

(8)108 A sportigazgatási szerv a jogosulttal szemben az 59. § (4), (5) és (7) bekezdése szerinti bejelentési kötelezettség elmulasztása miatt eljárási bírságot szabhat ki.

(11)109 Az olimpiai járadékra vonatkozó részletes szabályokat a Kormány rendeletben állapítja meg.

(12)110 E törvény alkalmazásában:

a) olimpiai játékoknak minősülnek a szocialista országok versenyzői számára 1984-ben megrendezett ,,A'' kategóriás nemzetközi versenyek is,

b) Sakkolimpiának minősülnek a FIDE tagszervezetei által a siketek és nagyothallók, valamint a vakok és gyengénlátók számára 1984-től kezdődően megrendezett sakkolimpiák is.

61/A. §111 (1) Ha az eljárásban ellenérdekű ügyfél nem vesz részt, az érmest, az özvegyet, az edzőt megilleti az e törvény szerint megállapítható olimpiai járadék, ha a sportigazgatási szerv a kérelem beérkezésétől számított huszonkét munkanapon belül nem hoz döntést.

(2) Az érmes – halála esetén az özvegye –, illetőleg edzője az olimpiai járadék, az özvegyi járadék, valamint az edzői járadék megállapítása iránti eljárásban a sportigazgatási szervvel elektronikus úton nem tarthat kapcsolatot.

A Nemzet Sportolója

62. § (1)112 A Kormány a miniszter javaslatára a ,,Nemzet Sportolója'' címet és az ezzel járó életjáradékot biztosíthat a magyar sport tizenkét, hatvanadik életévét betöltött, kimagasló eredményt elért sportolónak, aki aktív sportpályafutását követően is fontos szerepet töltött be a magyar sportéletben.

(2) A ,,Nemzet Sportolója'' cím elnyerésének részletes feltételeit és az életjáradék mértékét a Kormány rendeletben állapítja meg. Annak, aki a ,,Nemzet Sportolója'' címmel járó életjáradékban részesül, olimpiai járadék nem folyósítható.

(3)113 A „Nemzet Sportolója” cím nem adományozható olyan személy részére, akivel szemben az 59. § (5) bekezdése szerinti érdemtelenségi ok vagy az 59. § (7) bekezdésében meghatározott körülmény áll fenn. A cím birtokosa érdemtelenné válására, valamint az életjáradék felfüggesztésére az olimpiai járadékra vonatkozó szabályokat megfelelően alkalmazni kell azzal, hogy a sportigazgatási szerv a beérkezett javaslatok elbírálása és a jelöltek listájának összeállítása céljából is jogosult adatot igényelni a bűnügyi nyilvántartási rendszerből. Az adatigénylés kizárólag azon adatra irányulhat, hogy a jelölni kívánt személy nem érdemtelen-e és nem áll-e büntetőeljárás hatálya alatt. A sportigazgatási szerv a jelölti lista elkészítéséig tarthatja nyilván az adatokat.

(4)114 A „Nemzet Sportolója” címet elnyert személy a bíróság jogerős határozatának közlésétől számított nyolc munkanapon belül bejelenti a sportigazgatási szervnek, ha a (3) bekezdés szerint érdemtelenné vált a járadékra. Érdemtelenség esetén a „Nemzet Sportolója” címet elnyert személy életjáradékra való jogosultságát meg kell szüntetni. A bíróság ítéletének jogerőre emelkedésétől folyósított életjáradék jogosulatlanul felvett járadéknak minősül, amelyet a járadékra jogosultnak vissza kell fizetnie.

(5)115 Fel kell függeszteni az életjáradék folyósítását annak a „Nemzet Sportolója” címet elnyert személynek, aki szándékos bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárás – ide nem értve a magánvád vagy pótmagánvád alapján indult büntetőeljárást – hatálya alatt áll. A járadékra jogosult az alapos gyanú közlésétől számított nyolc munkanapon belül bejelenti a sportigazgatási szervnek, ha ellene büntetőeljárás indult.

(6)116 Ha a „Nemzet Sportolója” címet elnyert személy igazolja, hogy a vele szemben lefolytatott büntetőeljárásban a nyomozást megszüntették, vagy a büntetőeljárás jogerősen befejezték és nem következett be a (3) bekezdés szerinti érdemtelenségi ok, a sportigazgatási szerv az igazolástól számított huszonkét munkanapon belül – a folyósítás felfüggesztésének napjától számított jegybanki alapkamattal növelve – egy összegben folyósítja részére az elmaradt életjáradékot.

(7)117 A sportigazgatási szerv a „Nemzet Sportolója” címre jelölt személyekre beérkezett javaslatok elbírálása és a jelöltek listájának összeállítása céljából is jogosult adatot igényelni a bűnügyi nyilvántartási rendszerből. Az adatigénylés kizárólag azon adatra irányulhat, hogy a jelölni kívánt személy nem érdemtelen-e, és nem áll-e büntetőeljárás hatálya alatt.

(8)118 A sportigazgatási szerv a (6) bekezdés alapján megismert személyes adatokat az életjáradék továbbfolyósítására irányuló eljárás jogerős befejezéséig, a (7) bekezdés alapján megismert személyes adatokat a jelölti lista elkészítéséig kezelheti.

IX. Fejezet

SPORTLÉTESÍTMÉNYEK

63. § (1) Új sportlétesítmény építése vagy meglévő korszerűsítése csak akkor engedélyezhető, ha az:

a) minden biztonsági feltételnek, így különösen a nézők biztonságos elhelyezésének megfelel,

b) a fogyatékos sportolók és nézők számára biztosítja az akadálymentes használatot,

c) megfelel a környezet- és természetvédelmi követelményeknek.

(2) Iskola, kollégium és óvoda nem építhető a tanulók számához viszonyított, külön jogszabályban meghatározott méretű tornaterem, tornaszoba vagy sportlétesítmény nélkül. Az építés során lehetőség szerint figyelembe kell venni a lakossági igényeket is.

(3)119 A versenyrendszerben szervezett versenyek lebonyolítására alkalmas sportlétesítményeket biztonságtechnikai szempontból a rendőrség, a tűzoltóság, a katasztrófavédelem, a mentőszolgálat és a tulajdonos (üzemeltető) évente legalább egy alkalommal közösen ellenőrzi. Az ellenőrzés időpontjáról – azt legalább tíz munkanappal megelőzően – a sportlétesítmény üzemeltetője értesíteni köteles az érintett szervezeteket.

(4) Sportlétesítményben sportszövetségi versenyt rendezni csak a sportszövetség által évente az első verseny megkezdése előtt kiadott engedély alapján lehet. Az engedély megtagadásával szemben az üzemeltető a sportszövetség elnökségénél 15 napon belül panasszal élhet.

64. § (1)120 A Kormány által külön jogszabályban olimpiai központnak minősített, állami tulajdonban lévő ingatlanok – a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-vel kötött vagyonkezelési szerződés alapján – a sportigazgatási szerv vagyonkezelésébe tartoznak. A sportigazgatási szerv köteles az ingatlant elsődlegesen sportcélokra használni, ezt a célt az ingatlan másodlagos használata során sem veszélyeztetheti.

(2)121 Az olimpiai központok sportszakmai felügyeletét a MOB és az MPB közreműködésével a sportigazgatási szerv látja el.

(3)122 Az állami tulajdonú, a sportigazgatási szerv vagyonkezelésében lévő ingatlanok vagyonkezelői jogát a sportigazgatási szerv térítésmentesen és versenyeztetés nélkül az erre a célra létrehozott közhasznú társaságra átruházhatja.

(4)123 Az ingatlan-nyilvántartásban sporttelepként nyilvántartott állami tulajdonú ingatlanok a sportigazgatási szerv előzetes egyetértésével adhatók ingyenesen vagy kedvezményesen önkormányzati tulajdonba.

(5)124 Az önkormányzat az ingyenesen vagy kedvezményesen tulajdonba kapott, a tulajdonátruházás időpontjában az ingatlan-nyilvántartásban sporttelepként nyilvántartott ingatlant a tulajdonszerzést követő 15 évig köteles elsődlegesen sportcélokra használni, és ezt az ingatlan másodlagos jellegű hasznosítása sem veszélyeztetheti. Az ingyenesen vagy kedvezményesen történt tulajdonszerzést követő 15 évig az önkormányzat az ingatlant csak a sportigazgatási szerv egyetértésével idegenítheti el, illetve terhelheti meg.

(6)125 Állami tulajdonban lévő sportcélú ingatlan értékesítésére csak a sportigazgatási szerv egyetértésével kerülhet sor.

X. Fejezet

A SPORTRENDEZVÉNYEK SZERVEZÉSE

A szervezés feltételei

65. § (1)126

(2) Külön jogszabályban meghatározott sportrendezvény szervezője csak sportszervezet, szakszövetség vagy sportági szövetség lehet.

A szervező felelőssége

66. § (1) A sportrendezvény e törvényben, más jogszabályokban és a szakszövetség, illetve a sportági szövetség szabályzatában meghatározott előírásoknak megfelelő lebonyolításáért a szervező – illetve rendező szerv (rendező) alkalmazása esetén a szervező és a rendező egyetemlegesen – felelős.

(2) A szervező köteles megtenni vagy az illetékes hatóságnál kezdeményezni minden olyan intézkedést, amely a sportrendezvényen résztvevők személyi és vagyonbiztonságának megóvása, valamint a bűnmegelőzés érdekében szükséges.

(3) A szervező felelőssége a résztvevőknek a sportesemény helyszínén történő megjelenésétől addig tart, amíg a résztvevők a sportesemény helyszínét elhagyják.

(4) A szakszövetség, illetve a sportági sportszövetség az (1) bekezdésben meghatározott előírások be nem tartása esetén a szervezővel szemben a külön jogszabályban meghatározott joghátrányt alkalmazza.

67. § (1) Sportrendezvény a szakszövetség, illetve a sportági szövetség által meghatározott előírások, valamint a külön jogszabályban foglaltak szerint szervezhető.

(2) Sportrendezvény csak olyan sportlétesítményben szervezhető, amely a sportrendezvény jellegére is tekintettel a sportrendezvényen résztvevők személyét és vagyonát nem veszélyezteti.

(3) Ha a sportrendezvényt nem sportlétesítményben tartják, a sportrendezvény jellegének megfelelően a szervező köteles a sportrendezvényen résztvevők személyi és vagyoni biztonságára, valamint a környezet és a természet védelmére vonatkozó előírásokat teljesíteni.

(4) A szervező a sportrendezvény jellegének megfelelően köteles a fogyatékos résztvevőknek a helyszínre való akadálymentes bejutását és távozását, ott az akadálymentes közlekedést biztosítani, és a helyszín kommunikációs akadálymentesítését elvégezni.

(5) A fogyatékos sportolók részvételével tartandó sportrendezvények szervezésénél figyelembe kell venni a fogyatékos személyek különleges szükségleteit, amelyeket a Fogyatékosok Nemzeti Sportszövetsége állapít meg.

68. § (1) A szervező köteles a külön jogszabályban meghatározott sportrendezvény esetében a belépőjegy-eladást, a sportrendezvény helyszínére a beléptetést, a szurkolótáborok elhelyezését és folyamatos figyelemmel kísérését, valamint a sportrendezvény helyszínének elhagyását a szükséges műszaki és biztonsági intézkedéseket megtéve úgy megszervezni, hogy a szurkolótáborok elkülönítése biztosított legyen.

(2) A sportrendezvény biztonsága érdekében a szurkolótáborok sportrendezvényen való részvételének megszervezésekor, valamint a sportrendezvény időtartama alatt és a rendőrség igényei szerint a sportrendezvényt megelőzően, illetve követően a szervező köteles az illetékes rendőri vezetővel együttműködni és részére az igényelt segítséget megadni.

(3)127 A rendőrség megtiltja a sportrendezvény nézők részvételével történő megtartását, vagy korlátozza a nézők számát, ha

a) a biztonságos megrendezés feltételei hiányoznak, vagy

b) az előzetesen meghatározott biztonsági szabályokat a rendező nem tartja be.

(4)128 Ha a (3) bekezdésben meghatározott feltételek alapján a rendőrség a sportrendezvény nézők részvételével történő megtartásának megtiltásáról, vagy a nézők számának korlátozásáról a sportrendezvény helyszínén, annak közvetlen megtartása előtt dönt, a rendőrség a határozatát haladéktalanul közli a szervezővel. A határozat ellen fellebbezésnek helye nincs.

(5)129 Az (1) bekezdésben meghatározott kötelezettségek betartásának ellenőrzése érdekében a rendőrség e feladatra előzetesen kijelölt képviselője valamennyi sportrendezvényen megfigyelőként jelen lehet.

(6)130 Ha a sportrendezvény résztvevőinek magatartása annak biztonságos megtartását veszélyezteti és a megbomlott rend másként nem állítható helyre, a szervező köteles a sportrendezvényt megszakítani, illetve felfüggeszteni.

(7)131 Ha a sportrendezvény résztvevőinek magatartása annak biztonságos megtartását veszélyezteti és a megbomlott rend nem állítható helyre, a rendőrség a sportrendezvény nézők részvételével történő megtartásának megtiltásáról vagy a nézők számának korlátozásáról dönthet. A rendőrség a határozatát haladéktalanul közli a szervezővel, a határozat ellen fellebbezésnek helye nincs. Ha a rendőrség a sportrendezvény nézők részvételével történő megtartásának megtiltásáról vagy a nézők számának korlátozásáról dönt, a sportrendezvényt meg kell szakítani.

(8)132 Ha a rend a (6) vagy a (7) bekezdésben meghatározott módon nem állítható helyre, a sporttevékenységet irányító személy (mérkőzésvezető) a versenyt (mérkőzést) befejezetté nyilvánítja.

68/A. §133 (1) Az e törvény végrehajtására kiadott jogszabályban meghatározott sportrendezvények biztonsági kockázat szerinti minősítését – a sportrendezvény szervezőjével folytatott előzetes konzultációt követően – a rendőrség az érintett sportágak országos sportági szakszövetségeivel, a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara képviselőivel, valamint a sportigazgatási szerv vezetőjével folytatott előzetes egyeztetést követően határozza meg.

(2) A sportrendezvény biztonsági minősítése

a) normál,

b) fokozott, vagy

c) kiemelt

biztonsági kockázatú lehet.

(3) Normál és a fokozott biztonsági kockázatú sportrendezvényeken a létesítményen belüli biztonságért a szervező felel.

(4) Kiemelt biztonsági kockázatú sportrendezvény létesítményen kívüli és belüli biztosítását a rendező mellett a rendőrség közfeladatként végzi.

(5) A (2) bekezdés szerinti minősítést arra figyelemmel kell kialakítani, hogy a sportrendezvényről az előzetesen rendelkezésre álló adatok alapján alaposan feltehető-e, hogy valamely, a nézők magatartására visszavezethető ok következtében nagyobb, meghatározatlan számú résztvevő életének, testi épségének, vagyonának sérelme vagy annak közvetlen veszélye fenyeget.

69. § (1) A szervező a sportlétesítményen kívül és annak területén jól látható hirdetményekben köteles meghatározni a sportrendezvény megtekintésének feltételeit, amelyet – általános szerződési feltételekként összefoglalva – a belépőjegyen, bérleten is fel kell tüntetni.

(2) Ha a sportrendezvény elmarad, a belépőjegy ellenértékét három munkanapon belül vissza kell téríteni. Ha a sportrendezvény félbeszakad, a megismételt sportrendezvényre a belépőjegy érvényes.

A rendező

70. § (1) A szervező a sportrendezvény biztonságos lebonyolítása érdekében, valamint a helyszínen a rend fenntartására és a szervezési feltételek biztosítására (a továbbiakban: rendezés) szerződésben rendező szervet vagy rendezőt bízhat meg.

(2)134 Rendező szervnek csak a személy-, vagyonvédelmi és magánnyomozói tevékenységről szóló törvény hatálya alá tartozó – külön jogszabályban meghatározott képesítési követelményeknek megfelelő, és sportrendezvényen való rendfenntartásra felkészített – egyéni vagy társas vállalkozás vezetője vagy alkalmazottja, rendezőnek csak személy-, vagyonvédelmi, illetve magánnyomozói képesítéssel rendelkező személy bízható meg.

(3)135 A sportrendezvényen részt vevő rendező szerv alkalmazottjának vagy a rendezőnek e minőségében és személyében külső megjelenése alapján azonosíthatónak kell lennie. Ebből a célból a rendező megkülönböztető ruhát, valamint rendezői minőségét, nevét és azonosító számát jól látható módon tartalmazó kitűzőt visel.

(4)136 A sportrendezvényen való rendfenntartásra és a rendőrséggel való együttműködésre a szervező köteles a rendezőt felkészíteni. A felkészítéshez a szervező a rendőrség közreműködését a fokozott és kiemelt biztonsági kockázatúnak minősített sportrendezvények esetében köteles igénybe venni, a normál biztonsági kockázatúnak minősített sportrendezvények esetében igénybe veheti. A rendőrség a felkészítésben külön szerződés alapján vesz részt.

(5) Külön jogszabály meghatározhatja azokat a sportrendezvényeket:

a) amelyeken a rendezésre rendező szervet, rendezőt kell megbízni,

b) amelyek esetében a szervező köteles a sportrendezvény résztvevői számára felelősségbiztosítást kötni.

(6) Az (5) bekezdés b) pontja alapján meghatározott sportrendezvények felelősségbiztosítás nélkül nem tarthatók meg. A felelősségbiztosítás meglétét a belépőjegyen fel kell tüntetni.

A beléptetés

71. § (1) A néző a sportrendezvény helyszínére akkor léptethető be, ha:

a) érvényes belépőjeggyel, bérlettel vagy más, a sportrendezvény helyszínére való belépésre jogosító igazolással rendelkezik,

b) nem áll nyilvánvalóan alkohol, kábítószer vagy más bódító hatású szer befolyása alatt,

c) nem tart magánál szeszes italt, kábítószert, valamint olyan tárgyat, amely a sportrendezvény megtartását, továbbá mások személyi és vagyonbiztonságát veszélyezteti, vagy amelynek a sportrendezvényre való bevitelét a szervező a belépőjegy vásárlását megelőzően megtiltotta, és erről a belépőjegy vásárlóját megfelelő módon tájékoztatta,

d) nem tart magánál mások iránti gyűlöletre uszító feliratot, zászlót vagy egyébként jogszabály által tiltott önkényuralmi jelképet,

e) nem áll a 73. § (1) bekezdése szerinti eltiltás, valamint a szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. törvény szerinti kitiltás hatálya alatt.

(2) A szervező köteles azt a résztvevőt, aki a sportrendezvény megtartását, illetve mások személyi és vagyonbiztonságát veszélyezteti, vagy rasszista, gyűlöletre uszító magatartást tanúsít, e magatartások abbahagyására felszólítani.

(3)137 Ha a résztvevő a sportrendezvény időtartama alatt az (1) bekezdésben foglalt feltételeknek nem felel meg, vagy a (2) bekezdés szerinti magatartást a rendező figyelmeztetésére nem hagyja abba, a sportrendezvényről el kell távolítani. A rendező az eltávolítandó személyt felszólítja személyazonossága igazolására.

(4)138 A sportrendezvényen résztvevő ruházatának, csomagjainak átvizsgálására a rendezvény biztosítását végző rendőr és a biztosítást végző rendező szerv alkalmazottja vagy a rendező is jogosult. Kényszerítő eszköz alkalmazására – ha törvény eltérően nem rendelkezik – kizárólag a rendőr jogosult.

(5)139 A szervező a résztvevőt a beléptetés feltételeiről, az ellenőrzés módjáról és az eltávolítás lehetőségéről a sportlétesítményen kívül és annak területén jól látható hirdetményekben köteles tájékoztatni, és e feltételeket a belépőjegyen, bérleten is fel kell tüntetni.

72. § (1) A szervező a nézők egyedi azonosítására alkalmas biztonsági beléptetési és ellenőrző rendszert (a továbbiakban: beléptető rendszer) alkalmazhat.

(2) Beléptető rendszer alkalmazása esetén a szervező:

a) a belépőjegy, bérlet eladásakor csak a néző nevére szóló belépőjegyet, illetve bérletet értékesíthet,

b) a beléptetés során a rendező szerv alkalmazottja útján a belépőjegy, bérlet birtokosának kilétét ellenőrzi, és egybeveti a belépőjegyen, bérleten szereplő személyi adatokkal. Ha az adatok nem egyeznek, a belépést meg kell tagadni.

(3) A szervező a belépőjegy, bérlet eladásakor, illetőleg a rendező szerv alkalmazottja a beléptetés során jogosult a néző személyazonosságát a személyazonosság igazolására alkalmas igazolvány alapján megállapítani, illetőleg ellenőrizni.

72/A. §140 (1) A szervező névre szóló belépőjegyet és bérletet, a sportszervezet klubkártyát állíthat ki és értékesíthet. A belépőjegyen, bérleten, illetve klubkártyán a sportrendezvényre ezekkel belépésre jogosult személy nevét, születési helyét és idejét (a továbbiakban: természetes személyazonosító adatok), valamint lakcímét az azokat kibocsátó szervező vagy sportszervezet annak érvényességét követő 24 óráig nyilvántartja.

(2) Az (1) bekezdésben foglaltak alapján kiadott belépőjegy, bérlet, valamint klubkártya, illetve az abban szereplő személyes adat csak a sportrendezvény helyszínén elkövetett bűncselekmény vagy szabálysértés miatt indult büntető- vagy szabálysértési eljárás, továbbá a sportrendezvényről való eltiltás során használható fel.

(3) Az (1) bekezdésében meghatározott határidőn belül a (2) bekezdés szerinti személyes adatot megkeresésre a nyomozó hatóság, az ügyészség és a bíróság részére büntető- vagy szabálysértési eljárásban bizonyítási eszközként való felhasználás céljából továbbítani lehet.

Az eltiltás

73. § (1) A szervező az általa szervezett sportrendezvény esetén jogosult a sportrendezvényről eltávolított személlyel szemben a belépőjegy-eladást megtagadni, illetve megakadályozni, hogy a sportrendezvényen részt vehessen (a továbbiakban együtt: sportrendezvény látogatásától eltiltás). A sportrendezvény látogatásától eltiltás lehetőségéről a szervező a sportlétesítményen kívül és annak területén jól látható hirdetményekben köteles tájékoztatni, amelyet – általános szerződési feltételekként összefoglalva – a belépőjegyen, bérleten is fel kell tüntetni.

(2) A sportrendezvény látogatásától eltiltás időtartama, ha az a szervező által szervezett minden sportrendezvényre vonatkozik, a két évet, ha csak meghatározott sportlétesítményre érvényes, a négy évet nem haladhatja meg.

(3) A szervezőnek a sportrendezvény látogatásától eltiltásra vonatkozó döntése ellen a néző bírósághoz fordulhat.

(4) A sportrendezvény látogatásától eltiltható az a személy is, akit a 71. § (3) bekezdése alapján el kellett volna távolítani, de erre azért nem került sor, mert a sportrendezvény helyszínén való szervezői (rendezői) beavatkozás következtében olyan nézői cselekmény volt várható, amely a sportrendezvény biztonságát aránytalanul veszélyeztette volna.

(5) A szervező az eltiltott személy természetes személyazonosító adatait, valamint lakcímét az eltiltás végrehajtása és az eltávolításra okot adó újabb cselekmények elkövetésének megakadályozása érdekében nyilvántarthatja. A nyilvántartás időtartama megegyezik az eltiltás időtartamával, de – a (2) bekezdésben foglaltaknak megfelelően – a kettő, illetve négy évet nem haladhatja meg. A szervező az eltiltás időtartamának lejártát követően 24 órán belül köteles gondoskodni a nyilvántartott személyes adatok megsemmisítéséről.

(6) Az (5) bekezdésben meghatározott nyilvántartásból adatot – a külön jogszabályban meghatározott bűnüldözési, szabálysértési, illetőleg igazságszolgáltatási feladatai ellátása céljából a rendőrség, a szabálysértési hatóság, az ügyészség és a bíróság, valamint az érintett személy igényelhet.

A kamerával történő megfigyelés

74. § (1)141 A szervező a normál és a fokozott biztonsági kockázatú sportrendezvény ideje alatt – annak helyszínén – a résztvevők személy- és vagyonbiztonsága érdekében a résztvevőket jogosult kamerával vagy más képi adathordozóval (a továbbiakban együtt: kamera) megfigyelni, és a felvételt rögzíteni. A szervező a kiemelt biztonsági kockázatú sportrendezvény ideje alatt – annak helyszínén – a résztvevők személy- és vagyonbiztonsága érdekében a résztvevőket kamerával megfigyeli, és a felvételt rögzíti.

(2) A kamerával való megfigyelésről, a kamerák elhelyezkedéséről és a rögzített adatok kezeléséről a nézőt a sportlétesítményen kívül és annak területén jól látható hirdetményben és a belépőjegyen, bérleten is feltüntetve tájékoztatni kell.

(3) A rendőrség a sportrendezvénnyel összefüggő szabálysértési, illetve büntetőeljárás megindításához és lefolytatásához szükséges adatok és információk biztosítása céljából a sportrendezvény befejezését követő 48 órán belül felszólíthatja a szervezőt, hogy az (1) bekezdés szerint rögzített adatokat a felszólítást követő 30 napig tárolja. Amennyiben a felszólításra nem kerül sor, a szervező köteles a rögzített adatokat 24 órán belül megsemmisíteni.

(4) Amennyiben a rendőrség a kamerák által rögzített valamely adatot igényli, ennek a szervező haladéktalanul köteles eleget tenni.

(5) Az (1) bekezdés szerint rögzített felvételekből – a külön jogszabályban meghatározott bűnüldözési, szabálysértési, illetőleg igazságszolgáltatási feladatai ellátása céljából a rendőrség, a szabálysértési hatóság, az ügyészség és a bíróság, valamint az érintett személy igényelhet adatot.

(6) A kamerás megfigyelési rendszerrel felvett információkat a sportrendezvény területén erre a célra létesített helyiségben a szervező és szükség esetén a rendőrség e feladattal megbízott képviselője jogosult egyidejűleg, folyamatosan, összesítve figyelemmel kísérni.

75. § (1) A külön jogszabályban meghatározott sportrendezvények esetében a szervező köteles évente helyzetjelentésben összegezni az általa szervezett sportrendezvények rendezésének tapasztalatait, értékelni a tett és elmulasztott intézkedéseket, valamint azok hatásait.

(2) A helyzetjelentést a szervező január 31-éig köteles megküldeni a sportszövetségnek és a rendőrségnek.

(3) A sportszövetség a helyzetjelentéseket évente rendszeresen értékeli a rendőrség és a szervezők részvételével.

A néző részvétele a sportrendezvényen

76. § (1) A néző köteles betartani a szervező által meghatározott biztonsági előírásokat, és nem folytathat olyan tevékenységet, amely a sportrendezvényt megzavarja vagy meghiúsítja, illetve a sportrendezvényen résztvevők testi épségét, továbbá vagyoni javait károsítja vagy veszélyezteti.

(2)142 Az (1) bekezdésben meghatározott kötelezettség megszegéséből eredő kárért a néző, több károkozó esetén a károkozásban részt vevő nézők egyetemlegesen, a Polgári Törvénykönyvnek a kártérítésre vonatkozó általános szabályai szerinti felelősséggel tartoznak. A kártérítési felelősség nem érinti a néző szabálysértési vagy büntetőjogi felelősségét.

(3) A néző a sportrendezvény befejezésének időpontjában, illetve a szervezőnek, rendezőnek vagy a rendőrségnek a személyi és vagyonbiztonságot veszélyeztető helyzet kialakulása miatt tett felhívására köteles a sportrendezvény helyszínét elhagyni.

(4) A sportrendezvény és a nézők biztonságára vonatkozó részletes előírásokat külön jogszabály állapítja meg.

XI. Fejezet

ÉRTELMEZŐ ÉS ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

Értelmező rendelkezések

77. § E törvény alkalmazásában:

a)143 állami sportinformációs rendszer: a sportolókra, a sportszervezetekre, a sportköztestületekre, a sportközalapítványokra, ezek tevékenységére, valamint a sportlétesítményekre vonatkozó adatoknak az állam által rendszerezett és nyilvánosan hozzáférhetővé tett összessége,

b) edző: a külön jogszabályban meghatározott szakképesítéssel rendelkező természetes személy, aki a sportolónak a sporttevékenységre való felkészítését végzi,

c) csapatsportág: azoknak a sportágaknak az összessége, amelyekben sporttevékenységet folytatni a játék jellegéből és a versenyrendszer szabályaiból adódóan kizárólag úgy lehet, hogy legalább három természetes személy alkot egy résztvevőt, és a sportágnak nincs egyéni változata,

d) építészeti akadálymentesítés: annak biztosítása, hogy az épített környezet kényelmes, biztonságos, önálló használata minden ember számára biztosított legyen, ideértve azokat a fogyatékos személyeket is, akiknek ehhez speciális létesítményekre, eszközökre, illetve műszaki megoldásokra van szükségük,

e) fogyatékos személy: a mozgáskorlátozott, az értelmi fogyatékos, a siket, illetve nagyothalló, a szervátültetett, valamint a vak vagy gyengénlátó természetes személy,

f) játékjog: a sportoló sporttevékenységéhez fűződő fizikai és szellemi képességei sporttevékenység keretében történő felhasználásának joga,

g)144

h) kommunikációs akadálymentesítés: annak biztosítása, hogy a fogyatékos személy a sportrendezvény helyszínén az információhoz hozzáférhessen, azt érzékelhesse és megfelelően értelmezhesse,

i) közterület: a mindenki számára korlátozás nélkül igénybe vehető terület, út, utca, tér,

j) nyilvános hely: az olyan épület, építmény vagy a közterületnek sportrendezvény megtartása céljából lezárt része, ahová a sportrendezvény szervezője által meghatározott feltételek mellett bárki bemehet vagy ott tartózkodhat,

k) országos jellegű szervezet a szabadidősport és a fogyatékosok sportja területén: a szervezet közhasznúnak minősül, és legalább 8 megyére kiterjedően, országosan legalább 20 jogi személy taggal működik,

l) speciális világjátékok: a Paralimpia, a Speciális Olimpia, a Siketlimpia és a Szervátültetettek Világjátékai,

m) sportiskola: az a költségvetési szerv vagy közhasznú társaság, amely utánpótlás-nevelést végez, valamint az az iskola, amely a Kt. alapján közreműködik az utánpótlás nevelésében,

n) sportrendezvény helyszíne: az a nyilvános hely vagy a közterület meghatározott része, ahol a sportrendezvényt megtartják, és ahol néző tartózkodhat,

o) sportrendezvény résztvevője: az a természetes személy, aki a sportrendezvény helyszínén annak időtartama alatt, valamint a sportrendezvényt megelőzően vagy követően másfél órával tartózkodik. A néző (szurkoló) résztvevőnek minősül,

p) sportszakember: az a természetes személy, aki a KSH elnökének a foglalkozások egységes osztályozási rendszeréről (FEOR) szóló 9029/1993. (SK 1994. 1.) KSH közlemény szerinti szakképesítéssel rendelkezik, illetve a sportszervezettel munkaviszonyban, vagy polgári jogi jogviszonyban sporttevékenységgel kapcsolatban közvetlenül vagy közvetetten feladatot lát el. Sportszakember különösen az edző, a csapatvezető, a mérkőzésvezető, a versenybíró, a sportorvos, a gyúró. A sportszövetség szabályzatában határozza meg, hogy az adott sportágban kik minősülnek sportszakembernek,

q) versenyrendszer: a sportág nemzetközi szövetsége és a hazai szakszövetség, illetve országos sportági szövetség – kivéve a szabadidősport szövetség – által meghatározott szabályok szerint szervezett fizikai vagy szellemi sportteljesítményt mérő erőpróba. A bajnokság versenyrendszernek minősül. A versenyrendszer hivatásos, amatőr és vegyes (nyílt) rendszerű lehet,

r) versenyszabályzat: a versenyrendszer keretében folytatott sporttevékenységre és az ahhoz közvetlenül kapcsolódó szakmai tevékenységekre vonatkozó előírások rendszerbe foglalt összessége, amely a versenyrendszerben részt vevő sportolók, sportszervezetek, sportszakemberek általános és sportági kötelezettségein túlmenően tartalmazza a versenyrendszert működtető sportszövetség eljárásának szabályait is.

Hatályba léptető és átmeneti rendelkezések

78. § (1) Ez a törvény a kihirdetésétől számított hatvanadik napon lép hatályba.

(2)145

(3) Hivatásos sportoló sportszervezettel e törvény hatálybalépése után egyéni vállalkozóként hivatásos sportolói tevékenysége körében polgári jogi szerződést nem köthet. A már megkötött polgári jogi szerződések a szerződésben meghatározott időtartam végéig, de legfeljebb 2006. december 31-ig hatályosak.

(4) Sportszövetséggel szemben csőd-, illetve felszámolási eljárás e törvény hatálybalépése után nem indítható. A folyamatban lévő eljárásokat meg kell szüntetni, az eddig felmerült költségeket az állam viseli.

(5) A 18. § (3) bekezdésében meghatározott közhasznú társaságokon kívül, az ebben a formában működő sportvállalkozások, a törvény hatálybalépésétől számított egy éven belül kötelesek korlátolt felelősségű társasággá, illetve részvénytársasággá átalakulni.

(6)146

(7) Ahol jogszabály ,,sportági országos szakszövetséget'' említ, e törvény hatálybalépését követően azon ,,országos sportági szakszövetséget'' kell érteni.

(8) Az MPB-t a Magyar Mozgáskorlátozottak Sportszövetsége, a Magyar Vakok és Gyengénlátók Sportszövetsége és a Magyar Értelmi Fogyatékosok Sportszövetsége hozzák létre, illetve az MPB-be az alapítást követően a 41. § (1) bekezdésében meghatározott feltételeknek megfelelő sportszövetségek kérhetik felvételüket. Az MPB a törvény hatálybalépését követő 60. napon belül köteles az alapító közgyűlését összehívni, amelyen meg kell állapítani az alapszabályt, valamint ügyintéző-képviselő szervet (elnökséget) az ellenőrző szervet kell választani.

78/A. §147 2010-ben az első helyezést elért érmes járadékának mértéke a bérből és fizetésből élők 2008. évi – a Központi Statisztikai Hivatal által számított – országos szintű bruttó nominál átlagkeresetének megfelelő összeg.

Felhatalmazó rendelkezések

79. § (1)148 Felhatalmazást kap a Kormány, hogy

a) rendeletben jelölje ki a sportigazgatási szervet vagy szerveket, és

b) rendeletben állapítsa meg

ba) a doppingtilalomra és a doppingvizsgálatra vonatkozó részletes szabályokat,149

bb) a sportfegyelmi felelősségre és a sportfegyelmi eljárásra vonatkozó részletes szabályokat,150

bc) a sportrendezvények biztonságára vonatkozó részletes szabályokat,151

bd) az olimpiai központokra vonatkozó részletes szabályokat,152

be) az olimpiai járadékra és a Nemzet Sportolója címre vonatkozó részletes szabályokat,153

bf) a sport területén képesítéshez kötött tevékenységek gyakorlására vonatkozó részletes szabályokat,154

bg) a sportorvoslás szabályaira és a sportegészségügyi hálózatra vonatkozó részletes szabályokat,155

bh) az állami sportinformációs rendszerre vonatkozó részletes szabályokat156 és

bi) a Magyar Köztársaság területén rendezett gépjárműversenyen vagy edzésen részt vevő gépjárművekre kötött felelősségbiztosítási szerződésekre vonatkozó részletes szabályokat.

(2) Felhatalmazást kap a miniszter, hogy rendeletben állapítsa meg

a) az egyes sportcélú ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezéséről szóló 1996. évi LXV. törvény 5. §-ának (5) bekezdésében meghatározott méltányossági hozzájárulás iránti kérelemhez csatolandó okiratok, tervek és adatok körét, valamint a méltányossági eljárás szabályait,157

b)158

(3)159 Felhatalmazást kap a miniszter, hogy az államháztartásért felelős miniszterrel egyetértésben rendeletben állapítsa meg

a) az állami sportcélú támogatás felhasználásának és elosztásának a részletes szabályait,160

b) a hazai rendezésű sport világesemények állami támogatására és rendezési feltételeire vonatkozó részletes szabályokat.161

(4)162 Felhatalmazást kap az oktatásért felelős miniszter és a miniszter, hogy együttes rendeletben határozza meg az iskolai sportkörök tevékenységének szervezésével, a sportiskolák létrehozásával és működésével kapcsolatos részletes szabályokat, és a tornateremmel nem rendelkező iskolák fenntartója által kötelezően biztosítandó sportolási lehetőségeket.163

(5)164 Felhatalmazást kap a rendészetért felelős miniszter, hogy az államháztartásért felelős miniszterrel egyetértésben rendeletben állapítsa meg a kiemelt biztonsági kockázatú sportrendezvények közfeladatként történő rendőri biztosításához nyújtható támogatások felhasználásának részletes szabályait.

80. §165 (1)166

(2)167

a)168

b)169

1

A törvényt az Országgyűlés a 2003. december 22-i ülésnapján fogadta el. A kihirdetés napja: 2004. január 13.

2

Az 5. § (1) bekezdése a 2010: LXXXIII. törvény 18. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

3

Az 5. § (2) bekezdése a 2009: LVI. törvény 310. §-a szerint módosított szöveg.

5

Az 5. § (4) bekezdése a 2010: LXXXIII. törvény 18. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

6

A 6. § (3) bekezdés a) pontja a 2010: LXXXIII. törvény 26. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

7

A 11. § (1) bekezdése a 2009: LVI. törvény 309. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító törvény 428. §-a alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

8

A 11. § (2) bekezdését a 2009: LVI. törvény 311. §-a hatályon kívül helyezte. E módosító törvény 428. §-a alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

9

A 15. § (2) bekezdés c) pontja a 2010: LXXXIII. törvény 19. §-ával megállapított szöveg.

10

A 16. § (1) bekezdése a 2009: LVI. törvény 310. §-a szerint módosított szöveg.

12

A 17. § (1) bekezdésének a) pontja a 2009: LVI. törvény 310. §-a szerint módosított szöveg.

14

A 17. § (5) bekezdése a 2009: LVI. törvény 310. §-a szerint módosított szöveg.

16

A 18. § (1) bekezdése a 2009: LVI. törvény 311. §-a szerint módosított szöveg.

18

A 18. § (2) bekezdése a 2009: LVI. törvény 311. §-a szerint módosított szöveg.

20

A 19. § (2) bekezdése a 2009: LVI. törvény 310. §-a szerint módosított szöveg.

21

A 20. § (2) bekezdése a 2010: LXXXIII. törvény 20. §-ával megállapított szöveg.

22

A 21. § (2) bekezdése a 2009: LVI. törvény 310. §-a szerint módosított szöveg.

24

A 26. § (2) bekezdése a 2006: IV. törvény 367. § 27. pontja szerint módosított szöveg.

25

A 28. § (1) bekezdése a 2010: LXXXIII. törvény 21. §-ával megállapított szöveg.

26

A 32. § (4) bekezdése a 2006: CIX. törvény 83. § (6) bekezdésének p) pontja szerint módosított szöveg.

27

A 33. § (1) bekezdésének a) pontja a 2009: LVI. törvény 310. §-a szerint módosított szöveg.

28

A 34. § (2) bekezdésének e) pontja a 2009: LXXXV. törvény 133. §-a szerint módosított szöveg.

29

A 35. § (5) bekezdése a 2009: LVI. törvény 310. §-a szerint módosított szöveg.

30

A 38. § (6) bekezdése a 2009: LVI. törvény 310. §-a szerint módosított szöveg.

31

A 38. § (1) bekezdése a 2009: LVI. törvény 310. §-a szerint módosított szöveg.

32

A 38. § (3) bekezdés f) pontja a 2010: LXXXIII. törvény 26. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

33

A 38. § (4) bekezdésének bevezető rendelkezése a 2004: CXX. törvény 18. §-ával megállapított és a 2005: XIII. törvény 1. § a) pontja és 4. § (2) bekezdésének a) pontja, a 2006: CIX. törvény 143. § (2) bekezdésének b) pontja szerint módosított szöveg.

34

A 38. § (4) bekezdés a) pontja a 2010: LXXXIII. törvény 26. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

35

A 39. § (4) bekezdése a 2009: LVI. törvény 310. §-a, a 2010: LXXXIII. törvény 26. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

36

A 39/A. §-t a 2009: CXLIX. törvény 95. § (1) bekezdése iktatta be.

37

A 40. § (1) bekezdése a 2006: CIX. törvény 143. § (2) bekezdésének b) pontja, a 2009: LVI. törvény 310. §-a szerint módosított szöveg.

38

A 40. § (3) bekezdés e) pontja a 2010: LXXXIII. törvény 26. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

39

A 40. § (4) bekezdése a 2006: CIX. törvény 143. § (2) bekezdésének b) pontja szerint módosított szöveg.

40

A 40. § (4) bekezdés a) pontja a 2010: LXXXIII. törvény 26. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

42

A 41/A. §-t a 2009: CXLIX. törvény 95. § (2) bekezdése iktatta be.

43

A 42. § (1) bekezdése a 2006: CIX. törvény 143. § (2) bekezdésének b) pontja, a 2009: LVI. törvény 310. §-a szerint módosított szöveg.

44

A 42. § (3) bekezdés a) pontja a 2010: LXXXIII. törvény 26. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg. A 42. § (3) bekezdés a) pontjának „a sportközalapítványok” szövegrészét a 2010: LXXXIII. törvény 26. § (4) bekezdése hatályon kívül helyezte 2011. január 1. napjával.

45

A 42. § (3) bekezdésének c) pontja a 2006: CIX. törvény 143. § (2) bekezdésének b) pontja, a 2010: LXXXIII. törvény 26. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

46

A 42. § (3) bekezdésének h) pontja a 2006: CIX. törvény 143. § (2) bekezdésének b) pontja szerint módosított szöveg.

47

A 42. § (4) bekezdése a 2006: CIX. törvény 143. § (2) bekezdésének b) pontja szerint módosított szöveg.

48

A 42. § (4) bekezdés a) pontja a 2010: LXXXIII. törvény 26. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

49

A 43. § (1) bekezdése a 2006: CIX. törvény 143. § (2) bekezdésének b) pontja, a 2009: LVI. törvény 310. §-a szerint módosított szöveg.

50

A 43. § (2) bekezdés a) pontja a 2010: LXXXIII. törvény 26. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

51

A 43. § (2) bekezdésének e) pontja a 2006: CIX. törvény 143. § (2) bekezdésének b) pontja, a 2010: LXXXIII. törvény 26. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

52

A 43. § (3) bekezdése a 2006: CIX. törvény 143. § (2) bekezdésének b) pontja szerint módosított szöveg.

53

A 43. § (3) bekezdés a) pontja a 2010: LXXXIII. törvény 26. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

54

A 43. § (3) bekezdés b) pontja a 2010: LXXXIII. törvény 26. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg. A 43. § (3) bekezdés b) pontjának „a Wesselényi Miklós Sport Közalapítvánnyal” szövegrészét a 2010: LXXXIII. törvény 26. § (4) bekezdése hatályon kívül helyezte 2011. január 1. napjával.

55

A 44. § (1) bekezdése a 2006: CIX. törvény 143. § (2) bekezdésének b) pontja, a 2009: LVI. törvény 310. §-a szerint módosított szöveg.

56

A 44. § (2) bekezdés a) pontja a 2010: LXXXIII. törvény 26. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg. A 44. § (2) bekezdés a) pontjának „a sportközalapítványok” szövegrészét a 2010: LXXXIII. törvény 26. § (4) bekezdése hatályon kívül helyezte 2011. január 1. napjával.

57

A 44. § (2) bekezdésének f) pontja a 2006: CIX. törvény 143. § (2) bekezdésének b) pontja, a 2010: LXXXIII. törvény 26. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

58

A 44. § (3) bekezdése a 2006: CIX. törvény 143. § (2) bekezdésének b) pontja szerint módosított szöveg.

59

A 44. § (3) bekezdés a) pontja a 2010: LXXXIII. törvény 26. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

60

A 44. § (3) bekezdés b) pontja a 2010: LXXXIII. törvény 26. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

61

A 45. § (3) bekezdése a 2009: LVI. törvény 310. §-a, a 2010: LXXXIII. törvény 26. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

62

A 46. § (2) bekezdése a 2009: LVI. törvény 310. §-a szerint módosított szöveg.

63

A 46/A. §-t a 2009: CXLIX. törvény 95. § (3) bekezdése iktatta be.

64

A 47. § (1) bekezdésének bevezető szövegrésze a 2009: LVI. törvény 311. §-a szerint módosított szöveg. E módosító törvény 428. §-a alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

66

A 47. § (3) bekezdése a 2009: LVI. törvény 311. §-a szerint módosított szöveg. E módosító törvény 428. §-a alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

67

A 47. § (7) bekezdése a 2006: CIX. törvény 171. § (2) bekezdésének a) pontja szerint módosított szöveg.

68

A 48. § (1) bekezdése a 2009: CLVI. törvény 1. §-ával megállapított szöveg.

69

A 48. § (4) bekezdése a 2004: CXX. törvény 19. § (2) bekezdése, a 2005: XIII. törvény 1. § b) pontja, 2006: LVII. törvény 77. § (3) bekezdése, a 2006: CIX. törvény 143. § (2) bekezdésének b) pontja és 171. § (2) bekezdésének a) pontja, a 2009: LVI. törvény 311. §-a szerint módosított szöveg. Ez utóbbi módosító törvény 428. §-a alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

70

A 48. § (5) bekezdése a 2006: CIX. törvény 143. § (2) bekezdésének b) pontja szerint módosított szöveg.

71

A 48/A. §-t a 2009: CXLIX. törvény 95. § (4) bekezdése iktatta be.

72

A 49. § b) pontja a 2009: LVI. törvény 310. §-a szerint módosított szöveg.

74

A 49. § i) pontja a 2007: CVI. törvény 50. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

75

Az 50. § (3) bekezdése b) pontjának második mondata a 2004: CXX. törvény 20. §-ával megállapított, a 2006: CIX. törvény 143. § (2) bekezdésének b) pontja, a 2009: LVI. törvény 311. §-a szerint módosított szöveg. Ez utóbbi módosító törvény 428. §-a alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

76

Az 50. § (3) bekezdésének c) pontját a 2006: CIX. törvény 2. § (3) bekezdésének j) pontja hatályon kívül helyezte.

77

Az 51. § (1) bekezdése a 2004: CXX. törvény 21. § (1) bekezdésével megállapított, a 2006: CIX. törvény 143. § (2) bekezdésének b) pontja szerint módosított szöveg.

78

Az 51. § (2) bekezdésének felvezető szövege a 2006: CIX. törvény 143. § (2) bekezdésének b) pontjával megállapított szöveg.

79

Az 51. § (2) bekezdésének b) pontja a 2004: CXX. törvény 21. § (2) bekezdésének b) pontjával megállapított szöveg.

80

Az 51. § (2) bekezdés f) pontja a 2010: LXXXIII. törvény 26. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg. Az 51. § (2) bekezdés f) pontjának „sportközalapítványokkal” szövegrésze helyébe „sportközalapítvánnyal” szöveg lép a 2010: LXXXIII. törvény 26. § (5) bekezdése alapján 2011. január 1. napjával. Az 51. § (2) bekezdés f) pontjának „sportközalapítvánnyal” szövegrészét a 2010: LXXXIII. törvény 26. § (6) bekezdése hatályon kívül helyezte 2011. szeptember 1. napjával.

81

Az 51. § (2) bekezdésének g) pontját a 2004: CXX. törvény 37. § (4) bekezdésének b) pontja hatályon kívül helyezte.

82

Az 51. § (2) bekezdésének i) pontja a 2004: CXX. törvény 37. § (2) bekezdése d) pontjának df) alpontja szerint módosított szöveg.

83

Az 51. § (2) bekezdésének k) pontja a 2004: CXX. törvény 21. § (2) bekezdésének c) pontjával megállapított szöveg.

84

Az 51. § (3) bekezdését a 2004: CXX. törvény 21. § (3) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2006: CIX. törvény 144. §-a.

85

Az 52. §-t megelőző alcímet és az 52–54. §-t a 2010: LXXXIII. törvény 26. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.

86

Az 55. § (2) bekezdése a 2009: LVI. törvény 310. §-a szerint módosított szöveg.

88

Az 56. § (2) bekezdése szerinti bevételeket – a 2009: CXXX. törvény 17. § (3) bekezdése alapján – a XI. Önkormányzati Minisztérium fejezet, 12. cím, 26–27. alcímhez tartozó jogcím-csoportok, jogcímek költségvetési támogatási előirányzatai tartalmazzák.

89

Az 56. § (3) bekezdését a 2010: LXXXIII. törvény 26. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.

90

Az 57. § (2) bekezdésének a) pontja a 2009: LVI. törvény 310. §-a szerint módosított szöveg.

91

Az 57. § (2) bekezdésének b) pontja a 2009: LVI. törvény 310. §-a szerint módosított szöveg.

92

Az 57. § (2) bekezdésének c) pontja a 2009: LVI. törvény 310. §-a szerint módosított szöveg.

94

Az 59. § (4) bekezdését a 2009: CXLIX. törvény 95. § (5) bekezdése iktatta be.

95

Az 59. § (5) bekezdését a 2009: CXLIX. törvény 95. § (5) bekezdése iktatta be.

96

Az 59. § (6) bekezdését a 2009: CXLIX. törvény 95. § (5) bekezdése iktatta be.

97

Az 59. § (7) bekezdését a 2009: CXLIX. törvény 95. § (5) bekezdése iktatta be.

98

Az 59. § (8) bekezdését a 2009: CXLIX. törvény 95. § (5) bekezdése iktatta be.

99

Az 59. § (9) bekezdését a 2009: CXLIX. törvény 95. § (5) bekezdése iktatta be.

100

Az 59. § (10) bekezdését a 2009: CXLIX. törvény 95. § (5) bekezdése iktatta be.

101

A 61. § (1) bekezdése a 2004: CXX. törvény 25. §-ával megállapított, a 2006: CIX. törvény 143. § (2) bekezdésének b) pontja, a 2009: LVI. törvény 310. §-a szerint módosított szöveg.

102

A 61. § új (2) bekezdését a 2009: CXLIX. törvény 95. § (6) bekezdése iktatta be, egyidejűleg az eredeti (2) bekezdés számozását (11) bekezdésre változtatva.

103

A 61. § új (3) bekezdését a 2009: CXLIX. törvény 95. § (6) bekezdése iktatta be, egyidejűleg az eredeti (3) bekezdés számozását (12) bekezdésre változtatva.

104

A 61. § (4) bekezdését a 2009: CXLIX. törvény 95. § (6) bekezdése iktatta be.

105

A 61. § (5) bekezdését a 2009: CXLIX. törvény 95. § (6) bekezdése iktatta be.

106

A 61. § (6) bekezdését a 2009: CXLIX. törvény 95. § (6) bekezdése iktatta be.

107

A 61. § (7) bekezdését a 2009: CXLIX. törvény 95. § (6) bekezdése iktatta be.

108

A 61. § (8) bekezdését a 2009: CXLIX. törvény 95. § (6) bekezdése iktatta be.

109

A 61. § eredeti (2) bekezdésének számozását (11) bekezdésre változtatta a 2009: CXLIX. törvény 95. § (6) bekezdése.

110

A 61. § eredeti (3) bekezdésének számozását (12) bekezdésre változtatta a 2009: CXLIX. törvény 95. § (6) bekezdése.

111

A 61/A. §-t a 2009: LVI. törvény 309. § (2) bekezdése iktatta be. E módosító törvény 428. §-a alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

112

A 62. § (1) bekezdése a 2004: CXX. törvény 37. § (2) bekezdése d) pontjának dj) alpontja, a 2006: CIX. törvény 143. § (2) bekezdésének b) pontja, a 2009: LVI. törvény 310. §-a szerint módosított szöveg. Ez utóbbi módosító törvény 428. §-a alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

113

A 62. § (3) bekezdését a 2009: CXLIX. törvény 95. § (7) bekezdése iktatta be.

114

A 62. § (4) bekezdését a 2009: CXLIX. törvény 95. § (7) bekezdése iktatta be.

115

A 62. § (5) bekezdését a 2009: CXLIX. törvény 95. § (7) bekezdése iktatta be.

116

A 62. § (6) bekezdését a 2009: CXLIX. törvény 95. § (7) bekezdése iktatta be.

117

A 62. § (7) bekezdését a 2009: CXLIX. törvény 95. § (7) bekezdése iktatta be.

118

A 62. § (8) bekezdését a 2009: CXLIX. törvény 95. § (7) bekezdése iktatta be.

119

A 63. § (3) bekezdése a 2009: LVI. törvény 310. §-a szerint módosított szöveg. E módosító törvény 428. §-a alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

120

A 64. § (1) bekezdése a 2004: CXX. törvény 37. § (2) bekezdése d) alpontjának db) és di) alpontja, a 2006: CIX. törvény 124. § (1) bekezdésének o) pontja és a 143. § (2) bekezdésének b) pontja szerint módosított szöveg. A 64. § (1) bekezdésének első mondata a 2007: CVI. törvény 50. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

121

A 64. § (2) bekezdése a 2006: CIX. törvény 143. § (2) bekezdésének b) pontja, a 2009: LVI. törvény 311. §-a szerint módosított szöveg. Ez utóbbi módosító törvény 428. §-a alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

122

A 64. § (3) bekezdésben – a 2006: IV. törvény 365. § (6) bekezdése alapján – közhasznú társaságon 2007. július 1-jétől 2009. június 30-ig közhasznú társaságot, illetve jogi személy nonprofit gazdasági társaságot, 2009. július 1-jétől pedig kizárólag jogi személy nonprofit gazdasági társaságot kell érteni. A 64. § (3) bekezdése a 2007: CVI. törvény 50. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

123

A 64. § (4) bekezdése a 2007: CVI. törvény 50. § (3) bekezdésével megállapított, valamint a 2009: LVI. törvény 311. §-a szerint módosított szöveg. Ez utóbbi módosító törvény 428. §-a alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

124

A 64. § (5) bekezdése a 2006: CIX. törvény 143. § (2) bekezdésének b) pontja, a 2009: LVI. törvény 311. §-a szerint módosított szöveg. Ez utóbbi módosító törvény 428. §-a alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

125

A 64. § (6) bekezdése a 2007: CVI. törvény 50. § (4) bekezdésével megállapított, valamint a 2009: LVI. törvény 311. §-a szerint módosított szöveg. Ez utóbbi módosító törvény 428. §-a alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

126

A 65. § (1) bekezdését a 2009: CXLIX. törvény 96. §-a hatályon kívül helyezte.

127

A 68. § (3) bekezdése a 2009: LXXXIV. törvény 28. §-ával megállapított szöveg.

128

A 68. § (4) bekezdése a 2009: LXXXIV. törvény 28. §-ával megállapított szöveg.

129

A 68. § (5) bekezdése a 2009: LXXXIV. törvény 28. §-ával megállapított szöveg.

130

A 68. § (6) bekezdése a 2009: LXXXIV. törvény 28. §-ával megállapított szöveg.

131

A 68. § (7) bekezdését a 2009: LXXXIV. törvény 28. §-a iktatta be.

132

A 68. § (8) bekezdését a 2009: LXXXIV. törvény 28. §-a iktatta be.

133

A 68/A. §-t a 2009: LXXXIV. törvény 29. §-a iktatta be.

134

A 70. § (2) bekezdése a 2005: CXXXIII. törvény 77. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító törvény 75. § (2) bekezdésének b) pontja alapján a rendelkezés 2006. június 1. napján lépett hatályba.

135

A 70. § (3) bekezdése a 2009: LXXXIV. törvény 30. §-ával megállapított szöveg.

136

A 70. § (4) bekezdése a 2009: LXXXIV. törvény 30. §-ával megállapított szöveg.

137

A 71. § (3) bekezdése a 2009: LXXXIV. törvény 31. §-ával megállapított szöveg.

138

A 71. § (4) bekezdése a 2009: LXXXIV. törvény 31. §-ával megállapított szöveg.

139

A 71. § (5) bekezdését a 2009: LXXXIV. törvény 31. §-a iktatta be.

140

A 72/A. §-t a 2009: LXXXIV. törvény 33. §-a iktatta be.

141

A 74. § (1) bekezdése a 2009: LXXXIV. törvény 34. §-ával megállapított szöveg.

142

A 76. § (2) bekezdése a 2009: LVI. törvény 310. §-a szerint módosított szöveg.

143

A 77. § a) pontjának „sportközalapítványokra” szövegrésze helyébe „sportközalapítványra” szöveg lép a 2010: LXXXIII. törvény 26. § (5) bekezdése alapján 2011. január 1. napjával. A 77. § a) pontjának „sportközalapítványra” szövegrészét a 2010: LXXXIII. törvény 26. § (6) bekezdése hatályon kívül helyezte 2011. szeptember 1. napjával.

144

A 77. § g) pontját a 2007: CVI. törvény 58. § (1) bekezdésének m) pontja hatályon kívül helyezte.

145

A 78. § (2) bekezdését a 2010: LXXXIII. törvény 26. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.

146

A 78. § (6) bekezdését a 2010: LXXXIII. törvény 26. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.

147

A 78/A. §-t a 2009: CIX. törvény 32. §-a iktatta be. [E módosító törvény 51. § (7) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezi 2010. december 31. napjával.]

148

A 79. § (1) bekezdése a 2009: LVI. törvény 309. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

158

A 79. § (2) bekezdésének b) pontját a 2004: CXX. törvény 37. § (4) bekezdésének b) pontja hatályon kívül helyezte.

159

A 79. § (3) bekezdésének felvezető szövege a 2006: CIX. törvény 171. § (2) bekezdésének a) pontja szerint módosított szöveg.

162

A 79. § (4) bekezdése a 2006: CIX. törvény 171. § (2) bekezdésének a) pontja szerint módosított szöveg.

164

A 79. § (5) bekezdését a 2009: LXXXIV. törvény 35. §-a iktatta be.

165

A 80. §-t megelőző alcímet a 2007: LXXXII. törvény 2. §-ának 656. pontja hatályon kívül helyezte.

166

A 80. § (1) bekezdését a 2007: LXXXII. törvény 2. §-ának 656. pontja hatályon kívül helyezte.

167

A 80. § (2) bekezdésének felvezető szövegét a 2007: LXXXII. törvény 2. §-ának 656. pontja hatályon kívül helyezte.

168

A 80. § (2) bekezdésének a) pontját a 2007: LXXXII. törvény 2. §-ának 656. pontja hatályon kívül helyezte.

169

A 80. § (2) bekezdésének b) pontját a 2006: LXIX. törvény j) pontja hatályon kívül helyezte.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére