BÜ BH 2004/134
BÜ BH 2004/134
2004.04.01.
I. A terhelt előzetes letartóztatását óvadék ellenében megszüntető határozat ellen a terhelt terhére az ügyész és a pótmagánvádló élhet fellebbezéssel [Be. 147. § (5) bek.].
II. Az óvadék elfogadásával egyidejűleg elrendelt kényszerintézkedés (lakhelyelhagyási tilalom, házi őrizet, az úti okmány elvétele) elrendelése ellen, valamint az óvadék összegének csökkentése érdekében a vádlott és a védő is fellebbezhet [Be. 347. § (1) bek., 382. §, 383. § (1) bek.].
III. A nem jogerős ítélettel kiszabott szabadságvesztés tartamára figyelemmel a vádlott szökésének vagy elrejtőzésének veszélye önálló letartóztatási ok és a törvénynél fogva kizárja az óvadék elfogadását a másodfokú eljárásban és az erre irányuló indítvány elutasításáról a másodfokú bíróság tanácsülésen dönt [Be. 129. § (2) bek., 147. § (3) bek., 327. § (2) bek.].
A F.-i Ítélőtábla a 2003. augusztus 4. napján tartott ülésén meghozott végzésével a 2000. július 19. napjától előzetes fogva tartásban lévő, üzletszerűen, hivatalos személyként anyagi eszközök szolgáltatásával elkövetett kábítószerrel visszaélés bűntette miatt 2002. szeptember 20. napján nem jogerősen 8 évi fegyházbüntetésre és 10 évi közügyektől eltiltásra ítélt Sz. J. XII. r. vádlottnak és védőjének 3 millió forint óvadék felajánlására és szabadlábra helyezésre vonatkozó indítványát – a Be. 129. § (2) bekezdésének b) pontjában és a Be. 327. §-ának (2) bekezdésében meghatározott kizáró okok fennállása miatt – elutasította.
Egyidejűleg a Be. 132. §-ának (2) bekezdése értelmében az előzetes letartóztatás indokoltságát is felülvizsgálta. Azt ugyancsak az előbbiekben már megjelölt törvényhelyek alapján továbbra is fenntartotta.
A végzés ellen – az óvadék elfogadása, másodlagosan az előzetes letartóztatás megszüntetése és házi őrizet elrendelése érdekében a vádlott és a védő jelentett be fellebbezést.
A Legfőbb Ügyészség írásbeli nyilatkozatában a sérelmezett határozat helybenhagyását indítványozta.
Ugyanekkor értelmezést igénylő kérdésnek tartotta, hogy az előzetes letartóztatásnak a Be. 129. §-a (2) bekezdésének b) pontjában, illetve a Be. 327. §-ának (2) bekezdésében írt okai ugyanazon, vagy különböző letartóztatási okoknak tekintendők-e, minthogy az óvadék elfogadását a Be. 327. §-ának (2) bekezdésében meghatározott ok eleve kizárja. Azzal történő egyetértés esetére – melyet a táblabíróság végzése is képviselt, nevezetesen, hogy a Be. 327. §-ának (2) bekezdése egy külön előzetes letartóztatási okot jelent – további kérdésként vetette fel, hogy az óvadék körében ez a kizáró ok csak akkor vehető-e figyelembe, ha a bíróság erre az okra, illetve erre az okra is történő hivatkozással tartotta fenn az előzetes letartóztatást, vagy akkor is tekintettel kell rá lenni, ha a kényszerintézkedés fenntartása nem e törvényhely alapján történt, de alkalmazásának a lehetősége fennállt.
A Legfelsőbb Bíróság eljáró tanácsa mindenekelőtt azt a kérdést vizsgálta, hogy az óvadék felajánlását elutasító részében a végzés egyáltalán felülbírálható-e, vagy e vonatkozásban a fellebbezés kizárt, s elutasításának van helye.
A Be. 382. §-ának rendelkezései a másodfokú eljárásban hozott olyan nem ügydöntő végzés elleni jogorvoslatra, amely ellen az elsőfokú eljárásban fellebbezésnek lenne helye, főszabályként a megelőző I-III. Címben foglaltak, vagyis a másodfokú eljárás általános szabályainak (Be. 345-381. §-ainak) az alkalmazását írják elő a Be. 383. §-ában és a Be. 384. §-ában írt eltérésekkel. Ez utóbbi §-ok csak a fellebbezés elbírálására jogosult bíróságra és az eljárás formájára tartalmaznak eltérő rendelkezéseket, ekként a vizsgált jogkérdés szempontjából nem jelentősek.
A másodfokú eljárás általános szabályai (Be. 345. §) ugyanekkor a Be. XI-XIII. Fejezetében megállapított rendelkezésekre, – a bírósági eljárás általános, illetve az elsőfokú bírósági eljárás szabályaira (a Be. 234-344. §-aira) utalnak vissza.
E törvényi megoldás (és a zárójelben jelölt §-ok) tükrében vizsgálva most már az elbírálásra váró végzés elleni fellebbezés lehetőségét, a Legfelsőbb Bíróság arra a megállapításra jutott, hogy az ítélet elleni általános (Be. 346. §) fellebbezési jog – amely biztosítja a fellebbezésre jogosult számára bármely rendelkezés, vagy akár kizárólag csak az indokolás sérelmezését is – a nem ügydöntő végzések esetében is érvényesül.
A Be. 347. §-ának (1) bekezdése ugyanis az elsőfokú bíróság nem ügydöntő végzése ellen is fellebbezési jogot biztosít minden olyan esetben, ha azt a törvény nem zárja ki:
Ha tehát a fellebbezés a törvénynél fogva kizárt, a végzés értelemszerűen nem bírálható felül. Ha viszont megengedett, akkor az minden részében az általános szabályok szerint támadható és felülbírálható.
Az óvadék körében a Be. 147. §-ának (5) bekezdése ,,az óvadék ellenében a terhelt előzetes letartóztatásának mellőzését, illetőleg megszüntetését kimondó határozat ellen az ügyész élhet fellebbezéssel'' rendelkezést tartalmazza.
A Be. 236. §-a értelmében a pótmagánvádló a bírósági eljárásban – ha e törvény másképp nem rendelkezik – az ügyész jogait gyakorolja, ideértve a vádlott személyi szabadságának elvonásával vagy korlátozásával járó kényszerintézkedés elrendelésének indítványozását.
Miután az óvadékra vonatkozó szabályok a pótmagánvádlóra eltérést nem tartalmaznak, s a pótmagánvádló az ügyész jogainak gyakorlása során a kényszerintézkedésekre indítványtételi joggal rendelkezik – a Be. 147. §-ának (5) bekezdése szerinti fellebbezési lehetőség őrá is vonatkozik.
Ekként tehát a Be. 147. §-ának (5) bekezdése megengedi a fellebbezést az ügyész és a pótmagánvádló részére a vádlott terhére szólóan az óvadék ellenében mellőzést, megszüntetést kimondó határozat ellen – de kizárja azt a vádlott és a védő részéről.
Ez a törvényi szabályozás összhangban áll a Be. 324. §-ának (2) bekezdésében foglaltakkal, miszerint a vádlott terhére az ügyész fellebbezhet, és megfelel a Be. 343. § (7) bekezdésében írtaknak is, ami a pótmagánvádló részére általános szabályként csak a vádlott terhére szóló fellebbezést engedi meg, a pótmagánvádló a vádlott javára nem fellebbezhet.
Miután a fentebb megjelölt kizáró okokon kívül az óvadék szabályai körében más kizáró, vagy korlátozó rendelkezés nincs, a törvényi értelmezésből az következik, hogy az óvadék felajánlásának a megtagadását a nem ügydöntő végzések elleni általános fellebbezési jog alapján jogorvoslattal a vádlott és a védő – de a vádlott javára szólóan az ügyész is – sérelmezheti.
Az általános fellebbezési jogból adódóan értelemszerűen a vádlott és a védő az óvadék elfogadásával egyidejűleg elrendelt bármely kényszerintézkedés (házi őrizet, lakhelyelhagyási tilalom, útlevél bevonása) ellen is fellebbezhet, miként kifogásolható önmagában az óvadék összege is, akár az ügyész (pótmagánvádló) akár a vádlott és védője részéről.
A fentebb kifejtettek miatt a Legfelsőbb Bíróság a bejelentett védelmi fellebbezést az óvadékkal kapcsolatos részében is érdemben vizsgálta.
A Be. 147. §-ának (1) bekezdése az előzetes letartóztatási okok közül – egyéb feltételek mellett is – kizárólag a Be. 129. § (2) bekezdésének b) pontjában meghatározott ok fennállása esetén ad lehetőséget óvadék letételére.
Következésképpen, ha az előzetes letartóztatásnak más oka áll fenn, vagy más oka is fennáll – s az okokra külön-külön a bíróság indokolási kötelezettségénél fogva kitérni köteles – az óvadék elfogadása a törvénynél fogva eleve kizárt.
Ebben az esetben a bíróságnak ülést [Be. 147. § (3) bek.] sem kell tartania, hanem az indítványt tanácsülésen – mint törvényben kizártat – el kell utasítania.
A Be. 129. §-a az előzetes letartóztatásnak az általános szabálya, amelyet végig az egész eljárásban, annak különböző szakaszaiban (nyomozás, elsőfokú, másodfokú eljárás, rendkívüli jogorvoslati eljárás) alkalmazni kell.
A bíróságnak tehát, amikor az előzetes letartóztatás szükségességét vizsgálja, függetlenül attól, hogy ezt a Be. 327. §-a (1) bekezdésének előírása értelmében az ítélet kihirdetését követően teszi, a Be. 129. §-ának (2) bekezdésében taglalt okok fennállásáról kell döntenie.
A nem jogerős ítélet kihirdetését követően azonban a Be. 327. §-a (2) bekezdése egy további előzetes letartóztatási okot is biztosít. Nevezetesen az előzetes letartóztatás a Be. 129. § (2) bekezdésének a), b) és d) pontjában meghatározott okokon kívül akkor is elrendelhető – s értelemszerűen fenntartható – ha az ítéletben kiszabott szabadságvesztés tartamára figyelemmel a vádlott szökésétől vagy elrejtőzésétől kell tartani.
A törvény szövegéből az tűnik ki, hogy ez egy olyan külön előzetes letartóztatási ok, amely a Be. 129. §-ának (2) bekezdésében felsoroltakon kívül esik. Azokhoz képest új ok. Önállóan akkor is alkalmazásra kerülhet, ha az általános okok közül egy sem áll fenn.
Kétségtelen, hogy a törvény ez esetben is tartalmilag – mint ahogy a Be. 129. §-a (2) bekezdésének b) pontja is – a szökés, elrejtőzés veszélyére utal, ám a két rendelkezés nem azonosítható, miután a b) pontban meghatározott ok célja az eljárási cselekményeknél a terhelt jelenlétének a biztosítása. Ez viszont a külön előzetes letartóztatási oknál, hasonlóan a Be. 129. §-a (2) bekezdésének c) pontjához, a bizonyítás megnehezítéséhez, meghiúsításához a másodfokú eljárási szabályok és a bejelentett perorvoslatok irányának az ismeretében kiüresedhet. Célt egyébként a külön ok esetében a törvény nem is határoz meg. A szökés, elrejtőzés veszélyét pedig – szemben a ,,bővebb'' b) ponttal – önmagában a kiszabott szabadságvesztés tartama hordozza.
Az ítélet kihirdetését követően azonban az előzetes letartóztatásnak más indoka (pl. újabb bűncselekmény elkövetése, a megkísérelt bűncselekmény véghezvitele) is jelentkezhet. Emiatt pedig a külön és az általános előzetes letartóztatási ok egymás mellett is megjelenhet.
A XII. r. vádlott előzetes letartóztatását nem jogerős ítélet kihirdetése után a bíróság a szökés, elrejtőzés veszélyére utalással [régi Be. 92. § (1) bekezdés a) pontja alapján] tartotta fent.
A törvénynek megfelelően járt el, amikor egyidejűleg a kényszerintézkedésnek a további indokoltságát is felülvizsgálta, miután a legutóbbi – Legfelsőbb Bíróság által végzett – 2002. július 23-án történő felülvizsgálat óta az előzetes letartóztatás tartama az egy évet meghaladta.
A fentebb már kifejtettek miatt e rendelkezés indokai is törvényesek.
Mindezekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság – a védelmi fellebbezéseket alaptalannak találva – a Be. 384. §-a értelmében tanácsülésen – a Be. 382. §-ának és a Be. 371. § (1) bekezdésének alkalmazásával helybenhagyta a másodfokú bíróság sérelmezett határozatát. (Legf. Bír. Bf. I. 2208/2003. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás