BÜ BH 2004/173
BÜ BH 2004/173
2004.05.01.
I. A halálos közúti baleset gondatlan okozása vétségében nem állapítható meg a szabályosan közlekedő terhelt büntetőjogi felelőssége, ha a más hibájából keletkezett veszélyhelyzet elhárítására nem a legcélszerűbb megoldást választja [Btk. 187. § (1)–(2) bek. b) pont].
II. A személy- és vagyonbiztonság megóvását célzó általános közlekedési szabálynak általában valamely speciális közlekedési szabály megszegése mellett van büntetőjogilag értelmezhető jelentősége [KRESZ 3. § (1) bek. c) pont].
Az elsőfokú bíróság 2002. május 23. napján kelt ítéletében a terhelt bűnösségét halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségében állapította meg, ezért őt 1 év fogházbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását 3 év próbaidőre felfüggesztette.
A másodfokú bíróság, mint másodfokú bíróság 2003. február 13. napján kelt végzésében az elsőfokú határozatot helybenhagyta.
Az ítéleti tényállás szerint a terhelt – aki 1981. óta hivatásos gépkocsivezető, és balesetmentesen vezetett mintegy 700 ezer km-t, – 2001. október 10-én reggel 5 óra 15 perckor, a menetrend szerint közlekedő Ikarus típusú autóbusz gépkocsivezetőjeként közlekedett. A busz – amelyen néhány utas foglalt helyet – 5 óra 35 perckor S. község főutcáján haladt, száraz útfelületen, jó időjárási viszonyok között, gyenge közvilágítás mellett mintegy 40 km/óra sebességgel. Az úton folyamatos szembeforgalom volt.
A terhelttel egy irányban az úttest jobb szélétől mintegy másfél méter távolságra haladt kivilágítatlan kerékpárján, sötét ruhában a sértett.
A terhelt az autóbusz lámpáinak fénykörében 25-30 méter távolságból időben észlelte az úttest közepe táján haladó sértettet, lassítani kezdett és az autóbuszt balra kormányozva próbálta kikerülni az előtte haladó sértettet. A folyamatos szembeforgalom miatt azonban kellően balra húzódni nem tudott, ezért az autóbusz jobb első részével mintegy 20-25 km/óra sebességgel a sértettet elütötte.
Szorosan a tényálláshoz tartozik az elsőfokú ítéletnek a bizonyítékok mérlegelésével összefüggésben (a történeti tényállás keretein kívül) rögzített adata is, miszerint a sértett terhelt által történt észlelésétől számítottan mintegy 2 másodperc múlva következett be az ütközés, továbbá, hogy a község belterületén az út az ellenirányú forgalmat is szolgálta, és a terhelt által igénybe vett forgalmi sáv szélessége 3,50 méter.
A sértett az ütközés következtében elszenvedett sérüléseibe belehalt.
A terhelt meghatalmazott védője útján indítványt terjesztett elő, melyben a másodfokon jogerős ítélettel befejezett ügyben hozott határozatok felülvizsgálatát kérte.
Kérelmében korábbi védekezését ismételte meg: a többszörösen szabályszegő magatartásával a súlyos közlekedési veszélyhelyzetet előidéző sértettel történő ütközését elkerülendő közlekedési szabály megsértése nélkül választott olyan vezetéstechnikai megoldást (a sértett kikerülését), amely nem vezetett eredményre. Ennek megvalósításában észlelési, vagy cselekvési késedelem nem terhelte. A Btk. 187. §-ának, (1) bekezdésében meghatározott vétséget az ítélet szerint a KRESZ 3. § (1) bekezdés c) pontjában foglalt előírás megszegésével valósította meg. Ez azonban a személy- és vagyonbiztonság általános védelmének kötelezettségét rögzítő közlekedési elv, s nem konkrét (speciális közlekedési magatartást előíró) norma. Az ítélet tartalma alapján ezért nem állapítható meg, hogy milyen tételes jogi előírásba ütköző magatartással valósult meg a terheltnek felrótt vétség.
Vitatta a terhelt a bizalmi elv érvényesülésével kapcsolatos – tévesnek talált – ítéleti megállapításokat is, hiszen a sértett kikerülésének elhatározásakor – az ítéleti hivatkozással ellentétben – nem a szabálytalanul közlekedő sértettől várt segítő (szabályos) közlekedési magatartást, hanem a szembeforgalomban haladók segítő lehúzódásában, esetleges fékezésében bízott. Végül utalt arra, hogy bár eredményre nem vezető vezetéstechnikai megoldást (a sértett kikerülését) választotta, a sértett szabálytalan közlekedésével előidézett, közvetlenül baleset bekövetkezésével fenyegető súlyos veszélyhelyzetben e döntése nem ütközött a közlekedés jogi normáiba, s őt a súlyos eredményért a gondatlanság enyhébb formája sem terhelte. Kérte felmentését.
Mindezeken túl kifogásolta a kiszabott büntetés súlyosságát és a bűnügyi költségek viseléséről hozott ítéleti rendelkezést is.
A Legfőbb Ügyészség az átiratában a felülvizsgálati indítványban kifejtettekkel nem értett egyet. Osztotta a bírói ítélet jogi álláspontját, ennek folytán a terhelt kérelmében támadott határozatok hatályban tartását indítványozta.
A terhelt felülvizsgálati indítványának elbírálása – a kérelem Legfelsőbb Bíróságra történt érkezési idejére figyelemmel – az új Be. rendelkezései szerint történt. [Új Be. 603. § (6) bekezdés.]
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati indítvány tartalma alapján megállapította, hogy abban a terhelt az ítélet téves anyagi jogi értelmezését, ebből adódóan pedig bűnösségének megállapítását sérelmezte, ezért – a Be. 405. §-a (1) bekezdésének a) pontjában foglalt okból a Legfelsőbb Bíróság az ítélet érdemi felülvizsgálatát határozta el.
Ennek során a felülvizsgálat eljárásjogilag megengedett keretei közt az ítéletben rögzített tényállást vette figyelembe [Be. 420. § (1) bek.], és értékelte a bizonyítékok mérlegelése körében tényként leírtakat, valamint a tényállás megállapítása során elfogadott szakértői megállapítások releváns, bár az ítéletben csupán hiányosan rögzített szakmai összefüggéseit is.
Mindezt figyelembe véve megállapította, hogy az első- és másodfokú bíróság az ítéletben rögzített tények összefüggéseinek téves jogi értékelésével jutott a terhelt bűnösségének megállapítását jelentő következtetéséhez.
– E jogi értékelését a bíróság alapvetően a KRESZ 3. §-a (1) bekezdésének c) pontjában rögzített norma téves értelmezéséből vezette le. A közúti közlekedés e szabálya a közlekedésben részt vevőkre vonatkozó – a személy- és vagyonbiztonság megóvását célzó – általános rendelkezések egyike, nem konkrét és ezért büntetőjogilag önmagában értelmezhető magatartást előíró norma, hanem a közúti közlekedésben általánosan követendő elv. A közlekedési büntetőjog gyakorlatában e norma alkalmazásának általában valamely speciális közlekedési előírás (szabály) megszegése mellett van értelmező jelentősége.
– A terheltnek felrótt magatartás tényeit figyelembe véve megállapítható, hogy tevékenységét a más által előidézett (súlyos) veszélyhelyzet elhárításával összefüggő közlekedési kötelezettségek feltételrendszerében kell vizsgálni: a terhelt ugyanis a sértett által előidézett veszélyhelyzetben választott olyan vezetéstechnikai megoldást, amellyel a baleset nem volt elkerülhető.
– E körben alapvetően a következő tények határozzák meg a jogi következtetés alapját:
A súlyos veszélyhelyzetet az alapvető fontosságú közlekedési igazgatási szabályokat durván megsértve, ekként a gépjárművezető részéről absztrakt veszély lehetőségeként sem elvártan számításba veendő, többszörös közlekedési szabályszegésével, váratlan módon a sértett idézte elő.
A terhelt az ütközés előtti percekben és másodpercekben betartotta az abszolút és relatív sebességkorlátozásokat.
A sértettet – először csupán körvonalaiban – mintegy 20-25 méter távolságból – szabályos sebessége mellett – időben észlelte.
Helyesen és szabályosan megválasztott sebességét figyelembe véve mintegy 2 másodperce volt az ütközés bekövetkezéséig. Az ítéleti tényállás szerint a baleset elhárítása érdekében késedelem nélkül cselekedett. (A felülvizsgált ítélet a terhelt döntési helyzetének értékelése során a cselekvési késedelem időtartamát nem vette figyelembe.)
Következetes a bírói gyakorlat abban, hogy a szabályszerűen közlekedő, ám más hibájából veszélyhelyzet elhárítására kényszerülő gépkocsivezető büntetőjogi felelősségét a baleset elhárítása érdekében szükséges intenzív elhárítás elmulasztása alapozza meg, az elhárítás célszerűtlen vezetéstechnikai megoldása azonban a büntetőjogi felelősség körén kívül esik.
A szabályos közlekedés viszonyai között hirtelen változó helyzetben, az elkövetőn kívül álló okból, másodpercek vagy azok tört része alatt egy dinamikus forgalmi helyzet valamennyi releváns tényezőjének megítélésében az elkövető mindent mérlegelő körültekintő gondossága – reálisan – nem kérhető számon. Ha tehát a terhelt ilyen helyzetben nem a legcélravezetőbb megoldást választotta, ám a baleset elhárítását a maga választotta módon késedelem nélkül megkezdte, – a bekövetkezett balesetért való felelőssége nem állapítható meg (BH 1981. évi 488. számú jogeset, BH 1996. évi 459. számú jogeset, 1996. évi 408. számú jogeset stb.).
Ezzel összefüggésben téves a jogerős ítéletben foglalt azon okfejtés, miszerint a terheltnek nem volt választása, hiszen a folyamatos szembeforgalom miatt a kikerülésre nem volt reális lehetőség. A terhelt valójában több megoldás kivitelezését mérlegelhette: alkalmazhatott vészfékezést, kikerülést. A jogi megítélés szempontjából a választási lehetőségeket ugyanis nem zárja ki, hogy azok között jó, kevésbé jó, eredménnyel alig vagy egyáltalán nem kecsegtető megoldások is felmerülnek. A kritikus forgalmi helyzetben történő veszélyelhárítás kapcsán a jármű vezetőjének tudatában – a döntés megfontolhatóságának súlyos korlátai között – valamely, esetleg hibás elhárítási mód célravezetőnek tűnhet.
A Legfelsőbb Bíróság megítélése szerint a terhelt a tőle elvárható magatartást tanúsította: szabályos közlekedése során a sértett okozta veszélyhelyzetből adódó baleset lehetőségének elhárítása érdekében késedelem nélkül cselekedett. Nem választotta ugyan az autóbusz vészfékkel történő megállítását, mert ennek – foglalkozása speciális közlekedési elvárásait tekintetbe véve – a szállított utasok testi épségét veszélyeztető következményétől tartott, s mert a rendelkezésére álló igen rövid időtartam alatt feltételezhetően ennek sikeressége sem volt megítélhető. (Megjegyzendő, hogy a KRESZ – lásd: KRESZ Függelék III. – a vészfékezés fogalmát és kötelező alkalmazását nem ismeri. Nincs tehát olyan közlekedési norma, amely adott, pontosan körülírt forgalmi helyzetben a gépkocsivezető számára a vészfékezést kötelezően előírt magatartásként rögzítené.) Nem kétséges természetesen az sem, hogy adott szituációban a vészfékezés következményei sem voltak felmérhetők: a jármű utasainak biztonsága, a vészfékezés eredményessége, a megcsúszás lehetősége feltételezhetően ugyancsak nem volt pontosan megítélhető. A terhelt tehát – a sértett által előidézett kényszerhelyzetben lévén, a szemben haladók lehúzódási készségét feltételezve – a sértett járművének kikerülésével kísérelte meg az ütközés elkerülését, ám ez nem bizonyult célravezető sikeres vezetéstechnikai megoldásnak. Mindez azonban – fentiekből kitűnően – nevezett hanyag gondatlanságának (Btk. 14. § második fordulat) megállapítását nem alapozhatta meg, és nem volt feltárható olyan közlekedési kötelezettség sem, melyet a terhelt a sértett által előidézett súlyos veszélyhelyzet azonnal megkezdett elhárításában megszegett, elmulasztott volna.
A terheltnek felrótt bűncselekmény – a Btk. 187. §-ának (1) és (2) bekezdésébe ütköző halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége – közlekedési normaszegés hiányában, az adott helyzetben elvárt gondosság tanúsítása mellett tehát nem volt megállapítható.
A Legfelsőbb Bíróság ezért a terhelt felülvizsgálati indítványával támadott első- és másodfokú ítéletet a Be. 426. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján hatályon kívül helyezte és a terheltet az ellene halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vád alól – a Be. 331. §-ának (1) bekezdése alapján, bűncselekmény hiányában – felmentette. (Legf. Bír. Bfv. II. 2110/2003. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás