PÜ BH 2004/113
PÜ BH 2004/113
2004.03.01.
Ha a hagyatékból járó kötelesrész pénzben való kiadása bármelyik félre sérelmes, a bíróságnak csak arra van módja, hogy a kötelesrészt egészben vagy részben természetben adja ki. Arra nincs jogi lehetőség, hogy a pénzben kiadott kötelesrész ne a hagyaték megnyílásakori forgalmi értéken kerüljön elszámolásra [Ptk. 672. §].
A felperes az alperes édesapja. A felperes édesanyja – a továbbiakban örökhagyó – 1997. november 17-én elhunyt. 1997. július 7-én írásbeli magánvégrendeletében az örökhagyó a perbeli lakásingatlana és az abban található ingóságok kizárólagos örökösévé unokáját, az alperest nevezte. Végintézkedés hiányában törvényes öröklésre a felperes és testvére, az örökhagyó után 1998. január 23-án elhunyt lett volna jogosult. A felperes testvére cselekvőképességet kizáró gondnokság alatt állt, gondnoka az örökhagyó volt, az örökhagyó halála után pedig részére hivatásos gondnokot jelöltek ki.
Az örökhagyó és gyermekei közös tulajdonában állt korábban egy házasingatlan, amelyet 2 240 000 forint vételárért eladtak. A vételárból a felperes az illetősége ellenértékét megkapta, a testvérét illető ellenértéket az örökhagyónak a gyámhatóság intézkedése alapján fenntartásos betétkönyvbe kellett volna helyezni, amire nem került sor, az örökhagyó pedig az őt illető vételárból vásárolta a hagyatékot képező ingatlant.
A hagyatéki eljárásban a felperes kötelesrész iránti igényt érvényesített. Az eljárt közjegyző az örökhagyó hagyatékát (lakásingatlanát, utolsó havi nyugdíját és ingóságait) ideiglenes hatállyal az alperes részére adta át. Hagyatéki teherként 88 881 forint temetési költséget, 20 000 forint közjegyzői költséget, 560 000 forint és járulékai vételártartozást, 75 000 forint gondozási költséget és 73 863 forint lakásfenntartási költséget vett fel.
A felperes keresetében az örökhagyó aktív hagyatékát 1 195 600 forintban (940 000 forint ingatlanérték, 27 000 forint nyugdíj, 228 600 forint értékű ingóság) a hagyatéki teher összegét 788 837 forintban (88 881 forint temetési, 20 000 forint közjegyzői költség és 679 956 forint vételártartozás és kamatai) jelölte meg. A saját, valamint a leszármazó és házastárs nélkül elhunyt testvére örököseként az őt megillető kötelesrész 101 690-101 690 forint és az örökhagyó halálától járó törvényes kamata megfizetésére kérte az alperes kötelezését. Az alperes a kereset jogalapját elismerte, a vételártartozás fennállását elutasítani kérte és viszontkeresetet terjesztett elő. A felperes az eljárás során kötelesrész iránti keresetét az ingatlan forgalmi értékváltozására hivatkozva 366 691 forintra felemelte és testvére örököseként 679 956 forint iránt hagyatéki hitelezői igényt terjesztett elő. A későbbiekben a kötelesrész természetbeni kiadására tartott igényt.
Az elsőfokú bíróság ítéletében megállapította, hogy a lakásingatlan 1/4 tulajdoni illetősége kötelesrész jogcímén, 1/4 tulajdoni illetősége ,,törvényes örökös'' jogcímén a felperest illeti meg. Ennek az ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzése iránt a földhivatalt megkeresni rendelte. Kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 15 napon belül 416 000 forint elmaradt lakáshasználati díjat és ennek 1999. július 17-étől a kifizetésig járó 20% kamatát, valamint 2001. április 1-jétől havi 11 750 forint lakáshasználati díjat. Kötelezte a felperest, hogy fizessen meg az alperesnek 36 000 és 15 000 forintot és ezen összegeknek 1997. november 19-étől és 1999. november 1-jétől járó 20% kamatát hagyatéki hitelezői igény címén. Ezt meghaladóan a keresetet és viszontkeresetet elutasította, és rendelkezett a perköltség viseléséről.
Az elsőfokú bíróság a felperes és testvére kötelesrészét a felperes részére természetben rendelte el kiadni. Ezt azzal indokolta, hogy az ingatlanok forgalmi értéke az utóbbi időben jelentősen emelkedett, a felperes nem pénzben kérte annak kiadását és az értéknövekedés miatt a pénzben való kiadás a felperesre méltánytalan lenne. Mivel a kötelesrész kiadása folytán a felperes az ingatlan tulajdonosa lett és az ingatlant használni nem tudta, a használati díj iránti igényt is megalapozottnak találta. Az alperes által az örökhagyónak nyújtott ápolással kapcsolatos hagyatéki hitelezői igényt 30 000 forintban, eltemettetésének költségét 36 000 forintban határozta meg, és annak fele összege és kamatai megfizetésére kötelezte a felperest, ezt meghaladóan a lakásrezsi megtérítése iránti viszontkeresetet elutasította. Elutasította továbbá a felperesnek az 560 000 forint vételár és annak kamatai megtérítése iránti keresetét is. Ezt azzal indokolta, hogy az összeg halálakor a hagyatékban nem volt meg. A bizonyítékokat mérlegelve azt állapította meg, hogy az örökhagyó azt a gondnokolt tartására fordította, ezért azt az örökhagyó tartozásaként figyelembe venni nem lehet.
Az ítélet ellen mindkét fél fellebbezett. A felperes 560 000 forint és kamatai megfizetésére kérte az alperes kötelezését, az alperes a kötelesrész pénzben, a hagyaték megnyíltakori értéken való kiadását és a használati díj iránti kereset elutasítását kérte.
A másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, a lakásingatlanra vonatkozó rendelkezéseket mellőzte. Kötelezte az alperest, hogy kötelesrész címén 659 000 forintot fizessen meg a felperesnek. Ennek alapján a felperes által bírói letétbe helyezett 188 380 forintot a felperes részére kiutalni rendelte és további 470 620 forintnak 30 napon belüli megfizetésére kötelezte az alperest. A használati díj iránti igényt elutasította, az 560 000 forint hagyatéki hitelezői igényre vonatkozó ítéleti rendelkezést helybenhagyta. Mellőzte a felperes temetési költség és ápolási költség, valamint perköltség megfizetésére kötelezését és a felperest első- és másodfokú részperköltség megfizetésére kötelezte.
Az ítéleti indokolása szerint a másodfokú bíróság abból indult ki, hogy a kötelesrész iránti igény kötelmi igény, mert a kötelesrészre jogosult öröklésjogi szempontból nem örökös. Úgy foglalt állást, hogy a felperes csak az őt megillető kötelesrészt igényelheti, ez az igény nem örökölhető, ilyen igényt testvére nevében nem is érvényesíthetett volna, ezért tévedett az elsőfokú bíróság, amikor ezt vizsgálta és ebben a vonatkozásban is marasztaló ítéletet hozott. A kötelesrész kötelmi jogi jellegével kapcsolatban kifejtette azt az álláspontját, hogy az a jogosultnak pénzben jár, és ettől a bíróság csak kivételesen, a Ptk. 672. § (1) és (3) bekezdésben meghatározott feltételek esetében térhet el.
A kötelesrész alapját a másodfokú bíróság akként állapította meg, hogy az ingatlanárakban bekövetkezett változásokra tekintettel az ingatlan jelenlegi beköltözhető értékét (2 820 000 forint) csökkentette az ideiglenes hagyatékátadás során felvett hagyatéki terhekből 88 000 forint temetési költség, 20 000 forint közjegyzői és 75 000 forint tartási, ápolási költség összegével. A kötelesrész alapját 2 636 120 forintban, a felperes kötelesrészét ennek 1/4-ében 659 000 forintban határozta meg.
A másodfokú bíróság egyetértett az elsőfokú bírósággal a felperes hagyatéki hitelezői követelése elutasításával. Az indokolást kiegészítette azzal, hogy az örökhagyónak a gyámhatósággal szemben volt elszámolási kötelezettsége, nem a felperessel. A vagyonkezelést a gyámhatóság ellenőrzi, ez azonban nem jelenti azt, hogy a vagyon nem fordítható a gondnokolt tartására, életkörülményei javítására. A felperes tényállításait a Pp. 164. § (1) bekezdése alapján az eljárásban nem bizonyította.
A jogerős ítélet ellen mindkét fél felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő.
A felperes a jogerős ítélet részbeni hatályon kívül helyezésével az alperest kötelesrész címén további 659 000 forint, valamint hagyatéki hitelezői igény jogcímén 679 364 forint és ezen összeg 1997. november 17-étől járó kamatai megfizetésére kérte kötelezni. Álláspontja szerint a kötelesrészre jogosult testvére két hónappal túlélte az örökhagyót, az őt megillető kötelesrészt mint testvére örököse érvényesíthette, ezért téves az erre vonatkozó keresete elutasítása. Hivatkozott arra is, hogy az örökhagyót a vagyonkezelői felelősség szabályai szerint elszámolási kötelezettség terhelte és azért saját vagyonával is felelt. A vételár vagyont felélni nem lehetett, mert erre az örökhagyónak nem volt engedélye és nem is volt lehetősége. A jogerős ítélet figyelmen kívül hagyta az örökhagyó vagyonkezelői jogával kapcsolatos felelősséget. Téves a jogerős ítélet abban is, hogy a bizonyítás a felperest terhelte.
Az alperes a jogerős ítélet részbeni hatályon kívül helyezésével a felperest kötelesrész jogcímén megillető összeget 188 380 forintra kérte leszállítani, annak összegét a hagyaték megnyíltakori értékből kiindulva kérte megállapítani. Hivatkozott arra, hogy a kötelesrész kiadását soha nem vitatta, a felperes által kért összeget letétbe helyezte, az időmúlás terhére nem róható.
A felülvizsgálati kérelmek az alábbiak szerint részben alaposak.
1. Helyesen foglalt állást a jogerős ítélet abban a kérdésben, hogy a kötelesrész kötelmi jellegű igény, amelyet az arra jogosultnak kell érvényesítenie a hagyatékkal szemben. A kötelesrész iránt igény az örökhagyó halálával a hagyaték megnyíltakor keletkezik, az arra jogosultnak azt érvényesíteni kell.
A felperes kötelesrészre jogosult testvére cselekvőképességet kizáró gondnokság alatt állt, gondnoka az örökhagyó volt és a hagyatéki eljárás megindítását követően rendeltek ki részére hivatásos gondnokot. A hagyatéki eljárásban tartott első tárgyaláson a közjegyző a végrendelet érvénytelenségére vonatkozóan előbb téves tájékoztatást adott a következő hagyatéki tárgyalást megelőzően pedig a felperes testvére elhunyt. Bár a kötelesrész iránt igény a hagyaték megnyíltával keletkezik és azt az arra jogosultnak érvényesíteni kell, e körülmények alapján azonban az állapítható meg, hogy a felperes testvére – menthető okból – nem volt abban a helyzetben, hogy ez irányú igényét érvényesítse, ezért azt a felperes jogutódjaként érvényesíteni jogosult volt.
Az alperes az eljárás során a kötelesrész jogalapját mindvégig elismerte, ebben a vonatkozásban az alperes fellebbezéssel sem élt. Tévedett ezért a másodfokú bíróság amikor mindezeket figyelmen kívül hagyta és a keresetet ebben a vonatkozásban elutasította.
2. Mind a hagyatéki eljárásban, mind a perben vita tárgyát képezte a kötelesrész alapja, elsődlegesen az, hogy az örökhagyó tartozása volt-e az a vételárrész, amelynek fenntartásos betétkönyvbe való elhelyezését 1996. december 23-án kelt határozatával a gyámhatóság elrendelte, és amelynek a végrehajtására a nem vitás peradatok szerint nem került sor. A felperes kötelesrész igényét is e tartozás számításba vételével érvényesítette a keresetében. Az alperes e követeléssel kapcsolatban annak fennállását tagadta. Az elsőfokú bíróság e tétellel kapcsolatos ítéleti tényállást az alperesi védekezéssel egyezően – az elsőfokú ítélet 7. old. első bekezdésében – a bizonyítékokat mérlegelve állapította meg. A felperes, bár erre vonatkozó követelését mint örökős hagyatéki hitelezőként érvényesítette, de a követelés fennállását az elsőfokú ítéleti tényállással szemben nem bizonyította.
Nem sértettek ezért eljárási szabályt a perben eljárt bíróságok, és a Pp. 164. § (1) bekezdésében foglalt bizonyítási teher szabályát is helyesen alkalmazták e kereseti kérelem elutasításával. A megállapított tényállás alapján a követelés elutasítása a felperes által megjelölt okból sem eljárási, sem anyagi jogszabályt nem sért, ezért azt a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. § (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
A felperes felülvizsgálati kérelmében elfoglalt álláspontja ugyanakkor önmagának is ellentmond annyiban, hogy a kötelesrész pénzben történő kiadása során arra hitelezői igénye figyelmen kívül hagyásával tart igényt, ugyanakkor a vételár ősszegének megtérítésére mint az örökhagyó tartozására is igényt tart testvére örököseként, ezáltal azonban a követelés kétszeres elszámolásra kerülne.
3. Helyes az alperes álláspontja abban, hogy a kötelesrész alapját a hagyaték tiszta értékét a hagyaték megnyíltakori értékviszonyok alapján kell megállapítani. A kötelesrészre vonatkozó szabályok az örökhagyó által élők között juttatott adományok (ajándékok) esetében adnak lehetőséget a bíróságnak arra, hogy a főszabálytól: a juttatáskori értéktől méltányosságból a Ptk. 666. §-ának (2) bekezdésében foglaltaknak megfelelően eltérjen. A kötelesrész alapjának megállapításánál azonban a hagyaték megnyíltakori értékéből kell kiindulni. Abban az esetben, amikor a hagyatékból járó kötelesrész pénzben való kiadása bármelyik félre sérelmes, a bíróságnak csak arra van módja, hogy a Ptk. 672. §-ának (3) bekezdése alkalmazásával a kötelesrészt egészben vagy részben természetben adja ki.
Arra azonban nincs jogi lehetőség, hogy a bíróság bár a kötelesrészt pénzben adja ki, azt úgy tekintse, mintha az egyben a közös tulajdon megszüntetése lenne és (a tulajdoni hányadnak megfelelő) jelenlegi forgalmi értékhez kellene a jogosultnak hozzájutni.
Az eljárás során azt az alperes sem vitatta, hogy a hagyatéki ingatlan hagyaték megnyíltakori értéke a leltárban megjelölt értéknél magasabb volt, az összegszerűségre azonban nem nyilatkozott. Mindezekre figyelemmel az ingatlan forgalmi értékének vizsgálatára szükség volt, de a jelenlegi forgalmi értéknek ügydöntő jelentősége nincs és anyagi jogszabályt sértett a jogerős ítélet a kötelesrész alapjának megállapítása során. A jogerős ítéletnek az erre vonatkozó rendelkezése jogszabályt sért, a döntéshez szükséges tények azonban nem állapíthatók meg.
A Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítélet ezen rendelkezését a Pp. 275/A. § (3) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és a másodfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.
A további eljárásra vonatkozóan a Legfelsőbb Bíróság meghagyja, hogy a másodfokú bíróság a fentiek (1. és 3. pont) kifejtettek szem előtt tartásával járjon el. Szükségesnek mutatkozik az ingatlan hagyaték megnyíltakori értékének tisztázása, az ingatlanforgalmi szakértői vélemény kiegészítésével. Ezt követően kell megállapítani a kötelesrész alapja szerinti számítással a hagyaték tiszta értékét és csak ezt követően lesz a másodfokú bíróság abban a helyzetben, hogy a kötelesrész kiadása tárgyában a jogszabálynak megfelelő ítéleti rendelkezést hozhasson.
Mivel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 213. § (2) bekezdése alapján részítélettel határozott, a PK 154. sz. állásfoglalásban foglaltak szem előtt tartásával a perköltség viseléséről nem határozott, mert annak tárgyában döntés, a még el nem bírált keresettel együttesen hozható. (Legf. Bír. Pfv. II. 22.132/2001. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás