PÜ BH 2004/111
PÜ BH 2004/111
2004.03.01.
I. Keresetveszteséget pótló járadékot nem csak olyan személy javára lehet megállapítani, aki a balesetet, illetőleg a károsodást megelőzően, megszakítás nélkül munkaviszonyban állt, vagy egyéb kereső foglalkozást folytatott.
II. Ha a keresetveszteséget pótló járadékot az azonos, vagy hasonló munkát munkaviszony alapján végző személy átlagos havi keresete alapján kell megállapítani, egy évnél rövidebb időszak alatt elérhető jövedelem is figyelembe vehető, és nem jogszabálysértő a minimálbér alapulvétele sem [Ptk. 339. § (1) bek., 355. § (1) és (4) bek., 357. § (1)–(3) bek.].
A jogerős ítéletben megállapított tényállás szerint az alperesek 1997. február 8. napján bántalmazták a felperest.
Az I. r. alperes maradandó fogyatékosságot okozó súlyos testi sértés bűntettét, a II. r. alperes pedig súlyos testi sértés bűntettét követte el a felperes terhére, bűnösségüket a bíróság jogerős ítélettel megállapította.
A felperes a keresetében a bűncselekményekkel okozott vagyoni és nem vagyoni kára egyetemleges megtérítésére kérte az alperesek kötelezését.
Az alperesek a kereset elutasítását kérték. Azzal védekeztek, hogy a felperes magánlaksértést követett el, gyermekét az I. r. alperest fojtogatta, akinek édesanyja – a felperes volt házastársa – a II. r. alperes is jogos védelmi helyzetben cselekedett.
Az elsőfokú bíróság az ítéletében 287 000 forint egyetemleges megfizetésére kötelezte az alpereseket. Kötelezte továbbá az I. r. alperest arra, hogy fizessen meg a felperesnek 40 400 forint vagyoni, valamint 400 000 forint nem vagyoni kártérítést, ezt meghaladóan pedig a felperes keresetét elutasította. Az elsőfokú ítélet indokolása szerint az alperesek nem tudták bizonyítani a jogos védelmi helyzetet. A felperest a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján egyrészt megilleti a gyógykezeléssel összefüggő 20 000 forintos kártérítés, valamint az 1997. július 31. napjáig keletkezett 267 000 forint keresetveszteség. Az elsőfokú ítélet szerint a felperes – figyelemmel az I. P. Kft.-vel 1997. I. 10-én kötött megbízási szerződésre, a megbízó 1997. július 1-jén történt megszűnéséig – 1997. II. 8-ától öt hónapon át az általa megjelölt havi 50 000 forint jövedelmet megszerezhette volna, 1997. július hónapra pedig a havi 17 000 forint minimálbér elszámolása indokolt. Az elsőfokú ítélet szerint a felperesnek az I. r. alperes bántalmazása folytán bekövetkezett munkaképesség-csökkenése 20%-os. 1997. augusztus 1-jétől 1998. július 31. napjáig a minimálbér figyelembevételével, valamint a 20%-os munkaképesség-csökkenésre tekintettel a vagyoni kártérítést a bíróság 40 400 forintban állapította meg. Az orvosszakértői vélemény szerint a felperes mindkét kezének tartós, fokozottabb igénybevételével végezhető munkája, továbbá élet és szabadidő tevékenysége mérsékelt fokban korlátozottá vált. Az összes körülmény mérlegelése alapján ezért az elsőfokú bíróság a nem vagyoni kártérítés mértékét 400 000 forintban állapította meg.
A felperes fellebbezése, illetőleg a II. r. alperes csatlakozó fellebbezése folytán a másodfokú bíróság az elsőfokú ítélet fellebbezett részét részben megváltoztatva, az alperesek által egyetemlegesen fizetendő összeget 287 000 forintról 20 000 forintra, az elsőfokú eljárás illeték összegét 17 720 forintról 1200 forintra szállította le, egyebekben pedig az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Ítéletének indokolásában a másodfokú bíróság a felperes fellebbezését megalapozatlannak, a II. r. alperes csatlakozó fellebbezését részben alaposnak tartotta. Utalt arra, hogy a rendelkezésre álló adatok szerint a felperes már a sérelmére elkövetett bűncselekményt megelőzően, 1995. július 10. napjától nem tudott állandó jövedelmet biztosító munkaviszonyt létesíteni. Az I. P. Kft.-vel kötött megbízási szerződés nem tekinthető kétségmentes bizonyítéknak, mert az elérhető jövedelem az egyén teljesítményétől függött volna és a Kft. rövid működés után meg is szűnt. Ennek folytán az elsőfokú bíróság megalapozatlanul állapította meg a felperesnek a vitatott időszakban elérhető jövedelmét. A bűncselekmény elkövetése a felperesnek már egyéb okok miatt meglévő munkaképesség-csökkenését csekély mértékben növelte ugyan, viszont a perben rendelkezésre álló többi adat mérlegelésével a másodfokú bíróság azt állapította meg, hogy a 20%-os munkaképesség-csökkenésre alapított jövedelem-kiesés iránti kereset nem alapos.
A jogerős ítélet ellen a felperes élt felülvizsgálati kérelemmel a keresetének teljes mértékben helyt adó döntés meghozatala érdekében. A felperes a felülvizsgálati kérelmében arra hivatkozott, hogy keresetvesztesége 1997 februárjától merült fel, és az jelenleg is fennáll. A szakértő megállapította, hogy a bántalmazás időpontjától 1997. július végéig a felperes munkaképtelen volt. Az erre az időszakra eső jövedelmét az alpereseknek mindenképpen meg kell téríteniük, figyelemmel arra is, hogy a jogerős ítélet a kártérítési felelősség jogalapját megállapította.
A keresetveszteség tekintetében a bíróság a bizonyítékokat kirívóan ,,ésszerűtlenül'' mérlegelte.
Az alperesek felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet felülvizsgálati kérelemmel támadott rendelkezésének hatályban tartására irányult.
A Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítélet felülvizsgálati kérelemmel támadott, keresetet elutasító rendelkezését a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálta felül [Pp. 275. § (2) bekezdés].
A felülvizsgálati kérelem részben alapos az alábbiak szerint.
Az alperesek kártérítő felelőssége a Ptk. 339. §-ának (1) bekezdése alapján, nem vitásan fennáll.
A Ptk. 355. §-ának (1) bekezdése értelmében a kárért felelős személy köteles a károsult vagyoni és nem vagyoni kárát megtéríteni. Kártérítés címén a Ptk. 355. §-ának (4) bekezdése alapján a károkozó körülmény folytán a károsult vagyonában beállott értékcsökkenést és az elmaradt vagyoni előnyt, továbbá azt a kárpótlást vagy költséget kell megtéríteni, amely a károsultat ért vagyoni és nem vagyoni hátrány csökkentéséhez vagy kiküszöböléséhez szükséges. A felperes a keresetében 2 000 000 forint nem vagyoni kár és összesen 870 000 forint vagyoni kár megfizetésére kérte az alperesek kötelezését. A jogerős ítélet a felperesnek járó nem vagyoni kártérítés, továbbá a keresetveszteségen felül megjelölt vagyoni kártérítés tekintetében a bizonyítékok Pp. 206. §-ának (1) bekezdése szerinti mérlegelésen alapuló megalapozott döntés, téves azonban a keresetveszteséggel kapcsolatos rendelkezés az alábbi okokból.
A károsult kártérítésként járadékot is követelhet. A Ptk. 356. §-ának (1) bekezdése értelmében erre akkor kerülhet sor, ha a károsult munkaképessége a baleset folytán csökkent, és a baleset utáni keresete (jövedelme) a baleset előtti keresetét – neki fel nem róható okból – nem éri el. A keresetveszteség mértékének számítási módját a Ptk. 357. §-ának (1) bekezdése szabályozza. Mindebből azonban nem következik, hogy keresetveszteséget pótló járadékot csak olyan személy javára lehet megállapítani, aki a balesetet, illetőleg a károsodást megelőzően, megszakítás nélkül munkaviszonyban állt vagy egyéb kereső foglalkozást folytatott. Így az a tény, hogy a felperes a bűncselekmény elkövetését megelőző teljes évben nem dolgozott, munkanélküli volt, a járadék igényét nem zárja ki. Az adott ügyben döntő jelentősége annak az igazságügyi szakértői véleménnyel alátámasztott ténynek van, hogy a felperes 1997. február 8-ától 1997. július 31-éig munkaképtelen volt, illetőleg a bántalmazás folytán a munkaképessége 20%-os mértékben csökkent. A felperes ezért a munkaképtelensége idejére a teljes keresetveszteségét, azt követően pedig a 20%-os munkaképesség-csökkenésnek megfelelő járadékot igényelheti.
A Ptk. 357. §-ának (1) bekezdése ,,általában'' indul ki a balesetet megelőző évben elért rendszeres kereset havi átlagából, a (3) bekezdés pedig úgy rendelkezik, hogy ha a keresetveszteség a Ptk. 357. §-ának (1) és (2) bekezdése alapján sem állapítható meg, annak meghatározásánál az azonos vagy hasonló munkát munkaviszony alapján végző személyek átlagos havi keresete az irányadó. Ennélfogva egyrészt a megelőző teljes munkaviszonyban töltött év hiányában a rövidebb időszak alatt elérhető jövedelem is figyelembe vehető, másrészt nem jogszabálysértő az elérhető minimálbér figyelembevétele sem.
A peres iratokhoz becsatolt megbízási szerződés és B. T. nyilatkozata alapján az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg tényként az ítélete indokolásában, hogy a felperesnek 1997-ben januártól kezdve lehetősége volt havi 60 000 forint jövedelem megszerzésére, és ettől nem neki felróható okból esett el. A felperes a szerződés megkötésével a munkavégzésre irányuló akaratát igazolta és ezt a megbízó cég korai megszűnése sem teszi kétségessé. A jövedelem megszerezhetőségének lehetősége, valamint az a tény, hogy ezt az 1997 februárjában bekövetkezett bűncselekmény hiúsította meg, bizonyított volt a perben, ennek alapján továbbá az ismertetett jogi rendelkezések folytán a másodfokú bíróság jogszabálysértő módon és alaptalanul utasította el a munkaképtelenség idejére járó keresetveszteséggel kapcsolatos keresetet. A Legfelsőbb Bíróság ezért az e tekintetben jogerős ítéletet a Pp. 274. §-ának (1) bekezdése szerint tárgyaláson kívül meghozott határozatával a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. A jogerős ítélet felülvizsgálati kérelemmel támadott egyéb rendelkezéseit pedig a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Pfv. III. 22.070/2001. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás