PÜ BH 2004/114
PÜ BH 2004/114
2004.03.01.
Gyermekelhelyezési jogvitában a gyermekek hosszabb távlatú érdekei nagyobb súllyal értékelendők, mint a kialakult helyzetből adódóan várható, átmeneti és leküzdhető nehézségek [Csjt. 72/A. § (1) bek.; Pp. 206. (1) bek.].
Az elsőfokú bíróság az ítéletével a peres felek 1992. december 5-én kötött házasságát felbontotta, a felek házasságából az 1993-ban született P. és az 1994-ben született I. G. utónevű közös kiskorú gyermekeket az alperes apánál helyezte el, megállapította a felperes gyermektartásdíj fizetési kötelezettségét és – egyéb rendelkezések mellett – részletesen szabályozta a felperes anya és a gyermekek közötti kapcsolattartást.
A közös kiskorú gyermekek elhelyezésére irányuló kereseti és viszontkereseti kérelmek mikénti elbírálása során az elsőfokú bíróság arra volt figyelemmel, hogy a gyermekek elhelyezéséhez szükséges objektív feltételek mindkét szülőnél egyaránt adottak, hiszen mindketten munkaviszonnyal és megfelelő jövedelemmel rendelkeznek, és a lakáskörülményeik is egyformán rendezettek, a szubjektív feltételek (személyiség, erkölcsi felfogás, az élethelyzetben tanúsított magatartás) tekintetében pedig közöttük számottevő különbség nincs. A felperes hanyag, gondatlan anyai magatartása a perben nem nyert bizonyítást, az igazságügyi pszichológus szakértő véleménye szerint pedig a felek kölcsönösen elmulasztották ugyan az általában elvárható szülői magatartás tanúsítását, hiszen mindketten beletörődtek abba, hogy az alperesi szülők a gyermekek gondozását és nevelését olyan mértékben magukra vállalják, amely már a szülő-gyermek, de különösen az anya-gyermek kapcsolat meglazulásához vezethet, és ennélfogva a gyermekek fejlődésére nézve – különösen hosszú távon – káros lehet, a közös kiskorú gyermekek egyedüli nevelésére azonban a személyiségét tekintve mindkét szülő egyaránt alkalmas. Erre tekintettel az elsőfokú bíróság a gyermekek elhelyezése körében annak tulajdonított döntő jelentőséget, hogy a gyermekek a jelenlegi környezetükhöz és a velük együttélő személyekhez – különösen az alperesi nagyszülőkhöz és az alperes apához is – erősebben kötődnek érzelmileg, mint a felperes anyához, a jelenlegi környezetükben megfelelő fejlődnek, a környezetük és az őket körülvevő személyek állandósága biztonságérzetet nyújt a számukra, az abból való kiemelésük pedig szorongást, félelemérzetet kelthet.
A gyermekek alperesnél történő elhelyezése folytán rendelkezett az elsőfokú bíróság a felperes gyermektartásdíj fizetési kötelezettségének megállapításáról, valamint a felperes és a gyermekek közötti kapcsolattartás szabályozásáról.
Az elsőfokú ítélet ellen a felperes fellebbezéssel élt, annak megváltoztatása és a gyermekek nála történő elhelyezése, a gyermektartásdíjban való marasztalásának és a kapcsolattartási joga szabályozásának a mellőzése, valamint az alperes gyermektartásdíj fizetési kötelezettségének a megállapítása iránt.
Az alperes a fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte.
A másodfokú bíróság az ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletének megfellebbezett rendelkezéseit megváltoztatta és a felek házasságából született P. és I. G. utónevű gyermekeket a felperes anyánál helyezte el, kötelezte az alperest, hogy a gyermekeket 2001. június 1. napjáig adja ki a felperesnek, 2000. június 1. napjától mellőzte a felperes gyermektartásdíj fizetésére vonatkozó marasztalását, és – egyéb rendelkezések mellett – részletesen szabályozta az alperes és a gyermekek közötti kapcsolattartást.
A döntésének indokolása szerint kiemelt jelentőséget tulajdonított annak, hogy az alperesi szülők kizárólagosságra törekedtek, meghatározó szerepet kívántak játszani a felek, de legfőképp a felek gyermekeinek életében, és a feleket a szülői szerepből kiszorítva magukhoz ragadták unokáik gondozását és nevelését. A felperes gyermekekkel való átmeneti elköltözését a gyermekek ,,ellopásának'' minősítették, kifejezésre juttatva, hogy a gyermekeket sajátjuknak tekintik, és a gyermekek életébeni fontosságukat a felperes nevelésre való alkalmatlanságának hangoztatásával hangsúlyozták, a gyermekek egészségi és pszichés problémáinak okaként pedig a felperest jelölik meg és ezt a gyermekek előtt is hangoztatják. Az alperesi szülők a felperest az önálló főzés lehetőségétől elzárták, elvárták ugyan, hogy segítsen, de bármit tett, azzal elégedetlenek voltak és ezt mások előtt is szóvá tették. Az alperes a maga részéről egyetértett a szüleinek álláspontjával, a magatartásukat eltűrte, sőt támogatta is: amikor a felperes kiharcolta, hogy főzhessen, az általa készített ételt ehetetlennek minősítette és azt nem volt hajlandó megenni, az önálló tetőtéri lakrészbe a felperes többszöri kérése ellenére sem volt hajlandó beköltözni, eltűrte, hogy a szülei – az édesanyja és a felperes közötti vita miatt – a feleségét a közös étkezésből kizárják, a felperes gyermeknevelésre való alkalmatlansága tekintetében pedig az alperes nyilatkozatai szinte szó szerint a szüleiét visszhangozzák. Az életközösség megszakadása óta az alperes változatlanul a szüleivel él, akik a gyermekek gondozásában és nevelésében továbbra is intenzíven részt vesznek, és állásfoglalásaikkal, véleményükkel a gyermekeket az anya ellen hangolják. Ez a nagyszülői befolyás pedig – a pszichológus szakértői vélemény szerint – hosszú távon nem csupán az anya-gyermek közötti kapcsolatot rombolja, hanem a gyermekek későbbi párkapcsolataiban és majdani szülői működésében is valószínűsíthetően zavarokat okozhat.
Téves tehát az elsőfokú bíróságnak az a ténymegállapítása, hogy a hátrányos körülményekre nem csupán az alperes, hanem a felperes is beletörődéssel, passzivitással reagált, hiszen a családja önálló, a nagyszülőktől független életvitelének kialakítását célzó törekvései az alperes és a szülei ellenállásán rendre elbuktak, az pedig nem róható a terhére, hogy amíg csak reményt látott rá, a gyermekeivel és férjével együtt kívánt az alperesi szülőktől függetlenedni.
Tévedett az elsőfokú bíróság akkor is, amikor nem tulajdonított jelentőséget a jövőbeli pozitív vagy negatív változások – szakértő által felvetett – lehetőségének. Az alperesnek a nevelésre valamivel alkalmasabb személyiségjegyei ugyanis a per adatai szerint nem olyan súlyúak, hogy a nagyszülők erőteljes és hátrányos befolyását ellensúlyozni lennének képesek. Az alperesi szülők az ideiglenes intézkedéssel alperesnél elhelyezett gyermekek nevelésében továbbra is intenzíven részt vesznek, és ennek során a gyermekek anya-képét rombolják, az anya-gyermek kapcsolat további lazításán munkálkodnak, amely a szakértői vélemény szerint a gyermekek hosszú távú fejlődését veszélyezteti. Ezt a hosszú távú, a gyermekek egész életét hátrányosan érintő lehetőséget kell tehát összemérni azzal az átmeneti zavarral, amelyet az elköltözés, az iskolaváltás, a jelenleg gondozó személyektől való elszakadás okozhat. Míg az első zavar végleges és meghatározó, addig a másik időleges és leküzdhető. A felperes eddig is a gyermekek érdekeinek messzemenő figyelembevételével járt el, a szülei befogadták és a gyermekek nevelésében támogatni kívánják őt, a gyermekek nevelésére pedig nem vitásan alkalmas, ezért a gyermekek fejlődése az ő gondozásában biztosítottabb.
A jogerős ítélet ellen az alperes felülvizsgálati kérelemmel élt a másodfokú bíróság ítélete gyermekek elhelyezésére, gyermektartásdíj fizetési kötelezettség megállapítására, valamint a kapcsolattartás szabályozására vonatkozó rendelkezéseinek a hatályon kívül helyezése és az elsőfokú bíróság ítélete ugyanezen rendelkezéseinek a helybenhagyása iránt. A felülvizsgálati kérelmének részletesen kifejtett indokai szerint a jogerős ítélet általa sérelmezett rendelkezéseinek az alapjául szolgáló tényállás megállapításának a módja az eljárásjogi, a másodfokú bíróság érdemi döntése pedig az anyagi jogi szabályokat sérti.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet felülvizsgálati kérelemmel támadott rendelkezéseinek a hatályban tartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem alaptalan.
I. 1. A jogerős ítélet a közös kiskorú gyermekek elhelyezésének az alapjául szolgáló tények köre tekintetében a peres felek előadásának, a kihallgatott tanúk vallomásának, a perben kirendelt igazságügyi pszichológus szakértő véleményének és a becsatolt okirati bizonyítékok adatainak az egymással való egybevetése, azok okszerű, logikai ellentmondásoktól mentes és a Pp. 206. §-ának (1) bekezdésében foglalt elveknek egyébként is megfelelően történt értékelése alapján, megalapozottan állapította meg a tényállást. Ennek során a bizonyítási teher Pp. 164. §-a (1) bekezdésében foglalt szabályának a helyes alkalmazásával értékelte az alperes terhére mindazon tények bizonyítatlanságának a következményeit, amelyek vonatkozásában az alperesnek állott érdekében az, hogy a tényállításait a bíróság valónak fogadja el.
2. A másodfokú bíróság az ítéletének indokolásában – a Pp. 206. §-ának (1) bekezdésében foglalt követelményeknek megfelelően – röviden előadta az általa megállapított tényállást az arra vonatkozó bizonyítékok megjelölésével, hivatkozott azokra a jogszabályokra, amelyeken az ítélete alapszik, megemlítette röviden azokat a körülményeket, amelyeket a bizonyítékok mérlegelésénél irányadónak vett, és utalt azokra az okokra is, amelyek miatt valamely tényt nem talált bizonyítottnak.
Alaptalanul hivatkozik az alperes a felülvizsgálati kérelmében arra, hogy a másodfokú bíróság ítéletének indokolása bizonyítatlan tények sokaságán nyugszik, hiszen az alperesi szülőknek a gyermekek a felek családi életében és a gyermekek nevelésében tanúsított meghatározó befolyását, e befolyásnak a felek házaséletének megromlására és a gyermekek fejlődésére gyakorolt káros hatását, az alperesnek a szülei befolyásával szembeni passzivitását, valamint a felperesnek a független életvitel kialakítását célzó törekvéseit a másodfokú bíróság által helyesen kiemelt peradatok kellően alátámasztják.
A Pp. 270. §-ának (1) és 275/A. §-ának (1) bekezdésében foglaltakból viszont az következik, hogy a tényállás megállapítására vonatkozó és az ügy érdemi elbírálására is lényeges kihatással lévő eljárásjogi szabálysértés hiányában a szabad bírói mérlegeléssel megállapított tényállás felülvizsgálati eljárásban történő felülmérlegelésének, a bizonyítékok újbóli értékelésének nincs helye.
II. 1. A Csjt. 72/A. §-ának (1) bekezdése szerint a gyermek elhelyezéséről a szülők döntenek, a szülők megegyezésének hiányában pedig a bíróság a gyermeket annál a szülőnél helyezi el, akinél a kedvezőbb testi, szellemi és erkölcsi fejlődése biztosított. A Legfelsőbb Bíróság gyermek elhelyezésével kapcsolatos szempontokról szóló – többször módosított – 17. számú Irányelvének a III. pontja egyértelmű abban, hogy a gyermek elhelyezésének alapvető szempontja a gyermek érdeke. Ezért a bíróságnak a gyermek életét érintő minden körülmény feltárásával és együttes mérlegelésével kell határoznia. Egyes kiragadott körülmények túlértékelése, más szempontoknak pedig a figyelmen kívül hagyása akadályozza, hogy a gyermek elhelyezésénél a gyermek érdeke megfelelően érvényesüljön.
A másodfokú bíróság a perbeli gyermekek életét érintő valamennyi objektív és szubjektív körülmény feltárása, és az említett körülmények súlyuknak, valamint az ítélkezési gyakorlatban kialakult elveknek is megfelelően történt értékelése alapján, magalapozottan jutott arra a helyes jogi következtetésre, hogy a perbeli gyermekek hosszú távú érdekei a felperes anyánál történő elhelyezés mellett szólnak.
Helyes okfejtéssel mutatott rá ugyanis a másodfokú bíróság az ítéletének indokolásában arra, hogy a gyermekek hosszú távú érdekei egyértelműen megelőzik a rövid távú érdekeiket. Helyesen járt el tehát akkor is, amikor a felek jogvitájának az elbírálása során a gyermekeknek a szeretetteljes anya-gyermek kapcsolat fennmaradásához, valamint a későbbi párkapcsolataik, illetve szülői működésük zavartalanságához fűződő, és ezért az egész életüket döntő súllyal érintő hosszú távú érdekeit vetette egybe azzal az átmeneti zavarral, amelyet az elköltözés, az iskolaváltás, a jelenleg gondozó személyektől való elszakadás okozhat.
A gyermekeknek a felperes anyához való megfelelő érzelmi kötődése ma még nyilvánvalóan kellő alappal szolgál annak az átmeneti zavarnak a leküzdésére, amelyet a gyermekek számára az általuk megszokott lakó-, iskolai és nevelési környezet megváltozása jelent, a hosszú távú érdekeiknek pedig nem az idős nagyszülőknek a szülőket a gyermek életéből kirekesztő, és a bennük élő anya-képet romboló, hanem a fiatal szülők valamelyike általi olyan nevelés felel meg, amely egyrészt nem eredményezi a különélő szülőjűk elveszítését, másrészt biztosítja a számukra a kiegyensúlyozott, boldog felnőtté válás lehetőségét is.
Az említett követelményeknek megfelelő nevelést a két szülő közül a felperes anya képes, az alperes apa viszont – a helyzeténél fogva – nem képes biztosítani. Ilyen körülmények mellett viszont nem lehet döntő jelentőséget tulajdonítani az elhelyezés körében az alperesi szülők által befolyásolt, és ezért ítélőképesnek nem tekinthető gyermekek alpereshez és alperesi szülőkhöz való erősebb érzelmi kötődésének és az alperesnél való elhelyezésükre vonatkozóan kinyilvánított kívánságuknak, az állandóság követelményének, valamint annak sem, hogy az életközösség megszűnését követően a felperes a gyermekeket hosszabb ideig nem látogatta.
A gyermekek hosszú távú érdekeit meghatározó előbbi körülményeknek a figyelmen kívül hagyása és a csupán a rövid távú érdekeiket befolyásoló – az alperes által hivatkozott – utóbbi körülmények túlértékelése ugyanis már nem a perbeli gyermekek valós, hanem az alperes vélt érdekeit szolgálná, a szülő érdekeinek a gyermek érdekeivel szemben történő érvényre juttatására viszont sem a fentebb hivatkozott törvényhely, sem a Csjt. 1. §-ának (2) bekezdése módot nem ad.
2. A közös kiskorú gyermekek felperes anyánál történt elhelyezése folytán a Csjt. 60. §-a (1) és 61. §-a (1) bekezdésének, 69/A-C. §-ának, valamint a 92. §-ának a helyes alkalmazásával rendelkezett a másodfokú bíróság az alperes gyermektartásdíj fizetési kötelezettségének megállapításáról, valamint az alperes apa és a gyermekek közötti kapcsolattartás szabályozásáról.
A kifejtettek miatt a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítélet felülvizsgálati kérelemmel támadott rendelkezéseit a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Pfv. II. 21.863/2001. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás