• Tartalom

2004. évi CVII. törvény

2004. évi CVII. törvény

a települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról1

2009.11.01.

Az Országgyűlés a települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásainak (a továbbiakban: többcélú kistérségi társulás) intézményesítése, a kistérségek összehangolt fejlesztésének előmozdítása, az önkormányzati közszolgáltatások színvonalának kiegyenlített emelése érdekében az alábbi törvényt alkotja:

1. § (1) A kistérségben – kivéve a fővárost és azt a kistérséget, amelyben egy település alkot egy kistérséget – működő települési önkormányzatok képviselő-testületei (a továbbiakban: képviselő-testület) a kistérségi együttműködés hosszú távú biztosítására írásbeli megállapodással (a továbbiakban: többcélú kistérségi társulási megállapodás) a kistérségben egy többcélú kistérségi társulást alakíthatnak. A többcélú kistérségi társulás részt vehet a kistérség területének összehangolt fejlesztésében (különösen: fejlesztési tervek, programok, pályázatok készítésében, megvalósításában) és a településfejlesztés összehangolásában, vállalhatja kistérségi közszolgáltatások biztosítását, fejlesztését és szervezését, valamint intézmények fenntartását. E törvény alkalmazásában kistérségen a törvény mellékletében megjelölt kistérséget kell érteni.

(2) A többcélú kistérségi társulás létrehozásához szükséges, hogy

a) a többcélú kistérségi társulási megállapodást a kistérségbe tartozó települések képviselő-testületeinek több mint a fele, de legalább két képviselő-testület, míg a területfejlesztési feladatok vállalása esetén a kistérségbe tartozó települések képviselő-testületeinek mindegyike (a továbbiakban: a társulás tagja) jóváhagyja;

b) a többcélú kistérségi társulási megállapodást jóváhagyó települések együttes lakosságszáma meghaladja a kistérség lakosságszámának 60%-át, illetve 50%-át, ha a társulás tagjainak száma eléri a kistérségbe tartozó települések számának 60%-át;

c)2 megalakulását követően a kincstár nyilvántartásba vegye.

(3) A többcélú kistérségi társulási megállapodást a társulás tagjai módosíthatják, törvényben meghatározottak szerint módosítják, illetve a helyi önkormányzati általános választásokat követő hat hónapon belül felülvizsgálják.

(4) A többcélú kistérségi társuláshoz csatlakozni bármikor, abból kiválni törvényben meghatározott esetben, illetve naptári év utolsó napjával lehet.

(5) A kiválásról szóló – minősített többséggel hozott – döntést a települési önkormányzat képviselő-testülete hat hónappal korábban köteles meghozni, és azt a társulás tagjaival közölni.

(6) A társulás tagjainak több mint a fele minősített többséggel hozott határozatával a naptári év utolsó napjával a többcélú kistérségi társulásból kizárhatja a társulás azon tagját, amely a megállapodásban meghatározott kötelezettségének ismételt felhívásra határidőben nem tett eleget.

(7) A többcélú kistérségi társulás jogi személy. Gazdálkodására a költségvetési szervek működésére vonatkozó szabályokat kell alkalmazni.

(8) A többcélú kistérségi társulás megszűnik, amennyiben tagjainak száma a (2) bekezdés a) pontjában meghatározott szám alá csökken, illetve az általuk képviselt települések lakosságszáma nem éri el a (2) bekezdés b) pontjában meghatározott arányt.

(9) A társulásban részt vevő képviselő-testületek mindegyikének minősített többséggel hozott döntése szükséges:

a) a többcélú kistérségi társulási megállapodás jóváhagyásához;

b) a többcélú kistérségi társulási megállapodás módosításához;

c) a többcélú kistérségi társulás megszüntetéséhez;

d) a többcélú kistérségi társuláshoz történő csatlakozáshoz való hozzájáruláshoz.

2. § (1) A többcélú kistérségi társulás jogszabályban meghatározott feltételek szerint gondoskodhat az alábbi feladatkörbe tartozó közszolgáltatások biztosításához kapcsolódó és térségi együttműködést igénylő egyes feladat- és hatáskörök ellátásáról:

a) oktatás és nevelés;

b) szociális ellátás;

c) egészségügyi ellátás;

d) család-, gyermek- és ifjúságvédelem;

e) közművelődési, közgyűjteményi tevékenység;

f) helyi közlekedés, helyi közútfenntartás;

g) ingatlan- és vagyongazdálkodás;

h) ivóvízellátás, vízgazdálkodás, vízkárelhárítás, valamint bel- és csapadékvíz-elvezetés;

i) kommunális szolgáltatások és energiaellátás;

j) környezet- és természetvédelem, valamint hulladékkezelés;

k) szennyvíztisztítás és -elvezetés;

l) területrendezés;

m) esélyegyenlőségi program megvalósítása;

n) foglalkoztatás;

o) gazdaság- és turizmusfejlesztés, valamint idegenforgalom;

p) állat- és növényegészségügy;

q) belső ellenőrzés;

r) területfejlesztés.

(2)3 Amennyiben a többcélú kistérségi társulás legalább az (1) bekezdés a), b), c) és r) pontokban meghatározott feladatkörbe tartozó egyes feladat- és hatáskörök ellátásáról gondoskodik, akkor ezekhez a központi költségvetés az éves költségvetési törvényben ösztönző támogatást biztosít.

(3) A kistérségi társulás által ellátható feladatok megvalósításának szakmai minimum követelményeit az ágazati törvények határozzák meg.

3. § (1) A többcélú kistérségi társulási megállapodás tartalmazza:

a) a többcélú kistérségi társulás nevét, székhelyét és lakosságszámát;

b) a többcélú kistérségi társulás tagjainak nevét, székhelyét és lakosságszámát;

c) a társulás tagjai által a többcélú kistérségi társulásra átruházott feladat- és hatásköröket;

d) a – meglévő vagy tervezett – közös fenntartású intézmények megjelölését, amelyek biztosítják a többcélú kistérségi társulás által ellátott önkormányzati közszolgáltatásokat;

e) a társulási tanács tagjait megillető szavazatot;

f) a társulási tanács szervezetére és működésére vonatkozó szabályokat;

g) a költségek viselésének arányát és teljesítésének feltételeit;

h)4 az önkormányzatok vállalt pénzügyi hozzájárulása nem teljesítése esetén irányadó eljárást (a társulás döntésétől függően a társulás tagjai részéről a pénzforgalmi szolgáltatójuknak adott, a beszedési megbízás teljesítésére vonatkozó hozzájárulását, felhatalmazó nyilatkozatát, amely alapján a társulás beszedési megbízást nyújthat be a pénzforgalmi szolgáltatóhoz);

i)5 a társulási tanács működésével kapcsolatos hivatali teendők ellátásának a módját, elkülönült munkaszervezet létrehozása esetén annak szervezetét, a munkáltatói jogok gyakorlásának rendjét;

j)6 intézmény, más szervezet közös alapítása esetén az alapítói jogok gyakorlására vonatkozó részletes rendelkezéseket;

k)7 a többcélú kistérségi társulás gazdálkodására és beszámolási kötelezettségére vonatkozó rendelkezéseket;

l)8 a többcélú kistérségi társulás tevékenysége és gazdálkodása ellenőrzésének a rendjét;

m)9 a többcélú kistérségi társulás vagyonát és a vagyonátadás feltételeit, a tulajdonosi jogok és kötelezettségek gyakorlásának rendjét.

(2) A társulási megállapodás tartalmazhatja:

a) azt, hogy a többcélú kistérségi társulás egyes feladatainak ellátását a többcélú kistérségi társulás székhely településének önkormányzata vagy a társulás más tagja biztosítja saját intézménye útján, ha az érintett önkormányzat képviselő-testülete a többcélú kistérségi társulással külön megállapodást köt;

b) azt, hogy a többcélú kistérségi társulás nem minden tagja számára biztosítja egyes feladat- és hatáskörök közös ellátását;

c) azt, hogy a többcélú kistérségi társulás gondoskodik a tagjai által fenntartott, azonos típusú intézmények gazdálkodásának biztosításáról;

d) társszékhely(ek) megjelölését, amely(ek) elláthatja(ják) a többcélú kistérségi társulás egyes feladatait;

e) a helyi adókból származó bevétel megosztásának módját;

f) a társulási tanács elnökségének feladatait;

g) a lakosság önszerveződő közösségei tájékoztatásának módját, valamint az együttműködés rendjét;

h) a megyei önkormányzattal, a területfejlesztési tanácsokkal való együttműködés, kapcsolattartás rendjét;

i) a társulási tanács és a társulás tagjai, valamint más települési önkormányzatok képviselő-testületei közötti kapcsolat rendszerét, a kölcsönös tájékoztatás, a döntés-előkészítés menetét, az egyes képviselő-testületeket megillető kezdeményezési jogot;

j) azt, hogy a többcélú kistérségi társulás keretében több intézményi társulás működik;

k) azt, amiben a társulás tagjai megállapodnak.

4. § (1) A többcélú kistérségi társulás feladat- és hatásköreinek ellátása érdekében költségvetési intézményt, gazdálkodó szervezetet alapíthat, kinevezi vezetőiket. A többcélú kistérségi társulás olyan vállalkozásban vehet részt, amelyben felelőssége nem haladja meg vagyoni hozzájárulásának mértékét.

(2) A többcélú kistérségi társulás egyes közszolgáltatásokat – külön megállapodás alapján – más társulással, illetve helyi önkormányzattal együtt közösen biztosíthat, közös fejlesztéseket, beruházásokat valósíthatnak meg.

(3) A többcélú kistérségi társulás költségvetését a társulási tanács önállóan, költségvetési határozatban állapítja meg. A társulási tanács munkaszervezete [10. § (1) bekezdés] útján gondoskodik a többcélú kistérségi társulás költségvetésének végrehajtásáról.

(4) A többcélú kistérségi társulás működési költségeihez – a többcélú kistérségi társulási megállapodás eltérő rendelkezése hiányában – a társulás tagjai az általuk képviselt települések lakosságszámának arányában hozzájárulnak.

(5) A többcélú kistérségi társulás saját vagyonnal rendelkezhet, amelynek szaporulata a többcélú kistérségi társulást illeti meg.

(6) A többcélú kistérségi társulás megszűnése esetén a vagyonát – eltérő megállapodás hiányában – a társulás tagjai között kell felosztani. A vagyonmegosztás módját a társulási megállapodás rögzíti.

(7) A többcélú kistérségi társulásból történő kiválás, kizárás esetén a társulás tagja által a többcélú kistérségi társulásba bevitt vagyonnal el kell számolni. Annak kiadására a társulás tagja csak abban az esetben tarthat igényt, ha az nem veszélyezteti a többcélú kistérségi társulás feladatának ellátását, ebben az esetben a társulás volt tagját a többcélú kistérségi társulással kötött szerződés alapján használati díj illeti meg.

5. § (1) A többcélú kistérségi társulás döntést hozó szerve a társulási tanács. A társulási tanács gyakorolja a többcélú kistérségi társulási megállapodásban meghatározott feladat- és hatásköröket.

(2) A társulási tanácsot a társulás tagjainak polgármesterei alkotják. A polgármester helyettesítésének rendjéről a képviselő-testület rendelkezik. A társulási tanács alakuló ülését a többcélú kistérségi társulás székhely települése önkormányzatának polgármestere hívja össze. A társulási tanács alakuló ülésén mondja ki a többcélú kistérségi társulás megalakulását.

(3) A társulási tanács alakuló ülésén titkos szavazással tagjai sorából elnököt választ, az elnök helyettesítésére, munkájának segítésére elnökhelyettes(eke)t választhat, meghatározza a helyettesítés rendjét. Az elnök személyére a társulási tanács bármely tagja javaslatot tehet. A jelöltté váláshoz – amennyiben a társulási tanács tagjainak száma a huszonötöt meghaladja – a jelen lévő tagok legalább egynegyedének szavazata szükséges. Az elnökhelyettes(ek) személyére az elnök tesz javaslatot.

6. § (1) A társulási tanács minden tagja – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – egy szavazattal rendelkezik.

(2) A társulás tagjai a többcélú kistérségi társulási megállapodásban rögzíthetik, hogy a társulási tanács tagjai a település lakosságszáma vagy a költségvetési hozzájárulás arányában rendelkeznek szavazati joggal.

(3) A társulási tanács tagjai évente legalább két alkalommal beszámolnak képviselő-testületeiknek a társulási tanácsban végzett tevékenységükről.

(4) A társulási tanács tagjai a települési önkormányzat képviselő-testülete által tartott közmeghallgatáson tájékoztathatják a lakosságot a többcélú kistérségi társulás tevékenységéről. A többcélú kistérségi társulási megállapodás a tájékoztatás és az együttműködés egyéb formáit is meghatározhatja.

7. § (1) A társulási tanács döntését ülésén, határozattal hozza.

(2) A társulási tanács ülését az elnök, akadályoztatása esetén az elnökhelyettes, illetőleg a társulási tanács helyettesítéssel megbízott tagja hívja össze és vezeti.

(3) A társulási tanács ülését össze kell hívni:

a) szükség szerint, de évente legalább négy alkalommal;

b) a többcélú kistérségi társulási megállapodásban vagy a társulási tanács által meghatározott esetben;

c) a társulás tagjai egynegyedének – napirendet tartalmazó – indítványára, annak kézhezvételétől számított tizenöt napon belül;

d)10 a közigazgatási hivatal kezdeményezésére, annak kézhezvételétől számított tizenöt napon belül.

(4) A társulási tanács ülése nyilvános.

(5) A társulási tanács

a) zárt ülést tart választás, kinevezés, felmentés, vezetői megbízatás adása, illetőleg visszavonása, fegyelmi eljárás megindítása, fegyelmi büntetés kiszabása és állásfoglalást igénylő személyi ügy tárgyalásakor, ha az érintett a nyilvános tárgyalásba nem egyezik bele, továbbá önkormányzati hatósági ügy tárgyalásakor;

b) zárt ülést rendelhet el a vagyonával való rendelkezés és az általa kiírt pályázat tárgyalásakor, ha a nyilvános tárgyalás üzleti érdeket sértene.

(6)11 A társulási tanács üléséről jegyzőkönyvet kell készíteni, melyre a képviselő-testület üléséről készített jegyzőkönyvre vonatkozó szabályokat kell alkalmazni azzal, hogy a jegyzőkönyvet az elnök és a társulási tanács által felhatalmazott tag írja alá. A jegyzőkönyvet a társulási tanács elnöke az ülést követő tizenöt napon belül megküldi a közigazgatási hivatalnak és a társulás tagjainak.

8. § (1) A társulási tanács akkor határozatképes, ha ülésén a társulási megállapodásban meghatározott számú, de legalább a szavazatok több mint felével rendelkező tag jelen van és a jelen lévő tagok által képviselt települések lakosságszáma meghaladja a többcélú kistérségi társulást alkotó települések lakosságszámának egyharmadát. A javaslat elfogadásához a megállapodásban meghatározott számú, de legalább annyi tag igen szavazata szükséges, amely meghaladja a jelen lévő tagok szavazatainak a felét és az általuk képviselt települések lakosságszámának egyharmadát.

(2) Minősített többség szükséges:

a) a kistérség fejlesztését szolgáló – pénzügyi hozzájárulást igénylő – pályázat benyújtásához, az ahhoz szükséges települési hozzájárulás meghatározásához;

b) a 7. § (5) bekezdésének b) pontja szerinti zárt ülés elrendeléséhez;

c) a hatáskörébe utalt választás, kinevezés, felmentés, vezetői megbízatás adása, illetőleg visszavonása, fegyelmi eljárás megindítása, fegyelmi büntetés kiszabása; és

d) abban az ügyben, amit a szervezeti és működési szabályzat meghatároz.

(3) A minősített többséghez a társulási megállapodásban meghatározott számú, de legalább annyi tag igen szavazata szükséges, amely eléri a jelen lévő tagok szavazatainak kétharmadát és az általuk képviselt települések lakosságszámának a felét.

9. § (1) Azokban a kistérségekben, amelyekben a társulás tagjainak száma meghaladja a huszonötöt, a társulási tanács tagjai sorából legalább öt-, de legfeljebb kilenctagú elnökséget választhat. Az elnökség előkészíti a társulási tanács döntéseit, összehangolja a bizottságok munkáját és a munkaszervezet vezetőjén keresztül irányítja a többcélú kistérségi társulás munkaszervezetét.

(2) Az elnökség működésére, a társulási tanácsnak történő beszámolásának rendjére vonatkozó rendelkezéseket a társulási tanács szervezeti és működési szabályzata tartalmazza.

10. § (1) A társulási tanács döntéseinek előkészítését és feladatainak végrehajtását a többcélú kistérségi társulás székhely települése önkormányzata képviselő-testületének hivatala, vagy – a többcélú kistérségi társulási megállapodásban meghatározottak szerint – a társulási tanács költségvetési szervként létrehozott elkülönült munkaszervezete (a továbbiakban együtt: munkaszervezet) közreműködésével látja el.

(2) A munkaszervezet keretében – külön jogszabályban meghatározott feltételek szerint, a szükséges pénzügyi fedezet biztosítása mellett – működhetnek a minisztériumoknak, valamint területi szerveiknek a kistérségben feladatot ellátó munkatársai.

11. § (1) A többcélú kistérségi társulás szervezeti és működési szabályzatát – a társulási megállapodásban meghatározott keretek között – a társulási tanács fogadja el a megalakulását követő három hónapon belül.

(2) A társulási tanács döntései előkészítésére, végrehajtásának szervezésére bizottságokat hozhat létre a társulási tanács tagjaiból, illetve a kistérség területén működő gazdasági szervek, továbbá a lakosság önszerveződő közösségeinek képviselőiből. A bizottság tagjainak számát, összetételét és működésének rendjét a társulási tanács határozza meg, a bizottság elnöke a társulási tanács tagja lehet. Az elnök a bizottság javaslatáról, intézkedéséről a társulási tanács elnökét írásban tájékoztatja.

(3) A társulási tanács a többcélú kistérségi társulás tevékenységének és gazdálkodásának ellenőrzése céljából pénzügyi bizottságot hoz létre. A pénzügyi bizottság elnökét és tagjai több mint a felét a társulási tanács tagjai közül kell választani.

12. § (1)12 A többcélú kistérségi társulási megállapodást a többcélú kistérségi társulás megalakulását követő tizenöt napon belül a társulási tanács elnöke megküldi a közigazgatási hivatalnak, aki arra tizenöt napon belül törvényességi észrevételt tehet.

(2)13 A közigazgatási hivatal törvényességi ellenőrzési jogkörében vizsgálja, hogy a többcélú kistérségi társulás döntése, szervezete, működése és döntéshozatali eljárása megfelel-e a jogszabályoknak, a többcélú kistérségi társulási megállapodásban, valamint a társulási tanács szervezeti és működési szabályzatában foglaltaknak. A közigazgatási hivatal összehívja a társulási tanács ülését, ha a 7. § (3) bekezdés c) pontja szerint tett indítványnak a társulási tanács elnöke tizenöt napon belül nem tesz eleget.

(3) A többcélú kistérségi társulás gazdálkodását (ideértve az Európai Unió által nyújtott és egyéb nemzetközi támogatások, valamint az ehhez kapcsolódó költségvetésből nyújtott támogatások felhasználását) az Állami Számvevőszék ellenőrzi.

(4)14 Az európai uniós és költségvetési támogatások felhasználását az Európai Számvevőszék és az Európai Bizottság illetékes szervezetei, a Kormány által kijelölt szerv, a fejezetek ellenőrzési szervezetei, a kincstár, illetve az európai uniós támogatások irányító hatóságai és a kifizető hatóság képviselői is ellenőrzik.

13. § (1)15 A törvény mellékletében megjelölt kistérségi lehatárolás megváltoztatását a helyi önkormányzatokért felelős miniszter útján az érintett képviselő-testület(ek) az önkormányzati általános választásokat követő hat hónapon belül – a társulási tanács, a megyei területfejlesztési tanács véleményének csatolásával – kezdeményezheti(k). A kezdeményezést a helyi önkormányzatokért felelős miniszter a Kormányhoz nyújtja be.

(2) E törvény alkalmazása során a költségvetési törvényben meghatározott normatív támogatásoknál figyelembe vett lakosságszám az irányadó.

13/A. §16

14. § (1) E törvény – a (2) bekezdésben meghatározott kivétellel – a kihirdetését követő hónap 1-jén lép hatályba.

(2) E törvény 2. § (2) bekezdése 2005. január 1-jén lép hatályba.

(3)–(16)17

Melléklet a 2004. évi CVII. törvényhez18



A kistérségek, a kistérségekbe tartozó települések és a kistérségek székhelye

Megye

Kistérség név

Település

Kistérség székhely

 

Budapest

Budapest

Budapest

Bács-Kiskun

 

 

 

 

Bajai

Bácsbokod

Baja

 

 

Bácsborsód

 

 

 

Bácsszentgyörgy

 

 

 

Baja

 

 

 

Bátmonostor

 

 

 

Csátalja

 

 

 

Csávoly

 

 

 

Dávod

 

 

 

Dunafalva

 

 

 

Érsekcsanád

 

 

 

Érsekhalma

 

 

 

Felsőszentiván

 

 

 

Gara

 

 

 

Hercegszántó

 

 

 

Nagybaracska

 

 

 

Nemesnádudvar

 

 

 

Rém

 

 

 

Sükösd

 

 

 

Szeremle

 

 

 

Vaskút

 

 

Bácsalmási

Bácsalmás

Bácsalmás

 

 

Bácsszőlős

 

 

 

Csikéria

 

 

 

Katymár

 

 

 

Kunbaja

 

 

 

Madaras

 

 

 

Mátételke

 

 

 

Tataháza

 

 

Kalocsai

Bátya

Kalocsa

 

 

Drágszél

 

 

 

Dunapataj

 

 

 

Dunaszentbenedek

 

 

 

Dunatetétlen

 

 

 

Dusnok

 

 

 

Fajsz

 

 

 

Foktő

 

 

 

Géderlak

 

 

 

Hajós

 

 

 

Harta

 

 

 

Homokmégy

 

 

 

Kalocsa

 

 

 

Miske

 

 

 

Ordas

 

 

 

Öregcsertő

 

 

 

Solt

 

 

 

Szakmár

 

 

 

Újtelek

 

 

 

Uszód

 

 

Kecskeméti

Ágasegyháza

Kecskemét

 

 

Ballószög

 

 

 

Felsőlajos

 

 

 

Fülöpháza

 

 

 

Helvécia

 

 

 

Jakabszállás

 

 

 

Kecskemét

 

 

 

Kerekegyháza

 

 

 

Kunbaracs

 

 

 

Ladánybene

 

 

 

Lajosmizse

 

 

 

Lakitelek

 

 

 

Nyárlőrinc

 

 

 

Orgovány

 

 

 

Szentkirály

 

 

 

Tiszakécske

 

 

 

Tiszaug

 

 

 

Városföld

 

 

Kiskőrösi

Akasztó

Kiskőrös

 

 

Bócsa

 

 

 

Császártöltés

 

 

 

Csengőd

 

 

 

Fülöpszállás

 

 

 

Imrehegy

 

 

 

Izsák

 

 

 

Kaskantyú

 

 

 

Kecel

 

 

 

Kiskőrös

 

 

 

Páhi

 

 

 

Soltszentimre

 

 

 

Soltvadkert

 

 

 

Tabdi

 

 

 

Tázlár

 

 

Kiskunfélegyházai

Bugac

Kiskunfélegyháza

 

 

Bugacpusztaháza

 

 

 

Fülöpjakab

 

 

 

Gátér

 

 

 

Kiskunfélegyháza

 

 

 

Kunszállás

 

 

 

Pálmonostora

 

 

 

Petőfiszállás

 

 

 

Tiszaalpár

 

 

Kiskunhalasi

Balotaszállás

Kiskunhalas

 

 

Harkakötöny

 

 

 

Kelebia

 

 

 

Kiskunhalas

 

 

 

Kisszállás

 

 

 

Kunfehértó

 

 

 

Pirtó

 

 

 

Tompa

 

 

 

Zsana

 

 

Kiskunmajsai

Csólyospálos

Kiskunmajsa

 

 

Jászszentlászló

 

 

 

Kiskunmajsa

 

 

 

Kömpöc

 

 

 

Móricgát

 

 

 

Szank

 

 

Kunszentmiklósi

Apostag

Kunszentmiklós

 

 

Dunaegyháza

 

 

 

Dunavecse

 

 

 

Kunadacs

 

 

 

Kunpeszér

 

 

 

Kunszentmiklós

 

 

 

Szabadszállás

 

 

 

Szalkszentmárton

 

 

 

Tass

 

 

 

Újsolt

 

 

Jánoshalmai

Borota

Jánoshalma

 

 

Jánoshalma

 

 

 

Kéleshalom

 

 

 

Mélykút

 

Baranya

 

 

 

 

Komlói

Bodolyabér

Komló

 

 

Egyházaskozár

 

 

 

Hegyhátmaróc

 

 

 

Hosszúhetény

 

 

 

Kárász

 

 

 

Komló

 

 

 

Köblény

 

 

 

Liget

 

 

 

Magyaregregy

 

 

 

Magyarhertelend

 

 

 

Magyarszék

 

 

 

Mánfa

 

 

 

Máza

 

 

 

Mecsekpölöske

 

 

 

Szalatnak

 

 

 

Szárász

 

 

 

Szászvár

 

 

 

Tófű

 

 

 

Vékény

 

 

Mohácsi

Babarc

Mohács

 

 

Bár

 

 

 

Belvárdgyula

 

 

 

Bezedek

 

 

 

Bóly

 

 

 

Borjád

 

 

 

Dunaszekcső

 

 

 

Erdősmárok

 

 

 

Feked

 

 

 

Geresdlak

 

 

 

Görcsönydoboka

 

 

 

Hásságy

 

 

 

Himesháza

 

 

 

Homorúd

 

 

 

Ivándárda

 

 

 

Kisbudmér

 

 

 

Kisnyárád

 

 

 

Kölked

 

 

 

Lánycsók

 

 

 

Lippó

 

 

 

Liptód

 

 

 

Majs

 

 

 

Maráza

 

 

 

Máriakéménd

 

 

 

Mohács

 

 

 

Monyoród

 

 

 

Nagybudmér

 

 

 

Nagynyárád

 

 

 

Olasz

 

 

 

Palotabozsok

 

 

 

Pócsa

 

 

 

Sárok

 

 

 

Sátorhely

 

 

 

Somberek

 

 

 

Szajk

 

 

 

Szebény

 

 

 

Szederkény

 

 

 

Székelyszabar

 

 

 

Szűr

 

 

 

Töttös

 

 

 

Udvar

 

 

 

Véménd

 

 

 

Versend

 

 

Sásdi

Ág

Sásd

 

 

Alsómocsolád

 

 

 

Bakóca

 

 

 

Baranyajenő

 

 

 

Baranyaszentgyörgy

 

 

 

Bikal

 

 

 

Felsőegerszeg

 

 

 

Gerényes

 

 

 

Gödre

 

 

 

Kisbeszterce

 

 

 

Kishajmás

 

 

 

Kisvaszar

 

 

 

Mágocs

 

 

 

Mekényes

 

 

 

Meződ

 

 

 

Mindszentgodisa

 

 

 

Nagyhajmás

 

 

 

Oroszló

 

 

 

Palé

 

 

 

Sásd

 

 

 

Szágy

 

 

 

Tarrós

 

 

 

Tékes

 

 

 

Tormás

 

 

 

Varga

 

 

 

Vásárosdombó

 

 

 

Vázsnok

 

 

Sellyei

Adorjás

Sellye

 

 

Baranyahídvég

 

 

 

Besence

 

 

 

Bogádmindszent

 

 

 

Bogdása

 

 

 

Csányoszró

 

 

 

Drávafok

 

 

 

Drávaiványi

 

 

 

Drávakeresztúr

 

 

 

Drávasztára

 

 

 

Felsőszentmárton

 

 

 

Gilvánfa

 

 

 

Hegyszentmárton

 

 

 

Hirics

 

 

 

Kákics

 

 

 

Kemse

 

 

 

Kisasszonyfa

 

 

 

Kisszentmárton

 

 

 

Kórós

 

 

 

Lúzsok

 

 

 

Magyarmecske

 

 

 

Magyartelek

 

 

 

Markóc

 

 

 

Marócsa

 

 

 

Nagycsány

 

 

 

Okorág

 

 

 

Ózdfalu

 

 

 

Páprád

 

 

 

Piskó

 

 

 

Sámod

 

 

 

Sellye

 

 

 

Sósvertike

 

 

 

Vajszló

 

 

 

Vejti

 

 

 

Zaláta

 

 

Siklósi

Alsószentmárton

Siklós

 

 

Babarcszőlős

 

 

 

Beremend

 

 

 

Bisse

 

 

 

Csarnóta

 

 

 

Cún

 

 

 

Diósviszló

 

 

 

Drávacsehi

 

 

 

Drávacsepely

 

 

 

Drávapalkonya

 

 

 

Drávapiski

 

 

 

Drávaszabolcs

 

 

 

Drávaszerdahely

 

 

 

Egyházasharaszti

 

 

 

Garé

 

 

 

Gordisa

 

 

 

Harkány

 

 

 

Illocska

 

 

 

Ipacsfa

 

 

 

Ivánbattyán

 

 

 

Kásád

 

 

 

Kémes

 

 

 

Kisdér

 

 

 

Kisharsány

 

 

 

Kisjakabfalva

 

 

 

Kiskassa

 

 

 

Kislippó

 

 

 

Kistapolca

 

 

 

Kistótfalu

 

 

 

Kovácshida

 

 

 

Lapáncsa

 

 

 

Magyarbóly

 

 

 

Márfa

 

 

 

Márok

 

 

 

Matty

 

 

 

Nagyharsány

 

 

 

Nagytótfalu

 

 

 

Old

 

 

 

Palkonya

 

 

 

Pécsdevecser

 

 

 

Peterd

 

 

 

Rádfalva

 

 

 

Siklós

 

 

 

Siklósbodony

 

 

 

Siklósnagyfalu

 

 

 

Szaporca

 

 

 

Szava

 

 

 

Tésenfa

 

 

 

Túrony

 

 

 

Újpetre

 

 

 

Villány

 

 

 

Villánykövesd

 

 

 

Vokány

 

 

Szigetvári

Almamellék

Szigetvár

 

 

Almáskeresztúr

 

 

 

Bánfa

 

 

 

Basal

 

 

 

Boldogasszonyfa

 

 

 

Botykapeterd

 

 

 

Bürüs

 

 

 

Csebény

 

 

 

Csertő

 

 

 

Dencsháza

 

 

 

Endrőc

 

 

 

Gyöngyösmellék

 

 

 

Hobol

 

 

 

Horváthertelend

 

 

 

Ibafa

 

 

 

Katádfa

 

 

 

Kétújfalu

 

 

 

Kisdobsza

 

 

 

Kistamási

 

 

 

Magyarlukafa

 

 

 

Merenye

 

 

 

Molvány

 

 

 

Mozsgó

 

 

 

Nagydobsza

 

 

 

Nagypeterd

 

 

 

Nagyváty

 

 

 

Nemeske

 

 

 

Nyugotszenterzsébet

 

 

 

Patapoklosi

 

 

 

Pettend

 

 

 

Rózsafa

 

 

 

Somogyapáti

 

 

 

Somogyhárságy

 

 

 

Somogyhatvan

 

 

 

Somogyviszló

 

 

 

Szentdénes

 

 

 

Szentegát

 

 

 

Szentlászló

 

 

 

Szigetvár

 

 

 

Szörény

 

 

 

Szulimán

 

 

 

Teklafalu

 

 

 

Tótszentgyörgy

 

 

 

Várad

 

 

 

Vásárosbéc

 

 

 

Zádor

 

 

Pécsi

Abaliget

Pécs

 

 

Aranyosgadány

 

 

 

Áta

 

 

 

Bakonya

 

 

 

Baksa

 

 

 

Birján

 

 

 

Bogád

 

 

 

Bosta

 

 

 

Cserkút

 

 

 

Egerág

 

 

 

Ellend

 

 

 

Görcsöny

 

 

 

Gyód

 

 

 

Husztót

 

 

 

Keszü

 

 

 

Kisherend

 

 

 

Kovácsszénája

 

 

 

Kozármisleny

 

 

 

Kökény

 

 

 

Kővágószőlős

 

 

 

Kővágótöttös

 

 

 

Lothárd

 

 

 

Magyarsarlós

 

 

 

Nagykozár

 

 

 

Ócsárd

 

 

 

Orfű

 

 

 

Pécs

 

 

 

Pécsudvard

 

 

 

Pellérd

 

 

 

Pogány

 

 

 

Regenye

 

 

 

Romonya

 

 

 

Szalánta

 

 

 

Szemely

 

 

 

Szilvás

 

 

 

Szőke

 

 

 

Szőkéd

 

 

 

Tengeri

 

 

 

Téseny

 

 

Pécsváradi

Apátvarasd

Pécsvárad

 

 

Berkesd

 

 

 

Erdősmecske

 

 

 

Erzsébet

 

 

 

Fazekasboda

 

 

 

Hidas

 

 

 

Kátoly

 

 

 

Kékesd

 

 

 

Lovászhetény

 

 

 

Martonfa

 

 

 

Mecseknádasd

 

 

 

Nagypall

 

 

 

Óbánya

 

 

 

Ófalu

 

 

 

Pécsvárad

 

 

 

Pereked

 

 

 

Szellő

 

 

 

Szilágy

 

 

 

Zengővárkony

 

 

Szentlőrinci

Bicsérd

Szentlőrinc

 

 

Boda

 

 

 

Bükkösd

 

 

 

Cserdi

 

 

 

Csonkamindszent

 

 

 

Dinnyeberki

 

 

 

Gerde

 

 

 

Gyöngyfa

 

 

 

Helesfa

 

 

 

Hetvehely

 

 

 

Kacsóta

 

 

 

Királyegyháza

 

 

 

Okorvölgy

 

 

 

Pécsbagota

 

 

 

Sumony

 

 

 

Szabadszentkirály

 

 

 

Szentkatalin

 

 

 

Szentlőrinc

 

 

 

Velény

 

 

 

Zók

 

Békés

 

 

 

 

Békéscsabai

Békéscsaba

Békéscsaba

 

 

Csabaszabadi

 

 

 

Kétsoprony

 

 

 

Szabadkígyós

 

 

 

Telekgerendás

 

 

 

Újkígyós

 

 

Mezőkovácsházai

Almáskamarás

Mezőkovácsháza

 

 

Battonya

 

 

 

Dombegyház

 

 

 

Dombiratos

 

 

 

Kaszaper

 

 

 

Kevermes

 

 

 

Kisdombegyház

 

 

 

Kunágota

 

 

 

Magyarbánhegyes

 

 

 

Magyardombegyház

 

 

 

Medgyesbodzás

 

 

 

Medgyesegyháza

 

 

 

Mezőhegyes

 

 

 

Mezőkovácsháza

 

 

 

Nagybánhegyes

 

 

 

Nagykamarás

 

 

 

Pusztaottlaka

 

 

 

Végegyháza

 

 

Orosházai

Békéssámson

Orosháza

 

 

Csanádapáca

 

 

 

Csorvás

 

 

 

Gádoros

 

 

 

Gerendás

 

 

 

Kardoskút

 

 

 

Nagyszénás

 

 

 

Orosháza

 

 

 

Pusztaföldvár

 

 

 

Tótkomlós

 

 

Sarkadi

Biharugra

Sarkad

 

 

Geszt

 

 

 

Körösnagyharsány

 

 

 

Kötegyán

 

 

 

Méhkerék

 

 

 

Mezőgyán

 

 

 

Okány

 

 

 

Sarkad

 

 

 

Sarkadkeresztúr

 

 

 

Újszalonta

 

 

 

Zsadány

 

 

Szarvasi

Békésszentandrás

Szarvas

 

 

Csabacsűd

 

 

 

Gyomaendrőd

 

 

 

Hunya

 

 

 

Kardos

 

 

 

Kondoros

 

 

 

Örménykút

 

 

 

Szarvas

 

 

Szeghalomi

Bucsa

Szeghalom

 

 

Dévaványa

 

 

 

Ecsegfalva

 

 

 

Füzesgyarmat

 

 

 

Kertészsziget

 

 

 

Körösladány

 

 

 

Körösújfalu

 

 

 

Szeghalom

 

 

 

Vésztő

 

 

Békési

Békés

Békés

 

 

Bélmegyer

 

 

 

Csárdaszállás
Doboz

 

 

 

Kamut

 

 

 

Köröstarcsa

 

 

 

Mezőberény

 

 

 

Murony

 

 

 

Tarhos

 

 

Gyulai

Elek

Gyula

 

 

Gyula

 

 

 

Kétegyháza

 

 

 

Lőkösháza

 

Borsod-Abaúj-Zemplén

 

 

 

 

Miskolci

Alacska

Miskolc

 

 

Alsózsolca

 

 

 

Arnót

 

 

 

Berzék

 

 

 

Bőcs

 

 

 

Bükkaranyos

 

 

 

Bükkszentkereszt

 

 

 

Emőd

 

 

 

Felsőzsolca

 

 

 

Gesztely

 

 

 

Harsány

 

 

 

Hernádkak

 

 

 

Hernádnémeti

 

 

 

Kisgyőr

 

 

 

Kistokaj

 

 

 

Kondó

 

 

 

Köröm

 

 

 

Mályi

 

 

 

Miskolc

 

 

 

Muhi

 

 

 

Nyékládháza

 

 

 

Onga

 

 

 

Ónod

 

 

 

Parasznya

 

 

 

Radostyán

 

 

 

Répáshuta

 

 

 

Sajóbábony

 

 

 

Sajóecseg

 

 

 

Sajóhídvég

 

 

 

Sajókápolna

 

 

 

Sajókeresztúr

 

 

 

Sajólád

 

 

 

Sajólászlófalva

 

 

 

Sajópálfala

 

 

 

Sajópetri

 

 

 

Sajósenye

 

 

 

Sajószentpéter

 

 

 

Sajóvámos

 

 

 

Szirmabesenyő

 

 

 

Varbó

 

 

Edelényi

Abod

Edelény

 

 

Aggtelek

 

 

 

Balajt

 

 

 

Becskeháza

 

 

 

Bódvalenke

 

 

 

Bódvarákó

 

 

 

Bódvaszilas

 

 

 

Boldva

 

 

 

Borsodszirák

 

 

 

Damak

 

 

 

Debréte

 

 

 

Edelény

 

 

 

Égerszög

 

 

 

Galvács

 

 

 

Hangács

 

 

 

Hegymeg

 

 

 

Hidvégardó

 

 

 

Irota

 

 

 

Jósvafő

 

 

 

Komjáti

 

 

 

Ládbesenyő

 

 

 

Lak

 

 

 

Martonyi

 

 

 

Meszes

 

 

 

Nyomár

 

 

 

Perkupa

 

 

 

Rakaca

 

 

 

Rakacaszend

 

 

 

Szakácsi

 

 

 

Szalonna

 

 

 

Szendrő

 

 

 

Szendrőlád

 

 

 

Szin

 

 

 

Szinpetri

 

 

 

Szögliget

 

 

 

Szőlősardó

 

 

 

Szuhogy

 

 

 

Teresztenye

 

 

 

Tomor

 

 

 

Tornabarakony

 

 

 

Tornakápolna

 

 

 

Tornanádaska

 

 

 

Tornaszentandrás

 

 

 

Tornaszentjakab

 

 

 

Varbóc

 

 

 

Viszló

 

 

 

Ziliz

 

 

Encsi

Abaújalpár

Encs

 

 

Abaújkér

 

 

 

Alsógagy

 

 

 

Baktakék

 

 

 

Beret

 

 

 

Büttös

 

 

 

Csenyéte

 

 

 

Csobád

 

 

 

Detek

 

 

 

Encs

 

 

 

Fáj

 

 

 

Fancsal

 

 

 

Felsőgagy

 

 

 

Forró

 

 

 

Fulókércs

 

 

 

Gagyapáti

 

 

 

Garadna

 

 

 

Gibárt

 

 

 

Hernádbűd

 

 

 

Hernádpetri

 

 

 

Hernádszentandrás

 

 

 

Hernádvécse

 

 

 

Ináncs

 

 

 

Kány

 

 

 

Keresztéte

 

 

 

Krasznokvajda

 

 

 

Litka

 

 

 

Méra

 

 

 

Novajidrány

 

 

 

Pamlény

 

 

 

Pere

 

 

 

Perecse

 

 

 

Pusztaradvány

 

 

 

Szalaszend

 

 

 

Szászfa

 

 

 

Szemere

 

 

Kazincbarcikai

Alsószuha

Kazincbarcika

 

 

Alsótelekes

 

 

 

Bánhorváti

 

 

 

Berente

 

 

 

Dédestapolcsány

 

 

 

Dövény

 

 

 

Felsőkelecsény

 

 

 

Felsőnyárád

 

 

 

Felsőtelekes

 

 

 

Imola

 

 

 

Izsófalva

 

 

 

Jákfalva

 

 

 

Kánó

 

 

 

Kazincbarcika

 

 

 

Kurityán

 

 

 

Mályinka

 

 

 

Múcsony

 

 

 

Nagybarca

 

 

 

Ormosbánya

 

 

 

Ragály

 

 

 

Rudabánya

 

 

 

Rudolftelep

 

 

 

Sajógalgóc

 

 

 

Sajóivánka

 

 

 

Sajókaza

 

 

 

Szuhafő

 

 

 

Szuhakálló

 

 

 

Tardona

 

 

 

Trizs

 

 

 

Vadna

 

 

 

Zádorfalva

 

 

 

Zubogy

 

 

Mezőkövesdi

Bogács

Mezőkövesd

 

 

Borsodgeszt

 

 

 

Borsodivánka

 

 

 

Bükkábrány

 

 

 

Bükkzsérc

 

 

 

Cserépfalu

 

 

 

Cserépváralja

 

 

 

Csincse

 

 

 

Egerlövő

 

 

 

Kács

 

 

 

Mezőkeresztes

 

 

 

Mezőkövesd

 

 

 

Mezőnagymihály

 

 

 

Mezőnyárád

 

 

 

Négyes

 

 

 

Sály

 

 

 

Szentistván

 

 

 

Szomolya

 

 

 

Tard

 

 

 

Tibolddaróc

 

 

 

Vatta

 

 

Ózdi

Arló

Ózd

 

 

Bánréve

 

 

 

Borsodbóta

 

 

 

Borsodnádasd

 

 

 

Borsodszentgyörgy

 

 

 

Bükkmogyorósd

 

 

 

Csernely

 

 

 

Csokvaomány

 

 

 

Domaháza

 

 

 

Dubicsány

 

 

 

Farkaslyuk

 

 

 

Gömörszőlős

 

 

 

Hangony

 

 

 

Hét

 

 

 

Járdánháza

 

 

 

Kelemér

 

 

 

Királd

 

 

 

Kissikátor

 

 

 

Lénárddaróc

 

 

 

Nekézseny

 

 

 

Ózd

 

 

 

Putnok

 

 

 

Sajómercse

 

 

 

Sajónémeti

 

 

 

Sajópüspöki

 

 

 

Sajóvelezd

 

 

 

Sáta

 

 

 

Serényfalva

 

 

 

Uppony

 

 

Sárospataki

Bodrogolaszi

Sárospatak

 

 

Erdőhorváti

 

 

 

Györgytarló

 

 

 

Háromhuta

 

 

 

Hercegkút

 

 

 

Kenézlő

 

 

 

Komlóska

 

 

 

Makkoshotyka

 

 

 

Olaszliszka

 

 

 

Sárazsadány

 

 

 

Sárospatak

 

 

 

Tolcsva

 

 

 

Vajdácska

 

 

 

Vámosújfalu

 

 

 

Viss

 

 

 

Zalkod

 

 

Sátoraljaújhelyi

Alsóregmec

Sátoraljaújhely

 

 

Bózsva

 

 

 

Felsőregmec

 

 

 

Filkeháza

 

 

 

Füzér

 

 

 

Füzérkajata

 

 

 

Füzérkomlós

 

 

 

Füzérradvány

 

 

 

Hollóháza

 

 

 

Kishuta

 

 

 

Kovácsvágás

 

 

 

Mikóháza

 

 

 

Nagyhuta

 

 

 

Nyíri

 

 

 

Pálháza

 

 

 

Pusztafalu

 

 

 

Sátoraljaújhely

 

 

 

Vágáshuta

 

 

 

Vilyvitány

 

 

Szerencsi

Alsódobsza

Szerencs

 

 

Bekecs

 

 

 

Golop

 

 

 

Legyesbénye

 

 

 

Mád

 

 

 

Megyaszó

 

 

 

Mezőzombor

 

 

 

Monok

 

 

 

Prügy

 

 

 

Rátka

 

 

 

Sóstófalva

 

 

 

Szerencs

 

 

 

Taktaharkány

 

 

 

Taktakenéz

 

 

 

Taktaszada

 

 

 

Tállya

 

 

 

Tiszalúc

 

 

 

Újcsanálos

 

 

Szikszói

Abaújlak

Szikszó

 

 

Abaújszolnok

 

 

 

Alsóvadász

 

 

 

Aszaló

 

 

 

Felsődobsza

 

 

 

Felsővadász

 

 

 

Gadna

 

 

 

Gagybátor

 

 

 

Gagyvendégi

 

 

 

Halmaj

 

 

 

Hernádkércs

 

 

 

Homrogd

 

 

 

Kázsmárk

 

 

 

Kiskinizs

 

 

 

Kupa

 

 

 

Léh

 

 

 

Monaj

 

 

 

Nagykinizs

 

 

 

Nyésta

 

 

 

Rásonysápberencs

 

 

 

Selyeb

 

 

 

Szentistvánbaksa

 

 

 

Szikszó

 

 

Tiszaújvárosi

Girincs

Tiszaújváros

 

 

Hejőbába

 

 

 

Hejőkeresztúr

 

 

 

Hejőkürt

 

 

 

Hejőpapi

 

 

 

Hejőszalonta

 

 

 

Kesznyéten

 

 

 

Kiscsécs

 

 

 

Nagycsécs

 

 

 

Nemesbikk

 

 

 

Oszlár

 

 

 

Sajóörös

 

 

 

Sajószöged

 

 

 

Szakáld

 

 

 

Tiszapalkonya

 

 

 

Tiszaújváros

 

 

Abaúj-Hegyközi

Abaújszántó

Gönc

 

 

Abaújvár

 

 

 

Arka

 

 

 

Baskó

 

 

 

Boldogkőújfalu

 

 

 

Boldogkőváralja

 

 

 

Fony

 

 

 

Gönc

 

 

 

Göncruszka

 

 

 

Hejce

 

 

 

Hernádcéce

 

 

 

Hernádszurdok

 

 

 

Hidasnémeti

 

 

 

Kéked

 

 

 

Korlát

 

 

 

Mogyoróska

 

 

 

Pányok

 

 

 

Regéc

 

 

 

Sima

 

 

 

Telkibánya

 

 

 

Tornyosnémeti

 

 

 

Vilmány

 

 

 

Vizsoly

 

 

 

Zsujta

 

 

Bodrogközi

Alsóberecki

Cigánd

 

 

Bodroghalom

 

 

 

Cigánd

 

 

 

Dámóc

 

 

 

Felsőberecki

 

 

 

Karcsa

 

 

 

Karos

 

 

 

Kisrozvágy

 

 

 

Lácacséke

 

 

 

Nagyrozvágy

 

 

 

Pácin

 

 

 

Révleányvár

 

 

 

Ricse

 

 

 

Semjén

 

 

 

Tiszacsermely

 

 

 

Tiszakarád

 

 

 

Zemplénagárd

 

 

Mezőcsáti

Ároktő

Mezőcsát

 

 

Gelej

 

 

 

Igrici

 

 

 

Mezőcsát

 

 

 

Tiszabábolna

 

 

 

Tiszadorogma

 

 

 

Tiszakeszi

 

 

 

Tiszatarján

 

 

 

Tiszavalk

 

 

Tokaji

Bodrogkeresztúr

Tokaj

 

 

Bodrogkisfalud

 

 

 

Csobaj

 

 

 

Erdőbénye

 

 

 

Szegi

 

 

 

Szegilong

 

 

 

Taktabáj

 

 

 

Tarcal

 

 

 

Tiszaladány

 

 

 

Tiszatardos

 

 

 

Tokaj

 

Csongrád

 

 

 

 

Csongrádi

Csanytelek

Csongrád

 

 

Csongrád

 

 

 

Felgyő

 

 

 

Tömörkény

 

 

Hódmezővásárhelyi

Hódmezővásárhely

Hódmezővásárhely

 

 

Mártély

 

 

 

Mindszent

 

 

 

Székkutas

 

 

Kisteleki

Baks

Kistelek

 

 

Balástya

 

 

 

Csengele

 

 

 

Kistelek

 

 

 

Ópusztaszer

 

 

 

Pusztaszer

 

 

Makói

Ambrózfalva

Makó

 

 

Apátfalva

 

 

 

Csanádalberti

 

 

 

Csanádpalota

 

 

 

Ferencszállás

 

 

 

Földeák

 

 

 

Királyhegyes

 

 

 

Kiszombor

 

 

 

Klárafalva

 

 

 

Kövegy

 

 

 

Magyarcsanád

 

 

 

Makó

 

 

 

Maroslele

 

 

 

Nagyér

 

 

 

Nagylak

 

 

 

Óföldeák

 

 

 

Pitvaros

 

 

Mórahalomi

Ásotthalom

Mórahalom

 

 

Bordány

 

 

 

Forráskút

 

 

 

Mórahalom

 

 

 

Öttömös

 

 

 

Pusztamérges

 

 

 

Ruzsa

 

 

 

Üllés

 

 

 

Zákányszék

 

 

Szegedi

Algyő

Szeged

 

 

Deszk

 

 

 

Dóc

 

 

 

Domaszék

 

 

 

Kübekháza

 

 

 

Röszke

 

 

 

Sándorfalva

 

 

 

Szatymaz

 

 

 

Szeged

 

 

 

Tiszasziget

 

 

 

Újszentiván

 

 

 

Zsombó

 

 

Szentesi

Árpádhalom

Szentes

 

 

Derekegyház

 

 

 

Eperjes

 

 

 

Fábiánsebestyén

 

 

 

Nagymágocs

 

 

 

Nagytőke

 

 

 

Szegvár

 

 

 

Szentes

 

Fejér

 

 

 

 

Bicskei

Alcsútdoboz

Bicske

 

 

Bicske

 

 

 

Bodmér

 

 

 

Csabdi

 

 

 

Csákvár

 

 

 

Etyek

 

 

 

Felcsút

 

 

 

Gánt

 

 

 

Kajászó

 

 

 

Mány

 

 

 

Óbarok

 

 

 

Szár

 

 

 

Tabajd

 

 

 

Újbarok

 

 

 

Vál

 

 

 

Vértesacsa

 

 

 

Vértesboglár

 

 

Dunaújvárosi

Baracs

Dunaújváros

 

 

Daruszentmiklós

 

 

 

Dunaújváros

 

 

 

Előszállás

 

 

 

Kisapostag

 

 

 

Mezőfalva

 

 

 

Nagykarácsony

 

 

 

Nagyvenyim

 

 

 

Rácalmás

 

 

Enyingi

Dég

Enying

 

 

Enying

 

 

 

Kisláng

 

 

 

Lajoskomárom

 

 

 

Lepsény

 

 

 

Mátyásdomb

 

 

 

Mezőkomárom

 

 

 

Mezőszentgyörgy

 

 

 

Szabadhídvég

 

 

Gárdonyi

Gárdony

Gárdony

 

 

Kápolnásnyék

 

 

 

Nadap

 

 

 

Pákozd

 

 

 

Pázmánd

 

 

 

Sukoró

 

 

 

Velence

 

 

 

Vereb

 

 

 

Zichyújfalu

 

 

Móri

Bakonycsernye

Mór

 

 

Balinka

 

 

 

Bodajk

 

 

 

Csákberény

 

 

 

Csókakő

 

 

 

Fehérvárcsurgó

 

 

 

Isztimér

 

 

 

Kincsesbánya

 

 

 

Magyaralmás

 

 

 

Mór

 

 

 

Nagyveleg

 

 

 

Pusztavám

 

 

 

Söréd

 

 

Sárbogárdi

Alap

Sárbogárd

 

 

Alsószentiván

 

 

 

Cece

 

 

 

Hantos

 

 

 

Igar

 

 

 

Mezőszilas

 

 

 

Nagylók

 

 

 

Sárbogárd

 

 

 

Sáregres

 

 

 

Vajta

 

 

Székesfehérvári

Bakonykúti

Székesfehérvár

 

 

Csór

 

 

 

Füle

 

 

 

Iszkaszentgyörgy

 

 

 

Jenő

 

 

 

Kőszárhegy

 

 

 

Lovasberény

 

 

 

Moha

 

 

 

Nádasdladány

 

 

 

Pátka

 

 

 

Polgárdi

 

 

 

Sárkeresztes

 

 

 

Sárkeszi

 

 

 

Sárszentmihály

 

 

 

Szabadbattyán

 

 

 

Székesfehérvár

 

 

 

Úrhida

 

 

 

Zámoly

 

 

Abai

Aba

Aba

 

 

Csősz

 

 

 

Káloz

 

 

 

Sárkeresztúr

 

 

 

Sárosd

 

 

 

Sárszentágota

 

 

 

Seregélyes

 

 

 

Soponya

 

 

 

Tác

 

 

Adonyi

Adony

Adony

 

 

Beloiannisz

 

 

 

Besnyő

 

 

 

Iváncsa

 

 

 

Kulcs

 

 

 

Perkáta

 

 

 

Pusztaszabolcs

 

 

 

Szabadegyháza

 

 

Ercsi

Baracska

Ercsi

 

 

Ercsi

 

 

 

Gyúró

 

 

 

Martonvásár

 

 

 

Ráckeresztúr

 

 

 

Tordas

 

Győr-Moson-Sopron

 

 

 

 

Csornai

Acsalag

Csorna

 

 

Bágyogszovát

 

 

 

Barbacs

 

 

 

Bezi

 

 

 

Bogyoszló

 

 

 

Bősárkány

 

 

 

Cakóháza

 

 

 

Csorna

 

 

 

Dör

 

 

 

Egyed

 

 

 

Farád

 

 

 

Fehértó

 

 

 

Győrsövényház

 

 

 

Jobaháza

 

 

 

Kóny

 

 

 

Maglóca

 

 

 

Magyarkeresztúr

 

 

 

Markotabödöge

 

 

 

Páli

 

 

 

Pásztori

 

 

 

Potyond

 

 

 

Rábacsanak

 

 

 

Rábapordány

 

 

 

Rábasebes

 

 

 

Rábaszentandrás

 

 

 

Rábatamási

 

 

 

Rábcakapi

 

 

 

Sopronnémeti

 

 

 

Szany

 

 

 

Szil

 

 

 

Szilsárkány

 

 

 

Tárnokréti

 

 

 

Vág

 

 

 

Zsebeháza

 

 

Győri

Abda

Győr

 

 

Bőny

 

 

 

Börcs

 

 

 

Dunaszeg

 

 

 

Dunaszentpál

 

 

 

Enese

 

 

 

Gönyű

 

 

 

Győr

 

 

 

Győrladamér

 

 

 

Győrújbarát

 

 

 

Győrújfalu

 

 

 

Győrzámoly

 

 

 

Ikrény

 

 

 

Kisbajcs

 

 

 

Koroncó

 

 

 

Kunsziget

 

 

 

Mezőörs

 

 

 

Nagybajcs

 

 

 

Nagyszentjános

 

 

 

Nyúl

 

 

 

Öttevény

 

 

 

Pér

 

 

 

Rábapatona

 

 

 

Rétalap

 

 

 

Töltéstava

 

 

 

Vámosszabadi

 

 

 

Vének

 

 

Kapuvár-Beledi

Babót

Kapuvár

 

 

Beled

 

 

 

Cirák

 

 

 

Dénesfa

 

 

 

Edve

 

 

 

Gyóró

 

 

 

Himod

 

 

 

Hövej

 

 

 

Kapuvár

 

 

 

Kisfalud

 

 

 

Mihályi

 

 

 

Osli

 

 

 

Rábakecöl

 

 

 

Szárföld

 

 

 

Vadosfa

 

 

 

Vásárosfalu

 

 

 

Veszkény

 

 

 

Vitnyéd

 

 

Mosonmagyaróvári

Ásványráró

Mosonmagyaróvár

 

 

Bezenye

 

 

 

Darnózseli

 

 

 

Dunakiliti

 

 

 

Dunaremete

 

 

 

Dunasziget

 

 

 

Feketeerdő

 

 

 

Halászi

 

 

 

Hédervár

 

 

 

Hegyeshalom

 

 

 

Jánossomorja

 

 

 

Károlyháza

 

 

 

Kimle

 

 

 

Kisbodak

 

 

 

Lébény

 

 

 

Levél

 

 

 

Lipót

 

 

 

Máriakálnok

 

 

 

Mecsér

 

 

 

Mosonmagyaróvár

 

 

 

Mosonszentmiklós

 

 

 

Mosonszolnok

 

 

 

Püski

 

 

 

Rajka

 

 

 

Újrónafő

 

 

 

Várbalog

 

 

Sopron-Fertődi

Ágfalva

Sopron

 

 

Agyagosszergény

 

 

 

Csáfordjánosfa

 

 

 

Csapod

 

 

 

Csér

 

 

 

Ebergőc

 

 

 

Egyházasfalu

 

 

 

Fertőboz

 

 

 

Fertőd

 

 

 

Fertőendréd

 

 

 

Fertőhomok

 

 

 

Fertőrákos

 

 

 

Fertőszentmiklós

 

 

 

Fertőszéplak

 

 

 

Gyalóka

 

 

 

Harka

 

 

 

Hegykő

 

 

 

Hidegség

 

 

 

Iván

 

 

 

Kópháza

 

 

 

Lövő

 

 

 

Nagycenk

 

 

 

Nagylózs

 

 

 

Nemeskér

 

 

 

Pereszteg

 

 

 

Petőháza

 

 

 

Pinnye

 

 

 

Pusztacsalád

 

 

 

Répceszemere

 

 

 

Répcevis

 

 

 

Röjtökmuzsaj

 

 

 

Sarród

 

 

 

Sopron

 

 

 

Sopronhorpács

 

 

 

Sopronkövesd

 

 

 

Szakony

 

 

 

Újkér

 

 

 

Und

 

 

 

Völcsej

 

 

 

Zsira

 

 

Téti

Árpás

Tét

 

 

Bodonhely

 

 

 

Csikvánd

 

 

 

Felpéc

 

 

 

Gyarmat

 

 

 

Gyömöre

 

 

 

Győrszemere

 

 

 

Kajárpéc

 

 

 

Kisbabot

 

 

 

Mérges

 

 

 

Mórichida

 

 

 

Rábacsécsény

 

 

 

Rábaszentmihály

 

 

 

Rábaszentmiklós

 

 

 

Sobor

 

 

 

Sokorópátka

 

 

 

Szerecseny

 

 

 

Tényő

 

 

 

Tét

 

 

Pannonhalmai

Bakonygyirót

Pannonhalma

 

 

Bakonypéterd

 

 

 

Bakonyszentlászló

 

 

 

Écs

 

 

 

Fenyőfő

 

 

 

Győrasszonyfa

 

 

 

Győrság

 

 

 

Lázi

 

 

 

Nyalka

 

 

 

Pannonhalma

 

 

 

Pázmándfalu

 

 

 

Ravazd

 

 

 

Románd

 

 

 

Sikátor

 

 

 

Táp

 

 

 

Tápszentmiklós

 

 

 

Tarjánpuszta

 

 

 

Veszprémvarsány

 

Hajdú-Bihar

 

 

 

 

Balmazújvárosi

Balmazújváros

Balmazújváros

 

 

Egyek

 

 

 

Hortobágy

 

 

 

Tiszacsege

 

 

Berettyóújfalui

Ártánd

Berettyóújfalu

 

 

Bakonszeg

 

 

 

Bedő

 

 

 

Berekböszörmény

 

 

 

Berettyóújfalu

 

 

 

Biharkeresztes

 

 

 

Bojt

 

 

 

Csökmő

 

 

 

Darvas

 

 

 

Esztár

 

 

 

Furta

 

 

 

Gáborján

 

 

 

Hencida

 

 

 

Kismarja

 

 

 

Komádi

 

 

 

Körösszakál

 

 

 

Körösszegapáti

 

 

 

Magyarhomorog

 

 

 

Mezőpeterd

 

 

 

Mezősas

 

 

 

Nagykereki

 

 

 

Pocsaj

 

 

 

Szentpéterszeg

 

 

 

Tépe

 

 

 

Told

 

 

 

Újiráz

 

 

 

Váncsod

 

 

 

Vekerd

 

 

 

Zsáka

 

 

Debreceni

Debrecen

Debrecen

 

 

Mikepércs

 

 

Hajdúböszörményi

Hajdúböszörmény

Hajdúböszörmény

 

 

Hajdúdorog

 

 

 

Hajdúnánás

 

 

Hajdúszoboszlói

Ebes

Hajdúszoboszló

 

 

Hajdúszoboszló

 

 

 

Hajdúszovát

 

 

 

Nagyhegyes

 

 

Polgári

Folyás

Polgár

 

 

Görbeháza

 

 

 

Polgár

 

 

 

Tiszagyulaháza

 

 

 

Újszentmargita

 

 

 

Újtikos

 

 

Püspökladányi

Báránd

Püspökladány

 

 

Bihardancsháza

 

 

 

Biharnagybajom

 

 

 

Bihartorda

 

 

 

Földes

 

 

 

Kaba

 

 

 

Nádudvar

 

 

 

Nagyrábé

 

 

 

Püspökladány

 

 

 

Sáp

 

 

 

Sárrétudvari

 

 

 

Szerep

 

 

 

Tetétlen

 

 

Derecske-Létavértesi

Álmosd

Létavértes

 

 

Bagamér

 

 

 

Derecske

 

 

 

Hajdúbagos

 

 

 

Hosszúpályi

 

 

 

Kokad

 

 

 

Konyár

 

 

 

Létavértes

 

 

 

Monostorpályi

 

 

 

Sáránd

 

 

Hajdúhadházi

Bocskaikert

Hajdúhadház

 

 

Fülöp

 

 

 

Hajdúhadház

 

 

 

Hajdúsámson

 

 

 

Nyírábrány

 

 

 

Nyíracsád

 

 

 

Nyíradony

 

 

 

Nyírmártonfalva

 

 

 

Téglás

 

 

 

Újléta

 

 

 

Vámospércs

 

Heves

 

 

 

 

Egri

Andornaktálya

Eger

 

 

Demjén

 

 

 

Eger

 

 

 

Egerbakta

 

 

 

Egerszalók

 

 

 

Egerszólát

 

 

 

Feldebrő

 

 

 

Felsőtárkány

 

 

 

Kerecsend

 

 

 

Maklár

 

 

 

Nagytálya

 

 

 

Noszvaj

 

 

 

Novaj

 

 

 

Ostoros

 

 

 

Szarvaskő

 

 

 

Tarnaszentmária

 

 

 

Verpelét

 

 

Hevesi

Átány

Heves

 

 

Boconád

 

 

 

Erdőtelek

 

 

 

Erk

 

 

 

Heves

 

 

 

Hevesvezekény

 

 

 

Kisköre

 

 

 

Kömlő

 

 

 

Pély

 

 

 

Tarnabod

 

 

 

Tarnaméra

 

 

 

Tarnaörs

 

 

 

Tarnaszentmiklós

 

 

 

Tarnazsadány

 

 

 

Tenk

 

 

 

Tiszanána

 

 

 

Zaránk

 

 

Füzesabonyi

Aldebrő

Füzesabony

 

 

Besenyőtelek

 

 

 

Dormánd

 

 

 

Egerfarmos

 

 

 

Füzesabony

 

 

 

Kál

 

 

 

Kápolna

 

 

 

Kompolt

 

 

 

Mezőszemere

 

 

 

Mezőtárkány

 

 

 

Nagyút

 

 

 

Poroszló

 

 

 

Sarud

 

 

 

Szihalom

 

 

 

Tófalu

 

 

 

Újlőrincfalva

 

 

Gyöngyösi

Abasár

Gyöngyös

 

 

Adács

 

 

 

Atkár

 

 

 

Detk

 

 

 

Domoszló

 

 

 

Gyöngyös

 

 

 

Gyöngyöshalász

 

 

 

Gyöngyösoroszi

 

 

 

Gyöngyöspata

 

 

 

Gyöngyössolymos

 

 

 

Gyöngyöstarján

 

 

 

Halmajugra

 

 

 

Karácsond

 

 

 

Kisnána

 

 

 

Ludas

 

 

 

Markaz

 

 

 

Mátraszentimre

 

 

 

Nagyfüged

 

 

 

Nagyréde

 

 

 

Pálosvörösmart

 

 

 

Szűcsi

 

 

 

Vámosgyörk

 

 

 

Vécs

 

 

 

Visonta

 

 

 

Visznek

 

 

Hatvani

Apc

Hatvan

 

 

Boldog

 

 

 

Csány

 

 

 

Ecséd

 

 

 

Hatvan

 

 

 

Heréd

 

 

 

Hort

 

 

 

Kerekharaszt

 

 

 

Lőrinci

 

 

 

Nagykökényes

 

 

 

Petőfibánya

 

 

 

Rózsaszentmárton

 

 

 

Zagyvaszántó

 

 

Pétervásárai

Bodony

Pétervására

 

 

Bükkszék

 

 

 

Bükkszenterzsébet

 

 

 

Erdőkövesd

 

 

 

Fedémes

 

 

 

Istenmezeje

 

 

 

Ivád

 

 

 

Kisfüzes

 

 

 

Mátraballa

 

 

 

Mátraderecske

 

 

 

Parád

 

 

 

Parádsasvár

 

 

 

Pétervására

 

 

 

Recsk

 

 

 

Sirok

 

 

 

Szajla

 

 

 

Szentdomonkos

 

 

 

Tarnalelesz

 

 

 

Terpes

 

 

 

Váraszó

 

 

Bélapátfalvai

Balaton

Bélapátfalva

 

 

Bátor

 

 

 

Bekölce

 

 

 

Bélapátfalva

 

 

 

Bükkszentmárton

 

 

 

Egerbocs

 

 

 

Egercsehi

 

 

 

Hevesaranyos

 

 

 

Mikófalva

 

 

 

Mónosbél

 

 

 

Nagyvisnyó

 

 

 

Szilvásvárad

 

 

 

Szúcs

 

Jász-Nagykun-Szolnok

 

 

 

 

Jászberényi

Alattyán

Jászberény

 

 

Jánoshida

 

 

 

Jászágó

 

 

 

Jászalsószentgyörgy

 

 

 

Jászapáti

 

 

 

Jászárokszállás

 

 

 

Jászberény

 

 

 

Jászboldogháza

 

 

 

Jászdózsa

 

 

 

Jászfelsőszentgyörgy

 

 

 

Jászfényszaru

 

 

 

Jászivány

 

 

 

Jászjákóhalma

 

 

 

Jászkisér

 

 

 

Jászladány

 

 

 

Jászszentandrás

 

 

 

Jásztelek

 

 

 

Pusztamonostor

 

 

Karcagi

Berekfürdő

Karcag

 

 

Karcag

 

 

 

Kenderes

 

 

 

Kisújszállás

 

 

 

Kunmadaras

 

 

Kunszentmártoni

Cibakháza

Kunszentmárton

 

 

Csépa

 

 

 

Cserkeszőlő

 

 

 

Kunszentmárton

 

 

 

Nagyrév

 

 

 

Öcsöd

 

 

 

Szelevény

 

 

 

Tiszaföldvár

 

 

 

Tiszainoka

 

 

 

Tiszakürt

 

 

 

Tiszasas

 

 

Szolnoki

Besenyszög

Szolnok

 

 

Csataszög

 

 

 

Hunyadfalva

 

 

 

Kőtelek

 

 

 

Martfű

 

 

 

Nagykörű

 

 

 

Rákóczifalva

 

 

 

Rákócziújfalu

 

 

 

Szajol

 

 

 

Szászberek

 

 

 

Szolnok

 

 

 

Tiszajenő

 

 

 

Tiszasüly

 

 

 

Tiszavárkony

 

 

 

Tószeg

 

 

 

Újszász

 

 

 

Vezseny

 

 

 

Zagyvarékas

 

 

Tiszafüredi

Abádszalók

Tiszafüred

 

 

Kunhegyes

 

 

 

Nagyiván

 

 

 

Tiszabura

 

 

 

Tiszaderzs

 

 

 

Tiszafüred

 

 

 

Tiszagyenda

 

 

 

Tiszaigar

 

 

 

Tiszaörs

 

 

 

Tiszaroff

 

 

 

Tiszaszentimre

 

 

 

Tiszaszőlős

 

 

 

Tomajmonostora

 

 

Törökszentmiklósi

Fegyvernek

Törökszentmiklós

 

 

Kengyel

 

 

 

Kuncsorba

 

 

 

Örményes

 

 

 

Tiszabő

 

 

 

Tiszapüspöki

 

 

 

Tiszatenyő

 

 

 

Törökszentmiklós

 

 

Mezőtúri

Kétpó

Mezőtúr

 

 

Mesterszállás

 

 

 

Mezőhék

 

 

 

Mezőtúr

 

 

 

Túrkeve

 

Komárom-Esztergom

 

 

 

 

Dorogi

Annavölgy

Dorog

 

 

Bajna

 

 

 

Csolnok

 

 

 

Dág

 

 

 

Dorog

 

 

 

Epöl

 

 

 

Kesztölc

 

 

 

Leányvár

 

 

 

Máriahalom

 

 

 

Nagysáp

 

 

 

Piliscsév

 

 

 

Sárisáp

 

 

 

Tokod

 

 

 

Tokodaltáró

 

 

 

Úny

 

 

Esztergomi

Bajót

Esztergom

 

 

Dömös

 

 

 

Esztergom

 

 

 

Lábatlan

 

 

 

Mogyorósbánya

 

 

 

Nyergesújfalu

 

 

 

Pilismarót

 

 

 

Süttő

 

 

 

Tát

 

 

Kisbéri

Ácsteszér

Kisbér

 

 

Aka

 

 

 

Ászár

 

 

 

Bakonybánk

 

 

 

Bakonysárkány

 

 

 

Bakonyszombathely

 

 

 

Bársonyos

 

 

 

Császár

 

 

 

Csatka

 

 

 

Csép

 

 

 

Ete

 

 

 

Kerékteleki

 

 

 

Kisbér

 

 

 

Réde

 

 

 

Súr

 

 

 

Tárkány

 

 

 

Vérteskethely

 

 

Komáromi

Ács

Komárom

 

 

Almásfüzitő

 

 

 

Bábolna

 

 

 

Bana

 

 

 

Csém

 

 

 

Kisigmánd

 

 

 

Komárom

 

 

 

Mocsa

 

 

 

Nagyigmánd

 

 

Oroszlányi

Bokod

Oroszlány

 

 

Dad

 

 

 

Kecskéd

 

 

 

Kömlőd

 

 

 

Oroszlány

 

 

 

Szákszend

 

 

Tatai

Baj

Tata

 

 

Dunaalmás

 

 

 

Dunaszentmiklós

 

 

 

Kocs

 

 

 

Naszály

 

 

 

Neszmély

 

 

 

Szomód

 

 

 

Tardos

 

 

 

Tata

 

 

 

Vértestolna

 

 

Tatabányai

Gyermely

Tatabánya

 

 

Héreg

 

 

 

Környe

 

 

 

Szárliget

 

 

 

Szomor

 

 

 

Tarján

 

 

 

Tatabánya

 

 

 

Várgesztes

 

 

 

Vértessomló

 

 

 

Vértesszőlős

 

Nógrád

 

 

 

 

Balassagyarmati

Balassagyarmat

Balassagyarmat

 

 

Becske

 

 

 

Bercel

 

 

 

Cserháthaláp

 

 

 

Cserhátsurány

 

 

 

Csesztve

 

 

 

Csitár

 

 

 

Debercsény

 

 

 

Dejtár

 

 

 

Drégelypalánk

 

 

 

Érsekvadkert

 

 

 

Galgaguta

 

 

 

Herencsény

 

 

 

Hont

 

 

 

Hugyag

 

 

 

Iliny

 

 

 

Ipolyszög

 

 

 

Ipolyvece

 

 

 

Magyarnándor

 

 

 

Mohora

 

 

 

Nógrádkövesd

 

 

 

Nógrádmarcal

 

 

 

Őrhalom

 

 

 

Patak

 

 

 

Patvarc

 

 

 

Szanda

 

 

 

Szécsénke

 

 

 

Szügy

 

 

 

Terény

 

 

Bátonyterenyei

Bátonyterenye

Bátonyterenye

 

 

Dorogháza

 

 

 

Kisbárkány

 

 

 

Lucfalva

 

 

 

Márkháza

 

 

 

Mátramindszent

 

 

 

Mátranovák

 

 

 

Mátraterenye

 

 

 

Mátraverebély

 

 

 

Nagybárkány

 

 

 

Nagykeresztúr

 

 

 

Nemti

 

 

 

Sámsonháza

 

 

 

Szuha

 

 

Pásztói

Alsótold

Pásztó

 

 

Bér

 

 

 

Bokor

 

 

 

Buják

 

 

 

Csécse

 

 

 

Cserhátszentiván

 

 

 

Ecseg

 

 

 

Egyházasdengeleg

 

 

 

Erdőkürt

 

 

 

Erdőtarcsa

 

 

 

Felsőtold

 

 

 

Garáb

 

 

 

Héhalom

 

 

 

Jobbágyi

 

 

 

Kálló

 

 

 

Kisbágyon

 

 

 

Kozárd

 

 

 

Kutasó

 

 

 

Mátraszőlős

 

 

 

Palotás

 

 

 

Pásztó

 

 

 

Szarvasgede

 

 

 

Szirák

 

 

 

Szurdokpüspöki

 

 

 

Tar

 

 

 

Vanyarc

 

 

Rétsági

Alsópetény

Rétság

 

 

Bánk

 

 

 

Berkenye

 

 

 

Borsosberény

 

 

 

Diósjenő

 

 

 

Felsőpetény

 

 

 

Horpács

 

 

 

Keszeg

 

 

 

Kétbodony

 

 

 

Kisecset

 

 

 

Legénd

 

 

 

Nagyoroszi

 

 

 

Nézsa

 

 

 

Nógrád

 

 

 

Nógrádsáp

 

 

 

Nőtincs

 

 

 

Ősagárd

 

 

 

Pusztaberki

 

 

 

Rétság

 

 

 

Romhány

 

 

 

Szátok

 

 

 

Szendehely

 

 

 

Szente

 

 

 

Tereske

 

 

 

Tolmács

 

 

Salgótarjáni

Bárna

Salgótarján

 

 

Cered

 

 

 

Egyházasgerge

 

 

 

Etes

 

 

 

Ipolytarnóc

 

 

 

Karancsalja

 

 

 

Karancsberény

 

 

 

Karancskeszi

 

 

 

Karancslapujtő

 

 

 

Karancsság

 

 

 

Kazár

 

 

 

Kishartyán

 

 

 

Litke

 

 

 

Mátraszele

 

 

 

Mihálygerge

 

 

 

Rákóczibánya

 

 

 

Ságújfalu

 

 

 

Salgótarján

 

 

 

Somoskőújfalu

 

 

 

Sóshartyán

 

 

 

Szalmatercs

 

 

 

Szilaspogony

 

 

 

Vizslás

 

 

 

Zabar

 

 

Szécsényi

Endrefalva

Szécsény

 

 

Hollókő

 

 

 

Ludányhalászi

 

 

 

Magyargéc

 

 

 

Nagylóc

 

 

 

Nógrádmegyer

 

 

 

Nógrádsipek

 

 

 

Nógrádszakál

 

 

 

Piliny

 

 

 

Rimóc

 

 

 

Szécsény

 

 

 

Szécsényfelfalu

 

 

 

Varsány

 

Pest

 

 

 

 

Aszódi

Aszód

Aszód

 

 

Bag

 

 

 

Domony

 

 

 

Galgahévíz

 

 

 

Hévízgyörk

 

 

 

Iklad

 

 

 

Kartal

 

 

 

Tura

 

 

 

Verseg

 

 

Ceglédi

Abony

Cegléd

 

 

Albertirsa

 

 

 

Cegléd

 

 

 

Ceglédbercel

 

 

 

Csemő

 

 

 

Dánszentmiklós

 

 

 

Jászkarajenő

 

 

 

Kocsér

 

 

 

Kőröstetétlen

 

 

 

Mikebuda

 

 

 

Nagykőrös

 

 

 

Nyársapát

 

 

 

Tápiószőlős

 

 

 

Törtel

 

 

 

Újszilvás

 

 

Dabasi

Dabas

Dabas

 

 

Hernád

 

 

 

Inárcs

 

 

 

Kakucs

 

 

 

Örkény

 

 

 

Pusztavacs

 

 

 

Táborfalva

 

 

 

Tatárszentgyörgy

 

 

 

Újhartyán

 

 

 

Újlengyel

 

 

Gödöllői

Csömör

Gödöllő

 

 

Dány

 

 

 

Gödöllő

 

 

 

Isaszeg

 

 

 

Kerepes

 

 

 

Kistarcsa

 

 

 

Nagytarcsa

 

 

 

Pécel

 

 

 

Szada

 

 

 

Vácszentlászló

 

 

 

Valkó

 

 

 

Zsámbok

 

 

Monori

Bénye

Monor

 

 

Csévharaszt

 

 

 

Ecser

 

 

 

Gomba

 

 

 

Gyömrő

 

 

 

Káva

 

 

 

Maglód

 

 

 

Monor

 

 

 

Monorierdő

 

 

 

Nyáregyháza

 

 

 

Péteri

 

 

 

Pilis

 

 

 

Üllő

 

 

 

Vasad

 

 

 

Vecsés

 

 

Nagykátai

Farmos

Nagykáta

 

 

Kóka

 

 

 

Mende

 

 

 

Nagykáta

 

 

 

Pánd

 

 

 

Sülysáp

 

 

 

Szentlőrinckáta

 

 

 

Szentmártonkáta

 

 

 

Tápióbicske

 

 

 

Tápiógyörgye

 

 

 

Tápióság

 

 

 

Tápiószecső

 

 

 

Tápiószele

 

 

 

Tápiószentmárton

 

 

 

Tóalmás

 

 

 

Úri

 

 

Ráckevei

Apaj

Ráckeve

 

 

Áporka

 

 

 

Délegyháza

 

 

 

Dömsöd

 

 

 

Dunaharaszti

 

 

 

Dunavarsány

 

 

 

Halásztelek

 

 

 

Kiskunlacháza

 

 

 

Lórév

 

 

 

Majosháza

 

 

 

Makád

 

 

 

Ráckeve

 

 

 

Szigetbecse

 

 

 

Szigetcsép

 

 

 

Szigethalom

 

 

 

Szigetszentmárton

 

 

 

Szigetszentmiklós

 

 

 

Szigetújfalu

 

 

 

Taksony

 

 

 

Tököl

 

 

Szobi

Bernecebaráti

Szob

 

 

Ipolydamásd

 

 

 

Ipolytölgyes

 

 

 

Kemence

 

 

 

Kóspallag

 

 

 

Letkés

 

 

 

Márianosztra

 

 

 

Nagybörzsöny

 

 

 

Perőcsény

 

 

 

Szob

 

 

 

Tésa

 

 

 

Vámosmikola

 

 

 

Zebegény

 

 

Váci

Acsa

Vác

 

 

Csörög

 

 

 

Csővár

 

 

 

Galgagyörk

 

 

 

Kismaros

 

 

 

Kisnémedi

 

 

 

Kosd

 

 

 

Nagymaros

 

 

 

Penc

 

 

 

Püspökhatvan

 

 

 

Püspökszilágy

 

 

 

Rád

 

 

 

Szokolya

 

 

 

Sződ

 

 

 

Sződliget

 

 

 

Vác

 

 

 

Vácduka

 

 

 

Váchartyán

 

 

 

Verőce

 

 

Budaörsi

Biatorbágy

Budaörs

 

 

Budajenő

 

 

 

Budakeszi

 

 

 

Budaörs

 

 

 

Herceghalom

 

 

 

Páty

 

 

 

Pusztazámor

 

 

 

Sóskút

 

 

 

Telki

 

 

 

Törökbálint

 

 

Érdi

Diósd

Érd

 

 

Érd

 

 

 

Százhalombatta

 

 

 

Tárnok

 

 

Dunakeszi

Dunakeszi

Dunakeszi

 

 

Fót

 

 

 

Göd

 

 

 

Mogyoród

 

 

Gyáli

Alsónémedi

Gyál

 

 

Bugyi

 

 

 

Felsőpakony

 

 

 

Gyál

 

 

 

Ócsa

 

 

Pilisvörösvári

Nagykovácsi

Pilisvörösvár

 

 

Perbál

 

 

 

Pilisborosjenő

 

 

 

Piliscsaba

 

 

 

Pilisjászfalu

 

 

 

Pilisszántó

 

 

 

Pilisszentiván

 

 

 

Pilisvörösvár

 

 

 

Remeteszőlős

 

 

 

Solymár

 

 

 

Tinnye

 

 

 

Tök

 

 

 

Üröm

 

 

 

Zsámbék

 

 

Szentendrei

Budakalász

Szentendre

 

 

Csobánka

 

 

 

Dunabogdány

 

 

 

Kisoroszi

 

 

 

Leányfalu

 

 

 

Pilisszentkereszt

 

 

 

Pilisszentlászló

 

 

 

Pócsmegyer

 

 

 

Pomáz

 

 

 

Szentendre

 

 

 

Szigetmonostor

 

 

 

Tahitótfalu

 

 

 

Visegrád

 

 

Veresegyházi

Csomád

Veresegyház

 

 

Erdőkertes

 

 

 

Galgamácsa

 

 

 

Őrbottyán

 

 

 

Vácegres

 

 

 

Váckisújfalu

 

 

 

Vácrátót

 

 

 

Veresegyház

 

Somogy

 

 

 

 

Barcsi

Babócsa

Barcs

 

 

Barcs

 

 

 

Bélavár

 

 

 

Bolhó

 

 

 

Csokonyavisonta

 

 

 

Darány

 

 

 

Drávagárdony

 

 

 

Drávatamási

 

 

 

Heresznye

 

 

 

Homokszentgyörgy

 

 

 

Istvándi

 

 

 

Kálmáncsa

 

 

 

Kastélyosdombó

 

 

 

Komlósd

 

 

 

Lad

 

 

 

Lakócsa

 

 

 

Patosfa

 

 

 

Péterhida

 

 

 

Potony

 

 

 

Rinyaújlak

 

 

 

Rinyaújnép

 

 

 

Somogyaracs

 

 

 

Szentborbás

 

 

 

Szulok

 

 

 

Tótújfalu

 

 

 

Vízvár

 

 

Csurgói

Berzence

Csurgó

 

 

Csurgó

 

 

 

Csurgónagymarton

 

 

 

Gyékényes

 

 

 

Iharos

 

 

 

Iharosberény

 

 

 

Inke

 

 

 

Őrtilos

 

 

 

Pogányszentpéter

 

 

 

Porrog

 

 

 

Porrogszentkirály

 

 

 

Porrogszentpál

 

 

 

Somogybükkösd

 

 

 

Somogycsicsó

 

 

 

Somogyudvarhely

 

 

 

Szenta

 

 

 

Zákány

 

 

 

Zákányfalu

 

 

Fonyódi

Balatonboglár

Fonyód

 

 

Balatonfenyves

 

 

 

Balatonlelle

 

 

 

Fonyód

 

 

 

Gamás

 

 

 

Karád

 

 

 

Látrány

 

 

 

Ordacsehi

 

 

 

Somogybabod

 

 

 

Somogytúr

 

 

 

Visz

 

 

Kadarkúti

Bárdudvarnok

Kadarkút

 

 

Csököly

 

 

 

Gige

 

 

 

Hedrehely

 

 

 

Hencse

 

 

 

Jákó

 

 

 

Kadarkút

 

 

 

Kaposfő

 

 

 

Kaposmérő

 

 

 

Kaposújlak

 

 

 

Kaposszerdahely

 

 

 

Kisasszond

 

 

 

Kiskorpád

 

 

 

Kőkút

 

 

 

Mike

 

 

 

Nagybajom

 

 

 

Pálmajor

 

 

 

Patca

 

 

 

Rinyakovácsi

 

 

 

Szenna

 

 

 

Szilvásszentmárton

 

 

 

Visnye

 

 

 

Zselickisfalud

 

 

Kaposvári

Alsóbogát

Kaposvár

 

 

Baté

 

 

 

Bodrog

 

 

 

Bőszénfa

 

 

 

Büssü

 

 

 

Cserénfa

 

 

 

Csoma

 

 

 

Csombárd

 

 

 

Ecseny

 

 

 

Edde

 

 

 

Felsőmocsolád

 

 

 

Fonó

 

 

 

Gadács

 

 

 

Gálosfa

 

 

 

Gölle

 

 

 

Hajmás

 

 

 

Hetes

 

 

 

Igal

 

 

 

Juta

 

 

 

Kaposgyarmat

 

 

 

Kaposhomok

 

 

 

Kaposkeresztúr

 

 

 

Kaposvár

 

 

 

Kazsok

 

 

 

Kercseliget

 

 

 

Kisgyalán

 

 

 

Magyaratád

 

 

 

Magyaregres

 

 

 

Mernye

 

 

 

Mezőcsokonya

 

 

 

Mosdós

 

 

 

Nagyberki

 

 

 

Orci

 

 

 

Osztopán

 

 

 

Patalom

 

 

 

Polány

 

 

 

Ráksi

 

 

 

Sántos

 

 

 

Simonfa

 

 

 

Somodor

 

 

 

Somogyaszaló

 

 

 

Somogygeszti

 

 

 

Somogyjád

 

 

 

Somogysárd

 

 

 

Somogyszil

 

 

 

Szabadi

 

 

 

Szentbalázs

 

 

 

Szentgáloskér

 

 

 

Taszár

 

 

 

Újvárfalva

 

 

 

Várda

 

 

 

Zimány

 

 

 

Zselickislak

 

 

 

Zselicszentpál

 

 

Lengyeltóti

Buzsák

Lengyeltóti

 

 

Gyugy

 

 

 

Hács

 

 

 

Kisberény

 

 

 

Lengyeltóti

 

 

 

Öreglak

 

 

 

Pamuk

 

 

 

Somogyvámos

 

 

 

Somogyvár

 

 

 

Szőlősgyörök

 

 

Marcali

Balatonberény

Marcali

 

 

Balatonkeresztúr

 

 

 

Balatonmáriafürdő

 

 

 

Balatonszentgyörgy

 

 

 

Balatonújlak

 

 

 

Böhönye

 

 

 

Csákány

 

 

 

Csömend

 

 

 

Főnyed

 

 

 

Gadány

 

 

 

Hollád

 

 

 

Hosszúvíz

 

 

 

Kelevíz

 

 

 

Kéthely

 

 

 

Libickozma

 

 

 

Marcali

 

 

 

Mesztegnyő

 

 

 

Nagyszakácsi

 

 

 

Nemesdéd

 

 

 

Nemeskisfalud

 

 

 

Nemesvid

 

 

 

Nikla

 

 

 

Pusztakovácsi

 

 

 

Sávoly

 

 

 

Somogyfajsz

 

 

 

Somogysámson

 

 

 

Somogysimonyi

 

 

 

Somogyszentpál

 

 

 

Somogyzsitfa

 

 

 

Szegerdő

 

 

 

Szenyér

 

 

 

Szőkedencs

 

 

 

Tapsony

 

 

 

Táska

 

 

 

Tikos

 

 

 

Varászló

 

 

 

Vése

 

 

 

Vörs

 

 

Nagyatádi

Bakháza

Nagyatád

 

 

Beleg

 

 

 

Bolhás

 

 

 

Görgeteg

 

 

 

Háromfa

 

 

 

Kaszó

 

 

 

Kisbajom

 

 

 

Kutas

 

 

 

Lábod

 

 

 

Nagyatád

 

 

 

Nagykorpád

 

 

 

Ötvöskónyi

 

 

 

Rinyabesenyő

 

 

 

Rinyaszentkirály

 

 

 

Segesd

 

 

 

Somogyszob

 

 

 

Szabás

 

 

 

Tarany

 

 

Siófoki

Ádánd

Siófok

 

 

Balatonendréd

 

 

 

Balatonszabadi

 

 

 

Nagyberény

 

 

 

Nyim

 

 

 

Ságvár

 

 

 

Siófok

 

 

 

Siójut

 

 

 

Som

 

 

 

Zamárdi

 

 

Tabi

Andocs

Tab

 

 

Bábonymegyer

 

 

 

Bedegkér

 

 

 

Bonnya

 

 

 

Fiad

 

 

 

Kánya

 

 

 

Kapoly

 

 

 

Kára

 

 

 

Kisbárapáti

 

 

 

Lulla

 

 

 

Miklósi

 

 

 

Nágocs

 

 

 

Sérsekszőlős

 

 

 

Somogyacsa

 

 

 

Somogydöröcske

 

 

 

Somogyegres

 

 

 

Somogymeggyes

 

 

 

Szorosad

 

 

 

Tab

 

 

 

Tengőd

 

 

 

Torvaj

 

 

 

Törökkoppány

 

 

 

Zala

 

 

 

Zics

 

 

Balatonföldvári

Balatonföldvár

Balatonföldvár

 

 

Balatonőszöd

 

 

 

Balatonszárszó

 

 

 

Balatonszemes

 

 

 

Bálványos

 

 

 

Kereki

 

 

 

Kőröshegy

 

 

 

Kötcse

 

 

 

Nagycsepely

 

 

 

Pusztaszemes

 

 

 

Szántód

 

 

 

Szólád

 

 

 

Teleki

 

Szabolcs-Szatmár-Bereg

 

 

 

 

Baktalórántházai

Apagy

Baktalórántháza

 

 

Baktalórántháza

 

 

 

Berkesz

 

 

 

Besenyőd

 

 

 

Laskod

 

 

 

Levelek

 

 

 

Magy

 

 

 

Nyíribrony

 

 

 

Nyírjákó

 

 

 

Nyírkarász

 

 

 

Nyírkércs

 

 

 

Nyírmada

 

 

 

Nyírtass

 

 

 

Nyírtét

 

 

 

Ófehértó

 

 

 

Petneháza

 

 

 

Pusztadobos

 

 

 

Ramocsaháza

 

 

 

Rohod

 

 

Csengeri

Csenger

Csenger

 

 

Csengersima

 

 

 

Csengerújfalu

 

 

 

Komlódtótfalu

 

 

 

Pátyod

 

 

 

Porcsalma

 

 

 

Szamosangyalos

 

 

 

Szamosbecs

 

 

 

Szamostatárfalva

 

 

 

Tyukod

 

 

 

Ura

 

 

Fehérgyarmati

Botpalád

Fehérgyarmat

 

 

Cégénydányád

 

 

 

Csaholc

 

 

 

Császló

 

 

 

Csegöld

 

 

 

Darnó

 

 

 

Fehérgyarmat

 

 

 

Fülesd

 

 

 

Gacsály

 

 

 

Garbolc

 

 

 

Gyügye

 

 

 

Hermánszeg

 

 

 

Jánkmajtis

 

 

 

Kérsemjén

 

 

 

Kisar

 

 

 

Kishódos

 

 

 

Kisnamény

 

 

 

Kispalád

 

 

 

Kisszekeres

 

 

 

Kölcse

 

 

 

Kömörő

 

 

 

Magosliget

 

 

 

Mánd

 

 

 

Méhtelek

 

 

 

Milota

 

 

 

Nábrád

 

 

 

Nagyar

 

 

 

Nagyhódos

 

 

 

Nagyszekeres

 

 

 

Nemesborzova

 

 

 

Olcsvaapáti

 

 

 

Panyola

 

 

 

Penyige

 

 

 

Rozsály

 

 

 

Sonkád

 

 

 

Szamossályi

 

 

 

Szamosújlak

 

 

 

Szatmárcseke

 

 

 

Tiszabecs

 

 

 

Tiszacsécse

 

 

 

Tiszakóród

 

 

 

Tisztaberek

 

 

 

Tunyogmatolcs

 

 

 

Túristvándi

 

 

 

Túrricse

 

 

 

Uszka

 

 

 

Vámosoroszi

 

 

 

Zajta

 

 

 

Zsarolyán

 

 

Kisvárdai

Ajak

Kisvárda

 

 

Anarcs

 

 

 

Dombrád

 

 

 

Döge

 

 

 

Fényeslitke

 

 

 

Gyulaháza

 

 

 

Jéke

 

 

 

Kékcse

 

 

 

Kisvárda

 

 

 

Lövőpetri

 

 

 

Mezőladány

 

 

 

Nyírlövő

 

 

 

Pap

 

 

 

Pátroha

 

 

 

Rétközberencs

 

 

 

Szabolcsbáka

 

 

 

Szabolcsveresmart

 

 

 

Tiszakanyár

 

 

 

Tornyospálca

 

 

 

Újdombrád

 

 

 

Újkenéz

 

 

Mátészalkai

Fábiánháza

Mátészalka

 

 

Fülpösdaróc

 

 

 

Géberjén

 

 

 

Győrtelek

 

 

 

Hodász

 

 

 

Jármi

 

 

 

Kántorjánosi

 

 

 

Kocsord

 

 

 

Mátészalka

 

 

 

Mérk

 

 

 

Nagydobos

 

 

 

Nagyecsed

 

 

 

Nyírcsaholy

 

 

 

Nyírkáta

 

 

 

Nyírmeggyes

 

 

 

Nyírparasznya

 

 

 

Ópályi

 

 

 

Ököritófülpös

 

 

 

Őr

 

 

 

Papos

 

 

 

Rápolt

 

 

 

Szamoskér

 

 

 

Szamosszeg

 

 

 

Tiborszállás

 

 

 

Vaja

 

 

 

Vállaj

 

 

Nagykállói

Balkány

Nagykálló

 

 

Biri

 

 

 

Bököny

 

 

 

Érpatak

 

 

 

Geszteréd

 

 

 

Kállósemjén

 

 

 

Nagykálló

 

 

 

Szakoly

 

 

 

Újfehértó

 

 

Nyírbátori

Bátorliget

Nyírbátor

 

 

Encsencs

 

 

 

Kisléta

 

 

 

Máriapócs

 

 

 

Nyírbátor

 

 

 

Nyírbéltek

 

 

 

Nyírbogát

 

 

 

Nyírcsászári

 

 

 

Nyírderzs

 

 

 

Nyírgelse

 

 

 

Nyírgyulaj

 

 

 

Nyírlugos

 

 

 

Nyírmihálydi

 

 

 

Nyírpilis

 

 

 

Nyírvasvári

 

 

 

Ömböly

 

 

 

Penészlek

 

 

 

Piricse

 

 

 

Pócspetri

 

 

 

Terem

 

 

Nyíregyházai

Kálmánháza

Nyíregyháza

 

 

Kótaj

 

 

 

Nagycserkesz

 

 

 

Napkor

 

 

 

Nyíregyháza

 

 

 

Nyírpazony

 

 

 

Nyírtelek

 

 

 

Nyírtura

 

 

 

Sényő

 

 

Tiszavasvári

Rakamaz

Tiszavasvári

 

 

Szabolcs

 

 

 

Szorgalmatos

 

 

 

Timár

 

 

 

Tiszadada

 

 

 

Tiszadob

 

 

 

Tiszaeszlár

 

 

 

Tiszalök

 

 

 

Tiszanagyfalu

 

 

 

Tiszavasvári

 

 

Vásárosnaményi

Aranyosapáti

Vásárosnamény

 

 

Barabás

 

 

 

Beregdaróc

 

 

 

Beregsurány

 

 

 

Csaroda

 

 

 

Gelénes

 

 

 

Gemzse

 

 

 

Gulács

 

 

 

Gyüre

 

 

 

Hetefejércse

 

 

 

Ilk

 

 

 

Jánd

 

 

 

Kisvarsány

 

 

 

Lónya

 

 

 

Márokpapi

 

 

 

Mátyus

 

 

 

Nagyvarsány

 

 

 

Olcsva

 

 

 

Tákos

 

 

 

Tarpa

 

 

 

Tiszaadony

 

 

 

Tiszakerecseny

 

 

 

Tiszaszalka

 

 

 

Tiszavid

 

 

 

Tivadar

 

 

 

Vámosatya

 

 

 

Vásárosnamény

 

 

Ibrány-Nagyhalászi

Balsa

Ibrány

 

 

Beszterec

 

 

 

Buj

 

 

 

Demecser

 

 

 

Gávavencsellő

 

 

 

Gégény

 

 

 

Ibrány

 

 

 

Kék

 

 

 

Kemecse

 

 

 

Nagyhalász

 

 

 

Nyírbogdány

 

 

 

Paszab

 

 

 

Székely

 

 

 

Tiszabercel

 

 

 

Tiszarád

 

 

 

Tiszatelek

 

 

 

Vasmegyer

 

 

Záhonyi

Benk

Záhony

 

 

Eperjeske

 

 

 

Győröcske

 

 

 

Komoró

 

 

 

Mándok

 

 

 

Tiszabezdéd

 

 

 

Tiszamogyorós

 

 

 

Tiszaszentmárton

 

 

 

Tuzsér

 

 

 

Záhony

 

 

 

Zsurk

 

Tolna

 

 

 

 

Bonyhádi

Aparhant

Bonyhád

 

 

Bátaapáti

 

 

 

Bonyhád

 

 

 

Bonyhádvarasd

 

 

 

Cikó

 

 

 

Grábóc

 

 

 

Györe

 

 

 

Izmény

 

 

 

Kakasd

 

 

 

Kisdorog

 

 

 

Kismányok

 

 

 

Kisvejke

 

 

 

Lengyel

 

 

 

Mórágy

 

 

 

Mőcsény

 

 

 

Mucsfa

 

 

 

Nagymányok

 

 

 

Nagyvejke

 

 

 

Tevel

 

 

 

Váralja

 

 

 

Závod

 

 

Dombóvári

Attala

Dombóvár

 

 

Csibrák

 

 

 

Csikóstőttős

 

 

 

Dalmand

 

 

 

Dombóvár

 

 

 

Döbrököz

 

 

 

Gyulaj

 

 

 

Jágónak

 

 

 

Kapospula

 

 

 

Kaposszekcső

 

 

 

Kocsola

 

 

 

Kurd

 

 

 

Lápafő

 

 

 

Nak

 

 

 

Szakcs

 

 

 

Várong

 

 

Paksi

Bikács

Paks

 

 

Bölcske

 

 

 

Dunaföldvár

 

 

 

Dunaszentgyörgy

 

 

 

Gerjen

 

 

 

Györköny

 

 

 

Kajdacs

 

 

 

Madocsa

 

 

 

Nagydorog

 

 

 

Németkér

 

 

 

Paks

 

 

 

Pálfa

 

 

 

Pusztahencse

 

 

 

Sárszentlőrinc

 

 

Szekszárdi

Alsónána

Szekszárd

 

 

Alsónyék

 

 

 

Báta

 

 

 

Bátaszék

 

 

 

Bogyiszló

 

 

 

Decs

 

 

 

Fácánkert

 

 

 

Fadd

 

 

 

Felsőnána

 

 

 

Harc

 

 

 

Kéty

 

 

 

Kistormás

 

 

 

Kölesd

 

 

 

Medina

 

 

 

Murga

 

 

 

Őcsény

 

 

 

Pörböly

 

 

 

Sárpilis

 

 

 

Sióagárd

 

 

 

Szálka

 

 

 

Szedres

 

 

 

Szekszárd

 

 

 

Tengelic

 

 

 

Tolna

 

 

 

Várdomb

 

 

 

Zomba

 

 

Tamási

Belecska

Tamási

 

 

Diósberény

 

 

 

Dúzs

 

 

 

Értény

 

 

 

Felsőnyék

 

 

 

Fürged

 

 

 

Gyönk

 

 

 

Hőgyész

 

 

 

Iregszemcse

 

 

 

Kalaznó

 

 

 

Keszőhidegkút

 

 

 

Kisszékely

 

 

 

Koppányszántó

 

 

 

Magyarkeszi

 

 

 

Miszla

 

 

 

Mucsi

 

 

 

Nagykónyi

 

 

 

Nagyszékely

 

 

 

Nagyszokoly

 

 

 

Ozora

 

 

 

Pári

 

 

 

Pincehely

 

 

 

Regöly

 

 

 

Simontornya

 

 

 

Szakadát

 

 

 

Szakály

 

 

 

Szárazd

 

 

 

Tamási

 

 

 

Tolnanémedi

 

 

 

Udvari

 

 

 

Újireg

 

 

 

Varsád

 

Vas

 

 

 

 

Celldömölki

Boba

Celldömölk

 

 

Borgáta

 

 

 

Celldömölk

 

 

 

Csönge

 

 

 

Duka

 

 

 

Egyházashetye

 

 

 

Jánosháza

 

 

 

Karakó

 

 

 

Keléd

 

 

 

Kemeneskápolna

 

 

 

Kemenesmagasi

 

 

 

Kemenesmihályfa

 

 

 

Kemenespálfa

 

 

 

Kemenessömjén

 

 

 

Kemenesszentmárton

 

 

 

Kenyeri

 

 

 

Kissomlyó

 

 

 

Köcsk

 

 

 

Mersevát

 

 

 

Mesteri

 

 

 

Nagysimonyi

 

 

 

Nemeskeresztúr

 

 

 

Nemeskocs

 

 

 

Ostffyasszonyfa

 

 

 

Pápoc

 

 

 

Szergény

 

 

 

Tokorcs

 

 

 

Vönöck

 

 

Csepregi

Csepreg

 

 

Bük

 

 

 

Chernelházadamonya

 

 

 

Csepreg

 

 

 

Gór

 

 

 

Iklanberény

 

 

 

Lócs

 

 

 

Mesterháza

 

 

 

Nagygeresd

 

 

 

Nemesládony

 

 

 

Répceszentgyörgy

 

 

 

Sajtoskál

 

 

 

Simaság

 

 

 

Tompaládony

 

 

 

Tormásliget

 

 

 

Tömörd

 

 

Körmendi

Csákánydoroszló

Körmend

 

 

Daraboshegy

 

 

 

Döbörhegy

 

 

 

Döröske

 

 

 

Egyházashollós

 

 

 

Egyházasrádóc

 

 

 

Halastó

 

 

 

Halogy

 

 

 

Harasztifalu

 

 

 

Hegyháthodász

 

 

 

Hegyhátsál

 

 

 

Katafa

 

 

 

Kemestaródfa

 

 

 

Körmend

 

 

 

Magyarnádalja

 

 

 

Magyarszecsőd

 

 

 

Molnaszecsőd

 

 

 

Nádasd

 

 

 

Nagykölked

 

 

 

Nagymizdó

 

 

 

Nemesrempehollós

 

 

 

Pinkamindszent

 

 

 

Rádóckölked

 

 

 

Szarvaskend

 

 

 

Vasalja

 

 

Kőszegi

Bozsok

Kőszeg

 

 

Cák

 

 

 

Gyöngyösfalu

 

 

 

Horvátzsidány

 

 

 

Kiszsidány

 

 

 

Kőszeg

 

 

 

Kőszegdoroszló

 

 

 

Kőszegpaty

 

 

 

Kőszegszerdahely

 

 

 

Lukácsháza

 

 

 

Nemescsó

 

 

 

Ólmod

 

 

 

Peresznye

 

 

 

Pusztacsó

 

 

 

Velem

 

 

Őriszentpéteri

Bajánsenye

Őriszentpéter

 

 

Felsőjánosfa

 

 

 

Felsőmarác

 

 

 

Hegyhátszentjakab

 

 

 

Hegyhátszentmárton

 

 

 

Ispánk

 

 

 

Ivánc

 

 

 

Kercaszomor

 

 

 

Kerkáskápolna

 

 

 

Kisrákos

 

 

 

Kondorfa

 

 

 

Magyarszombatfa

 

 

 

Nagyrákos

 

 

 

Őrimagyarósd

 

 

 

Őriszentpéter

 

 

 

Pankasz

 

 

 

Szaknyér

 

 

 

Szalafő

 

 

 

Szatta

 

 

 

Szőce

 

 

 

Velemér

 

 

 

Viszák

 

 

Sárvári

Bejcgyertyános

Sárvár

 

 

Bögöt

 

 

 

Bögöte

 

 

 

Csánig

 

 

 

Csénye

 

 

 

Gérce

 

 

 

Hegyfalu

 

 

 

Hosszúpereszteg

 

 

 

Ikervár

 

 

 

Jákfa

 

 

 

Káld

 

 

 

Kenéz

 

 

 

Meggyeskovácsi

 

 

 

Megyehíd

 

 

 

Nick

 

 

 

Nyőgér

 

 

 

Ölbő

 

 

 

Pecöl

 

 

 

Porpác

 

 

 

Pósfa

 

 

 

Rábapaty

 

 

 

Répcelak

 

 

 

Sárvár

 

 

 

Sitke

 

 

 

Sótony

 

 

 

Szeleste

 

 

 

Uraiújfalu

 

 

 

Vámoscsalád

 

 

 

Vásárosmiske

 

 

 

Vasegerszeg

 

 

 

Vashosszúfalu

 

 

 

Zsédeny

 

 

Szentgotthárdi

Alsószölnök

Szentgotthárd

 

 

Apátistvánfalva

 

 

 

Csörötnek

 

 

 

Felsőszölnök

 

 

 

Gasztony

 

 

 

Kétvölgy

 

 

 

Magyarlak

 

 

 

Nemesmedves

 

 

 

Orfalu

 

 

 

Rábagyarmat

 

 

 

Rátót

 

 

 

Rönök

 

 

 

Szakonyfalu

 

 

 

Szentgotthárd

 

 

 

Vasszentmihály

 

 

Szombathelyi

Acsád

Szombathely

 

 

Balogunyom

 

 

 

Bozzai

 

 

 

Bucsu

 

 

 

Csempeszkopács

 

 

 

Dozmat

 

 

 

Felsőcsatár

 

 

 

Gencsapáti

 

 

 

Gyanógeregye

 

 

 

Horvátlövő

 

 

 

Ják

 

 

 

Kisunyom

 

 

 

Meszlen

 

 

 

Nárai

 

 

 

Narda

 

 

 

Nemesbőd

 

 

 

Nemeskolta

 

 

 

Perenye

 

 

 

Pornóapáti

 

 

 

Rábatöttös

 

 

 

Rum

 

 

 

Salköveskút

 

 

 

 

 

 

Sorkifalud

 

 

 

Sorkikápolna

 

 

 

Sorokpolány

 

 

 

Söpte

 

 

 

Szentpéterfa

 

 

 

Szombathely

 

 

 

Tanakajd

 

 

 

Táplánszentkereszt

 

 

 

Torony

 

 

 

Vasasszonyfa

 

 

 

Vaskeresztes

 

 

 

Vassurány

 

 

 

Vasszécseny

 

 

 

Vasszilvágy

 

 

 

Vát

 

 

 

Vép

 

 

 

Zsennye

 

 

Vasvári

Alsóújlak

Vasvár

 

 

Andrásfa

 

 

 

Bérbaltavár

 

 

 

Csehi

 

 

 

Csehimindszent

 

 

 

Csipkerek

 

 

 

Egervölgy

 

 

 

Gersekarát

 

 

 

Győrvár

 

 

 

Hegyhátszentpéter

 

 

 

Kám

 

 

 

Mikosszéplak

 

 

 

Nagytilaj

 

 

 

Olaszfa

 

 

 

Oszkó

 

 

 

Pácsony

 

 

 

Petőmihályfa

 

 

 

Püspökmolnári

 

 

 

Rábahídvég

 

 

 

Sárfimizdó

 

 

 

Szemenye

 

 

 

Telekes

 

 

 

Vasvár

 

Veszprém

 

 

 

 

Ajkai

Adorjánháza

Ajka

 

 

Ajka

 

 

 

Apácatorna

 

 

 

Bakonypölöske

 

 

 

Borszörcsök

 

 

 

Csehbánya

 

 

 

Csögle

 

 

 

Dabrony

 

 

 

Devecser

 

 

 

Doba

 

 

 

Egeralja

 

 

 

Halimba

 

 

 

Iszkáz

 

 

 

Kamond

 

 

 

Karakószörcsök

 

 

 

Kerta

 

 

 

Kisberzseny

 

 

 

Kiscsősz

 

 

 

Kislőd

 

 

 

Kispirit

 

 

 

Kisszőlős

 

 

 

Kolontár

 

 

 

Magyarpolány

 

 

 

Nagyalásony

 

 

 

Nagypirit

 

 

 

Noszlop

 

 

 

Nyirád

 

 

 

Oroszi

 

 

 

Öcs

 

 

 

Pusztamiske

 

 

 

Somlójenő

 

 

 

Somlószőlős

 

 

 

Somlóvásárhely

 

 

 

Somlóvecse

 

 

 

Szőc

 

 

 

Tüskevár

 

 

 

Úrkút

 

 

 

Városlőd

 

 

 

Vid

 

 

Balatonalmádi

Alsóörs

Balatonalmádi

 

 

Balatonalmádi

 

 

 

Balatonfőkajár

 

 

 

Balatonfűzfő

 

 

 

Balatonkenese

 

 

 

Balatonvilágos

 

 

 

Csajág

 

 

 

Felsőörs

 

 

 

Küngös

 

 

 

Litér

 

 

 

Szentkirályszabadja

 

 

Balatonfüredi

Aszófő

Balatonfüred

 

 

Balatonakali

 

 

 

Balatoncsicsó

 

 

 

Balatonfüred

 

 

 

Balatonszepezd

 

 

 

Balatonszőlős

 

 

 

Balatonudvari

 

 

 

Csopak

 

 

 

Dörgicse

 

 

 

Lovas
Monoszló

 

 

 

Óbudavár

 

 

 

Örvényes

 

 

 

Paloznak

 

 

 

Pécsely

 

 

 

Szentantalfa

 

 

 

Szentjakabfa

 

 

 

Tagyon

 

 

 

Tihany

 

 

 

Vászoly

 

 

 

Zánka

 

 

Pápai

Adásztevel

Pápa

 

 

Bakonyjákó

 

 

 

Bakonykoppány

 

 

 

Bakonyság

 

 

 

Bakonyszentiván

 

 

 

Bakonyszücs

 

 

 

Bakonytamási

 

 

 

Béb

 

 

 

Békás

 

 

 

Csót

 

 

 

Dáka

 

 

 

Döbrönte

 

 

 

Egyházaskesző

 

 

 

Farkasgyepű

 

 

 

Ganna

 

 

 

Gecse

 

 

 

Gic

 

 

 

Homokbödöge

 

 

 

Kemeneshőgyész

 

 

 

Kemenesszentpéter

 

 

 

Kup

 

 

 

Külsővat

 

 

 

Lovászpatona

 

 

 

Magyargencs

 

 

 

Malomsok

 

 

 

Marcalgergelyi

 

 

 

Marcaltő

 

 

 

Mezőlak

 

 

 

Mihályháza

 

 

 

Nagyacsád

 

 

 

Nagydém

 

 

 

Nagygyimót

 

 

 

Nagytevel

 

 

 

Nemesgörzsöny

 

 

 

Nemesszalók

 

 

 

Németbánya

 

 

 

Nóráp

 

 

 

Nyárád

 

 

 

Pápa

 

 

 

Pápadereske

 

 

 

Pápakovácsi

 

 

 

Pápasalamon

 

 

 

Pápateszér

 

 

 

Takácsi

 

 

 

Ugod

 

 

 

Vanyola

 

 

 

Várkesző

 

 

 

Vaszar

 

 

 

Vinár

 

 

Sümegi

Bazsi

Sümeg

 

 

Bodorfa

 

 

 

Csabrendek

 

 

 

Dabronc

 

 

 

Gógánfa

 

 

 

Gyepükaján

 

 

 

Hetyefő

 

 

 

Hosztót

 

 

 

Káptalanfa

 

 

 

Megyer

 

 

 

Nemeshany

 

 

 

Rigács

 

 

 

Sümeg

 

 

 

Sümegprága

 

 

 

Szentimrefalva

 

 

 

Ukk

 

 

 

Veszprémgalsa

 

 

 

Zalaerdőd

 

 

 

Zalagyömörő

 

 

 

Zalameggyes

 

 

 

Zalaszegvár

 

 

Tapolcai

Ábrahámhegy

Tapolca

 

 

Badacsonytomaj

 

 

 

Badacsonytördemic

 

 

 

Balatonederics

 

 

 

Balatonhenye

 

 

 

Balatonrendes

 

 

 

Gyulakeszi

 

 

 

Hegyesd

 

 

 

Hegymagas

 

 

 

Kapolcs

 

 

 

Káptalantóti

 

 

 

Kékkút

 

 

 

Kisapáti

 

 

 

Kővágóörs

 

 

 

Köveskál

 

 

 

Lesencefalu

 

 

 

Lesenceistvánd

 

 

 

Lesencetomaj

 

 

 

Mindszentkálla

 

 

 

Monostorapáti

 

 

 

Nemesgulács

 

 

 

Nemesvita

 

 

 

Raposka

 

 

 

Révfülöp

 

 

 

Salföld

 

 

 

Sáska

 

 

 

Szentbékkálla

 

 

 

Szigliget

 

 

 

Taliándörögd

 

 

 

Tapolca

 

 

 

Uzsa

 

 

 

Vigántpetend

 

 

 

Zalahaláp

 

 

Várpalotai

Berhida

Várpalota

 

 

Jásd

 

 

 

Ősi

 

 

 

Öskü

 

 

 

Pétfürdő

 

 

 

Tés

 

 

 

Várpalota

 

 

Veszprémi

Bánd

Veszprém

 

 

Barnag

 

 

 

Hajmáskér

 

 

 

Hárskút

 

 

 

Herend

 

 

 

Hidegkút

 

 

 

Királyszentistván

 

 

 

Márkó

 

 

 

Mencshely

 

 

 

Nagyvázsony

 

 

 

Nemesvámos

 

 

 

Papkeszi

 

 

 

Pula

 

 

 

Sóly

 

 

 

Szentgál

 

 

 

Tótvázsony

 

 

 

Veszprém

 

 

 

Veszprémfajsz

 

 

 

Vilonya

 

 

 

Vöröstó

 

 

Zirci

Bakonybél

Zirc

 

 

Bakonynána

 

 

 

Bakonyoszlop

 

 

 

Bakonyszentkirály

 

 

 

Borzavár

 

 

 

Csesznek

 

 

 

Csetény

 

 

 

Dudar

 

 

 

Eplény

 

 

 

Lókút

 

 

 

Nagyesztergár

 

 

 

Olaszfalu

 

 

 

Pénzesgyőr

 

 

 

Porva

 

 

 

Szápár

 

 

 

Zirc

 

Zala

 

 

 

 

Hévízi

Alsópáhok

Hévíz

 

 

Cserszegtomaj

 

 

 

Felsőpáhok

 

 

 

Hévíz

 

 

 

Nemesbük

 

 

 

Rezi

 

 

 

Sármellék

 

 

 

Zalaköveskút

 

 

Keszthelyi

Balatongyörök

Keszthely

 

 

Bókaháza

 

 

 

Esztergályhorváti

 

 

 

Gétye

 

 

 

Gyenesdiás

 

 

 

Karmacs

 

 

 

Keszthely

 

 

 

Szentgyörgyvár

 

 

 

Vállus

 

 

 

Várvölgy

 

 

 

Vindornyafok

 

 

 

Vindornyalak

 

 

 

Vonyarcvashegy

 

 

 

Zalaapáti

 

 

 

Zalaszántó

 

 

 

Zalavár

 

 

Lenti

Alsószenterzsébet

Lenti

 

 

Baglad

 

 

 

Barlahida

 

 

 

Belsősárd

 

 

 

Bödeháza

 

 

 

Csertalakos

 

 

 

Csesztreg

 

 

 

Csömödér

 

 

 

Dobri

 

 

 

Felsőszenterzsébet

 

 

 

Gáborjánháza

 

 

 

Gosztola

 

 

 

Gutorfölde

 

 

 

Hernyék

 

 

 

Iklódbördőce

 

 

 

Kálócfa

 

 

 

Kányavár

 

 

 

Kerkabarabás

 

 

 

Kerkafalva

 

 

 

Kerkakutas

 

 

 

Kerkateskánd

 

 

 

Kissziget

 

 

 

Kozmadombja

 

 

 

Külsősárd

 

 

 

Lendvadedes

 

 

 

Lendvajakabfa

 

 

 

Lenti

 

 

 

Lovászi

 

 

 

Magyarföld

 

 

 

Márokföld

 

 

 

Mikekarácsonyfa

 

 

 

Nemesnép

 

 

 

Nova

 

 

 

Ortaháza

 

 

 

Páka

 

 

 

Pórszombat

 

 

 

Pördefölde

 

 

 

Pusztaapáti

 

 

 

Ramocsa

 

 

 

Rédics

 

 

 

Resznek

 

 

 

Szécsisziget

 

 

 

Szentgyörgyvölgy

 

 

 

Szentpéterfölde

 

 

 

Szijártóháza

 

 

 

Szilvágy

 

 

 

Tormafölde

 

 

 

Tornyiszentmiklós

 

 

 

Zalabaksa

 

 

 

Zalaszombatfa

 

 

 

Zebecke

 

 

Letenyei

Bánokszentgyörgy

Letenye

 

 

Bázakerettye

 

 

 

Becsehely

 

 

 

Borsfa

 

 

 

Bucsuta

 

 

 

Csörnyeföld

 

 

 

Kerkaszentkirály

 

 

 

Kiscsehi

 

 

 

Kistolmács

 

 

 

Lasztonya

 

 

 

Letenye

 

 

 

Lispeszentadorján

 

 

 

Maróc

 

 

 

Molnári

 

 

 

Murarátka

 

 

 

Muraszemenye

 

 

 

Oltárc

 

 

 

Petrivente

 

 

 

Pusztamagyaród

 

 

 

Semjénháza

 

 

 

Szentliszló

 

 

 

Szentmargitfalva

 

 

 

Tótszentmárton

 

 

 

Tótszerdahely

 

 

 

Valkonya

 

 

 

Várfölde

 

 

 

Zajk

 

 

Nagykanizsai

Belezna

Nagykanizsa

 

 

Bocska

 

 

 

Börzönce

 

 

 

Csapi

 

 

 

Eszteregnye

 

 

 

Fityeház

 

 

 

Fűzvölgy

 

 

 

Gelsesziget

 

 

 

Hahót

 

 

 

Homokkomárom

 

 

 

Hosszúvölgy

 

 

 

Kacorlak

 

 

 

Liszó

 

 

 

Magyarszentmiklós

 

 

 

Magyarszerdahely

 

 

 

Murakeresztúr

 

 

 

Nagybakónak

 

 

 

Nagykanizsa

 

 

 

Nagyrécse

 

 

 

Nemespátró

 

 

 

Pölöskefő

 

 

 

Rigyác

 

 

 

Sormás

 

 

 

Surd

 

 

 

Szepetnek

 

 

 

Újudvar

 

 

 

Zalaszentbalázs

 

 

Pacsai

Alsórajk

Pacsa

 

 

Bezeréd

 

 

 

Búcsúszentlászló

 

 

 

Dióskál

 

 

 

Egeraracsa

 

 

 

Felsőrajk

 

 

 

Misefa

 

 

 

Nagykapornak

 

 

 

Nemesrádó

 

 

 

Nemessándorháza

 

 

 

Nemesszentandrás

 

 

 

Orbányosfa

 

 

 

Pacsa

 

 

 

Padár

 

 

 

Pölöske

 

 

 

Pötréte

 

 

 

Szentpéterúr

 

 

 

Zalaigrice

 

 

 

Zalaszentmárton

 

 

 

Zalaszentmihály

 

 

Zalaegerszegi

Alibánfa

Zalaegerszeg

 

 

Alsónemesapáti

 

 

 

Babosdöbréte

 

 

 

Bagod

 

 

 

Bak

 

 

 

Baktüttös

 

 

 

Becsvölgye

 

 

 

Bocfölde

 

 

 

Boncodfölde

 

 

 

Böde

 

 

 

Csatár

 

 

 

Csonkahegyhát

 

 

 

Csöde

 

 

 

Dobronhegy

 

 

 

Egervár

 

 

 

Gellénháza

 

 

 

Gombosszeg

 

 

 

Gősfa

 

 

 

Gyűrűs

 

 

 

Hagyárosbörönd

 

 

 

Hottó

 

 

 

Iborfia

 

 

 

Kávás

 

 

 

Kemendollár

 

 

 

Keménfa

 

 

 

Kisbucsa

 

 

 

Kiskutas

 

 

 

Kispáli

 

 

 

Kustánszeg

 

 

 

Lakhegy

 

 

 

Lickóvadamos

 

 

 

Milejszeg

 

 

 

Nagykutas

 

 

 

Nagylengyel

 

 

 

Nagypáli

 

 

 

Nemesapáti

 

 

 

Nemeshetés

 

 

 

Németfalu

 

 

 

Ormándlak

 

 

 

Ozmánbük

 

 

 

Pálfiszeg

 

 

 

Pethőhenye

 

 

 

Petrikeresztúr

 

 

 

Pókaszepetk

 

 

 

Pusztaederics

 

 

 

Pusztaszentlászló

 

 

 

Salomvár

 

 

 

Sárhida

 

 

 

Söjtör

 

 

 

Szentkozmadombja

 

 

 

Teskánd

 

 

 

Tófej

 

 

 

Vasboldogasszony

 

 

 

Vaspör

 

 

 

Vöckönd

 

 

 

Zalaboldogfa

 

 

 

Zalacséb

 

 

 

Zalaegerszeg

 

 

 

Zalaháshágy

 

 

 

Zalaistvánd

 

 

 

Zalalövő

 

 

 

Zalaszentgyörgy

 

 

 

Zalaszentiván

 

 

 

Zalaszentlőrinc

 

 

 

Zalatárnok

 

 

Zalakarosi

Balatonmagyaród

Zalakaros

 

 

Galambok

 

 

 

Garabonc

 

 

 

Gelse

 

 

 

Kerecseny

 

 

 

Kilimán

 

 

 

Kisrécse

 

 

 

Miháld

 

 

 

Nagyrada

 

 

 

Orosztony

 

 

 

Pat

 

 

 

Sand

 

 

 

Zalakaros

 

 

 

Zalakomár

 

 

 

Zalamerenye

 

 

 

Zalasárszeg

 

 

 

Zalaszabar

 

 

 

Zalaszentjakab

 

 

 

Zalaújlak

 

 

Zalaszentgróti

Almásháza

Zalaszentgrót

 

 

Batyk

 

 

 

Döbröce

 

 

 

Dötk

 

 

 

Kallósd

 

 

 

Kehidakustány

 

 

 

Kisgörbő

 

 

 

Kisvásárhely

 

 

 

Ligetfalva

 

 

 

Mihályfa

 

 

 

Nagygörbő

 

 

 

Óhíd

 

 

 

Pakod

 

 

 

Sénye

 

 

 

Sümegcsehi

 

 

 

Szalapa

 

 

 

Tilaj

 

 

 

Türje

 

 

 

Vindornyaszőlős

 

 

 

Zalabér

 

 

 

Zalacsány

 

 

 

Zalaszentgrót

 

 

 

Zalaszentlászló

 

 

 

Zalavég

 

1

A törvényt az Országgyűlés a 2004. november 2-i ülésnapján fogadta el. A kihirdetés napja: november 18.

2

Az 1. § (2) bekezdésének c) pontja a 2006: CIX. törvény 125. § (3) bekezdésének p) pontja szerint módosított szöveg.

3

A 2. § (2) bekezdése – e törvény 14. § (2) bekezdése alapján – 2005. január 1-jén lép hatályba.

4

A 3. § (1) bekezdésének új h) pontját a 2007: CXLVI. törvény 20. §-a iktatta be, egyidejűleg az eredeti h)–l) pont jelölését i)–m) pontra változtatva. A 3. § (1) bekezdésének h) pontja a 2009: LXXXV. törvény 138. §-ával megállapított szöveg. Ez utóbbi módosító törvény 66. § (8) bekezdése alapján a 2009. nevember napja előtt kötött többcélú kistérségi megállapodás alapján benyújtott olyan beszedési megbízás, amely teljesítésének törvényi feltételei a benyújtáskor fennálltak, a társulás tagjának erre vonatkozó felhatalmazása hiányában is teljesíthető.

5

A 3. § (1) bekezdése eredeti h) pontjának jelölését a 2007: CXLVI. törvény 20. §-a i) pontra változtatta.

6

A 3. § (1) bekezdése eredeti i) pontjának jelölését a 2007: CXLVI. törvény 20. §-a j) pontra változtatta.

7

A 3. § (1) bekezdése eredeti j) pontjának jelölését a 2007: CXLVI. törvény 20. §-a k) pontra változtatta.

8

A 3. § (1) bekezdése eredeti k) pontjának jelölését a 2007: CXLVI. törvény 20. §-a l) pontra változtatta.

9

A 3. § (1) bekezdése eredeti l) pontjának jelölését a 2007: CXLVI. törvény 20. §-a m) pontra változtatta.

10

A 7. § (3) bekezdésének d) pontja a 2006: CIX. törvény 7. § (2) bekezdésének m) pontja szerint módosított szöveg.

11

A 7. § (6) bekezdése a 2006: CIX. törvény 7. § (2) bekezdésének m) pontja szerint módosított szöveg.

12

A 12. § (1) bekezdése a 2006: CIX. törvény 7. § (2) bekezdésének m) pontja szerint módosított szöveg.

13

A 12. § (2) bekezdése a 2006: CIX. törvény 7. § (2) bekezdésének m) pontja szerint módosított szöveg.

14

A 12. § (4) bekezdése a 2006: CIX. törvény 125. § (3) bekezdésének p) pontja szerint módosított szöveg.

15

A 13. § (1) bekezdése a 2006: CIX. törvény 171. § (3) bekezdésének a) pontja szerint módosított szöveg.

16

A 13/A. §-t a 2006: CIX. törvény 5. § (1) bekezdése iktatta be, az Alkotmánybíróság a 90/2007. (XI. 14.) AB határozatának 2. pontjával megsemmisítette, 2007. november 14. napjával.

17

A 14. § (3)–(16) bekezdését a 2007: LXXXII. törvény 2. §-ának 726. pontja hatályon kívül helyezte.

18

A melléklet a 2007: CVII. törvény 1. §-ával megállapított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére