• Tartalom

2004. évi I. törvény

2004. évi I. törvény

a sportról1

2013.01.01.

Magyarország Országgyűlése kinyilvánítja, hogy a nemzet közössége a test művelését, a sportot, a nemzet alapértékének, kívánatos célnak tekinti. A nemzet értékei között tartja számon a sport által elért eredményeket, és elismeri a sport egyént és közösséget erősítő értékeit.
Magyarország sportnemzet, amely e törvénnyel is tiszteleg azon tagjai előtt, akik tevékenységükkel dicsőséget, elismerést és megbecsülést szereztek hazánknak. Az e törvényben meghatározott célok megvalósítása biztosítja továbbá azt, hogy Magyarország sportoló nemzetté is váljék.
A sport legelőbb is a lelki egészség alapja, amely hozzátartozik az egészséges nemzet, az egészségét megőrizni akaró polgár értékrendjéhez.
A sport a közjó része. Erősíti a közösség tagjainak egymáshoz tartozását, miként az egyén testi és lelki egészségét.
A sport magába foglalja a nemzet által vallott értékeket, az összetartozás és a versenyzés szellemét, a részvételt és a győzelmet, a teljesítmény elismerését, vagyis a munka becsületét, az önfegyelem és az öngondoskodás fontosságát, az egyén közösségért viselt felelősségét.
Magyarország Országgyűlése kinyilvánítja, hogy minden embernek alapvető joga van a sporthoz, és e jogát az állam biztosítja, függetlenül attól, hogy versenysportról, a szabadidő eltöltéséről, a diák-, főiskolai-egyetemi sportról, a fogyatékkal élők sportjáról vagy az egészség megőrzéséről van szó.
Magyarország Országgyűlése elfogadja az Európai Sport Chartát, és sportról szóló törvényét azzal összhangban az alábbiak szerint alkotja meg.2

I. Fejezet

A SPORTOLÓ JOGÁLLÁSA

Általános szabályok

1. § (1) Sportoló az a természetes személy, aki sporttevékenységet végez.

(2) Sporttevékenységnek minősül a meghatározott szabályok szerint, a szabadidő eltöltéseként kötetlenül vagy szervezett formában, illetve versenyszerűen végzett testedzés vagy szellemi sportágban kifejtett tevékenység, amely a fizikai erőnlét és a szellemi teljesítőképesség megtartását, fejlesztését szolgálja.

(3) Versenyszerűen sportoló (a továbbiakban: versenyző) az a természetes személy, aki a sportszövetség által kiírt, szervezett vagy engedélyezett versenyeken, vagy versenyrendszerben vesz részt. A versenyző vagy amatőr, vagy hivatásos sportoló.

(4) Hivatásos sportoló az a versenyző, aki jövedelemszerzési céllal foglalkozásszerűen folytat sporttevékenységet. Minden más versenyző amatőr sportolónak minősül.

2. § (1) A sportszervezet keretében sporttevékenységet folytató versenyző számára a sportszervezet köteles biztosítani a sportág jellege szerinti biztonságos sporttevékenység folytatásához szükséges feltételeket.

(2) A versenyző a sportteljesítményéhez, illetve az elért eredményeihez igazodó mértékben igényelheti a sportszervezetétől az eredményes sporttevékenységhez szükséges felkészülési, versenyzési lehetőség biztosítását.

(3) A fogyatékos versenyző felkészülésére és versenyeire az érintett sportszövetségeknek a versenyzők egészségi, illetve fogyatékossági állapotának megfelelő külön feltételeket kell megállapítaniuk.

(4) A versenyző köteles:

a)3 a tisztességes játék (fair play) elvei szerint felkészülni és versenyezni, aminek keretében tartózkodni különösen:

aa) a – 4. §-ban foglaltakra is figyelemmel – doppingellenes tevékenység szabályairól szóló kormányrendeletben meghatározott tiltott szerek használatától, tiltott módszerek alkalmazásától vagy más, doppingvétséget vagy büntetőjogi felelősségre vonást megalapozó magatartás kifejtésétől,

ab) a verseny, mérkőzés eredményének tiltott eszközökkel, módszerekkel történő befolyásolásától, a fogadási csalástól,

ac) a verseny, mérkőzés biztonságos megrendezését veszélyeztető, a nézők viselkedését a sportrendezvény rendjének fenntartása szempontjából hátrányosan befolyásoló viselkedéstől tartózkodni.

b) a sportág jellegének megfelelő – külön jogszabályban meghatározott – sportorvosi alkalmassági, illetve szűrővizsgálatokon részt venni (sportegészségügyi ellenőrzés),

c) a sportág hazai és nemzetközi versenyszabályzatában, valamint egyéb szabályzataiban foglaltakat betartani,

d) a sporttevékenység során annak a sportszervezetnek, sportszövetségnek az érdekeit is figyelembe venni, amellyel tagsági, illetve szerződéses viszonyban áll, valamint amelyik a nemzeti válogatott keretbe meghívta.

3. § (1)4 A versenyzőnek – a versenyrendszerben, bajnokságban való részvétel feltételeként – a sportszövetség által kiállított, e törvényben meghatározott feltételeknek megfelelő, a versenyrendszerben vagy versenyeken való részvételre jogosító sportolói igazolvánnyal (a továbbiakban: versenyengedély) kell rendelkeznie. A versenyengedély sportágtól függetlenül tartalmilag és formailag egységes. A versenyengedélyek egységes tartalmát és formáját a Magyar Olimpiai Bizottság (a továbbiakban: MOB) – az amatőr és a hivatásos sportolói versenyengedély kiadásának feltételeiről szóló miniszteri rendeletben foglaltakra figyelemmel – határozza meg. Ha a sportszövetség szabályzata másként nem rendelkezik, egy sportágban egy versenyzőnek csak egy versenyengedélye lehet. Ha a versenyengedély kiadásának nincsenek meg a jogszabályi, valamint a sportszövetség szabályzatában foglalt feltételei, továbbá ha a versenyző valótlan adat igazolását kéri, a versenyengedély kiadását a sportszövetség megtagadja vagy a versenyengedélyt visszavonja.

(2) A sportszövetség a szabályzatában meghatározottak szerint lehetővé teheti, hogy az általa, illetve a közreműködésével kiírt vagy szervezett versenyen az amatőr- és a szabadidő-sportoló egy versenyre (mérkőzésre) szóló versenyzési engedéllyel (rajtengedély) részt vegyen.

(3)5 A versenyengedély kiadására és visszavonására vonatkozó részletes szabályokat – az amatőr és a hivatásos sportolói versenyengedély kiadásának feltételeiről szóló miniszteri rendeletben foglaltakra figyelemmel – a sportszövetség szabályzatban köteles megállapítani. A versenyengedély tartalmazza:

a)6 a versenyző képmását, nevét, születési helyét és idejét,

b) a versenyrendszer megnevezését,

c) a versenyengedély hatálya alá tartozó sportág megnevezését,

d) a versenyengedély érvényességi idejét,

e) a versenyengedély nyilvántartási számát,

f) a versenyengedély kiállításának dátumát, valamint

g) mindazt, amit a sportszövetség a sportág jellegére és nemzetközi szövetségének követelményeire tekintettel szabályzataiban előír.

(4)7 A sportszövetség – a 8. § (5) bekezdésében foglaltakra figyelemmel – szabályzatban határozza meg, hogy mennyiben, illetve milyen versenyrendszer vagy verseny esetén írja elő a versenyengedély (rajtengedély) megszerzésének előfeltételéül a versenyző sporttevékenységével összefüggő biztosítását azzal, hogy a 18. életévét be nem töltött versenyző javára a sporttevékenységével összefüggő biztosítás megkötése – az e törvény felhatalmazására kiadott kormányrendeletben meghatározottak szerint – kötelező. A versenyengedély – ha a sportorvoslás szabályairól és a sportegészségügyi hálózatról szóló kormányrendelet kivételt nem tesz – csak a sportegészségügyi ellenőrzés adatait tartalmazó dokumentummal (sportorvosi engedély) együtt érvényes. A szövetség szabályzatában foglaltak szerint lehetővé teheti, hogy a 14. életévét be nem töltött, rajtengedélyt igénylő sportoló háziorvosi igazolással is részt vehessen a szövetség versenyrendszerében szervezett, rajtengedéllyel való induláshoz kötött versenyen (mérkőzésen).

(5)8 A sportszövetség folyamatosan – a nemzeti sportinformációs rendszerről szóló kormányrendeletben meghatározottak szerint – köteles adatot szolgáltatni a sportpolitikáért felelős miniszter által működtetett elektronikus nyilvántartási rendszer (a továbbiakban: nemzeti sportinformációs rendszer) részére az általa kiadott versenyengedélyek számáról, a versenyengedéllyel rendelkezők versenyeken vagy versenyrendszerben való tényleges részvételéről. Az adatszolgáltatás személyes adatra nem terjedhet ki.

(6) Ha a sportszövetség erre jogosult szerve a versenyengedély kiadását megtagadja, e határozat kézhezvételétől számított 8 napon belül a kérelmező panaszt nyújthat be a sportszövetség elnökségéhez. Ha a panasznak a benyújtásától számított 15 napon belül az elnökség nem ad helyt, a kérelmező a sportszövetség határozatával szemben, annak kézbesítésétől számított 30 napos jogvesztő határidőn belül keresettel a bírósághoz vagy a Sport Állandó Választottbírósághoz fordulhat. Ez a szabály irányadó a versenyengedély visszavonására, valamint az igazolással, továbbá az átigazolással kapcsolatos jogvitákra is.

(7) A versenyengedély és a rajtengedély kiadását a sportszövetség a szabályzatában megállapított díj megfizetéséhez kötheti.

(8)9 A sportszövetség a versenyengedélyeket a nemzeti sportinformációs rendszerben, amatőr, hivatásos és vegyes versenyrendszerenként, bajnoki osztályonként és nemenként, korcsoportonként, valamint – amennyiben az értelmezhető – szakáganként elkülönítve, a kiadástól számított négy évig tartja nyilván. A sportszövetség köteles gondoskodni arról, hogy a versenyengedély nyilvántartási száma egyértelmű és egységes jelölésű legyen. A versenyengedély kiállítása érdekében kezelt adatok statisztikai célra felhasználhatók, és statisztikai célú felhasználásra – személyazonosításra alkalmatlan módon – átadhatók.

(9)10 A sportszövetség köteles gondoskodni a versenyengedélyben feltüntetett, valamint az annak kiállításához felhasznált személyes adatoknak a személyes adatok védelméről szóló törvény szerinti kezeléséről.

4. § (1)11 A versenyző tartózkodni köteles – a doppingellenes tevékenység szabályairól szóló kormányrendeletben meghatározott és a nemzeti doppingellenes szervezet által honlapján, hatóanyag szerinti alfabetikus rendben, a hozzá tartozó magyarországi forgalomban levő gyógyszerek neveivel, magyar és angol nyelven, valamint gyógyszernév szerinti alfabetikus rendben közzétett – tiltott teljesítményfokozó szerekre és módszerekre vonatkozó, doppingvétséget vagy büntetőeljárást megalapozó magatartások vagy azok kísérletének elkövetésétől.

(2)12 A versenyző köteles alávetni magát a doppingtilalom betartásának ellenőrzésére irányuló vizsgálatnak (a továbbiakban: doppingvizsgálat). A doppingvizsgálat eredményeként megállapított pozitív vizsgálati eredményt vagy a doppingvétséget megalapozó egyéb magatartás tanúsítását, valamint a doppingeljárás eredményeként meghozott jogerős doppingbüntetést a versenyző nevének és sportágának megjelölésével a doppingeljárás befejezésétől számított 3 munkanapon belül a jogerős döntést meghozó doppingbizottság nyilvánosságra hozza.

(3) A doppingtilalomra és a doppingvizsgálatra vonatkozó részletes szabályokat a Kormány rendeletben állapítja meg.

Az amatőr sportolókra vonatkozó rendelkezések

5. §13 (1) Amatőr sportoló sportegyesület keretében tagként, illetve – a (4) bekezdésben meghatározottakra is figyelemmel – sportszerződés alapján, sportvállalkozás és az utánpótlás-nevelés fejlesztését végző alapítvány keretében pedig – amennyiben az ilyen alapítvány nem minősül egyúttal az e törvényben meghatározott sportiskolának is – kizárólag sportszerződés alapján sportolhat. Sportiskola tanulója tanulói jogviszonya alapján is amatőr sportolónak minősülhet. A tanulói jogviszony szünetelése az amatőr sportoló versenyengedélyének érvényességét nem érinti.

(2) A sportszerződésben a sportszervezet és az amatőr sportoló megállapodnak a sporttevékenységgel kapcsolatos együttműködésük feltételeiről. A sportszerződésre a Polgári Törvénykönyv megbízási szerződésre vonatkozó rendelkezéseit14 az e törvényben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.

(3) A sportszerződést írásba kell foglalni. A sportszerződés csak határozott időre, de legfeljebb 1 évre köthető. A sportszerződés – a sportszövetség vonatkozó szabályzatában meghatározottak szerint – egy versenyrendszer (bajnokság) időtartamára is köthető.

(4)15 A 18. életévét még be nem töltött sportolóval kötött sportszerződés csak a sportoló törvényes képviselőjének előzetes irásbeli beleegyezésével válik érvényessé.

(5) Az amatőr sportoló sporttevékenységéért attól a sportszervezettől, sportiskolától vagy utánpótlás-nevelés fejlesztését végző alapítványtól, amellyel az (1) bekezdés szerint tagsági, szerződéses vagy tanulói jogviszonyban áll, valamint más természetes és jogi személytől díjazásban nem részesülhet. Ha a sportszövetség szabályzata a sportág jellegére és a nemzetközi szövetség követelményeire tekintettel másként nem rendelkezik, nem minősül ilyen díjazásnak,

a) az amatőr sportoló felkészüléssel és versenyzéssel összefüggő indokolt és igazolt költségeinek megtérítése, az ezzel kapcsolatos természetbeni juttatás, valamint a Gerevich Aladár-sportösztöndíjrendszer keretében kapott támogatás,

b) a kiemelkedő sportteljesítményért nyújtott eredményességi elismerés (pénzbeli elismerés, érem, ajándéktárgy stb.).

(6) A sportszövetség versenyszabályzatában határozza meg, hogy az amatőr sportoló milyen feltételekkel vehet részt hazai, illetve nemzetközi (külföldi) pénzdíjas versenyen, továbbá hivatásos versenyrendszerben.

(7) A tagsági viszony, a sportszerződés vagy a tanulói jogviszony létrejöttével az amatőr sportoló játékjogának használatát e jogviszony fennállásának időtartamára – figyelemmel a 7. § (1) és (2) bekezdésében foglaltakra – sportszervezetének, sportiskolájának vagy az utánpótlás-nevelés fejlesztését végző alapítványnak ingyenesen átengedi.

6. §16 (1) Az amatőr sportoló a sportszövetség versenyrendszerében csak akkor vehet részt, ha versenyengedéllyel rendelkezik. A versenyengedélyt az amatőr sportoló

a) sportegyesület tagjaként vagy

b) a sportegyesülettel, a sportvállalkozással, a jogi személy nonprofit gazdasági társaságként működő sportiskolával, az utánpótlás-nevelés fejlesztését végző alapítvánnyal szerződéses jogviszonyban álló személyként vagy

c) a köznevelési típusú sportiskolával tanulói jogviszonyban álló személyként

kapja meg.

(2) A versenyengedély iránti kérelmet az amatőr sportoló

a) a sportszervezetén vagy

b) azon az utánpótlás-nevelés fejlesztését végző alapítványon keresztül, amellyel szerződéses jogviszonyban áll vagy

c) az iskolaként működő sportiskola tanulójaként, azon az oktatási intézményen keresztül, amellyel tanulói jogviszonyban áll vagy

d) a jogi személy nonprofit gazdasági társaságként működő sportiskola sportolójaként azon a nonprofit gazdasági társaságon keresztül, amellyel szerződéses jogviszonyban áll

nyújthatja be a sportszövetséghez.

7. §17 (1) Ha az amatőr sportoló sportszerződés alapján sportol, e szerződés fennállásának időtartama alatt csak a sportszervezete, sportiskolája vagy utánpótlás-nevelést végző alapítványa (jelen § alkalmazásában a továbbiakban: átadó sportszervezet) előzetes írásbeli hozzájárulásával igazolhat át ideiglenesen vagy véglegesen másik sportszervezethez, sportiskolához vagy utánpótlás-nevelést végző alapítványhoz (jelen § alkalmazásában a továbbiakban: átvevő sportszervezet). Az ideiglenes átigazolással (jelen § alkalmazásában a továbbiakban: kölcsönadás) vagy a végleges átigazolással az amatőr sportoló játékjogának használatát az átvevő sportszervezet szerzi meg. Az átadó sportszervezet – amennyiben azt a sportszövetség, szabályzatában foglaltak szerint lehetővé teszi – a hozzájárulás megadását költségtérítés fizetéséhez kötheti. A költségtérítés az amatőr sportoló kinevelésének ellenértéke, amely az adózás szempontjából szolgáltatásnyújtásnak minősül.

(2) A költségtérítés mértékét és fizetésének feltételeit a sportszövetség szabályzatban határozhatja meg, ennek hiányában a költségtérítés mértékére és fizetésének feltételeire az átadó és az átvevő sportszervezet egymás közötti megállapodása az irányadó.

(3) Ha az amatőr sportoló tagsági viszony alapján sportol, e jogviszony fennállásának időtartama alatt a sportszervezete előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül átigazolhat másik sportszervezethez, az átadó sportszervezet azonban – amennyiben azt a sportszövetség, szabályzatában foglaltak szerint lehetővé teszi – a játékjog használati jogának átruházásáért az (1) bekezdés szerinti költségtérítésre tarthat igényt.

(4) Az amatőr sportoló csak előzetes írásbeli hozzájárulásával igazolható át –ideiglenesen vagy véglegesen – más sportszervezethez. A sportoló a hozzájárulás megadását ellenérték fizetéséhez nem kötheti.

(5)18 18. életévét be nem töltött amatőr sportoló sporttevékenységével, igazolásával, illetve átigazolásával kapcsolatos szerződések kereskedelmi ügynök közvetítésével nem köthetők, az ezzel ellentétes megállapodás semmis.

A hivatásos sportolókra vonatkozó rendelkezések

8. § (1)19 A hivatásos sportoló – amennyiben törvény kivételt nem tesz – a sportvállalkozással kötött munkaszerződés vagy megbízási szerződés alapján fejti ki sporttevékenységét, feltéve, hogy a megbízási díj a számvitelről szóló törvény alapján bérköltségként kerül kifizetésre. Hivatásos sportoló sportegyesületben csak akkor végezhet sporttevékenységet, ha ezt a sportszövetség szabályzata lehetővé teszi.

(2)20 A hivatásos sportoló sporttevékenységgel összefüggő munkaviszonyára a Munka Törvénykönyvéről szóló törvényt (a továbbiakban: Mt.) az alábbi eltérésekkel kell alkalmazni:

a) a munkaszerződés csak határozott időtartamra köthető,

b) próbaidő nem köthető ki,

c)21

d) a hivatásos sportoló munkaszüneti napokon is rendszeresen foglalkoztatható. Munkaidőkeret alkalmazása esetén a felek eltérő megállapodása hiányában a pihenőnap legfeljebb hathavonta – részben vagy egészben – összevontan is kiadható. A munkaidő legfeljebb hathavi keretben is meghatározható a munkaszerződésben szereplő napi munkaidő alapulvételével,

e)22 a hivatásos sportoló csak a munkáltató előzetes írásbeli hozzájárulásával létesíthet sporttevékenységgel össze nem függő további munkavégzésre irányuló jogviszonyt. Sporttevékenység folytatására sportágában további munkavégzésre irányuló jogviszonyt nem létesíthet, más sportágban való sporttevékenységre vonatkozó további munkavégzésre irányuló jogviszony létesítéséhez a munkáltató előzetes írásbeli hozzájárulása szükséges,

f)23 a hivatásos sportolónak a nemzeti válogatott keretben történő szereplésére az Mt. munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatásra vonatkozó szabályait kell alkalmazni azzal, hogy a munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatáshoz a hivatásos sportoló előzetes hozzájárulása szükséges. A munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatás összes időtartama egy naptári éven belül 44 munkanapnál, vagy háromszázötvenkét óránál hosszabb is lehet,

g)24 a hivatásos sportoló csak a játékjog használati jogának ideiglenes átadása esetén foglalkoztatható a munkaszerződéstől eltérően más sportszervezetnél. A munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatás időtartama ebben az esetben egy naptári éven belül 44 munkanapnál vagy háromszázötvenkét óránál hosszabb is lehet.

(3) A hivatásos sportolóval kötött munkaszerződés csak akkor jön létre, ha az Mt.-ben foglalt kötelező tartalmi elemeken túlmenően tartalmazza a munkavégzés módjára, a munka- és pihenőidőre, a szabadság kiadására, valamint a munka díjazására vonatkozó megállapodást.

(4)25 Semmis az a szerződés, amellyel a sportszervezet a hivatásos sportoló részére a sporttevékenységére kötött munkaszerződésben vagy megbízási szerződésben foglaltakon túl anyagi előnyt biztosít.

(5)26 A hivatásos sportolónak a munkaviszony vagy megbízási jogviszony keretében kifejtett sporttevékenysége során történt balesete üzemi balesetnek minősül. A munkáltató vagy a megbízó köteles a hivatásos sportoló javára élet- és sportbaleset-biztosítást kötni. A válogatott keretben eltöltött időszak alatti biztosítási jogviszonnyal kapcsolatos részletes szabályokat – figyelemmel a 3. § (4) bekezdésére – a sportszövetség határozza meg.

(6)27 Ha a köztartozás fennállása miatt vagy más okból a sportszervezet nem indulhat a versenyrendszerben (bajnokságban), vagy abból utóbb kizárják, ez a munkáltató, a megbízó súlyos szerződésszegésének minősül, és ezért a munkaviszonyt, a megbízási jogviszonyt a sportoló azonnali hatályú felmondással is megszüntetheti. A felmondás után a sportoló – függetlenül az esetleges átigazolási időszaktól – azonnal igazolhatóvá válik. Ezt a szabályt kell megfelelően alkalmazni a sportszerződéssel rendelkező amatőr sportolókra is.

9. § (1) A hivatásos sportolónak hivatásos sportolói versenyengedéllyel kell rendelkeznie. A versenyengedélyt a sportszövetség a hivatásos sportoló kérelmére adja ki.

(2)28 Hivatásos versenyengedély csak hivatásos sportolói munkaszerződéssel vagy hivatásos sportolói megbízási szerződéssel rendelkező versenyző részére állítható ki.

(3)29 A hivatásos sportoló játékjogának használatát a sportszervezettel kötött munkaszerződésben vagy megbízási szerződésben a jogviszony fennállásának időtartamára ruházza át a sportszervezetre. A játékjog használatának sportszervezet részére való biztosítása a hivatásos sportoló igazolásának minősül, amelyet a sportszervezetnek a sportszövetség részére – a sportszövetség szabályzatában megállapított módon – be kell jelentenie. A sportszövetség az igazolást nyilvántartásba veszi. A játékjog használatáért a hivatásos sportoló a munkaszerződésben vagy a megbízási szerződésben megállapított külön ellenértékre tarthat igényt.

(4)30 A munkaszerződés vagy a megbízási szerződés időtartamának lejártával, illetve a munkaszerződés vagy a megbízási szerződés jogszerű megszűnése esetén a játékjog használati joga ingyenesen visszaszáll a hivatásos sportolóra. Az ezzel ellentétes megállapodás semmis.

(5) Semmis az a szerződés, amely a játékjog mint személyhez fűződő vagyoni értékű jog elidegenítésére vagy megterhelésére irányul. Ez a rendelkezés az amatőr sportoló játékjogára is irányadó.

10. § (1)31 A munkaszerződés vagy a megbízási szerződés fennállása alatt a játékjog használati jogát megszerző sportszervezet – a hivatásos sportoló előzetes írásbeli hozzájárulásával – ezt a használati jogot ideiglenesen vagy véglegesen másik sportszervezetre átruházhatja (átigazolás). A hozzájárulás megadásáért a hivatásos sportoló az átruházó sportszervezettől a megállapodásuk szerinti ellenértékre tarthat igényt.

(2)32 Az (1) bekezdés szerinti ideiglenes átigazolás a hivatásos sportoló munkaszerződését vagy megbízási szerződését nem érinti, azt a 8. § (2) bekezdés g) pontja figyelembevételével az Mt. szerinti munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatásnak kell tekinteni. Végleges átigazolás esetén új munkaszerződést vagy megbízási szerződést kell kötni.

(3) A játékjog használatának (1) bekezdés szerinti ideiglenes vagy végleges átruházásáért a sportszervezet a másik sportszervezettől ellenértékre tarthat igényt, amelynek mértékét a két sportszervezet közötti megállapodás határozza meg. E megállapodást írásba kell foglalni, és be kell jelenteni a sportszövetségnek, amely az átigazolást nyilvántartásba veszi.

11. § (1)33 A hivatásos sportoló igazolásával, illetve átigazolásával kapcsolatos közvetítői jutalék, valamint a (3) bekezdés szerint a sportszövetségnek fizetendő hozzájárulások kivételével semmis minden olyan megállapodás, amely a hivatásos sportolón, illetve a használati jogot ideiglenesen vagy véglegesen átruházó sportszervezeten kívül másnak biztosít részesedést a játékjog használati jogának átruházásáért fizetett ellenértékből.

(2)34

(3) A játékjog használati jogának sportoló általi átruházása esetén az igazoló sportszervezet az igazolásért az általa a sportolónak fizetett ellenérték; valamint a használati jog sportszervezetek közötti ideiglenes vagy végleges átruházása esetén a sportszervezetek közötti megállapodásban megjelölt sportszervezet – ha a megállapodásban külön nem került megjelölésre, akkor az átvevő sportszervezet – az átigazolásért fizetett ellenérték:

a) egy százalékának megfelelő összeget köteles a sportszövetségnek befizetni, valamint

b) négy százaléknak megfelelő összeget köteles az utánpótlás-nevelést támogató sportszövetségi alapba befizetni.

A sportszakember jogállása

11/A. §35 (1) A sportszakember – a 77. § p) pontjára figyelemmel – az a természetes személy, aki a sportoló felkészítésével és versenyeztetésével, vagy egyébként a sportoló sporttevékenysége gyakorlásának biztosításával kapcsolatban – közvetlenül vagy közvetett módon – munkaviszony vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony alapján sportszakmai tevékenységet végez.

(2) A sportszakember – a felek erre vonatkozó kifejezett megállapodása alapján a szakmai tevékenységét ingyenesen kifejtő sportszakember kivételével – a sportszakmai tevékenysége ellenértékeként, a szakmai tevékenységéhez és az általa felkészített sportoló vagy csapat által elért eredményekhez igazodó mértékben díjazásra jogosult. A sportszakember ezen kívül igényelheti a sportszervezetétől vagy – amennyiben a sportszakembert a sportszövetség foglalkoztatja – a sportszövetségétől az eredményes szakmai tevékenységhez szükséges képzési, továbbképzési lehetőség biztosítását. A sportszakember köteles részt venni a sportszövetség által – a sport területén képesítéshez kötött tevékenységek gyakorlásának szabályairól rendelkező kormányrendeletben meghatározottak szerint – szervezett kötelező továbbképzésben.

(3) A sportszakember szakmai tevékenységét a tisztességes játék (fair play) elvei szerint köteles végezni, aminek keretében tartózkodni köteles különösen:

a) a – 4. §-ban foglaltakra is figyelemmel, a doppingellenes tevékenységről szóló kormányrendeletben meghatározottak szerint – doppingvétséget vagy büntetőjogi felelősségre vonást megalapozó magatartások elkövetésétől,

b) a verseny, mérkőzés eredményének tiltott eszközökkel, módszerekkel történő befolyásolásától, a fogadási csalástól,

c) a verseny, mérkőzés biztonságos megrendezését veszélyeztető, a nézők viselkedését a sportrendezvény rendjének fenntartása szempontjából hátrányosan befolyásoló viselkedéstől.

A sportfegyelmi felelősség

12. §36 (1) A sportszövetség – a (2) bekezdésben foglaltakra is figyelemmel – sportfegyelmi eljárást folytat le a versenyzővel, illetve a sportszakemberrel szemben, ha a sportszövetség verseny-, igazolási (nyilvántartási) és átigazolási, illetve egyéb szabályzataiban foglalt kötelezettségeit vétkesen megszegi.

(2) A versenyzővel, illetve a sportszakemberrel szemben az e törvényben a sportfegyelmi felelősségre vonatkozó rendelkezések alkalmazásával – a doppingellenes tevékenység szabályairól szóló kormányrendeletben meghatározott eltérésekkel a sportfegyelmi felelősségről szóló kormányrendeletben foglaltak szerint – a doppingellenes tevékenység szabályairól szóló kormányrendeletben meghatározott doppingbizottság doppingeljárást folytat le, ha a versenyző vagy a sportszakember a sportszövetség doppingellenes szabályzatában foglalt kötelezettségeit – a (3) bekezdésben foglaltakra is figyelemmel – vétkesen megszegi.

(3) A versenyző és a sportszakember által elkövethető egyes doppingvétségeket, valamint a doppingvétség elkövetése esetén kiszabható doppingbüntetések típusát és mértékét a doppingellenes tevékenység szabályairól szóló kormányrendelet határozza meg. Ha a versenyző szervezetéből származó mintában – a doppingellenes tevékenységről szóló kormányrendeletben meghatározottak szerint – jelen van a tiltólistán szereplő tiltott szer, annak származéka vagy markerje, akkor a versenyzőt, ezért a doppingvétségért a felelősség vétkességtől függetlenül terheli. A versenyzővel szemben az eltiltás büntetés nem alkalmazható, ha a doppingeljárás során bizonyítja, hogy még gondatlanság sem terheli a doppingvétség elkövetésében, továbbá igazolja, hogy a tiltott szer milyen módon került a szervezetébe.

(4) A versenyzőre, illetve a sportszakemberre sportfegyelmi vagy doppingbüntetésként:

a) szóbeli figyelmeztetés,

b) írásbeli megrovás,

c) sportszövetség által adott kedvezmények legfeljebb egy év időtartamra történő megvonása (csökkentése),

d) pénzbüntetés

szabható ki.

(5) A versenyzőre a (4) bekezdésben foglaltakon kívül:

a) a sportszövetség versenyrendszerében szervezett, vagy a sportszövetség, sportszervezet versenynaptárában egyébként szereplő versenyen, és sportszervezet, sportszövetség által szervezett edzésen, edzőtáborban való részvételtől történő – akár végleges időtartamú – eltiltás,

b) az igazolási (nyilvántartási) és az átigazolási, valamint a doppingellenes szabályok megsértése esetén az ideiglenes vagy végleges átigazolásból legfeljebb két évre történő kizárás

fegyelmi vagy doppingbüntetés is kiszabható.

(6) A sportszakemberre a (4) bekezdésben foglaltakon kívül a sportszakmai tevékenységtől – akár végleges időtartamú – eltiltás büntetés is kiszabható.

(7) A pénzbüntetés mértéke a hivatásos sportoló sporttevékenységből, illetve a sportszakember szakmai tevékenységből származó éves nettó átlagjövedelmének tizenkét havi összegét nem haladhatja meg. Amatőr sportolóra, vagy ingyenes megbízási szerződés alapján tevékenykedő sportszakemberre pénzbüntetés nem szabható ki. A pénzbüntetés a (4) bekezdés c) pontjában, illetve az (5)–(6) bekezdésben meghatározott fegyelmi vagy doppingbüntetésekkel együtt is kiszabható, egyébként a fegyelmi vagy doppingbüntetések együttesen nem alkalmazhatók.

13. § (1)37 Sportfegyelmi eljárást kell lefolytatni a sportszervezettel szemben, ha a sportszövetség alapszabályában, illetve más szabályzataiban meghatározott előírásokat megszegi.

(2) A sportszövetség a sportfegyelmi eljárást tagjaival, illetve az általa kiírt vagy szervezett versenyen (versenyrendszerben) részt vevő sportszervezettel szemben folytathatja le.

(3) Sportszervezetre sportfegyelmi büntetésként:

a) írásbeli figyelmeztetés,

b) a sportszövetség által adható juttatások csökkentése (megvonása),

c) a rendezői létszám felemelésére kötelezés,

d) sportszövetségi ellenőr fogadására és eljárási költségeinek viselésére kötelezés,

e)38 a sportrendezvény nézők nélkül, zárt sportlétesítményben történő megtartásának előírása vagy szektor lezárásának elrendelése, mindkettő legfeljebb tizenkét havi időtartamra,

f)39 a pályaválasztási jog legfeljebb tizenkét hónapra történő megvonása,

g) a mérkőzés eredményének megsemmisítése, bajnoki pontok levonása,

h) büntetőpontok megállapítása,

i) nemzetközi sportrendezvényen történő részvételtől eltiltás, legfeljebb kétévi időtartamra,

j) sportoló igazolásához (átigazolásához) való jog megvonása, legfeljebb kétévi időtartamra,

k) a versenyrendszer alacsonyabb osztályába sorolás, abban az esetben, ha az adott versenyrendszerben (hivatásos, vegyes, amatőr) van alacsonyabb osztály,

l)40 meghatározott számú versenyből vagy a – hivatásos, vegyes vagy amatőr – versenyrendszerből, bajnokság egészéből történő – akár végleges időtartamú – kizárás,

m) a sportszövetségi eljárás költségeinek viselésére kötelezés,

n) a sportszövetségből kizárás legfeljebb egy évre,

o) legfeljebb ötvenmillió forint pénzbüntetés

szabható ki.

(4) A pénzbüntetés a (3) bekezdés b)–m) pontjaiban meghatározott fegyelmi büntetésekkel együtt is alkalmazható. A c), d) és m) pontban meghatározott büntetések egymással és bármely más büntetéssel együtt is alkalmazhatók. A g) és h) pontban megállapított büntetések egymással és az i), illetve j) pontban meghatározott büntetésekkel együtt is alkalmazhatók.

14. § (1) A sportfegyelmi eljárást első fokon a sportszövetség sportfegyelmi bizottsága, vagy a sportszövetség sportfegyelmi szabályzata alapján a sportszövetség területi szervezeti egységének vagy tagozatának sportfegyelmi bizottsága, másodfokon a sportszövetség sportfegyelmi szabályzatában meghatározott fellebbviteli szerv (elnökség vagy fellebbviteli bizottság) folytatja le. A másodfokon hozott határozat a kézbesítésével végrehajtható. A sportszövetség versenyein történő részvételtől és a sportszakmai tevékenységtől való eltiltás fegyelmi büntetést az elsőfokú fegyelmi bizottság a másodfokú határozat meghozataláig azonnal végrehajthatóvá nyilváníthatja.

(2) A sportszövetség által a versenyzővel szemben a 12. § (2) bekezdés d) pontja és (3) bekezdése alapján, a sportszakemberre a 12. § (2) bekezdés d) pontja és (4) bekezdése alapján, a sportszervezetre pedig a 13. § (3) bekezdés b), e), f), i)–l), n) és o) pontja alapján kiszabott másodfokú fegyelmi büntetéssel szemben a határozat kézbesítésétől számított 30 napos jogvesztő határidővel az érintett keresettel bírósághoz vagy a Sport Állandó Választottbírósághoz fordulhat.

(3) A sportfegyelmi felelősségre, a sportfegyelmi eljárásra és a sportfegyelmi büntetésekre vonatkozó részletes szabályokat a Kormány rendeletben állapítja meg. A sportszövetségnek – e törvény és a külön jogszabály alapján – sportfegyelmi szabályzatban kell meghatároznia a sportszövetség sportfegyelmi eljárásának részletes szabályait.

II. Fejezet

A SPORTSZERVEZETEK JOGÁLLÁSA

A sportszervezetek típusai

15. § (1) Sportszervezetek a sportegyesületek és a sportvállalkozások.

(2) A sportszervezetekre vonatkozó szabályokat megfelelően alkalmazni kell:

a) a nemzeti válogatott sportolók, illetve válogatott csapatok (keretek) működése kapcsán a nemzeti válogatottakat működtető sportszövetségekre,

b) a fogyatékosok sportja, illetve a szabadidősport területén működő azon sportszövetségekre, amelyek keretében sportolók közvetlenül – a sportszövetség alapszabályában biztosított lehetőség alapján – sporttevékenységet fejtenek ki,

c)41 a sportiskolákra, valamint az utánpótlás-nevelés fejlesztését végző alapítványokra.

(3)42 A sportszervezetek, a sportiskolák, valamint az utánpótlás-nevelés fejlesztését végző alapítványok a nemzeti sportinformációs rendszerről szóló kormányrendeletben foglaltak szerint adatokat szolgáltatnak a nemzeti sportinformációs rendszerbe.

A sportegyesület

16. §43 (1) Sportegyesület – az e törvényben megállapított eltérésekkel – az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló törvény44 (továbbiakban: Civil tv.) és a Polgári Törvénykönyv45 szabályai szerint működő olyan egyesület, amelynek alaptevékenysége a sporttevékenység szervezése, valamint a sporttevékenység feltételeinek megteremtése.

(2) A sportegyesület a magyar sport hagyományos szervezeti alapegysége, a versenysport, a tehetséggondozás, az utánpótlás-nevelés és a szabadidősport műhelye. Sportegyesület – az állami sportcélú támogatásokról szóló miniszteri rendeletben meghatározott feltételek teljesülése esetén – közvetlenül is részesíthető állami támogatásban. A sportszakmai szempontból kiemelt, utánpótlás-nevelési, illetve felnőtt korosztályok felkészítését több sportágban egyaránt végző – az állami sportcélú támogatásokról szóló miniszteri rendeletben meghatározott feltételeknek megfelelő – sportegyesülettel – a 15. § (2) bekezdés c) pontjára figyelemmel ideértve az egyesületi jellegű sportiskolát is – kiemelt sportegyesületként (egyesületi jellegű sportiskolaként) a MOB olimpiai, paralimpiai, siketlimpiai ciklusokra szóló együttműködési megállapodást köthet.

(3) Az egyesületekről vezetett bírósági nyilvántartásban a sportegyesület sportegyesületi jellegét kifejezetten fel kell tüntetni.

17. § (1) Sportegyesület:

a)46 közgyűlését (küldöttgyűlését) évente legalább egyszer össze kell hívni, amelyen meg kell tárgyalnia éves pénzügyi tervét, illetve az előző éves pénzügyi terv teljesítéséről szóló, a számvitelről szóló törvény47 rendelkezései szerint készített beszámolót,

b) sporttal össze nem függő tevékenységet, valamint sporttevékenységével összefüggő kereskedelmi tevékenységet (ideértve a sportegyesület vagyoni értékű jogainak hasznosítását is) csak kiegészítő tevékenységként folytathat. A sportlétesítmények használata, illetve működtetése – e rendelkezés alkalmazásában – a sportegyesület alaptevékenységének minősül.

(2) A sportegyesület a szakosztályát, illetve más szervezeti egységét alapszabályában foglalt felhatalmazás alapján közgyűlési határozattal jogi személlyé nyilváníthatja.

(3) A jogi személlyé nyilvánított szakosztály, illetve más szervezeti egység:

a) a jogi személyiségét a bírósági nyilvántartásba történő bejegyzéssel szerzi meg,

b)48 nevét, székhelyét, képviselőjének nevét és lakóhelyét a bíróság külön alszámon tartja nyilván.

(4) A sportegyesület jogutód nélküli megszűnése esetén a szakosztály jogi személyisége is megszűnik. A jogi személy szakosztály kötelezettségeiért a sportegyesület kezesi felelősséggel tartozik.

(5)49

(6)50 A sportegyesület bírósági feloszlatása esetén a hitelezők kielégítése után fennmaradó vagyon állami tulajdonba kerül, és azt a sportpolitikáért felelős miniszter által vezetett minisztérium költségvetésében az utánpótlás-nevelés támogatására kell fordítani.

(7)51 A sportegyesületnek a bírósági nyilvántartásból való törlésére akkor kerülhet sor, ha a MOB igazolja, hogy a sportegyesület az állami sportcélú támogatás felhasználásával e törvényben, valamint az államháztartás működésére vonatkozó jogszabályokban foglaltaknak megfelelően elszámolt, vagy azt, hogy a sportegyesület állami sportcélú támogatásban nem részesült.

A sportvállalkozás

18. § (1)52 Sportvállalkozásnak minősül az a gazdasági társaság, amelynek a cégnyilvántartásról, a cégnyilvánosságról és a bírósági cégeljárásról szóló törvény53 alapján a cégjegyzékbe bejegyzett főtevékenysége sporttevékenység, továbbá a gazdasági társaság célja sporttevékenység szervezése, valamint a sporttevékenység feltételeinek megteremtése egy vagy több sportágban.

(2)54 Sportvállalkozás korlátolt felelősségű társasági, illetve részvénytársasági formában alapítható, illetve működhet a gazdasági társaságokról szóló törvény55 szabályai szerint.

(3) A fogyatékosok sportja, illetve a szabadidősport területén sporttevékenység közhasznú társaság keretében is szervezhető.

III. Fejezet

AZ ORSZÁGOS SPORTÁGI SZAKSZÖVETSÉGEK
ÉS MÁS SPORTSZÖVETSÉGEK

A sportszövetségek típusai

19. § (1)56 A sportszövetségek meghatározott sporttevékenységek körében a sportversenyek szervezésére, a tagok érdekvédelmére és a részükre való szolgáltatásokra, valamint a nemzetközi kapcsolatok lebonyolítására létrehozott, jogi személyiséggel és önkormányzattal rendelkező, a Civil tv. alapján – az e törvényben foglalt eltérésekkel – működő szövetségek.

(2)57 Az országos sportági szakszövetségre a sportszövetségekre vonatkozó rendelkezéseket az e törvényben, valamint a Polgári Törvénykönyvben meghatározott eltérésekkel kell alkalmazni.

(3) A sportszövetségek típusai a (2) bekezdésben foglaltakra is figyelemmel:

a) országos sportági szakszövetségek,

b) sportági szövetségek,

c) szabadidősport szövetségek,

d) fogyatékosok sportszövetségei,

e) diák- és főiskolai-egyetemi sport sportszövetségei.

(4) A sportszövetség sportszövetségi jellegét és típusát a bírósági nyilvántartásban fel kell tüntetni.

(5)58 A sportszövetségre megfelelően alkalmazni kell a Cstv.59 szabályait. Csőd- vagy felszámolási eljárás lefolytatása esetén a sportszövetség bírósági nyilvántartási adatai között be kell jegyezni a csőd- vagy felszámolási eljárás kezdő időpontját és befejezését, a felszámoló, felszámolóbiztos nevét, székhelyét és levelezési címét.

(6)60 A sportszövetségnek a bírósági nyilvántartásból való törlésére akkor kerülhet sor, ha a MOB igazolja, hogy a sportszövetség az állami sportcélú támogatás felhasználásával e törvényben, valamint az államháztartás működésére vonatkozó jogszabályokban foglaltaknak megfelelően elszámolt vagy azt, hogy a sportszövetség állami sportcélú támogatásban nem részesült.

(7)61 A sportszövetségek a nemzeti sportinformációs rendszerről szóló kormányrendeletben foglaltak szerint adatokat szolgáltatnak a nemzeti sportinformációs rendszerbe.

(8)62 Az országos sportági szakszövetségeket megillető, illetve terhelő jogokra és kötelezettségekre vonatkozó szabályokat megfelelően alkalmazni kell a nyári és a téli olimpiai, ifjúsági olimpiai és paralimpiai (e rendelkezés alkalmazásában a továbbiakban: olimpiai) játékok hivatalos időszaka alatt az olimpiai kerettag nemzeti válogatott sportolók, illetve válogatott csapatok (keretek) működése kapcsán a MOB-ra.

Az országos sportági szakszövetség

20. § (1) Az országos sportági szakszövetség (a továbbiakban: szakszövetség) olyan sportszövetség, amely sportágában kizárólagos jelleggel az e törvényben, valamint más jogszabályokban meghatározott feladatokat lát el, és törvényben megállapított különleges jogosítványokat gyakorol.

(2)63 A szakszövetségnek kizárólag olyan sportszervezetek és sportiskolák, valamint az utánpótlás-nevelés fejlesztését végző alapítványok lehetnek tagjai, amelyek az adott sportág versenyrendszerében részt vesznek. A sportágban tevékenykedő sportszervezetek és sportiskolák, valamint az utánpótlás-nevelés fejlesztését végző alapítványok felvétele a szakszövetségbe nem tagadható meg, ha a sportszervezet és a sportiskola, valamint az utánpótlás-nevelés fejlesztését végző alapítvány magára nézve kötelezőnek elfogadja a szakszövetség alapszabályát.

(3)64 A szakszövetségre – amennyiben e törvény eltérően nem rendelkezik – a Civil tv. és a Polgári Törvénykönyv egyesületekre vonatkozó szabályait kell megfelelően alkalmazni. Egy sportágban csak egy szakszövetség működhet. A szakszövetség közvetlenül is részesíthető állami támogatásban.

(4) Szakszövetség csak olyan sportágban hozható létre:

a) amely a Nemzetközi Olimpiai Bizottság által elismert sportág, vagy

b)65 amelyben a sportág nemzetközi szövetségét felvették a Nemzetközi Sportszövetségek Szövetségébe (Sportaccord).

(5) Szakszövetségnek a (4) bekezdésben foglaltakon túlmenően csak olyan sportszövetség minősülhet, amelynek:

a) legalább tíz, az adott sportágban tevékenykedő sportszervezet a tagja,

b) legalább három éve folyamatosan országos versenyrendszert (bajnokságot) működtet,

c) versenyrendszerében rendszeresen legalább száz fő, sportági versenyengedéllyel rendelkező sportoló vesz részt.

21. § (1)66 A szakszövetséget a Fővárosi Törvényszék hatáskörrel és kizárólagos illetékességgel külön jogi személy típusként veszi nyilvántartásba.

(2)67 A szakszövetség jogosult elnevezésében a „magyar” megjelölés, továbbá Magyarország címerének és zászlajának használatára. A szakszövetség a Civil tv. szabályai alapján közhasznú szervezetnek minősíthető.

22. § (1) A szakszövetség alapvető feladata:

a) szabályzatok kiadásával biztosítani a sportág rendeltetésszerű működését,

b) a sportág nemzetközi szabályaival összhangban kialakítani a sportág versenyrendszerét, e versenyrendszer alapján szervezni a sportág versenyeit (pl. megrendezni az országos bajnokságot, a magyar kupát stb.), meghatározni a sportág hazai versenynaptárát és nemzetközi versenyeken, mérkőzéseken való részvételét,

c) részt venni a sportág nemzetközi szövetségének munkájában, szervezni a sportág részvételét a nemzetközi sportkapcsolatokban,

d) működtetni a nemzeti válogatott kereteket, elősegíteni a sportágához tartozó sportolók részvételét a nemzetközi sporteseményeken,

e) meghatározni a sportág stratégiai fejlesztési koncepcióit (ideértve az utánpótlás-nevelés fejlesztését is) és gondoskodni ezek megvalósításáról,

f)68 képviselni a sportág érdekeit az állami szervek, a MOB és annak szakmai tagozatai, a többi sportszövetség, más egyesületek, szövetségek előtt, valamint a nemzetközi sportéletben,

g) az alapszabályában meghatározott módon szolgáltatásokat nyújtani tagjainak, közreműködni a tagok közötti viták rendezésében, elősegíteni a sportágában működő sportszakemberek képzését és továbbképzését,

h) meghatározni a sportág utánpótlás-fejlesztési koncepcióját és gondoskodni annak végrehajtásáról,

i)69 a 23. § (1) bekezdés d) pontja szerinti szabályzatában meghatározottak alapján ellenőrizni az adott sportág versenyrendszerében szervezett, vagy versenynaptárában egyébként szereplő sportrendezvények biztonságos lebonyolítását.

(2) A szakszövetség ellátja az alapszabályában, a sportága nemzetközi szövetségének szabályzataiban, illetve a jogszabályokban meghatározott feladatokat. Ennek keretében különösen:

a) gondoskodik a sportágában a versenyzők nyilvántartásáról, igazolásáról, átigazolásáról, valamint nyilvántartási rendszere alapján adatokat szolgáltat az állami sportinformációs rendszernek,

b) megadja vagy megtagadja a sportági nemzetközi szövetsége, illetve a külföldi sportszövetség által megkívánt hozzájárulást magyar versenyzők külföldi, valamint a külföldi versenyzők Magyarországon történő versenyzéséhez,

c) a versenyszabályzatot, illetve a sportág egyéb szabályzatait megszegő versenyzőkkel, sportszakemberekkel és sportszervezetekkel szemben az e törvényben és a külön jogszabályban meghatározottak szerint sportfegyelmi jogkört gyakorol,

d) érvényesíti a doppingtilalmat,

e) meghatározza a sportlétesítmények használatával, illetve a sporteseményekkel kapcsolatos sportági követelményeket,

f)70 a társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény (a továbbiakban: Tao.) 4. § 41. pontja szerinti látvány-csapatsportban működő szakszövetség az a)–e) pontban meghatározott feladatok mellett

fa) a Tao. 22/C. § (1) bekezdés b), c) és d) pontjában meghatározott támogatás igénybevételére jogosult szervezet kérelme esetén dönt a Tao. 4. § 44. pontjában és 22/C. §-ában meghatározott támogatás feltételét képező sportfejlesztési program jóváhagyásáról,

fb) a Tao. 22/C. § (1) bekezdés b), c) és d) pontjában meghatározott támogatás igénybevételére jogosult szervezet kérelme esetén igazolja a támogatások igénybevételére vonatkozó jogosultságot, valamint kiállítja az adókedvezményekre jogosító, a Tao. 4. § 45. pontja és 22/C. §-a szerinti támogatási igazolást,

fc) kezdeményezi a sportigazgatási szervnél a Tao. 22/C. § (6) bekezdés a) és d) pontjában meghatározott jelzálogjognak a magyar állam javára történő bejegyeztetését az ingatlan-nyilvántartásba,

fd) az fa)–fb) alpontban meghatározott feladatai ellátása során kapcsolatot tart a sportigazgatási szervvel, ennek keretében a kérelem elbírálását követő 8 napon belül tájékoztatja a sportigazgatási szervet az általa kiadott támogatási igazolásokról,

g)71 sportágában elláthatja a sportág fogyatékosok sportjával összefüggő feladatait, amit az állami sportcélú támogatás elosztásáról szóló döntés során figyelembe kell venni,

h)72 sportágában elláthat szabadidős sporttevékenységgel összefüggő feladatokat is, amit az állami sportcélú támogatás elosztásáról szóló döntés során figyelembe kell venni.

(3)73 A látvány-csapatsportban működő szakszövetség a (2) bekezdés f) pontjában meghatározott feladatok ellátása során közigazgatási hatósági jogkörben jár el a közigazgatási hatóság eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény rendelkezései alapján.

(4)74 A látvány-csapatsportban működő szakszövetség által a (2) bekezdés f) pont fa) és fb) alpontja szerinti közigazgatási hatósági eljárásban hozott döntés ellen közigazgatási eljárás keretében fellebbezésnek helye nincs.

(5)75 A (2) bekezdés f) pontja alapján végzett közigazgatási hatósági feladatokért jogszabályban meghatározott mértékű igazgatási szolgáltatási díjat kell fizetni.

(6)76 A sportág céljainak elérése érdekében – összhangban a sportág stratégiai fejlesztési koncepciójában foglaltakkal – a szakszövetség szponzorálási és más kereskedelmi szerződéseket köthet, ideértve – e törvény 36–37. §-ában meghatározott módon – a versenyrendszer (bajnokság) kiírásával, szervezésével, lebonyolításával, valamint a versenyrendszerben (bajnokságban) szervezett sportági sportrendezvényekkel kapcsolatos vagyoni értékű jogok hasznosítását is.

23. § (1) A sportág rendeltetésszerű működése érdekében – a külön jogszabályokban előírt más szabályzatok mellett – a szakszövetség az alábbi sporttevékenységgel összefüggő szabályzatokat köteles megalkotni:

a) versenyszabályzat,

b)77 igazolási (nyilvántartási) és átigazolási szabályzat, amely tartalmazza a versenyzők sporttevékenységére és érdekvédelmére vonatkozó szakmai és etikai előírásokat is, kiemelt figyelemmel a kiskorú versenyzőkre,

c) sportfegyelmi szabályzat,

d)78 a sportrendezvény biztonságos lebonyolításával kapcsolatos előírásokat tartalmazó szabályzat,

e)79 doppingszabályzat,

f)80 gazdálkodási, pénzügyi szabályzat, amely tartalmazza az állami sportcélú támogatások e törvénynek, valamint az államháztartás működésére vonatkozó jogszabályoknak és az állami sportcélú támogatások felhasználásáról és elosztásáról szóló miniszteri rendeletnek megfelelő felhasználására vonatkozó előírásokat is,

g)81 a sportszakemberek képesítési követelményeit és feladatait tartalmazó szabályzat.

(2) Amennyiben a szakszövetség hivatásos vagy vegyes (nyílt) versenyrendszert (bajnokságot) működtet, úgy a versenyszabályzatban külön rendelkeznie kell a hivatásos vagy a vegyes bajnokságban részt vevő sportszervezetekkel, illetve sportolókkal szemben támasztott követelményekről.

(3) A versenyszabályzatban kell rendelkezni a sportág jellegének megfelelően a sportolók élet-, sportbaleset- és vagyonbiztosításának rendszeréről.

(4) A szakszövetség – a 36–37. §-ban foglaltakra figyelemmel – szabályzatban rendelkezhet a sportági sportrendezvényekkel kapcsolatos vagyoni értékű jogok hasznosításáról.

(5) A szakszövetség szabályzataiban köteles a környezet- és természetvédelmi, valamint a közbiztonsági követelményeket, amennyiben pedig a sporttevékenységben állatok is részt vesznek, az állatok védelméről és kiméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvényben foglalt előírásokat is érvényesíteni.

24. § (1)82 A szakszövetség szervezeti felépítésére a Civil tv. előírásait a következő eltérésekkel kell alkalmazni:

a) a szakszövetség legfelsőbb szerve a tagok képviselőiből álló közgyűlés. A szakszövetség alapszabályának rendelkezése alapján a közgyűlés hatáskörét küldöttgyűlés is gyakorolhatja. A küldöttek számát és a küldöttválasztás módját az alapszabályban kell megállapítani,

b)83 amennyiben ezt az alapszabály lehetővé teszi, egy tagszervezet több képviselőt, illetve küldöttet is küldhet a közgyűlésre, illetve a küldöttgyűlésre,

c) a közgyűlést (küldöttgyűlést) a szakszövetség ügyintéző-képviselő szervének (elnökségének) évente legalább egyszer össze kell hívnia, amelyen meg kell tárgyalni az elnökség szakmai, illetve az Sztv. szerinti pénzügyi beszámolóját, valamint a tárgyévre vonatkozó szakmai és pénzügyi tervét, és amennyiben a szakszövetség közhasznú szervezet, úgy közhasznúsági jelentését is,

d) a szakszövetség közgyűlésének (küldöttgyűlésének) legalább három tagból álló ellenőrző testületet kell választania a szakszövetség gazdálkodásának ellenőrzésére. Ha a szakszövetség hivatásos vagy vegyes (nyílt) versenyrendszert (bajnokságot) működtet, az ellenőrző testület mellett könyvvizsgálót is kell alkalmaznia. A közgyűlés (küldöttgyűlés) a pénzügyi beszámolóról az ellenőrző testület, illetve a könyvvizsgáló írásos jelentése hiányában döntést nem hozhat.

(2) A szakszövetség közgyűlése (küldöttgyűlése) kizárólagos hatáskörébe tartozik:

a) az alapszabály megállapítása, illetve módosítása,

b) a sportág stratégiai fejlesztési koncepcióinak elfogadása,

c) az előző évre vonatkozó szakmai és pénzügyi beszámoló, a közhasznúsági jelentés, valamint a tárgyévi pénzügyi és szakmai terv elfogadása,

d) a szakszövetség elnökének, az elnökség többi tagjának, az ellenőrző testület elnökének és tagjainak megválasztása, illetve visszahívása,

e) a szakszövetség más szakszövetségekkel való egyesülésének, illetve szétválásának elhatározása,

f) a szakszövetség szervezeti egységei jogi személlyé nyilvánítása,

g)84

h) a szakszövetség önkéntes feloszlásának kimondása, rendelkezés a fennmaradó vagyonról,

i) a szakszövetség 28. § szerinti sportági szövetséggé való átalakulása,

j) mindaz, amit e törvény, más jogszabály, illetve az alapszabály a közgyűlés (küldöttgyűlés) kizárólagos hatáskörébe utal.

(3) A közgyűlés (küldöttgyűlés) akkor határozatképes, ha a tagok képviselőinek (küldötteknek) több mint a fele jelen van. A közgyűlés (küldöttgyűlés) – ha az alapszabály másként nem rendelkezik – a jelenlévő képviselők (küldöttek) több mint felének szavazatával (egyszerű szótöbbséggel) és nyílt szavazással hoz határozatokat.

(4)85 A közgyűlés elnökké, elnökségi taggá, illetve az ellenőrző testület elnökévé és tagjává olyan személyt is megválaszthat, aki az alapszabály felhatalmazása, a szakszövetség közgyűlésének határozata vagy szerződés alapján a szakszövetség képviseletére jogosult személy. A szakszövetség az alapszabályában határozza meg a további tisztségviselők megválasztásával kapcsolatos előírásokat.

(5) Az elnökség és az ellenőrző testület elnöke, illetve tagjai megbízatásának időtartama legfeljebb öt év lehet. Ezek a tisztségviselők újraválaszthatók, de a közgyűlés (küldöttgyűlés) által megbízatásuk lejárta előtt is visszahívhatók.

25. § (1) A szakszövetség közgyűlése (küldöttgyűlése) alapszabályának felhatalmazása alapján a szakszövetség egyes szervezeti egységeit – például tagozatait, területi szervezeteit, szakágait – jogi személyiséggel ruházhatja fel. A jogi személy szervezeti egység vezetésének és működésének rendjét a szakszövetség állapítja meg. A jogi személy szervezeti egység kötelezettségeiért a szakszövetség kezesi felelősséggel tartozik.

(2)86 Ha a szakszövetség hivatásos bajnokságot rendez, hivatásos tagozatot hozhat létre, és azt jogi személlyé nyilváníthatja. A hivatásos tagozatban a szakszövetség minden olyan tagja részt vehet, amely indul a hivatásos bajnokságban.

(3)87 Amennyiben a szakszövetség területi szervezeti egységeket hoz létre és ezeket jogi személynek nyilvánítja, a szakszövetség közgyűlése:

a) engedélyezheti a területre utaló (pl. ,,megyei szövetség'') elnevezés használatát a szervezeti egység részére,

b) a területi szervezet részére olyan vezetési-szervezeti rendet állapíthat meg, mely szerint a szakszövetség adott területen székhellyel rendelkező tagjai gyűlésükön maguk választhatják meg a szervezeti egység vezetőit,

c) a területi szervezet illetékességi területén székhellyel rendelkező tagjai tagdíját a területi szervezet rendelkezésére bocsáthatja, és ezáltal is biztosíthatja a szervezeti egység önálló gazdálkodásának lehetőségét,

d) lehetővé teheti, hogy a területi szervezetek saját nevükben szponzorálási szerződéseket, illetve a helyi (települési, területi) önkormányzatokkal támogatási szerződéseket kössenek, és az ebből származó bevételekkel maguk rendelkezzenek,

e)88 lehetővé teheti, hogy más szakszövetségek (sportszövetségek) területi szervezeti egységeivel területi jellegű egyesületeket hozzanak létre.

(4) A területi szervezeti egységekre megállapított szabályokat megfelelően alkalmazni kell a szakszövetség jogi személy szervezeti egységgé nyilvánított tagozataira, testületeire és szakágaira is.

(5) A szakszövetség jogi személlyé nyilvánított szervezeti egysége:

a)89 a jogi személyiségét a Fővárosi Törvényszék nyilvántartásába történő bejegyzéssel szerzi meg,

b)90 nevét, székhelyét, képviselőjének nevét és lakóhelyét a Fővárosi Törvényszék külön alszámon tartja nyilván.

26. § (1) A szakszövetség elsősorban a tagdíjakból, szponzori bevételekből, a kereskedelmi jogai értékesítéséből származó bevételekből, valamint központi költségvetési, önkormányzati, köztestületi, közalapítványi és egyéb támogatásokból gazdálkodik.

(2)91 A szakszövetség csak olyan gazdasági társaságban vehet részt, amelyben felelőssége korlátozott, és e korlátozott felelősségének mértéke nem haladja meg a társaságba általa bevitt vagyon mértékét.

(3)92 A nemzeti válogatott keretekkel kapcsolatos költségek, illetve – a 8. § (5) bekezdésére is figyelemmel – a kártérítési felelősség a szakszövetséget terhelik, ugyanakkor megilletik a nemzeti válogatott keretek működéséből származó bevételek is.

27. § (1)93 A szakszövetség működése felett a törvényességi ellenőrzést az ügyészség gyakorolja.

(2) Az ügyész keresete alapján a bíróság akkor is felfüggesztheti a szakszövetség ügyintéző-képviselő szervének tevékenységét, és a tevékenység irányítására felügyelő biztost rendelhet ki, ha a szakszövetség számviteli jogszabályok szerinti eredménye egymást követő két évben negatív, és kötelezettségei legalább ötven százalékkal meghaladják saját vagyonának mértékét. Ha a rendeltetésszerű gazdálkodás nem állítható helyre, a felügyelő biztos javaslatot tesz az ügyésznek a szakszövetség bírósági feloszlatásának kezdeményezésére.

(3)94 A szakszövetség feloszlatása vagy jogutód nélküli megszűnése esetén a hitelezők kielégítése után fennmaradó vagyont a MOB rendelkezésére kell bocsátani és azt az adott sportág utánpótlás-nevelési programjainak támogatására kell fordítani.

A sportági szövetségek

28. § (1)95 A sportági szövetség a Civil tv. alapján – az e törvényben meghatározott eltérésekkel – működő szövetség, amelynek tagjai kizárólag sportszervezetek, sportiskolák és utánpótlás-nevelés fejlesztését végző alapítványok lehetnek. Sportági szövetség országos jelleggel is működhet. Egy sportágban csak egy országos sportági szövetség működhet.

(2) A szakszövetségnek az e törvényben és a külön jogszabályokban meghatározott feladatait az országos sportági szövetség akkor láthatja el, ha nem felel meg a 20. § (4)–(5) bekezdésében meghatározott feltételeknek és:

a) sportágában szakszövetség nem működik, továbbá

b) sportágában legalább három földrészről, tizenöt tagországgal sportági nemzetközi szakszövetség és legalább öt éve világ- vagy Európa-bajnoki versenyrendszer működik,

c) a b) pont szerinti sportági szakszövetség tagja,

d) legalább a sportágában tevékenykedő tíz sportszervezet taggal rendelkezik, és versenyrendszerében rendszeresen legalább száz – versenyengedéllyel rendelkező – versenyző vesz részt,

e) legalább három éve folyamatosan országos jellegű versenyrendszert működtet,

f)96 szerepel az illetékes bíróság egyesületi nyilvántartásában, és alapszabályán kívül rendelkezik az e törvényben és a külön jogszabályokban megállapított, a szakszövetségek részére kötelezővé tett szabályzatokkal.

(3) Az országos sportági szövetséget megfelelően megilletik és terhelik a szakszövetségekre e törvényben és más jogszabályokban meghatározott jogok és kötelezettségek.

(4)97 Az országos sportági szövetség felvételét kérheti a MOB-ba.

(5)98 Az országos sportági szövetség közvetlenül is részesíthető állami támogatásban.

(6) Ha a sportági szövetség a (2) bekezdésben meghatározott feltételeknek megfelelő országos sportági szövetség, ezt a bírósági nyilvántartásban kifejezetten fel kell tüntetni.

(7)99 Az országos sportági szövetség megszűnése esetén a 27. § (3) bekezdését megfelelően alkalmazni kell.

A szabadidősport szövetségek és a fogyatékosok sportszövetségei

29. § (1)100 A szabadidősport szövetségek nem feltétlenül sportágak szerint szerveződő, a szabadidős sporttevékenységre létrehozott országos sportszövetségek. Szabadidős sporttevékenységnek minősül a hagyományos magyar sportok ápolását célzó sporttevékenység is.

(2) A fogyatékosok sportszövetségei alapvetően a fogyatékossági ágak szerint sérülés-specifikusan szerveződő, a fogyatékosok verseny- és szabadidősportját szolgáló, sporttevékenységre létrehozott országos sportszövetségek.

(3)101 A fogyatékosok országos sportszövetségeit megilletik és terhelik a szakszövetségekre e törvényben és más jogszabályokban meghatározott jogok és kötelezettségek.

A diák- és a főiskolai-egyetemi sport sportszövetségei

30. § (1)102 A diák- és főiskolai-egyetemi sport sportszövetségei a diák- és főiskolai-egyetemi sport versenyeinek (a továbbiakban együtt: diáksportverseny) szervezésére, illetve az abban való közreműködésre létrehozott sportszövetségek. A diák- és főiskolai-egyetemi sport sportszövetsége országos jelleggel is működhet.

(2) Az országos diák- és főiskolai-egyetemi sport sportszövetségei által, illetve közreműködésükkel szervezett diáksport versenyeken résztvevő sportoló a tanulói, hallgatói jogviszonya alapján diáksportolónak minősül függetlenül attól, hogy versenyző vagy szabadidős sportoló.

(3) A diáksport versenyek elkülönülnek a szakszövetség vagy az országos sportági szövetség versenyrendszerében szervezett versenyektől.

(4) A diáksport versenyeket a diák- és főiskolai-egyetemi sport sportszövetségei önállóan – az adott sportág szövetségével egyeztetve – írják ki.

IV. Fejezet

A SPORT VERSENYRENDSZERE

31. § (1) A sportszövetség:

a) amatőr,

b) hivatásos,

c) vegyes (nyílt)

versenyrendszert működtethet (bajnokságot írhat ki).

(2) Amatőr versenyrendszerben (bajnokságban) az amatőr sportolók és sportegyesületek mellett hivatásos sportolók, illetve sportvállalkozások csak a sportszövetség versenyszabályzatában megállapított feltételek mellett vehetnek részt. E feltételek keretében a sportszövetség korlátozhatja a sportvállalkozás által foglalkoztatható hivatásos sportolók számát.

(3)–(6)103

32. § (1) Versenyrendszerben csak az a sportszervezet vehet részt, amelynek nincs kilencven napnál régebben lejárt köztartozása.

(2) Azt, hogy a sportszervezetnek nincs kilencven napnál régebben lejárt köztartozása, a sportszervezetnek a versenyrendszerbe (bajnokságba) való nevezéskor, illetve ha a versenyrendszer versenyeire versenyenként kell nevezni, az évenkénti első nevezésekor kell igazolnia.

(3) A kilencven napnál régebben lejárt köztartozás nélkül történő működésnek a versenyrendszer (bajnokság) egész időtartama alatt fenn kell állnia. Ha ilyen köztartozás fennállása a versenyrendszer (bajnokság) közben kerül megállapításra, a sportszervezetet a versenyrendszerből (bajnokságból) – fegyelmi eljáráson kívül – ki kell zárni. A kizárt sportszervezettel jogviszonyban álló sportolók egyéni sportágakban a versenyrendszer (bajnokság) kizárás előtti versenyein elért eredményeit a kizárás nem érinti.

(4)104 Az állami adóhatóság a sportszövetség írásbeli kérelmére, annak kézhezvételétől számított tizenöt napon belül tájékoztatást köteles nyújtani a sportszövetség versenyrendszerében (bajnokságában) részt vevő sportszervezetek köztartozásairól. A köztartozás ténye és mértéke közérdekű adatnak minősül.

33. § (1) Nem vehet részt a versenyrendszerben (nem nevezhet a bajnokságba) a 32. § (1) bekezdésében foglalt eseten túlmenően:

a)105 az a sportvállalkozás, sportegyesület, sportszövetség, amellyel szemben a bíróság elrendelte a sportszervezet felszámolását, továbbá amely sportszervezet végelszámolás vagy kényszer-végelszámolás alatt áll,

b)106 az a sportegyesület, sportszövetség, amely elhatározta feloszlását.

c) az a sportvállalkozás, amelynél végelszámolási eljárás indult.

(2) A versenyrendszerben (bajnokságban) való indulás (nevezés) joga nem ruházható át, az erre irányuló szerződés semmis. E rendelkezés alól kivételt képez, ha:

a)107 a sportegyesület versenyrendszerben (bajnokságban) való részvétel céljából gazdasági társaságot alapít (abban tagként részt vesz), és az indulási jogot erre a társaságra ruházza át,

b) a sportvállalkozás az amatőr versenyrendszerbe (bajnokságba) kerül, köztartozása nincs, és az indulási jogát a tagjaként működő sportegyesületre ruházza át,

c)108 a sportvállalkozás azonos sportszövetség által kiírt és szervezett versenyrendszer (bajnokság) több bajnoki osztályában rendelkezik indulási (nevezési) joggal, köztartozása nincs, és az alacsonyabb bajnoki osztályban meglévő indulási (nevezési) jogát átadja a vele jogviszonyban lévő sportszervezetnek vagy a sportszervezet által erre a célra alapított sportvállalkozásnak.

(3) Ha a sportszervezet általános jogutóddal szűnik meg, az indulási jog az általános jogutódra átszáll. Ha a sportszervezet általános jogutód nélkül szűnik meg, az indulási jog megszűnik.

(4) Ha a sportszervezet székhelyét, telephelyét, illetve nevét megváltoztatja és a változás a sportszervezet indulási jogát érinti, a sportszövetség szabályzatában megjelölt szerve hivatalból vagy kérelemre megvizsgálhatja, hogy a változás az indulási jog joggal való visszaélést megvalósító átruházására irányul-e. A vizsgálat eredménye alapján a sportszövetség elnöksége az eset összes körülményei mérlegelése alapján dönt arról, hogy a változást végrehajtó sportszervezet részt vehet-e a versenyrendszerben. Az elnökségnek az indulás jogát megtagadó határozatával szemben az érintett sportszervezet a határozat kézbesítésétől számított harminc napos jogvesztő határidőn belül keresettel bírósághoz, illetve a 47. § szerint a Sport Állandó Választottbírósághoz fordulhat.

34. § (1) A sportszövetségnek a versenyszabályzatában a hivatásos, illetve a vegyes (nyílt) versenyrendszerben (bajnokságban) részt vevő sportszervezetek számára azonos pénzügyi, adminisztratív, technikai és szakmai követelményeket kell megállapítania.

(2) A sportszövetség a hivatásos, illetve vegyes versenyrendszerre (bajnokságra) vonatkozó szabályzatában:

a) előírhatja a nevezés leadásával egyidejűleg meghatározott összegű óvadék letételét. Az óvadékot a sportszövetségnek kamatozó külön számlán kell kezelnie, és azt a bajnokság befejezésekor a kamatokkal együtt a bajnokság befejezésétől számított nyolc napon belül vissza kell fizetnie a sportszervezetnek. Ha a sportszervezet a bajnokságot nem fejezi be, az óvadék a sportszövetséget illeti,

b) a sportlétesítmény technikai színvonalával, illetve a sportesemény rendezésével kapcsolatban az amatőr bajnoksághoz képest többletkövetelményeket állapíthat meg,

c) meghatározhatja a sportszervezet által kötelezően foglalkoztatandó hivatásos sportolók, továbbá a sportszervezet által az utánpótlás (tartalék) bajnokság(ok)ban indítandó csapatok, illetve versenyzők számát,

d) előírhatja a sportszervezet előző évi pénzügyi beszámolójának, illetve tárgyévi pénzügyi tervének a sportszövetséghez történő benyújtását,

e)109 előírhatja, hogy a sportszervezet köteles a sportszövetség könyvvizsgálójának betekintést biztosítani a sportszervezet könyveibe, illetve köteles felhatalmazást adnia az adóhatóság és a számláját vezető pénzforgalmi szolgáltató számára, hogy a sportszervezet köztartozásairól, és pénzügyi forgalmáról – annak kérelmére – a sportszövetség könyvvizsgálóját tájékoztassa.

(3)110 A sportszövetség hivatásos, illetve vegyes (nyílt) versenyrendszerére vonatkozó szabályzatában meghatározhatja a hivatásos sportoló részére a sportszervezet részéről fizethető munkabér vagy megbízási díj és egyéb juttatások együttes alsó és felső határát, továbbá a részére fizethető igazolási, valamint átigazolási juttatások legalacsonyabb és legmagasabb mértékét, és a sportszervezet adott sportágban tevékenykedő összes hivatásos sportolója részére fizethető valamennyi juttatás alsó és felső határát.

(4)111 A sportszövetség a hivatásos sportolók érdekképviseletét ellátó szakszervezettel kollektív szerződést köthet.

V. Fejezet

KERESKEDELMI SZERZŐDÉSEK

35. § (1) Szponzorálási szerződésben a szponzor természetes vagy jogi személy, illetve jogi személységgel nem rendelkező szervezet arra vállal kötelezettséget, hogy pénz- vagy természetbeni szolgáltatás útján támogatja a szponzorált sportoló, sportszervezet, sportszövetség vagy sportköztestület sporttevékenységét, a szponzorált pedig lehetővé teszi, hogy sporttevékenységét a szponzor marketingtevékenysége során felhasználja.

(2) A szponzorálás során a sporttevékenységet egészségre ártalmas életmóddal vagy szolgáltatással, illetve egészségre ártalmas más tevékenységgel, valamint környezetveszélyeztető és -károsító magatartással összefüggésben tilos megjeleníteni.

(3) Arculat-átviteli (piacépítési) szerződés alapján a felhasználó marketingtevékenysége keretében ellenérték fejében a sportoló nevét, képmását, továbbá a sportszervezet, sportszövetség vagy sportköztestület nevét, jelvényét, illetve a sporttevékenységgel összefüggő más eszmei javakat használ fel hirdetőtáblákon, dísz- és ajándéktárgyakon, ruházaton, más tárgyakon, valamint elektronikus úton a fogyasztói döntések befolyásolása céljából.

(4) Arculat-átviteli szerződést felhasználóként természetes és jogi személy, valamint jogi személységgel nem rendelkező szervezet köthet sportolóval, sportszövetséggel, sportvállalkozással vagy sportköztestülettel.

(5)112 A sportoló nevét, illetve képmását arculat-átviteli szerződés keretében – amennyiben a szerződést sportszervezet, sportszövetség vagy sportköztestület köti a felhasználóval – csak a sportoló előzetes írásbeli hozzájárulása alapján lehet felhasználni, az ezzel ellentétes megállapodás semmis. Ez a szabály irányadó a sportoló nevét vagy képmását érintő reklám- vagy egyéb szerződésekre is. A sportoló, a sportszervezet, a sportszövetség, a sportköztestület jó hírnevének, illetve személyiségi jogainak védelmére a Polgári Törvénykönyv rendelkezései az irányadók.

(6)113 A szponzorálási és az arculat-átviteli szerződésre egyebekben a Polgári Törvénykönyv szerződésekre vonatkozó általános rendelkezéseit kell alkalmazni.

36. § (1)114 A sporttevékenység, illetve a sportversenyek (mérkőzések) televíziós, rádiós, valamint egyéb elektronikus-digitális technikákkal (pl. internet) történő közvetítésének, rögzítésének és ezek kereskedelmi célú hasznosításának engedélyezése, továbbá a versenyrendszer (bajnokság) kiírása, szervezése, lebonyolítása vagyoni értékű jogot képez.

(2) A közvetítések engedélyezésének vagyoni értékű jogaival kapcsolatos szabályokat megfelelően alkalmazni kell a sporttevékenységgel kapcsolatos más vagyoni értékű jogokra is.

(3) A vagyoni értékű jogok gazdasági társaság törzs(alap)tőkéjébe nem pénzbeli hozzájárulásként nem vihetők be, és mellékszolgáltatásnak sem minősülhetnek. E vagyoni értékű jogok ügynöki vagy bizományosi szerződésen keresztül is hasznosíthatók.

(4) A sporttevékenységével összefüggő vagyoni értékű jogok a sportolót vagy a versenyzővel fennálló tagsági, illetve szerződéses viszony alapján a sportszervezetet illetik meg.

(5)115 A válogatott keretek mérkőzéseivel (versenyeivel), valamint a versenyrendszer (bajnokság) kiírásával, szervezésével, lebonyolításával – ideértve a válogatott keretek mérkőzéseivel (versenyeivel), valamint a versenyrendszerben (bajnokságban) szervezett versenyekkel, mérkőzésekkel kapcsolatos online fogadások engedélyezésével – kapcsolatos vagyoni értékű jogok a sportszövetséget illetik meg.

37. § (1) A sportszövetség jogosult az általa kiírt és szervezett versenyrendszerre nézve szabályzatban úgy rendelkezni, hogy tagjai 36. § szerinti egyes vagyoni értékű jogait hasznosításra meghatározott időre magához vonja. Ebben az esetben a felhasználóval az értékesítésre irányuló szerződést a sportszövetség köti meg.

(2)116 A vagyoni értékű jogok elvonásáért a 36. § (4) bekezdésében megjelölt jogosultak részére a sportszövetségnek előre meghatározott és a közvetítési jog piaci értékével arányos ellenértéket kell fizetnie. Az ellenérték megállapítása és az értékesítési szerződés megkötése előtt a sportszövetségnek ki kell kérnie az érintett sportszervezetek álláspontját. Ezt követően az ellenértéket a szövetségi szabályzatban meghatározott módon úgy kell megállapítani, hogy az a sportág sajátosságainak megfelelően arányosan vegye figyelembe:

a) a közvetítések számát, továbbá nézettségét,

b) a sportszervezet által elért versenyeredményt,

c) a sportszövetség többi tagjával való együttműködés (szolidaritás) elvét, ideértve az amatőrök és az utánpótlás-nevelés támogatását is,

d)117 a sportág stratégiai fejlesztési koncepciójában foglaltakat.

(3)118 A sportszövetség a sportszövetség elnökségének választása szerint a sportszervezeteket illető vagyoni értékű jogok hasznosításából származó ellenértékből csak az alábbiak szerinti egyik módszer alapján megállapított összeget vonhatja el maga számára:

a) azt az összeget, amely a sportszövetségnek a közvetítésekkel kapcsolatos szervezési költségeit fedezi vagy

b) a vagyoni értékű jogok hasznosításából származó ellenérték legfeljebb öt százalékáig terjedő költségátalányt.

(4) Ha a verseny (sportrendezvény) nem képezi a sportszövetség versenyrendszerének részét, a szervező a versenykiírásban úgy rendelkezhet, hogy a versennyel kapcsolatos vagyoni értékű jogok hasznosítását magának tartja fenn.

VI. Fejezet

A SPORT CIVIL IRÁNYÍTÁSI RENDSZERE119

A Magyar Olimpiai Bizottság

38. §120 (1) A MOB a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (a továbbiakban NOB) által kizárólagos nemzeti olimpiai bizottságként elismert, a sporttal összefüggő – e törvényben meghatározott – országos közfeladatokat ellátó köztestület, amely a Civil tv. szerinti nyilvántartásba vétel nélkül közhasznú szervezetnek minősül. A MOB-ot a Fővárosi Törvényszék tartja nyilván.

(2) A MOB működésének részletes szabályait a NOB szabályainak (különösen az Olimpiai Chartának), valamint e törvény és a külön jogszabályok rendelkezéseinek figyelembevételével a közgyűlés által elfogadott alapszabály határozza meg.

(3) A MOB feladatai az olimpiai mozgalom területén elsősorban:

a) végrehajtja a NOB alapszabályában és egyéb szabályzataiban a nemzeti olimpiai bizottságok részére megállapított célkitűzéseket és feladatokat,

b) a szakszövetségekkel együttműködve elősegíti a versenyzők olimpiai játékokra való felkészülését, illetve részvételét,

c) fejleszti az olimpiai mozgalmat,

d) ápolja az olimpiai eszmét,

e) az olimpiai mozgalom érdekében védi az olimpiai jelképeket, szimbólumokat,

f) kizárólagos jogokat gyakorol – a NOB előírásaival összhangban – az alábbi területeken:

fa) a sportágak és a sportolók nevezése és sportszakemberek akkreditálása a nyári és téli olimpiai játékokra, a nyári és téli ifjúsági olimpiai játékokra, valamint az európai ifjúsági olimpiai fesztiválra, a NOB és az Európai Olimpiai Bizottság által elismert sporteseményekre, játékokra, továbbá a nyári és a téli európai ifjúsági olimpiai fesztiválokra,

fb) az olimpiai jelkép, zászló, jelvény, jelmondat, himnusz, valamint az „olimpia” és az „olimpiai” elnevezés kereskedelmi vagy egyéb célú felhasználása, illetve ezek mások általi használatának, hasznosításának engedélyezése, valamint az ezzel kapcsolatos vagyoni jogok gyakorlása, illetve az ezekkel való rendelkezés.

(4)121 A MOB feladatai a fogyatékosok sportja területén – az (5) bekezdésben foglaltakra is figyelemmel – elsősorban:

a) a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság magyarországi tagszervezeteként működő, Magyar Paralimpiai Bizottság útján végrehajtja a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság alapszabályában és egyéb szabályzataiban a nemzeti paralimpiai bizottságok és tagszervezetei részére megállapított célkitűzéseket és feladatokat,

b) a szakszövetségekkel, sportszövetségekkel együttműködve elősegíti a sportolók nyári és téli paralimpiai játékokra, és egyéb nemzetközi versenyekre történő felkészülését, illetve részvételét,

c) fejleszti a paralimpiai mozgalmat,

d) a paralimpiai mozgalom érdekében védi a paralimpiai játékok jelképeit,

e) a paralimpiai mozgalom eszményének jegyében segíti az érintett ifjúság testi, erkölcsi és kulturális nevelését, támogatja a tisztességes játék (fair play) szellemében való versenyzést, fellép a sportmozgalomra ható káros jelenségek ellen,

f) közreműködik az olimpiai központok fogyatékosok sportjának speciális igényeit szolgáló fejlesztésében és szakmai tevékenységének kidolgozásában,

g) a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság magyarországi tagszervezeteként működő, Magyar Paralimpiai Bizottság részére biztosítja kizárólagos jogok gyakorlását – a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság előírásaival összhangban – az alábbi területeken:

ga) a sportágak és a sportolók nevezése a paralimpiai játékokra,

gb) a paralimpiai jelkép, zászló, jelvény, jelmondat, himnusz kereskedelmi vagy egyéb célú használata, illetve ezek mások általi használatának, hasznosításának engedélyezése,

h) a Siketek Nemzetközi Sportbizottsága hazai tagszervezetével együttműködve elősegíti a sportolók nyári és téli siketlimpiai játékokra, és egyéb nemzetközi versenyekre történő felkészülését, illetve részvételét,

i) végrehajtja a Nemzetközi Speciális Olimpia, a Szervátültetettek Világjátékainak Szövetsége, a Siketek Nemzetközi Sportbizottsága alapszabályában és egyéb szabályzataiban a nemzeti speciális világjáték szervezetek részére megállapított célkitűzéseket és feladatokat,

j) az érintett sportszövetségekkel együttműködve elősegíti és koordinálja a magyar sportolók speciális világjátékokon való részvételét,

k) támogatja a nem paralimpiai versenyekhez illeszkedő, nemzetközi versenyrendszerrel rendelkező, fogyatékos sportszövetségek hazai sportrendezvényeit,

l) részt vesz a fogyatékosok nemzetközi sportszervezeteinek tevékenységében,

m) közös és integrált sportrendezvényeket, verseny- és szabadidősport programokat szervez a különböző fogyatékosságú, valamint nem sérült emberek számára, fejleszti a fogyatékosok sportjának egyes területeit,

n) a fogyatékosok diák- és szabadidősportja területén népszerűsíti a fogyatékosok sportját, aminek keretén belül a fogyatékosok diák- és szabadidősportjával foglalkozó sportszervezetek programjainak megvalósításával szélesíti a sport tömegbázisát,

o) részt vesz a fogyatékosok szabadidősportjának nemzetközi együttműködésében.

(5)122 A (4) bekezdés a)–e) és g) pontjában meghatározott kizárólagos jogokat a MOB a 45. § (2) bekezdés d) pontjában meghatározott, a paralimpiai mozgalmat képviselő, a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság magyarországi tagszervezeteként működő, fogyatékosok országos sportszövetségének minősülő – 29. § (3) bekezdése szerinti – tagja útján gyakorolja.

(6) A MOB feladatai a nem olimpiai sportágak területén elsősorban:

a) szervezi a Világjátékok Nemzetközi Szövetsége (IWGA) Világjátékain és a Nemzetközi Sportszövetségek Szövetségének (Sportaccord) Világjátékain való magyar részvételt és az arra való felkészülés szakmai feladatait,

b) részt vesz a nem kormányzati nemzetközi sportszervezetek, különösen az Európai Nem Kormányzati Sportszervezetek Szövetségének (ENGSO) tevékenységében, amely feladatkört nem kizárólag a nem olimpiai sportágakkal összefüggésben gyakorolja.

(7) A MOB feladatai az utánpótlás-nevelés területén elsősorban:

a) elkészíti a magyar sport utánpótlás-nevelési koncepcióját,

b) megszervezi, integrálja és végrehajtja a fiatal sportolók általános és sportági felkészítésének tudományos vizsgálatát, közreműködik a korszerű edzésmódszerek kidolgozásában, alkalmazásában, és segíti a hatékony módszerek és eljárások széles körű elterjesztését,

c) irányítja, felügyeli és működteti a tehetséggondozó, élutánpótlás-nevelő programokat és a sportiskolai programot, együttműködik a programokban szereplő országos sportági szakszövetségekkel,

d) – a nemzeti sportinformációs rendszer részeként – kialakítja és működteti az utánpótlás-nevelés információs és továbbképzési rendszerét,

e) megszervezi és biztosítja a tehetséggondozó programokba bekerült sportolók magas színvonalú edzésmunkájának feltételeit, szakmai segítséget nyújt a sportszövetségek ez irányú munkájához,

f) szervezeti egységén keresztül sportkutatási-módszertani és tudományos tevékenységet folytat: megfogalmazza a szakmai-kutatási feladattervezeteket, ellátja és koordinálja a kutatási feladatokat, részt vesz a működő sportágfejlesztési programokban, ellátja azok szakmai – tudományos felügyeletét, sportszakmai fórumokat hív össze, valamint részt vesz a hazai és nemzetközi sportkutatási feladatok elvégzésében, kutatási programok szervezésében, végrehajtásában,

g) együttműködik, folyamatos szakmai kapcsolatot tart a sport területén felsőfokú képzést, szakképzést, továbbképzést folytató felsőoktatási intézményekkel, valamint a sportegészségügyi feladatokat ellátó egészségügyi intézményekkel,

h) a köznevelési típusú sportiskolák szakmai és módszertani feladatainak ellátása érdekében közoktatási szakértői tevékenységet lát el,

i) az utánpótlás-nevelési források hatékony felhasználása érdekében szakmai fejlesztési és támogatási rendszert működtet.

(8) A MOB feladatai a diák-hallgatói sport területén elsősorban:

a) a sportszövetségi integrált működés keretében a diák- és főiskolai-egyetemi sport országos sportszövetségével együttműködve biztosítja a sportszövetségek és a diák- és főiskolai-egyetemi sportszövetségek, valamint a diák- és főiskolai-egyetemi sport területén működő sportszervezetek közötti szakmai feladatok összehangolt ellátását,

b) támogatja a sportolói kettős karrier (életút) program bevezetését, működését;

c) a diák- és főiskolai-egyetemi sport országos sportszövetségével együttműködve szervezi a diák és főiskolai-egyetemi sport kiemelkedő nemzetközi sporteseményein való magyar részvételt és az arra való felkészülést.

(9) A MOB feladatai a szabadidősport területén elsősorban:

a) a szabadidősportot népszerűsítő tevékenységet végez, aminek keretében a szabadidősporttal foglalkozó integrált sportszövetségi és diák-, főiskolai-egyetemi sportprogramok megvalósításán, valamint elsődlegesen szabadidősport-tevékenység szervezésére létrehozott sportszervezetek támogatásán keresztül szélesíti a sport tömegbázisát, a testmozgás, egészséges életmód népszerűsítésére vonatkozó programok támogatásával hozzájárul a sport kedvező hatásainak, értékeinek elterjesztéséhez,

b) részt vesz a szabadidősporttal kapcsolatos nemzetközi együttműködésben.

39. §123 A MOB stratégiai jellegű feladatai elsősorban:

a) a sport civil szervezetei közötti koordinációs tevékenységet végez, előkészíti a sport átfogó fejlesztési koncepcióját,

b) a sport stratégiai fejlesztési céljainak meghatározásában együttműködik a sportpolitikáért felelős miniszterrel,

c) figyelemmel kíséri a sportszövetségek által elkészített sportági stratégiai fejlesztési koncepciók megvalósítását,

d) részt vesz a versenysporttal, az utánpótlás-neveléssel, a diák- és főiskolai-egyetemi sporttal, a fogyatékosok sportjával, valamint a szabadidősporttal kapcsolatos döntés-előkészítésben,

e) együttműködik az állami szervekkel, valamint a civil szervezetekkel a sport stratégiai fejlesztési céljainak meghatározásában, illetve megvalósításában,

f) az olimpiai mozgalom eszményének jegyében segíti az ifjúság testi, erkölcsi és kulturális nevelését, felvilágosító kampánnyal és más eszközökkel támogatja a tisztességes játék (fair play) szellemében való versenyzést, fellép a sportmozgalomra ható káros jelenségek (különösen a tiltott teljesítményfokozás, valamint a verseny, mérkőzés eredményének tiltott eszközökkel, módszerekkel történő befolyásolása és a fogadási csalás) ellen,

g) meghatározza a versenyzők minősítési szintjeit – együttműködésben az országos sportági szakszövetségekkel és az országos sportági szövetségekkel –,

h)124

i) kidolgozza a sportolóvá válás gondozásának módszertanát a kiválasztástól a nemzetközi szintű teljesítményig,

j) segíti, koordinálja a sport különböző területeinek szakmai munkáját,

k) kialakítja a támogatási rendszerek minőségbiztosítási rendszerét és követelményeit,

l) négyéves ciklusokban megtervezi az olimpiai, paralimpiai és siketlimpiai játékokra, valamint a világjátékokra és a speciális világjátékokra történő felkészülés, támogatás rendszerét,

m) hozzájárul a nemzetközi szintű felkészülés és versenyzés feltételeinek biztosításához,

n) segíti a korszerű szakmai munkához szükséges ismeretek széles körben terjesztését, azok alkalmazását.

40. §125 A MOB sportigazgatási feladatai elsősorban:

a) kezdeményezi a sporttal kapcsolatos kormányzati intézkedések, szabályozási koncepciók megtételét, véleményezi a sporttal kapcsolatos jogszabálytervezeteket,

b) a doppingellenes tevékenységről szóló kormányrendeletben meghatározottak szerint ellátja a doppingellenes tevékenységgel összefüggő sportszakmai feladatait,

c) ellátja az olimpiai járadékkal és a Nemzet Sportolója Címmel összefüggő, e törvényben, továbbá az olimpiai járadékról és a Nemzet Sportolója Cím adományozásáról szóló kormányrendeletekben meghatározott közigazgatási hatósági feladatokat,

d) ellátja a versenyengedélyek kiadásával kapcsolatos – a nemzeti sportinformációs rendszerről szóló kormányrendeletben meghatározott – adminisztratív feladatokat, meghatározza a versenyengedély sportágaktól függetlenül egységes formáját, valamint együttműködik a sportpolitikáért felelős miniszterrel a nemzeti sportinformációs rendszer működtetésében, továbbá adatot szolgáltat a nemzeti sportinformációs rendszer részére,

e) együttműködik a sportpolitikáért felelős miniszterrel a sportszakemberek képzési, továbbképzési, valamint foglalkoztatási céljait szolgáló programok meghatározásában, segíti a sportszövetségek kötelező sportszakember-továbbképzési feladataik ellátását,

f) együttműködik a sportpolitikáért felelős miniszterrel a sporttudomány fejlesztésével összefüggő szakmai feladatok ellátásában,

g) az országos sportági szakszövetségi és az országos sportági szövetségi jogállás bírósági bejegyzését megelőzően igazolja a 20. § (4)–(5) bekezdésében és a 28. § (1)–(2) bekezdésében meghatározott feltételek fennállását,

h) biztosítja a Sport Állandó Választottbíróság működési feltételeit.

41. §126 A MOB feladatai a sportpolitikáért felelős miniszter által vezetett minisztérium költségvetési fejezetéből származó állami sportcélú támogatások tervezésével, elosztásával, felhasználásával, elszámolásával és ellenőrzésével kapcsolatos – az e törvényben és az állami sportcélú támogatások felhasználásáról és elosztásáról szóló miniszteri rendeletben meghatározottak szerint – a következők:

a) a központi költségvetés tervezésének időszakában – az 57. § (5) bekezdésében foglaltakra figyelemmel, minden év június 30-ig – a központi költségvetési támogatások elosztásának irányaira és arányaira vonatkozó javaslatot küld a sportpolitikáért felelős miniszter részére a 39. § c) pontja szerinti sportági stratégiai fejlesztési koncepciók figyelembevételével,

b) meghatározza az állami sportcélú támogatások felosztási elveit,

c) dönt a feladatkörébe tartozó, költségvetési törvényben meghatározott állami sportcélú támogatások felhasználásáról és folyósítja a támogatásokat,

d) koordinálja és folyamatosan nyomon követi az állami sportcélú támogatás felhasználását,

e) ellenőrzi az éves támogatási programok megvalósításának folyamatában (az adminisztratív célú támogatások kivételével) benyújtott negyedéves szakmai előrehaladási jelentéseket és azok eredményéről tájékoztatja a sportpolitikáért felelős minisztert,

f) részt vesz az állami sportcélú támogatás felhasználásával kapcsolatos elszámolási feladatokban, ennek keretében:

fa) elszámoltatja a kedvezményezettet a továbbadott állami sportcélú támogatásról,

fb) elszámol a 46/A. § (1) bekezdésében meghatározott állami sportcélú támogatással,

g) működteti a sportösztöndíjrendszert,

h) a sportpolitikáért felelős miniszter közreműködésével ellátja a nyugdíjas olimpiai és világbajnoki érmes sportolók, azok özvegyei, valamint a kiemelkedő sporteredmények elérésében közreműködő nyugdíjas sportszakemberek erkölcsi és anyagi megbecsülését, gondozza a sporttémájú művészeti pályázati programokat.

42. §127 (1) A MOB tagjai

a) azok a büntetlen előéletű magyar állampolgárok, valamint az olimpiai sportágak azon képviselői, akik elismerik és magukénak vallják az olimpiai eszmét, készek elősegíteni a MOB működését, akiket a MOB alapszabályában felsorolt szervek és szervezetek képviselőiként taggá delegálnak, illetve akik a MOB alapszabályában foglaltak szerint személyes jogosultság alapján válnak tagokká

b) – a MOB alapszabályának elfogadása esetén – alanyi jogon a szakszövetségek, az országos sportági szövetségek, az országos szabadidősport-szövetségek, valamint az országos diák- és hallgatói sportszövetségek,

c) alanyi jogon a fogyatékosok országos sportszövetségei, azok a szakszövetségek és országos sportági szövetségek, amelyek sportága szerepel a Paralimpia, illetve a Siketlimpia programjában vagy tevékenységi köre kiterjed a fogyatékossággal élők versenysportjára, vagy amelyek integrált versenyrendszert működtetnek, vagy amelyeknél az épek versenyrendszerében fogyatékos sportolók is részt vesznek.

(2) A MOB tagjait a főtitkár vagy az azzal azonos jogállású tisztségviselő (a továbbiakban együtt: MOB-főtitkár) tartja nyilván.

(3) A MOB leendő tagja tagfelvételi kérelmének, illetve a személyes jogosultság alapján a MOB tagjává váló személy a tagfelvételre irányuló nyilatkozatának benyújtásával egyidejűleg hatósági bizonyítvánnyal igazolja a MOB-főtitkár részére azt a tényt, hogy büntetlen előéletű.

(4) A MOB elnökségi tagjának jelölt személy az elnökségi taggá választását megelőzően a MOB-főtitkár részére hatósági bizonyítvánnyal igazolja azt a tényt, hogy büntetlen előéletű.

(5) A

a) MOB tagja a tagság fennállása alatt a MOB elnökének felhívására,

b) MOB elnökségi tagja az elnökségi megbízatásának időtartama alatt a közgyűlés írásbeli – a mulasztás jogkövetkezményeinek ismertetését tartalmazó – felhívására

a felhívástól számított tizenöt munkanapon belül, vagy ha e határidőn belül a felhívott személyén kívül álló ok miatt nem lehetséges, az ok megszűnését követően haladéktalanul, a MOB főtitkár részére hatósági bizonyítvánnyal igazolja azt a tényt, hogy büntetlen előéletű.

(6) Ha a MOB tagja, illetve a MOB elnökségi tagja igazolja, hogy büntetlen előéletű, a MOB a bűnügyi nyilvántartó szerv által az igazolás céljából kiállított hatósági bizonyítvány kiadása iránti eljárásért megfizetett igazgatási szolgáltatási díjat részére megtéríti.

(7) Ha a MOB tagja, illetve a MOB elnökségi tagja büntetett előéletűvé válik, vagy az (5) bekezdésben meghatározott igazolási kötelezettségének a teljesítését elmulasztja, tagsági jogviszonya, illetve elnökségi tagsági megbízatása megszűnik.

(8) A MOB-főtitkár

a) a (3) bekezdés alapján megismert személyes adatokat a MOB-tagságról meghozott döntés időpontjáig,

b) a (4) bekezdés alapján megismert személyes adatokat a MOB elnökségi tagságról meghozott döntés időpontjáig,

c) az (5) bekezdés alapján megismert személyes adatokat a MOB-tag tagsági viszonyának megszűnéséig

kezeli.

43. §128 (1) A MOB legfelsőbb szerve a közgyűlés, amely a tagok összességéből áll. A közgyűlésben az alapszabályban rögzített számú helyet kell biztosítani az olimpiai sportágak országos szakszövetségei által jelölt személyeknek azzal, hogy számuknak meg kell haladnia a MOB tagjai létszámának felét. A MOB alapszabálya lehetővé teheti, hogy – az arányosság elvének betartásával – egy tag több képviselőt is küldjön – tagsági jogokkal – a közgyűlésbe. A MOB közgyűlésének részletes összetételét a MOB alapszabálya határozza meg.

(2) A közgyűlés kizárólagos hatáskörébe tartozik:

a) az alapszabály megállapítása és módosítása,

b) az elnök, valamint az elnökség többi tagjának, a felügyelő szerv (felügyelőbizottság) elnökének és választott tagjainak megválasztása és visszahívása,

c) az előző évre vonatkozó szakmai és pénzügyi beszámoló, valamint a tárgyévi költségvetés (pénzügyi és szakmai terv) elfogadása,

d) az ügyintéző és képviseleti szerv (elnökség) éves beszámolójának elfogadása,

e) döntés minden olyan ügyben, amelyet az alapszabály a közgyűlés kizárólagos hatáskörébe utal.

(3) A MOB közgyűlésén a sportpolitikáért felelős miniszter által vezetett minisztérium képviselője, valamint a felügyelőbizottság elnöke tanácskozási joggal vehetnek részt.

(4) A MOB-ügyintéző és képviseleti szerve a tagok által ilyen célból – az alapszabályban meghatározottak szerint – közvetlenül vagy közvetett úton választott testület (elnökség). A MOB elnökségének tagjai: az elnök, alelnökökként a 45. § (2) bekezdés szerinti tagozatok vezetői, valamint a MOB alapszabályában meghatározott további személyek és szervezetek képviselői. Az elnökség tagja büntetlen előéletű magyar állampolgár lehet. A MOB elnökségének tagja nem lehet állami vezető.

(5) Az elnökség ülésére – tanácskozási joggal – meg kell hívni a felügyelőbizottság tagjait, valamint a sportpolitikáért felelős miniszter által vezetett minisztérium képviselőjét.

44. §129 (1) A MOB működését és gazdálkodását felügyelőbizottság ellenőrzi. A felügyelőbizottság elnökét és két tagját a közgyűlés választja meg és hívja vissza, egy tagját a sportpolitikáért felelős miniszter, egy tagját pedig az Országgyűlés sportért felelős bizottsága nevezi ki és hívja vissza. A felügyelőbizottság tagjainak megbízatása öt évre szól.

(2) A felügyelőbizottság – a MOB közgyűlése által elfogadott – éves ellenőrzési munkaterv alapján látja el feladatát.

(3) A felügyelőbizottság írásbeli jelentése hiányában a közgyűlés a 43. § (2) bekezdés c)–d) pontjai szerinti beszámolókról és a MOB költségvetéséről nem dönthet. A MOB alapszabálya határozza meg a MOB közgyűlése és elnöksége elé kizárólag a felügyelőbizottság előzetes véleménye alapján terjesztendő további ügyek körét. A felügyelőbizottság feladatkörében eljárva, azzal összefüggésben a MOB irataiba betekinthet, a MOB tagjától és tisztségviselőjétől felvilágosítást kérhet.

(4) Ha a felügyelőbizottság a feladatai ellátása során jogszabályt, az alapszabályt, a MOB valamely testületének döntését vagy egyébként a MOB érdekeit sértő körülményt észlel, az arra jogosult számára intézkedési javaslatot tesz, illetve jogosult – jogszabály vagy az alapszabály megsértése esetén köteles – a napirend megjelölésével a közgyűlés összehívását kezdeményezni.

(5) A felügyelőbizottság – az alapszabály vonatkozó rendelkezéseire figyelemmel – maga állapítja meg működésének részletes szabályait, amit a közgyűlés hagy jóvá.

(6) A MOB elnökségének tagjai és azok Polgári Törvénykönyv szerinti közeli hozzátartozói nem lehetnek a felügyelőbizottság tagjai. Az alapszabály az összeférhetetlenség további eseteit is megállapíthatja, valamint rendelkezik az összeférhetetlenségi ok felmerülése esetén követendő eljárásról.

(7) A MOB gazdálkodását a felügyelőbizottság mellett az elnökség által megbízott könyvvizsgáló is ellenőrzi. A könyvvizsgáló írásbeli jelentése hiányában a közgyűlés a 43. § (2) bekezdés c)–d) pontjai szerinti beszámolókról és költségvetésről nem dönthet.

45. §130 (1) A MOB e törvényben meghatározott közfeladatainak ellátását a versenysport, az utánpótlás-nevelés és a diák- és főiskolai-egyetemi sport, a fogyatékosok sportja, valamint a szabadidősport területén működő szervezeti egységek (a továbbiakban: szakmai tagozat) segítik. A szakmai tagozatok létrehozásáról, feladat- és hatáskörükről, működésükről és gazdálkodásukról – e törvény rendelkezéseinek megfelelően – a MOB alapszabálya rendelkezik.

(2) A MOB-ban

a) olimpiai sportágak versenysportjáért,

b) nem olimpiai sportágak versenysportjáért,

c) utánpótlás-nevelésért és diák- és főiskolai-egyetemi sportért,

d) fogyatékosok sportjáért, valamint

e) szabadidősportért

felelős szakmai tagozatok működnek.

(3) A szakmai tagozatokat, valamint más szervezeti egységeket a MOB az alapszabályában jogi személyiséggel ruházhatja fel.

(4) A MOB tagját a választása szerinti – tevékenysége alapján meghatározott – szakmai tagozatokba fel kell venni. A MOB tagja egyidejűleg több szakmai tagozat tagja is lehet, de szavazati joggal két közgyűlés közötti időszakban csak a választása szerinti egy szakmai tagozatban rendelkezik, egyéb szakmai tagozatban tagként tanácskozásra jogosult.

(5) A szakmai tagozat a MOB alapszabályában meghatározott módon:

a) megállapíthatja a szervezetére és működésére vonatkozó szabályokat és megválaszthatja a tisztségviselőit azzal, hogy a szakmai tagozat elnöke a MOB alelnöke,

b) a működéséhez szükséges vagyonnal rendelkezhet azzal, hogy a MOB 46/A. § szerinti bevételeiből az alapszabályban meghatározott módon részesedhet és – ha a működéséhez szükséges vagyonnal rendelkezik, akkor – a szakmai tagozat működéséhez szükséges vagyont önálló pénzforgalmi számlán kell nyilvántartania és kezelnie,

c) kidolgozza a tevékenységi körére vonatkozó szakmai programját,

d) koordinálja a szakmai tagozat tevékenységi körébe tartozó sportágfejlesztési tervek kidolgozását a szakmai tagozat tagsága tekintetében,

e) összehangolja a szakmai tagozat tagjainak a d) pont szerint kidolgozásra kerülő szövetségi szintű sportágfejlesztési terveit,

f) javaslatot tesz a MOB részére a tevékenységének támogatására szolgáló állami sportcélú támogatás felhasználására,

g) közreműködik az állami sportcélú támogatás felhasználásával kapcsolatos elszámolási feladatok előkészítésében,

h) javaslatot tehet a szervezetére és működésére vonatkozó szabályok megállapítására, módosítására,

i) meghatározhatja a szakmai tagozat MOB közgyűlésében való képviseletének szabályait,

j) használhatja a MOB „szakmai tagozata” elnevezést.

(6) A szakmai tagozatok véleményezési és – az alapszabályban foglaltak szerint a szakmai területüket érintő ügyekben – egyetértési joggal rendelkeznek.

(7) A szakmai tagozatra vonatkozó részletes szabályokat, így különösen a szakmai tagozatok vezetésének, – a (8) bekezdésre is figyelemmel – képviseletének, működésének és gazdálkodásának rendjét a MOB alapszabálya tartalmazza.

(8) A fogyatékosok sportjáért felelős szervezeti egységben a MOB alapszabályban rögzített számú helyet kell biztosítani a Magyar Paralimpiai Bizottság tagszervezetei által jelölt személyeknek azzal, hogy számuknak meg kell haladnia a szervezeti egység MOB tagjai létszámának felét.

46. §131 (1) A MOB működése felett a törvényességi ellenőrzést az ügyészség látja el.

(2) Ha a működés törvényessége másképpen nem biztosítható, az ügyész keresettel a bírósághoz fordulhat. Az ügyész által indított perek a Fővárosi Törvényszék hatáskörébe tartoznak. A Fővárosi Törvényszék az ügyész keresete alapján szükség esetén:

a) megsemmisítheti a MOB bármely szervének törvénysértő határozatát, és szükség szerint új határozat meghozatalát rendelheti el,

b) a működés törvényességének helyreállítása céljából összehívhatja a MOB közgyűlését, vagy határidő tűzésével a törvényes működés helyreállítására kötelezheti a közgyűlést, és minderről értesíti a MOB-nál választott felügyelőbizottságot is,

c) ismételt vagy súlyos törvénysértés esetén, vagy ha a MOB-nak nincs szabályosan megválasztott ügyintéző és képviseleti szerve, vagy az a törvénysértő állapot megszüntetéséhez szükséges intézkedéseket nem teszi meg, a MOB-nak vagy egyes szerveinek működését felfüggeszti, egyidejűleg – a törvénysértő állapot megszüntetésének időtartamára, de legfeljebb a kijelöléstől számított kilencven napra – felügyelő biztost jelöl ki.

(3) A Fővárosi Törvényszék meghatározhatja a felügyelő biztos feladatait, a jogszerűség helyreállítására határidőt szabhat, és szükség szerint – a felügyelő biztos felmentésével vagy anélkül – új felügyelő biztost rendelhet ki. A felügyelő biztos – szükség esetén – köteles a működés törvényességének helyreállítása céljából haladéktalanul összehívni a MOB illetékes szervét. Ha a MOB a működés törvényességét helyreállította, működésének felfüggesztését meg kell szüntetni.

(4) Nem rendelhet ki felügyelő biztosként az, aki nem lehet a MOB elnökségének tagja. A felügyelő biztos tevékenységéről és annak eredményéről tájékoztatja a Fővárosi Törvényszéket és a sportpolitikáért felelős minisztert. A felügyelő biztos költségtérítését a bíróság állapítja meg, és a MOB viseli.

(5) A felügyelő biztos e jogkörében végzett tevékenysége során, azzal összefüggésben nem utasítható.

46/A. §132 (1) Az állam – a (2) bekezdésben meghatározottak szerint – évente biztosítja a MOB működési kiadásait.

(2) A MOB az állami támogatás mellett a tagdíjból és a tagok által nyújtott más hozzájárulásokból, szponzori és egyéb bevételekből gazdálkodik. A MOB a tagdíjakból, a tagok által nyújtott más hozzájárulásokból, szponzori és egyéb forrásból származó bevételeinek, az alapszabályban meghatározott részét átadhatja a szakmai tagozatai részére azok működésének biztosítására.

A Sport Állandó Választottbíróság

47. § (1)133 A Sport Állandó Választottbíróság az e törvényben megállapított eltérésekkel a választottbíráskodásról szóló törvény134 rendelkezései szerint jár el – a felek kölcsönös alávetési nyilatkozata alapján egyezség létrehozására törekedve – az alábbi sporttal kapcsolatos ügyekben:

a) a sportszövetségek és tagjaik, illetve a tagok egymás közötti – a sportszövetségekhez kötődő tevékenységük körében keletkezett – sporttal kapcsolatos jogvitákban,

b) a sportszövetségek, illetve a sportolók és a sportszakemberek közötti sporttal kapcsolatos jogvitákban,

c) a sportszervezetek, illetve a sportolók és a sportszakemberek közötti sporttal kapcsolatos jogvitákban,

d)135 a MOB, valamint a tagjai közötti, sporttal kapcsolatos jogvitákban.

(2) A Sport Állandó Választottbíróság az érintett sportoló, sportszakember, sportszervezet, valamint sportszövetség kérelmére eljárhat a versenyengedély kiadására és visszavonására vonatkozó, igazolási és átigazolási, továbbá sportfegyelmi, valamint az indulási joggal kapcsolatos ügyekben is, ha ezekben a 3. § (6) bekezdése, a 14. § (2) bekezdése, illetve a 33. § (4) bekezdése alapján bírósági eljárásnak van helye.

(3)136 A (2) bekezdésben meghatározott ügyekben a választottbíráskodásról szóló törvény rendelkezéseit abban az esetben kell alkalmazni, ha e törvény – a felek kölcsönös alávetési nyilatkozata kivételével – eltérően nem rendelkezik.

(4) Az (1) bekezdésben meghatározott ügyekben a Sport Állandó Választottbíróság a választottbírósági tanács (egyesbíró) megválasztásától számított 30 napon belül köteles tárgyalást tartani, és a tárgyalás befejezésétől számított 15 napon belül az ügyet döntéshozatallal befejezni.

(5) A (2) bekezdésben meghatározott ügyekben az eljáró választottbírót vagy a háromtagú tanácsot a Sport Állandó Választottbíróság elnökének a kérelem beérkezésétől számított 8 napon belül ki kell jelölnie. A Sport Állandó Választottbíróság a választottbíró vagy a választottbírói tanács kijelölésétől számított 15 napon belül köteles tárgyalást tartani, és a tárgyalás befejezésétől számított 15 napon belül:

a) a kérelemnek helyt adva a sportszövetség határozatát, vagy hatályon kívül helyezni (új eljárásra való utasítással vagy anélkül), vagy megváltoztatni, illetve

b) a kérelmet elutasítani.

(6)137 A Sport Állandó Választottbíróság a MOB keretén belül működik. Elnökét és legalább tizenöt tagját a MOB elnöksége négy évre választja meg a jogi szakvizsgával és legalább öt év joggyakorlattal rendelkező, a sport területén tapasztalatokkal rendelkező jogászok közül.

(7)138 A Sport Állandó Választottbíróság eljárási szabályzatát maga állapítja meg. A szabályzat hatálybalépéséhez a MOB elnökének előzetes jóváhagyása szükséges.

48. §139

48/A. §140

VII. Fejezet

AZ ÁLLAM ÉS A HELYI ÖNKORMÁNYZATOK SPORTTAL KAPCSOLATOS FELADATAI

Állami feladatok és ellátásuk szervezetrendszere

49. § A sport társadalmilag hasznos céljainak megvalósítása érdekében az állam:

a) meghatározza a szervezett formában történő sporttevékenység gyakorlásának jogszabályi feltételeit,

b)141 gondoskodik – a köznevelésről szóló törvényben142 meghatározottak szerint – a mindennapos testedzés feltételeinek megteremtéséről a közoktatásban, továbbá közreműködik ezek biztosításában a felsőoktatási intézményekben és a felsőoktatási kollégiumokban,

c) elősegíti az egészséges életmód és a szabadidősport gyakorlása feltételeinek megteremtését,

d)143 az e törvényben, a költségvetési törvényben, az államháztartás működésére vonatkozó jogszabályokban, valamint az állami sportcélú támogatásokról szóló miniszteri rendeletben meghatározottak szerint – elsősorban a sportfejlesztési programokon alapuló támogatás előtérbe helyezésével, pályázati úton történő források rendelkezésre bocsátásával – részt vesz a versenysport, az utánpótlás-nevelés, az iskolai és diáksport, a főiskolai-egyetemi sport, a szabadidősport és a fogyatékosok sportja, valamint a helyi önkormányzatok által ellátott sportfeladatok finanszírozásában,

e) az esélyegyenlőség jegyében támogatja a gyermek- és ifjúsági sportot, a nők és a családok sportját, a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok, valamint a fogyatékosok sportját,

f) korlátozza a sport önveszélyeztető, káros megnyilvánulását és ellenőrzi a doppingtilalom betartását,

g) ösztönzi a sportpiac kialakulását és működését,

h)144 a környezet- és természetvédelmi, egészségügyi és az esélyegyenlőséget biztosító egyéb követelmények figyelembevételével sportrendezvények lebonyolítására alkalmas létesítményeket hoz létre a létesítményfejlesztés tervezése és végrehajtása során a sport-világesemények (olimpia, Paralimpia, Siketlimpia, világbajnokságok, Európa-bajnokságok) és kiemelt sportdiplomáciai események (nemzetközi sportszövetségi, sporttudományi kongresszusok) megrendezésére is alkalmas sportinfrastruktúra kialakításának lehetőségére is figyelemmel,

i)145 gondoskodik az állami tulajdonban lévő sportlétesítmények fenntartásától, fejlesztéséről és rendeltetésszerű hasznosításáról,

j)146 elősegíti a nem állami tulajdonban lévő sportlétesítmények építését, karbantartását, korszerűsítését, akadálymentesítését, illetve fejlesztését,

k) gondoskodik a sportrendezvényeken a közbiztonságról, hozzájárul a sportrendezvények biztonságos lebonyolításához,

l) részt vesz a sporttal kapcsolatos nemzetközi együttműködésben,

m)147 támogatja az olimpiai, a paralimpiai és siketlimpiai mozgalmat, Magyarország sportolóinak részvételét az olimpiákon, paralimpiákon, és siketlimpiákon és más, az épek és fogyatékosok sportjának kiemelkedő jelentőségű nemzetközi sportversenyein,

n) támogatja a sportszakember-képzést és a sporttal kapcsolatos tudományos tevékenységet, elősegíti a testkulturális felsőoktatás feltételeinek biztosítását,

o) fenntartja a sportegészségügy állami intézményeit és országos hálózatát, támogatja a sportorvosi tevékenységet,

p)148 biztosítja a nemzeti sportinformációs rendszer működésének feltételeit,

q) támogatja a testkultúra fejlesztését szolgáló és sporttudományi képzést.

50. § (1) Az Országgyűlés megalkotja a sporttevékenység gyakorlásának feltételeit meghatározó törvényeket, illetve határozatokat, és folyamatosan ellenőrzi azok végrehajtását.

(2) A Kormány kialakítja a hosszú távú sportstratégiát, fejlesztési tervet, és ennek alapján javaslatot tesz az Országgyűlésnek a sporttal kapcsolatos törvények, határozatok megalkotására, egyéb döntések meghozatalára.

(3)149 A Kormány:

a) a költségvetésről szóló törvénnyel összhangban – figyelemmel a környezet- és természetvédelem érdekeire, valamint az egészségügyi és az esélyegyenlőséget biztosító egyéb követelményekre – meghatározza a sport állami támogatásának, valamint az állami támogatás felhasználásának és ellenőrzésének alapvető célkitűzéseit, rendszerét, módszereit,

b) részt vesz a sporttal kapcsolatos nemzetközi együttműködésben, ideértve a sporttal kapcsolatos feladatokat ellátó nemzetközi szervezetek munkájában való részvételt,

c) előkészíti és megköti a sporttal kapcsolatos, a hatáskörébe tartozó nemzetközi szerződéseket,

d) a sportpolitikáért felelős miniszter javaslata alapján a nemzetközi sportszervezetek (jogtulajdonosok) által megkívánt garanciát vállal a kiemelt nemzetközi sportrendezvények (különösen olimpia, Paralimpia, Siketlimpia és speciális világjátékok, világbajnokság, Európa-bajnokság) és sportdiplomáciai események magyarországi megrendezéséhez,

e) a sportkultúra fenntartásával és fejlesztésével kapcsolatos feladatok ellátása során támogatja a határon túli magyar sportkapcsolatok fejlesztését.

51. § (1)150 A sport irányításával, szabályozásával és ellenőrzésével kapcsolatos, e törvényben és külön jogszabályokban meghatározott feladatok ellátásáról a miniszter gondoskodik.

(2)151 A sportpolitikáért felelős miniszter:

a) A MOB által a sport valamennyi területére nézve előkészített, a sport állami támogatásának is alapjául szolgáló sportfejlesztési stratégia, és a sportszövetségek által elkészített, a MOB egyes szakmai tagozatai által összehangolt, a MOB-on keresztül a sportpolitikáért felelős minisztériumhoz benyújtott sportágfejlesztési tervek alapján előkészíti a sporttal kapcsolatos kormányzati döntéseket,

b) az 56. § (3) bekezdésében foglaltakra is figyelemmel ellátja a sportcélú központi állami pénzeszközök tervezésével, elosztásával kapcsolatos, e törvényben és az államháztartás működésére, valamint az állami sportcélú támogatásra vonatkozó jogszabályokban meghatározott feladatokat, – a MOB-bal történő, e törvényben meghatározott együttműködés alapján – meghatározza a pénzeszközök elosztásának részletes előírásait, ellenőrzi a pénzeszközök felhasználását, gondoskodik a jogosulatlanul igénybe vett állami támogatás visszafizettetéséről,

c) gondoskodik a sporttal kapcsolatos kormányzati döntések végrehajtásáról,

d) szakmai támogatást nyújt a helyi önkormányzatok sporttal összefüggő feladatainak ellátásához,

e) együttműködik az Országos Területfejlesztési Tanáccsal, az érintett megyei önkormányzatokkal, a főváros esetén a fővárosi önkormányzattal és a térségi fejlesztési tanácsokkal,

f) együttműködik a MOB-bal, valamint kapcsolatot tart a sport területén működő civil, érdek-képviseleti szervekkel,

g)152 – a (2a) bekezdésben foglaltakra is figyelemmel – ellátja a látvány-csapatsportok támogatásával összefüggő következő közigazgatási hatósági és szolgáltatási, valamint a látvány-csapatsport támogatás felhasználásának ellenőrzésével kapcsolatos elszámolással, részelszámolással összefüggő feladatokat:

ga) a Tao. 22/C. § (1) bekezdés a) és e) pontjában meghatározott támogatás igénybevételére jogosult szervezet kérelme esetén dönt a Tao. 4. § 44. pontjában és 22/C. §-ában meghatározott támogatás feltételét képező sportfejlesztési program jóváhagyásáról,

gb) a Tao. 22/C. § (1) bekezdés a) és e) pontjában meghatározott támogatás igénybevételére jogosult szervezet kérelme esetén igazolja a támogatások igénybevételére vonatkozó jogosultságot, valamint kiállítja az adókedvezményekre jogosító, a Tao. 4. § 45. pontja és 22/C. §-a szerinti támogatási igazolást,

gc) a látvány-csapatsportok támogatásával összefüggő adatszolgáltatási tevékenységet végez,

gd) valamennyi támogatott szervezet vonatkozásában ellenőrzi a Tao. 4. § 44. pontjában és 22/C. §-ában meghatározott támogatás rendeltetésszerű felhasználását, a támogatással megvalósuló beruházásokkal érintett sportcélú ingatlanok és a támogatásból megvalósuló tárgyi eszköz felújítások sportcélú hasznosításának fenntartását,

ge) kötelezi a támogatott szervezetet a Tao. 4. § 44. pontja és 22/C. §-a szerinti támogatás, valamint annak a Tao. felhatalmazása alapján kiadott kormányrendeletben meghatározottak szerinti kamata állam részére történő befizetésére, amennyiben a támogatás felhasználásának ellenőrzése során megállapítja, hogy a támogatott szervezet a támogatást nem rendeltetésszerűen vette igénybe,

gf) kezdeményezi az adók módjára behajtandó köztartozásnak minősülő, szabálytalanul igénybe vett és be nem fizetett támogatás, valamint annak a Tao. felhatalmazása alapján kiadott kormányrendeletben meghatározottak szerint megnövelt összege és kamata behajtását, ha a ge) pont szerinti kötelezés ellenére a támogatott szervezet a nem rendeltetésszerűen igénybe vett támogatást és annak kamatát nem fizeti be az állam részére,

gg) intézkedik a Tao. 22/C. § (6) bekezdés a) és d) pontjában meghatározott jelzálogjognak a magyar állam javára történő bejegyeztetéséről az ingatlan-nyilvántartásba;

gh) ellátja a jogszabályokban meghatározott egyéb feladatokat,

gi) kapcsolatot tart az állami adóhatósággal, a Tao. szerint nyújtott támogatás ellenőrzésére jogosult más szervekkel, valamint a 22. § (2) bekezdés f) pontjában meghatározott jogkörében eljáró látvány-csapatsportág országos sportági szakszövetségével, ennek keretében a kérelem elbírálását követő 8 napon belül tájékoztatja a látvány-csapatsportág országos sportági szakszövetségét az általa kiadott támogatási igazolásokról;

h) gyakorolja az e törvényben, valamint külön jogszabályokban meghatározott hatósági jogköröket,

i) a MOB-bal együttműködve programokat dolgoz ki

ia) a versenysportnak,

ib) az utánpótlás-nevelésnek,

ic) a diák- és főiskolai-egyetemi sportnak,

id) a fogyatékosok sportjának,

ie) a szabadidősportnak (ideértve különösen a gyermek- és ifjúsági sport, a nők és a családok sportja, a munkahelyi sport, a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok sportja és a szenior sport),

if) a sportszakemberek képzésének és kötelező továbbképzésének,

ig) a sportkultúra fenntartásának és a határon túli magyar sportkapcsolatok ápolásának, fejlesztésének,

ih) a sport szakmúzeumi rendszere fenntartása biztosításának,

ii) a sportpiac fejlődésének,

ij) a sport egyéb területeinek

támogatására és e programokban elősegíti az esélyegyenlőséget, továbbá a programok kidolgozását a népegészségügyi érdekek hatékony érvényesítése céljából az illetékes miniszterekkel együttműködve végzi,

j) biztosítja a nemzeti sportinformációs rendszer döntés-előkészítési, statisztikai, valamint sportszakmai, továbbá szolgáltató elemeinek működési feltételeit, üzemeltetését és fejlesztését azzal, hogy biztosítja a nemzeti sportinformációs rendszerben nyilvántartott adatok statisztikai célokra történő felhasználását és statisztikai felhasználás céljából a hivatalos statisztikai szolgálat részére történő átadását,

k) közreműködik a sportszakember-képzésben és -továbbképzésben a hatáskörébe tartozó feladatok teljesítésében, valamint a sport szakmai (oktatási, továbbképzési, kutatási, sporttudományos, sportegészségügyi) hátterének biztosítása érdekében együttműködik az e feladatokat ellátó intézmények felügyeletét ellátó minisztériumokkal,

l) a MOB-bal együttműködésben meghatározza az állami sportcélú támogatásban részesülő kiemelkedő jelentőségű sportegészségügyi és sporttudományos feladatokat, javaslatot tesz a sportegészségügyi és a sporttudományos feladatok ellátásának szervezeti kereteire, és figyelemmel kíséri a feladatok megvalósítását.

(2a)153 Az (1) bekezdés g) pontjában meghatározott feladatot a sportpolitikáért felelős miniszter az irányítása alatt álló, a látvány-csapatsport támogatását biztosító támogatási igazolás kiállításáról, felhasználásáról, a támogatás elszámolásának és ellenőrzésének, valamint visszafizetésének szabályairól szóló kormányrendeletben az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló kormányrendelet vonatkozó rendelkezéseire figyelemmel meghatározott sportigazgatási szerv útján látja el.

(3)154 A (2) bekezdés g) pontja alapján végzett közigazgatási hatósági és szolgáltatási feladatokért jogszabályban meghatározott mértékű igazgatási szolgáltatási díjat kell fizetni.

(4)155 A sportigazgatási szerv által a (2) bekezdés g) pont ga) és gb) alpontja szerinti közigazgatási hatósági eljárásban hozott döntés ellen közigazgatási eljárás keretében fellebbezésnek helye nincs.

52–54. §156

A helyi önkormányzatok sporttal kapcsolatos feladatai

55. § (1) A települési önkormányzat – figyelemmel a sport hosszú távú fejlesztési koncepciójára –:

a) meghatározza a helyi sportfejlesztési koncepciót, és gondoskodik annak megvalósításáról,

b) az a) pontban foglalt célkitűzéseivel összhangban együttműködik a helyi sportszervezetekkel, sportszövetségekkel,

c) fenntartja és működteti a tulajdonát képező sportlétesítményeket,

d) megteremti az önkormányzati iskolai testnevelés és sporttevékenység gyakorlásának feltételeit.

(2)157 A települési önkormányzat az (1) bekezdésben foglaltakon kívül – a köznevelésről szóló törvényben meghatározottak szerint – biztosítja az önkormányzati iskolai sportkörök működéséhez, vagy az ezek feladatait ellátó diáksport-egyesületek feladatainak zavartalan ellátásához szükséges feltételeket.

(3)158 A megyei és a fővárosi önkormányzat az (1)–(2) bekezdésben foglaltakon túl sportszervezési feladatai körében:

a) segíti a területén tevékenykedő sportszövetségek működésének alapvető feltételeit,

b) közreműködik a sportszakemberek képzésében és továbbképzésében,

c)159 segíti a sportági és iskolai területi versenyrendszerek kialakítását, illetve az e körbe tartozó sportrendezvények lebonyolítását,

d) adottságainak megfelelően részt vesz a nemzetközi sportkapcsolatokban,

e)160 ellátja a nemzeti sportinformációs adatszolgáltatással összefüggő területi feladatokat,

f) közreműködik a sport népszerűsítésében, a mozgásgazdag életmóddal kapcsolatos sporttudományos felvilágosító tevékenység szervezésében,

g) közreműködik a sportorvosi tevékenység feltételeinek biztosításában.

(4) A megyei jogú városi önkormányzat illetékességi területén – adottságainak megfelelően – ellátja a (3) bekezdésben meghatározott feladatokat.

(5)161 A helyi önkormányzatok – figyelemmel a 49. § d) pontjában foglaltakra is – a sporttal kapcsolatos feladataik ellátásához a költségvetési törvényben és más, a sport állami támogatásáról rendelkező jogszabályok szerinti támogatásokban részesülnek.

(6) Az e törvényben meghatározott feladatai alapján a tízezernél több lakosú helyi önkormányzatok rendeletben állapítják meg a helyi adottságoknak megfelelően a sporttal kapcsolatos részletes feladatokat és kötelezettségeket, valamint a költségvetésükből a sportra fordítandó összeget.

VIII. Fejezet

A SPORT ÁLLAMI TÁMOGATÁSÁNAK
PÉNZÜGYI RENDSZERE

A támogatás forrásai és igénybevételének feltételei

56. § (1)162 Az állam a sporttevékenység gyakorlásához az e törvényben a költségvetési törvényben és más, a sport állami támogatásáról rendelkező jogszabályokban meghatározottak szerint pénzügyi támogatást nyújt. Az állami támogatás:

a) jogszabályban normatív módon meghatározott feltételek szerint és mértékben jogosultság biztosítására, vagy a MOB útján – a versenysport támogatása esetén – pontértéktáblázat alapján – előzetesen kiszámított működési támogatásként szerződés alapján,

b) a sportszervezetek, sportszövetségek, helyi önkormányzatok és a MOB által összeállított, a szakmai feladatok ellátásának következő évi szakmai tervét, valamint annak finanszírozási koncepcióját tartalmazó támogatási kérelem benyújtását és annak elbírálását követően, szerződés alapján vagy

c) a versenysport, az utánpótlás-nevelés, az iskolai és diáksport, a főiskolai-egyetemi sport, a szabadidősport és a fogyatékosok sportja, valamint a helyi önkormányzatok által ellátott sportfeladatok támogatására kiírásra kerülő pályázat útján, szerződés alapján vehető igénybe. Az a)–c) pontok szerint biztosításra kerülő állami sportcélú támogatásokhoz való hozzáférés, a támogatások felhasználásának, elszámolásának és ellenőrzésének részletes szabályaira az e törvényben foglaltakon túl az államháztartás működési rendjéről szóló jogszabályokat és az állami sportcélú támogatásról szóló miniszteri rendeletben foglaltakat kell alkalmazni.

(2)163 A sorsolásos szerencsejátékok játékadójának tizenkét százalékát, a bukmékeri rendszerű fogadások játékadójának ötven százalékát, valamint a sportfogadás (TOTÓ) játékadóját külön jogszabályban foglaltak szerint a sport – a sportfogadás (TOTÓ) játékadója tekintetében a labdarúgás – támogatására kell felhasználni.164

(3)165 A sportpolitikáért felelős miniszter a MOB javaslatára rendeletben határozza meg az általa vezetett minisztérium költségvetési fejezetéhez tartozó állami sportcélú támogatások felhasználásának részletes szabályait.

57. § (1) Állami támogatás csak annak részére nyújtható, akinek:

a) nincs lejárt köztartozása,

b) a jogszabályi előírásoknak megfelelően gazdálkodik, és

c) a korábban kapott támogatással megfelelő módon elszámolt.

(2)166 Nem kaphat állami sportcélú támogatást:

a) az a sportvállalkozás, amellyel szemben a bíróság elrendelte a csődeljárást vagy a sportvállalkozás felszámolását, továbbá amely sportvállalkozás végelszámolás vagy kényszer-végelszámolás alatt áll,

b) az a sportszövetség vagy sportegyesület, amelynek működését a bíróság felfüggesztette, valamint amelynek megszüntetésére a Civil tv. szerint eljárás van folyamatban,

c) az a sportszövetség vagy sportegyesület, amellyel szemben a Cstv. szerint a bíróság elrendelte a csődeljárást vagy a sportszövetség vagy sportegyesület felszámolását,

d) a sportegyesület, a sportvállalkozás, a sportiskola, az utánpótlás-nevelés fejlesztését végző alapítvány, a sportszövetség, a MOB, valamint a helyi önkormányzat, ha nem tesz eleget a nemzeti sportinformációs rendszer részére való adatszolgáltatási kötelezettségének,

e) a sportegyesület, a sportvállalkozás, a sportiskola, az utánpótlás-nevelés fejlesztését végző alapítvány, sportszövetség, valamint a MOB, ha nem teljesíti a doppingellenes tevékenységről szóló kormányrendeletben meghatározott doppingellenes feladatait,

f) az a sportegyesület, sportvállalkozás, sportiskola, utánpótlás-nevelés fejlesztését végző alapítvány és sportszövetség, amely az e törvényben és a sportrendezvények biztonságáról rendelkező kormányrendeletben meghatározott, a sportrendezvények biztonságos lebonyolításával összefüggő kötelezettségeinek nem tesz eleget,

g) az a sportszövetség, amely az e törvényben és a sport területén képesítéshez kötött tevékenységek jegyzékéről rendelkező kormányrendeletben meghatározott, képzéssel, szakképzéssel, továbbképzéssel összefüggő kötelezettségeinek nem tesz eleget,

h) az a sportszövetség, amely nem rendelkezik a sportágára vonatkozóan stratégiai fejlesztési koncepcióval,

i) az a szervezet, amely a sportigazgatási szerv által a látvány-csapatsport támogatását biztosító szabályokról szóló kormányrendeletben meghatározottak szerinti támogatásból kizárás hatálya alatt áll,

j) az a sportszövetség, amelyik az (5) bekezdés szerinti kötelezettségét határidőre nem teljesíti.

(3) A támogatást nyújtó a támogatási szerződéstől köteles elállni, ha a támogatott szervezet:

a) a támogatás igénylésekor valótlan vagy hamis adatot szolgáltatott,

b) az (1) bekezdés szerinti feltételeket nem teljesítette, illetve a (2) bekezdés szerinti helyzetbe került,

c) köztartozása a szerződés megkötése óta lejárt és arra fizetési halasztást sem kapott,

d) a támogatást nem a szerződésben megjelölt célra használta fel.

(4)167 A sportpolitikáért felelős minisztérium írásbeli megkeresésére, annak kézhezvételétől számított harminc napon belül az állami adóhatóság tájékoztatást köteles nyújtani a sportszervezetek, illetve a sportszövetségek köztartozásairól.

(5)168 A sportszövetség minden év június 15-ig elkészíti és megküldi a MOB részére a működésével összefüggő, valamint szakmai feladatai ellátásának következő évi szakmai tervét, valamint annak finanszírozási koncepcióját. A MOB a sportszövetség által megküldött szakmai tervek és finanszírozási koncepciók figyelembevételével dönt a sportszövetség állami sportcélú támogatások felhasználásáról és elosztásáról szóló miniszteri rendeletben meghatározottak szerinti támogatásáról.

57/A. §169 A Kormány a sporteredmények anyagi támogatása céljából az e törvényben meghatározott támogatások mellett további támogatási formákat is meghatározhat.

A Gerevich Aladár-sportösztöndíj

58. §170 (1) Az olimpián, a paralimpián, a sakkolimpián és a speciális világjátékon kiemelkedő sporteredmény elérése érdekében az olimpiai, a paralimpiai, a sakkolimpiai és a speciális világjáték kerettag sportolók, továbbá a felkészülésükben közreműködő sportszakemberek részére – legfeljebb négy évre – Gerevich Aladár-sportösztöndíj adható. A sportösztöndíj versenyszerűen sportolók tanulmányainak elősegítésére is biztosítható.

(2) A Gerevich Aladár-sportösztöndíj mértékét és adományozásának részletes feltételeit – az állami sportcélú támogatások felhasználásáról és elosztásáról szóló miniszteri rendeletben foglaltakra figyelemmel – a MOB állapítja meg és folyósítja.

Az olimpiai járadék

59. §171 (1) A harmincötödik életévének betöltését követő hónap 1. napjától kezdődően élete végéig olimpiai járadékra (a továbbiakban: járadék) jogosult az a magyar állampolgár, aki a magyar nemzeti válogatott tagjaként akár egyéni számban, akár csapattagként:

a) a NOB által szervezett nyári vagy téli olimpiai játékokon vagy a FIDE által szervezett Sakkolimpián, illetve

b) 1984-től kezdődően Paralimpián vagy Siketlimpián

első, második vagy harmadik helyezést ért el (a továbbiakban: érmes).

(2) Az érmes a járadék megállapítására és folyósítására irányuló kérelmét a harmincötödik életévének betöltését követő hónap 1. napjától kezdődően terjesztheti elő a MOB-hoz. A MOB a kérelem jóváhagyása esetén a járadékot a kérelem benyújtásának időpontjától kezdődően – a kérelem benyújtása és a folyósítás időpontja közötti időtartamra jegybanki alapkamattal növelt értékben – folyósítja.

(3) Élete végéig járadékra jogosult az érmes halálának időpontját követő hónaptól kezdődően annak özvegye, ha magyar állampolgár és az érmessel annak házastársaként a halála időpontjában és legalább az azt megelőző tíz évben megszakítás nélkül közös háztartásban élt.

(4) Élete végéig járadékra jogosult az érmes járadékra jogosultságának időpontjától – vagy amennyiben az korábbi időpont, a negyvenötödik életéve betöltését követő hónap 1. napjától – az érmes edzője, az érmes járadékra jogosultságának megállapítására tekintet nélkül.

(5) Edzői járadékra az a személy jogosult, aki:

a) magyar állampolgár,

b) a sport területén képesítéshez kötött tevékenységek jegyzékéről szóló kormányrendeletben meghatározott és a szövetség által az érmes felkészítéséhez előírt edzői képesítési szinttel rendelkezik,

c) a sportszervezettel vagy – a szövetségi kapitány vagy a nemzeti válogatottat vezető edző esetén – a sportszövetséggel kötött, legalább a felkészítés vagy az abban való közreműködés időszakára vonatkozó munkaszerződéssel vagy munkavégzésre irányuló egyéb szerződéssel rendelkezik,

d) az érmest a járadékra jogosultságát megalapozó versenyre a versenyt megelőzően közvetlenül, legalább egy évig folyamatosan felkészítette vagy a felkészítésben közreműködött,

e) az érmes által, a járadékra jogosító eredmény elérését megalapozó, az (1) bekezdés a)–b) pontjaiban meghatározott sportesemények hivatalos időszakát legalább harminc nappal megelőzően a szövetség, valamint a MOB részére írásban eljuttatott javaslatban szerepel.

(6) Edzői járadék szövetségi kapitány vagy a nemzeti válogatottat vezető edző és – abban az esetben, ha az érmest utánpótlás korosztályokban legalább három évig folyamatosan felkészítette vagy a felkészítésben közreműködött – nevelőedző részére is megállapítható, ha az edző az (5) bekezdés e) pontja szerinti javaslatban szerepel.

(7) Megszűnik az érmes, az edzője és az özvegye járadékra való jogosultsága, ha az érmes a járadékra jogosító helyezését elveszíti. A helyezés elveszítését az érmes vagy az illetékes sportszövetség a tudomásszerzéstől számított nyolc napon belül bejelenti a MOB-nak. A járadékra való jogosultság megszűnését a MOB közigazgatási hatósági eljárás keretében állapítja meg.

(8) Érdemtelen és nem részesül járadékban az a jogosult, aki

a) büntetett előéletű,

b) büntetlen előéletű, de akivel szemben a bíróság bűncselekmény elkövetése miatt próbára bocsátást alkalmazott a próbaidő, annak meghosszabbítása esetén a meghosszabbított próbaidő elteltéig.

(9) A jogosult a bíróság jogerős határozatának közlésétől számított nyolc napon belül bejelenti a MOB-nak, ha a (8) bekezdés szerint érdemtelenné vált a járadékra. Ha az érdemtelenség már nem áll fenn, ennek megfelelő igazolásával a jogosult kérheti a járadék ismételt folyósítását.

(10) Fel kell függeszteni a járadék folyósítását annak a jogosultnak a részére, aki büntetőeljárás – ide nem értve a magánvád vagy pótmagánvád alapján indult büntetőeljárást – hatálya alatt áll. A jogosult az alapos gyanú közlésétől számított nyolc napon belül bejelenti a MOB-nak, ha ellene büntetőeljárás indult.

(11) Ha a jogosult igazolja, hogy a vele szemben lefolytatott büntetőeljárásban a nyomozást megszüntették, vagy a büntetőeljárást jogerősen befejezték, és nem következett be a (8) bekezdés szerinti érdemtelenségi ok, a MOB az igazolástól számított harminc napon belül – a folyósítás felfüggesztésének napjától számított jegybanki alapkamattal növelve – egy összegben folyósítja részére az elmaradt járadékot. Amennyiben a büntetőeljárás jogerős befejezésével a jogosult érdemtelenné válik, a (10) bekezdés alapján felfüggesztett járadék nem kerül részére folyósításra.

(12) A járadék iránti kérelem benyújtásával egyidejűleg a jogosult harminc napnál nem régebbi hatósági bizonyítvánnyal igazolja azt a tényt, hogy nem áll fenn a (8) bekezdés szerinti érdemtelenség, továbbá azt, hogy nem áll büntetőeljárás hatálya alatt, vagy írásban kérheti, hogy e tények fennállására vonatkozó adatokat a bűnügyi nyilvántartó szerv a MOB részére – a járadékra való jogosultság megállapítása és folyósítása iránti kérelem elbírálása céljából benyújtott adatigénylése alapján – továbbítsa. Az adatigénylés során a MOB arra vonatkozóan igényelhet adatot a bűnügyi nyilvántartó szervtől, hogy a jogosult nem érdemtelen és nem áll büntetőeljárás hatálya alatt.

(13) A jogosulatlanul felvett járadékot az erről való tudomásszerzést vagy a MOB felhívását követő hatvan napon belül vissza kell fizetni.

60. § (1) Az első helyezést elért érmes járadékának mértéke a bérből és fizetésből élők előző évi – a Központi Statisztikai Hivatal által számított – országos szintű bruttó nominál átlagkeresetének megfelelő összeg. A második helyezést elért érmes járadékának mértéke az első helyezett részére meghatározott járadék hatvan százalékának, a harmadik helyezést elért érmes járadékának mértéke az első helyezett részére meghatározott járadék negyven százalékénak megfelelő összeg.

(2) Az az érmes, aki kettő, három vagy négy első helyezést szerzett, érmenként további 20 százalékkal emelt összegű, az öt vagy ennél több első helyezést szerzett érmes kétszeres járadékra jogosult.

(3) Az érmes özvegye az érmes járadéka fele részének megfelelő özvegyi járadékra jogosult.

(4)172 Az edző járadékát az edzői járadék alapját képező érmesi helyezés alapján kell megállapítani. Az edzői járadék az edző kérelmében megjelölt egy érmesi helyezés után járó járadék 50 százaléka. A labdajáték-csapatsportokban az olimpiára felkészítő szövetségi kapitány járadéka megegyező mértékű az irányítása alatt érmet, érmeket szerzett csapat legeredményesebb sportolóját megillető járadék összegével.

(5)173 Olimpiánként, Paralimpiánként, Sakkolimpiánként és Siketlimpiánként (e rendelkezés alkalmazásában a továbbiakban együtt: olimpia) – a (5a)–(6) bekezdésekben meghatározott kivételekkel – csak egy, az olimpiára felkészítő edző vagy nevelőedző részesülhet járadékban.

(5a)174 Edzői járadékban részesíthető – az 59. § (6) bekezdésében foglaltakra is figyelemmel – más sportágak szabályainak megfelelő sporttevékenységekből álló sportág, illetve egy sportág több versenyszámból álló összetett, önálló versenyszáma esetén több edző abban az esetben, ha az érmes az 59. § (5) bekezdésének e) pontjában meghatározott javaslatban ezt külön feltüntette, megjelölve a (4) bekezdés szerinti edzői járadék edzők közötti megosztásának arányát.

(6) Az érmes – legjobb helyezése után –, valamint az özvegy és az edző csak egy járadékra jogosult, de azt, aki érmesként, özvegyként, illetve edzőként is járadékra jogosult, a járadék halmozottan is megilleti.

61. § (1)175 A járadékra jogosultságot és a járadékot a MOB a jogosult kérelmére közigazgatási hatósági eljárás keretében állapítja meg és gondoskodik annak havonta történő folyósításáról. A járadék fedezetét és a végrehajtás költségeit a sportpolitikáért felelős miniszter által vezetett minisztérium költségvetési fejezetében kell biztosítani.

(2)176 A járadékra való jogosultság megszűnéséről és a már folyósított járadék visszafizetéséről, továbbá a járadék folyósításának felfüggesztéséről a MOB a közigazgatási hatósági eljárás általános szabályairól szóló törvény rendelkezései szerint dönt.

(3)177 A MOB a járadék visszafizetésére vonatkozó igényét a járadék jogosulatlan felvételétől számított öt éven belül érvényesítheti.

(4)178 A MOB a járadékra jogosultság időtartama alatt lefolytatott hatósági ellenőrzés keretében ellenőrzi azt is, hogy a jogosult nem vált-e érdemtelenné és nem áll-e büntetőeljárás hatálya alatt. A MOB e célból adatot igényelhet a bűnügyi nyilvántartási rendszerből. Az adatigénylés kizárólag azon adatra irányulhat, hogy a jogosult nem érdemtelen és nem áll büntetőeljárás hatálya alatt.

(5)179 A MOB a (4) bekezdésben meghatározott hatósági ellenőrzést a jogosulttal szemben kötelezően lefolytatja, ha

a)180 a jogosult az 59. § (8) és (10) bekezdés szerinti ok, illetve körülmény bekövetkezését bejelenti, és a bejelentéshez nem csatol hatósági bizonyítványt,

b) megalapozottan feltehető, hogy a jogosult érdemtelenné vált vagy büntetőeljárás hatálya alatt áll.

(6)181 A MOB annak megállapítása céljából, hogy a jogosult nem érdemtelen és nem áll büntetőeljárás hatálya alatt – a járadékra való jogosultságról szóló döntés meghozataláig, a járadék jogosultság megállapítása esetén a jogosultság megszűnéséig – kezeli

a) a járadék iránti kérelmet benyújtó személy,

b) a járadékra jogosult

azon személyes adatait, amelyeket a bűnügyi nyilvántartó szerv által kiállított hatósági bizonyítvány tartalmaz.

(7)182 A MOB törli a járadékra jogosultnak az 59. § (10) bekezdése alapján megismert személyes adatait, ha a büntetőeljárásban a jogosulttal szemben a nyomozást megszüntették, vagy a büntetőeljárást jogerősen befejezték, és a jogosult nem vált érdemtelenné. A járadék továbbfolyósításáról szóló döntésben a felfüggesztésre okot adó körülmény megszűnését kell feltüntetni.

(8)183 A MOB a jogosulttal szemben az 59. § (7), (8) és (10) bekezdése szerinti bejelentési kötelezettség elmulasztása miatt eljárási bírságot szabhat ki.

(11)184 Az olimpiai járadékra vonatkozó részletes szabályokat a Kormány rendeletben állapítja meg.

(12)185 E törvény alkalmazásában:

a) olimpiai játékoknak minősülnek a szocialista országok versenyzői számára 1984-ben megrendezett ,,A'' kategóriás nemzetközi versenyek is,

b)186 Sakkolimpiának minősülnek a Nemzetközi Siket Sakkszövetség (ICSC) és a Vakok Nemzetközi Sakkszövetsége (IBCA) által a siketek és nagyothallók, valamint a vakok és gyengénlátók számára 1984-től kezdődően megrendezett sakkolimpiák is.

c)187 az olimpiánként, paralimpiánként, sakkolimpiánként és siketlimpiánként érmes helyezés csak akkor keletkeztet járadékra való jogosultságot, ha az érmes helyezést megalapozó versenyszám kvalifikációs versenyrendszerben került megrendezésre, vagy az érmes helyezést megalapozó versenyszámban legalább 8 nemzet vett részt (indult).

61/A. §188 (1)189 Ha az eljárásban ellenérdekű ügyfél nem vesz részt, az érmest, az özvegyet, az edzőt megilleti az e törvény szerint megállapítható olimpiai járadék, ha a MOB a kérelem megérkezését követő naptól számított harminc napon belül nem hoz döntést.

(2)190 Az érmes – halála esetén az özvegye –, illetőleg edzője az olimpiai járadék, az özvegyi járadék, valamint az edzői járadék megállapítása iránti eljárásban a MOB-bal elektronikus úton nem tarthat kapcsolatot.

A Nemzet Sportolója

62. §191 (1) A Kormány a Nemzet Sportolóinak javaslata alapján a „Nemzet Sportolója” címet és az ezzel járó életjáradékot biztosíthat a magyar sport tizenkét, hatvanadik életévét betöltött, kimagasló eredményt elért sportolónak, aki aktív sportpályafutását követően is fontos szerepet töltött be a magyar sportéletben. A Nemzet Sportolóinak a javaslatát a miniszter terjeszti a Kormány elé.

(2) A „Nemzet Sportolója” cím elnyerésének részletes feltételeit és az életjáradék mértékét a Kormány rendeletben állapítja meg. Annak, aki a „Nemzet Sportolója” címmel járó életjáradékban részesül, olimpiai járadék nem folyósítható.

(3)192 A „Nemzet Sportolója” cím nem adományozható olyan személy részére, akivel szemben az 59. § (8) bekezdése szerinti érdemtelenségi ok vagy az 59. § (10) bekezdésében meghatározott körülmény áll fenn. A cím birtokosa érdemtelenné válására, valamint az életjáradék felfüggesztésére az olimpiai járadékra vonatkozó szabályokat megfelelően alkalmazni kell azzal, hogy a MOB az (1) bekezdés szerinti javaslat Kormány elé terjesztése céljából is jogosult adatot igényelni a bűnügyi nyilvántartási rendszerből. Az adatigénylés kizárólag azon adatra irányulhat, hogy a Nemzet Sportolói által javasolt személlyel szemben az 59. § (8) bekezdése szerinti érdemtelenségi ok vagy az 59. § (10) bekezdésében meghatározott körülmény fennáll-e. Ha a Nemzet Sportolói által javasolt személlyel szemben az 59. § (8) bekezdése szerinti érdemtelenségi ok vagy az 59. § (10) bekezdésében meghatározott körülmény áll fenn, az erről szóló adatszolgáltatástól számított tizenöt napon belül a MOB új javaslat megtételére kéri fel a Nemzet Sportolóit. A MOB a Kormány döntéséig tarthatja nyilván és kezelheti az adatokat.

(4)193 A „Nemzet Sportolója” címet elnyert személy a bíróság jogerős határozatának közlésétől számított nyolc napon belül bejelenti a MOB-nak, ha a (3) bekezdés szerint érdemtelenné vált a járadékra. Érdemtelenség esetén a Kormány a „Nemzet Sportolója” címet és az azzal járó életjáradékot a miniszter javaslatára visszavonja. Érdemtelenség esetén a MOB az életjáradék folyósítását megszünteti. A bíróság ítéletének jogerőre emelkedésétől folyósított életjáradék jogosulatlanul felvett járadéknak minősül, amelyet a járadékra jogosultnak vissza kell fizetnie.

(5)194 Fel kell függeszteni az életjáradék folyósítását annak a „Nemzet Sportolója” címet elnyert személynek, aki szándékos bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárás – ide nem értve a magánvád vagy pótmagánvád alapján indult büntetőeljárást – hatálya alatt áll. A járadékra jogosult az alapos gyanú közlésétől számított nyolc napon belül bejelenti a MOB-nak, ha ellene büntetőeljárás indult.

(6)195 Ha a „Nemzet Sportolója” címet elnyert személy igazolja, hogy a vele szemben lefolytatott büntetőeljárásban a nyomozást megszüntették, vagy a büntetőeljárást jogerősen befejezték és nem következett be az 59. § (8) bekezdés szerinti érdemtelenségi ok, a MOB az igazolástól számított harminc napon belül – a folyósítás felfüggesztésének napjától számított jegybanki alapkamattal növelve – egy összegben folyósítja részére az elmaradt életjáradékot.

(7)196 A MOB a (6) bekezdés alapján megismert személyes adatokat az életjáradék továbbfolyósítására irányuló eljárás jogerős befejezéséig kezelheti.

IX. Fejezet

SPORTLÉTESÍTMÉNYEK

63. § (1) Új sportlétesítmény építése vagy meglévő korszerűsítése csak akkor engedélyezhető, ha az:

a) minden biztonsági feltételnek, így különösen a nézők biztonságos elhelyezésének megfelel,

b) a fogyatékos sportolók és nézők számára biztosítja az akadálymentes használatot,

c) megfelel a környezet- és természetvédelmi követelményeknek.

(2) Iskola, kollégium és óvoda nem építhető a tanulók számához viszonyított, külön jogszabályban meghatározott méretű tornaterem, tornaszoba vagy sportlétesítmény nélkül. Az építés során lehetőség szerint figyelembe kell venni a lakossági igényeket is.

(3)197 A versenyrendszerben szervezett versenyek lebonyolítására alkalmas sportlétesítményeket biztonságtechnikai szempontból az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv (a továbbiakban: rendőrség), a tűzoltóság, a katasztrófavédelem, az Országos Mentőszolgálat, az egészségügyi államigazgatási szerv, a sportszövetség, a létesítményt használó sportszervezet, a tulajdonos, az üzemeltető, a sportrendezvényt szervező és az azzal szerződéses viszonyban álló egészségügyi szolgáltató, a rendező szerv és a Sportrendezvényeket Biztonsági Szempontból Minősítő Bizottság (a továbbiakban: Minősítő Bizottság) képviselője a versenyrendszerben szervezett első verseny előtt legalább 30 nappal, évente legalább egy alkalommal közösen ellenőrzi. Az ellenőrzés időpontjáról – azt legalább 15 nappal megelőzően – a sportlétesítményt használó sportszervezet, több ilyen sportszervezet esetén a sportlétesítmény tulajdonosa vagy üzemeltetője minden érintett szervezetet értesíteni köteles. A (4) bekezdésben meghatározott engedély a rendőrség, a tűzoltóság, a katasztrófavédelem és az egészségügyi államigazgatási szerv hozzájárulása nélkül nem adható meg. Az ellenőrzésről a Minősítő Bizottság képviselője jegyzőkönyvet vesz fel, amit 8 napon belül megküld az ellenőrzést végző szervezeteknek.

(3a)198 A sportrendezvények biztonságáról szóló kormányrendeletben meghatározott sportrendezvények lebonyolítására szolgáló sportlétesítmények tulajdonosának, üzemeltetőjének a sportlétesítmény összehangolt biztonságtechnikai fejlesztését biztosító, az ellenőrzést végző szervezetek által közösen elfogadott négyéves biztonságtechnikai fejlesztési tervvel (a továbbiakban: fejlesztési terv) és az ahhoz kapcsolódó költségtervvel kell rendelkeznie. A fejlesztési tervet éves bontásban kell elkészíteni. A (3) bekezdésben meghatározott ellenőrzés keretében az ellenőrzést végző szervezetek vizsgálják a fejlesztési tervben foglaltak megvalósulását. A vizsgálat eredményeként az ellenőrző szervezetek javaslatot tesznek a sportlétesítmény tulajdonosa, üzemeltetője vagy használója részére a biztonságtechnikai fejlesztés irányaira. A sportlétesítmények üzemeltetésére, használatára vonatkozó megállapodásban a tulajdonos és az üzemeltető, használó köteles rendelkezni a biztonságtechnikai fejlesztés keretében az ellenőrző szervezetek által javasolt fejlesztés megvalósításával összefüggő jogokról és kötelezettségekről.

(4) Sportlétesítményben sportszövetségi versenyt rendezni csak a sportszövetség által évente az első verseny megkezdése előtt kiadott engedély alapján lehet. Az engedély megtagadásával szemben az üzemeltető a sportszövetség elnökségénél 15 napon belül panasszal élhet.

(5)199 A sportlétesítmény tulajdonosa, illetve üzemeltetője vagy használója a nemzeti sportinformációs rendszerről szóló kormányrendeletben foglaltak szerint adatot szolgáltat a nemzeti sportinformációs rendszerbe.

64. §200 (1)201 A Kormány által külön jogszabályban olimpiai központnak minősített, állami tulajdonban lévő ingatlanok vagyonkezelője köteles az olimpiai központokat elsődlegesen sportcélokra használni, ezt a célt az olimpiai központok másodlagos használata során sem veszélyeztetheti.

(2) Az olimpiai központok sportszakmai felügyeletét a MOB látja el.

(3) Az ingatlan-nyilvántartásban sporttelepként nyilvántartott állami tulajdonú ingatlanok a sportpolitikáért felelős miniszter által vezetett minisztérium előzetes egyetértésével adhatók ingyenesen önkormányzati tulajdonba.

(4) Az önkormányzat az ingyenesen tulajdonba kapott, a tulajdonátruházás időpontjában az ingatlan-nyilvántartásban sporttelepként nyilvántartott állami tulajdonban lévő ingatlant a tulajdonszerzést követő 15 évig köteles elsődlegesen sportcélokra használni, és ezt az ingatlan másodlagos jellegű hasznosítása sem veszélyeztetheti. Az ingyenesen történt tulajdonszerzést követő 15 évig az önkormányzat az ingatlant csak a sportpolitikáért felelős miniszter által vezetett minisztérium egyetértésével terhelheti meg.

(5) Állami tulajdonban lévő sportcélú ingatlan értékesítésére csak a sportpolitikáért felelős miniszter által vezetett minisztérium egyetértésével kerülhet sor.

(6)202 Az olimpiai központok létesítése, felújítása, bővítése vagy fejlesztése fontos közérdekű és közcélú tevékenység, a tevékenységhez szükséges ingatlan megszerzése céljából kezdeményezett kisajátítási eljárás közérdeket szolgál.

X. Fejezet

A SPORTRENDEZVÉNYEK SZERVEZÉSE

A szervezés feltételei

65. § (1)203 Magyarország nemzeti ünnepein versenyrendszerben (bajnokságban) szervezett verseny, mérkőzés kizárólag a nemzeti válogatott részvételével megrendezésre kerülő vagy a sportág nemzetközi szövetségének versenynaptárában egyébként szereplő sportrendezvényként szervezhető.

(2) Külön jogszabályban meghatározott sportrendezvény szervezője csak sportszervezet, szakszövetség vagy sportági szövetség lehet.

(3)204 A sportrendezvények biztonságáról szóló kormányrendelet hatálya alá tartozó versenyrendszer működtetése esetén a labdarúgás sportág tekintetében a szakszövetség, a sportági szövetség, valamint a versenyrendszerben részt vevő sportszervezet szakirányú képesítéssel rendelkező biztonsági felelőst köteles alkalmazni.

(4)205 Kizárólag a szakszövetség, vagy az országos sportági szövetség előzetes írásbeli hozzájárulásával tartható olyan sportrendezvény, amelynek résztvevői a versenyzés során fokozott veszéllyel járó tevékenységet folytatnak (veszélyes üzem). A szakszövetség, vagy az országos sportági szövetség a hozzájárulását nem tagadhatja meg, ha a sportrendezvény lebonyolítása a sportág hazai és nemzetközi versenyszabályzatában, valamint egyéb szabályzataiban meghatározott biztonsági előírásoknak megfelel, és megtartása a sportág versenyrendszerének (bajnokság) működtetését nem veszélyezteti.

A szervező felelőssége

66. § (1) A sportrendezvény e törvényben, más jogszabályokban és a szakszövetség, illetve a sportági szövetség szabályzatában meghatározott előírásoknak megfelelő lebonyolításáért a szervező – illetve rendező szerv (rendező) alkalmazása esetén a szervező és a rendező egyetemlegesen – felelős.

(2)206 A szervező – rendező alkalmazása esetén a rendező – köteles megtenni és az illetékes hatóságnál kezdeményezni minden olyan intézkedést, amely a sportrendezvényen résztvevők személyi és vagyonbiztonságának megóvása, valamint a jogsértések megelőzése érdekében szükséges.

(3) A szervező felelőssége a résztvevőknek a sportesemény helyszínén történő megjelenésétől addig tart, amíg a résztvevők a sportesemény helyszínét elhagyják.

(4) A szakszövetség, illetve a sportági sportszövetség az (1) bekezdésben meghatározott előírások be nem tartása esetén a szervezővel szemben a külön jogszabályban meghatározott joghátrányt alkalmazza.

67. § (1) Sportrendezvény a szakszövetség, illetve a sportági szövetség által meghatározott előírások, valamint a külön jogszabályban foglaltak szerint szervezhető.

(2) Sportrendezvény csak olyan sportlétesítményben szervezhető, amely a sportrendezvény jellegére is tekintettel a sportrendezvényen résztvevők személyét és vagyonát nem veszélyezteti.

(3) Ha a sportrendezvényt nem sportlétesítményben tartják, a sportrendezvény jellegének megfelelően a szervező köteles a sportrendezvényen résztvevők személyi és vagyoni biztonságára, valamint a környezet és a természet védelmére vonatkozó előírásokat teljesíteni.

(4) A szervező a sportrendezvény jellegének megfelelően köteles a fogyatékos résztvevőknek a helyszínre való akadálymentes bejutását és távozását, ott az akadálymentes közlekedést biztosítani, és a helyszín kommunikációs akadálymentesítését elvégezni.

(5)207 A fogyatékos sportolók részvételével tartandó sportrendezvények szervezésénél figyelembe kell venni a fogyatékos személyek különleges szükségleteit, amelyeket a MOB állapít meg.

68. § (1)208 A szervező köteles a jogszabályban meghatározott sportrendezvény esetében a belépőjegy-eladást, a sportrendezvény helyszínére történő beléptetést, a szurkolótáborok elhelyezését és folyamatos figyelemmel kísérését, valamint a sportrendezvény helyszínének elhagyását – a rendőrség által meghatározottak szerint – a szükséges műszaki és biztonsági intézkedéseket megtéve úgy megszervezni, hogy a szurkolótáborok elkülönítése biztosított legyen.

(2) A sportrendezvény biztonsága érdekében a szurkolótáborok sportrendezvényen való részvételének megszervezésekor, valamint a sportrendezvény időtartama alatt és a rendőrség igényei szerint a sportrendezvényt megelőzően, illetve követően a szervező köteles az illetékes rendőri vezetővel együttműködni és részére az igényelt segítséget megadni.

(3)209 A rendőrség határozattal megtiltja a sportrendezvény nézők részvételével történő megtartását, vagy korlátozza a nézők számát, ha

a) a biztonságos megrendezésnek az e törvényben és a sportrendezvények biztonságáról szóló kormányrendeletben meghatározott feltételei hiányoznak,

b) az előzetesen meghatározott biztonsági szabályokat a szervező – rendező alkalmazása esetén a rendező – nem tartja be, vagy

c) a 63. § (3) bekezdésében meghatározott biztonságtechnikai ellenőrzés elmaradt.

(4)210 Ha a (3) bekezdésben meghatározott feltételek alapján a rendőrség a sportrendezvény nézők részvételével történő megtartásának megtiltásáról, vagy a nézők számának korlátozásáról a sportrendezvény helyszínén, annak közvetlen megtartása előtt dönt, a rendőrség a határozatát haladéktalanul közli a szervezővel. A határozat ellen fellebbezésnek helye nincs.

(4a)211 Ha a sportrendezvény biztonságos megrendezésének az e törvényben és a sportrendezvények biztonságáról szóló kormányrendeletben meghatározott feltételei hiányoznak vagy nem megfelelőek, és a szervező a szakszövetség felhívására a hiányzó feltételeket nem pótolja, vagy a biztonságtechnikai ellenőrzésre nem került sor, vagy a szakszövetség, illetve az országos sportági szövetség 65. § (4) bekezdésében megjelölt hozzájárulása hiányzik, a szakszövetség, illetve az országos sportági szövetség a sportrendezvény megtartását vagy a sportrendezvény nézők részvételével való megtartását megtiltja, vagy a nézők részvételét a sportlétesítmény meghatározott részére korlátozza. A szervezőt és a rendőrséget a tiltásról, illetve a korlátozásról a szakszövetség, illetve az országos sportági szövetség öt napon belül értesíti.

(5)212 Az (1) bekezdésben meghatározott kötelezettségek betartásának ellenőrzése érdekében a rendőrség e feladatra előzetesen kijelölt képviselője valamennyi sportrendezvényen megfigyelőként jelen lehet.

(6)213 Ha a sportrendezvény résztvevőinek magatartása annak biztonságos megtartását veszélyezteti és a megbomlott rend másként nem állítható helyre, a szervező köteles a sportrendezvényt megszakítani, illetve felfüggeszteni.

(7)214 Ha a sportrendezvény résztvevőinek magatartása vagy egyéb körülmény a biztonságos megrendezést veszélyezteti, a rendőrség a sportrendezvény nézők részvételével történő megtartásának megtiltásáról vagy a nézők számának korlátozásáról dönt. Ha a sportrendezvényen részt vevők, valamint a nézők testi épségének, életének, illetve a sportlétesítmény megóvásának érdekében szükséges, a sportrendezvényt meg kell szakítani. A rendőrség jelen lévő képviselője a szervezővel, a vendég sportszervezet képviselőjével, valamint a játékvezetővel lefolytatott egyeztetést követően kezdeményezi a játékvezetőnél a mérkőzés befejezetté nyilvánítását. A játékvezető a rendőrség kezdeményezésének köteles eleget tenni és a mérkőzést befejezetté nyilvánítani. A mérkőzés befejezetté nyilvánítása esetén a szervező a sportrendezvényt befejezetté nyilvánítja.

(8)215

(9)216 A nézők biztonságos távozása érdekében a rendőrség a nézőket az ellenérdekű szurkolói csoportok sportlétesítményből, a rendőri biztosítás működési körzetéből, illetve a szurkolók kísérési útvonalából történő eltávozásáig a sportlétesítményben visszatarthatja.

(10)217 Az ellenérdekű szurkolói csoportok közterületi összecsapásának megakadályozása érdekében a rendőrség – amennyiben azt a biztonság fenntartása érdekében szükségesnek ítéli – a szervezetten vagy szervezetlenül érkező szurkolói csoportokat a közterület egy bizonyos részének elkerülésével, illetve meghatározott útvonalon a sportlétesítménybe kísérheti.

(11)218 A sportrendezvények biztonságáról szóló kormányrendelet hatálya alá tartozó sportrendezvénnyel összefüggésben, a jogszabályban meghatározott biztonsági előírások megsértése esetén a sportrendezvény helye szerint illetékes megyei rendőr-főkapitányság a jogsértés súlyától, az okozott kár mértékétől, a közbiztonságra való veszélyesség fokától, valamint a jogsértés ismétlődésétől függően kétszázezertől kétmillió forintig terjedő összegű közigazgatási bírságot szabhat ki a szervezővel, valamint a rendezővel szemben. A közigazgatási bírság ismételt kiszabása vagy meg nem fizetése esetén a rendőrség határozattal korlátozza a sportrendezvényen a nézőszámot, vagy megtiltja a nézők részvételével történő megrendezést.

68/A. §219 (1)220 Az e törvény végrehajtására kiadott jogszabályban meghatározott sportrendezvények biztonsági kockázat szerinti minősítését – a sportrendezvény szervezőjével folytatott előzetes egyeztetést követően – az Országos Rendőr-főkapitányság (a továbbiakban: ORFK) az általa működtetett Minősítő Bizottság javaslata alapján határozza meg. A Minősítő Bizottság az ORFK, a katasztrófavédelem, az Országos Mentőszolgálat, az Országos Bírósági Hivatal elnöke, a Legfőbb Ügyészség, a sportigazgatási szerv, valamint a sportágak országos sportági szakszövetségei által delegált szakértőkből áll. A Minősítő Bizottság működésére vonatkozó részletes szabályokat a Kormány rendeletben állapítja meg.

(2) A sportrendezvény biztonsági minősítése

a) normál,

b) fokozott, vagy

c) kiemelt

biztonsági kockázatú lehet.

(3)221 Normál és fokozott biztonsági kockázatú sportrendezvényeken a sportlétesítményen belüli biztonságért a szervező felel. A fokozott biztonsági kockázatú sportrendezvény szervezője annak időpontját megelőző 15 napon belül köteles felkérni a sportrendezvény helye szerint illetékes helyi rendőrkapitányságot a sportlétesítményen belüli rend fenntartásában térítés ellenében történő közreműködésre. Normál biztonsági kockázatú sportrendezvényen a szervező a rendőrség közreműködését térítés ellenében igénybe veheti.

(3a)222 Fokozott biztonsági kockázatú sportrendezvény esetében a szervező a biztonságos lebonyolítás érdekében köteles

a) a sportrendezvény térítés ellenében történő sportlétesítményen belüli biztosítását kezdeményezni,

b) a belépésre jogosító igazolások számáról a rendőrség részére tájékoztatást adni,

c) a rendezői létszámot a rendőrség által meghatározott számra emelni,

d) a szurkolók parkoltatását, az elhelyezett gépjárművek őrzését szervezni és biztosítani, valamint

e) a rendezői listát előzetesen a rendőrség részére átadni.

(4)223 Kiemelt biztonsági kockázatú sportrendezvény esetében a rendőrség a sportrendezvény sportlétesítményen belüli biztosítását közfeladatként végzi.

(4a)224 A labdarúgás sportág tekintetében a kiemelt biztonsági kockázatú sportrendezvényre utazó sportszervezet vagy annak biztonsági felelőse a sportesemény biztonságos lebonyolítása érdekében köteles

a) megszervezni a vendégjátékra utazó szurkolók szervezett utaztatását,

b) intézkedni a sportszervezet szurkolóinak létszámával arányban álló számú, a vendég sportszervezet által biztosított utazó rendező biztosításáról, valamint

c) részt venni a szurkolói beléptetésben és a vendégszektor biztosításában.

(4b)225 A szervező a (3a) bekezdésben meghatározott feladatokat – a (3a) bekezdés a) pontjában meghatározottak kivételével – kiemelt biztonsági kockázatú sportrendezvény esetében is köteles végrehajtani.

(4c)226 A labdarúgás sportág tekintetében az utazó sportszervezet vagy annak biztonsági felelőse a (3a) bekezdés c)–e) pontjában meghatározott feladatokat kiemelt biztonsági kockázatú sportrendezvény esetében is köteles végrehajtani.

(4d)227 A normál és a fokozott biztonsági kockázatú sportrendezvény térítés ellenében végzett biztosításához szükséges rendőri erő- és eszközigényt, valamint annak ellenértékét a rendőrség és a szervező a tervezett rendezői létszám, a sportlétesítmény biztonságtechnikai állapota, a sportrendezvény időtartama, valamint a szükséges rendőri létszám figyelembevételével határozzák meg.

(5) A (2) bekezdés szerinti minősítést arra figyelemmel kell kialakítani, hogy a sportrendezvényről az előzetesen rendelkezésre álló adatok alapján alaposan feltehető-e, hogy valamely, a nézők magatartására visszavezethető ok következtében nagyobb, meghatározatlan számú résztvevő életének, testi épségének, vagyonának sérelme vagy annak közvetlen veszélye fenyeget.

69. §228 (1) A szervező a sportlétesítmény beléptetőpontjainál jól látható hirdetményben köteles meghatározni a sportrendezvényen történő részvétel feltételeit és a magatartási szabályokat, amelyeket – általános szerződési feltételekként összefoglalva – a belépőjegyen, bérleten is fel kell tüntetni.

(2) Ha a sportrendezvény elmaradt, illetve a nézők kizárásával vagy a nézőszám korlátozásával került megrendezésre, a belépőjegy ellenértékét három munkanapon belül vissza kell téríteni. Ha a sportrendezvény megszakadt, a megismételt sportrendezvényre a belépőjegy érvényes.

69/A. §229 (1) A sportrendezvények biztonságáról szóló kormányrendeletben meghatározott sportrendezvények esetében a szervező köteles évente helyzetjelentésben összegezni a sportrendezvény biztonságos lebonyolításával kapcsolatos előírásokat tartalmazó szabályzatban, valamint a 63. § (3a) bekezdésében meghatározott fejlesztési tervben foglaltak megvalósulását, az általa szervezett sportrendezvények rendezésének tapasztalatait, valamint értékelni a tett és elmulasztott intézkedéseket, illetve azok hatásait.

(2) A helyzetjelentést a szervező a versenyrendszerben szervezett utolsó versenyt követő 45 napon belül megküldi a sportszövetségnek, a rendőrségnek és a Minősítő Bizottságnak.

(3) A szövetség sportágában közreműködik a nézőtéri erőszak megelőzésében és felszámolásában, a sportrendezvények biztonságának fenntartásában, amelynek során az e törvényben, a sportrendezvények biztonságáról szóló kormányrendeletben, valamint a nézőtéri erőszakkal összefüggő nemzetközi egyezményekben meghatározottakkal összhangban

a) biztonsági szabályzatban rendelkezik különösen a szövetség tagságát alkotó sportszervezetek sportrendezvényeinek biztonságával összefüggő feladatairól és a feladatok végrehajtásához szükséges költségek biztosításáról,

b) a sportági jellemzőkre figyelemmel – a versenyrendszerben szervezett első verseny előtt legalább 30 nappal – elkészíti a sportrendezvények biztonságával kapcsolatos éves sportági programot, amely magába foglalja a sportrendezvények rendjének biztosításával kapcsolatos felvilágosítási, információszolgáltatási és a sportrendezvények rendjének fenntartásában érintett szervezetekkel való együttműködési feladatokat, valamint a sportrendezvények biztonságára vonatkozó rendelkezéseknek a tagságát alkotó sportszervezetek körében történő érvényesülése sportszakmai szempontból történő ellenőrzését,

c) a sportrendezvények biztonságával kapcsolatos feladatai ellátásának koordinációjára, a sportrendezvények rendjének fenntartásában érintett szervezetekkel való együttműködésre a sportrendezvények biztonságára vonatkozó szabályokban jártas kapcsolattartó személyt jelöl ki, a kapcsolattartók képzését és továbbképzését a Minősítő Bizottság biztosítja, valamint

d) a versenyrendszerben szervezett utolsó versenyt követő 45 napon belül megküldi a Minősítő Bizottságnak az előző évi sportrendezvények biztonságával kapcsolatos tevékenységéről készített beszámolóját.

(4) A Minősítő Bizottság az (1) bekezdésben meghatározott helyzetjelentést és a (3) bekezdés d) pontjában meghatározott beszámolót a beérkezéstől számított 30 napon belül értékeli.

(5) Az értékelés eredményét a Minősítő Bizottság a sportrendezvények biztonsági minősítése során figyelembe veszi. A Minősítő Bizottság súlyos vagy ismétlődő hiányosságok esetén javaslatot tesz a sportpolitikáért felelős miniszter részére a szakszövetség vagy a tagszervezeteként működő sportszervezet állami támogatásának felfüggesztésére, illetve visszavonására.

(6) A sportszövetség az (1) bekezdésben meghatározott helyzetjelentéseket évente rendszeresen értékeli a rendőrség és a szervezők részvételével. Az értékelést írásba foglalja és – különösen az eltiltásokkal és azok érvényesítésével kapcsolatban – megteszi a fejlesztés végrehajtása érdekében szükséges intézkedéseket.

A rendező

70. § (1) A szervező a sportrendezvény biztonságos lebonyolítása érdekében, valamint a helyszínen a rend fenntartására és a szervezési feltételek biztosítására (a továbbiakban: rendezés) szerződésben rendező szervet vagy rendezőt bízhat meg.

(2)230 Rendező szervnek csak a személy-, vagyonvédelmi és magánnyomozói tevékenységről szóló törvény hatálya alá tartozó egyéni vagy társas vállalkozás, rendezőnek csak a hatóság által kiállított személy-, vagyonvédelmi igazolvánnyal rendelkező – a képesítésekkel kapcsolatos jogszabályban és a sportági szakszövetség belső szabályzatában meghatározott képesítési, képzési követelményeknek megfelelő, a sportrendezvényen való rendfenntartásra felkészített – személy bízható meg.

(3)231 A sportrendezvényen részt vevő rendező szerv alkalmazottjának vagy a rendezőnek e minőségében és személyében külső megjelenése alapján azonosíthatónak kell lennie. Ebből a célból a rendező megkülönböztető ruhát, valamint rendezői minőségét, nevét és azonosító számát jól látható módon tartalmazó kitűzőt visel.

(4)232 A sportrendezvényen való rendfenntartásra és a rendőrséggel való együttműködésre a szervező köteles a rendezőt felkészíteni. A felkészítéshez a szervező a rendőrség közreműködését a fokozott és kiemelt biztonsági kockázatúnak minősített sportrendezvények esetében köteles igénybe venni, a normál biztonsági kockázatúnak minősített sportrendezvények esetében igénybe veheti. A rendőrség a felkészítésben külön szerződés alapján vesz részt.

(5)233 A Kormány rendeletben határozza meg azokat a sportrendezvényeket,

a) amelyeken a rendezésre és a szurkolók utazásának biztosítására a sportszövetség által akkreditált rendező szervet, valamint évente legalább egy alkalommal a sportrendezvények biztosítására szakirányú továbbképzés keretében felkészített rendezőt kell megbízni,

b) amelyek esetében a szervező köteles a sportrendezvény résztvevői számára felelősségbiztosítást kötni.

(6)234 Az (5) bekezdés b) pontja szerinti sportrendezvény felelősségbiztosítás nélkül nem tartható meg. A felelősségbiztosítás meglétét a belépőjegyen, bérleten és a beléptetőpontoknál kihelyezett pályarendszabályokon is fel kell tüntetni.

A beléptetés

71. § (1) A néző a sportrendezvény helyszínére akkor léptethető be, ha:

a) érvényes belépőjeggyel, bérlettel vagy más, a sportrendezvény helyszínére való belépésre jogosító igazolással rendelkezik,

b) nem áll nyilvánvalóan alkohol, kábítószer vagy más bódító hatású szer befolyása alatt,

c) nem tart magánál szeszes italt, kábítószert, valamint olyan tárgyat, amely a sportrendezvény megtartását, továbbá mások személyi és vagyonbiztonságát veszélyezteti, vagy amelynek a sportrendezvényre való bevitelét a szervező a belépőjegy vásárlását megelőzően megtiltotta, és erről a belépőjegy vásárlóját megfelelő módon tájékoztatta,

d) nem tart magánál mások iránti gyűlöletre uszító feliratot, zászlót vagy egyébként jogszabály által tiltott önkényuralmi jelképet,

e)235 nem áll a 73. § (1) bekezdése szerinti eltiltás, valamint szabálysértési kitiltás hatálya alatt;

f)236 vállalja, hogy a rendező felszólítására igazolja személyazonosságát, valamint

g)237 tudomásul veszi, hogy a sportrendezvény ideje alatt róla kép- és hangfelvétel készíthető.

(2)238 A szervező köteles azt a résztvevőt, aki a sportrendezvény megtartását, illetve mások személyi és vagyonbiztonságát veszélyezteti, vagy rasszista, gyűlöletre uszító, másokban félelmet keltő, vagy másokat megbotránkoztató, nem a sportszerű szurkolással, buzdítással összefüggő magatartást tanúsít, e magatartások abbahagyására felszólítani.

(3)239 Ha a résztvevő a sportrendezvény időtartama alatt az (1) bekezdésben foglalt feltételeknek nem felel meg, vagy a (2) bekezdés szerinti magatartást a rendező figyelmeztetésére nem hagyja abba, a sportrendezvényről el kell távolítani. A rendező az eltávolítandó személyt felszólítja személyazonossága igazolására. Amennyiben az eltávolítandó személy a felszólításnak nem tesz eleget, a rendező – jogszabály eltérő rendelkezésének hiányában – a rendőrséget haladéktalanul értesíti az igazoltatás érdekében. A rendőrség kiérkezéséig, de legfeljebb az értesítéstől számított harmadik óra végéig a rendező az eltávolítandó személyt visszatarthatja, feltéve, hogy a visszatartásra a helyszínen működő képfelvevő eszköz látóterében kerül sor. A képfelvevő eszköz által rögzített felvételek kezelésére a 74. § (4) és (5) bekezdésében foglalt rendelkezések megfelelően irányadók. A visszatartott személy rendőrség által történő igazoltatása esetén a 65. § (2) bekezdésében meghatározott szervezőt kell a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény 24. § (4) bekezdése szerinti igazoltatást kérőnek tekinteni.

(4)240 A sportrendezvényen résztvevő ruházatának, csomagjainak átvizsgálására a rendezvény biztosítását végző rendőr és a biztosítást végző rendező szerv alkalmazottja vagy a rendező is jogosult. Kényszerítő eszköz alkalmazására – ha törvény eltérően nem rendelkezik – kizárólag a rendőr jogosult.

(4a)241 A szervező – rendező alkalmazása esetén a rendező – köteles gondoskodni a pályarendszabályok értelmében be nem vihető tárgyak dokumentált átvételéről, biztonságos megőrzéséről és a jogosult részére távozásakor történő visszaadásáról. Amennyiben a be nem vihető tárgyakért a tulajdonos a sportrendezvény befejezésétől számított két órán belül nem jelentkezik, a szervező vagy a rendező a továbbiakban a felelős őrzés szabályai szerint jár el.

(5)242 A szervező a résztvevőt a beléptetés feltételeiről, az ellenőrzés módjáról és az eltávolítás lehetőségéről a sportlétesítményen kívül és annak területén jól látható, piktogramokkal is ellátott, aktualizált hirdetményeken, valamint a belépőjegyen és a bérleten köteles – magyar, angol, német és a külföldi vendég sportszervezet országa szerinti nyelven is – tájékoztatni.

72. §243 (1)244 A szervező a résztvevők egyedi azonosítására alkalmas biztonsági beléptetési és ellenőrző rendszert (a továbbiakban: beléptető rendszer) alkalmazhat. A rendező a beléptetés során jogosult a résztvevők személyazonosságát ellenőrizni.

(2) Beléptető rendszer alkalmazása esetén a szervező

a) csak névre szóló belépőjegyet, bérletet értékesíthet;

b) személyazonosításra alkalmas, kedvezményekre jogosító kártya (a továbbiakban: klubkártya) kiváltását teheti kötelezővé;

c) a beléptetéskor a rendező útján a belépőjegy, a bérlet birtokosának személyazonosságát ellenőrzi, és személyes adatait egybeveti a belépőjegy, a bérlet vagy a klubkártya adataival.

(3) Ha a beléptetéskor a belépőjegy, a bérlet vagy a klubkártya birtokosának személyes adatai nem egyeznek a személyazonosság igazolására alkalmas igazolványban szereplő adatokkal, a beléptetést meg kell tagadni.

(4) Nem állítható ki névre szóló belépőjegy, bérlet, illetve klubkártya olyan személy részére, aki a sportrendezvény látogatásától eltiltás vagy a sportrendezvényről, sportlétesítményből kitiltás hatálya alatt áll.

72/A. §245 (1) A szervező, valamint a szervező által megbízott, sportesemény-szervező tevékenységet folytató szervezet e tevékenységi körében névre szóló belépőjegyet és bérletet – ha a szervező sportszervezet, akkor klubkártyát is – állíthat ki és értékesíthet. A belépőjegyen, bérleten, valamint klubkártyán a sportrendezvényre ezekkel belépésre jogosult személy nevét, születési helyét és idejét, valamint lakcímét az azokat kibocsátó szervező, valamint a szervező által megbízott, sportesemény-szervező tevékenységet folytató szervezet vagy sportszervezet a belépőjegy, a bérlet, illetve a klubkártya érvényességének lejáratát követő 3 munkanapig nyilvántartja.

(2) Az (1) bekezdésben foglaltak alapján kiadott belépőjegy, bérlet, valamint klubkártya, illetve az abban szereplő személyes adat csak a sportrendezvény helyszínén vagy a sportrendezvény helyszínének megközelítése, illetve az onnan való távozás során elkövetett bűncselekmény vagy szabálysértés miatt indult büntető- vagy szabálysértési eljárás, továbbá a sportrendezvényről való eltiltás során használható fel.

(3) Az (1) bekezdésben meghatározott határidőn belül a (2) bekezdés szerinti személyes adatot megkeresésre a nyomozó hatóság, az ügyészség, illetve a bíróság részére büntető- vagy szabálysértési eljárásban bizonyítási eszközként való felhasználás céljából továbbítani lehet.

Az eltiltás

73. § (1)246 A szervező az általa szervezett sportrendezvény esetén köteles a sportrendezvényről eltávolított személy részére a belépőjegy-eladást megtagadni, valamint megakadályozni, hogy a sportrendezvényen részt vehessen (a továbbiakban együtt: sportrendezvény látogatásától eltiltás). A sportrendezvény látogatásától eltiltás lehetőségéről a szervező a sportlétesítményen kívül és annak területén jól látható hirdetményben köteles tájékoztatást adni, amit – általános szerződési feltételként – magyar, angol, német és a külföldi vendég sportszervezet országa szerinti nyelven is fel kell tüntetni.

(2)247 A sportrendezvény látogatásától eltiltás időtartama hat hónapnál rövidebb nem lehet és a szervező által szervezett minden sportrendezvényre vonatkozó eltiltás esetén a két évet, míg a meghatározott sportlétesítményre vonatkozó eltiltás esetén a négy évet nem haladhatja meg.

(3) A szervezőnek a sportrendezvény látogatásától eltiltásra vonatkozó döntése ellen a néző bírósághoz fordulhat.

(4) A sportrendezvény látogatásától eltiltható az a személy is, akit a 71. § (3) bekezdése alapján el kellett volna távolítani, de erre azért nem került sor, mert a sportrendezvény helyszínén való szervezői (rendezői) beavatkozás következtében olyan nézői cselekmény volt várható, amely a sportrendezvény biztonságát aránytalanul veszélyeztette volna.

(5)248 A szervező az általa eltiltott személy nevét, születési helyét és idejét, az eltiltás időtartamát, a sportlétesítmény megnevezését, valamint azon sportrendezvények körét, amelyre az eltiltás hatálya kiterjed, 3 napon belül továbbítja a sportrendészeti nyilvántartásba.

(6)249 A sportrendészeti nyilvántartásból – a jegyértékesítés és a sportrendezvényre történő beléptetés céljából –

a) a sportrendezvény szervezője,

b) a jegyértékesítést a szervező megbízásából végző személy, valamint

c) a szervező által alkalmazott rendező

igényelhet adatot.

A kamerával történő megfigyelés

74. § (1)250 A szervező – rendező alkalmazása esetén a rendező – képviselője a normál és fokozott biztonsági kockázatú sportrendezvény ideje alatt – annak helyszínén, a beléptetésre váró szurkolók által elfoglalt közterületen és a nézők részére kijelölt parkolókban – a résztvevők személyi és vagyonbiztonsága érdekében jogosult, a labdarúgás sportág tekintetében a fokozott, valamint valamennyi kiemelt biztonsági kockázatú sportrendezvény ideje alatt köteles a résztvevőket a rendőrség által meghatározott helyszínekre, a rendőrség által meghatározott számban elhelyezett, a résztvevők egyedi azonosítását lehetővé tevő minőségű felvételt biztosító kamerával megfigyelni és a felvételt rögzíteni.

(2)251 A kamerával való megfigyelésről, a kamerák elhelyezkedéséről és a rögzített adatok kezeléséről a nézőt a sportlétesítményen kívül és annak területén jól látható hirdetményen, a belépőjegyen, bérleten, illetve a klubkártyán piktogramok felhasználásával, valamint magyar, angol, német és a külföldi vendég sportszervezet országa szerinti nyelven is tájékoztatni kell.

(3)252 A szabálysértési, valamint a büntetőeljárás megindításához és lefolytatásához szükséges adatok és információk biztosítása céljából a sportrendezvény befejezését követően a szervező köteles a rendőrség által a sportrendezvény befejezését követő 72 órán belül megtehető felszólításban megjelölt ideig megőrizni a sportesemény biztosítása során rögzített felvételeket. A rendőrség a szervezőt vagy a rendezőt a felvételeknek a felszólítást követő legfeljebb 30 napig történő tárolására szólíthatja fel. Amennyiben a felszólításra nem kerül sor, a szervező vagy a rendező a rögzített adatokat a rögzítést követő 72 óra elteltével megsemmisíti.

(4) Amennyiben a rendőrség a kamerák által rögzített valamely adatot igényli, ennek a szervező haladéktalanul köteles eleget tenni.

(5)253 Az (1) bekezdés szerint rögzített felvételekből a jogszabályban meghatározott nemzetbiztonsági, bűnüldözési, szabálysértési, illetve igazságszolgáltatási feladatai ellátása céljából a nemzetbiztonsági szolgálat, a rendőrség, a szabálysértési hatóság, az ügyészség és a bíróság, valamint az érintett személy igényelhet adatot.

(6)254 A kamerával felvett adatokat a sportrendezvény területén erre a célra létesített helyiségben a szervező, a rendező, illetve a rendező szerv képviselője egyidejűleg és folyamatosan figyelemmel kíséri. A rendőrség, illetve a nemzetbiztonsági szolgálat e feladattal megbízott képviselője ennek során jelen lehet. Amennyiben a rendőrség, illetve a nemzetbiztonsági szolgálat igényli, a szervező, a rendező, valamint a rendező szerv képviselője a sportrendezvény ideje alatt köteles biztosítani a hozzáférést a kamerával történő megfigyeléshez.

75. §255

A néző részvétele a sportrendezvényen256

76. §257 (1) A néző köteles betartani a szervező által meghatározott biztonsági előírásokat. Nem folytathat olyan tevékenységet, amely a sportrendezvényt megzavarja, meghiúsítja vagy veszélyezteti a sportrendezvényen résztvevők, az arra érkezők vagy az onnan távozók testi épségét vagy vagyoni javait.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott kötelezettség megszegéséből eredő kárért a néző a Polgári Törvénykönyvnek a kártérítésre vonatkozó általános szabályai szerinti felelősséggel tartozik. Több károkozó esetén a károkozók egyetemlegesen felelnek. A kártérítési felelősség nem érinti a résztvevő szabálysértési vagy büntetőjogi felelősségét. A károkozó a sportszervezet részére minden, a károkozásból származó költséget köteles megtéríteni.

(3) A néző a sportrendezvény befejezésének időpontjában, valamint a szervezőnek, a rendezőnek vagy a rendőrségnek a személy- és vagyonbiztonságot veszélyeztető helyzet kialakulása miatt tett felhívására köteles a sportrendezvény helyszínét elhagyni.

(4) A sportrendezvény és a nézők, valamint a további résztvevők biztonságára vonatkozó részletes előírásokat jogszabály állapítja meg.

A sportrendészeti nyilvántartás258

76/A. §259 (1) A rendőrség a sportrendezvények látogatásától a szervező által eltiltott, valamint a szabálysértési hatóság vagy a bíróság által a sportrendezvényről, illetve a sportlétesítményből kitiltott személyek e törvény alapján nyilvántartott személyes adatait a sportrendezvények biztonságának védelme, az erőszak és a rendzavarás megelőzése, a nemzetközi rendőrségi együttműködési kötelezettségek teljesítése, mások jogainak védelme, a jegyértékesítés, valamint a sportrendezvényre történő belépés megtagadásának megállapítása céljából kezeli.

(2) A sportrendezvények látogatásától a szervező által eltiltott, valamint a szabálysértési hatóság vagy a bíróság által a sportrendezvényről, illetve a sportlétesítményből kitiltott személyek nyilvántartása (a továbbiakban: sportrendészeti nyilvántartás) a hatálya alá tartozó személyek következő adatait tartalmazza:

a) a családi és utónév,

b) a születési hely és idő, valamint

c) az anyja születési családi és utóneve.

(3) A kitiltás hatálya alatt állók tekintetében a sportrendészeti nyilvántartás tartalmazza

a) a kitiltott személy (2) bekezdés a)–c) pontjában meghatározott adatait,

b) az elkövetett szabálysértést,

c) a kitiltás időtartamát, továbbá

d) a sportlétesítmények megnevezését, valamint azon sportrendezvények körét, amelyekre a kitiltás hatálya kiterjed.

(4) Az eltiltás hatálya alatt állók tekintetében a sportrendészeti nyilvántartás tartalmazza

a) az eltiltott személy (2) bekezdés a)–c) pontjában meghatározott adatait,

b) az eltiltó szervezet megnevezését,

c) az eltiltás időtartamát, továbbá

d) a sportlétesítmények megnevezését, valamint azon sportrendezvények körét, amelyekre az eltiltás hatálya kiterjed.

(5) A rendőrség a sportrendészeti nyilvántartás adatait az eltiltás, valamint a kitiltás időtartamáig kezeli. Törölni kell a nyilvántartásból annak a személynek az adatait, akire vonatkozóan a nyilvántartási idő eltelt.

(6) A sportrendészeti nyilvántartásból a rendőrség

a) a közrend és a közbiztonság védelme, az erőszak és a rendzavarás megelőzése, a nemzetközi rendőrségi együttműködési kötelezettségek teljesítése, továbbá mások jogainak védelme céljából a külföldi rendőri szerv részére a (2)–(4) bekezdésben foglalt,

b) a rendezvények biztonságának védelme, valamint a sportrendezvény látogatásának, továbbá a jegyértékesítés megtagadásának céljából a sportrendezvény szervezőjének, rendező alkalmazása esetén a rendezőnek, valamint a jegyértékesítést a szervező megbízásából végző személynek a (3) bekezdés a) és d) pontjában, valamint az (4) bekezdés a) és d) pontjában meghatározott

adatokat továbbítja.

(7)260 A (3) bekezdésben foglalt adatok szolgáltatása során a rendőrség a szabálysértési nyilvántartás adatait adja át.

(8) A sportrendészeti nyilvántartás számára adatot szolgáltató szervező, valamint a (6) bekezdés b) pontjában meghatározott adatigénylésre jogosultak technikai és szervezési intézkedésekkel, ellenőrzési rendszer kialakításával gondoskodnak az adatokhoz történő jogosulatlan hozzáférés, valamint az adatok jogosulatlan megváltoztatása és nyilvánosságra hozatala elleni védelemről.

(9) A szervező gondoskodik a továbbított adatok helyességéről, időszerűségéről, valamint utólag köteles értesíteni a rendőrséget a később felfedett adathibáról és a helyes adatról.

(10) A rendőrség az adatszolgáltatásokról adattovábbítási nyilvántartást vezet, amely tartalmazza

a) az adatigénylő megnevezését, székhelyének, telephelyének címét, továbbá az adatigénylő szerv nevében eljáró személy nevét vagy egyedi azonosítóját,

b) a továbbított adatok körének megnevezését és az adattovábbítás időpontját,

c) az adatszolgáltatás célját és jogalapját, valamint

d) az adatszolgáltatás alanyának nevét.

(11) A rendőrség az adattovábbítási nyilvántartásba bejegyzett adatot az adatszolgáltatástól számított öt évig kezeli.

XI. Fejezet

ÉRTELMEZŐ ÉS ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

Értelmező rendelkezések

77. § E törvény alkalmazásában:

a)261 nemzeti sportinformációs rendszer: a sportolókra, a sportszervezetekre, a sportköztestületekre, a, ezek tevékenységére, valamint a sportlétesítményekre vonatkozó adatoknak az állam által rendszerezett és nyilvánosan hozzáférhetővé tett összessége,

b) edző: a külön jogszabályban meghatározott szakképesítéssel rendelkező természetes személy, aki a sportolónak a sporttevékenységre való felkészítését végzi,

c) csapatsportág: azoknak a sportágaknak az összessége, amelyekben sporttevékenységet folytatni a játék jellegéből és a versenyrendszer szabályaiból adódóan kizárólag úgy lehet, hogy legalább három természetes személy alkot egy résztvevőt, és a sportágnak nincs egyéni változata,

d) építészeti akadálymentesítés: annak biztosítása, hogy az épített környezet kényelmes, biztonságos, önálló használata minden ember számára biztosított legyen, ideértve azokat a fogyatékos személyeket is, akiknek ehhez speciális létesítményekre, eszközökre, illetve műszaki megoldásokra van szükségük,

e) fogyatékos személy: a mozgáskorlátozott, az értelmi fogyatékos, a siket, illetve nagyothalló, a szervátültetett, valamint a vak vagy gyengénlátó természetes személy,

f) játékjog: a sportoló sporttevékenységéhez fűződő fizikai és szellemi képességei sporttevékenység keretében történő felhasználásának joga,

g)262 speciális világjátékok: a Speciális Olimpia, a Siketlimpia és a Szervátültetettek Világjátékai,

h) kommunikációs akadálymentesítés: annak biztosítása, hogy a fogyatékos személy a sportrendezvény helyszínén az információhoz hozzáférhessen, azt érzékelhesse és megfelelően értelmezhesse,

i) közterület: a mindenki számára korlátozás nélkül igénybe vehető terület, út, utca, tér,

j) nyilvános hely: az olyan épület, építmény vagy a közterületnek sportrendezvény megtartása céljából lezárt része, ahová a sportrendezvény szervezője által meghatározott feltételek mellett bárki bemehet vagy ott tartózkodhat,

k)263 országos jellegű szervezet a szabadidősport, a fogyatékosok sportja, a diák- és a főiskolai-egyetemi sport területén: a szervezet közhasznúnak minősül, és legalább 7 megyében székhellyel rendelkező, országosan legalább 20 jogi személy taggal működik,

l) speciális világjátékok: a Paralimpia, a Speciális Olimpia, a Siketlimpia és a Szervátültetettek Világjátékai,

m)264 sportiskola: az a köznevelési intézmény, jogi személy nonprofit gazdasági társaság, sportegyesület, sportvállalkozás, vagy utánpótlás-nevelés fejlesztését végző alapítvány, amely az alábbiak szerint utánpótlás-nevelési feladatokat lát el vagy közreműködik azok ellátásában:

ma) köznevelési típusú sportiskola: az a köznevelésről szóló törvény hatálya alá tartozó, évfolyamos vagy korcsoportos sportági képzést biztosító köznevelési intézmény, amely a helyi pedagógiai programját – az országos sportági szakszövetség, illetve országos sportági szövetség vagy fogyatékosok országos sportszövetségének szakmai javaslata alapján, az országos sportági szakszövetség, az országos sportági szövetség, vagy a fogyatékosok országos sportszövetsége és a köznevelési típusú sportiskola közötti együttműködési megállapodásban foglaltakra is figyelemmel – sportiskolai kerettanterv alapján készíti el, és biztosítja a testnevelés tantárgy emelt szintű oktatását, valamint a helyi pedagógiai programja összeállítása során figyelemmel van a sportolók felkészítési és versenyeztetési tevékenységére, továbbá a sportági programok megvalósításával kapcsolatos felkészítéssel és versenyeztetéssel összefüggő feladatait jogi személy nonprofit gazdasági társasággal, sportegyesülettel, sportvállalkozással vagy utánpótlás-nevelés fejlesztését végző alapítvánnyal fennálló együttműködési megállapodás alapján végzi,

mb) egyesületi jellegű sportiskola: az a korcsoportos sportági képzést biztosító jogi személy nonprofit gazdasági társaság, sportegyesület, sportvállalkozás, vagy utánpótlás-nevelés fejlesztését végző alapítvány (utánpótlás akadémia), amely köznevelési intézménnyel, a MOB-bal, országos sportági szakszövetséggel, országos sportági szövetséggel, vagy fogyatékosok országos sportszövetségével kötött együttműködési megállapodás alapján vesz részt az utánpótlás-nevelési feladatok ellátásban, sportolók magas szintű felkészítésében és versenyeztetésében, vagy közreműködik az utánpótlás-nevelési feladat-ellátás feltételeinek biztosításában.

n) sportrendezvény helyszíne: az a nyilvános hely vagy a közterület meghatározott része, ahol a sportrendezvényt megtartják, és ahol néző tartózkodhat,

o) sportrendezvény résztvevője: az a természetes személy, aki a sportrendezvény helyszínén annak időtartama alatt, valamint a sportrendezvényt megelőzően vagy követően másfél órával tartózkodik. A néző (szurkoló) résztvevőnek minősül,

p)265 sportszakember: az a természetes személy, aki a KSH elnökének a Foglalkozások Egységes Osztályozási Rendszeréről (FEOR) szóló 7/2010. (IV. 23.) KSH közleménye szerinti sport-foglalkozást folytat, vagy a sportszervezettel, sportszövetséggel munkaviszonyban vagy polgári jogi jogviszonyban sporttevékenységgel kapcsolatban közvetlenül vagy közvetetten feladatot lát el, sportszakembernek minősül továbbá a sportszervezet és a sportszövetség ügyintéző és képviseleti szervének vezetője. Sportszakember különösen a versenyző felkészítését végző vagy azzal kapcsolatba hozható edző, a csapatvezető, a mérkőzésvezető, a versenybíró, a sportegészségügyi szakember (pl. sportorvos, sportpszichológus, gyúró, masszőr). A sportszövetség szabályzatában határozza meg, hogy az adott sportágban kik minősülnek további sportszakembernek.

q) versenyrendszer: a sportág nemzetközi szövetsége és a hazai szakszövetség, illetve országos sportági szövetség – kivéve a szabadidősport szövetség – által meghatározott szabályok szerint szervezett fizikai vagy szellemi sportteljesítményt mérő erőpróba. A bajnokság versenyrendszernek minősül. A versenyrendszer hivatásos, amatőr és vegyes (nyílt) rendszerű lehet,

r) versenyszabályzat: a versenyrendszer keretében folytatott sporttevékenységre és az ahhoz közvetlenül kapcsolódó szakmai tevékenységekre vonatkozó előírások rendszerbe foglalt összessége, amely a versenyrendszerben részt vevő sportolók, sportszervezetek, sportszakemberek általános és sportági kötelezettségein túlmenően tartalmazza a versenyrendszert működtető sportszövetség eljárásának szabályait is;

s)266 sportlétesítmény: sportrendezvény megrendezésének helyszínéül szolgáló építmény és terület.

t)267 utánpótlás-nevelés fejlesztését végző alapítvány: alapító okiratában meghatározott tartós közérdekű cél szerinti tevékenysége – elsősorban utánpótláskorú versenyzőkkel kapcsolatos – sporttevékenység elősegítése, feltételeinek biztosítása, felkészítő (edzéssel összefüggő) és versenyeztetési feladatok szervezése.

u)268 sportrendezvény: sportszervezet vagy sportszövetség által versenyrendszerben vagy azon kívül, résztvevők jelenlétében megtartott verseny, mérkőzés. A sportesemény sportrendezvénynek minősül.

Hatályba léptető és átmeneti rendelkezések

78. § (1) Ez a törvény a kihirdetésétől számított hatvanadik napon lép hatályba.

(2)269

(3) Hivatásos sportoló sportszervezettel e törvény hatálybalépése után egyéni vállalkozóként hivatásos sportolói tevékenysége körében polgári jogi szerződést nem köthet. A már megkötött polgári jogi szerződések a szerződésben meghatározott időtartam végéig, de legfeljebb 2006. december 31-ig hatályosak.

(4)–(5)270

(6)271

(7) Ahol jogszabály ,,sportági országos szakszövetséget'' említ, e törvény hatálybalépését követően azon ,,országos sportági szakszövetséget'' kell érteni.

(8)272

78/A. §273 (1) A sportról szóló 2004. évi I. törvény módosításáról szóló 2011. évi LIV. törvény (a továbbiakban: módosító törvény) 2. §-ával megállapított 62. § (1) bekezdése szerinti javaslattétel szabályait első alkalommal a módosító törvény hatálybalépését követően, a Nemzet Sportolói létszáma 12 fő alá csökkenése esetén kell alkalmazni.

(2)274

Felhatalmazó rendelkezések

79. § (1)275 Felhatalmazást kap a Kormány, hogy

a) rendeletben jelölje ki a sportigazgatási szervet vagy szerveket, és

b) rendeletben állapítsa meg

ba) a doppingtilalomra és a doppingvizsgálatra vonatkozó részletes szabályokat,276

bb) a sportfegyelmi felelősségre és a sportfegyelmi eljárásra vonatkozó részletes szabályokat,277

bc)278 a sportrendezvények biztonságára és a Minősítő Bizottság működésére vonatkozó részletes szabályokat,279

bd) az olimpiai központokra vonatkozó részletes szabályokat,280

be) az olimpiai járadékra és a Nemzet Sportolója címre vonatkozó részletes szabályokat,281

bf) a sport területén képesítéshez kötött tevékenységek gyakorlására vonatkozó részletes szabályokat,282

bg) a sportorvoslás szabályaira és a sportegészségügyi hálózatra vonatkozó részletes szabályokat,283

bh)284 a nemzeti sportinformációs rendszerre vonatkozó részletes szabályokat285 és

bi)286 a Magyarország területén rendezett gépjárműversenyen vagy edzésen részt vevő gépjárművekre kötött felelősségbiztosítási szerződésekre vonatkozó részletes szabályokat,

bj)287 az 57/A. § szerinti támogatás mértékét, a támogatásban részesíthető személyek körét és feltételeit, valamint a támogatás nyújtásának eljárásrendjét,288

bk)289 a sportrendezvény térítés ellenében végzett biztosítására vonatkozó részletes szabályokat,

bl)290 a biztonságtechnikai fejlesztésre kötelezettek körét, és

bm)291 a 18. életévét be nem töltött versenyző javára a sporttevékenységével összefüggő biztosításra vonatkozó részletes szabályokat.

(2) Felhatalmazást kap a miniszter, hogy rendeletben állapítsa meg

a) az egyes sportcélú ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezéséről szóló 1996. évi LXV. törvény 5. §-ának (5) bekezdésében meghatározott méltányossági hozzájárulás iránti kérelemhez csatolandó okiratok, tervek és adatok körét, valamint a méltányossági eljárás szabályait,292

b)293 a sportági stratégiai fejlesztési koncepciók egységes követelményrendszerét,

c)294 az amatőr és a hivatásos sportolói versenyengedély kiadásának feltételeit.

(3)295

(4)296 Felhatalmazást kap az oktatásért felelős miniszter, hogy a miniszter egyetértésével kiadott rendeletben határozza meg az iskolai sportkörök tevékenységének szervezésével, a sportiskolák létrehozásával és működésével kapcsolatos részletes szabályokat, és a tornateremmel nem rendelkező iskolák fenntartója által kötelezően biztosítandó sportolási lehetőségeket.297

(5)298 Felhatalmazást kap a rendészetért felelős miniszter, hogy az államháztartásért felelős miniszterrel egyetértésben rendeletben állapítsa meg a kiemelt biztonsági kockázatú sportrendezvények közfeladatként történő rendőri biztosításához nyújtható támogatások felhasználásának részletes szabályait.

(6)299 Felhatalmazást kap a miniszter, hogy az adópolitikáért felelős miniszterrel egyetértésben rendeletben állapítsa meg a 22. § (5) bekezdésében és az 51. § (3) bekezdésében meghatározott igazgatási szolgáltatási díj mértékét.300

80. §301 Ez a törvény a belső piaci szolgáltatásokról szóló 2006/123/EK irányelvnek való megfelelést szolgálja.

1

A törvényt az Országgyűlés a 2003. december 22-i ülésnapján fogadta el. A kihirdetés napja: 2004. január 13.

2

A preambulum a 2011: CLXXII. törvény 1. §-ával megállapított szöveg.

3

A 2. § (4) bekezdés a) pontja a 2011: CLXXII. törvény 2. §-ával megállapított szöveg.

4

A 3. § (1) bekezdése a 2011: CLXXII. törvény 3. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító törvény 58. § (3) bekezdése alapján a 2012. július 1. után kiadott versenyengedélyekre kell alkalmazni.

5

A 3. § (3) bekezdésének nyitó szövegrésze a 2011: CLXXII. törvény 3. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító törvény 58. § (3) bekezdése alapján a 2012. július 1. után kiadott versenyengedélyekre kell alkalmazni.

6

A 3. § (3) bekezdés a) pontja a 2011: CLXXII. törvény 3. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító törvény 58. § (3) bekezdése alapján a 2012. július 1. után kiadott versenyengedélyekre kell alkalmazni.

7

A 3. § (4) bekezdése a 2011: CLXXII. törvény 3. § (3) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító törvény 58. § (3) bekezdése alapján a 2012. július 1. után kiadott versenyengedélyekre kell alkalmazni.

8

A 3. § (5) bekezdése a 2011: CLXXII. törvény 3. § (3) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító törvény 58. § (3) bekezdése alapján a 2012. július 1. után kiadott versenyengedélyekre kell alkalmazni.

9

A 3. § (8) bekezdését a 2011: CLXXII. törvény 3. § (4) bekezdése iktatta be. E módosító törvény 58. § (3) bekezdése alapján a 2012. július 1. után kiadott versenyengedélyekre kell alkalmazni.

10

A 3. § (9) bekezdését a 2011: CLXXII. törvény 3. § (4) bekezdése iktatta be. E módosító törvény 58. § (3) bekezdése alapján a 2012. július 1. után kiadott versenyengedélyekre kell alkalmazni.

11

A 4. § (1) bekezdése a 2011: CLXXII. törvény 4. §-ával megállapított szöveg.

12

A 4. § (2) bekezdése a 2011: CLXXII. törvény 4. §-ával megállapított szöveg.

13

Az 5. § a 2011: CLXXII. törvény 5. §-ával megállapított szöveg.

15

Az 5. § (4) bekezdése a 2012: LIX. törvény 1. §-ával megállapított szöveg.

16

A 6. § a 2011: CLXXII. törvény 6. §-ával megállapított szöveg.

17

A 7. § a 2011: CLXXII. törvény 7. §-ával megállapított szöveg.

18

A 7. § (5) bekezdését a 2012: LIX. törvény 2. §-a iktatta be.

19

A 8. § (1) bekezdése a 2011: CLXXII. törvény 8. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

20

A 8. § (2) bekezdésének nyitó szövegrésze a 2011: CLXXII. törvény 8. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

21

A 8. § (2) bekezdés c) pontját a 2011: CLXXII. törvény 56. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

22

A 8. § (2) bekezdés e) pontja a 2011: CLXXII. törvény 8. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

23

A 8. § (2) bekezdés f) pontja a 2012: LXXXVI. törvény 54. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

24

A 8. § (2) bekezdés g) pontja a 2012: LXXXVI. törvény 54. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

25

A 8. § (4) bekezdése a 2011: CLXXII. törvény 8. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

26

A 8. § (5) bekezdése a 2011: CLXXII. törvény 8. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

27

A 8. § (6) bekezdése a 2012: LXXXVI. törvény 54. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

28

A 9. § (2) bekezdése a 2011: CLXXII. törvény 9. §-ával megállapított szöveg.

29

A 9. § (3) bekezdése a 2011: CLXXII. törvény 9. §-ával megállapított szöveg.

30

A 9. § (4) bekezdése a 2011: CLXXII. törvény 9. §-ával megállapított szöveg.

31

A 10. § (1) bekezdése a 2011: CLXXII. törvény 10. §-ával megállapított szöveg.

32

A 10. § (2) bekezdése a 2011: CLXXII. törvény 10. §-ával megállapított szöveg.

33

A 11. § (1) bekezdése a 2009: LVI. törvény 309. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító törvény 428. §-a alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

34

A 11. § (2) bekezdését a 2009: LVI. törvény 311. §-a hatályon kívül helyezte. E módosító törvény 428. §-a alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

35

A 11/A. §-t és az azt megelőző alcímet a 2011: CLXXII. törvény 11. §-a iktatta be.

36

A 12. § a 2011: CLXXII. törvény 12. §-ával megállapított szöveg.

37

A 13. § (1) bekezdése a 2011: CLXXII. törvény 13. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

38

A 13. § (3) bekezdés e) pontja a 2011: CLXXII. törvény 13. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

39

A 13. § (3) bekezdés f) pontja a 2011: CLXXII. törvény 13. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

40

A 13. § (3) bekezdés l) pontja a 2011: CLXXII. törvény 13. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

41

A 15. § (2) bekezdés c) pontja a 2011: CLXXII. törvény 14. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

42

A 15. § (3) bekezdését a 2011: CLXXII. törvény 14. § (2) bekezdése iktatta be.

43

A 16. § a 2011: CLXXII. törvény 15. §-ával megállapított szöveg.

46

A 17. § (1) bekezdésének a) pontja a 2009: LVI. törvény 310. §-a szerint módosított szöveg.

48

A 17. § (3) bekezdés b) pontja a 2011: CLXXII. törvény 16. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

49

A 17. § (5) bekezdését a 2011: CLXXII. törvény 56. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

50

A 17. § (6) bekezdése a 2011: CLXXII. törvény 16. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

51

A 17. § (7) bekezdését a 2011: CLXXII. törvény 16. § (3) bekezdése iktatta be.

52

A 18. § (1) bekezdése a 2009: LVI. törvény 311. §-a szerint módosított szöveg.

54

A 18. § (2) bekezdése a 2009: LVI. törvény 311. §-a szerint módosított szöveg.

56

A 19. § (1) bekezdése a 2011: CLXXII. törvény 17. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

57

A 19. § (2) bekezdése a 2009: LVI. törvény 310. §-a szerint módosított szöveg.

58

A 19. § (5) bekezdését a 2011: CLXXII. törvény 17. § (2) bekezdése iktatta be.

60

A 19. § (6) bekezdését a 2011: CLXXII. törvény 17. § (2) bekezdése iktatta be.

61

A 19. § (7) bekezdését a 2011: CLXXII. törvény 17. § (2) bekezdése iktatta be.

62

A 19. § (8) bekezdését a 2011: CLXXII. törvény 17. § (2) bekezdése iktatta be.

63

A 20. § (2) bekezdése a 2011: CLXXII. törvény 18. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

64

A 20. § (3) bekezdése a 2011: CLXXII. törvény 18. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

65

A 20. § (4) bekezdés b) pontja a 2011: CLXXII. törvény 55. § a) pontja szerint módosított szöveg.

66

A 21. § (1) bekezdése a 2011: CLXXII. törvény 55. § b) pontja szerint módosított szöveg.

67

A 21. § (2) bekezdése a 2011: CLXXII. törvény 19. §-ával megállapított szöveg.

68

A 22. § (1) bekezdés f) pontja a 2011: CLXXII. törvény 20. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

69

A 22. § (1) bekezdés i) pontját a 2011: CLXXII. törvény 20. § (2) bekezdése iktatta be.

70

A 22. § (2) bekezdés f) pontját a 2011: LXXXII. törvény 7. § (1) bekezdése iktatta be.

71

A 22. § (2) bekezdés g) pontját a 2011: CLXXII. törvény 20. § (3) bekezdése iktatta be.

72

A 22. § (2) bekezdés h) pontját a 2011: CLXXII. törvény 20. § (3) bekezdése iktatta be.

73

A 22. § új (3) bekezdését a 2011: LXXXII. törvény 7. § (2) bekezdése iktatta be, egyidejűleg a régi (3) bekezdés számozását (6) bekezdésre változtatta.

74

A 22. § (4) bekezdését a 2011: LXXXII. törvény 7. § (3) bekezdése iktatta be.

75

A 22. § (5) bekezdését a 2011: LXXXII. törvény 7. § (4) bekezdése iktatta be.

76

A 22. § régi (3) bekezdésének számozását a 2011: LXXXII. törvény 7. § (2) bekezdése (6) bekezdésre változtatta, szövege a 2011: CLXXII. törvény 20. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

77

A 23. § (1) bekezdés b) pontja a 2011: CLXXII. törvény 21. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

78

A 23. § (1) bekezdés d) pontját a 2011: CIV. törvény 6. §-a iktatta be.

79

A 23. § (1) bekezdés e) pontját a 2011: CLXXII. törvény 21. § (2) bekezdése iktatta be.

80

A 23. § (1) bekezdés f) pontját a 2011: CLXXII. törvény 21. § (2) bekezdése iktatta be.

81

A 23. § (1) bekezdés g) pontját a 2011: CLXXII. törvény 21. § (2) bekezdése iktatta be.

82

A 24. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze a 2011: CLXXII. törvény 22. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

83

A 24. § (1) bekezdés b) pontja a 2011: CLXXII. törvény 22. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

84

A 24. § (2) bekezdés g) pontját a 2011: CLXXII. törvény 56. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

85

A 24. § (4) bekezdése a 2011: CLXXII. törvény 22. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

86

A 25. § (2) bekezdése a 2011: CLXXII. törvény 23. §-ával megállapított szöveg.

87

A 25. § (3) bekezdés nyitó szövegrésze a 2011: CLXXII. törvény 24. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

88

A 25. § (3) bekezdés e) pontja a 2011: CLXXV. törvény 154. § e) pontja szerint módosított szöveg.

89

A 25. § (5) bekezdés a) pontja a 2011: CLXXII. törvény 55. § c) pontja szerint módosított szöveg.

90

A 25. § (5) bekezdés b) pontja a 2011: CLXXII. törvény 24. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

91

A 26. § (2) bekezdése a 2006: IV. törvény 367. § 27. pontja szerint módosított szöveg.

92

A 26. § (3) bekezdése a 2011: CLXXII. törvény 25. §-ával megállapított szöveg.

93

A 27. § (1) bekezdése a 2012: CXVII. törvény 42. §-a szerint módosított szöveg.

94

A 27. § (3) bekezdése a 2011: CLXXII. törvény 26. §-ával megállapított szöveg.

95

A 28. § (1) bekezdése a 2011: CLXXII. törvény 27. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

96

A 28. § (2) bekezdés f) pontja a 2011: CLXXV. törvény 154. § f) pontja szerint módosított szöveg.

97

A 28. § (4) bekezdése a 2011: CLXXII. törvény 55. § d) pontja szerint módosított szöveg.

98

A 28. § (5) bekezdése a 2011: CLXXII. törvény 27. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

99

A 28. § (7) bekezdését a 2011: CLXXII. törvény 27. § (3) bekezdése iktatta be.

100

A 29. § (1) bekezdése a 2011: CLXXII. törvény 28. §-ával megállapított szöveg.

101

A 29. § (3) bekezdése a 2011: CLXXII. törvény 28. §-ával megállapított szöveg.

102

A 30. § (1) bekezdése a 2011: CLXXII. törvény 29. §-ával megállapított szöveg.

103

A 31. § (3)–(6) bekezdését a 2011: CLXXII. törvény 56. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

104

A 32. § (4) bekezdése a 2006: CIX. törvény 83. § (6) bekezdésének p) pontja szerint módosított szöveg.

105

A 33. § (1) bekezdés a) pontja a 2011: CLXXII. törvény 31. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

106

A 33. § (1) bekezdés b) pontja a 2011: CLXXII. törvény 31. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

107

A 33. § (2) bekezdés a) pontja a 2011: CLXXII. törvény 31. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

108

A 33. § (2) bekezdés c) pontját a 2012: LIX. törvény 3. §-a iktatta be.

109

A 34. § (2) bekezdésének e) pontja a 2009: LXXXV. törvény 133. §-a szerint módosított szöveg.

110

A 34. § (3) bekezdése a 2011: CLXXII. törvény 32. §-ával megállapított szöveg.

111

A 34. § (4) bekezdése a 2011: CLXXII. törvény 32. §-ával megállapított szöveg.

112

A 35. § (5) bekezdése a 2009: LVI. törvény 310. §-a szerint módosított szöveg.

113

A 38. § (6) bekezdése a 2009: LVI. törvény 310. §-a szerint módosított szöveg.

114

A 36. § (1) bekezdése a 2011: CLXXII. törvény 33. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

115

A 36. § (5) bekezdése a 2011: CLXXII. törvény 33. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

116

A 37. § (2) bekezdés nyitó szövegrésze a 2011: CLXXII. törvény 34. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

117

A 37. § (2) bekezdés d) pontját a 2011: CLXXII. törvény 34. § (1) bekezdése iktatta be.

118

A 37. § (3) bekezdése a 2011: CLXXII. törvény 34. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

119

A VI. Fejezet címe a 2011: CLXXII. törvény 35. §-ával megállapított szöveg.

120

A 38. § és az azt megelőző alcím a 2011: CLXXII. törvény – a 2011: CCII. törvény 33. § (3) bekezdése szerint módosított – 35. §-ával megállapított szöveg.

123

A 39. § a 2011: CLXXII. törvény 35. §-ával megállapított szöveg.

124

A 39. § h) pontját a 2012: CCII. törvény 8. §-a hatályon kívül helyezte.

125

A 40. § a 2011: CLXXII. törvény 35. §-ával megállapított szöveg. [A 2011: CLXXII. törvény 56. § a) pontjával elrendelt módosítás, amely szerint a 40. §-t megelőző alcím hatályát veszti, nem vezethető át. A 2011: CCII. törvény 32. § (2) bekezdés b) pontjával elrendelt módosítás, amely szerint az „Az MPB jogosult a Magyar Köztársaság címerének és zászlajának használatára.” szövegrész a 40. § (1) bekezdésében hatályát veszti, nem vezethető át.]

126

A 41. § a 2011: CLXXII. törvény 35. §-ával megállapított szöveg.

127

A 42. § a 2011: CLXXII. törvény 35. §-ával megállapított szöveg. A 2011: CLXXII. törvény 56. § a) pontjával elrendelt módosítás, amely szerint a 42. §-t megelőző alcím hatályát veszti, nem vezethető át.

128

A 43. § a 2011: CLXXII. törvény 35. §-ával megállapított szöveg. A 2011: CLXXII. törvény 56. § a) pontjával elrendelt módosítás, amely szerint a 43. §-t megelőző alcím hatályát veszti, nem vezethető át.

129

A 44. § a 2011: CLXXII. törvény 35. §-ával megállapított szöveg. A 2011: CLXXII. törvény 56. § a) pontjával elrendelt módosítás, amely szerint a 44. §-t megelőző alcím hatályát veszti, nem vezethető át.

130

A 45. § a 2011: CLXXII. törvény 35. §-ával megállapított szöveg. A 2011: CLXXII. törvény 56. § a) pontjával elrendelt módosítás, amely szerint a 45. §-t megelőző alcím hatályát veszti, nem vezethető át.

131

A 46. § a 2011: CLXXII. törvény 35. §-ával megállapított szöveg.

132

A 46/A. § a 2011: CLXXII. törvény 35. §-ával megállapított szöveg.

133

A 47. § (1) bekezdésének bevezető szövegrésze a 2009: LVI. törvény 311. §-a szerint módosított szöveg. E módosító törvény 428. §-a alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

135

A 47. § (1) bekezdés d) pontját a 2011: CLXXII. törvény 36. § (1) bekezdése iktatta be.

136

A 47. § (3) bekezdése a 2009: LVI. törvény 311. §-a szerint módosított szöveg. E módosító törvény 428. §-a alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

137

A 47. § (6) bekezdése a 2011: CLXXII. törvény 36. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

138

A 47. § (7) bekezdése a 2011: CLXXII. törvény 36. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

139

A 48. §-t a 2010: LXXXIII. törvény 26. § (6) bekezdés hatályon kívül helyezte. A 48. §-t megelőző alcímet a 2011: CLXXII. törvény 56. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

140

A 48/A. §-t a 2009: CXLIX. törvény 95. § (4) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2011: CLXXII. törvény 56. § a) pontja.

141

A 49. § b) pontja a 2009: LVI. törvény 310. §-a, a 2011: CLXXII. törvény 55. § e) pontja szerint módosított szöveg.

143

A 49. § d) pontja a 2011: CLXXII. törvény 37. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

144

A 49. § h) pontja a 2011: CLXXII. törvény 37. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

145

A 49. § i) pontja a 2011: CLXXII. törvény 37. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

146

A 49. § j) pontja a 2011: CLXXII. törvény 37. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

147

A 49. § m) pontja a 2011: CLXXII. törvény 37. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

148

A 49. § p) pontja a 2011: CLXXII. törvény 37. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

149

Az 50. § (3) bekezdése a 2011: CLXXII. törvény 38. §-ával megállapított szöveg.

150

Az 51. § (1) bekezdése a 2004: CXX. törvény 21. § (1) bekezdésével megállapított, a 2011: CLXXII. törvény 56. § b) pontja szerint módosított szöveg.

151

Az 51. § (2) bekezdése a 2011: CLXXII. törvény 39. §2011: CXCVIII. törvény 38. § (5) bekezdése szerint módosított – (1) bekezdésével megállapított szöveg.

152

Az 51. § (2) bekezdés g) pontja a 2012: CLXXVIII. törvény 363. §-a szerint módosított szöveg.

153

Az 51. § (2a) bekezdését a 2011: CLXXII. törvény 39. § (2) bekezdése iktatta be.

154

Az 51. § (3) bekezdését a 2004: CXX. törvény 21. § (3) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2006: CIX. törvény 144. §-a, újonnan a 2011: LXXXII. törvény 7. § (6) bekezdése iktatta be.

155

Az 51. § (4) bekezdését a 2011: LXXXII. törvény 7. § (7) bekezdése iktatta be.

156

Az 52. §-t megelőző alcímet és az 52–54. §-t a 2010: LXXXIII. törvény 26. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.

157

Az 55. § (2) bekezdése a 2011: CLXXII. törvény 40. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

158

Az 55. § (3) bekezdés nyitó szövegrésze a 2011: CLXXII. törvény 40. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

159

Az 55. § (3) bekezdés c) pontja a 2011: CLXXII. törvény 40. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

160

Az 55. § (3) bekezdés e) pontja a 2011: CLXXII. törvény 55. § f) pontja szerint módosított szöveg.

161

Az 55. § (5) bekezdése a 2011: CLXXII. törvény 40. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

162

Az 56. § (1) bekezdése a 2011: CLXXII. törvény 41. §-ával megállapított szöveg.

163

Az 56. § (2) bekezdése a 2011: CLXXII. törvény 41. §-ával megállapított, a 2012: CXCVI. törvény 9. §-a szerint módosított szöveg.

164

Az 56. § (2) bekezdése szerinti bevételeket – a 2009: CXXX. törvény 17. § (3) bekezdése alapján – a XI. Önkormányzati Minisztérium fejezet, 12. cím, 26–27. alcímhez tartozó jogcím-csoportok, jogcímek költségvetési támogatási előirányzatai tartalmazzák.

165

Az 56. § (3) bekezdését a 2010: LXXXIII. törvény 26. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte, újonnan a 2011: CLXXII. törvény 41. §-a iktatta be.

166

Az 57. § (2) bekezdése a 2011: CLXXII. törvény 42. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

167

Az 57. § (4) bekezdése a 2006: CIX. törvény 83. § (6) bekezdésének p) pontja, a 2011: CLXXII. törvény 55. § g) pontja szerint módosított szöveg.

168

Az 57. § (5) bekezdését a 2011: CLXXII. törvény 42. § (2) bekezdése iktatta be.

169

Az 57/A. §-t a 2011: LXXXII. törvény 7. § (8) bekezdése iktatta be.

170

Az 58. § a 2011: CLXXII. törvény 43. §-ával megállapított szöveg.

171

Az 59. § a 2011: CLXXII. törvény 44. §-ával megállapított szöveg. E módosító törvény 58. § (4) bekezdése alapján rendelkezéseit a 2012. január 1. után megindult olimpiai járadékkal kapcsolatos eljárásokban kell alkalmazni.

172

A 60. § (4) bekezdése a 2011: CLXXII. törvény 45. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító törvény 58. § (4) bekezdése alapján rendelkezéseit a 2012. január 1. után megindult olimpiai járadékkal kapcsolatos eljárásokban kell alkalmazni.

173

A 60. § (5) bekezdése a 2011: CLXXII. törvény 45. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító törvény 58. § (4) bekezdése alapján rendelkezéseit a 2012. január 1. után megindult olimpiai járadékkal kapcsolatos eljárásokban kell alkalmazni.

174

A 60. § (5a) bekezdését a 2011: CLXXII. törvény 45. § (2) bekezdése iktatta be. E módosító törvény 58. § (4) bekezdése alapján rendelkezéseit a 2012. január 1. után megindult olimpiai járadékkal kapcsolatos eljárásokban kell alkalmazni.

175

A 61. § (1) bekezdése a 2004: CXX. törvény 25. §-ával megállapított, a 2009: LVI. törvény 310. §-a, a 2011: CLXXII. törvény 55. § h) pontja szerint módosított szöveg.

176

A 61. § új (2) bekezdését a 2009: CXLIX. törvény 95. § (6) bekezdése iktatta be, egyidejűleg az eredeti (2) bekezdés számozását (11) bekezdésre változtatva. A 61. § (2) bekezdése a 2011: CLXXII. törvény 55. § h) pontja szerint módosított szöveg.

177

A 61. § új (3) bekezdését a 2009: CXLIX. törvény 95. § (6) bekezdése iktatta be, egyidejűleg az eredeti (3) bekezdés számozását (12) bekezdésre változtatva. A 61. § (3) bekezdése a 2011: CLXXII. törvény 55. § h) pontja szerint módosított szöveg.

178

A 61. § (4) bekezdését a 2009: CXLIX. törvény 95. § (6) bekezdése iktatta be, szövege a 2011: CLXXII. törvény 55. § h) pontja szerint módosított szöveg.

179

A 61. § (5) bekezdését a 2009: CXLIX. törvény 95. § (6) bekezdése iktatta be, szövege a 2011: CLXXII. törvény 55. § h) pontja szerint módosított szöveg.

180

A 61. § (5) bekezdés a) pontja a 2011: CLXXII. törvény 55. § h) pontja szerint módosított szöveg.

181

A 61. § (6) bekezdését a 2009: CXLIX. törvény 95. § (6) bekezdése iktatta be, szövege a 2011: CLXXII. törvény 55. § h) pontja szerint módosított szöveg.

182

A 61. § (7) bekezdését a 2009: CXLIX. törvény 95. § (6) bekezdése iktatta be, szövege a 2011: CLXXII. törvény 55. § h) pontja szerint módosított szöveg.

183

A 61. § (8) bekezdését a 2009: CXLIX. törvény 95. § (6) bekezdése iktatta be, szövege a 2011: CLXXII. törvény 55. § h) pontja szerint módosított szöveg.

184

A 61. § eredeti (2) bekezdésének számozását (11) bekezdésre változtatta a 2009: CXLIX. törvény 95. § (6) bekezdése.

185

A 61. § eredeti (3) bekezdésének számozását (12) bekezdésre változtatta a 2009: CXLIX. törvény 95. § (6) bekezdése.

186

A 61. § (12) bekezdés b) pontja a 2011: CLXXII. törvény 46. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító törvény 58. § (4) bekezdése alapján rendelkezéseit a 2012. január 1. után megindult olimpiai járadékkal kapcsolatos eljárásokban kell alkalmazni.

187

A 61. § (12) bekezdés c) pontját a 2011: CLXXII. törvény 46. § (2) bekezdése iktatta be. E módosító törvény 58. § (4) bekezdése alapján rendelkezéseit a 2012. január 1. után megindult olimpiai járadékkal kapcsolatos eljárásokban kell alkalmazni.

188

A 61/A. §-t a 2009: LVI. törvény 309. § (2) bekezdése iktatta be. E módosító törvény 428. §-a alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

189

A 61/A. § (1) bekezdése a 2010: CLII. törvény 2. § (63) bekezdése, a 2011: CLXXII. törvény 55. § h) pontja szerint módosított szöveg.

190

A 61/A. § (2) bekezdése a 2011: CLXXII. törvény 55. § i) pontja szerint módosított szöveg.

191

A 62. § a 2011: LIV. törvény 2. §-ával megállapított szöveg.

192

A 62. § (3) bekezdése a 2011: CLXXII. törvény 55. § h) és j) pontja szerint módosított szöveg.

193

A 62. § (4) bekezdése a 2011: CLXXII. törvény 55. § h) és j) pontja szerint módosított szöveg.

194

A 62. § (5) bekezdése a 2011: CLXXII. törvény 55. § j) pontja szerint módosított szöveg.

195

A 62. § (6) bekezdése a 2011: CLXXII. törvény 55. § h) és j) pontja szerint módosított szöveg.

196

A 62. § (7) bekezdése a 2011: CLXXII. törvény 55. § h) pontja szerint módosított szöveg.

197

A 63. § (3) bekezdése a 2011: CIV. törvény 7. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

198

A 63. § (3a) bekezdését a 2011: CIV. törvény 7. § (2) bekezdése iktatta be.

199

A 63. § (5) bekezdését a 2011: CLXXII. törvény 47. §-a iktatta be.

200

A 64. § a 2011: CLXXII. törvény 48. §-ával megállapított szöveg.

201

A 64. § (1) bekezdése a 2012: CCII. törvény 6. §-ával megállapított szöveg.

202

A 64. § (6) bekezdését a 2012: CCII. törvény 7. §-a iktatta be.

203

A 65. § (1) bekezdését a 2009: CXLIX. törvény 96. §-a hatályon kívül helyezte, újonnan a 2011: CLXXII. törvény 49. § (1) bekezdése iktatta be.

204

A 65. § (3) bekezdését a 2011: CIV. törvény 8. §-a iktatta be.

205

A 65. § (4) bekezdését a 2011: CLXXII. törvény 49. § (2) bekezdése iktatta be.

206

A 66. § (2) bekezdése a 2011: CIV. törvény 9. §-ával megállapított szöveg.

207

A 67. § (5) bekezdése a 2011: CLXXII. törvény 55. § k) pontja szerint módosított szöveg.

208

A 68. § (1) bekezdése a 2011: CIV. törvény 10. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

209

A 68. § (3) bekezdése a 2011: CIV. törvény 10. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

210

A 68. § (4) bekezdése a 2009: LXXXIV. törvény 28. §-ával megállapított szöveg.

211

A 68. § (4a) bekezdését a 2011: CIV. törvény 10. § (3) bekezdése iktatta be, szövege a 2011: CLXXII. törvény 50. §-ával megállapított szöveg.

212

A 68. § (5) bekezdése a 2009: LXXXIV. törvény 28. §-ával megállapított szöveg.

213

A 68. § (6) bekezdése a 2009: LXXXIV. törvény 28. §-ával megállapított szöveg.

214

A 68. § (7) bekezdését a 2009: LXXXIV. törvény 28. §-a iktatta be, szövege a 2011: CIV. törvény 10. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

215

A 68. § (8) bekezdését a 2009: LXXXIV. törvény 28. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2011: CIV. törvény 26. § (2) bekezdés a) pontja.

216

A 68. § (9) bekezdését a 2011: CIV. törvény 10. § (5) bekezdése iktatta be.

217

A 68. § (10) bekezdését a 2011: CIV. törvény 10. § (5) bekezdése iktatta be.

218

A 68. § (11) bekezdését a 2011: CIV. törvény 10. § (5) bekezdése iktatta be.

219

A 68/A. §-t a 2009: LXXXIV. törvény 29. §-a iktatta be.

220

A 68/A. § (1) bekezdése a 2011: CIV. törvény 11. § (1) bekezdésével megállapított, a 2011: CCI. törvény 250. §-a szerint módosított szöveg.

221

A 68/A. § (3) bekezdése a 2011: CIV. törvény 11. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

222

A 68/A. § (3a) bekezdését a 2011: CIV. törvény 11. § (3) bekezdése iktatta be.

223

A 68/A. § (4) bekezdése a 2011: CIV. törvény 11. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

224

A 68/A. § (4a) bekezdését a 2011: CIV. törvény 11. § (5) bekezdése iktatta be.

225

A 68/A. § (4b) bekezdését a 2011: CIV. törvény 11. § (5) bekezdése iktatta be.

226

A 68/A. § (4c) bekezdését a 2011: CIV. törvény 11. § (5) bekezdése iktatta be.

227

A 68/A. § (4d) bekezdését a 2011: CIV. törvény 11. § (5) bekezdése iktatta be.

228

A 69. § a 2011: CIV. törvény 12. §-ával megállapított szöveg.

229

A 69/A. §-t a 2011: CIV. törvény 13. §-a iktatta be.

230

A 70. § (2) bekezdése a 2011: CIV. törvény 14. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

231

A 70. § (3) bekezdése a 2009: LXXXIV. törvény 30. §-ával megállapított szöveg.

232

A 70. § (4) bekezdése a 2009: LXXXIV. törvény 30. §-ával megállapított szöveg.

233

A 70. § (5) bekezdése a 2011: CIV. törvény 14. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

234

A 70. § (6) bekezdése a 2011: CIV. törvény 14. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

235

A 71. § (1) bekezdés e) pontja a 2012: XXXI. törvény 31. §-a szerint módosított szöveg.

236

A 71. § (1) bekezdés f) pontját a 2011: CIV. törvény 15. § (1) bekezdése iktatta be.

237

A 71. § (1) bekezdés g) pontját a 2011: CIV. törvény 15. § (1) bekezdése iktatta be.

238

A 71. § (2) bekezdése a 2011: CLXXII. törvény 51. §-ával megállapított szöveg.

239

A 71. § (3) bekezdése a 2011: CIV. törvény 15. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

240

A 71. § (4) bekezdése a 2009: LXXXIV. törvény 31. §-ával megállapított szöveg.

241

A 71. § (4a) bekezdését a 2011: CIV. törvény 15. § (3) bekezdése iktatta be.

242

A 71. § (5) bekezdését a 2009: LXXXIV. törvény 31. §-a iktatta be, szövege a 2011: CIV. törvény 15. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

243

A 72. § a 2009: LXXXIV. törvény 32. §-ával megállapított szöveg. [A 72. §-nak a 2011: CIV. törvény 16. §-ával megállapított, a 25. § (2) bekezdése alapján 2012. július 1-jétől hatályos szövege: „72. § (1) A szervező a résztvevők egyedi azonosítására alkalmas biztonsági beléptetési és ellenőrző rendszert (a továbbiakban: beléptető rendszer) alkalmazhat, a labdarúgás sportág tekintetében a kiemelt biztonsági kockázatú sportrendezvény és a fokozott biztonsági kockázatú sportrendezvény esetében beléptető rendszert alkalmaz. A rendező a beléptetés során jogosult a résztvevők személyazonosságát ellenőrizni.
(2) Beléptető rendszer alkalmazása esetén a szervező
a) csak névre szóló belépőjegyet, bérletet értékesíthet,
b) személyazonosításra alkalmas, kedvezményekre jogosító kártya (a továbbiakban: klubkártya) kiváltását teheti kötelezővé, valamint
c) a beléptetéskor a rendező útján a belépőjegy, a bérlet birtokosának személyazonosságát ellenőrzi, és személyes adatait egybeveti a belépőjegy, a bérlet vagy a klubkártya adataival.
(3) Ha a beléptetéskor a belépőjegy, a bérlet vagy a klubkártya birtokosának személyes adatai nem egyeznek a személyazonosság igazolására alkalmas igazolványban szereplő adatokkal, a beléptetést meg kell tagadni.
(4) A szervező vagy a jegyértékesítést a szervező megbízásából végző személy a belépőjegy, bérlet eladásakor, valamint a beléptetés során jogosult a néző személyazonosságát a személyazonosság igazolására alkalmas igazolvány alapján megállapítani.
(5) Beléptető rendszer alkalmazása esetén a szervező vagy a jegyértékesítést a szervező megbízásából végző személy a belépőjegy, a bérlet vagy a klubkártya eladásakor, valamint a rendező a beléptetés során a néző személyazonosságát egybeveti a sportrendészeti nyilvántartás adataival. A sportrendészeti nyilvántartásban szereplő személynek belépőjegy, bérlet vagy klubkártya nem értékesíthető, az eltiltó és a kitiltó határozat szerinti sportrendezvény helyszínére, illetve sportlétesítménybe történő belépését meg kell tagadni.”.]

244

A 72. § (1) bekezdése a 2011: CIV. törvény 26. § (2) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.

245

A 72/A. §-t a 2009: LXXXIV. törvény 33. §-a iktatta be, szövege a 2011: CIV. törvény 17. §-ával megállapított szöveg.

246

A 73. § (1) bekezdése a 2011: CIV. törvény 18. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

247

A 73. § (2) bekezdése a 2011: CIV. törvény 18. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

248

A 73. § (5) bekezdése a 2011: CIV. törvény 18. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

249

A 73. § (6) bekezdése a 2011: CIV. törvény 18. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

250

A 74. § (1) bekezdése a 2011: CIV. törvény 19. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

251

A 74. § (2) bekezdése a 2011: CIV. törvény 19. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

252

A 74. § (3) bekezdése a 2011: CIV. törvény 19. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

253

A 74. § (5) bekezdése a 2011: CIV. törvény 19. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

254

A 74. § (6) bekezdése a 2011: CIV. törvény 19. § (2) bekezdésével megállapított, a 2011: CCVII. törvény 44. §-a szerint módosított szöveg.

255

A 75. §-t a 2011: CIV. törvény 26. § (2) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte.

256

A 76. §-t megelőző alcím a 2011: CIV. törvény 20. §-ával megállapított szöveg.

257

A 76. § a 2011: CIV. törvény 20. §-ával megállapított szöveg.

258

A 76/A. §-t megelőző alcímet a 2011: CIV. törvény 21. §-a iktatta be.

259

A 76/A. §-t a 2011: CIV. törvény 21. §-a iktatta be.

260

A 76/A. § (7) bekezdése a 2012: XXXI. törvény 37. § 13. pontja szerint módosított szöveg.

262

A 77. § g) pontját a 2007: CVI. törvény 58. § (1) bekezdésének m) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2011: CLXXII. törvény 52. § (1) bekezdése iktatta be.

263

A 77. § k) pontja a 2011: CLXXII. törvény 52. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

264

A 77. § m) pontja a 2011: CLXXII. törvény 52. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

265

A 77. § p) pontja a 2011: CLXXII. törvény 52. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

266

A 77. § s) pontját a 2011: CIV. törvény 22. §-a iktatta be.

267

A 77. § t) pontját a 2011: CLXXII. törvény 52. § (5) bekezdése iktatta be.

268

A 77. § u) pontját a 2011: CLXXII. törvény 52. § (6) bekezdése iktatta be.

269

A 78. § (2) bekezdését a 2010: LXXXIII. törvény 26. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte, újonnan a 2010: CLXXVI. törvény 3. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2011: CLXXII. törvény 56. § a) pontja.

270

A 78. § (4)–(5) bekezdését a 2011: CLXXII. törvény 56. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

271

A 78. § (6) bekezdését a 2010: LXXXIII. törvény 26. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.

272

A 78. § (8) bekezdését a 2011: CLXXII. törvény 56. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

273

A 78/A. §-t a 2009: CIX. törvény 32. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte e módosító törvény 51. § (7) bekezdés a) pontja, újból beiktatta a 2011: LIV. törvény 3. §-a.

274

A 78/A. § (2) bekezdését a 2011: LXXXII. törvény 7. § (11) bekezdése hatályon kívül helyezte.

275

A 79. § (1) bekezdése a 2009: LVI. törvény 309. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

278

A 79. § (1) bekezdés b) pont bc) alpontja a 2011: CIV. törvény 26. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

284

A 79. § (1) bekezdés b) pont bh) alpontja a 2011: CLXXII. törvény 55. § m) pontja szerint módosított szöveg.

286

A 79. § (1) bekezdés b) pont bi) alpontja a 2011: CLXXII. törvény 53. § (1) bekezdésével megállapított, az 55. § m) pontja szerint módosított szöveg.

287

A 79. § (1) bekezdés b) pont bj) alpontja a 2011: CLXXII. törvény 53. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

289

A 79. § (1) bekezdés b) pont bk) alpontja a 2011: CLXXII. törvény 53. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

290

A 79. § (1) bekezdés b) pont bl) alpontját a 2011: CLXXII. törvény 53. § (1) bekezdése iktatta be.

291

A 79. § (1) bekezdés b) pont bm) alpontját a 2011: CLXXII. törvény 53. § (1) bekezdése iktatta be.

293

A 79. § (2) bekezdés b) pontját a 2004: CXX. törvény 37. § (4) bekezdés b) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2011: CLXXII. törvény 53. § (2) bekezdése iktatta be.

294

A 79. § (2) bekezdés c) pontját a 2011: CLXXII. törvény 53. § (3) bekezdése iktatta be.

295

A 79. § (3) bekezdését a 2012: CXCVI. törvény 10. §-a hatályon kívül helyezte.

298

A 79. § (5) bekezdését a 2009: LXXXIV. törvény 35. §-a iktatta be.

299

A 79. § (6) bekezdését a 2011: LXXXII. törvény 7. § (10) bekezdése iktatta be.

301

A 80. §-t megelőző alcímet a 2007: LXXXII. törvény 2. §-ának 656. pontja hatályon kívül helyezte. A 80. §-t a 2011: CLXXII. törvény 54. §-a iktatta be.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére