BÜ BH 2004/168
BÜ BH 2004/168
2004.05.01.
Több emberen elkövetett emberölés bűntettének a kísérlete helyett foglalkozás körében elkövetett szándékos veszélyeztetés bűntette megállapításának van helye, ha a sértettek irányába lövöldöző vádlott ölési szándékára – az eset összes körülményeit mérlegelve – nem lehet következtetést levonni [Btk. 166. § (1) bek., (2) bek. f) pont, 16. §, 171. § (3) bek.].
A megyei bíróság a vádlott bűnösségét több emberen elkövetett emberölés bűntettének kísérletében és lőfegyverrel, lőszerrel visszaélés bűntettében állapította meg. Ezért halmazati büntetésül 12 év fegyházra, mellékbüntetésül 10 évre a közügyektől tiltásra ítélte.
A megállapított tényállás lényege szerint az 59 éves vádlott sem a cselekmény elkövetésekor, sem az elbíráláskor nem szenvedett az elmeműködés olyan kóros elmeállapotában, amely akár csak korlátozta volna őt abban, hogy cselekménye következményeit felismerje, illetőleg, hogy e felismerésnek megfelelően cselekedjen.
A vádlott tulajdonában van a k.-i szőlőhegyen egy szőlőingatlan és présház, közvetlen telekszomszédja az ügy egyik sértettje.
2001. december 2-án B. K. sértett négy ismerősével együtt megjelent a szőlőhegyen abból a célból, hogy a tulajdonában álló ingatlanon egy diófát kivágjanak. A munkát 14 óra körüli időben kezdték meg és a fa kivágása közben néhány ág átesett a vádlott ingatlanára, azonban kárt nem okozott.
A helyszínen tartózkodó vádlott durva hangon felelősségre vonta az ott dolgozókat, mert álláspontja szerint az áteső faágak kárt tettek szőlőjében. A sértett és a vele lévők igyekeztek megnyugtatni a vádlottat, aki azonban továbbra is durva hangot használva kijelentette, hogy agyonlövi őket, majd a présházához ment és egy kis puskával tért vissza.
A hangtompítóval felszerelt kis puskával a vádlott mintegy 40-50 méterre megközelítette a fakivágást végző személyeket és 3-4 lövést adott le irányukban. A lövedékek az ott dolgozó személyektől 20-30 cm-re csapódtak a földbe. Ezt észlelve a fakivágást végző személyek a B. K. tulajdonát képező présházhoz mentek és egy 2 méter magasban elhelyezett és víz tárolására szolgáló vashordó közelében álltak meg, eközben közülük ketten a vádlott présházát megkerülve elhagyták az ingatlant, hogy a vádlottat lefegyverezzék.
A vádlott eközben B. K. ingatlanára átlépve a hordó közelében állókra ismét lövést adott le, a lövés a hordót találta el, és azon áthaladt.
Ezt követően magatartásával felhagyott és a saját telkére ment, ahol összetalálkozott O. T. és V. Cs. sértettekkel, akik a vádlottól a kis puskát elvették, miközben a vádlottat a földre teperték, illetőleg dulakodás közben a fegyverrel a vádlott arcán sérülést okoztak.
Ezután a sértettek értesítették a rendőröket, akik a vádlott tulajdonát képező kis puskát, illetőleg a vádlott pincéjében talált 3 db kispuska-lőszert és 2 db kispuska-lőszeres dobozt lefoglalták.
A lefoglalt 5,6 mm kaliberű puska gyári szám nélküli lőfegyver, amely házi gyártású hangtompítóval volt felszerelve. A vádlott a lőfegyver tartására hatósági engedéllyel nem rendelkezett.
Az ítélet ellen a vádlott és védője elsősorban felmentésért, másodsorban enyhítésért jelentett be fellebbezést. A Legfőbb Ügyészség az elsőfokú ítélet helybenhagyására tett indítványt.
Az ítélőtábla megállapította, hogy az elsőfokú bíróság az eljárási szabályok betartása mellett járt el, a megállapított tényállás azonban részben hiányos, részben megalapozatlan. A megalapozatlanság azonban részbizonyítás keretében és az iratok tartalma alapján kiküszöbölhető volt.
A lefolytatott részbizonyítás alapján a másodfokú bíróság a tényállást pontosította, illetőleg kiegészítette.
Ennek során megállapította, hogy a vádlott az első három lövés leadásakor mintegy 40 méterre lehetett a sértettektől, míg a 4. lövés leadásakor körülbelül 28-30 méterre volt. A puskából kilőtt lövedékek közül az egyik a sértettektől körülbelül 1,5 méterre, a másik mintegy 1 méterre haladt el, míg a 3. és 4. lövés becsapódásának sértettektől való távolsága nem volt meghatározható, azonban azok nem a közvetlen közelükben csapódtak be. A lövések leadásakor a vádlott mindvégig látta a sértetteket.
A másodfokú bíróság által eszközölt kiegészítéssel és pontosítással az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás mentes volt a hiányosságoktól, tévedést vagy téves ténybeli következtetést nem tartalmazott.
Az elsőfokú bíróság a tényállást a vádlott tagadásával szemben, a terhelő bizonyítékok mérlegelésével állapította meg, ennek során helyesen vetette el a vádlott védekezését és okszerűen következtetett bűnösségére.
Tévedett azonban, amikor a vádlott által elkövetett cselekményt a Btk. 166. §-ának (1) bekezdésébe ütköző és a (2) bekezdés f) pontja szerint minősülő több emberen elkövetett emberölés bűntette 16. §-a szerinti kísérletének minősítette.
E körben a másodfokú bíróság az alábbiakra mutatott rá. A Btk. XII. fejezetének I. címében foglalt személy elleni bűncselekmények vizsgálata szempontjából elsősorban annak van jelentősége, hogy a terhelt szándéka a sértett életének kioltására, vagy testi épségének megsértésére irányult-e. Az adott esetben az alanyi oldal ismérveinek a vizsgálata kiemelkedő jelentőséggel bír, hiszen nem kétséges, hogy a vádlott által elkövetési eszközként használt lőfegyver alkalmas az emberi élet kioltására.
A szándékos emberölés és a szándékos testi sértés esetén az elkövető tudatának át kell fognia a halál, vagy a testi sérülés bekövetkezésének a lehetőségét és az elkövetőnek e következményt kívánva, vagy ebbe belenyugodva kell az elkövetési magatartást tanúsítania.
Az irányadó tényállás szerint a vádlott a lőfegyverrel több alkalommal a sértettek irányába lőtt, a lövések ténylegesen sérülést nem okoztak. Az sem határozható meg pontosan, hogy milyen távolságra csapódtak be a sértettektől. A vádlott és a sértettek közti távolságra, valamint arra a körülményre figyelemmel, hogy a lövések senkit nem találtak el, nem cáfolható a vádlott azon védekezése, hogy szándéka nem irányult a sértettek megölésére vagy testi sértés okozására.
A vádlott által használt lőfegyver tulajdonságai miatt – a szakvélemények szerint – a lövésnek a sértetteket életfontosságú szerveken, vagy azok közelében kellett volna eltalálnia ahhoz, hogy az életveszélyt okozó sérülést vagy halált okozzon. Szükséges azt is kiemelni, hogy a vádlottnak lehetősége volt a nyugodt célzásra, hiszen 40 méteres távolságon belül lőtt, ilyen távolságból a csoportban álló sértettek eltalálása – ha és amennyiben a vádlotti szándék erre irányul –, nem jelentett volna különösebb nehézséget.
Az adott perbeli adatok mellett nem lehet kétséget kizáróan olyan következtetést levonni, hogy M. L. vádlott szándéka a sértettek megölésére irányult.
Az a körülmény, hogy a vádlottnak a fegyverhasználat előtt a sértettekkel folytatott szóváltása során őket agyonlövéssel fenyegette meg, nem értékelhető az elkövetéskor tudattartalomként, későbbi magatartása tükrében. Ezen kijelentéseit, illetve ölési szándékát az elkövetés körülményei, objektív adatok nem támasztják alá.
Ugyanakkor kétségkívül megállapítható, hogy a vádlotti magatartás következtében konkrét veszélyhelyzet alakult ki, tehát azt kellett vizsgálni, hogy a kialakult közvetlen veszélyhelyzet és az elkövető szándéka hogy viszonyul egymáshoz.
A Btk. 171. §-ának (3) bekezdése értelmében a foglalkozás körében elkövetett szándékos veszélyeztetés megállapításának az a feltétele, hogy az elkövető a közvetlen veszélyhelyzetet szándékosan idézze elő, azonban szándéka csak a veszélyhelyzet előidézéséig terjedhet.
Ezen bűncselekménynek az elkövetője kizárólag az lehet, aki valamely különös foglalkozási szabály hatálya alatt áll. A Btk. 171. §-ának (4) bekezdésében foglalt értelmező rendelkezés szerint a lőfegyver használatára és kezelésére vonatkozó szabályok foglalkozási szabályok és ezen foglalkozási szabályok vonatkoznak azon személyekre is, akik a lőfegyvert jogellenesen birtokolják, illetve így jutottak birtokába.
Mindezek alapján a vádlott alanyi oldalról lehet ezen bűncselekmény elkövetője.
Nem kétséges, hogy a vádlott a veszélyhelyzetet egyenes szándékkal hozta létre, a sértettek irányába leadott lövésekkel a vádlott tisztában volt a veszélyhelyzet létrehozásával, annak kialakulását kívánta is. A konkrét és közvetlen veszélyhelyzet bekövetkeztével a cselekmény befejezetté vált.
Mindezekre figyelemmel a másodfokú bíróság a megyei bíróság ítéletét megváltoztatta és a vádlott által elkövetett élet- és testi épség elleni cselekményt a Btk. 171. §-ának (1) bekezdésébe ütköző és a (3) bekezdés I. fordulata szerint minősülő foglalkozás körében elkövetett szándékos veszélyeztetés bűntettének minősítette.
A megyei bíróság törvényesen minősítette a vádlott lőfegyverrel, lőszerrel kapcsolatban elkövetett cselekményét a Btk. 263/A. §-a (1) bekezdésének a) pontja szerinti lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntettének.
A minősítésváltoztatásra figyelemmel szükségessé vált a bűnösségi körülmények átértékelése is. A másodfokú bíróság további súlyosítóként értékelte a vádlott terhére, hogy az engedély nélkül tartott fegyver használata során több ember életét, testi épségét veszélyeztette.
A minősítésváltoztatásra figyelemmel is a vádlott által elkövetett cselekmények közül a lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bír kiemelkedő tárgyi súllyal. Ennek a bűncselekménynek a Btk. Különös Részében meghatározott büntetési tétele azonban jóval enyhébb, mint a minősített élet elleni cselekmény büntetési tétele.
Éppen ezért az elsőfokú bíróság által kiszabott szabadságvesztés büntetés tartama eltúlzottan súlyos, nem áll arányban a vádlott terhére megállapított cselekmények tárgyi súlyával, illetőleg az egyéb bűnösségi körülményekkel.
Mindezek alapján a másodfokú bíróság a védelmi fellebbezéseket alaposnak találva, a kiszabott szabadságvesztés tartamát 6 év fegyházra, míg a mellékbüntetés tartamát 6 év közügyektől eltiltásra enyhítette.
Az elsőfokú bíróság ítéletének egyéb törvényes rendelkezéseit a Be. 371. §-a alapján helybenhagyta. (Pécsi Ítélőtábla Bf. I. 48/2003. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás