BÜ BH 2004/136
BÜ BH 2004/136
2004.04.01.
I. Az eljárási törvénynek az a rendelkezése, hogy a védő a szakértő meghallgatásánál jelen lehet, nem a szakértői vizsgálatra vonatkozik; ennek időpontjáról a nyomozó hatóságnak nem kell a védőt értesíteni [Be. 134. § (3) bek.; 1998. évi XIX. tv. 185. § (1) bek.].
II. Az életveszélyt okozó testi sértés megállapításának van helye, ha az elkövető a sértettet nagy erővel hasba üti, amelynek folytán a sértett olyan lép-sérülést szenved, amely e szerv eltávolítását teszi szükségessé; ebben az esetben az életveszélyes sérülés tekintetében a vádlott gondatlansága állapítható meg [Btk. 170. § (5) bek. 1. ford.].
A megyei bíróság a bűnösségét életveszélyt okozó testi sértés bűntettében állapította meg és ezért a vádlottat 2 év 6 hónapi börtönbüntetésre és 2 évre a közügyektől eltiltásra ítélte.
A megállapított tényállás lényege a következő.
A vádlott szakképzettséggel nem rendelkezik, segédmunkásként dolgozik, különváltan él, öt kiskorú gyermeke van, akik közül egy nála, a többi az anyánál van elhelyezve, büntetve nem volt.
A vádlott rendszeresen fogyaszt szeszes italt, az alkoholfüggőség veszélyeztetettje, de nála az idült alkoholfüggőség orvosilag még nem állapítható meg.
A vádlott ital hatása alatt agresszív, a feleségére féltékeny, őt részben ezért többször bántalmazta.
2001. január 4. napján a vádlott a reggeli óráktól sógorával együtt italozott. Egy féldeci pálinkát és kb. másfél liter bort ivott. Az italozás során a sógora elmondta neki, a vádlott apósától azt hallotta, hogy a vádlott a fizetéséből csak 500 forintokat ad haza a családjának.
A délutáni órákban erősen ittas állapotba került vádlott a sógorától hallottak miatt a feleségét kérdőre vonta, ismét azzal gyanúsította, hogy van valakije. Ezeket a sértett tagadta, ezért a szobában a gyerekek előtt, először pofon ütötte, majd ököllel egyszer közepes, egyszer pedig nagy erővel a hasába ütött, amitől a sértett az egyensúlyát vesztve, oldalával a falnak esett. Ezután a vádlott kerékpárra ült és elment, a sértett pedig a gyerekekkel a szüleihez indult. A szülei éppen kint voltak, és amikor meghallották mi történt, a sértett anyja átment velük a szemben lakóhoz, hogy onnan telefonáljon a rendőrségre.
A sértett a szüleinél rosszul lett, orvost hívtak és a kórházba került, ahol megállapították, hogy a vádlott bántalmazása következtében a közepes erőbehatástól a bal mellkas alsó harmadának hámzúzódásos sérülését, a nagy erőbehatástól a bal oldali hasfaltájék hámzúzódásos sérülését és traumás léprepedést szenvedett, amelynek során a lépe alul és fölül is megrepedt.
A lágyrészsérülések tényleges gyógytartama 8 napon belüli, a léprepedésé pedig kb. 3-4 hétre tehető. Ez szabad hasüregi vérgyülemmel járt és közvetlen életveszélyt okozott.
Az ítélet ellen az ügyész súlyosításért; a vádlott és a védője enyhítésért fellebbezett.
A legfőbb ügyész a fellebbezési tárgyaláson az ügyész fellebbezését visszavonta és az elsőfokú bíróság ítéletének a helybenhagyását indítványozta.
A Legfelsőbb Bíróság a felülbírálat során megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a lehetséges körben feltárta az ügy helyes ténybeli és jogi megítéléséhez szükséges bizonyítékokat, azokat hiánytalanul értékelési körébe vonta, és az értékelő tevékenysége során megfelelően és részletesen számot adott arról, hogy mely bizonyítékokat és miért fogadott el a tényállás alapjául.
Az elfogadott bizonyítékok alapján a megállapított tényállás mentes a Be. 239. § (2) bekezdésében felsorolt hibáktól, így az irányadó volt a fellebbezési eljárásban.
A védő a fellebbezési tárgyaláson az enyhítésre irányuló védői fellebbezést kiterjesztette és az eljárt bíróság eljárási szabálysértésére is hivatkozott. Kifogásolta, hogy a nyomozó hatóság a vádlott elmeorvos-szakértői vizsgálatáról a kirendelt védőt nem értesítette. A Legfelsőbb Bíróság a védői kifogást alaptalannak találta. A Be. 134. § (3) bekezdése rendelkezik arról, hogy a védő – a nyomozási cselekmények során – a szakértő meghallgatásánál jelen lehet. Ez a rendelkezés azonban nem a szakértői vizsgálatra vonatkozik, így arról a kirendelt védőt értesíteni nem kell. Az eljárt hatóság részéről tehát semmiféle eljárási szabálysértés nem történt. Az ügyben egyébként sem állapítható meg, hogy a védő jogai a legcsekélyebb mértékben is csorbultak volna; a védő irat-betekintési és indítványtételi joga a nyomozás során is mindvégig biztosított volt.
A védő ezen túlmenően a megállapított tényállás helyességét is támadta. Arra hivatkozott, hagy az ítéletben szereplő ténybeli következtetés a tényállás téves megállapításának a következménye. Álláspontja szerint ugyanis a bal mellkas alsó harmadának hámhorzsolásos sérülése a sértett korábbi elesésének és nem a vádlott bántalmazásának a következménye, így az életveszélyes sérülés is az elesés folytán keletkezett.
A védelem a megállapított tényállás helyességét téves ténybeli következtetésre hivatkozva támadta, ám ez a támadás valójában a bíróságnak a bizonyítékokat értékelő tevékenységét érintette.
Az igazságügyi orvos-szakértői vélemény egyértelmű, mely szerint a sértettet két erőbehatás érte, és a közepes erőbehatástól a bal mellkas alsó harmadának hámhorzsolásos sérülése, míg a nagy erőbehatástól a bal oldali hasfaltájék hámhorzsolásos sérülése és az alsó és felső léprepedés bekövetkezett. Ha a léprepedés már a vádbeli cselekmény előtt más körülmények között létrejött volna, akkor a sértett – a közvetlenül életveszélyes állapot kialakulása miatt – jóval előbb elvérzett volna, minthogy a gyors, műtéti beavatkozásnak életmentő szerepe volt.
Mindezek alapján leszögezhető, hogy az ítéletnek a védő által bírált része nem téves ténybeli következtetéssel történt ténymegállapítás. A sértett előadását az elsőfokú bíróság helyes okfejtéssel fogadta el, mert ezt a vallomást az igazságügyi orvos-szakértő véleménye teljes egészében alátámasztotta. Az sem rontja le a tényállás helyes megállapítását, hogy a vádlott a vallomásai szerint a történeti eseményekre pontosan nem emlékezett.
A kifogástalanul megállapított tényállás alapján az elsőfokú bíróság helyesen következtetett a vádlott bűnösségére, és a cselekmény jogi minősítése is törvényes. Nem tévedett az elsőfokú bíróság, amikor a vádlott szándékára vont következtetés során azt állapította meg, hogy az eredmény tekintetében a vádlottat csupán a gondatlanság enyhébb formája, a negligencia terheli.
A büntetés kiszabásánál irányadó enyhítő és súlyosító körülményeket is helyesen sorolta fel az elsőfokú bíróság, és azokat a nyomatékuknak megfelelően értékelte. További enyhítő körülményként értékelte azonban a Legfelsőbb Bíróság az eredményt illetően a gondatlanság enyhébb fokát és a vádlott beismerését.
Mindezek alapján a Legfelsőbb Bíróság úgy látta, hogy a büntetés mértékének meghatározása során az elsőfokú bíróság a középmértéktől – a vádlott javára – indokoltan tért el. A törvényi minimum körül kiszabott 2 év 6 hónapi börtönbüntetés azonban inkább enyhe, mint súlyos, így annak enyhítésére nem kerülhetett sor.
A sértett maradandó testi fogyatékossággal és munkaképesség-csökkenésével járó sérülést szenvedett, így a Btk. 89. § (2) bekezdésének az alkalmazására, a szabadságvesztésnek próbaidőre történő felfüggesztésére a Legfelsőbb Bíróság kellő indokot talált.
Mindezek alapján az elsőfokú bíróság ítéletét a Legfelsőbb Bíróság helybenhagyta. (Legf. Bír. Bf. III. 2638/2001. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás