• Tartalom

2004. évi II. törvény

2004. évi II. törvény

a mozgóképről1

2012.12.16.

Magyarország Országgyűlése a magyar mozgóképkultúra értékeinek gyarapítása és megőrzése, a magyarországi filmipar fejlesztése, nemzetközi viszonylatban való versenyképessé tétele, a mozgóképkultúra fejlődését szolgáló források hatékony felhasználását elősegítő támogatási rendszer, valamint az ezt szolgáló és az európai uniós szabályozással összhangban álló jogszabályi háttér megteremtése érdekében a következő törvényt alkotja:2

I. Fejezet

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

1. CÍM

A törvény hatálya

1. § (1) A törvény hatálya a magyar, illetve a magyar részvétellel készülő filmalkotások előállítására, terjesztésére és archiválására, valamint a magyarországi filmterjesztésre terjed ki.

(2)3 E törvény hatálya nem terjed ki a gazdálkodó és egyéb szervezetek, továbbá az állami szervek által feladataik ellátása céljából, kizárólag belső használatára készített audiovizuális alkotásaira, továbbá a külön törvényben meghatározott audiovizuális médiaszolgáltatási tevékenységre, valamint a játék céljára forgalomba hozott multimédia alkotásokra.

(3)4 E törvényt kell alkalmazni a mozgóképszakmai célok megvalósulását szolgáló támogatásokra, ha azok forrása a központi költségvetésről szóló törvényben, helyi önkormányzat vagy nemzetiségi önkormányzat költségvetésében meghatározott előirányzat, vagy ha a támogatást a Kormány, a helyi vagy nemzetiségi önkormányzat által alapított alapítvány vagy közalapítvány nyújtja.

2. CÍM

Értelmező rendelkezések

2. § E törvény alkalmazásában

1. mozgóképszakma: a mozgóképkultúra, illetve a mozgóképipar körébe tartozó tevékenységek, valamint az ilyen tevékenységeket végző személyek összessége;

2.5 filmalkotás: a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény (a továbbiakban: Szjt.) szerinti filmalkotás, ideértve a számítógépes vagy bármilyen platformon hozzáférhető játékprogram előzeteseként készülő filmalkotást, ide nem értve a hírműsort, az aktuális és szolgáltató magazinműsort, a sportközvetítést, a beszélgetőműsort (talk-show), a játék- és vetélkedőműsort, és a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló törvény hatálya alá tartozó reklámfilmet;

3. film alkotói: a filmalkotás céljára készült irodalmi és zeneművek szerzői, a filmalkotás rendezője és mindazok, akik a filmalkotás egészének kialakításához alkotó módon járultak hozzá, továbbá a filmalkotásban felhasznált egyéb művek szerzői;

4.6 filmelőállító: az a jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság, aki vagy amely saját nevében kezdeményezi és megszervezi a filmalkotás megvalósítását, gondoskodva ennek anyagi és egyéb feltételeiről, és rendelkezik a filmalkotás felhasználására és a felhasználás engedélyezésére vonatkozó jogokkal;

5.7 magyar filmelőállító: olyan filmelőállító, amely magyarországi székhellyel rendelkező jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság és vezető tisztségviselőinek többsége valamely EGT-államnak, vagy a Határokon átlépő televíziózásról szóló Európa Tanácsi Egyezményt aláíró valamely ország állampolgára, és benne ezen országok állampolgárai vagy jogi személyei rendelkeznek többségi irányítást biztosító befolyással;

6.8 nemzetközi koprodukciós filmalkotás: különböző államokban székhellyel rendelkező filmelőállítók által készített filmalkotás, amelyet két- vagy többoldalú nemzetközi egyezmény vagy az érintett államok jogszabályai ilyennek minősítenek;

6a.9 koprodukciós filmalkotás: olyan magyar filmelőállítók által közösen készített filmalkotás, amelyben a filmelőállítók filmalkotásra vonatkozó jogait és kötelezettségeit koprodukciós szerződés rögzíti;

6b.10 egyéb nemzetközi koprodukciós filmalkotás: különböző államokban székhellyel rendelkező filmelőállítók által készített filmalkotás, amely nem tartozik két- vagy többoldalú nemzetközi egyezmény hatálya alá, de a filmelőállítók jogait és kötelezettségeit koprodukciós szerződés rögzíti és a filmalkotás Magyarországon csak közvetett támogatást vesz igénybe;

7.11 a) 12magyar filmalkotás: olyan filmalkotás, amelyben a magyar részvétel az 1. melléklet szerinti táblázat alapján legalább 75 pontot ér el;

b)13 magyar részvételű filmalkotás: olyan filmalkotás, amelyben a magyar részvétel az 1. melléklet szerinti táblázat alapján legalább 30 pontot ér el;

c)14 egyéb magyar részvételű filmalkotás: olyan filmalkotás, amelyben a magyar részvétel az 1. melléklet szerinti táblázat alapján legalább 15 pontot ér el;

d)15 egyéb filmalkotás: olyan filmalkotás, amelyben a magyar részvétel az 1. melléklet szerinti táblázat alapján nem éri el a 15 pontot;

8.16 eredetileg magyar nyelven gyártott filmalkotás: az olyan filmalkotás, amely az alábbi kategóriák valamelyikébe tartozik:

a)17 a rendező és a stáb tagjai (az utómunka során a narrátor) által használt nyelv többségében a magyar,

b) forgatásának során a szereplők (az utómunka során a narrátor) által használt nyelv többségében valamely magyarországi nemzetiség nyelve, ha a filmalkotás tárgya az adott magyarországi nemzetiség életével, kultúrájával van összefüggésben;

9.18

10.19

11.20

12.21

13.22

14.23 támogató: a mozgóképszakmai célok támogatását végző szervezet vagy intézmény;

15.24 filmterjesztés: a filmalkotás eredeti példányának vagy többszörözött példányainak a nyilvánosság számára történő hozzáférhetővé tétele, különösen

a) forgalmazással, illetve az arra történő felkínálással,

b) moziüzemeltetéssel,

c) filmalkotás bármely adathordozón történő kiadásával, értékesítésével, bérbeadásával, haszonkölcsönbe adásával;

16. mozi: filmalkotások belépti díj ellenében történő nyilvános bemutatására rendszeresített, bármely képmegjelenítő eszközzel felszerelt helyiség;

17. moziüzemeltetés: filmalkotások közönség előtti, moziban történő bemutatására irányuló üzletszerű tevékenység;

18. filmterjesztő: filmterjesztéssel üzletszerűen foglalkozó gazdasági társaság vagy egyéb szervezet;

19. filmterv fejlesztés: filmterv és forgatókönyv létrejöttét, eladhatóságát és eladását, illetve megvalósíthatóságát és későbbi megvalósítását célzó kutatói, alkotói, tervezési és szervezési munkák összessége;

20.25 filmgyártás: a filmgyártás előkészítésétől a filmalkotás első eredeti példányának előállításáig vezető alkotói, szervezési, gazdasági és műszaki tevékenységek összessége; az első eredeti példány az első, közönség előtti bemutatásra alkalmas végleges kópia;

20a.26 filmgyártó vállalkozás: az a jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság, amely a film gyártására vonatkozó szerződés alapján szervezi a filmalkotás megvalósítását, és ezen tevékenysége révén az adott film tekintetében nem minősül filmelőállítónak;

20b.27 magyar filmgyártó vállalkozás: a mozgóképszakmai hatóság nyilvántartásába vett, magyarországi székhellyel rendelkező filmgyártó vállalkozás, amely vezető tisztségviselőinek többsége valamely EGT-államnak, vagy a Határokon átlépő televíziózásról szóló Európa Tanácsi Egyezményt aláíró valamely országnak az állampolgára;

21.28 filmgyártás-előkészítés: a filmforgatás megkezdését megelőző, közvetlenül annak anyagi, műszaki, szervezési feltételeinek biztosítását célzó alkotó- és szervező tevékenység;

22.29

23.30 megrendelésre készülő filmalkotás: az a filmalkotás, amelynek gyártásában az adott film tekintetében magyar filmgyártónak minősülő vállalkozás vesz részt;

24.31 nem megrendelésre készülő filmalkotás: az a filmalkotás, amelynek gyártásában az adott film tekintetében magyar filmelőállítónak minősülő vállalkozás vesz részt;

25.32 közvetlen filmgyártási költség: az adott filmalkotás költségvetésében szereplő, a filmalkotás előállítója, vagy megrendelésre készülő filmalkotás esetében a gyártásában részt vevő magyar filmgyártó vállalkozás által pénzügyileg teljesített, bizonylattal igazolt kifizetés, amely megfelel az e törvényben meghatározott feltételeknek;

26.33

27.34 EGT-állam: az Európai Unió tagállama és az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes más állam, továbbá az az állam, amelynek állampolgára az Európai Közösség és tagállamai, valamint az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban nem részes állam között létrejött nemzetközi szerződés alapján az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes állam állampolgárával azonos jogállást élvez.

28.35 kulturális értéket műfaja alapján létrehozó filmalkotás: a játékfilm, a kisjátékfilm, a kísérleti film, a dokumentumfilm, a tudományos ismeretterjesztő film, az animációs film, a rövidfilm, a tv-film és a tv-sorozat, kivéve az olyan film vagy filmsorozat, amely valós szereplők és események elsődlegesen szórakoztató célú nyomon követésén alapul és kulturális értéket nem hoz létre (valóságshow), továbbá az olyan fikciós filmsorozat, amely heti többszöri televíziós bemutatásra készült, több mint húsz epizódból áll, lezáratlan dramaturgiájából adódóan végtelenül folytatható, és kulturális értéket nem hoz létre (szappanopera);

29.36 közvetlen magyar filmgyártási költség: a közvetlen filmgyártási költségek azon csoportja, amely adó- vagy járulékkötelezettség formájában merül fel, vagy amelynek felmerülése Magyarországon adó- vagy járulékfizetési kötelezettséget keletkeztet és megfelel az e törvényben meghatározott követelményeknek.

3. CÍM37

3. §

A törvény célja és alapelvei

4. § E törvény célja

a) a magyar mozgóképkultúra értékeinek széles körben való hozzáférésének, a nézőszám emelkedésének biztosítása;

b) a magyar mozgóképkultúra értékeinek megőrzése és gyarapítása, a filmalkotások létrehozásának, valamint a mozgóképpel kapcsolatos művészeti, tudományos és oktatási tevékenységek támogatásán keresztül;

c) a megfelelő jogi háttér és pénzügyi erőforrások biztosítása ahhoz, hogy a magyar filmgyártás sikeresen helyt tudjon állni a nemzetközi, különösen az európai audiovizuális piacon;

d) olyan szakmai struktúra megalkotása, amely a rendelkezésre álló költségvetési és egyéb erőforrások hatékony felhasználásával képes biztosítani színvonalas hazai audiovizuális alkotások létrejöttét és terjesztését, valamint a hazai mozgóképipari infrastruktúra fejlesztését;

e) a hazai mozgóképszakma működéséhez szükséges hatósági és egyéb állami feladatok megállapítása;

f) meghatározni a nemzeti filmvagyon megőrzésének és hasznosításának intézményi kereteit, ezzel összefüggésben az államot illető vagyoni jogok egységes rendezését;

g) a nemzetközi, különösen az európai mozgóképszakmai kapcsolatok kiépítésének elősegítése és fejlesztése.

5. § (1) Az e törvényben meghatározott célok elérése érdekében a törvény meghatározza a magyar mozgóképkultúra és mozgóképipar hazai és nemzetközi szerepének betöltéséhez szükséges mértékű költségvetési és költségvetésen kívüli forrás biztosításának módját.

(2) E törvény alkalmazása során úgy kell eljárni, hogy a magyar mozgóképszakma törvényben meghatározott forráselosztó- és intézményrendszerének szakmai és művészeti függetlensége ne sérüljön.

(3)38 A mozgóképszakmai támogatási rendszer működtetése során törekedni kell a közpénzek hatékony és eredményes felhasználására, továbbá úgy kell eljárni, hogy azok felhasználása átlátható és ellenőrizhető legyen.

(4)39 E törvény alkalmazása és a mozgóképszakmai támogatási rendszer működtetése során úgy kell eljárni, hogy az segítse a különböző társadalmi nemzetiségekhez tartozó, valamint a fogyatékkal élő emberek társadalmon belüli esélyegyenlőségének megteremtését.

I/A. Fejezet40

A NEMZETI FILMVAGYON ÉS VÉDELME

1. CÍM

A nemzeti filmvagyon elemei

5/A. § (1) A nemzeti filmvagyont – ide nem értve a médiaszolgáltatásokról és tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény (a továbbiakban: Mttv.) szerint a közszolgálati médiavagyonba tartozó műveket, és e művekhez kapcsolódó felhasználási és egyéb jogokat –

a) az államot valamely filmalkotásra vonatkozóan

aa) a szerzői jogról szóló 1884. évi XVI. törvénycikk 3. §-a alapján megillető vagyoni jogok,

ab) a szerzői jogról szóló 1921. évi LIV. törvénycikk 3. §-a és 74. §-a alapján megillető vagyoni jogok,

ac) a szerzői jogról szóló 1969. évi III. törvény 41. § (3) bekezdése alapján megillető vagyoni jogok,

ad) az Szjt. 64. §-a alapján megillető felhasználási jogok,

ae) az Szjt. 82. §-a alapján, mint szomszédos jogi jogosultat megillető jogok összessége, valamint

b) az a) pont szerinti jogok által érintett filmalkotások eredeti negatív és pozitív, valamint reproduktív (dubnegatív és dubpozitív) kópiái, és a filmalkotások eredeti hanganyagai

alkotják.

(2) A nemzeti filmvagyon elemei az állam tulajdonába tartoznak.

2. CÍM

A Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet

5/B. § (1) A magyar és egyetemes filmkultúra tárgyi, írásos, digitális és egyéb dokumentumainak gyűjtésével, feldolgozásával, megőrzésével, digitalizálásával kapcsolatos feladatokat a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet (a továbbiakban: MaNDA) látja el. A MaNDA szakmai szolgáltatásokkal, kutatási tevékenységgel hozzájárul továbbá a magyar filmkultúra fejlődéséhez és segíti a mozgóképkultúrával összefüggő oktatást.

(2) A MaNDA gondozza a részére jogszabály alapján átadott filmalkotásokat, videódokumentumokat, és a filmalkotásokhoz kapcsolódó egyéb dokumentumokat.

3. CÍM

A nemzeti filmvagyon kezelésének szabályai

5/C. § (1) A nemzeti filmvagyonra vonatkozó vagyonkezelői jogokat a MaNDA gyakorolja.

(2) A nemzeti filmvagyonba tartozó filmalkotások terjesztését a MaNDA-val kötött megállapodásban (a továbbiakban: terjesztési megállapodás) foglaltak alapján a Magyar Nemzeti Filmalap Közhasznú Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság (a továbbiakban: MNF) végzi, figyelembe véve a terjesztésre vonatkozó piaci lehetőségeket, a terjesztésre kerülő alkotások sokszínűségéhez fűződő érdeket, a rendelkezésére álló példányok minőségét és a terjesztésre vonatkozó minőségi előírásokat. A terjesztési megállapodás a MaNDÁ-t irányító szerv vezetőjének egyetértése esetén jön létre.

(3) A szerzői vagy szomszédos jogi védelem alatt nem álló filmalkotások vagy e törvény szerint filmalkotásnak nem minősülő egyéb mozgóképes művek (a továbbiakban: egyéb mozgóképes művek) terjesztéséről az MNF e művek vagyonkezelőjével megállapodást köthet.

(4) A nemzeti filmvagyonba tartozó filmalkotások és egyéb mozgóképes művek terjesztése során az MNF önállóan, a MaNDA jóváhagyása nélkül jogosult az egyes felhasználókkal megállapodni. Ha a terjesztés érdekeit ez hatékonyabban szolgálja, az MNF jogosult a terjesztési jogok gyakorlását harmadik személynek átengedni vagy harmadik személlyel együttesen gyakorolni. Az MNF korlátlan területi és időbeli felhasználásról szóló, valamint a filmvagyon egészére vonatkozó terjesztési megállapodást nem köthet.

5/D. § (1) A MaNDA jogosult a nemzeti filmvagyonba tartozó filmalkotások és egyéb mozgóképes művek

a) oktatási, könyvtári, közgyűjteményi, közművelődési célú, nem kereskedelmi jellegű, jövedelemszerzésre nem irányuló terjesztésére,

b) filmklubokban, művelődési házakban, és egyéb, nem filmszakmai rendezvényeken történő vetítésére, és

c) belföldi DVD-n történő terjesztésére.

(2) Az érintett filmalkotások terjesztéséből az MNF-hez befolyt bevételekből, a (3) bekezdés szerinti költségek levonása és a (4) bekezdés szerinti jogdíjak megfizetése után fennmaradó összeg 75%-a a MaNDA-t illeti meg. Ha a költségek a befolyt bevételek 10%-át előreláthatólag meghaladják, elfogadásukról – azok felmerülése előtt – az MNF tájékoztatja a MaNDA-t. A felmerült költségek levonására az MNF csak a MaNDA előzetes jóváhagyásával jogosult.

(3) Az MNF a terjesztésből befolyt bevételekből a terjesztéssel összefüggő következő közvetlen költségek levonására jogosult:

a) a terjesztés során felhasznált példányok, valamint kellékanyagok előállításának, többszörözésének és szállításának költségei,

b) a terjesztéssel összefüggő hirdetési és egyéb marketing költségek,

c) a terjesztéssel összefüggő fesztiválon, filmvásáron, egyéb rendezvényen való részvétel költségei,

d) egyéb, a terjesztés érdekében közvetlenül felmerülő, indokolt költségek.

(4) A nemzeti filmvagyonba tartozó filmalkotások terjesztésével kapcsolatban felmerült, a szerzői és a szomszédos jogi jogosultakat megillető jogdíjak megfizetéséért – kivéve az 5/E. § szerinti felhasználást – az MNF felel.

(5) A (2) és (3) bekezdést az MNF és az egyéb mozgóképes művek vagyonkezelője közötti terjesztési megállapodás megkötésekor is alkalmazni kell.

5/E. § (1) A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (a továbbiakban: MTVA) az Mttv. szerinti feladatai ellátása érdekében a nemzeti filmvagyonba tartozó filmalkotásokat és egyéb mozgóképes műveket felhasználhatja, illetve az Mttv. szerinti feladatai ellátása körében a közszolgálati médiaszolgáltatók részére felhasználásra átengedheti. A felhasználás átengedésének joga harmadik személyre nem terjedhet ki. A felhasználás és a felhasználás átengedésének feltételeiről, valamint a felhasználásért járó költségtérítésről az MNF és az MTVA a (2) és (3) bekezdésben foglaltak figyelembevételével a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa (a továbbiakban: Médiatanács) előzetes jóváhagyásával megállapodást köt.

(2) Az MTVA (1) bekezdés szerinti felhasználásra vonatkozó igényét a MaNDA, illetve az MNF az MTVA által kért határidőben és módon teljesíti, kivéve ha a teljesítés lehetetlen vagy jogszabály alapján kizárt.

(3) Az (1) bekezdés szerinti költségtérítés keretében csak azokat a költségeket lehet elszámolni, amelyek a nemzeti filmvagyonba tartozó filmalkotások és egyéb mozgóképes művek MTVA általi felhasználásával összefüggően közvetlenül, szükségszerűen és igazoltan merültek fel. A felhasználással kapcsolatosan felmerült szerzői és szomszédos jogdíjak megfizetését az MTVA teljesíti.

II. Fejezet

A MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MOZGÓKÉPIPAR TÁMOGATÁSA

1. CÍM

A mozgóképszakmai támogatási rendszer alapelvei41

6. §42 A mozgóképszakmai támogatási rendszer működtetése során különösen az alábbi céloknak és alapelveknek kell érvényesülniük:

a) a magyar és a magyar részvétellel készülő filmalkotások számának növelése,

b) a filmelőállításnak, a filmalkotások finanszírozásának tervezhetőbbé tétele,

c) a filmalkotások elkészülésének, valamint azok közönséghez való eljutásának biztosítása,

d)43

e) az iparágban fellelhető saját források mozgósítása, illetve a mozgóképipari befektetések ösztönzése,

f)44 a határon túli magyar filmkultúra eddigi értékeinek megőrzése és az új értékek létrehozásának támogatása.

7. §45 (1) A mozgóképszakmai célok támogatása

a) a központi költségvetésből nyújtott költségvetési támogatás és a helyi önkormányzat, nemzetiségi önkormányzat által, saját költségvetéséből nyújtott támogatás (a továbbiakban együtt: közvetlen támogatás) és

b) a társasági adó alanya által a társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvényben (a továbbiakban: Tao. tv.) meghatározott adókedvezményre tekintettel biztosított forrásból nyújtott támogatás (a továbbiakban: közvetett támogatás)

útján valósul meg.

(2) A közvetett támogatás nyújtására az államháztartásról szóló törvény költségvetési támogatás nyújtására vonatkozó rendelkezéseit nem kell alkalmazni.

2. CÍM46

Magyar Nemzeti Filmalap Közhasznú Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság

8. § (1)47 Az MNF az e törvényben meghatározott rendelkezések szerint végzi a mozgóképszakmai célokra előirányzott források elosztását.

(2) Az MNF a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (a továbbiakban: MNV Zrt.) által alapított egyszemélyes közhasznú nonprofit zártkörűen működő részvénytársaság, amelynek részvénye forgalomképtelen. Az MNF alapító okiratát az MNV Zrt. fogadja el. Az MNF alapító okiratát és annak módosításait a Hivatalos Értesítőben az alapító közzéteszi.

9. § (1) Az MNF vezetője a vezérigazgató.

(2) Az MNF támogatási feladatait az MNF szervezetében működő, öttagú Filmszakmai Döntőbizottság az MNF Támogatási Szabályzatában meghatározott módon látja el.

(3) A Filmszakmai Döntőbizottság tagjai a vezérigazgató és további négy, a mozgóképszakma valamely területén legalább öt éves szakmai tapasztalattal rendelkező magyar állampolgár. A Filmszakmai Döntőbizottság tagjait a vezérigazgató bízza meg, a tagok a vezérigazgató által meghatározott tiszteletdíjban részesülnek. A Filmszakmai Döntőbizottság tagját a vezérigazgató felmenti, ha a tag a megbízatásával összefüggésben a kötelezettségét súlyosan megsérti.

(4) A Filmszakmai Döntőbizottság döntéseit az összes tag többségének szavazatával hozza meg.

9/A. § (1) Az MNF bevételi forrásait a központi költségvetési támogatás és az MNF egyéb bevételei alkotják.

(2) A hatoslottó szerencsejáték játékadójának 80 százalékát az MNF e törvény szerinti feladatai ellátására kell fordítani, és ezt a kiadást az állami vagyonnal kapcsolatos bevételek és kiadások költségvetési fejezetében kell megtervezni.

(3) Az MNF működése során keletkezett egyéb bevételeit is az e törvény szerinti mozgóképszakmai célokra fordítja.

(4)48 Az MNF-nek feladatai ellátása során figyelemmel kell lennie a különböző társadalmi igények kiszolgálására, a magyar filmipar sokszínűségének biztosítására. Így különösen lehetőséget kell adnia a különböző filmalkotói nemzedékek, irányzatok esélyegyenlőségen alapuló, minél teljesebb körű bemutatkozására, alkotói céljaik megvalósítására. Ezért az elosztási rendszer kialakítása során meghatározza az egyes részterületek közötti arányokat, egyensúlyt teremt az alkotói, filmelőállítói, terjesztési és nézői szempontok, valamint a művészeti és gazdasági érdekek között.

9/B. § (1) Az MNF feladatai különösen:

a) a bevételi források elosztása révén a mozgóképszakmai támogatási rendszer működtetése,

b) pályázati elvek kidolgozása, különös tekintettel a következőkre:

ba) a pályázók esélyegyenlősége, a pályázatok egyértelműsége, átláthatósága és összehasonlíthatósága,

bb) a magyar filmművészet és filmipar folyamatos jelenlétének biztosítása a hazai, az európai, valamint az Európán kívüli filmpiacon,

bc) a magyar és egyetemes filmkultúra magyarországi terjesztésének elősegítése,

bd) a pályáztatás folyamatosságának biztosítása,

c) a támogatás odaítélésétől kezdődően a filmalkotások elkészültének, valamint az egyéb támogatott célok megvalósulásának folyamatos felügyelete és a támogatások felhasználásának ellenőrzése, a filmalkotások nemzetközi terjesztésének és filmfesztiválokon való jelenlétének elősegítése,

d) a mozgóképszakma nemzetközi képviselete, a nemzetközi kapcsolatok ápolása, a nemzetközi mozgóképszakmai pályázati rendszerbe való bekapcsolódás elősegítése,

e) a határon túli magyar filmművészet támogatása, folyamatos jelenlétének elősegítése a hazai, az európai, valamint az Európán kívüli filmpiacon,

f)49 e törvény szerinti támogatással megvalósuló filmalkotásokon fennálló, szerződés alapján megszerzett vagyoni jogok kezelése, hasznosítása az MNF Támogatási Szabályzatában és a támogatottal kötött szerződésben meghatározott rendelkezések szerint,

g) az MNF tulajdonában vagy kezelésében lévő vagyontárgyak kezelése, hasznosítása,

h)50 a mozgóképszakmai támogatási rendszer továbbfejlesztésére vonatkozó koncepciók elkészítése,

i) a magyar kultúra terjesztése, illetve Magyarország nemzetközi megítélése szempontjából kiemelkedő jelentőségű, filmforgatásra alkalmas állami és önkormányzati tulajdonban álló helyszínek nyilvántartása, valamint közreműködés filmgyártási célra történő hasznosításukban az azok felett rendelkezésre jogosultakkal kötött megállapodás alapján.

(2) Az MNF az e törvényben meghatározott pályázati és támogatási elvek, illetve feltételek érvényesülését biztosító, a pályázatokra és a támogatások nyújtására vonatkozó részletes szabályokat az alapító okiratában, illetve a Támogatási Szabályzatában állapítja meg. Az MNF a Támogatási Szabályzatot a Hivatalos Értesítőben, valamint honlapján közzéteszi.

3. CÍM

Mozgókép Koordinációs Tanács

10. §51

11. §52

4. CÍM

A támogatások elosztásának szabályai

12. § (1)53 A mozgóképszakma közvetlen támogatása – a filmalkotás jellemzőitől, így különösen a filmalkotás forgatókönyvétől, költségvetésétől, művészi értékétől, a filmalkotás szerzőinek, alkotóinak és szereplőinek személyétől, vagy az egyéb támogatandó cél jellegétől függően – pályázat vagy egyedi kérelem alapján történik.

(2)54 Közvetlen támogatás visszatérítendő vagy vissza nem térítendő formában nyújtható. A visszatérítendő támogatások esetében a visszatérítés módját és mértékét a támogató határozza meg.

(3) E törvény alapján az alábbi mozgóképszakmai tevékenységek céljára nyújtható támogatás:

a) filmterv fejlesztés,

b) filmgyártás előkészítés,

c) filmgyártás,

d)55 filmterjesztés, valamint a filmterjesztést és a filmértékesítést elősegítő marketing tevékenység,

e) filmkópia felújítás és archiválás,

f) mozgóképszakmai kutatás és képzés,

g)56 mozgóképszakmai rendezvényszervezés, illetve rendezvényen, filmfesztiválon való részvétel,

h) mozgóképszakmai kiadványok készítése, kiadása,

i) infrastrukturális fejlesztések.

(4)57 A (3) bekezdésben meghatározott tevékenységek céljára nyújtható támogatás maximális mértékének meghatározása szempontjából a filmalkotáshoz nyújtott valamennyi támogatást figyelembe kell venni. A filmgyártás-előkészítési támogatásban részesülő filmalkotás támogatását a 13. §-ban meghatározott támogatási határ kiszámításakor figyelembe kell venni.

(5)58 Az MTVA – a Médiatanács előzetes jóváhagyásával – megállapodást köthet az MNF-fel filmalkotások támogatásáról e törvény rendelkezései szerint.

(6)59 Az MNF a mozgóképszakmai célok támogatására rendelkezésre álló források elosztásának összehangolása érdekében megállapodást köthet a támogatóval a (3) bekezdésben meghatározott egyes mozgóképszakmai tevékenységek támogatásáról.

(7)60

(8)61 Nem részesülhet az e törvény szerinti támogatásban olyan tevékenység, amely a 21. § szerinti VI. kategóriába sorolandó film előállítására, terjesztésére, archiválására irányul. Nem részesülhetnek emellett támogatásban az olyan egyéb televíziós műsorszámok, amelyek nem minősülnek kulturális értéket műfaja alapján létrehozó filmalkotásnak.

(9)62 A közvetett támogatás a filmalkotás közvetlen filmgyártási költségéhez és a közvetlen magyar filmgyártási költségéhez igazodik.

(10)63 A filmalkotás közvetett támogatásának alapja a közvetlen filmgyártási költség 100%-a, ha a filmalkotás közvetlen gyártási költségeinek legalább 80%-a közvetlen magyar filmgyártási költségnek minősül. Az ezt az arányt el nem érő filmalkotások esetén a közvetett támogatás alapja a közvetlen magyar filmgyártási költség 1,25-dal szorzott összege.

12/A. §64 (1) E törvény szerinti támogatás csak olyan filmalkotáshoz kapcsolódóan nyújtható, amely

a) filmgyártással összefüggésben a (2) bekezdésben,

b) filmterjesztéssel összefüggésben a (3) bekezdésben

meghatározott kulturális követelményeknek megfelel.

(2) A filmgyártás esetében a filmalkotás akkor felel meg a kulturális követelményeknek, ha a 2. mellékletben meghatározott szempontok alapján legalább 16 pontot ér el akként, hogy az a)–n) pont szerinti feltételek közül legalább négyben pontot szerez, és

a) jogszabályban meghatározott európai filmkoprodukciónak minősül, feltéve, hogy az magyar részvétellel készül, vagy

b) az a)–h) pont szerinti feltételek közül legalább két feltételt teljesít.

(3) A filmterjesztés esetében a filmalkotás akkor felel meg a kulturális követelményeknek, ha a 2. mellékletben meghatározott szempontok alapján az a)–h) pont szerinti feltételek közül legalább két feltételt teljesít.

12/B. §65

13. §66 (1)67 Ha e törvény másként nem rendelkezik, az e törvény szerinti támogatás mértéke bármely filmalkotás esetén a filmalkotás gyártási költségvetésének, nemzetközi koprodukciós filmalkotás esetén a magyar hozzájárulás arányának az 50%-áig terjedhet.

(2)68 Az e törvény szerinti támogatás mértéke a mozibemutatásra készült – játékfilm, egész estét betöltő dokumentumfilm, népszerű tudományos és animációs film műfajba tartozó – magyar filmalkotás esetén a filmalkotás gyártási költségvetésének, nemzetközi koprodukciós filmalkotás esetén a magyar hozzájárulás arányának a 90%-áig terjedhet, ha a filmalkotás gyártási költségvetése nem haladja meg magyar filmalkotás esetén a 237 millió forintot, nemzetközi koprodukciós filmalkotás esetén a 467 millió forintot.69

(3)70 Az e törvény szerinti támogatás mértéke magyar filmalkotás esetén a filmalkotás gyártási költségvetésének, nemzetközi koprodukciós filmalkotás esetén a magyar hozzájárulás arányának a 90%-áig terjedhet, ha a filmalkotást eredetileg magyar nyelven gyártják, továbbá valószínűsíthető, hogy a filmalkotás gyártási költségvetése a terjesztés valamennyi formájából származó összes bevétel révén sem térül meg. Ha a filmalkotás gyártási költségvetése a terjesztés során megtérül, a gyártási költségvetést meghaladó összeget a támogatónak vissza kell fizetni.

(4)71 Az e törvény szerinti támogatás mértéke dokumentumfilm, animációs film, tudományos ismeretterjesztő film, kísérleti film vagy rövidfilm műfajba tartozó magyar filmalkotás esetén a filmalkotás gyártási költségvetésének, nemzetközi koprodukciós filmalkotás esetén a magyar hozzájárulás arányának a 100%-áig terjedhet, ha a kulturális sokszínűséghez hozzájáruló filmalkotás elkészítéséhez szükséges forrás más módon nem biztosítható. Ez a szabály a mozibemutatásra készült játékfilmek esetén nem alkalmazható.

(5)72 A (2) bekezdésben meghatározott értékhatár évente

a)73 magyar filmalkotás esetén a Központi Statisztikai Hivatal által az előző naptári évre közzétett fogyasztói árindex mértékével,

b)74 nemzetközi koprodukciós filmalkotás esetén – figyelemmel a magyar és a nem magyar közreműködés arányára – az a) pontban meghatározott árindex és az eurozóna inflációjának mértékével

növekszik. A módosított értékhatárokat a költségvetési törvény állapítja meg.

(6)75 A (2) bekezdésben meghatározott értékhatárok megállapítása során a filmalkotás e törvény szerinti támogatására vonatkozó kérelem előterjesztése az irányadó, amely

a)76 közvetlen támogatás esetén a pályázati felhívás megjelenésének vagy nem pályázat alapján nyújtandó támogatás esetén az egyedi támogatási kérelem benyújtásának,

b)77 közvetett támogatás esetén a támogatás igénybevételére vonatkozó jogosultság megállapításával kapcsolatos kérelem benyújtásának

az időpontja.

(7)78 A filmgyártás céljára nyújtott közvetlen támogatás legalább 60%-át a támogatott közvetlen magyar filmgyártási költségekre köteles fordítani. A támogató ennél magasabb arányt is előírhat, de az nem haladhatja meg a nyújtott támogatás 80%-át. Ha a filmalkotás forgatókönyve az eredeti helyszíneken való forgatást teszi szükségessé, a támogató hozzájárulhat ahhoz, hogy a nyújtott támogatás legfeljebb 60%-át a támogatott nem közvetlen magyar filmgyártási költségekre fordítsa.

(8)79 Ha jogszabály másként nem rendelkezik, e törvény alkalmazásában a magyar részvételű filmalkotás és a nemzetközi koprodukciós filmalkotás magyar filmelőállítóját a magyar filmalkotás előállítójával megegyező jogok és kötelezettségek illetik meg, illetve terhelik.

(9)80 Közvetlen támogatásban a magyar filmalkotás és a magyar részvételű filmalkotás részesíthető.

14. § (1)81 Az e törvény szerinti támogatásban a 28. §-ban meghatározott és a mozgóképszakmai hatóság által nyilvántartásba vett személyek és szervezetek részesülhetnek, amennyiben megfelelnek e törvény rendelkezéseinek, valamint a támogató által meghatározott feltételeknek.

(2)82 A 12. § (3) bekezdés b) és c) pontja esetében kizárólag a filmelőállító, a 12. § (3) bekezdés d) pontja esetében a filmterjesztő és a filmelőállító részesíthető közvetlen támogatásban.

(3)83 Nem részesülhet az e törvény szerinti támogatásban:

a)84 akit a mozgóképszakmai hatóság nem vett nyilvántartásba, vagy onnan törölt,

b) akinek az állammal szemben fennálló adó-, járulék- vagy egyéb köztehertartozása van,

c) aki a vonatkozó jogszabályok szerinti köteles példány szolgáltatási kötelezettségének nem tett eleget,

d)85 aki a támogató által nyújtott támogatás felhasználásával nem számolt el, elszámolását a támogató nem fogadta el, vagy a támogatóval szemben lejárt, teljesítetlen fizetési kötelezettséggel rendelkezik,

e)86 az a gazdálkodó szervezet, amelynek vezető tisztségviselői vagy tulajdonosai között olyan személy van, aki a támogatási igény benyújtását megelőző három évben olyan gazdálkodó szervezet vezető tisztségviselője volt, amely a vezető tisztségviselésének időtartama alatt felhasznált közvetlen támogatással a támogatóval szemben nem számolt el, vagy elszámolását a támogató nem fogadta el,

f)87 az a gazdálkodó szervezet, amelynek tulajdonosai között olyan gazdálkodó szervezet van, amely a támogatási igény benyújtását megelőző három évben felhasznált közvetlen támogatással a támogatóval szemben nem számolt el, vagy elszámolását a támogató nem fogadta el,

g) aki ellen csőd-, felszámolási vagy végelszámolási eljárás van folyamatban,

h)88 aki a rendezett munkaügyi kapcsolatok jogszabályban meghatározott feltételeinek nem felel meg,

i)89 valamely EGT-államban székhellyel rendelkező jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság, amely legkésőbb az e törvény szerinti támogatás folyósításakor nem rendelkezik magyarországi telephellyel.

(4)90 A támogató a (3) bekezdés d) pontjában meghatározott kizáró feltétel alól legkorábban a beszámolási határidő lejártát követő három év elteltével adhat felmentést. Lejárt, teljesítetlen fizetési kötelezettség esetén ilyen felmentés a kötelezettség teljesítéséig nem adható.

(5)91 A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Hivatala (a továbbiakban: Hivatal) a (3) bekezdés c) és h) pontjában meghatározott kizáró feltétel alól különös méltánylást érdemlő esetben felmentést adhat, ha a c) pont szerinti kötelezettség esetében az ügyfél annak a Hivatal által meghatározott időpontig eleget tesz, vagy a kötelezettség teljesítése a megrendelésre készülő filmalkotásokra vonatkozó szerződéses kötelezettségekkel ellentétes, és ezt az ügyfél hitelt érdemlően igazolja, valamint a h) pont esetében, ha az eset összes körülményét megvizsgálva az e törvény szerinti közérdek megvalósulása azt indokolja. E bekezdés alkalmazásában különös méltánylást érdemlő esetnek minősül, ha az egyedi ügyben megvalósuló jogsértés súlya aránytalanul kisebb az e törvényben meghatározott célok megvalósulásának társadalmi hasznosságánál.

(6)92 Közvetlen támogatás kizárólag a támogatott és a támogató közötti szerződéskötést követően nyújtható. Ha a támogatott szerződésszegése folytán a támogatott cél nem valósul meg, a támogatás összegét a támogatott köteles a támogatónak visszafizetni.

14/A. §93 (1)94 Nem nyújtható közvetlen támogatás a támogató támogatásokról döntő tisztségviselőinek, valamint ezek a Ptk. 685. § b) pontjában felsorolt közeli hozzátartozóinak, továbbá olyan pályázó szervezetnek, amelyben a fenti személyek képviseletre jogosult vezető tisztségviselők, vagy abban a gazdasági társaságokról szóló 1997. évi CXLIV. törvény szerint jelentős befolyást biztosító tulajdoni részesedéssel rendelkeznek.

(2)95 A támogató szervezet támogatásokról döntő, vagy a támogatásra javaslatot tevő tisztségviselője nem vehet részt a pályázat vagy a támogatási kérelem elbírálásában, ha a pályázatban (támogatási kérelemben) érintett filmalkotásnak ő, vagy a Ptk. 685. § b) pontjában felsorolt közeli hozzátartozója az Szjt. szerinti szerzője, vagy ha a pályázóval (kérelmezővel) ő vagy a Ptk. 685. § b) pontjában felsorolt közeli hozzátartozója munkaviszonyban, munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban áll, vagy a pályázó számára olyan gazdasági társaságon keresztül nyújt szolgáltatást, amelynek tagja vagy részvényese.

(3)96 A támogató támogatásokról döntő, vagy a támogatásra javaslatot tevő tisztségviselője, valamint annak a Ptk. 685. § b) pontjában felsorolt közeli hozzátartozója részére a támogatott filmalkotással kapcsolatos, tisztségviselői megbízatása alatt végzett, (2) bekezdésben meghatározott tevékenysége után nyújtott díjazás a támogatás terhére nem számolható el.

(4)97 A támogató támogatásokról javaslatot tevő tisztségviselőinek a pályázóval kapcsolatos személyi érintettségére vonatkozó körülményt a döntési javaslattal együtt közölni kell a támogató döntéshozóival.

(5) Az összeférhetetlenségről a pályázat elbírálását megelőzően az érintett tisztségviselőnek írásban nyilatkoznia kell. Ha az érintett vezető, vagy javaslattevő tisztségviselő az összeférhetetlenség kérdésében valótlanul nyilatkozik, vagy valótlan adatot szolgáltat, megbízatása a törvény erejénél fogva megszűnik.

(6)98 Ha törvény az adott támogatóra eltérő összeférhetetlenségi szabályt állapít meg, a két szabály közül a szigorúbbat kell alkalmazni. E törvény alkalmazásában az MNF vezérigazgatója, valamint az MNF Filmszakmai Döntőbizottságának tagjai támogatásokról döntő tisztségviselőnek minősülnek.

15. § (1)99 Közvetlen támogatás a 12. § (3) bekezdésének a)–e) pontjaiban meghatározott tevékenységek esetében pályázat útján nyújtható. Ha törvény másként nem rendelkezik, a támogató a támogatási szabályzatában meghatározott mértékig és feltételek mellett egyedi támogatást is nyújthat, ha a pályázati úton előzőleg kiválasztott célok megvalósítása másként nem biztosítható.

(2)100 Közvetlen támogatás filmgyártás céljára kizárólag akkor folyósítható, ha a támogató megállapította, hogy a támogatást igénylő filmelőállító rendelkezik

a) a gyártás megkezdéséhez szükséges, megfelelő előkészítettségi állapotban lévő gyártási és költségvetési tervvel,

b) a filmalkotás – a támogatási igény összege nélkül számított – gyártási költségvetésének fedezetével,

c) a szerzői és szomszédos jogi jogosultaknak a megfilmesítéshez, valamint a filmalkotás terjesztéséhez való hozzájárulásaival, illetve az erről szóló szerződésekkel.

(3)101 Közvetlen támogatás nemzetközi koprodukciós filmalkotás gyártására, a (2) bekezdés a) és b) pontjaiban meghatározott feltételeken túl kizárólag akkor folyósítható, ha a magyar filmelőállító rendelkezik a filmalkotás első eredeti negatívjának vagy sokszorosításra alkalmas eredeti példányának tulajdonjogával, illetve jogosult arról bemutatásra alkalmas műpéldányt készíteni. A (2) bekezdés c) pontjában meghatározott feltételnek nemzetközi koprodukciós filmalkotás esetében a filmalkotás valamelyik előállítója tekintetében kell teljesülnie.

(4)102 A támogató döntéseit a támogatott alkotásokra, illetve a pályázatokra vonatkozó pontos információk birtokában, valamennyi körülmény gondos mérlegelésével hozza meg. A támogató köteles a támogatott cél megvalósulását gyártási és pénzügyi ellenőr közreműködésével folyamatosan figyelemmel kísérni és ellenőrizni, valamint az e törvénnyel összhangban álló mindazon intézkedéseket megtenni, amelyek biztosítják a támogatott filmalkotások előállításának befejezését.

16. §103

17. §104 Az „art” besorolású mozik üzemeltetésének, valamint az „art” besorolású filmalkotások terjesztésének támogatására vonatkozó részletes szabályokat a kultúráért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter) rendeletben állapítja meg.

III. Fejezet105

MOZGÓKÉPSZAKMAI HATÓSÁG

1. CÍM

A mozgóképszakmai hatóság

18. § (1) A mozgóképszakmai hatóság ellátja a mozgóképszakma működésével összefüggő közigazgatási feladatokat.

(2)106 A mozgóképszakmai hatóság a Hivatal.

(3)107 Az egyes mozgóképszakmai hatósági feladatok ellátása érdekében a Hivatal működteti a Nemzeti Filmirodát. A Nemzeti Filmiroda szervezetének és feladatainak részletes szabályait a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (a továbbiakban: NMHH) Szervezeti és Működési Szabályzata határozza meg. A Nemzeti Filmiroda élén az NMHH Elnöke (a továbbiakban: Elnök) által az NMHH főigazgatójának javaslatára határozatlan időre kinevezett főosztályvezetői besorolású köztisztviselő áll, felette a munkáltatói jogokat – a kinevezés, felmentés, illetve a visszahívás kivételével – az NMHH főigazgatója gyakorolja.

(4) A mozgóképszakmai hatóság a működésével összefüggő kiadásait központi költségvetési támogatásból és saját bevételeiből fedezi.

2. CÍM

A mozgóképszakmai hatóság feladat- és hatásköre

19. § (1) A Hivatal hatósági hatáskörében az alábbi feladatokat látja el:

a) a filmalkotásokat a kiskorúak védelme érdekében e törvény szerint besorolja, valamint a besorolási szabályok megsértése esetén a törvényben meghatározott szankciót alkalmazza,

b) a művészi értékük miatt támogatásra érdemes és a kulturális követelmények teljesítése alapján támogatásra jogosult filmalkotásokat, valamint az ilyen filmalkotásokat terjesztő mozikat és mozitermeket e törvény szerint besorolja,

c) az e törvény szerinti támogatást igénylő mozgóképszakmai szervezetekről és természetes személyekről, a támogatásra jogosult, és a támogatásban nem részesülő filmalkotásokról, a terjesztésre kerülő, valamint az „art” besorolású filmalkotásokról, továbbá az „art” mozikról és mozitermekről e törvényben, illetve az Elnök rendeletében meghatározott módon közhitelű, hatósági nyilvántartást vezet,

d) azokat a filmalkotásokat, amelyek előállításához e törvény szerinti támogatást igényelnek, a magyar filmalkotás, a magyar részvételű filmalkotás, az egyéb magyar részvételű filmalkotás vagy az egyéb filmalkotás elnevezésű kategóriák szerint besorolja,

e) e törvény szerint ellenőrzi és igazolja a kulturális követelményeknek való megfelelés tényét,

f)108 e törvény szerint ellenőrzi, megállapítja és igazolja az e törvény szerinti támogatás igénybevételére vonatkozó jogosultságot, valamint kiállítja a támogatási igazolást,

g) mozgóképszakmai statisztikai tevékenységet végez,

h) feladat- és hatáskörében hivatalból vagy kérelemre eljár az e törvényben, illetve az e törvény felhatalmazása keretében kibocsátott jogszabályban foglalt rendelkezések és a hatáskörében hozott hatósági döntések betartásának általános hatósági felügyeletével kapcsolatos eljárásokban,

i) ellátja az e törvényben vagy e törvény felhatalmazása alapján más jogszabályban meghatározott egyéb mozgóképszakmai feladatokat.

(2) A Hivatal nem hatósági hatásköreiben az alábbi feladatokat látja el:

a) nyilvántartása alapján mozgóképszakmai adatszolgáltatási tevékenységet végez,

b) kiadja a nemzetközi egyezményekben meghatározott koprodukciós igazolásokat az egyezményben meghatározott eljárás szerint,

c) ellátja a 33. §-ban meghatározott feladatokat,

d) ellátja az e törvényben vagy e törvény felhatalmazása alapján más jogszabályban meghatározott egyéb mozgóképszakmai feladatokat.

(3) A Hivatal által e törvény alapján végzett nyilvántartási, besorolási tevékenységért az Elnök rendeletében meghatározott igazgatási szolgáltatási díjat kell fizetni.

III/A. Fejezet109

A MOZGÓKÉPSZAKMAI HATÓSÁG ELJÁRÁSAI

1. CÍM

A közigazgatási hatósági eljárás általános szabályainak alkalmazása

19/A. § (1) A Hivatal és az Elnök (a továbbiakban együtt: Hatóság) az e törvényben foglalt eltérésekkel a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) szerint jár el.

(2) A Hivatal e törvény szerinti hatósági döntése ellen irányuló fellebbezés elbírálására jogosult hatóság az Elnök.

(3) A Hivatal határozata és önálló fellebbezéssel támadható végzései ellen az egyedi hatósági ügy tárgya szerint érintett támogató szervezet is jogorvoslati jogosultsággal rendelkezik.

(4)110 A Hivatal a hatáskörébe tartozó ügyekben eljárását hivatalból is megindíthatja, kivéve, ha e törvény szerint az eljárás kizárólag kérelemre indítható.

(5) Amennyiben a Hivatal eljárása során az egyedi hatósági ügy tárgyán kívüli, de azzal szorosan vagy közvetetten összefüggő jogsértésről szerez tudomást, annak vonatkozásában – hatósági döntésének meghozatala előtt – eljárását hivatalból kiterjesztheti. Az eljárás hivatalbóli kiterjesztéséről az ügyfeleket a Ket. vonatkozó rendelkezései szerint értesíteni kell. Az eljárás hivatalbóli kiterjesztésével az ügyintézési határidő az eljárásra irányadó ügyintézési határidővel meghosszabbodik.

(6) Hatáskör hiányában – a hatáskörrel rendelkező hatóság vizsgálata, illetve áttétel nélkül – a Hivatal jogosult a kérelmet érdemi vizsgálat nélkül elutasítani, illetve az eljárást megszüntetni.

(7)111 Ha a Hatóság – az e törvény alapján hatáskörébe tartozó hatósági ügyben meghozott – jogerős hatósági döntése alapjául szolgáló adatokban, illetve tényekben változás következik be, az ügyfél azt köteles a változástól, illetve annak tudomására jutásától számított 15 napon belül a Hivatalnak bejelenteni.

(8) Az (7) bekezdésben foglalt változásbejelentés, vagy egyéb hivatalos tudomása alapján a Hivatal jogosult hivatalból hatósági eljárást indítani annak vizsgálata céljából, hogy a hatósági döntést, illetve e hatósági döntés meghozatalának alapjául szolgáló feltételeket az adatokban, tényekben bekövetkezett változás érdemben érinti-e. Amennyiben a Hivatal megállapítja, hogy az adatokban, tényekben bekövetkezett változás érdemben érinti a hatósági döntést, azt hivatalból indított hatósági eljárásban – a változás tartalma szerint – módosítja vagy visszavonja.

(9) Az (7) bekezdésben foglalt bejelentési kötelezettség elmulasztása esetén a Hivatal a filmelőállítót a 19/H. § (8) bekezdés c) pontja szerinti bírság megfizetésére kötelezheti.

(10)112 A Hivatal által hozott jogerős határozat alapján jogosított ügyfél helyébe a polgári jog szerinti jogutódja léphet, ha a jogutódlás e törvény szerinti célok megvalósulását segíti elő és nem veszélyezteti a közpénzek szabályos felhasználását és az azzal való elszámolást. A jogutód a jogutódlástól számított 40 napon belül kérheti a jogutódlás megállapítását.

(11)113 A jogutódlás tényét a Hivatal végzéssel állapítja meg. E végzés ellen önálló fellebbezésnek csak a Ket. 16. § (6) bekezdésében meghatározott esetben van helye.

2. CÍM

Titoktartás

19/B. § (1) A Hatósággal közszolgálati jogviszonyban, valamint munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban álló, illetve állt személyek – a más szervezet számára jogszabályban előírt adatszolgáltatást kivéve – e jogviszony fennállása alatt, és annak megszűnését követően is kötelesek megőrizni a Hatóság tevékenységével, annak ellátásával kapcsolatban tudomásukra jutott személyes adatot, minősített adatot, illetve üzleti titkot, valamint minden olyan adatot, tényt vagy körülményt, amelyet a Hatóság nem köteles törvény előírásai szerint a nyilvánosság számára hozzáférhetővé tenni.

(2) Az (1) bekezdésben felsorolt személyek a feladataik ellátásával kapcsolatban tudomásukra jutott adatokat, tényt vagy körülményt jogosulatlanul nem tehetik közzé, nem hasznosíthatják, és nem hozhatják harmadik fél tudomására.

Elektronikus kapcsolattartás

19/C. § (1) A Hatóság e törvényben foglalt hatásköreiben az Elnök rendeletben meghatározhatja azon eljárások körét, amelyben kötelező vagy kizárólagos az elektronikus kapcsolattartás.

(2) A kizárólag jogi személyt vagy jogi személyiség nélküli gazdasági társaságot, vagy egyéb szervezetet érintő eljárásokban elektronikus kapcsolattartás kizárólagosan írható elő.

(3) Természetes személyeket érintő eljárásokban elektronikus kapcsolattartás kizárólagosan nem írható elő.

Ügyintézési határidő és az eljárás felfüggesztése114

19/D. § (1) A Hatóság eljárásainak ügyintézési határideje – amennyiben e törvény eltérő szabályokat nem állapít meg – negyven nap.

(2) A határidő indokolt esetben egy alkalommal, legfeljebb harminc nappal meghosszabbítható.

A tényállás tisztázása

19/E. § (1) A tényállás tisztázása során a Hatóság a (2)–(7) bekezdésben foglalt eltérésekkel a Ket. tényállás tisztázására és a hatósági ellenőrzésre vonatkozó szabályait alkalmazza.

(2)115 A Hatóság jogosult a filmalkotások előállításával, gyártásával, e törvény szerinti támogatásával, terjesztésével, archiválásával, illetve a filmterjesztéssel kapcsolatos – akár törvény által védett titkot is magában foglaló – adatot tartalmazó valamennyi eszközt, iratot, dokumentumot megtekinteni, megvizsgálni, azokról másolatot, kivonatot készíteni.

(3) A Hatóság az ügyfelet, az eljárás egyéb résztvevőit, valamint azok megbízottait, alkalmazottait, illetve az ügyféllel és az eljárás egyéb résztvevőivel egyéb jogviszonyban állókat adatszolgáltatásra, illetve szóban vagy írásban adatoknak az általa meghatározott, összehasonlításra alkalmas formátumban való szolgáltatására, továbbá egyéb felvilágosítás adására kötelezheti.

(4) A Hatóság különösen indokolt esetben, ha egyéb bizonyítási eszköztől a tényállás tisztázása nem remélhető, a tényállás tisztázása érdekében az ügyfélen és az eljárás egyéb résztvevőjén kívül más személyt vagy szervezetet is adatszolgáltatásra, bizonyítási eszközök átadására kötelezhet. E bekezdés szerinti végzés ellen az adatszolgáltatásra, bizonyítási eszközök átadására kötelezett a Fővárosi Bírósághoz halasztó hatályú jogorvoslattal fordulhat, a bíróság az ügyben nyolc napon belül nemperes eljárásban, soron kívül határoz. A Fővárosi Bíróság végzése ellen további jogorvoslatnak helye nincs.

(5) Amennyiben a tényállás tisztázása azt szükségessé teszi, a Hatóság az ügyfelet nyilatkozattételre kötelezheti, e kötelezettség elmulasztása vagy nem megfelelő teljesítése esetében alkalmazható, 19/F. § szerinti jogkövetkezményekre történő figyelmeztetés mellett.

(6) A Hatóság a tényállás tisztázása érdekében, megfelelő határidő tűzése és a mulasztás jogkövetkezményeire történő figyelmezetés mellett hiánypótlásra kötelezheti az ügyfelet.

(7) A Hatóság egyedi hatósági eljárásainak iratait, adatait, dokumentumait, illetve egyéb bizonyítási eszközeit, kivételesen indokolt esetben más eljárásaiban is felhasználhatja, amennyiben az ügyfelek eljárási terheinek csökkentése vagy a megfelelő, illetve hatékony jogérvényesítés ezt szükségessé teszi.

Eljárási bírság

19/F. § (1) Az eljárás akadályozásának esetén a Hatóság eljárási bírságot szabhat ki az ügyféllel, az eljárás egyéb résztvevőjével, illetve a tényállás tisztázása során közreműködésre kötelezett személlyel szemben, ha az eljárás során olyan magatartást tanúsít, amely az eljárás elhúzására, a valós tényállás feltárásának meghiúsítására irányul, vagy azt eredményezheti.

(2) Az eljárási bírság legmagasabb összege ötszázezer forint, természetes személy ügyfél esetében legfeljebb százezer forint.

(3) Az (1)–(2) bekezdésben foglaltakon túlmenően az eljárás akadályozása, illetve az adatszolgáltatás nem vagy nem megfelelő teljesítése esetén a Hatóság hárommillió forintig terjedő bírsággal sújthatja – ismételt jogsértés esetén sújtani köteles – a jogsértő vezető tisztségviselőjét is.

(4) Az eljárási bírság kiszabása során a Hatóság mérlegeli különösen a jogsértő előző évben elért nettó árbevételét és a jogsértés ismételtségét.

Adatszolgáltatás

19/G. § (1) A Hivatal az Európai Audiovizuális Obszervatórium (European Audiovisual Observatory) és más európai és nemzetközi szervezetek által igényelt, a nyilvántartásában szereplő, mozgóképszakmai területre vonatkozó magyarországi adatokról hivatalos igazolást állít ki, és azokat továbbítja.

(2) A Hivatal felhívhatja az e törvény hatálya alá tartozó személyeket és szervezeteket minden olyan adat szolgáltatására, amely a Hivatal e törvényben meghatározott és hatáskörébe utalt feladatok ellátásához elengedhetetlenül szükséges, kivételesen abban az esetben is, ha az törvény által védett titoknak minősül, ide nem értve a minősített adatokat. E felhívás ellen jogorvoslatnak helye nincs, a felhívás a (3) bekezdésben foglalt esetben kibocsátott hatósági határozat elleni jogorvoslati kérelemben támadható.

(3) Amennyiben a (4) bekezdésben foglalt felhívást az adatszolgáltatásra felhívott nem vagy nem megfelelően teljesíti, úgy a Hivatal hatósági határozatában kötelezheti a felhívásban foglalt adatok szolgáltatására.

(4) A Hivatal az e törvény hatálya alá tartozó személyeket és szervezeteket hatósági határozatában időszakos vagy folyamatos adatszolgáltatásra is kötelezheti.

(5) A Hivatal e törvény hatálya alá tartozó személyeket és szervezeteket hatósági határozatában a helyszínre vagy a hatósági nyilvántartáshoz telepített, illetve folyamatba épített ellenőrző rendszerből történő táv-adatszolgáltatásra kötelezheti.

(6) A Hivatal (3)–(5) bekezdés szerinti határozata ellen fellebbezésnek helye nincs. A határozat felülvizsgálatát az ügyfél jogszabálysértésre hivatkozással kérheti a hatósági határozat közlésétől számított tizenöt napon belül a közigazgatási ügyekben eljáró bíróságtól. A bíróság az ügyben, szükség esetén a felek meghallgatása alapján, tizenöt napon belül nemperes eljárásban határoz. A nemperes eljárás iránti kérelem benyújtásának a határozat végrehajtására halasztó hatálya van. A bíróság végzése ellen fellebbezésnek nincs helye.

(7) Amennyiben az adatszolgáltatásra kötelezett a (3)–(5) bekezdésben foglalt adatszolgáltatási kötelezettséget nem vagy nem megfelelően teljesíti, a Hivatal – a jogsértő előző évben elért nettó árbevételét és a jogsértés ismételtségét figyelembe véve – bírságot szab ki, amelynek mértéke legfeljebb ötszázezer forint.

Jogkövetkezmények

19/H. § (1) A Hivatal e törvényben, illetve az e törvény felhatalmazása keretében kibocsátott jogszabályban foglaltak megsértőjével szemben e törvényben meghatározottak szerint jogkövetkezményt alkalmazhat.

(2) A jogkövetkezmény alkalmazása során a Hivatal az egyenlő bánásmód elvét követve a fokozatosság és az arányosság elvére tekintettel jár el; a jogsértés súlyához, illetve ismétlődéséhez igazodóan alkalmazza a fokozatosság elvét, valamint az eset összes körülményéhez és a jogkövetkezmény által elérni kívánt célhoz képest arányos jogkövetkezményt alkalmaz.

(3) Amennyiben a jogsértés csekély súlyú és ismételtség nem állapítható meg, a Hivatal – a jogsértés tényének megállapítása és figyelmeztetés mellett – legfeljebb harmincnapos határidő tűzésével felhívhatja a jogsértőt a jogsértő magatartás megszüntetésére, a jövőbeni jogsértésektől való tartózkodásra, illetve a jogszerű magatartás tanúsítására, és meghatározhatja annak feltételeit.

(4) A (3) bekezdésben meghatározott felhívás keretében a (7) bekezdésben meghatározott mérlegelési szempontok nem alkalmazandók.

(5) Amennyiben a felhívás az ügy összes körülményeire tekintettel nem alkalmazható, vagy nem lenne a jogsértés megszüntetésére vonatkozó kötelezettség kikényszerítésére hatékony eszköz, a Hivatal – a felhívás mellőzésére vonatkozó indokolás nélkül – a jogsértő magatartás tanúsítását megtiltja, az e törvényben foglaltak érvényesítése keretében kötelezettséget állapíthat meg, illetve a (8) bekezdésben meghatározott jogkövetkezményeket alkalmazhat.

(6) Ismételt jogsértés esetén a Hivatal kétmillió forintig terjedő bírsággal sújthatja a jogsértő szervezet vezető tisztségviselőjét a jogsértés súlyához, jellegéhez, illetve az egyedi ügy sajátosságaihoz mérten.

(7) A Hivatal a jogkövetkezményt, a jogsértés jellegétől függően a jogsértés súlyára, a jogsértés ismételtségére, folyamatosságára, időtartamára, a jogsértéssel elért vagyoni előnyre, valamint a jogsértéssel okozott érdeksérelemre, az érdeksérelmet szenvedett és veszélyeztetett személyek számára, illetve a jogsértéssel okozott kárra és a jogsértés piacra gyakorolt hatására, továbbá az egyedi ügyben értékelhető egyéb szempontokra tekintettel állapítja meg.

(8) A Hivatal a következő jogkövetkezmények alkalmazására jogosult:

a) ha a filmterjesztő a Hivatal korhatár besorolása nélkül terjeszti a filmalkotást, vagy a mozielőzetest, illetve, ha a Hivatal döntése ellenére a korhatár szerinti jelzés nem vagy nem megfelelően kerül feltüntetésre, valamint a terjesztésre kerülő filmalkotások nyilvántartásában nem szereplő filmalkotás jogellenes terjesztése esetén a Hivatal a filmterjesztőt, illetve a jogellenes helyzet kialakulásáért felelős személyt vagy szervezetet, ideértve a filmalkotást kereskedelmi forgalomba hozó személyt vagy szervezetet is, tízezer forinttól hárommillió forintig terjedő bírság megfizetésére kötelezheti;

b) a jogsértőt kötelezheti közleménynek a jogsértő internetes honlapja nyitóoldalán, sajtótermékben vagy más megjelölt módon történő közzétételére a határozatban meghatározott módon és ideig;

c)116 ha e törvény vagy e törvény felhatalmazása keretében kibocsátott jogszabály alapján adatszolgáltatásra vagy bejelentésre kötelezett az adatszolgáltatási vagy bejelentési kötelezettségét nem vagy késedelmesen teljesíti, a Hivatal háromezer forinttól százezer forintig terjedő bírságot szabhat ki;

d)117 e törvény vagy e törvény felhatalmazása keretében kibocsátott jogszabály a) és c) pontokban nem szabályozott rendelkezéseinek, valamint a Hatóság hatósági döntésének e törvényben nem szabályozott egyéb megsértése esetén a Hivatal háromezer forinttól egymillió forintig terjedő bírságot szabhat ki;

e) e törvényben meghatározott egyéb jogkövetkezményeket alkalmazhat.

(9) A (6) és (8) bekezdés alkalmazásában ismételtségnek tekintendő, ha a jogsértő a jogerős hatósági határozatban megállapított jogsértő magatartást ugyanazon jogalapon és jogszabályhely tekintetében, ugyanazon tárgykörben valósítja meg.

(10) A (8) bekezdésben meghatározott jogkövetkezmények együttesen is megállapíthatók.

(11) A meg nem fizetett bírság adók módjára behajtható köztartozásnak minősül. A befolyt bírságot e törvényben meghatározott célok megvalósítására kell fordítani.

(12) A Hivatal – a kötelezett költségére – a 21/A. § (6) bekezdés szerinti azonnali végrehajthatóságra tekintettel maga gondoskodik a hatósági döntésbe foglalt korhatárjelzés feltüntetéséről, amennyiben annak az ügyfél, határidőt tartalmazó felhívás ellenére nem, vagy nem megfelelően tesz eleget.

Megkeresések, büntetőeljárás kezdeményezése

19/I. § (1)118 Amennyiben a Hatóság olyan körülményt észlel, amely alapján valamely támogatott esetében felmerül az e törvény hatálya alá tartozó támogatás felhasználásával kapcsolatos olyan jogszabálysértés alapos gyanúja, amely a központi költségvetés megkárosításához vezethet, a Hatóság megkeresi a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező adóigazgatási szervet, vagy bejelentést, vagy feljelentést tesz. A megkeresés vagy bejelentés, illetve feljelentés alapján indult eljárás jogerős befejezéséig a Hatóság az érintett támogatott tekintetében folyamatban lévő eljárásokat felfüggeszti.

(2)119 Amennyiben az (1) bekezdés szerinti eljárásban a bíróság jogerősen olyan bűncselekményt állapít meg, amely a központi költségvetés megkárosítását eredményezte, nem részesülhet az e törvény szerinti támogatásban az érintett támogatott, valamint az a szervezet, amelynek vezető tisztségviselői vagy tulajdonosai között olyan személy van, aki a bűncselekménnyel érintett támogatott szervezet vezető tisztségviselője volt a bűncselekmény elkövetésekor.

(3)120 Amennyiben az (1) bekezdés szerinti eljárás jogerősen olyan egyéb, bűncselekménynek nem minősülő jogszabálysértést állapít meg, amely a központi költségvetés megkárosítását eredményezte, nem részesülhet az e törvény szerinti támogatásban az érintett támogatott, valamint az a szervezet, amelynek vezető tisztségviselői vagy tulajdonosai között olyan személy van, aki a támogatási igény benyújtását megelőző három évben az ilyen jogszabálysértéssel érintett támogatott szervezet vezető tisztségviselője volt.

(4) A Hatóság az (1)–(3) bekezdésben foglaltaknak megfelelően jár el akkor is, ha az (1) bekezdés szerinti eljárásokat nem ő kezdeményezte, de a rendelkezésére álló adatok szerint a folyamatban lévő eljárás hiányában az (1) bekezdés szerinti megkeresésnek, illetve bejelentésnek vagy feljelentésnek lenne helye.

Általános hatósági felügyelet

19/J. § (1) A Hivatal kérelemre vagy hivatalból, feladat- és hatáskörének keretében jogosult hatósági ellenőrzés vagy hatósági eljárás keretében felügyelni az e törvény, illetve az e törvény felhatalmazása keretében kibocsátott jogszabály rendelkezéseinek érvényesülését, betartását, valamint a hatósági döntéseiben, a támogatási szerződésekben foglaltak teljesítését.

(2) Amennyiben a Hivatal a hatósági döntésének ellenőrzése eredményeként megállapítja a hatósági döntésében foglaltak megsértését, abban az esetben az ügy összes körülményei, illetve az ellenőrzés során feltárt tények, valamint a jogsértés súlya és a hatékony jogérvényesítés szempontjai alapján mérlegeli, hogy a döntés megsértése tárgyában a Ket. szerinti végrehajtási eljárást vagy az e törvény szerinti jogkövetkezmények alkalmazása érdekében hatósági eljárást indít.

(3) Az általános hatósági felügyelet keretében feltárt jogsértések esetében a Hivatal a 19/H. §-ban meghatározott jogkövetkezményeket alkalmazhatja.

2/A.121 Cím

A filmalkotások besorolása

19/K. § (1) A játékfilmalkotásokat, a kisjátékfilmeket, az animációs filmalkotásokat, dokumentumfilm-alkotásokat és a tudományos ismeretterjesztő filmalkotásokat, az 1. melléklet szerinti táblázat alapján elért pontszámoknak megfelelően kell besorolni a magyar filmalkotás, a magyar részvételű filmalkotás, az egyéb magyar részvételű filmalkotás és az egyéb filmalkotás elnevezésű kategóriák valamelyikébe.

(2) A kísérleti filmek és az e törvényben nem szabályozott egyéb műfajok esetében az 1. mellékletnek a dokumentumfilm-alkotások és a tudományos ismeretterjesztő filmalkotások besorolására vonatkozó szempontjait azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy ha a besorolandó filmalkotás által – a táblázat alapján értékelhető tényleges alkotói részvétel, illetve feltételek alapján – elérhető legmagasabb pontszám 100 pontnál kevesebb, a 2. § 7. pontja szerinti kategóriák valamelyikébe való besorolás feltétele, hogy az elérhető pontszámot 100%-nak tekintve az adott filmalkotás elérje a 2. § 7. pontjában meghatározott pontszámoknak megfelelő százalékot.

(3) Az e § szerinti pontszámok kiszámításakor a filmalkotás magyar elemeire adható egyes pontszámokat az egyes elemeken belüli magyar részvétel arányához, a filmelőállító cég esetében a filmalkotás költségvetéséből a magyar filmelőállítóra jutó hozzájáruláshoz, vagy ha ez a magasabb, a Magyarországon felmerülő közvetlen filmgyártási költségnek a filmalkotás költségvetésén belüli arányához kell igazítani.

3. CÍM

Besorolási eljárások

Filmbesorolás a kiskorúak védelme érdekében

20. § (1) A Magyarországon forgalomba kerülő filmalkotásokat a kiskorúak egészséges szellemi és lelki fejlődése érdekében a 21. §-ban meghatározott kategóriákba be kell sorolni, és a besorolást e törvény rendelkezéseinek megfelelően közzé kell tenni.

(2)122 Az (1) bekezdést nem kell alkalmazni az olyan terjesztői hálózatba nem kerülő filmalkotásra, amely nemzetközi egyezmény vagy szakmai szervezet által szervezett filmnapok, filmhetek vagy filmfesztiválok alkalmával országosan és egy évben legfeljebb tíz alkalommal kerül bemutatásra, valamint arra a filmalkotásra, amely kizárólag a 25. § (2) bekezdése szerinti moziban vagy moziteremben kerül bemutatásra egy évben legfeljebb három alkalommal.

21. § A filmalkotások besorolási kategóriái a következők:

a) Azt a filmalkotást, amely korhatárra tekintet nélkül megtekinthető, az I. kategóriába kell sorolni.

b) Azt a filmalkotást, amely hat éven aluli nézőben félelmet kelthet, illetve amelyet koránál fogva nem érthet meg vagy félreérthet, a II. kategóriába kell sorolni. Az ilyen filmalkotás minősítése: hat éven aluliak számára nem ajánlott.

c) Azt a filmalkotást, amely tizenkét éven aluli nézőben félelmet kelthet, illetve amelyet koránál fogva nem érthet meg, vagy félreérthet, a III. kategóriába kell sorolni. Az ilyen filmalkotás minősítése: tizenkét éven aluliak számára nem ajánlott.

d) Azt a filmalkotást, amely alkalmas a tizenhat éven aluliak fizikai, szellemi vagy erkölcsi fejlődésének kedvezőtlen befolyásolására, különösen azáltal, hogy erőszakra, illetve szexualitásra utal, vagy témájának meghatározó eleme az erőszakos módon megoldott konfliktus, a IV. kategóriába kell sorolni. Az ilyen filmalkotás minősítése: tizenhat éven aluliak számára nem ajánlott.

e) Azt a filmalkotást, amely alkalmas a kiskorúak fizikai, szellemi vagy erkölcsi fejlődésének kedvezőtlen befolyásolására, különösen azáltal, hogy meghatározó eleme az erőszak, illetve a szexualitás közvetlen, naturális ábrázolása, az V. kategóriába kell sorolni. Az ilyen filmalkotás minősítése: tizennyolc éven aluliak számára nem ajánlott.

f) Azt a filmalkotást, amely alkalmas a kiskorúak fizikai, szellemi vagy erkölcsi fejlődésének súlyos károsítására, különösen azáltal, hogy pornográfiát vagy szélsőséges, illetve indokolatlan erőszakot tartalmaz, a VI. kategóriába kell sorolni. Az ilyen filmalkotás minősítése: kizárólag felnőttek számára ajánlott. Ezeket a filmalkotásokat vagy speciális – kizárólag felnőttek számára elérhető – terjesztői hálózatban, vagy csak 22 és 05 óra között lehet moziban és egyéb nyilvános vetítőhelyen (filmklubban) nyilvánosan bemutatni.

21/A. § (1)123 A filmterjesztő a terjesztés megkezdésének tervezett időpontját legalább 30 nappal megelőzően kérelmezi a besorolást a Hivatalnál. A kérelem tartalmazza

a) a filmterjesztő által terjeszteni kívánt filmalkotás

aa) magyar és eredeti nyelvű címét,

ab) rövid tartalmát,

ac) előállítójának, producerének, rendezőjének, forgatókönyvírójának, zeneszerzőjének, operatőrének és főszereplőinek nevét,

b) a filmterjesztőnek a filmalkotás besorolására vonatkozó javaslatát a 21. §-ban meghatározott kategóriák alapján, valamint

c) a terjesztés megkezdésének tervezett időpontját.

(2)124 A kérelemmel egyidejűleg be kell nyújtani a filmalkotás egy megtekintésre alkalmas példányát.

(3) Idegen nyelven készült filmalkotás esetén, ha a filmalkotásból szinkronizált vagy feliratos változat nem áll rendelkezésre, be kell nyújtani a filmalkotás magyar nyelvű dialóglistáját is.

(4) A Hivatal az eljáró Korhatár Bizottság javaslata alapján a bejelentéstől számított 15 napon belül dönt a filmalkotás besorolási kategóriájáról.

(5) Amennyiben e törvény eltérően nem rendelkezik, a hatósági döntéssel megállapított korhatár besorolás nélkül a filmalkotás terjesztését, így különösen korhatár besorolás nélküli mozielőzetes felhasználásával a hirdetési tevékenységet nem lehet megkezdeni.

(6) A Hivatal besorolási eljárásban hozott elsőfokú döntése fellebbezésre tekintet nélkül azonnal végrehajtható.

(7) A Hivatal a korhatár-besorolás tárgyában lefolytatott hatósági eljárást lezáró elsőfokú döntés meghozatalát követően haladéktalanul bejegyzi a filmalkotást és a hatósági döntés alapjául szolgáló adatokat, illetve tényeket – hivatalból indított eljárásban – a terjesztésre kerülő filmalkotásokról vezetett hatósági nyilvántartásába.

(8) A terjesztésre kerülő filmalkotások nyilvántartásában nem szereplő filmalkotás nem terjeszthető.

21/B. § (1) Amennyiben a filmterjesztő a hirdetési tevékenységet a terjesztés (bemutató) megkezdésének tervezett időpontját legalább 30 nappal megelőző időpontban kívánja megkezdeni, és a filmalkotás 21/A. § szerinti benyújtásra alkalmas példánya még nem áll rendelkezésére, kérheti a Hivataltól a mozielőzetes önálló besorolását a 21. §-ban meghatározott kategóriák alapján (mozielőzetes önálló besorolása). Korhatár besorolás nélküli mozielőzetes felhasználásával a hirdetési tevékenységet nem lehet megkezdeni.

(2) A filmterjesztő a mozielőzetes önálló besorolására irányuló kérelmét a hirdetési tevékenység megkezdésének tervezett időpontját legalább 30 nappal megelőzően nyújthatja be a Hivatalhoz. A kérelemhez mellékelni kell a 21/A. § szerinti adatok közül a rendelkezésére álló adatokat, valamint a mozielőzetes egy példányát megtekintésre alkalmas hordozón. A kérelemben a 21/A. § szerinti hiányzó adatok, mellékletek tekintetében igazolni kell, hogy azok a filmterjesztőn, illetve az érdekkörén kívül álló okból nem állnak rendelkezésre a kérelem benyújtásakor. A filmterjesztő – a készülő filmalkotás tartalmára, várható besorolási kategóriájára tekintettel – indokolt kérelmében megjelölheti azt a 21. § szerinti besorolási kategóriát, amelynél alacsonyabb kategóriába a mozielőzetest tartalmától függetlenül nem kéri besorolni.

(3)125 A 21/A. § (4) és (6) bekezdésében foglaltakat a mozielőzetes önálló besorolása esetén is megfelelően alkalmazni kell azzal, hogy a mozielőzetes önálló besorolása tárgyában hozott döntésben megállapított kategóriát a filmalkotás 21/A. § szerinti korhatár-besorolása tárgyában meghozott elsőfokú döntés nem módosítja, de a mozielőzetesen a filmalkotás korhatár-besorolása tárgyában meghozott elsőfokú döntést követően a filmalkotás korhatár besorolásának megfelelő jelzést kell feltüntetni az Elnök rendeletében foglaltak szerint.

(4) Amennyiben a filmterjesztő a mozielőzetes önálló besorolását kéri, a 21/A. § (2) bekezdés szerinti filmalkotást a rendelkezésére állás, illetve birtokába kerülés után haladéktalanul – de legkésőbb a 21/A. § (1) bekezdés szerinti határidőig – köteles besorolásra benyújtani a Hivatalhoz a 21/A. §-ban foglaltak szerint.

21/C. §126 (1) Moziban a filmalkotást megelőzően kizárólag olyan mozielőzetes vetíthető, amelynek a besorolási kategóriája nem magasabb az azt követő filmalkotás besorolási kategóriájánál. A minél szélesebb körben történő hirdethetőség érdekében a filmterjesztő kérheti a mozielőzetes besorolását abban az esetben is, ha a filmalkotás már besorolásra került.

(2) A Hivatal a határozatában megjelöli azt a filmalkotásénál alacsonyabb besorolási kategóriát, amelybe tartalma alapján a mozielőzetes tartozik, és amelyet az (1) bekezdés szerinti hirdetési tevékenységnél figyelembe kell venni, azzal, hogy a mozielőzetesen ebben az esetben is a filmalkotás korhatár besorolásának megfelelő jelzést kell feltüntetni az Elnök rendeletében foglaltak szerint.

(3) A kérelemhez mellékelni kell a mozielőzetes egy példányát megtekintésre alkalmas hordozón.

(4) Ha a mozielőzetes besorolási kategóriája a filmalkotásénál nem alacsonyabb, a Hivatal a kérelmet elutasítja.

(5) A 21/A. § (4) és (6) bekezdésében foglaltakat a mozielőzetes e § szerinti besorolása esetén is megfelelően alkalmazni kell.

A Korhatár Bizottság

22. § A Hivatal létrehozza és működteti a Korhatár Bizottságot, amely a Hivatalnak javaslatot tesz a filmalkotások kategóriákba sorolására.

23. § (1) A Korhatár Bizottság legalább tizennégy, legfeljebb huszonnyolc tagból áll. A Korhatár Bizottság működtetése érdekében a Hivatal együttműködési megállapodásokat köt az általa kiválasztott alábbi társadalmi szervezetekkel:

a) a média gyermekek fejlődésére gyakorolt hatásaival foglalkozó társadalmi szervezettel vagy szervezetekkel,

b) a média-, illetve mozgóképoktatással is foglalkozó pedagógus szervezettel vagy szervezetekkel,

c) gyermekpszichológusokat tömörítő szervvel, szervezettel vagy szervezetekkel,

d) a filmterjesztők szakmai szervezetével.

(2)127 Az (1) bekezdés szerinti együttműködési megállapodásokon keresztül a Hivatal biztosítja, hogy a társadalmi szervezetek megfelelő számú és végzettségű tagot delegáljanak a Korhatár Bizottságba. A Hivatal az NMHH köztisztviselői közül is delegálhat megfelelő végzettségű és a média gyermekek fejlődésére gyakorolt hatásai tekintetében tapasztalattal rendelkező tagot a Korhatár Bizottságba.

(3) Az eljáró Korhatár Bizottságot a Korhatár Bizottság tagjai közül a Hivatal kéri fel és hívja össze. Az eljáró Korhatár Bizottság legalább hét tagból áll. Az eljáró Korhatár Bizottságot úgy kell összeállítani, hogy abban jelen legyen legalább

a) kettő, a média gyermekek fejlődésére gyakorolt hatására vonatkozóan szakmai tapasztalattal rendelkező pszichológus végzettségű személy,

b) kettő, a filmterjesztés vagy a média- vagy a mozgóképoktatás területén szakmai tapasztalattal rendelkező pedagógus végzettségű személy,

c) kettő, a média gyermekek fejlődésére gyakorolt hatására vonatkozóan szakmai tapasztalattal rendelkező felsőfokú végzettségű személy,

d) a filmterjesztők egy képviselője.

(4) A Korhatár Bizottság tagjai az Elnök által megállapított tiszteletdíjban, az eljáró Korhatár Bizottság tagjai az Elnök által megállapított költségtérítésben részesülnek.

(5) A miniszter, az oktatásért felelős miniszter, a gyermekek és az ifjúság védelméért felelős miniszter és a Médiatanács egy-egy, a gyermek- és ifjúságvédelem területén tapasztalattal rendelkező delegáltja a Korhatár Bizottság ülésein szakértőként részt vehet.

A filmalkotások besorolásának közzététele

24. § A filmterjesztő köteles a Hivatal által megállapított kategória szerinti jelzést a filmalkotáson, illetve a mozielőzetesen, azok minden nyilvános vetítésén, minden általa forgalomba hozott adathordozó csomagolásán, illetve borítóján, továbbá a filmalkotással kapcsolatos minden közleményben és hirdetésben, az Elnök rendeletében meghatározottak szerint, jól észlelhető módon feltüntetni.

Filmek és mozik besorolása a filmterjesztés támogatása érdekében

25. § (1) A Hivatal a művészi értékű vagy kulturális jelentőségük miatt támogatásra érdemes filmalkotásoknak, terjesztésük elősegítése céljából a filmalkotás előállítójának vagy terjesztőjének kérelmére hatósági határozatban „art” minősítést adhat. Az eljárásban a miniszter szakhatóságként jár el.

(2)128 A Hivatal bármely mozinak, amelynek üzemeltetője a jogszabályban meghatározott feltételek betartását vállalja, az üzemeltető kérelmére hatósági határozatával „art” minősítést ad. „Art” minősítés, több termes mozi esetén a mozi valamely termének is adható, amennyiben a moziüzemeltető az „art” mozikra vonatkozó feltételek betartását az adott terem tekintetében vállalja.

(3) Az „art” mozivá való minősítés feltételeit a miniszter rendeletben határozza meg.

25/A. § (1) Az „art” mozibesorolás iránti kérelemben a mozi üzemeltetőjének meg kell jelölnie a besorolásra kerülő mozi nevét, címét, az üzemeltető nevét, székhelyét, cégjegyzékszámát, valamint nyilatkozni kell arról, hogy az üzemeltető a tárgyévre vonatkozóan vállalja az „art” mozi, illetve az „art” moziterem minősítésre vonatkozó feltételek betartását.

(2) Ha a besorolásra vonatkozó kérelem beadását követően az (1) bekezdésben meghatározott adatokban változás történik, azt az üzemeltető köteles a változást követő 15 napon belül írásban bejelenteni a Hivatalnak.

25/B. § (1) A Hivatal folyamatosan ellenőrzi az „art” minősítéssel ellátott mozikat, hogy megfelelnek-e az „art” mozi minősítés jogszabályban előírt feltételeinek.

(2)129 A moziüzemeltető az általa üzemeltetett „art” mozik, illetve mozitermek szerinti bontásban minden naptári negyedévet követő hó 20. napjáig köteles a Hivatalnak adatot szolgáltatni az ott vetített filmalkotás címéről, az 1. melléklet szerinti besorolási kategóriájáról, „art” besorolási kategóriájáról, a vetítés időpontjáról és helyszínéről, a nézőszámról és az árbevételről.

(3) A Hivatal a 19/H. § (3) bekezdése szerinti határozatával adatszolgáltatásra kötelezi a moziüzemeltetőt, ha a moziüzemeltető az (1) bekezdés szerinti kötelezettségének nem vagy nem megfelelően tesz eleget.

25/C. § (1) A Hivatal az „art” besorolást az adott mozi (moziterem) vonatkozásában visszavonja, ha

a)130 nem teljesülnek az „art” mozikra vonatkozó, jogszabályban meghatározott követelmények, vagy

b) a moziüzemeltető a 25/B. § (2) bekezdésében meghatározott adatszolgáltatási kötelezettségének a 25/B. § (3) bekezdésében foglalt adatszolgáltatásra kötelezés ellenére sem tesz eleget.

(2)131 A Hivatal az „art” mozikat, illetve mozitermeket támogatót haladéktalanul értesíti, ha az adott mozi (moziterem) „art” minősítését visszavonta.

(3) Az (1) bekezdés esetén újabb „art” besorolásra vonatkozó ismételt kérelem csak a visszavonást követő negyedévben terjeszthető elő.

25/D. § A mozik vagy mozitermek „art” besorolása esetében a Hivatal az e tárgyában hozott határozat jogerőre emelkedését követően haladéktalanul bejegyzi – hivatalból indított eljárásban – az „art” minősítésű mozit vagy mozitermet az „art” mozik és mozitermekről vezetett hatósági nyilvántartásába. Az „art” mozik és mozitermekről vezetett nyilvántartás tartalmazza a 25/A. §-ban foglalt adatokat, továbbá az Elnök rendeletében megállapított további adatokat. A nyilvántartásba vétel részletes szabályait az Elnök rendelete határozza meg.

26. § (1) A filmalkotások „art” minősítésére irányuló eljárásban a szakhatóságként eljáró miniszter részére az általa működtetett öttagú Filmszakmai Bizottság tesz javaslatot az „art” minősítés tárgyában. A Filmszakmai Bizottság tagjait a miniszter nyílt pályázati eljárást követően nevezi ki. A Bizottság tagjainak filmművészeti, filmtudományi vagy mozgóképtanári végzettséggel, illetve gyakorlattal kell rendelkezniük. A tagok megbízatása három évre szól.

(2) A szakhatóságként eljáró miniszter „art” minősítésűnek jelöl minden olyan terjesztésre kerülő filmalkotást,

a) amely művészeti értékével hozzájárul a magyar, az európai, illetve az egyetemes audiovizuális kultúra fejlődéséhez, vagy

b) amelyet a Filmszakmai Bizottság oktatási vagy kulturális szempontból jelentősnek és magas művészi színvonalúnak ítél.

(3) A Hivatal a filmalkotás előállítójának vagy terjesztőjének kérelmére – szakhatóság közreműködésének mellőzésével – „art” minősítést ad annak a terjesztésre kerülő filmalkotásnak, amely nemzetközileg elismert, a Hivatal által évente közzétett jegyzékben meghatározott fesztiváldíjban részesült.

26/A. § (1) A filmelőállító vagy filmterjesztő a terjesztés megkezdésének tervezett időpontja előtt legalább 30 nappal kérheti a Hivataltól a terjeszteni kívánt filmalkotás „art” filmalkotássá minősítését. A kérelemnek tartalmaznia kell a filmalkotás címét, előállítójának, producerének, rendezőjének, forgatókönyvírójának, zeneszerzőjének, operatőrének, főszereplőinek nevét.

(2)132 Az (1) bekezdésben meghatározott kérelemmel egyidejűleg be kell nyújtani a filmalkotás egy megtekintésre alkalmas példányát. Idegen nyelvű filmalkotás esetén, ha a filmalkotásból magyar nyelven szinkronizált vagy magyar feliratos változat nem áll rendelkezésre, be kell nyújtani a filmalkotás magyar vagy angol nyelvű dialóglistáját is.

(3) A kérelemnek tartalmaznia kell a filmalkotás ismertetését és a filmalkotás „art” minősítésére vonatkozó javaslatot. Azon filmalkotások esetében, amelyek nemzetközileg elismert filmfesztiválon díjat nyertek, a kérelmezőnek meg kell jelölnie a filmfesztivált és a kategóriát, amelyben a filmalkotás díjat nyert.

(4) A Hivatal a kérelem beérkezését követően haladéktalanul megkeresi a minisztert a szakhatósági állásfoglalás megadása érdekében. A miniszter szakhatósági eljárásának ügyintézési határideje harminc nap.

(5)133

(5a)134 A filmalkotások „art” minősítésére irányuló eljárásban, ha a szakhatóság az előírt határidőn belül nem ad állásfoglalást, a Hivatal az eset összes körülményét mérlegelve

a) a hozzájárulást megadottnak tekinti, vagy

b) a 26. § (2) bekezdés szerinti szakkérdésben maga dönt, melynek során szakértőt rendelhet ki.

(6) A filmalkotások „art” besorolása esetében a Hivatal az e tárgyában hozott határozat jogerőre emelkedését követően haladéktalanul bejegyzi – hivatalból indított eljárásban – az „art” minősítésűnek besorolt filmalkotást az „art” besorolású filmalkotások nyilvántartásába.

Filmalkotások besorolása a magyar részvételi arányok alapján

26/B. § (1)135 A Hivatal – a filmelőállító vagy a filmgyártó vállalkozás kérelmére – a közvetlen támogatásra való jogosultság megállapítása érdekében azokat a filmalkotásokat, amelyek előállításához közvetlen támogatást igényelnek, a következő kategóriákba sorolja be:

a) magyar filmalkotás,

b) magyar részvételű filmalkotás,

c) egyéb magyar részvételű filmalkotás,

d) egyéb filmalkotás.

(2)136 A közvetlen támogatás nyújtásának feltétele a filmalkotások magyar részvételi arányok szerinti besorolása. Az (1) bekezdés szerinti besorolási eljárást lezáró hatósági határozat jogerőre emelkedését követően a Hivatal haladéktalanul bejegyzi – hivatalból indított eljárásban – a besorolt filmalkotást és a hatósági döntés alapjául szolgáló adatokat, illetve tényeket a támogatásra jogosult filmalkotásokról vezetett hatósági nyilvántartásába. Amennyiben a filmalkotás a nyilvántartásban már szerepel, a Hivatal az (1) bekezdés szerinti besorolási eljárást lezáró jogerős hatósági határozatban megállapított adatokkal tényekkel egészíti ki a nyilvántartás adatait.

(3)137 Az (1) bekezdés szerinti besorolást a Hivatal a filmelőállító vagy a filmgyártó vállalkozás által a Hivatalhoz benyújtott, a (4) és (5) bekezdésben meghatározott okiratok alapján végzi el.

(4)138 Ha a filmalkotás költségvetése az 50 millió forintot nem haladja meg, a besorolási kérelmet a közvetlen támogatás igénylését megelőzően kell benyújtani. A kérelem különös méltánylást érdemlő esetben a támogatási szerződés megkötéséig is benyújtható. A kérelemhez csatolni kell

a) a filmalkotás elkészítésében részt vevő alkotók, művészeti és technikai munkatársak jegyzékét,

b) a filmalkotás költségvetését,

c) a filmalkotás elkészítésének ütemtervét,

d) a filmalkotás előállításának finanszírozási tervét.

(5)139 Ha a filmalkotás költségvetése az 50 millió forintot meghaladja, a besorolási kérelmet legkésőbb a közvetlen támogatás igénylését 40 nappal megelőzően kell benyújtani. A kérelem különös méltánylást érdemlő esetben a támogatási szerződés megkötéséig is benyújtható. A kérelemhez csatolni kell:

a) a filmalkotás alapjául szolgáló mű szerzőinek a filmalkotás előállításához való hozzájárulását tartalmazó felhasználási szerződéseket vagy egyéb okiratokat,

b) a filmalkotás forgatókönyvét,

c) a filmalkotás elkészítésében részt vevő alkotókra, valamint művészeti és technikai munkatársakra, továbbá a gyártási munkák helyszínére vonatkozó jegyzéket az 1. melléklet szerinti táblázat alapján, megjelölve az elkészítésben részt vevő külföldi országok technikai és művészi hozzájárulását,

d) a filmalkotás költségvetését és részletes pénzügyi tervét,

e) a filmalkotás elkészítésének ütemtervét,

f) koprodukciós filmalkotás esetén a filmelőállítók koprodukciós szerződését, ennek hiányában a felek megállapodását a hasznosításból származó bevételek felosztásáról és a terjesztés területi megosztásáról,

g) a filmalkotás előállításának finanszírozási tervét.

(6)140 A magyar részvételi arányok szerinti besorolásról szóló jogerős határozat hiányában vagy a támogathatóság kizárásának figyelembevétele nélkül kötött támogatási szerződés a (7) bekezdés szerinti kivétellel semmis.

(7)141 A jogerős határozat hiányában kötött támogatási szerződés esetében az eljárás különös méltánylást érdemlő esetben a szerződés megkötését követő egy naptári éven belül benyújtott kérelem esetén a támogatási cél megvalósulása érdekében lefolytatható a (4) és (5) bekezdésben foglalt határidőkre tekintet nélkül.

(8)142 A (7) bekezdés szerinti eljárásban a Hivatal nyilatkozattételre hívja fel a támogatót a támogatási cél megvalósulásához fűződő szándék fennállásának meglétéről. A Hivatal a támogató nyilatkozata és az ügy összes körülményének figyelembevételével dönt a kérelemről.

(9)143 A (4), (5) és (7) bekezdés alkalmazásában különös méltánylást érdemlő esetnek minősül, ha az egyedi ügyben megvalósuló jogsértés súlya aránytalanul kisebb az e törvényben meghatározott célok megvalósulásának társadalmi hasznosságánál.

26/C. §144 (1) A magyar részvételi arányok szerinti besorolás alapjául szolgáló adatokban bekövetkező változást azok ismertté válását követő 15 napon belül a filmelőállító vagy a filmgyártó vállalkozás köteles bejelenteni a Hivatalnak. A bejelentés alapján, vagy az adatváltozásnak a Hivatal tudomására jutását követően a Hivatal hivatalból eljárást indít, ha feltételezhető, hogy a változás a határozatban megállapított besorolási kategória megváltozását eredményezi.

(2) Az (1) bekezdésben foglalt bejelentési kötelezettség elmulasztása esetén a Hivatal a filmelőállítót vagy a filmgyártó vállalkozást a 19/H. § (8) bekezdés c) pontja szerinti bírság megfizetésére kötelezheti és a 28. § szerinti nyilvántartásból törölheti.

27. §145

4. CÍM

A Hivatal nyilvántartásai

Mozgóképszakmai szervezetek és természetes személyek nyilvántartása

28. § (1)146 Nyilvántartásba vételét a magyar állampolgár, illetve a külön törvény szerint a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személy, a Magyarország területén vagy valamely EGT-államban székhellyel rendelkező jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság kérheti, ha az e törvény szerinti támogatást kíván igénybe venni. A mozgóképszakmai szervezetek és természetes személyek nyilvántartásba vételi eljárása kizárólag kérelemre indulhat. A nyilvántartásba vétel az e törvény szerinti támogatás nyújtásának feltétele. Nem feltétele a támogatás nyújtásának a nyilvántartásba vétel azon szervezetek és intézmények esetében, amelyek kizárólag oktatási, könyvtári, illetve közgyűjteményi feladataik ellátása érdekében végeznek filmterjesztési tevékenységet, kivéve a kifejezetten mozgóképszakmai tárgyú közgyűjteményeket. Ezen szervezeteknek a támogatás igénylésekor nyilatkozniuk kell arról, hogy a 28. § (7) bekezdése szerinti kizáró feltételek velük szemben nem állnak fenn.

(2)147 Ha a nyilvántartásba vételt mozgóképszakmai szervezet kéri, a nyilvántartásba vételi kérelemnek tartalmaznia kell a támogatást igénylő nevét, székhelyét, cégjegyzékszámát vagy bírósági nyilvántartási számát, adószámát, képviselője nevét és lakóhelyét, valamint tulajdonosát vagy alapítóját.

(3) Ha a nyilvántartásba vételt természetes személy kéri, a nyilvántartásba vételi kérelemnek tartalmaznia kell a támogatást igénylő nevét, lakóhelyét, születési helyét és idejét, adószámát vagy azonosító jelét.

(4)148 A nyilvántartásba vételét kérő természetes személynek vagy mozgóképszakmai szervezetnek közölnie kell, hogy nyilvántartásba vételét filmelőállítóként, filmgyártó vállalkozásként, filmterjesztőként (ezen belül filmforgalmazóként, moziüzemeltetőként vagy egyéb minőségében) vagy egyéb szervezetként kéri.

(5) A Hivatal a törvényben meghatározott adatok közlése esetén, a (9) bekezdésben foglalt megtagadási ok hiányában a kérelmezőt nyilvántartásba veszi. A nyilvántartásba vett adatokban bekövetkezett változást a támogatást igénylő köteles a változást követő 15 napon belül bejelenteni a Hivatalnak.

(6)149 A Hivatal az (5) bekezdés szerinti nyilvántartásba vételt követő 15 napon belül az e bekezdésben meghatározott célból megkeresi az MNF-et, a minisztert, valamint az egyéb támogatót. A megkeresett szervezetek a megkereséstől számított 15 napon belül nyilatkoznak arról, hogy

a) vele szemben a nyilvántartásba vett természetes személynek vagy szervezetnek, a szervezet tulajdonosának vagy alapítójának és a szervezet tulajdonosa vagy alapítója által alapított vagy tulajdonolt más gazdálkodó szervezetnek van-e lejárt, teljesítetlen fizetési vagy elszámolási kötelezettsége, és

b) a nyilvántartásba vett szervezet vezető tisztségviselői, tulajdonosai és alapítói között van-e olyan személy, aki a nyilvántartásbavétel napját megelőző három évben olyan gazdálkodó szervezet vezető tisztségviselője volt, amely a vezető tisztségviselő megbízatásának időtartama alatt felhasznált támogatással a támogatóval szemben nem számolt el vagy elszámolását a támogató nem fogadta el.

(7)150 A (6) bekezdés szerinti nyilatkozatban közölni kell a nyilvántartásba vett szervezet által igénybe vett közvetlen támogatás összegét és a támogatott tevékenységet, illetve filmalkotást. Ha az MNF, a miniszter vagy az egyéb támogató akként nyilatkozik, hogy

a) a nyilvántartásba vett természetes személynek vagy szervezetnek, a szervezet tulajdonosának vagy alapítójának, vagy a szervezet tulajdonosa vagy alapítója által alapított vagy tulajdonolt más gazdálkodó szervezetnek a támogatóval szemben az e törvény hatálya alá tartozó lejárt, teljesítetlen fizetési vagy elszámolási kötelezettsége van, vagy

b) a nyilvántartásba vett szervezet vezető tisztségviselői, tulajdonosai vagy alapítói között olyan személy van, aki a nyilvántartásbavétel napját megelőző három évben olyan gazdálkodó szervezet vezető tisztségviselője volt, amely a vezető tisztségviselő megbízatásának időtartama alatt felhasznált támogatással a támogatóval szemben nem számolt el vagy elszámolását a támogató nem fogadta el,

a Hivatal a nyilvántartásba vett természetes személyt vagy szervezetet törli a nyilvántartásból, és erről az MNF-et, a minisztert és az egyéb támogatót is értesíti.

(8) A Hivatal a (6) bekezdésben foglalt megkeresést mellőzi olyan jogelőd nélkül alapított új szervezet nyilvántartásba vétele esetén, amelynek alapítói (tulajdonosai) és vezető tisztségviselői között kizárólag a nyilvántartásban már szereplő szervezet vagy természetes személy található.

(9)151 Nem vehető nyilvántartásba az az igénylő, aki ellen csőd-, felszámolási vagy végelszámolási eljárás van folyamatban. Nem vehető nyilvántartásba az az igénylő, aki az általa igénybe vett közvetlen támogatás rendeltetésszerű felhasználásáról a támogató által meghatározott határidőben és feltételek szerint nem számolt el, elszámolását a támogató nem fogadta el, vagy a támogatóval szemben lejárt, teljesítetlen fizetési kötelezettséggel rendelkezik, mindaddig, amíg a támogatóval szembeni fizetési kötelezettségét nem teljesíti. Ilyen esetben az újbóli nyilvántartásba vételre akkor kerülhet sor, ha az igénylő a támogatóval szembeni fizetési kötelezettségét teljesítette.

(10)152 A nyilvántartásban egyértelműen szerepeltetni kell, ha a nyilvántartásba vett személy vagy szervezet ellen a Hivatal a közvetett támogatás megszerzésére irányuló eljárásokkal összefüggésben a nyomozó hatóságnál a 19/I. § (1) szerinti bejelentést, illetve feljelentést tesz. Ez esetben a nyilvántartásba vett személy vagy szervezet nyilvántartásba vételéből eredő jogosultságai és kötelezettségei szünetelnek a kezdeményezett eljárást megszüntető jogerős határozat benyújtásáig.

(11)153 A Hivatal a nyilvántartásba vett természetes személyt és szervezetet az e törvényben meghatározott esetekben hivatalból vagy a nyilvántartásba vett kérelmére törli a nyilvántartásból. Hivatalból való törlésnek van helye

b) akkor, ha a nyilvántartásba vétel megtagadásának lett volna helye, azonban a megtagadási ok a nyilvántartásba vételt követően jutott a Hivatal tudomására vagy az nyilvántartásba vételt követően merül fel.

(12)154 A Hivatal a nyilvántartásból való törlésről értesíti az MNF-et, a minisztert és az egyéb támogatót.

(13)155 A jelentős támogatókat a Hivatal negyedévente megkeresi a (6) bekezdés szerinti adatszolgáltatás céljából.

(14)156 Az e törvény szerinti támogatást nyújtó egyéb szervezet és az MTVA az általa nyújtott mozgóképszakmai támogatásokról és az általa támogatottak lejárt, teljesítetlen fizetési kötelezettségeiről a támogatás nyújtásakor és a fizetési kötelezettség keletkezésekor tájékoztatja a Hivatalt.

29. § (1) A mozgóképszakmai szervezetek és természetes személyek nyilvántartásában valamennyi támogatást igénylő esetében szerepelnie kell:

a) a 28. §-ban meghatározott adatoknak,

b)157 az igénybe vett közvetlen támogatás összegének, megjelölve a támogatott tevékenységet, illetve filmalkotást,

c)158 annak a ténynek, hogy az igénylő az általa igénybe vett közvetlen támogatás rendeltetésszerű felhasználásáról a támogató által meghatározott határidőben és feltételek szerint elszámolt-e, ennek hiányában a támogatóval fennálló fizetési kötelezettsége mértékének,

d)159 az e törvényben és a külön jogszabályban meghatározott, e törvény céljainak megvalósításához szükséges adatoknak.

(2)160 Az (1) bekezdésben felsorolt adatokat, valamint az azokban bekövetkező változásokat a támogatott és az e törvény szerinti támogatást nyújtó az adat tudomására jutását, illetve a változást követő 15 napon belül köteles bejelenteni a Hivatalnak.

A támogatásra jogosult filmalkotások nyilvántartása

30. § (1)161 A Hivatal nyilvántartásba vesz minden olyan filmalkotást, amelynek előkészítéséhez vagy gyártásához e törvény szerinti támogatást vesznek igénybe.

(2)162 Az (1) bekezdés szerinti nyilvántartásban szerepelnie kell a filmalkotás címének, a filmalkotás előállítója nevének, a 26/B. § szerinti eljárásban megállapított minősítés eredményének, valamint az e törvényben és a törvény felhatalmazása alapján kiadott jogszabályban meghatározott, a törvényben meghatározott célok teljesüléséhez szükséges egyéb adatoknak. A nyilvántartásba vett adatokban bekövetkezett változást a támogatást igénylő köteles a változást követő 15 napon belül bejelenteni a Hivatalnak.

A terjesztésre kerülő filmalkotások nyilvántartása

31. § (1) A Hivatal, a 20. § (2) bekezdése szerinti filmalkotások kivételével minden terjesztésre kerülő filmalkotást nyilvántartásba vesz.

(2)163 Az (1) bekezdés szerinti nyilvántartásban szerepelnie kell a terjesztésre kerülő filmalkotás címének, a filmalkotás előállítója és terjesztője nevének, a 20. § és a 25. § szerinti besorolási eljárások alapján adott minősítésnek, valamint az e törvényben meghatározott célok teljesüléséhez szükséges, a törvényben vagy a törvény felhatalmazása alapján kiadott jogszabályban megállapított egyéb adatoknak. Ezeket az adatokat a filmterjesztő köteles bejelenteni a Hivatalnak.

A nyilvántartásba vétel közös szabályai

31/A. § (1) A Hivatal nyilvántartásainak adatai közérdekből nyilvános adatoknak minősülnek. A Hivatal a honlapján bárki számára ingyenesen, korlátozás nélkül hozzáférhető és kereshető módon közzéteszi a nyilvántartásait. A Hivatal nyilvántartása kialakítása során előnyben részesíti és támogatja az audiovizuális adatgyűjtés területén létező nemzetközi szabványok meghonosítását és alkalmazását (nemzetközi audiovizuális azonosító szám, ISAN).

(2)164 A Hivatal által vezetett mozgóképszakmai-nyilvántartások tartalmazzák az e törvényben és a külön jogszabályokban, valamint a Hivatal jogerős határozatában foglaltakat, különösen a filmalkotásokhoz, valamint az e törvény szerinti jogokat és jelentős tényeket. A természetes személyek Hivatali nyilvántartásaiban szereplő adatai közérdekből nyilvánosnak minősülnek. A Hivatal az e törvényben foglalt személyes adatokat a nyilvántartásból való törlésig kezeli.

(3) A mozgóképszakmai-nyilvántartások, ha e törvény kivételt nem tesz, a bejegyzett jogok és a feljegyzett tények fennállását közhitelesen tanúsítják.

(4) A Hivatal e törvény alapján vezetett nyilvántartásainak részletes szabályait, a nyilvántartásba vételi eljárások részletes szabályait, valamint a nyilvántartásokból történő adatszolgáltatás módját az Elnök rendelete szabályozza.

5. CÍM

Támogatási eljárás

A támogatásra jogosultság megállapítása165

31/B. §166 (1) A Hivatal a 12/A. § (1) bekezdése szerint, a 19. § (1) bekezdés e) pontja alapján

a) az e törvény szerinti filmgyártási célú támogatás igénybevételére vonatkozó jogosultságot (a továbbiakban: támogatásra jogosultság) a filmelőállító vagy a filmgyártó vállalkozás kérelmére,

b) az e törvény szerinti filmterjesztési célú támogatásra jogosultságot a filmterjesztő kérelmére

állapítja meg.

(2) Az (1) bekezdés szerinti kérelemhez mellékelni kell

a) a filmalkotás teljes magyar nyelvű forgatókönyvét vagy a filmalkotás egy megtekintésre alkalmas példányát,

b) a filmelőállító vagy a filmgyártó vállalkozás vagy filmterjesztő nyilatkozatát a 2. mellékletben meghatározott kulturális követelmények teljesítéséről az ott foglalt táblázat alapján, és

c) az igazgatási szolgáltatási díj megfizetésének igazolását.

(3) Az (1) bekezdés szerinti kérelem a terjesztésre kerülő filmalkotások nyilvántartásba vételére irányuló, továbbá a 26/A. §-ban és a 26/B. §-ban meghatározott eljárásban előterjesztett kérelemmel együtt is benyújtható. Ebben az esetben a Hivatal a kérelmeket egy eljárás keretében bírálja el.

(4) Az e törvény szerinti filmterjesztési célú támogatásra jogosultság megállapítására nem kell kérelmet benyújtani, ha a filmalkotás korábban már teljesítette az e törvény szerinti filmgyártási célú támogatásra jogosultság feltételeit. Ebben az esetben az előterjesztett kérelmet a Hivatal érdemi vizsgálat nélkül elutasítja.

(5) A Hivatal a támogatásra jogosultság megállapításakor

a) megvizsgálja a filmalkotás tervezett költségvetését, és ennek alapján – az e törvény szerinti feltételek együttes teljesülése esetén – megállapítja és igazolja a támogatás alapjául szolgáló közvetlen filmgyártási költségek és a közvetlen magyar filmgyártási költségek összegét,

b) megvizsgálja az e törvény szerinti támogatással érintett szolgáltatás értékét, ha az a piacon szokásos árnál magasabb áron kerül megállapításra,

c) ellenőrzi a 13. §-ban meghatározott támogatási arányok betartását, és

d) ellenőrzi a filmalkotás 2. mellékletben meghatározott kulturális követelményeknek való megfelelését.

(6) Nem ismerhető el közvetlen filmgyártási költségként az a költség, amely keletkezésének körülményeit tekintve akkor merült fel, amikor a Hivatal az ügyfél mulasztásából eredően még nem gyakorolhatta ellenőrzési jogosultságát, különös tekintettel a bejelentési kötelezettség elmulasztására vagy nem megfelelő teljesítésére.

(7) A (6) bekezdésben meghatározott – különösen a rögzített gyártási időre és költségvetésre vonatkozó – követelmények megtartása tekintetében a Hivatal indokolt kérelemre, különös méltánylást érdemlő esetben eltérést engedhet. E bekezdés alkalmazásában különös méltánylást érdemlő esetnek minősül, ha az egyedi ügyben megvalósuló jogsértés súlya aránytalanul kisebb az e törvényben meghatározott célok megvalósulásának társadalmi hasznosságánál.

(8) A Hivatal az (5) bekezdés b) pontja szerinti esetben szakértőt is kirendelhet. A szakértő kirendelésének költségeit a támogatott előlegezi meg. A Hivatal a szakértői vélemény alapján dönt a költség viseléséről.

(9) A 2. mellékletben meghatározott kulturális követelményrendszer m) és n) pontjai kapcsán

a) 1 pont adható, ha

aa) a magyarországi forgatás legalább 1 nap, de – napokban számolt mértéke – nem éri el a filmalkotás teljes forgatásának 25%-át; vagy

ab) a filmgyártás-előkészítés vagy az utómunka költségei részben Magyarországon merülnek fel, de nem érik el a teljes filmgyártás-előkészítési vagy utómunkaköltségek 25%-át;

b) 2 pont adható, ha

ba) a magyarországi forgatás – napokban számolt mértéke – eléri a filmalkotás teljes forgatásának 25%-át, de nem éri el a filmalkotás teljes forgatásának 50%-át; vagy

bb) a filmgyártás-előkészítés vagy az utómunka Magyarországon felmerült költségei elérik a teljes filmgyártás-előkészítési vagy utómunkaköltségek 25%-át, de nem érik el a teljes filmgyártás-előkészítési vagy utómunkaköltségek 50%-át;

c) 3 pont adható, ha az a) és b) pontokban említett értékek elérik vagy meghaladják az 50%-os értékeket.

(10) A Hivatal a támogatásra jogosultsággal összefüggő döntését a filmelőállítón, illetve a filmgyártó vállalkozáson kívül szükséges esetben közli a támogatóval, – ha a filmalkotást az MTVA támogatja – az MTVA-val és szükséges esetben az állami adóhatósággal is.

(11) A Hivatal a támogatásra jogosultság megállapítása esetén az e tárgyban lefolytatott hatósági eljárásban hozott határozat jogerőre emelkedését követően, hivatalból indított eljárásban haladéktalanul bejegyzi a filmalkotást és a hatósági döntés alapjául szolgáló adatokat és tényeket a támogatásra jogosult filmalkotásokról vezetett hatósági nyilvántartásába. Ha a filmalkotás a nyilvántartásban már szerepel, a Hivatal a hatósági eljárásban hozott határozatban megállapított adatokkal egészíti ki a nyilvántartás adatait. A támogatásra jogosultság megállapítása és igazolása az e törvény szerinti támogatás nyújtásának feltétele.

A támogatási igazolás

31/C. §167 (1) A Hivatal a 19. § (1) bekezdés f) pontja alapján a filmelőállítónak, illetve a filmgyártó vállalkozásnak a kérelmére költségellenőrzési eljárásban ellenőrzi a filmelőállító, illetve a filmgyártó vállalkozás által a filmalkotás tekintetében közvetlen filmgyártási költségként elszámolni kívánt költségeket, és határozatban állapítja meg a közvetlen filmgyártási költséget és a Tao. tv. 22. § (3) bekezdése szerinti adókedvezményre jogosító közvetett támogatás összegét.

(2) Az (1) bekezdés szerinti kérelemhez csatolni kell

a) az adott filmalkotás előállítója, illetve gyártója könyvelési dokumentációjának a vizsgált filmalkotásra vonatkozó könyvelési tételeit tartalmazó, munkaszámos főkönyvi kivonatát, főkönyvi kartonjait,

b) a támogatásra jogosultság megállapítása során elfogadott költségvetés alapján és rovatkódjainak bontásában készített, a kérelemben feltüntetett és az azt megelőző időszak tényleges költségeit tartalmazó költségkimutatást, és

c) a filmelőállító visszavonhatatlan jognyilatkozatát, hogy a (4) bekezdés szerinti kötelezettségnek eleget tesz.

(3) A Hivatal

a) a filmelőállító, illetve a filmgyártó vállalkozás önálló vagy együttes,

b) – a 31/D. § (7) bekezdésében foglalt esetben – az MNF, vagy

c) – ha az (1) bekezdés szerinti határozat jogerőre emelkedett és a filmelőállító, illetve a filmgyártó vállalkozás vagy az MNF azt nem kérte – a közvetett támogatás forrását biztosító szervezet

kérelmére a közvetett támogatás igénybevételére jogosító támogatási igazolást ad ki.

(4) A támogatási igazolás kiállításának feltétele, hogy a filmalkotás előállítója, illetve gyártója nyilatkozatban vállalja az állam támogatóként történő feltüntetését a filmalkotás végefőcímében. A feltüntetés módját a társadalompolitika összehangolásáért felelős miniszter határozza meg.

(5) A támogatási igazolás kiadása iránti

a) kérelemben – ha a közvetett támogatás forrását biztosító szervezet a filmelőállítóval, illetve filmgyártó vállalkozással köt szerződést a filmalkotás támogatásáról és a kérelmező a közvetett támogatás forrását biztosító szervezet vagy az MNF – a támogatási igazolás kiadása iránti kérelem benyújtásával egyidejűleg, egyéb esetben legkésőbb a kérelem benyújtását követő 30 napon belül meg kell jelölni a közvetett támogatás forrását biztosító szervezet nevét, székhelyét, adószámát és csatolni kell a filmalkotás támogatására vonatkozó szerződést,

b) kérelemhez – ha azt a Hivatal az MNF kérelmére adja ki – csatolni kell az MNF és a közvetett támogatás forrását biztosító szervezet között létrejött megállapodást, továbbá a közvetett támogatás forrásának a kincstárnál e célra vezetett letéti számlára (a továbbiakban: letéti számla) történt megfizetést igazoló, a kincstár által kiállított okiratot.

(6) A támogatási igazolás tartalmazza

a) a közvetett támogatás forrását biztosító szervezet megnevezését, székhelyét és adószámát,

b) a filmalkotás címét és nyilvántartási számát,

c) a kérelemben feltüntetett időszakot és a közvetlen filmgyártás költségeinek erre az időszakra eső összegét

d) a Tao. tv. 22. § (3) bekezdése szerinti adókedvezményre jogosító közvetett támogatás összegét.

(7) Az MNF kérelmére kiadott támogatási igazolás kizárólag a (6) bekezdés a) és d) pontjában meghatározott adatokat tartalmazza.

(8) Megrendelésre készülő filmalkotás esetén a filmgyártó vállalkozás kérelme alapján – ide nem értve a (7) bekezdés szerinti kérelem alapján kiadott támogatási igazolásokat – a támogatási igazoláson a filmelőállító is feltüntethető.

(9) A Hivatal a kiadott támogatási igazolásokkal összefüggésben birtokába került okiratokat az igazolás kiadásának évét követő tíz évig őrzi meg.

31/D. § (1)168 A Hivatal a támogatási igazolást – a (2) bekezdésben és a 31/C. § (3) bekezdés b) pontjában meghatározott kivétellel – a filmalkotás gyártásának lezárását követően, a filmalkotás közvetlen filmgyártási költségeinek egészére vonatkozóan adja ki. A filmalkotásra vonatkozó támogatási igazolás kiállításának feltétele, hogy a Hivatal jogerős hatósági határozatában megállapítsa a filmalkotás után járó közvetett támogatás igénybevételére vonatkozó jogosultságot.

(2) A filmelőállító vagy filmgyártó vállalkozás jogosult a támogatási igazolás kiadására vonatkozó kérelmét naptári hónapok szerinti vagy naptári negyedévi ütemezésben előterjeszteni, ha a filmalkotás gyártása nem fejeződik be kilenc hónapon belül vagy a filmalkotás közvetlen filmgyártási költségei a 150 millió forintot meghaladják.

(3)169 A (2) bekezdésben foglaltak alkalmazása esetén az egy-egy igazolásban szereplő összeg – ugyanazon filmhez a közvetett támogatás forrását biztosító több szervezet részére történő igazolás kiadása esetén az együttes összeg – legfeljebb az igazolás kiadásáig felmerült közvetlen filmgyártási költség 20%-áig terjedhet.

(4)170 A 12. § (10) bekezdése szerinti arány teljesülése céljából a Hivatal a (2) bekezdés szerinti esetekben, a filmelőállító, illetve a filmgyártó vállalkozás kérelmére az utolsó pénzügyileg elszámolt időszak után záró elszámolást készít, amelyben figyelembe veszi az elszámolt költségek egészére tekintettel a 12. § (10) bekezdésében foglalt arányok érvényesíthetőségét, valamint a jogdíj, a produceri díj és a gyártáshoz kapcsolódó elszámolható reklámköltségek tekintetében alkalmazandó elszámolási limitek korrekcióját, valamint a 31/E. § (2) bekezdése alapján a kérelemben feltüntetett időszakban figyelembe nem vett, pénzügyileg teljesített költséget.

(5) A Hivatal a támogatási igazolás kiadásakor ellenőrzi a 13. §-ban meghatározott támogatási arányok betartását, és azok túllépése esetén a jogellenesen kifizetett támogatási többletet a támogatási igazolásban meghatározott összegből levonja.

(6)171 A Hivatal indokolt kérelemre, különös méltánylást érdemlő esetben a 31/D. § (2) bekezdése szerint kiadott támogatási igazolásokat az addig összesen elszámolt és igazolt filmgyártási költségek egészére tekintettel állítja ki a 12. § (10) bekezdésében foglalt arány, valamint a jogdíj, a produceri díj és a gyártáshoz kapcsolódó elszámolható reklámköltségek tekintetében alkalmazandó elszámolási limitek korrekciója, továbbá a 31/E. § (2) bekezdése alapján a kérelemben feltüntetett időszakban figyelembe nem vett, pénzügyileg teljesített költség érvényesíthetősége érdekében. E bekezdés alkalmazásában különös méltánylást érdemlő esetnek minősül, ha az egyedi ügyben megvalósuló jogsértés súlya aránytalanul kisebb az e törvényben meghatározott célok megvalósulásának társadalmi hasznosságánál.

(7)172 A közvetett támogatás forrását biztosító szervezet az MNF-fel kötött megállapodás alapján a közvetett támogatás forrását a letéti számlára utalja. A letéti számlára a tárgyévben befizetett összeg

a) a 2012. évben a 3000,0 millió forintot,

b) a 2013. évben a 7000,0 millió forintot

nem haladhatja meg.

(8)173 A letéti számlát a társadalompolitika összehangolásáért felelős miniszter nyitja meg. A letéti számlán lévő pénzeszközökkel pénzügyi művelet az e törvényben meghatározott esetekben és módon az MNF rendelkezése alapján végezhető.

(9)174 A közvetett támogatás kifizetését a filmelőállító, illetve a filmgyártó vállalkozás akkor kérheti az MNF-től, ha a Hivatal által a filmalkotás adott gyártási időszaka tekintetében meghozott, a 31/C. § (1) bekezdése szerinti határozata jogerőre emelkedett és támogatási szerződést még nem kötött. A 31/C. § (1) bekezdése szerinti határozat jogerőre emelkedésének időpontjáról a Hivatal nyilvántartást vezet. A letéti számláról történő kifizetés kizárólag a 31/C. § (1) bekezdés szerinti határozat jogerőre emelkedésének sorrendjében történhet.

(10)175 Az MNF a közvetett támogatás kifizetését – a letéti számláján rendelkezésre álló keretösszeg erejéig – a (9) bekezdés szerinti sorrendben a (9) bekezdés szerint jogosult filmelőállító vagy filmgyártó vállalkozás részére a támogatás kifizetésére irányuló kérelmének benyújtását követő 5 banki napon belül kezdeményezi a kincstárnál.

(11)176 Az MNF a letéti számlán kezelt pénzösszeg terhére az e törvény szerint közvetlen támogatásban vagy az MTVA által nyújtott támogatásban is részesülő filmalkotások közvetett támogatására, legfeljebb a Hivatalnak 31/B. § (1) bekezdése szerinti kérelemre indult hatósági eljárásban hozott határozatában megállapított, a filmelőállító vagy a filmgyártó vállalkozás által az adott filmalkotás tekintetében igénybe vehető közvetett támogatásra való jogosultsága összege mértékéig tartalékot képezhet.

(12)177 Ha a letéti számlán rendelkezésre álló keretösszeg – a (11) bekezdésben említett tartalékot nem számítva – teljes mértékben felhasználásra kerül, a (10) bekezdésben foglalt elintézési határidő megszakad és az MNF a támogatások kifizetését a letéti számlára pótlólagosan befizetett támogatások beérkezését követően folytatja.

31/E. § (1)178 A közvetlen filmgyártási költségek között az a filmgyártási és filmgyártás-előkészítési költség ismerhető el, amely e törvényben meghatározott, a mozgóképszakmai szervezetek és személyek nyilvántartásába való bejegyzés iránti kérelem benyújtását követően – a magyarországi gyártással összefüggésben belföldön vagy külföldön – keletkezett, és megfelel a (2)–(9) bekezdésben meghatározott feltételeknek.

(2)179 A Hivatal a gyártási ütemezés adott szakaszára eső összegként csak azon költségeket veszi figyelembe, amelyek a kérelemben feltüntetett időszak kezdő és záró napja között kerültek a produkció munkaszámos főkönyvi kivonatában könyvelésre.

(3) Csak az a költség ismerhető el közvetlen filmgyártási költségként, amelynek teljesítését igazoló okirat a végleges gyártási tervnek megfelelő gyártási időszakban, illetve a gyártási tervben szereplő befejezési időpontot követő három hónapon belül keletkezik.

(4) A közvetlen filmgyártási költségek között a filmalkotás alapjául szolgáló mű megfilmesítéshez kapcsolódó szerzői és szomszédos jogi jogdíj azon összege számolható el, amely nem haladhatja meg az adott filmalkotás munkaszámos főkönyvi kivonat 5. és 8. számlaosztálya összegének 4%-át.

(5) A produceri díjak elszámolt összege nem haladhatja meg az adott filmalkotás munkaszámos főkönyvi kivonat 5. és 8. számlaosztálya összegének 4%-át.

(6)180 A reklám- és propagandaköltségek közül kizárólag a gyártáshoz kapcsolódó azon reklámköltségek számolhatók el, amelyek nem haladják meg az adott filmalkotás munkaszámos főkönyvi kivonat 5. és 8. számlaosztálya összegének 2%-át, de legfeljebb az 5 millió forintot. Gyártáshoz kapcsolódó reklámköltség a werkfilm és a standfotó előállítási költsége, valamint a gyártáshoz közvetlenül kapcsolódó egyéb, a mozgóképszakmai hatóság által ilyennek elismert költség. Nem tekintendő gyártáshoz kapcsolódó reklámköltségnek a film reklámozását szolgáló bármilyen reklámfelület-vásárlás, azon belül az írott sajtóban, köztéri helyeken vagy járműveken elhelyezett, továbbá rádióban vagy televízióban megjelentetett hirdetés.

(7) A filmgyártáshoz kapcsolódó utazási költségek akkor számolhatók el közvetlen filmgyártási költségként, ha legalább az utazás kiinduló állomása vagy célállomása Magyarországon van.

(8) Valamely rendezvényről készített filmalkotás esetén csak a filmgyártáshoz közvetlenül kapcsolódó olyan költségek számolhatók el, amelyek nem a rendezvény létrehozásához kapcsolódnak. Ha a rendezvény létrehozásához és a filmgyártáshoz kapcsolódó költségek nem különíthetőek el egyértelműen, akkor azok nem számolhatók el közvetlen filmgyártási költségként.

(9) Nem számolható el közvetlen filmgyártási költségként az a költség, amelyre vonatkozóan a pénzügyi teljesítést váltó kibocsátásával, vagy termékek és szolgáltatások beszámításával valósítják meg.

31/F. § (1) A közvetlen magyar filmgyártási költségek között az a közvetlen filmgyártási költségnek minősülő filmgyártási és filmgyártás-előkészítési költség vagy ráfordítás ismerhető el,

a)181 amelyet az Szt. 160. § (3) bekezdés a)–b) pontjában megnevezett számlákon számolnak el, és

b) amely a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény, az egyszerűsített vállalkozói adóról szóló 2002. évi XLIII. törvény, a Tao. tv. vagy az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulásról szóló 2005. évi CXX. törvény szerinti adókötelezettség alá eső, illetve a költségvetési szervnél bevételt eredményező kötelezettség teljesítésével keletkezett, vagy

ba) amely a filmgyártással kapcsolatban teljesített személyi jellegű kifizetések után fizetendő járulékkötelezettség teljesítésével összefüggésben keletkezett, vagy

bb) amely az adózás előtti eredmény terhére elszámolt adókötelezettségek teljesítésével keletkezett, ideértve a számlában feltüntetett, a számla kibocsátója által fizetendő adókötelezettséget is (különösen az előzetesen felszámított, nem levonható általános forgalmi adó, vagy egyéb, számlában feltüntetett fogyasztást terhelő és nem visszaigényelhető adó), és

c) megfelel a 31/E. § (2)–(9) bekezdésében foglalt feltételeknek.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározottakon túl közvetlen magyar filmgyártási költségként számolható el a filmgyártásban közvetlenül közreműködő külföldi előadóművészek és stábtagok javadalmazásának költsége is, akkor is, ha az nem a filmelőállító vagy a filmgyártó vállalkozás könyveiben merül fel, feltéve, hogy az így keletkezett jövedelmet a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény alapján Magyarországon adókötelezettség terheli és az adót a kifizető a kifizetéskor a jogszabályoknak megfelelően levonta és az adóhatóság felé befizette. Az adó megfizetését a filmelőállító vagy filmgyártó vállalkozás köteles hitelt érdemlően igazolni.

(3) Tárgyi eszköz beszerzése esetén csak a filmgyártáshoz közvetlenül beszerzett eszköznek az Szt. 52. §-a szerinti értékcsökkenése számolható el, legfeljebb a filmgyártás megkezdésétől a gyártás befejezéséig tartó időszakra. Ha az eszközt egyszerre több filmgyártáshoz is használják, úgy az elszámolható költségeket a gyártások között a filmgyártó vállalkozás számviteli politikájában rögzített megosztás szerint arányosan fel kell osztani.

(4) Az Szt. 3. § (4) bekezdés 1. pontjában meghatározott közvetített szolgáltatást tartalmazó költségekből a szállító által külföldről igénybe vett szolgáltatás értéke nem számolható el közvetlen magyar filmgyártási költségként. A külföldről igénybe vett közvetített szolgáltatás értékéről a filmgyártó vállalkozásnak nyilatkozni kell.

(5)182 A belföldi szállító által kiállított számla és egyéb belföldi költség magyar filmgyártási költségnek minősül, és csak e § szerint számolható el.

(6) A Hivatal indokolt esetben a hatósági ellenőrzést kiterjesztheti a közbenső szerződő felekre, illetve alvállalkozókra, valamint érintett jogviszonyaikra annak érdekében, hogy a hatósági ellenőrzés hatálya alá a szolgáltatás tényleges teljesítője is bevonható legyen.

31/G. § (1) Az MNF által nyújtott támogatások esetén az MNF ellenőrzi a támogatások felhasználását, és a filmalkotás pénzügyi elszámolását, amelyről az MNF az Elnök rendelete szerinti jegyzőkönyvet állít ki. A jegyzőkönyvet az MNF haladéktalanul megküldi a Hivatal részére. A Hivatalt a 31/C. § (1) bekezdésében foglalt támogatási igazolás tárgyában hozott hatósági döntésének MNF által vizsgált részében az MNF által benyújtott jegyzőkönyv tartalma köti, hatósági döntésében a jegyzőkönyvben foglaltaktól – a (2) bekezdésben foglaltak kivételével – nem térhet el.

(2) Amennyiben a jegyzőkönyv tartalma nem felel meg a jogszabályokban foglalt feltételeknek, a Hivatal határidő tűzésével a jegyzőkönyv jogszabályoknak való megfelelőségét biztosító módosítására hívja fel az MNF-et. Ha a jegyzőkönyv a felhívás ellenére sem felel meg a jogszabályi rendelkezéseknek, a Hivatal a jegyzőkönyvet és annak tartalmát hatósági eljárásában és hatósági döntésében figyelmen kívül hagyja.

(3) A Hivatal a film gyártásának megkezdésétől a film bemutatásának napjáig helyszíni ellenőrzést folytathat le figyelemmel a (1) bekezdésben foglaltakra.

(4)183 A (1)–(3) bekezdésben foglaltakat kell alkalmazni, ha a közvetlen támogatást nyújtó – e rendelkezés alkalmazásában ideértve az MTVA-t is – az Elnök rendelete szerinti jegyzőkönyvet állít ki.

31/H. § A támogatási jogosultság kiadása esetén a Hivatal az e tárgyban folytatott hatósági eljárást lezáró határozat jogerőre emelkedését követően, hivatalból indított eljárásban haladéktalanul bejegyzi a filmalkotást és a hatósági döntés alapjául szolgáló adatokat, illetve tényeket a támogatásra jogosult filmalkotásokról vezetett nyilvántartásába. Amennyiben a filmalkotás a nyilvántartásban már szerepel, a Hivatal a támogatási igazolás kiállítására irányuló eljárást lezáró jogerős hatósági határozatban megállapított adatokkal egészíti ki a nyilvántartás adatait.

6. CÍM

A Hivatal egyéb feladatai

32. § (1)184 A Hivatal ellátja az Országos Statisztikai Adatgyűjtési Program mozgóképszakmai információs rendszerének működtetéséhez szükséges feladatokat.

(2) A Hivatal az e törvény szerinti nyilvántartását az Elnök által rendeletben meghatározott módon elektronikus úton kezelhető adatbázisba rendezi.

(3)185 A Hivatal e törvény alapján igazolja a nyilvántartásában szereplő adatok alapján a természetes személyek és szervezetek, valamint filmalkotások támogathatóságát, annak mértékét, így különösen a közvetlen támogatásokkal való elszámolás tényét.

(4)186 A Hivatal, hivatalból indított eljárásban statisztikai célból hatósági nyilvántartásba vesz minden olyan filmalkotást, amelynek előkészítéséhez vagy gyártásához e törvény szerinti támogatást nem vesznek igénybe. Az ilyen filmalkotások nyilvántartásba vételére vonatkozó részletes szabályokat az Elnök rendelete állapítja meg.

(5)187 A Hivatal az általa kezelt mozgóképszakmai statisztikai adatbázisból kérelemre adatot szolgáltat.

33. § (1) A Hivatal segíti a filmelőállítókat, filmterjesztőket és mozgóképszakmai szervezeteket a nemzetközi kapcsolatok létrehozásában. Támogatja a mozgóképipar fejlődését elősegítő, a törvényben foglalt rendelkezések nemzetközi piaci szereplőkkel való megismertetését, valamint részt vesz az európai és nemzetközi mozgóképszakmai szervezetek munkájában.

(2) A Hivatal ellátja a két- és többoldalú nemzetközi koprodukciós szerződésekben megállapított feladatokat, így különösen kiállítja a nemzetközi egyezmény által előírt koprodukciós igazolást, az egyezményben meghatározott eljárás szerint.

(3) A Hivatal szakmai javaslatokat tehet a miniszternek a mozgóképszakma hazai és nemzetközi stratégiai kérdéseivel, és az Európai Unió audiovizuális programjaiban való magyar részvétellel kapcsolatos kormányzati politika kialakításához, javaslatot tehet nemzetközi koprodukciós egyezmények megkötésére, illetve azok tartalmára.

33/A. §188 A Hivatal ellátja Magyarország képviseletét az Európai Audiovizuális Obszervatóriumban.

IV. Fejezet189
V. Fejezet

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

1. CÍM191

Hatályba léptető és átmeneti rendelkezések

36. § (1) Ez a törvény 2004. április 1-jén lép hatályba. A 2. § 15. e) pont az Európai Unióhoz történő csatlakozásról szóló nemzetközi szerződés kihirdetésének napján lép hatályba.

(2)192 A Hivatal e törvény szerinti eljárásainak díjai megfizetésének módját és feltételeit, valamint a díjak mértékét és a díjképzés szabályait az Elnök rendeletben állapítja meg.

(3) A törvény hatálybalépésének időpontjában már terjesztés alatt álló filmalkotásokat a korhatárok, illetve az ,,art''-minősítés tekintetében nem kell ismételten, e törvény rendelkezései szerint besorolni, azokra továbbra is a korábbi korhatár-megjelölések, illetve a Magyar Mozgókép Közalapítvány által elismert ,,art''-minősítések alkalmazhatók.

(4)193 2012. január 1-jével a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (a továbbiakban: KÖH) költségvetésén belül a mozgóképszakmai hatóság működését biztosító költségvetési előirányzatai (pénzügyi kerete), valamint a Nemzeti Filmiroda KÖH által 2007. január 1-jével átvett vagyona, tételes elszámolás keretében átadásra kerül az NMHH részére.

(5)194 A mozgóképszakmai hatósági feladatok körében 2012. január 1-jétől az NMHH a KÖH jogutódja. 2012. január 1-jét megelőzően a mozgóképszakmai feladatok ellátása során keletkezett minden iratot, elektronikusan tárolt adatot át kell adni az NMHH részére, amely azokat tárolja és kezeli.

(7)195 2012. január 1-je előtt a kiskorúak védelme érdekében

a) a II. kategóriába sorolt filmalkotást 2012. január 1-jétől III. kategóriába soroltnak,

b) a III. kategóriába sorolt filmalkotást a 2012. január 1-jétől IV. kategóriába soroltnak,

c) a IV. kategóriába sorolt filmalkotást 2012. január 1-jétől V. kategóriába soroltnak,

d) az V. kategóriába sorolt filmalkotást 2012. január 1-jétől VI. kategóriába soroltnak

kell tekinteni e törvény erejénél fogva.

(8)196 2012. január 1-jétől az ezt megelőzően besorolt filmalkotásokra a (7) bekezdés szerinti új besorolásuknak megfelelő szabályokat kell alkalmazni.

(9)197 A 2012. január 1-jén folyamatban lévő ügyekben a (7) bekezdés szerinti új kategóriákat kell alkalmazni.

36/A. §198 (1) E törvény a mozgóképről szóló 2004. évi II. törvény módosításáról szóló 2012. évi CXCIX. törvénnyel megállapított 14. § (5) bekezdését, 19/A. § (10) bekezdését és 26/B. § (4)–(9) bekezdését a mozgóképről szóló 2004. évi II. törvény módosításáról szóló 2012. évi CXCIX. törvény hatálybalépésekor folyamatban lévő eljárásban is alkalmazni kell.

(2) A mozgóképről szóló 2004. évi II. törvény módosításáról szóló 2012. évi CXCIX. törvénnyel megállapított 32. § (1) bekezdésében meghatározott feladatokat a Hivatal a 2013. évre vonatkozó adatgyűjtési feladatoktól kezdődően látja el.

(3) A kizárólag műhelyként nyilvántartott mozgóképszakmai szervezet 2012. december 31-éig kérheti a Hivataltól a 28. § (4) bekezdés szerinti minőségben történő nyilvántartásba vételét. Ha a nyilvántartott mozgóképszakmai szervezet e határidőig nem nyújt be kérelmet, vagy a kérelmét a Hivatal elutasítja, a Hivatal a kizárólag műhelyként nyilvántartott szervezetet törli a nyilvántartásából. Ha a mozgóképszakmai szervezet a műhelyen kívül más minőségében is szerepel a nyilvántartásban, a Hivatal kizárólag a műhely minőségét törli a nyilvántartásból.

36/B. §199 (1) A Nemzeti Digitális Adattár, a Filmhíradók Online és a Gramofon Online alkalmazásokhoz kapcsolódó vagyoni értékű jogok és kötelezettségek jogosultja és kötelezettje 2013. január 1-jétől az állam.

(2) A mozgóképről szóló 2004. évi II. törvény módosításáról szóló 2012. évi CXCIX. törvény hatálybalépésekor a Nemzeti Digitális Adattár működtetését szolgáló, a Neumann János Digitális Könyvtár és Multimédia Központ Nonprofit Kft. (a továbbiakban: Társaság) tulajdonában lévő ingó vagyon 2013. január 1-jén teljes egészében és térítésmentesen az állam tulajdonába kerül.

(3) Az (1) bekezdésben meghatározott alkalmazások működtetésével összefüggő, a mozgóképről szóló 2004. évi II. törvény módosításáról szóló 2012. évi CXCIX. törvény hatálybalépésekor fennálló szerződéses jogviszonyokból eredő jogok és kötelezettségek a maguk egészében és változatlan feltételekkel szállnak át az államra, az alanyváltozás nem érinti a szerződő felek eredeti jogait és kötelezettségeit. A szerződéses jogviszonyokban megvalósuló alanyváltozás tekintetében a közbeszerzésekről szóló törvény szerződésmódosításra vonatkozó szabályai nem alkalmazandók.

(4) Az (1) bekezdésben meghatározott alkalmazások fenntartásával és működtetésével közvetlenül összefüggő jogviszonyokban a Társaság jogutódja a MaNDA.

(5) Az (1) és (2) bekezdés szerinti vagyon tekintetében a vagyonkezelői jogot a MaNDA gyakorolja.

(6) A vagyonnak az Szt. szerinti bekerülési értéke megegyezik a vagyonnak az átadás időpontjában a Társaság által vezetett könyv szerinti értékével.

(7) Az e § szerinti vagyonátadás adó- és illetékmentes.

2. CÍM200

Felhatalmazó rendelkezések

37. §201 (1) Felhatalmazást kap a Kormány, hogy rendeletben állapítsa meg a nemzeti filmvagyonba tartozó filmalkotások többcsatornás és hatékony terjesztésének szabályait, valamint a terjesztésből befolyt bevétel felosztásának módját.202

(2)203 Felhatalmazást kap a miniszter, hogy

a) a nem filmgyártásra vonatkozó mozgóképszakmai tevékenységek e törvény szerinti támogatásának szabályait,

b) a 25. § (2) bekezdése szerinti „art” mozivá minősítéshez szükséges feltételeket és a moziknak a fogyatékkal élő emberek számára való hozzáférhetőségének feltételeit,

c) az „art” besorolású mozik üzemeltetésének, valamint az „art” besorolású filmalkotások terjesztésének támogatására vonatkozó részletes szabályokat

rendeletben állapítsa meg.

(3)204 Felhatalmazást kap a társadalompolitika összehangolásáért felelős miniszter, hogy rendeletben állapítsa meg a filmalkotás végefőcímében az állam támogatóként való feltüntetésének módját.

38. §205 Felhatalmazást kap az Elnök, hogy rendeletben állapítsa meg

a)206 a Hivatal által e törvény alapján vezetett nyilvántartásba bejegyezhető adatok körét, az adatszolgáltatásra kötelezettek körét, a Hivatal részére teljesítendő adatszolgáltatás és a nyilvántartásból történő adatszolgáltatás módját,207

b) a Hivatal által megállapított kategória szerinti jelzés filmalkotáson, mozielőzetesen, azok nyilvános vetítésén, a forgalomba hozott adathordozó csomagolásán, illetve borítóján, továbbá a filmalkotással kapcsolatos közleményben és hirdetésben való feltüntetésének módját,208

c) a filmalkotások korhatár szerinti megjelölésének feltételeit,209

d)210 a közvetett támogatási eljárásban az MNF és más támogató által nyújtott támogatás esetén a támogatások felhasználásának és a filmalkotás pénzügyi elszámolásának ellenőrzése tekintetében az MNF és más támogató által kiállított jegyzőkönyv tartalmának részletes szabályait,

e) a nemzetközi egyezményekben meghatározott koprodukciós igazolások, valamint a magyar mozgóképszakma nemzetközi együttműködéséhez szükséges egyéb igazolások kiadásának rendjét,211

f)212 a Hivatal által megállapított, e törvény szerinti támogatás igénybevételének alapjául szolgáló filmgyártási költségeket,213

g)214 azon eljárások vagy a nem hatósági mozgóképszakmai statisztikai feladatok körét, amelyben kötelező vagy kizárólagos az elektronikus kapcsolattartás,

h) az e törvény szerint nyilvántartások elektronikus úton kezelhető adatbázisba rendezésének módját és feltételeit,215

i)216 a Hatóság e törvény szerinti eljárásaihoz kapcsolódó igazgatási szolgáltatási díj megfizetésének és kezelésének módját és feltételeit, a díjak mértékét és a díjképzés szabályait, valamint a díj nyilvántartásának és visszatérítésének rendjét,

j)217 a mozgóképszakmai statisztikai adatszolgáltatási kötelezettséget, a szolgáltatandó adatok körét, az adatszolgáltatásra kötelezettek körét, az adatszolgáltatás módját és idejét, valamint a mozgóképszakmai statisztikai adatbázisból történő adatszolgáltatás módját.

3. CÍM218

Az Európai Unió jogának való megfelelés219

38/A. §220 Ez a törvény az Unió polgárainak és családtagjaiknak a tagállamok területén történő szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogáról, valamint az 1612/68/EGK rendelet módosításáról, továbbá a 64/221/EGK, a 68/360/EGK, a 72/194/EGK, a 73/148/EGK, a 75/34/EGK, a 75/35/EGK, a 90/364/EGK, a 90/365/EGK és a 93/96/EGK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2004. április 29-i 2004/38/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 24. cikkének való megfelelést szolgálja.

4. CÍM221

Az Alaptörvény sarkalatosságra vonatkozó követelményének való megfelelés

38/B. § E törvény III. Fejezete az Alaptörvény IX. cikk (3) bekezdése alapján sarkalatosnak minősül.

VI. Fejezet222

39–40. §

1. melléklet a 2004. évi II. törvényhez223

Besorolási kategóriák

A) Játékfilmalkotás

 

A

B

1

Magyar elemek

Elérhető pont

2

1. Szerzők:

3

Rendező

12

4

Forgatókönyvíró

8

5

Zeneszerző

4

6

Összesen

24

7

2. Filmelőállító

8

Filmelőállító cég

10

9

Producer

5

10

Összesen

15

11

3. Eredetileg magyar nyelven gyártott filmalkotás

15

12

4. Szereplők (képben vagy hangban megjelenő):

13

Főszereplők

10

14

Mellékszereplők

5

15

Összesen

15

16

5. a) Művészeti munkatársak:

17

Operatőr

3

18

Vágó

2

19

Díszlet- és látványtervező

2

20

Jelmeztervező

2

21

Maszkmester

1

22

b) Technikai munkatársak:

23

Hangmérnök

2

24

Szakalkalmazottak

2

25

Munkások

1

26

Összesen

15

27

6. Forgatási és utómunka:

28

a) A filmalkotás elkészítésének helye

 

29

Forgatási helyszínek

3

30

Forgatási laboratórium (negatív hívás és muszter készítés)

2

31

b) A forgatás céljára igénybe vett technika

 

32

Kép

2

33

Világítás

1

34

Technikai szerkezetek

1

35

c) Hangi utómunka (keverés)

3

36

d) Laboratóriumi munkák és elektronikus képi utómunka

4

37

Összesen

16



B) Animációs filmalkotás, és számítógépes vagy játékprogramban megjelenő filmalkotás

 

A

B

 

Magyar elemek

Elérhető pont

1

1. Szerzők:

2

Irodalmi könyv szerzője

6

3

Figuratervező

4

4

Képesforgatókönyv-író

7

5

Rendező

10

6

Zeneszerző

3

7

Összesen

30

8

2. Filmelőállító

9

Filmelőállító cég

10

10

Producer

5

11

Összesen

15

12

3. Eredetileg magyar nyelven gyártott filmalkotás

10

13

4. Szereplők (figurák hangjai)

3

14

5. Művészeti és technikai munkatársak:

15

Képtervezők és vezető képtervező

10

16

Háttértervező

4

17

Animátorok

10

18

Kifestők

7

19

Kompozitáló

3

20

Összesen

34

21

6. Utómunkák

22

Vágó

4

23

Hangmérnök

4

24

Összesen

8



C) Dokumentumfilm-alkotás és tudományos ismeretterjesztő filmalkotás

 

A

B

1

Magyar elemek

Elérhető pont

2

1. Szerzők:

3

Rendező

12

4

Forgatókönyvíró, szerkesztő vagy dramaturg

8

5

Zeneszerző

4

6

Összesen

24

7

2. Filmelőállító

8

Filmelőállító cég

10

9

Producer

5

10

Összesen

15

11

3. Eredetileg magyar nyelven gyártott filmalkotás

13

12

4. Szereplők (képben vagy hangban megjelenő):

15

13

5. Művészeti és technikai munkatársak:

14

Operatőr

10

15

Hangmérnök

4

16

Vágó

3

17

Összesen

17

18

6. Forgatási és utómunka:

19

a) Forgatási helyszínek

6

20

b) A forgatás céljára igénybe vett technika

2

21

c) Hangi utómunka (keverés)

4

22

d) Laboratóriumi munkák (trükk, fényelés) és elektronikus képi utómunka

4

23

Összesen

16

2. melléklet a 2004. évi II. törvényhez224

A filmalkotással szemben megkövetelt kulturális feltételek

 

A

B

1

 

Adható pont

2

Kulturális tartalom

3

a) a filmalkotás témája vagy az annak alapjául szolgáló mű olyan történeten (eseményen) alapul, amely része a magyar vagy európai kultúrának, illetve történelmi, mitológiai, vallási szempontból fontos történet (esemény) bemutatásával, illetve feldolgozásával kapcsolatos

1

4

b) a filmalkotás témájában vagy az annak alapjául szolgáló műben olyan személyek vagy karakterek szerepelnek, akik kapcsolatosak a magyar vagy az európai kultúrával, illetve a történelemmel, a társadalommal vagy a vallással való kapcsolódásuk miatt meghatározóak

1

5

c) a filmalkotás a magyar vagy az európai szokásokat és életmódot mutatja be vagy ezek egyes elemeit népszerűsíti

1

6

d) a filmalkotás magyar vagy más európai helyszínen, illetve ehhez köthető kulturális környezetben játszódik vagy képi megjelenítésében magyar vagy más európai települést (várost, tájat, tájegységet), illetve jellegzetes magyar vagy európai kulturális motívumot mutat be

1

7

e) a filmalkotás forgatókönyve vagy az annak alapjául szolgáló mű egy irodalmi mű feldolgozásán vagy valamely más kulturális értéket hordozó mű (képző- vagy iparművészeti alkotás, zenemű stb.) adaptációján alapul

1

8

f) a filmalkotás témájának vagy az annak alapjául szolgáló anyagnak a magyar vagy más európai ország társadalma számára kulturálisan, szociológiailag vagy politikai szempontból releváns kérdés áll a középpontjában

1

9

g) a filmalkotás valamely fontos magyar vagy európai értéket – különösen a kulturális sokszínűséget, a kulturális hagyományok vagy a család tiszteletét, a szolidaritást, az egyenjogúságot, a kisebbségvédelmet, az emberi jogokat, a toleranciát, a környezetvédelmet – tükröz vagy jelenít meg

1

10

h) a filmalkotás a magyar vagy az európai kultúra és identitás jobb megismerését szolgálja

1

11

Gyártási feltételek

12

i) a filmalkotás kulturális értéket műfaja alapján létrehozó filmalkotás;

4

13

j) a filmalkotás alábbi közreműködői között magyar vagy más EGT-állam polgára található, illetve olyan nem EGT-állam polgára, aki nemzetközi filmfesztiválon díjat nyert mint:

1 pont minden
2 teljesített kategória után; legfeljebb 6 pont

14

ja) rendező

 

15

jb) producer

 

16

jc) operatőr

 

17

jd) forgatókönyvíró

 

18

je) fő- és mellékszereplők

 

19

jf) zeneszerző

 

20

jg) látványtervező

 

21

jh) jelmeztervező

 

22

ji) vágó

 

23

jj) maszkmester

 

24

jk) főgyártásvezető/gyártásvezető vagy

 

25

jl) utómunka-gyártásvezető (hangi/képi/digitális)

 

26

k) a filmalkotás végső változata valamely EGT-tagállam nyelvén készül

4

27

l) a filmalkotás közreműködői – a j) pont szerint pontot szerzett közreműködők kivételével – legalább 51%-ban valamely EGT-tagállam polgárai, vagy olyan koprodukcióról van szó, amely nem minősül európai filmkoprodukciónak

4

28

m) a forgatási helyszín Magyarországon van

3

29

n) a filmgyártás-előkészítés vagy az utómunka végzésének helye Magyarország

3

1

A törvényt az Országgyűlés a 2003. december 22-i ülésnapján fogadta el. A kihirdetés napja: 2004. január 13.

2

A preambulum a 2011: CLXIX. törvény 17. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

3

Az 1. § (2) bekezdése a 2010: CLXXXV. törvény 226. § (3) bekezdés 1. pontja szerint módosított szöveg.

5

A 2. § 2. pontja a 2012: CXCIX. törvény 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

6

A 2. § 4. pontja a 2011: CLXIX. törvény 2. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

7

A 2. § 5. pontja a 2004: LXIX. törvény 19. §-ának (1) bekezdésével megállapított és a 2007: I. törvény 127. § (2) bekezdésének h) pontja szerint módosított szöveg.

8

A 2. § 6. pontja a 2011: CLXIX. törvény 2. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

9

A 2. § 6a. pontját a 2011: CLXIX. törvény 2. § (2) bekezdése iktatta be.

10

A 2. § 6b. pontját a 2012: CXCIX. törvény 1. § (2) bekezdése iktatta be.

11

A 2. § 7. pontja a 2011: CLXIX. törvény 2. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

12

A 2. § 7. pont a) pontja a 2012: CXCIX. törvény 28. § (1) bekezdés 2. pontja szerint módosított szöveg.

13

A 2. § 7. pont b) pontja a 2012: CXCIX. törvény 28. § (1) bekezdés 2. pontja szerint módosított szöveg.

14

A 2. § 7. pont c) pontja a 2012: CXCIX. törvény 28. § (1) bekezdés 2. pontja szerint módosított szöveg.

15

A 2. § 7. pont d) pontja a 2012: CXCIX. törvény 28. § (1) bekezdés 2. pontja szerint módosított szöveg.

16

A 2. § 8. pontja a 2011: CLXIX. törvény 2. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.[A 2011: CLXXIX. törvény 210. § b) pontjával elrendelt módosítás nem vezethető át.]

17

A 2. § 8. pont a) alpontja a 2012: CXCIX. törvény 1. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

18

A 2. § 9. pontját a 2012: CXCIX. törvény 29. § (2) bekezdés 1. pontja hatályon kívül helyezte.

19

A 2. § 10. pontját a 2012: CXCIX. törvény 29. § (2) bekezdés 1. pontja hatályon kívül helyezte.

20

A 2. § 11. pontját a 2011: CLXIX. törvény 18. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.

21

A 2. § 12. pontját a 2012: CXCIX. törvény 29. § (2) bekezdés 1. pontja hatályon kívül helyezte.

22

A 2. § 13. pontját a 2011: CLXIX. törvény 18. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.

23

A 2. § 14. pontja a 2012: CXCIX. törvény 28. § (1) bekezdés 3. pontja szerint módosított szöveg.

24

A 2. § 15. pontja a 2011: CLXIX. törvény 2. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

25

A 2. § 20. pontja a 2012: CXCIX. törvény 1. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

26

A 2. § 20a. pontját a 2011: CLXIX. törvény 2. § (6) bekezdése iktatta be.

27

A 2. § 20b. pontját a 2011: CLXIX. törvény 2. § (6) bekezdése iktatta be, szövege a 2012: CXCIX. törvény 28. § (1) bekezdés 4. pontja szerint módosított szöveg.

28

A 2. § 21. pontja a 2012: CXCIX. törvény 1. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.

29

A 2. § 22. pontját a 2012: CXCIX. törvény 29. § (2) bekezdés 1. pontja hatályon kívül helyezte.

30

A 2. § 23. pontja a 2011: CLXIX. törvény 2. § (7) bekezdésével megállapított szöveg.

31

A 2. § 24. pontja a 2011: CLXIX. törvény 2. § (7) bekezdésével megállapított szöveg.

32

A 2. § 25. pontja a 2011: CLXIX. törvény 2. § (7) bekezdésével megállapított szöveg.

33

A 2. § 26. pontját a 2012: CXCIX. törvény 29. § (2) bekezdés 1. pontja hatályon kívül helyezte.

34

A 2. § 27. pontját a 2007: I. törvény 123. § (1) bekezdése iktatta be.

35

A 2. § 28. pontját a 2008: XXXVIII. törvény 1. §-a iktatta be, szövege a 2011: CLXIX. törvény 2. § (8) bekezdésével megállapított szöveg.

36

A 2. § 29. pontját a 2008: XXXVIII. törvény 1. §-a iktatta be, szövege a 2011: CLXIX. törvény 2. § (8) bekezdésével megállapított szöveg.

37

Az I. fejezet 3. címét (3. §) a 2012: CXCIX. törvény 29. § (2) bekezdés 2. pontja hatályon kívül helyezte.

38

Az 5. § (3) bekezdése a 2012: CXCIX. törvény 28. § (1) bekezdés 5. pontja szerint módosított szöveg.

39

Az 5. § (4) bekezdése a 2011: CLXXIX. törvény 210. § c) pontja, a 2012: CXCIX. törvény 28. § (1) bekezdés 6. pontja szerint módosított szöveg.

40

Az I/A. Fejezetet (5/A–5/E. §) a 2012: CXCIX. törvény 2. §-a iktatta be.

41

A II. fejezet 1. alcímének címe a 2012: CXCIX. törvény 28. § (1) bekezdés 7. pontja szerint módosított szöveg.

42

A 6. § nyitó szövegrésze a 2012: CXCIX. törvény 28. § (1) bekezdés 8. pontja szerint módosított szöveg.

43

A 6. § d) pontját a 2011: CLXIX. törvény 18. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.

44

A 6. § f) pontja a 2012: CXCIX. törvény 28. § (1) bekezdés 9. pontja szerint módosított szöveg.

45

A 7. § a 2012: CXCIX törvény 3. §-ával megállapított szöveg.

46

A II. Fejezet 2. Címe (8–9/B. §) a 2011: CLXIX. törvény 3. §-ával megállapított szöveg.

47

A 8. § (1) bekezdése a 2012: CXCIX. törvény 28. § (1) bekezdés 10. pontja szerint módosított szöveg.

48

A 9/A. § (4) bekezdése a 2012: CXCIX. törvény 29. § (1) bekezédés 2. pontja szerint módosított szöveg.

49

A 9/B. § (1) bekezdés f) pontja a 2012: CXCIX. törvény 28. § (1) bekezdés 11. pontja szerint módosított szöveg.

50

A 9/B. § (1) bekezdés h) pontja a 2012: CXCIX. törvény 28. § (1) bekezdés 12. pontja szerint módosított szöveg.

51

A 10. §-t a 2011: CLXIX. törvény 18. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.

52

A 11. §-t a 2011: CLXIX. törvény 18. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.

53

A 12. § (1) bekezdése a 2011: CLXIX. törvény 4. § (1) bekezdésével megállapított, a 2012: CXCIX. törvény 28. § (1) bekezdés 13. pontja szerint módosított szöveg.

54

A 12. § (2) bekezdése a 2011: CLXIX. törvény 4. § (1) bekezdésével megállapított, a 2012: CXCIX. törvény 28. § (1) bekezdés 14. pontja szerint módosított szöveg.

55

A 12. § (3) bekezdés d) pontja a 2011: CLXIX. törvény 4. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

56

A 12. § (3) bekezdés g) pontja a 2011: CLXIX. törvény 4. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

57

A 12. § új (4) bekezdését a 2008: XXXVIII. törvény 2. § (1) bekezdése iktatta be, egyidejűleg az eredeti (4)–(7) bekezdés számozását (5)–(8) bekezdésre változtatta. Az új (4) bekezdés szövege a 2012: CXCIX. törvény 28. § (1) bekezdés 15. pontja szerint módosított szöveg.

58

A 12. § eredeti (4) bekezdés számozását a 2008: XXXVIII. törvény 2. § (1) bekezdése (5) bekezdésre változtatta, szövege a 2011: CLXIX. törvény 4. § (4) bekezdésével megállapított, a 2012: CXCIX. törvény 28. § (1) bekezdés 16. pontja szerint módosított szöveg.

59

A 12. § eredeti (5) bekezdésének számozását a 2008: XXXVIII. törvény 2. § (1) bekezdése (6) bekezdésre változtatta, szövege a 2011: CLXIX. törvény 4. § (4) bekezdésével megállapított, a 2012: CXCIX. törvény 28. § (1) bekezdés 17. pontja, a 29. § (1) bekezdés 3. pontja szerint módosított szöveg.

60

A 12. § (7) bekezdését a 2011: CLXIX. törvény 18. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.

61

A 12. § eredeti (7) bekezdésének számozását a 2008: XXXVIII. törvény 2. § (1) bekezdése (8) bekezdésre változtatta, szövege a 2011: CLXIX. törvény 4. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.

62

A 12. § (9) bekezdését a 2008: XXXVIII. törvény 2. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2012: CXCIX. törvény 28. § (1) bekezdés 18. pontja szerint módosított szöveg.

63

A 12. § (10) bekezdését a 2008: XXXVIII. törvény 2. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2012: CXCIX. törvény 29. § (1) bekezdés 4. pontja szerint módosított szöveg.

64

A 12/A. §-t a 2008: XXXVIII. törvény 3. §-a iktatta be, szövege a 2012: CXCIX. törvény 4. §-ával megállapított szöveg.

65

A 12/B. §-t a 2008: XXXVIII. törvény 3. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2012: CXCIX. törvény 29. § (2) bekezdés 3. pontja.

66

A 13. § a 2006: XLV. törvény 4. §-ával megállapított szöveg. E módosító törvény 22. §-a alapján rendelkezéseit a 2006. április 1. napját követően benyújtott támogatási és besorolási kérelmek esetén kell alkalmazni.

67

A 13. § (1) bekezdését a 2006: XLV. törvény 23. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte, újonnan a 2008: XXXVIII. törvény 4. §-a iktatta be, szövege a 2012: CXCIX. törvény 5. §-ával megállapított szöveg.

68

A 13. § (2) bekezdését a 2006: XLV. törvény 23. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte, újonnan a 2008: XXXVIII. törvény 4. §-a iktatta be. A 13. § (2) bekezdése a 2011: CLXIX. törvény 17. § (2) bekezdése, a 2012: CXCIX. törvény 28. § (1) bekezdés 19. pontja szerint módosított szöveg.

69

A 2009: CXXX. törvény 86. §-a alapján a gyártási költségvetési értékhatár a 2010. évben magyar filmalkotás esetén 271,0 millió forint, magyar részvételű koprodukciós filmalkotás esetén 509,0 millió forint.

70

A 13. § (3) bekezdését a 2006: XLV. törvény 23. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte, újonnan a 2008: XXXVIII. törvény 4. §-a iktatta be. A 13. § (3) bekezdése a 2011: CLXIX. törvény 17. § (2) bekezdése, a 2012: CXCIX. törvény 28. § (1) bekezdés 19. és 20. pontja szerint módosított szöveg.

71

A 13. § (4) bekezdését a 2006: XLV. törvény 23. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte, újonnan a 2008: XXXVIII. törvény 4. §-a iktatta be. A 13. § (4) bekezdése a 2011: CLXIX. törvény 17. § (2) bekezdése, a 2012: CXCIX. törvény 28. § (1) bekezdés 19. pontja szerint módosított szöveg.

72

A 13. § (5) bekezdését a 2006: XLV. törvény 23. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte, újonnan a 2008: XXXVIII. törvény 4. §-a iktatta be; alkalmazására lásd ez utóbbi módosító törvény 10. § (1)–(3) bekezdését.

73

A 13. § (5) bekezdés a) pontja a 2008: LXXXII. törvény 31. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

74

A 13. § (5) bekezdés b) pontja a 2011: CLXIX. törvény 17. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

75

A 13. § (6) bekezdése a 2008: XXXVIII. törvény 4. §-ával megállapított, nyitó szövegrésze a 2012: CXCIX. törvény 28. § (1) bekezéds 21. pontja szerint módosított szöveg.

76

A 13. § (6) bekezdés a) pontja a 2012: CXCIX. törvény 29. § (1) bekezdés 3. pontja szerint módosított szöveg.

77

A 13. § (6) bekezdés b) pontja a 2012: CXCIX. törvény 29. § (1) bekezdés 3. pontja szerint módosított szöveg.

78

A 13. § (7) bekezdését a 2006: XLV. törvény 23. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte, újonnan a 2011: CLXIX. törvény 5. §-a iktatta be, szövege a 2012: CXCIX. törvény 28. § (1) bekezdés 22. pontja szerint módosított szöveg.

79

A 13. § (8) bekezdése a 2011: CLXIX. törvény 5. §-ával megállapított szöveg.

80

A 13. § (9) bekezdését a 2011: CLXIX. törvény 5. §-a iktatta be, szövege a 2012: CXCIX. törvény 28. § (1) bekezdés 23. pontja szerint módosított szöveg.

82

A 14. § (2) bekezdése a 2012: CXCIX. törvény 6. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

83

A 14. § (3) bekezdés nyitó szövegrésze a 2012: CXCIX. törvény 28. § (1) bekezdés 25. pontja szerint módosított szöveg.

84

A 14. § (3) bekezdésének a) pontja a 2006: CIX. törvény 138. § (3) bekezdésének b) pontja, a 2012: CXCIX. törvény 29. § (1) bekezdés 5. pontja szerint módosított szöveg.

85

A 14. § (3) bekezdés d) pontja a 2012: CXCIX. törvény 28. § (1) bekezdés 22. és 26. pontja szerint módosított szöveg.

86

A 14. § (3) bekezdés e) pontja a 2012: CXCIX. törvény 28. § (1) bekezdés 28. pontja szerint módosított szöveg.

87

A 14. § (3) bekezdés f) pontja a 2012: CXCIX. törvény 28. § (1) bekezdés 28. pontja szerint módosított szöveg.

88

A 14. § (3) bekezdésének h) pontját a 2006: XLV. törvény 5. §-a iktatta be, szövege a 2012: CXCIX. törvény 29. § (1) bekezdés 6. pontja szerint módosított szöveg.

89

A 14. § (3) bekezdés i) pontját a 2008: XXXVIII. törvény 5. §-a iktatta be, szövege a 2012: CXCIX. törvény 28. § (1) bekezdés 27. pontja szerint módosított szöveg.

90

A 14. § (4) bekezdése a 2012: CXCIX. törvény 28. § (1) bekezdés 29. pontja szerint módosított szöveg.

91

A 14. § (5) bekezdését a 2006: XLV. törvény 23. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte, újonnan a 2012: CXCIX. törvény 6. § (2) bekezdése iktatta be.

92

A 14. § (6) bekezdése a 2012: CXCIX. törvény 28. § (1) bekezdés 29. és 30. pontja szerint módosított szöveg.

93

A 14/A. §-t a 2006: XLV. törvény 6. §-a iktatta be. E módosító törvény 22. §-a alapján rendelkezéseit a 2006. április 1. napját követően benyújtott támogatási és besorolási kérelmek esetén kell alkalmazni.

94

A 14/A. § (1) bekezdése a 2012: CXCIX. törvény 28. § (1) bekezdés 29. pontja szerint módosított szöveg.

95

A 14/A. § (2) bekezdése a 2011: CLXIX. törvény 6. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

96

A 14/A. § (3) bekezdése a 2011: CLXIX. törvény 6. § (1) bekezdésével megállapított, a 2012: CXCIX. törvény 28. § (1) bekezdés 29. pontja szerint módosított szöveg.

97

A 14/A. § (4) bekezdése a 2012: CXCIX. törvény 28. § (1) bekezdés 22. pontja szerint módosított szöveg.

98

A 14/A. § (6) bekezdése a 2011: CLXIX. törvény 6. § (2) bekezdésével megállapított, a 2012: CXCIX. törvény 28. § (1) bekezdés 31. pontja szerint módosított szöveg. [A 2012: CXCIX. törvény 28. § (1) bekezdés 29. pontjával elrendelt módosítás, amely szerint a „támogató szervezet” szövegrész helyébe a „támogató” szöveg lép, nem vezethető át.]

99

A 15. § (1) bekezdése a 2012: CXCIX. törvény 28. § (1) bekezdés 29. és 32. pontja szerint módosított szöveg.

100

A 15. § (2) bekezdés nyitó szövegrésze a 2012: CXCIX. törvény 28. § (1) bekezdés 29. és 32. pontja szerint módosított szöveg.

102

A 15. § (4) bekezdése a 2011: CLXIX. törvény 7. §-ával megállapított, a 2012: CXCIX. törvény 28. § (1) bekezdés 22. és 33. pontja szerint módosított szöveg.

103

A 16. §-t a 2011: CLXIX. törvény 18. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.

104

A 17. § a 2011: CLXIX. törvény 8. §-ával megállapított szöveg.

105

A III. Fejezet a 2011: CLXIX. törvény 10. §-ával megállapított szöveg.

106

A 18. § (2) bekezdése a 2012: CXCIX. törvény 28. § (1) bekezdés 34. pontja szerint módosított szöveg.

107

A 18. § (3) bekezdése a 2012: CXCIX. törvény 28. § (1) bekezdés 35. pontja szerint módosított szöveg.

108

A 19. § (1) bekezdés f) pontja a 2012: CXCIX. törvény 28. § (1) bekezdés 36. pontja, a 29. § (1) bekezdés 7. pontja szerint módosított szöveg.

109

A III/A. Fejezetet a 2011: CLXIX. törvény 11. §-a iktatta be.

110

[A 2012: CXCIX. törvény 28. § (1) bekezdés 37. pontjával elrendelt módosítás, amely szerint a „támogató szervezet” szövegrész helyébe a „támogató” szöveg lép, nem vezethető át.]

111

A 19/A. § (7) bekezdése a 2012: CXCIX. törvény 28. § (1) bekezdés 38. pontja szerint módosított szöveg.

112

A 19/A. § (10) bekezdését a 2012: CXCIX. törvény 7. §-a iktatta be.

113

A 19/A. § (11) bekezdését a 2012: CXCIX. törvény 7. §-a iktatta be.

114

A 19/D. §-t megelőző alcím a 2012: CXCIX. törvény 8. §-ával megállapított szöveg.

115

A 19/E. § (2) bekezdése a 2012: CXCIX. törvény 28. § (1) bekezdés 39. pontja szerint módosított szöveg.

116

A 19/H. § (8) bekezdés c) pontja a 2012: CXCIX. törvény 28. § (1) bekezdés 40. pontja szerint módosított szöveg.

117

A 19/H. § (8) bekezdés d) pontja a 2012: CXCIX. törvény 28. § (1) bekezdés 41. pontja szerint módosított szöveg.

118

A 19/I. § (1) bekezdése a 2012: CXCIX. törvény 28. § (1) bekezdés 42. és 43. pontja szerint módosított szöveg.

119

A 19/I. § (2) bekezdése a 2012: CXCIX. törvény 28. § (1) bekezdés 43. és 44. pontja szerint módosított szöveg.

120

A 19/I. § (3) bekezdése a 2012: CXCIX. törvény 28. § (1) bekezdés 43. és 44. pontja szerint módosított szöveg.

121

A III/A. fejezet 2/A. alcímét (19/K. §) a 2012: CXCIX. törvény 9. §-a iktatta be.

122

A 20. § (2) bekezdése a 2012: CXCIX. törvény 10. §-ával megállapított szöveg.

123

A 21/A. § (1) bekezdése a 2012: CXCIX. törvény 11. §-ával megállapított szöveg.

124

A 21/A. § (2) bekezdése a 2012: CXCIX. törvény 11. §-ával megállapított szöveg.

125

A 21/B. § (3) bekezdése a 2012: CXCIX. törvény 12. §-ával megállapított szöveg.

126

A 21/C. §-t a 2012: CXCIX. törvény 13. §- iktatta be.

127

A 23. § (2) bekezdése a 2012: CXCIX. törvény 14. §-ával megállapított szöveg.

128

A 25. § (2) bekezdése a 2012: CXCIX. törvény 29. § (1) bekezdés 6. pontja szerint módosított szöveg.

129

A 25/B. § (2) bekezdése a 2012: CXCIX. törvény 28. § (1) bekezdés 45. pontja szerint módosított szöveg.

130

A 25/C. § (1) bekezdés a) pontja a 2012: CXCIX. törvény 29. § (1) bekezdés 6. pontja szerint módosított szöveg.

131

A 25/C. § (2) bekezdése a 2012: CXCIX. törvény 28. § (1) bekezdés 47. pontja szerint módosított szöveg.

132

A 26/A. § (2) bekezdése a 2012: CXCIX. törvény 15. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

133

A 26/A. § (5) bekezdését a 2012: CXCIX. törvény 29. § (2) bekezdés 4. pontja hatályon kívül helyezte.

134

A 26/A. § (5a) bekezdését a 2012: CXCIX. törvény 15. § (2) bekezdése iktatta be.

135

A 26/B. § (1) bekezdése a 2012: CXCIX. törvény 16. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

136

A 26/B. § (2) bekezdése a 2012: CXCIX. törvény 28. § (1) bekezdés 46. pontja szerint módosított szöveg.

137

A 26/B. § (3) bekezdése a 2012: CXCIX. törvény 16. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

138

A 26/B. § (4) bekezdése a 2012: CXCIX. törvény 16. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

139

A 26/B. § (5) bekezdése a 2012: CXCIX. törvény 16. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

140

A 26/B. § (6) bekezdését a 2012: CXCIX. törvény 16. § (3) bekezdése iktatta be.

141

A 26/B. § (7) bekezdését a 2012: CXCIX. törvény 16. § (3) bekezdése iktatta be.

142

A 26/B. § (8) bekezdését a 2012: CXCIX. törvény 16. § (3) bekezdése iktatta be.

143

A 26/B. § (9) bekezdését a 2012: CXCIX. törvény 16. § (3) bekezdése iktatta be.

144

A 26/C. §-a 2012: CXCIX. törvény 17. §-ával megállapított szöveg.

145

A 27. §-t a 2012: CXCIX. törvény 29. § (2) bekezdés 5. pontja hatályon kívül helyezte.

146

A 28. § (1) bekezdése a 2012: CXCIX. törvény 28. § (1) bekezdés 48. pontja szerint módosított szöveg.

147

A 28. § (2) bekezdése a 2012: CXCIX. törvény 28. § (1) bekezdés 49. pontja szerint módosított szöveg.

148

A 28. § (4) bekezdése a 2012: CXCIX. törvény 18. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

149

A 28. § (6) bekezdése a 2012: CXCIX. törvény 18. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

150

A 28. § (7) bekezdése a 2012: CXCIX. törvény 18. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

151

A 28. § (9) bekezdése a 2012: CXCIX. törvény 29. § (1) bekezdés 3. pontja, a 28. § (1) bekezdés 50. pontja szerint módosított szöveg.

152

A 28. § (10) bekezdése a 2012: CXCIX. törvény 29. § (1) bekezdés 3. pontja szerint módosított szöveg.

153

A 28. § (11) bekezdése a 2012: CXCIX. törvény 18. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

154

A 28. § (12) bekezdése a 2012: CXCIX. törvény 18. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

155

A 28. § (13) bekezdése a 2012: CXCIX. törvény 18. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

156

A 28. § (14) bekezdése a 2012: CXCIX. törvény 18. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

157

A 29. § (1) bekezdés b) pontja a 2012: CXCIX. törvény 29. § (1) bekezdés 3. és 8. pontja szerint módosított szöveg.

158

A 29. § (1) bekezdés c) pontja a 2012: CXCIX. törvény 29. § (1) bekezdés 3. pontja szerint módosított szöveg.

159

A 29. § (1) bekezdés d) pontja a 2012: CXCIX. törvény 28. § (1) bekezdés 51. pontja szerint módosított szöveg.

160

A 29. § (2) bekezdése a 2012: CXCIX. törvény 28. § (1) bekezdés 52. pontja szerint módosított szöveg.

161

A 30. § (1) bekezdése a 2012: CXCIX. törvény 28. § (1) bekezdés 53. pontja szerint módosított szöveg.

162

A 30. § (2) bekezdése a 2012: CXCIX. törvény 28. § (1) bekezdés 54. pontja szerint módosított szöveg.

163

A 31. § (2) bekezdése a 2012: CXCIX. törvény 28. § (1) bekezdés 54. pontja szerint módosított szöveg.

164

A 31/A. § (2) bekezdése a 2012: CXCIX. törvény 28. § (1) bekezdés 55. pontja szerint módosított szöveg.

165

A III/A. Fejezet 5. cím első alcíme a 2012: CXCIX. törvény 28. § (1) bekezdés 56. pontja szerint módosított szöveg.

166

A 31/B. § a 2012: CXCIX. törvény 19. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

167

A 31/C. § a 2012: CXCIX. törvény 20. §-ával megállapított szöveg.

168

A 31/D. § (1) bekezdése a 2012: CXCIX. törvény 21. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

169

A 31/D. § (3) bekezdése a 2012: CXCIX. törvény 28. § (1) bekezdés 57. pontja szerint módosított szöveg.

170

A 31/D. § (4) bekezdése a 2012: CXCIX. törvény 21. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

171

A 31/D. § (6) bekezdését a 2012: CXCIX. törvény 21. § (3) bekezdése iktatta be.

172

A 31/D. § (7) bekezdését a 2012: CXCIX. törvény 21. § (3) bekezdése iktatta be.

173

A 31/D. § (8) bekezdését a 2012: CXCIX. törvény 21. § (3) bekezdése iktatta be.

174

A 31/D. § (9) bekezdését a 2012: CXCIX. törvény 21. § (3) bekezdése iktatta be.

175

A 31/D. § (10) bekezdését a 2012: CXCIX. törvény 21. § (3) bekezdése iktatta be.

176

A 31/D. § (11) bekezdését a 2012: CXCIX. törvény 21. § (3) bekezdése iktatta be.

177

A 31/D. § (12) bekezdését a 2012: CXCIX. törvény 21. § (3) bekezdése iktatta be.

178

A 31/E. § (1) bekezdése a 2012: CXCIX. törvény 22. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

179

A 31/E. § (2) bekezdése a 2012: CXCIX. törvény 22. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

180

A 31/E. § (6) bekezdése a 2012: CXCIX. törvény 22. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

181

A 31/F. § (1) bekezdés a) pontja a 2012: CXCIX. törvény 28. § (1) bekezdés 58. pontja szerint módosított szöveg.

182

A 31/F. § (5) bekezdése a 2012: CXCIX. törvény 28. § (1) bekezdés 59. pontja szerint módosított szöveg.

183

A 31/G. § (4) bekezdése a 2012: CXCIX. törvény 28. § (1) bekezdés 60. pontja szerint módosított szöveg.

184

A 32. § (1) bekezdése a 2012: CXCIX. törvény 23. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

185

A 32. § (3) bekezdése a 2012: CXCIX. törvény 29. § (1) bekezdés 3. pontja szerint módosított szöveg.

186

A 32. § (4) bekezdése a 2012: CXCIX. törvény 28. § (1) bekezdés 61. pontja szerint módosított szöveg.

187

A 32. § (5) bekezdését a 2012: CXCIX. törvény 23. § (2) bekezdése iktatta be.

188

A 33/A. §-t a 2012: CXCIX. törvény 24. §-a iktatta be.

189

A IV. fejezetet (34–35. §) a 2012: CXCIX. törvény 29. § (2) bekezdés 6. pontja hatályon kívül helyezte.

190

A 34–35. §-t a 2012: CXCIX. törvény 29. § (2) bekezdés 6. pontja hatályon kívül helyezte.

191

Az V. fejezet 1. cím 36. §-t megelőző alcímét a 2012: CXCIX. törvény 26. § (1) bekezdése iktatta be.

192

A 36. § (2) bekezdését a 2007: LXXXII. törvény 2. §-ának 657. pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2011: CLXIX. törvény 14. § (1) bekezdése iktatta be. A 36. § (2) bekezdése a 2012: CXCIX. törvény 28. § (1) bekezdés 62. pontja szerint módosított szöveg.

193

A 36. § (4) bekezdését a 2011: CLXIX. törvény 14. §2011: CCI. törvény 430. § (1) bekezdésével megállapított – (2) bekezdése iktatta be.

194

A 36. § (5) bekezdését a 2011: CLXIX. törvény 14. §2011: CCI. törvény 430. § (1) bekezdésével megállapított – (2) bekezdése iktatta be.

195

A 36. § (7) bekezdését a 2011: CLXIX. törvény 14. § (3) bekezdése iktatta be.

196

A 36. § (8) bekezdését a 2011: CLXIX. törvény 14. § (3) bekezdése iktatta be.

197

A 36. § (9) bekezdését a 2011: CLXIX. törvény 14. § (3) bekezdése iktatta be.

198

A 36/A. §-t a 2012: CXCIX. törvény 26. § (2) bekezdése iktatta be.

199

A 36/B. §-t a 2012: CXCIX. törvény 26. § (2) bekezdése iktatta be.

200

Az V. fejezet 2. cím 37. §-t megelőző alcímét a 2012: CXCIX. törvény 26. § (3) bekezdése iktatta be.

201

A 37. § a 2011: CLXIX. törvény2011: CCI. törvény 430. § (2) bekezdésével megállapított – 15. §-ával megállapított szöveg.

203

A 37. § (2) bekezdése a 2012: CXCIX. törvény 26. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.

204

A 37. § (3) bekezdését a 2012: CXCIX. törvény 26. § (6) bekezdése iktatta be.

205

A 38. §-t a 2007: LXXXII. törvény 2. §-ának 657. pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2011: CLXIX. törvény 16. §-a iktatta be.

206

A 38. § a) pontja a 2012: CXCIX. törvény 26. § (8) bekezdésével megállapított szöveg.

210

A 38. § d) pontja a 2012: CXCIX. törvény 28. § (1) bekezdés 63. pontja szerint módosított szöveg.

212

A 38. § f) pontja a 2012: CXCIX. törvény 28. § (1) bekezdés 64. pontja szerint módosított szöveg.

214

A 38. § g) pontja a 2012: CXCIX. törvény 26. § (9) bekezdésével megállapított szöveg.

216

A 38. § i) pontja a 2012: CXCIX. törvény 26. § (10) bekezdésével megállapított szöveg.

217

A 38. § j) pontját a 2012: CXCIX. törvény 26. § (11) bekezdése iktatta be.

218

A 38/A. §-t megelőző alcímet megelőző cím megjelölését a 2012: CXCIX. törvény 26. § (12) bekezdése iktatta be.

219

A 38/A. §-t megelőző alcím szövege a 2012: CXCIX. törvény 26. § (12) bekezdésével megállapított szöveg.

220

A 38/A. §-t és alcímét a 2007: I. törvény 123. § (3) bekezdése iktatta be.

221

Az V. fejezet 4. alcímét (38/B. §) a 2012: CXCIX. törvény 26. § (13) bekezdése iktatta be.

222

A VI. § Fejezetet (39–40. §) a 2007: LXXXII. törvény 2. §-ának 657. pontja hatályon kívül helyezte.

223

Az 1. mellékletet a 2012: CXCIX. törvény 27. § a) pontja iktatta be.

224

A 2. mellékletet a 2012: CXCIX. törvény 27. § b) pontja iktatta be.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére