166/B/2004. AB határozat

166/B/2004. AB határozat^*

2011.02.28.

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára, valamint mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására irányuló indítvány tárgyában – dr. Kiss László alkotmánybíró párhuzamos indokolásával – meghozta a következő

h a t á r o z a t o t:

1. Az Alkotmánybíróság a társasházakról szóló 2003. évi CXXXIII. törvény 10. § (3)–(4) bekezdései alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.

2. Az Alkotmánybíróság az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény 29/A. § (1) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére, valamint az e rendelkezéssel kapcsolatos, mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására irányuló indítványt elutasítja.

I n d o k o l á s

Az indítványozó az Alkotmány 13. § (1) bekezdésére alapított kérelmében a társasházakról szóló 2003. évi CXXXIII. törvény (a továbbiakban: Thtv.) 10. § (3) bekezdését sérelmezte. Jelesül azt, hogy e rendelkezés szerint a társasház alapító okiratát akár a tulajdonostársak négyötöde is módosíthatja [a Thtv. 3. § (2) bekezdése szerint pedig az alapító okirat felhatalmazást adhat a tulajdoni hányadok szerinti kétharmados többségnek a közös tulajdon elidegenítésére]. Az alapító okiratban lefektetett tulajdoni viszonyok „megőrzése mindenkinek alanyi joga” – érvelt az indítványozó –, megváltoztatását egyhangúsághoz kell kötni. Azzal, hogy a „tulajdonosok négyötöde alappal rendelkezhet az alapító okiratban meghatározott tulajdonok felett, kivonja a tulajdonos saját döntési jogának hatásköréből a tulajdonjogot”. Mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet látott emellett az indítványozó abban, hogy a kisebbségben maradtaknak kevés időt – a döntéshozataltól számítva mindössze 30 napot – biztosított a Thtv. arra, hogy bírósághoz forduljanak a közgyűlési döntéssel szemben.

A Thtv.-nek a 2003. évi CXXXIII. törvénnyel (a továbbiakban: Módtv.) végrehajtott – a támadott rendelkezéseket is érintő – módosítása miatt lefolytatott hiánypótlási eljárásban az indítványozó úgy nyilatkozott, hogy indítványának a megsemmisítésre vonatkozó részét tartja fenn. E körben változatlanul kérte a Thtv. 10. § (3) bekezdése korábban hatályos szövege megsemmisítését. Emellett pedig a Thtv. jelenleg hatályos 10. § (3)–(4) bekezdései megsemmisítését is indítványozta a következők szerint. A (3) bekezdés értelmében a közösség a közös tulajdonnal kapcsolatos elidegenítés (2) bekezdés szerinti jogát abban az esetben is gyakorolhatja, ha az alapító okirat módosításával a tulajdonostársak összes tulajdoni hányad szerinti négyötödös többsége egyetért. Az indítványozó véleménye viszont az, hogy az alapító okirat szerinti közös tulajdon sorsáról a tulajdonosok az Alkotmány 13. § (1) bekezdése alapján kizárólag egyhangúlag dönthetnek. A (4) bekezdés lehetőséget ad a „tulajdonosi jog kijátszására” – érvel tovább –, ezért a közgyűlésen jelen nem lévő és a határozatról önhibájukon kívül nem értesülő tulajdonosok miatt nem csupán a keresetindításról, hanem az arról való lemondásról is írásban kellene nyilatkozni. Az alapító okirat módosítása csak így válhat hatályossá. Alkotmányellenesség megállapítása esetében végezetül az indítványozó szerint a Thtv. 10. § (5) bekezdéséből „törölni kell” a (3) bekezdésre történő utalást.

Mindezeken kívül – új elemként – az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény (a továbbiakban: Inytv.) 17. § (1) bekezdése és 29/A. §-a megsemmisítését is kérte, elsődlegesen a Thtv. fent említett rendelkezéseivel való szoros összefüggésük miatt. Az Inytv. 29/A. § (1) bekezdése esetében emellett azt is sérelmezte, hogy az már az összes tulajdoni hányad négyötödét képviselő tulajdonostárs szerződéses nyilatkozata alapján lehetővé teszi a közös tulajdont érintő tulajdonjog-változás bejegyzését, tekintet nélkül a Thtv. 10. § (3)–(4) bekezdésében írtakra (a kisebbségben maradt tulajdonostársak keresetindítási joga, a keresetindítás bejelentésének joghatásai). Ebben a tekintetben a megsemmisítési kérelem esetleges elutasítása esetére – másodlagosan – mulasztás megállapítását is kérte azon az alapon, hogy „nincs biztosítva a 4/5-ös aláírással létrejött szerződések megtámadása, mivel a tv. [Inytv.] úgy tekinti, hogy az aláírások törvényi felhatalmazással pótoltak”.

II.

1. Az Alkotmány indítvánnyal érintett rendelkezése:

„13. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a tulajdonhoz való jogot.”

2.1. A Thtv. támadott rendelkezésének 2009. szeptember 30. előtt hatályos szövege:

„10. § (3) Amennyiben az alapító okirattal, illetve annak módosításával a tulajdonosok négyötöde egyetért és a kisebbségben maradt tulajdonostársak a szavazás napjától, illetve írásbeli szavazás esetén a négyötödös szavazási arány elérésétől számított 30 napon belül nem élnek keresetindítási jogukkal, úgy az alapító okirat, illetve annak módosítása hatályba lép.”

2.2. A Thtv. támadott, az indítvány elbírálásakor hatályos rendelkezései:

„10. § (3) A közösség a közös tulajdonnal kapcsolatos – a (2) bekezdésben említett – elidegenítés jogát abban az esetben is gyakorolhatja, ha az alapító okirat módosításával a tulajdonostársak összes tulajdoni hányad szerinti legalább négyötödös többsége egyetért. Ebben az esetben a határozatban fel kell hívni a kisebbségben maradt tulajdonostársakat a közös képviselő (intézőbizottság elnöke) részére – a határozat meghozatalától számított 60 napon belül – történő írásbeli nyilatkozat megtételére arról, hogy élnek-e az e törvényben meghatározott keresetindítási jogukkal.

(4) A (3) bekezdésben említett közgyűlési határozat az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzésre alkalmas okirat, ha az abban meghatározott határidőn belül a kisebbségben maradt tulajdonostársak írásbeli nyilatkozatot nem tesznek, vagy nyilatkozatuk szerint a keresetindítás jogával nem kívánnak élni. A határozatban rendelkezni kell a külön tulajdonhoz tartozó közös tulajdoni hányadok megállapításáról.

(5) A (2)–(3) bekezdések szerinti határozatot közokiratba vagy ügyvéd – jogkörén belül jogtanácsos – által ellenjegyzett magánokiratba kell foglalni.”

3. Az Inytv. támadott rendelkezései:

„17. § (1) Az ingatlan-nyilvántartásba csak az ingatlanhoz kapcsolódó következő, jogilag jelentős tények jegyezhetők fel:

(…)

v) a társasházakról szóló 2003. évi CXXXIII. törvény 10. §-ának (2) bekezdése szerinti, a közös tulajdon átruházására a tulajdonostársak összes tulajdoni hányadának legalább kétharmadát feljogosító alapító okirat elfogadása, módosítása, illetőleg a társasházakról szóló 2003. évi CXXXIII. törvény 10. §-ának (3) bekezdése szerinti, a közös tulajdon átruházására a tulajdonostársak összes tulajdoni hányadának legalább négyötödét feljogosító alapító okirat módosítása, továbbá az elfogadás, a módosítás időpontja,

(…)”

„29/A. § (1) Társasházi közös tulajdonba tartozó ingatlan tulajdonjogának átruházásáról szóló szerződés alapján a tulajdonjog-változás az összes tulajdoni hányad legalább négyötödét képviselő tulajdonostársak szerződéses nyilatkozata alapján is bejegyezhető; ebben az esetben a változás átvezetéséhez a többi tulajdonostárs szerződéses nyilatkozata és bejegyzési engedélye nem szükséges.

(2) A tulajdonostársak (1) bekezdés szerinti többségének hiányában az (1) bekezdés rendelkezéseit kell alkalmazni abban az esetben is, ha a szerződéses nyilatkozatot tevő tulajdonostársak az összes tulajdoni hányad legalább kétharmadát képviselik, feltéve, hogy a társasház alapító okirata a társasházi közös tulajdonba tartozó ingatlan ilyen többséggel való átruházását lehetővé teszi.”

III.

Az indítvány nem megalapozott.

1. A Thtv. 10. § (3) bekezdésének 2009. szeptember 30-ig hatályos szövege megsemmisítésére irányuló kérelemmel kapcsolatban mindenekelőtt a következőket kell megjegyezni. Az Alkotmánybíróság hatáskörébe főszabályként csak hatályos jogszabályok alkotmányellenességének utólagos vizsgálata tartozik. Hatályon kívül helyezett, illetőleg módosított jogszabályi rendelkezés alkotmányosságának vizsgálatára csak a konkrét normakontroll két esetében [az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény 38. § (1) bekezdése alapján benyújtott bírói kezdeményezés és a 48. § alapján előterjesztett alkotmányjogi panasz alapján] van lehetőség, mivel ilyenkor a támadott jogszabályi rendelkezés alkalmazhatósága is eldöntendő kérdés. Jelen ügy nem tartozik ebbe a körbe, ezért a Thtv. 10. § (3) bekezdése vonatkozásában kizárólag az indítvány elbírálásakor hatályos szövegváltozat alkotmányossági vizsgálatára van lehetőség.

2. Az Alkotmánybíróság korábban már számos alkalommal foglalkozott a Thtv. egyes szabályai alkotmányosságával. A 3/2006. (II. 8.) AB határozatnak (ABH 2006, 65.; a továbbiakban: Abh.1.) és a 677/B/2005. AB határozatnak (ABK 2010. április, 448.; a továbbiakban: Abh.2.) tárgya volt többek között a Thtv. döntéshozatalra vonatkozó rendelkezései és az Alkotmány 13. § (1) bekezdése közötti összefüggés is. Az érdemi vizsgálat megkezdése előtt ezért először abban a kérdésben kellett állást foglalni, hogy az ügy nem minősül-e „ítélt dolognak” (res iudicata-nak).

Az Abh.1. – többek között – a Thtv. 10. § (2) bekezdését is vizsgálta, mely a jelenleg hatályos 10. § (1) bekezdésben írtakkal tartalmilag megegyező szabályt tartalmazott (azt írta elő, hogy az alapító okirat megváltoztatásához – ha e törvény másként nem rendelkezik – valamennyi tulajdonostárs hozzájárulása szükséges). Ezen az eltérést engedő szabályon alapszik a Thtv.-nek az indítványozó által támadott 10. § (3)–(4) bekezdése. A jelen ügy tárgyát képező szabályok tehát szoros összefüggésben állnak a korábban vizsgált rendelkezésekkel, de res iudicata megállapításának nincs helye. Az Abh.2. a Thtv. jelenleg hatályos 10. § (1) bekezdését vizsgálta, tehát a támadott rendelkezés ebben az ügyben sem azonos. Ráadásul az Abh.2. esetében – jelen ügytől eltérően – nem az egyhangúságot, hanem éppen ellenkezőleg azt kifogásolták, hogy az egyhangúság alól a jogalkotó az „amennyiben e törvény másképp nem rendelkezik” fordulattal kivételt enged. Emiatt ítélt dolog ebben a vonatkozásban sem áll fenn.

Az Alkotmánybíróság fenntartja ugyanakkor az Abh.1.-ben megfogalmazott és az Abh.2.-ben megerősített – jelen ügy elbírálása szempontjából is relevánsnak minősülő – álláspontját, mely szerint „az Alkotmány 13. §-a a tulajdonhoz való jogot az állammal szemben biztosítja, s azt mint alapjogot (…) az állammal szemben védi”, ezért „az Alkotmány 13. §-a szerinti tulajdonvédelem nem érvényesíthető a tulajdonosoknak az egymással szembeni védelméről szóló szabályoknál” (Abh.1., ABH 2006, 65, 80–81.). A Thtv. „mellérendelt, egyenjogú személyek jogait és kötelezettségeit, a közös tulajdonnal járó terhek viselését, a társasház szervezetét, működését, a tulajdonostársak egymás közötti – és nem az állammal szemben fennálló – viszonyát rendezi” (Abh.1., ABH 2006, 65, 81.). „A társasház-tulajdon tartalmára, fenti jellegzetességeire, a közös és a külön tulajdoni elemek sajátos kapcsolódására figyelemmel az Alkotmánybíróság szerint a törvényhozónak az a feladata adódik az Alkotmány 13. §-ának a társasháztulajdonra való végrehajtása körében, hogy olyan szabályozást alkosson, amely az alkotmányos értelemben vett tulajdonvédelmet a »tulajdonosra«, a »tulajdonostársakra«, valamint a társasház-tulajdonra is egyaránt kiterjeszti. A társasházakra vonatkozó szabályozásnak alkalmasnak kell lennie egyensúly teremtésére a társasház-tulajdon egyes alanyainak esetenként eltérő érdekek által meghatározott pozíciója között” (Abh.1., ABH 2006, 65, 82.). „A törvényhozónak viszonylag tág teret nyújt az Alkotmány 13. §-a annak meghatározására, hogy a társasház-tulajdon szabályozásánál milyen eszközökkel teremt egyensúlyt a társasház-tulajdon alanyainak esetenként eltérő érdekei között; a mellérendelt, egyenjogú személyek jogait és kötelezettségeit, a közös tulajdonnal járó terhek viselését, a társasház szervezetét, működését, a tulajdonostársak egymás közötti – és nem az állammal szemben fennálló – viszonyát hogyan rendezi” (Abh.1., ABH 2006, 65, 97–98.).

Hangsúlyozandó: „[n]em lehet levezetni az Alkotmány (...) tulajdonhoz való jogról szóló 13. § (1) bekezdéséből (...) sem azt, hogy a közös tulajdon körében bizonyos döntésekhez – például az elidegenítés jogának gyakorlásához – valamennyi tulajdonostárs hozzájárulását meg kell-e kívánni, de azt sem, hogy ha a Tv. [Thtv.] többségi döntéshozatalt tesz lehetővé, akkor a többségi döntéshozatalhoz legalább milyen mértékű szavazatarányt kell előírni” (Abh.1., ABH 2006, 65, 84.).

A társasháztulajdon „olyan közös tulajdon, amelynél a külön tulajdon és a közös tulajdon elemei sajátosan keverednek. Ha a törvény viszonylag széles körben követel meg egyhangú határozatot vagy valamennyi tulajdonostárs hozzájárulását, akkor előfordulhat, hogy a többség megalapozott igénye nem érvényesíthető. Ugyanígy a tulajdoni hányad szerinti egyszerű szótöbbség általános, kivételt nem tűrő alkalmazása is a törvényben visszaélésszerű joggyakorlásra teremthetne lehetőséget. (…) a döntéshozatal szabályai csak szélsőséges esetben vethetnek fel alappal alkotmányjogi kérdést. Számos eszköz, többféle döntéshozatali arány stb. egyaránt alkalmas lehet arra, hogy a szabályozásnál egyensúlyt teremtsenek a társasháztulajdon alanyainak esetenként eltérő, különféle érdekei között” (Abh.1., ABH 2006, 65, 85.).

Az Alkotmánybíróság megítélése szerint a jogalkotó az említett egyensúly megteremtésére törekedett a Thtv. 10. §-ának – s ezen belül konkrétan a támadott rendelkezéseknek – a megalkotása során. Az alapító okiratnak különleges helye van a társasházi döntések között, már csak azért is, mert a Thtv. 5. § (2) bekezdése akként rendelkezik, hogy társasház alapításához az ingatlan valamennyi tulajdonostársa (illetve az ingatlan tulajdonosa, mint egyszemélyi alapító) alapító okiratban kifejezett alapítási elhatározása szükséges (kivételt a 8. § jelent, mely szerint két esetben a bíróság is elrendelheti társasház alapítását). A társasház alapításához és az alapító okirat elfogadásához tehát – főszabály szerint – egyhangúság szükséges, ezért a módosításhoz előírt egyhangúsági követelmény ezzel összhangban áll. A társasházi közös tulajdont érintő joggyakorlás nyilvánvalóan csak közös érdekek mentén lehetséges. Ugyanakkor „a tulajdoni hányadok arányában történő szótöbbségi döntéshozatal – bizonyos alapvető kérdések egyhangúsághoz kötése mellett – a közös tulajdon működtetésének általános módja” (576/B/2005. AB határozat, ABK 2010. november, 1280.), tehát a működtethetőség, a tulajdonostársak érdekei közötti egyensúly megteremtése indokolhat bizonyos kivételeket az egyhangúság alól – még az alapító okiratra vonatkozó döntésekkel kapcsolatban is. Az Alkotmánybíróság megítélése szerint e körbe tartoznak a közös tulajdonban álló, de önálló ingatlanként kialakítható ingatlanrész kialakításának a Thtv. 10. § (2)–(6) bekezdéseiben foglalt speciális többségi szabályai. Az így kialakított ingatlan elidegenítésének célja általában a társasház felújításához szükséges anyagi fedezet megteremtése, mely egyértelmű közösségi érdek.

A társasházak és a hozzájuk kapcsolódó vagyonjogi kérdések az elmúlt évtizedek alatt rendkívüli módon átalakultak. Nem ritka az akár több száz tulajdonostárssal rendelkező társasház sem. Ilyen körülmények között a jogalkotónak természetszerűleg reagálnia, alkalmazkodnia kell az új életviszonyokhoz, és azoknak megfelelő, új jogi megoldásokat kell kidolgoznia. Ennek egyik eszköze a jogalkotó által alkalmazott megoldás, mely szerint minősített többség is dönthet bizonyos, korábban egyhangúsághoz kötött kérdésekben. Ez a rendelkezés a többség alanyi jogainak védelme és – elsősorban a nagyméretű – társasházak működőképessége fenntartásának az érdekében született, s az Alkotmánybíróság megítélése szerint megmarad a magánjogi érdekkiegyensúlyozás alkotmányos keretei között.

Jelentős körülmény még, hogy a Thtv. akkor is védi a kisebbség törvényes érdekeit, ha a szavazati arányt illetően teret enged a többségi akaratnak (Vö. Abh.1., ABH 2006, 65, 84.): a 42. § (1) bekezdés szerint, ha a közgyűlés határozata (a vizsgált esetben az alapító okirat módosítása, illetve az elidegenítésről szóló döntés) a kisebbség jogos érdekeinek lényeges sérelmével jár, a határozat érvénytelenségének megállapítását lehet kérni a bíróságtól. A Thtv. 10. § (4) bekezdése szerint továbbá az alapító okirat módosításáról (s egyben az elidegenítésről) szóló közgyűlési határozatban kifejezetten fel is kell hívni a kisebbségben maradt tulajdonostársakat arra, hogy 60 napon belül írásban nyilatkozzanak, élnek-e keresetindítási jogukkal. Ezek a szabályok megfelelően biztosítják az alkotmányosan megkövetelhető tulajdonvédelmet a társasháztulajdon alanyai számára.

Mindezek alapján – mivel az Alkotmány 13. § (1) bekezdéséből nem vezethető le az a követelmény, hogy a társasházi alapító okirat kizárólag egyhangúsággal módosítható – az Alkotmánybíróság a Thtv. 10. § (3)–(4) bekezdéseinek a megsemmisítésére irányuló indítványt elutasította.

E döntésre tekintettel az Alkotmánybíróság – a Thtv. 10. § (3)–(4) bekezdései megsemmisítése esetére, és kizárólag az e rendelkezésekkel való szoros összefüggés miatt előterjesztett, külön azonban nem indokolt – a Thtv. 10. § (5) bekezdését, illetve az Inytv. 17. § (1) bekezdését és 29/A. § (2) bekezdését érintő járulékos kérelem elbírálását mellőzte.

3. Az Inytv. 29/A. § (1) bekezdését érintő – az Alkotmány 13. § (1) bekezdésével összefüggésben előterjesztett, de elsősorban a Thtv.-vel való ellentétre alapított – megsemmisítésre (másodlagosan mulasztás megállapítására) irányuló, külön is indokolt indítvánnyal kapcsolatban az Alkotmánybíróság az alábbiakat állapította meg.

Az Inytv. támadott rendelkezését a Módtv. iktatta be (a Módtv. hatályba léptető rendelkezései után szereplő bekezdésekkel). Bár a törvény miniszteri indokolása nem szól a módosítás céljáról, ez vélhetően a Thtv. új szabályaival való összhang megteremtése volt. Összevetve a két törvényt, a Thtv. 10. § (2) bekezdése az Inytv. 29/A. § (2) bekezdésével, míg a Thtv. 10. § (3) bekezdése az Inytv. 29/A. § (1) bekezdésével függ össze.

A Thtv. által az önálló ingatlanként kialakítható közös tulajdoni részre vonatkozó szabályozási rendszer a következő: a Thtv. 10. § (2) bekezdése szerint az alapító okirat felhatalmazást adhat arra, hogy a közgyűlés (az összes tulajdoni hányad szerinti) min. 2/3-os többséggel meghozott döntésével elidegenítse a közös tulajdont (a közgyűlési határozat a Thtv. 42. §-a alapján megtámadható). Ha az alapító okirat nem szól erről a lehetőségről, akkor a Thtv. 10. § (3) bekezdése alapján a tulajdonostársak (szintén az összes tulajdoni hányad szerint számítandó) min. 4/5-ös többséggel határozhatnak az elidegenítésről. Ilyenkor a 4/5-ös többséggel meghozott közgyűlési határozat szerinti módosításokat kell az alapító okiratban feltüntetni. A határozatban pedig fel kell hívni a kisebbséget, hogy írásban nyilatkozzon, kíván-e élni keresetindítási jogával. Amennyiben 60 napon belül nem nyilatkozik senki (vagy az érintettek írásban nemleges nyilatkozatot tesznek), a közgyűlési határozat az ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzésre alkalmas okiratnak minősül. A Tht. és az Inytv. értelmében az említett 2/3-os, illetve 4/5-ös elidegenítés esetén a tulajdonjog-változás ingatlan-nyilvántartási átvezetéséhez nem szükséges az összes tulajdonostárs szerződéses nyilatkozata, bejegyzési engedélye, mivel az elidegenítésről döntő, alakszerű okiratba foglalt közgyűlési határozatot ingatlan-nyilvántartási bejegyzésre alkalmas okiratnak kell tekinteni.

A 4/5-ös döntés esetében a Thtv. szerint a bejegyzést kizárja, ha a kisebbségben maradt tulajdonostársak bármelyike 60 napon belül úgy nyilatkozik, hogy élni kíván keresetindítási jogával, az Inytv. azonban ezt a korlátozó rendelkezést nem tartalmazza. Az Inytv. 29/A. § (1) bekezdése pusztán annyit mond ki, hogy a tulajdonjog-változás az összes tulajdoni hányad legalább 4/5-ét képviselő tulajdonostársak szerződéses nyilatkozata alapján is bejegyezhető.

Hangsúlyozni kell ugyanakkor, hogy az említett, a Thtv.-ben és az Inytv.-ben foglalt rendelkezések funkciója eltérő: míg a Thtv. 10. §-a a közösségi döntéshozatal szabályairól, érvényességének a feltételeiről szól, addig az Inytv. 29/A. §-a a Thtv. feltételeinek megfelelő többségi döntés ingatlan-nyilvántartási bejegyzését teszi lehetővé.

Az Alkotmánybíróság megítélése szerint tehát az indítványozó által felhívott törvényi rendelkezések látszólagos ellentmondása helyes jogszabály-értelmezéssel feloldható: az Inytv. rendelkezéseinek (ingatlan-nyilvántartási bejegyzés feltételei) a Thtv.-vel (a bejegyzést megelőző döntéshozatal feltételei) összhangban – egymásra tekintettel – történő értelmezése egyértelmű megoldást nyújt az indítványozó által felvetett problémára. Mindezek miatt az Alkotmánybíróság az Inytv. 29/A. § (1) bekezdése megsemmisítésére és az e rendelkezéssel kapcsolatban mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására irányuló indítványt elutasította.

Budapest, 2011. február 21.

Dr. Paczolay Péter s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke

			Dr. Balogh Elemér s. k.,				Dr. Bihari Mihály s. k.,
						alkotmánybíró		alkotmánybíró

		Dr. Bragyova András s. k.,					Dr. Holló András s. k.,
						alkotmánybíró		alkotmánybíró

					Dr. Kiss László s. k.,		Dr. Kovács Péter s. k.,
						alkotmánybíró		alkotmánybíró

	Dr. Lenkovics Barnabás s. k.,						Dr. Lévay Miklós s. k.,
				előadó alkotmánybíró				alkotmánybíró

Dr. Stumpf István s. k.,
alkotmánybíró

Dr. Kiss László alkotmánybíró
párhuzamos indokolása

Egyetértek a határozat rendelkező részével, de más indokok miatt utasítottam volna el a társasházakról szóló 2003. évi CXXXIII. törvény (a továbbiakban: Thtv.) 10. § (3)–(4) bekezdéseinek, valamint az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény (a továbbiakban: Inytv.) 29/A. § (1) bekezdésének alkotmányosságát vitató indítványt.

1. Egyetértek a határozat lényegi megállapításával: az Alkotmány 13. § (1) bekezdésébe foglalt tulajdonvédelmi klauzulából nem vezethető le az a követelmény, miszerint a társasház alapító okirata kizárólag egyhangúlag módosítható. Nem osztom ugyanakkor a határozatnak azt az alkotmányértelmezését, miszerint „az Alkotmány 13. §-a szerinti tulajdonvédelem nem érvényesíthető a tulajdonosoknak az egymással szembeni védelméről szóló szabályoknál”. Álláspontom szerint a modern demokráciák alkotmányfejlődése egyértelműen abba az irányba mutat, hogy az alapjogoknak, az azokban visszatükröződő alkotmányos értékeknek bizonyos körben a magánfelek egymás közötti jogviszonyaiban is érvényesülniük kell.

Az utóbbi években, különösen a határozat által idézett Abh.1. 2006-os elfogadása óta, az a tendencia rajzolódik ki a magyar alkotmánybírósági gyakorlatból, hogy a mellérendelt, egyenjogú felek egymás közötti jogviszonyaira vonatkozó (diszpozitív) állami szabályozás tulajdoni szempontú alkotmányossági felülvizsgálatát nem végzi el az Alkotmánybíróság (lásd például a haszonbérletre vonatkozóan a 460/E/2000. AB határozatot, ABH 2008, 1726, 1732.), hanem a rendesbírósági gyakorlatban az egyedi jogviszonyok megítélésére kialakított „magánjogi érdekkiegyensúlyozás” tesztjét (pl. BH 2010. 46.; BH 2002. 179.; BH 1996. 359.) alkalmazza a magánfeleket érintő normák alkotmányossági megítélésére. Teszi pedig mindezt autonóm alkotmányossági mérce nélkül. [Ehhez hasonló, a rendesbírósági gyakorlatban alkalmazott mérce jelent meg a tulajdonvédelmi tesztben az építési-szerelési szerződésre vonatkozó, ex lege jelzálogjogot alkotmányellenessé minősítő 35/2010. (III. 31.) AB határozatban: a többségi döntés – többek között – az „aránytalanul kiszolgáltatottabb helyzetbe” kerülő megrendelő tulajdonjogának sérelmével magyarázta a támadott norma alkotmányellenességét. ABK, 2010. március, 292, 295. Erről az alkotmánybírósági gyakorlatban felmerülő módszertaninak tűnő problémáról áttekintő összefoglalást nyújt Tóth Gábor Attila: Túl a szövegen. Értekezés a magyar alkotmányról. Budapest, Osiris, 2009., 88 és köv. o.].

A határozat indokolásával szemben azt gondolom, az alkotmányossági felülvizsgálat feltételeként szolgáló állami beavatkozás (lásd az egyesült államokbeli state action és a német Drittwirkung doktrínát) fennállta (lehetősége, esélye) nem azon múlik, hogy az egyenjogú magánfelek egymás közötti jogviszonyaira vonatkozó kérdésről (más megközelítésben: kógens vagy diszpozitív szabályról) van-e szó, hanem maga az állami normaalkotás alkotmányossága kell, hogy legyen továbbra is a vizsgálat tárgya. Az Alkotmánybíróság hatáskörét jelen ügyben is meghatározó, az Alkotmány 32/A. § (1) bekezdésének első fordulatából következően minden jogszabályra (pontosabban, figyelembe véve az Alkotmánybíróság gyakorlatát), minden normára, tehát az egyenjogú magánfelek (diszpozitív és kógens szabályokkal rendezett) jogviszonyaira is kiterjed az Alkotmány hatálya és így az Alkotmánybíróság alkotmányossági felülvizsgálati hatásköre. Úgy vélem, ennek az alkotmányi szabálynak a kógens karaktere kell, hogy szerepet játsszon a felülvizsgálat során, nem pedig a támadott normáé, vagy az adott jogviszony jellegéé. A fentiek alapján úgy gondolom, hogy az Abh.1. részbeni, nyílt felülbírálatára lett volna itt már szükség annak érdekében, hogy az Alkotmánybíróság teljesen egyértelművé tegye: alkotmányvédelmi feladatának ellátása nem mérlegelés kérdése, hanem olyan kötelezettség, amely – főszabály szerint – kiterjed a magyar jogrendszer minden normájára.

2. Nem osztom a határozat indokolása mögött álló ama előfeltevést sem, hogy az alkotmányi tulajdonvédelem oltalma alatt álló jogok gyakorlása más magánfelek által per definitionem nem kerülhetnek veszélybe. A rendesbírósági ítélkezési gyakorlat, valamint a megfelelő társadalomtudományi bizonyítékok alapján eldönthető – még a korlátozott bizonyítási eljárási szabályok között működő Alkotmánybíróság számára is –, hogy a magánfelek jogviszonyaiban alkalmazandó akár kógens, akár a (normatív értelemben az önrendelkezési joggal vagy a szerződési szabadsággal összefüggésbe hozható) diszpozitív normák megalkotása során az állam a magánfelek alkotmányjogi szempontból releváns tulajdonságait megfelelően figyelembe vette-e. Egyetértek ugyan azzal, hogy az irányadó alkotmánybírósági gyakorlat alapján a tulajdonkorlátozás (esetleg a tulajdonelvonás) előfeltételeként szolgáló közérdekűség követelményét az is kielégíti, ha tulajdonból eredő jogokat érintő normák közvetlenül más magánszemélyek javára szólnak, magánfeleket részesítenek előnyben [lásd a 64/1993. (XII. 22.) AB határozatot, ABH 1993, 373, 380.], ám eme előfeltevés mégis óvatosságra int. Ebből következően úgy vélem, a magánjogi ítélkezési gyakorlatból átvett, az Alkotmányra közvetlenül vissza nem vezethető és az alkotmánybírósági bizonyítási eljárás sajátosságai miatt korlátozottan alkalmazható tesztek helyett az Alkotmánybíróságnak a magánfelek egymás közötti jogviszonyát szabályozó normákra is az eddigi, nyilvánosan ellenőrizhető, az alkotmányi tulajdonvédelem tulajdonkorlátozási, illetve a kisajátításra vonatkozó (két évtizeden keresztül alapul vett) tesztjeit kellene alkalmazni.

3. Megjegyzem végül, hogy álláspontom szerint a határozat indokolása nem ad egyértelmű iránymutatást abban a tekintetben, hogyan viszonyulnak egymáshoz a Thtv. 10. § (3)–(4) bekezdései és az Inytv. 29/A. § (1) bekezdése – figyelemmel az Inytv. 17. § (1) bekezdésének v) pontjára is. Hozzáférhető rendesbírósági gyakorlat hiányában a határozat indokolásának egyértelműen irányt kellett volna mutatnia abban a kérdésben, hogy az ingatlan-nyilvántartási eljárásokban a hatóságnak alkalmaznia kell a Thtv. 10. § (3) bekezdésébe foglalt kisebbségvédelmi szabályát: ennek alapján a közös tulajdon elidegenítéséről szóló társasházi közgyűlési határozat csak akkor minősül az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzésre alkalmas okiratnak, ha az abban meghatározott határidőn belül a kisebbségben maradt tulajdonostársak írásbeli nyilatkozatot nem tesznek, vagy nyilatkozatuk szerint a keresetindítás jogával nem kívánnak élni.

Budapest, 2011. február 21.

Dr. Kiss László s. k.,

alkotmánybíró

A határozat az Alaptörvény 5. pontja alapján hatályát vesztette 2013. április 1. napjával. E rendelkezés nem érinti a határozat által kifejtett joghatásokat.

Másolás a vágólapra
Nyomtatás

Hatályos
Már nem hatályos
Még nem hatályos
Módosulni fog
Időállapotok
Adott napon hatályos
Közlönyállapot
Indokolás

Jelmagyarázat Lap tetejére

Műveletek