BÜ BH 2004/170
BÜ BH 2004/170
2004.05.01.
I. Magántitok minden olyan bizalmas, – csak szűk körben, illetve beavatottak előtt ismert – személyi, családi, vagyoni helyzetre, egészségi állapotra, szokásokra vonatkozó tény vagy adat, amelynek nyilvánosságra hozatala a sértettre érdeksérelemmel jár.
II. A magántitok megsértésének vétségét tettesként csak az követheti el, aki valamely foglalkozást gyakorol vagy közmegbízatást teljesít, s ennélfogva jut tudomására a magántitok [Btk. 177. §].
A városi bíróság a 2002. január 23-án meghozott – és a megyei bíróság végzése folytán 2002. április 2-án jogerőre emelkedett ítéletével – B. Á. I. r. és B. L. II. r. terheltet a magántitok jelentős érdeksérelmet okozó megsértésének vétsége miatt emelt vád alól felmentette.
A megállapított tényállás a következő:
Sz. J. magánvádló és a II. r. terhelt korábban házastársak voltak, a bontópert követően pedig közöttük – döntően a gyermektartásdíj összegének megállapítása iránt – több per is indult. Legutóbb a magánvádló kezdeményezése alapján a városi bíróság járt el, s a 2000. szeptember 7-én meghozott ítéletével a II. r. terheltet magasabb összegű gyermektartásdíj fizetésére kötelezte.
2000. augusztus 10-én a magánvádló második házastársa végintézkedés hátrahagyása nélkül elhunyt. A közjegyzői eljárásban az örökhagyó előző házasságából származó gyermekei nem ismerték el a magánvádlónak a Sz., T. u. 4. szám alatti ingatlanra vonatkozó tulajdoni igényét, ezért a magánvádló keresetet nyújtott be a városi bírósághoz. Ebben annak megállapítását kérte, hogy a közös gazdálkodásra, illetve különvagyonából történt befektetéseire figyelemmel megszerezte az említett ingatlan 64/100-ad tulajdoni hányadát.
A per I. r. és II. r. alpereseinek jogi képviselője dr. B. Á. I. r. terhelt volt.
A II. r. terhelt 2001. június 11-én – egy közös ismerős közvetítése révén – megjelent az I. r. terhelt ügyvédi irodájában, s említést tett a tartásdíj felemelése iránti perekről, hangsúlyozva, hogy azokban a magánvádló rászorultságát igyekezett bizonyítani, közelebbről azt, miszerint önálló vagyonnal nem rendelkezik, a lakásingatlan is a házastársáé.
Ennek igazolásául a II. r. terhelt átadta az I. r. terheltnek a városi bíróság ítéletének 3. oldalát, amely rögzíti a magánvádló munkahelyi beosztását, korábbi és jelenlegi átlagkeresetének összegét, gyermekeinek nevét, a gyermekek tanulmányaira vonatkozó adatokat, továbbá a magánvádló lakásviszonyait, ezen túlmenően pedig házastársának jövedelmi körülményeit is.
Az I. r. terhelt ugyanakkor – ügyfeleinek hozzájárulásával – azt a 2001. május 28-i keltezésű beadványt és annak mellékleteit bocsátotta fénymásolatban a II. r. terhelt rendelkezésére, amelyet a magánvádló – előkészítő iratként – részben neki, részben a bíróságnak postázott. Ebben szerepelt a magánvádló különvagyoni ingatlanának hasznosításával kapcsolatos elszámolás, valamint havi bontásban az ingatlant érintő bérleti díjakra vonatkozó elismervények, a felperes (a magánvádló) által vásárolt gépkocsi kifizetésével összefüggő banki kivonat, egy magánkölcsönről szóló elismervény, egy banki kivonat devizaszámlán kezelt pénzről, továbbá a magánvádló munkaviszonyból származó jövedelmének adatai is.
Az I. r. terhelt a 2001. június 13-án tartott tárgyaláson az ítélet kivonatát felhasználta. A magánvádló a 2001. június 29-i tárgyaláson szerzett tudomást arról, hogy a terheltek az említett okiratokat egymásnak átadták. Ezért 2001. július 10-én nevezettek ellen magánindítványt terjesztett elő.
Az elsőfokú bíróság jogi álláspontja az volt, hogy a nyilvános tárgyalás alapján meghozott ítélet és annak megállapításai nem vonhatók a magántitok fogalma alá. A polgári perben hozott ítélet 3. oldalán rögzített adatok nem bizalmas tények, miként a magánvádló – törvényen, tehát bárki számára hozzáférhető jogszabályon alapuló – havi illetményének összege sem. Ugyanakkor a 2001. május 28-i beadványt a magánvádló mint felperes az alpereseket képviselő dr. B. Á. terheltnek is megküldte, ezáltal az abban foglaltakat maga hozta nyilvánosságra. Ezen indokokra tekintettel a terhelteket a vád alól bűncselekmény hiányában mentette fel.
A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság álláspontjával egyetértve kifejtette, hogy dr. B. Á. I. r. terhelt a magánvádló által sérelmezett adatok birtokába jogi képviselőként jutott, s azokat a rendelkezésre bocsátó személy, illetve megbízói felhatalmazása alapján használta fel. Függetlenül tehát attól, hogy magántitokról nincs szó, az adatok felhasználása nem is alapos ok nélkül történt.
A másodfokú bíróság határozata ellen 2002. július 17-én magánvádló terjesztett elő felülvizsgálati indítványt a terheltek terhére.
Ebben sérelmezi, hogy a másodfokú bíróság a tényállás megalapozatlanságát nem küszöbölte ki, nem rendelt el további bizonyítást, s őt törvényes jogainak gyakorlásában korlátozta. Álláspontja szerint a terheltek nem csupán a magántitok megsértésének vétségét, hanem a jogosulatlan adatkezelés vétségét is elkövették.
Tekintettel arra, hogy a magánvádló felülvizsgálati indítványa 2003. július hó 1. napját megelőzően érkezett a Legfelsőbb Bírósághoz, annak elbírálására az 1998. évi XIX. törvény 603. §-ának (6) bekezdése értelmében az 1973. évi I. törvény (Be.) XII. Fejezetében foglalt szabályok az irányadók.
A Be. 284/A. §-ának (2) bekezdése eljárásjogi okból kizárólag az ott részletezett szabálysértések esetén teszi lehetővé a bíróság ügydöntő határozatának felülvizsgálatát. Minthogy a magánvádló perjogi – az ítélet megalapozatlanságára, az indokolás hiányosságára, a további bizonyítás felvételének mellőzésére vonatkozó – kifogásai az említett körön kívül esnek, azokra épülően felülvizsgálatnak nincs helye.
A Be. 250. §-ának III. pontjában megjelölt törvényes vád hiánya viszont a Be. 284/A. §-ának (2) bekezdéséből kitűnően felülvizsgálati ok, ezért a Legfelsőbb Bíróság vizsgálta, hogy a vád tárgyává tett cselekmény alkalmas-e a Btk. 177/A. §-ában írt – közvádra üldözendő – jogosulatlan adatkezelés vétségének megállapítására.
A 2003. március hó 1. napjáig hatályban volt büntető anyagi jogi rendelkezés, a Btk. 177/A. §-a értelmében a jogosulatlan adatkezelés vétségét az az adatkezelő vagy adatfeldolgozó követi el, aki – egyebek mellett – személyes adatot jogellenesen továbbít vagy nyilvánosságra hoz.
A személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény (Avtv.) 2. §-ának (1) pontja akként rendelkezik, hogy személyes adat a meghatározott természetes személlyel kapcsolatban hozható adat, az abból levonható, az érintettre vonatkozó következtetés. E rendelkezést alapul véve pedig nem kétséges, hogy a városi bíróság ítéletének 3. oldala és magánvádló 2001. május 28-i keltezésű, mellékletekkel ellátott beadványa – részint a magánvádlóra, részint családtagjaira vonatkozóan – személyes adatokat tartalmazott.
A jogosulatlan adatkezelés vétségének alanya azonban kizárólag az adatkezelő vagy adatfeldolgozó lehet. Adatkezelőnek viszont az Avtv. 2. §-ának 7. pontja szerint az a természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet minősül, aki (vagy amely) a személyes adatok kezelésének célját – azaz a személyes adatok célhoz rendelt gyűjtését, felvételét, tárolását, feldolgozását, hasznosítását – meghatározza, az adatkezelésre vonatkozó döntéseket meghozza és végrehajtja, illetőleg a végrehajtással adatfeldolgozót bíz meg. Az adatkezelés ilyen módon nem azonos a más vagy mások személyi adatainak puszta birtoklásával. Azzal tehát, hogy valaki más vagy mások személyi adatainak birtokába jut, korántsem válik adatkezelővé.
Ehhez képest a I. r. terhelt az ítélet birtokosaként az abban foglalt személyes adatok tekintetében nem volt adatkezelő. Mindez érvényes – a magánvádlónak és családtagjainak személyes adatait érintően – az I. r. terheltre is. Az ügyvéd ugyanis az ügyfélkapcsolat keretein túllépő, az ügyfeleivel nem összefüggő személyes adatok vonatkozásában csupán az adatok birtokosának, de nem kezelőjének minősül.
A kifejtettekre figyelemmel a terheltek cselekménye a Btk. – elkövetéskor hatályos – 177/A. §-ában írt tényállás kimerítésére nem volt alkalmas, ekként a törvényes vád hiányáról sem lehet szó.
A Btk. 177. §-ának (1) bekezdése értelmében a magántitok megsértésének vétségét az valósítja meg, aki a foglalkozásánál vagy közmegbízatásánál fogva tudomására jutott magántitkot alapos ok nélkül felfedi. Magántitok minden olyan bizalmas, csak szűk körben, illetve beavatottak előtt ismert – személyi, családi, vagyoni helyzetre, egészségi állapotra, sajátos szokásokra vonatkozó – tény vagy adat, amelynek nyilvánosságra kerülése a sértettre nézve érdeksérelemmel járna, ezért a büntetőjog által védett igénye fűződik ahhoz, hogy mindazok, akik arról foglalkozásuk vagy közmegbízatásuk révén tudomást szereznek, azt – amennyiben nincs ez ellen ható nyomatékosabb érdek – meg is őrizzék.
A jelen ügyben alappal nem vitatható, hogy mind a városi bíróság ítélete 3. oldala, mind pedig a magánvádló 2001. május 28-i beadványa olyan – a magánvádló családi, vagyoni és kereseti viszonyaira vonatkozó – adatokat tartalmaz, amelyek a magántitok körébe vonandók. Ide kapcsolódóan az a bírósági álláspont, amely szerint a magánvádló illetménye – mert azt bárki számára hozzáférhető jogszabály, a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény rendezi – nem bizalmas adat, merőben téves. A hivatkozott törvény ugyanis csupán a – beosztástól, rendfokozattól, kiegészítésre és pótlékra jogosultságtól függő – járandóság meghatározására vonatkozó szabályokat rögzíti, ám abból – a megfelelő kiinduló adatok hiányában – a magánvádló tényleges havi illetménye nem számolható ki.
A magántitok megsértésének vétségét azonban tettesként csak az követheti el, aki valamely foglalkozást gyakorol vagy közmegbízatást teljesít, s ennélfogva jut tudomására a magántitok. A II. r. terhelt esetében ez a feltétel nyilvánvalóan nem áll fenn, az ügyvédi tevékenységet folytató I. r. terhelt tekintetében azonban igen. Dr. B. Á. a foglalkozása körében – jogi képviselőként – eljárva vette át a II. r. terhelttől a szóban lévő (magántitkot tartalmazó) ítéletkivonatot. A tudomására jutott magántitkot azonban a perben, ügyfelei érdekében, jogi képviselői minőségéből fakadó kötelezettségét teljesítve, következésképpen alapos okkal fedte fel. E cselekménye tehát a Btk. 177. §-ának (1) bekezdésében írt vétség elkövetési magatartását nem meríti ki.
Más a helyzet ellenben a magánvádló 2001. május 28-i keltezéssel ellátott beadványa tekintetében. Ahhoz és az abban foglalt, magántitkot képező adatokhoz az I. r. terhelt jogszerűen, az alperesek jogi képviselőjeként jutott. A magántitoknak minősülő adatoknak a II. r. terhelt részére történő átadása, vagyis nevezett előtti felfedése viszont nélkülözte az alapos okot. Az I. és a II. r. terhelt között ugyanis megbízási jogviszony nem állt fenn, sőt – a tényállásból kitűnően – a magánvádló és a II. r. terhelt között az átadás időpontjában polgári per sem volt folyamatban.
Nem teszi jogszerűvé az I. r. terhelt cselekményét az sem, hogy megbízói – F. E. és F. K. – hozzájárulásával bocsátotta a II. r. terhelt rendelkezésére a magánvádló által sérelmezett adatokat.
A kérdéses beadványt a magánvádló készítette, az az ő bizalmas jellegű adatait tartalmazta, s nem állt szándékában, hogy azok – a hagyatéki per kereteit meghaladóan – más előtt is ismertté váljanak. F. E. és F. K. értelemszerűen csupán a saját személyét érintő körülmények felfedésére adhat engedélyt, az ellenérdekű féllel kapcsolatos bizalmas tények sorsáról viszont nem rendelkezhet. Ehhez képest az I. r. terhelt részére adott felhatalmazásuk az ügy büntetőjogi megítélése szempontjából közömbös.
A kifejtettekre tekintettel tehát a Legfelsőbb Bíróság arra az álláspontra helyezkedett, hogy a a II. r. terhelt esetében a Be. 284. § (1) bekezdésének a) pontjára alapozott felülvizsgálati ok sem alapos, ellenben az I. r. terhelt tekintetében a másodfokon eljárt B. Megyei Bíróság a büntető anyagi jog szabályai megsértésének eredményeként hagyta helyben az elsőfokú bíróság – bűncselekmény hiányán alapuló – felmentő ítéletét.
Ezért a II. r. terheltre vonatkozóan – nem adva helyt a felülvizsgálati indítványnak – a Megyei Bíróság végzését a Be. 291. §-a (7) bekezdése értelmében hatályában fenntartotta, míg az I. r. terhelttel kapcsolatosan azt a Be. 291. § (1) bekezdésének a) pontja alapján hatályon kívül helyezte, s e terheltet érintően a Megyei Bíróságot új másodfokú eljárásra utasította.
A felülvizsgálati eljárás során felmerült 2500 forint bűnügyi költséget a Be. 291. §-a (8) bekezdésének záró fordulata szerint az állam viseli. (Legf. Bír. Bfv. III. 2535/2002. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás