BÜ BH 2004/174
BÜ BH 2004/174
2004.05.01.
I. Az ítéletnek a büntetőjogi felelősséget meg nem állapító része külön felmentő rendelkezés hiánya esetén sem felülbírálat tárgya, ha azt nem támadja fellebbezés [Be. 348. § (1)–(2) bek., 357. § (4) bek.].
II. A felszámoló a cég vagyonával csak azt teheti, amire a jogszabály feljogosítja. A gazdálkodó szervezet vagyonával sajátjaként rendelkezik, s ezáltal sikkasztást követ el, ha azt gazdaságilag kockáztatja [1986. évi 11. tvr. 23-28. §, Btk. 317. § (1) bek. II. ford.].
III. Gondatlan bűncselekmény folytatólagos elkövetése fogalmilag kizárt [Btk. 13-14. §, 12. § (2) bek.].
Az elsőfokú bíróság dr. H. Á. vádlottat bűnösnek mondta ki folytatólagosan elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hanyag kezelés vétségében és számviteli fegyelem megsértésének vétségében. Ezért halmazati büntetésül 3 év fogházra és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte.
A megállapított tényállás lényege a következő:
Dr. H. Á. egy ügyvédi és felszámoló iroda vezetője volt. A. D. Részvénytársaság felszámolási eljárásának a lefolytatására a megyei bíróság a vádlott által vezetett irodát rendelte ki, s felszámolóként a vádlott járt el. Az 1993. június 18-án megindult eljárásra még a felszámolási eljárásról szóló 1986. évi 11. tvr. (Ftvr.) rendelkezései vonatkoztak.
A felszámolási eljárás során a vádlott sorozatosan megszegte a Számviteli törvényben írt kötelezettségeit. A könyvelés során nem tartották be a bizonylati rendet és fegyelmet, nem érvényesült a teljesség és a valódiság elve, a könyvelési folyamatot a hiányosságok jellemezték, s az nem folyamatosan, hanem a vádlott utólag adott utasításaira történt.
Dr. H. Á. a megbízásának tartama alatt olyan tevékenységet folytatott, amely ellentétes volt azzal a követelménnyel, hogy a vádlott a rábízott idegen vagyont ésszerűen köteles kezelni. 1994. szeptember 23. és 1997. július 15. között a D. Rt. vagyonát képező készpénzből nyolc különböző gazdasági társaságnak összesen 910 millió forintot kölcsönzött. A kölcsönszerződések megkötésekor figyelmen kívül hagyta az adott időszakra vonatkozó jegybanki alapkamatokat, illetve a kamatnapok számát. Nem győződött meg arról sem, hogy a kölcsönkérők rendelkeznek-e a visszafizetéshez szükséges fedezettel. A vádlott azáltal, hogy a jegybanki alapkamat (illetve a lekötött betétek kamatai) alapján számított összegekhez képest alacsonyabb kamatot kötött ki a szerződésekben, illetve, hogy egyes kölcsönök visszafizetése nem történt meg, a D. Rt.-nek összesen mintegy 138 millió forint vagyoni hátrányt okozott.
A vádlottnál 1997. március 19. vagy 20. napján a K. Banknak mint a D. Rt. egyik hitelezőjének a vezérigazgató-helyetteseként, K. J.-ként bemutatkozó személy telefonon érdeklődött, hogy milyen összegben számíthatnak igényeik kielégítésére. A vádlott közölte, hogy a közbenső mérlegben foglaltak szerinti 58 millió forintot tud átutalni, ennél nagyobb összegre fedezet nincs. Ezt követően a telefonáló megfenyegette a vádlottat, hogy amenynyiben 1997. szeptember 30-ig további 110 millió forint hitelezői igényt nem elégít ki, ellenőröket küld a nyakára. A vádlott ennek hatására 1997. március 27. és szeptember 25. között a K. Bank megbízottjaként jelentkező személyeknek több mint 110 millió forintot készpénzben átadott, amelyek lekönyvelésére nem került sor. A későbbiek során kiderült, hogy K. J. a vádbeli időben már nem állt a K. Bank alkalmazásában, a vádlottal soha nem beszélt, a pénzt átvevő személyi adatokkal rendelkező személyek nem léteznek, s az általuk használt bélyegzőlenyomatok sem egyeznek meg az akkor használatosokkal.
A vádiratban szereplő további cselekményeket illetően, amelyek lényege szerint a vádlott különböző jogcímeken (tanácsadás, megbízási díj, felszámolói előleg) jogosulatlan kifizetéseket eszközölt a cég vagyonának a terhére, illetve általa felvett összegekkel a sajátjaként rendelkezett, az elsőfokú bíróság nem látta megállapíthatónak a vádlott büntetőjogi felelősségét, s ezeket ,,a tényállásból kirekesztette''.
Az ítélet ellen az ügyész a tényállás egészét támadva, a vádlott terhére jelentett be fellebbezést a vagyon elleni bűncselekmények téves jogi minősítése miatt, folytatólagosan elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette és folytatólagosan, különösen nagy értékre elkövetett sikkasztás bűntettének megállapítása, valamint a büntetés súlyosítása végett.
Fellebbezést jelentett be a vádlott és védője is felmentés, másodlagosan pedig enyhítés iránt.
A Legfőbb Ügyészség az ügyészi fellebbezést azzal a módosítással tartotta fenn, hogy az ítéleti tényállást megalapozottnak találta. A kölcsönök nyújtásával kapcsolatos cselekményeknek folytatólagosan elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntetteként történő minősítését, az álhitelezői igény kielégítésére vonatkozó cselekmény minősítéséből pedig a folytatólagosság mellőzését, ezen túlmenően a fő- és mellékbüntetés súlyosítását, a szabadságvesztés végrehajtási fokozataként börtön megállapítását, egyebekben az ítélet helybenhagyását indítványozta.
A másodfokú bíróság a Be. 348. § (1) és (2) bekezdése alapján eljárva az ítéletet – az azt megelőző bírósági eljárással együtt – csak a bűnösséget megállapító részében bírálta felül. Az ügyészi fellebbezés ugyan az ítélet egészét (így a büntetőjogi felelősséget meg nem állapító részét is) érintette, a Legfőbb Ügyészség azonban azzal, hogy a tényállást – s így a vádlott terhére meg nem állapított bűncselekményekre vonatkozó részét is – megalapozottnak találta, a fellebbezés terjedelmét módosította. Azt a bűnösséget megalapozó cselekmények felülbírálatának a lehetőségére korlátozta, míg az ítéletnek a büntetőjogi felelősséget meg nem állapító része, az ügyészi fellebbezés ezt támadó részének a visszavonása, s újbóli előterjeszthetetlensége [Be. 357. § (4) bek.] folytán, a Be. 348. §-ának (2) bekezdésében írt külön felmentő rendelkezés hiánya ellenére sem képezhette felülbírálat tárgyát.
Az elsőfokú bíróság a kölcsönügyletek tekintetében téves jogi álláspontot foglalt el.
Abból indult ki, hogy a vádlott számára semmilyen jogszabály nem tiltotta – bár nem is tette lehetővé – kölcsönügyletek kötését. Ugyanakkor olyan kamatot kellett volna kikötnie, amely megegyezik legalább a jegybanki alapkamattal számított, illetve a lekötött betétben elhelyezett összeg után elérhető haszonnal. A vagyonmegőrzési, -megóvási kötelezettsége ellenére a vádlott ennek nem tett eleget, s ez által a D. Rt.-nek vagyoni hátrányt okozott. Minthogy azonban szándéka nem terjedt ki a cég megkárosítására, ezért az elsőfokú bíróság – a vádirat szerinti hűtlen kezelés bűncselekményének minősítésétől eltérően – a cselekményt hanyag kezelésnek minősítette.
A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróságtól – és az ügyészségtől – eltérően a fenti, vád tárgyává tett cselekményeket illetően a következő álláspontra helyezkedett:
A D. Rt. felszámolása során a felszámolási eljárásról az 1986. évi 11. tvr. (Ftvr.) rendelkezéseit kellett alkalmazni, amely meghatározta a felszámoló kötelezettségeit és jogosultságait is. Így feljogosította a felszámolót a gazdálkodó szervezet által kötött szerződések azonnali felmondására, a szerződésektől elállásra, feladatává tette a követelések behajtását, az igények érvényesítését, a vagyon jogszabályok keretei közötti értékesítését. Arra kötelezte továbbá, hogy gondoskodjék a vagyon megóvásáról, megőrzéséről (Ftvr. 23. §, 28. §).
E szabályok egybevetéséből egyértelműen következik, hogy a felszámoló korlátozott vagyonkezelői jogosultságokkal rendelkezik. A cég vagyonának megőrzése, a hitelezők igényeinek biztosítása érdekében csak azt teheti meg, amire az Ftvr. feljogosítja. Így kizárólag a felszámolási eljárás lefolytatásával, a cég megszüntetésével kapcsolatos intézkedések megtételére jogosult. Nincs felhatalmazása arra, hogy a cég még meglévő vagyonával üzleti vállalkozásba kezdjen, azt gazdaságilag kockáztassa. Mindössze arra van lehetősége, hogy a gazdálkodó szervezet vagyontárgyait a forgalomban elérhető legmagasabb áron értékesítse (BH 1994/442.).
Ebből következően a vádlottnak semmiféle felhatalmazása nem volt arra, hogy a cég pénzeszközeinek egy részét kölcsönadja, üzleti vállalkozásba kezdjen, s így a hitelezők vagyoni érdekeit veszélyeztesse. Ezek a pénzeszközök – szemben pl. a banki számlán való elhelyezésük esetétől – a gazdálkodó szervezetek részére való kölcsönadásuk folytán kikerültek a felszámoló rendelkezési hatóköréből, az oda való visszakerülésük már nem a vádlotton múlt, hanem az adós cégek akaratától és fizetési képességétől függött. A vádlott a törvényi felhatalmazás nélküli kölcsönügyletek révén egyértelműen megszegte a vagyonmegóvási, -megőrzési kötelezettségét, amellyel nyilvánvalóan tisztában volt.
Tévedett tehát – a vádhatósággal egyezően – az elsőfokú bíróság, amikor a vádlott terhére rótta, hogy nem kötött ki legalább a jegybanki alapkamattal, illetve a lekötött összegek utáni betéti kamattal egyező kamatot a szerződésekben. Ilyen kötelezettsége ugyanis a vádlottnak nem volt, s a fentiekből kifolyólag nem is lehetett. A vádlottnak, mint felszámolónak, nem volt semmilyen haszonszerzési kötelessége. Ebből következően nem kellett, hogy vizsgálat tárgyát képezze sem az, hogy milyen mértékű kamatot kötött ki az egyes szerződésekben, sem az, hogy mekkora hasznot érhetett volna el jegybanki alapkamat kikötésével, illetve a pénznek a bankszámlán történő lekötésével. A vádlotti cselekmény akkor is jogellenes lett volna, ha az a felszámolás alatt álló cég részére jelentős haszonnal járt volna.
A másodfokú bíróság mindezek alapján, mellőzte a tényállásból azt a megállapítást, hogy a vádlott eljárása nem felelt meg annak a követelménynek, hogy a rábízott vagyont ésszerűen köteles kezelni, és azt, hogy a szerződések megkötésekor figyelmen kívül hagyta a jegybanki alapkamatot és a kamatnapok számát.
Mellőzte továbbá a kamatokra, kamatnapokra, fedezetre, illetve a vagyoni hiányra, kárra vonatkozó megállapításokat is.
A másodfokú bíróság a tényállásnak a K. Bank hitelezői igényének kielégítésére vonatkozó részét a vádlottnak az elsőfokú bíróság által elfogadott vallomása, illetve az iratok tartalma alapján kiegészítette azzal, hogy a vádlott a pénzt minden esetben egy gépkocsi hátsó ülésén adta át. A pénzátadásokat megelőzően a vádlottat egy K. J.-ként bemutatkozó személy hívta fel telefonon, akinek a tényleges személyazonossága, elérhetősége vonatkozásában a vádlott nem tett semmilyen lépést.
A vádlott cselekményét összesen 935 790 125 forintra nézve követte el, amelyből 794 999 990 forint visszafizetésre került.
A fenti, valamint azon kiegészítéssel együtt, hogy a számviteli mulasztásokat az adóhatóság 1997. október 1. és december 15. napja közötti célellenőrzése tárta fel, a tényállás felülbírálatra alkalmassá vált.
A tényállásból az elsőfokú bíróság helyesen következtetett a vádlott bűnösségére, a felmentést célzó fellebbezések alaptalanok voltak.
A vádlott vagyon elleni bűncselekményeit azonban az elsőfokú bíróság tévesen minősítette.
A vádlott törvényi felhatalmazás nélkül, törvényi kötelezettségét (a vagyon megóvása, megőrzése) megszegve, az irányítása alatt álló cég pénzével sajátjaként rendelkezett, amikor azt kölcsönadta, s ezáltal az kikerült a cég birtokából, rendelkezési fennhatóságából. Ezen cselekményei ezért a Btk. 317. §-a (1) bekezdésének II. fordulatába ütköző sikkasztás bűncselekményét valósították meg.
A vádlott ezen kívül egy őt telefonon megkereső, kilétét be nem azonosítható személy ellenőrökkel való fenyegetésének hatására, egy gépkocsi hátsó ülésén, mások által nem is látott személyek részére, a szükséges bizonylatolások és könyvelés nélkül adott át viszonylag rövid időn belül több, mint 110 millió forintot készpénzben. A készpénzes fizetést a pénzforgalomról és bankhitelről szóló 39/1984. (XI. 5.) MT rendelet 2. §-a a vádbeli időben egyértelműen tilalmazta, s a kifizetés lehetőségét a vádlott által készített közbenső mérleg sem tartalmazta. A másodfokú bíróság álláspontja szerint a vádlott tisztában volt azzal, hogy valójában nem a K. Bank követelését elégíti ki, hanem ténylegesen ismeretlen személyeknek, a felszámolási eljárás során kifejtett cselekményei lelepleződésének elkerülése érdekében fizetett.
A több mint 110 millió forint ilyen célú átadása pedig a pénz eltulajdonításának, tehát a Btk. 317. §-a (1) bekezdésének I. fordulatába ütköző sikkasztásnak minősül.
A vádlott tehát cselekményeivel elkövette a Btk. 317. §-a (1) bekezdésének I. és II. fordulatába ütköző, de összességében a (6) bekezdés a) pontja szerint minősülő folytatólagosan [Btk. 12. § (2) bek.], különösen nagy értékre elkövetett sikkasztás bűntettét. A másodfokú bíróság ezért a Be. 372. §-a alapján eljárva, a vagyon elleni bűncselekmény jogi minősítését ennek megfelelően megváltoztatta.
A számviteli fegyelem megsértése vonatkozásában az elsőfokú bíróság helyesen foglalt állást a bűnösséget és a jogi minősítést illetően is.
A büntetéskiszabás felülbírálata során a másodfokú bíróság további enyhítő körülményként értékelte azt, hogy a cselekmények elkövetése óta a vádlottnak fel nem róhatóan igen jelentős idő telt el, s hogy a kár jelentős részben megtérült. Erre, valamint a felszámolók számára szélesebb körű jogosítványokat engedélyező újabb szabályozásra (Csődtörvény) tekintettel, a másodfokú bíróság a szabadságvesztést 1 év 6 hónapra enyhítette, melynek végrehajtási fokozatát a vádlott betegségeire figyelemmel a Btk. 45. §-ának (2) bekezdése alapján fogházban állapította meg. Az időmúlás miatt már nem találta indokoltnak a közügyektől eltiltás alkalmazását, s ezért azt mellőzte.
Az elsőfokú bíróság további rendelkezései törvényesnek bizonyultak, ezért az ítéletet a Be. 371. §-a (1) bekezdésének I. fordulata alapján egyebekben helybenhagyta.
Megjegyzi továbbá, hogy az elsőfokú bíróság tévedett akkor, amikor egy gondatlan bűncselekmény, a hanyag kezelés vétsége esetén folytatólagos elkövetést állapított meg.
A Btk. 12. §-ának (2) bekezdésében foglaltak alapján (folytatólagosan elkövetett bűncselekmény az, ha az elkövető ugyanolyan bűncselekményt, egységes elhatározással, azonos sértett sérelmére, rövid időközökben többször követ el) ugyanis a folytatólagos elkövetés egyik törvényi alanyi előfeltétele az egységes akaratelhatározás. Ebből pedig az következik, hogy a folytatólagosság egységébe kizárólag szándékos bűncselekmények foglalhatók össze, míg a gondatlanságból elkövetett bűncselekmények szükségszerűen a természetes egység keretében maradnak. A fentiek szerinti minősítésváltoztatásra tekintettel ezen anyagi jogi tévedést a másodfokú bíróság csak megállapította. (Szegedi Ítélőtábla Bf. II. 114/2003. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás