• Tartalom

138/2004. (IX. 23.) FVM rendelet

138/2004. (IX. 23.) FVM rendelet

a géntechnológiai tevékenység engedélyezéséért fizetendő igazgatási szolgáltatási díjakról

2008.05.16.

A géntechnológiai tevékenységről szóló 1998. évi XXVII. törvény (a továbbiakban: törvény) 34. §-ának (9) bekezdésében, valamint az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Itv.) 67. §-ának (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján – a gazdasági és közlekedési miniszterrel, az egészségügyi, szociális és családügyi miniszterrel és a pénzügyminiszterrel egyetértésben – a következőket rendelem el:

1. § A rendelet hatálya

a) a géntechnológiai tevékenységi engedély iránti kérelem és az ahhoz mellékelt dokumentációnak a mezőgazdaság és az élelmiszeripar, illetve egyéb ipari területeken eljáró, a mezőgazdaság és az ipar területén folytatott géntechnológiai tevékenység egyes szabályairól szóló FVM–GKM együttes rendeletben meghatározott géntechnológiai hatóság (a továbbiakban: géntechnológiai hatóság) általi elbírálására, valamint

b) a géntechnológiai hatóságnak az Európai Parlament és a Tanács géntechnológiával módosított élelmiszerekről és takarmányokról szóló 2003. szeptember 22-i 1829/2003/EK rendelete szerinti nemzeti hatóságkénti eljárására

[a) és b) a továbbiakban együtt: eljárás] terjed ki.

2. § (1) Az eljárásért a géntechnológiai hatóság részére az 1. számú mellékletben meghatározott mértékű igazgatási szolgáltatási díjat (a továbbiakban: díj) kell fizetni.

(2) A hasznosítónak a rendeletben meghatározott díjat a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumnak (a továbbiakban: minisztérium) a Magyar Államkincstárnál vezetett előirányzat-felhasználási keretszámlájára (a továbbiakban: bankszámla) kell befizetnie. A bankszámla számát és a minisztérium postai címét a 2. számú melléklet tartalmazza.

(3) A hasznosítónak a díj megfizetéséről szóló hitelt érdemlő igazolást a kérelemhez csatolnia kell.

(4) A befizetett díj az engedélyező géntechnológiai hatóság bevétele, amely azt a törvényben és annak végrehajtási rendeleteiben meghatározott feladataival kapcsolatban felmerülő költségeinek fedezésére használhatja fel.

3. § A bankszámlát kezelő minisztérium köteles a díjból befolyt bevételt elkülönítetten, az utólagos ellenőrzésre alkalmas módon nyilvántartani.

4. § (1) A kérelem visszavonása vagy a jogszabályoknak megfelelő elutasítása esetén a díjat nem lehet visszatéríteni.

(2) Kérelem ismételt benyújtása esetén a díjat ismét meg kell fizetni.

5. § (1) A géntechnológiai hatóság 1. § a) pontja szerinti határozata elleni jogorvoslat iránti kérelem díja (a továbbiakban: jogorvoslati díj) az első fokú eljárás megindításakor fizetendő díj mértékének ötven százaléka.

(2) A jogorvoslati díjat a 2. § (2) bekezdésében foglaltak szerint kell befizetni.

(3) A hasznosítónak a jogorvoslati díj megfizetéséről szóló hitelt érdemlő igazolást a jogorvoslati kérelemhez csatolnia kell.

(4) A jogorvoslati díj felhasználása a 2. § (4) bekezdésében foglaltak szerint történik.

(5) A jogorvoslati díjat vissza kell téríteni, ha a jogorvoslati eljárásban felülvizsgált államigazgatási határozat vagy intézkedés a hasznosító hátrányára részben vagy egészben jogszabálysértőnek bizonyult. A visszatérítésről a másodfokú hatóság határozatában rendelkezik.

6. § A külön jogszabályban meghatározott nyilvántartó szerv a 3. számú mellékletben meghatározott díj fizetése ellenében az igénylőnek a nyilvántartásból nyomtatott formában adatot szolgáltat.

7. § Az Itv.

a) 3. §-ának (4) bekezdésében foglaltakat a díjfizetési kötelezettség,

b) 4–6. §-aiban foglaltakat a díjmentesség megállapítása,

c) 31. §-a (1) bekezdésének első mondatában, valamint 31. §-ának (2)–(7) bekezdéseiben foglaltakat a díjfizetésre kötelezettek körének megállapítása,

d) 32. §-ában foglaltakat a jogorvoslati díj visszatérítése,

e) 82. §-ában foglaltakat a mulasztási bírság,

f) 86. §-ában foglaltakat az elévülés,

g) 88. §-ában foglaltakat a díj behajtása

tekintetében általános szabályként, értelemszerűen kell alkalmazni azzal az eltéréssel, hogy az ott nevesített illetékhivatal helyett a minisztériumot, illeték helyett díjat kell érteni.

8. § (1) Ez a rendelet a kihirdetését követő nyolcadik napon lép hatályba. A rendelet előírásait annak hatálybalépése után benyújtott kérelmek esetén kell alkalmazni.

(2)1

1. számú melléklet a 138/2004. (IX. 23.) FVM rendelethez

Az igazgatási szolgáltatási díj mértéke
I.
A géntechnológiai hatóság 1. § a) pontja szerinti eljárása során alkalmazandó díjtételek

 

Tevékenység megnevezése

Összege
Ft

1.

Természetes szervezetek géntechnológiával való módosításának engedélyezése:
géntechnológiai módosításonként

70 000

2.

Géntechnológiai módosításokat végző létesítmény létesítése:
létesítményenként

260 000

3.

A géntechnológiával módosított szervezetek és az azokból előállított termékek zárt
rendszerben történő felhasználása:
géntechnológiai módosításonként

135 000

4.

A géntechnológiával módosított szervezetek és az azokból előállított termékeknek a
környezetbe való kibocsátása:
géntechnológiai módosításonként és kibocsátási helyenként

300 000

5.

A géntechnológiával módosított szervezetek és az azokból előállított termékek forgalomba
hozatala:
géntechnológiai módosításonként

250 000

6.

A géntechnológiával módosított szervezetek és az azokból előállított termékek kivitele és
behozatala:
kérelmenként

180 000

7.

A géntechnológiával módosított szervezetek és az azokból előállított termékek szállítása:
kérelmenként

70 000

II.
A géntechnológiai hatóság 1. § b) pontja szerinti eljárására az I. fejezet 5. pontjában szereplő díjtétel alkalmazandó.

2. számú melléklet a 138/2004. (IX. 23.) FVM rendelethez

A minisztérium bankszámlaszáma és postai címe

1. Számlaszám:

10032000-01494549-00000000

2. Postai cím:

1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 11.

3. számú melléklet a 138/2004. (IX. 23.) FVM rendelethez

Nyilvántartási adatszolgáltatási díj
A nyilvántartási adatszolgáltatásért fizetendő díjak összege:
A/4-es formátumú nyomtatvány esetén 80 Ft/oldal.
A/3-as formátumú nyomtatvány esetén 160 Ft/oldal.
1

A 8. § (2) bekezdését a 118/2008. (V. 8.) Korm. rendelet 9. §-ának 206. pontja hatályon kívül helyezte.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére