• Tartalom

18/2004. (II. 24.) GKM–KvVM–PM együttes rendelet

18/2004. (II. 24.) GKM–KvVM–PM együttes rendelet

a Környezetvédelem és Infrastruktúra Operatív Program végrehajtásában közreműködő szervezetek kijelöléséről

2013.12.31.

Az Európai Unió strukturális alapjaiból és Kohéziós Alapjából származó támogatások hazai felhasználásáért felelős intézményekről szóló 1/2004. (I. 5.) Korm. rendelet 20. §-ának (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a következőket rendeljük el:

1. §1 A KIOP

a) 1. Környezetvédelem prioritás valamennyi intézkedésének végrehajtását az Energia Központ Energiahatékonysági, Környezetvédelmi és Energia Információs Ügynökség Nonprofit Kft. (a továbbiakban: Energia Központ Nonprofit Kft.),

b) Közlekedési infrastruktúra fejlesztése prioritáson belül A főúthálózat műszaki színvonalának emelése intézkedés végrehajtására, valamint a – projektek fenntartási időszakának kezdetétől – a környezetbarát közlekedési infrastruktúra fejlesztése intézkedés végrehajtását a KIKSZ Közlekedésfejlesztési Zrt.-t (a továbbiakban: SA közreműködő szervezet)

látja el.

2. § (1)2 Az 1. § a) és b) pontjában megjelölt SA közreműködő szervezetek kötelezettségeit a (2)–(8) bekezdések határozzák meg.

(2) Az SA közreműködő szervezet pályázatkezeléssel kapcsolatos kötelezettségei különösen a pályázatok befogadása és iktatása, jogosultságának és teljességének ellenőrzése, értékelése, az értékelő lap kitöltése, döntésre való előkészítése.

(3) Az SA közreműködő szervezet támogatási monitoring keretében befogadja a támogatottaktól az előrehaladási, záró és nyomon követési jelentéseket, valamint rögzíti a támogatásokkal kapcsolatos adatokat a külön jogszabályban meghatározott3 Egységes Monitoring és Információs Rendszerben. Ennek során gondoskodni köteles az adatkezelési szabályok betartásáról.

(4) Az SA közreműködő szervezet gondoskodik a közvélemény rendszeres tájékoztatásáról, ügyfélszolgálatot működtet, továbbá a pályázatokra vonatkozó információszolgáltatás érdekében honlapot üzemeltet.

(5) Az SA közreműködő szervezet saját hatáskörben eljár a támogatások felhasználásával kapcsolatos szabálytalanságok esetén, illetve a KIOP Irányító Hatóságnál kezdeményezi a szükséges intézkedések megtételét.

(6) Az SA közreműködő szervezet végzi a támogatások előzetes (döntést megelőző, szerződéskötést megelőző), közbenső (a pénzügyi elszámolás, finanszírozás folyamatában végzett) és utólagos (a támogatott projekt pénzügyi lezárását megelőző, a pénzügyi beszámolóhoz kapcsolódó és a projektet lezáró) ellenőrzéseket.

(7)4 Az SA közreműködő szervezet rendszeresen jelentést tesz a KIOP végrehajtásához kapcsolódó közreműködői feladatok végrehajtásáról, a működéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állásáról, az intézkedések előrehaladásáról, évente költség- és munkatervet készít, továbbá haladéktalanul tájékoztatja a KIOP Irányító Hatóságot az intézkedések végrehajtása során felmerülő akadályokról.

(8)5 A KIOP Irányító Hatóság külön jogszabályban foglaltaknak megfelelően az e rendelet 3. § (1) bekezdésében meghatározott megállapodás keretében a pénzügyi lebonyolítással és számvitellel kapcsolatos feladatokat az 1. § a) és b) pontjában meghatározott SA közreműködő szervezetekre ruházza át. Ennek keretében az SA közreműködő szervezet befogadja a kifizetésigénylési kérelmeket, a teljesítést igazoló számlákat, a számlákhoz kapcsolódó dokumentumokat, igazolja a teljesítést, ellenjegyzi az utalványrendeleteket, és megküldi a KIOP Irányító Hatóság részére.

3. § (1)6 Az SA közreműködő szervezetnek a KIOP végrehajtásával kapcsolatos feladatairól, valamint azok végrehajtásáról az irányító hatóság az SA közreműködő szervezettel Együttműködési Megállapodást (a továbbiakban: Megállapodás) köt. A KIOP végrehajtása során alkalmazandó eljárási szabályokat a Megállapodás tartalmazza.

(2) A 2. §-ban meghatározott feladatok végrehajtásának módja tekintetében, az SA közreműködő szervezet felé a KIOP Irányító Hatóság vezetője közvetlen utasítási joggal rendelkezik.

4. §7

5. § (1) E rendeletben meghatározott feladatok ellátásához szükséges pénzügyi eszközöket

a) az 1. § a) pontjaiban meghatározott SA közreműködő szervezet számára, az Energiafelhasználási hatékonyság javítása célelőirányzatból,

b)8 az 1. § a) pontjában meghatározott SA közreműködő szervezet számára a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium fejezetéből

c)9 az 1. § b) pontjában meghatározott SA közreműködő szervezet számára a KIOP Technikai Segítségnyújtás keretei terhére

kell biztosítani.

(2)10 A KIOP Irányító Hatóság a KIOP technikai segítségnyújtás előirányzatból az 1. § a) pontjában meghatározott SA közreműködő szervezetek számára kiegészítő forrást bocsát rendelkezésre.

6. § Ez a rendelet a kihirdetését követő 3. napon lép hatályba.

7. §11 (1) Az Energia Központ Nonprofit Kft. jogutódja a Környezetvédelmi Fejlesztési Igazgatóságnak (a továbbiakban: KöFI)

a) a KöFI által az 1. § a) pontjában meghatározott feladatok ellátásával kapcsolatban – e rendelet hatálybalépését megelőzően – létesített támogatási jogviszonyok,

b) az a) pont szerinti támogatási jogviszonyokhoz kapcsolódó, az alaptevékenység ellátásához szükséges tanácsadói, szakértői tevékenység ellátására vonatkozó polgári jogi szerződések vonatkozásában, és

c) a KöFI által megszerzett szerzői jogok és licencek tekintetében.

(2) Az Energia Központ Nonprofit Kft. a KöFI által az 1. § a) pontjában meghatározott feladatok ellátásával kapcsolatban – e rendelet hatálybalépését megelőzően – létesített támogatási jogviszonyok tekintetében jogutódként jogosult

a) eljárni a jogtalanul igénybe vett vagy visszafizetésre meghatározott támogatási összegek beszedése érdekében,

b) kiadni a felhatalmazó levélen alapuló beszedési megbízás visszavonására vonatkozó hozzájáruló nyilatkozatot,

c)12 perbe lépni az irányító hatóság pernyertességét elősegítendően a folyamatban lévő peres eljárásokba.

1

Az 1. § a 3/2013. (XII. 31.) ME rendelet 3. §-ával megállapított szöveg.

3

Az Európai Unió által nyújtott egyes pénzügyi támogatások felhasználásával megvalósuló programok monitoring rendszerének kialakításáról szóló 124/2003. (VIII. 15.) Korm. rendelet.

6

A 3. § (1) bekezdése a 30/2007. (X. 25.) ÖTM–GKM–KvVM együttes rendelet 3. §-ával megállapított, a 3/2013. (XII. 31.) ME rendelet 4. §-a szerint módosított szöveg.

8

Az 5. § (1) bekezdés b) pontja a 27/2011. (V. 31.) NFM rendelet 3. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

9

Az 5. § (1) bekezdésének c) pontját a 30/2007. (X. 25.) ÖTM–GKM–KvVM együttes rendelet 4. § (1) bekezdése iktatta be, szövege a 27/2011. (V. 31.) NFM rendelet 3. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

11

A 7. §-t a 27/2011. (V. 31.) NFM rendelet 2. §-a iktatta be.

12

A 7. § (2) bekezdés c) pontja a 3/2013. (XII. 31.) ME rendelet 4. §-a szerint módosított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére