KÜ BH 2004/126
KÜ BH 2004/126
2004.03.01.
Az Alkotmánybíróság eljárásának kezdeményezése miatt az eljárást felfüggesztő végzés ellen fellebbezésnek van helye [Pp. 155. § (3) bek.].
Az elsőfokú bíróság 8-I. sorszámú végzése ellen az I. r. felperes által 11. sorszámon, a II. r. felperes által 10. sorszámon és az alperesi beavatkozó által 9. sorszámon benyújtott fellebbezéseket hivatalból elutasította. Az irányadó tényállás szerint a Közbeszerzési Döntőbizottság határozatának felülvizsgálatát kérte az I. és II. r. felperes. A per során az elsőfokú bíróság a 8-I. sorszámú végzésével az eljárást felfüggesztette és az Alkotmánybíróság eljárását kezdeményezte az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 38. §-ának (1) bekezdése alapján.
A bíróság végzése jogorvoslati lehetőségről való tájékoztatást rendelkező részében nem tartalmazott. A 8-I. sorszámú végzéssel szemben a felperesek és a beavatkozó fellebbezést terjesztettek elő, melyet a bíróság 12. sorszámú végzésével a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 237. §-a alapján hivatalból elutasított arra hivatkozással, hogy a jogorvoslatot kérők fellebbezéssel nem támadható határozat ellen nyújtottak be fellebbezést. Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a Pp. tárgyalás felfüggesztéséről szóló alfejezete nem tartalmaz más törvényben (Abtv.) szabályozott felfüggesztési okokra vonatkozó rendelkezést, amelyből az következik, hogy csak a Pp. szerinti felfüggesztési okok alapján történő tárgyalás felfüggesztését elrendelő végzés ellen lehet fellebbezni.
A beavatkozó fellebbezésében a 12. sorszámú végzés megváltoztatását kérte, amely alapján mód nyílik a másodfokú bíróságnak a 8-I. sorszámú végzés elleni fellebbezés érdemi elbírálására. Álláspontja szerint a polgári perben a felfüggesztés módját a Pp. szabályozza, amelytől eltérni nem lehetséges, ezért a Pp. 233. §-ának (1) bekezdés alapján biztosított a fellebbezési jog a tárgyalás felfüggesztését elrendelő végzéssel szemben.
Az I. r. felperes észrevétele szerint a tárgyalás felfüggesztésének az oka (alkotmánybírósági eljárás kezdeményezése) nem lehet hatással a Pp. fellebbezést szabályozó rendelkezéseire. A II. r. felperes és az alperes a fellebbezésben foglaltakra észrevételt nem terjesztettek elő.
Az alperesi beavatkozó fellebbezése alapos.
Az Abtv. az alkotmányellenesség utólagos vizsgálata című alfejezetében a 38. §-ának (1) bekezdésében akként rendelkezik, hogy a bíró – a bírósági eljárás felfüggesztése mellett – az Alkotmánybíróság eljárását kezdeményezi, ha az előtte folyamatban lévő ügy elbírálása során olyan jogszabályt vagy állami irányítás egyéb jogi eszközét kell alkalmazni, amelynek alkotmányellenességét észleli.
E jogszabályhely rendelkezik a bíró alkotmánybírósági eljárást kezdeményező jogáról, valamint arról, hogy a bíró az Alkotmánybíróság eljárását a bírósági eljárás felfüggesztése mellett kezdeményezi, azonban nem ad szabályozást a jogorvoslati jogosultságról. A tárgyalás felfüggesztéséről rendelkező végzéssel szembeni jogorvoslat lehetőségét a Pp. rendezi.
A Pp. 155. §-ának (3) bekezdése kimondja, hogy a felfüggesztést rendelő bírósági határozat ellen külön fellebbezésnek van helye. Tévedett tehát az elsőfokú bíróság akkor, amikor 8-I. sorszámú végzéséből a Pp. 220. §-ának (3) bekezdésében előírt jogorvoslati lehetőségről szóló tájékoztatást mellőzte, továbbá, amikor a Pp. 155. §-ának (3) bekezdésében foglaltak figyelmen kívül hagyásával döntött a 12. sorszámú végzésében.
Rámutat a Fővárosi Ítélőtábla arra, hogy az alkotmánybírósági eljárás kezdeményezésének jogához kapcsolódó tárgyalás felfüggesztés szükségessége, illetve a tárgyalást felfüggesztő végzéssel szembeni jogorvoslat lehetősége eltérő, és külön tőrvényben (Abt., Pp.) szabályozott kérdéskör.
A fentiek miatt a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság fellebbezéssel érintett 12. sorszámú végzését a Pp. 259. §-a szerint alkalmazandó Pp. 252. §-ának (2) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot további eljárásra utasította. Az elsőfokú bíróságnak meg kell vizsgálnia, hogy a beérkezett fellebbezések a törvényes feltételeknek megfelelnek-e, melyet követően dönthet a jogkövetkezményekről, illetve a felterjesztésről. (Fővárosi Ítélőtábla 2. Kpkf. 50.113/2003. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
