• Tartalom

2004. évi I. törvény

2004. évi I. törvény

a sportról1

2020.07.22.

Magyarország Országgyűlése kinyilvánítja, hogy a nemzet közössége a test művelését, a sportot, a nemzet alapértékének, kívánatos célnak tekinti. A nemzet értékei között tartja számon a sport által elért eredményeket, és elismeri a sport egyént és közösséget erősítő értékeit.
Magyarország sportnemzet, amely e törvénnyel is tiszteleg azon tagjai előtt, akik tevékenységükkel dicsőséget, elismerést és megbecsülést szereztek hazánknak. Az e törvényben meghatározott célok megvalósítása biztosítja továbbá azt, hogy Magyarország sportoló nemzetté is váljék.
A sport legelőbb is a lelki egészség alapja, amely hozzátartozik az egészséges nemzet, az egészségét megőrizni akaró polgár értékrendjéhez.
A sport a közjó része. Erősíti a közösség tagjainak egymáshoz tartozását, miként az egyén testi és lelki egészségét.
A sport magába foglalja a nemzet által vallott értékeket, az összetartozás és a versenyzés szellemét, a részvételt és a győzelmet, a teljesítmény elismerését, vagyis a munka becsületét, az önfegyelem és az öngondoskodás fontosságát, az egyén közösségért viselt felelősségét.
Magyarország Országgyűlése kinyilvánítja, hogy minden embernek alapvető joga van a sporthoz, és e jogát az állam biztosítja, függetlenül attól, hogy versenysportról, a szabadidő eltöltéséről, a diák-, egyetemi-főiskolai sportról, a fogyatékkal élők sportjáról vagy az egészség megőrzéséről van szó.
Magyarország Országgyűlése elfogadja az Európai Sport Chartát, és sportról szóló törvényét azzal összhangban az alábbiak szerint alkotja meg.2

I. Fejezet

A SPORTOLÓ JOGÁLLÁSA

Általános szabályok

1. § (1) Sportoló az a természetes személy, aki sporttevékenységet végez.

(2) Sporttevékenységnek minősül a meghatározott szabályok szerint, a szabadidő eltöltéseként kötetlenül vagy szervezett formában, illetve versenyszerűen végzett testedzés vagy szellemi sportágban kifejtett tevékenység, amely a fizikai erőnlét és a szellemi teljesítőképesség megtartását, fejlesztését szolgálja.

(3)3 Versenyszerűen sportoló (a továbbiakban: versenyző) az a természetes személy, aki a sportszövetség által kiírt, szervezett vagy engedélyezett versenyeken, vagy versenyrendszerben vesz részt. A versenyző vagy amatőr vagy hivatásos sportoló.

(4) Hivatásos sportoló az a versenyző, aki jövedelemszerzési céllal foglalkozásszerűen folytat sporttevékenységet. Minden más versenyző amatőr sportolónak minősül.

(5)4 Regisztrált szabadidő-sportoló az a sportoló, aki a nemzeti sportinformációs rendszerben mint szabadidő-sportoló – azaz nem versenyzőként sporttevékenységet végző személy – önkéntesen regisztrál. A regisztrált szabadidő-sportoló sporttevékenységével összefüggésben, jogszabályban meghatározott közvetett és közvetlen állami sport célú és egyéb támogatásban, kedvezményben részesíthető.

2. § (1) A sportszervezet keretében sporttevékenységet folytató versenyző számára a sportszervezet köteles biztosítani a sportág jellege szerinti biztonságos sporttevékenység folytatásához szükséges feltételeket.

(2) A versenyző a sportteljesítményéhez, illetve az elért eredményeihez igazodó mértékben igényelheti a sportszervezetétől az eredményes sporttevékenységhez szükséges felkészülési, versenyzési lehetőség biztosítását.

(3) A fogyatékos versenyző felkészülésére és versenyeire az érintett sportszövetségeknek a versenyzők egészségi, illetve fogyatékossági állapotának megfelelő külön feltételeket kell megállapítaniuk.

(4) A versenyző köteles:

a)5 a tisztességes játék (fair play) elvei szerint felkészülni és versenyezni, aminek keretében tartózkodni különösen:

aa) a – 4. §-ban foglaltakra is figyelemmel – doppingellenes tevékenység szabályairól szóló kormányrendeletben meghatározott tiltott szerek használatától, tiltott módszerek alkalmazásától vagy más, doppingvétséget vagy büntetőjogi felelősségre vonást megalapozó magatartás kifejtésétől,

ab) a verseny, mérkőzés eredményének tiltott eszközökkel, módszerekkel történő befolyásolásától, a fogadási csalástól,

ac) a verseny, mérkőzés biztonságos megrendezését veszélyeztető, a nézők viselkedését a sportrendezvény rendjének fenntartása szempontjából hátrányosan befolyásoló viselkedéstől tartózkodni.

b) a sportág jellegének megfelelő – külön jogszabályban meghatározott – sportorvosi alkalmassági, illetve szűrővizsgálatokon részt venni (sportegészségügyi ellenőrzés),

c) a sportág hazai és nemzetközi versenyszabályzatában, valamint egyéb szabályzataiban foglaltakat betartani,

d) a sporttevékenység során annak a sportszervezetnek, sportszövetségnek az érdekeit is figyelembe venni, amellyel tagsági, illetve szerződéses viszonyban áll, valamint amelyik a nemzeti válogatott keretbe meghívta.

3. § (1)6 A versenyzőnek – a versenyrendszerben, bajnokságban való részvétel feltételeként – a sportszövetség által a nemzeti sportinformációs rendszerben nyilvántartott, e törvényben meghatározott feltételeknek megfelelő, a versenyrendszerben vagy versenyeken való részvételre jogosító sportolói igazolvánnyal (a továbbiakban: versenyengedély) kell rendelkeznie. Ha a sportszövetség szabályzata másként nem rendelkezik, egy sportágban egy versenyzőnek csak egy versenyengedélye lehet. Ha a versenyengedély kiadásának nincsenek meg a jogszabályi, valamint a sportszövetség szabályzatában foglalt feltételei, továbbá ha a versenyző valótlan adat igazolását kéri, a versenyengedély kiadását a sportszövetség megtagadja vagy a versenyengedélyt visszavonja.

(2) A sportszövetség a szabályzatában meghatározottak szerint lehetővé teheti, hogy az általa, illetve a közreműködésével kiírt vagy szervezett versenyen az amatőr- és a szabadidő-sportoló egy versenyre (mérkőzésre) szóló versenyzési engedéllyel (rajtengedély) részt vegyen.

(3)7 A versenyengedély kiadására és visszavonására vonatkozó részletes szabályokat a sportszövetség szabályzatban köteles megállapítani. A versenyengedély tartalmazza:

a)8 a versenyző képmását, nevét, születési helyét és idejét,

b) a versenyrendszer megnevezését,

c) a versenyengedély hatálya alá tartozó sportág megnevezését,

d) a versenyengedély érvényességi idejét,

e) a versenyengedély nyilvántartási számát,

f) a versenyengedély kiállításának dátumát, valamint

g) mindazt, amit a sportszövetség a sportág jellegére és nemzetközi szövetségének követelményeire tekintettel szabályzataiban előír.

(4)9 A sportszövetség – a 8. § (5) bekezdésében foglaltakra figyelemmel – szabályzatban határozza meg, hogy mennyiben, illetve milyen versenyrendszer vagy verseny esetén írja elő a versenyengedély (rajtengedély) megszerzésének előfeltételéül a versenyző sporttevékenységével összefüggő biztosítását azzal, hogy a 18. életévét be nem töltött versenyző javára a sporttevékenységével összefüggő biztosítás megkötése – az e törvény felhatalmazására kiadott kormányrendeletben meghatározottak szerint – kötelező. A versenyengedély – ha a sportorvoslás szabályairól és a sportegészségügyi hálózatról szóló kormányrendelet kivételt nem tesz – csak a sportegészségügyi ellenőrzés adatait tartalmazó dokumentummal (sportorvosi engedély) együtt érvényes. A szövetség szabályzatában foglaltak szerint lehetővé teheti, hogy a 14. életévét be nem töltött, rajtengedélyt igénylő sportoló háziorvosi igazolással is részt vehessen a szövetség versenyrendszerében szervezett, rajtengedéllyel való induláshoz kötött versenyen (mérkőzésen).

(5)10

(6)11 Ha a sportszövetség erre jogosult szerve a versenyengedély kiadását megtagadja, e határozat kézhezvételétől számított 8 napon belül a kérelmező panaszt nyújthat be a sportszövetség elnökségéhez. Ha a panasznak a benyújtásától számított 15 napon belül az elnökség nem ad helyt, a kérelmező a sportszövetség határozatával szemben, annak kézbesítésétől számított 30 napos jogvesztő határidőn belül keresettel a bírósághoz vagy a választottbírósághoz fordulhat. Ez a szabály irányadó a versenyengedély visszavonására, valamint az igazolással, továbbá az átigazolással kapcsolatos jogvitákra is.

(7) A versenyengedély és a rajtengedély kiadását a sportszövetség a szabályzatában megállapított díj megfizetéséhez kötheti.

(8)12 A sportszövetség a versenyengedélyeket amatőr, hivatásos és vegyes versenyrendszerenként, bajnoki osztályonként és nemenként, korcsoportonként, valamint – amennyiben az értelmezhető – szakáganként elkülönítve, a kiadástól számított négy évig tartja nyilván. A sportszövetség köteles gondoskodni arról, hogy a versenyengedély nyilvántartási száma egyértelmű és egységes jelölésű legyen. A versenyengedély kiállítása érdekében kezelt adatok statisztikai célra felhasználhatók, és statisztikai célú felhasználásra – személyazonosításra alkalmatlan módon – az azt igénylő harmadik személynek átadhatók. A sportszövetség jogosult történeti, tudományos célból a sportoló nevét, születési idejét, képmását, állampolgárságát, sportszervezeteit és sporttevékenységével összefüggő statisztikai adatait, valamint a sportág népszerűsítése céljából a sportoló nevét és képmását nyilvánosságra hozni.

(9)13 A sportszövetség és sportszervezet köteles gondoskodni a versenyengedélyben feltüntetett, valamint az annak kiállításához felhasznált személyes adatoknak a személyes adatok védelméről szóló törvény szerinti kezeléséről.

4. § (1)14 A versenyző tartózkodni köteles – a doppingellenes tevékenység szabályairól szóló kormányrendeletben meghatározott és a nemzeti doppingellenes szervezet által honlapján, hatóanyag szerinti alfabetikus rendben, a hozzá tartozó magyarországi forgalomban levő gyógyszerek neveivel, magyar és angol nyelven, valamint gyógyszernév szerinti alfabetikus rendben közzétett – tiltott teljesítményfokozó szerekre és módszerekre vonatkozó, doppingvétséget vagy büntetőeljárást megalapozó magatartások vagy azok kísérletének elkövetésétől.

(2)15 A versenyző köteles alávetni magát a doppingtilalom betartásának ellenőrzésére irányuló vizsgálatnak (a továbbiakban: doppingvizsgálat). A doppingvizsgálat eredményeként megállapított pozitív vizsgálati eredményt vagy a doppingvétséget megalapozó egyéb magatartás tanúsítását, valamint a doppingeljárás eredményeként meghozott jogerős doppingbüntetést az eljárás alá vont versenyző vagy sportszakember nevének és sportágának, továbbá a doppingellenes tevékenység szabályairól szóló kormányrendelet szerinti tiltólistában szereplő tiltott szer vagy módszer megjelölésével a doppingeljárás befejezésétől számított 3 munkanapon belül a jogerős döntést meghozó doppingbizottság nyilvánosságra hozza.

(3)16 A nemzeti doppingellenes szervezet feladatait ellátó szervezet a doppingellenes tevékenység szabályairól szóló kormányrendelet szerinti doppingellenes tevékenysége során jogosult Magyarország címerének és zászlajának használatára.

4/A. §17 (1) Sporttevékenységgel összefüggésben személyes adatok – különös tekintettel az egészségügyi, genetikai és biometrikus adatokra – kezelésére a sportoló egészségének és a sport tisztaságának védelme, a tiltott teljesítményfokozás visszaszorítása, a sportrendezvények biztonsága, a látvány-csapatsport támogatása és az állami sportcélú támogatások nyújtása mint kiemelten fontos közérdekek alapján kerülhet sor. Genetikai adatként a sportolótól származó vizelet-, vér-, haj- vagy nyálminta, vagy a sportoló egyéni genetikai profilját adó más biológiai anyag, valamint azok analízisének eredményét vagy eredményeit magában foglaló adatok kezelése történik.

(2) A doppingtilalom betartásának ellenőrzése, doppingvizsgálat lefolytatása érdekében a nemzeti doppingellenes szervezet az adatok versenyző általi közlésétől számított 18 hónapig kezeli a doppingellenes tevékenység szabályairól szóló kormányrendelet szerinti nyilvántartott vizsgálati csoportba tartozó versenyző

a) családi és utónevét,

b) születési helyét és idejét,

c) lakóhelyét, tartózkodási helyét, telefonszámát és elektronikus levelezési címét,

d) kiskorúsága vagy cselekvőképességének korlátozott volta esetén a törvényes képviseletére jogosult személy a)–c) pont szerinti adatait,

e) sportszervezetének, sportágának, illetve szakágának megjelölését,

f) fogyatékosságának megjelölését, amennyiben az befolyásolja a mintavétel lefolytatását,

g) képmását,

h) doppingellenes tevékenység szabályairól szóló kormányrendelet szerinti vizsgálat lefolytatása érdekében rendelkezésreállási helyére vonatkozóan, a nemzetközi követelményeknek megfelelően szolgáltatott adatait, valamint

i) nemzeti válogatott kerettagságára vonatkozó adatot.

(3) A doppingtilalom betartásának ellenőrzése, a doppingellenes tevékenység szabályairól szóló kormányrendelet szerinti vizsgálat lefolytatása és a tiltólistában szereplő tiltott szer vagy módszer kimutatása, a doppingellenőrzés részét képező eljárások lefolytatása, a doppingeljárásban kiszabott büntetések nyilvántartása érdekében a nemzeti doppingellenes szervezet kezeli a doppingellenőrzéssel érintett sportoló vagy sportszakember következő adatait:

1. családi és utónév,

2. születési hely és idő,

3. nem,

4. lakóhely, tartózkodási hely, telefonszám, elektronikus levelezési cím,

5. állampolgárság,

6. képmás,

7. kiskorúság vagy cselekvőképesség korlátozott volta esetén a törvényes képviseletre jogosult személy 1., 2. és 4. pont szerinti adatai,

8. sportszervezet, sportág, illetve szakág megjelölése,

9. a doppingellenőrzést megelőző 10 napon belül a sportoló által szedett olyan szerek (így különösen gyógyszerek, táplálékkiegészítők, alkohol) megjelölése és mennyisége, amely a doppingvizsgálat eredményét befolyásolhatja,

10. versenyengedély, rajtengedély száma, a sportolói jogállás megjelölése,

11. fogyatékos sportoló esetén a fogyatékosság megjelölése,

12. a versenyző által, vizsgálat lefolytatása érdekében rendelkezésre állási helyére vonatkozó, nemzetközi követelményeknek megfelelően szolgáltatott adatai,

13. sportorvosi engedély érvényességi ideje,

14. sportolótól származó biológiai anyag (vizelet-, vér-, haj-, nyálminta vagy a sportoló egyéni genetikai profilját adó más biológiai anyag),

15. a minta analízisének eredménye,

16. a doppingvizsgálat eredményeként kimutatott, a doppingellenes tevékenység szabályairól szóló kormányrendelet szerinti tiltólistában szereplő tiltott szer, módszer,

17. a doppingvétséget megalapozó egyéb magatartás leírása,

18. a doppingvétség megjelölése és a kiszabott doppingbüntetés.

(4) A doppingtilalom betartásának ellenőrzése, a doppingellenes tevékenység szabályairól szóló kormányrendelet szerinti vizsgálat lefolytatása és a tiltólistában szereplő tiltott szer vagy módszer kimutatása, a doppingellenőrzés részét képező eljárások lefolytatása, a doppingeljárásban kiszabott büntetések nyilvántartása érdekében a nemzeti doppingellenes szervezet kezeli

a) a doppingellenőrzéssel érintett sportoló edzőjének és sportorvosának, keretorvosának családi és utónevét,

b) a sportoló mintavétel során eljáró hivatalos kísérőjének családi és utónevét, születési helyét és idejét,

c) a vizsgálat során eljáró doppingellenőr családi és utónevét, lakóhelyét, tartózkodási helyét, telefonszámát, elektronikus levelezési címét, valamint

d) a doppingeljárásban részt vevő személy családi és utónevét, lakóhelyét, tartózkodási helyét, telefonszámát, elektronikus levelezési címét.

(5) A nemzeti doppingellenes szervezet a (3) bekezdés 1–17. pontja szerinti, továbbá a (4) bekezdés a)–c) pontja szerinti adatokat a vizsgálat, illetve az előzetes felülvizsgálati eljárás kezdetétől számított tíz évig kezeli, amennyiben doppingvétség elkövetése nem kerül megállapításra.

(6) Doppingvétség megállapítása esetén a nemzeti doppingellenes szervezet a (3) és (4) bekezdés szerinti adatokat a vizsgálat, illetve az előzetes felülvizsgálati eljárás kezdetétől kezeli, amelynek szükségességét négyévente felülvizsgálja.

(7) A doppingtilalom betartásának ellenőrzése, a doppingellenes tevékenység szabályairól szóló kormányrendelet szerinti vizsgálat lefolytatása és a tiltólistában szereplő tiltott szer vagy módszer kimutatása, a doppingellenőrzés részét képező eljárások lefolytatása, a doppingeljárásban kiszabott büntetések nyilvántartása érdekében a nemzeti doppingellenes szervezet a (2) bekezdés szerinti adatok mellett kezeli a versenyző azon egészségügyi adatait is, amelyek alapján dönt a doppingellenes tevékenység szabályairól szóló kormányrendelet szerinti tiltólistán szereplő tiltott szer vagy módszer versenyző által történő, gyógyászati célú alkalmazásának engedélyezéséről.

(8) A nemzeti doppingellenes szervezet a (7) bekezdés szerinti adatokat az engedélyezésről való döntés időtartama alatt, engedélyezés esetén az engedély kiadásától számított tíz évig kezeli.

(9) A sportszövetség, a sportköztestület és a sportpolitikáért felelős miniszter az e törvényben és a doppingellenes tevékenység szabályairól szóló kormányrendeletben foglalt doppingellenes feladatai ellátása érdekében, az ahhoz szükséges mértékben a (2) bekezdés szerinti adatokat, előzetes felülvizsgálati eljárásban, illetve doppingeljárásban való részvétele során a (3) és (4) bekezdés szerinti adatokat megismerheti. A sportszövetség, a sportköztestület és a sportpolitikáért felelős miniszter doppingeljárásban való részvétele során megismerheti a versenyző számára kiadott, (7) bekezdés szerinti engedély tartalmát, ha az a doppingeljárás során értékelésre kerül.

(10) Doppingvétség megállapítása esetén a sportszövetség, a sportköztestület és a sportpolitikáért felelős miniszter állami sportcélú támogatás nyújtása és folyósítása, valamint a doppingvétség megállapításához fűződő egyéb jogkövetkezmények alkalmazása során kezeli a (3) bekezdés 1., 2., 4., 8. és 18. pontja, valamint a (4) bekezdés a) pontja szerinti adatokat a doppingbüntetés lejártáig vagy – ha az későbbi – az állami sportcélú támogatás folyósításának megszűnését követő tíz évig.

(11) A doppingtilalom betartásának ellenőrzése, a doppingellenőrzés részét képező eljárások lefolytatása, a doppingeljárásban kiszabott büntetések nyilvántartása érdekében a nemzeti doppingellenes szervezet a (3), (4) és a (7) bekezdés szerinti adatokat harmadik országba továbbíthatja a doppingellenes tevékenység szabályairól szóló kormányrendelet szerinti nemzetközi doppingellenes szervezet részére, ha az adattovábbítás a személyes adatok harmadik országba való továbbítására vonatkozó előírásoknak megfelel.

Az amatőr sportolókra vonatkozó rendelkezések

5. §18 (1)19 Amatőr sportoló sportegyesület keretében tagként, illetve ha a sportszövetség vonatkozó szabályzata másként nem rendelkezik – a (4) bekezdésben meghatározottakra is figyelemmel – sportszerződés alapján, sportvállalkozás és az utánpótlás-nevelés fejlesztését végző alapítvány keretében pedig – amennyiben az ilyen alapítvány nem minősül egyúttal az e törvényben meghatározott sportiskolának is – sportszerződés alapján sportolhat. Köznevelési típusú sportiskola tanulója tanulói jogviszonya alapján is amatőr sportolónak minősülhet. A tanulói jogviszony szünetelése az amatőr sportoló versenyengedélyének érvényességét nem érinti.

(2) A sportszerződésben a sportszervezet és az amatőr sportoló megállapodnak a sporttevékenységgel kapcsolatos együttműködésük feltételeiről. A sportszerződésre a Polgári Törvénykönyv megbízási szerződésre vonatkozó rendelkezéseit20 az e törvényben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.

(3)21 A sportszerződést írásba kell foglalni. A sportszerződés csak határozott időre, kiskorú amatőr sportoló esetén legfeljebb 1 évre, nagykorú amatőr sportoló esetén legfeljebb 3 évre köthető. A sportszerződés – a sportszövetség vonatkozó szabályzatában meghatározottak szerint – egy versenyrendszer (bajnokság) időtartamára is köthető. A sportszerződés időtartama alatt annak lejártát követő időtartamra sportszerződés érvényesen nem köthető.

(4)22 A 18. életévét még be nem töltött sportolóval kötött sportszerződés csak a sportoló törvényes képviselőjének előzetes irásbeli beleegyezésével válik érvényessé.

(5)23 Az amatőr sportoló sporttevékenységéért attól a sportszervezettől, amellyel az (1) bekezdés szerint tagsági, szerződéses vagy tanulói jogviszonyban áll, valamint más természetes és jogi személytől díjazásban nem részesülhet. Ha a sportszövetség szabályzata a sportág jellegére és a nemzetközi szövetség követelményeire tekintettel másként nem rendelkezik, nem minősül ilyen díjazásnak,

a) az amatőr sportoló felkészüléssel és versenyzéssel összefüggő indokolt és igazolt költségeinek megtérítése, az ezzel kapcsolatos természetbeni juttatás, valamint a Gerevich Aladár-sportösztöndíjrendszer keretében kapott támogatás,

b) a kiemelkedő sportteljesítményért nyújtott eredményességi elismerés (pénzbeli elismerés, érem, ajándéktárgy stb.).

(6)24 A sportszövetség versenyszabályzatában határozza meg, hogy az amatőr sportoló milyen feltételekkel vehet részt hazai, illetve nemzetközi pénzdíjas versenyen, továbbá hivatásos, vegyes (nyílt) és amatőr versenyrendszerben.

(7)25 A tagsági viszony, a sportszerződés vagy a tanulói jogviszony létrejöttével az amatőr sportoló játékjogának használatát e jogviszony fennállásának időtartamára – figyelemmel a 7. § (1) és (2) bekezdésében foglaltakra – sportszervezetének ingyenesen átengedi.

6. §26 (1) Az amatőr sportoló a sportszövetség versenyrendszerében csak akkor vehet részt, ha versenyengedéllyel rendelkezik. A versenyengedélyt az amatőr sportoló

a) sportegyesület tagjaként vagy

b) a sportegyesülettel, a sportvállalkozással, a jogi személy nonprofit gazdasági társaságként működő sportiskolával, az utánpótlás-nevelés fejlesztését végző alapítvánnyal szerződéses jogviszonyban álló személyként vagy

c) a köznevelési típusú sportiskolával tanulói jogviszonyban álló személyként

kapja meg.

(2) A versenyengedély iránti kérelmet az amatőr sportoló

a) a sportszervezetén vagy

b) azon az utánpótlás-nevelés fejlesztését végző alapítványon keresztül, amellyel szerződéses jogviszonyban áll vagy

c) az iskolaként működő sportiskola tanulójaként, azon az oktatási intézményen keresztül, amellyel tanulói jogviszonyban áll vagy

d) a jogi személy nonprofit gazdasági társaságként működő sportiskola sportolójaként azon a nonprofit gazdasági társaságon keresztül, amellyel szerződéses jogviszonyban áll

nyújthatja be a sportszövetséghez.

7. §27 (1)28 Ha az amatőr sportoló sportszerződés alapján sportol, e szerződés fennállásának időtartama alatt csak a sportszervezete (jelen § alkalmazásában a továbbiakban: átadó sportszervezet) előzetes írásbeli hozzájárulásával igazolhat át ideiglenesen vagy véglegesen másik sportszervezethez (jelen § alkalmazásában a továbbiakban: átvevő sportszervezet). Az ideiglenes átigazolással (jelen § alkalmazásában a továbbiakban: kölcsönadás) vagy a végleges átigazolással az amatőr sportoló játékjogának használatát az átvevő sportszervezet szerzi meg. Az átadó sportszervezet – amennyiben azt a sportszövetség, szabályzatában foglaltak szerint lehetővé teszi – a hozzájárulás megadását költségtérítés fizetéséhez kötheti. A költségtérítés az amatőr sportoló kinevelésének ellenértéke, amely az adózás szempontjából szolgáltatásnyújtásnak minősül.

(2) A költségtérítés mértékét és fizetésének feltételeit a sportszövetség szabályzatban határozhatja meg, ennek hiányában a költségtérítés mértékére és fizetésének feltételeire az átadó és az átvevő sportszervezet egymás közötti megállapodása az irányadó.

(3) Ha az amatőr sportoló tagsági viszony alapján sportol, e jogviszony fennállásának időtartama alatt a sportszervezete előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül átigazolhat másik sportszervezethez, az átadó sportszervezet azonban – amennyiben azt a sportszövetség, szabályzatában foglaltak szerint lehetővé teszi – a játékjog használati jogának átruházásáért az (1) bekezdés szerinti költségtérítésre tarthat igényt.

(4) Az amatőr sportoló csak előzetes írásbeli hozzájárulásával igazolható át –ideiglenesen vagy véglegesen – más sportszervezethez. A sportoló a hozzájárulás megadását ellenérték fizetéséhez nem kötheti.

(5)29 18. életévét be nem töltött amatőr sportoló sporttevékenységével, igazolásával, illetve átigazolásával kapcsolatos szerződések kereskedelmi ügynök közvetítésével nem köthetők, az ezzel ellentétes megállapodás semmis.

A hivatásos sportolókra vonatkozó rendelkezések

8. § (1)30 A hivatásos sportoló a sportszervezettel kötött munkaszerződés vagy megbízási szerződés alapján fejti ki sporttevékenységét, feltéve, hogy a megbízási díj a számvitelről szóló törvény alapján bérköltségként kerül kifizetésre.

(2)31 A hivatásos sportoló sporttevékenységgel összefüggő munkaviszonyára a Munka Törvénykönyvéről szóló törvényt (a továbbiakban: Mt.) az alábbi eltérésekkel kell alkalmazni:

a) a munkaszerződés csak határozott időtartamra köthető,

b) próbaidő nem köthető ki,

c)32

d) a hivatásos sportoló munkaszüneti napokon is rendszeresen foglalkoztatható. Munkaidőkeret alkalmazása esetén a felek eltérő megállapodása hiányában a pihenőnap legfeljebb hathavonta – részben vagy egészben – összevontan is kiadható. A munkaidő legfeljebb hathavi keretben is meghatározható a munkaszerződésben szereplő napi munkaidő alapulvételével,

e)33 a hivatásos sportoló csak a munkáltató előzetes írásbeli hozzájárulásával létesíthet sporttevékenységgel össze nem függő további munkavégzésre irányuló jogviszonyt. Sporttevékenység folytatására sportágában – ide nem értve a nemzeti válogatott keretben megbízási szerződéssel történő szereplést – további munkavégzésre irányuló jogviszonyt nem létesíthet, más sportágban való sporttevékenységre vonatkozó további munkavégzésre irányuló jogviszony létesítéséhez a munkáltató előzetes írásbeli hozzájárulása szükséges,

f)34 a hivatásos sportolónak a nemzeti válogatott keretben történő szereplésére – ha az nem megbízási szerződés alapján történik – az Mt. munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatásra vonatkozó szabályait kell alkalmazni azzal, hogy a munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatáshoz a hivatásos sportoló előzetes hozzájárulása szükséges. A munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatás összes időtartama egy naptári éven belül 44 munkanapnál vagy háromszázötvenkét óránál hosszabb is lehet,

g)35 a hivatásos sportoló csak a játékjog használati jogának ideiglenes átadása esetén foglalkoztatható a munkaszerződéstől eltérően más sportszervezetnél. A munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatás időtartama ebben az esetben egy naptári éven belül 44 munkanapnál vagy háromszázötvenkét óránál hosszabb is lehet.

(3) A hivatásos sportolóval kötött munkaszerződés csak akkor jön létre, ha az Mt.-ben foglalt kötelező tartalmi elemeken túlmenően tartalmazza a munkavégzés módjára, a munka- és pihenőidőre, a szabadság kiadására, valamint a munka díjazására vonatkozó megállapodást.

(4)36 Semmis az a szerződés, amellyel a sportszervezet a hivatásos sportoló részére a sporttevékenységére kötött munkaszerződésben vagy megbízási szerződésben foglaltakon túl anyagi előnyt biztosít.

(5)37 A hivatásos sportolónak a munkaviszony vagy megbízási jogviszony keretében kifejtett sporttevékenysége során történt balesete üzemi balesetnek minősül. A munkáltató vagy a megbízó köteles a hivatásos sportoló javára élet- és sportbaleset-biztosítást kötni. A válogatott keretben eltöltött időszak alatti biztosítási jogviszonnyal kapcsolatos részletes szabályokat – figyelemmel a 3. § (4) bekezdésére – a sportszövetség határozza meg.

(6)38 Ha a köztartozás fennállása miatt vagy más okból a sportszervezet nem indulhat a versenyrendszerben (bajnokságban), vagy abból utóbb kizárják, ez a munkáltató, a megbízó súlyos szerződésszegésének minősül, és ezért a munkaviszonyt, a megbízási jogviszonyt a sportoló azonnali hatályú felmondással is megszüntetheti. A felmondás után a sportoló – függetlenül az esetleges átigazolási időszaktól – azonnal igazolhatóvá válik. Ezt a szabályt kell megfelelően alkalmazni a sportszerződéssel rendelkező amatőr sportolókra is.

9. § (1) A hivatásos sportolónak hivatásos sportolói versenyengedéllyel kell rendelkeznie. A versenyengedélyt a sportszövetség a hivatásos sportoló kérelmére adja ki.

(2)39 Hivatásos versenyengedély csak hivatásos sportolói munkaszerződéssel vagy hivatásos sportolói megbízási szerződéssel rendelkező versenyző részére állítható ki.

(3)40 A hivatásos sportoló játékjogának használatát a sportszervezettel kötött munkaszerződésben vagy megbízási szerződésben a jogviszony fennállásának időtartamára ruházza át a sportszervezetre. A játékjog használatának sportszervezet részére való biztosítása a hivatásos sportoló igazolásának minősül, amelyet a sportszervezetnek a sportszövetség részére – a sportszövetség szabályzatában megállapított módon – be kell jelentenie. A sportszövetség az igazolást nyilvántartásba veszi. A játékjog használatáért a hivatásos sportoló a munkaszerződésben vagy a megbízási szerződésben megállapított külön ellenértékre tarthat igényt.

(4)41 A munkaszerződés vagy a megbízási szerződés időtartamának lejártával, illetve a munkaszerződés vagy a megbízási szerződés jogszerű megszűnése esetén a játékjog használati joga ingyenesen visszaszáll a hivatásos sportolóra. Az ezzel ellentétes megállapodás semmis.

(5) Semmis az a szerződés, amely a játékjog mint személyhez fűződő vagyoni értékű jog elidegenítésére vagy megterhelésére irányul. Ez a rendelkezés az amatőr sportoló játékjogára is irányadó.

10. § (1)42 A munkaszerződés vagy a megbízási szerződés fennállása alatt a játékjog használati jogát megszerző sportszervezet – a hivatásos sportoló előzetes írásbeli hozzájárulásával – ezt a használati jogot ideiglenesen vagy véglegesen másik sportszervezetre átruházhatja (átigazolás). A hozzájárulás megadásáért a hivatásos sportoló az átruházó sportszervezettől a megállapodásuk szerinti ellenértékre tarthat igényt.

(2)43 Az (1) bekezdés szerinti ideiglenes átigazolás a hivatásos sportoló munkaszerződését vagy megbízási szerződését nem érinti, azt a 8. § (2) bekezdés g) pontja figyelembevételével az Mt. szerinti munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatásnak kell tekinteni. Végleges átigazolás esetén új munkaszerződést vagy megbízási szerződést kell kötni.

(3) A játékjog használatának (1) bekezdés szerinti ideiglenes vagy végleges átruházásáért a sportszervezet a másik sportszervezettől ellenértékre tarthat igényt, amelynek mértékét a két sportszervezet közötti megállapodás határozza meg. E megállapodást írásba kell foglalni, és be kell jelenteni a sportszövetségnek, amely az átigazolást nyilvántartásba veszi.

11. § (1)44 A hivatásos sportoló igazolásával, illetve átigazolásával kapcsolatos közvetítői jutalék, valamint a (3) bekezdés szerint a sportszövetségnek fizetendő hozzájárulások kivételével semmis minden olyan megállapodás, amely a hivatásos sportolón, illetve a használati jogot ideiglenesen vagy véglegesen átruházó sportszervezeten kívül másnak biztosít részesedést a játékjog használati jogának átruházásáért fizetett ellenértékből.

(2)45

(3) A játékjog használati jogának sportoló általi átruházása esetén az igazoló sportszervezet az igazolásért az általa a sportolónak fizetett ellenérték; valamint a használati jog sportszervezetek közötti ideiglenes vagy végleges átruházása esetén a sportszervezetek közötti megállapodásban megjelölt sportszervezet – ha a megállapodásban külön nem került megjelölésre, akkor az átvevő sportszervezet – az átigazolásért fizetett ellenérték:

a) egy százalékának megfelelő összeget köteles a sportszövetségnek befizetni, valamint

b) négy százaléknak megfelelő összeget köteles az utánpótlás-nevelést támogató sportszövetségi alapba befizetni.

A sportszakember jogállása

11/A. §46 (1) A sportszakember – a 77. § p) pontjára figyelemmel – az a természetes személy, aki a sportoló felkészítésével és versenyeztetésével, vagy egyébként a sportoló sporttevékenysége gyakorlásának biztosításával kapcsolatban – közvetlenül vagy közvetett módon – munkaviszony vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony alapján sportszakmai tevékenységet végez.

(2) A sportszakember – a felek erre vonatkozó kifejezett megállapodása alapján a szakmai tevékenységét ingyenesen kifejtő sportszakember kivételével – a sportszakmai tevékenysége ellenértékeként, a szakmai tevékenységéhez és az általa felkészített sportoló vagy csapat által elért eredményekhez igazodó mértékben díjazásra jogosult. A sportszakember ezen kívül igényelheti a sportszervezetétől vagy – amennyiben a sportszakembert a sportszövetség foglalkoztatja – a sportszövetségétől az eredményes szakmai tevékenységhez szükséges képzési, továbbképzési lehetőség biztosítását. A sportszakember köteles részt venni a sportszövetség által – a sport területén képesítéshez kötött tevékenységek gyakorlásának szabályairól rendelkező kormányrendeletben meghatározottak szerint – szervezett kötelező továbbképzésben.

(3) A sportszakember szakmai tevékenységét a tisztességes játék (fair play) elvei szerint köteles végezni, aminek keretében tartózkodni köteles különösen:

a) a – 4. §-ban foglaltakra is figyelemmel, a doppingellenes tevékenységről szóló kormányrendeletben meghatározottak szerint – doppingvétséget vagy büntetőjogi felelősségre vonást megalapozó magatartások elkövetésétől,

b) a verseny, mérkőzés eredményének tiltott eszközökkel, módszerekkel történő befolyásolásától, a fogadási csalástól,

c) a verseny, mérkőzés biztonságos megrendezését veszélyeztető, a nézők viselkedését a sportrendezvény rendjének fenntartása szempontjából hátrányosan befolyásoló viselkedéstől.

A sportfegyelmi felelősség

12. §47 (1) A sportszövetség – a (2) bekezdésben foglaltakra is figyelemmel – sportfegyelmi eljárást folytat le a versenyzővel, illetve a sportszakemberrel szemben, ha a sportszövetség verseny-, igazolási (nyilvántartási) és átigazolási, illetve egyéb szabályzataiban foglalt kötelezettségeit vétkesen megszegi.

(2) A versenyzővel, illetve a sportszakemberrel szemben az e törvényben a sportfegyelmi felelősségre vonatkozó rendelkezések alkalmazásával – a doppingellenes tevékenység szabályairól szóló kormányrendeletben meghatározott eltérésekkel a sportfegyelmi felelősségről szóló kormányrendeletben foglaltak szerint – a doppingellenes tevékenység szabályairól szóló kormányrendeletben meghatározott doppingbizottság doppingeljárást folytat le, ha a versenyző vagy a sportszakember a sportszövetség doppingellenes szabályzatában foglalt kötelezettségeit – a (3) bekezdésben foglaltakra is figyelemmel – vétkesen megszegi.

(3) A versenyző és a sportszakember által elkövethető egyes doppingvétségeket, valamint a doppingvétség elkövetése esetén kiszabható doppingbüntetések típusát és mértékét a doppingellenes tevékenység szabályairól szóló kormányrendelet határozza meg. Ha a versenyző szervezetéből származó mintában – a doppingellenes tevékenységről szóló kormányrendeletben meghatározottak szerint – jelen van a tiltólistán szereplő tiltott szer, annak származéka vagy markerje, akkor a versenyzőt, ezért a doppingvétségért a felelősség vétkességtől függetlenül terheli. A versenyzővel szemben az eltiltás büntetés nem alkalmazható, ha a doppingeljárás során bizonyítja, hogy még gondatlanság sem terheli a doppingvétség elkövetésében, továbbá igazolja, hogy a tiltott szer milyen módon került a szervezetébe.

(4) A versenyzőre, illetve a sportszakemberre sportfegyelmi vagy doppingbüntetésként:

a) szóbeli figyelmeztetés,

b) írásbeli megrovás,

c) sportszövetség által adott kedvezmények legfeljebb egy év időtartamra történő megvonása (csökkentése),

d) pénzbüntetés

szabható ki.

(5) A versenyzőre a (4) bekezdésben foglaltakon kívül:

a) a sportszövetség versenyrendszerében szervezett, vagy a sportszövetség, sportszervezet versenynaptárában egyébként szereplő versenyen, és sportszervezet, sportszövetség által szervezett edzésen, edzőtáborban való részvételtől történő – akár végleges időtartamú – eltiltás,

b) az igazolási (nyilvántartási) és az átigazolási, valamint a doppingellenes szabályok megsértése esetén az ideiglenes vagy végleges átigazolásból legfeljebb két évre történő kizárás

fegyelmi vagy doppingbüntetés is kiszabható.

(6) A sportszakemberre a (4) bekezdésben foglaltakon kívül a sportszakmai tevékenységtől – akár végleges időtartamú – eltiltás büntetés is kiszabható.

(7) A pénzbüntetés mértéke a hivatásos sportoló sporttevékenységből, illetve a sportszakember szakmai tevékenységből származó éves nettó átlagjövedelmének tizenkét havi összegét nem haladhatja meg. Amatőr sportolóra, vagy ingyenes megbízási szerződés alapján tevékenykedő sportszakemberre pénzbüntetés nem szabható ki. A pénzbüntetés a (4) bekezdés c) pontjában, illetve az (5)–(6) bekezdésben meghatározott fegyelmi vagy doppingbüntetésekkel együtt is kiszabható, egyébként a fegyelmi vagy doppingbüntetések együttesen nem alkalmazhatók.

13. § (1)48 Sportfegyelmi eljárást kell lefolytatni a sportszervezettel szemben, ha a sportszövetség alapszabályában, illetve más szabályzataiban meghatározott előírásokat megszegi.

(2) A sportszövetség a sportfegyelmi eljárást tagjaival, illetve az általa kiírt vagy szervezett versenyen (versenyrendszerben) részt vevő sportszervezettel szemben folytathatja le.

(3)49 Sportszervezetre – a sportág jellegére figyelemmel – sportfegyelmi büntetésként:

a) írásbeli figyelmeztetés,

b) a sportszövetség által adható juttatások csökkentése (megvonása),

c) a rendezői létszám felemelésére kötelezés,

d) sportszövetségi ellenőr fogadására és eljárási költségeinek viselésére kötelezés,

e)50 a sportrendezvény nézők nélkül, zárt sportlétesítményben történő megtartásának előírása vagy szektor lezárásának elrendelése, mindkettő legfeljebb tizenkét havi időtartamra,

f)51 a pályaválasztási jog legfeljebb tizenkét hónapra történő megvonása,

g) a mérkőzés eredményének megsemmisítése, bajnoki pontok levonása,

h) büntetőpontok megállapítása,

i) nemzetközi sportrendezvényen történő részvételtől eltiltás, legfeljebb kétévi időtartamra,

j) sportoló igazolásához (átigazolásához) való jog megvonása, legfeljebb kétévi időtartamra,

k) a versenyrendszer alacsonyabb osztályába sorolás, abban az esetben, ha az adott versenyrendszerben (hivatásos, vegyes, amatőr) van alacsonyabb osztály,

l)52 meghatározott számú versenyből vagy a – hivatásos, vegyes vagy amatőr – versenyrendszerből, bajnokság egészéből történő – akár végleges időtartamú – kizárás,

m) a sportszövetségi eljárás költségeinek viselésére kötelezés,

n) a sportszövetségből kizárás legfeljebb egy évre,

o) legfeljebb ötvenmillió forint pénzbüntetés,

p)53 névre szóló jegyértékesítés alkalmazására kötelezés

szabható ki.

(4)54 A pénzbüntetés a (3) bekezdés b)–m) és p) pontjában meghatározott fegyelmi büntetésekkel együtt is alkalmazható. A c), d), m) és p) pontban meghatározott büntetések egymással és bármely más büntetéssel együtt is alkalmazhatók. A g) és h) pontban megállapított büntetések egymással és az i), illetve j) pontban meghatározott büntetésekkel együtt is alkalmazhatók.

14. § (1) A sportfegyelmi eljárást első fokon a sportszövetség sportfegyelmi bizottsága, vagy a sportszövetség sportfegyelmi szabályzata alapján a sportszövetség területi szervezeti egységének vagy tagozatának sportfegyelmi bizottsága, másodfokon a sportszövetség sportfegyelmi szabályzatában meghatározott fellebbviteli szerv (elnökség vagy fellebbviteli bizottság) folytatja le. A másodfokon hozott határozat a kézbesítésével végrehajtható. A sportszövetség versenyein történő részvételtől és a sportszakmai tevékenységtől való eltiltás fegyelmi büntetést az elsőfokú fegyelmi bizottság a másodfokú határozat meghozataláig azonnal végrehajthatóvá nyilváníthatja.

(2)55 A sportszövetség által a versenyzővel szemben a 12. § (4) bekezdés d) pontja és (5) bekezdése alapján, a sportszakemberre a 12. § (4) bekezdés d) pontja és (6) bekezdése alapján, továbbá a sportszervezetre a 13. § (3) bekezdés b), e), f), i)–l), n) és o) pontja alapján kiszabott másodfokú fegyelmi büntetéssel szemben a határozat kézbesítésétől számított 30 napos jogvesztő határidővel az érintett keresettel bírósághoz vagy a választottbírósághoz fordulhat.

(2a)56 Nemzetközi minősítésű sportoló doppingellenes jogerős sportfegyelmi büntetéssel szemben kizárólag a CAS-hoz fordulhat.

(3) A sportfegyelmi felelősségre, a sportfegyelmi eljárásra és a sportfegyelmi büntetésekre vonatkozó részletes szabályokat a Kormány rendeletben állapítja meg. A sportszövetségnek – e törvény és a külön jogszabály alapján – sportfegyelmi szabályzatban kell meghatároznia a sportszövetség sportfegyelmi eljárásának részletes szabályait.

II. Fejezet

A SPORTSZERVEZETEK JOGÁLLÁSA

A sportszervezetek típusai

15. § (1)57 Sportszervezetek a sportegyesületek, a sportvállalkozások, a sportiskolák, valamint az utánpótlás-nevelés fejlesztését végző alapítványok.

(2) A sportszervezetekre vonatkozó szabályokat megfelelően alkalmazni kell:

a) a nemzeti válogatott sportolók, illetve válogatott csapatok (keretek) működése kapcsán a nemzeti válogatottakat működtető sportszövetségekre,

b) a fogyatékosok sportja, illetve a szabadidősport területén működő azon sportszövetségekre, amelyek keretében sportolók közvetlenül – a sportszövetség alapszabályában biztosított lehetőség alapján – sporttevékenységet fejtenek ki,

c)58

(3)59

15/A. §60 (1) A sportakadémia olimpiai sportágban működő olyan sportszervezet, amely a sportakadémiai minősítés megszerzéséről és a sportakadémia működéséről szóló kormányrendeletben meghatározott feltételeknek megfelel és az erre vonatkozó igazolással rendelkezik.

(2) A sportakadémia sportágspecifikus, kiemelkedően magas színvonalú utánpótlás-nevelési, képzési, sporttudományos, sportegészségügyi, infrastrukturális és sportmenedzsment feltételeket és szolgáltatásokat biztosít, gondoskodik a tehetségkiválasztásról, -gondozásról és -fejlesztésről. A sportakadémia megteremti a versenyzők magas szintű sportszakmai felkészítésének, versenyeztetésének feltételeit, továbbá szervezi a sportolók sporttevékenységgel összefüggő és tanulmányi kötelezettségeinek teljesítését segítő körülmények rendelkezésre állását.

(3) A sportakadémia állami sportcélú támogatásban részesíthető.

A sportegyesület

16. §61 (1) Sportegyesület – az e törvényben megállapított eltérésekkel – az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló törvény62 (továbbiakban: Civil tv.) és a Polgári Törvénykönyv63 szabályai szerint működő olyan egyesület, amelynek alaptevékenysége a sporttevékenység szervezése, valamint a sporttevékenység feltételeinek megteremtése.

(2)64 A sportegyesület a magyar sport hagyományos szervezeti alapegysége, a versenysport, a tehetséggondozás, az utánpótlás-nevelés és a szabadidősport műhelye. Sportegyesület – az állami sportcélú támogatásokról szóló kormányrendeletben meghatározott feltételek teljesülése esetén – közvetlenül is részesíthető állami támogatásban. A sportszakmai szempontból kiemelt, utánpótlás-nevelési, illetve felnőtt korosztályok felkészítését több sportágban egyaránt végző – az állami sportcélú támogatásokról szóló kormányrendeletben meghatározott feltételeknek megfelelő – sportegyesülettel – ideértve az egyesületi jellegű sportiskolát is – kiemelt sportegyesületként (egyesületi jellegű sportiskolaként) a sportpolitikáért felelős miniszter olimpiai, paralimpiai, siketlimpiai ciklusokra szóló megállapodást köthet.

(3) Az egyesületekről vezetett bírósági nyilvántartásban a sportegyesület sportegyesületi jellegét kifejezetten fel kell tüntetni.

17. § (1) Sportegyesület:

a)65 közgyűlését (küldöttgyűlését) évente legalább egyszer össze kell hívni, amelyen meg kell tárgyalnia éves pénzügyi tervét, illetve az előző éves pénzügyi terv teljesítéséről szóló, a számvitelről szóló törvény66 rendelkezései szerint készített beszámolót,

b) sporttal össze nem függő tevékenységet, valamint sporttevékenységével összefüggő kereskedelmi tevékenységet (ideértve a sportegyesület vagyoni értékű jogainak hasznosítását is) csak kiegészítő tevékenységként folytathat. A sportlétesítmények használata, illetve működtetése – e rendelkezés alkalmazásában – a sportegyesület alaptevékenységének minősül.

(2) A sportegyesület a szakosztályát, illetve más szervezeti egységét alapszabályában foglalt felhatalmazás alapján közgyűlési határozattal jogi személlyé nyilváníthatja.

(3) A jogi személlyé nyilvánított szakosztály, illetve más szervezeti egység:

a) a jogi személyiségét a bírósági nyilvántartásba történő bejegyzéssel szerzi meg,

b)67 nevét, székhelyét, képviselőjének nevét és lakóhelyét a bíróság külön alszámon tartja nyilván.

(4) A sportegyesület jogutód nélküli megszűnése esetén a szakosztály jogi személyisége is megszűnik. A jogi személy szakosztály kötelezettségeiért a sportegyesület kezesi felelősséggel tartozik.

(5)68 A sportegyesület alapszabálya vagy a jogvitában érintett személyek megállapodása a tagsági jogviszonyból, továbbá a sportegyesület vagy önálló jogi személy szervezeti egységei és a tagok egymás közötti jogviszonyából eredő jogvitákra a választottbíróság eljárását kötheti ki.

(6)69 A sportegyesület bírósági feloszlatása esetén a hitelezők kielégítése után fennmaradó vagyon állami tulajdonba kerül, és azt a sportpolitikáért felelős miniszter által vezetett minisztérium költségvetésében az utánpótlás-nevelés támogatására kell fordítani.

(7)70 A sportegyesületnek a bírósági nyilvántartásból való törlésére akkor kerülhet sor, ha a sportpolitikáért felelős miniszter igazolja, hogy a sportegyesület az állami sportcélú támogatás felhasználásával e törvényben, valamint az államháztartás működésére vonatkozó jogszabályokban foglaltaknak megfelelően elszámolt, vagy azt, hogy a sportegyesület állami sportcélú támogatásban nem részesült.

A sportvállalkozás

18. § (1)71 Sportvállalkozásnak minősül az a gazdasági társaság, amelynek a cégnyilvántartásról, a cégnyilvánosságról és a bírósági cégeljárásról szóló törvény72 alapján a cégjegyzékbe bejegyzett tevékenysége sporttevékenység, továbbá a gazdasági társaság célja sporttevékenység szervezése, valamint a sporttevékenység feltételeinek megteremtése egy vagy több sportágban.

(2)73 Sportvállalkozás korlátolt felelősségű társasági, illetve részvénytársasági formában alapítható, illetve működhet a gazdasági társaságokról szóló törvény74 szabályai szerint.

(3) A fogyatékosok sportja, illetve a szabadidősport területén sporttevékenység közhasznú társaság keretében is szervezhető.

III. Fejezet

AZ ORSZÁGOS SPORTÁGI SZAKSZÖVETSÉGEK
ÉS MÁS SPORTSZÖVETSÉGEK

A sportszövetségek típusai

19. § (1)75 A sportszövetségek meghatározott sporttevékenységek körében a sportversenyek szervezésére, a tagok érdekvédelmére és a részükre való szolgáltatásokra, valamint a nemzetközi kapcsolatok lebonyolítására létrehozott, jogi személyiséggel és önkormányzattal rendelkező, a Civil tv. és a Polgári Törvénykönyv alapján – az e törvényben foglalt eltérésekkel – különös formában működő egyesületek.

(2)76 Az országos sportági szakszövetségekre és a nemzetközi sportszövetségekre a sportszövetségekre vonatkozó rendelkezéseket az e törvényben meghatározott eltérésekkel kell alkalmazni.

(3)77 A sportszövetségek típusai a (2) bekezdésben foglaltakra is figyelemmel:

a) országos sportági szakszövetségek,

b) sportági szövetségek,

c) szabadidősport szövetségek,

d) fogyatékosok sportszövetségei,

e) diák- és egyetemi-főiskolai sport sportszövetségei,

f) nemzetközi sportszövetségek.

(4) A sportszövetség sportszövetségi jellegét és típusát a bírósági nyilvántartásban fel kell tüntetni.

(5)78 A sportszövetségre megfelelően alkalmazni kell a Cstv.79 szabályait. Csőd- vagy felszámolási eljárás lefolytatása esetén a sportszövetség bírósági nyilvántartási adatai között be kell jegyezni a csőd- vagy felszámolási eljárás kezdő időpontját és befejezését, a felszámoló, felszámolóbiztos nevét, székhelyét és levelezési címét.

(6)80 A sportszövetségnek a bírósági nyilvántartásból való törlésére akkor kerülhet sor, ha a sportpolitikáért felelős miniszter igazolja, hogy a sportszövetség az állami sportcélú támogatás felhasználásával e törvényben, valamint az államháztartás működésére vonatkozó jogszabályokban foglaltaknak megfelelően elszámolt vagy azt, hogy a sportszövetség állami sportcélú támogatásban nem részesült.

(7)81

(7a)82 A sportszövetség bírósági nyilvántartás szerint képviseletre jogosult vezető tisztségviselői nem minősülnek a Civil tv. 53/A. §-a alkalmazásában kötelezettnek.

(8)83 Az országos sportági szakszövetségeket megillető, valamint terhelő jogokra és kötelezettségekre vonatkozó szabályokat megfelelően alkalmazni kell az olimpiai események vonatkozásában az olimpiai nemzeti válogatott keretek (a továbbiakban: olimpiai csapat) működése kapcsán a Magyar Olimpiai Bizottságra (a továbbiakban: MOB), a paralimpiai játékok vonatkozásában a paralimpiai nemzeti válogatott keretek (a továbbiakban: paralimpiai csapat) működése kapcsán a Magyar Paralimpiai Bizottságra (a továbbiakban: MPB), valamint a Világjátékok Nemzetközi Szövetsége Világjátékai és a Nemzetközi Sportszövetségek Szövetségének Világjátékai vonatkozásában a nemzeti válogatott keretek működése kapcsán a Nemzeti Versenysport Szövetségre (a továbbiakban: NVESZ).

19/A. §84 (1) Az országos sportági szakszövetség a sportoló sporttevékenysége feltételeinek és a sportág rendeltetésszerű működésének biztosítása, a sportág versenyrendszerének és versenyeinek szervezése, a nemzeti válogatott keretek működtetése és a sportolók nemzetközi sporteseményeken való részvétele érdekében, valamint a 19. § (8) bekezdés szerinti esetben a MOB, az MPB, valamint az NVESZ a nemzeti válogatott keretek működtetése és a sportolók nemzetközi sporteseményeken való részvétele érdekében az e törvényben és a végrehajtására kiadott, valamint az államháztartás működésére vonatkozó jogszabályokban meghatározott feladatai végrehajtásához kezeli a sportoló 3. § (3) bekezdés a)–f) pontja szerinti adatait.

(2) Az országos sportági szakszövetség és az (1) bekezdés szerinti sportköztestület a sportoló egészségének védelme érdekében, a 3. § (4) bekezdése végrehajtásához kezeli a sportoló sportegészségügyi ellenőrzésének adatait tartalmazó sportorvosi engedély vagy a 3. § (4) bekezdés szerinti háziorvosi igazolás tartalmát.

(3) Az országos sportági szakszövetség az (1) és (2) bekezdés szerinti adatokat a versenyengedély nyilvántartásának időtartama alatt, valamint a rajtengedély kiadásától számított négy évig kezeli.

(4) Az (1) bekezdés szerinti sportköztestület az (1) és (2) bekezdés szerinti adatokat azok megismerésétől számított 5 évig kezeli.

Az országos sportági szakszövetség

20. § (1)85 Az országos sportági szakszövetség (a továbbiakban: szakszövetség) olyan sportszövetség, amely sportágában kizárólagos jelleggel az e törvényben, valamint más jogszabályokban meghatározott feladatokat lát el és e törvényben megállapított különleges jogosítványokat gyakorol. A szakszövetség jogi személy.

(2)86 A szakszövetség nyilvántartott tagsággal rendelkező szervezet, amelyet a sportág versenyrendszerében részt vevő sportszervezetek hozhatnak létre. A sportág versenyrendszerében részt vevő sportszervezetek tagként való felvétele a szakszövetségbe nem tagadható meg, ha azok a szakszövetség alapszabályát magukra nézve kötelezőnek fogadják el.

(3)87 A szakszövetségre – amennyiben e törvény eltérően nem rendelkezik – a Civil tv. és a Polgári Törvénykönyv egyesületekre vonatkozó szabályait kell megfelelően alkalmazni. Egy sportágban csak egy szakszövetség működhet. A szakszövetség közvetlenül is részesíthető állami támogatásban.

(4) Szakszövetség csak olyan sportágban hozható létre:

a) amely a Nemzetközi Olimpiai Bizottság által elismert sportág, vagy

b)88 amelyben a sportág nemzetközi szövetségét felvették a Nemzetközi Sportszövetségek Szövetségébe (Global Association of International Sports Federations, a továbbiakban: GAISF).

(5)89 Szakszövetségnek a (4) bekezdésben foglaltakon túlmenően csak olyan sportszövetség minősülhet,

a) amelynek legalább tíz, az adott sportágban tevékenykedő sportszervezet a tagja,

b) amely legalább három éve folyamatosan országos versenyrendszert (bajnokságot) működtet,

c) amelynek versenyrendszerében rendszeresen legalább száz fő, sportági versenyengedéllyel rendelkező sportoló vesz részt, és

d) amely – ha nem a Nemzetközi Olimpiai Bizottság által elismert sportágban működik – a (4) bekezdés b) pontja szerinti sportági nemzetközi szövetség tagja.

21. § (1)90 A szakszövetséget a Fővárosi Törvényszék hatáskörrel és kizárólagos illetékességgel külön jogi személy típusként veszi nyilvántartásba.

(2)91 A szakszövetség jogosult elnevezésében a „magyar” megjelölés, továbbá Magyarország címerének és zászlajának használatára. A szakszövetség a Civil tv. szabályai alapján közhasznú szervezetnek minősíthető.

22. § (1) A szakszövetség alapvető feladata:

a)92 szabályzatok kiadásával biztosítani a sportág rendeltetésszerű és a nemzetközi sportszövetsége szabályzatainak megfelelő működését,

b) a sportág nemzetközi szabályaival összhangban kialakítani a sportág versenyrendszerét, e versenyrendszer alapján szervezni a sportág versenyeit (pl. megrendezni az országos bajnokságot, a magyar kupát stb.), meghatározni a sportág hazai versenynaptárát és nemzetközi versenyeken, mérkőzéseken való részvételét,

c) részt venni a sportág nemzetközi szövetségének munkájában, szervezni a sportág részvételét a nemzetközi sportkapcsolatokban,

d) működtetni a nemzeti válogatott kereteket, elősegíteni a sportágához tartozó sportolók részvételét a nemzetközi sporteseményeken,

e) meghatározni a sportág stratégiai fejlesztési koncepcióit (ideértve az utánpótlás-nevelés fejlesztését is) és gondoskodni ezek megvalósításáról,

f)93 képviselni a sportág érdekeit az állami szervek, a sportköztestületek, a többi sportszövetség, más egyesületek, szövetségek előtt, valamint a nemzetközi sportéletben,

g) az alapszabályában meghatározott módon szolgáltatásokat nyújtani tagjainak, közreműködni a tagok közötti viták rendezésében, elősegíteni a sportágában működő sportszakemberek képzését és továbbképzését,

h) meghatározni a sportág utánpótlás-fejlesztési koncepcióját és gondoskodni annak végrehajtásáról,

i)94 a 23. § (1) bekezdés d) pontja szerinti szabályzatában meghatározottak alapján ellenőrizni az adott sportág versenyrendszerében szervezett, vagy versenynaptárában egyébként szereplő sportrendezvények biztonságos lebonyolítását,

j)95 nyertes pályázat esetén a kiemelt nemzetközi sportrendezvények magyarországi megrendezésével összefüggő állami feladatok ellátásában való közreműködés.

(2) A szakszövetség ellátja az alapszabályában, a sportága nemzetközi szövetségének szabályzataiban, illetve a jogszabályokban meghatározott feladatokat. Ennek keretében különösen:

a)96 gondoskodik a sportágában a versenyzők nyilvántartásáról, igazolásáról, átigazolásáról,

b) megadja vagy megtagadja a sportági nemzetközi szövetsége, illetve a külföldi sportszövetség által megkívánt hozzájárulást magyar versenyzők külföldi, valamint a külföldi versenyzők Magyarországon történő versenyzéséhez,

c) a versenyszabályzatot, illetve a sportág egyéb szabályzatait megszegő versenyzőkkel, sportszakemberekkel és sportszervezetekkel szemben az e törvényben és a külön jogszabályban meghatározottak szerint sportfegyelmi jogkört gyakorol,

d) érvényesíti a doppingtilalmat,

e) meghatározza a sportlétesítmények használatával, illetve a sporteseményekkel kapcsolatos sportági követelményeket,

f)97 a társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény (a továbbiakban: Tao.) 4. § 41. pontja szerinti látvány-csapatsportban működő szakszövetség az a)–e) pontban meghatározott feladatok mellett

fa) a Tao. 22/C. § (1) bekezdés b)–d) pontjában meghatározott támogatás igénybevételére jogosult szervezet kérelme esetén dönt a Tao. 4. § 44. pontjában és 22/C. §-ában meghatározott támogatás feltételét képező sportfejlesztési program, valamint a Tao. 22/C. § (9a) bekezdés szerinti sportfejlesztési program jóváhagyásáról,

fb) a Tao. 22/C. § (1) bekezdés b)–d) pontjában meghatározott támogatás igénybevételére jogosult szervezet kérelme esetén igazolja a támogatások igénybevételére vonatkozó jogosultságot, valamint kiállítja az adókedvezményekre jogosító, a Tao. 22/C. §-a szerinti támogatási igazolást,

fc)98 a Tao. 22/C. § (1) bekezdés c) pontjában meghatározott támogatás igénybevételére jogosult szervezet vonatkozásában – kivéve a Tao. 22/C. (9a) bekezdés szerinti esetet – kezdeményezi a sportpolitikáért felelős miniszternél a Tao. 22/C. § (6) bekezdés a) és d) pontjában meghatározott jelzálogjognak az állam javára történő bejegyeztetését az ingatlan-nyilvántartásba,

fd) az fa) és fb) alpontban meghatározott feladatai ellátása során kapcsolatot tart a sportpolitikáért felelős miniszterrel, ennek keretében a kérelem elbírálását követő 8 napon belül tájékoztatja a sportpolitikáért felelős minisztert az általa kiadott támogatási igazolásokról,

fe) a Tao. 22/C. § (1) bekezdés b)–d) pontjában meghatározott támogatás igénybevételére jogosult szervezet vonatkozásában – kivéve a Tao. 22/C. § (9a) bekezdés szerinti esetet – ellenőrzi a Tao. 4. § 44. pontjában és 22/C. §-ában meghatározott támogatás rendeltetésszerű felhasználását, a támogatással megvalósuló beruházásokkal érintett sportcélú ingatlanok és a támogatásból megvalósuló tárgyi eszköz felújítások sportcélú hasznosításának fenntartását,

ff)99 az fe) alpontban meghatározott feladata ellátása során a Tao. 22/C. § (1) bekezdés b) és d) pontjában meghatározott támogatás igénybevételére jogosult szervezet vonatkozásában – kivéve a Tao. 22/C. § (9a) bekezdés szerinti esetet – dönt az elszámolás elfogadásáról, részbeni elfogadásáról vagy elutasításáról, a Tao. 22/C. § (1) bekezdés c) pontjában meghatározott támogatás igénybevételére jogosult szervezet vonatkozásában – kivéve a Tao. 22/C. § (9a) bekezdés szerinti esetet – összesítő elszámolást készít az ellenőrzés eredményéről az ellenőrzést követő 8 napon belül a sportpolitikáért felelős miniszter részére,

fg) a látvány-csapatsportok támogatásával összefüggő adatszolgáltatási tevékenységet végez,

fh)100 ellátja a Tao. 24/A. § (20) bekezdésében meghatározott igazolás kiállításával összefüggő feladatokat,

fi)101 a Tao. 22/C. § (1) bekezdés b) és d) pontjában meghatározott támogatás igénybevételére jogosult szervezet vonatkozásában – kivéve a Tao. 22/C. § (9a) bekezdés szerinti esetet – kötelezi a támogatott szervezetet a Tao. 4. § 44. pontja, a 22/C. §-a és 24/A. §-a szerinti támogatás, valamint annak a látvány-csapatsport támogatását biztosító támogatási igazolás kiállításáról, felhasználásáról, a támogatás elszámolásának és ellenőrzésének, valamint visszafizetésének szabályairól szóló kormányrendeletben meghatározottak szerinti kamata állam részére történő befizetésére, ha a támogatás felhasználásának ellenőrzése során ennek szükségességét megállapítja,

fj)102 kezdeményezi az adók módjára behajtandó köztartozásnak minősülő, szabálytalanul igénybe vett és be nem fizetett támogatás, valamint annak a látvány-csapatsport támogatását biztosító támogatási igazolás kiállításáról, felhasználásáról, a támogatás elszámolásának és ellenőrzésének, valamint visszafizetésének szabályairól szóló kormányrendeletben meghatározottak szerint megnövelt összege és kamata behajtását, ha az fi) alpont szerinti kötelezés ellenére a támogatott szervezet a támogatást és annak kamatát nem fizeti be az állam részére,

fk)103 a Tao. 22/C. § (1) bekezdés b) és d) pontjában meghatározott támogatás igénybevételére jogosult szervezet vonatkozásában – kivéve a Tao. 22/C. § (9a) bekezdés szerinti esetet – intézkedik a Tao. 22/C. § (6) bekezdés a) és d) pontjában meghatározott jelzálogjognak az állam javára az ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyeztetésére vonatkozó kérelem benyújtásáról,

fl)104 8 napon belül tájékoztatja a sportpolitikáért felelős minisztert az általa lezárt elszámolásokról,

fm)105 kapcsolatot tart az állami adóhatósággal, a Tao. szerint nyújtott támogatás ellenőrzésére jogosult más szervekkel, valamint az 51. § (2) bekezdés g) pontjában meghatározott jogkörében eljáró sportpolitikáért felelős miniszterrel,

g)106 sportágában elláthatja a sportág fogyatékosok sportjával összefüggő feladatait, amit az állami sportcélú támogatás elosztásáról szóló döntés során figyelembe kell venni,

h)107 sportágában elláthat szabadidős sporttevékenységgel összefüggő feladatokat is, amit az állami sportcélú támogatás elosztásáról szóló döntés során figyelembe kell venni,

i)108 stratégiai jellegű feladatai körében meghatározza a versenyzők minősítési szintjeit.

(3)109 A látvány-csapatsportban működő szakszövetség a (2) bekezdés f) pont fa) és fb) alpontjában meghatározott feladatok ellátása során közigazgatási hatósági hatáskört gyakorol.

(3a)110 A szakszövetség gazdálkodásával összefüggő, az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény szerinti közérdekű vagy közérdekből nyilvános adatok megismerésére vonatkozó igények a nem állami, nem önkormányzati támogatások tekintetében összesített adattartalom szolgáltatásával is teljesíthetőek.

(4)111 A látvány-csapatsportban működő szakszövetség által a (2) bekezdés f) pont fa) és fb) alpontja szerinti közigazgatási hatósági eljárásban hozott döntés ellen közigazgatási eljárás keretében fellebbezésnek helye nincs.

(5)112 A (2) bekezdés f) pont fa) és fb) alpontja alapján végzett közigazgatási hatósági eljárásokért és igazgatási jellegű szolgáltatások igénybevételéért jogszabályban meghatározott mértékű igazgatási szolgáltatási díjat kell fizetni.

(6)113 A sportág céljainak elérése érdekében – összhangban a sportág stratégiai fejlesztési koncepciójában foglaltakkal – a szakszövetség szponzorálási és más kereskedelmi szerződéseket köthet, ideértve – e törvény 36–37. §-ában meghatározott módon – a versenyrendszer (bajnokság) kiírásával, szervezésével, lebonyolításával, valamint a versenyrendszerben (bajnokságban) szervezett sportági sportrendezvényekkel kapcsolatos vagyoni értékű jogok hasznosítását is.

(7)114 A látvány-csapatsportban működő szakszövetség a (2) bekezdés f) pont fa) alpontjában meghatározott feladat ellátása során a kérelem beérkezésétől számított 150 napon belül, ha a kérelem ingatlanfejlesztésre irányuló tárgyi eszköz beruházásra, felújításra irányul, 180 napon belül hoz döntést. A látvány-csapatsport támogatását biztosító támogatási igazolás kiállításáról, felhasználásáról, a támogatás elszámolásának és ellenőrzésének, valamint visszafizetésének szabályairól szóló 107/2011. (VI. 30.) Korm. rendeletben (a továbbiakban: a látvány-csapatsport támogatását biztosító támogatási igazolás kiállításáról, felhasználásáról, a támogatás elszámolásának és ellenőrzésének, valamint visszafizetésének szabályairól szóló kormányrendelet) meghatározott sportfejlesztési program módosítására, illetve meghosszabbítására irányuló kérelem elbírálására nyitva álló ügyintézési határidő 90 nap.

(8)115 A látvány-csapatsportban működő szakszövetség a (2) bekezdés f) pont fa) alpontjában meghatározott eljárását felfüggesztheti.

(9)116 A látvány-csapatsportban működő szakszövetség a (2) bekezdés f) pontjában meghatározott jogkörében eljárva javaslatot tesz a sportpolitikáért felelős miniszternek a látvány-csapatsport támogatási rendszerek minőségbiztosítási rendszerének (benchmark-rendszer) követelményeire.

(10)117 A látvány-csapatsport támogatásának felhasználása, valamint a felhasználás ellenőrzése érdekében a látvány-csapatsportban működő szakszövetség a (2) bekezdés f) pontjában meghatározott feladatai ellátása során kezeli a látvány-csapatsport támogatási rendszerben résztvevő vagy a látvány-csapatsport támogatással érintett természetes személy következő adatait:

1. családi és utónév,

2. születési hely és idő,

3. nem,

4. állampolgárság,

5. lakóhely, tartózkodási hely, elektronikus levelezési cím, telefonszám,

6. sportszervezet, sportág, illetve szakág megjelölése,

7. versenyengedély száma,

8. a sportszakember munkaviszonyára vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyára vonatkozó adatok,

9. a sportszakember végzettségével, képesítésével kapcsolatos adatok,

10. a támogatás szabályszerű felhasználásának alátámasztása érdekében szükséges egyéb adatok.

(11)118 A látvány-csapatsportban működő szakszövetség a (10) bekezdés szerinti adatokat a Tao. szerinti igazolás vagy támogatási igazolás kiállításától számított 10 évig kezeli.

23. § (1) A sportág rendeltetésszerű működése érdekében – a külön jogszabályokban előírt más szabályzatok mellett – a szakszövetség az alábbi sporttevékenységgel összefüggő szabályzatokat köteles megalkotni:

a) versenyszabályzat,

b)119 igazolási (nyilvántartási) és átigazolási szabályzat, amely tartalmazza a versenyzők sporttevékenységére és érdekvédelmére vonatkozó szakmai előírásokat is,

c) sportfegyelmi szabályzat,

d)120 a sportrendezvény biztonságos lebonyolításával kapcsolatos előírásokat tartalmazó szabályzat,

e)121 doppingszabályzat,

f)122 gazdálkodási, pénzügyi szabályzat, amely tartalmazza az állami sportcélú támogatások e törvénynek, valamint az államháztartás működésére vonatkozó jogszabályoknak és az állami sportcélú támogatások felhasználásáról és elosztásáról szóló kormányrendeletnek megfelelő felhasználására vonatkozó előírásokat is,

g)123 a sportszakemberek képesítési követelményeit és feladatait tartalmazó szabályzat,

h)124 etikai és gyermekvédelmi szabályzat,

i)125 sportegészségügyi szabályzat, amely tartalmazza különösen a sportsérülések megelőzésére, a sportegészségügyi ellátás biztosítására és a sportbiztosításra vonatkozó sportági előírásokat is.

(2) Amennyiben a szakszövetség hivatásos vagy vegyes (nyílt) versenyrendszert (bajnokságot) működtet, úgy a versenyszabályzatban külön rendelkeznie kell a hivatásos vagy a vegyes bajnokságban részt vevő sportszervezetekkel, illetve sportolókkal szemben támasztott követelményekről.

(3) A versenyszabályzatban kell rendelkezni a sportág jellegének megfelelően a sportolók élet-, sportbaleset- és vagyonbiztosításának rendszeréről.

(4) A szakszövetség – a 36–37. §-ban foglaltakra figyelemmel – szabályzatban rendelkezhet a sportági sportrendezvényekkel kapcsolatos vagyoni értékű jogok hasznosításáról.

(5) A szakszövetség szabályzataiban köteles a környezet- és természetvédelmi, valamint a közbiztonsági követelményeket, amennyiben pedig a sporttevékenységben állatok is részt vesznek, az állatok védelméről és kiméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvényben foglalt előírásokat is érvényesíteni.

(6)126 A küzdősportok és a kontakt harcművészeti ágak szakszövetségei kötelesek a 18 év alatti sportolók egészségének és testi épségének védelme érdekében a sportrendezvény-szervezés feltételeit és a versenyrendszerben vagy a szakszövetség versenynaptárában egyébként szereplő versenyen vagy szervezett edzésen alkalmazandó sport-, illetve védőfelszerelések, továbbá a 18 éven aluliak versenyein kötelező orvosi jelenlét követelményét és annak részletes szabályait versenyszabályzatban rögzíteni.

(7)127 A versenyen, mérkőzésen jelen lévő, a szakszövetség képviseletében – a versenyszabályzatban foglaltak alapján – eljáró sportszakember megtiltja annak a sportolónak a küzdősportok és a kontakt harcművészeti ágak versenyrendszerében vagy a szakszövetség versenynaptárában egyébként szereplő versenyen való részvételét, aki nem tesz eleget a szakszövetség versenyszabályzatának a (6) bekezdésben előírt sport-, illetve védőfelszerelések használatára vonatkozó szabályainak.

24. § (1)128 A szakszövetség szervezeti felépítésére a Civil tv. és a Polgári Törvénykönyv előírásait a következő eltérésekkel kell alkalmazni:

a) a szakszövetség legfelsőbb szerve a tagok képviselőiből álló közgyűlés, a szakszövetség alapszabályának rendelkezése alapján a közgyűlés hatáskörét küldöttgyűlés is gyakorolhatja, a küldöttek számát és a küldöttválasztás módját az alapszabályban kell megállapítani;

b) amennyiben ezt az alapszabály lehetővé teszi, egy tagszervezet több képviselőt, illetve küldöttet is küldhet a közgyűlésre, illetve a küldöttgyűlésre;

c) a közgyűlést (küldöttgyűlést) a szakszövetség ügyintéző-képviselő szervének (elnökségének) évente legalább egyszer össze kell hívnia, amelyen meg kell tárgyalni az elnökség szakmai, illetve az Sztv. szerinti pénzügyi beszámolóját, valamint a tárgyévre vonatkozó szakmai és pénzügyi tervét és amennyiben a szakszövetség közhasznú szervezet, úgy közhasznúsági jelentését is;

d) a szakszövetség közgyűlésének (küldöttgyűlésének) legalább három tagból álló ellenőrző testületet kell választania a szakszövetség gazdálkodásának ellenőrzésére, ha a szakszövetség hivatásos vagy vegyes (nyílt) versenyrendszert (bajnokságot) működtet, az ellenőrző testület mellett könyvvizsgálót is kell alkalmaznia, a közgyűlés (küldöttgyűlés) a pénzügyi beszámolóról az ellenőrző testület, illetve a könyvvizsgáló írásos jelentése hiányában döntést nem hozhat.

(2) A szakszövetség közgyűlése (küldöttgyűlése) kizárólagos hatáskörébe tartozik:

a) az alapszabály megállapítása, illetve módosítása,

b) a sportág stratégiai fejlesztési koncepcióinak elfogadása,

c) az előző évre vonatkozó szakmai és pénzügyi beszámoló, a közhasznúsági jelentés, valamint a tárgyévi pénzügyi és szakmai terv elfogadása,

d) a szakszövetség elnökének, az elnökség többi tagjának, az ellenőrző testület elnökének és tagjainak megválasztása, illetve visszahívása,

e) a szakszövetség más szakszövetségekkel való egyesülésének, illetve szétválásának elhatározása,

f) a szakszövetség szervezeti egységei jogi személlyé nyilvánítása,

g)129

h) a szakszövetség önkéntes feloszlásának kimondása, rendelkezés a fennmaradó vagyonról,

i) a szakszövetség 28. § szerinti sportági szövetséggé való átalakulása,

j) mindaz, amit e törvény, más jogszabály, illetve az alapszabály a közgyűlés (küldöttgyűlés) kizárólagos hatáskörébe utal.

(3) A közgyűlés (küldöttgyűlés) akkor határozatképes, ha a tagok képviselőinek (küldötteknek) több mint a fele jelen van. A közgyűlés (küldöttgyűlés) – ha az alapszabály másként nem rendelkezik – a jelenlévő képviselők (küldöttek) több mint felének szavazatával (egyszerű szótöbbséggel) és nyílt szavazással hoz határozatokat.

(4)130 A közgyűlés elnökké, elnökségi taggá, illetve az ellenőrző testület elnökévé és tagjává olyan személyt is megválaszthat, aki az alapszabály felhatalmazása, a szakszövetség közgyűlésének határozata vagy szerződés alapján a szakszövetség képviseletére jogosult személy. A szakszövetség az alapszabályában határozza meg a további tisztségviselők megválasztásával kapcsolatos előírásokat.

(5) Az elnökség és az ellenőrző testület elnöke, illetve tagjai megbízatásának időtartama legfeljebb öt év lehet. Ezek a tisztségviselők újraválaszthatók, de a közgyűlés (küldöttgyűlés) által megbízatásuk lejárta előtt is visszahívhatók.

25. § (1) A szakszövetség közgyűlése (küldöttgyűlése) alapszabályának felhatalmazása alapján a szakszövetség egyes szervezeti egységeit – például tagozatait, területi szervezeteit, szakágait – jogi személyiséggel ruházhatja fel. A jogi személy szervezeti egység vezetésének és működésének rendjét a szakszövetség állapítja meg. A jogi személy szervezeti egység kötelezettségeiért a szakszövetség kezesi felelősséggel tartozik.

(2)131 Ha a szakszövetség hivatásos bajnokságot rendez, hivatásos tagozatot hozhat létre, és azt jogi személlyé nyilváníthatja. A hivatásos tagozatban a szakszövetség minden olyan tagja részt vehet, amely indul a hivatásos bajnokságban.

(3)132 Amennyiben a szakszövetség területi szervezeti egységeket hoz létre és ezeket jogi személynek nyilvánítja, a szakszövetség közgyűlése:

a) engedélyezheti a területre utaló (pl. ,,megyei szövetség'') elnevezés használatát a szervezeti egység részére,

b) a területi szervezet részére olyan vezetési-szervezeti rendet állapíthat meg, mely szerint a szakszövetség adott területen székhellyel rendelkező tagjai gyűlésükön maguk választhatják meg a szervezeti egység vezetőit,

c) a területi szervezet illetékességi területén székhellyel rendelkező tagjai tagdíját a területi szervezet rendelkezésére bocsáthatja, és ezáltal is biztosíthatja a szervezeti egység önálló gazdálkodásának lehetőségét,

d) lehetővé teheti, hogy a területi szervezetek saját nevükben szponzorálási szerződéseket, illetve a helyi (települési, területi) önkormányzatokkal támogatási szerződéseket kössenek, és az ebből származó bevételekkel maguk rendelkezzenek,

e)133 lehetővé teheti, hogy más szakszövetségek (sportszövetségek) területi szervezeti egységeivel területi jellegű egyesületeket hozzanak létre.

(4) A területi szervezeti egységekre megállapított szabályokat megfelelően alkalmazni kell a szakszövetség jogi személy szervezeti egységgé nyilvánított tagozataira, testületeire és szakágaira is.

(5) A szakszövetség jogi személlyé nyilvánított szervezeti egysége:

a)134 a jogi személyiségét a Fővárosi Törvényszék nyilvántartásába történő bejegyzéssel szerzi meg,

b)135 nevét, székhelyét, képviselőjének nevét és lakóhelyét a Fővárosi Törvényszék külön alszámon tartja nyilván.

(6)136 A szakszövetség alapszabályának felhatalmazása alapján a tagsági jogviszonyból, továbbá a szakszövetség vagy önálló jogi személy szervezeti egységei és a tagok egymás közötti jogviszonyából eredő jogvitákra a választottbíróság eljárása az alapszabályban – a felek kölcsönös alávetési nyilatkozata nélkül – is kiköthető.

26. § (1) A szakszövetség elsősorban a tagdíjakból, szponzori bevételekből, a kereskedelmi jogai értékesítéséből származó bevételekből, valamint központi költségvetési, önkormányzati, köztestületi, közalapítványi és egyéb támogatásokból gazdálkodik.

(2)137 A szakszövetség csak olyan gazdasági társaságban vehet részt, amelyben felelőssége korlátozott, és e korlátozott felelősségének mértéke nem haladja meg a társaságba általa bevitt vagyon mértékét.

(3)138 A nemzeti válogatott keretekkel kapcsolatos költségek, illetve – a 8. § (5) bekezdésére is figyelemmel – a kártérítési felelősség a szakszövetséget terhelik, ugyanakkor megilletik a nemzeti válogatott keretek működéséből származó bevételek is.

27. § (1)139 A szakszövetség működése felett a törvényességi ellenőrzést az ügyészség gyakorolja.

(2) Az ügyész keresete alapján a bíróság akkor is felfüggesztheti a szakszövetség ügyintéző-képviselő szervének tevékenységét, és a tevékenység irányítására felügyelő biztost rendelhet ki, ha a szakszövetség számviteli jogszabályok szerinti eredménye egymást követő két évben negatív, és kötelezettségei legalább ötven százalékkal meghaladják saját vagyonának mértékét. Ha a rendeltetésszerű gazdálkodás nem állítható helyre, a felügyelő biztos javaslatot tesz az ügyésznek a szakszövetség bírósági feloszlatásának kezdeményezésére.

(3)140 A szakszövetség jogutód nélküli megszűnése esetén a hitelezők kielégítése után fennmaradó vagyont a sportpolitikáért felelős miniszter által vezetett minisztérium fizetési számlájára kell befizetni, és azt az utánpótlás-nevelés központi költségvetési támogatására kell fordítani.

A sportági szövetségek

28. § (1)141 A sportági szövetség a Civil tv. és a Polgári Törvénykönyv előírásai alapján – az e törvényben meghatározott eltérésekkel – működő szövetség, amelynek tagjai kizárólag sportszervezetek lehetnek. Sportági szövetség országos jelleggel is működhet. Egy sportágban csak egy országos sportági szövetség működhet.

(2) A szakszövetségnek az e törvényben és a külön jogszabályokban meghatározott feladatait az országos sportági szövetség akkor láthatja el, ha nem felel meg a 20. § (4)–(5) bekezdésében meghatározott feltételeknek és:

a) sportágában szakszövetség nem működik, továbbá

b) sportágában legalább három földrészről, tizenöt tagországgal sportági nemzetközi szakszövetség és legalább öt éve világ- vagy Európa-bajnoki versenyrendszer működik,

c) a b) pont szerinti sportági szakszövetség tagja,

d) legalább a sportágában tevékenykedő tíz sportszervezet taggal rendelkezik, és versenyrendszerében rendszeresen legalább száz – versenyengedéllyel rendelkező – versenyző vesz részt,

e) legalább három éve folyamatosan országos jellegű versenyrendszert működtet,

f)142 szerepel az illetékes bíróság egyesületi nyilvántartásában, és alapszabályán kívül rendelkezik az e törvényben és a külön jogszabályokban megállapított, a szakszövetségek részére kötelezővé tett szabályzatokkal.

(3) Az országos sportági szövetséget megfelelően megilletik és terhelik a szakszövetségekre e törvényben és más jogszabályokban meghatározott jogok és kötelezettségek.

(4)143

(5)144 Az országos sportági szövetség közvetlenül is részesíthető állami támogatásban.

(6) Ha a sportági szövetség a (2) bekezdésben meghatározott feltételeknek megfelelő országos sportági szövetség, ezt a bírósági nyilvántartásban kifejezetten fel kell tüntetni.

(7)145 Az országos sportági szövetség megszűnése esetén a 27. § (3) bekezdését megfelelően alkalmazni kell.

A szabadidősport szövetségek és a fogyatékosok sportszövetségei

29. § (1)146 A szabadidősport szövetségek nem feltétlenül sportágak szerint szerveződő, a szabadidős sporttevékenységre létrehozott országos sportszövetségek. Szabadidős sporttevékenységnek minősül a hagyományos magyar sportok ápolását célzó sporttevékenység is.

(2) A fogyatékosok sportszövetségei alapvetően a fogyatékossági ágak szerint sérülés-specifikusan szerveződő, a fogyatékosok verseny- és szabadidősportját szolgáló, sporttevékenységre létrehozott országos sportszövetségek.

(3)147 A fogyatékosok országos sportszövetségeit megilletik és terhelik a szakszövetségekre e törvényben és más jogszabályokban meghatározott jogok és kötelezettségek.

A diák- és az egyetemi-főiskolai sport sportszövetségei148

30. § (1)149 A diák- és egyetemi-főiskolai sport sportszövetségei a diák- és egyetemi-főiskolai sport versenyeinek (a továbbiakban együtt: diáksportverseny) szervezésére, illetve az abban való közreműködésre létrehozott sportszövetségek. A diák- és egyetemi-főiskolai sport sportszövetsége országos jelleggel is működhet.

(2)150 Az országos diák- és egyetemi-főiskolai sport sportszövetségei által, illetve közreműködésükkel szervezett diáksportversenyeken résztvevő sportoló a tanulói, hallgatói jogviszonya alapján diáksportolónak minősül függetlenül attól, hogy versenyző vagy szabadidős sportoló.

(3)151 A diáksportversenyek elkülönülnek a szakszövetség vagy az országos sportági szövetség versenyrendszerében szervezett versenyektől.

(4)152 A diáksportversenyeket a diák- és egyetemi-főiskolai sport sportszövetségei önállóan – az adott sportág szövetségével egyeztetve – írják ki.

A nemzetközi sportszövetség153

30/A. § (1)154 A nemzetközi sportszövetség olyan sportszövetség, amely sportágában nemzetközi szinten az e törvényben, valamint jogszabályban meghatározott sportszakmai feladatokat lát el, és amely

a) a Nemzetközi Olimpiai Bizottság által sportágának hivatalos nemzetközi szövetségeként elismert sportszövetség,

b) a GAISF tagjának minősül,

c) GAISF megfigyelői státusszal rendelkezik,

d) a 30/C. § (2) bekezdésében meghatározott szándéknyilatkozattal rendelkezik, vagy

e) az a)–d) pont szerinti sportszövetség kontinentális sportszövetsége.

(1a)155 A nemzetközi sportszövetség jogi személy. A nemzetközi sportszövetség a Civil tv. szerinti nyilvántartásba vétel nélkül közhasznú szervezetnek minősül.

(2) A nemzetközi sportszövetség feladat- és hatáskörében különösen:

a) biztosítja szabályzatok kiadásával a sportág nemzetközi szintű megfelelő működését,

b) kialakítja és szervezi a sportág szabályaival összhangban a sportág nemzetközi versenyeit, meghatározza a sportág nemzetközi versenynaptárát,

c) szervezi a sportág részvételét a nemzetközi sportkapcsolatokban, ideértve a megfelelő kapcsolat kialakítását és fenntartását a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal, a GAISF-fal, más nemzetközi sportszövetségekkel, egyéb nemzetközi szervezetekkel,

d) elősegíti a sportágához tartozó sportolók részvételét a nemzetközi sporteseményeken,

e) szolgáltatásokat nyújt tagjainak a létesítő okiratában és szabályzataiban meghatározott módon, közreműködik a tagok közötti viták rendezésében, elősegíti a sportágában működő sportszakemberek képzését és továbbképzését,

f) elősegíti a sportág színvonalának fejlesztését és előmozdítja nemzetközi elismertségét,

g) gondoskodik a sportág edzésmódszereinek, a sportággal kapcsolatban folytatott szakmai tevékenységek folyamatos fejlesztéséről és színvonalának javításáról.

(3) A nemzetközi sportszövetség nyilvántartott tagsággal rendelkező szervezet, amelyet az egyes államoknak és nemzeteknek az adott sportágban működő szövetségei hoznak létre. Az egyes államok és nemzetek adott sportágban működő szövetségei mellett a nemzetközi sportszövetség tagjai lehetnek az adott sportágban tevékenykedő kontinentális sportági szövetségek is.

(4) A nemzetközi sportszövetségre – amennyiben e törvény eltérően nem rendelkezik – a Civil tv. és a Polgári Törvénykönyv egyesületekre vonatkozó szabályait kell megfelelően alkalmazni. A nemzetközi sportszövetségre e törvény rendelkezései közül a 19. § (1)–(7a) bekezdésének, 35. §-ának, valamint a jelen alcímének rendelkezései alkalmazandók. A nemzetközi sportszövetség közvetlenül is részesíthető állami támogatásban.

(5) A nemzetközi sportszövetség működésének e törvényben meghatározottakon túli szabályait a nemzetközi sportszövetség létesítő okirata tartalmazza.

(6) Nemzetközi sportszövetségként csak olyan szervezet vehető nyilvántartásba, amelyet a Nemzetközi Olimpiai Bizottság a sportág hivatalos nemzetközi szövetségeként elismer vagy amely a 30/C. § (2) bekezdése szerinti szándéknyilatkozattal rendelkezik.

(7) A nemzetközi sportversenyek és sportrendezvények szervezése, kiírása és lebonyolítása, továbbá azok televíziós, rádiós, valamint egyéb elektronikus-digitális technikákkal történő közvetítése, rögzítése és ezek kereskedelmi célú hasznosításának – beleértve a reklám- és marketingjogokat is – engedélyezése a nemzetközi sportszövetséget megillető vagyoni értékű jogot képez, amelynek hasznosítása és az azokhoz kapcsolódó kereskedelmi szerződések megkötése a nemzetközi sportszövetséget illeti meg. E vagyoni értékű jogok hasznosítása és az azokhoz kapcsolódó kereskedelmi szerződések megkötése a nemzetközi sportszövetség létesítő okiratában meghatározott cél szerint tevékenységnek minősülnek.

(8) Nemzetközi sportszövetségként nyilvántartásba nem vett, Magyarországon székhellyel rendelkező szervezet elnevezésében, megjelenésében, létesítő okiratában nem keltheti azt a látszatot, hogy nemzetközi sportszövetségként működik.

30/B. § (1)156 A nemzetközi sportszövetség kérelmeit az erre a célra rendszeresített űrlapon terjeszti elő. A nemzetközi sportszövetséget a Fővárosi Törvényszék veszi nyilvántartásba. A nemzetközi sportszövetség nyilvántartásba vételére irányuló bírósági eljárásra a civil szervezetek nyilvántartásba vételére vonatkozó általános szabályokat az e törvényben meghatározott eltérésekkel kell alkalmazni, azzal, hogy a civil szervezetek bírósági nyilvántartásáról és az ezzel összefüggő eljárási szabályokról szóló 2011. évi CLXXXI. törvény 63. §-a szerinti adatokat és okiratokat nem kell bejelenteni, illetve csatolni, és a nemzetközi sportszövetség létesítő okiratát kizárólag a képviselőknek kell aláírnia, a tagok aláírása nem szükséges.

(2) A nemzetközi sportszövetség nyilvántartásba vételére a Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős miniszter, valamint a sportpolitikáért felelős miniszter együttes támogató nyilatkozata (a továbbiakban: miniszteri támogató nyilatkozat) alapján kerülhet sor. A miniszteri támogató nyilatkozatot mellékelni kell a nemzetközi sportszövetség nyilvántartásba vétele iránti kérelemhez. A bíróság a nyilvántartásba vételi eljárásban a miniszteri támogató nyilatkozat meglétét vizsgálja a (3) bekezdésben foglaltakra figyelemmel.

(3) A miniszteri támogató nyilatkozatot a nemzetközi sportszövetség kérelmének kézhezvételétől számított 30 napon belül kell kiállítani vagy nyilatkozni a kérelem elutasításáról. A 30 nap eredménytelen eltelte esetén a miniszteri támogató nyilatkozatot megadottnak kell tekinteni. A kérelem formai követelményeit és a benyújtás módját, valamint a miniszteri támogató nyilatkozat kiadására irányuló eljárás részletes szabályait a Kormány rendelete tartalmazza.

30/C. § (1) A nemzetközi sportszövetség alapítása történhet

a) nemzetközi sportszövetség alapításával az egyesület alapítására vonatkozó szabályok szerint, az e törvényben meghatározott eltérésekkel (a továbbiakban: eredeti alapítás), vagy

b) más állam joga alapján nyilvántartásba vett és jogszerűen működő nemzetközi sportszövetség (a továbbiakban: külföldi szövetség) székhelyének Magyarországra történő áthelyezésével (a továbbiakban: jogutódlásos alapítás).

(2)157 Eredeti alapítás esetén a miniszteri támogató nyilatkozat kiadása iránti kérelemhez mellékelni kell

a) a Nemzetközi Olimpiai Bizottság szándéknyilatkozatát arról, hogy a szándéknyilatkozat kiadását követő 180 napon belül a nemzetközi sportszövetséget sportágának hivatalos nemzetközi szövetségeként külön nyilatkozatban el fogja ismerni, vagy

b) a GAISF szándéknyilatkozatát arról, hogy a szándéknyilatkozat kiadását követő 180 napon belül a sportszövetséget tagjaként fogja elismerni, vagy

c) a GAISF szándéknyilatkozatát arról, hogy a szándéknyilatkozat kiadását követő 180 napon belül a sportszövetség megfigyelői státusszal fog rendelkezni

[az a)–c) pontban foglaltak a továbbiakban együtt: elismerő nyilatkozat].

(3) Amennyiben a miniszteri támogató nyilatkozat kiadására a (2) bekezdés szerinti szándéknyilatkozat alapján került sor, a nemzetközi sportszövetség köteles az elismerő nyilatkozatot a nyilvántartásba vételtől számított 180 napon belül a sportpolitikáért felelős miniszter részére megküldeni. Amennyiben a határidő eredménytelenül telik el, a sportpolitikáért felelős miniszter köteles erről a körülményről a bíróságot haladéktalanul tájékoztatni. A bíróság a tájékoztatás átvételét követően elrendeli a nemzetközi sportszövetség nyilvántartásból való törlését.

(4) Eredeti alapítás esetén a Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős miniszter és a sportpolitikáért felelős miniszter a miniszteri támogató nyilatkozat kiadása során

a) a 30/A. § (2) és (3) bekezdésében foglaltaknak való megfelelést, valamint

b) a (2) bekezdés szerinti szándéknyilatkozat meglétét

vizsgálja.

(5) Jogutódlásos alapítás esetén a nemzetközi sportszövetség a külföldi szövetség általános jogutódja.

(6) Jogutódlásos alapítás esetén a nemzetközi sportszövetség nyilvántartásba vételének időpontjában a jogelőd külföldi szövetség tagsági jogviszonnyal rendelkező tagjait kell nyilvántartott tagnak tekinteni.

(7) Jogutódlásos alapítás esetén a miniszteri támogató nyilatkozat kiadása iránti kérelemhez az alábbi dokumentumokat kell csatolni:

a) külföldi szövetséget nyilvántartásba vevő állam illetékes bírósága vagy hatósága által kiállított igazolás a külföldi szövetség jogerős nyilvántartásba vételéről, valamint a külföldi szövetség nyilvántartásba vett törvényes képviselőinek és vezető tisztségviselőinek személyéről és képviseleti jogosultságuk terjedelméről, továbbá – amennyiben rendelkezik felügyeleti szervvel – a felügyeleti szerv nyilvántartásba vett tagjairól,

b) a külföldi szövetség képviselőjének teljes bizonyító erejű magánokiratba vagy közokiratba foglalt nyilatkozata arról, hogy a külföldi szövetséget nyilvántartásba vevő államban a külföldi szövetség a székhelyének Magyarországra való áthelyezéséhez és a külföldi szövetség nyilvántartásból való törléséhez a nyilvántartásba vevő állam joga szerinti, továbbá a létesítő okiratában vagy egyéb szabályzatában foglalt valamennyi szükséges intézkedést megtette,

c) a külföldi szövetség képviselőjének teljes bizonyító erejű magánokiratba vagy közokiratba foglalt nyilatkozata arról, hogy a b) pontban foglaltak teljesítése a külföldi szövetség saját nemzeti joga alapján nem eredményezte a külföldi szövetség jogutód nélküli megszűnését.

(8) Jogutódlásos alapítás esetén a Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős miniszter, valamint a sportpolitikáért felelős miniszter a miniszteri támogató nyilatkozat kiadása során

a) az elismerő nyilatkozat meglétét, valamint

b) a 30/A. § (2) és (3) bekezdésében, továbbá a (7) bekezdésben foglaltaknak való megfelelést

vizsgálja.

30/D. § (1) A nemzetközi sportszövetség létesítő okiratában – a felek kölcsönös alávetési nyilatkozata nélkül is – kiköthető választottbírósági eljárás az alábbi ügyekben:

a) a nemzetközi sportszövetségek és tagjaik, illetve a tagok egymás közötti – a nemzetközi sportszövetségekhez kötődő tevékenységük körében keletkezett – sporttal kapcsolatos jogvitákban,

b) a nemzetközi sportszövetségek, illetve a sportolók és a sportszakemberek közötti sporttal kapcsolatos jogvitákban.

(2) A nemzetközi sportszövetség létesítő okirata az (1) bekezdésben meghatározott jogvitákra magyar vagy nemzetközi választottbíróságot – különösen ideértve a CAS eljárását – egyaránt kiköthet, valamint meghatározhatja a jogviták elbírálása során alkalmazandó anyagi és eljárási jogot.

30/E. § (1) A nyilvántartásba vétel iránti kérelem elbírálása során a bíróság a nemzetközi sportszövetség létesítő okiratával összefüggésben azt vizsgálja, hogy az tartalmaz-e olyan rendelkezést, amely a közrendbe ütközik, vagy amelynek alkalmazása nyilvánvalóan és súlyosan sértené a magyar jogrendszer alapvető értékeit és alkotmányos elveit.

(2) A nemzetközi sportszövetség létesítő okirata eltérhet a Civil tv. és a Polgári Törvénykönyv előírásaitól különösen az alábbiak szerint:

a) a nemzetközi sportszövetség legfőbb szervének elnevezését és összetételét, a legfőbb szerv működésének módját, valamint a döntéshozatal rendjét a nemzetközi sportszövetség létesítő okiratában szabadon meghatározhatja;

b) a nemzetközi sportszövetség nem köteles felügyeleti szervet vagy felügyelőbizottságot létrehozni;

c) a létesítő okirat eltérhet a Polgári Törvénykönyvben foglalt határozatképességgel kapcsolatos követelményektől;

d) a létesítő okirat eltérhet a Polgári Törvénykönyvben meghatározott, határozathozatalhoz szükséges részvételi arányra vonatkozó követelményektől;

e) a nemzetközi sportszövetség jogutód nélküli megszűnése esetén a létesítő okirat eltérhet a Polgári Törvénykönyvben, valamint a Civil tv.-ben meghatározott, a vagyon felosztására vonatkozó előírásoktól.

(3) Jogutódlásos alapítás esetén, amennyiben a létesítő okirat hivatalos nyelve nem magyar, nem szükséges magyar nyelvű létesítő okiratot készíteni, azonban a nemzetközi sportszövetség nyilvántartásba vétele iránti kérelemhez mellékelni kell a létesítő okirat hiteles magyar nyelvű fordítását. A létesítő okiratnak legkésőbb a bíróság általi nyilvántartásba vétel időpontjában – az (1) bekezdésben foglaltakon túlmenően – jogutódlásos alapítás esetén is meg kell felelnie legalább az alábbi feltételeknek:

a) a létesítő okiratban a nemzetközi sportszövetség székhelyeként magyarországi székhelyet kell feltüntetni,

b) a nemzetközi sportszövetség működésére a magyar jog irányadó.

(4) A létesítő okirat megfelel a (3) bekezdésben meghatározott feltételeknek, ha a nemzetközi sportszövetség igazolja, hogy a létesítő okiratát a (3) bekezdésben foglaltaknak megfelelően a bírósági nyilvántartásba vételtől függő hatállyal módosította.

IV. Fejezet

A SPORT VERSENYRENDSZERE

31. § (1) A sportszövetség:

a) amatőr,

b) hivatásos,

c) vegyes (nyílt)

versenyrendszert működtethet (bajnokságot írhat ki).

(2)158 Amatőr versenyrendszerben (bajnokságban) az amatőr sportolók és sportegyesületek mellett hivatásos sportolók, sportvállalkozások csak a sportszövetség versenyszabályzatában megállapított feltételek mellett vehetnek részt. E feltételek keretében a sportszövetség korlátozhatja a sportszervezet által foglalkoztatható hivatásos sportolók számát.

(3)–(6)159

32. § (1) Versenyrendszerben csak az a sportszervezet vehet részt, amelynek nincs kilencven napnál régebben lejárt köztartozása.

(2) Azt, hogy a sportszervezetnek nincs kilencven napnál régebben lejárt köztartozása, a sportszervezetnek a versenyrendszerbe (bajnokságba) való nevezéskor, illetve ha a versenyrendszer versenyeire versenyenként kell nevezni, az évenkénti első nevezésekor kell igazolnia.

(3) A kilencven napnál régebben lejárt köztartozás nélkül történő működésnek a versenyrendszer (bajnokság) egész időtartama alatt fenn kell állnia. Ha ilyen köztartozás fennállása a versenyrendszer (bajnokság) közben kerül megállapításra, a sportszervezetet a versenyrendszerből (bajnokságból) – fegyelmi eljáráson kívül – ki kell zárni. A kizárt sportszervezettel jogviszonyban álló sportolók egyéni sportágakban a versenyrendszer (bajnokság) kizárás előtti versenyein elért eredményeit a kizárás nem érinti.

(4)160 Az állami adóhatóság a sportszövetség írásbeli kérelmére, annak kézhezvételétől számított tizenöt napon belül tájékoztatást köteles nyújtani a sportszövetség versenyrendszerében (bajnokságában) részt vevő sportszervezetek köztartozásairól. A köztartozás ténye és mértéke közérdekű adatnak minősül.

33. § (1) Nem vehet részt a versenyrendszerben (nem nevezhet a bajnokságba) a 32. § (1) bekezdésében foglalt eseten túlmenően:

a)161 az a sportvállalkozás, sportegyesület, sportszövetség, amellyel szemben a bíróság elrendelte a sportszervezet felszámolását, továbbá amely sportszervezet végelszámolás vagy kényszer-végelszámolás alatt áll,

b)162 az a sportegyesület, sportszövetség, amely elhatározta feloszlását.

c) az a sportvállalkozás, amelynél végelszámolási eljárás indult.

(2)163 A versenyrendszerben (bajnokságban) való indulás (nevezés) joga nem ruházható át, az erre irányuló szerződés semmis. E rendelkezés alól kivételt képez, ha:

a)164 a sportegyesület vagy az utánpótlás-nevelés fejlesztését végző alapítvány versenyrendszerben (bajnokságban) való részvétel céljából gazdasági társaságot alapít (abban tagként részt vesz), és az indulási (nevezési) jogot erre a társaságra ruházza át,

b) a sportvállalkozás az amatőr versenyrendszerbe (bajnokságba) kerül, köztartozása nincs, és az indulási (nevezési) jogát a tagjaként működő sportegyesületre ruházza át,

c) a sportvállalkozás azonos sportszövetség által kiírt és szervezett versenyrendszer (bajnokság) több bajnoki osztályában rendelkezik indulási (nevezési) joggal, köztartozása nincs, és az alacsonyabb bajnoki osztályban meglévő indulási (nevezési) jogát átruházza a vele jogviszonyban lévő sportszervezetnek vagy a sportszervezet által erre a célra alapított sportvállalkozásnak,

d)165 az indulási (nevezési) joggal rendelkező sportvállalkozásnak olyan sportegyesület vagy utánpótlás-nevelés fejlesztését végző alapítvány is tagja, amely a sportvállalkozásba tagként belépése és az indulás (nevezés) jogának sportvállalkozásra történő átruházása előtt maga rendelkezett az azonos versenyrendszer (bajnokság) azonos bajnoki osztályában az indulási (nevezési) joggal, a sportvállalkozásnak lejárt köztartozása nincs, és a sportvállalkozás legfőbb szerve határozatával az indulási (nevezési) jogot az indulás (nevezés) jogával korábban rendelkező sportegyesület vagy utánpótlás-nevelés fejlesztését végző alapítvány tagra a sportszövetség elnöksége előzetes jóváhagyásával átruházza,

e)166 az indulási (nevezési) joggal rendelkező sportvállalkozás az azonos sportszövetség által kiírt és szervezett versenyrendszer (bajnokság) azonos vagy magasabb bajnoki osztályában való részvétel céljából gazdasági társaságot alapít (vagy abban tagként részt vesz), és az indulási (nevezési) jogot a sportszövetség elnöksége előzetes jóváhagyásával erre a társaságra ruházza át és az indulási (nevezési) jog átruházásával érintett sportvállalkozásoknak lejárt köztartozása nincs.

(2a)167 Az országos sportági szakszövetség elnöksége a (2) bekezdés d) pontja szerinti átruházás előzetes jóváhagyását megtagadja, ha az átruházás feltételei nem felelnek meg a jogszabályi előírásoknak és az országos sportági szakszövetség szabályzatában meghatározott feltételeknek.

(2b)168 A sportszövetség elnöksége a (2) bekezdés e) pontja szerinti átruházás előzetes jóváhagyását megtagadja, ha az átruházás feltételei nem felelnek meg a jogszabályi előírásoknak és a sportszövetség szabályzatában meghatározott feltételeknek. A sportszövetség szabályzatában megjelölt szerve hivatalból vagy kérelemre megvizsgálhatja, hogy az indulási (nevezési) jog (2) bekezdés e) pontja szerinti átruházása az indulási jog joggal való visszaélést megvalósító átruházására irányul-e. A vizsgálat eredménye alapján a sportszövetség elnöksége az eset összes körülményei mérlegelése alapján dönt arról, hogy az indulási (nevezési) jog átruházásával érintett sportszervezet részt vehet-e a versenyrendszerben. A sportszövetség elnökségének az indulás jogát megtagadó határozatával szemben az érintett sportszervezet a határozat kézbesítésétől számított harminc napos jogvesztő határidőn belül keresettel bírósághoz, illetve választottbírósághoz fordulhat.

(3) Ha a sportszervezet általános jogutóddal szűnik meg, az indulási jog az általános jogutódra átszáll. Ha a sportszervezet általános jogutód nélkül szűnik meg, az indulási jog megszűnik.

(4)169 Ha a sportszervezet székhelyét, telephelyét, illetve nevét megváltoztatja és a változás a sportszervezet indulási jogát érinti, a sportszövetség szabályzatában megjelölt szerve hivatalból vagy kérelemre megvizsgálhatja, hogy a változás az indulási jog joggal való visszaélést megvalósító átruházására irányul-e. A vizsgálat eredménye alapján a sportszövetség elnöksége az eset összes körülményei mérlegelése alapján dönt arról, hogy a változást végrehajtó sportszervezet részt vehet-e a versenyrendszerben. Az elnökségnek az indulás jogát megtagadó határozatával szemben az érintett sportszervezet a határozat kézbesítésétől számított harminc napos jogvesztő határidőn belül keresettel bírósághoz, illetve választottbírósághoz fordulhat.

34. § (1) A sportszövetségnek a versenyszabályzatában a hivatásos, illetve a vegyes (nyílt) versenyrendszerben (bajnokságban) részt vevő sportszervezetek számára azonos pénzügyi, adminisztratív, technikai és szakmai követelményeket kell megállapítania.

(2) A sportszövetség a hivatásos, illetve vegyes versenyrendszerre (bajnokságra) vonatkozó szabályzatában:

a)170 előírhatja a nevezés leadásával egyidejűleg meghatározott összegű óvadék letételét. Az óvadékot a sportszövetségnek kamatozó külön számlán kell kezelnie, és azt a bajnokság befejezésekor a kamatokkal együtt a bajnokság befejezésétől számított nyolc napon belül vissza kell fizetnie a sportszervezetnek. Ha a sportszervezet a bajnokságot nem fejezi be, az óvadék és a kamat arányos része a sportszövetséget illeti,

b) a sportlétesítmény technikai színvonalával, illetve a sportesemény rendezésével kapcsolatban az amatőr bajnoksághoz képest többletkövetelményeket állapíthat meg,

c) meghatározhatja a sportszervezet által kötelezően foglalkoztatandó hivatásos sportolók, továbbá a sportszervezet által az utánpótlás (tartalék) bajnokság(ok)ban indítandó csapatok, illetve versenyzők számát,

d) előírhatja a sportszervezet előző évi pénzügyi beszámolójának, illetve tárgyévi pénzügyi tervének a sportszövetséghez történő benyújtását,

e)171 előírhatja, hogy a sportszervezet köteles a sportszövetség könyvvizsgálójának betekintést biztosítani a sportszervezet könyveibe, illetve köteles felhatalmazást adnia az adóhatóság és a számláját vezető pénzforgalmi szolgáltató számára, hogy a sportszervezet köztartozásairól, és pénzügyi forgalmáról – annak kérelmére – a sportszövetség könyvvizsgálóját tájékoztassa.

(3)172 A sportszövetség hivatásos, illetve vegyes (nyílt) versenyrendszerére vonatkozó szabályzatában meghatározhatja a hivatásos sportoló részére a sportszervezet részéről fizethető munkabér vagy megbízási díj és egyéb juttatások együttes alsó és felső határát, továbbá a részére fizethető igazolási, valamint átigazolási juttatások legalacsonyabb és legmagasabb mértékét, és a sportszervezet adott sportágban tevékenykedő összes hivatásos sportolója részére fizethető valamennyi juttatás alsó és felső határát.

(4)173 A sportszövetség a hivatásos sportolók érdekképviseletét ellátó szakszervezettel kollektív szerződést köthet.

V. Fejezet

KERESKEDELMI SZERZŐDÉSEK

35. § (1)174 Szponzorálási szerződésben a szponzor arra vállal kötelezettséget, hogy pénz- vagy természetbeni szolgáltatás útján támogatja a szponzorált sportoló, sportszervezet, sportszövetség vagy sportköztestület sporttevékenységét, a szponzorált pedig lehetővé teszi, hogy sporttevékenységét a szponzor marketingtevékenysége során felhasználja.

(2) A szponzorálás során a sporttevékenységet egészségre ártalmas életmóddal vagy szolgáltatással, illetve egészségre ártalmas más tevékenységgel, valamint környezetveszélyeztető és -károsító magatartással összefüggésben tilos megjeleníteni.

(3)175 Arculat-átviteli szerződés alapján a felhasználó marketingtevékenysége keretében ellenérték fejében a sportoló nevét, képmását, továbbá a sportszervezet, sportszövetség vagy sportköztestület nevét, jelvényét, illetve a sporttevékenységgel összefüggő más eszmei javakat használ fel hirdetőtáblákon, dísz- és ajándéktárgyakon, ruházaton, más tárgyakon, valamint elektronikus úton a fogyasztói döntések befolyásolása céljából.

(4)176 Arculat-átviteli szerződést a felhasználó sportolóval, sportszövetséggel, sportvállalkozással vagy sportköztestülettel köthet.

(5)177 A sportoló nevét, illetve képmását arculat-átviteli szerződés keretében – amennyiben a szerződést sportszervezet, sportszövetség vagy sportköztestület köti a felhasználóval – csak a sportoló előzetes írásbeli hozzájárulása alapján lehet felhasználni, az ezzel ellentétes megállapodás semmis. Ez a szabály irányadó a sportoló nevét vagy képmását érintő reklám- vagy egyéb szerződésekre is.

(6)178

36. § (1)179 A sporttevékenység, illetve a sportversenyek (mérkőzések) televíziós, rádiós, valamint egyéb elektronikus-digitális technikákkal (pl. internet) történő közvetítésének, rögzítésének és ezek kereskedelmi célú hasznosításának – beleértve a reklám és marketingjogokat is – engedélyezése, továbbá a versenyrendszer kiírása, szervezése, lebonyolítása vagyoni értékű jogot képez.

(2) A közvetítések engedélyezésének vagyoni értékű jogaival kapcsolatos szabályokat megfelelően alkalmazni kell a sporttevékenységgel kapcsolatos más vagyoni értékű jogokra is.

(3) A vagyoni értékű jogok gazdasági társaság törzs(alap)tőkéjébe nem pénzbeli hozzájárulásként nem vihetők be, és mellékszolgáltatásnak sem minősülhetnek. E vagyoni értékű jogok ügynöki vagy bizományosi szerződésen keresztül is hasznosíthatók.

(4) A sporttevékenységével összefüggő vagyoni értékű jogok a sportolót vagy a versenyzővel fennálló tagsági, illetve szerződéses viszony alapján a sportszervezetet illetik meg.

(5)180 A válogatott keretek mérkőzéseivel (versenyeivel), valamint a versenyrendszer (bajnokság) kiírásával, szervezésével, lebonyolításával – ideértve a válogatott keretek mérkőzéseivel (versenyeivel), valamint a versenyrendszerben (bajnokságban) szervezett versenyekkel, mérkőzésekkel kapcsolatos online fogadások engedélyezésével – kapcsolatos vagyoni értékű jogok – a (6) és (7) bekezdésben foglalt kivétellel – a sportszövetséget illetik meg.

(6)181 Az olimpiai csapattal és az olimpiai eseményekkel összefüggő, a 38. § (3) bekezdés f) pontjában meghatározott vagyoni értékű jogok Magyarország területén történő hasznosítása a MOB-ot illeti meg.

(7)182 A paralimpiai csapattal összefüggő, a 46/A. § (3) bekezdés f) pont fb) alpontjában meghatározott vagyoni értékű jogok Magyarország területén történő hasznosítása az MPB-t illeti meg.

37. § (1) A sportszövetség jogosult az általa kiírt és szervezett versenyrendszerre nézve szabályzatban úgy rendelkezni, hogy tagjai 36. § szerinti egyes vagyoni értékű jogait hasznosításra meghatározott időre magához vonja. Ebben az esetben a felhasználóval az értékesítésre irányuló szerződést a sportszövetség köti meg.

(2)183 A vagyoni értékű jogok elvonásáért a 36. § (4) bekezdésében megjelölt jogosultak részére a sportszövetségnek előre meghatározott és a közvetítési jog piaci értékével arányos ellenértéket kell fizetnie. Az ellenérték megállapítása és az értékesítési szerződés megkötése előtt a sportszövetségnek ki kell kérnie az érintett sportszervezetek álláspontját. Ezt követően az ellenértéket a szövetségi szabályzatban meghatározott módon úgy kell megállapítani, hogy az a sportág sajátosságainak megfelelően arányosan vegye figyelembe:

a) a közvetítések számát, továbbá nézettségét,

b) a sportszervezet által elért versenyeredményt,

c) a sportszövetség többi tagjával való együttműködés (szolidaritás) elvét, ideértve az amatőrök és az utánpótlás-nevelés támogatását is,

d)184 a sportág stratégiai fejlesztési koncepciójában foglaltakat.

(3)185 A sportszövetség a sportszövetség elnökségének választása szerint a sportszervezeteket illető vagyoni értékű jogok hasznosításából származó ellenértékből csak az alábbiak szerinti egyik módszer alapján megállapított összeget vonhatja el maga számára:

a) azt az összeget, amely a sportszövetségnek a közvetítésekkel kapcsolatos szervezési költségeit fedezi vagy

b) a vagyoni értékű jogok hasznosításából származó ellenérték legfeljebb öt százalékáig terjedő költségátalányt.

(4) Ha a verseny (sportrendezvény) nem képezi a sportszövetség versenyrendszerének részét, a szervező a versenykiírásban úgy rendelkezhet, hogy a versennyel kapcsolatos vagyoni értékű jogok hasznosítását magának tartja fenn.

VI. Fejezet

A SPORT CIVIL IGAZGATÁSI ÉS ÉRDEKKÉPVISELETI RENDSZERE186

A Magyar Olimpiai Bizottság

38. § (1) A MOB a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (a továbbiakban: NOB) által kizárólagos nemzeti olimpiai bizottságként elismert, az olimpiai mozgalommal kapcsolatos szervezett versenysporttal összefüggő – e törvényben meghatározott –, országos közfeladatokat ellátó köztestület, amely a Civil tv. szerinti nyilvántartásba vétel nélkül közhasznú szervezetnek minősül. A MOB-ot a Fővárosi Törvényszék tartja nyilván.

(2) A MOB működésének részletes szabályait a NOB alapszabályának és egyéb szabályzatainak (különösen az Olimpiai Chartának), valamint e törvény és a külön jogszabályok rendelkezéseinek figyelembevételével a közgyűlés által elfogadott alapszabály határozza meg.

(3) A MOB feladatai az olimpiai mozgalom területén elsősorban:

a) végrehajtja a NOB alapszabályában és egyéb szabályzataiban a nemzeti olimpiai bizottságok részére megállapított célkitűzéseket és feladatokat,

b)187 a szakszövetségekkel együttműködve elősegíti a versenyzők olimpiai eseményekre való felkészülését, részvételét,

c) fejleszti az olimpiai mozgalmat,

d) ápolja az olimpiai eszmét,

e) az olimpiai mozgalom érdekében védi az olimpiai jelképeket, szimbólumokat,

f) kizárólagos jogokat gyakorol – a NOB előírásaival összhangban – az alábbi területeken:

fa)188 a sportágak és a sportolók nevezése és sportszakemberek akkreditálása az olimpiai eseményekre,

fb) a NOB szabályzataiban meghatározott olimpiai tulajdonelemeknek – különösen az olimpiai szimbólumnak, zászlónak, jelmondatnak, lángnak, fáklyának az „olimpia” és „olimpiai” elnevezésnek –, valamint azok bármely nyelvű fordításának bármilyen módon és formában történő megjelenítése, felhasználása, illetve ezek mások általi bármilyen módon és formában történő megjelenítésének, felhasználásának engedélyezése, valamint az ezzel kapcsolatos vagyoni jogok gyakorlása, illetve az ezekkel való rendelkezés. Az olimpiai tulajdonelemek megjelenítésének tekintendők az olimpiai tulajdonelemekhez hasonló, azokkal összevethető, azokra közvetett, de egyértelműen azonosítható formában utaló megjelenítések,

fc)189 az olimpiai csapattagság feltételeinek, a csapattagok jogainak és kötelezettségeinek meghatározása, valamint az olimpiai csapattal összefüggő vagyoni értékű jogok hasznosítása,

fd)190 az olimpiai csapat olimpiai eseményeken való részvételének előkészítésével, szervezésével és lebonyolításával kapcsolatos vagyoni értékű jogok hasznosítása,

g) jóváhagyja a sportszövetségek éves olimpiai felkészülési programját és nyomon követi annak megvalósítását,

h) elfogadja a sportszövetségek olimpiai felkészülési programjáról készített szakmai beszámolót,

i) ellátja az olimpiai pályázattal összefüggésben, a NOB alapszabályában és egyéb szabályzataiban a nemzeti olimpiai bizottságok részére megállapított feladatokat.

(4) A MOB feladatai az utánpótlás-nevelés területén elsősorban:

a) szakmai javaslatot tesz a magyar sport utánpótlás-nevelési koncepciójára, valamint az utánpótlás-nevelés szakmai programjaira,

b) sportszakmai javaslatot tesz a tehetséggondozó, élutánpótlás-nevelő programokra és a sportiskolai programra, egyeztet a programokban szereplő országos sportági szakszövetségekkel és sportiskolákkal.

39. § A MOB stratégiai jellegű feladatai elsősorban:

a) javaslatot tesz az olimpiai mozgalommal kapcsolatos szervezett versenysport stratégiai fejlesztési céljaira és irányaira, és ezek meghatározásában együttműködik a sportpolitikáért felelős miniszterrel,

b) figyelemmel kíséri a sportszövetségek által elkészített sportági stratégiai fejlesztési koncepciók megvalósítását,

c) együttműködik a sportpolitikáért felelős miniszterrel és a további sportköztestületekkel a sport stratégiai fejlesztési céljainak meghatározásában és megvalósításában,

d) az olimpiai mozgalom eszményének jegyében segíti az ifjúság testi, erkölcsi és kulturális nevelését, felvilágosító kampánnyal és más eszközökkel támogatja a tisztességes játék (fair play) szellemében való versenyzést, fellép a sportmozgalomra ható káros jelenségek (különösen a tiltott teljesítményfokozás, valamint a verseny, mérkőzés eredményének tiltott eszközökkel, módszerekkel történő befolyásolása és a fogadási csalás) ellen,

e) javaslatot tesz a sportpolitikáért felelős miniszter részére a sportolóvá válás gondozásának módszertanára a kiválasztástól a nemzetközi szintű teljesítményig,

f) javaslatot tesz a sportpolitikáért felelős miniszternek a támogatási rendszerek minőségbiztosítási rendszerére (benchmark-rendszer) és követelményeire,

g) négyéves ciklusokban megtervezi az olimpiai felkészülés rendszerét és szakmai javaslatot tesz a sportpolitikáért felelős miniszter részére a sport világesemények támogatására,

h) együttműködik a sportpolitikáért felelős miniszterrel a sportszakemberek képzési, továbbképzési, valamint foglalkoztatási céljait szolgáló programok meghatározásában, segíti a sportszövetségek kötelező sportszakember-továbbképzési feladataik ellátását,

i) együttműködik a sportpolitikáért felelős miniszterrel a sporttudomány fejlesztésével összefüggő szakmai feladatok ellátásában,

j) közreműködik a korszerű edzésmódszerek kidolgozásában, alkalmazásában, és segíti a hatékony módszerek és eljárások széleskörű terjesztését,

k) a doppingellenes tevékenységről szóló kormányrendeletben meghatározottak szerint közreműködik a doppingellenes tevékenységgel összefüggő sportszakmai feladatok ellátásában.

40. § A MOB sportigazgatási feladatai elsősorban:

a) javaslatot tesz a sportpolitikáért felelős miniszter részére az olimpiai mozgalommal kapcsolatos szervezett versenysporttal összefüggő kormányzati intézkedések, szabályozási koncepciók megtételére, véleményezi az olimpiai mozgalommal kapcsolatos szervezett versenysporttal összefüggő jogszabálytervezeteket,

b) biztosítja a Sport Állandó Választottbíróság működési feltételeit.

41. § A MOB feladatai a sportpolitikáért felelős miniszter által vezetett minisztérium költségvetési fejezetéből származó, az olimpiai mozgalommal kapcsolatos szervezett versenysporttal összefüggő állami sportcélú támogatások tervezésével, elosztásával, felhasználásával, elszámolásával és ellenőrzésével kapcsolatos – az e törvényben és az állami sportcélú támogatások felhasználásáról és elosztásáról szóló kormányrendeletben meghatározottak szerint – a következők:

a) az államháztartásért felelős miniszter által meghatározott, a sportpolitikáért felelős miniszter által a MOB részére megadott határidőben a központi költségvetési támogatások elosztásának irányaira és arányaira vonatkozó javaslatot küld a sportpolitikáért felelős miniszter részére a 39. § b) pontja szerinti sportági stratégiai fejlesztési koncepciók figyelembevételével,

b) javaslatot tesz az olimpiai mozgalommal kapcsolatos szervezett versenysporttal összefüggő állami sportcélú támogatások felosztási elveire,

c) dönt a részére rendelkezésre bocsátott állami sportcélú támogatások felhasználásáról és folyósítja a támogatásokat,

d) koordinálja és folyamatosan nyomon követi a rendelkezésére bocsátott állami sportcélú támogatás felhasználását,

e) szakmailag véleményezi az éves támogatási programok megvalósításának folyamatában (az adminisztratív célú támogatások kivételével) benyújtott negyedéves szakmai előrehaladási jelentéseket és azok eredményéről tájékoztatja a sportpolitikáért felelős minisztert,

f) részt vesz a részére juttatott állami sportcélú támogatás felhasználásával kapcsolatos elszámolási feladatokban, ennek keretében

fa) elszámoltatja a kedvezményezettet a továbbadott állami sportcélú támogatásról,

fb) elszámol a 46. § (1) bekezdésében meghatározott állami sportcélú támogatással,

g) az 58. § (2) bekezdésében meghatározottak szerint részt vesz a Gerevich Aladár-sportösztöndíj működtetésében,

h) ellátja a nyugdíjas olimpiai és világbajnoki érmes sportolók, azok özvegyei, valamint a kiemelkedő sporteredmények elérésében közreműködő nyugdíjas sportszakemberek erkölcsi és anyagi megbecsülését, gondozza a sporttémájú művészeti pályázati programokat.

42. § (1) A MOB tagjai

a) azok a büntetlen előéletű magyar állampolgárok, valamint az olimpiai sportágak azon képviselői, akik elismerik és magukénak vallják az olimpiai eszmét, készek elősegíteni a MOB működését, akiket a MOB alapszabályában felsorolt szervek és szervezetek képviselőiként taggá delegálnak, illetve akik a MOB alapszabályában foglaltak szerint személyes jogosultság alapján válnak tagokká,

b) – a MOB alapszabályának elfogadása esetén – alanyi jogon az olimpiai sportágak országos sportági szakszövetségei.

(2) A MOB tagjait a főtitkár vagy az azzal azonos jogállású tisztségviselő (a továbbiakban együtt: MOB-főtitkár) tartja nyilván.

(3) A MOB leendő tagja tagfelvételi kérelmének, illetve a személyes jogosultság alapján a MOB tagjává váló személy a tagfelvételre irányuló nyilatkozatának benyújtásával egyidejűleg hatósági bizonyítvánnyal igazolja a MOB-főtitkár részére azt a tényt, hogy büntetlen előéletű.

(4) A MOB elnökségi tagjának jelölt személy az elnökségi taggá választását megelőzően a MOB-főtitkár részére hatósági bizonyítvánnyal igazolja azt a tényt, hogy büntetlen előéletű.

(5) A

a) MOB tagja a tagság fennállása alatt a MOB elnökének felhívására,

b) MOB elnökségi tagja az elnökségi megbízatásának időtartama alatt a közgyűlés írásbeli – a mulasztás jogkövetkezményeinek ismertetését tartalmazó – felhívására

a felhívástól számított tizenöt munkanapon belül, vagy ha e határidőn belül a felhívott személyén kívül álló ok miatt nem lehetséges, az ok megszűnését követően haladéktalanul, a MOB főtitkár részére hatósági bizonyítvánnyal igazolja azt a tényt, hogy büntetlen előéletű.

(6) Ha a MOB tagja, illetve a MOB elnökségi tagja igazolja, hogy büntetlen előéletű, a MOB a bűnügyi nyilvántartó szerv által az igazolás céljából kiállított hatósági bizonyítvány kiadása iránti eljárásért megfizetett igazgatási szolgáltatási díjat részére megtéríti.

(7) Ha a MOB tagja, illetve a MOB elnökségi tagja büntetett előéletűvé válik, vagy az (5) bekezdésben meghatározott igazolási kötelezettségének a teljesítését elmulasztja, tagsági jogviszonya, illetve elnökségi tagsági megbízatása megszűnik.

(8) A MOB-főtitkár

a) a (3) bekezdés alapján megismert személyes adatokat a MOB-tagságról meghozott döntés időpontjáig,

b) a (4) bekezdés alapján megismert személyes adatokat a MOB elnökségi tagságról meghozott döntés időpontjáig,

c) az (5) bekezdés alapján megismert személyes adatokat a MOB-tag tagsági viszonyának megszűnéséig

kezeli.

43. § (1) A MOB legfelsőbb szerve a közgyűlés, amely a tagok összességéből áll. A közgyűlésben a MOB alapszabályában rögzített számú helyet kell biztosítani az olimpiai sportágak szakszövetségei által jelölt személyeknek azzal, hogy számuknak meg kell haladnia a MOB tagjai létszámának felét. A MOB alapszabálya lehetővé teheti, hogy – az arányosság elvének betartásával – egy tag több képviselőt is küldjön – tagsági jogokkal – a közgyűlésbe. A MOB közgyűlésének részletes összetételét a MOB alapszabálya határozza meg.

(2) A közgyűlés kizárólagos hatáskörébe tartozik:

a) az alapszabály megállapítása és módosítása,

b) az elnök, valamint az elnökség többi tagjának, a felügyelő szerv (felügyelőbizottság) elnökének és választott tagjainak megválasztása és visszahívása,

c) az előző évre vonatkozó szakmai és pénzügyi beszámoló, valamint a tárgyévi költségvetés (pénzügyi és szakmai terv) elfogadása,

d) az ügyintéző és képviseleti szerv (elnökség) éves beszámolójának elfogadása,

e) döntés minden olyan ügyben, amelyet az alapszabály a közgyűlés kizárólagos hatáskörébe utal.

(3) A MOB közgyűlésén a sportpolitikáért felelős miniszter által vezetett minisztérium képviselője, valamint a felügyelőbizottság elnöke tanácskozási joggal vehetnek részt.

(4)191 A MOB-ügyintéző és képviseleti szerve a tagok által ilyen célból – az alapszabályban meghatározottak szerint – közvetlenül választott testület (elnökség). A MOB elnökségének tagjai: az elnök, valamint a MOB alapszabályában meghatározott további személyek és szervezetek képviselői. Az elnökség tagja büntetlen előéletű magyar állampolgár lehet. A MOB elnökségének tagja nem lehet politikai felsővezető.

(5) Az elnökség ülésére – tanácskozási joggal – meg kell hívni a felügyelőbizottság tagjait, valamint a sportpolitikáért felelős miniszter által vezetett minisztérium képviselőjét.

44. § (1) A MOB működését és gazdálkodását felügyelőbizottság ellenőrzi. A felügyelőbizottság elnökét és két tagját a közgyűlés választja meg és hívja vissza, egy tagját a sportpolitikáért felelős miniszter, egy tagját pedig az Országgyűlés sportért felelős bizottsága nevezi ki és hívja vissza. A felügyelőbizottság tagjainak megbízatása öt évre szól.

(2) A felügyelőbizottság – a MOB közgyűlése által elfogadott – éves ellenőrzési munkaterv alapján látja el feladatát.

(3) A felügyelőbizottság írásbeli jelentése hiányában a közgyűlés a 43. § (2) bekezdés c) és d) pontjai szerinti beszámolókról és a MOB költségvetéséről nem dönthet. A MOB alapszabálya határozza meg a MOB közgyűlése és elnöksége elé kizárólag a felügyelőbizottság előzetes véleménye alapján terjesztendő további ügyek körét. A felügyelőbizottság feladatkörében eljárva, azzal összefüggésben a MOB irataiba betekinthet, a MOB tagjától és tisztségviselőjétől felvilágosítást kérhet.

(4) Ha a felügyelőbizottság a feladatai ellátása során jogszabályt, az alapszabályt, a MOB valamely testületének döntését vagy egyébként a MOB érdekeit sértő körülményt észlel, az arra jogosult számára intézkedési javaslatot tesz, illetve jogosult – jogszabály vagy az alapszabály megsértése esetén köteles – a napirend megjelölésével a közgyűlés összehívását kezdeményezni.

(5) A felügyelőbizottság – az alapszabály vonatkozó rendelkezéseire figyelemmel – maga állapítja meg működésének részletes szabályait, amit a közgyűlés hagy jóvá.

(6) A MOB elnökségének tagjai és azok Polgári Törvénykönyv szerinti hozzátartozói nem lehetnek a felügyelőbizottság tagjai. Az alapszabály az összeférhetetlenség további eseteit is megállapíthatja, valamint rendelkezik az összeférhetetlenségi ok felmerülése esetén követendő eljárásról.

(7) A MOB gazdálkodását a felügyelőbizottság mellett az elnökség által megbízott könyvvizsgáló is ellenőrzi. A könyvvizsgáló írásbeli jelentése hiányában a közgyűlés a 43. § (2) bekezdés c) és d) pontjai szerinti beszámolókról és költségvetésről nem dönthet.

45. §192 A MOB működése felett az ügyészség az ügyészségről szóló törvény rendelkezései szerint ellenőrzést gyakorol.

46. § (1) Az állam – a (2) bekezdésben meghatározottak szerint – évente biztosítja a MOB közfeladat ellátással összefüggő működési kiadásait.

(2) A MOB az állami támogatás mellett a tagdíjból és a tagok által nyújtott más hozzájárulásokból, szponzori és egyéb bevételekből gazdálkodik.

A Magyar Paralimpiai Bizottság

46/A. § (1)193 Az MPB a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság által kizárólagos nemzeti paralimpiai bizottságként elismert, a paralimpiai mozgalommal kapcsolatos szervezett versenysporttal és a fogyatékosok verseny-, diák- és hallgatói sportjával, valamint szabadidősportjával összefüggő – e törvényben meghatározott –, országos közfeladatokat ellátó köztestület, amely a Civil tv. szerinti nyilvántartásba vétel nélkül közhasznú szervezetnek minősül. Az MPB-t a Fővárosi Törvényszék tartja nyilván. Az MPB jogosult Magyarország címerének és zászlajának használatára.

(2) Az MPB működésének részletes szabályait a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság szabályainak, valamint e törvény és a külön jogszabályok rendelkezéseinek figyelembevételével a közgyűlés által elfogadott alapszabály határozza meg.

(3) Az MPB feladatai a paralimpiai mozgalom területén elsősorban:

a) a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság magyarországi tagszervezeteként végrehajtja a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság alapszabályában és egyéb szabályzataiban a nemzeti paralimpiai bizottságok és tagszervezetei részére megállapított célkitűzéseket és feladatokat,

b) a szakszövetségekkel, sportszövetségekkel együttműködve elősegíti a sportolók nyári és téli paralimpiai játékokra, és egyéb nemzetközi versenyekre történő felkészülését, illetve részvételét,

c) fejleszti a paralimpiai mozgalmat,

d) a paralimpiai mozgalom érdekében védi a paralimpiai játékok jelképeit,

e) a paralimpiai mozgalom eszményének jegyében segíti az érintett ifjúság testi, erkölcsi és kulturális nevelését, támogatja a tisztességes játék (fair play) szellemében való versenyzést, fellép a sportmozgalomra ható káros jelenségek (különösen a tiltott teljesítményfokozás, valamint a verseny, mérkőzés eredményének tiltott eszközökkel, módszerekkel történő befolyásolása és a fogadási csalás) ellen,

f) a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság magyarországi tagszervezeteként – a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság előírásaival összhangban –:

fa) nevezi a sportágakat és a sportolókat a paralimpiai játékokra,

fb)194 engedélyezi a paralimpiai jelkép, zászló, jelvény, jelmondat, himnusz kereskedelmi vagy egyéb célú használatát, hasznosítását, valamint gyakorolja az ezzel kapcsolatos vagyoni jogokat, és rendelkezik ezekkel.

(3a)195 A paralimpiai csapattal összefüggő, a (3) bekezdés f) pont fb) alpontjában meghatározott vagyoni értékű jogok az MPB-t illetik meg.

(4) Az MPB feladatai a fogyatékosok sportja területén elsősorban:

a) a Siketek Nemzetközi Sportbizottsága hazai tagszervezetével együttműködve elősegíti a sportolók nyári és téli siketlimpiai játékokra, és egyéb nemzetközi versenyekre történő felkészülését, illetve részvételét,

b) felügyeli a Nemzetközi Speciális Olimpia, a Szervátültetettek Világjátékainak Szövetsége, a Siketek Nemzetközi Sportbizottsága alapszabályában és egyéb szabályzataiban a nemzeti speciális világjáték szervezetek részére megállapított célkitűzések és feladatok végrehajtását,

c) az érintett sportszövetségekkel együttműködve elősegíti és koordinálja a magyar sportolók speciális világjátékokon való részvételét,

d) elősegíti a nem paralimpiai versenyekhez illeszkedő, nemzetközi versenyrendszerrel rendelkező, fogyatékos sportszövetségek hazai sportrendezvényeinek megrendezését,

e) részt vesz a fogyatékosok nemzetközi sportszervezeteinek tevékenységében,

f) közreműködik az olimpiai központok, és más sportcélú ingatlanok fogyatékosok sportjának speciális igényeit szolgáló fejlesztésében és szakmai tevékenységének kidolgozásában,

g) közös és integrált sportrendezvényeket, verseny- és szabadidősport programokat szervez a különböző fogyatékosságú, valamint nem sérült emberek számára, fejleszti a fogyatékosok sportjának egyes területeit,

h) a fogyatékosok diák- és szabadidősportja területén népszerűsíti a fogyatékosok sportját, aminek keretén belül a fogyatékosok diák- és szabadidősportjával foglalkozó sportszervezetek programjainak megvalósításával szélesíti a sport tömegbázisát,

i) részt vesz a fogyatékosok szabadidősportjának nemzetközi együttműködésében.

(5) Az MPB stratégiai jellegű feladatai elsősorban:

a) javaslatot tesz a sportpolitikáért felelős miniszter részére a fogyatékosok sportjával kapcsolatos kormányzati intézkedések, szabályozási koncepciók megtételére, véleményezi a fogyatékosok sportjával kapcsolatos jogszabály-tervezeteket,

b) javaslatot tesz a fogyatékosok sportja stratégiai fejlesztési céljaira és irányaira, és ezek meghatározásában együttműködik a sportpolitikáért felelős miniszterrel,

c) figyelemmel kíséri a sportszövetségek által elkészített sportági stratégiai fejlesztési koncepciókban a fogyatékosok sportját érintő integráció megvalósulását,

d) együttműködik a sportpolitikáért felelős miniszterrel és a további sportköztestületekkel a sport stratégiai fejlesztési céljainak meghatározásában és megvalósításában,

e) a fogyatékosok sportjában javaslatot tesz a sportpolitikáért felelős miniszternek a támogatási rendszerek minőségbiztosítási rendszerére (benchmark-rendszer) és követelményeire,

f) négyéves ciklusokban megtervezi a paralimpiai és siketlimpiai játékokra és a speciális világjátékokra történő felkészülés irányait, és javaslatot tesz a támogatásuk rendszerére, valamint szakmai javaslatot tesz a sportpolitikáért felelős miniszter részére a sport világesemények támogatására,

g) együttműködik a sportpolitikáért felelős miniszterrel a sportszakemberek képzési, továbbképzési, valamint foglalkoztatási céljait szolgáló programok meghatározásában, segíti a sportszövetségek kötelező sportszakember-továbbképzési feladataik ellátását,

h) együttműködik a sportpolitikáért felelős miniszterrel a sporttudomány fejlesztésével összefüggő szakmai és sportegészségügyi feladatok ellátásában,

i) közreműködik a korszerű edzésmódszerek kidolgozásában, alkalmazásában, és segíti a hatékony módszerek és eljárások széleskörű terjesztését,

j) a doppingellenes tevékenységről szóló kormányrendeletben meghatározottak szerint közreműködik a doppingellenes tevékenységgel összefüggő sportszakmai feladatok ellátásában.

(6) Az MPB feladatai a sportpolitikáért felelős miniszter által vezetett minisztérium költségvetési fejezetéből származó, a paralimpiai mozgalommal kapcsolatos szervezett versenysporttal és a fogyatékosok verseny-, diák- és hallgatói sportjával, valamint szabadidősportjával összefüggő állami sportcélú támogatások tervezésével, elosztásával, felhasználásával, elszámolásával és ellenőrzésével kapcsolatos – az e törvényben és az állami sportcélú támogatások felhasználásáról és elosztásáról szóló kormányrendeletben meghatározottak szerint – a következők:

a) az államháztartásért felelős miniszter által meghatározott, a sportpolitikáért felelős miniszter által az MPB részére megadott határidőben a központi költségvetési támogatások elosztásának irányaira és arányaira vonatkozó javaslatot küld a sportpolitikáért felelős miniszter részére az (5) bekezdés c) pontja szerinti sportági stratégiai fejlesztési koncepciók figyelembevételével,

b) javaslatot tesz a paralimpiai mozgalommal kapcsolatos szervezett versenysporttal és a fogyatékosok verseny-, diák- és hallgatói sportjával, valamint szabadidősportjával összefüggő állami sportcélú támogatások felosztási elveire,

c) dönt a részére rendelkezésre bocsátott állami sportcélú támogatások felhasználásáról és folyósítja a támogatásokat,

d) koordinálja és folyamatosan nyomon követi a rendelkezésére bocsátott állami sportcélú támogatás felhasználását,

e) szakmailag véleményezi az éves támogatási programok megvalósításának folyamatában (az adminisztratív célú támogatások kivételével) benyújtott negyedéves szakmai előrehaladási jelentéseket és azok eredményéről tájékoztatja a sportpolitikáért felelős minisztert,

f) részt vesz a részére juttatott állami sportcélú támogatás felhasználásával kapcsolatos elszámolási feladatokban, ennek keretében

fa) elszámoltatja a kedvezményezettet a továbbadott állami sportcélú támogatásról,

fb) elszámol a 46/F. § (1) bekezdésében meghatározott állami sportcélú támogatással,

g) az 58. § (2) bekezdésében meghatározottak szerint részt vesz a Gerevich Aladár-sportösztöndíj működtetésében.

46/B. § (1) Az MPB tagjai – az MPB alapszabályának elfogadása esetén –

a) alanyi jogon azok a szakszövetségek és országos sportági szövetségek, amelyek sportága szerepel a Paralimpia, illetve a Siketlimpia programjában,

b) alanyi jogon a fogyatékosok országos sportszövetségei,

c) azok a szakszövetségek és országos sportági szövetségek, amelyek

ca) tevékenységi köre kiterjed a fogyatékossággal élők versenysportjára, vagy

cb) integrált versenyrendszert működtetnek, vagy

cc) versenyrendszerében fogyatékos sportolók is részt vesznek,

d) a fogyatékosok sportjának működését segítő más személyek, amennyiben az alapszabály így rendelkezik.

(2) Az MPB tagjait a főtitkár vagy az azzal azonos jogállású tisztségviselő (a továbbiakban együtt: MPB-főtitkár) tartja nyilván.

(3) Az MPB leendő tagja tagfelvételi kérelmének, illetve a személyes jogosultság alapján az MPB tagjává váló személy a tagfelvételre irányuló nyilatkozatának benyújtásával egyidejűleg hatósági bizonyítvánnyal igazolja az MPB-főtitkár részére azt a tényt, hogy büntetlen előéletű.

(4) Az MPB elnökségi tagjának jelölt személy az elnökségi taggá választását megelőzően az MPB-főtitkár részére hatósági bizonyítvánnyal igazolja azt a tényt, hogy büntetlen előéletű.

(5) Az

a) MPB tagja a tagság fennállása alatt az MPB elnökének felhívására,

b) MPB elnökségi tagja az elnökségi megbízatásának időtartama alatt a közgyűlés írásbeli – a mulasztás jogkövetkezményeinek ismertetését tartalmazó – felhívására

a felhívástól számított tizenöt munkanapon belül, vagy ha e határidőn belül a felhívott személyén kívül álló ok miatt nem lehetséges, az ok megszűnését követően haladéktalanul, az MPB főtitkár részére hatósági bizonyítvánnyal igazolja azt a tényt, hogy büntetlen előéletű.

(6) Ha az MPB tagja, illetve az MPB elnökségi tagja igazolja, hogy büntetlen előéletű, az MPB a bűnügyi nyilvántartó szerv által az igazolás céljából kiállított hatósági bizonyítvány kiadása iránti eljárásért megfizetett igazgatási szolgáltatási díjat részére megtéríti.

(7) Ha az MPB tagja, illetve az MPB elnökségi tagja büntetett előéletűvé válik, vagy az (5) bekezdésben meghatározott igazolási kötelezettségének a teljesítését elmulasztja, tagsági jogviszonya, illetve elnökségi tagsági megbízatása megszűnik.

(8) Az MPB-főtitkár

a) a (3) bekezdés alapján megismert személyes adatokat az MPB-tagságról meghozott döntés időpontjáig,

b) a (4) bekezdés alapján megismert személyes adatokat az MPB elnökségi tagságról meghozott döntés időpontjáig,

c) az (5) bekezdés alapján megismert személyes adatokat az MPB-tag tagsági viszonyának megszűnéséig

kezeli.

46/C. § (1) Az MPB legfelsőbb szerve a közgyűlés, amely a tagok összességéből áll. A közgyűlésben az MPB alapszabályában rögzített számú helyet kell biztosítani a paralimpia programján szereplő sportágak országos sportági szakszövetségei, országos sportági szövetségei és a fogyatékosok országos sportszövetségei által jelölt személyeknek azzal, hogy számuknak meg kell haladnia az MPB tagjai létszámának felét. Az MPB alapszabálya lehetővé teheti, hogy – az arányosság elvének betartásával – egy tag több képviselőt is küldjön – tagsági jogokkal – a közgyűlésbe. Az MPB közgyűlésének részletes összetételét az MPB alapszabálya határozza meg.

(2) A közgyűlés kizárólagos hatáskörébe tartozik:

a) az alapszabály megállapítása és módosítása,

b) az elnök, valamint az elnökség többi tagjának, a felügyelő szerv (felügyelőbizottság) elnökének és választott tagjainak megválasztása és visszahívása,

c) az előző évre vonatkozó szakmai és pénzügyi beszámoló, valamint a tárgyévi költségvetés (pénzügyi és szakmai terv) elfogadása,

d) az ügyintéző és képviseleti szerv (elnökség) éves beszámolójának elfogadása,

e) döntés minden olyan ügyben, amelyet az alapszabály a közgyűlés kizárólagos hatáskörébe utal.

(3) Az MPB közgyűlésén a sportpolitikáért felelős miniszter által vezetett minisztérium képviselője, valamint a felügyelőbizottság elnöke tanácskozási joggal vehetnek részt.

(4)196 Az MPB ügyintéző és képviseleti szerve a tagok által ilyen célból – az alapszabályban meghatározottak szerint – közvetlenül választott testület (elnökség). Az MPB elnökségének tagjai: az elnök, valamint az MPB alapszabályában meghatározott további személyek és szervezetek képviselői. Az elnökség tagja büntetlen előéletű magyar állampolgár lehet. Az MPB elnökségének tagja nem lehet politikai felsővezető.

(5) Az elnökség ülésére – tanácskozási joggal – meg kell hívni a felügyelőbizottság tagjait, valamint a sportpolitikáért felelős miniszter által vezetett minisztérium képviselőjét.

46/D. § (1) Az MPB működését és gazdálkodását felügyelőbizottság ellenőrzi. A felügyelőbizottság elnökét és két tagját a közgyűlés választja meg és hívja vissza, egy tagját a sportpolitikáért felelős miniszter, egy tagját pedig az Országgyűlés sportért felelős bizottsága nevezi ki és hívja vissza. A felügyelőbizottság tagjainak megbízatása öt évre szól.

(2) A felügyelőbizottság – az MPB közgyűlése által elfogadott – éves ellenőrzési munkaterv alapján látja el feladatát.

(3) A felügyelőbizottság írásbeli jelentése hiányában a közgyűlés a 46/C. § (2) bekezdés c) és d) pontjai szerinti beszámolókról és az MPB költségvetéséről nem dönthet. Az MPB alapszabálya határozza meg az MPB közgyűlése és elnöksége elé kizárólag a felügyelőbizottság előzetes véleménye alapján terjesztendő további ügyek körét. A felügyelőbizottság feladatkörében eljárva, azzal összefüggésben az MPB irataiba betekinthet, az MPB tagjától és tisztségviselőjétől felvilágosítást kérhet.

(4) Ha a felügyelőbizottság a feladatai ellátása során jogszabályt, az alapszabályt, az MPB valamely testületének döntését vagy egyébként az MPB érdekeit sértő körülményt észlel, az arra jogosult számára intézkedési javaslatot tesz, illetve jogosult – jogszabály vagy az alapszabály megsértése esetén köteles – a napirend megjelölésével a közgyűlés összehívását kezdeményezni.

(5) A felügyelőbizottság – az alapszabály vonatkozó rendelkezéseire figyelemmel – maga állapítja meg működésének részletes szabályait, amit a közgyűlés hagy jóvá.

(6) Az MPB elnökségének tagjai és azok Polgári Törvénykönyv szerinti hozzátartozói nem lehetnek a felügyelőbizottság tagjai. Az alapszabály az összeférhetetlenség további eseteit is megállapíthatja, valamint rendelkezik az összeférhetetlenségi ok felmerülése esetén követendő eljárásról.

(7) Az MPB gazdálkodását a felügyelőbizottság mellett az elnökség által megbízott könyvvizsgáló is ellenőrzi. A könyvvizsgáló írásbeli jelentése hiányában a közgyűlés a 46/C. § (2) bekezdés c) és d) pontjai szerinti beszámolókról és költségvetésről nem dönthet.

46/E. §197 Az MPB működése felett az ügyészség az ügyészségről szóló törvény rendelkezései szerint ellenőrzést gyakorol.

46/F. § (1) Az állam – a (2) bekezdésben meghatározottak szerint – évente biztosítja az MPB közfeladat ellátással összefüggő működési kiadásait.

(2) Az MPB az állami támogatás mellett a tagdíjból és a tagok által nyújtott más hozzájárulásokból, szponzori és egyéb bevételekből gazdálkodik.

Nemzeti Versenysport Szövetség

46/G. § (1)198 Az NVESZ a nem olimpiai sportágak szervezett versenysportjában működő – e törvényben meghatározott – országos közfeladatokat ellátó köztestület, amely a Civil tv. szerinti nyilvántartásba vétel nélkül közhasznú szervezetnek minősül. Az NVESZ-t a Fővárosi Törvényszék tartja nyilván. Az NVESZ jogosult Magyarország címerének és zászlajának használatára.

(2) Az NVESZ működésének részletes szabályait e törvény és a külön jogszabályok rendelkezéseinek figyelembevételével a közgyűlés által elfogadott alapszabály határozza meg.

(3) Az NVESZ feladatai a nem olimpiai sportágak szervezett versenysportjának területén elsősorban:

a)199 szervezi a Világjátékok Nemzetközi Szövetsége (IWGA) Világjátékain és a Nemzetközi Sportszövetségek Szövetségének (GAISF) Világjátékain való magyar részvételt és az arra való felkészülés szakmai feladatait,

b) részt vesz a nem kormányzati nemzetközi sportszervezetek, különösen az Európai Nem Kormányzati Sportszervezetek Szövetségének (ENGSO) tevékenységében, amely feladatkört nem kizárólag a nem olimpiai sportágakkal összefüggésben gyakorolja,

c) segíti az érintett ifjúság testi, erkölcsi és kulturális nevelését, támogatja a tisztességes játék (fair play) szellemében való versenyzést, fellép a sportmozgalomra ható káros jelenségek (különösen a tiltott teljesítményfokozás, valamint a verseny, mérkőzés eredményének tiltott eszközökkel, módszerekkel történő befolyásolása és a fogadási csalás) ellen.

(4) Az NVESZ stratégiai jellegű feladatai elsősorban:

a) javaslatot tesz a sportpolitikáért felelős miniszter részére a nem olimpiai sportágak szervezett versenysportjával kapcsolatos kormányzati intézkedések, szabályozási koncepciók megtételére, véleményezi a nem olimpiai sportágak szervezett versenysportjával kapcsolatos jogszabály-tervezeteket,

b) javaslatot tesz a nem olimpiai sportágak szervezett versenysportja stratégiai fejlesztési céljaira és irányaira, és ezek meghatározásában együttműködik a sportpolitikáért felelős miniszterrel,

c) figyelemmel kíséri a sportszövetségek által elkészített sportági stratégiai fejlesztési koncepciókban a nem olimpiai sportágak szervezett versenysportját érintő integráció megvalósulását,

d) együttműködik a sportpolitikáért felelős miniszterrel és a további sportköztestületekkel a sport stratégiai fejlesztési céljainak meghatározásában és megvalósításában,

e) a nem olimpiai sportágak szervezett versenysportjában javaslatot tesz a sportpolitikáért felelős miniszternek a támogatási rendszerek minőségbiztosítási rendszerére (benchmark-rendszer) és követelményeire,

f) megtervezi a világjátékokra történő felkészülés irányait, és javaslatot tesz a támogatásuk rendszerére, valamint szakmai javaslatot tesz a sportpolitikáért felelős miniszter részére a sport világesemények támogatására,

g) együttműködik a sportpolitikáért felelős miniszterrel a sportszakemberek képzési, továbbképzési, valamint foglalkoztatási céljait szolgáló programok meghatározásában, segíti a sportszövetségek kötelező sportszakember-továbbképzési feladataik ellátását,

h) együttműködik a sportpolitikáért felelős miniszterrel a sporttudomány fejlesztésével összefüggő szakmai feladatok ellátásában,

i) közreműködik a korszerű edzésmódszerek kidolgozásában, alkalmazásában, és segíti a hatékony módszerek és eljárások széleskörű terjesztését,

j) a doppingellenes tevékenységről szóló kormányrendeletben meghatározottak szerint közreműködik a doppingellenes tevékenységgel összefüggő sportszakmai feladatok ellátásában.

(5) Az NVESZ feladatai a sportpolitikáért felelős miniszter által vezetett minisztérium költségvetési fejezetéből származó, a nem olimpiai sportágak szervezett versenysportjával összefüggő állami sportcélú támogatások tervezésével, elosztásával, felhasználásával, elszámolásával és ellenőrzésével kapcsolatos – az e törvényben és az állami sportcélú támogatások felhasználásáról és elosztásáról szóló kormányrendeletben meghatározottak szerint – a következők:

a) az államháztartásért felelős miniszter által meghatározott, a sportpolitikáért felelős miniszter által az NVESZ részére megadott határidőben a központi költségvetési támogatások elosztásának irányaira és arányaira vonatkozó javaslatot küld a sportpolitikáért felelős miniszter részére a (4) bekezdés c) pontja szerinti sportági stratégiai fejlesztési koncepciók figyelembevételével,

b) javaslatot tesz a nem olimpiai sportágak szervezett versenysportjával összefüggő állami sportcélú támogatások felosztási elveire,

c) dönt a részére rendelkezésre bocsátott állami sportcélú támogatások felhasználásáról és folyósítja a támogatásokat,

d) koordinálja és folyamatosan nyomon követi a rendelkezésére bocsátott állami sportcélú támogatás felhasználását,

e) szakmailag véleményezi az éves támogatási programok megvalósításának folyamatában (az adminisztratív célú támogatások kivételével) benyújtott negyedéves szakmai előrehaladási jelentéseket és azok eredményéről tájékoztatja a sportpolitikáért felelős minisztert,

f) részt vesz a részére juttatott állami sportcélú támogatás felhasználásával kapcsolatos elszámolási feladatokban, ennek keretében

fa) elszámoltatja a kedvezményezettet a továbbadott állami sportcélú támogatásról,

fb) elszámol a 46/L. § (1) bekezdésében meghatározott állami sportcélú támogatással.

46/H. § (1) Az NVESZ tagjai – az NVESZ alapszabályának elfogadása esetén –

a)200 alanyi jogon azok a szakszövetségek és országos sportági szövetségek, amelyek sportága szerepel a Világjátékok Nemzetközi Szövetsége (IWGA) Világjátékainak és a Nemzetközi Sportszövetségek Szövetsége (GAISF) Világjátékainak programján,

b) a nem olimpiai sportágakban működő – a) pont hatálya alá nem tartozó – sportszövetségek,

c) a nem olimpiai sportágak szervezett versenysportjának működését segítő más személyek, amennyiben az alapszabály így rendelkezik.

(2) Az NVESZ tagjait a főtitkár vagy az azzal azonos jogállású tisztségviselő (a továbbiakban együtt: NVESZ-főtitkár) tartja nyilván.

(3) Az NVESZ leendő tagja tagfelvételi kérelmének, illetve a személyes jogosultság alapján az NVESZ tagjává váló személy a tagfelvételre irányuló nyilatkozatának benyújtásával egyidejűleg hatósági bizonyítvánnyal igazolja az NVESZ-főtitkár részére azt a tényt, hogy büntetlen előéletű.

(4) Az NVESZ elnökségi tagjának jelölt személy az elnökségi taggá választását megelőzően az NVESZ-főtitkár részére hatósági bizonyítvánnyal igazolja azt a tényt, hogy büntetlen előéletű.

(5) Az

a) NVESZ tagja a tagság fennállása alatt az NVESZ elnökének felhívására,

b) NVESZ elnökségi tagja az elnökségi megbízatásának időtartama alatt a közgyűlés írásbeli – a mulasztás jogkövetkezményeinek ismertetését tartalmazó – felhívására

a felhívástól számított tizenöt munkanapon belül, vagy ha e határidőn belül a felhívott személyén kívül álló ok miatt nem lehetséges, az ok megszűnését követően haladéktalanul, az NVESZ főtitkár részére hatósági bizonyítvánnyal igazolja azt a tényt, hogy büntetlen előéletű.

(6) Ha az NVESZ tagja, illetve az NVESZ elnökségi tagja igazolja, hogy büntetlen előéletű, az NVESZ a bűnügyi nyilvántartó szerv által az igazolás céljából kiállított hatósági bizonyítvány kiadása iránti eljárásért megfizetett igazgatási szolgáltatási díjat részére megtéríti.

(7) Ha az NVESZ tagja, illetve az NVESZ elnökségi tagja büntetett előéletűvé válik, vagy az (5) bekezdésben meghatározott igazolási kötelezettségének a teljesítését elmulasztja, tagsági jogviszonya, illetve elnökségi tagsági megbízatása megszűnik.

(8) Az NVESZ-főtitkár

a) a (3) bekezdés alapján megismert személyes adatokat az NVESZ-tagságról meghozott döntés időpontjáig,

b) a (4) bekezdés alapján megismert személyes adatokat az NVESZ elnökségi tagságról meghozott döntés időpontjáig,

c) az (5) bekezdés alapján megismert személyes adatokat az NVESZ-tag tagsági viszonyának megszűnéséig

kezeli.

46/I. § (1) Az NVESZ legfelsőbb szerve a közgyűlés, amely a tagok összességéből áll. Az NVESZ alapszabálya lehetővé teheti, hogy – az arányosság elvének betartásával – egy tag több képviselőt is küldjön – tagsági jogokkal – a közgyűlésbe. Az NVESZ közgyűlésének részletes összetételét az NVESZ alapszabálya határozza meg.

(2) A közgyűlés kizárólagos hatáskörébe tartozik:

a) az alapszabály megállapítása és módosítása,

b) az elnök, valamint az elnökség többi tagjának, a felügyelő szerv (felügyelőbizottság) elnökének és választott tagjainak megválasztása és visszahívása,

c) az előző évre vonatkozó szakmai és pénzügyi beszámoló, valamint a tárgyévi költségvetés (pénzügyi és szakmai terv) elfogadása,

d) az ügyintéző és képviseleti szerv (elnökség) éves beszámolójának elfogadása,

e) döntés minden olyan ügyben, amelyet az alapszabály a közgyűlés kizárólagos hatáskörébe utal.

(3) Az NVESZ közgyűlésén a sportpolitikáért felelős miniszter által vezetett minisztérium képviselője, valamint a felügyelőbizottság elnöke tanácskozási joggal vehetnek részt.

(4)201 Az NVESZ-ügyintéző és képviseleti szerve a tagok által ilyen célból – az alapszabályban meghatározottak szerint – közvetlenül választott testület (elnökség). Az NVESZ elnökségének tagjai: az elnök, valamint az NVESZ alapszabályában meghatározott további személyek és szervezetek képviselői. Az elnökség tagja büntetlen előéletű magyar állampolgár lehet. Az NVESZ elnökségének tagja nem lehet politikai felsővezető.

(5) Az elnökség ülésére – tanácskozási joggal – meg kell hívni a felügyelőbizottság tagjait, valamint a sportpolitikáért felelős miniszter által vezetett minisztérium képviselőjét.

46/J. § (1) Az NVESZ működését és gazdálkodását felügyelőbizottság ellenőrzi. A felügyelőbizottság elnökét és két tagját a közgyűlés választja meg és hívja vissza, egy tagját a sportpolitikáért felelős miniszter, egy tagját pedig az Országgyűlés sportért felelős bizottsága nevezi ki és hívja vissza. A felügyelőbizottság tagjainak megbízatása öt évre szól.

(2) A felügyelőbizottság – az NVESZ közgyűlése által elfogadott – éves ellenőrzési munkaterv alapján látja el feladatát.

(3) A felügyelőbizottság írásbeli jelentése hiányában a közgyűlés a 46/I. § (2) bekezdés c)–d) pontjai szerinti beszámolókról és az NVESZ költségvetéséről nem dönthet. Az NVESZ alapszabálya határozza meg az NVESZ közgyűlése és elnöksége elé kizárólag a felügyelőbizottság előzetes véleménye alapján terjesztendő további ügyek körét. A felügyelőbizottság feladatkörében eljárva, azzal összefüggésben az NVESZ irataiba betekinthet, az NVESZ tagjától és tisztségviselőjétől felvilágosítást kérhet.

(4) Ha a felügyelőbizottság a feladatai ellátása során jogszabályt, az alapszabályt, az NVESZ valamely testületének döntését vagy egyébként az NVESZ érdekeit sértő körülményt észlel, az arra jogosult számára intézkedési javaslatot tesz, illetve jogosult – jogszabály vagy az alapszabály megsértése esetén köteles – a napirend megjelölésével a közgyűlés összehívását kezdeményezni.

(5) A felügyelőbizottság – az alapszabály vonatkozó rendelkezéseire figyelemmel – maga állapítja meg működésének részletes szabályait, amit a közgyűlés hagy jóvá.

(6) Az NVESZ elnökségének tagjai és azok Polgári Törvénykönyv szerinti hozzátartozói nem lehetnek a felügyelőbizottság tagjai. Az alapszabály az összeférhetetlenség további eseteit is megállapíthatja, valamint rendelkezik az összeférhetetlenségi ok felmerülése esetén követendő eljárásról.

(7) Az NVESZ gazdálkodását a felügyelőbizottság mellett az elnökség által megbízott könyvvizsgáló is ellenőrzi. A könyvvizsgáló írásbeli jelentése hiányában a közgyűlés a 46/I. § (2) bekezdés c)–d) pontjai szerinti beszámolókról és költségvetésről nem dönthet.

46/K. §202 Az NVESZ működése felett az ügyészség az ügyészségről szóló törvény rendelkezései szerint ellenőrzést gyakorol.

46/L. § (1) Az állam – a (2) bekezdésben meghatározottak szerint – évente biztosítja az NVESZ közfeladat ellátással összefüggő működési kiadásait.

(2) Az NVESZ az állami támogatás mellett a tagdíjból és a tagok által nyújtott más hozzájárulásokból, szponzori és egyéb bevételekből gazdálkodik.

Nemzeti Diák, Hallgatói és Szabadidősport Szövetség

46/M. § (1) A Nemzeti Diák, Hallgatói és Szabadidősport Szövetség (a továbbiakban: NDHSZ) a diák-hallgatói és a szabadidősportban működő – e törvényben meghatározott – országos közfeladatokat ellátó köztestület, amely a Civil tv. szerinti nyilvántartásba vétel nélkül közhasznú szervezetnek minősül. Az NDHSZ-t a Fővárosi Törvényszék tartja nyilván. Az NDHSZ jogosult Magyarország címerének és zászlajának használatára.

(2) Az NDHSZ működésének részletes szabályait e törvény és a külön jogszabályok rendelkezéseinek figyelembevételével a közgyűlés által elfogadott alapszabály határozza meg.

(3) Az NDHSZ feladatai a diák-hallgatói sport területén elsősorban:

a) a sportszövetségi integrált működés keretében a diák- és egyetemi-főiskolai sport országos sportszövetségével együttműködik a sportszövetségek és a diák- és egyetemi-főiskolai sportszövetségek, valamint a diák- és egyetemi-főiskolai sport területén működő sportszervezetek közötti szakmai feladatok összehangolt ellátásában,

b) szakmai javaslatot tesz a sportolói kettős karrier programok bevezetésére és működtetésére;

c) a diák- és egyetemi-főiskolai sport országos sportszövetségével együttműködve elősegíti a versenyzők diák- és egyetemi-főiskolai sport kiemelkedő nemzetközi sporteseményeire való felkészülését, illetve részvételét.

(4) Az NDHSZ feladatai a szabadidősport területén elsősorban:

a) szabadidősportot népszerűsítő tevékenységet végez,

b) közreműködik az integrált szabadidősportos feladatokban,

c) részt vesz a szabadidősporttal kapcsolatos nemzetközi együttműködésben,

d) segíti az ifjúság testi, erkölcsi és kulturális nevelését, támogatja a tisztességes játék (fair play) szellemében való versenyzést, fellép a sportmozgalomra ható káros jelenségek (különösen a tiltott teljesítményfokozás, valamint a verseny, mérkőzés eredményének tiltott eszközökkel, módszerekkel történő befolyásolása és a fogadási csalás) ellen.

(5) Az NDHSZ stratégiai jellegű feladatai elsősorban:

a) javaslatot tesz a sportpolitikáért felelős miniszter részére a diák-hallgatói és a szabadidősporttal kapcsolatos kormányzati intézkedések, szabályozási koncepciók megtételére, véleményezi a diák-hallgatói és a szabadidősporttal kapcsolatos jogszabály-tervezeteket,

b) javaslatot tesz a diák-hallgatói és a szabadidősport stratégiai fejlesztési céljaira és irányaira, és ezek meghatározásában együttműködik a sportpolitikáért felelős miniszterrel,

c) együttműködik a sportpolitikáért felelős miniszterrel és a további sportköztestületekkel a sport stratégiai fejlesztési céljainak meghatározásában és megvalósításában,

d) együttműködik a sportpolitikáért felelős miniszterrel a sportszakemberek képzési, továbbképzési, valamint foglalkoztatási céljait szolgáló programok meghatározásában, segíti a sportszövetségek kötelező sportszakember-továbbképzési feladatainak ellátását,

e) együttműködik a sportpolitikáért felelős miniszterrel a sporttudomány fejlesztésével összefüggő szakmai feladatok ellátásában,

f) közreműködik a korszerű edzésmódszerek kidolgozásában, alkalmazásában, és segíti a hatékony módszerek és eljárások széleskörű terjesztését,

g) a doppingellenes tevékenységről szóló kormányrendeletben meghatározottak szerint közreműködik a doppingellenes tevékenységgel összefüggő sportszakmai feladatok ellátásában.

(6) Az NDHSZ feladatai a sportpolitikáért felelős miniszter által vezetett minisztérium költségvetési fejezetéből származó, a diák-hallgatói és a szabadidősporttal összefüggő állami sportcélú támogatások tervezésével, elosztásával, felhasználásával, elszámolásával és ellenőrzésével kapcsolatos – az e törvényben és az állami sportcélú támogatások felhasználásáról és elosztásáról szóló kormányrendeletben meghatározottak szerint – a következők:

a) az államháztartásért felelős miniszter által meghatározott, a sportpolitikáért felelős miniszter által az NDHSZ részére megadott határidőben a központi költségvetési támogatások elosztásának irányaira és arányaira vonatkozó javaslatot küld a sportpolitikáért felelős miniszter részére az (5) bekezdés c) pontja szerinti, a sport stratégiai fejlesztési céljainak figyelembevételével,

b) javaslatot tesz a diák-hallgatói és a szabadidősporttal összefüggő állami sportcélú támogatások felosztási elveire,

c) dönt a részére rendelkezésre bocsátott állami sportcélú támogatások felhasználásáról és folyósítja a támogatásokat,

d) koordinálja és folyamatosan nyomon követi a rendelkezésére bocsátott állami sportcélú támogatás felhasználását,

e) szakmailag véleményezi az éves támogatási programok megvalósításának folyamatában (az adminisztratív célú támogatások kivételével) benyújtott negyedéves szakmai előrehaladási jelentéseket és azok eredményéről tájékoztatja a sportpolitikáért felelős minisztert,

f) részt vesz a részére juttatott állami sportcélú támogatás felhasználásával kapcsolatos elszámolási feladatokban, ennek keretében

fa) elszámoltatja a kedvezményezettet a továbbadott állami sportcélú támogatásról,

fb) elszámol a 46/R. § (1) bekezdésében meghatározott állami sportcélú támogatással.

(7) Az NDHSZ feladatai az egyetemi versenysport területén elsősorban:

a) a Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség (a továbbiakban: FISU) által kizárólagos nemzeti egyetemi sportszövetségként elismert Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetségen (a továbbiakban: MEFS) keresztül részt vesz a nemzetközi egyetemi sportszervezetek tevékenységében, szervezi a FISU egyetemi világjátékain (Universiade) és egyetemi világbajnokságain, valamint az Európai Egyetemi Sportszövetség (a továbbiakban: EUSA) európai egyetemi játékain és európai egyetemek bajnokságain való magyar részvételt és az arra való felkészülés szakmai feladatait,

b) a MEFS-en keresztül, az érintett sportszövetségekkel együttműködve szervezi a FISU és az EUSA hazai eseményeit, továbbá a Magyar Egyetemi – Főiskolai Országos Bajnokságokat.

46/N. § (1) Az NDHSZ tagjai – az NDHSZ alapszabályának elfogadása esetén –

a) a diák- és hallgatói sport területén országos jelleggel működő sportszövetségek,

b) a szabadidősport területén országos jelleggel működő sportszövetségek, valamint

c) a diák-hallgatói, valamint a szabadidősport működését segítő más személyek, amennyiben az alapszabály így rendelkezik.

(2) Az NDHSZ tagjait a főtitkár vagy az azzal azonos jogállású tisztségviselő (a továbbiakban együtt: NDHSZ-főtitkár) tartja nyilván.

(3) Az NDHSZ leendő tagja tagfelvételi kérelmének, illetve a személyes jogosultság alapján az NDHSZ tagjává váló személy a tagfelvételre irányuló nyilatkozatának benyújtásával egyidejűleg hatósági bizonyítvánnyal igazolja az NDHSZ-főtitkár részére azt a tényt, hogy büntetlen előéletű.

(4) Az NDHSZ elnökségi tagjának jelölt személy az elnökségi taggá választását megelőzően az NDHSZ-főtitkár részére hatósági bizonyítvánnyal igazolja azt a tényt, hogy büntetlen előéletű.

(5) Az

a) NDHSZ tagja a tagság fennállása alatt az NDHSZ elnökének felhívására,

b) NDHSZ elnökségi tagja az elnökségi megbízatásának időtartama alatt a közgyűlés írásbeli – a mulasztás jogkövetkezményeinek ismertetését tartalmazó – felhívására

a felhívástól számított tizenöt munkanapon belül, vagy ha e határidőn belül a felhívott személyén kívül álló ok miatt nem lehetséges, az ok megszűnését követően haladéktalanul, az NDHSZ főtitkár részére hatósági bizonyítvánnyal igazolja azt a tényt, hogy büntetlen előéletű.

(6) Ha az NDHSZ tagja, illetve az NDHSZ elnökségi tagja igazolja, hogy büntetlen előéletű, az NDHSZ a bűnügyi nyilvántartó szerv által az igazolás céljából kiállított hatósági bizonyítvány kiadása iránti eljárásért megfizetett igazgatási szolgáltatási díjat részére megtéríti.

(7) Ha az NDHSZ tagja, illetve az NDHSZ elnökségi tagja büntetett előéletűvé válik, vagy az (5) bekezdésben meghatározott igazolási kötelezettségének a teljesítését elmulasztja, tagsági jogviszonya, illetve elnökségi tagsági megbízatása megszűnik.

(8) Az NDHSZ-főtitkár

a) a (3) bekezdés alapján megismert személyes adatokat az NDHSZ-tagságról meghozott döntés időpontjáig,

b) a (4) bekezdés alapján megismert személyes adatokat az NDHSZ elnökségi tagságról meghozott döntés időpontjáig,

c) az (5) bekezdés alapján megismert személyes adatokat az NDHSZ-tag tagsági viszonyának megszűnéséig

kezeli.

46/O. § (1) Az NDHSZ legfelsőbb szerve a közgyűlés, amely a tagok összességéből áll. Az NDHSZ alapszabálya lehetővé teheti, hogy – az arányosság elvének betartásával – egy tag több képviselőt is küldjön – tagsági jogokkal – a közgyűlésbe. Az NDHSZ közgyűlésének részletes összetételét az NDHSZ alapszabálya határozza meg.

(2) A közgyűlés kizárólagos hatáskörébe tartozik:

a) az alapszabály megállapítása és módosítása,

b) az elnök, valamint az elnökség többi tagjának, a felügyelő szerv (felügyelőbizottság) elnökének és választott tagjainak megválasztása és visszahívása,

c) az előző évre vonatkozó szakmai és pénzügyi beszámoló, valamint a tárgyévi költségvetés (pénzügyi és szakmai terv) elfogadása,

d) az ügyintéző és képviseleti szerv (elnökség) éves beszámolójának elfogadása,

e) döntés minden olyan ügyben, amelyet az alapszabály a közgyűlés kizárólagos hatáskörébe utal.

(3) Az NDHSZ közgyűlésén a sportpolitikáért felelős miniszter által vezetett minisztérium képviselője, valamint a felügyelőbizottság elnöke tanácskozási joggal vehetnek részt.

(4)203 Az NDHSZ-ügyintéző és képviseleti szerve a tagok által ilyen célból – az alapszabályban meghatározottak szerint – közvetlenül választott testület (elnökség). Az NDHSZ elnökségének tagjai: az elnök, valamint az NDHSZ alapszabályában meghatározott további személyek és szervezetek képviselői. Az elnökség tagja büntetlen előéletű magyar állampolgár lehet. Az NDHSZ elnökségének tagja nem lehet politikai felsővezető.

(5) Az elnökség ülésére – tanácskozási joggal – meg kell hívni a felügyelőbizottság tagjait, valamint a sportpolitikáért felelős miniszter által vezetett minisztérium képviselőjét.

46/P. § (1) Az NDHSZ működését és gazdálkodását felügyelőbizottság ellenőrzi. A felügyelőbizottság elnökét és két tagját a közgyűlés választja meg és hívja vissza, egy tagját a sportpolitikáért felelős miniszter, egy tagját pedig az Országgyűlés sportért felelős bizottsága nevezi ki és hívja vissza. A felügyelőbizottság tagjainak megbízatása öt évre szól.

(2) A felügyelőbizottság – az NDHSZ közgyűlése által elfogadott – éves ellenőrzési munkaterv alapján látja el feladatát.

(3) A felügyelőbizottság írásbeli jelentése hiányában a közgyűlés a 46/O. § (2) bekezdés c)–d) pontjai szerinti beszámolókról és az NDHSZ költségvetéséről nem dönthet. Az NDHSZ alapszabálya határozza meg az NDHSZ közgyűlése és elnöksége elé kizárólag a felügyelőbizottság előzetes véleménye alapján terjesztendő további ügyek körét. A felügyelőbizottság feladatkörében eljárva, azzal összefüggésben az NDHSZ irataiba betekinthet, az NDHSZ tagjától és tisztségviselőjétől felvilágosítást kérhet.

(4) Ha a felügyelőbizottság a feladatai ellátása során jogszabályt, az alapszabályt, az NDHSZ valamely testületének döntését vagy egyébként az NDHSZ érdekeit sértő körülményt észlel, az arra jogosult számára intézkedési javaslatot tesz, illetve jogosult – jogszabály vagy az alapszabály megsértése esetén köteles – a napirend megjelölésével a közgyűlés összehívását kezdeményezni.

(5) A felügyelőbizottság – az alapszabály vonatkozó rendelkezéseire figyelemmel – maga állapítja meg működésének részletes szabályait, amit a közgyűlés hagy jóvá.

(6) Az NDHSZ elnökségének tagjai és azok Polgári Törvénykönyv szerinti hozzátartozói nem lehetnek a felügyelőbizottság tagjai. Az alapszabály az összeférhetetlenség további eseteit is megállapíthatja, valamint rendelkezik az összeférhetetlenségi ok felmerülése esetén követendő eljárásról.

(7) Az NDHSZ gazdálkodását a felügyelőbizottság mellett az elnökség által megbízott könyvvizsgáló is ellenőrzi. A könyvvizsgáló írásbeli jelentése hiányában a közgyűlés a 46/O. § (2) bekezdés c) és d) pontjai szerinti beszámolókról és költségvetésről nem dönthet.

46/Q. §204 Az NDHSZ működése felett az ügyészség az ügyészségről szóló törvény rendelkezései szerint ellenőrzést gyakorol.

46/R. § (1) Az állam – a (2) bekezdésben meghatározottak szerint – évente biztosítja az NDHSZ közfeladat ellátással összefüggő működési kiadásait.

(2) Az NDHSZ az állami támogatás mellett a tagdíjból és a tagok által nyújtott más hozzájárulásokból, szponzori és egyéb bevételekből gazdálkodik.

A Sport Állandó Választottbíróság

47. § (1) A Sport Állandó Választottbíróság az e törvényben megállapított eltérésekkel a választottbíráskodásról szóló törvény rendelkezései szerint jár el – a felek kölcsönös alávetési nyilatkozata alapján egyezség létrehozására törekedve – az alábbi sporttal kapcsolatos ügyekben:

a) a sportszövetségek és tagjaik, illetve a tagok egymás közötti – a sportszövetségekhez kötődő tevékenységük körében keletkezett – sporttal kapcsolatos jogvitákban,

b) a sportszövetségek, illetve a sportolók és a sportszakemberek közötti sporttal kapcsolatos jogvitákban,

c) a sportszervezetek, illetve a sportolók és a sportszakemberek közötti sporttal kapcsolatos jogvitákban,

d) a MOB, valamint a tagjai közötti, sporttal kapcsolatos jogvitákban.

(2) A Sport Állandó Választottbíróság az érintett sportoló, sportszakember, sportszervezet, valamint sportszövetség kérelmére eljárhat a versenyengedély kiadására és visszavonására vonatkozó, igazolási és átigazolási, továbbá sportfegyelmi, valamint az indulási joggal kapcsolatos ügyekben is, ha ezekben a 3. § (6) bekezdése, a 14. § (2) bekezdése, illetve a 33. § (4) bekezdése alapján bírósági eljárásnak van helye.

(3) A (2) bekezdésben meghatározott ügyekben a választottbíráskodásról szóló törvény rendelkezéseit abban az esetben kell alkalmazni, ha e törvény – a felek kölcsönös alávetési nyilatkozata kivételével – eltérően nem rendelkezik.

(4) Az (1) bekezdésben meghatározott ügyekben a Sport Állandó Választottbíróság a választottbírósági tanács (egyesbíró) megválasztásától számított 30 napon belül köteles tárgyalást tartani, és a tárgyalás befejezésétől számított 15 napon belül az ügyet döntéshozatallal befejezni.

(5) A (2) bekezdésben meghatározott ügyekben az eljáró választottbírót vagy a háromtagú tanácsot a Sport Állandó Választottbíróság elnökének a kérelem beérkezésétől számított 8 napon belül ki kell jelölnie. A Sport Állandó Választottbíróság a választottbíró vagy a választottbírói tanács kijelölésétől számított 15 napon belül köteles tárgyalást tartani, és a tárgyalás befejezésétől számított 15 napon belül:

a) a kérelemnek helyt adva a sportszövetség határozatát, vagy hatályon kívül helyezni (új eljárásra való utasítással vagy anélkül), vagy megváltoztatni, illetve

b) a kérelmet elutasítani.

(6) A Sport Állandó Választottbíróság a MOB keretén belül működik. Elnökét és legalább tizenöt tagját a MOB elnöksége négy évre választja meg a jogi szakvizsgával és legalább öt év joggyakorlattal rendelkező, a sport területén tapasztalatokkal rendelkező jogászok közül.

(7) A Sport Állandó Választottbíróság eljárási szabályzatát maga állapítja meg. A szabályzat hatálybalépéséhez a MOB elnökének előzetes jóváhagyása szükséges.

(8)205 A választottbíráskodásról szóló törvénytől eltérően sportszervezetek jogvitáiban a Sport Állandó Választottbíróságot és a svájci székhelyű Court of Arbitration for Sport választottbírósági intézményt kivéve állandó vagy eseti választottbíróság nem járhat el.

48. §206

48/A. §207

VII. Fejezet

AZ ÁLLAM ÉS A HELYI ÖNKORMÁNYZATOK SPORTTAL KAPCSOLATOS FELADATAI

Állami feladatok és ellátásuk szervezetrendszere

49. § A sport társadalmilag hasznos céljainak megvalósítása érdekében az állam:

a) meghatározza a szervezett formában történő sporttevékenység gyakorlásának jogszabályi feltételeit,

b)208 gondoskodik a mindennapos testnevelés feltételeinek megteremtéséről a köznevelésben és a szakképzésben, továbbá közreműködik ezek biztosításában a felsőoktatási intézményekben és a felsőoktatási kollégiumokban,

c) elősegíti az egészséges életmód és a szabadidősport gyakorlása feltételeinek megteremtését,

d)209 az e törvényben, a költségvetési törvényben, az államháztartás működésére vonatkozó jogszabályokban, az állami sportcélú támogatásokról szóló kormányrendeletben, valamint a kiemelt nemzetközi sport- és sportdiplomáciai eseményekről és az azokhoz kapcsolódó költségvetési támogatásokról szóló kormányrendeletben meghatározottak szerint – elsősorban a sportfejlesztési programokon alapuló támogatás előtérbe helyezésével, pályázati úton történő források rendelkezésre bocsátásával – részt vesz a versenysport, az utánpótlás-nevelés, az iskolai és diáksport, az egyetemi-főiskolai sport, a szabadidősport és a fogyatékosok sportja, továbbá a kiemelt nemzetközi sport- és sportdiplomáciai események, valamint a helyi önkormányzatok által ellátott sportfeladatok finanszírozásában,

e) az esélyegyenlőség jegyében támogatja a gyermek- és ifjúsági sportot, a nők és a családok sportját, a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok, valamint a fogyatékosok sportját,

f) korlátozza a sport önveszélyeztető, káros megnyilvánulását és ellenőrzi a doppingtilalom betartását,

g) ösztönzi a sportpiac kialakulását és működését,

h)210 a környezet- és természetvédelmi, egészségügyi és az esélyegyenlőséget biztosító egyéb követelmények figyelembevételével sportrendezvények lebonyolítására alkalmas létesítményeket hoz létre a létesítményfejlesztés tervezése és végrehajtása során a sport-világesemények (olimpia, Paralimpia, Siketlimpia, világbajnokságok, Európa-bajnokságok) és kiemelt sportdiplomáciai események (nemzetközi sportszövetségi, sporttudományi kongresszusok) megrendezésére is alkalmas sportinfrastruktúra kialakításának lehetőségére is figyelemmel,

i)211 gondoskodik az állami tulajdonban lévő sportlétesítmények fenntartásától, fejlesztéséről és rendeltetésszerű hasznosításáról,

j)212 elősegíti a nem állami tulajdonban lévő sportlétesítmények építését, karbantartását, korszerűsítését, akadálymentesítését, illetve fejlesztését,

k) gondoskodik a sportrendezvényeken a közbiztonságról, hozzájárul a sportrendezvények biztonságos lebonyolításához,

l) részt vesz a sporttal kapcsolatos nemzetközi együttműködésben,

m)213 támogatja az olimpiai, a paralimpiai és siketlimpiai mozgalmat, Magyarország sportolóinak részvételét az olimpiákon, paralimpiákon, és siketlimpiákon és más, az épek és fogyatékosok sportjának kiemelkedő jelentőségű nemzetközi sportversenyein,

n) támogatja a sportszakember-képzést és a sporttal kapcsolatos tudományos tevékenységet, elősegíti a testkulturális felsőoktatás feltételeinek biztosítását,

o) fenntartja a sportegészségügy állami intézményeit és országos hálózatát, támogatja a sportorvosi tevékenységet,

p)214 biztosítja a nemzeti sportinformációs rendszer működésének feltételeit,

q) támogatja a testkultúra fejlesztését szolgáló és sporttudományi képzést,

r)215 ösztönzi és támogatja a sportakadémiák létrejöttét és működését.

50. § (1) Az Országgyűlés megalkotja a sporttevékenység gyakorlásának feltételeit meghatározó törvényeket, illetve határozatokat, és folyamatosan ellenőrzi azok végrehajtását.

(2) A Kormány kialakítja a hosszú távú sportstratégiát, fejlesztési tervet, és ennek alapján javaslatot tesz az Országgyűlésnek a sporttal kapcsolatos törvények, határozatok megalkotására, egyéb döntések meghozatalára.

(3)216 A Kormány:

a)217 a költségvetésről szóló törvénnyel összhangban – figyelemmel a környezet- és természetvédelem érdekeire, valamint az egészségügyi és az esélyegyenlőséget biztosító egyéb követelményekre – meghatározza a sport állami támogatásának, az állami támogatás felhasználásának és ellenőrzésének alapvető célkitűzéseit, rendszerét, módszereit, a sportpolitikáért felelős miniszter által vezetett minisztérium fejezethez tartozó állami sport célú támogatások felhasználásának és elosztásának részletes szabályait, valamint a kiemelt nemzetközi sport- és sportdiplomáciai események rendezéséért felelős miniszter által vezetett minisztérium fejezethez tartozó, a kiemelt hazai rendezésű sportesemények rendezésének támogatására szolgáló előirányzatból nyújtott támogatások felhasználásának és elosztásának részletes szabályait,

b) részt vesz a sporttal kapcsolatos nemzetközi együttműködésben, ideértve a sporttal kapcsolatos feladatokat ellátó nemzetközi szervezetek munkájában való részvételt,

c) előkészíti és megköti a sporttal kapcsolatos, a hatáskörébe tartozó nemzetközi szerződéseket,

d)218 a megrendezésre való pályázást, jelentkezést vagy azzal azonos egyéb kötelezettségvállalást megelőzően, pénzügyi és a jogtulajdonosok, illetve nemzetközi sportszervezetek által megkívánt más garanciát vállal a nemzetközi sportrendezvények és sportdiplomáciai események – ideértve különösen a kiemelt nemzetközi sport- és sportdiplomáciai eseményeket – magyarországi megrendezéséhez,

e) a sportkultúra fenntartásával és fejlesztésével kapcsolatos feladatok ellátása során támogatja a határon túli magyar sportkapcsolatok fejlesztését.

(4)219 A kiemelt nemzetközi sport- és sportdiplomáciai eseményekkel kapcsolatos garanciát az állam, illetve a Kormány nevében a Kormány ezirányú jóváhagyó döntését követően a kiemelt nemzetközi sport- és sportdiplomáciai események rendezésért felelős miniszter írja alá és adja ki. Ha a kiemelt nemzetközi sport- és sportdiplomáciai eseményre vonatkozó rendezési szerződésben az állam vagy a Kormány részvétele kötelező vagy indokolt, a rendezési szerződés és az azzal kapcsolatos ügyek tekintetében az államot, illetve a Kormányt a kiemelt nemzetközi sport- és sportdiplomáciai események rendezésért felelős miniszter képviseli.

51. § (1)220 A sport irányításával, szabályozásával és ellenőrzésével összefüggő, e törvényben és külön jogszabályokban meghatározott feladatok ellátásáról a sportpolitikáért felelős miniszter gondoskodik.

(2)221 A sportpolitikáért felelős miniszter:

a) a sportszövetségek által elkészített sportágfejlesztési tervek alapján előkészíti a sporttal kapcsolatos kormányzati döntéseket,

b)222 ellátja a sportcélú központi állami pénzeszközök tervezésével, elosztásával kapcsolatos, e törvényben és az államháztartás működésére, valamint az állami sportcélú támogatásra vonatkozó jogszabályokban meghatározott feladatokat, ellenőrzi a pénzeszközök felhasználását, gondoskodik a jogosulatlanul igénybe vett állami támogatás visszafizettetéséről, ideértve különösen azt is, hogy ellátja a kiemelt nemzetközi sport- és sportdiplomáciai eseménynek nem minősülő sportesemények rendezésének támogatására vonatkozó jogszabályokban meghatározott feladatokat, ellenőrzi a pénzeszközök felhasználását, gondoskodik a jogosulatlanul igénybe vett állami támogatás visszafizettetéséről.

c) gondoskodik a sporttal kapcsolatos kormányzati döntések végrehajtásáról,

d) szakmai támogatást nyújt a helyi önkormányzatok sporttal összefüggő feladatainak ellátásához,

e) együttműködik az Országos Területfejlesztési Érdekegyeztető Fórummal, az érintett megyei önkormányzatokkal, a főváros esetén a fővárosi önkormányzattal,

f) együttműködik a sportköztestületekkel, valamint kapcsolatot tart a sport területén működő civil szervekkel,

g)223 a látvány-csapatsportok támogatásával összefüggésben – a ga) és gb) alpontban meghatározott feladatok esetén közigazgatási hatósági hatáskörben – ellátja a sportfejlesztési programok jóváhagyásával és a támogatási igazolásokkal kapcsolatban a hatáskörébe utalt feladatokat, valamint a látvány-csapatsport támogatás felhasználásának ellenőrzésével kapcsolatos elszámolással, részelszámolással összefüggő feladatokat:

ga) a Tao. 22/C. § (1) bekezdés a) és e) pontjában meghatározott támogatás igénybevételére jogosult szervezet kérelme esetén dönt a Tao. 4. § 44. pontjában és 22/C. §-ában meghatározott támogatás feltételét képező sportfejlesztési program, valamint a Tao. 22/C. § (9) bekezdés szerinti sportfejlesztési program jóváhagyásáról,

gb) a Tao. 22/C. § (1) bekezdés a) és e) pontjában meghatározott támogatás igénybevételére jogosult szervezet kérelme esetén igazolja a támogatások igénybevételére vonatkozó jogosultságot, továbbá kiállítja az adókedvezményekre jogosító, a Tao. 22/C. §-a szerinti támogatási igazolást,

gc) a látvány-csapatsportok támogatásával összefüggő adatszolgáltatási tevékenységet végez,

gd) a Tao. 22/C. § (1) bekezdés a) és e) pontjában, valamint a Tao. 22/C. § (9a) bekezdése szerinti esetben a Tao. 22/C. § (1) bekezdés b)–d) pontjában meghatározott támogatott szervezetek jóváhagyott sportfejlesztési programjai vonatkozásában ellenőrzi a Tao. 4. § 44. pontjában és 22/C. §-ában meghatározott támogatás rendeltetésszerű felhasználását, a támogatással megvalósuló beruházásokkal érintett sportcélú ingatlanok és a támogatásból megvalósuló tárgyi eszköz felújítások sportcélú hasznosításának fenntartását, valamint a 22. § (2) bekezdés f) pont ff) alpontja szerinti, a szakszövetség által készített, ellenőrzésre vonatkozó összesítő elszámolást jóváhagyja,

ge)224 a Tao. 22/C. § (1) bekezdés a), c) és e) pontjában, valamint a Tao. 22/C. § (9a) bekezdése szerinti esetben a Tao. 22/C. § (1) bekezdés b) és d) pontjában meghatározott támogatott szervezetek jóváhagyott sportfejlesztési programjai vonatkozásában intézkedik a Tao. 22/C. § (6) bekezdés a) és d) pontjában meghatározott jelzálogjognak az állam javára az ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyeztetésére vonatkozó kérelem benyújtásáról;

gf)225 a Tao. 22/C. § (1) bekezdés a), c) és e) pontjában, valamint a Tao. 22/C. § (9a) bekezdése szerinti esetben a Tao. 22/C. § (1) bekezdés b) és d) pontjában meghatározott támogatott szervezetek jóváhagyott sportfejlesztési programjai vonatkozásában kötelezi a támogatott szervezetet a Tao. 4. § 44. pontja, a 22/C. §-a és 24/A. §-a szerinti támogatás, valamint annak a látvány-csapatsport támogatását biztosító támogatási igazolás kiállításáról, felhasználásáról, a támogatás elszámolásának és ellenőrzésének, valamint visszafizetésének szabályairól szóló kormányrendeletben meghatározottak szerinti kamata állam részére történő befizetésére, ha a támogatás felhasználásának ellenőrzése során ennek szükségességét megállapítja;

gg) kezdeményezi az adók módjára behajtandó köztartozásnak minősülő, szabálytalanul igénybe vett és be nem fizetett támogatás, valamint annak a látvány-csapatsport támogatását biztosító támogatási igazolás kiállításáról, felhasználásáról, a támogatás elszámolásának és ellenőrzésének, valamint visszafizetésének szabályairól szóló kormányrendeletben meghatározottak szerint megnövelt összege és kamata behajtását, ha a gf) pont szerinti kötelezés ellenére a támogatott szervezet a nem rendeltetésszerűen igénybe vett támogatást és annak kamatát nem fizeti be az állam részére;

gh) ellátja a jogszabályokban meghatározott egyéb feladatokat;

gi) kapcsolatot tart az állami adóhatósággal, a Tao. szerint nyújtott támogatás ellenőrzésére jogosult más szervekkel, valamint a 22. § (2) bekezdés f) pontjában meghatározott jogkörében eljáró látvány-csapatsportág országos sportági szakszövetségével, ennek keretében a kérelem elbírálását követő 8 napon belül tájékoztatja a látvány-csapatsportág országos sportági szakszövetségét az általa kiadott támogatási igazolásokról;

gj) ellátja a Tao. 24/A. § (19) bekezdésében meghatározott igazolás kiállításával összefüggő feladatokat;

h)226 gyakorolja az e törvényben, valamint külön jogszabályokban meghatározott hatósági hatásköröket, különösen az olimpiai járadékkal és a Nemzet Sportolója Címmel összefüggő, e törvényben, továbbá az olimpiai járadékról és a Nemzet Sportolója Cím adományozásáról szóló kormányrendeletekben meghatározott közigazgatási hatósági feladatokat;

i) programokat dolgoz ki:

ia) a versenysportnak,

ib) az utánpótlás-nevelésnek,

ic) a diák- és egyetemi-főiskolai sportnak,

id) a fogyatékosok sportjának,

ie) a szabadidősportnak (ideértve különösen a gyermek- és ifjúsági sport, a nők és a családok sportja, a munkahelyi sport, a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok sportja és a szenior sport),

if) a sportszakemberek képzésének és kötelező továbbképzésének,

ig) a sportkultúra fenntartásának és a határon túli magyar sportkapcsolatok ápolásának, fejlesztésének,

ih) a sport szakmúzeumi rendszere fenntartása biztosításának,

ii) a sportpiac fejlődésének,

ij) a sport egyéb területeinek

támogatására és e programokban elősegíti az esélyegyenlőséget, továbbá a programok kidolgozását a népegészségügyi érdekek hatékony érvényesítése céljából a feladat- és hatáskörrel rendelkező miniszterekkel együttműködve végzi,

j) közreműködik a sportszakember-képzésben és -továbbképzésben a hatáskörébe tartozó feladatok teljesítésében, valamint a sport szakmai (oktatási, továbbképzési, kutatási, sporttudományos, sportegészségügyi) hátterének biztosítása érdekében együttműködik az e feladatokat ellátó intézmények felügyeletét ellátó minisztériumokkal,

k) meghatározza az állami sportcélú támogatásban részesülő kiemelkedő jelentőségű sportegészségügyi és sporttudományos feladatokat, javaslatot tesz a sportegészségügyi és a sporttudományos feladatok ellátásának szervezeti kereteire, és figyelemmel kíséri a feladatok megvalósítását,

l)227 az országos sportági szakszövetségi és az országos sportági szövetségi jogállás bírósági bejegyzését – ideértve az alapszabály olyan módosítását, amely a szakszövetség működésével érintett sportágak körének meghatározására kiterjed – megelőzően igazolja a 20. § (4) és (5) bekezdésében, valamint a 28. § (1) és (2) bekezdésében meghatározott feltételek fennállását,

m)228 meghatározza a támogatási rendszerek minőségbiztosítási rendszerét (benchmark-rendszer) és követelményeit, valamint egyedi, különös méltánylást érdemlő esetben engedélyezheti az attól való eltérést,

n)229 ellátja az Európa Tanács sportversenyek tiltott befolyásolásáról szóló Egyezménye szerinti nemzeti és nemzetközi kapcsolattartással összefüggő feladatokat, valamint irányítja az Egyezmény szerinti nemzeti platform működését,

o)230 javaslatot tesz a Kormány részére a sportakadémiai minősítés megszerzése és a sportakadémiai működés feltételeinek megállapítására,

p)231 az államháztartásért felelős miniszter véleményének kikérésével javaslatot tesz a Kormány részére a látvány-csapatsportok támogatására nyújtható támogatási keretösszegnek a látvány-csapatsportágak közötti felosztása arányának megállapítására.

(2a)232 A sportversenyek tiltott befolyásolása elleni nemzeti platform összetételét és működésének rendjét a Kormány állapítja meg.

(2b)233 A kiemelt nemzetközi sport- és sportdiplomáciai események rendezéséért felelős miniszter ellátja a kiemelt nemzetközi sport- és sportdiplomáciai események rendezésének támogatásra vonatkozó jogszabályokban meghatározott feladatokat, ellenőrzi a pénzeszközök felhasználását, gondoskodik a jogosulatlanul igénybe vett állami támogatás visszafizettetéséről.

(3)234 A (2 ) bekezdés g) pontja alapján végzett közigazgatási hatósági és szolgáltatási feladatokért jogszabályban meghatározott mértékű igazgatási szolgáltatási díjat kell fizetni.

(4)235 A sportpolitikáért felelős miniszter által a (2) bekezdés g) pont ga) és gb) alpontja szerinti közigazgatási hatósági eljárásban hozott döntés ellen közigazgatási eljárás keretében fellebbezésnek helye nincs.

(5)236 A sportpolitikáért felelős miniszter a (2) bekezdés g) pont ga) alpontjában meghatározott feladat ellátása során, a kérelem beérkezésétől számított 150 napon belül, ha a kérelem ingatlanfejlesztésre irányuló tárgyi eszköz beruházásra, felújításra irányul, 180 napon belül hoz döntést. A látvány-csapatsport támogatását biztosító támogatási igazolás kiállításáról, felhasználásáról, a támogatás elszámolásának és ellenőrzésének, valamint visszafizetésének szabályairól szóló kormányrendeletben meghatározott sportfejlesztési program módosítására, illetve meghosszabbítására irányuló kérelem elbírálására nyitva álló ügyintézési határidő 90 nap.

(6)237 A sportpolitikáért felelős miniszter a (2) bekezdés g) pont ga) alpontjában meghatározott eljárását felfüggesztheti.

(7)238 A látvány-csapatsport támogatásának felhasználása, valamint a felhasználás ellenőrzése érdekében a sportpolitikáért felelős miniszter a (2) bekezdés g) pontjában meghatározott feladatai ellátása során kezeli a látvány-csapatsport támogatási rendszerben résztvevő vagy a látvány-csapatsport támogatással érintett természetes személy következő adatait:

1. családi és utónév,

2. születési hely és idő,

3. nem,

4. állampolgárság,

5. lakóhely, tartózkodási hely, elektronikus levelezési cím, telefonszám,

6. sportszervezet, sportág, illetve szakág megjelölése,

7. versenyengedély száma,

8. a sportszakember munkaviszonyára vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyára vonatkozó adatok,

9. a sportszakember végzettségével, képesítésével kapcsolatos adatok,

10. a támogatás szabályszerű felhasználásának alátámasztása érdekében szükséges egyéb adatok.

(8)239 A sportpolitikáért felelős miniszter a (7) bekezdés szerinti adatokat a Tao. szerinti igazolás vagy támogatási igazolás kiállításától számított 10 évig kezeli.

52. §240 A sportpolitikáért felelős miniszter feladatai az utánpótlás-nevelés területén elsősorban:

a) megszervezi, integrálja a fiatal sportolók általános és sportági felkészítésének tudományos vizsgálatát és gondoskodik annak végrehajtásáról,

b) irányítja, felügyeli, támogatja, és a sportszövetségek bevonásával működteti a tehetséggondozó, élutánpótlás-nevelő programokat és a sportiskolai programot, együttműködik a programokban szereplő sportszövetségekkel,

c) a tehetséggondozó programokban részt vevő sportszövetségek bevonásával meghatározza a programokba bekerült sportolók magas színvonalú edzésmunkájának szakmai feltételeit, és ez alapján biztosítja a támogatást a sportszövetségek ez irányú munkájához,

d) sportkutatási-módszertani és tudományos tevékenységet folytat: megfogalmazza a szakmai-kutatási feladattervezeteket, ellátja és koordinálja a kutatási feladatokat, részt vesz a működő sportágfejlesztési programokban, sportszakmai fórumokat hív össze, valamint részt vesz a hazai és nemzetközi sportkutatási feladatok elvégzésében, kutatási programok szervezésében, végrehajtásában.

53. §241 A sportpolitikáért felelős miniszter feladatai a diák- és hallgatói sport területén elsősorban:

a) az országos jelleggel működő diák- és hallgatói sportszövetségeken keresztül támogatja a diák- és hallgatói sport területén megvalósuló szervezett sporttevékenységet,

b) támogatja a sportolói kettős karrier programok, különösen a Magyar Sportcsillagok Ösztöndíj bevezetését, működését,

c) működteti a Magyar Sportcsillagok Ösztöndíj programot.

54. §242 A sportpolitikáért felelős miniszter feladata a szabadidősport területén, hogy az országos jelleggel működő szabadidősport szövetségeken keresztül támogatja a szabadidősportot népszerűsítő tevékenységet, aminek keretében a szabadidősporttal foglalkozó integrált sportszövetségi és diák-, egyetemi-főiskolai sportprogramok megvalósításán, valamint elsődlegesen szabadidősport-tevékenység szervezésére létrehozott sportszervezetek támogatásán keresztül szélesíti a sport tömegbázisát, a testmozgás, egészséges életmód népszerűsítésére vonatkozó programok támogatásával hozzájárul a sport kedvező hatásainak, értékeinek elterjesztéséhez.

A helyi önkormányzatok sporttal kapcsolatos feladatai

55. § (1) A települési önkormányzat – figyelemmel a sport hosszú távú fejlesztési koncepciójára –:

a) meghatározza a helyi sportfejlesztési koncepciót, és gondoskodik annak megvalósításáról,

b) az a) pontban foglalt célkitűzéseivel összhangban együttműködik a helyi sportszervezetekkel, sportszövetségekkel,

c) fenntartja és működteti a tulajdonát képező sportlétesítményeket,

d)243 támogatja az iskolai testnevelés és sporttevékenység gyakorlása feltételeinek megteremtését.

(2)244 A települési önkormányzat az (1) bekezdésben foglaltakon kívül támogatja az iskolai sportkörök működéséhez, vagy az ezek feladatait ellátó diáksport-egyesületek feladatainak zavartalan ellátásához szükséges feltételek megteremtését.

(3)245 A megyei és a fővárosi önkormányzat az (1)–(2) bekezdésben foglaltakon túl sportszervezési feladatai körében:

a) segíti a területén tevékenykedő sportszövetségek működésének alapvető feltételeit,

b) közreműködik a sportszakemberek képzésében és továbbképzésében,

c)246 segíti a sportági és iskolai területi versenyrendszerek kialakítását, illetve az e körbe tartozó sportrendezvények lebonyolítását,

d) adottságainak megfelelően részt vesz a nemzetközi sportkapcsolatokban,

e)247

f) közreműködik a sport népszerűsítésében, a mozgásgazdag életmóddal kapcsolatos sporttudományos felvilágosító tevékenység szervezésében,

g) közreműködik a sportorvosi tevékenység feltételeinek biztosításában.

(4) A megyei jogú városi önkormányzat illetékességi területén – adottságainak megfelelően – ellátja a (3) bekezdésben meghatározott feladatokat.

(5)248 A helyi önkormányzatok – figyelemmel a 49. § d) pontjában foglaltakra is – a sporttal kapcsolatos feladataik ellátásához a költségvetési törvényben és más, a sport állami támogatásáról rendelkező jogszabályok szerinti támogatásokban részesülnek.

(6) Az e törvényben meghatározott feladatai alapján a tízezernél több lakosú helyi önkormányzatok rendeletben állapítják meg a helyi adottságoknak megfelelően a sporttal kapcsolatos részletes feladatokat és kötelezettségeket, valamint a költségvetésükből a sportra fordítandó összeget.

VIII. Fejezet

A SPORT ÁLLAMI TÁMOGATÁSÁNAK
PÉNZÜGYI RENDSZERE

A támogatás forrásai és igénybevételének feltételei

56. §249 (1)250 Az állam a sporttevékenység gyakorlásához az e törvényben, a központi költségvetési törvényben és más, a sport állami támogatásáról rendelkező jogszabályban meghatározottak szerint pénzügyi támogatást nyújt. Az állami támogatás:

a) jogszabályban normatív módon meghatározott feltételek szerint és mértékben jogosultság biztosítására, vagy – a versenysport támogatása esetén – pontértéktáblázat alapján – előzetesen kiszámított működési támogatásként szerződés alapján,

b) a sportszervezetek, sportszövetségek, helyi önkormányzatok és a sportköztestületek által összeállított, a szakmai feladatok ellátásának következő évi szakmai tervét, valamint annak finanszírozási koncepcióját tartalmazó támogatási kérelem benyújtását és annak elbírálását követően, szerződés alapján, vagy

c)251 a versenysport, az utánpótlás-nevelés, az iskolai és diáksport, a szakképző intézményben folytatott sport, a egyetemi-főiskolai sport, a szabadidősport és a fogyatékosok sportja, valamint a helyi önkormányzatok által ellátott sportfeladatok támogatására kiírásra kerülő pályázat útján, szerződés alapján vehető igénybe.

Az a)–c) pont szerint biztosított állami sportcélú támogatásokhoz való hozzáférés, a támogatások felhasználásának, elszámolásának és ellenőrzésének részletes szabályaira az e törvényben foglaltakon túl az államháztartás működési rendjéről szóló jogszabályokat és a sportpolitikáért felelős miniszter által vezetett minisztérium fejezethez tartozó állami sport célú támogatások felhasználásának és elosztásának szabályairól szóló kormányrendeletben foglaltakat kell alkalmazni.

(1a)252 Az állam a kiemelt nemzetközi sport- és sportdiplomáciai események rendezéséhez az e törvényben, a költségvetési törvényben és más, a sport állami támogatásáról rendelkező jogszabályban meghatározottak szerint pénzügyi támogatást nyújthat. A biztosított támogatásokhoz való hozzáférés, a támogatások felhasználásának, elszámolásának és ellenőrzésének részletes szabályaira az e törvényben, az államháztartás működési rendjéről szóló jogszabályokban, és a kiemelt nemzetközi sport- és sportdiplomáciai események rendezéséért felelős miniszter által vezetett minisztérium fejezethez tartozó, a kiemelt nemzetközi sport- és sportdiplomáciai eseményekről és az azokhoz kapcsolódó költségvetési támogatásokról szóló kormányrendeletben foglaltakat kell alkalmazni.

(2) A sorsolásos szerencsejátékok játékadójának tizenkét százalékát, a bukmékeri rendszerű fogadások játékadójának ötven százalékát, a távszerencsejáték játékadóját, valamint a sportfogadás (TOTÓ) játékadóját a központi költségvetésről szóló törvényben meghatározottak szerint, a sport – a bukmékeri rendszerű fogadások, a sportfogadás (TOTÓ) és a távszerencsejáték játékadója tekintetében a Magyar Labdarúgó Szövetség útján a labdarúgás – támogatására kell felhasználni.

(3)253 Az állami sportcélú támogatás nyújtása, a támogatás feltételeinek ellenőrzése, a támogatás megállapítása, folyósítása és a támogatással való elszámolás ellenőrzése érdekében az e törvényben, a költségvetési törvényben, az államháztartás működésére vonatkozó jogszabályokban, az állami sportcélú támogatásokról szóló kormányrendeletben, valamint a kiemelt nemzetközi sport- és sportdiplomáciai eseményekről és az azokhoz kapcsolódó költségvetési támogatásokról szóló kormányrendeletben meghatározottak szerint a sportpolitikáért felelős miniszter, vagy a kiemelt nemzetközi sport- és sportdiplomáciai események rendezéséért felelős miniszter hatáskörébe utalt feladatok tekintetében a sportpolitikáért felelős miniszter, valamint a kiemelt nemzetközi sport- és sportdiplomáciai események rendezéséért felelős miniszter kezeli a támogatást igénylő, illetve támogatott természetes személy, továbbá a támogatást igénylő, illetve támogatott szervezet képviseletében eljáró természetes személy vagy kapcsolattartó természetes személy

a) természetes személyazonosító adatait,

b) lakóhelyének, tartózkodási helyének, telefonszámának és elektronikus levelezési címének adatait,

c) egyéb, az e törvényben és a végrehajtására kiadott, továbbá az államháztartás működésére vonatkozó jogszabályokban meghatározott feltételeknek való megfelelést igazoló személyes adatait.

(4)254 A (3) bekezdés szerinti esetben az e törvényben, a költségvetési törvényben, az államháztartás működésére vonatkozó jogszabályokban, az állami sportcélú támogatásokról szóló kormányrendeletben, valamint a kiemelt nemzetközi sport- és sportdiplomáciai eseményekről és az azokhoz kapcsolódó költségvetési támogatásokról szóló kormányrendeletben meghatározottak szerint a sportpolitikáért felelős miniszter vagy a kiemelt nemzetközi sport- és sportdiplomáciai események rendezéséért felelős miniszter hatáskörébe utalt feladatok tekintetében a sportpolitikáért felelős miniszter, valamint a kiemelt nemzetközi sport- és sportdiplomáciai események rendezéséért felelős miniszter a támogatást igénylő, illetve támogatott természetes személy adóazonosító jelét és társadalombiztosítási azonosító jelét is kezeli.

(5)255 Az e törvényben, a költségvetési törvényben, az államháztartás működésére vonatkozó jogszabályokban, az állami sportcélú támogatásokról szóló kormányrendeletben, valamint a kiemelt nemzetközi sport- és sportdiplomáciai eseményekről és az azokhoz kapcsolódó költségvetési támogatásokról szóló kormányrendeletben meghatározottak szerint a sportpolitikáért felelős miniszter, vagy a kiemelt nemzetközi sport- és sportdiplomáciai események rendezéséért felelős miniszter hatáskörébe utalt feladatok tekintetében a sportpolitikáért felelős miniszter, valamint a kiemelt nemzetközi sport- és sportdiplomáciai események rendezéséért felelős miniszter a (3) és (4) bekezdés szerinti személyes adatokat támogatás nyújtása esetén a támogatás utolsó részletének folyósítását követő tíz évig, vagy – ha az későbbi – a pénzbeli juttatásra vonatkozóan benyújtott keresetet elbíráló peres eljárásban hozott határozat jogerőre emelkedésének napjáig kezelheti.

(6)256 Az e törvényben, a költségvetési törvényben, az államháztartás működésére vonatkozó jogszabályokban, az állami sportcélú támogatásokról szóló kormányrendeletben, valamint a kiemelt nemzetközi sport- és sportdiplomáciai eseményekről és az azokhoz kapcsolódó költségvetési támogatásokról szóló kormányrendeletben meghatározottak szerint a sportpolitikáért felelős miniszter vagy a kiemelt nemzetközi sport- és sportdiplomáciai események rendezéséért felelős miniszter hatáskörébe utalt feladatok tekintetében a sportpolitikáért felelős miniszter, valamint a kiemelt nemzetközi sport- és sportdiplomáciai események rendezéséért felelős miniszter a (3) és (4) bekezdés szerinti személyes adatokat a támogatási kérelem beérkezését követő év december 31. napjáig kezeli, ha a támogatási kérelem alapján nem kerül sor támogatás nyújtására.

57. § (1) Állami támogatás csak annak részére nyújtható, akinek:

a) nincs lejárt köztartozása,

b) a jogszabályi előírásoknak megfelelően gazdálkodik, és

c) a korábban kapott támogatással megfelelő módon elszámolt.

(2)257 Nem kaphat állami sportcélú támogatást:

a) az a sportvállalkozás, amellyel szemben a bíróság elrendelte a csődeljárást vagy a sportvállalkozás felszámolását, továbbá amely sportvállalkozás végelszámolás vagy kényszer-végelszámolás alatt áll,

b) az a sportszövetség vagy sportegyesület, amelynek működését a bíróság felfüggesztette, valamint amelynek megszüntetésére a Civil tv. szerint eljárás van folyamatban,

c) az a sportszövetség vagy sportegyesület, amellyel szemben a Cstv. szerint a bíróság elrendelte a csődeljárást vagy a sportszövetség vagy sportegyesület felszámolását,

d)258 a sportszervezet, a sportszövetség, a sportköztestület, valamint a helyi önkormányzat, ha nem tesz eleget a nemzeti sportinformációs rendszer részére való adatszolgáltatási kötelezettségének,

e)259 a sportszervezet, a sportszövetség, valamint a sportköztestület, ha nem teljesíti a doppingellenes tevékenységről szóló kormányrendeletben meghatározott doppingellenes feladatait,

f) az a sportegyesület, sportvállalkozás, sportiskola, utánpótlás-nevelés fejlesztését végző alapítvány és sportszövetség, amely az e törvényben és a sportrendezvények biztonságáról rendelkező kormányrendeletben meghatározott, a sportrendezvények biztonságos lebonyolításával összefüggő kötelezettségeinek nem tesz eleget,

g) az a sportszövetség, amely az e törvényben és a sport területén képesítéshez kötött tevékenységek jegyzékéről rendelkező kormányrendeletben meghatározott, képzéssel, szakképzéssel, továbbképzéssel összefüggő kötelezettségeinek nem tesz eleget,

h) az a sportszövetség, amely nem rendelkezik a sportágára vonatkozóan stratégiai fejlesztési koncepcióval,

i)260 az a szervezet, amely a sportpolitikáért felelős miniszter által a látvány-csapatsport támogatását biztosító szabályokról szóló kormányrendeletben meghatározottak szerinti támogatásból kizárás hatálya alatt áll,

j) az a sportszövetség, amelyik az (5) bekezdés szerinti kötelezettségét határidőre nem teljesíti,

k)261 a kiemelt nemzetközi sport- és sportdiplomáciai események kivételével az a szakszövetség, valamint országos sportági szövetség, amelyik nem igazolja, hogy rendelkezik a 23. § (1) bekezdésében meghatározott, e törvény, valamint a felhatalmazása alapján kiadott jogszabályok rendelkezéseivel összhangban álló szabályzatokkal.

(3) A támogatást nyújtó a támogatási szerződéstől köteles elállni, ha a támogatott szervezet:

a) a támogatás igénylésekor valótlan vagy hamis adatot szolgáltatott,

b) az (1) bekezdés szerinti feltételeket nem teljesítette, illetve a (2) bekezdés szerinti helyzetbe került,

c) köztartozása a szerződés megkötése óta lejárt és arra fizetési halasztást sem kapott,

d) a támogatást nem a szerződésben megjelölt célra használta fel.

(4)262 Az e törvényben, a költségvetési törvényben, az államháztartás működésére vonatkozó jogszabályokban, az állami sportcélú támogatásokról szóló kormányrendeletben, valamint a kiemelt nemzetközi sport- és sportdiplomáciai eseményekről és az azokhoz kapcsolódó költségvetési támogatásokról szóló kormányrendeletben meghatározottak szerint a sportpolitikáért felelős miniszter vagy a kiemelt nemzetközi sport- és sportdiplomáciai események rendezéséért felelős miniszter hatáskörébe utalt feladatok tekintetében a sportpolitikáért felelős miniszter által vezetett minisztérium vagy a kiemelt nemzetközi sport- és sportdiplomáciai események rendezéséért felelős miniszter által vezetett minisztérium írásbeli megkeresésére, annak kézhezvételétől számított harminc napon belül az állami adóhatóság tájékoztatást köteles nyújtani a sportszervezetek, illetve a sportszövetségek köztartozásairól. Az adótitok igénylésére – az adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvény 131. § (14) bekezdés i) pontjával összhangban – az állami sportcélú támogatás nyújtása, a támogatás feltételeinek ellenőrzése, a támogatás megállapítása, folyósítása és a támogatással való elszámolás ellenőrzése céljából kerülhet sor.

(5)263 A sportszövetség a sportköztestület – sportpolitikáért felelős miniszter által meghatározott időpontban tett – felhívására elkészíti és megküldi a sportköztestület részére a működésével összefüggő, valamint szakmai feladatai ellátásának következő évi szakmai tervét, valamint annak finanszírozási koncepcióját. A sportköztestület a sportszövetség által megküldött szakmai tervek és finanszírozási koncepciók figyelembevételével az államháztartásért felelős miniszter által meghatározott, a sportpolitikáért felelős miniszter által a sportköztestület részére megadott határidőben javaslatot tesz a miniszter részére a sportszövetség állami sportcélú támogatások felhasználásáról és elosztásáról szóló kormányrendeletben meghatározottak szerinti támogatásáról.

(6)264 A sportpolitikáért felelős miniszter felhívására a sportszövetség megküldi a sportpolitikáért felelős miniszter részére a 23. § (1) bekezdésében meghatározott szabályzatait. A sportpolitikáért felelős miniszter a szabályzatok megléte, továbbá az e törvény, valamint a végrehajtására kiadott jogszabályok rendelkezéseivel való összhangja vizsgálatának eredményére figyelemmel dönthet a (2) bekezdésben foglaltak alkalmazásáról.

57/A. §265 A Kormány a sporteredmények anyagi támogatása céljából az e törvényben meghatározott támogatások mellett további támogatási formákat is meghatározhat.

57/B. §266 (1) A VIII. Fejezetben szabályozott, illetve a központi költségvetésből a sportpolitikáért felelős miniszter által természetes személy részére sporteredményére, sporttevékenységére vagy sportszakmai tevékenységére figyelemmel nyújtott pénzbeli juttatás jogszabályban megállapított feltételeinek ellenőrzése, a pénzbeli juttatás megállapítása és folyósítása érdekében a sportpolitikáért felelős miniszter a természetes személy következő adatait kezeli:

a) természetes személyazonosító adatok,

b) állampolgárság,

c) lakóhely, tartózkodási hely, telefonszám és elektronikus levelezési cím,

d) adóazonosító jel,

e) társadalombiztosítási azonosító jel,

f) fizetési számlaszám,

g) pénzbeli juttatásának jogcím, valamint

h) egyéb, az e törvényben és a végrehajtására kiadott, továbbá az államháztartás működésére vonatkozó jogszabályokban meghatározott feltételeknek való megfelelést igazoló személyes adatok.

(2) A sportpolitikáért felelős miniszter az (1) bekezdés szerinti személyes adatokat a pénzbeli juttatás folyósítását követő tíz évig, vagy – ha az későbbi – a pénzbeli juttatásra vonatkozóan benyújtott keresetet elbíráló peres eljárásban hozott határozat jogerőre emelkedésének napjáig kezelheti.

(3) A pénzbeli juttatás megállapítása és folyósítása iránti eljárásban, illetve annak kezdeményezése során a sportszervezet, a sportszövetség és a sportköztestület az (1) bekezdés szerinti személyes adatokat kezeli.

57/C. §267 Az állami támogatással való elszámolás ellenőrzése során a sportpolitikáért felelős miniszter megismerheti az állami támogatásból közvetetten részesülő természetes személynek az állami támogatás felhasználásával összefüggő személyes adatait.

A Gerevich Aladár-sportösztöndíj

58. §268 (1) Az olimpián, a paralimpián, a sakkolimpián és a speciális világjátékon kiemelkedő sporteredmény elérése érdekében az olimpiai, a paralimpiai, a sakkolimpiai és a speciális világjáték kerettag sportolók, továbbá a felkészülésükben közreműködő sportszakemberek részére – legfeljebb négy évre – Gerevich Aladár-sportösztöndíj adható. A sportösztöndíj versenyszerűen sportolók tanulmányainak elősegítésére is biztosítható.

(2)269 A Gerevich Aladár-sportösztöndíj mértékét, tárgyévi szövetségi keretösszegét és adományozásának részletes feltételeit – az állami sportcélú támogatások felhasználásáról és elosztásáról szóló kormányrendeletben foglaltakra figyelemmel – a sportpolitikáért felelős miniszter a MOB és az MPB, a nem olimpiai sportágak tekintetében az NVESZ javaslatának figyelembe vételével állapítja meg és folyósítja.

Az olimpiai járadék

59. §270 (1) A harmincötödik életévének betöltését követő hónap 1. napjától kezdődően élete végéig olimpiai járadékra (a továbbiakban: járadék) jogosult az a magyar állampolgár, aki a magyar nemzeti válogatott tagjaként akár egyéni számban, akár csapattagként:

a) a NOB által szervezett nyári vagy téli olimpiai játékokon vagy a FIDE által szervezett Sakkolimpián, illetve

b)271 1955-től kezdődően Paralimpián vagy 1984-től kezdődően Siketlimpián

első, második vagy harmadik helyezést ért el (a továbbiakban: érmes).

(2)272 A sportpolitikáért felelős miniszter a járadékot a jogosulttá válás időpontjától kezdődően – a jogosulttá válás és a folyósítás időpontja közötti időtartamra jegybanki alapkamattal növelt értékben – folyósítja.

(3)273 Élete végéig járadékra jogosult az érmes halálának időpontját követő hónaptól kezdődően annak özvegye, ha magyar állampolgár és az érmessel annak házastársaként a halála időpontjában és legalább az azt megelőző öt évben megszakítás nélkül közös háztartásban élt.

(4) Élete végéig járadékra jogosult az érmes járadékra jogosultságának időpontjától – vagy amennyiben az korábbi időpont, a negyvenötödik életéve betöltését követő hónap 1. napjától – az érmes edzője, az érmes járadékra jogosultságának megállapítására tekintet nélkül.

(5) Edzői járadékra az a személy jogosult, aki:

a) magyar állampolgár,

b) a sport területén képesítéshez kötött tevékenységek jegyzékéről szóló kormányrendeletben meghatározott és a szövetség által az érmes felkészítéséhez előírt edzői képesítési szinttel rendelkezik,

c) a sportszervezettel vagy – a szövetségi kapitány vagy a nemzeti válogatottat vezető edző esetén – a sportszövetséggel kötött, legalább a felkészítés vagy az abban való közreműködés időszakára vonatkozó munkaszerződéssel vagy munkavégzésre irányuló egyéb szerződéssel rendelkezik,

d) az érmest a járadékra jogosultságát megalapozó versenyre a versenyt megelőzően közvetlenül, legalább egy évig folyamatosan felkészítette vagy a felkészítésben közreműködött,

e)274 az érmes által, a járadékra jogosító eredmény elérését megalapozó, az (1) bekezdés a)–b) pontjában meghatározott sportesemények hivatalos időszakát legalább harminc nappal megelőzően a szövetség, valamint a sportolót a sporteseményre nevező sportszövetség vagy sportköztestület, és a sportpolitikáért felelős miniszter részére írásban eljuttatott javaslatban szerepel.

(6) Edzői járadék szövetségi kapitány vagy a nemzeti válogatottat vezető edző és – abban az esetben, ha az érmest utánpótlás korosztályokban legalább három évig folyamatosan felkészítette vagy a felkészítésben közreműködött – nevelőedző részére is megállapítható, ha az edző az (5) bekezdés e) pontja szerinti javaslatban szerepel.

(7)275 Megszűnik az érmes, az edzője és az özvegye járadékra való jogosultsága, ha az érmes a járadékra jogosító helyezését elveszíti. A helyezés elveszítését az érmes vagy az illetékes sportszövetség a tudomásszerzéstől számított nyolc napon belül bejelenti a sportpolitikáért felelős miniszternek. A járadékra való jogosultság megszűnését a sportpolitikáért felelős miniszter közigazgatási hatósági eljárás keretében állapítja meg.

(8) Érdemtelen és nem részesül járadékban az a jogosult, aki

a) büntetett előéletű,

b) büntetlen előéletű, de akivel szemben a bíróság bűncselekmény elkövetése miatt próbára bocsátást alkalmazott a próbaidő, annak meghosszabbítása esetén a meghosszabbított próbaidő elteltéig.

(9)276 A jogosult a bíróság jogerős ügydöntő határozatának közlésétől számított nyolc napon belül bejelenti a sportpolitikáért felelős miniszternek, ha a (8) bekezdés szerint érdemtelenné vált a járadékra. Ha az érdemtelenség már nem áll fenn, ennek megfelelő igazolásával a jogosult kérheti a járadék ismételt folyósítását.

(10)277 Fel kell függeszteni a járadék folyósítását annak a jogosultnak a részére, aki büntetőeljárás – ide nem értve a magánvádas vagy a pótmagánvádas eljárást – hatálya alatt áll. A jogosult a megalapozott gyanú közlésétől számított nyolc napon belül bejelenti a sportpolitikáért felelős miniszternek, ha vele szemben büntetőeljárás indult.

(11)278 Ha a jogosult igazolja, hogy a vele szemben folytatott büntetőeljárást a bíróság jogerős ügydöntő határozatával vagy véglegessé vált nem ügydöntő végzésével befejezte, vagy az ügyészség vagy a nyomozó hatóság a feltételes ügyészi felfüggesztés vagy közvetítői eljárás céljából történő felfüggesztésről szóló, illetve további jogorvoslattal nem támadható eljárást megszüntető határozatot hozott, és nem következett be a (8) bekezdés szerinti érdemtelenségi ok, a sportpolitikáért felelős miniszter az igazolástól számított harminc napon belül – a folyósítás felfüggesztésének napjától számított jegybanki alapkamattal növelve – egy összegben folyósítja részére az elmaradt járadékot. Amennyiben a jogosult érdemtelenné vált, a (10) bekezdés alapján felfüggesztett járadék nem kerül részére folyósításra.

(12)279 A sportpolitikáért felelős miniszter a járadékra való jogosultság megállapítása és folyósítása céljából adatot igényel a bűnügyi nyilvántartó szervtől arra vonatkozóan, hogy az érintett személy nem érdemtelen és nem áll büntetőeljárás hatálya alatt.

(13)280 A jogosulatlanul felvett járadékot az erről való tudomásszerzést vagy a sportpolitikáért felelős miniszter felhívását követő hatvan napon belül vissza kell fizetni.

60. § (1)281 Az első helyezést elért érmes járadékának mértéke a bérből és fizetésből élők előző évi – a Központi Statisztikai Hivatal által számított – országos szintű bruttó nominál átlagkeresetének megfelelő összeg. A második helyezést elért érmes járadékának mértéke az első helyezett részére meghatározott járadék hetven százalékának, a harmadik helyezést elért érmes járadékának mértéke az első helyezett részére meghatározott járadék ötven százalékénak megfelelő összeg.

(2)282 Az érmes valamennyi, 59. § (1) bekezdése szerinti helyezése után jogosult a helyezés után az (1) bekezdés szerint járó teljes összegre.

(3)283 Az érmes özvegye az érmes járadéka fele részének megfelelő özvegyi járadékra jogosult. Az érmes özvegye az érmes járadékának teljes összegére jogosult közös kiskorú gyermekük nagykorúvá válásáig.

(4)284 Az edző járadékát az edzői járadék alapját képező érmesi helyezés alapján kell megállapítani. Az edzői járadék az érmesi helyezés után járó járadék összegével megegyező mértékű. A labdajáték-csapatsportokban az olimpiára felkészítő szövetségi kapitány járadéka megegyező mértékű az irányítása alatt érmet, érmeket szerzett csapat legeredményesebb sportolóját megillető járadék összegével. Egyéni sportágakban a szövetségi kapitány edzői járadéka megegyező mértékű az irányítása alatt érmet, érmeket szerzett legeredményesebb sportolója legjobb helyezése után járó járadék összegével. Ugyanaz a személy nem részesülhet edzőként és szövetségi kapitányként is járadékban.

(5)285 Olimpiánként, Paralimpiánként, Sakkolimpiánként és Siketlimpiánként (e rendelkezés alkalmazásában a továbbiakban együtt: olimpia) – a (5a)–(6) bekezdésekben meghatározott kivételekkel – csak egy, az olimpiára felkészítő edző vagy nevelőedző részesülhet járadékban.

(5a)286 Edzői járadékban részesíthető – az 59. § (6) bekezdésében foglaltakra is figyelemmel – más sportágak szabályainak megfelelő sporttevékenységekből álló sportág, illetve egy sportág több versenyszámból álló összetett, önálló versenyszáma esetén több edző abban az esetben, ha az érmes az 59. § (5) bekezdésének e) pontjában meghatározott javaslatban ezt külön feltüntette, megjelölve a (4) bekezdés szerinti edzői járadék edzők közötti megosztásának arányát.

(6)287 Azt a személyt, aki érmesként, özvegyként, illetve edzőként is járadékra jogosult, a járadék halmozottan is megilleti.

61. § (1)288 A járadékra jogosultságot és a járadékot a sportpolitikáért felelős miniszter az általa vezetett nyilvántartás alapján, közigazgatási hatósági eljárás keretében hivatalból állapítja meg és gondoskodik annak havonta történő folyósításáról. A járadék fedezetét és a végrehajtás költségeit a sportpolitikáért felelős miniszter által vezetett minisztérium költségvetési fejezetében kell biztosítani.

(1a)289 Az (1) bekezdés szerinti nyilvántartás hatósági nyilvántartás, amely az 59. § (1), (3) és (4) bekezdésében meghatározott személy 57/B. § (1) bekezdése szerinti adatait, továbbá az 59. § (1) bekezdésében meghatározott sporteredményeket tartalmazza.

(2)290 A járadékra való jogosultság megszűnéséről és a már folyósított járadék visszafizetéséről, továbbá a járadék folyósításának felfüggesztéséről a sportpolitikáért felelős miniszter közigazgatási hatósági eljárás keretében dönt.

(3)291 Az esedékessé vált és a járadékra jogosult önhibájából nem folyósított járadék folyósítását az esedékességtől számított egyéves jogvesztő határidőn belül a folyósításhoz szükséges, az olimpiai járadékról szóló kormányrendeletben meghatározott adatok közlésével kérelmezheti a járadékra jogosult.

(4)292 A sportpolitikáért felelős miniszter a járadékra jogosultság időtartama alatt lefolytatott hatósági ellenőrzés keretében ellenőrzi azt is, hogy a jogosult nem vált-e érdemtelenné és nem áll-e büntetőeljárás hatálya alatt. A sportpolitikáért felelős miniszter e célból adatot igényelhet a bűnügyi nyilvántartási rendszerből. Az adatigénylés kizárólag azon adatra irányulhat, hogy a jogosult nem érdemtelen és nem áll büntetőeljárás hatálya alatt.

(5)293 A sportpolitikáért felelős miniszter a (4) bekezdésben meghatározott hatósági ellenőrzést a jogosulttal szemben kötelezően lefolytatja, ha

a)294 a jogosult az 59. § (8) és (10) bekezdés szerinti ok, illetve körülmény bekövetkezését bejelenti,

b) megalapozottan feltehető, hogy a jogosult érdemtelenné vált vagy büntetőeljárás hatálya alatt áll.

(6)295 A sportpolitikáért felelős miniszter annak megállapítása céljából, hogy a jogosult nem érdemtelen és nem áll büntetőeljárás hatálya alatt – a járadékra való jogosultságról szóló döntés meghozataláig, a járadék jogosultság megállapítása esetén a jogosultság megszűnéséig – kezeli

a) a járadék iránti kérelmet benyújtó személy,

b) a járadékra jogosult

azon személyes adatait, amelyeket a bűnügyi nyilvántartó szerv által kiállított hatósági bizonyítvány tartalmaz.

(7)296 A sportpolitikáért felelős miniszter törli a járadékra jogosultnak az 59. § (10) bekezdése alapján megismert személyes adatait, ha a jogosulttal szemben folytatott büntetőeljárást a bíróság jogerős ügydöntő határozatával vagy véglegessé vált nem ügydöntő végzésével befejezte, vagy az ügyészség vagy a nyomozó hatóság további jogorvoslattal nem támadható eljárást megszüntető határozatot hozott, és a jogosult nem vált érdemtelenné. A járadék továbbfolyósításáról szóló döntésben a felfüggesztésre okot adó körülmény megszűnését kell feltüntetni.

(8)297 A sportpolitikáért felelős miniszter a jogosulttal szemben az 59. § (7), (8) és (10) bekezdése szerinti bejelentési kötelezettség elmulasztása miatt eljárási bírságot szabhat ki.

(11)298 Az olimpiai járadékra vonatkozó részletes szabályokat a Kormány rendeletben állapítja meg.

(12)299 E törvény alkalmazásában:

a) olimpiai játékoknak minősülnek a szocialista országok versenyzői számára 1984-ben megrendezett ,,A'' kategóriás nemzetközi versenyek is,

b)300 Sakkolimpiának minősülnek a Siketek Nemzetközi Sakk Bizottsága (ICCD) és a Vakok Nemzetközi Sakkszövetsége (IBCA) által a siketek és nagyothallók, valamint a vakok és gyengénlátók számára 1984-től kezdődően megrendezett sakkolimpiák is.

c)301 az olimpiánként, paralimpiánként, sakkolimpiánként és siketlimpiánként érmes helyezés csak akkor keletkeztet járadékra való jogosultságot, ha az érmes helyezést megalapozó versenyszám kvalifikációs versenyrendszerben került megrendezésre, vagy az érmes helyezést megalapozó versenyszámban legalább 8 nemzet vett részt (indult).

61/A. §302 (1)303 A járadék megállapítására irányuló eljárásban az ügyintézési határidő hatvan nap. Ha az eljárásban ellenérdekű ügyfél nem vesz részt, az érmest, az özvegyet, az edzőt megilleti az e törvény szerint megállapítható olimpiai járadék, ha a sportpolitikáért felelős miniszter az eljárás megindításától számított hatvan napon belül nem hoz döntést.

(2)304

A Nemzet Sportolója

62. §305 (1)306 A Kormány a Nemzet Sportolóinak javaslata alapján a „Nemzet Sportolója” címet és az ezzel járó életjáradékot biztosíthat a magyar sport tizenkét, hatvanadik életévét betöltött, kimagasló eredményt elért sportolónak, aki aktív sportpályafutását követően is fontos szerepet töltött be a magyar sportéletben. A Nemzet Sportolóinak a javaslatát a sportpolitikáért felelős miniszter terjeszti a Kormány elé.

(2)307 A „Nemzet Sportolója” cím elnyerésének részletes feltételeit és az életjáradék mértékét a Kormány rendeletben állapítja meg.

(3)308 A „Nemzet Sportolója” cím nem adományozható olyan személy részére, akivel szemben az 59. § (8) bekezdése szerinti érdemtelenségi ok vagy az 59. § (10) bekezdésében meghatározott körülmény áll fenn. A cím birtokosa érdemtelenné válására, valamint az életjáradék felfüggesztésére az olimpiai járadékra vonatkozó szabályokat megfelelően alkalmazni kell azzal, hogy a sportpolitikáért felelős miniszter az (1) bekezdés szerinti javaslat Kormány elé terjesztése céljából is jogosult adatot igényelni a bűnügyi nyilvántartási rendszerből. Az adatigénylés kizárólag azon adatra irányulhat, hogy a Nemzet Sportolói által javasolt személlyel szemben az 59. § (8) bekezdése szerinti érdemtelenségi ok vagy az 59. § (10) bekezdésében meghatározott körülmény fennáll-e. Ha a Nemzet Sportolói által javasolt személlyel szemben az 59. § (8) bekezdése szerinti érdemtelenségi ok vagy az 59. § (10) bekezdésében meghatározott körülmény áll fenn, az erről szóló adatszolgáltatástól számított tizenöt napon belül a sportpolitikáért felelős miniszter új javaslat megtételére kéri fel a Nemzet Sportolóit. A sportpolitikáért felelős miniszter a Kormány döntéséig tarthatja nyilván és kezelheti az adatokat.

(4)309 A „Nemzet Sportolója” címet elnyert személy a bíróság jogerős ügydöntő határozatának közlésétől számított nyolc napon belül bejelenti a sportpolitikáért felelős miniszternek, ha a (3) bekezdés szerint érdemtelenné vált a járadékra. Érdemtelenség esetén a Kormány a „Nemzet Sportolója” címet és az azzal járó életjáradékot a sportpolitikáért felelős miniszter javaslatára visszavonja. Érdemtelenség esetén a sportpolitikáért felelős miniszter az életjáradék folyósítását megszünteti. A bíróság ügydöntő határozatának jogerőre emelkedésétől folyósított életjáradék jogosulatlanul felvett járadéknak minősül, amelyet a járadékra jogosultnak vissza kell fizetnie.

(5)310 Fel kell függeszteni az életjáradék folyósítását annak a „Nemzet Sportolója” címet elnyert személynek, aki szándékos bűncselekmény miatt büntetőeljárás – ide nem értve a magánvádas vagy a pótmagánvádas eljárást – hatálya alatt áll. A járadékra jogosult a megalapozott gyanú közlésétől számított nyolc napon belül bejelenti a sportpolitikáért felelős miniszternek, ha vele szemben büntetőeljárás indult.

(6)311 Ha a „Nemzet Sportolója” címet elnyert személy igazolja, hogy a vele szemben folytatott büntetőeljárást a bíróság jogerős ügydöntő határozatával vagy véglegessé vált nem ügydöntő végzésével befejezte, vagy az ügyészség vagy a nyomozó hatóság a feltételes ügyészi felfüggesztés vagy közvetítői eljárás céljából történő felfüggesztésről szóló, illetve további jogorvoslattal nem támadható eljárást megszüntető határozatot hozott, és nem következett be az 59. § (8) bekezdése szerinti érdemtelenségi ok, a sportpolitikáért felelős miniszter az igazolástól számított harminc napon belül – a folyósítás felfüggesztésének napjától számított jegybanki alapkamattal növelve – egy összegben folyósítja részére az elmaradt életjáradékot.

(7)312 A sportpolitikáért felelős miniszter a (6) bekezdés alapján megismert személyes adatokat az életjáradék továbbfolyósítására irányuló eljárás jogerős befejezéséig kezelheti.

Az olimpiai pályázat adókedvezményének támogatási szabályai313

62/A. §314

62/B. §315 Az olimpiai pályázat lebonyolításáért felelős nonprofit gazdasági társaságnak a 2017. december 31-ig fel nem használt támogatást a központi költségvetés számára kell visszautalnia 2018. január 31-ig az államháztartásért felelős miniszter által megjelölt számlára, amelyet a XLII. A költségvetés közvetlen bevételei és kiadásai fejezet, 4. Egyéb költségvetési bevételek cím, 1. Vegyes bevételek alcímen belül önálló jogcímcsoporton kell elszámolni.

62/C. §316

IX. Fejezet

SPORTLÉTESÍTMÉNYEK

63. § (1) Új sportlétesítmény építése vagy meglévő korszerűsítése csak akkor engedélyezhető, ha az:

a) minden biztonsági feltételnek, így különösen a nézők biztonságos elhelyezésének megfelel,

b) a fogyatékos sportolók és nézők számára biztosítja az akadálymentes használatot,

c) megfelel a környezet- és természetvédelmi követelményeknek.

(2) Iskola, kollégium és óvoda nem építhető a tanulók számához viszonyított, külön jogszabályban meghatározott méretű tornaterem, tornaszoba vagy sportlétesítmény nélkül. Az építés során lehetőség szerint figyelembe kell venni a lakossági igényeket is.

(3)317 A sportrendezvények biztonságáról szóló kormányrendelet hatálya alá tartozó, versenyrendszerben szervezett versenyek lebonyolítására alkalmas sportlétesítményeket biztonságtechnikai szempontból az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv (a továbbiakban: rendőrség), a katasztrófavédelem, az Országos Mentőszolgálat, az egészségügyi államigazgatási szerv, a sportszövetség, a létesítményt használó sportszervezet, a tulajdonos, az üzemeltető, a sportrendezvényt szervező és az azzal szerződéses viszonyban álló egészségügyi szolgáltató, a rendező szerv és a Sportrendezvényeket Biztonsági Szempontból Minősítő Bizottság (a továbbiakban: Minősítő Bizottság) képviselője a versenyrendszerben szervezett első verseny előtt legalább 30 nappal, évente legalább egy alkalommal közösen ellenőrzi. Az ellenőrzés időpontjáról – azt legalább 15 nappal megelőzően – a sportlétesítményt használó sportszervezet, több ilyen sportszervezet esetén a sportlétesítmény tulajdonosa vagy üzemeltetője minden érintett szervezetet értesíteni köteles. A (4) bekezdésben meghatározott engedély a rendőrség, a katasztrófavédelem és az egészségügyi államigazgatási szerv hozzájárulása nélkül nem adható meg. A rendőrség, a katasztrófavédelem és az egészségügyi államigazgatási szerv a hozzájárulás megadását az ellenőrzés során tapasztalt hiányosságok pótlásától, rendellenességek megszüntetésétől teheti függővé. Az ellenőrzésről a Minősítő Bizottság képviselője jegyzőkönyvet vesz fel, amit 8 napon belül megküld az ellenőrzést végző szervezeteknek.

(3a)318 A sportrendezvények biztonságáról szóló kormányrendeletben meghatározott sportrendezvények lebonyolítására szolgáló sportlétesítmények tulajdonosának, üzemeltetőjének a sportlétesítmény összehangolt biztonságtechnikai fejlesztését biztosító, az ellenőrzést végző szervezetek által közösen elfogadott négyéves biztonságtechnikai fejlesztési tervvel (a továbbiakban: fejlesztési terv) és az ahhoz kapcsolódó költségtervvel kell rendelkeznie. A fejlesztési tervet éves bontásban kell elkészíteni. A (3) bekezdésben meghatározott ellenőrzés keretében az ellenőrzést végző szervezetek vizsgálják a fejlesztési tervben foglaltak megvalósulását. A vizsgálat eredményeként az ellenőrző szervezetek javaslatot tesznek a sportlétesítmény tulajdonosa, üzemeltetője vagy használója részére a biztonságtechnikai fejlesztés irányaira. A sportlétesítmények üzemeltetésére, használatára vonatkozó megállapodásban a tulajdonos és az üzemeltető, használó köteles rendelkezni a biztonságtechnikai fejlesztés keretében az ellenőrző szervezetek által javasolt fejlesztés megvalósításával összefüggő jogokról és kötelezettségekről.

(3b)319 A sportrendezvények biztonságáról szóló kormányrendelet hatálya alá nem tartozó, versenyrendszerben szervezett versenyek lebonyolítására alkalmas sportlétesítményeket biztonságtechnikai szempontból a rendőrség, a katasztrófavédelem, az Országos Mentőszolgálat, az egészségügyi államigazgatási szerv, a létesítményt használó sportszervezet, a tulajdonos, az üzemeltető, a sportrendezvényt szervező és az azzal szerződéses viszonyban álló egészségügyi szolgáltató és a rendező szerv legalább kétévente egy alkalommal, közösen ellenőrzi. Az ellenőrzés időpontjáról – azt legalább 15 nappal megelőzően – a sportlétesítményt használó sportszervezet, több ilyen sportszervezet esetén a sportlétesítmény tulajdonosa vagy üzemeltetője minden érintett szervezetet és a sportszövetséget értesíteni köteles. Az ellenőrzés szempontjait a sportszövetség állapítja meg. A (4) bekezdésben meghatározott engedély a rendőrség, a katasztrófavédelem és az egészségügyi államigazgatási szerv hozzájárulása nélkül nem adható meg. A rendőrség, a katasztrófavédelem és az egészségügyi államigazgatási szerv a hozzájárulás megadását az ellenőrzés során tapasztalt hiányosságok pótlásától, rendellenességek megszüntetésétől teheti függővé. Az ellenőrzésről a sportlétesítmény üzemeltetője jegyzőkönyvet készít, amit 8 napon belül megküld a sportszövetségnek.

(4) Sportlétesítményben sportszövetségi versenyt rendezni csak a sportszövetség által évente az első verseny megkezdése előtt kiadott engedély alapján lehet. Az engedély megtagadásával szemben az üzemeltető a sportszövetség elnökségénél 15 napon belül panasszal élhet.

(5)320

64. §321 (1)322 A Kormány által külön jogszabályban olimpiai központnak minősített, állami tulajdonban lévő ingatlanok vagyonkezelője köteles e központokat elsődlegesen sportcélokra használni, ezt a célt az olimpiai központok másodlagos használata során sem veszélyeztetheti.

(2)323 Az olimpiai központok szakmai felügyeletét a MOB és az MPB közreműködésével a sportpolitikáért felelős miniszter látja el.

(3) Az ingatlan-nyilvántartásban sporttelepként nyilvántartott állami tulajdonú ingatlanok a sportpolitikáért felelős miniszter által vezetett minisztérium előzetes egyetértésével adhatók ingyenesen önkormányzati tulajdonba.

(4) Az önkormányzat az ingyenesen tulajdonba kapott, a tulajdonátruházás időpontjában az ingatlan-nyilvántartásban sporttelepként nyilvántartott állami tulajdonban lévő ingatlant a tulajdonszerzést követő 15 évig köteles elsődlegesen sportcélokra használni, és ezt az ingatlan másodlagos jellegű hasznosítása sem veszélyeztetheti. Az ingyenesen történt tulajdonszerzést követő 15 évig az önkormányzat az ingatlant csak a sportpolitikáért felelős miniszter által vezetett minisztérium egyetértésével terhelheti meg.

(5) Állami tulajdonban lévő sportcélú ingatlan értékesítésére csak a sportpolitikáért felelős miniszter által vezetett minisztérium egyetértésével kerülhet sor.

(6)324 Az olimpiai központok létesítése, felújítása, bővítése vagy fejlesztése fontos közérdekű és közcélú tevékenység, a tevékenységhez szükséges ingatlan megszerzése céljából kezdeményezett kisajátítási eljárás közérdeket szolgál.

X. Fejezet

A SPORTRENDEZVÉNYEK SZERVEZÉSE

A szervezés feltételei

65. § (1)325 Magyarország nemzeti ünnepein versenyrendszerben (bajnokságban) szervezett verseny, mérkőzés kizárólag a nemzeti válogatott részvételével megrendezésre kerülő vagy a sportág nemzetközi szövetségének versenynaptárában egyébként szereplő sportrendezvényként szervezhető.

(2) Külön jogszabályban meghatározott sportrendezvény szervezője csak sportszervezet, szakszövetség vagy sportági szövetség lehet.

(3)326 A sportrendezvények biztonságáról szóló kormányrendelet hatálya alá tartozó versenyrendszer működtetése esetén a labdarúgás sportág tekintetében a szakszövetség, a sportági szövetség, valamint a versenyrendszerben részt vevő sportszervezet szakirányú képesítéssel rendelkező biztonsági felelőst köteles alkalmazni. A sportszövetség a sportrendezvény biztonságos lebonyolításával kapcsolatos előírásokat tartalmazó szabályzatában határozza meg azokat a szakirányú képesítéseket, amellyel a biztonsági felelősnek rendelkeznie kell, és azokat a követelményeket, amelyeket teljesítenie kell.

(4)327 Kizárólag a szakszövetség, vagy az országos sportági szövetség előzetes írásbeli hozzájárulásával tartható olyan sportrendezvény, amelynek résztvevői a versenyzés során fokozott veszéllyel járó tevékenységet folytatnak (veszélyes üzem). A szakszövetség, vagy az országos sportági szövetség a hozzájárulását nem tagadhatja meg, ha a sportrendezvény lebonyolítása a sportág hazai és nemzetközi versenyszabályzatában, valamint egyéb szabályzataiban meghatározott biztonsági előírásoknak megfelel, és megtartása a sportág versenyrendszerének (bajnokság) működtetését nem veszélyezteti.

(5)328 14. életévét be nem töltött személy részvételével küzdősportban, valamint kontakt harcművészeti ágakban nem szervezhető szabadidős jellegű sportrendezvénynek minősülő, nem sportszövetségi versenyrendszerben vagy nem a sportszövetség versenynaptárában egyébként szereplő versenyen, mérkőzés keretében, az ellenfél közvetlen fizikai legyőzésére irányuló olyan mozgásforma, amely során a küzdő felek egymás testének vagy a testnek a szabadidős tevékenység során használt tárggyal való ütközése eredményeként kialakuló sérülésveszély fokozottan fennáll. 14. életévét betöltött, de 18. életévét be nem töltött személy részvételével akkor szervezhető küzdősportban, valamint kontakt harcművészeti ágakban szabadidős jellegű sportrendezvénynek minősülő, nem sportszövetségi versenyrendszerben vagy nem a sportszövetség versenynaptárában egyébként szereplő versenyen, mérkőzés keretében, az ellenfél közvetlen fizikai legyőzésére irányuló olyan mozgásforma, amely során a küzdő felek egymás testének vagy a testnek a szabadidős tevékenység során használt tárggyal való ütközése eredményeként kialakuló sérülésveszély fokozottan fennáll, ha a fokozott sérülésveszély megelőzésére alkalmas sport-, illetve védőfelszerelések használata, valamint törvényes képviselőjének írásos hozzájárulása a részvételhez biztosított.

(6)329 E rendelkezés alkalmazásában

a) küzdősportnak minősül az a sporttevékenység, valamint

b) kontakt harcművészeti ágnak minősül az a harcművészeti ág,

amelyben a testnek test elleni, vagy a testnek a sporttevékenység során használt tárgy elleni, fizikai erőkifejtéssel járó tevékenysége a sportág szabályai szerint a győzelem elérésének eszköze, és amelynek közvetlen célja a másik személy fizikai legyőzése.

A szervező felelőssége

66. § (1) A sportrendezvény e törvényben, más jogszabályokban és a szakszövetség, illetve a sportági szövetség szabályzatában meghatározott előírásoknak megfelelő lebonyolításáért a szervező – illetve rendező szerv (rendező) alkalmazása esetén a szervező és a rendező egyetemlegesen – felelős.

(2)330 A szervező – rendező alkalmazása esetén a rendező – köteles megtenni és az illetékes hatóságnál kezdeményezni minden olyan intézkedést, amely a sportrendezvényen résztvevők személyi és vagyonbiztonságának megóvása, valamint a jogsértések megelőzése érdekében szükséges.

(3) A szervező felelőssége a résztvevőknek a sportesemény helyszínén történő megjelenésétől addig tart, amíg a résztvevők a sportesemény helyszínét elhagyják.

(4) A szakszövetség, illetve a sportági sportszövetség az (1) bekezdésben meghatározott előírások be nem tartása esetén a szervezővel szemben a külön jogszabályban meghatározott joghátrányt alkalmazza.

67. § (1) Sportrendezvény a szakszövetség, illetve a sportági szövetség által meghatározott előírások, valamint a külön jogszabályban foglaltak szerint szervezhető.

(2) Sportrendezvény csak olyan sportlétesítményben szervezhető, amely a sportrendezvény jellegére is tekintettel a sportrendezvényen résztvevők személyét és vagyonát nem veszélyezteti.

(3) Ha a sportrendezvényt nem sportlétesítményben tartják, a sportrendezvény jellegének megfelelően a szervező köteles a sportrendezvényen résztvevők személyi és vagyoni biztonságára, valamint a környezet és a természet védelmére vonatkozó előírásokat teljesíteni.

(4) A szervező a sportrendezvény jellegének megfelelően köteles a fogyatékos résztvevőknek a helyszínre való akadálymentes bejutását és távozását, ott az akadálymentes közlekedést biztosítani, és a helyszín kommunikációs akadálymentesítését elvégezni.

(5)331 A fogyatékos sportolók részvételével tartandó sportrendezvények szervezésénél figyelembe kell venni a fogyatékos személyek különleges szükségleteit, amelyeket az MPB állapít meg.

68. § (1)332 A szervező köteles a jogszabályban meghatározott sportrendezvény esetében a belépőjegy-eladást, a sportrendezvény helyszínére történő beléptetést, a szurkolótáborok elhelyezését és folyamatos figyelemmel kísérését, valamint a sportrendezvény helyszínének elhagyását – a rendőrség által meghatározottak szerint – a szükséges műszaki és biztonsági intézkedéseket megtéve úgy megszervezni, hogy a szurkolótáborok elkülönítése vagy felügyelete biztosított legyen. A nemzetközi sportszövetség által vagy közreműködésével szervezett sportrendezvények tekintetében a szurkolótáborok elkülönítésével kapcsolatban a nemzetközi sportszövetség rendelkezését kell figyelembe venni, kivéve, ha a sportrendezvény helye szerint illetékes rendőrkapitányság (Budapesten a Budapesti Rendőr-főkapitányság) a jegyértékesítés megkezdését megelőzően másként határoz.

(2) A sportrendezvény biztonsága érdekében a szurkolótáborok sportrendezvényen való részvételének megszervezésekor, valamint a sportrendezvény időtartama alatt és a rendőrség igényei szerint a sportrendezvényt megelőzően, illetve követően a szervező köteles az illetékes rendőri vezetővel együttműködni és részére az igényelt segítséget megadni.

(3)333 A rendőrség határozattal megtiltja a sportrendezvény nézők részvételével történő megtartását, vagy korlátozza a nézők számát, ha

a) a biztonságos megrendezésnek az e törvényben és a sportrendezvények biztonságáról szóló kormányrendeletben meghatározott feltételei hiányoznak,

b) az előzetesen meghatározott biztonsági szabályokat a szervező – rendező alkalmazása esetén a rendező – nem tartja be, vagy

c) a 63. § (3) bekezdésében meghatározott biztonságtechnikai ellenőrzés elmaradt.

(3a)334 A rendőrség (3) bekezdés szerinti határozata ellen – a (4) bekezdésben foglalt kivétellel – fellebbezésnek van helye.

(4)335 Ha a (3) bekezdésben meghatározott feltételek alapján a rendőrség a sportrendezvény nézők részvételével történő megtartásának megtiltásáról, vagy a nézők számának korlátozásáról a sportrendezvény helyszínén, annak közvetlen megtartása előtt dönt, a rendőrség a határozatát haladéktalanul közli a szervezővel. A határozat ellen fellebbezésnek helye nincs.

(4a)336 Ha a sportrendezvény biztonságos megrendezésének az e törvényben és a sportrendezvények biztonságáról szóló kormányrendeletben meghatározott feltételei hiányoznak vagy nem megfelelőek, és a szervező a szakszövetség felhívására a hiányzó feltételeket nem pótolja, vagy a biztonságtechnikai ellenőrzésre nem került sor, vagy a szakszövetség, illetve az országos sportági szövetség 65. § (4) bekezdésében megjelölt hozzájárulása hiányzik, a szakszövetség, illetve az országos sportági szövetség a sportrendezvény megtartását vagy a sportrendezvény nézők részvételével való megtartását megtiltja, vagy a nézők részvételét a sportlétesítmény meghatározott részére korlátozza. A szervezőt és a rendőrséget a tiltásról, illetve a korlátozásról a szakszövetség, illetve az országos sportági szövetség öt napon belül értesíti.

(5)337 Az (1) bekezdésben meghatározott kötelezettségek betartásának ellenőrzése érdekében a rendőrség e feladatra előzetesen kijelölt képviselője valamennyi sportrendezvényen megfigyelőként jelen lehet.

(6)338 Ha a sportrendezvény résztvevőinek magatartása annak biztonságos megtartását veszélyezteti és a megbomlott rend másként nem állítható helyre, a szervező köteles a sportrendezvényt megszakítani, illetve felfüggeszteni.

(7)339 Ha a sportrendezvény résztvevőinek magatartása vagy egyéb körülmény a biztonságos megrendezést veszélyezteti, a rendőrség a sportrendezvény nézők részvételével történő megtartásának megtiltásáról vagy a nézők számának korlátozásáról dönt. Ha a sportrendezvényen részt vevők, valamint a nézők testi épségének, életének, illetve a sportlétesítmény megóvásának érdekében szükséges, a sportrendezvényt meg kell szakítani. A rendőrség jelen lévő képviselője a szervezővel, a vendég sportszervezet képviselőjével, valamint a játékvezetővel lefolytatott egyeztetést követően kezdeményezi a játékvezetőnél a mérkőzés befejezetté nyilvánítását. A játékvezető a rendőrség kezdeményezésének köteles eleget tenni és a mérkőzést befejezetté nyilvánítani. A mérkőzés befejezetté nyilvánítása esetén a szervező a sportrendezvényt befejezetté nyilvánítja.

(8)340

(9)341 A nézők biztonságos távozása érdekében a rendőrség a nézőket az ellenérdekű szurkolói csoportok sportlétesítményből, a rendőri biztosítás működési körzetéből, illetve a szurkolók kísérési útvonalából történő eltávozásáig a sportlétesítményben visszatarthatja. Ha a sportrendezvényen a rendőrség nincs jelen, a szervező a visszatartásról önállóan is dönthet.

(10)342 Az ellenérdekű szurkolói csoportok közterületi összecsapásának megakadályozása érdekében a rendőrség – amennyiben azt a biztonság fenntartása érdekében szükségesnek ítéli – a szervezetten vagy szervezetlenül érkező szurkolói csoportokat a közterület egy bizonyos részének elkerülésével, illetve meghatározott útvonalon a sportlétesítménybe kísérheti.

(11)343 A sportrendezvények biztonságáról szóló kormányrendelet hatálya alá tartozó sportrendezvénnyel összefüggésben, a jogszabályban meghatározott biztonsági előírások megsértése esetén a sportrendezvény helye szerint illetékes megyei rendőr-főkapitányság a jogsértés súlyától, az okozott kár mértékétől, a közbiztonságra való veszélyesség fokától, valamint a jogsértés ismétlődésétől függően kétszázezertől kétmillió forintig terjedő összegű közigazgatási bírságot szabhat ki a szervezővel, valamint a rendezővel szemben. A közigazgatási bírság ismételt kiszabása vagy meg nem fizetése esetén a rendőrség határozattal korlátozza a sportrendezvényen a nézőszámot, vagy megtiltja a nézők részvételével történő megrendezést.

68/A. §344 (1)345 Az e törvény végrehajtására kiadott jogszabályban meghatározott sportrendezvények biztonsági kockázat szerinti minősítését, valamint fokozott biztonsági kockázatú sportrendezvény esetén beléptető rendszer alkalmazásának kötelezettségét – a sportrendezvény szervezőjével folytatott előzetes egyeztetést követően – az Országos Rendőr-főkapitányság (a továbbiakban: ORFK) az általa működtetett Minősítő Bizottság javaslata alapján határozza meg. A Minősítő Bizottság az ORFK, a katasztrófavédelem, az Országos Mentőszolgálat, az Országos Bírósági Hivatal elnöke, a Legfőbb Ügyészség, a sportpolitikáért felelős miniszter, valamint a sportágak országos sportági szakszövetségei által delegált szakértőkből áll. A Minősítő Bizottság működésére vonatkozó részletes szabályokat a Kormány rendeletben állapítja meg.

(2) A sportrendezvény biztonsági minősítése

a) normál,

b) fokozott, vagy

c) kiemelt

biztonsági kockázatú lehet.

(3)346 Normál és fokozott biztonsági kockázatú sportrendezvényeken a sportlétesítményen belüli biztonságért a szervező felel. A fokozott biztonsági kockázatú sportrendezvény szervezője annak időpontját megelőző 15 napon belül köteles felkérni a sportrendezvény helye szerint illetékes helyi rendőrkapitányságot a sportlétesítményen belüli rend fenntartásában térítés ellenében történő közreműködésre. Normál biztonsági kockázatú sportrendezvényen a szervező a rendőrség közreműködését térítés ellenében igénybe veheti.

(3a)347 Fokozott biztonsági kockázatú sportrendezvény esetében a szervező a biztonságos lebonyolítás érdekében köteles

a) a sportrendezvény térítés ellenében történő sportlétesítményen belüli biztosítását kezdeményezni,

b) a belépésre jogosító igazolások számáról a rendőrség részére tájékoztatást adni,

c) a rendezői létszámot a rendőrség által meghatározott számra emelni,

d) a szurkolók parkoltatását, az elhelyezett gépjárművek őrzését szervezni és biztosítani, valamint

e)348 a rendezői és közreműködői listát előzetesen a rendőrség részére átadni.

(4)349 Kiemelt biztonsági kockázatú sportrendezvény esetében a rendőrség a sportrendezvény sportlétesítményen belüli biztosítását közfeladatként végzi.

(4a)350 A labdarúgás sportág tekintetében a kiemelt biztonsági kockázatú sportrendezvényre utazó sportszervezet vagy annak biztonsági felelőse a sportesemény biztonságos lebonyolítása érdekében köteles

a) megszervezni a vendégjátékra utazó szurkolók szervezett utaztatását,

b) intézkedni a sportszervezet szurkolóinak létszámával arányban álló számú, a vendég sportszervezet által biztosított utazó rendező biztosításáról, valamint

c) részt venni a szurkolói beléptetésben és a vendégszektor biztosításában.

(4b)351 A szervező a (3a) bekezdésben meghatározott feladatokat – a (3a) bekezdés a) pontjában meghatározottak kivételével – kiemelt biztonsági kockázatú sportrendezvény esetében is köteles végrehajtani.

(4c)352 A labdarúgás sportág tekintetében az utazó sportszervezet vagy annak biztonsági felelőse a (3a) bekezdés c)–e) pontjában meghatározott feladatokat kiemelt biztonsági kockázatú sportrendezvény esetében is köteles végrehajtani.

(4d)353 A normál és a fokozott biztonsági kockázatú sportrendezvény térítés ellenében végzett biztosításához szükséges rendőri erő- és eszközigényt, valamint annak ellenértékét a rendőrség és a szervező a tervezett rendezői létszám, a sportlétesítmény biztonságtechnikai állapota, a sportrendezvény időtartama, valamint a szükséges rendőri létszám figyelembevételével határozzák meg.

(5) A (2) bekezdés szerinti minősítést arra figyelemmel kell kialakítani, hogy a sportrendezvényről az előzetesen rendelkezésre álló adatok alapján alaposan feltehető-e, hogy valamely, a nézők magatartására visszavezethető ok következtében nagyobb, meghatározatlan számú résztvevő életének, testi épségének, vagyonának sérelme vagy annak közvetlen veszélye fenyeget.

69. §354 (1) A szervező a sportlétesítmény beléptetőpontjainál jól látható hirdetményben köteles meghatározni a sportrendezvényen történő részvétel feltételeit és a magatartási szabályokat, amelyeket – általános szerződési feltételekként összefoglalva – a belépőjegyen, bérleten is fel kell tüntetni.

(2) Ha a sportrendezvény elmaradt, illetve a nézők kizárásával vagy a nézőszám korlátozásával került megrendezésre, a belépőjegy ellenértékét három munkanapon belül vissza kell téríteni. Ha a sportrendezvény megszakadt, a megismételt sportrendezvényre a belépőjegy érvényes.

69/A. §355 (1) A sportrendezvények biztonságáról szóló kormányrendeletben meghatározott sportrendezvények esetében a szervező köteles évente helyzetjelentésben összegezni a sportrendezvény biztonságos lebonyolításával kapcsolatos előírásokat tartalmazó szabályzatban, valamint a 63. § (3a) bekezdésében meghatározott fejlesztési tervben foglaltak megvalósulását, az általa szervezett sportrendezvények rendezésének tapasztalatait, valamint értékelni a tett és elmulasztott intézkedéseket, illetve azok hatásait.

(2) A helyzetjelentést a szervező a versenyrendszerben szervezett utolsó versenyt követő 45 napon belül megküldi a sportszövetségnek, a rendőrségnek és a Minősítő Bizottságnak.

(3) A szövetség sportágában közreműködik a nézőtéri erőszak megelőzésében és felszámolásában, a sportrendezvények biztonságának fenntartásában, amelynek során az e törvényben, a sportrendezvények biztonságáról szóló kormányrendeletben, valamint a nézőtéri erőszakkal összefüggő nemzetközi egyezményekben meghatározottakkal összhangban

a) biztonsági szabályzatban rendelkezik különösen a szövetség tagságát alkotó sportszervezetek sportrendezvényeinek biztonságával összefüggő feladatairól és a feladatok végrehajtásához szükséges költségek biztosításáról,

b) a sportági jellemzőkre figyelemmel – a versenyrendszerben szervezett első verseny előtt legalább 30 nappal – elkészíti a sportrendezvények biztonságával kapcsolatos éves sportági programot, amely magába foglalja a sportrendezvények rendjének biztosításával kapcsolatos felvilágosítási, információszolgáltatási és a sportrendezvények rendjének fenntartásában érintett szervezetekkel való együttműködési feladatokat, valamint a sportrendezvények biztonságára vonatkozó rendelkezéseknek a tagságát alkotó sportszervezetek körében történő érvényesülése sportszakmai szempontból történő ellenőrzését,

c) a sportrendezvények biztonságával kapcsolatos feladatai ellátásának koordinációjára, a sportrendezvények rendjének fenntartásában érintett szervezetekkel való együttműködésre a sportrendezvények biztonságára vonatkozó szabályokban jártas kapcsolattartó személyt jelöl ki, a kapcsolattartók képzését és továbbképzését a Minősítő Bizottság biztosítja, valamint

d) a versenyrendszerben szervezett utolsó versenyt követő 45 napon belül megküldi a Minősítő Bizottságnak az előző évi sportrendezvények biztonságával kapcsolatos tevékenységéről készített beszámolóját.

(4) A Minősítő Bizottság az (1) bekezdésben meghatározott helyzetjelentést és a (3) bekezdés d) pontjában meghatározott beszámolót a beérkezéstől számított 30 napon belül értékeli.

(5) Az értékelés eredményét a Minősítő Bizottság a sportrendezvények biztonsági minősítése során figyelembe veszi. A Minősítő Bizottság súlyos vagy ismétlődő hiányosságok esetén javaslatot tesz a sportpolitikáért felelős miniszter részére a szakszövetség vagy a tagszervezeteként működő sportszervezet állami támogatásának felfüggesztésére, illetve visszavonására.

(6)356 A sportszövetség az (1) bekezdésben meghatározott helyzetjelentéseket évente rendszeresen értékeli a rendőrség és a szervezők részvételével. Az értékelést írásba foglalja és – különösen az eltiltásokkal, kitiltásokkal és a kizárásokkal, valamint azok érvényesítésével kapcsolatban – megteszi a fejlesztés végrehajtása érdekében szükséges intézkedéseket.

A közreműködő357

69/B. § (1) A szervező a sportrendezvény szervezésével összefüggő feladatok ellátása érdekében önkéntes jogviszonyban, munkaviszonyban vagy munkavégzésére irányuló egyéb jogviszonyban közreműködőt bízhat meg. A közreműködő feladata – a szervező képviselőjeként – különösen a sportrendezvény helyszínén a nézőkkel és a sportrendezvény egyéb résztvevőivel való kapcsolattartásban, tájékoztatásban, a sportrendezvény helyszínére való bejutásban és azon belüli tájékozódásban, a sportrendezvény biztonságos lebonyolításának támogatásában, valamint a sportrendezvény helyszínén biztosított szolgáltatások igénybevételében való segítségnyújtás.

(2) Közreműködőként 18. életévét betöltött, büntetlen előéletű személy alkalmazható.

(3) A szövetség a sportrendezvény biztonságos lebonyolításával kapcsolatos előírásokat tartalmazó szabályzatában határozza meg a közreműködő alkalmazásával, feladataival, képzésével, a rendezőétől eltérő, megkülönböztető ruhájával, valamint azonosíthatóságával kapcsolatos részletes rendelkezéseket.

A rendező

70. § (1) A szervező a sportrendezvény biztonságos lebonyolítása érdekében, valamint a helyszínen a rend fenntartására és a szervezési feltételek biztosítására (a továbbiakban: rendezés) szerződésben rendező szervet vagy rendezőt bízhat meg.

(2)358 Rendező szervnek csak a személy-, vagyonvédelmi és magánnyomozói tevékenységről szóló törvény hatálya alá tartozó egyéni vagy társas vállalkozás, rendezőnek csak a hatóság által kiállított személy-, vagyonvédelmi igazolvánnyal rendelkező – a képesítésekkel kapcsolatos jogszabályban és a sportági szakszövetség belső szabályzatában meghatározott képesítési, képzési követelményeknek megfelelő, a sportrendezvényen való rendfenntartásra felkészített – személy bízható meg.

(3)359 A sportrendezvényen részt vevő rendező szerv alkalmazottjának vagy a rendezőnek e minőségében és személyében külső megjelenése alapján azonosíthatónak kell lennie. Ebből a célból a rendező – a sportszövetségnek a sportrendezvény biztonságos lebonyolításával kapcsolatos előírásokat tartalmazó szabályzatában meghatározott – megkülönböztető ruhát, valamint rendezői minőségét, nevét vagy azonosító számát jól látható módon tartalmazó kitűzőt visel.

(4)360 A sportrendezvényen való rendfenntartásra és a rendőrséggel való együttműködésre a szervező köteles a rendezőt felkészíteni. A felkészítéshez a szervező a rendőrség közreműködését a fokozott és kiemelt biztonsági kockázatúnak minősített sportrendezvények esetében köteles igénybe venni, a normál biztonsági kockázatúnak minősített sportrendezvények esetében igénybe veheti. A rendőrség a felkészítésben külön szerződés alapján vesz részt.

(5)361 A Kormány rendeletben határozza meg azokat a sportrendezvényeket,

a)362 amelyeken a rendezésre és a szurkolók utazásának biztosítására a sportszövetség által akkreditált rendező szervet, valamint a sportszövetségnek a sportrendezvény biztonságos lebonyolításával kapcsolatos előírásokat tartalmazó szabályzatában meghatározott gyakorisággal, de legalább ötévente egy alkalommal a sportrendezvények biztosítására szakirányú továbbképzés keretében felkészített rendezőt kell megbízni,

b) amelyek esetében a szervező köteles a sportrendezvény résztvevői számára felelősségbiztosítást kötni.

(6)363 Az (5) bekezdés b) pontja szerinti sportrendezvény felelősségbiztosítás nélkül nem tartható meg. A felelősségbiztosítás meglétét a belépőjegyen, bérleten és a beléptetőpontoknál kihelyezett pályarendszabályokon is fel kell tüntetni.

A beléptetés

71. § (1) A néző a sportrendezvény helyszínére akkor léptethető be, ha:

a) érvényes belépőjeggyel, bérlettel vagy más, a sportrendezvény helyszínére való belépésre jogosító igazolással rendelkezik,

b) nem áll nyilvánvalóan alkohol, kábítószer vagy más bódító hatású szer befolyása alatt,

c) nem tart magánál szeszes italt, kábítószert, valamint olyan tárgyat, amely a sportrendezvény megtartását, továbbá mások személyi és vagyonbiztonságát veszélyezteti, vagy amelynek a sportrendezvényre való bevitelét a szervező a belépőjegy vásárlását megelőzően megtiltotta, és erről a belépőjegy vásárlóját megfelelő módon tájékoztatta,

d) nem tart magánál mások iránti gyűlöletre uszító feliratot, zászlót vagy egyébként jogszabály által tiltott önkényuralmi jelképet,

e)364 nem áll a 73. § (1) bekezdése szerinti kizárás, a sportrendezvények látogatásától eltiltás büntetés, a szabálysértési kitiltás, vagy a 76/A. § (1) bekezdése szerinti, külföldi sportszervezet, hatóság, bíróság hasonló tartalmú döntésének hatálya alatt,

f)365 vállalja, hogy a rendező felszólítására igazolja személyazonosságát, valamint

g)366 tudomásul veszi, hogy a sportrendezvény ideje alatt róla kép- és hangfelvétel készíthető,

h)367 nem tanúsít a (2) bekezdés szerinti magatartást.

(2)368 A szervező köteles azt a résztvevőt, aki a sportrendezvény megtartását, illetve mások személyi és vagyonbiztonságát veszélyezteti, vagy rasszista, gyűlöletre uszító, másokban félelmet keltő, vagy másokat megbotránkoztató, nem a sportszerű szurkolással, buzdítással összefüggő magatartást tanúsít, e magatartások abbahagyására felszólítani.

(3)369 Ha a sportrendezvényre belépésre jelentkező vagy a résztvevő a sportrendezvény időtartama alatt az (1) bekezdésben foglalt feltételeknek nem felel meg, vagy a (2) bekezdés szerinti magatartást a rendező figyelmeztetésére nem hagyja abba, a beléptetését meg kell tagadni vagy a sportrendezvényről el kell távolítani. A rendező a személyt felszólítja személyazonossága igazolására. Amennyiben a személy a felszólításnak nem tesz eleget, a rendező – jogszabály eltérő rendelkezésének hiányában – a rendőrséget haladéktalanul értesíti az igazoltatás érdekében. A rendőrség kiérkezéséig, de legfeljebb az értesítéstől számított harmadik óra végéig a rendező a személyt visszatarthatja, feltéve, hogy a visszatartásra a helyszínen működő képfelvevő eszköz látóterében kerül sor. A képfelvevő eszköz által rögzített felvételek kezelésére a 74. § (4) és (5) bekezdésében foglalt rendelkezések megfelelően irányadók. A visszatartott személy rendőrség által történő igazoltatása esetén a 65. § (2) bekezdésében meghatározott szervezőt kell a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény 24. § (4) bekezdése szerinti igazoltatást kérőnek tekinteni.

(4)370 A sportrendezvényen résztvevő ruházatának, csomagjainak átvizsgálására a rendezvény biztosítását végző rendőr és a biztosítást végző rendező szerv alkalmazottja vagy a rendező is jogosult. Kényszerítő eszköz alkalmazására – ha törvény eltérően nem rendelkezik – kizárólag a rendőr jogosult.

(4a)371 A szervező – rendező alkalmazása esetén a rendező – köteles gondoskodni a pályarendszabályok értelmében be nem vihető tárgyak dokumentált átvételéről, biztonságos megőrzéséről és a jogosult részére távozásakor történő visszaadásáról. Amennyiben a be nem vihető tárgyakért a tulajdonos a sportrendezvény befejezésétől számított két órán belül nem jelentkezik, a szervező vagy a rendező a továbbiakban a felelős őrzés szabályai szerint jár el.

(5)372 A szervező a résztvevőt a beléptetés feltételeiről, az ellenőrzés módjáról és az eltávolítás lehetőségéről a sportlétesítményen kívül és annak területén jól látható, piktogramokkal is ellátott, aktualizált hirdetményeken, valamint a belépőjegyen és a bérleten köteles – magyar, angol, német és a külföldi vendég sportszervezet országa szerinti nyelven is – tájékoztatni.

72. §373 (1)374 A szervező a sportrendezvények biztonságáról szóló kormányrendelet hatálya alá nem tartozó versenyrendszerben szervezett, vagy normál biztonsági kockázatú sportrendezvény esetén a résztvevők egyedi azonosítására alkalmas biztonsági beléptetési és ellenőrző rendszer (a továbbiakban: beléptető rendszer) alkalmazásáról dönthet. Labdarúgás sportágban kiemelt biztonsági kockázatú sportrendezvény esetén, valamint a Minősítő Bizottság javaslata alapján az ORFK egyedi döntése szerint a fokozott biztonsági kockázatú sportrendezvény esetében beléptető rendszert kell alkalmazni. A rendező a beléptetés során jogosult a résztvevők személyazonosságát ellenőrizni.

(2)375 Beléptető rendszer alkalmazása esetén a szervező

a) csak névre szóló belépőjegyet vagy bérletet értékesíthet,

b) a beléptetéskor a rendező útján a belépőjegy vagy a bérlet birtokosának személyazonosságát ellenőrizheti, és a személyazonosság igazolására alkalmas igazolványban szereplő személyes adatait egybevetheti – a rendőrség felhívására egybeveti – a belépőjegyhez vagy a bérlethez hozzárendelt, a 72/B. § (2) bekezdésében meghatározott személyes adatokkal.

(2a)376 A (2) bekezdés a) pontjától eltérően, ha a sportrendezvény biztonsági kockázatának változása miatt beléptető rendszert kell alkalmazni, de a jegyértékesítés a biztonsági kockázat változása előtt megkezdődött és az nem névre szóló jegyértékesítésként történt, ugyanezen a módon a jegyértékesítés a biztonsági kockázat változását követően folytatható.

(3)377 Ha a beléptetéskor a belépőjegy vagy a bérlet birtokosának személyes adatai nem egyeznek a személyazonosság igazolására alkalmas igazolványban szereplő adatokkal, a beléptetést meg kell tagadni.

(4) A szervező vagy a jegyértékesítést a szervező megbízásából végző személy a belépőjegy, bérlet eladásakor, valamint a beléptetés során jogosult a néző személyazonosságát a személyazonosság igazolására alkalmas igazolvány alapján megállapítani.

(5)378 Beléptető rendszer alkalmazása esetén a szervező vagy a jegyértékesítést a szervező megbízásából végző személy a belépőjegy vagy a bérlet értékesítésekor a néző személyazonosságát egybevetheti a sportrendészeti nyilvántartás adataival. Beléptető rendszer alkalmazása esetén a rendező a beléptetés során a néző személyazonosságát egybevetheti – a rendőrség felhívására egybeveti – a sportrendészeti nyilvántartás adataival. A sportrendészeti nyilvántartásban szereplő személynek belépőjegy vagy bérlet nem értékesíthető az eltiltó, a kitiltó vagy a kizáró határozat szerinti sportrendezvény helyszínére, illetve sportlétesítménybe, továbbá e helyszínre a belépését meg kell tagadni.

72/A. §379 (1) Beléptető rendszer alkalmazása esetén a szervező személyazonosításra alkalmas, fényképpel ellátott, kedvezményekre jogosító kártya (a továbbiakban: klubkártya) kiváltását is kötelezővé teheti.

(2) A szervező jogosult – a klubkártya tulajdonosa személyazonosítása céljából – a klubkártya tizennegyedik életévét betöltött tulajdonosának képmásából, ujjnyomatából, íriszképéből vagy vénalenyomatából (a továbbiakban együtt: biometrikus adat) generált, vissza nem fejthető alfanumerikus kódot (a továbbiakban: biometrikus sablon) kezelni.

(3) Ha beléptető rendszer alkalmazása esetén a klubkártya kiváltását a szervező kötelezővé teszi, a 72. §-ban meghatározottakon túl a (4)–(8) bekezdést is alkalmazni kell.

(4) A szervező a beléptetéskor a rendező útján

a) az (1) bekezdésben meghatározott esetben a belépőjegy vagy a bérlet birtokosának személyazonosságát úgy ellenőrizheti, hogy a személyazonosság igazolására alkalmas igazolványban szereplő személyes adatait egybevetheti – a rendőrség felhívására egybeveti – a belépőjegy vagy a bérlet birtokosa által bemutatott klubkártyához hozzárendelt, a 72/B. § (2) bekezdésében meghatározott személyes adatokkal,

b) a (2) bekezdésben meghatározott esetben a belépőjegy vagy a bérlet birtokosának személyazonosságát úgy ellenőrizheti, hogy a belépőjegy vagy a bérlet birtokosa biometrikus adatát rögzíti, abból biometrikus sablont képez és azt összeveti a klubkártya tulajdonosa szervező által nyilvántartott biometrikus sablonjával.

(5) Ha a beléptetéskor a belépőjegy vagy a bérlet birtokosának személyes adatai nem egyeznek meg a klubkártya tulajdonosának személyes adataival, a klubkártya birtokosának személyes adatai nem egyeznek meg a személyazonosság igazolására alkalmas igazolványban szereplő adatokkal, továbbá a (4) bekezdés b) pontja szerinti esetben a biometrikus sablonok nem egyeznek meg egymással, a beléptetést meg kell tagadni.

(6)380 A beléptetést követően, valamint a beléptetés megtagadása esetén a beléptetés során rögzített személyes adatokat haladéktalanul törölni kell. Ha a beléptetés megtagadására a 71. § (1) bekezdés e) pontjában foglaltak miatt kerül sor, a beléptetés során rögzített személyes adatokat a szervező legfeljebb 30 napig kezelheti.

(7) A szervező vagy a jegyértékesítést a szervező megbízásából végző személy a belépőjegy vagy a bérlet értékesítésekor jogosult a néző személyazonosságát a személyazonosság igazolására alkalmas igazolvány és a klubkártya adatai alapján megállapítani.

(8)381 A szervező vagy a jegyértékesítést a szervező megbízásából végző személy a klubkártya értékesítésekor a néző személyazonosságát egybevetheti a sportrendészeti nyilvántartás adataival. A sportrendészeti nyilvántartásban szereplő személynek klubkártya nem értékesíthető az eltiltó, a kitiltó vagy a kizáró határozat szerinti sportrendezvény helyszínére, illetve sportlétesítménybe, az utazó sportszervezetként a sportrendezvény helye szerinti hazai vagy külföldi sportlétesítménybe, valamint a 76/A. § (1) bekezdése szerinti, külföldi sportszervezet, hatóság, bíróság hasonló tartalmú döntésének hatálya alatt álló személynek.

72/B. §382 (1) A szervező, valamint a szervező által megbízott, sportesemény-szervező tevékenységet folytató szervezet e tevékenységi körében névre szóló belépőjegyet és bérletet – ha a szervező sportszervezet, akkor klubkártyát is – állíthat ki és értékesíthet.

(2)383 A belépőjegy, bérlet, valamint klubkártya értékesítésekor a sportrendezvényre ezekkel belépésre jogosult személy

a) nevét,

b) anyja nevét,

c) születési helyét és idejét,

d) lakcímét, és

e) – a 72/A. § (2) bekezdésében meghatározott esetben – biometrikus sablonját

a szervező, valamint az a)–d) pontban meghatározott adatokat a szervező által megbízott, sportesemény-szervező tevékenységet folytató szervezet a belépőjegy, a bérlet, illetve a klubkártya érvényességének lejáratát követő 3 munkanapig nyilvántartja, ezt követően törli. Az a)–c) pontban meghatározott adatokat a szervező, valamint a szervező által megbízott, sportesemény-szervező tevékenységet folytató szervezet a belépőjegyen, a bérleten, illetve a klubkártyán feltüntetheti. A klubkártyán a képmás is szerepelhet.

(3) A 72/A. § (2) bekezdésében meghatározott esetben a szervező, valamint a szervező által megbízott, sportesemény-szervező tevékenységet folytató szervezet a klubkártya értékesítésekor rögzíti a biometrikus adatot, amelyből haladéktalanul biometrikus sablont képez. A biometrikus sablont

a) a szervező nyilvántartásba veszi, ezt követően a biometrikus adatot haladéktalanul törli, vagy

b) a szervező által megbízott, sportesemény-szervező tevékenységet folytató szervezet haladéktalanul továbbítja a szervező részére nyilvántartásba vétel céljából, ezt követően a biometrikus sablont és a biometrikus adatot haladéktalanul törli.

(4) Az (1) és (2) bekezdésben foglaltak alapján kiadott belépőjegy, bérlet, valamint klubkártya, illetve az ezekhez hozzárendelt, a (2) bekezdés a)–d) pontjában meghatározott személyes adat a sportrendezvény helyszínén vagy a sportrendezvény helyszínének megközelítése, illetve az onnan való távozás során elkövetett bűncselekmény vagy szabálysértés miatt indult büntető- vagy szabálysértési eljárás, továbbá a sportrendezvényen történő részvételből való kizárás céljából használható fel.

(5)384 A (2) bekezdésben meghatározott határidőn belül a (4) bekezdés szerinti személyes adatot megkeresésre vagy adatkérésre a bíróság, az ügyészség, a nyomozó hatóság vagy a szabálysértési hatóság részére büntető- vagy szabálysértési eljárásban bizonyítási eszközként való felhasználás céljából továbbítani lehet.

A sportrendezvényen történő részvételből való kizárás385

73. §386 (1)387 A szervező az általa, valamint az utazó sportszervezet a részvételével szervezett sportrendezvény esetén és beléptető rendszer alkalmazásakor köteles a sportrendezvényről eltávolított személy részére a belépőjegy-eladást megtagadni, valamint megakadályozni, hogy a sportrendezvényen részt vehessen (a továbbiakban együtt: sportrendezvényen történő részvételből való kizárás). A sportrendezvényen történő részvételből való kizárás lehetőségéről a szervező a sportlétesítményen kívül és annak területén jól látható hirdetményben köteles tájékoztatást adni, amit – általános szerződési feltételként – magyar és angol nyelven is fel kell tüntetni.

(1a)388 Az utazó sportszervezet az általa szervezett sportrendezvényen történő részvételből való kizárást alkalmazhat azon személlyel szemben, akit a sportrendezvényről eltávolítottak, vagy a (4) bekezdés szerinti esetben.

(2)389 A sportrendezvényen történő részvételből való kizárás időtartama hat hónapnál rövidebb nem lehet és a szervező által vagy az utazó sportszervezet részvételével szervezett minden sportrendezvényre vonatkozó kizárás esetén a két évet, a meghatározott sportlétesítményre vonatkozó kizárás esetén a négy évet nem haladhatja meg.

(3)390 A szervezőnek vagy az utazó sportszervezetnek a sportrendezvényen történő részvételből való kizárásra vonatkozó döntése ellen a néző bírósághoz fordulhat.

(4) A sportrendezvényen történő részvételből kizárható az a személy is, akit a 71. § (3) bekezdése alapján el kellett volna távolítani, de erre azért nem került sor, mert a sportrendezvény helyszínén való szervezői (rendezői) beavatkozás következtében olyan nézői cselekmény volt várható, amely a sportrendezvény biztonságát aránytalanul veszélyeztette volna.

(5)391 A szervező és az utazó sportszervezet az általa kizárt személy nevét, születési helyét és idejét, képmását, a kizárás időtartamát, a sportlétesítmény megnevezését, valamint azon sportrendezvények körét, amelyre kizárás hatálya kiterjed, 3 napon belül továbbítja a sportrendészeti nyilvántartásba, valamint a szervező az utazó sportszervezet részére. Ha az utazó sportszervezet a továbbított adatok alapján nem dönt sportrendezvényen történő részvételből való kizárásról, a továbbított adatokat azok kézhezvételét követő 8 napon belül törli. A szervező a kizárási határozatokat és az abban szereplő személyes adatokat a kizárás időtartama alatt adatvédelmi szabályainak megfelelően kezeli.

(6)392 A sportrendészeti nyilvántartásból – a jegyértékesítés és a sportrendezvényre történő beléptetés céljából –

a) a sportrendezvény szervezője,

b) a jegyértékesítést a szervező megbízásából végző személy, valamint

c) a szervező által alkalmazott rendező,

d) az utazó sportszervezet

igényelhet adatot, amelyet a rendelkezésére bocsátástól számított 120 óra elteltével töröl.

A kamerával történő megfigyelés

74. § (1)393 A szervező – rendező alkalmazása esetén a rendező – és az utazó sportszervezet képviselője a sportrendezvények biztonságáról szóló kormányrendelet hatálya alá nem tartozó versenyrendszerben szervezett, valamint a normál és fokozott biztonsági kockázatú sportrendezvény ideje alatt – annak helyszínén, a beléptetésre váró szurkolók által elfoglalt közterületen és a nézők részére kijelölt parkolókban – a résztvevők személyi és vagyonbiztonsága érdekében jogosult, a labdarúgás sportág tekintetében a fokozott, valamint valamennyi kiemelt biztonsági kockázatú sportrendezvény ideje alatt köteles a résztvevőket a rendőrség által meghatározott helyszínekre, a rendőrség által meghatározott számban elhelyezett, valamint a szervező vagy – rendező alkalmazása esetén – a rendező testére rögzített, a résztvevők egyedi azonosítását lehetővé tevő minőségű felvételt biztosító kamerával megfigyelni és a felvételt rögzíteni.

(2)394 A kamerával való megfigyelésről, a kamerák elhelyezkedéséről és a rögzített adatok kezeléséről a nézőt a sportlétesítményen kívül és annak területén jól látható hirdetményen, a belépőjegyen, bérleten, illetve a klubkártyán piktogramok felhasználásával, valamint magyar, angol nyelven is tájékoztatni kell.

(3)395 A szabálysértési eljárás, valamint a büntetőeljárás megindításához és lefolytatásához szükséges adatok és információk biztosítása céljából a sportrendezvény befejezését követően a szervező, utazó sportszervezet köteles a rendőrség által a sportrendezvény befejezését követő 120 órán belül megtehető felszólításban megjelölt ideig megőrizni a sportesemény biztosítása során rögzített felvételeket. A rendőrség a szervezőt, a rendezőt, az utazó sportszervezetet a felvételeknek a felszólítást követő legfeljebb 60 napig történő tárolására szólíthatja fel. Amennyiben a felszólításra vagy az (5) bekezdés szerinti adatigénylésre nem kerül sor, a szervező, a rendező, az utazó sportszervezet a rögzített adatokat a rögzítést követő 120 óra elteltével megsemmisíti.

(4) Amennyiben a rendőrség a kamerák által rögzített valamely adatot igényli, ennek a szervező haladéktalanul köteles eleget tenni.

(5)396 Az (1) bekezdés szerint rögzített felvételekből a jogszabályban meghatározott nemzetbiztonsági, bűnüldözési, szabálysértési, illetve igazságszolgáltatási feladatai ellátása céljából a nemzetbiztonsági szolgálat, a rendőrség, a bíróság, az ügyészség, a nyomozó hatóság, az előkészítő eljárást folytató szerv, a szabálysértési hatóság, valamint az érintett személy igényelhet adatot. Az (1) bekezdés szerint rögzített felvétel a szervező, valamint az utazó sportszervezet által, a sportrendezvényen történő részvételből való kizárás, közigazgatási hatósági eljárás megindítása, valamint polgári jogi igény érvényesítése érdekében felhasználható az eljárás jogerős befejezéséről szóló értesítés kézhezvételét, vagy a kizárás hatályának leteltét követő harmadik munkanapig.

(6)397 A kamerával felvett adatokat a sportrendezvény területén erre a célra létesített helyiségben a szervező, a rendező, illetve a rendező szerv képviselője egyidejűleg és folyamatosan figyelemmel kíséri. A rendőrség, illetve a nemzetbiztonsági szolgálat e feladattal megbízott képviselője ennek során jelen lehet. Amennyiben a rendőrség, illetve a nemzetbiztonsági szolgálat igényli, a szervező, a rendező, valamint a rendező szerv képviselője a sportrendezvény ideje alatt köteles biztosítani a hozzáférést a kamerával történő megfigyeléshez.

75. §398

A néző részvétele a sportrendezvényen399

76. §400 (1) A néző köteles betartani a szervező által meghatározott biztonsági előírásokat. A néző nem folytathat olyan tevékenységet, amely a sportrendezvényt megzavarja, meghiúsítja vagy a sportrendezvényen résztvevők, az arra érkezők vagy az onnan távozók személyiségi jogait vagy vagyoni javait sérti vagy veszélyezteti.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott kötelezettség megszegéséből eredő személyiségi jogsértésért, illetve kárért a néző a Polgári Törvénykönyv szabályai szerint köteles sérelemdíjat fizetni, illetve tartozik a kártérítési felelősségre vonatkozó általános szabályok szerinti kártérítéssel.

(3) A néző a sportrendezvény befejezésének időpontjában, valamint a szervezőnek, a rendezőnek vagy a rendőrségnek a személy- és vagyonbiztonságot veszélyeztető helyzet kialakulása miatt tett felhívására köteles a sportrendezvény helyszínét elhagyni.

A sportrendészeti nyilvántartás401

76/A. §402 (1)403 A rendőrség a sportrendezvényen történő részvételből a szervező által kizárt, a szabálysértési hatóság vagy a bíróság által a sportrendezvényről, illetve a sportlétesítményből kitiltott vagy a sportrendezvények látogatásától eltiltott személyek, továbbá külföldi sportszervezet, hatóság, bíróság hasonló tartalmú döntésének hatálya alatt álló személyek (a továbbiakban: külföldön távoltartással érintett) e törvény alapján nyilvántartott személyes adatait a sportrendezvények biztonságának védelme, az erőszak és a rendzavarás megelőzése, a nemzetközi rendőrségi együttműködési kötelezettségek teljesítése, mások jogainak védelme, a jegyértékesítés, valamint a sportrendezvényre történő belépés megtagadásának megállapítása céljából kezeli.

(2)404 A sportrendészeti nyilvántartás a sportrendezvényen történő részvételből a szervező, utazó sportszervezet által kizárt, a szabálysértési hatóság vagy a bíróság által a sportrendezvényről, illetve a sportlétesítményből kitiltott vagy a sportrendezvények látogatásától eltiltott személyek, valamint a külföldön távoltartással érintett személyek következő adatait tartalmazza:

a) a családi és utónév,

b) a születési hely és idő,

c) az anyja születési családi és utóneve,

d) képmás.

(2a)405 A sportrendezvények látogatástól eltiltás hatálya alatt állók tekintetében a sportrendészeti nyilvántartás tartalmazza

a)406 az eltiltott személy (2) bekezdés a)–d) pontjában meghatározott adatait,

b) az elkövetett bűncselekmény megnevezését és minősítését,

c) az eltiltás időtartamát, továbbá

d) a sportlétesítmények megnevezését, valamint azon sportrendezvények körét, amelyekre az eltiltás hatálya kiterjed,

e)407 a külföldi bíróság hasonló tartalmú döntésének adatait.

(3) A kitiltás hatálya alatt állók tekintetében a sportrendészeti nyilvántartás tartalmazza

a)408 a kitiltott személy (2) bekezdés a)–d) pontjában meghatározott adatait,

b) az elkövetett szabálysértést,

c) a kitiltás időtartamát, továbbá

d) a sportlétesítmények megnevezését, valamint azon sportrendezvények körét, amelyekre a kitiltás hatálya kiterjed,

e)409 a külföldi hatóság hasonló tartalmú döntésének adatait.

(4)410 A sportrendezvényen történő részvételből való kizárás hatálya alatt állók tekintetében a sportrendészeti nyilvántartás tartalmazza

a)411 a kizárt személy (2) bekezdés a)–d) pontjában meghatározott adatait,

b) a kizárást elrendelő szervezet megnevezését,

c) a kizárás időtartamát, továbbá

d) a sportlétesítmények megnevezését, valamint azon sportrendezvények körét, amelyekre a kizárás hatálya kiterjed,

e)412 a külföldi sportszervezet hasonló tartalmú döntésének adatait.

(4a)413 A (2a) bekezdés b)–d) pontjában, a (3) bekezdés b)–d) pontjában, valamint a (4) bekezdés b)–d) pontjában foglalt adatok tekintetében a nyilvántartás közhiteles hatósági nyilvántartásnak minősül.

(5)414 A rendőrség a sportrendészeti nyilvántartás adatait az eltiltás, a kitiltás, a kizárás, valamint a külföldi sportszervezet, hatóság, bíróság hasonló tartalmú döntésének időtartamáig kezeli. Törölni kell a nyilvántartásból annak a személynek az adatait, akire vonatkozóan a nyilvántartási idő eltelt.

(6) A sportrendészeti nyilvántartásból a rendőrség

a) a közrend és a közbiztonság védelme, az erőszak és a rendzavarás megelőzése, a nemzetközi rendőrségi együttműködési kötelezettségek teljesítése, továbbá mások jogainak védelme céljából a külföldi rendőri szerv részére a (2)–(4) bekezdésben foglalt,

b)415 a rendezvények biztonságának védelme, valamint a sportrendezvény látogatásának, továbbá a jegyértékesítés megtagadásának céljából a sportrendezvény szervezőjének, rendező alkalmazása esetén a rendezőnek, az utazó sportszervezetnek, valamint a jegyértékesítést a szervező megbízásából végző személynek a (2a) bekezdés a), d) és e) pontjában, a (3) bekezdés a), d) és e) pontjában, valamint a (4) bekezdés a), d) és e) pontjában meghatározott

adatokat továbbítja.

(6a)416 A (2a) bekezdésben foglalt adatokat az a bíróság közli a sportrendészeti nyilvántartást vezető szervvel, amely előtt a büntetőeljárás befejeződött.

(7)417 A (3) bekezdésben foglalt adatok szolgáltatása során a rendőrség a szabálysértési nyilvántartás adatait adja át.

(8) A sportrendészeti nyilvántartás számára adatot szolgáltató szervező, valamint a (6) bekezdés b) pontjában meghatározott adatigénylésre jogosultak technikai és szervezési intézkedésekkel, ellenőrzési rendszer kialakításával gondoskodnak az adatokhoz történő jogosulatlan hozzáférés, valamint az adatok jogosulatlan megváltoztatása és nyilvánosságra hozatala elleni védelemről.

(9) A szervező gondoskodik a továbbított adatok helyességéről, időszerűségéről, valamint utólag köteles értesíteni a rendőrséget a később felfedett adathibáról és a helyes adatról.

(10) A rendőrség az adatszolgáltatásokról adattovábbítási nyilvántartást vezet, amely tartalmazza

a) az adatigénylő megnevezését, székhelyének, telephelyének címét, továbbá az adatigénylő szerv nevében eljáró személy nevét vagy egyedi azonosítóját,

b) a továbbított adatok körének megnevezését és az adattovábbítás időpontját,

c) az adatszolgáltatás célját és jogalapját, valamint

d) az adatszolgáltatás alanyának nevét.

(11) A rendőrség az adattovábbítási nyilvántartásba bejegyzett adatot az adatszolgáltatástól számított öt évig kezeli.

X/A. Fejezet418

EGYES ÁLLAMI TULAJDONÚ SPORTCÉLÚ INGATLANOK ÉS EGYÉB VAGYONELEMEK VAGYONKEZELŐINEK KIJELÖLÉSÉRŐL

76/B. § (1)419 A magyarországi sportélet fejlesztése és a sport közösségformáló funkciójának megerősítése érdekében az Országgyűlés a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 11. § (5) bekezdése alapján az 1. mellékletben meghatározott állami vagy részben állami tulajdonú sportcélú ingatlanok – részben állami tulajdonú sportcélú ingatlanok esetében az állam tulajdonában álló tulajdoni hányad – vagyonkezelőjeként az 1. mellékletben meghatározott jogi személyeket jelöli ki.

(1a)420 Az Országgyűlés a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 11. § (5) bekezdése alapján a Budapest IV. kerület 76561/221 helyrajzi számú ingatlan (a továbbiakban: Ingatlan) üzemeltetéséhez, valamint az Ingatlanon végzett sporttevékenység ellátásához kapcsolódó állami tulajdonú ingó vagyonelemek vagyonkezelőjeként a Vasas Sport Clubot (székhely: Budapest 1139, Fáy utca 58.) jelöli ki.

(2)421 Az (1) és (1a) bekezdésben meghatározott vagyonkezelői jog létesítése ingyenesen történik.

76/C. § A 76/B. § alapján keletkező vagyonkezelői jogviszonyra egyebekben a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zártkörűen működő Részvénytársasággal kötött vagyonkezelési szerződésre vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket kell alkalmazni azzal, hogy a vagyonkezelési szerződés felmondása csak jogszabályban meghatározott rendkívüli felmondási okok bekövetkezte esetén lehetséges bármelyik fél részéről.

X/B. Fejezet

NEMZETI SPORTINFORMÁCIÓS RENDSZER422

76/D. § (1)423 A nemzeti sportinformációs rendszer a sportolókra, a sportszakemberekre, a sportszervezetekre, a sportszövetségekre, a sportköztestületekre, ezek tevékenységére, e szervezetek nevében a nemzeti sportinformációs rendszerbe történő adatszolgáltatási kötelezettséget teljesítő személyre, a sportlétesítményekre, sporteseményekre, sporteredményekre vonatkozó adatoknak a nyilvántartását szolgáló, továbbá az állami sportcélú támogatások elosztását és felhasználását támogató elektronikus nyilvántartási és folyamatkezelő rendszer.

(2) A nemzeti sportinformációs rendszert a sportpolitikáért felelős miniszter működteti. A sportpolitikáért felelős miniszter e feladatkörében biztosítja a nemzeti sportinformációs rendszer döntés-előkészítési, statisztikai, valamint sportszakmai, továbbá szolgáltató elemeinek működési feltételeit, üzemeltetését és fejlesztését azzal, hogy biztosítja a nemzeti sportinformációs rendszerben nyilvántartott adatok statisztikai célokra történő felhasználását és statisztikai felhasználás céljából a hivatalos statisztikai szolgálat részére történő átadását.

(3)424 A sportpolitikáért felelős miniszter a nemzeti sportinformációs rendszer személyes adatokra vonatkozó adattartalmát az e törvényben meghatározott esetben kezeli.

(4) A nemzeti sportinformációs rendszer személyes adatokra vonatkozó adattartalmából – ha törvény eltérően nem rendelkezik – adattovábbítás nem teljesíthető.

(5)425 A nemzeti sportinformációs rendszerben kezelt adatokat a Központi Statisztikai Hivatal részére – a hivatalos statisztikáról szóló 2016. évi CLV. törvény (a továbbiakban: Stt.) 28. §-ával összhangban a statisztikai cél előzetes igazolása alapján, az ahhoz szükséges mértékben – statisztikai célra egyedi azonosításra alkalmas módon, térítésmentesen át kell adni és azok a Központi Statisztikai Hivatal által statisztikai célra felhasználhatók. Az átvett adatok körét és az adatátvétel részletszabályait a Stt. 28. §-ában meghatározott együttműködési megállapodásban kell rögzíteni.

76/E. §426 (1) A sportszervezet adatot szolgáltat a nemzeti sportinformációs rendszerbe a sportszervezettel tagsági, szerződéses vagy tanulói jogviszonyban álló sportolókról. Az adatszolgáltatás a személyek nevére, születésének helyére, idejére, képmására, társadalombiztosítási azonosító jelére, anyja nevére, valamint elektronikus levelezési címére terjed ki.

(2) A sportszövetség a versenyengedélyeket a nemzeti sportinformációs rendszerben tartja nyilván. A sportszövetség ennek keretében adatot szolgáltat a nemzeti sportinformációs rendszer részére az általa kiadott versenyengedélyekről, a versenyengedéllyel rendelkezők versenyeken vagy versenyrendszerben való tényleges részvételéről.

(3) A sportszervezet a nemzeti sportinformációs rendszerben szereplő, (1) bekezdés szerinti adatokat a versenyengedély igénylése és az abban foglaltak fennállása, a versenyrendszerben való szereplés, a versenyeredmények nyilvántartása, az egyes sportcélú állami támogatások igénybevétele és ezekkel kapcsolatos adatközlés, valamint fennálló tagsági jogviszony igazolás céljából, a sportoló tagsági, szerződéses vagy tanulói jogviszonyának ideje alatt kezelheti.

(4) A sportszövetség a nemzeti sportinformációs rendszerben szereplő, (1) bekezdés szerinti adatokat a sportoló versenyengedélyének kiállítása, az abban meghatározott jogosultságok és a sportoló sportorvosi engedélyének ellenőrzése, a szövetség által felügyelt versenyrendszerben való szereplés, az egyes sportcélú állami támogatások igénybevétele és ezekkel kapcsolatos adatközlés, valamint fennálló tagsági jogviszony ellenőrzése céljából a 3. § (8) bekezdése szerinti időtartam alatt kezelheti.

(5) A sportpolitikáért felelős miniszter a nemzeti sportinformációs rendszerben szereplő, (1) bekezdés szerinti adatokat a sportolónak a nemzeti sportinformációs rendszerben történő azonosítása, belépésének biztosítása, a sportszervezetek és sportszövetségek által közölt adatok validitásának ellenőrzése, a versenyeredmények nyilvántartása, az állami sportcélú támogatások biztosítása és felhasználásának ellenőrzése céljából kezelheti. A sportpolitikáért felelős miniszter az adatkezelés szükségességét négyévente felülvizsgálja. A sportpolitikáért felelős miniszter az általa vezetett minisztérium, a sportszervezetek és szövetségek nevében a nemzeti sportinformációs rendszerbe adatszolgáltatást teljesítő vagy az üzemeltetésben részt vevő személyek (1) bekezdés szerinti személyes adatait a rendszer használatához szükséges feladatok ellátása érdekében az alkalmazási jogviszony fennállásának ideje alatt kezelheti.

(6) A regisztrált szabadidő-sportoló a nemzeti sportinformációs rendszerbe való önkéntes regisztrációja a következő adatainak megadásával történik:

a) családi és utóneve, születési családi és utóneve,

b) születési helye,

c) születési ideje,

d) anyja születési családi és utóneve,

e) társadalombiztosítási azonosító jele,

f) adóazonosító jele,

g) lakóhelye, tartózkodási helye vagy elektronikus levelezési címe,

h) képmása.

(7) A regisztrált szabadidő-sportoló a nemzeti sportinformációs rendszerbe való regisztrációját bármikor megszüntetheti, de regisztrációjának személyazonosításra nem alkalmas adatát a sportpolitikáért felelős miniszter statisztikai célra felhasználhatja.

(8) A regisztrált szabadidő-sportoló (6) bekezdés szerinti adatait a regisztrált szabadidő-sportoló sporttevékenységével összefüggésben, jogszabályban meghatározott közvetett és közvetlen állami sport célú és egyéb támogatásban, kedvezményben való részesítése érdekében a sportesemény szervezője, valamint a sportlétesítmény üzemeltetője kezeli.

76/F. §427 (1) A sportszövetség és a sportszervezet adatot szolgáltat a nemzeti sportinformációs rendszerbe az általa foglalkoztatott sportszakemberekről és adatszolgáltatásban közreműködő, valamint az állami sportcélú támogatások tekintetében érintett, a sportszervezettel vagy sportszövetséggel jogviszonyban álló személyekről. Az adatszolgáltatás az érintett személy nevét, születési helyét és idejét, képmását, társadalombiztosítási azonosító jelét, anyja nevét, elektronikus levelezési címét, valamint a sport területén képesítéshez kötött tevékenységek gyakorlásához szükséges képesítések jegyzékéről rendelkező kormányrendeletben meghatározott képesítések, szakképzettség megnevezését tartalmazza.

(2) A nemzeti sportinformációs rendszerben szereplő, (1) bekezdés szerinti személyes adatokat

a) a sportszövetség és a sportszervezet a sportszakember és az adatszolgáltatással érintett személy jogviszonyának fennállása alatt,

b) a sportpolitikáért felelős miniszter az adatszolgáltatás validitásának ellenőrzése és a nemzeti sportinformációs rendszerben történő azonosítása és beléptetése céljából a sportszakember jogviszonyának fennállása alatt

kezelheti.

76/G. §428 A nemzeti sportinformációs rendszerbe a nemzeti sportinformációs rendszerről szóló kormányrendeletben foglaltak szerint személyes adatnak nem minősülő adatokat szolgáltatnak

a) a sportszervezetek,

b) a sportszövetségek,

c) a sportköztestületek és

d) a sportlétesítmény tulajdonosa, illetve üzemeltetője vagy használója.

XI. Fejezet

ÉRTELMEZŐ ÉS ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

Értelmező rendelkezések

77. § E törvény alkalmazásában:

a)429 olimpiai esemény: a NOB, az Európai Olimpiai Bizottságok, valamint a Nemzeti Olimpiai Bizottságok Szövetsége hatáskörébe tartozó nemzetközi sportesemény, így különösen a nyári és téli olimpiai játékok, a nyári és téli ifjúsági olimpiai játékok, a nyári és téli európai ifjúsági olimpiai fesztiválok, az Európa Játékok, valamint a Strand Világjátékok,

b) edző: a külön jogszabályban meghatározott szakképesítéssel rendelkező természetes személy, aki a sportolónak a sporttevékenységre való felkészítését végzi,

c) csapatsportág: azoknak a sportágaknak az összessége, amelyekben sporttevékenységet folytatni a játék jellegéből és a versenyrendszer szabályaiból adódóan kizárólag úgy lehet, hogy legalább három természetes személy alkot egy résztvevőt, és a sportágnak nincs egyéni változata,

d) építészeti akadálymentesítés: annak biztosítása, hogy az épített környezet kényelmes, biztonságos, önálló használata minden ember számára biztosított legyen, ideértve azokat a fogyatékos személyeket is, akiknek ehhez speciális létesítményekre, eszközökre, illetve műszaki megoldásokra van szükségük,

e) fogyatékos személy: a mozgáskorlátozott, az értelmi fogyatékos, a siket, illetve nagyothalló, a szervátültetett, valamint a vak vagy gyengénlátó természetes személy,

f) játékjog: a sportoló sporttevékenységéhez fűződő fizikai és szellemi képességei sporttevékenység keretében történő felhasználásának joga,

g)430 speciális világjátékok: a Speciális Olimpia, a Siketlimpia és a Szervátültetettek Világjátékai,

h) kommunikációs akadálymentesítés: annak biztosítása, hogy a fogyatékos személy a sportrendezvény helyszínén az információhoz hozzáférhessen, azt érzékelhesse és megfelelően értelmezhesse,

i) közterület: a mindenki számára korlátozás nélkül igénybe vehető terület, út, utca, tér,

j) nyilvános hely: az olyan épület, építmény vagy a közterületnek sportrendezvény megtartása céljából lezárt része, ahová a sportrendezvény szervezője által meghatározott feltételek mellett bárki bemehet vagy ott tartózkodhat,

k)431 országos jellegű szervezet a szabadidősport, a fogyatékosok sportja, a diák- és az egyetemi-főiskolai sport területén: a szervezet közhasznúnak minősül, és legalább 7 megyében székhellyel rendelkező, országosan legalább 20 jogi személy taggal működik,

l)432 sportakadémia: a sportakadémiai minősítés megszerzéséről és a sportakadémia működéséről szóló kormányrendeletben meghatározott feltételeknek megfelelő és az erre vonatkozó igazolással rendelkező, olimpiai sportágban működő olyan sportszervezet, amely sportág-specifikus, kiemelkedően magas színvonalú utánpótlás-nevelési, képzési, sporttudományos, sportegészségügyi, infrastrukturális és sportmenedzsment feltételek és szolgáltatások biztosításával gondoskodik a tehetség-kiválasztásról, -gondozásról és -fejlesztésről, a versenyzők magas szintű sportszakmai felkészítéséről, versenyeztetéséről, továbbá szervezi a sportolók sporttevékenységgel összefüggő és tanulmányi kötelezettségeinek teljesítését segítő körülmények megteremtését. A sportakadémia állami sportcélú támogatásban részesíthető;

m)433 sportiskola: az a köznevelési intézmény, jogi személy nonprofit gazdasági társaság, sportegyesület, sportvállalkozás, vagy utánpótlás-nevelés fejlesztését végző alapítvány, amely az alábbiak szerint utánpótlás-nevelési feladatokat lát el vagy közreműködik azok ellátásában:

ma) köznevelési típusú sportiskola: az a köznevelésről szóló törvény hatálya alá tartozó, évfolyamos vagy korcsoportos sportági képzést biztosító köznevelési intézmény, amely a helyi pedagógiai programját – az országos sportági szakszövetség, illetve országos sportági szövetség vagy fogyatékosok országos sportszövetségének szakmai javaslata alapján, az országos sportági szakszövetség, az országos sportági szövetség, vagy a fogyatékosok országos sportszövetsége és a köznevelési típusú sportiskola közötti együttműködési megállapodásban foglaltakra is figyelemmel – sportiskolai kerettanterv alapján készíti el, és biztosítja a testnevelés tantárgy emelt szintű oktatását, valamint a helyi pedagógiai programja összeállítása során figyelemmel van a sportolók felkészítési és versenyeztetési tevékenységére, továbbá a sportági programok megvalósításával kapcsolatos felkészítéssel és versenyeztetéssel összefüggő feladatait jogi személy nonprofit gazdasági társasággal, sportegyesülettel, sportvállalkozással vagy utánpótlás-nevelés fejlesztését végző alapítvánnyal fennálló együttműködési megállapodás alapján végzi,

mb)434 egyesületi jellegű sportiskola: az a korcsoportos sportági képzést biztosító jogi személy nonprofit gazdasági társaság, sportegyesület, sportvállalkozás, vagy utánpótlás-nevelés fejlesztését végző alapítvány (utánpótlás akadémia), amely köznevelési intézménnyel, a sportköztestülettel, országos sportági szakszövetséggel, országos sportági szövetséggel, vagy fogyatékosok országos sportszövetségével kötött együttműködési megállapodás alapján vesz részt az utánpótlás-nevelési feladatok ellátásban, sportolók magas szintű felkészítésében és versenyeztetésében, vagy közreműködik az utánpótlás-nevelési feladat-ellátás feltételeinek biztosításában.

n)435 sportrendezvény helyszíne: az a nyilvános hely vagy a közterület meghatározott része, ahol a sportrendezvényt megtartják és ahol néző tartózkodhat,

o) sportrendezvény résztvevője: az a természetes személy, aki a sportrendezvény helyszínén annak időtartama alatt, valamint a sportrendezvényt megelőzően vagy követően másfél órával tartózkodik. A néző (szurkoló) résztvevőnek minősül,

p)436 sportszakember: az a természetes személy, aki a KSH elnökének a Foglalkozások Egységes Osztályozási Rendszeréről (FEOR) szóló 7/2010. (IV. 23.) KSH közleménye szerinti sport-foglalkozást folytat, vagy a sportszervezettel, sportszövetséggel munkaviszonyban vagy polgári jogi jogviszonyban sporttevékenységgel kapcsolatban közvetlenül vagy közvetetten feladatot lát el, sportszakembernek minősül továbbá a sportszervezet és a sportszövetség ügyintéző és képviseleti szervének vezetője. Sportszakember különösen a versenyző felkészítését végző vagy azzal kapcsolatba hozható edző, a csapatvezető, a mérkőzésvezető, a versenybíró, a sportegészségügyi szakember (pl. sportorvos, sportpszichológus, gyúró, masszőr). A sportszövetség szabályzatában határozza meg, hogy az adott sportágban kik minősülnek további sportszakembernek.

q) versenyrendszer: a sportág nemzetközi szövetsége és a hazai szakszövetség, illetve országos sportági szövetség – kivéve a szabadidősport szövetség – által meghatározott szabályok szerint szervezett fizikai vagy szellemi sportteljesítményt mérő erőpróba. A bajnokság versenyrendszernek minősül. A versenyrendszer hivatásos, amatőr és vegyes (nyílt) rendszerű lehet,

r) versenyszabályzat: a versenyrendszer keretében folytatott sporttevékenységre és az ahhoz közvetlenül kapcsolódó szakmai tevékenységekre vonatkozó előírások rendszerbe foglalt összessége, amely a versenyrendszerben részt vevő sportolók, sportszervezetek, sportszakemberek általános és sportági kötelezettségein túlmenően tartalmazza a versenyrendszert működtető sportszövetség eljárásának szabályait is;

s)437 sportlétesítmény: sportrendezvény megrendezésének helyszínéül szolgáló építmény és terület.

t)438 utánpótlás-nevelés fejlesztését végző alapítvány: alapító okiratában meghatározott tartós közérdekű cél szerinti tevékenysége – elsősorban utánpótláskorú versenyzőkkel kapcsolatos – sporttevékenység elősegítése, feltételeinek biztosítása, felkészítő (edzéssel összefüggő) és versenyeztetési feladatok szervezése.

u)439 sportrendezvény: sportszervezet vagy sportszövetség által versenyrendszerben vagy azon kívül, sporttevékenység végzése céljából tartott verseny, mérkőzés. A sportesemény sportrendezvénynek minősül,

v)440 olimpiai pályázat: a 2024. évi XXXIII. Nyári Olimpiai és XVII. Paralimpiai Játékok budapesti rendezésére vonatkozó pályázat,

w)441 olimpiai pályázat lebonyolításáért felelős nonprofit gazdasági társaság: Budapest Főváros Önkormányzata és a Magyar Olimpiai Bizottság közös és kizárólagos tulajdonában álló, az olimpiai pályázat lebonyolításáért felelős zártkörűen működő nonprofit részvénytársaság,

x)442 CAS: Nemzetközi Sportdöntőbíróság,

y)443 nemzetközi szintű sportoló: olyan sportoló, aki sportversenyeken vesz részt nemzetközi szinten (az egyes nemzetközi szövetségek általi meghatározás szerint),

z)444 kontinentális sportági szövetség: olyan szövetség, amelynek tagjai egy sportágban egy kontinensen működő nemzeti sportszövetségek.

Hatályba léptető és átmeneti rendelkezések

78. § (1) Ez a törvény a kihirdetésétől számított hatvanadik napon lép hatályba.

(2)445

(3)446 Hivatásos sportoló sportszervezettel e törvény hatálybalépése után egyéni vállalkozóként hivatásos sportolói tevékenysége körében polgári jogi szerződést nem köthet. A már megkötött polgári jogi szerződések a szerződéses időtartam végéig, de legfeljebb 2006. december 31-ig hatályosak.

(4)–(5)447

(6)448

(7) Ahol jogszabály ,,sportági országos szakszövetséget'' említ, e törvény hatálybalépését követően azon ,,országos sportági szakszövetséget'' kell érteni.

(8)449

78/A. §450 (1) A sportról szóló 2004. évi I. törvény módosításáról szóló 2011. évi LIV. törvény (a továbbiakban: módosító törvény) 2. §-ával megállapított 62. § (1) bekezdése szerinti javaslattétel szabályait első alkalommal a módosító törvény hatálybalépését követően, a Nemzet Sportolói létszáma 12 fő alá csökkenése esetén kell alkalmazni.

(2)451

78/B. §452 A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény, a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény, a sportról szóló 2004. évi I. törvény, valamint egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2014. évi CI. törvénnyel megállapított 23. § (6) bekezdése szerinti rendelkezések versenyszabályzatban rögzítésére az országos sportági szakszövetség és az országos sportági szövetség a rendelkezés hatálybalépésétől453 számított 45 napon belül köteles.

78/C. §454 (1) E törvénynek a társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény és a sportról szóló 2004. évi I. törvény módosításáról szóló 2016. évi XVIII. törvénnyel (a továbbiakban: Módtv2.) megállapított 14. § (2) bekezdését a Módtv2. hatálybalépésekor455 folyamatban lévő sportfegyelmi eljárásokra is alkalmazni kell.

(2) E törvénynek a Módtv2.-vel megállapított 22. § (7) bekezdése, valamint 51. § (5) bekezdése szerinti sportfejlesztési program jóváhagyására nyitva álló ügyintézési határidőt első alkalommal a 2016–2017-es támogatási időszakra benyújtott sportfejlesztési programok jóváhagyása során kell alkalmazni.

(3) E törvénynek a Módtv2.-vel megállapított 22. § (7) bekezdése, valamint 51. § (5) bekezdése szerinti sportfejlesztési program módosítására, illetve meghosszabbítására irányuló kérelem elbírálására nyitva álló ügyintézési határidőt, valamint a 22. § (8) bekezdését és az 51. § (6) bekezdését a Módtv2. hatálybalépésekor456 folyamatban lévő sportfejlesztési programok esetében is alkalmazni kell.

(4) E törvénynek a Módtv2.-vel megállapított 51. § (2) bekezdés g) pontját a Módtv2. hatálybalépésekor457 folyamatban lévő sportfejlesztési programok és elszámolások ellenőrzései vonatkozásában is alkalmazni kell.

78/D. §458 (1) A MOB a sportról szóló 2004. évi I. törvény módosításáról szóló 2016. évi CXIX. törvény (a továbbiakban: Módtv3.) hatálybalépését459 követő 45 napon belül köteles közgyűlést tartani, amelyen meg kell állapítania a Módtv3-ban foglaltaknak megfelelően módosított alapszabályát.

(2) A sportpolitikáért felelős miniszter és a MOB 2016. december 31-ig a Módtv3-ban meghatározott közfeladatok feladat- és hatáskör változásának átadás-átvételéről megállapodást köt.

(3) Az MPB a Módtv3. hatálybalépését460 követő 45 napon belül köteles Módtv3-ban foglaltaknak megfelelően gondoskodni az átalakulásáról és köztestületként kezdeményezni a Fővárosi Törvényszéknél történő nyilvántartásba vételét.

(4) A sportpolitikáért felelős miniszter a Módtv3. hatálybalépését461 követő 45 napon belül köteles a Módtv3. alapján új sportköztestületként megalakuló NVESZ és NDHSZ közgyűlését összehívni, amelyen az NVESZ-nek és az NDHSZ-nek döntenie kell a tagságáról, meg kell állapítania a Módtv3-ban foglaltaknak megfelelő alapszabályát, elnökséget, felügyelőbizottságot és tisztségviselőket kell választania.

(5) A MOB és az MPB, a MOB és az NVESZ, a MOB és az NDHSZ 2016. december 31-ig a Módtv3-ban meghatározott közfeladatok feladat- és hatáskör változásának átadás-átvételéről megállapodást köt.

78/E. §462 (1) A MOB jogutódja az olimpiai járadékkal és a Nemzet Sportolója Címmel összefüggésben a Módtv3. hatálybalépésekor folyamatban lévő hatósági ügyekben a sportpolitikáért felelős miniszter.

(2) A Módtv3-mal megállapított 23. § (1) bekezdés h) és i) pontja szerinti szabályzatok megalkotására az országos sportági szakszövetség és az országos sportági szövetség a Módtv3. hatálybalépésétől számított 45 napon belül köteles.

(3) A MOB jogutódja a paralimpiai mozgalommal kapcsolatos szervezett versenysporttal és a fogyatékosok verseny-, diák- és hallgatói sportjával, valamint szabadidősportjával összefüggő feladatai tekintetében az MPB.

(4) A MOB jogutódja a nem olimpiai sportágak szervezett versenysportjával kapcsolatos feladatai tekintetében az NVESZ.

(5) A MOB jogutódja diák-hallgatói és a szabadidősporttal kapcsolatos feladatai tekintetében az NDHSZ.

78/F. §463 Ha a sportpolitikáért felelős miniszter az elektronikus ügyintézést az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló 2015. évi CCXXII. törvény 108. § (2) bekezdése szerint 2018. január 1-jét megelőzően nem vállalta, 2017. december 31-ig az elektronikus kapcsolattartásra e törvény 2016. december 31-én hatályos rendelkezéseit kell alkalmazni.

78/G. §464 A 61. § (12) bekezdés c) pontját a 2012. január 1-jét követően megrendezett olimpia, Paralimpia, Sakkolimpia és Siketlimpia tekintetében kell alkalmazni.

78/H. §465 E törvénynek a sportról szóló 2004. évi I. törvény módosításáról szóló 2017. évi CLXII. törvénnyel megállapított 78/G. §-át a folyamatban lévő ügyekben, az olimpiai járadék iránti kérelem tárgyában hozott közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata iránti perekben és a megismételt eljárásokban is alkalmazni kell.

78/I. §466 (1) A sportszövetség által a 37. § alapján el nem vont vagy nem elvonható labdarúgó

a) sporttevékenység,

b) sportversenyek (mérkőzések)

televíziós, rádiós, valamint egyéb elektronikus-digitális technikákkal (pl. internet) történő közvetítésével (e § alkalmazásában a továbbiakban együtt: közvetítések) kapcsolatos szerződések hatálya 2018. szeptember 30. napjával megszűnik, és ha e napon a közvetítésekkel kapcsolatos szerződésekből eredő vagyoni értékű jogokkal a sportszervezeten vagy sportszövetségen kívül más személy vagy szervezet rendelkezik, akkor a közvetítésekkel kapcsolatos jogok 2018. szeptember 30. napján kártalanítás ellenében a törvény erejénél fogva a sportszervezetre szállnak vissza. A kártalanítás megállapítására, összegére, a bírósági hatáskörre és az igény érvényesítésére a Civil tv. 75. §-ának rendelkezései az irányadóak.

(2) E törvénynek a sportról szóló 2004. évi I. törvény és az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény módosításáról szóló 2018. évi XLVI. törvénnyel (a továbbiakban: Módtv4.) megállapított 47. § (8) bekezdését a Módtv4. hatálybalépése467 előtt kötött szerződésekből eredő jogviták esetében is alkalmazni kell.

78/J. §468 (1) E törvénynek a sportról szóló 2004. évi I. törvény módosításáról szóló 2018. évi CXXXV. törvénnyel (a továbbiakban: Módtv5.) megállapított 22. § (2) bekezdés f) pont fc), ff) és fi)–fm) alpontját, valamint 51. § (2) bekezdés g) pont ge ) és gf) alpontját a Módtv5. hatálybalépésekor469 folyamatban lévő sportfejlesztési programok és elszámolások ellenőrzése, és eljárások vonatkozásában is alkalmazni kell.

(2) E törvénynek a Módtv5.-tel megállapított 22. § (7) és (8) bekezdését, valamint 51. § (5) és (6) bekezdését a 2018–2019-es támogatási időszakra benyújtott sportfejlesztési programok és folyamatban lévő eljárások vonatkozásában is alkalmazni kell.

78/K. §470 E törvénynek a Módtv5.-tel megállapított 1. mellékletében foglalt táblázat 12a. sorában szereplő tulajdoni hányad vonatkozásában a vagyonkezelő kijelölésére tekintettel az ingatlan-nyilvántartásba bejezett vagyonkezelő vagyonkezelői joga a törvény erejénél fogva megszűnik.

78/L. §471 A 4. § (3) bekezdése az Alaptörvény I) cikk (4) bekezdése alapján sarkalatosnak minősül.

78/M. §472 (1) E törvénynek a sportról szóló 2004. évi I. törvény olimpiai járadékkal összefüggő módosításáról szóló 2018. évi CVII. törvénnyel (a továbbiakban: Módtv6.) megállapított 60. § (2), (4) és (6) bekezdését a Módtv6. hatálybalépését473 megelőzően elért helyezés után megállapított jogosultság esetén a Módtv6. hatálybalépését követően esedékessé váló járadék tekintetében is alkalmazni kell azzal, hogy a járadék e bekezdés szerinti megállapítására a jogosult kérelme alapján kerül sor. A Módtv6. hatálybalépésétől az e bekezdés alapján megváltozott összegű járadék folyósításáig terjedő átmeneti időszakra eső esetleges különbözet – jegybanki alapkamattal növelt értékben – a megváltozott összegű járadékkal együtt kerül folyósításra.

(2) A Módtv6. hatálybalépésekor474 özvegyi járadékra jogosult a Módtv6. hatálybalépését követően az elhunyt érmes valamennyi helyezése után, a 60. § (3) bekezdése és Módtv6.-tal megállapított 60. § (2) bekezdése alapján jogosult járadékra azzal, hogy a járadék e bekezdés szerinti megállapítására irányuló közigazgatási hatósági eljárás megindítására a jogosult kérelme alapján kerül sor. A Módtv6. hatálybalépésétől az e bekezdés alapján megváltozott összegű járadék folyósításáig terjedő átmeneti időszakra eső esetleges különbözet – jegybanki alapkamattal növelt értékben – a megváltozott összegű járadékkal együtt kerül folyósításra.

78/N. §475 (1) Amennyiben a sportról szóló 2004. évi I. törvény olimpiai járadékkal összefüggő módosításáról szóló 2020. évi XCIV. törvény (a továbbiakban: Módtv7.) hatálybalépésekor476 az özvegyi járadékra jogosult a Módtv7. hatálybalépését követően a Módtv7.-tel megállapított 60. § (3) bekezdése alapján teljes összegű járadékra jogosult, a járadék e bekezdés szerinti megállapítására irányuló közigazgatási hatósági eljárás megindítására a jogosult kérelme alapján kerül sor. A Módtv7. hatálybalépésétől az e bekezdés alapján megváltozott összegű járadék folyósításáig terjedő átmeneti időszakra eső esetleges különbözet – jegybanki alapkamattal növelt értékben – a megváltozott összegű járadékkal együtt kerül folyósításra.

(2) Amennyiben az érmes özvegye a Módtv7. hatálybalépésekor477 a Módtv7.-tel megállapított 59. § (3) bekezdése alapján özvegyi járadékra válik jogosulttá, az özvegyi járadék a Módtv7. hatálybalépését követően jár azzal, hogy a járadék e bekezdés szerinti megállapítására a jogosult kérelme alapján kerül sor.

78/O. §478 E törvénynek a sportról szóló 2004. évi I. törvény módosításáról szóló 2020. évi XCV. törvénnyel megállapított 33. § (2) bekezdés e) pontját és (2b) bekezdését a 2020–2021-es versenyrendszerbe (bajnokságba) való nevezés során is alkalmazni kell.

Felhatalmazó rendelkezések

79. § (1)479 Felhatalmazást kap a Kormány, hogy

a)480

b) rendeletben állapítsa meg

ba) a doppingtilalomra és a doppingvizsgálatra vonatkozó részletes szabályokat,481

bb) a sportfegyelmi felelősségre és a sportfegyelmi eljárásra vonatkozó részletes szabályokat,482

bc)483 a sportrendezvények biztonságára és a Minősítő Bizottság működésére vonatkozó részletes szabályokat,484

bd) az olimpiai központokra vonatkozó részletes szabályokat,485

be)486 az olimpiai járadékra, azzal összefüggésben a sportpolitikáért felelős miniszter által vezetett nyilvántartásra és a „Nemzet Sportolója” címre vonatkozó részletes szabályokat,487

bf) a sport területén képesítéshez kötött tevékenységek gyakorlására vonatkozó részletes szabályokat,488

bg) a sportorvoslás szabályaira és a sportegészségügyi hálózatra vonatkozó részletes szabályokat,489

bh)490 a nemzeti sportinformációs rendszerre vonatkozó részletes szabályokat,491

bi)492 a Magyarország területén rendezett gépjárműversenyen vagy edzésen részt vevő gépjárművekre kötött felelősségbiztosítási szerződésekre vonatkozó részletes szabályokat,

bj)493 az 57/A. § szerinti támogatás mértékét, a támogatásban részesíthető személyek körét és feltételeit, valamint a támogatás nyújtásának eljárásrendjét,494

bk)495 a sportrendezvény térítés ellenében végzett biztosítására vonatkozó részletes szabályokat,

bl)496 a biztonságtechnikai fejlesztésre kötelezettek körét, és

bm)497 a 18. életévét be nem töltött versenyző javára a sporttevékenységével összefüggő biztosításra vonatkozó részletes szabályokat,

bn)498 a sportpolitikáért felelős miniszter által vezetett minisztérium fejezethez tartozó állami sport célú támogatások felhasználásának és elosztásának részletes szabályait,499

bo)500 a regisztrált szabadidő-sportoló részére nyújtható támogatások és kedvezmények formáját, mértékét, igénybevételének feltételeit és módját,

bp)501 a sportakadémiai minősítés megszerzésének feltételeit és eljárásrendjét, a sportakadémia működésére, valamint az általa biztosítandó feltételekre és szolgáltatásokra vonatkozó szempontrendszert, alapvető követelményeket és az azoknak való megfelelés ellenőrzésének rendjét,502

bq)503 a 30/B. § (2) bekezdése szerinti miniszteri támogató nyilatkozat kiadására irányuló eljárás részletes szabályait, a kérelem formai követelményeit és a benyújtás módját,504

br)505 a kiemelt nemzetközi sport- és sportdiplomáciai események körét és részletes szabályait,506

bs)507 a kiemelt nemzetközi sport- és sportdiplomáciai események rendezéséért felelős miniszter által vezetett minisztérium fejezet kiemelt nemzetközi sport- és sportdiplomáciai események rendezésének támogatására szolgáló előirányzatából nyújtott támogatások felhasználásának, elosztásának és ellenőrzésének részletes szabályait.508

(2)509 Felhatalmazást kap a sportpolitikáért felelős miniszter, hogy rendeletben állapítsa meg

a)510

b)511 a sportági stratégiai fejlesztési koncepciók egységes követelményrendszerét,

c)512

(3)513

(4)514 Felhatalmazást kap

a) az oktatásért felelős miniszter, hogy az iskolai sportkörök, a sportiskolák létrehozásával és működésével és a tornateremmel nem rendelkező iskolák által kötelezően biztosítandó sportolási lehetőségekkel,

b) a szakképzésért felelős miniszter, hogy a szakképző intézményi sportkörök szervezésével és a tornateremmel nem rendelkező szakképző intézmények által kötelezően biztosítandó sportolási lehetőségekkel

kapcsolatos részletes szabályokat a sportpolitikáért felelős miniszter egyetértésével kiadott rendeletben határozza meg.515

(5)516 Felhatalmazást kap a rendészetért felelős miniszter, hogy az államháztartásért felelős miniszterrel egyetértésben rendeletben állapítsa meg a kiemelt biztonsági kockázatú sportrendezvények közfeladatként történő rendőri biztosításához nyújtható támogatások felhasználásának részletes szabályait.

(6)517 Felhatalmazást kap a sportpolitikáért felelős miniszter, hogy az adópolitikáért felelős miniszterrel egyetértésben rendeletben állapítsa meg a 22. § (5) bekezdésében és az 51. § (3) bekezdésében meghatározott igazgatási szolgáltatási díj mértékét.518

(7)519 Felhatalmazást kap az igazságügyért felelős miniszter, hogy a nemzetközi sportszövetséget nyilvántartó bíróság előtti eljárásokban alkalmazott űrlapjainak adattartalmát rendeletben határozza meg.

80. §520 Ez a törvény a belső piaci szolgáltatásokról szóló 2006/123/EK irányelvnek való megfelelést szolgálja.

81. §521 Ez a törvény az európai statisztikákról és a titoktartási kötelezettség hatálya alá tartozó statisztikai adatoknak az Európai Közösségek Statisztikai Hivatala részére történő továbbításáról szóló 1101/2008/EK, Euratom európai parlamenti és tanácsi rendelet, a közösségi statisztikákról szóló 322/97/EK tanácsi rendelet és az Európai Közösségek statisztikai programbizottságának létrehozásáról szóló 89/382/EGK, Euratom tanácsi határozat hatályon kívül helyezéséről szóló, 2009. március 11-i 223/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapít meg.

82. §522 A 4. § (2) bekezdése, a 4/A. §, a 19/A. §, a 22. § (10) és (11) bekezdése, az 51. § (7) és (8) bekezdése, az 56. § (3)–(6) bekezdése, az 57/B. §, az 57/C. §, a 61. § (6) bekezdése, a 62. § (7) bekezdése, a 72/A. §, a 72/B. §, a 73. § (5) és (6) bekezdése, a 74. § (3)–(6) bekezdése, a 76/A. §, a 76/E. §, a 76/F. § a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2016. április 27-i (EU) 2016/679 európai parlamenti és tanácsi rendelet (általános adatvédelmi rendelet) végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapít meg.

1. melléklet a 2004. évi I. törvényhez523

 

A

B

 

Az ingatlan helyrajzi száma

A kijelölt vagyonkezelő

1.

Budapest, 38440/52

Ferencvárosi Torna Club
(székhely: Budapest 1091, Üllői út 129.)

2.

Budapest, 38440/53

Ferencvárosi Torna Club
(székhely: Budapest 1091, Üllői út 129.)

3.

Budapest, 38440/54

Ferencvárosi Torna Club
(székhely: Budapest 1091, Üllői út 129.)

4.

Budapest, 38442/12

Ferencvárosi Torna Club
(székhely: Budapest 1091, Üllői út 129.)

5.

Budapest, 38442/13

Ferencvárosi Torna Club
(székhely: Budapest 1091, Üllői út 129.)

6.

Budapest, 38442/14

Ferencvárosi Torna Club
(székhely: Budapest 1091, Üllői út 129.)

7.

Budapest, 38442/15

Ferencvárosi Torna Club
(székhely: Budapest 1091, Üllői út 129.)

8.

Budapest, 38293/78

Ferencvárosi Torna Club
(székhely: Budapest 1091, Üllői út 129.)

9.

Budapest, 74333/1

Újpesti Torna Egylet
(székhely: Budapest 1044, Megyeri út 13.)

10.

Budapest, 74232

Újpesti Torna Egylet
(székhely: Budapest 1044, Megyeri út 13.)

11.

Budapest, 38852/6

Magyar Testgyakorlók Köre
(székhely: Budapest 1073, Erzsébet krt. 24. I. emelet)

12.

Budapest, 38821/4

Magyar Testgyakorlók Köre
(székhely: Budapest 1073, Erzsébet krt. 24. I. emelet)

12a.

Budapest, 4465
(14000/68063 tulajdoni hányad arányában)

Magyar Testgyakorlók Köre
(székhely: Budapest 1073, Erzsébet krt. 24. I. emelet)

13.

Budapest, 26085/1123

Vasas Sport Club
(székhely: Budapest 1139, Fáy utca 58.)

14.

Budapest, 76561/221

Vasas Sport Club
(székhely: Budapest 1139, Fáy utca 58.)

15.

Budapest, 29834/8
(7953/10944 tulajdoni hányad arányában)

Budapesti Vasutas Sport Club - Zugló Közhasznú Egyesület
(székhely: Budapest 1142, Szőnyi út 2.)

16.

Budapest, 29834/12

Budapesti Vasutas Sport Club - Zugló Közhasznú Egyesület
(székhely: Budapest 1142, Szőnyi út 2.)

17.

Budapest, 29834/15
(81751/83751 tulajdoni hányad arányában)

Budapesti Vasutas Sport Club - Zugló Közhasznú Egyesület
(székhely: Budapest 1142, Szőnyi út 2.)

18.

Budapest, 27913/1

Budapesti Honvéd Sportegyesület
(székhely: Budapest 1134, Dózsa György út 53.)

19.

Budapest, 27999
(48065/57386 tulajdoni hányad arányában)

Budapesti Honvéd Sportegyesület
(székhely: Budapest 1134, Dózsa György út 53.)

20.

Budapest, 27950/6
(12884/16684 tulajdoni hányad arányában)

Budapesti Honvéd Sportegyesület
(székhely: Budapest 1134, Dózsa György út 53.)

21.

Budapest, 23796/29

Budapesti Honvéd Sportegyesület
(székhely: Budapest 1134, Dózsa György út 53.)

22.

Budapest, 38826

Magyar Lovassport Szövetség

1

A törvényt az Országgyűlés a 2003. december 22-i ülésnapján fogadta el. A kihirdetés napja: 2004. január 13.

2

A preambulum a 2011: CLXXII. törvény 1. §-ával megállapított, a 2016: CXIX. törvény 27. § a) pontja szerint módosított szöveg.

3

Az 1. § (3) bekezdése a 2018: XLVI. törvény 1. §-ával megállapított szöveg.

4

Az 1. § (5) bekezdését a 2018: CXXXV. törvény 1. §-a iktatta be.

5

A 2. § (4) bekezdés a) pontja a 2011: CLXXII. törvény 2. §-ával megállapított szöveg.

6

A 3. § (1) bekezdése a 2018: CXXXV. törvény 2. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

7

A 3. § (3) bekezdésének nyitó szövegrésze a 2011: CLXXII. törvény 3. § (2) bekezdésével megállapított, a 2018: CXXXV. törvény 48. § (2) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

8

A 3. § (3) bekezdés a) pontja a 2011: CLXXII. törvény 3. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító törvény 58. § (3) bekezdése alapján a 2012. július 1. után kiadott versenyengedélyekre kell alkalmazni.

9

A 3. § (4) bekezdése a 2011: CLXXII. törvény 3. § (3) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító törvény 58. § (3) bekezdése alapján a 2012. július 1. után kiadott versenyengedélyekre kell alkalmazni.

10

A 3. § (5) bekezdését a 2016: CXIX. törvény 28. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

11

A 3. § (6) bekezdése a 2016: CXIX. törvény 27. § b) pontja szerint módosított szöveg.

12

A 3. § (8) bekezdését a 2011: CLXXII. törvény 3. § (4) bekezdése iktatta be, szövege a 2018: CXXXV. törvény 2. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

13

A 3. § (9) bekezdését a 2011: CLXXII. törvény 3. § (4) bekezdése iktatta be, szövege a 2016: CXIX. törvény 27. § c) pontja szerint módosított szöveg.

14

A 4. § (1) bekezdése a 2011: CLXXII. törvény 4. §-ával megállapított szöveg.

15

A 4. § (2) bekezdése a 2018: CXXXV. törvény 3. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

16

A 4. § (3) bekezdése a 2018: CXXXV. törvény 3. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

17

A 4/A. §-t a 2018: CXXXV. törvény 4. §-a iktatta be.

18

Az 5. § a 2011: CLXXII. törvény 5. §-ával megállapított szöveg.

19

Az 5. § (1) bekezdése a 2015: CXXXV. törvény 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

21

Az 5. § (3) bekezdése a 2018: CXXXV. törvény 5. §-ával megállapított szöveg.

22

Az 5. § (4) bekezdése a 2012: LIX. törvény 1. §-ával megállapított szöveg.

23

Az 5. § (5) bekezdése a 2016: CXIX. törvény 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

24

Az 5. § (6) bekezdése a 2015: CXXXV. törvény 1. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

25

Az 5. § (7) bekezdése a 2016: CXIX. törvény 1. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

26

A 6. § a 2011: CLXXII. törvény 6. §-ával megállapított szöveg.

27

A 7. § a 2011: CLXXII. törvény 7. §-ával megállapított szöveg.

28

A 7. § (1) bekezdése a 2016: CXIX. törvény 2. §-ával megállapított szöveg.

29

A 7. § (5) bekezdését a 2012: LIX. törvény 2. §-a iktatta be.

30

A 8. § (1) bekezdése a 2018: CXXXV. törvény 6. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

31

A 8. § (2) bekezdésének nyitó szövegrésze a 2011: CLXXII. törvény 8. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

32

A 8. § (2) bekezdés c) pontját a 2011: CLXXII. törvény 56. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

33

A 8. § (2) bekezdés e) pontja a 2018: CXXXV. törvény 6. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

34

A 8. § (2) bekezdés f) pontja a 2018: CXXXV. törvény 6. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

35

A 8. § (2) bekezdés g) pontja a 2012: LXXXVI. törvény 54. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

36

A 8. § (4) bekezdése a 2011: CLXXII. törvény 8. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

37

A 8. § (5) bekezdése a 2011: CLXXII. törvény 8. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

38

A 8. § (6) bekezdése a 2012: LXXXVI. törvény 54. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

39

A 9. § (2) bekezdése a 2011: CLXXII. törvény 9. §-ával megállapított szöveg.

40

A 9. § (3) bekezdése a 2011: CLXXII. törvény 9. §-ával megállapított szöveg.

41

A 9. § (4) bekezdése a 2011: CLXXII. törvény 9. §-ával megállapított szöveg.

42

A 10. § (1) bekezdése a 2011: CLXXII. törvény 10. §-ával megállapított szöveg.

43

A 10. § (2) bekezdése a 2011: CLXXII. törvény 10. §-ával megállapított szöveg.

44

A 11. § (1) bekezdése a 2009: LVI. törvény 309. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító törvény 428. §-a alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

45

A 11. § (2) bekezdését a 2009: LVI. törvény 311. §-a hatályon kívül helyezte. E módosító törvény 428. §-a alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

46

A 11/A. §-t és az azt megelőző alcímet a 2011: CLXXII. törvény 11. §-a iktatta be.

47

A 12. § a 2011: CLXXII. törvény 12. §-ával megállapított szöveg.

48

A 13. § (1) bekezdése a 2011: CLXXII. törvény 13. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

49

A 13. § (3) bekezdés nyitó szövegrésze a 2018: CXXXV. törvény 47. § a) pontja szerint módosított szöveg.

50

A 13. § (3) bekezdés e) pontja a 2011: CLXXII. törvény 13. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

51

A 13. § (3) bekezdés f) pontja a 2011: CLXXII. törvény 13. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

52

A 13. § (3) bekezdés l) pontja a 2011: CLXXII. törvény 13. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

53

A 13. § (3) bekezdés p) pontját a 2018: CXXXV. törvény 7. § (1) bekezdése iktatta be.

54

A 13. § (4) bekezdése a 2018: CXXXV. törvény 7. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

55

A 14. § (2) bekezdése a 2016: XVIII. törvény 4. §-ával megállapított, a 2016: CXIX. törvény 27. § b) pontja szerint módosított szöveg.

56

A 14. § (2a) bekezdését a 2016: CXIX. törvény 3. §-a iktatta be.

57

A 15. § (1) bekezdése a 2016: CXIX. törvény 4. §-ával megállapított szöveg.

58

A 15. § (2) bekezdés c) pontját a 2016: CXIX. törvény 28. § c) pontja hatályon kívül helyezte.

59

A 15. § (3) bekezdését a 2011: CLXXII. törvény 14. § (2) bekezdése iktatta be, a 2016: CXIX. törvény 27. § d) pontja hatályon kívül helyezte.

60

A 15/A. §-t a 2018: CXXXV. törvény 8. §-a iktatta be.

61

A 16. § a 2011: CLXXII. törvény 15. §-ával megállapított szöveg.

64

A 16. § (2) bekezdése a 2016: CXIX. törvény 5. §-ával megállapított szöveg.

65

A 17. § (1) bekezdésének a) pontja a 2009: LVI. törvény 310. §-a szerint módosított szöveg.

67

A 17. § (3) bekezdés b) pontja a 2011: CLXXII. törvény 16. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

68

A 17. § (5) bekezdését a 2011: CLXXII. törvény 56. § a) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2013: CCLII. törvény 14. § (1) bekezdése iktatta be, szövege a 2016: CXIX. törvény 27. § e) pontja szerint módosított szöveg.

69

A 17. § (6) bekezdése a 2011: CLXXII. törvény 16. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

70

A 17. § (7) bekezdését a 2011: CLXXII. törvény 16. § (3) bekezdése iktatta be, szövege a 2016: CXIX. törvény 27. § e) pontja szerint módosított szöveg.

71

A 18. § (1) bekezdése a 2009: LVI. törvény 311. §-a, a 2016: CXIX. törvény 27. § f) pontja szerint módosított szöveg.

73

A 18. § (2) bekezdése a 2009: LVI. törvény 311. §-a szerint módosított szöveg.

75

A 19. § (1) bekezdése a 2013: CCLII. törvény 14. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

76

A 19. § (2) bekezdése a 2019: XXIX. törvény 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

77

A 19. § (3) bekezdése a 2019: XXIX. törvény 1. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

78

A 19. § (5) bekezdését a 2011: CLXXII. törvény 17. § (2) bekezdése iktatta be.

80

A 19. § (6) bekezdését a 2011: CLXXII. törvény 17. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2016: CXIX. törvény 27. § e) pontja szerint módosított szöveg.

81

A 19. § (7) bekezdését a 2011: CLXXII. törvény 17. § (2) bekezdése iktatta be, a 2016: CXIX. törvény 28. § e) pontja hatályon kívül helyezte.

82

A 19. § (7a) bekezdését a 2014: XCIX. törvény 293. §-a iktatta be.

83

A 19. § (8) bekezdését a 2011: CLXXII. törvény 17. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2018: CXXXV. törvény 9. §-ával megállapított szöveg.

84

A 19/A. §-t a 2018: CXXXV. törvény 10. §-a iktatta be.

85

A 20. § (1) bekezdése a 2013: CCLII. törvény 14. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

86

A 20. § (2) bekezdése a 2016: CXIX. törvény 6. §-ával megállapított szöveg.

87

A 20. § (3) bekezdése a 2011: CLXXII. törvény 18. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

88

A 20. § (4) bekezdés b) pontja a 2018: CXXXV. törvény 11. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

89

A 20. § (5) bekezdése a 2018: CXXXV. törvény 11. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

90

A 21. § (1) bekezdése a 2011: CLXXII. törvény 55. § b) pontja szerint módosított szöveg.

91

A 21. § (2) bekezdése a 2011: CLXXII. törvény 19. §-ával megállapított szöveg.

92

A 22. § (1) bekezdés a) pontja a 2018: CXXXV. törvény 12. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

93

A 22. § (1) bekezdés f) pontja a 2011: CLXXII. törvény 20. § (1) bekezdésével megállapított, a 2016: CXIX. törvény 27. § h) pontja szerint módosított szöveg.

94

A 22. § (1) bekezdés i) pontját a 2011: CLXXII. törvény 20. § (2) bekezdése iktatta be.

95

A 22. § (1) bekezdés j) pontját a 2015: LIV. törvény 1. §-a iktatta be.

96

A 22. § (2) bekezdés a) pontja a 2016: CXIX. törvény 28. § f) pontja szerint módosított szöveg.

97

A 22. § (2) bekezdés f) pontját a 2011: LXXXII. törvény 7. § (1) bekezdése iktatta be, szövege a 2013: CCXXXVI. törvény 62. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

98

A 22. § (2) bekezdés f) pont fc) alpontja a 2018: CXXXV. törvény 12. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

99

A 22. § (2) bekezdés f) pont ff) alpontja a 2018: CXXXV. törvény 12. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

100

A 22. § (2) bekezdés f) pont fh) alpontját a 2016: XVIII. törvény 5. § (1) bekezdése iktatta be.

101

A 22. § (2) bekezdés f) pont fi) alpontját a 2018: CXXXV. törvény 12. § (4) bekezdése iktatta be.

102

A 22. § (2) bekezdés f) pont fj) alpontját a 2018: CXXXV. törvény 12. § (4) bekezdése iktatta be.

103

A 22. § (2) bekezdés f) pont fk) alpontját a 2018: CXXXV. törvény 12. § (4) bekezdése iktatta be.

104

A 22. § (2) bekezdés f) pont fl) alpontját a 2018: CXXXV. törvény 12. § (4) bekezdése iktatta be.

105

A 22. § (2) bekezdés f) pont fm) alpontját a 2018: CXXXV. törvény 12. § (4) bekezdése iktatta be.

106

A 22. § (2) bekezdés g) pontját a 2011: CLXXII. törvény 20. § (3) bekezdése iktatta be.

107

A 22. § (2) bekezdés h) pontját a 2011: CLXXII. törvény 20. § (3) bekezdése iktatta be.

108

A 22. § (2) bekezdés i) pontját a 2016: CXIX. törvény 7. §-a iktatta be.

109

A 22. § új (3) bekezdését a 2011: LXXXII. törvény 7. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2017: L. törvény 232. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

110

A 22. § (3a) bekezdését a 2014: XCII. törvény 6. §-a iktatta be.

111

A 22. § (4) bekezdését a 2011: LXXXII. törvény 7. § (3) bekezdése iktatta be.

112

A 22. § (5) bekezdését a 2011: LXXXII. törvény 7. § (4) bekezdése iktatta be, szövege a 2015: CCXIII. törvény 5. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

113

A 22. § régi (3) bekezdésének számozását a 2011: LXXXII. törvény 7. § (2) bekezdése (6) bekezdésre változtatta, szövege a 2011: CLXXII. törvény 20. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

114

A 22. § (7) bekezdését a 2016: XVIII. törvény 5. § (3) bekezdése iktatta be, szövege a 2018: CXXXV. törvény 12. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.

115

A 22. § (8) bekezdését újonnan a 2018: CXXXV. törvény 12. § (5) bekezdése iktatta be.

116

A 22. § (9) bekezdését a 2018: CXXXV. törvény 12. § (5) bekezdése iktatta be.

117

A 22. § (10) bekezdését a 2018: CXXXV. törvény 12. § (5) bekezdése iktatta be.

118

A 22. § (11) bekezdését a 2018: CXXXV. törvény 12. § (5) bekezdése iktatta be.

119

A 23. § (1) bekezdés b) pontja a 2016: CXIX. törvény 8. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

120

A 23. § (1) bekezdés d) pontját a 2011: CIV. törvény 6. §-a iktatta be.

121

A 23. § (1) bekezdés e) pontját a 2011: CLXXII. törvény 21. § (2) bekezdése iktatta be.

122

A 23. § (1) bekezdés f) pontját a 2011: CLXXII. törvény 21. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2016: CXIX. törvény 27. § i) pontja szerint módosított szöveg.

123

A 23. § (1) bekezdés g) pontját a 2011: CLXXII. törvény 21. § (2) bekezdése iktatta be.

124

A 23. § (1) bekezdés h) pontját a 2016: CXIX. törvény 8. § (2) bekezdése iktatta be.

125

A 23. § (1) bekezdés i) pontját a 2016: CXIX. törvény 8. § (2) bekezdése iktatta be.

126

A 23. § (6) bekezdését a 2014: CI. törvény 55. §-a iktatta be.

127

A 23. § (7) bekezdését a 2014: CI. törvény 55. §-a iktatta be.

128

A 24. § (1) bekezdése a 2013: CCLII. törvény 14. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

129

A 24. § (2) bekezdés g) pontját a 2011: CLXXII. törvény 56. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

130

A 24. § (4) bekezdése a 2011: CLXXII. törvény 22. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

131

A 25. § (2) bekezdése a 2011: CLXXII. törvény 23. §-ával megállapított szöveg.

132

A 25. § (3) bekezdés nyitó szövegrésze a 2011: CLXXII. törvény 24. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

133

A 25. § (3) bekezdés e) pontja a 2011: CLXXV. törvény 154. § e) pontja szerint módosított szöveg.

134

A 25. § (5) bekezdés a) pontja a 2011: CLXXII. törvény 55. § c) pontja szerint módosított szöveg.

135

A 25. § (5) bekezdés b) pontja a 2011: CLXXII. törvény 24. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

136

A 25. § (6) bekezdését a 2013: CCLII. törvény 14. § (5) bekezdése iktatta be, szövege a 2016: CXIX. törvény 27. § d) pontja szerint módosított szöveg.

137

A 26. § (2) bekezdése a 2006: IV. törvény 367. § 27. pontja szerint módosított szöveg.

138

A 26. § (3) bekezdése a 2011: CLXXII. törvény 25. §-ával megállapított szöveg.

139

A 27. § (1) bekezdése a 2012: CXVII. törvény 42. §-a szerint módosított szöveg.

140

A 27. § (3) bekezdése a 2016: CXIX. törvény 9. §-ával megállapított szöveg.

141

A 28. § (1) bekezdése a 2016: CXIX. törvény 10. §-ával megállapított szöveg.

142

A 28. § (2) bekezdés f) pontja a 2011: CLXXV. törvény 154. § f) pontja szerint módosított szöveg.

143

A 28. § (4) bekezdését a 2016: CXIX. törvény 28. § g) pontja hatályon kívül helyezte.

144

A 28. § (5) bekezdése a 2011: CLXXII. törvény 27. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

145

A 28. § (7) bekezdését a 2011: CLXXII. törvény 27. § (3) bekezdése iktatta be.

146

A 29. § (1) bekezdése a 2011: CLXXII. törvény 28. §-ával megállapított szöveg.

147

A 29. § (3) bekezdése a 2011: CLXXII. törvény 28. §-ával megállapított szöveg.

148

A 30. §-t megelőző alcím a 2016: CXIX. törvény 27. § j) pontja szerint módosított szöveg.

149

A 30. § (1) bekezdése a 2011: CLXXII. törvény 29. §-ával megállapított, a 2016: CXIX. törvény 27. § k) pont ka) alpontja szerint módosított szöveg.

150

A 30. § (2) bekezdése a 2016: CXIX. törvény 27. § k) pont kb) alpontja szerint módosított szöveg.

151

A 30. § (3) bekezdése a 2016: CXIX. törvény 27. § k) pont kc) alpontja szerint módosított szöveg.

152

A 30. § (4) bekezdése a 2016: CXIX. törvény 27. § k) pont kd) alpontja szerint módosított szöveg.

153

Az „A nemzetközi sportszövetség” alcímet (30/A–30/E. §) a 2019: XXIX. törvény 2. §-a iktatta be.

154

A 30/A. § (1) bekezdése a 2020: LXXXI. törvény 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

155

A 30/A. § (1a) bekezdését a 2020: LXXXI. törvény 1. § (2) bekezdése iktatta be.

156

A 30/B. § (1) bekezdése a 2019: CXII. törvény 46. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

157

A 30/C. § (2) bekezdése a 2020: LXXXI. törvény 2. §-ával megállapított szöveg.

158

A 31. § (2) bekezdése a 2018: CXXXV. törvény 47. § b) pontja és 48. § (1) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

159

A 31. § (3)–(6) bekezdését a 2011: CLXXII. törvény 56. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

160

A 32. § (4) bekezdése a 2006: CIX. törvény 83. § (6) bekezdésének p) pontja szerint módosított szöveg.

161

A 33. § (1) bekezdés a) pontja a 2011: CLXXII. törvény 31. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

162

A 33. § (1) bekezdés b) pontja a 2011: CLXXII. törvény 31. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

163

A 33. § (2) bekezdése a 2015: CCXIII. törvény 6. §-ával megállapított szöveg.

164

A 33. § (2) bekezdés a) pontja a 2018: CXXXV. törvény 13. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

165

A 33. § (2) bekezdés d) pontja a 2018: CXXXV. törvény 13. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

166

A 33. § (2) bekezdés e) pontját a 2020: XCV. törvény 1. § (1) bekezdése iktatta be.

167

A 33. § (2a) bekezdését a 2013: CCXXXVI. törvény 62. § (3) bekezdése iktatta be.

168

A 33. § (2b) bekezdését a 2020: XCV. törvény 1. § (2) bekezdése iktatta be.

169

A 33. § (4) bekezdése a 2016: CXIX. törvény 27. § l) pontja szerint módosított szöveg.

170

A 34. § (2) bekezdés a) pontja a 2016: CXIX. törvény 11. §-ával megállapított szöveg.

171

A 34. § (2) bekezdésének e) pontja a 2009: LXXXV. törvény 133. §-a szerint módosított szöveg.

172

A 34. § (3) bekezdése a 2011: CLXXII. törvény 32. §-ával megállapított szöveg.

173

A 34. § (4) bekezdése a 2011: CLXXII. törvény 32. §-ával megállapított szöveg.

174

A 35. § (1) bekezdése a 2013: CCLII. törvény 14. § (7) bekezdésével megállapított szöveg.

175

A 35. § (3) bekezdése a 2013: CCLII. törvény 14. § (8) bekezdésével megállapított szöveg.

176

A 35. § (4) bekezdése a 2013: CCLII. törvény 14. § (9) bekezdésével megállapított szöveg.

177

A 35. § (5) bekezdése a 2013: CCLII. törvény 14. § (10) bekezdésével megállapított szöveg.

178

A 35. § (6) bekezdését a 2013: CCLII. törvény 14. § (13) bekezdése hatályon kívül helyezte.

179

A 36. § (1) bekezdése a 2015: CCXIII. törvény 7. §-ával megállapított szöveg.

180

A 36. § (5) bekezdése a 2018: CXXXV. törvény 14. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

181

A 36. § (6) bekezdését a 2018: CXXXV. törvény 14. § (2) bekezdése iktatta be.

182

A 36. § (7) bekezdését a 2018: CXXXV. törvény 14. § (2) bekezdése iktatta be.

183

A 37. § (2) bekezdés nyitó szövegrésze a 2011: CLXXII. törvény 34. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

184

A 37. § (2) bekezdés d) pontját a 2011: CLXXII. törvény 34. § (1) bekezdése iktatta be.

185

A 37. § (3) bekezdése a 2011: CLXXII. törvény 34. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

186

A VI. fejezet (38–47. §) a 2016: CXIX. törvény 12. §-ával megállapított szöveg.

187

A 38. § (3) bekezdés b) pontja a 2018: CXXXV. törvény 15. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

188

A 38. § (3) bekezdés f) pont fa) alpontja a 2018: CXXXV. törvény 15. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

189

A 38. § (3) bekezdés f) pont fc) alpontját a 2018: CXXXV. törvény 15. § (3) bekezdése iktatta be.

190

A 38. § (3) bekezdés f) pont fd) alpontját a 2018: CXXXV. törvény 15. § (3) bekezdése iktatta be.

191

A 43. § (4) bekezdése a 2018: CXXV. törvény 314. §-a szerint módosított szöveg.

192

A 45. § a 2017: L. törvény 232. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

193

A 46/A. § (1) bekezdése a 2018: CXXXV. törvény 47. § c) pontja szerint módosított szöveg.

194

A 46/A. § (3) bekezdés f) pont fb) alpontja a 2018: CXXXV. törvény 16. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

195

A 46/A. § (3a) bekezdését a 2018: CXXXV. törvény 16. § (2) bekezdése iktatta be.

196

A 46/C. § (4) bekezdése a 2018: CXXV. törvény 314. §-a szerint módosított szöveg.

197

A 46/E. § a 2017: L. törvény 232. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

198

A 46/G. § (1) bekezdése a 2018: CXXXV. törvény 47. § d) pontja szerint módosított szöveg.

199

A 46/G. § (3) bekezdés a) pontja a 2018: CXXXV. törvény 47. § e) pontja szerint módosított szöveg.

200

A 46/H. § (1) bekezdés a) pontja a 2018: CXXXV. törvény 47. § e) pontja szerint módosított szöveg.

201

A 46/I. § (4) bekezdése a 2018: CXXV. törvény 314. §-a szerint módosított szöveg.

202

A 46/K. § a 2017: L. törvény 232. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

203

A 46/O. § (4) bekezdése a 2018: CXXV. törvény 314. §-a szerint módosított szöveg.

204

A 46/Q. § a 2017: L. törvény 232. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.

205

A 47. § (8) bekezdését a 2018: XLVI. törvény 3. §-a iktatta be.

206

A 48. §-t a 2010: LXXXIII. törvény 26. § (6) bekezdés hatályon kívül helyezte. A 48. §-t megelőző alcímet a 2011: CLXXII. törvény 56. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

207

A 48/A. §-t a 2009: CXLIX. törvény 95. § (4) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2011: CLXXII. törvény 56. § a) pontja.

208

A 49. § b) pontja a 2016: CXIX. törvény 13. §-ával megállapított, a 2019: CXII. törvény 47. § 1. pontja szerint módosított szöveg.

209

A 49. § d) pontja a 2020: LXXXI. törvény 3. §-ával megállapított szöveg.

210

A 49. § h) pontja a 2011: CLXXII. törvény 37. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

211

A 49. § i) pontja a 2011: CLXXII. törvény 37. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

212

A 49. § j) pontja a 2011: CLXXII. törvény 37. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

213

A 49. § m) pontja a 2011: CLXXII. törvény 37. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

214

A 49. § p) pontja a 2011: CLXXII. törvény 37. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

215

A 49. § r) pontját a 2018: CXXXV. törvény 17. §-a iktatta be.

216

Az 50. § (3) bekezdése a 2011: CLXXII. törvény 38. §-ával megállapított szöveg.

217

Az 50. § (3) bekezdés a) pontja a 2020: LXXXI. törvény 4. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

218

Az 50. § (3) bekezdés d) pontja a 2020: LXXXI. törvény 4. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

219

Az 50. § (4) bekezdését a 2020: LXXXI. törvény 4. § (3) bekezdése iktatta be.

220

Az 51. § (1) bekezdése a 2018: XLVI. törvény 4. §-ával megállapított szöveg.

221

Az 51. § (2) bekezdése a 2016: CXIX. törvény 15. §-ával megállapított szöveg.

222

Az 51. § (2) bekezdés b) pontja a 2020: LXXXI. törvény 5. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

223

Az 51. § (2) bekezdés g) pont nyitó szövegrésze a 2017: L. törvény 233. § a) pontja és a 234. § b) pontja szerint módosított szöveg.

224

Az 51. § (2) bekezdés g) pont ge) alpontja a 2018: CXXXV. törvény 19. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

225

Az 51. § (2) bekezdés g) pont gf) alpontja a 2018: CXXXV. törvény 19. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

226

Az 51. § (2) bekezdés h) pontja a 2017: L. törvény 233. § b) pontja szerint módosított szöveg.

227

Az 51. § (2) bekezdés l) pontja a 2018: CXXXV. törvény 19. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

228

Az 51. § (2) bekezdés m) pontja a 2018: CXXXV. törvény 19. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

229

Az 51. § (2) bekezdés n) pontját a 2018: CXXXV. törvény 19. § (3) bekezdése iktatta be.

230

Az 51. § (2) bekezdés o) pontját a 2018: CXXXV. törvény 19. § (3) bekezdése iktatta be.

231

Az 51. § (2) bekezdés p) pontját a 2018: CXXXV. törvény 19. § (3) bekezdése iktatta be.

232

Az 51. § (2a) bekezdését újonnan a 2018: CXXXV. törvény 19. § (4) bekezdése iktatta be.

233

Az 51. § (2b) bekezdését a 2020: LXXXI. törvény 5. § (2) bekezdése iktatta be.

234

Az 51. § (3) bekezdését a 2004: CXX. törvény 21. § (3) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2006: CIX. törvény 144. §-a, újonnan a 2011: LXXXII. törvény 7. § (6) bekezdése iktatta be.

235

Az 51. § (4) bekezdését a 2011: LXXXII. törvény 7. § (7) bekezdése iktatta be, szövege a 2013: CCXXXVI. törvény 62. § (7) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.c

236

Az 51. § (5) bekezdését a 2016: XVIII. törvény 7. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2018: CXXXV. törvény 19. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.

237

Az 51. § (6) bekezdését újonnan a 2018: CXXXV. törvény 19. § (5) bekezdése iktatta be.

238

Az 51. § (7) bekezdését a 2018: CXXXV. törvény 19. § (5) bekezdése iktatta be.

239

Az 51. § (8) bekezdését a 2018: CXXXV. törvény 19. § (5) bekezdése iktatta be.

240

Az 52. §-t megelőző alcímet és az 52. §-t a 2010: LXXXIII. törvény 26. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte, újonnan a 2016: CXIX. törvény 16. §-a iktatta be.

241

Az 53. §-t a 2010: LXXXIII. törvény 26. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte, újonnan a 2016: CXIX. törvény 16. §-a iktatta be.

242

Az 54. §-t a 2010: LXXXIII. törvény 26. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte, újonnan a 2016: CXIX. törvény 16. §-a iktatta be.

243

Az 55. § (1) bekezdés d) pontja a 2018: CXXXV. törvény 20. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

244

Az 55. § (2) bekezdése a 2018: CXXXV. törvény 20. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

245

Az 55. § (3) bekezdés nyitó szövegrésze a 2011: CLXXII. törvény 40. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

246

Az 55. § (3) bekezdés c) pontja a 2011: CLXXII. törvény 40. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

247

Az 55. § (3) bekezdés e) pontját a 2016: CXIX. törvény 28. § h) pontja hatályon kívül helyezte.

248

Az 55. § (5) bekezdése a 2011: CLXXII. törvény 40. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

249

Az 56. § a 2016: LXVII. törvény 69. §-ával megállapított szöveg.

250

Az 56. § (1) bekezdése a 2016: CXIX. törvény 17. §-ával megállapított szöveg.

251

Az 56. § (1) bekezdés c) pontja a 2019: CXII. törvény 47. § 2. pontja szerint módosított szöveg.

252

Az 56. § (1a) bekezdését a 2020: LXXXI. törvény 6. § (1) bekezdése iktatta be.

253

Az 56. § (3) bekezdését a 2016: CXIX. törvény 28. § i) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2018: CXXXV. törvény 21. §-a iktatta be, szövege a 2020: LXXXI. törvény 6. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

254

Az 56. § (4) bekezdését a 2018: CXXXV. törvény 21. §-a iktatta be, szövege a 2020: LXXXI. törvény 6. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

255

Az 56. § (5) bekezdését a 2018: CXXXV. törvény 21. §-a iktatta be, szövege a 2020: LXXXI. törvény 6. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

256

Az 56. § (6) bekezdését a 2018: CXXXV. törvény 21. §-a iktatta be, szövege a 2020: LXXXI. törvény 6. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.

257

Az 57. § (2) bekezdése a 2011: CLXXII. törvény 42. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

258

Az 57. § (2) bekezdés d) pontja a 2016: CXIX. törvény 18. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

259

Az 57. § (2) bekezdés e) pontja a 2016: CXIX. törvény 18. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

260

Az 57. § (2) bekezdés i) pontja a 2013: CCXXXVI. törvény 62. § (7) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

261

Az 57. § (2) bekezdés k) pontját a 2014: CI. törvény 56. §-a iktatta be, szövege a 2018: CXXXV. törvény 22. § (1) bekezdésével megállapított, a 2020: LXXXI. törvény 9. §-a szerint módosított szöveg.

262

Az 57. § (4) bekezdése a 2020: LXXXI. törvény 7. §-ával megállapított szöveg.

263

Az 57. § (5) bekezdését a 2011: CLXXII. törvény 42. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2016: CXIX. törvény 18. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

264

Az 57. § (6) bekezdését a 2018: CXXXV. törvény 22. § (2) bekezdése iktatta be.

265

Az 57/A. §-t a 2011: LXXXII. törvény 7. § (8) bekezdése iktatta be.

266

Az 57/B. §-t a 2018: CXXXV. törvény 23. §-a iktatta be.

267

Az 57/C. §-t a 2018: CXXXV. törvény 23. §-a iktatta be.

268

Az 58. § a 2011: CLXXII. törvény 43. §-ával megállapított szöveg.

269

Az 58. § (2) bekezdése a 2016: CXIX. törvény 19. §-ával megállapított szöveg.

270

Az 59. § a 2011: CLXXII. törvény 44. §-ával megállapított szöveg. E módosító törvény 58. § (4) bekezdése alapján rendelkezéseit a 2012. január 1. után megindult olimpiai járadékkal kapcsolatos eljárásokban kell alkalmazni.

271

Az 59. § (1) bekezdés b) pontja a 2018: CVII. törvény 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

272

Az 59. § (2) bekezdése a 2018: CVII. törvény 1. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

273

Az 59. § (3) bekezdése a 2020: XCIV. törvény 1. §-ával megállapított szöveg.

274

Az 59. § (5) bekezdés e) pontja a 2018: CXXXV. törvény 24. §-ával megállapított szöveg.

275

Az 59. § (7) bekezdése a 2016: CXIX. törvény 27. § e) és p) pontja szerint módosított szöveg.

276

Az 59. § (9) bekezdése a 2016: CXIX. törvény 27. § p) pontja, a 2017: CXCVII. törvény 195. § a) pontja szerint módosított szöveg.

277

Az 59. § (10) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 191. §-ával megállapított szöveg.

278

Az 59. § (11) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 191. §-ával megállapított szöveg.

279

Az 59. § (12) bekezdése a 2018: CVII. törvény 1. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

280

Az 59. § (13) bekezdése a 2016: CXIX. törvény 27. § e) pontja szerint módosított szöveg.

281

A 60. § (1) bekezdése a 2018: CVII. törvény 2. §-ával megállapított szöveg.

282

A 60. § (2) bekezdése a 2018: CVII. törvény 2. §-ával megállapított szöveg.

283

A 60. § (3) bekezdése a 2020: XCIV. törvény 2. §-ával megállapított szöveg.

284

A 60. § (4) bekezdése a 2018: CVII. törvény 3. §-ával megállapított szöveg.

285

A 60. § (5) bekezdése a 2011: CLXXII. törvény 45. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító törvény 58. § (4) bekezdése alapján rendelkezéseit a 2012. január 1. után megindult olimpiai járadékkal kapcsolatos eljárásokban kell alkalmazni.

286

A 60. § (5a) bekezdését a 2011: CLXXII. törvény 45. § (2) bekezdése iktatta be. E módosító törvény 58. § (4) bekezdése alapján rendelkezéseit a 2012. január 1. után megindult olimpiai járadékkal kapcsolatos eljárásokban kell alkalmazni.

287

A 60. § (6) bekezdése a 2018: CVII. törvény 4. §-ával megállapított szöveg.

288

A 61. § (1) bekezdése a 2018: CVII. törvény 5. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

289

A 61. § (1a) bekezdését a 2018: CVII. törvény 5. § (2) bekezdése iktatta be.

290

A 61. § új (2) bekezdését a 2009: CXLIX. törvény 95. § (6) bekezdése iktatta be, egyidejűleg az eredeti (2) bekezdés számozását (11) bekezdésre változtatva. A 61. § (2) bekezdése a 2016: XVIII. törvény 8. §, a 2016: CXIX. törvény 27. § e) pontja, a 2017: L. törvény 233. § c) pontja szerint módosított szöveg.

291

A 61. § új (3) bekezdését a 2009: CXLIX. törvény 95. § (6) bekezdése iktatta be, egyidejűleg az eredeti (3) bekezdés számozását (12) bekezdésre változtatva. A 61. § (3) bekezdését újonnan a 2018: CXXXV. törvény 25. §-a iktatta be.

292

A 61. § (4) bekezdését a 2009: CXLIX. törvény 95. § (6) bekezdése iktatta be, szövege a 2016: CXIX. törvény 27. § r) pontja szerint módosított szöveg.

293

A 61. § (5) bekezdését a 2009: CXLIX. törvény 95. § (6) bekezdése iktatta be, nyitó szövegrésze a 2016: CXIX. törvény 27. § e) pontja szerint módosított szöveg.

294

A 61. § (5) bekezdés a) pontja a 2011: CLXXII. törvény 55. § h) pontja, a 2017: L. törvény 234. § e) pontja szerint módosított szöveg.

295

A 61. § (6) bekezdését a 2009: CXLIX. törvény 95. § (6) bekezdése iktatta be, nyitó szövegrésze a 2016: CXIX. törvény 27. § e) pontja szerint módosított szöveg.

296

A 61. § (7) bekezdését a 2009: CXLIX. törvény 95. § (6) bekezdése iktatta be, szövege a 2017: CXCVII. törvény 192. §-ával megállapított szöveg.

297

A 61. § (8) bekezdését a 2009: CXLIX. törvény 95. § (6) bekezdése iktatta be, szövege a 2016: CXIX. törvény 27. § e) pontja szerint módosított szöveg.

298

A 61. § eredeti (2) bekezdésének számozását (11) bekezdésre változtatta a 2009: CXLIX. törvény 95. § (6) bekezdése.

299

A 61. § eredeti (3) bekezdésének számozását (12) bekezdésre változtatta a 2009: CXLIX. törvény 95. § (6) bekezdése.

300

A 61. § (12) bekezdés b) pontja a 2011: CLXXII. törvény 46. § (1) bekezdésével megállapított, a 2018: CXXXV. törvény 47. § f) pontja szerint módosított szöveg.

301

A 61. § (12) bekezdés c) pontját a 2011: CLXXII. törvény 46. § (2) bekezdése iktatta be. E módosító törvény 58. § (4) bekezdése alapján rendelkezéseit a 2012. január 1. után megindult olimpiai járadékkal kapcsolatos eljárásokban kell alkalmazni.

302

A 61/A. §-t a 2009: LVI. törvény 309. § (2) bekezdése iktatta be. E módosító törvény 428. §-a alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

303

A 61/A. § (1) bekezdése a 2018: CVII. törvény 7. §-ával megállapított szöveg.

304

A 61/A. § (2) bekezdését a 2016: CXXI. törvény 42. §-a hatályon kívül helyezte.

305

A 62. § a 2011: LIV. törvény 2. §-ával megállapított szöveg.

306

A 62. § (1) bekezdése a 2013: CCXXXVI. törvény 62. § (7) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

307

A 62. § (2) bekezdése a 2018: CVII. törvény 6. §-ával megállapított szöveg.

308

A 62. § (3) bekezdése a 2011: CLXXII. törvény 55. § j) pontja, a 2016: CXIX. törvény 27. § r) pontja szerint módosított szöveg.

310

A 62. § (5) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 193. §-ával megállapított szöveg.

311

A 62. § (6) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 193. §-ával megállapított szöveg.

312

A 62. § (7) bekezdése a 2016: CXIX. törvény 27. § e) pontja szerint módosított szöveg.

313

A 62/A. §-t megelőző alcímet a 2016: II. törvény 6. §-a iktatta be.

314

A 62/A. §-t a 2016: II. törvény 6. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte e módosító törvény 8. §-a.

315

A 62/B. §-t a 2016: II. törvény 6. §-a iktatta be.

316

A 62/C. §-t a 2016: II. törvény 6. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte e módosító törvény 8. §-a.

317

A 63. § (3) bekezdése a 2018: CXXXV. törvény 26. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

318

A 63. § (3a) bekezdését a 2011: CIV. törvény 7. § (2) bekezdése iktatta be.

319

A 63. § (3b) bekezdését a 2018: CXXXV. törvény 26. § (2) bekezdése iktatta be.

320

A 63. § (5) bekezdését a 2011: CLXXII. törvény 47. §-a iktatta be, a 2016: CXIX. törvény 28. § j) pontja hatályon kívül helyezte.

321

A 64. § a 2011: CLXXII. törvény 48. §-ával megállapított szöveg.

322

A 64. § (1) bekezdése a 2018: XLVI. törvény 5. §-ával megállapított szöveg.

323

A 64. § (2) bekezdése a 2018: CXXXV. törvény 27. §-ával megállapított szöveg.

324

A 64. § (6) bekezdését a 2012: CCII. törvény 7. §-a iktatta be.

325

A 65. § (1) bekezdését a 2009: CXLIX. törvény 96. §-a hatályon kívül helyezte, újonnan a 2011: CLXXII. törvény 49. § (1) bekezdése iktatta be.

326

A 65. § (3) bekezdését a 2011: CIV. törvény 8. §-a iktatta be, szövege a 2018: CXXXV. törvény 28. §-ával megállapított szöveg.

327

A 65. § (4) bekezdését a 2011: CLXXII. törvény 49. § (2) bekezdése iktatta be.

328

A 65. § (5) bekezdését a 2014: CI. törvény 57. §-a iktatta be.

329

A 65. § (6) bekezdését a 2014: CI. törvény 57. §-a iktatta be.

330

A 66. § (2) bekezdése a 2011: CIV. törvény 9. §-ával megállapított szöveg.

331

A 67. § (5) bekezdése a 2016: CXIX. törvény 27. § s) pontja szerint módosított szöveg.

332

A 68. § (1) bekezdése a 2018: CXXXV. törvény 29. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

333

A 68. § (3) bekezdése a 2011: CIV. törvény 10. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

334

A 68. § (3a) bekezdését a 2017: CLXXX. törvény 7. §-a iktatta be.

335

A 68. § (4) bekezdése a 2009: LXXXIV. törvény 28. §-ával megállapított szöveg.

336

A 68. § (4a) bekezdését a 2011: CIV. törvény 10. § (3) bekezdése iktatta be, szövege a 2011: CLXXII. törvény 50. §-ával megállapított szöveg.

337

A 68. § (5) bekezdése a 2009: LXXXIV. törvény 28. §-ával megállapított szöveg.

338

A 68. § (6) bekezdése a 2009: LXXXIV. törvény 28. §-ával megállapított szöveg.

339

A 68. § (7) bekezdését a 2009: LXXXIV. törvény 28. §-a iktatta be, szövege a 2011: CIV. törvény 10. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

340

A 68. § (8) bekezdését a 2009: LXXXIV. törvény 28. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2011: CIV. törvény 26. § (2) bekezdés a) pontja.

341

A 68. § (9) bekezdését a 2011: CIV. törvény 10. § (5) bekezdése iktatta be, szövege a 2018: CXXXV. törvény 29. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

342

A 68. § (10) bekezdését a 2011: CIV. törvény 10. § (5) bekezdése iktatta be.

343

A 68. § (11) bekezdését a 2011: CIV. törvény 10. § (5) bekezdése iktatta be.

344

A 68/A. §-t a 2009: LXXXIV. törvény 29. §-a iktatta be.

345

A 68/A. § (1) bekezdése a 2018: CXXXV. törvény 30. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

346

A 68/A. § (3) bekezdése a 2011: CIV. törvény 11. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

347

A 68/A. § (3a) bekezdését a 2011: CIV. törvény 11. § (3) bekezdése iktatta be.

348

A 68/A. § (3a) bekezdés e) pontja a 2018: CXXXV. törvény 30. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

349

A 68/A. § (4) bekezdése a 2011: CIV. törvény 11. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

350

A 68/A. § (4a) bekezdését a 2011: CIV. törvény 11. § (5) bekezdése iktatta be.

351

A 68/A. § (4b) bekezdését a 2011: CIV. törvény 11. § (5) bekezdése iktatta be.

352

A 68/A. § (4c) bekezdését a 2011: CIV. törvény 11. § (5) bekezdése iktatta be.

353

A 68/A. § (4d) bekezdését a 2011: CIV. törvény 11. § (5) bekezdése iktatta be.

354

A 69. § a 2011: CIV. törvény 12. §-ával megállapított szöveg.

355

A 69/A. §-t a 2011: CIV. törvény 13. §-a iktatta be.

356

A 69/A. § (6) bekezdése a 2012: CCXXIII. törvény 291. § (1) bekezdésével megállapított, a 2018: CXXXV. törvény 47. § g) pontja szerint módosított szöveg.

357

Az „A közreműködő” alcímet (69/B. §) a 2018: CXXXV. törvény 31. §-a iktatta be.

358

A 70. § (2) bekezdése a 2011: CIV. törvény 14. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

359

A 70. § (3) bekezdése a 2018: CXXXV. törvény 32. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

360

A 70. § (4) bekezdése a 2009: LXXXIV. törvény 30. §-ával megállapított szöveg.

361

A 70. § (5) bekezdése a 2011: CIV. törvény 14. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

362

A 70. § (5) bekezdés a) pontja a 2018: CXXXV. törvény 32. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

363

A 70. § (6) bekezdése a 2011: CIV. törvény 14. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

364

A 71. § (1) bekezdés a) pontja a 2018: CXXXV. törvény 33. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

365

A 71. § (1) bekezdés f) pontját a 2011: CIV. törvény 15. § (1) bekezdése iktatta be.

366

A 71. § (1) bekezdés g) pontját a 2011: CIV. törvény 15. § (1) bekezdése iktatta be.

367

A 71. § (1) bekezdés h) pontját a 2018: CXXXV. törvény 33. § (2) bekezdése iktatta be.

368

A 71. § (2) bekezdése a 2011: CLXXII. törvény 51. §-ával megállapított szöveg.

369

A 71. § (3) bekezdése a 2018: CXXXV. törvény 33. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

370

A 71. § (4) bekezdése a 2009: LXXXIV. törvény 31. §-ával megállapított szöveg.

371

A 71. § (4a) bekezdését a 2011: CIV. törvény 15. § (3) bekezdése iktatta be.

372

A 71. § (5) bekezdését a 2009: LXXXIV. törvény 31. §-a iktatta be, szövege a 2011: CIV. törvény 15. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

373

A 72. § a 2011: CIV. törvény 16. §-ával megállapított szöveg.

374

A 72. § (1) bekezdése a 2018: CXXXV. törvény 34. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

375

A 72. § (2) bekezdése a 2014: XXVII. törvény 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

376

A 72. § (2a) bekezdését a 2018: CXXXV. törvény 34. § (2) bekezdése iktatta be.

377

A 72. § (3) bekezdése a 2014: XXVII. törvény 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

378

A 72. § (5) bekezdése a 2014: XXVII. törvény 1. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

379

A 72/A. §-t a 2009: LXXXIV. törvény 33. §-a iktatta be, szövege a 2014: XXVII. törvény 2. §-ával megállapított szöveg.

380

A 72/A. § (6) bekezdése a 2018: CXXXV. törvény 35. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

381

A 72/A. § (8) bekezdése a 2018: CXXXV. törvény 35. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

382

A 72/B. §-t a 2014: XXVII. törvény 3. §-a iktatta be.

383

A 72/B. § (2) bekezdése a 2018: CXXXV. törvény 36. §-ával megállapított szöveg.

384

A 72/B. § (5) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 194. §-ával megállapított szöveg.

385

A 73. §-t megelőző alcím a 2012: CCXXIII. törvény 291. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

386

A 73. § a 2012: CCXXIII. törvény 291. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

387

A 73. § (1) bekezdése a 2018: CXXXV. törvény 37. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

388

A 73. § (1a) bekezdését a 2018: CXXXV. törvény 37. § (2) bekezdése iktatta be.

389

A 73. § (2) bekezdése a 2018: CXXXV. törvény 47. § h) pontja szerint módosított szöveg.

390

A 73. § (3) bekezdése a 2018: CXXXV. törvény 47. § i) pontja szerint módosított szöveg.

391

A 73. § (5) bekezdése a 2018: CXXXV. törvény 37. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

392

A 73. § (6) bekezdése a 2018: CXXXV. törvény 37. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

393

A 74. § (1) bekezdése a 2018: CXXXV. törvény 38. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

394

A 74. § (2) bekezdése a 2011: CIV. törvény 19. § (1) bekezdésével megállapított, a 2018: CXXXV. törvény 48. § (1) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

395

A 74. § (3) bekezdése a 2018: CXXXV. törvény 38. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

396

A 74. § (5) bekezdése a 2018: CXXXV. törvény 38. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

397

A 74. § (6) bekezdése a 2011: CIV. törvény 19. § (2) bekezdésével megállapított, a 2011: CCVII. törvény 44. §-a szerint módosított szöveg.

398

A 75. §-t a 2011: CIV. törvény 26. § (2) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte.

399

A 76. §-t megelőző alcím a 2011: CIV. törvény 20. §-ával megállapított szöveg.

400

A 76. § a 2013: CCLII. törvény 14. § (12) bekezdésével megállapított szöveg.

401

A 76/A. §-t megelőző alcímet a 2011: CIV. törvény 21. §-a iktatta be.

402

A 76/A. §-t a 2011: CIV. törvény 21. §-a iktatta be.

403

A 76/A. § (1) bekezdése a 2018: CXXXV. törvény 39. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

404

A 76/A. § (2) bekezdése a 2018: CXXXV. törvény 39. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

405

A 76/A. § (2a) bekezdését a 2012: CCXXIII. törvény 291. § (6) bekezdése iktatta be.

406

A 76. § (2a) bekezdés a) pontja a 2018: CXXXV. törvény 47. § j) pontja szerint módosított szöveg.

407

A 76/A. § (2a) bekezdés e) pontját a 2018: CXXXV. törvény 39. § (2) bekezdése iktatta be.

408

A 76. § (3) bekezdés a) pontja a 2018: CXXXV. törvény 47. § j) pontja szerint módosított szöveg.

409

A 76/A. § (3) bekezdés e) pontját a 2018: CXXXV. törvény 39. § (3) bekezdése iktatta be.

410

A 76/A. § (4) bekezdése a 2012: CCXXIII. törvény 291. § (7) bekezdésével megállapított szöveg.

411

A 76. § (4) bekezdés a) pontja a 2018: CXXXV. törvény 47. § j) pontja szerint módosított szöveg.

412

A 76/A. § (4) bekezdés e) pontját a 2018: CXXXV. törvény 39. § (4) bekezdése iktatta be.

413

A 76/A. § (4a) bekezdését a 2013: LXXXIv. törvény 50. §-a iktatta be.

414

A 76/A. § (5) bekezdése a 2018: CXXXV. törvény 39. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.

415

A 76/A. § (6) bekezdés b) pontja a 2018: CXXXV. törvény 39. § (6) bekezdésével megállapított szöveg.

416

A 76/A. § (6a) bekezdését a 2012: CCXXIII. törvény 291. § (10) bekezdése iktatta be.

417

A 76/A. § (7) bekezdése a 2012: XXXI. törvény 37. § 13. pontja szerint módosított szöveg.

418

A X/A. Fejezetet (76/B–76/C. §) a 2013: CCXXXVI. törvény 62. § (5) bekezdése iktatta be. A X/A. fejezet címe a 2018: XL. törvény 23. §-ával megállapított szöveg.

419

A 76/B. § (1) bekezdése a 2017: XXXII. törvény 2. §-ával megállapított szöveg.

420

A 76/B. § (1a) bekezdését a 2018: XL. törvény 24. §-a iktatta be.

421

A 76/B. § (2) bekezdése a 2018: XL. törvény 25. §-a szerint módosított szöveg.

422

A X/B. fejezetet (76/D–76/F. §) a 2016: CXIX. törvény 21. §-a iktatta be.

423

A 76/D. § (1) bekezdése a 2018: CXXXV. törvény 40. §-ával megállapított szöveg.

424

A 76/D. § (3) bekezdése a 2018: XLVI. törvény 10. § a) pontja szerint módosított szöveg.

425

A 76/D. § (5) bekezdését a 2017: XLIV. törvény 28. § (1) bekezdése iktatta be.

426

A 76/E. § a 2018: CXXXV. törvény 41. §-ával megállapított szöveg.

427

A 76/F. § a 2018: CXXXV. törvény 41. §-ával megállapított szöveg.

428

A 76/G. § a 2018: XLVI. törvény 6. §-ával megállapított szöveg.

429

A 77. § a) pontját a 2016: CXIX. törvény 28. § k) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2018: CXXXV. törvény 42. § (1) bekezdése iktatta be.

430

A 77. § g) pontját a 2007: CVI. törvény 58. § (1) bekezdésének m) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2011: CLXXII. törvény 52. § (1) bekezdése iktatta be.

431

A 77. § k) pontja a 2011: CLXXII. törvény 52. § (2) bekezdésével megállapított, a 2016: CXIX. törvény 27. § j) pontja szerint módosított szöveg.

432

A 77. § l) pontját a 2014: CI. törvény 59. §-a hatályon kívül helyezte, újonnan a 2018: CXXXV. törvény 42. § (2) bekezdése iktatta be.

433

A 77. § m) pontja a 2011: CLXXII. törvény 52. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

434

A 77. § m) pont mb) alpontja a 2016: CXIX. törvény 27. § t) pontja szerint módosított szöveg.

435

A 77. § n) pontja a 2018: XLVI. törvény 7. §-ával megállapított szöveg.

436

A 77. § p) pontja a 2011: CLXXII. törvény 52. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

437

A 77. § s) pontját a 2011: CIV. törvény 22. §-a iktatta be.

438

A 77. § t) pontját a 2011: CLXXII. törvény 52. § (5) bekezdése iktatta be.

439

A 77. § u) pontját a 2011: CLXXII. törvény 52. § (6) bekezdése iktatta be, szövege a 2018: CXXXV. törvény 47. § k) pontja szerint módosított szöveg.

440

A 77. § v) pontját a 2016: II. törvény 7. §-a iktatta be.

441

A 77. § w) pontját a 2016: II. törvény 7. §-a iktatta be.

442

A 77. § x) pontját a 2016: CXIX. törvény 22. §-a iktatta be.

443

A 77. § y) pontját a 2016: CXIX. törvény 22. §-a iktatta be.

444

A 77. § z) pontját a 2019: XXIX. törvény 3. §-a iktatta be.

445

A 78. § (2) bekezdését a 2010: LXXXIII. törvény 26. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte, újonnan a 2010: CLXXVI. törvény 3. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2011: CLXXII. törvény 56. § a) pontja.

446

A 78. § (3) bekezdése a 2018: XLVI. törvény 8. §-ával megállapított szöveg.

447

A 78. § (4)–(5) bekezdését a 2011: CLXXII. törvény 56. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

448

A 78. § (6) bekezdését a 2010: LXXXIII. törvény 26. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.

449

A 78. § (8) bekezdését a 2011: CLXXII. törvény 56. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

450

A 78/A. §-t a 2009: CIX. törvény 32. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte e módosító törvény 51. § (7) bekezdés a) pontja, újból beiktatta a 2011: LIV. törvény 3. §-a.

451

A 78/A. § (2) bekezdését a 2011: LXXXII. törvény 7. § (11) bekezdése hatályon kívül helyezte.

452

A 78/B. §-t a 2014: CI. törvény 58. §-a iktatta be.

453

A hatálybalépés időpontja 2015. január 13.

454

A 78/C. §-t a 2016: XVIII. törvény 9. §-a iktatta be.

455

A hatálybalépés időpontja 2016. április 12.

456

A hatálybalépés időpontja 2016. április 12.

457

A hatálybalépés időpontja 2016. április 12.

458

A 78/D. § a 2016: CXIX. törvény 23. §-a iktatta be.

459

A hatálybalépés napja 2016. november 19.

460

A hatálybalépés napja 2016. november 19.

461

A hatálybalépés napja 2016. november 19.

462

A 78/E. §-t a 2016: CXIX. törvény 24. §-a iktatta be.

463

A 78/F. §-t a 2016: CXIX. törvény 25. §-a iktatta be.

464

A 78/G. §-t a 2017: CLXII. törvény 1. §-a iktatta be.

465

A 78/H. §-t a 2017: CLXII. törvény 1. §-a iktatta be.

466

A 78/I. §-t a 2018: XLVI. törvény 9. §-a iktatta be.

467

A hatálybalépés időpontja 2018. július 31.

468

A 78/J. §-t a 2018: CXXXV. törvény 43. §-a iktatta be.

469

A hatálybalépés időpontja 2019. január 1.

470

A 78/K. §-t a 2018: CXXXV. törvény 43. §-a iktatta be.

471

A 78/L. §-t a 2018: CXXXV. törvény 43. §-a iktatta be.

472

A 78/M. §-t a 2018: CVII. törvény 8. §-a iktatta be.

473

A hatálybalépés időpontja 2019. január 1.

474

A hatálybalépés időpontja 2019. január 1.

475

A 78/N. §-t a 2020: XCIV. törvény 3. §-a iktatta be.

476

A hatálybalépés időpontja 2020. július 16.

477

A hatálybalépés időpontja 2020. július 16.

478

A 78/O. §-t a 2020: XCV. törvény 2. §-a iktatta be.

479

A 79. § (1) bekezdése a 2009: LVI. törvény 309. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

480

A 79. § (1) bekezdés a) pontját a 2013: CCXXXVI. törvény 62. § (8) bekezdés b) pontja hatályon kívül helyezte.

483

A 79. § (1) bekezdés b) pont bc) alpontja a 2011: CIV. törvény 26. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

486

A 79. § (1) bekezdés b) pont be) alpontja a 2018: CVII. törvény 9. §-ával megállapított szöveg.

490

A 79. § (1) bekezdés b) pont bh) alpontja a 2011: CLXXII. törvény 55. § m) pontja, a 2018: XLVI. törvény 10. § d) pontja szerint módosított szöveg.

492

A 79. § (1) bekezdés b) pont bi) alpontja a 2011: CLXXII. törvény 53. § (1) bekezdésével megállapított, az 55. § m) pontja szerint módosított szöveg.

493

A 79. § (1) bekezdés b) pont bj) alpontja a 2011: CLXXII. törvény 53. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

495

A 79. § (1) bekezdés b) pont bk) alpontja a 2011: CLXXII. törvény 53. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

496

A 79. § (1) bekezdés b) pont bl) alpontját a 2011: CLXXII. törvény 53. § (1) bekezdése iktatta be.

497

A 79. § (1) bekezdés b) pont bm) alpontját a 2011: CLXXII. törvény 53. § (1) bekezdése iktatta be.

498

A 79. § (1) bekezdés b) pont bn) alpontját a 2016: CXIX. törvény 26. §-a iktatta be.

500

A 79. § (1) bekezdés b) pont bo) alpontját a 2018: CXXXV. törvény 44. § (1) bekezdése iktatta be.

501

A 79. § (1) bekezdés b) pont bp) alpontját a 2018: CXXXV. törvény 44. § (1) bekezdése iktatta be.

503

A 79. § (1) bekezdés b) pont bq) alpontját a 2019: XXIX. törvény 4. §-a iktatta be.

505

A 79. § (1) bekezdés b) pont br) alpontját a 2020: LXXXI. törvény 8. §-a iktatta be.

507

A 79. § (1) bekezdés b) pont bs) alpontját a 2020: LXXXI. törvény 8. §-a iktatta be.

509

A 79. § (2) bekezdés nyitó szövegrésze a 2013: CCXXXVI. törvény 62. § (7) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

510

A 79. § (2) bekezdés a) pontját a 2016: LXVII. törvény 177. §-a hatályon kívül helyezte.

511

A 79. § (2) bekezdés b) pontját a 2004: CXX. törvény 37. § (4) bekezdés b) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2011: CLXXII. törvény 53. § (2) bekezdése iktatta be.

512

A 79. § (2) bekezdés c) pontját a 2011: CLXXII. törvény 53. § (3) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2018: CXXXV. törvény 48. § (2) bekezdés b) pontja.

513

A 79. § (3) bekezdését a 2012: CXCVI. törvény 10. §-a hatályon kívül helyezte.

514

A 79. § (4) bekezdése a 2019: CXII. törvény 46. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

516

A 79. § (5) bekezdését a 2009: LXXXIV. törvény 35. §-a iktatta be.

517

A 79. § (6) bekezdését a 2011: LXXXII. törvény 7. § (10) bekezdése iktatta be, szövege a 2013: CCXXXVI. törvény 62. § (7) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

519

A 79. § (7) bekezdését a 2019: CXII. törvény 46. § (3) bekezdése iktatta be.

520

A 80. §-t megelőző alcímet a 2007: LXXXII. törvény 2. §-ának 656. pontja hatályon kívül helyezte. A 80. §-t a 2011: CLXXII. törvény 54. §-a iktatta be.

521

A 81. §-t a 2017: XLIV. törvény 28. § (2) bekezdése iktatta be.

522

A 82. §-t a 2018: CXXXV. törvény 45. §-a iktatta be.

523

Az 1. melléklet a 2018: XL. törvény 26. §-ával megállapított, a 2018: CXXXV. törvény 46. §-a szerint módosított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére