• Tartalom

2004. évi II. törvény

2004. évi II. törvény

a mozgóképről1

2024.10.01.

Magyarország Országgyűlése a magyar mozgóképkultúra értékeinek gyarapítása és megőrzése, a magyarországi mozgóképipar fejlesztése, nemzetközi viszonylatban való versenyképessé tétele, a mozgóképkultúra fejlődését szolgáló források hatékony felhasználását elősegítő támogatási rendszer, valamint az ezt szolgáló és az európai uniós szabályozással összhangban álló jogszabályi háttér megteremtése érdekében a következő törvényt alkotja:2

I. Fejezet

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

1. CÍM

A törvény hatálya

1. § (1) A törvény hatálya a magyar, illetve a magyar részvétellel készülő filmalkotások előállítására, terjesztésére és archiválására, valamint a magyarországi filmterjesztésre terjed ki.

(2)3 E törvény hatálya nem terjed ki a polgári perrendtartásról szóló törvény szerinti gazdálkodó szervezet (a továbbiakban: gazdálkodó szervezet) és egyéb szervezetek, továbbá az állami szervek által feladataik ellátása céljából, kizárólag belső használatára készített audiovizuális alkotásaira, továbbá a külön törvényben meghatározott audiovizuális médiaszolgáltatási tevékenységre, valamint a játék céljára forgalomba hozott multimédia alkotásokra.

(3)4 E törvényt kell alkalmazni a mozgóképszakmai célok megvalósulását szolgáló támogatásokra, ha azok forrása a központi költségvetésről szóló törvényben, helyi önkormányzat vagy nemzetiségi önkormányzat költségvetésében meghatározott előirányzat, a 31/B. § (2c) bekezdésében meghatározott hozzájárulás, vagy ha a támogatást a Kormány, a helyi vagy nemzetiségi önkormányzat által alapított alapítvány vagy közalapítvány nyújtja.

2. CÍM

Értelmező rendelkezések

2. § E törvény alkalmazásában

1. mozgóképszakma: a mozgóképkultúra, illetve a mozgóképipar körébe tartozó tevékenységek, valamint az ilyen tevékenységeket végző személyek összessége;

2.5 filmalkotás: a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény (a továbbiakban: Szjt.) szerinti filmalkotás, ideértve a számítógépes vagy bármilyen platformon hozzáférhető játékprogram előzeteseként készülő filmalkotást, ide nem értve a hírműsort, az aktuális és szolgáltató magazinműsort, a sportközvetítést, a vita- és a beszélgetőműsort (talk-show), a játék- és vetélkedőműsort, a tehetségkutató műsort, valamint a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló törvény hatálya alá tartozó reklámfilmet;

3. film alkotói: a filmalkotás céljára készült irodalmi és zeneművek szerzői, a filmalkotás rendezője és mindazok, akik a filmalkotás egészének kialakításához alkotó módon járultak hozzá, továbbá a filmalkotásban felhasznált egyéb művek szerzői;

4.6 filmelőállító: az a jogi személy, aki vagy amely saját nevében kezdeményezi és megszervezi a filmalkotás megvalósítását, gondoskodva ennek anyagi és egyéb feltételeiről, és rendelkezik a filmalkotás felhasználására és a felhasználás engedélyezésére vonatkozó jogokkal;

5.7 magyar filmelőállító: magyarországi székhellyel rendelkező filmelőállító, amelynek tevékenységi körei között szerepel a filmelőállítás, filmgyártás;

6.8 nemzetközi koprodukciós filmalkotás: különböző államokban székhellyel rendelkező filmelőállítók által készített filmalkotás, amelyet két- vagy többoldalú nemzetközi egyezmény vagy az érintett államok jogszabályai ilyennek minősítenek;

6a.9 koprodukciós filmalkotás: olyan magyar filmelőállítók által közösen készített filmalkotás, amelyben a filmelőállítók filmalkotásra vonatkozó jogait és kötelezettségeit koprodukciós szerződés rögzíti;

6b.10 egyéb nemzetközi koprodukciós filmalkotás: különböző államokban székhellyel rendelkező filmelőállítók által készített filmalkotás, amely nem tartozik két- vagy többoldalú nemzetközi egyezmény hatálya alá, de a filmelőállítók jogait és kötelezettségeit koprodukciós szerződés rögzíti és a filmalkotás Magyarországon csak közvetett támogatást vesz igénybe;

7.11 a) 12magyar filmalkotás: olyan filmalkotás, amelyben a magyar részvétel az 1. melléklet szerinti táblázat alapján legalább 75 pontot ér el;

b)13 magyar részvételű filmalkotás: olyan filmalkotás, amelyben a magyar részvétel az 1. melléklet szerinti táblázat alapján legalább 30 pontot ér el;

c)14 egyéb magyar részvételű filmalkotás: olyan filmalkotás, amelyben a magyar részvétel az 1. melléklet szerinti táblázat alapján legalább 15 pontot ér el;

d)15 egyéb filmalkotás: olyan filmalkotás, amelyben a magyar részvétel az 1. melléklet szerinti táblázat alapján nem éri el a 15 pontot;

8.16 eredetileg magyar nyelven gyártott filmalkotás: az olyan filmalkotás, amely az alábbi kategóriák valamelyikébe tartozik:

a)17 a rendező és a stáb tagjai (az utómunka során a narrátor) által használt nyelv többségében a magyar,

b) forgatásának során a szereplők (az utómunka során a narrátor) által használt nyelv többségében valamely magyarországi nemzetiség nyelve, ha a filmalkotás tárgya az adott magyarországi nemzetiség életével, kultúrájával van összefüggésben;

9.18

10.19

11.20

12.21

13.22

14.23 támogató: a mozgóképszakmai célok támogatását végző szervezet vagy intézmény;

15.24 filmterjesztés: a filmalkotás nyilvános előadása, nyilvánossághoz közvetítése, továbbá a filmalkotás eredeti példányának vagy többszörözött példányainak a nyilvánosság számára történő hozzáférhetővé tétele, különösen

a) forgalomba hozatallal, vagy az arra történő felkínálással,

b) moziüzemeltetéssel, vagy

c) filmalkotás bármely adathordozón történő kiadásával, értékesítésével, bérbeadásával, haszonkölcsönbe adásával;

16.25 mozi: filmalkotások belépti díj ellenében történő nyilvános bemutatására rendszeresen vagy alkalomszerűen szolgáló, a 19/L. § szerint ekként nyilvántartott helyiség;

17. moziüzemeltetés: filmalkotások közönség előtti, moziban történő bemutatására irányuló üzletszerű tevékenység;

17a.26 moziüzemeltető: a moziüzemeltetést folytató természetes személy vagy jogi személy;

18.27 filmterjesztő: filmterjesztéssel üzletszerűen foglalkozó természetes személy, gazdasági társaság vagy egyéb szervezet;

19. filmterv fejlesztés: filmterv és forgatókönyv létrejöttét, eladhatóságát és eladását, illetve megvalósíthatóságát és későbbi megvalósítását célzó kutatói, alkotói, tervezési és szervezési munkák összessége;

20.28 filmgyártás: a filmgyártás előkészítésétől a filmalkotás első eredeti példányának előállításáig vezető alkotói, szervezési, gazdasági és műszaki tevékenységek összessége; az első eredeti példány az első, közönség előtti bemutatásra alkalmas végleges kópia;

20a.29 filmgyártó vállalkozás: az a jogi személy, amely a film gyártására vonatkozó szerződés alapján szervezi a filmalkotás megvalósítását, és ezen tevékenysége révén az adott film tekintetében nem minősül filmelőállítónak;

20b.30 magyar filmgyártó vállalkozás: a mozgóképszakmai hatóság által nyilvántartásába vett, magyarországi székhellyel rendelkező filmgyártó vállalkozás;

21.31 filmgyártás-előkészítés: a filmforgatás megkezdését megelőző, közvetlenül annak anyagi, műszaki, szervezési feltételeinek biztosítását célzó alkotó- és szervező tevékenység;

22.32

23.33 megrendelésre készülő filmalkotás: az a filmalkotás, amelynek gyártásában az adott film tekintetében filmgyártónak minősülő vállalkozás vesz részt;

24.34 nem megrendelésre készülő filmalkotás: az a filmalkotás, amelynek gyártásában az adott film tekintetében magyar filmelőállítónak minősülő vállalkozás vesz részt;

25.35 közvetlen filmgyártási költség: az adott filmalkotás költségvetésében szereplő, a filmalkotás előállítója, vagy megrendelésre készülő filmalkotás esetében a gyártásában részt vevő magyar filmgyártó vállalkozás által pénzügyileg teljesített, bizonylattal igazolt kifizetés, amely megfelel az e törvényben meghatározott feltételeknek;

26.36

27.37 EGT-állam: az Európai Unió tagállama és az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes más állam, továbbá az az állam, amelynek állampolgára az Európai Közösség és tagállamai, valamint az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban nem részes állam között létrejött nemzetközi szerződés alapján az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes állam állampolgárával azonos jogállást élvez.

28.38 kulturális értéket műfaja alapján létrehozó filmalkotás: a játékfilm, a kisjátékfilm, a kísérleti film, a dokumentumfilm, a tudományos ismeretterjesztő film, az animációs film, a rövidfilm, a tv-film és a tv-sorozat, a Kormány rendeletében meghatározott kivételekkel;

29.39 közvetlen magyar filmgyártási költség: a közvetlen filmgyártási költségek azon csoportja, amely adó vagy egyéb közteher-fizetési kötelezettség formájában merül fel, vagy amelynek felmerülése Magyarországon adó- vagy járulékfizetési kötelezettséget keletkeztet és megfelel az e törvényben meghatározott követelményeknek.

30.40 mozgóképszakmai képzés: a mozgóképipar szakemberigényének kielégítését célzó, a filmalkotás előállítása során felhasználható speciális szakismeret, kompetencia megszerzése vagy fejlesztése;

31.41 közterület: a magyar építészetről szóló 2023. évi C. törvény 16. § 73. pontja szerinti földterület;

32.42 kiemelt nemzeti emlékhely: a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény 7. § 8. pontja szerinti emlékhely.

33.43 műpéldány: a filmalkotást vagy egyéb szerzői jogi védelem alatt álló művet, annak azonosítására alkalmas formában tartósan rögzítő hordozó.

34.44 belföldi magánszemély:

a) az a magyar állampolgár, aki rendelkezik Magyarország területén a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény szerint bejelentett lakóhellyel és életvitelszerűen Magyarország területén lakik;

b) az az EGT-állampolgár, illetve családtagja, aki rendelkezik Magyarország területén a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény szerint bejelentett lakóhellyel és életvitelszerűen Magyarország területén lakik;

c)45 az a harmadik országbeli állampolgár, aki EK letelepedési engedéllyel, nemzeti letelepedési engedéllyel, EU tartózkodási kártyával vagy nemzeti tartózkodási kártyával rendelkezik és életvitelszerűen Magyarország területén lakik.

35.46 életvitelszerűség: életvitelszerűen Magyarország területén lakik az a magyar, EGT-állampolgár, vagy harmadik országbeli állampolgár, aki a 31/B. § (2a) bekezdése szerinti gyártási időszak (előkészítés) kezdetének napját megelőző hároméves időszakban Magyarország területén megszakítás nélkül bejelentett lakóhellyel rendelkezik.

3. CÍM47

3. §

A törvény célja és alapelvei

4. § E törvény célja

a) a magyar mozgóképkultúra értékeinek széles körben való hozzáférésének, a nézőszám emelkedésének biztosítása;

b) a magyar mozgóképkultúra értékeinek megőrzése és gyarapítása, a filmalkotások létrehozásának, valamint a mozgóképpel kapcsolatos művészeti, tudományos és oktatási tevékenységek támogatásán keresztül;

c) a megfelelő jogi háttér és pénzügyi erőforrások biztosítása ahhoz, hogy a magyar filmgyártás sikeresen helyt tudjon állni a nemzetközi, különösen az európai audiovizuális piacon;

d) olyan szakmai struktúra megalkotása, amely a rendelkezésre álló költségvetési és egyéb erőforrások hatékony felhasználásával képes biztosítani színvonalas hazai audiovizuális alkotások létrejöttét és terjesztését, valamint a hazai mozgóképipari infrastruktúra fejlesztését;

e) a hazai mozgóképszakma működéséhez szükséges hatósági és egyéb állami feladatok megállapítása;

f) meghatározni a nemzeti filmvagyon megőrzésének és hasznosításának intézményi kereteit, ezzel összefüggésben az államot illető vagyoni jogok egységes rendezését;

g) a nemzetközi, különösen az európai mozgóképszakmai kapcsolatok kiépítésének elősegítése és fejlesztése.

5. § (1) Az e törvényben meghatározott célok elérése érdekében a törvény meghatározza a magyar mozgóképkultúra és mozgóképipar hazai és nemzetközi szerepének betöltéséhez szükséges mértékű költségvetési és költségvetésen kívüli forrás biztosításának módját.

(2) E törvény alkalmazása során úgy kell eljárni, hogy a magyar mozgóképszakma törvényben meghatározott forráselosztó- és intézményrendszerének szakmai és művészeti függetlensége ne sérüljön.

(3)48 A mozgóképszakmai támogatási rendszer működtetése során törekedni kell a közpénzek hatékony és eredményes felhasználására, továbbá úgy kell eljárni, hogy azok felhasználása átlátható és ellenőrizhető legyen.

(4)49 E törvény alkalmazása és a mozgóképszakmai támogatási rendszer működtetése során úgy kell eljárni, hogy az segítse a különböző társadalmi nemzetiségekhez tartozó, valamint a fogyatékkal élő emberek társadalmon belüli esélyegyenlőségének megteremtését.

I/A. Fejezet50

A NEMZETI FILMVAGYON ÉS VÉDELME

1. CÍM

A nemzeti filmvagyon elemei

5/A. § (1)51 A nemzeti filmvagyont – ide nem értve a médiaszolgáltatásokról és tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény (a továbbiakban: Mttv.) szerint a közszolgálati médiavagyonba tartozó műveket, és e művekhez kapcsolódó felhasználási és egyéb jogokat –

a) az államot valamely, Szjt. szerinti filmalkotásra vonatkozóan

aa) a szerzői jogról szóló 1884. évi XVI. törvénycikk 3. §-a alapján megillető vagyoni jogok,

ab) a szerzői jogról szóló 1921. évi LIV. törvénycikk 3. §-a és 74. §-a alapján megillető vagyoni jogok,

ac) a szerzői jogról szóló 1969. évi III. törvény 41. § (3) bekezdése alapján megillető vagyoni jogok,

ad) az Szjt. 64. §-a és 66. § (1) bekezdése alapján megillető felhasználási jogok,

ae) az Szjt. 82. §-a alapján, mint szomszédos jogi jogosultat megillető jogok összessége,

b) az a) pont szerinti jogok által érintett filmalkotások műpéldányainak, a filmalkotások hanganyagainak, továbbá a filmalkotások előállítása, illetőleg magyarországi terjesztése céljából megalkotott egyéb szerzői művek műpéldányainak az államot megillető tulajdonjoga, és az ilyen szerzői műveknek az államot megillető felhasználási jogai

alkotják.

(2) A nemzeti filmvagyon elemei az állam tulajdonába tartoznak.

(3)52 A nemzeti filmvagyonra vonatkozóan a magyar állam javára tulajdonjog, illetve a felhasználási jog megszerzését eredményező megállapodást harmadik személlyel a Nemzeti Filmintézet Közhasznú Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság (a továbbiakban: NFI) a tulajdonosi joggyakorló előzetes egyetértése nélkül jogosult megkötni.

2. CÍM53

A Magyar Nemzeti Filmarchívum

5/B. § (1)54 A magyar és egyetemes mozgóképkultúra tárgyi, írásos, digitális és egyéb dokumentumainak gyűjtésével, feldolgozásával, megőrzésével, digitalizálásával kapcsolatos feladatokat az NFI látja el akként, hogy szervezeti egységeként, és a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény szerinti közgyűjteményként működteti a Magyar Nemzeti Filmarchívumot.

(2)55 Az NFI a Magyar Nemzeti Filmarchívum működtetése keretében gondozza a részére jogszabály alapján vagy más módon átadott filmalkotásokat és e törvény szerint filmalkotásnak nem minősülő, más szerzői műveket, valamint az ezekhez kapcsolódó egyéb dokumentumokat.

(3)56 Az NFI szakmai szolgáltatásokkal, kutatási tevékenységgel hozzájárul a magyar mozgóképkultúra fejlődéséhez, és segíti a mozgóképkultúrával összefüggő oktatást.

3. CÍM

A nemzeti filmvagyon kezelésének szabályai

5/C. §57 (1)58 A nemzeti filmvagyonra vonatkozó vagyonkezelői jogokat az NFI gyakorolja.

(2)59 A nemzeti filmvagyonba tartozó filmalkotások terjesztését az NFI végzi, figyelembe véve a terjesztésre vonatkozó piaci lehetőségeket, a terjesztésre kerülő alkotások sokszínűségéhez fűződő érdeket, a rendelkezésére álló példányok minőségét és a terjesztésre vonatkozó minőségi előírásokat. Az NFI gyakorolja továbbá a nemzeti filmvagyon részét képező egyéb szerzői művek 5/A. § (1) bekezdés b) pontja szerinti felhasználási jogait. Az NFI korlátlan területi és időbeli felhasználásról szóló, valamint a nemzeti filmvagyon egészére vonatkozó felhasználási megállapodást nem köthet.

(3)60 A szerzői vagy szomszédos jogi védelem alatt nem álló filmalkotások és más szerzői művek terjesztéséről az NFI e művek vagyonkezelőjével megállapodást köthet.

5/D. §61 (1)62 A nemzeti filmvagyonba tartozó filmalkotások és egyéb szerzői művek felhasználásából az NFI-hez befolyt bevételekből a (2) bekezdés szerinti jogdíjak megfizetése után fennmaradó összeget az NFI az e Fejezet szerinti célokra fordítja.

(2)63 A nemzeti filmvagyonba tartozó filmalkotások és egyéb szerzői művek felhasználásával kapcsolatban felmerült, a szerzői és a szomszédos jogi jogosultakat megillető jogdíjakat – kivéve az 5/E. § szerinti felhasználás esetét – az NFI fizeti meg.

(3)64 Az (1) és (2) bekezdést az NFI és a más szerzői művek vagyonkezelője közötti terjesztési megállapodás megkötésekor is alkalmazni kell.

5/E. §65 (1) A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (a továbbiakban: MTVA) az Mttv. szerinti feladatai ellátása érdekében a nemzeti filmvagyonba tartozó filmalkotásokat és egyéb mozgóképes műveket, valamint azok részleteit felhasználhatja, illetve az Mttv. szerinti feladatai ellátása körében a közszolgálati médiaszolgáltató részére felhasználásra átengedheti. A felhasználás átengedésének joga harmadik személyre nem terjedhet ki.

(2)66 Az NFI az 5/C. § szerinti feladatai ellátása érdekében felhasználhatja az Mttv. 100. §-a alapján az MTVA tulajdonosi joggyakorlása alatt álló, a közszolgálati médiavagyonba tartozó szerzői műveket és azok részleteit, valamint azon egyéb szellemi alkotásokat, amelyek nem tartoznak a közszolgálati médiavagyonba, de amelyekre nézve az MTVA felhasználási joggal rendelkezik.

(3)67 Az MTVA és az NFI az (1) és (2) bekezdés szerinti felhasználásokra vonatkozó igényt a másik fél által kért határidőben és módon teljesíti, kivéve, ha a teljesítés lehetetlen vagy jogszabály alapján kizárt, illetve szerzői jogi akadályba ütközik.

(4)68 Az (1) és (2) bekezdés szerinti felhasználásokról és a felhasználások átengedésének feltételeiről, valamint a felhasználásokért járó díjazásról az NFI és az MTVA a (3) és (5) bekezdésben foglaltak figyelembevételével a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa (a továbbiakban: Médiatanács) előzetes jóváhagyásával megállapodást köt.

(5) A (4) bekezdés szerinti díj mértékének kiszámítása során csak azokat a költségeket lehet figyelembe venni, amelyek a nemzeti filmvagyonba tartozó teljes filmalkotások és más audiovizuális művek, ezek részletei, illetve a közszolgálati médiavagyonba tartozó művek és egyéb, MTVA által kezelt szellemi alkotások felhasználásával összefüggően merültek fel. A felhasználással kapcsolatosan felmerült szerzői és szomszédos jogdíjak megfizetését a felhasználó teljesíti.

II. Fejezet

A MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MOZGÓKÉPIPAR TÁMOGATÁSA

1. CÍM

A mozgóképszakmai támogatási rendszer alapelvei69

6. §70 A mozgóképszakmai támogatási rendszer működtetése során különösen az alábbi céloknak és alapelveknek kell érvényesülniük:

a) a magyar és a magyar részvétellel készülő filmalkotások számának növelése,

b) a filmelőállításnak, a filmalkotások finanszírozásának tervezhetőbbé tétele,

c) a filmalkotások elkészülésének, valamint azok közönséghez való eljutásának biztosítása,

d)71

e) az iparágban fellelhető saját források mozgósítása, illetve a mozgóképipari befektetések ösztönzése,

f)72 a határon túli magyar mozgóképkultúra eddigi értékeinek megőrzése és az új értékek létrehozásának támogatása.

7. §73 (1) A mozgóképszakmai célok támogatása

a)74 a központi költségvetésből nyújtott költségvetési támogatás és a helyi önkormányzat, nemzetiségi önkormányzat által, saját költségvetéséből nyújtott támogatás, valamint a 31/B. § (2c) bekezdésében meghatározott hozzájárulásból nyújtott támogatás (a továbbiakban együtt: közvetlen támogatás) és

b)75 a társasági adó alanya által a társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvényben (a továbbiakban: Tao. tv.) meghatározott adókedvezményre, vagy rendelkezés alapján felajánlott adóra tekintettel biztosított, a Tao. tv.-ben meghatározott kiegészítő támogatásból származó forrásból nyújtott, valamint a 31/D. § alapján az állami adóhatóságon keresztül biztosított támogatás (a továbbiakban: közvetett támogatás).

útján valósul meg.

(2) A közvetett támogatás nyújtására az államháztartásról szóló törvény költségvetési támogatás nyújtására vonatkozó rendelkezéseit nem kell alkalmazni.

2. CÍM76

A Nemzeti Filmintézet Közhasznú Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság jogállása, szervezete, bevételi forrásai és támogatási tevékenysége77

8. § (1)78 Az NFI az e törvényben meghatározott rendelkezések szerint végzi a mozgóképszakmai célokra előirányzott források elosztását.

(2)79 Az NFI a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (a továbbiakban: MNV Zrt.) által alapított egyszemélyes közhasznú nonprofit zártkörűen működő részvénytársaság, amelynek részvénye forgalomképtelen. Az NFI alapszabályát az MNV Zrt. fogadja el.

9. §80 (1) Az NFI vezetője az igazgatóság.

(2) Az NFI támogatási feladatait az NFI szervezetében működő Döntőbizottságok az NFI Támogatási Szabályzatában meghatározott módon látják el.

(3) A Döntőbizottságokat az igazgatóság bízza meg, meghatározva azok tagjait, létszámát, tagjaikkal kapcsolatos szakmai követelményeket, tagjai tiszteletdíját.

9/A. § (1)81 Az NFI bevételi forrásait a központi költségvetési támogatás és az NFI egyéb bevételei alkotják.

(2)82 Az NFI II. Fejezet szerinti közfeladatai finanszírozását a központi költségvetés biztosítja. Ezt a kiadást az állami vagyonnal kapcsolatos bevételek és kiadások költségvetési fejezetében kell megtervezni. Az NFI az I/A. Fejezet szerinti feladatainak ellátásával összefüggő kiadásait központi költségvetési támogatásból és az 5/D. § (1) bekezdése szerinti bevételből fedezi.

(3)83 Az NFI működése során keletkezett egyéb bevételeit is az e törvény szerinti mozgóképszakmai célokra fordítja.

(4)84 Az NFI-nek feladatai ellátása során figyelemmel kell lennie a különböző társadalmi igények kiszolgálására, a magyar mozgóképipar sokszínűségének biztosítására. Így különösen lehetőséget kell adnia a különböző filmalkotói nemzedékek, irányzatok esélyegyenlőségen alapuló, minél teljesebb körű bemutatkozására, alkotói céljaik megvalósítására. Ezért az elosztási rendszer kialakítása során meghatározza az egyes részterületek közötti arányokat, egyensúlyt teremt az alkotói, filmelőállítói, terjesztési és nézői szempontok, valamint a művészeti és gazdasági érdekek között.

(5)85 Az NFI közvetlenül vagy az általa alapított gazdasági társaságon keresztül is jogosult filmgyártási és filmterjesztési tevékenységet folytatni, ebben az esetben nem minősül e törvény szerinti támogatónak.

9/B. § (1)86 Az NFI feladatai különösen:

a) a bevételi források elosztása révén a mozgóképszakmai támogatási rendszer működtetése,

b) pályázati elvek kidolgozása, különös tekintettel a következőkre:

ba) a pályázók esélyegyenlősége, a pályázatok egyértelműsége, átláthatósága és összehasonlíthatósága,

bb)87 a magyar mozgóképművészet és mozgóképipar folyamatos jelenlétének biztosítása a hazai, az európai, valamint az Európán kívüli filmpiacon,

bc)88 a magyar és egyetemes mozgóképkultúra magyarországi terjesztésének elősegítése,

bd) a pályáztatás folyamatosságának biztosítása,

c) a támogatás odaítélésétől kezdődően a filmalkotások elkészültének, valamint az egyéb támogatott célok megvalósulásának folyamatos felügyelete és a támogatások felhasználásának ellenőrzése, a filmalkotások nemzetközi terjesztésének és filmfesztiválokon való jelenlétének elősegítése,

d) a mozgóképszakma nemzetközi képviselete, a nemzetközi kapcsolatok ápolása, a nemzetközi mozgóképszakmai pályázati rendszerbe való bekapcsolódás elősegítése,

e)89 a határon túli magyar mozgóképművészet támogatása, folyamatos jelenlétének elősegítése a hazai, az európai, valamint az Európán kívüli filmpiacon,

f)90 e törvény szerinti támogatással megvalósuló filmalkotásokon fennálló, szerződés alapján megszerzett vagyoni jogok kezelése, hasznosítása az NFI Támogatási Szabályzatában és a támogatottal kötött szerződésben meghatározott rendelkezések szerint,

g)91 az NFI tulajdonában vagy kezelésében lévő vagyontárgyak kezelése, hasznosítása,

h)92 a mozgóképszakmai támogatási rendszer továbbfejlesztésére vonatkozó koncepciók elkészítése,

i)93 a magyar kultúra terjesztése,

j)94 a 31/B. § (2c) bekezdése szerinti forrás felhasználásával a mozgóképszakmai képzés támogatása, támogatási rendszerének működtetése, képzések szervezése és a mozgóképes szakmák népszerűsítése,

k)95

l)96 mozgóképszakmai rendezvények szervezése.

(2)97 Az NFI az e törvényben meghatározott pályázati és támogatási elvek, illetve feltételek érvényesülését biztosító, a pályázatokra és a támogatások nyújtására vonatkozó részletes szabályokat az alapszabályában, illetve a Támogatási Szabályzatában állapítja meg. Az NFI a Támogatási Szabályzatot a honlapján közzéteszi.

3. CÍM98

A Nemzeti Filmintézet Közhasznú Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság vagyonkezelői jogviszonyával kapcsolatos különös szabályok99

10. §100 (1)101 Az NFI által az e törvény alapján végzett, a vagyonkezelt vagyonnal kapcsolatos tevékenység – ideértve a vagyonelemek hasznosítását is – közfeladatnak minősül. Az NFI az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény 27. § (7) bekezdése szerinti visszapótlási kötelezettség teljesítése alól e törvény erejénél fogva mentesül.

(2)102 Az NFI által teljesített értéknövelő beruházás, felújítás megvalósításával, új eszköz létrehozatalával vagy beszerzésével összefüggésben a tulajdonosi joggyakorlónak és az NFI-nek a vagyonkezelői jogviszonnyal kapcsolatosan egymással szemben megtérítési kötelezettsége nem keletkezik. Az állami vagyon növekedésével kapcsolatos nyilvántartási kötelezettségeinek az NFI – a tulajdonosi joggyakorlóval történő külön elszámolás nélkül – a tulajdonosi joggyakorló által vezetett vagyonnyilvántartásban történő, az állami vagyonnal való gazdálkodásról szóló kormányrendeletben foglalt adatszolgáltatási kötelezettségének teljesítésével tesz eleget.

(3)103 Az NFI-t megilletik a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 11. § (8) bekezdése szerinti tulajdonosi jogok és terhelik a tulajdonos kötelezettségei, azzal, hogy az állami tulajdonban álló ingatlanok tekintetében az építési tevékenység megvalósítása céljából az NFI által kezdeményezett hatósági eljárásokban a tulajdonosi joggyakorló hozzájárulását megadottnak kell tekinteni.

(4)104 Az NFI a vagyonkezelésében lévő vagyonelemeken értékmegőrző és értéknövelő fejlesztéseket és beruházásokat végez, továbbá ellátja a vagyonelemekkel kapcsolatos egyéb közfeladatokat. Az NFI a törvény erejénél fogva jogosult a bontással járó munkálatok elvégzésére, valamint a saját selejtezési szabályzata alapján történő selejtezésre, azzal, hogy az NFI köteles a bontásból és a vagyonkezelésében lévő vagyonelemek selejtezéséből származó hulladékok megsemmisítésére, valamint hulladékgyűjtő helyen történő elhelyezésére, illetve jogosult a hulladéknak nem minősülő vissznyereményi anyagok értékesítésére megbízási szerződést kötni a tulajdonosi joggyakorlóval. A vissznyereményi anyagok értékesítéséből származó bevétel az NFI-t illeti meg azzal, hogy az NFI köteles az értékesítésből származó bevételt a vagyonkezelésében lévő vagyonelemek értékének megőrzésére, gyarapítására vagy a vagyon cél szerinti fenntartására fordítani.

(5)105 Az NFI a nemzeti filmvagyonba tartozó műpéldányokkal kapcsolatos közfeladat ellátása során a (4) bekezdés megfelelő alkalmazásával jogosult selejtezésre.

11. §106 Az 5/A. § (3) bekezdése alapján az állam javára megszerzett tulajdon- és felhasználási jog (a továbbiakban együtt: jogszerzés) az állam javára történt szerzéssel egy időben e törvény erejénél fogva az NFI ingyenes vagyonkezelésébe és a nemzeti filmvagyonra vonatkozó vagyonkezelési szerződésének hatálya alá kerül, azzal, hogy ezen vagyon (ideértve a vagyoni értékű jogokat is) nyilvántartásáról gondoskodni köteles és a tulajdonosi joggyakorlót a jogszerzésről a jogszerzés évét követő év május 31. napjáig köteles értesíteni a tulajdonosi joggyakorló által elvárt formában és adattartalommal.

4. CÍM

A támogatások elosztásának szabályai

12. § (1)107 A mozgóképszakma közvetlen támogatása – a filmalkotás jellemzőitől, így különösen a filmalkotás forgatókönyvétől, költségvetésétől, művészi értékétől, a filmalkotás szerzőinek, alkotóinak és szereplőinek személyétől, vagy az egyéb támogatandó cél jellegétől függően – pályázat vagy egyedi kérelem alapján történik.

(2)108 Közvetlen támogatás visszatérítendő vagy vissza nem térítendő formában nyújtható. A visszatérítendő támogatások esetében a visszatérítés módját és mértékét a támogató határozza meg.

(3) E törvény alapján az alábbi mozgóképszakmai tevékenységek céljára nyújtható támogatás:

a) filmterv fejlesztés,

b) filmgyártás előkészítés,

c) filmgyártás,

d)109 filmterjesztés, valamint a filmterjesztést és a filmértékesítést elősegítő marketing tevékenység,

e) filmkópia felújítás és archiválás,

f) mozgóképszakmai kutatás és képzés,

g)110 mozgóképszakmai rendezvényszervezés, illetve rendezvényen, filmfesztiválon való részvétel,

h) mozgóképszakmai kiadványok készítése, kiadása,

i) infrastrukturális fejlesztések.

(4)111 A (3) bekezdésben meghatározott tevékenységek céljára nyújtható támogatás maximális mértékének meghatározása szempontjából a filmalkotáshoz nyújtott valamennyi támogatást figyelembe kell venni. A filmgyártás-előkészítési támogatásban részesülő filmalkotás támogatását a 13. §-ban meghatározott támogatási határ kiszámításakor figyelembe kell venni.

(5)112 Az MTVA – a Médiatanács előzetes jóváhagyásával – megállapodást köthet az NFI-vel filmalkotások támogatásáról e törvény rendelkezései szerint.

(6)113 Az NFI a mozgóképszakmai célok támogatására rendelkezésre álló források elosztásának összehangolása érdekében megállapodást köt a támogatóval a (3) bekezdésben meghatározott egyes mozgóképszakmai tevékenységek támogatásáról, ideértve különösen az elszámolások ellenőrzését és szakmai elbírálását.

(7)114

(8)115 Nem részesülhet az e törvény szerinti támogatásban olyan tevékenység, amely a 21. § szerinti VI. kategóriába sorolandó film előállítására, terjesztésére, archiválására irányul. Nem részesülhetnek emellett támogatásban az olyan egyéb televíziós műsorszámok, amelyek nem minősülnek kulturális értéket műfaja alapján létrehozó filmalkotásnak.

(9)116 A közvetett támogatás a filmalkotás közvetlen filmgyártási költségéhez és a közvetlen magyar filmgyártási költségéhez igazodik.

(10)117 A filmalkotás közvetett támogatásának alapja a közvetlen filmgyártási költség 100%-a, ha a filmalkotás közvetlen gyártási költségeinek legalább 80%-a közvetlen magyar filmgyártási költségnek minősül. Az ezt az arányt el nem érő filmalkotások esetén a közvetett támogatás alapja a közvetlen magyar filmgyártási költség 1,25-dal szorzott összege.

12/A. §118 (1) E törvény szerinti támogatás csak olyan filmalkotáshoz kapcsolódóan nyújtható, amely

a) filmgyártással összefüggésben a (2) bekezdésben,

b) filmterjesztéssel összefüggésben a (3) bekezdésben

meghatározott kulturális követelményeknek megfelel.

(2) A filmgyártás esetében a filmalkotás akkor felel meg a kulturális követelményeknek, ha a 2. mellékletben meghatározott szempontok alapján legalább 16 pontot ér el akként, hogy az a)–n) pont szerinti feltételek közül legalább négyben pontot szerez, és

a) jogszabályban meghatározott európai filmkoprodukciónak minősül, feltéve, hogy az magyar részvétellel készül, vagy

b) az a)–h) pont szerinti feltételek közül legalább két feltételt teljesít.

(3) A filmterjesztés esetében a filmalkotás akkor felel meg a kulturális követelményeknek, ha a 2. mellékletben meghatározott szempontok alapján az a)–h) pont szerinti feltételek közül legalább két feltételt teljesít.

12/B. §119

13. §120 (1)121 Ha e törvény másként nem rendelkezik, az e törvény szerinti támogatás mértéke bármely filmalkotás esetén a filmalkotás gyártási költségvetésének, nemzetközi koprodukciós filmalkotás esetén a magyar hozzájárulás arányának az 50%-áig terjedhet.

(1a)122 Ha a nemzetközi koprodukciós filmalkotásban a magyar filmelőállító mellett legalább egy EGT-állambeli filmelőállító is részt vesz, az e törvény szerinti támogatás mértéke a magyar hozzájárulás arányának 60%-áig terjedhet.

(2)123 Az e törvény szerinti támogatás mértéke a mozibemutatásra készült – játékfilm, egész estét betöltő dokumentumfilm, népszerű tudományos és animációs film műfajba tartozó – magyar filmalkotás esetén a filmalkotás gyártási költségvetésének, nemzetközi koprodukciós filmalkotás esetén a magyar hozzájárulás arányának a 100%-áig terjedhet, ha a filmalkotás gyártási költségvetése nem haladja meg magyar filmalkotás esetén a 237 millió forintot, nemzetközi koprodukciós filmalkotás esetén a 467 millió forintot.124

(3)125 Az e törvény szerinti támogatás mértéke magyar filmalkotás esetén a filmalkotás gyártási költségvetésének, nemzetközi koprodukciós filmalkotás esetén a magyar hozzájárulás arányának a 100%-áig terjedhet, ha a filmalkotást eredetileg magyar nyelven gyártják, továbbá valószínűsíthető, hogy a filmalkotás gyártási költségvetése a terjesztés valamennyi formájából származó összes bevétel révén sem térül meg. Ha a filmalkotás gyártási költségvetése a terjesztés során megtérül, a gyártási költségvetést meghaladó összeget a támogatónak vissza kell fizetni.

(3a)126 Az e törvény szerinti támogatás mértéke magyar filmalkotás esetén a filmalkotás gyártási költségvetésének, nemzetközi koprodukciós filmalkotás esetén a magyar hozzájárulás arányának a 100%-áig terjedhet olyan nemzetközi koprodukciós filmalkotás esetén, amelyben a magyar mellett legalább egy, a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Fejlesztési Támogatási Bizottságának listáján felsorolt valamely állambeli filmelőállító is részt vesz.

(4)127 Az e törvény szerinti támogatás mértéke dokumentumfilm, animációs film, tudományos ismeretterjesztő film, kísérleti film vagy rövidfilm műfajba tartozó magyar filmalkotás esetén a filmalkotás gyártási költségvetésének, nemzetközi koprodukciós filmalkotás esetén a magyar hozzájárulás arányának a 100%-áig terjedhet, ha a kulturális sokszínűséghez hozzájáruló filmalkotás elkészítéséhez szükséges forrás más módon nem biztosítható. Ez a szabály a mozibemutatásra készült játékfilmek esetén nem alkalmazható.

(5)128 A (2) bekezdésben meghatározott értékhatár évente

a)129 magyar filmalkotás esetén a Központi Statisztikai Hivatal által az előző naptári évre közzétett fogyasztói árindex mértékével,

b)130 nemzetközi koprodukciós filmalkotás esetén – figyelemmel a magyar és a nem magyar közreműködés arányára – az a) pontban meghatározott árindex és az eurozóna inflációjának mértékével

növekszik. A módosított értékhatárokat a költségvetési törvény állapítja meg.

(6)131 A (2) bekezdésben meghatározott értékhatárok megállapítása során a filmalkotás e törvény szerinti támogatására vonatkozó kérelem előterjesztése az irányadó, amely

a)132 közvetlen támogatás esetén a pályázati felhívás megjelenésének vagy nem pályázat alapján nyújtandó támogatás esetén az egyedi támogatási kérelem benyújtásának,

b)133 közvetett támogatás esetén a támogatás igénybevételére vonatkozó jogosultság megállapításával kapcsolatos kérelem benyújtásának

az időpontja.

(7)134 A filmgyártás céljára nyújtott közvetlen támogatás legalább 60%-át a támogatott közvetlen magyar filmgyártási költségekre köteles fordítani. A támogató ennél magasabb arányt is előírhat, de az nem haladhatja meg a nyújtott támogatás 80%-át. Ha a filmalkotás forgatókönyve az eredeti helyszíneken való forgatást teszi szükségessé, a támogató hozzájárulhat ahhoz, hogy a nyújtott támogatás legfeljebb 60%-át a támogatott nem közvetlen magyar filmgyártási költségekre fordítsa.

(8)135 Ha jogszabály másként nem rendelkezik, e törvény alkalmazásában a magyar részvételű filmalkotás és a nemzetközi koprodukciós filmalkotás magyar filmelőállítóját a magyar filmalkotás előállítójával megegyező jogok és kötelezettségek illetik meg, illetve terhelik.

(9)136 Közvetlen támogatásban a magyar filmalkotás és a magyar részvételű filmalkotás részesíthető. Ez a korlátozás nem vonatkozik az „art” besorolású filmalkotások forgalmazásának támogatására.

(10)137 Azonos elszámolható költségek vonatkozásában az e törvény szerinti és más állami támogatás együttes összege jelenértéken nem haladhatja meg az (1)–(4) bekezdésekben meghatározott mértéket.

14. § (1)138 Az e törvény szerinti támogatásban a 28. §-ban meghatározott és a mozgóképszakmai hatóság által nyilvántartásba vett személyek és szervezetek részesülhetnek, amennyiben megfelelnek e törvény rendelkezéseinek, valamint a támogató által meghatározott feltételeknek.

(2)139 A 12. § (3) bekezdés b) és c) pontja esetében kizárólag a filmelőállító, a 12. § (3) bekezdés d) pontja esetében a filmterjesztő és a filmelőállító részesíthető közvetlen támogatásban.

(3)140 Nem részesülhet az e törvény szerinti támogatásban:

a)141 akit a mozgóképszakmai hatóság nem vett nyilvántartásba, vagy onnan törölt,

b) akinek az állammal szemben fennálló adó-, járulék- vagy egyéb köztehertartozása van,

c) aki a vonatkozó jogszabályok szerinti köteles példány szolgáltatási kötelezettségének nem tett eleget,

d)142 aki a támogató által nyújtott támogatás felhasználásával nem számolt el, elszámolását a támogató nem fogadta el, vagy a támogatóval szemben lejárt, teljesítetlen fizetési kötelezettséggel rendelkezik,

e)143 az a gazdálkodó szervezet, amelynek vezető tisztségviselői vagy tulajdonosai között olyan személy van, aki a támogatási igény benyújtását megelőző három évben olyan gazdálkodó szervezet vezető tisztségviselője volt, amely a vezető tisztségviselésének időtartama alatt felhasznált közvetlen támogatással a támogatóval szemben nem számolt el, vagy elszámolását a támogató nem fogadta el,

f)144 az a gazdálkodó szervezet, amelynek tulajdonosai között olyan gazdálkodó szervezet van, amely a támogatási igény benyújtását megelőző három évben felhasznált közvetlen támogatással a támogatóval szemben nem számolt el, vagy elszámolását a támogató nem fogadta el,

g) aki ellen csőd-, felszámolási vagy végelszámolási eljárás van folyamatban,

h)145 aki a rendezett munkaügyi kapcsolatok jogszabályban meghatározott feltételeinek nem felel meg,

i)146 valamely EGT-államban székhellyel rendelkező jogi személy, amely legkésőbb az e törvény szerinti támogatás folyósításakor nem rendelkezik magyarországi fiókteleppel.

(4)147 A támogató a (3) bekezdés d) pontjában meghatározott kizáró feltétel alól legkorábban a beszámolási határidő lejártát követő három év elteltével adhat felmentést. Lejárt, teljesítetlen fizetési kötelezettség esetén ilyen felmentés a kötelezettség teljesítéséig nem adható.

(5)148 A Nemzeti Filmiroda (a továbbiakban: Filmiroda) a (3) bekezdés c) és h) pontjában meghatározott kizáró feltétel alól különös méltánylást érdemlő esetben felmentést adhat, ha a c) pont szerinti kötelezettség esetében az ügyfél annak a Filmiroda által meghatározott időpontig eleget tesz, vagy a kötelezettség teljesítése a megrendelésre készülő filmalkotásokra vonatkozó szerződéses kötelezettségekkel ellentétes, és ezt az ügyfél hitelt érdemlően igazolja, valamint a h) pont esetében, ha az eset összes körülményét megvizsgálva az e törvény szerinti közérdek megvalósulása azt indokolja. E bekezdés alkalmazásában különös méltánylást érdemlő esetnek minősül, ha az egyedi ügyben megvalósuló jogsértés súlya aránytalanul kisebb az e törvényben meghatározott célok megvalósulásának társadalmi hasznosságánál.

(6)149 Közvetlen támogatás kizárólag a támogatott és a támogató közötti szerződéskötést követően nyújtható. Ha a támogatott szerződésszegése folytán a támogatott cél nem valósul meg, a támogatás összegét a támogatott köteles a támogatónak visszafizetni.

(7)–(8)150

14/A. §151 (1) Nem nyújtható közvetlen támogatás a támogató támogatásokról döntő tisztségviselőjének, valamint annak a Polgári Törvénykönyv (a továbbiakban: Ptk.) szerinti közeli hozzátartozójának (a továbbiakban: közeli hozzátartozó), továbbá olyan pályázó szervezetnek, amelyben a fenti személy képviseletre jogosult vezető tisztségviselő, vagy abban a Ptk.-nak a gazdasági társaságokra vonatkozó rendelkezései szerint többségi befolyást biztosító tulajdoni részesedéssel rendelkezik.

(2) A támogató szervezet támogatásokról döntő vagy a támogatásra javaslatot tevő tisztségviselője nem vehet részt a pályázat vagy a támogatási kérelem elbírálásában, ha a pályázatban (támogatási kérelemben) érintett filmalkotásnak ő vagy a közeli hozzátartozója az Szjt. szerinti szerzője vagy ha a pályázóval (kérelmezővel) ő vagy a közeli hozzátartozója munkaviszonyban, munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban áll vagy a pályázó számára olyan gazdasági társaságon keresztül nyújt szolgáltatást, amelynek tagja vagy részvényese.

(3) A támogató támogatásokról döntő vagy a támogatásra javaslatot tevő tisztségviselője, valamint annak a közeli hozzátartozója részére a támogatott filmalkotással kapcsolatos, tisztségviselői megbízatása alatt végzett, (2) bekezdésben meghatározott tevékenysége után nyújtott díjazás a támogatás terhére nem számolható el.

(4) Az összeférhetetlenségről a pályázat elbírálását megelőzően az érintett tisztségviselőnek írásban nyilatkoznia kell. Ha az érintett vezető vagy javaslattevő tisztségviselő az összeférhetetlenség kérdésében valótlanul nyilatkozik vagy valótlan adatot szolgáltat, megbízatása a törvény erejénél fogva megszűnik.

(5)152 Ha törvény az adott támogatóra eltérő összeférhetetlenségi szabályt állapít meg, a két szabály közül a szigorúbbat kell alkalmazni. E törvény alkalmazásában az NFI igazgatóságának tagjai, valamint az NFI Döntőbizottságainak tagjai támogatásokról döntő tisztségviselőnek minősülnek.

15. § (1)153 Közvetlen támogatás a 12. § (3) bekezdésének a)–e) pontjaiban meghatározott tevékenységek esetében – az (1a) bekezdésben foglalt kivétellel – pályázat útján nyújtható. Ha a törvény másként nem rendelkezik, a támogató a támogatási szabályzatában meghatározott mértékig és feltételek mellett egyedi támogatást is nyújthat, ha a pályázati úton előzőleg kiválasztott célok megvalósítása másként nem biztosítható.

(1a)154 Az „art” besorolású filmalkotások forgalmazásának támogatása egyedi kérelem alapján is történhet.

(2)155 Közvetlen támogatás filmgyártás céljára kizárólag akkor folyósítható, ha a támogató megállapította, hogy a támogatást igénylő filmelőállító rendelkezik

a) a gyártás megkezdéséhez szükséges, megfelelő előkészítettségi állapotban lévő gyártási és költségvetési tervvel,

b) a filmalkotás – a támogatási igény összege nélkül számított – gyártási költségvetésének fedezetével,

c) a szerzői és szomszédos jogi jogosultaknak a megfilmesítéshez, valamint a filmalkotás terjesztéséhez való hozzájárulásaival, illetve az erről szóló szerződésekkel.

(3)156 Közvetlen támogatás nemzetközi koprodukciós filmalkotás gyártására, a (2) bekezdés a) és b) pontjaiban meghatározott feltételeken túl kizárólag akkor folyósítható, ha a magyar filmelőállító rendelkezik a filmalkotás első eredeti negatívjának vagy sokszorosításra alkalmas eredeti példányának tulajdonjogával, illetve jogosult arról bemutatásra alkalmas műpéldányt készíteni. A (2) bekezdés c) pontjában meghatározott feltételnek nemzetközi koprodukciós filmalkotás esetében a filmalkotás valamelyik előállítója tekintetében kell teljesülnie.

(4)157 A támogató döntéseit a támogatott alkotásokra, illetve a pályázatokra vonatkozó pontos információk birtokában, valamennyi körülmény gondos mérlegelésével hozza meg. A támogató köteles a támogatott cél megvalósulását gyártási és pénzügyi ellenőr közreműködésével folyamatosan figyelemmel kísérni és ellenőrizni, valamint az e törvénnyel összhangban álló mindazon intézkedéseket megtenni, amelyek biztosítják a támogatott filmalkotások előállításának befejezését.

16. §158

17. §159 (1) A 18. § (2) bekezdésében meghatározott, a Kormány által rendeletben kijelölt miniszter évente dönt az „art” besorolású mozik, valamint az „art” besorolású filmalkotások forgalmazásának támogatásáról.

(2) Az „art” besorolású filmalkotások forgalmazásának támogatására csak abban az esetben nyújtható be érvényes pályázat, ha a filmalkotás „art” besorolás tárgyában hozott határozat véglegessé válásának időpontja megelőzi a filmalkotás magyarországi forgalmazásának a kezdő napját.

III. Fejezet160

MOZGÓKÉPSZAKMAI HATÓSÁG

1. CÍM

A mozgóképszakmai hatóság

18. §161 (1) A mozgóképszakmai hatóság ellátja a mozgóképszakma működésével összefüggő közigazgatási feladatokat.

(2)162 A mozgóképszakmai hatóság a Filmiroda. A Filmiroda a Kormány által rendeletben kijelölt miniszter által vezetett minisztérium (a továbbiakban e §-ban: Kormány által kijelölt szerv) önálló szervezeti egysége, amely az általa ellátott hatósági feladatok tekintetében nem utasítható és hatósági tevékenysége során minden más szervtől független.

(3) A Filmiroda szervezetének és feladatainak részletes szabályait a Kormány által kijelölt szerv Szervezeti és Működési Szabályzata határozza meg.

(4) A Kormány által kijelölt szerv a Filmiroda szervezete és feladatai tekintetében a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság jogutódja.

2. CÍM

A mozgóképszakmai hatóság feladat- és hatásköre

19. § (1)163 A Filmiroda hatósági hatáskörében az alábbi feladatokat látja el:

a) a filmalkotásokat a kiskorúak védelme érdekében e törvény szerint besorolja, valamint a besorolási szabályok megsértése esetén a törvényben meghatározott szankciót alkalmazza,

b) a művészi értékük miatt támogatásra érdemes és a kulturális követelmények teljesítése alapján támogatásra jogosult filmalkotásokat, valamint az ilyen filmalkotásokat terjesztő mozikat és mozitermeket e törvény szerint besorolja,

c)164 az e törvény szerinti támogatást igénylő mozgóképszakmai szervezetekről és természetes személyekről, a moziüzemeltetési tevékenységet folytató természetes, illetve jogi személyekről, a forgalmazói tevékenységet folytató természetes, illetve jogi személyekről, a támogatásra jogosult, és a támogatásban nem részesülő filmalkotásokról, a terjesztésre kerülő, valamint az „art” besorolású filmalkotásokról, továbbá az „art” mozikról és mozitermekről e törvényben, illetve a 18. § (2) bekezdésében meghatározott, a Kormány által rendeletben kijelölt miniszter rendeletében meghatározott módon a Filmiroda hatósági ellenőrzése tevékenysége céljából, közhiteles hatósági nyilvántartást vezet,

d) azokat a filmalkotásokat, amelyek előállításához e törvény szerinti támogatást igényelnek, a magyar filmalkotás, a magyar részvételű filmalkotás, az egyéb magyar részvételű filmalkotás vagy az egyéb filmalkotás elnevezésű kategóriák szerint besorolja,

e) e törvény szerint ellenőrzi és igazolja a kulturális követelményeknek való megfelelés tényét,

f)165 e törvény szerint ellenőrzi, megállapítja és igazolja az e törvény szerinti támogatás igénybevételére vonatkozó jogosultságot, valamint kiállítja a támogatási igazolást,

g) mozgóképszakmai statisztikai tevékenységet végez,

h) feladat- és hatáskörében hivatalból vagy kérelemre eljár az e törvényben, illetve az e törvény felhatalmazása keretében kibocsátott jogszabályban foglalt rendelkezések és a hatáskörében hozott hatósági döntések betartásának általános hatósági felügyeletével kapcsolatos eljárásokban,

i) ellátja az e törvényben vagy e törvény felhatalmazása alapján más jogszabályban meghatározott egyéb mozgóképszakmai feladatokat.

(1a)166 A Filmiroda az (1) bekezdése c) pontja szerinti nyilvántartásban szereplő adatokat a nyilvántartásra vonatkozó tevékenység befejezéséig kezeli.

(2)167 A Filmiroda nem hatósági hatásköreiben az alábbi feladatokat látja el:

a) nyilvántartása alapján mozgóképszakmai adatszolgáltatási tevékenységet végez,

b) kiadja a nemzetközi egyezményekben meghatározott koprodukciós igazolásokat az egyezményben meghatározott eljárás szerint,

c) ellátja a 33. §-ban meghatározott feladatokat,

d) ellátja az e törvényben vagy e törvény felhatalmazása alapján más jogszabályban meghatározott egyéb mozgóképszakmai feladatokat.

(3)168 A Filmiroda által e törvény alapján végzett nyilvántartási, besorolási tevékenységért a 18. § (2) bekezdésében meghatározott, a Kormány által rendeletben kijelölt miniszter rendeletében meghatározott igazgatási szolgáltatási díjat kell fizetni.

(4)169 A Filmiroda tevékenységével összefüggő bevételei a Kormány által kijelölt szerv saját bevételét képezik, melyeket kizárólag a Filmiroda működésére és a működtetésével összefüggő fejlesztési kiadásokra lehet fordítani. A Filmiroda költségvetésében képződött, a maradványképződés költségvetési évében december 31-ig kötelezettségvállalással lekötött maradvány a következő években a kötelezettségvállalás alapjául szolgáló jognyilatkozatnak megfelelően használható fel.

III/A. Fejezet170

A MOZGÓKÉPSZAKMAI HATÓSÁG ELJÁRÁSAI

1. CÍM

A közigazgatási hatósági eljárás általános szabályainak alkalmazása

19/A. § (1)171 A Filmiroda (a továbbiakban e fejezetben: Hatóság) az e törvényben foglalt eltérésekkel és kiegészítésekkel az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény (a továbbiakban: Ákr.) szerint jár el.

(2)172 A Hatóság által hozott elsőfokú hatósági döntés ellen az ügyfél fellebbezéssel élhet, kivéve azon döntéseket, amelyek ellen törvény alapján nincs helye fellebbezésnek.

(3)173 A Hatóság határozata és önálló fellebbezéssel támadható végzései ellen az egyedi hatósági ügy tárgya szerint érintett támogató szervezet is jogorvoslati jogosultsággal rendelkezik.

(4)174 A Hatóság a hatáskörébe tartozó ügyekben eljárását hivatalból is megindíthatja, kivéve, ha e törvény szerint az eljárás kizárólag kérelemre indítható. A kérelem kormányablaknál nem terjeszthető elő.

(5)175 Amennyiben a Hatóság eljárása során az egyedi hatósági ügy tárgyán kívüli, de azzal szorosan vagy közvetetten összefüggő jogsértésről szerez tudomást, annak vonatkozásában – hatósági döntésének meghozatala előtt – eljárását hivatalból kiterjesztheti. Az eljárás hivatalbóli kiterjesztéséről az ügyfeleket az Ákr. vonatkozó rendelkezései szerint értesíteni kell. Az eljárás hivatalbóli kiterjesztésével az ügyintézési határidő az eljárásra irányadó ügyintézési határidővel meghosszabbodik.

(6)176 Hatáskör hiányában – a hatáskörrel rendelkező hatóság vizsgálata, illetve áttétel nélkül – a Hatóság jogosult a kérelmet visszautasítani, illetve az eljárást megszüntetni.

(7)177 Ha a Hatóság – az e törvény alapján hatáskörébe tartozó hatósági ügyben meghozott – véglegessé vált hatósági döntése alapjául szolgáló adatokban, illetve tényekben változás következik be, az ügyfél azt köteles a változástól, illetve annak tudomására jutásától számított 15 napon belül a Hatóságnak bejelenteni.

(8)178 Az (7) bekezdésben foglalt változásbejelentés, vagy egyéb hivatalos tudomása alapján a Hatóság jogosult hivatalból hatósági eljárást indítani annak vizsgálata céljából, hogy a hatósági döntést, illetve e hatósági döntés meghozatalának alapjául szolgáló feltételeket az adatokban, tényekben bekövetkezett változás érdemben érinti-e. Amennyiben a Hatóság megállapítja, hogy az adatokban, tényekben bekövetkezett változás érdemben érinti a hatósági döntést, azt hivatalból indított hatósági eljárásban – a változás tartalma szerint – módosítja vagy visszavonja.

(9)179 A (7) bekezdésben foglalt bejelentési kötelezettség elmulasztása esetén a Hatóság a filmelőállítót a 19/H. § (8) bekezdés c) pontja szerinti közigazgatási bírság megfizetésére kötelezheti.

(10)180 A Hatóság véglegessé vált határozata alapján jogosított ügyfél helyébe a polgári jog szerinti jogutódja léphet, ha a jogutódlás e törvény szerinti célok megvalósulását segíti elő és nem veszélyezteti a közpénzek szabályos felhasználását és az azzal való elszámolást. A jogutód a jogutódlástól számított 40 napon belül kérheti a jogutódlás megállapítását.

(11)181 A jogutódlás tényét a Hatóság végzéssel állapítja meg.

2. CÍM

Titoktartás

19/B. § (1)182 A Hatósággal kormányzati szolgálati jogviszonyban, valamint munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban álló, illetve állt személyek – a más szervezet számára jogszabályban előírt adatszolgáltatást kivéve – e jogviszony fennállása alatt, és annak megszűnését követően is kötelesek megőrizni a Hatóság tevékenységével, annak ellátásával kapcsolatban tudomásukra jutott személyes adatot, minősített adatot, illetve üzleti titkot, valamint minden olyan adatot, tényt vagy körülményt, amelyet a Hatóság nem köteles törvény előírásai szerint a nyilvánosság számára hozzáférhetővé tenni.

(2) Az (1) bekezdésben felsorolt személyek a feladataik ellátásával kapcsolatban tudomásukra jutott adatokat, tényt vagy körülményt jogosulatlanul nem tehetik közzé, nem hasznosíthatják, és nem hozhatják harmadik fél tudomására.

Elektronikus kapcsolattartás

19/C. §183 (1) Az a természetes személy, aki e törvény hatálya alá tartozó tevékenységet végez, az e tevékenységgel összefüggő, a Hatóság hatáskörébe tartozó eljárásokban elektronikus kapcsolattartásra köteles.

(2) Az elektronikus kapcsolattartás során az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló törvény előírásait e §-ban foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.

(3) Elektronikus kapcsolattartás esetén az ügyfél a beadványait kizárólag a Hatóság elektronikus űrlapkitöltést és -benyújtást támogató információs rendszerén keresztül nyújthatja be az Elnök elektronikus kapcsolattartásra vonatkozó rendeletének szabályai szerint, elektronikus űrlapon vagy elektronikus űrlap mellékleteként csatolva. A Hatóság a beadványt fokozott biztonságú elektronikus bélyegzővel és elektronikus időbélyegzővel látja el.

(4) Ha a természetes személy ügyfél a kérelmét nem az e célra rendszeresített nyomtatványon – elektronikus kapcsolattartás esetén elektronikus űrlapon – nyújtja be, a Hatóság nyolc napon belül – megfelelő határidő megjelölése és a mulasztás jogkövetkezményeire történő felhívás mellett – felhívja a kérelem elektronikus úton és megfelelő űrlapon történő benyújtására. E felhívás nem teljesítése esetén a Hatóság a kérelmet visszautasítja, kivéve, ha

a) a nyomtatvány vagy az űrlap kitölthető és letölthető változatát a hiánypótlás teljesítésére meghatározott határidőn belül a Hatóság nem tette közzé, vagy

b) az ügy elektronikus intézéséhez szükséges elektronikus ügyintézési szolgáltatás, az azt elősegítő szabályozott elektronikus ügyintézési szolgáltatás vagy más kapcsolódó szolgáltatás átmenetileg vagy tartósan nem volt elérhető.

Ügyintézési határidő és az eljárás felfüggesztése184

19/D. §185 (1) Az e törvény hatálya alá eső mozgóképszakmai hatósági ügyekben sommás eljárásnak nincs helye.

(2) Ha az ügy érdemi eldöntése olyan kérdés előzetes elbírálásától függ, amelyben az eljárás más szerv hatáskörébe tartozik, vagy ugyanannak a hatóságnak az adott üggyel szorosan összefüggő más hatósági döntése nélkül megalapozottan nem dönthető el, a hatóság az eljárást felfüggeszti.

A tényállás tisztázása

19/E. § (1)186 A tényállás tisztázása során a Hatóság a (2)–(7) bekezdésben foglalt eltérésekkel és kiegészítésekkel az Ákr. tényállás tisztázására és a hatósági ellenőrzésre vonatkozó szabályait alkalmazza.

(2)187 A Hatóság jogosult a filmalkotások előállításával, gyártásával, e törvény szerinti támogatásával, terjesztésével, archiválásával, illetve a filmterjesztéssel kapcsolatos – akár törvény által védett titkot is magában foglaló – adatot tartalmazó valamennyi eszközt, iratot, dokumentumot megtekinteni, megvizsgálni, azokról másolatot, kivonatot készíteni.

(3) A Hatóság az ügyfelet, az eljárás egyéb résztvevőit, valamint azok megbízottait, alkalmazottait, illetve az ügyféllel és az eljárás egyéb résztvevőivel egyéb jogviszonyban állókat adatszolgáltatásra, illetve szóban vagy írásban adatoknak az általa meghatározott, összehasonlításra alkalmas formátumban való szolgáltatására, továbbá egyéb felvilágosítás adására kötelezheti.

(4)188 A Hatóság különösen indokolt esetben, ha egyéb bizonyítási eszköztől a tényállás tisztázása nem remélhető, a tényállás tisztázása érdekében az ügyfélen és az eljárás egyéb résztvevőjén kívül más személyt vagy szervezetet is adatszolgáltatásra, bizonyítási eszközök átadására kötelezhet. E végzés ellen az adatszolgáltatásra, bizonyítási eszközök átadására kötelezett közigazgatási pert indíthat. A keresetlevél benyújtásának halasztó hatálya van.

(5) Amennyiben a tényállás tisztázása azt szükségessé teszi, a Hatóság az ügyfelet nyilatkozattételre kötelezheti, e kötelezettség elmulasztása vagy nem megfelelő teljesítése esetében alkalmazható, 19/F. § szerinti jogkövetkezményekre történő figyelmeztetés mellett.

(6)189 A Hatóság a tényállás tisztázása érdekében, megfelelő határidő tűzése és a mulasztás jogkövetkezményeire történő figyelmezetés mellett hiánypótlásra hívhatja fel az ügyfelet.

(7) A Hatóság egyedi hatósági eljárásainak iratait, adatait, dokumentumait, illetve egyéb bizonyítási eszközeit, kivételesen indokolt esetben más eljárásaiban is felhasználhatja, amennyiben az ügyfelek eljárási terheinek csökkentése vagy a megfelelő, illetve hatékony jogérvényesítés ezt szükségessé teszi.

(8)190 Az ügyfél a nyilatkozatával nem pótolhatja a hiányzó bizonyítékot akkor sem, ha annak beszerzése nem lehetséges, kivéve, ha a hatóság a tényállás tisztázása körében az ügyfelet a hiányzó bizonyíték pótlása érdekében nyilatkozattételre hívja fel.

(9)191 A Hatóság a tényállás tisztázása során felhívhatja az ügyfelet, hogy az eredeti okiratot vagy az arról készített hiteles másolatot a Hatóság rendelkezésére bocsássa.

Eljárási bírság

19/F. § (1) Az eljárás akadályozásának esetén a Hatóság eljárási bírságot szabhat ki az ügyféllel, az eljárás egyéb résztvevőjével, illetve a tényállás tisztázása során közreműködésre kötelezett személlyel szemben, ha az eljárás során olyan magatartást tanúsít, amely az eljárás elhúzására, a valós tényállás feltárásának meghiúsítására irányul, vagy azt eredményezheti.

(2) Az eljárási bírság legmagasabb összege ötszázezer forint, természetes személy ügyfél esetében legfeljebb százezer forint.

(3) Az (1)–(2) bekezdésben foglaltakon túlmenően az eljárás akadályozása, illetve az adatszolgáltatás nem vagy nem megfelelő teljesítése esetén a Hatóság hárommillió forintig terjedő bírsággal sújthatja – ismételt jogsértés esetén sújtani köteles – a jogsértő vezető tisztségviselőjét is.

(4) Az eljárási bírság kiszabása során a Hatóság mérlegeli különösen a jogsértő előző évben elért nettó árbevételét és a jogsértés ismételtségét.

Adatszolgáltatás

19/G. § (1)192 A Hatóság az Európai Audiovizuális Obszervatórium (European Audiovisual Observatory) és más európai és nemzetközi szervezetek által igényelt, a nyilvántartásában szereplő, mozgóképszakmai területre vonatkozó magyarországi adatokról hivatalos igazolást állít ki, és azokat továbbítja.

(2)193 A Hatóság felhívhatja az e törvény hatálya alá tartozó személyeket és szervezeteket minden olyan adat szolgáltatására, amely a Hatóság e törvényben meghatározott és hatáskörébe utalt feladatok ellátásához elengedhetetlenül szükséges, kivételesen abban az esetben is, ha az törvény által védett titoknak minősül, ide nem értve a minősített adatokat. E felhívás ellen jogorvoslatnak helye nincs, a felhívás a (3) bekezdésben foglalt esetben kibocsátott hatósági határozat elleni jogorvoslati kérelemben támadható.

(3)194 Amennyiben a (2) bekezdésben foglalt felhívást az adatszolgáltatásra felhívott nem vagy nem megfelelően teljesíti, úgy a Hatóság hatósági határozatában kötelezheti a felhívásban foglalt adatok szolgáltatására.

(4)195 A Hatóság az e törvény hatálya alá tartozó személyeket és szervezeteket hatósági határozatában időszakos vagy folyamatos adatszolgáltatásra is kötelezheti.

(5)196 A Hatóság e törvény hatálya alá tartozó személyeket és szervezeteket hatósági határozatában a helyszínre vagy a hatósági nyilvántartáshoz telepített, illetve folyamatba épített ellenőrző rendszerből történő táv-adatszolgáltatásra kötelezheti.

(6)197 Az ügyfél a Hatóság (3)–(5) bekezdés szerinti határozatát a határozat közlésétől számított tizenöt napon belül támadhatja meg közigazgatási perben. A keresetlevél benyújtásának halasztó hatálya van.

(7)198 Amennyiben az adatszolgáltatásra kötelezett a (3)–(5) bekezdésben foglalt adatszolgáltatási kötelezettséget nem vagy nem megfelelően teljesíti, a Hatóság közigazgatási bírságot szab ki, amelynek mértéke legfeljebb ötszázezer forint.

(7a)199 A (7) bekezdés szerinti eljárásokban bírság helyett figyelmeztetés nem alkalmazható.

(8)200 Az e §-ban foglalt adatszolgáltatás során az adatszolgáltató felelős az adat tartalmának megfelelőségéért, időszerűségéért, hitelességéért, pontosságáért, ellenőrizhetőségéért és helyességéért.

Jogkövetkezmények

19/H. § (1)201 A Hatóság e törvényben, illetve az e törvény felhatalmazása keretében kibocsátott jogszabályban foglaltak megsértőjével szemben e törvényben meghatározottak szerint jogkövetkezményt alkalmazhat.

(2)202

(3)203

(4)204

(5)205 Amennyiben a figyelmeztetés az ügy összes körülményeire tekintettel nem alkalmazható, vagy nem lenne a jogsértés megszüntetésére vonatkozó kötelezettség kikényszerítésére hatékony eszköz, a Hatóság – a figyelmeztetés mellőzésére vonatkozó indokolás nélkül – a jogsértő magatartás tanúsítását megtiltja, az e törvényben foglaltak érvényesítése keretében kötelezettséget állapíthat meg, illetve a (8) bekezdésben meghatározott jogkövetkezményeket alkalmazhat.

(6)206 Ismételt jogsértés esetén a Hatóság kétmillió forintig terjedő bírsággal sújthatja a jogsértő szervezet vezető tisztségviselőjét a jogsértés súlyához, jellegéhez, illetve az egyedi ügy sajátosságaihoz mérten.

(7)207 A Hatóság a jogkövetkezményt, a jogsértés jellegétől függően a jogsértés piacra gyakorolt hatására, továbbá az egyedi ügyben értékelhető egyéb szempontokra tekintettel állapítja meg.

(8)208 A Hatóság a következő jogkövetkezmények alkalmazására jogosult:

a)209 ha a filmterjesztő a Hatóság korhatár besorolása nélkül terjeszti a filmalkotást, vagy a mozielőzetest, illetve, ha a Hatóság döntése ellenére a korhatár szerinti jelzés nem vagy nem megfelelően kerül feltüntetésre, valamint a terjesztésre kerülő filmalkotások nyilvántartásában nem szereplő filmalkotás jogellenes terjesztése esetén a Hatóság a filmterjesztőt, illetve a jogellenes helyzet kialakulásáért felelős személyt vagy szervezetet, ideértve a filmalkotást kereskedelmi forgalomba hozó személyt vagy szervezetet is, tízezer forinttól hárommillió forintig terjedő közigazgatási bírság megfizetésére kötelezheti;

b) a jogsértőt kötelezheti közleménynek a jogsértő internetes honlapja nyitóoldalán, sajtótermékben vagy más megjelölt módon történő közzétételére a határozatban meghatározott módon és ideig;

c)210 ha e törvény vagy e törvény felhatalmazása keretében kibocsátott jogszabály alapján adatszolgáltatásra vagy bejelentésre kötelezett az adatszolgáltatási vagy bejelentési kötelezettségét nem vagy késedelmesen teljesíti, a Hatóság harmincezer forinttól ötszázezer forintig terjedő közigazgatási bírságot szabhat ki;

d)211 e törvény vagy e törvény felhatalmazása keretében kibocsátott jogszabály a) és c) pontokban nem szabályozott rendelkezéseinek, valamint a Hatóság hatósági döntésének e törvényben nem szabályozott egyéb megsértése esetén a Hatóság háromezer forinttól egymillió forintig terjedő közigazgatási bírságot szabhat ki;

e) e törvényben meghatározott egyéb jogkövetkezményeket alkalmazhat.

(9)212 A (6) és (8) bekezdés alkalmazásában ismételtségnek tekintendő, ha a jogsértő a véglegessé vált hatósági határozatban megállapított jogsértő magatartást ugyanazon jogalapon és jogszabályhely tekintetében, ugyanazon tárgykörben valósítja meg.

(10) A (8) bekezdésben meghatározott jogkövetkezmények együttesen is megállapíthatók.

(11)213 A meg nem fizetett közigazgatási bírság adók módjára behajtható köztartozásnak minősül. A befolyt közigazgatási bírságot e törvényben meghatározott célok megvalósítására kell fordítani.

(12)214 A Hatóság – a kötelezett költségére – a 21/A. § (6) bekezdés szerinti azonnali végrehajthatóságra tekintettel maga gondoskodik a hatósági döntésbe foglalt korhatárjelzés feltüntetéséről, amennyiben annak az ügyfél, határidőt tartalmazó felhívás ellenére nem, vagy nem megfelelően tesz eleget.

Megkeresések, büntetőeljárás kezdeményezése

19/I. § (1)215 Ha a Hatóság olyan körülményt észlel, amely alapján valamely esetben felmerül az e törvény hatálya alá tartozó támogatás felhasználásával kapcsolatos olyan jogszabálysértés gyanúja, amely a központi költségvetés megkárosításához vezethet, a Hatóság megkeresi a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező adóigazgatási szervet, vagy bejelentést, vagy feljelentést tesz. A megkeresés vagy bejelentés, illetve feljelentés alapján indult eljárás jogerős vagy végleges befejezéséig a Hatóság az érintett támogatott tekintetében folyamatban lévő eljárásokat felfüggeszti.

(2)216 Amennyiben az (1) bekezdés szerinti eljárásban a bíróság jogerősen olyan bűncselekményt állapít meg, amely a központi költségvetés megkárosítását eredményezte, nem részesülhet az e törvény szerinti támogatásban az érintett támogatott, valamint az a szervezet, amelynek vezető tisztségviselői vagy tulajdonosai között olyan személy van, aki a bűncselekménnyel érintett támogatott szervezet vezető tisztségviselője volt a bűncselekmény elkövetésekor.

(3)217 Amennyiben az (1) bekezdés szerinti eljárás jogerősen olyan egyéb, bűncselekménynek nem minősülő jogszabálysértést állapít meg, amely a központi költségvetés megkárosítását eredményezte, nem részesülhet az e törvény szerinti támogatásban az érintett támogatott, valamint az a szervezet, amelynek vezető tisztségviselői vagy tulajdonosai között olyan személy van, aki a támogatási igény benyújtását megelőző három évben az ilyen jogszabálysértéssel érintett támogatott szervezet vezető tisztségviselője volt.

(4) A Hatóság az (1)–(3) bekezdésben foglaltaknak megfelelően jár el akkor is, ha az (1) bekezdés szerinti eljárásokat nem ő kezdeményezte, de a rendelkezésére álló adatok szerint a folyamatban lévő eljárás hiányában az (1) bekezdés szerinti megkeresésnek, illetve bejelentésnek vagy feljelentésnek lenne helye.

Általános hatósági felügyelet

19/J. § (1)218 A Hatóság kérelemre vagy hivatalból, feladat- és hatáskörének keretében jogosult hatósági ellenőrzés vagy hatósági eljárás keretében felügyelni az e törvény, illetve az e törvény felhatalmazása keretében kibocsátott jogszabály rendelkezéseinek érvényesülését, betartását, valamint a hatósági döntéseiben, a támogatási szerződésekben foglaltak teljesítését.

(2)219 Amennyiben a Hatóság a hatósági döntésének ellenőrzése eredményeként megállapítja a hatósági döntésében foglaltak megsértését, abban az esetben az ügy összes körülményei, illetve az ellenőrzés során feltárt tények, valamint a jogsértés súlya és a hatékony jogérvényesítés szempontjai alapján mérlegeli, hogy a döntés megsértése tárgyában az Ákr. szerinti végrehajtási eljárást vagy az e törvény szerinti jogkövetkezmények alkalmazása érdekében hatósági eljárást indít.

(3)220 Az általános hatósági felügyelet keretében feltárt jogsértések esetében a Hatóság a 19/H. §-ban meghatározott jogkövetkezményeket alkalmazhatja.

2/A. Cím221

Jogosultság magyarországi filmterjesztésre

19/K. § (1) Az e törvény hatálya alá tartozó, Magyarországon letelepedett filmterjesztő által végzett 2. § 15. pont a) alpontja szerinti forgalmazói, illetve 2. § 15. pont b) alpontja szerinti moziüzemeltetési tevékenység bejelentés és a Hatóság általi hatósági nyilvántartásba vétel után végezhető.

(2) A nyilvántartásba vételt kezdeményező bejelentő – e törvény keretei között – bármely természetes személy és jogi személy lehet.

(3) A bejelentéssel összefüggő eljárásban a Hatóság a filmterjesztőt az (1) bekezdés szerinti bejelentés megérkezését követő naptól számított nyolc napon belül hivatalból nyilvántartásba veszi.

(4) Ha a filmterjesztő filmforgalmazási és moziüzemeltetési tevékenységet is végez, köteles a forgalmazói és moziüzemeltetési tevékenységet külön-külön bejelenteni.

(5) A Hatóság nyilvántartást vezet

a) a forgalmazói tevékenységet folytató szolgáltatókról, valamint

b) a moziüzemeltető tevékenységet folytató szolgáltatókról.

(6) Az (5) bekezdés szerinti nyilvántartásoknak a forgalmazók és a moziüzemeltetők nevére, elérhetőségére, valamint a mozik elnevezésére, címére és teremszámára vonatkozó adatai nyilvánosak és a Hatóság internetes honlapjáról elérhetők. A Hatóság a forgalmazói és moziüzemeltetési tevékenység ellenőrzése céljából a forgalmazói, illetve moziüzemeltetési tevékenységet folytató természetes személy személyazonosító adatait kezeli a nyilvántartásból való törlésig.

(7) Az (5) bekezdés szerinti nyilvántartások a (6) bekezdésben foglalt adatok tekintetében – a természetes személyazonosító, valamint a lakcím-azonosító adatok kivételével – közhiteles hatósági nyilvántartásnak minősülnek.

2/B. Cím222

Moziüzemeltetési tevékenység bejelentése

19/L. § (1) A moziüzemeltető legalább 30 nappal a mozi üzemeltetésének megkezdését megelőzően bejelenti a Hatóság részére a moziüzemeltetésre irányuló tevékenységét.

(2) A bejelentés tartalmazza:

a) a moziüzemeltető

aa) nevét,

ab) lakcímét, szervezet esetén székhelyét,

ac) telefonszámát és elektronikus levelezési címét,

ad) – nem természetes személy esetén – képviselőjének, illetve a Hatósággal való kapcsolattartásra kijelölt személy nevét, telefonszámát, postai és elektronikus levelezési címét,

ae) cégjegyzékszámát, illetve nyilvántartási számát, adószámát,

b) az üzemeltetett mozi nevét, címét,

c) a moziban rendelkezésre álló vetítőtermek számát, az egyes vetítőtermek befogadóképességét, valamint

d) a moziüzemeltetés megkezdésének tervezett időpontját.

(3) Jogszabály eltérő rendelkezése hiányában a nem természetes személy moziüzemeltető a bejelentéshez mellékeli a képviseleti jogosultságot igazoló okirat másolatát.

(4)223 Ha a bejelentő cégjegyzékben nyilvántartott cég és a képviselőjének a közjegyzői aláírás-hitelesítéssel ellátott címpéldányát vagy az ügyvéd vagy kamarai jogtanácsos által ellenjegyzett aláírásmintáját a cégbírósághoz benyújtotta és ezt a tényt a cégjegyzék tartalmazza, a Hatóság az iratot a cégnyilvántartásból elektronikus úton, közvetlen lekérdezéssel szerzi meg.

(5)224 A Hatóság a bejelentés megérkezését követően haladéktalanul ellenőrzi, hogy a bejelentés megfelel-e a (2) és (3) bekezdésben meghatározott követelményeknek. Ha a bejelentés megfelel a (2) és (3) bekezdésben meghatározott követelményeknek, és az igazgatási szolgáltatási díjat megfizették, legkésőbb a bejelentés megérkezésétől számított nyolc napon belül a Hatóság a bejelentőt erről a tényről értesíti. A bejelentésben foglalt adatokban bekövetkezett változást a moziüzemeltető köteles a változást követő 15 napon belül bejelenteni a Hatóságnak.

(6) Ha a moziüzemeltető a moziüzemeltetési tevékenységét a nyilvántartásba vételtől számított két éven belül nem kezdi meg, vagy azt öt évnél hosszabb időre megszakítja, a Hatóság a 19/H. § szerinti jogkövetkezményeket alkalmazhatja.

(7) A Hatóság hivatalból törli a (2) bekezdés b) és c) pontjában meghatározott adatokat a nyilvántartásból, ha a moziüzemeltető a mozi üzemeltetését a nyilvántartásba vételtől számított két éven belül nem kezdi meg, vagy azt öt évnél hosszabb időre megszakítja, és a (6) bekezdés szerinti jogkövetkezmény nem alkalmazható.

(8) Törölni kell a nyilvántartásból a moziüzemeltetésre irányuló tevékenységet, ha

a) a moziüzemeltető kérte a nyilvántartásból való törlését, vagy

b) a jogi személy jogutód nélkül megszűnt.

(9) Amennyiben a moziüzemeltető személyében változás következik be, az eredeti bejelentést tevő moziüzemeltetőnek kezdeményeznie kell a nyilvántartásban szereplő adatok módosítását.

2/C.225 Cím

Filmforgalmazói tevékenység bejelentése

19/M. § (1) A filmforgalmazó legalább 30 nappal a filmforgalmazói tevékenység megkezdését megelőzően bejelenti a Hatóság részére a filmforgalmazásra irányuló tevékenységét. A bejelentésre a szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól szóló törvényt kell alkalmazni.

(2) A bejelentés a szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól szóló törvényben meghatározottakon túl tartalmazza:

a) a filmforgalmazó

aa) telefonszámát és elektronikus levelezési címét,

ab) – nem természetes személy esetén – képviselőjének, illetve a Hatósággal való kapcsolattartásra kijelölt személy nevét, telefonszámát, postai és elektronikus levelezési címét,

ac) cégjegyzékszámát, illetve nyilvántartási számát, adószámát, valamint

b) annak megjelölését, hogy a filmforgalmazói tevékenységen belül a bejelentő mozifilm, illetve filmalkotások adathordozón történő forgalmazásával foglalkozik.

(3) Jogszabály eltérő rendelkezése hiányában a nem természetes személy filmforgalmazó a bejelentéshez mellékeli a képviseleti jogosultságot igazoló okirat másolatát.

(4)226 Ha a bejelentő cégjegyzékben nyilvántartott cég és a képviselőjének a közjegyzői aláírás-hitelesítéssel ellátott címpéldányát vagy az ügyvéd vagy kamarai jogtanácsos által ellenjegyzett aláírásmintáját a cégbírósághoz benyújtotta, és ezt a tényt a cégjegyzék tartalmazza, a Hatóság az iratot a cégnyilvántartásból elektronikus úton, közvetlen lekérdezéssel szerzi meg.

(5) A Hatóság a filmforgalmazót a szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól szóló törvényben meghatározottakon túl törli a nyilvántartásból, ha a nem természetes személy filmforgalmazó jogutód nélkül megszűnt.

2/D.227 Cím

Filmregisztráció

19/N. §228 (1) A 19/L. § (1) bekezdése szerint nyilvántartott moziban bemutatásra kerülő filmalkotást a mozgóképszakmai statisztikai adatok előállításának céljából a film forgalmazójának regisztrálnia kell a Hatóság által erre a célra létrehozott online felületen.

(2) Az (1) bekezdést nem kell alkalmazni az olyan terjesztői hálózatba nem kerülő filmalkotásra, amely nemzetközi egyezmény vagy szakmai szervezet által szervezett filmfesztiválok alkalmával országosan és egy évben legfeljebb tíz alkalommal kerül bemutatásra.

(3) A regisztrációnak tartalmaznia kell a nyilvános előadás keretében bemutatni kívánt filmalkotás

a) tervezett magyar nyelvű címét és eredeti címét,

b) alternatív (angol és magyar) címét, ha az rendelkezésre áll,

c) a nemzetközi azonosítóját (ISAN), ha az rendelkezésre áll,

d) hazai forgalmazóját és nyilvántartási számát,

e) rendezőjének nevét,

f) a c) pont szerinti gyártási országát, illetve a koprodukciós országokat,

g) a c) pont szerinti gyártási évét,

h) műfaját,

i) játékidejét, és

j) hazai bemutatójának tervezett időpontját.

(4) A filmalkotás regisztrációjának a filmforgalmazónak a (3) bekezdésben foglalt adatok rendelkezésre állását követően haladéktalanul – de legkésőbb a 20. § (1) bekezdése, valamint a 25. § (1) bekezdése szerinti besorolási eljárások megkezdéséig – eleget kell tennie. A filmalkotás a (3) bekezdésben foglalt adatok hiánytalan közlését követően kap statisztikai azonosítót.

(5) Ha a (3) bekezdésben meghatározott adatokban változás következik be, a filmforgalmazónak a megváltozott adat tudomására jutását követően haladéktalanul – de legkésőbb a filmalkotás 20. § (1) bekezdése szerinti hatóság eljárás megkezdéséig, ennek hiányában a (3) bekezdés j) pontjában foglalt időpontot megelőző három nappal – a regisztrált adatot módosítania kell. A filmalkotás hazai forgalmazója, eredeti címe és gyártási éve nem módosítható.

(6) A filmalkotás regisztrációja során kapott statisztikai azonosító a Hatóság eljárása során felhasználható.

(7) Az e törvényben meghatározott célok teljesüléséhez szükséges, a törvény felhatalmazása alapján kiadott jogszabályban megállapított egyéb adatokat a Hatóság a filmregisztráció során bekérhet, amelyeket a filmforgalmazó köteles bejelenteni a Hatóságnak.

(8) Az e § szerinti regisztrációról és a (3)–(6) bekezdésben meghatározott adatokról, azonosítókról a Hatóság nyilvántartást vezet.

2/E. Cím229

Hatósági szerződés

19/O. § (1) A Hatóság hatáskörébe tartozó ügyben az ügyféllel, az ügynek a közérdek és az ügyfél szempontjából előnyös rendezése érdekében – az Ákr.-ben foglalt szabályok alapján, az e törvényben meghatározott eltérésekkel és kiegészítésekkel – hatósági szerződést köthet.

(2) A hatósági szerződés megkötésének nem érvényességi feltétele a szerződéssel jogában, jogos érdekében érintett harmadik személyek hozzájárulása azon szerződési feltételek tekintetében, amelyek teljesítésére jogszabály alapján hatósági határozattal kötelezhető lenne a szerződő fél.

(3) A Hatóság hatósági ellenőrzés keretében ellenőrzi a hatósági szerződésben foglaltak teljesítését. Amennyiben az ellenőrzés eredményeként megállapítja a hatósági szerződésben foglaltak ügyfél általi megsértését, az ellenőrzés során feltárt tények, a szerződésszegés súlya, a hatékony jogérvényesítés, a szerződéssel érintett társadalmi, gazdasági és jogviszonyok, valamint az e törvény szerinti alapelvek és célok, továbbá a szerződés alapját képező közérdek hatékony érvényesülése szempontjából mérlegeli, hogy a döntés megsértése tárgyában az Ákr. szerinti végrehajtási eljárást vagy az e törvény szerinti jogkövetkezmények alkalmazása érdekében hatósági eljárást indít.

(4) A hatósági ellenőrzés eredményeként – az ügyfél szerződésszegése tárgyában – indított hatósági eljárásban a Hatóság e törvényben, valamint a hatósági szerződésben meghatározott jogkövetkezményeket alkalmazhatja.

(5) A hatósági szerződés módosítása vonatkozásában a bíróság előtt indított per nem befolyásolja a hatósági szerződés végrehajtását, érvényesítését, és nem rendelkezik halasztó hatállyal a hatósági szerződés végrehajtása, érvényesítése tekintetében.

3. CÍM

Besorolási eljárások

Filmbesorolás a kiskorúak védelme érdekében

20. § (1) A Magyarországon forgalomba kerülő filmalkotásokat a kiskorúak egészséges szellemi és lelki fejlődése érdekében a 21. §-ban meghatározott kategóriákba be kell sorolni, és a besorolást e törvény rendelkezéseinek megfelelően közzé kell tenni.

(2)230 Az (1) bekezdést nem kell alkalmazni az olyan terjesztői hálózatba nem kerülő filmalkotásra, amely nemzetközi egyezmény vagy szakmai szervezet által szervezett filmnapok, filmhetek vagy filmfesztiválok alkalmával országosan és egy évben legfeljebb tíz alkalommal kerül bemutatásra, valamint arra a filmalkotásra, amely kizárólag a 25. § (2) bekezdése szerinti moziban vagy moziteremben kerül bemutatásra egy évben legfeljebb három alkalommal.

21. § A filmalkotások besorolási kategóriái a következők:

a) Azt a filmalkotást, amely korhatárra tekintet nélkül megtekinthető, az I. kategóriába kell sorolni.

b) Azt a filmalkotást, amely hat éven aluli nézőben félelmet kelthet, illetve amelyet koránál fogva nem érthet meg vagy félreérthet, a II. kategóriába kell sorolni. Az ilyen filmalkotás minősítése: hat éven aluliak számára nem ajánlott.

c) Azt a filmalkotást, amely tizenkét éven aluli nézőben félelmet kelthet, illetve amelyet koránál fogva nem érthet meg, vagy félreérthet, a III. kategóriába kell sorolni. Az ilyen filmalkotás minősítése: tizenkét éven aluliak számára nem ajánlott.

d) Azt a filmalkotást, amely alkalmas a tizenhat éven aluliak fizikai, szellemi vagy erkölcsi fejlődésének kedvezőtlen befolyásolására, különösen azáltal, hogy erőszakra, illetve szexualitásra utal, vagy témájának meghatározó eleme az erőszakos módon megoldott konfliktus, a IV. kategóriába kell sorolni. Az ilyen filmalkotás minősítése: tizenhat éven aluliak számára nem ajánlott.

e) Azt a filmalkotást, amely alkalmas a kiskorúak fizikai, szellemi vagy erkölcsi fejlődésének kedvezőtlen befolyásolására, különösen azáltal, hogy meghatározó eleme az erőszak, illetve a szexualitás közvetlen, naturális ábrázolása, az V. kategóriába kell sorolni. Az ilyen filmalkotás minősítése: tizennyolc éven aluliak számára nem ajánlott.

f)231 Azt a filmalkotást, amely alkalmas a kiskorúak fizikai, szellemi vagy erkölcsi fejlődésének súlyos károsítására, különösen azáltal, hogy pornográfiát vagy szélsőséges, illetve indokolatlan erőszakot tartalmaz, a VI. kategóriába kell sorolni. Az ilyen filmalkotás minősítése: kizárólag felnőttek számára ajánlott. Ezeket a filmalkotásokat vagy speciális – kizárólag felnőttek számára elérhető – terjesztői hálózatban, vagy csak 22 és 05 óra között lehet moziban és egyéb vetítőhelyen (filmklubban) nyilvános előadás keretében, a 2. § 15. pont b) alpontja szerint terjeszteni.

21/A. § (1)232 A filmterjesztő a terjesztés megkezdésének tervezett időpontját legalább 30 nappal megelőzően kérelmezi a besorolást a Hatóságnál. A kérelem tartalmazza

a) a filmterjesztő által terjeszteni kívánt filmalkotás

aa) magyar és eredeti nyelvű címét,

ab) rövid tartalmát,

ac) rendezőjének, főszereplőinek nevét,

ad) játékidejét,

ae) gyártási évét,

af) műfaját,

b) a filmterjesztőnek a filmalkotás besorolására vonatkozó javaslatát a 21. §-ban meghatározott kategóriák alapján,

c) a terjesztés megkezdésének tervezett időpontját, és

d) a filmalkotás forgalomba hozatalának módját.

(1a)233 Ha az (1) bekezdésben meghatározott adatok a kérelem benyújtásakor a filmterjesztőn, illetve az érdekkörén kívül álló okból nem állnak rendelkezésre, a filmterjesztő az adatok rendelkezésére állását követően haladéktalanul – de legkésőbb a filmalkotás magyarországi bemutatóját követő 90 napon belül – köteles azokat a Hatóságnak megküldeni. A filmterjesztő a kérelem benyújtásakor igazolja, hogy a hiányzó adatok a rajta, illetve az érdekkörén kívül álló okból nem állnak a rendelkezésére.

(1b)234 Az (1a) bekezdés szerinti kötelezettség teljesítésének elmulasztása esetén a Hatóság a 19/H. § (8) bekezdés d) pontjában meghatározott jogkövetkezményt alkalmazhatja.

(2)235 A kérelemmel egyidejűleg be kell nyújtani a filmalkotás egy megtekintésre alkalmas példányát.

(3) Idegen nyelven készült filmalkotás esetén, ha a filmalkotásból szinkronizált vagy feliratos változat nem áll rendelkezésre, be kell nyújtani a filmalkotás magyar nyelvű dialóglistáját is.

(4)236 A Hatóság az eljáró Korhatár Bizottság javaslata alapján a bejelentéstől számított 15 napon belül dönt a filmalkotás besorolási kategóriájáról.

(5) Amennyiben e törvény eltérően nem rendelkezik, a hatósági döntéssel megállapított korhatár besorolás nélkül a filmalkotás terjesztését, így különösen korhatár besorolás nélküli mozielőzetes felhasználásával a hirdetési tevékenységet nem lehet megkezdeni.

(6)237 A Hatóság besorolási eljárásban hozott elsőfokú döntése fellebbezésre tekintet nélkül azonnal végrehajtható.

(7)238 A Hatóság a korhatár-besorolás tárgyában lefolytatott hatósági eljárást lezáró elsőfokú döntés meghozatalát követően haladéktalanul bejegyzi a filmalkotást és a hatósági döntés alapjául szolgáló adatokat, illetve tényeket – hivatalból indított eljárásban – a terjesztésre kerülő filmalkotásokról vezetett hatósági nyilvántartásába.

(8) A terjesztésre kerülő filmalkotások nyilvántartásában nem szereplő filmalkotás nem terjeszthető.

21/B. § (1)239 Amennyiben a filmterjesztő a hirdetési tevékenységet a terjesztés (bemutató) megkezdésének tervezett időpontját legalább 30 nappal megelőző időpontban kívánja megkezdeni, és a filmalkotás 21/A. § szerinti benyújtásra alkalmas példánya még nem áll rendelkezésére, kérheti a Hatóságtól a mozielőzetes önálló besorolását a 21. §-ban meghatározott kategóriák alapján (mozielőzetes önálló besorolása). Korhatár besorolás nélküli mozielőzetes felhasználásával a hirdetési tevékenységet nem lehet megkezdeni.

(2)240 A filmterjesztő a mozielőzetes önálló besorolására irányuló kérelmét a hirdetési tevékenység megkezdésének tervezett időpontját legalább 30 nappal megelőzően nyújthatja be a Hatósághoz. A filmterjesztő – a készülő filmalkotás tartalmára, várható besorolási kategóriájára tekintettel – indokolt kérelmében megjelölheti azt a 21. § szerinti besorolási kategóriát, amelynél alacsonyabb kategóriába a mozielőzetest tartalmától függetlenül nem kéri besorolni.

(3)241 A 21/A. § (4) és (6) bekezdésében foglaltakat a mozielőzetes önálló besorolása esetén is megfelelően alkalmazni kell azzal, hogy a mozielőzetes önálló besorolása tárgyában hozott döntésben megállapított kategóriát a filmalkotás 21/A. § szerinti korhatár-besorolása tárgyában meghozott elsőfokú döntés nem módosítja, de a mozielőzetesen a filmalkotás korhatár-besorolása tárgyában meghozott elsőfokú döntést követően a filmalkotás korhatár besorolásának megfelelő jelzést kell feltüntetni a 18. § (2) bekezdésében meghatározott, a Kormány által rendeletben kijelölt miniszter rendeletében foglaltak szerint.

(4)242 Amennyiben a filmterjesztő a mozielőzetes önálló besorolását kéri, a 21/A. § (2) bekezdés szerinti filmalkotást a rendelkezésére állás, illetve birtokába kerülés után haladéktalanul – de legkésőbb a 21/A. § (1) bekezdés szerinti határidőig – köteles besorolásra benyújtani a Hatósághoz a 21/A. §-ban foglaltak szerint.

21/C. §243 (1) Moziban a filmalkotást megelőzően kizárólag olyan mozielőzetes vetíthető, amelynek a besorolási kategóriája nem magasabb az azt követő filmalkotás besorolási kategóriájánál. A minél szélesebb körben történő hirdethetőség érdekében a filmterjesztő kérheti a mozielőzetes besorolását abban az esetben is, ha a filmalkotás már besorolásra került.

(1a)244 Az adathordozón kizárólag olyan mozielőzetest, illetve hirdetést lehet közzétenni, amelynek besorolási kategóriája nem magasabb, mint az adathordozón közzétett filmalkotás besorolási kategóriája. Ha az adathordozó több filmalkotást tartalmaz, a mozielőzetes, illetve hirdetés közzétételének szempontjából a legmagasabb kategóriájú filmalkotás az irányadó.

(2)245 A Hatóság a határozatában megjelöli azt a filmalkotásénál alacsonyabb besorolási kategóriát, amelybe tartalma alapján a mozielőzetes tartozik, és amelyet az (1) bekezdés szerinti hirdetési tevékenységnél figyelembe kell venni, azzal, hogy a mozielőzetesen ebben az esetben is a filmalkotás korhatár besorolásának megfelelő jelzést kell feltüntetni a 18. § (2) bekezdésében meghatározott, a Kormány által rendeletben kijelölt miniszter rendeletében foglaltak szerint.

(3) A kérelemhez mellékelni kell a mozielőzetes egy példányát megtekintésre alkalmas hordozón.

(4)246 Ha a mozielőzetes besorolási kategóriája a filmalkotásénál nem alacsonyabb, a Hatóság a kérelmet elutasítja.

(5) A 21/A. § (4) és (6) bekezdésében foglaltakat a mozielőzetes e § szerinti besorolása esetén is megfelelően alkalmazni kell.

A Korhatár Bizottság

22. §247 A Hatóság létrehozza és működteti a Korhatár Bizottságot, amely a Hatóságnak javaslatot tesz a filmalkotások kategóriákba sorolására.

23. § (1)248 A Korhatár Bizottság legalább tizennégy, legfeljebb huszonnyolc tagból áll. A Korhatár Bizottság működtetése érdekében a Hatóság együttműködési megállapodásokat köt az általa kiválasztott alábbi társadalmi szervezetekkel:

a) a média gyermekek fejlődésére gyakorolt hatásaival foglalkozó társadalmi szervezettel vagy szervezetekkel,

b) a média-, illetve mozgóképoktatással is foglalkozó pedagógus szervezettel vagy szervezetekkel,

c) gyermekpszichológusokat tömörítő szervvel, szervezettel vagy szervezetekkel,

d) a filmterjesztők szakmai szervezetével.

(2)249 Az (1) bekezdés szerinti együttműködési megállapodásokon keresztül a Hatóság biztosítja, hogy a társadalmi szervezetek megfelelő számú és végzettségű tagot delegáljanak a Korhatár Bizottságba. A Hatóság a vele kormányzati szolgálati jogviszonyban állók közül is delegálhat megfelelő végzettségű és a média gyermekek fejlődésére gyakorolt hatásai tekintetében tapasztalattal rendelkező tagot a Korhatár Bizottságba.

(3)250 Az eljáró Korhatár Bizottságot a Korhatár Bizottság tagjai közül a Hatóság kéri fel és hívja össze. Az eljáró Korhatár Bizottság legalább hét tagból áll. Az eljáró Korhatár Bizottságot úgy kell összeállítani, hogy abban jelen legyen legalább

a) kettő, a média gyermekek fejlődésére gyakorolt hatására vonatkozóan szakmai tapasztalattal rendelkező pszichológus végzettségű személy,

b) kettő, a filmterjesztés vagy a média- vagy a mozgóképoktatás területén szakmai tapasztalattal rendelkező pedagógus végzettségű személy,

c) kettő, a média gyermekek fejlődésére gyakorolt hatására vonatkozóan szakmai tapasztalattal rendelkező felsőfokú végzettségű személy,

d) a filmterjesztők egy képviselője.

(4)251 A Korhatár Bizottság tagjai a 18. § (2) bekezdésben meghatározott, a Kormány által rendeletben kijelölt miniszter által megállapított díjazásban részesülnek.

(5)252 A kultúráért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter), a köznevelésért felelős miniszter, a gyermekek és az ifjúság védelméért felelős miniszter, a Médiatanács és az NFI egy-egy, a gyermek- és ifjúságvédelem területén tapasztalattal rendelkező delegáltja a Korhatár Bizottság ülésein szakértőként részt vehet.

A filmalkotások besorolásának közzététele

24. §253 A filmterjesztő köteles a Hatóság által megállapított kategória szerinti jelzést a filmalkotáson, illetve a mozielőzetesen, azok minden nyilvános vetítésén, minden általa forgalomba hozott adathordozó csomagolásán, illetve borítóján, továbbá a filmalkotással kapcsolatos minden közleményben és hirdetésben, a 18. § (2) bekezdésében meghatározott, a Kormány által rendeletben kijelölt miniszter rendeletében meghatározottak szerint, jól észlelhető módon feltüntetni.

Filmek és mozik besorolása a filmterjesztés támogatása érdekében

25. § (1)254 A Hatóság a művészi értékű vagy kulturális jelentőségük miatt támogatásra érdemes filmalkotásoknak, terjesztésük elősegítése céljából a filmalkotás előállítójának vagy terjesztőjének kérelmére hatósági határozatban „art” minősítést adhat.

(2)255 A Hatóság bármely mozinak, amelynek üzemeltetője a jogszabályban meghatározott feltételek betartását vállalja, az üzemeltető kérelmére hatósági határozatával „art” minősítést ad. „Art” minősítés, több termes mozi esetén a mozi valamely termének is adható, amennyiben a moziüzemeltető az „art” mozikra vonatkozó feltételek betartását az adott terem tekintetében vállalja.

(3) Az „art” mozivá való minősítés feltételeit a miniszter rendeletben határozza meg.

25/A. § (1) Az „art” mozibesorolás iránti kérelemben a mozi üzemeltetőjének meg kell jelölnie a besorolásra kerülő mozi nevét, címét, az üzemeltető nevét, székhelyét, cégjegyzékszámát, valamint nyilatkozni kell arról, hogy az üzemeltető a tárgyévre vonatkozóan vállalja az „art” mozi, illetve az „art” moziterem minősítésre vonatkozó feltételek betartását.

(2)256 Ha a besorolásra vonatkozó kérelem beadását követően az (1) bekezdésben meghatározott adatokban változás történik, azt az üzemeltető köteles a változást követő 15 napon belül írásban bejelenteni a Hatóságnak.

(3)257 A (2) bekezdés szerinti bejelentés azon adatok tekintetében, amelyeket más nyilvántartás közhitelesen tartalmaz, úgy is teljesíthető, hogy az adatváltozásról a közhiteles nyilvántartást vezető szerv – ha ezt tőle az üzemeltető kéri – a (2) bekezdés szerinti határidőben értesíti a Hatóságot.

25/B. § (1)258 A Hatóság folyamatosan ellenőrzi az „art” minősítéssel ellátott mozikat, hogy megfelelnek-e az „art” mozi minősítés jogszabályban előírt feltételeinek.

(2)259 A moziüzemeltető az általa üzemeltetett „art” mozik, illetve mozitermek szerinti bontásban minden naptári negyedévet követő hó 20. napjáig köteles a Hatóságnak, a Hatóság által meghatározott módon adatot szolgáltatni

a) az ott vetített filmalkotás címéről,

b) a vetítés időpontjáról és helyszínéről,

c) a nézőszámról,

d) az árbevételről,

e) a 25. § (1) bekezdés szerinti „art” minősítéséről,

f) a 26/B. § (1) bekezdés a)–c) pontjaiban foglalt besorolási kategóriájáról,

g) arról, hogy a filmalkotás

ga) a nemzeti filmvagyonba tartozik-e,

gb) a moziban megrendezésre kerülő, nemzetközi egyezmény vagy szakmai szervezet által szervezett filmnap, filmhét vagy filmfesztivál programjába tartozik-e,

gc)260 az NFI-től kölcsönzöttnek minősül-e, vagy

gd) nemzetközileg elismert, a mozgóképszakmai hatóság által közzétett jegyzékben meghatározott nemzetközi filmfesztivál verseny- vagy versenyen kívüli valamely programjában szerepel-e, továbbá

h)261 a nemzeti filmvagyonba tartozó, a moziban megrendezésre kerülő, nemzetközi egyezmény vagy szakmai szervezet által szervezett filmnap, filmhét vagy filmfesztivál programjába tartozó, az NFI-től kölcsönzött, vagy nemzetközileg elismert, a mozgóképszakmai hatóság által közzétett jegyzékben meghatározott nemzetközi filmfesztivál verseny- vagy versenyen kívüli valamely programjában szereplő filmalkotással kapcsolatos egyéb jellemzőkről.

(3)262 A Hatóság határozatával adatszolgáltatásra kötelezi a moziüzemeltetőt, ha a moziüzemeltető az (1) bekezdés szerinti kötelezettségének nem vagy nem megfelelően tesz eleget.

25/C. § (1)263 A Hatóság az „art” besorolást az adott mozi (moziterem) vonatkozásában visszavonja, ha

a)264 nem teljesülnek az „art” mozikra vonatkozó, jogszabályban meghatározott követelmények, vagy

b) a moziüzemeltető a 25/B. § (2) bekezdésében meghatározott adatszolgáltatási kötelezettségének a 25/B. § (3) bekezdésében foglalt adatszolgáltatásra kötelezés ellenére sem tesz eleget.

(2)265 A Hatóság az „art” mozikat, illetve mozitermeket támogatót haladéktalanul értesíti, ha az adott mozi (moziterem) „art” minősítését visszavonta.

(3) Az (1) bekezdés esetén újabb „art” besorolásra vonatkozó ismételt kérelem csak a visszavonást követő negyedévben terjeszthető elő.

25/D. §266 A mozik vagy mozitermek „art” besorolása esetében a Hatóság az e tárgyában hozott határozat véglegessé válását követően haladéktalanul bejegyzi – hivatalból indított eljárásban – az „art” minősítésű mozit vagy mozitermet az „art” mozik és mozitermekről vezetett hatósági nyilvántartásába. Az „art” mozik és mozitermekről vezetett nyilvántartás tartalmazza a 25/A. §-ban foglalt adatokat, továbbá a 18. § (2) bekezdésben meghatározott, a Kormány által rendeletben kijelölt miniszter rendeletében megállapított további adatokat. A nyilvántartásba vétel részletes szabályait a 18. § (2) bekezdésben meghatározott, a Kormány által rendeletben kijelölt miniszter rendelete határozza meg.

26. §267 (1)268 A filmalkotások „art” minősítésére a Hatóság által felállított és működtetett Art Bizottság tesz javaslatot.

(2)269 Az Art Bizottság hat tagját a Filmiroda vezetőjének a javaslatára a 18. § (2) bekezdésében meghatározott, a Kormány által rendeletben kijelölt miniszter nevezi ki három évre.

(3) Az Art Bizottság tagjai:

a)270 egy, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke által a mozgóképművészet képviselőjeként delegált személy,

b)271 egy, a 18. § (2) bekezdésében meghatározott, a Kormány által rendeletben kijelölt miniszter által delegált felsőfokú végzettségű és a mozgóképművészet területén tapasztalattal rendelkező személy,

c)272 egy, a miniszter által delegált, a mozgóképművészet területén tapasztalattal rendelkező személy,

d) három, filmművészeti, filmtudományi vagy mozgóképtanári végzettséggel, illetve gyakorlattal rendelkező személy.

(4) A (3) bekezdés b) pontjában meghatározott tag ellátja az Art Bizottság koordinációjával kapcsolatos feladatokat és a Bizottság elnökeként vezeti annak üléseit.

(5)273 A Hatóság az Art Bizottság javaslata alapján „art” minősítést ad minden olyan terjesztésre kerülő filmalkotásnak,

a) amely művészi értékével hozzájárul a magyar, az európai, illetve az egyetemes audiovizuális kultúra fejlődéséhez, vagy

b) amelyet az Art Bizottság oktatási vagy kulturális szempontból jelentősnek és magas művészi színvonalúnak ítél.

(6)274 A Hatóság a filmalkotás előállítójának vagy terjesztőjének kérelmére „art” minősítést ad annak a terjesztésre kerülő filmalkotásnak, amely nemzetközileg elismert, a Hatóság által évente közzétett jegyzékben meghatározott fesztivál díjában részesült.

26/A. § (1)275 A filmelőállító vagy filmterjesztő a terjesztés megkezdésének tervezett időpontja előtt legalább 45 nappal kérheti a Hatóságtól a terjeszteni kívánt filmalkotás „art” filmalkotássá minősítését. A kérelemnek tartalmaznia kell a filmalkotás címét, előállítójának, producerének, rendezőjének, forgatókönyvírójának, zeneszerzőjének, operatőrének, főszereplőinek nevét.

(2)276 Az (1) bekezdésben meghatározott kérelemmel egyidejűleg be kell nyújtani a filmalkotás egy megtekintésre alkalmas példányát. Idegen nyelvű filmalkotás esetén, ha a filmalkotásból magyar nyelven szinkronizált vagy magyar feliratos változat nem áll rendelkezésre, be kell nyújtani a filmalkotás magyar nyelvű dialóglistáját is.

(3)277 A kérelemnek tartalmaznia kell a filmalkotás „art” minősítésére vonatkozó, részletes indokolást tartalmazó javaslatot. Azon filmalkotások esetében, amelyek nemzetközileg elismert filmfesztiválon díjat nyertek, a kérelmezőnek meg kell jelölnie a filmfesztivált és a kategóriát, amelyben a filmalkotás díjat nyert.

(4)278

(5)279

(5a)280

(6)281 A filmalkotások „art” besorolása esetében a Hatóság az e tárgyában hozott határozat véglegessé válását követően haladéktalanul bejegyzi – hivatalból indított eljárásban – az „art” minősítésűnek besorolt filmalkotást az „art” besorolású filmalkotások nyilvántartásába.

Filmalkotások besorolása a magyar részvételi arányok alapján

26/B. § (1)282 A Hatóság – a filmelőállító kérelmére – a közvetlen támogatásra való jogosultság megállapítása érdekében azokat a filmalkotásokat, amelyek előállításához közvetlen támogatást igényelnek, a következő kategóriákba sorolja be:

a) magyar filmalkotás,

b) magyar részvételű filmalkotás,

c) egyéb magyar részvételű filmalkotás,

d) egyéb filmalkotás.

(1a)283 A játékfilmalkotásokat, a kisjátékfilmeket, az animációs filmalkotásokat, dokumentumfilm-alkotásokat és a tudományos ismeretterjesztő filmalkotásokat az 1. melléklet szerinti táblázat alapján elért pontszámoknak megfelelően kell besorolni.

(1b)284 A kísérleti filmek és az e törvényben nem szabályozott egyéb műfajok esetében az 1. mellékletnek a dokumentumfilm-alkotások és a tudományos ismeretterjesztő filmalkotások besorolására vonatkozó szempontjait azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy ha a besorolandó filmalkotás által – a táblázat alapján értékelhető tényleges alkotói részvétel, illetve feltételek alapján – elérhető legmagasabb pontszám 100 pontnál kevesebb, a 2. § 7. pontja szerinti filmalkotás típusok valamelyikébe való besorolás feltétele, hogy az elérhető pontszámot 100%-nak tekintve az adott filmalkotás elérje a 2. § 7. pontjában meghatározott filmalkotás típusok pontszámainak megfelelő százalékot.

(1c)285 Az (1a) és (1b) bekezdés szerinti pontszámok kiszámításakor a filmalkotás magyar elemeire adható egyes pontszámokat az egyes elemeken belüli magyar részvétel arányához kell igazítani. Ha a filmalkotásban magyar filmelőállító vagy producer vesz részt, részükre a magyar hozzájárulás arányától függetlenül, a legmagasabb elérhető pontszámot kell adni.

(2)286 A közvetlen támogatás nyújtásának feltétele a filmalkotások magyar részvételi arányok szerinti besorolása. Az (1) bekezdés szerinti besorolási eljárást lezáró hatósági határozat véglegessé válását követően a Hatóság haladéktalanul bejegyzi – hivatalból indított eljárásban – a besorolt filmalkotást és a hatósági döntés alapjául szolgáló adatokat, illetve tényeket a támogatásra jogosult filmalkotásokról vezetett hatósági nyilvántartásába. Amennyiben a filmalkotás a nyilvántartásban már szerepel, a Hatóság az (1) bekezdés szerinti besorolási eljárást lezáró véglegessé vált hatósági határozatban megállapított adatokkal tényekkel egészíti ki a nyilvántartás adatait.

(3)287 Az (1) bekezdés szerinti besorolást a Hatóság a filmelőállító által a Hatósághoz benyújtott, a (4) és (5) bekezdésben meghatározott okiratok alapján végzi el.

(4)288 Ha a filmalkotás költségvetése az 50 millió forintot nem haladja meg, a besorolási kérelmet a közvetlen támogatás igénylését megelőzően kell benyújtani. A kérelem különös méltánylást érdemlő esetben a támogatási szerződés megkötéséig is benyújtható. A kérelemhez csatolni kell

a) a filmalkotás elkészítésében részt vevő alkotók, művészeti és technikai munkatársak jegyzékét,

b) a filmalkotás költségvetését,

c) a filmalkotás elkészítésének ütemtervét, és

d) a filmalkotás előállításának finanszírozási tervét.

(5)289 Ha a filmalkotás költségvetése az 50 millió forintot meghaladja, a besorolási kérelmet legkésőbb a közvetlen támogatás igénylését 40 nappal megelőzően kell benyújtani. A kérelem különös méltánylást érdemlő esetben a támogatási szerződés megkötéséig is benyújtható. A kérelemhez csatolni kell:

a) a filmalkotás alapjául szolgáló mű szerzőinek a filmalkotás előállításához való hozzájárulását tartalmazó felhasználási szerződéseket vagy egyéb okiratokat,

b) a filmalkotás forgatókönyvét, a 31/B. § (2) bekezdés a) pontja szerinti filmek esetében a filmalkotás szinopszisát,

c) a filmalkotás elkészítésében részt vevő alkotókra, valamint művészeti és technikai munkatársakra, továbbá a gyártási munkák helyszínére vonatkozó jegyzéket az 1. melléklet szerinti táblázat alapján, megjelölve az elkészítésben részt vevő külföldi országok technikai és művészi hozzájárulását,

d) a filmalkotás költségvetését,

e) a filmalkotás elkészítésének ütemtervét,

f) koprodukciós filmalkotás esetén a filmelőállítók koprodukciós szerződését, ennek hiányában a felek megállapodását a hasznosításból származó bevételek felosztásáról és a terjesztés területi megosztásáról és

g) a filmalkotás előállításának finanszírozási tervét.

(6)290 A magyar részvételi arányok szerinti besorolásról szóló véglegessé vált határozat hiányában vagy a támogathatóság kizárásának figyelembevétele nélkül kötött támogatási szerződés a (7) bekezdés szerinti kivétellel semmis.

(7)291 A véglegessé vált határozat hiányában kötött támogatási szerződés esetében az eljárás különös méltánylást érdemlő esetben a szerződés megkötését követő egy naptári éven belül benyújtott kérelem esetén a támogatási cél megvalósulása érdekében lefolytatható a (4) és (5) bekezdésben foglalt határidőkre tekintet nélkül.

(8)292 A (7) bekezdés szerinti eljárásban a Hatóság nyilatkozattételre hívja fel a támogatót a támogatási cél megvalósulásához fűződő szándék fennállásának meglétéről. A Hatóság a támogató nyilatkozata és az ügy összes körülményének figyelembevételével dönt a kérelemről.

(9)293 A (4), (5) és (7) bekezdés alkalmazásában különös méltánylást érdemlő esetnek minősül, ha az egyedi ügyben megvalósuló jogsértés súlya aránytalanul kisebb az e törvényben meghatározott célok megvalósulásának társadalmi hasznosságánál.

26/C. §294 (1)295 A magyar részvételi arányok szerinti besorolás alapjául szolgáló adatokban bekövetkező változást azok ismertté válását követő 15 napon belül a filmelőállító köteles bejelenteni a Hatóságnak. A bejelentés alapján, vagy az adatváltozásnak a Hatóság tudomására jutását követően a Hatóság hivatalból eljárást indít, ha feltételezhető, hogy a változás a határozatban megállapított besorolási kategória megváltozását eredményezi.

(2)296 Az (1) bekezdésben foglalt bejelentési kötelezettség elmulasztása esetén a Hatóság a filmelőállítót a 19/H. § (8) bekezdés c) pontja szerinti bírság megfizetésére kötelezheti és a 28. § szerinti nyilvántartásból törölheti.

27. §297

4. CÍM

A Hatóság nyilvántartásai298

Mozgóképszakmai szervezetek és természetes személyek nyilvántartása

28. § (1)299 Nyilvántartásba vételét a magyar állampolgár, illetve a külön törvény szerint a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személy, a Magyarország területén vagy valamely EGT-államban székhellyel rendelkező jogi személy kérheti, ha az e törvény szerinti támogatást kíván igénybe venni. A mozgóképszakmai szervezetek és természetes személyek nyilvántartásba vételi eljárása kizárólag kérelemre indulhat. A nyilvántartásba vétel az e törvény szerinti támogatás nyújtásának feltétele. Nem feltétele a támogatás nyújtásának a nyilvántartásba vétel azon szervezetek és intézmények esetében, amelyek kizárólag oktatási, könyvtári, illetve közgyűjteményi feladataik ellátása érdekében végeznek filmterjesztési tevékenységet, kivéve a kifejezetten mozgóképszakmai tárgyú közgyűjteményeket. Ezen szervezeteknek a támogatás igénylésekor nyilatkozniuk kell arról, hogy a 28. § (7) bekezdése szerinti kizáró feltételek velük szemben nem állnak fenn.

(2)300 Ha a nyilvántartásba vételt mozgóképszakmai szervezet kéri, a nyilvántartásba vételi kérelemnek tartalmaznia kell a támogatást igénylő nevét, székhelyét, cégjegyzékszámát vagy bírósági nyilvántartási számát, adószámát, képviselője nevét és lakóhelyét, valamint tulajdonosát vagy alapítóját.

(3) Ha a nyilvántartásba vételt természetes személy kéri, a nyilvántartásba vételi kérelemnek tartalmaznia kell a támogatást igénylő nevét, lakóhelyét, születési helyét és idejét, adószámát vagy azonosító jelét.

(4)301 A nyilvántartásba vételt kérő természetes személy nyilatkozik arról, hogy filmterjesztőként történő nyilvántartásba vételét filmforgalmazóként, moziüzemeltetőként vagy egyéb minőségében kéri. A nyilvántartásba vételt kérő mozgóképszakmai szervezet nyilatkozik arról, hogy nyilvántartásba vételét filmelőállítóként, filmgyártó vállalkozásként, filmterjesztőként (ezen belül filmforgalmazóként, moziüzemeltetőként vagy egyéb minőségében) vagy egyéb szervezetként kéri.

(5)302 A Hatóság a törvényben meghatározott adatok közlése esetén, a (9) bekezdésben foglalt megtagadási ok hiányában a kérelmezőt nyilvántartásba veszi. A nyilvántartásba vett adatokban bekövetkezett változást a támogatást igénylő köteles a változást követő 15 napon belül bejelenteni a Hatóságnak.

(6)303 A Hatóság az (5) bekezdés szerinti nyilvántartásba vételt követő 15 napon belül az e bekezdésben meghatározott célból megkeresi az NFI-t, a minisztert, valamint az egyéb támogatót. A megkeresett szervezetek a megkereséstől számított 15 napon belül nyilatkoznak arról, hogy

a) vele szemben a nyilvántartásba vett természetes személynek vagy szervezetnek, a szervezet tulajdonosának vagy alapítójának és a szervezet tulajdonosa vagy alapítója által alapított vagy tulajdonolt más gazdálkodó szervezetnek van-e lejárt, teljesítetlen fizetési vagy elszámolási kötelezettsége, és

b) a nyilvántartásba vett szervezet vezető tisztségviselői, tulajdonosai és alapítói között van-e olyan személy, aki a nyilvántartásbavétel napját megelőző három évben olyan gazdálkodó szervezet vezető tisztségviselője volt, amely a vezető tisztségviselő megbízatásának időtartama alatt felhasznált támogatással a támogatóval szemben nem számolt el vagy elszámolását a támogató nem fogadta el.

(7)304 A (6) bekezdés szerinti nyilatkozatban közölni kell a nyilvántartásba vett szervezet által igénybe vett közvetlen támogatás összegét és a támogatott tevékenységet, illetve filmalkotást. Ha az NFI, a miniszter vagy az egyéb támogató akként nyilatkozik, hogy

a) a nyilvántartásba vett természetes személynek vagy szervezetnek, a szervezet tulajdonosának vagy alapítójának, vagy a szervezet tulajdonosa vagy alapítója által alapított vagy tulajdonolt más gazdálkodó szervezetnek a támogatóval szemben az e törvény hatálya alá tartozó lejárt, teljesítetlen fizetési vagy elszámolási kötelezettsége van, vagy

b) a nyilvántartásba vett szervezet vezető tisztségviselői, tulajdonosai vagy alapítói között olyan személy van, aki a nyilvántartásbavétel napját megelőző három évben olyan gazdálkodó szervezet vezető tisztségviselője volt, amely a vezető tisztségviselő megbízatásának időtartama alatt felhasznált támogatással a támogatóval szemben nem számolt el vagy elszámolását a támogató nem fogadta el,

a Hatóság a nyilvántartásba vett természetes személyt vagy szervezetet törli a nyilvántartásból, és erről az NFI-t, a minisztert és az egyéb támogatót is értesíti.

(8)305 A Hatóság a (6) bekezdésben foglalt megkeresést mellőzi olyan jogelőd nélkül alapított új szervezet nyilvántartásba vétele esetén, amelynek alapítói (tulajdonosai) és vezető tisztségviselői között kizárólag a nyilvántartásban már szereplő szervezet vagy természetes személy található.

(9)306 Nem vehető nyilvántartásba az az igénylő, aki ellen csőd-, felszámolási vagy végelszámolási eljárás van folyamatban. Nem vehető nyilvántartásba az az igénylő, aki az általa igénybe vett közvetlen támogatás rendeltetésszerű felhasználásáról a támogató által meghatározott határidőben és feltételek szerint nem számolt el, elszámolását a támogató nem fogadta el, vagy a támogatóval szemben lejárt, teljesítetlen fizetési kötelezettséggel rendelkezik, mindaddig, amíg a támogatóval szembeni fizetési kötelezettségét nem teljesíti. Ilyen esetben az újbóli nyilvántartásba vételre akkor kerülhet sor, ha az igénylő a támogatóval szembeni fizetési kötelezettségét teljesítette.

(10)307 A nyilvántartásban egyértelműen szerepeltetni kell, ha a nyilvántartásba vett személy vagy szervezet ellen a Hatóság a közvetett támogatás megszerzésére irányuló eljárásokkal összefüggésben a 19/I. § (1) bekezdése szerinti bejelentést, illetve feljelentést tesz. Ez esetben a nyilvántartásba vett személy vagy szervezet nyilvántartásba vételéből eredő jogosultságai és kötelezettségei szünetelnek a bíróság eljárást megszüntető jogerős vagy véglegessé vált, illetve az ügyészség vagy a nyomozó hatóság eljárást megszüntető és további jogorvoslattal nem támadható határozatának benyújtásáig.

(11)308 A Hatóság a nyilvántartásba vett természetes személyt és szervezetet az e törvényben meghatározott esetekben hivatalból vagy a nyilvántartásba vett kérelmére törli a nyilvántartásból. Hivatalból való törlésnek van helye

b)310 akkor, ha a nyilvántartásba vétel megtagadásának lett volna helye, azonban a megtagadási ok a nyilvántartásba vételt követően jutott a Hatóság tudomására vagy az nyilvántartásba vételt követően merül fel.

(12)311 A Hatóság a nyilvántartásból való törlésről értesíti az NFI-t, a minisztert és az egyéb támogatót.

(13)312 A jelentős támogatókat a Hatóság negyedévente megkeresi a (6) bekezdés szerinti adatszolgáltatás céljából.

(14)313 Az e törvény szerinti támogatást nyújtó egyéb szervezet az általa nyújtott mozgóképszakmai támogatásokról és az általa támogatottak lejárt, teljesítetlen fizetési kötelezettségeiről a támogatás nyújtásakor és a fizetési kötelezettség keletkezésekor tájékoztatja a Hatóságot.

29. § (1) A mozgóképszakmai szervezetek és természetes személyek nyilvántartásában valamennyi támogatást igénylő esetében szerepelnie kell:

a) a 28. §-ban meghatározott adatoknak,

b)314 az igénybe vett közvetlen támogatás összegének, megjelölve a támogatott tevékenységet, illetve filmalkotást,

c)315 annak a ténynek, hogy az igénylő az általa igénybe vett közvetlen támogatás rendeltetésszerű felhasználásáról a támogató által meghatározott határidőben és feltételek szerint elszámolt-e, ennek hiányában a támogatóval fennálló fizetési kötelezettsége mértékének,

d)316 az e törvényben és a külön jogszabályban meghatározott, e törvény céljainak megvalósításához szükséges adatoknak.

(2)317 Az (1) bekezdésben felsorolt adatokat, valamint az azokban bekövetkező változásokat a támogatott és az e törvény szerinti támogatást nyújtó az adat tudomására jutását, illetve a változást követő 15 napon belül köteles bejelenteni a Hatóságnak.

A támogatásra jogosult filmalkotások nyilvántartása

30. § (1)318 A Hatóság nyilvántartásba vesz minden olyan filmalkotást, amelynek előkészítéséhez vagy gyártásához e törvény szerinti támogatást vesznek igénybe.

(2)319 Az (1) bekezdés szerinti nyilvántartásban szerepelnie kell a filmalkotás címének, a filmalkotás előállítója nevének, a 26/B. § szerinti eljárásban megállapított minősítés eredményének, valamint az e törvényben és a törvény felhatalmazása alapján kiadott jogszabályban meghatározott, a törvényben meghatározott célok teljesüléséhez szükséges egyéb adatoknak. A nyilvántartásba vett adatokban bekövetkezett változást a támogatást igénylő köteles a változást követő 15 napon belül bejelenteni a Hatóságnak.

A terjesztésre kerülő filmalkotások nyilvántartása

31. § (1)320 A Hatóság, a 20. § (2) bekezdése szerinti filmalkotások kivételével minden terjesztésre kerülő filmalkotást nyilvántartásba vesz.

(2)321 Az (1) bekezdés szerinti nyilvántartásban szerepelnie kell a terjesztésre kerülő filmalkotás címének, a filmalkotás előállítója és terjesztője nevének, a 20. § és a 25. § szerinti besorolási eljárások alapján adott minősítésnek, valamint az e törvényben meghatározott célok teljesüléséhez szükséges, a törvényben vagy a törvény felhatalmazása alapján kiadott jogszabályban megállapított egyéb adatoknak. Ezeket az adatokat a filmterjesztő köteles bejelenteni a Hatóságnak.

A nyilvántartásba vétel közös szabályai

31/A. § (1)322 A Hatóság nyilvántartásainak adatai közérdekből nyilvános adatoknak minősülnek. A Hatóság a honlapján bárki számára ingyenesen, korlátozás nélkül hozzáférhető és kereshető módon közzéteszi a nyilvántartásait. A Hatóság nyilvántartása kialakítása során előnyben részesíti és támogatja az audiovizuális adatgyűjtés területén létező nemzetközi szabványok meghonosítását és alkalmazását (nemzetközi audiovizuális azonosító szám, ISAN).

(2)323 A Hatóság által vezetett mozgóképszakmai-nyilvántartások tartalmazzák az e törvényben és a külön jogszabályokban, valamint a Hatóság véglegessé vált határozatában foglaltakat, különösen a filmalkotásokhoz, valamint az e törvény szerinti jogokat és jelentős tényeket. A természetes személyek Hatósági nyilvántartásaiban szereplő adatai közérdekből nyilvánosnak minősülnek. A Hatóság az e törvényben foglalt személyes adatokat a nyilvántartásból való törlésig kezeli.

(3) A mozgóképszakmai-nyilvántartások, ha e törvény kivételt nem tesz, a bejegyzett jogok és a feljegyzett tények fennállását közhitelesen tanúsítják.

(4)324 A Hatóság e törvény alapján vezetett nyilvántartásainak részletes szabályait, a nyilvántartásba vételi eljárások részletes szabályait, valamint a nyilvántartásokból történő adatszolgáltatás módját a 18. § (2) bekezdésében meghatározott, a Kormány által rendeletben kijelölt miniszter rendelete szabályozza.

5. CÍM

Támogatási eljárás

A támogatásra jogosultság megállapítása325

31/B. §326 (1)327 A Hatóság a 12/A. § (1) bekezdése szerint, a 19. § (1) bekezdés e) pontja alapján

a) az e törvény szerinti filmgyártási célú támogatás igénybevételére vonatkozó jogosultságot (a továbbiakban: támogatásra jogosultság) a filmelőállító vagy a filmgyártó vállalkozás kérelmére,

b) az e törvény szerinti filmterjesztési célú támogatásra jogosultságot a filmterjesztő kérelmére

állapítja meg.

(2) Az (1) bekezdés szerinti kérelemhez mellékelni kell

a)328 a filmalkotás teljes magyar nyelvű forgatókönyvét (dokumentumfilm, kísérleti film, tudományos ismeretterjesztő film, animációs film esetében szinopszist) vagy a filmalkotás egy megtekintésre alkalmas példányát,

b)329 a filmelőállító vagy a filmgyártó vállalkozás vagy filmterjesztő nyilatkozatát a 2. mellékletben meghatározott kulturális követelmények teljesítéséről az ott foglalt táblázat alapján,

c)330 az igazgatási szolgáltatási díj megfizetésének igazolását, és

d)331

(2a)332 A kérelem benyújtásával egyidejűleg vagy azt megelőzően a filmelőállító, illetve a filmgyártó vállalkozás bejelenti a gyártási időszak (előkészítés) kezdetének napját legkésőbb annak kezdő napjáig, valamint a forgatás (ideértve az előforgatást is) megkezdésének időpontját azt megelőzően legalább 30 nappal. A forgatás első napját legalább 30 nappal megelőzően – ha a gyártási folyamatból csak az utómunkát végzik Magyarországon, az utómunka megkezdését legalább 30 nappal megelőzően – a kérelem benyújtásával egyidejűleg be kell nyújtani

a) a filmalkotás végleges, az előkészítést, a forgatást és az utómunkálatokat is magában foglaló gyártási tervét,

b) megrendelésre készülő filmalkotás esetében a gyártásban részt vevő magyar vállalkozás és a külföldi filmelőállító (megrendelő) közötti szerződést, koprodukciós, vagy nemzetközi koprodukciós vagy egyéb nemzetközi koprodukciós filmalkotás esetében a koprodukciós szerződést,

c) nem megrendelésre készülő filmalkotás esetében a közvetlen filmgyártási költségek fedezetét igazoló okiratokat és a filmalkotás teljes költségvetését,

d)333 a filmalkotás közvetlen filmgyártási költségeire vonatkozó költségvetését (valamennyi társelőállító és támogató által ellenjegyezve), pénzügyi tervét és finanszírozási tervét,

e)334 a filmelőállító, illetve a filmgyártó vállalkozás arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy milyen ütemezésben kéri a támogatási igazolás vagy a költségellenőrzésre irányuló eljárást lezáró határozat kiállítását,

f)335 a filmelőállító vagy a filmgyártó vállalkozás nyilatkozatát arra vonatkozóan, hogy a filmalkotás gyártása során vállalja

fa) a tízmillió forintot elérő vagy azt meghaladó, de százmillió forintot meg nem haladó közvetlen filmgyártási költséggel rendelkező filmalkotások esetében legalább egy;

fb) a százmillió forintot meghaladó, de ötszázmillió forintot meg nem haladó közvetlen filmgyártási költséggel rendelkező filmalkotások esetében legalább kettő;

fc) az ötszázmillió forintot meghaladó közvetlen filmgyártási költséggel rendelkező filmalkotások esetében legalább öt

mozgóképszakmai képzésben részt vevő, korábban részt vett vagy legalább egy játékfilm gyártásában gyakorlatot szerzett gyakornok legalább öt héten át tartó foglalkoztatását bármely gyártási részlegben, amelyben a gyakornokok szakmai felügyelete biztosítható. Amennyiben a filmalkotás magyarországi gyártásának azon szakasza, amelyben a gyakornok foglalkoztatható lenne, nem éri el az öt hetet, a foglalkoztatási kötelezettség a teljes magyarországi gyártási szakasz időszakára vonatkozik, és

g)336 a filmelőállító vagy a filmgyártó vállalkozás bejelentését a filmgyártásban közvetlenül közreműködő, magyar adóazonosító jellel rendelkező külföldi illetőségű előadóművész és nem előadóművész magánszemély stábtag nevére, állampolgárságára, születési helyére és idejére, anyja nevére, külföldi lakóhelyére, valamint arra vonatkozóan, hogy előadóművészként vagy nem előadóművészként működik közre a film gyártása során. A Hatóság nem veszi figyelembe azon személyek bejelentését, akikkel kapcsolatban költségelszámolás nem kerül benyújtásra.

(2b)337 A (2a) bekezdés f) pontja szerinti kötelezettség nem vonatkozik a filmművészeti állami felsőoktatási képzés keretében készülő filmalkotások gyártására.

(2c)338 Az e törvény szerinti közvetett támogatásban részesülő filmelőállító vagy filmgyártó vállalkozás a Hatóság támogatásra jogosultságot megállapító döntésében meghatározott közvetlen filmgyártási költség 0,5%-át, de filmalkotásonként legfeljebb tizenötmillió forintot mozgóképszakmai képzési hozzájárulás címén az e törvényben meghatározott módon megfizet az NFI-nek.

(2d)339 A mozgóképszakmai képzési hozzájárulást az NFI-nek a Magyar Államkincstárnál (a továbbiakban: kincstár) e célra vezetett számlájára a támogatásra jogosultságot megállapító döntés véglegessé válásától számított hatvan napon belül kell befizetni.

(2e)340 A mozgóképszakmai képzési hozzájárulás befizetési határidejének elmulasztása esetén a Hatóság a késedelmesen fizető filmelőállítóval vagy filmgyártó vállalkozóval szemben hivatalból eljárást indít és a jogsértővel szemben a 19/H. §-ban foglalt jogkövetkezményeket alkalmazhatja.

(2f)341 Nem kell mozgóképszakmai képzési hozzájárulást fizetni a tízmillió forintot el nem érő közvetlen filmgyártási költséggel rendelkező filmalkotások után.

(2g)342 Az NFI az általa kezelt, az egyes filmalkotásokra vonatkozó, mozgóképszakmai képzési hozzájárulás címén megfizetett összegekről, a Hatóság a mozgóképszakmai képzési hozzájárulás összegét magában foglaló támogatásra jogosultságot megállapító döntésekről nyilvántartást vezet. A Hatóság a véglegessé vált döntéseket az NFI részére elektronikus úton megküldi, az NFI a Hatóságot abban az esetben tájékoztatja, ha a filmelőállító – vagy a filmgyártó vállalkozás – a mozgóképszakmai hozzájárulás befizetését határidőben nem teljesítette.

(3)343 Az (1) bekezdés szerinti kérelem a terjesztésre kerülő filmalkotások nyilvántartásba vételére irányuló, továbbá a 26/A. §-ban és a 26/B. §-ban meghatározott eljárásban előterjesztett kérelemmel együtt is benyújtható. Ebben az esetben a Hatóság a kérelmeket egy eljárás keretében bírálja el.

(4)344 Az e törvény szerinti filmterjesztési célú támogatásra jogosultság megállapítására nem kell kérelmet benyújtani, ha a filmalkotás korábban már teljesítette az e törvény szerinti filmgyártási célú támogatásra jogosultság feltételeit. Ebben az esetben az előterjesztett kérelmet a Hatóság érdemi vizsgálat nélkül elutasítja.

(5)345 A Hatóság a támogatásra jogosultság megállapításakor

a) megvizsgálja a filmalkotás tervezett költségvetését, és ennek alapján – az e törvény szerinti feltételek együttes teljesülése esetén – megállapítja és igazolja a támogatás alapjául szolgáló közvetlen filmgyártási költségek és a közvetlen magyar filmgyártási költségek összegét,

b) megvizsgálja az e törvény szerinti támogatással érintett szolgáltatás értékét, ha az a piacon szokásos árnál magasabb áron kerül megállapításra,

c) ellenőrzi a 13. §-ban meghatározott támogatási arányok betartását, és

d) ellenőrzi a filmalkotás 2. mellékletben meghatározott kulturális követelményeknek való megfelelését.

(6)346 Nem ismerhető el közvetlen filmgyártási költségként az a költség, amely keletkezésének körülményeit tekintve akkor merült fel, amikor a Hatóság az ügyfél mulasztásából eredően még nem gyakorolhatta ellenőrzési jogosultságát, különös tekintettel a bejelentési kötelezettség elmulasztására vagy nem megfelelő teljesítésére.

(7)347 A (2a) és (6) bekezdésben meghatározott – különösen a rögzített gyártási időre és költségvetésre vonatkozó – követelmények megtartása tekintetében a Hatóság indokolt kérelemre, különös méltánylást érdemlő esetben eltérést engedhet. E bekezdés alkalmazásában különös méltánylást érdemlő esetnek minősül, ha az egyedi ügyben megvalósuló jogsértés súlya aránytalanul kisebb az e törvényben meghatározott célok megvalósulásának társadalmi hasznosságánál.

(8)348 A Hatóság az (5) bekezdés b) pontja szerinti esetben szakértőt is kirendelhet. A szakértő kirendelésének költségeit a támogatott előlegezi meg. A Hatóság a szakértői vélemény alapján dönt a költség viseléséről.

(9) A 2. mellékletben meghatározott kulturális követelményrendszer m) és n) pontjai kapcsán

a) 1 pont adható, ha

aa) a magyarországi forgatás legalább 1 nap, de – napokban számolt mértéke – nem éri el a filmalkotás teljes forgatásának 25%-át; vagy

ab) a filmgyártás-előkészítés vagy az utómunka költségei részben Magyarországon merülnek fel, de nem érik el a teljes filmgyártás-előkészítési vagy utómunkaköltségek 25%-át;

b) 2 pont adható, ha

ba) a magyarországi forgatás – napokban számolt mértéke – eléri a filmalkotás teljes forgatásának 25%-át, de nem éri el a filmalkotás teljes forgatásának 50%-át; vagy

bb) a filmgyártás-előkészítés vagy az utómunka Magyarországon felmerült költségei elérik a teljes filmgyártás-előkészítési vagy utómunkaköltségek 25%-át, de nem érik el a teljes filmgyártás-előkészítési vagy utómunkaköltségek 50%-át;

c) 3 pont adható, ha az a) és b) pontokban említett értékek elérik vagy meghaladják az 50%-os értékeket.

(10)349 A Hatóság a támogatásra jogosultsággal összefüggő döntését a filmelőállítón, illetve a filmgyártó vállalkozáson kívül szükséges esetben közli a támogatóval, és szükséges esetben az állami adóhatósággal is.

(11)350 A Hatóság a támogatásra jogosultság megállapítása esetén az e tárgyban lefolytatott hatósági eljárásban hozott határozat véglegessé válását követően, hivatalból indított eljárásban haladéktalanul bejegyzi a filmalkotást és a hatósági döntés alapjául szolgáló adatokat és tényeket a támogatásra jogosult filmalkotásokról vezetett hatósági nyilvántartásába. Ha a filmalkotás a nyilvántartásban már szerepel, a Hatóság a hatósági eljárásban hozott határozatban megállapított adatokkal egészíti ki a nyilvántartás adatait. A támogatásra jogosultság megállapítása és igazolása az e törvény szerinti támogatás nyújtásának feltétele.

(12)351 A Hatóság a (2a) bekezdés g) pontjában bejelentett adatokról igazolást állít ki a filmelőállító vagy filmgyártó vállalkozás kérelmére.

(13)352 A filmelőállító vagy filmgyártó vállalkozás a (2) bekezdés d) pontja szerint bejelentett adatokban bekövetkezett változást köteles bejelenteni a Hatóságnak.

(14)353 A Hatóság a (2a) bekezdés g) pontja szerinti adatokat közvetett támogatás megállapítására és az ezzel összefüggő nyilvántartás vezetésére irányuló feladatai ellátása céljából, a kérelem elbírálását követő öt évig kezeli. A Hatóság az így tudomására jutott adatokat törvény eltérő rendelkezése hiányában harmadik személlyel nem közölheti, kivéve, ha az más hatóságok eljárásához történő adatszolgáltatás teljesítését célozza.

A támogatási igazolás

31/C. §354 (1)355 A Hatóság a 19. § (1) bekezdés f) pontja alapján a filmelőállítónak, illetve a filmgyártó vállalkozásnak a kérelmére költségellenőrzési eljárásban ellenőrzi a filmelőállító, illetve a filmgyártó vállalkozás által a filmalkotás tekintetében közvetlen filmgyártási költségként elszámolni kívánt költségeket, és határozatban állapítja meg a közvetlen filmgyártási költséget és a Tao. tv. 22. § (3) bekezdése szerinti adókedvezményre jogosító, valamint a Tao. tv. 24/A. § (3) bekezdés a) pontja szerint felajánlható közvetett támogatás összegét.

(2) Az (1) bekezdés szerinti kérelemhez csatolni kell

a) az adott filmalkotás előállítója, illetve gyártója könyvelési dokumentációjának a vizsgált filmalkotásra vonatkozó könyvelési tételeit tartalmazó, munkaszámos főkönyvi kivonatát, főkönyvi kartonjait,

b) a támogatásra jogosultság megállapítása során elfogadott költségvetés alapján és rovatkódjainak bontásában készített, a kérelemben feltüntetett és az azt megelőző időszak tényleges költségeit tartalmazó költségkimutatást, és

c) a filmelőállító visszavonhatatlan jognyilatkozatát, hogy a (4) bekezdés szerinti kötelezettségnek eleget tesz.

(2a)356 A filmelőállító vagy filmgyártó vállalkozás jogosult a költségellenőrzési eljárásra irányuló kérelmét naptári hónapok szerinti vagy naptári negyedévi ütemezésben előterjeszteni, ha a filmalkotás gyártása nem fejeződik be kilenc hónapon belül vagy a filmalkotás közvetlen filmgyártási költségei a 150 millió forintot meghaladják.

(2b)357 A (2a) bekezdésben foglaltak alkalmazása esetén a költségellenőrzési eljárásban hozott határozatban szereplő összeg legfeljebb a költségellenőrzést lezáró határozat kiadásáig felmerült közvetlen filmgyártási költség 30%-áig terjedhet.

(3)358 A Hatóság

a) a filmelőállító, illetve a filmgyártó vállalkozás önálló vagy együttes,

b)359 – a Tao. tv. 22. § (3) bekezdése szerinti adókedvezményre jogosító támogatás esetében – az NFI, vagy

c)360 – ha az (1) bekezdés szerinti határozat véglegessé vált és a filmelőállító, illetve a filmgyártó vállalkozás vagy az NFI azt nem kérte – a közvetett támogatás forrását a Tao. tv. 22. § (3) bekezdése, illetve a Tao. tv. 24/A. § (3) bekezdés a) pontja alapján – az NFI részére történő felajánlás kivételével – biztosító szervezet

kérelmére a közvetett támogatás igénybevételére jogosító támogatási igazolást ad ki. Amennyiben a közvetett támogatás forrását biztosító szervezet a közvetett támogatást a Tao. tv. 24/A. § (3) bekezdés a) pontja alapján az NFI részére történő felajánlás formájában biztosítja, a Hatóság a közvetett támogatás igénybevételére jogosító támogatási igazolást nem állít ki. A Hatóság a Tao. tv. 24/A. § (16) bekezdés a) pontja szerint igazolást a közvetett támogatás forrását biztosító szervezet és a felajánlás fogadására jogosult filmelőállító vagy filmgyártó vállalkozás együttes kérelmére állítja ki.

(4)361 A költségellenőrzést lezáró határozat, valamint a támogatási igazolás kiállításának feltétele, hogy a filmalkotás előállítója, illetve gyártója vállalja az állam támogatóként történő feltüntetését a filmalkotás végefőcímében a 18. § (2) bekezdésében meghatározott, a Kormány által rendeletben kijelölt miniszter által rendeletben meghatározott módon.

(5) A támogatási igazolás kiadása iránti

a)362 kérelemben – ha a közvetett támogatás forrását biztosító szervezet a filmelőállítóval, illetve filmgyártó vállalkozással köt szerződést a filmalkotás támogatásáról és a kérelmező a közvetett támogatás forrását biztosító szervezet vagy az NFI – a támogatási igazolás kiadása iránti kérelem benyújtásával egyidejűleg, egyéb esetben legkésőbb a kérelem benyújtását követő 30 napon belül meg kell jelölni a közvetett támogatás forrását biztosító szervezet nevét, székhelyét, adószámát és csatolni kell a filmalkotás támogatására vonatkozó szerződést,

b)363 kérelemhez – ha azt a Hatóság az NFI kérelmére adja ki – csatolni kell az NFI és a közvetett támogatás forrását biztosító szervezet között létrejött megállapodást, továbbá a közvetett támogatás forrásának a kincstárnál e célra vezetett letéti számlára (a továbbiakban: letéti számla) történt megfizetést igazoló, a kincstár által kiállított okiratot,

c)364 a kérelemhez csatolni kell a (2) bekezdésben meghatározott iratokat,

d)365 kérelemhez, ha azt költségellenőrzési eljárás előzte meg, csatolni kell a 31/B. § (2c) bekezdésében meghatározott hozzájárulás megfizetését igazoló iratot.

(6) A támogatási igazolás tartalmazza

a) a közvetett támogatás forrását biztosító szervezet megnevezését, székhelyét és adószámát,

b) a filmalkotás címét és nyilvántartási számát,

c) a kérelemben feltüntetett időszakot és a közvetlen filmgyártás költségeinek erre az időszakra eső összegét

d)366 a Tao. tv. 22. § (3) bekezdése és a Tao. tv. 24/A. § (3) bekezdés a) pontja szerinti adókedvezményre jogosító közvetett támogatás összegét.

(6a)–(6b)367

(7)368 Az NFI kérelmére kiadott támogatási igazolás kizárólag a (6) bekezdés a) és d) pontjában meghatározott adatokat tartalmazza.

(8)369 Megrendelésre készülő filmalkotás esetén a filmgyártó vállalkozás kérelme alapján – ide nem értve a (7) bekezdés szerinti kérelem alapján kiadott támogatási igazolásokat – a támogatási igazoláson és a költségellenőrzési eljárásban hozott határozatban a filmelőállító is feltüntethető.

(9)370 A Hatóság a kiadott támogatási igazolásokkal és a költségellenőrzési eljárásban hozott határozatokkal összefüggésben birtokába került okiratokat az igazolás kiadásának évét követő tíz évig őrzi meg.

(10)371 A Hatóság a támogatási igazolással vagy a költségellenőrzési eljárással összefüggő döntését a filmelőállítón, illetve a filmgyártó vállalkozáson kívül szükséges esetben közli az állami adóhatósággal is.

31/D. § (1)372 A Hatóság a támogatási igazolást, valamint a költségellenőrzési eljárást lezáró határozatot – a (2) bekezdésben és a 31/C. § (2a) és (3) bekezdés b) pontjában meghatározott kivétellel – a filmalkotás gyártásának lezárását követően, a filmalkotás közvetlen filmgyártási költségeinek egészére vonatkozóan adja ki. A filmalkotásra vonatkozó támogatási igazolás, valamint a költségellenőrzési eljárást lezáró határozat kiállításának feltétele, hogy a Hatóság véglegessé vált hatósági határozatában megállapítsa a filmalkotás után járó közvetett támogatás igénybevételére vonatkozó jogosultságot.

(2)373 A filmelőállító vagy filmgyártó vállalkozás jogosult a támogatási igazolás kiadására vonatkozó kérelmét naptári hónapok szerinti vagy naptári negyedévi ütemezésben előterjeszteni, ha a filmalkotás gyártása nem fejeződik be kilenc hónapon belül vagy a filmalkotás közvetlen filmgyártási költségei a 150 millió forintot meghaladják.

(3)374 A (2) bekezdésben foglaltak alkalmazása esetén az egy-egy igazolásban szereplő összeg – ugyanazon filmhez a közvetett támogatás forrását biztosító több szervezet részére történő igazolás kiadása esetén az együttes összeg – legfeljebb az igazolás kiadásáig felmerült közvetlen filmgyártási költség 30%-áig terjedhet.

(4)375 A 12. § (10) bekezdése szerinti arány teljesülése céljából a Hatóság a (2) bekezdés szerinti esetekben, a filmelőállító, illetve a filmgyártó vállalkozás kérelmére az utolsó pénzügyileg elszámolt időszak után korrekciós elszámolást készít, amelyben figyelembe veszi az elszámolt költségek egészére tekintettel a 12. § (10) bekezdésében foglalt arányok érvényesíthetőségét, valamint a jogdíj, befejezési garancia, a produceri díj és a gyártáshoz kapcsolódó elszámolható reklámköltségek tekintetében alkalmazandó elszámolási limitek korrekcióját, valamint a 31/E. § (2) bekezdése alapján a kérelemben feltüntetett időszakban figyelembe nem vett, pénzügyileg teljesített költséget.

(5)376 A Hatóság a támogatási igazolás vagy a költségellenőrzési eljárást lezáró határozat kiadásakor ellenőrzi a 13. §-ban meghatározott támogatási arányok betartását, és azok túllépése esetén a jogellenesen kifizetett támogatási többletet a támogatási igazolásban vagy a költségellenőrzési eljárásban hozott határozatban meghatározott összegből levonja.

(6)377 A Hatóság indokolt kérelemre, különös méltánylást érdemlő esetben a 31/D. § (2) bekezdése szerint kiadott támogatási igazolásokat vagy a 19. § (1) bekezdés f) pontja szerinti eljárásokat lezáró határozatokat az addig összesen elszámolt és igazolt filmgyártási költségek egészére tekintettel állítja ki a 12. § (10) bekezdésében foglalt arány, valamint a jogdíj, befejezési garancia, a produceri díj és a gyártáshoz kapcsolódó elszámolható reklámköltségek tekintetében alkalmazandó elszámolási limitek korrekciója, valamint a 31/E. § (2) bekezdése alapján a kérelemben feltüntetett időszakban figyelembe nem vett, pénzügyileg teljesített költség érvényesíthetősége érdekében, amennyiben megfelel a támogatásra jogosultság egyéb feltételeinek. E bekezdés alkalmazásában különös méltánylást érdemlő esetnek minősül, ha az egyedi ügyben megvalósuló jogsértés súlya aránytalanul kisebb az e törvényben meghatározott célok megvalósulásának társadalmi hasznosságánál.

(7)378 A Tao. tv. 22. § (3) bekezdése szerint biztosított támogatás esetében a közvetett támogatás forrását biztosító szervezet az NFI-vel kötött megállapodás alapján utalja a közvetett támogatás forrását a letéti számlára. A Tao. tv. 24/A. § (3) bekezdés a) pontja szerint biztosított közvetett támogatás esetében a kedvezményezett célra felajánlott összeget mint közvetett támogatást az állami adóhatóság utalja a letéti számlára. A letéti számlára a tárgyévben befizetett összeg a Tao. tv. 22. § (8) bekezdés a) pontja szerinti kiegészítő támogatás nélkül nem haladhatja meg az e törvény felhatalmazása alapján kiadott kormányrendeletben meghatározott összeget.

(8)379 A letéti számlát a társadalompolitika összehangolásáért felelős miniszter nyitja meg. A letéti számlán lévő pénzeszközökkel pénzügyi művelet az e törvényben meghatározott esetekben és módon az NFI rendelkezése alapján végezhető.

(9)380 A közvetett támogatás kifizetését a filmelőállító, illetve a filmgyártó vállalkozás akkor kérheti az NFI-től, ha a Hatóság által a filmalkotás adott gyártási időszaka tekintetében meghozott, a 31/C. § (1) bekezdése szerinti határozata véglegessé vált és támogatási szerződést még nem kötött. A 31/C. § (1) bekezdése szerinti határozat véglegessé válásának időpontjáról a Hatóság nyilvántartást vezet. A letéti számláról történő kifizetés kizárólag a 31/C. § (1) bekezdése szerinti határozat véglegessé válásának sorrendjében történhet.

(10)381 Az NFI a közvetett támogatás kifizetését – a letéti számláján rendelkezésre álló keretösszeg erejéig – a (9) bekezdés szerinti sorrendben a (9) bekezdés szerint jogosult filmelőállító vagy filmgyártó vállalkozás részére a támogatás kifizetésére irányuló kérelem alapján, a közvetett támogatás nyújtására vonatkozó támogatási szerződés megkötését követő 15 banki napon belül kezdeményezi a kincstárnál. Az NFI a támogatások gyűjtésével és kifizetésével kapcsolatos tevékenységéért a nyújtott támogatás legfeljebb 2,5%-ának megfelelő adminisztrációs díjat jogosult felszámítani a filmelőállítóval vagy a filmgyártó vállalkozással szemben.

(11)382 Az NFI a letéti számlán kezelt pénzösszeg terhére az e törvény szerint közvetlen támogatásban is részesülő filmalkotások közvetett támogatására, legfeljebb a Hatóságnak 31/B. § (1) bekezdése szerinti kérelemre indult hatósági eljárásban hozott határozatában megállapított, a filmelőállító vagy a filmgyártó vállalkozás által az adott filmalkotás tekintetében igénybe vehető közvetett támogatásra való jogosultsága összege mértékéig tartalékot képezhet.

(12)383 Ha a letéti számlán rendelkezésre álló keretösszeg – a (11) bekezdésben említett tartalékot nem számítva – teljes mértékben felhasználásra kerül, a (10) bekezdésben foglalt elintézési határidő megszakad és az NFI a támogatások kifizetését a letéti számlára pótlólagosan befizetett támogatások beérkezését követően folytatja.

(12a)384 Az NFI minden negyedévet követő hónap ötödik napjáig tájékoztatja az állami adóhatóságot a letéti számlára a Tao. tv. 22. § (3) bekezdése alapján az adott negyedévben befolyt közvetett támogatások összegéről.

(13)385 Az állami adóhatóság negyedévente, a negyedévet követő hó 15. napjáig a jogszabályban meghatározott keretösszeg egynegyede és az adott negyedév során a Tao. tv. 22. § (3) és a Tao. tv. 24/A. § (3) bekezdés a) pontja alapján a letéti számlán összegyűjtött közvetett támogatás pozitív különbözetét az NFI részére megfizeti. Amennyiben az NFI valamely negyedévben a jogszabályban meghatározott adott évi keretösszeg időarányos részénél több közvetett támogatást gyűjt, a felmerült negatív különbözetet az adott éven belül az állami adóhatóság a következő negyedév hasonló elszámolásánál figyelembe veszi.

31/E. § (1)386 A közvetlen filmgyártási költségek között az a filmgyártási és filmgyártás-előkészítési költség ismerhető el, amely e törvényben meghatározott, a mozgóképszakmai szervezetek és személyek nyilvántartásába való bejegyzés iránti kérelem benyújtását követően – a magyarországi gyártással összefüggésben belföldön vagy külföldön – keletkezett, és megfelel a (2)–(9) bekezdésben meghatározott feltételeknek.

(2)387 A Hatóság a gyártási ütemezés adott szakaszára eső összegként csak azon költségeket veszi figyelembe, amelyek a kérelemben feltüntetett időszak kezdő és záró napja között kerültek a produkció munkaszámos főkönyvi kivonatában könyvelésre.

(3)388 Csak az a költség ismerhető el közvetlen filmgyártási költségként, amelyre vonatkozó termékértékesítés és szolgáltatás teljesítése a Hatóság támogatásra jogosultságot megállapító határozatában meghatározott gyártási időszakon belül történik, és a teljesítésre vonatkozó számla legkésőbb a gyártási időszak rögzített befejezési időpontját követő három hónapon belül keletkezik.

(4) A közvetlen filmgyártási költségek között a filmalkotás alapjául szolgáló mű megfilmesítéshez kapcsolódó szerzői és szomszédos jogi jogdíj azon összege számolható el, amely nem haladhatja meg az adott filmalkotás munkaszámos főkönyvi kivonat 5. és 8. számlaosztálya összegének 4%-át.

(5)389 A produceri díjak (ideértve a line, társ, executive producert, valamint az egyéb produceri tevékenységeket is) elszámolt összege nem haladhatja meg összesen az adott filmalkotás munkaszámos főkönyvi kivonat 5. és 8. számlaosztálya összegének 4%-át. A korlátozás nem vonatkozik azokra a produceri díjakra, amelyek a 31/F. § (2) bekezdése alapján kerülnek elszámolásra.

(6)390 A reklám- és propagandaköltségek közül kizárólag a gyártáshoz kapcsolódó azon reklámköltségek számolhatók el, amelyek nem haladják meg az adott filmalkotás munkaszámos főkönyvi kivonat 5. és 8. számlaosztálya összegének 2%-át, de legfeljebb a tízmillió forintot. Nem tekintendő gyártáshoz kapcsolódó reklámköltségnek a film reklámozását szolgáló bármilyen reklámfelület-vásárlás, azon belül az írott sajtóban, köztéri helyeken vagy járműveken elhelyezett, továbbá rádióban vagy televízióban megjelentetett hirdetés.

(7) A filmgyártáshoz kapcsolódó utazási költségek akkor számolhatók el közvetlen filmgyártási költségként, ha legalább az utazás kiinduló állomása vagy célállomása Magyarországon van.

(8) Valamely rendezvényről készített filmalkotás esetén csak a filmgyártáshoz közvetlenül kapcsolódó olyan költségek számolhatók el, amelyek nem a rendezvény létrehozásához kapcsolódnak. Ha a rendezvény létrehozásához és a filmgyártáshoz kapcsolódó költségek nem különíthetőek el egyértelműen, akkor azok nem számolhatók el közvetlen filmgyártási költségként.

(9)391 Nem számolható el közvetlen filmgyártási költségként az a költség, amelyre vonatkozóan a pénzügyi teljesítést váltó kibocsátásával vagy termékek és szolgáltatások beszámításával valósítják meg, kivéve az NFI által nyújtott termékértékesítéseknek és szolgáltatásoknak azon ellenértékét, amelyet az NFI az általa pénzügyileg folyósított támogatásból visszatart vagy a támogatás részeként biztosít.

(10)392 A 31/B. § (2c) bekezdése szerinti mozgóképszakmai képzési hozzájárulás közvetlen filmgyártási költségként elszámolható.

(11)393 A közvetlen filmgyártási költségek között a befejezési garancia elszámolt összege nem haladhatja meg az adott filmalkotás munkaszámos főkönyvi kivonat 5. és 8. számlaosztálya összegének 5%-át, de legfeljebb a 100 millió forintot. A 18. § (2) bekezdésében meghatározott, a Kormány által rendeletben kijelölt miniszter rendeletében meghatározhatja azon eseteket, amikor a befejezési garancia elszámolt összege ezt a mértéket meghaladhatja.

(12)394 Amennyiben a filmgyártásban közvetlenül közreműködő külföldi előadóművészek és stábtagok javadalmazása nem közvetlen magyar filmgyártási költségként kerül elszámolásra és a magánszemély vagy a képviseletében eljáró jogi személy javadalmazása meghaladja a hárommillió forintot, a magánszemélyt vagy a képviseletében eljáró jogi személyt megillető javadalmazás hárommillió forint feletti részének 50%-a számolható el közvetlen filmgyártási költségként.

31/F. § (1) A közvetlen magyar filmgyártási költségek között az a közvetlen filmgyártási költségnek minősülő filmgyártási és filmgyártás-előkészítési költség vagy ráfordítás ismerhető el,

a)395 amelyet az Szt. 160. § (3a) és (3b) bekezdésében megnevezett számlákon számolnak el,

b)396 amely

ba)397 a személyi jövedelemadóról szóló törvény (a továbbiakban: Szja tv.), a Tao. tv., a kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról szóló törvény, a kisadózó vállalkozók tételes adójáról szóló törvény, az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló törvény vagy az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulásról szóló törvény szerinti adó- vagy közteher-kötelezettség alá eső, illetve a költségvetési szervnél bevételt eredményező kötelezettség teljesítésével keletkezett,

bb) a filmgyártással kapcsolatban teljesített személyi juttatások után fizetendő járulékkötelezettség teljesítésével összefüggésben keletkezett, vagy

bc) az adózás előtti eredmény terhére elszámolt adókötelezettségek teljesítésével keletkezett, ideértve a számlában feltüntetett, a számla kibocsátója által fizetendő adókötelezettséget is, így különösen az előzetesen felszámított, nem levonható általános forgalmi adó vagy egyéb, számlában feltüntetett fogyasztást terhelő és nem visszaigényelhető adó, és

c)398 amely megfelel a 31/E. § (2)–(10) bekezdésében foglalt feltételeknek.

(1a)399 Az (1) bekezdés b) pont ba) alpontja szerinti, nem belföldi magánszemély javára teljesített olyan javadalmazások esetén, amelyek az Szja tv., vagy az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulásról szóló törvény szerinti adó- vagy közteher-kötelezettség alá eső filmgyártási és filmgyártás-előkészítési költség vagy ráfordítás formájában merülnek fel, magánszemélyenként hárommillió forintig a javadalmazás 100%-a számolható el közvetlen magyar filmgyártási költségként. Ennél nagyobb összegű javadalmazás esetén közvetlen magyar filmgyártási költségként a javadalmazás hárommillió forint feletti részének 50%-a számolható el.

(2)400 Az (1) és (1a) bekezdésben meghatározottakon túl közvetlen magyar filmgyártási költségként számolható el a filmgyártásban közvetlenül közreműködő, a 31/B. § (2a) bekezdés g) pontja szerint bejelentett külföldi előadóművészek és stábtagok javadalmazása költségének 100%-a magánszemélyenként hárommillió forintig, valamint ennél nagyobb összegű javadalmazás esetén a magánszemélyenként hárommillió forintot meghaladó rész 50%-a, akkor is, ha a javadalmazás költsége nem a filmelőállító vagy a filmgyártó vállalkozás könyveiben merül fel. A közvetlen magyar filmgyártási költségként történő elszámolás feltétele, hogy az így keletkezett jövedelmet az Szja tv. alapján Magyarországon adókötelezettség terheli, és a javadalmazás teljes összegéből megállapított jövedelmet terhelő adót (adóelőleget) a kifizető a kifizetéskor a jogszabályoknak megfelelően levonta és az állami adóhatóságnak befizette, vagy kifizető hiányában a magánszemély a javadalmazás teljes összegéből megállapított jövedelmét terhelő adót (adóelőleget) az állami adóhatóságnak befizette. Az adó megfizetését a filmelőállító vagy filmgyártó vállalkozás köteles hitelt érdemlően igazolni.

(3) Tárgyi eszköz beszerzése esetén csak a filmgyártáshoz közvetlenül beszerzett eszköznek az Szt. 52. §-a szerinti értékcsökkenése számolható el, legfeljebb a filmgyártás megkezdésétől a gyártás befejezéséig tartó időszakra. Ha az eszközt egyszerre több filmgyártáshoz is használják, úgy az elszámolható költségeket a gyártások között a filmgyártó vállalkozás számviteli politikájában rögzített megosztás szerint arányosan fel kell osztani.

(4)401 A filmelőállító vagy a filmgyártó vállalkozás által saját nevében harmadik személlyel kötött szerződés alapján a harmadik személy által saját nevében külföldről vásárolt és a filmelőállító vagy a filmgyártó vállalkozás felé részben vagy egészben, de változatlan formában továbbértékesített szolgáltatás értéke olyan közvetlen filmgyártási költségnek minősül, amely a 12. § (10) bekezdése alkalmazásában nem számolható el közvetlen magyar filmgyártási költségként.

(5)402 A belföldi szállító által kiállított számla és egyéb belföldi költség magyar filmgyártási költségnek minősül, és csak e § szerint számolható el.

(6)403 A Hatóság indokolt esetben a hatósági ellenőrzést kiterjesztheti a közbenső szerződő felekre, illetve alvállalkozókra, valamint érintett jogviszonyaikra annak érdekében, hogy a hatósági ellenőrzés hatálya alá a szolgáltatás tényleges teljesítője is bevonható legyen.

(7)404 A költségellenőrzési eljárás során a 2. § 35. pontja szerinti magyarországi életvitelszerű tartózkodást a filmelőállító vagy filmgyártó vállalkozás magyar állampolgár esetében a magánszemély erre vonatkozó nyilatkozatával vagy a legalább hároméves belföldi tartózkodást alátámasztó lakcímet igazoló hatósági igazolvány másolatával, EGT-állampolgár (kivéve a magyar állampolgár), illetve családtagja esetében a regisztrációs igazolás vagy az állandó tartózkodási kártya másolatával, harmadik országbeli állampolgár esetében az EK letelepedési engedély, nemzeti letelepedési engedély, EU tartózkodási kártya vagy nemzeti tartózkodási kártya másolatával igazolja.

31/G. § (1)405 Az NFI által nyújtott, valamint a 12. § (6) bekezdése szerinti megállapodások alapján más támogató által nyújtott támogatások esetén az NFI ellenőrzi a támogatások felhasználását, és a filmalkotás pénzügyi elszámolását, amelyről az NFI a 18. § (2) bekezdésében meghatározott, a Kormány által rendeletben kijelölt miniszter rendelete szerinti jegyzőkönyvet állít ki. A jegyzőkönyvet az NFI haladéktalanul megküldi a Hatóság részére. A Hatóságot a 31/C. § (1) bekezdésében foglalt támogatási igazolás, valamint költségellenőrzési eljárás tárgyában hozott hatósági döntésének NFI által vizsgált részében az NFI által benyújtott jegyzőkönyv tartalma köti, hatósági döntésében a jegyzőkönyvben foglaltaktól – a (2) bekezdésben foglaltak kivételével – nem térhet el.

(2)406 Amennyiben a jegyzőkönyv tartalma nem felel meg a jogszabályokban foglalt feltételeknek, a Hatóság határidő tűzésével a jegyzőkönyv jogszabályoknak való megfelelőségét biztosító módosítására hívja fel az NFI-t. Ha a jegyzőkönyv a felhívás ellenére sem felel meg a jogszabályi rendelkezéseknek, a Hatóság a jegyzőkönyvet és annak tartalmát hatósági eljárásában és hatósági döntésében figyelmen kívül hagyja.

(3)407 A Hatóság a film gyártásának megkezdésétől a film bemutatásának napjáig helyszíni ellenőrzést folytathat le figyelemmel a (1) bekezdésben foglaltakra.

(4)408 A (1)–(3) bekezdésben foglaltakat kell alkalmazni, ha a közvetlen támogatást nyújtó a 18. § (2) bekezdésében meghatározott, a Kormány által rendeletben kijelölt miniszter rendelete szerinti jegyzőkönyvet állít ki.

31/H. §409 A támogatási jogosultság kiadása esetén a Hatóság az e tárgyban folytatott hatósági eljárást lezáró határozat véglegessé válását követően, hivatalból indított eljárásban haladéktalanul bejegyzi a filmalkotást és a hatósági döntés alapjául szolgáló adatokat, illetve tényeket a támogatásra jogosult filmalkotásokról vezetett nyilvántartásába. Amennyiben a filmalkotás a nyilvántartásban már szerepel, a Hatóság a támogatási igazolás kiállítására vagy a költségellenőrzésre irányuló eljárást lezáró véglegessé vált hatósági határozatban megállapított adatokkal egészíti ki a nyilvántartás adatait.

6. CÍM

A Hatóság egyéb feladatai410

32. § (1)411 A Hatóság ellátja az Országos Statisztikai Adatgyűjtési Program mozgóképszakmai információs rendszerének működtetéséhez szükséges feladatokat.

(2)412 A Hatóság az e törvény szerinti nyilvántartását a 18. § (2) bekezdésében meghatározott, a Kormány által rendeletben kijelölt miniszter által rendeletben meghatározott módon elektronikus úton kezelhető adatbázisba rendezi.

(3)413 A Hatóság e törvény alapján igazolja a nyilvántartásában szereplő adatok alapján a természetes személyek és szervezetek, valamint filmalkotások támogathatóságát, annak mértékét, így különösen a közvetlen támogatásokkal való elszámolás tényét.

(4)414 A Hatóság, hivatalból indított eljárásban statisztikai célból hatósági nyilvántartásba vesz minden olyan filmalkotást, amelynek előkészítéséhez vagy gyártásához e törvény szerinti támogatást nem vesznek igénybe. Az ilyen filmalkotások nyilvántartásba vételére vonatkozó részletes szabályokat a 18. § (2) bekezdésében meghatározott, a Kormány által rendeletben kijelölt miniszter rendelete állapítja meg.

(5)415 A Hatóság az általa kezelt mozgóképszakmai statisztikai adatbázisból kérelemre adatot szolgáltat.

(6)416 A (2) bekezdés szerinti adatbázisban kezelt adatokat a Központi Statisztikai Hivatal részére – a hivatalos statisztikáról szóló 2016. évi CLV. törvény (a továbbiakban: Stt.) 28. §-ával összhangban a statisztikai cél előzetes igazolása alapján, az ahhoz szükséges mértékben – statisztikai célra egyedi azonosításra alkalmas módon, térítésmentesen át kell adni és azok a Központi Statisztikai Hivatal által statisztikai célra felhasználhatók. Az átvett adatok körét és az adatátvétel részletszabályait a Stt. 28. §-ában meghatározott együttműködési megállapodásban kell rögzíteni.

33. § (1)417 A Hatóság segíti a filmelőállítókat, filmterjesztőket és mozgóképszakmai szervezeteket a nemzetközi kapcsolatok létrehozásában. Támogatja a mozgóképipar fejlődését elősegítő, a törvényben foglalt rendelkezések nemzetközi piaci szereplőkkel való megismertetését, valamint részt vesz az európai és nemzetközi mozgóképszakmai szervezetek munkájában.

(2)418 A Hatóság ellátja a két- és többoldalú nemzetközi koprodukciós szerződésekben megállapított feladatokat, így különösen kiállítja a nemzetközi egyezmény által előírt koprodukciós igazolást, az egyezményben meghatározott eljárás szerint.

(3)419 A Hatóság szakmai javaslatokat tehet a miniszternek a mozgóképszakma hazai és nemzetközi stratégiai kérdéseivel, és az Európai Unió audiovizuális programjaiban való magyar részvétellel kapcsolatos kormányzati politika kialakításához, javaslatot tehet nemzetközi koprodukciós egyezmények megkötésére, illetve azok tartalmára.

33/A. §420 A Hatóság ellátja Magyarország képviseletét az Európai Audiovizuális Obszervatóriumban.

IV. Fejezet421

A KÖZTERÜLETEK ÉS AZ ÁLLAM TULAJDONÁBAN ÁLLÓ EGYÉB INGATLANOK FILMFORGATÁSI CÉLÚ HASZNÁLATA

34. § (1)422 A települési önkormányzat tulajdonában álló közterület, valamint a nemzeti vagyonról szóló törvény (a továbbiakban: Nvt.) szerinti tulajdonosi joggyakorló tulajdonosi joggyakorlása alatt álló ingatlan – a kiemelt nemzeti emlékhely kivételével – filmalkotás forgatása céljából történő igénybevételére e fejezetet kell alkalmazni. E fejezet alkalmazásában

a) filmalkotásnak minősül a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló törvény hatálya alá tartozó reklámfilm is,

b)423 filmforgatási célú közterület-használatnak minősül a közterület használata akkor is, ha az csak a filmforgatáshoz kapcsolódó technikai jellegű tevékenységhez, illetve a stáb parkolásához, a kiürítéshez, közlekedés elől elzárt terület biztosításához szükséges.

(2) Kérelmet filmelőállító vagy filmgyártó vállalkozás (a továbbiakban együtt: kérelmező) nyújthat be.

(3)424 A települési önkormányzat a közterületek filmforgatási célú használatát legfeljebb a 3. mellékletnek megfelelő mértékben meghatározott díj ellenében biztosíthatja. A naptári napon legfeljebb hat órával átnyúló éjszakai forgatások esetében a töredéknapra a 3. mellékletben meghatározott összegeket kell alkalmazni. A közterület használatáért megállapított díj a tulajdonosi joggyakorlót illeti meg. A 3. melléklet szerinti legmagasabb díjak évente a tárgyévet megelőző második évre közzétett éves fogyasztói árindexek szorzatával növelt mértékben emelkednek. A 3. melléklet e bekezdés szerinti módosított díjtételeit a 35. § (9) bekezdése szerinti gazdasági társaság és a saját honlappal rendelkező települési önkormányzat az adott év elején honlapján közzéteszi.

(4) A közterület filmforgatási célú használata csak az elkerülhetetlenül szükséges mértékben korlátozhatja a közterülettel határos magántulajdonú ingatlanok használatát, és a korlátozás nem jelenthet aránytalan terhet a tulajdonos számára.

(5) A települési önkormányzat tulajdonában álló közterületek filmforgatási célú használatával kapcsolatos egyes feltételeket a települési önkormányzat képviselő-testülete rendeletben szabályozza. Ennek keretében meghatározza a forgatást akadályozó, de a kérelmezőnek nem felróható, valamint a rendkívüli természeti események esetére vonatkozó külön feltételeket is, különösen azt, hogy ilyen esemény esetén hány napon belül köteles újra biztosítani a közterület-használatot. A települési önkormányzat képviselő-testülete a rendeletben mentességet vagy kedvezményt állapíthat meg a meghatározott időtartamot vagy területmértéket el nem érő, valamint a közérdekű célokat szolgáló (különösen oktatási, tudományos vagy ismeretterjesztő témájú, vagy filmművészeti állami felsőoktatási képzés keretében készülő) filmalkotások forgatásához szükséges közterület-használat díjával összefüggésben. A saját honlappal rendelkező települési önkormányzat a közterület-használathoz kapcsolódó feltételeket a honlapján közzéteszi.425

(6)426 Az (5) bekezdés alapján nyújtott mentesség vagy kedvezmény csekély összegű támogatásnak minősül, amelyet kizárólag az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2013. december 18-i 1407/2013/EU bizottsági rendelet szabályai alapján lehet nyújtani. Azonos támogatható költségek tekintetében a csekély összegű (de minimis) támogatás nem kumulálható állami támogatással, ha az ilyen jellegű kumuláció olyan támogatási intenzitást eredményezne, amely túllépi a csoportmentességi rendeletekben vagy az Európai Bizottság által elfogadott határozatban az egyes esetek meghatározott körülményeire vonatkozóan rögzített támogatási intenzitást.

35. § (1)427 A (9) bekezdés szerinti gazdasági társaság a közterület-használatról hatósági szerződésben állapodik meg a kérelmezővel. A hatósági szerződés a települési képviselő-testület jóváhagyásával válik érvényessé. A filmforgatáshoz kapcsolódó, jogszabály alapján hatósági engedélyhez, illetve hatósági bejelentéshez kötött tevékenységek a (3) és (4) bekezdésben foglaltak kivételével – a jogszabályban a kérelem, illetve bejelentés tartalmaként előírt adatok megadásával és mellékletei benyújtásával – bejelentés alapján gyakorolhatók. A (9) bekezdés szerinti gazdasági társaság a bejelentés tartalma vagy hatósági ellenőrzés alapján megállapított jogellenesség esetén a bejelentéssel érintett tevékenységet, magatartást, illetve helyzet fenntartását megtilthatja.

(2)428 Az e fejezet szerinti, közterület filmforgatási célú használatára irányuló kérelmet, valamint a filmforgatáshoz kapcsolódó hatósági bejelentéseket a (9) bekezdés szerinti gazdasági társaságnál legalább 5 munkanappal, sürgős eljárás esetén legalább 2 munkanappal a filmforgatás tervezett megkezdése előtt kell előterjeszteni. A hatósági szerződés módosítására az e bekezdés szerinti határidők az irányadók. A közterület-használathoz kapcsolódó, a települési önkormányzat valamely külön intézményének feladatkörét érintő kérelem az e törvény végrehajtására kiadott kormányrendeletben meghatározott intézményhez közvetlenül is benyújtható. Az Nvt. szerinti tulajdonosi joggyakorló tulajdonosi joggyakorlása alatt álló ingatlan filmforgatási célú használatára irányuló kérelem a (9) bekezdés szerinti gazdasági társaságnál is előterjeszthető, a (9) bekezdés szerinti gazdasági társaság e rendelkezés alkalmazásában közreműködő hatóságnak minősül. A (9) bekezdés szerinti gazdasági társaság a kérelmet haladéktalanul, de legkésőbb a benyújtást követő munkanapon továbbítja az ingatlan tulajdonosi joggyakorlójához vagy vagyonkezelőjéhez.

(3)429 Amennyiben a filmforgatáshoz alkalmazott színházi fegyverekhez rendőrhatósági engedély szükséges, a kérelmet legalább 10 munkanappal, sürgős eljárás esetén legalább 5 munkanappal a filmforgatás tervezett megkezdése előtt kell előterjeszteni a (9) bekezdés szerinti gazdasági társaságnál. A döntést a forgatás tervezett megkezdésének napjáig közölni kell a kérelmezővel. Az eljárásban nincs helye fellebbezésnek.

(4)430 Helyi jelentőségű védett természeti területen a filmforgatáshoz kapcsolódó természetvédelmi engedélyezési eljárásban az ügyintézési határidő 15 nap. A kérelmet a (9) bekezdés szerinti gazdasági társaságnál legalább a filmforgatás tervezett megkezdése előtt 15 nappal kell előterjeszteni, amelyet a (9) bekezdés szerinti gazdasági társaság haladéktalanul, de legkésőbb a benyújtást követő munkanapon további ügyintézés céljából az eljárásra hatáskörrel rendelkező illetékes hatósághoz továbbít. A döntést a forgatás tervezett megkezdésének napjáig közölni kell a kérelmezővel. Ha a hatóság a rá vonatkozóan meghatározott határidőn belül nem nyilatkozik, engedélyét megadottnak kell tekinteni.

(5)431 Az e fejezet szerinti eljárások során a kérelmező, a (9) bekezdés szerinti gazdasági társaság, a rendőrség, a települési önkormányzat, a tulajdonosi joggyakorló, a filmforgatással érintett hatóságok, szakhatóságok, továbbá az egyéb érintett intézmények elektronikus úton tartanak kapcsolatot egymással.

(6) A közterület-használatról szóló, a települési önkormányzat által jóváhagyott hatósági szerződést olyan időben kell megkötni, hogy a filmforgatás a kérelemben tervezett időpontban megkezdhető legyen. A közterület-használat engedélyezésére és a hatósági bejelentések, kérelmek benyújtására vonatkozó részletes eljárási szabályokat e törvény végrehajtására kiadott kormányrendelet állapítja meg. Ha a közterület-használat engedélyezésében közreműködő hatóság, települési önkormányzat, illetve egyéb szerv vagy intézmény az e törvény végrehajtására kiadott kormányrendeletben rá vonatkozóan meghatározott határidőn belül nem nyilatkozik, hozzájárulását az ott szabályozott tartalommal és feltételek szerint megadottnak kell tekinteni.

(7)432 A filmforgatáshoz kapcsolódó – az e törvény szerinti – hatósági bejelentés és kérelem kapcsán az egyébként eljáró hatóságot, szakhatóságot igazgatási szolgáltatási díj címén annak az összegnek a másfélszerese, sürgős eljárás esetén pedig annak az összegnek a tizenötszöröse illeti meg, mint amely összeg az adott eljárás kapcsán a hatóság, szakhatóság számára igazgatási szolgáltatási díjként jogszabály alapján járna. A (9) bekezdés szerinti gazdasági társaságot a hatósági szerződéssel kapcsolatos eljárásért 12 000 forint, sürgős eljárás esetén pedig 55 000 forint igazgatási szolgáltatási díj illeti meg. A (9) bekezdés szerinti gazdasági társaság az igazgatási szolgáltatási díjat köteles visszafizetni, ha a számára az e törvény végrehajtására kiadott kormányrendeletben megállapított valamely határidőt elmulasztja, sürgős eljárás esetén pedig az adott eljárási cselekményt legkésőbb 1 munkanap alatt nem teljesíti.

(8)433 A közút kezelője a korlátozott forgalmú övezetekben a közterület-használattal arányos mértékben lehetővé teszi a kérelmező engedélyköteles járműveinek térítésmentes behajtását oly módon, hogy a külön benyújtott behajtási engedély iránti kérelem alapján megvizsgálja, hogy a kérelmezett közterület nagysága elegendő-e a kérelmezett gépjárművek elhelyezésére, illetve a kérelmezett gépjárművek behajtásának egyéb (túlsúly, túlméret) akadálya nem áll-e fenn. Amennyiben a kérelmezett közterület elégséges mértékben rendelkezésre áll és egyéb akadály nem áll fenn, a behajtási engedélyt a kérelmező gépjárműveire a forgatás megkezdéséig ki kell adni. Ha a hatóság a határidőn belül nem nyilatkozik, engedélyét megadottnak kell tekinteni.

(9)434 E törvény alapján az NFI tulajdonában álló gazdasági társaság a filmforgatás engedélyezésére vonatkozó, e fejezetben meghatározott ügyek tekintetében hatósági jogkör gyakorlására jogosult, illetékessége az ország egész területére kiterjed.

(10)435 A (9) bekezdés szerinti gazdasági társaság feladatai:

a) a Magyarország nemzetközi megítélése szempontjából kiemelkedő jelentőségű, filmforgatásra alkalmas állami és önkormányzati tulajdonban álló helyszínek nyilvántartása, valamint közreműködés filmgyártási célra történő hasznosításukban az azok felett rendelkezésre jogosultakkal kötött megállapodás alapján,

b) az e fejezet szerinti közterület- és ingatlanhasználatra vonatkozó hatósági ügyekkel kapcsolatos eljárás lefolytatása.

IV/A. Fejezet436

FIATAL MUNKAVÁLLALÓK FOGLALKOZTATÁSA MOZGÓKÉPIPARI TEVÉKENYSÉG SORÁN

35/A. § (1)437 Fiatal munkavállalók mozgóképipari tevékenység során történő foglalkoztatására, a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) fiatal munkavállalókra vonatkozó rendelkezéseit e fejezetben megjelölt eltérésekkel kell alkalmazni.

(2) E fejezet alkalmazásában filmalkotásnak minősül a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló törvény hatálya alá tartozó reklámfilm is.

(3)438 A tizenhatodik életévét be nem töltött személy filmipari tevékenység során történő foglalkoztatásának bejelentésekor a gyámhatóság vizsgálni köteles a filmalkotás tartalmát, jellegét és a fiatal munkavállalóra gyakorolt lehetséges hatásait. A tevékenységet nem lehet kizárólag azon az alapon határozatban megtiltani, hogy a foglalkoztatni kívánt fiatal munkavállaló életkora nem egyeztethető össze a készülő filmalkotás 21. § szerinti korhatár besorolásával.

35/B. § (1)439 Ha a filmfelvétel objektív körülményekre tekintettel más időpontban nem rögzíthető, mozgóképipari tevékenysége során a fiatal munkavállaló számára éjszakai munka – az Mt. 114. § (1) bekezdésétől eltérően – az alábbiak szerint rendelhető el:

a) tizenhatodik életévét be nem töltött fiatal munkavállaló számára éjszakai munka legfeljebb 23:00 óráig rendelhető el, és csak akkor, ha

aa) hét egymást követő napon belül legfeljebb két napon kerül sor az éjszakai munkavégzésre, és

ab) a gyámhatóság úgy ítéli meg, hogy a fiatal egészségét, fejlődését az éjszakai munkavégzés nem veszélyezteti;

b) tizenhatodik életévét betöltött fiatal munkavállaló számára éjszakai munka legfeljebb 24:00 óráig rendelhető el, és csak akkor, ha hét egymást követő napon belül legfeljebb három napon kerül sor az éjszakai munkavégzésre.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott munkavállalók számára az éjszakai munkát követő napon legalább tizenhat óra tartamú napi pihenőidőt kell biztosítani. A fiatal munkavállalók felügyeletét a foglalkoztatás alatt az egészséges és biztonságos munkafeltételek megtartása érdekében folyamatosan biztosítani kell. Nappali rendszerű képzés keretében tanulmányokat folytató fiatal munkavállaló kizárólag a tanítás nélküli pihenőnapokat, munkaszüneti napokat, tanítás nélküli munkanapokat megelőző napokon, illetve iskolai szünet időtartama alatt végezhet éjszakai munkát.

V. Fejezet

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

1. CÍM440

Hatályba léptető és átmeneti rendelkezések

36. § (1) Ez a törvény 2004. április 1-jén lép hatályba. A 2. § 15. e) pont az Európai Unióhoz történő csatlakozásról szóló nemzetközi szerződés kihirdetésének napján lép hatályba.

(2)441 A Filmiroda e törvény szerinti eljárásainak díjai megfizetésének módját és feltételeit, valamint a díjak mértékét és a díjképzés szabályait a 18. § (2) bekezdésében meghatározott, a Kormány által rendeletben kijelölt miniszter rendeletben állapítja meg.

(3)442 A törvény hatálybalépésének időpontjában már terjesztés alatt álló filmalkotásokat az ,,art''-minősítés tekintetében nem kell ismételten, e törvény rendelkezései szerint besorolni, azokra továbbra is a Magyar Mozgókép Közalapítvány által elismert ,,art''-minősítések alkalmazhatók.

(4)443 2012. január 1-jével a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (a továbbiakban: KÖH) költségvetésén belül a mozgóképszakmai hatóság működését biztosító költségvetési előirányzatai (pénzügyi kerete), valamint a Filmiroda KÖH által 2007. január 1-jével átvett vagyona, tételes elszámolás keretében átadásra kerül az NMHH részére.

(5)444 A mozgóképszakmai hatósági feladatok körében 2012. január 1-jétől az NMHH a KÖH jogutódja. 2012. január 1-jét megelőzően a mozgóképszakmai feladatok ellátása során keletkezett minden iratot, elektronikusan tárolt adatot át kell adni az NMHH részére, amely azokat tárolja és kezeli.

(7)445 2012. január 1-je előtt a kiskorúak védelme érdekében

a) a II. kategóriába sorolt filmalkotást 2012. január 1-jétől III. kategóriába soroltnak,

b) a III. kategóriába sorolt filmalkotást a 2012. január 1-jétől IV. kategóriába soroltnak,

c) a IV. kategóriába sorolt filmalkotást 2012. január 1-jétől V. kategóriába soroltnak,

d) az V. kategóriába sorolt filmalkotást 2012. január 1-jétől VI. kategóriába soroltnak

kell tekinteni e törvény erejénél fogva.

(8)446 2012. január 1-jétől az ezt megelőzően besorolt filmalkotásokra a (7) bekezdés szerinti új besorolásuknak megfelelő szabályokat kell alkalmazni.

(9)447 A 2012. január 1-jén folyamatban lévő ügyekben a (7) bekezdés szerinti új kategóriákat kell alkalmazni.

36/A. §448 (1) E törvény a mozgóképről szóló 2004. évi II. törvény módosításáról szóló 2012. évi CXCIX. törvénnyel megállapított 14. § (5) bekezdését, 19/A. § (10) bekezdését és 26/B. § (4)–(9) bekezdését a mozgóképről szóló 2004. évi II. törvény módosításáról szóló 2012. évi CXCIX. törvény hatálybalépésekor folyamatban lévő eljárásban is alkalmazni kell.

(2)449 A mozgóképről szóló 2004. évi II. törvény módosításáról szóló 2012. évi CXCIX. törvénnyel megállapított 32. § (1) bekezdésében meghatározott feladatokat a Filmiroda a 2013. évre vonatkozó adatgyűjtési feladatoktól kezdődően látja el.

(3)450 A kizárólag műhelyként nyilvántartott mozgóképszakmai szervezet 2012. december 31-éig kérheti a Filmirodától a 28. § (4) bekezdés szerinti minőségben történő nyilvántartásba vételét. Ha a nyilvántartott mozgóképszakmai szervezet e határidőig nem nyújt be kérelmet, vagy a kérelmét a Filmiroda elutasítja, a Filmiroda a kizárólag műhelyként nyilvántartott szervezetet törli a nyilvántartásából. Ha a mozgóképszakmai szervezet a műhelyen kívül más minőségében is szerepel a nyilvántartásban, a Filmiroda kizárólag a műhely minőségét törli a nyilvántartásból.

36/B. §451 (1) A Nemzeti Digitális Adattár, a Filmhíradók Online és a Gramofon Online alkalmazásokhoz kapcsolódó vagyoni értékű jogok és kötelezettségek jogosultja és kötelezettje 2013. január 1-jétől az állam.

(2) A mozgóképről szóló 2004. évi II. törvény módosításáról szóló 2012. évi CXCIX. törvény hatálybalépésekor a Nemzeti Digitális Adattár működtetését szolgáló, a Neumann János Digitális Könyvtár és Multimédia Központ Nonprofit Kft. (a továbbiakban: Társaság) tulajdonában lévő ingó vagyon 2013. január 1-jén teljes egészében és térítésmentesen az állam tulajdonába kerül.

(3) Az (1) bekezdésben meghatározott alkalmazások működtetésével összefüggő, a mozgóképről szóló 2004. évi II. törvény módosításáról szóló 2012. évi CXCIX. törvény hatálybalépésekor fennálló szerződéses jogviszonyokból eredő jogok és kötelezettségek a maguk egészében és változatlan feltételekkel szállnak át az államra, az alanyváltozás nem érinti a szerződő felek eredeti jogait és kötelezettségeit. A szerződéses jogviszonyokban megvalósuló alanyváltozás tekintetében a közbeszerzésekről szóló törvény szerződésmódosításra vonatkozó szabályai nem alkalmazandók.

(4)452 Az (1) bekezdésben meghatározott alkalmazások fenntartásával és működtetésével közvetlenül összefüggő jogviszonyokban a Társaság jogutódja a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet (a továbbiakban: MaNDA).

(5) Az (1) és (2) bekezdés szerinti vagyon tekintetében a vagyonkezelői jogot a MaNDA gyakorolja.

(6) A vagyonnak az Szt. szerinti bekerülési értéke megegyezik a vagyonnak az átadás időpontjában a Társaság által vezetett könyv szerinti értékével.

(7) Az e § szerinti vagyonátadás adó- és illetékmentes.

36/C. §453 E törvénynek az egyes törvényeknek a közigazgatási hatósági eljárásokkal, az egyes közhiteles hatósági nyilvántartásokkal összefüggő, valamint egyéb törvények módosításáról szóló 2013. évi LXXXIV. törvény 51. §-ával megállapított IV. Fejezetét e rendelkezés hatálybalépését454 követően indult, illetve a megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

36/D. §455 E törvénynek a fejlesztéspolitikával összefüggő egyes törvények módosításáról szóló 2013. évi CCLI. törvénnyel megállapított 31/F. § (2) bekezdését a magánszemély által 2013. január 1-jét követően megszerzett jövedelmekre kell alkalmazni.

36/E. §456 (1)457 A Filmiroda a 13. §-ban meghatározott támogatási arányoknak a 31/B. § (5) bekezdés c) pontja és a 31/D. § (5) bekezdése alapján történő ellenőrzése során az ellenőrzéssel érintett filmalkotás támogatásra jogosultságának megállapítására irányuló kérelme Filmirodához érkezésének időpontjában hatályban lévő támogatási arányok betartását ellenőrzi.

(2)458 E törvénynek a Módtv.-nyel módosított 13. § (3) bekezdését a mozgóképszakmai hatósághoz 2014. március 15-ét követően benyújtott kérelemre induló, a Magyar Nemzeti Filmalap Közhasznú Nonprofit Zrt. (a továbbiakban: MNF) által támogatott filmalkotások támogatására való jogosultság megállapítására irányuló eljárásokban is kell alkalmazni.

(3) E törvénynek az egyes adótörvények és azokkal összefüggő más törvények, valamint a Nemzeti Adó és Vámhivatalról szóló 2010. évi CXXII. törvény módosításáról szóló 2014. évi LXXIV. törvénnyel módosított 31/D. § (3) bekezdését az egyes adótörvények és azokkal összefüggő más törvények, valamint a Nemzeti Adó és Vámhivatalról szóló 2010. évi CXXII. törvény módosításáról szóló 2014. évi LXXIV. törvény hatálybalépésekor459 folyamatban lévő költségellenőrzési eljárásokban és támogatási igazolási eljárásokban is kell alkalmazni.

(4) E törvénynek az egyes adótörvények és azokkal összefüggő más törvények, valamint a Nemzeti Adó és Vámhivatalról szóló 2010. évi CXXII. törvény módosításáról szóló 2014. évi LXXIV. törvénnyel módosított 31/D. § (4) bekezdését és 31/D. § (6) bekezdését az egyes adótörvények és azokkal összefüggő más törvények, valamint a Nemzeti Adó és Vámhivatalról szóló 2010. évi CXXII. törvény módosításáról szóló 2014. évi LXXIV. törvény hatálybalépésekor460 folyamatban lévő záró elszámolásokban is alkalmazni kell.

36/F. §461 A Kormány erre irányuló döntése alapján a központi költségvetés a 31/D. § (7) bekezdés c) pontjában meghatározott keretösszeg és a 2015. év során a Tao. tv. 22. § (3) bekezdése és 24/A. § (3) bekezdés a) pontja alapján a letéti számlán összegyűjtött közvetett támogatás pozitív különbözetének megfelelő összeget 2015-ben a letéti számlára teljesítheti. A Kormány döntésével ily módon megtérített különbözet a 31/D. § (7) bekezdés c) pontja szerinti összeghatáron felül is teljesíthető.

36/G. §462 Az egyes törvényeknek a gazdasági növekedéssel összefüggésben történő módosításáról szóló 2015. évi CCXII. törvény (a továbbiakban: Módtv1.) hatálybalépésekor463 moziüzemeltetési tevékenységet végző természetes vagy jogi személy a Módtv1. hatálybalépését követő 60 napon belül köteles a moziüzemeltetési tevékenység végzését a 19/L. §-ban foglaltak szerint bejelenteni a Hatóság számára.

36/H. §464 E törvénynek a Magyarország 2017. évi központi költségvetésének megalapozásáról szóló 2016. évi LXVII. törvénnyel megállapított 14. § (7) és (8) bekezdését, 31/B. § (2a) bekezdés f) pontját és (2b) bekezdését, 31/C. § (4) bekezdését, (5) bekezdés d) pontját azokban az eljárásokban kell alkalmazni, amelyekben a támogatási jogosultság megállapítására irányuló kérelmet 2016. július 17-e után nyújtották be.

36/I. §465 Az MNF és a saját honlappal rendelkező települési önkormányzat köteles a Magyarország 2017. évi központi költségvetésének megalapozásáról szóló 2016. évi LXVII. törvénnyel megállapított 34. § (3) bekezdése szerinti díjtételeit – az e törvényben meghatározott közzétételi kötelezettségen túl – 2016. szeptember 30. napjáig a honlapján közzétenni. A települési önkormányzatok 2016. szeptember 30. napjáig kötelesek a 34. § (5) bekezdése szerinti rendeleteiket e törvénynek a Magyarország 2017. évi központi költségvetésének megalapozásáról szóló 2016. évi LXVII. törvénnyel módosított rendelkezéseivel összhangba hozni.

36/J. §466 (1) A MaNDA 2016. december 31-én megszűnik. Az 1/A. Fejezet szerinti feladatok körében a nemzeti filmvagyonhoz kapcsolódó felhasználási és egyéb jogok – beleértve a 36/B. § (4) és (5) bekezdése szerinti jogok és kötelezettségek gyakorlását is –, a vagyonkezelői feladatellátáshoz szükséges eszközök és vagyoni értékű jogok, továbbá a 2013. december 31. előtt már a MaNDA vagy annak jogelődje vagyonkezelésében álló álló ingatlanok, így különösen az 1021 Budapest, Budakeszi út 51/E. (10937/26 hrsz.) és 1021 Budapest, Budakeszi út 51/C. (10937/18 hrsz.) ingatlanok, továbbá a vagyonkezelői feladatellátáshoz szükséges eszközök és vagyoni értékű jogok tekintetében a vagyonkezelési szerződésekben a MaNDA jogutódja az MNF.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározottakon túlmenően a jogutódlás és feladatátadás tárgyát képezi az átvett feladatok ellátásával összefüggő valamennyi jogviszony, beleértve a vagyoni jogokat és kötelezettségeket, az átvett feladatokhoz tartozó tárgyi eszközállományt, így különösen az archiválási és digitalizálási feladatok ellátásához kapcsolódó eszközöket és az MNF-nél e törvény szerinti feladatok ellátására az átadás-átvételt követően továbbfoglalkoztatottak foglalkoztatási jogviszonyát és a kapcsolódó munkáltatói jogok gyakorlását.

(3) Az (1) és (2) bekezdés szerinti vagyonátadás ellenérték nélküli és illetékmentes, és azt az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény (a továbbiakban: Áfa tv.) alkalmazásában olyan jogutódlással történő megszűnésnek kell tekinteni, amely az Áfa tv. 17. § (3) bekezdés h) pontjában leírt feltételeknek felel meg, és egyebekben adómentes.

(4) Az (1) és (2) bekezdés szerinti jogok és kötelezettségek MaNDA megszűnéséből eredő átszállása a MaNDA-val szemben fennálló követeléseket nem teszi lejárttá, ezen okból szerződésszegésre való hivatkozásnak vagy biztosíték nyújtására vonatkozó igény érvényesítésének nincs helye, az átszállás szerzői jogdíj fizetési igényt nem keletkeztet.

(5) Az (1) bekezdés szerinti jogutódlás alapján az ingatlanokra vonatkozóan a jogutód vagyonkezelői jogát az MNF egyoldalú nyilatkozata alapján, annak kérelmére kell – jogutódlás jogcímén – bejegyezni az ingatlan-nyilvántartásba azon ingatlanok vonatkozásban, amelyek bejegyzett vagyonkezelője a MaNDA vagy annak jogelődje.

(6) A jogutódláshoz kapcsolódó vagyon- és létszámátcsoportosításról, valamint a MaNDA feladatait, kötelezettségvállalásait illetően a MaNDA és az MNF átadás-átvételi megállapodást köt. Az átadás-átvételi eljárásban a feladatok ellátása során keletkezett valamennyi iratot, elektronikusan tárolt adatot és egyéb dokumentumot legkésőbb 2016. december 31-ig át kell adni az MNF részére, amely azokat tárolja és kezeli.

36/K. §467 (1) E törvénynek a mozgóképről szóló 2004. évi II. törvény módosításáról szóló 2016. évi CLXIII. törvénnyel (a továbbiakban: Módtv2.) megállapított 31/B. § (2c)–(2e) bekezdését a Módtv2. hatálybalépését468 követően benyújtott a támogatási jogosultság megállapítására irányuló kérelem alapján indult eljárásokban kell alkalmazni.

(2) E törvénynek a Módtv2. által megállapított 31/F. § (2) bekezdését először azon filmalkotások tekintetében kell alkalmazni, amelyek tekintetében a filmelőállító vagy a filmgyártó vállalkozás a támogatásra való jogosultság megállapítására irányuló kérelmet 2016. december 31-ét követően nyújtotta be a Hatósághoz. A Módtv2. által megállapított 31/F. § (2) bekezdését a filmgyártásban közvetlenül közreműködő külföldi előadóművészek és stábtagok részére 2017. december 31-ét követően kifizetett javadalmazás tekintetében benyújtott támogatási igazolás kiadására irányuló kérelem vagy költségellenőrzési eljárásra irányuló kérelem alapján folytatott eljárás során akkor is alkalmazni kell, ha a filmalkotásra vonatkozó, támogatásra jogosultság megállapítására irányuló kérelem benyújtása 2017. január 1-je előtt történt.

(3) E törvénynek a Módtv2. által megállapított 31/E. § (10) bekezdését és 31/F. § (1) bekezdés c) pontját a Hatósághoz 2016. július 17-ét követően benyújtott kérelemre induló, a támogatásra jogosultság megállapítására irányuló, a Módtv2. hatálybalépésekor469 folyamatban lévő eljárásokban is alkalmazni kell.

(4) A Módtv2. hatálybalépésekor470 filmforgalmazási tevékenységet végző természetes vagy jogi személy a Módtv2. hatálybalépését követő 30 napon belül köteles a filmforgalmazási tevékenység végzését a 19/M. §-ban foglaltak szerint bejelenteni a Hatóság számára.

(5) Azon filmforgalmazási tevékenységet végző természetes vagy jogi személy, amely a Módtv2. által megállapított 19/N. § hatálybalépésekor a film magyarországi forgalmazására vonatkozó szerződéssel rendelkezik, a Módtv2. által megállapított 19/N. § hatálybalépését471 követő 30 napon belül köteles a filmalkotást a Hatóság által erre a célra létrehozott online felületen regisztrálni.

(6) A filmalkotások „art” minősítésére irányuló eljárásban szakhatóságként eljáró miniszter által működtetett Filmszakmai Bizottság öt tagjának megbízatása 2017. január 1-jétől megszűnik.

(7) A 2016. év negyedik negyedévében a letéti számlára gyűjtött közvetett támogatás összege meghaladhatja a 31/D. § (7) bekezdés d) pontjában meghatározott keretösszeg időarányos részét a Tao. tv. 22. § (3) bekezdése és a Tao. tv. 24/A. § (3) bekezdés a) pontja alapján. Amennyiben a letéti számlára beérkezett összeg az éves összesítésben meghaladja a 31/D. § (7) bekezdés d) pontjában meghatározott keret összegét, az állami adóhatóságnak nincs a 31/D. § (13) bekezdése szerinti megfizetési kötelezettsége a 2016. év negyedik negyedévre vonatkozóan.

36/L. §472 E törvénynek az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvény és a közigazgatási perrendtartásról szóló törvény hatálybalépésével összefüggő egyes törvények módosításáról szóló 2017. évi L. törvénnyel (a továbbiakban: Ákr.-Kp. Módtv.) megállapított rendelkezéseit az Ákr.-Kp. Módtv. hatálybalépését473 követően indult és a megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

36/M. §474 (1) E törvénynek a Budapest és az agglomeráció fejlesztésével összefüggő állami feladatokról, valamint egyes fejlesztések megvalósításáról, továbbá egyes törvényeknek a Magyarország filmszakmai támogatási programjáról szóló SA.50768 számú Európai Bizottsági határozattal összefüggő módosításáról szóló 2018. évi XLIX. törvénnyel módosított 31/C. § (2b) bekezdését és 31/D. § (3) bekezdését a 2018. június 11. napját követően benyújtott kérelemre indult támogatásra jogosultság megállapítása iránti eljárások tárgyában hozott határozatok véglegessé válását követően indult költségellenőrzési eljárásokban és támogatási igazolási eljárásokban kell alkalmazni.

(2) E törvénynek a Budapest és az agglomeráció fejlesztésével összefüggő állami feladatokról, valamint egyes fejlesztések megvalósításáról, továbbá egyes törvényeknek a Magyarország filmszakmai támogatási programjáról szóló SA.50768 számú Európai Bizottsági határozattal összefüggő módosításáról szóló 2018. évi XLIX. törvénnyel módosított 31/D. § (4) bekezdését és 31/D. § (6) bekezdését 2018. június 11. napját követően benyújtott kérelemre indult támogatásra jogosultság megállapítása iránti eljárások tárgyában hozott határozatok véglegessé válását követően indult záró elszámolásokban kell alkalmazni.

(3) E törvénynek a Budapest és az agglomeráció fejlesztésével összefüggő állami feladatokról, valamint egyes fejlesztések megvalósításáról, továbbá egyes törvényeknek a Magyarország filmszakmai támogatási programjáról szóló SA.50768 számú Európai Bizottsági határozattal összefüggő módosításáról szóló 2018. évi XLIX. törvénnyel módosított 31/C. § (2b) bekezdését, 31/D. § (3) bekezdését, 31/D. § (4) bekezdését és 31/D. § (6) bekezdését a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap által támogatott filmalkotások esetében a törvény hatálybalépését követően kötött támogatási szerződések esetében kell alkalmazni.

36/N. §475 E törvénynek a filmalkotások készítésével és terjesztésével kapcsolatos egyes törvények módosításáról szóló 2018. évi CXII. törvénnyel megállapított 5/A. § (3) bekezdését és 11. §-át a nemzeti filmvagyon 2019. január 1. napját követően vagyonkezelésbe kerülő vagyonelemeire kell alkalmazni.

36/O. §476 (1) A Magyar Nemzeti Filmalap Közhasznú Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság 2019. december 31. napjától Nemzeti Filmintézet Közhasznú Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság néven működik tovább.

(2) A Televíziós Film Mecenatúra (a továbbiakban: Mecenatúra) és a Televíziós Filmkollégium jogutódja 2019. december 31. napjától az NFI. A jogutódlás és feladatátadás tárgyát képezi az átvett feladatok ellátásával összefüggő, a Mecenatúra mint önálló jogi személy által létrehozott valamennyi jogviszony, ideértve az NFI-nél e törvény szerinti támogatási feladatok ellátására az átadás-átvételt követően továbbfoglalkoztatottak foglalkoztatási jogviszonyát és a kapcsolódó munkáltatói jogok gyakorlását azzal, hogy a jogutódlás nem terjed ki az átvett feladatokhoz tartozó eszközállományra.

36/P. §477 E törvénynek az egyes törvényeknek a mozgóképipar versenyképességének növelésével összefüggő módosításáról szóló 2020. évi CLXXVIII. törvénnyel (a továbbiakban: Módtv3.) megállapított 31/F. § (1a) bekezdését a Módtv3. hatálybalépését478 követően benyújtott, a támogatási jogosultság megállapítására irányuló kérelem alapján indult eljárásokban kell alkalmazni.

36/Q. §479 E törvénynek az egyes pénzügyi és gazdasági tárgyú törvények módosításáról szóló 2021. évi CXXXV. törvénnyel módosított 31/F. § (1a) bekezdését a 2022. január 1-jén folyamatban lévő eljárásokban is alkalmazni kell.

2. CÍM480

Felhatalmazó rendelkezések

37. §481 (1)482 Felhatalmazást kap a Kormány, hogy rendeletben szabályozza a települési önkormányzat, valamint az állam tulajdonában álló közterület filmforgatási célú használata kapcsán a filmforgatáshoz kapcsolódó eljárások lefolytatásának és a hatósági bejelentések, kérelmek továbbításának a rendjét, valamint a 35. § (9) bekezdése szerinti gazdasági társaság eljárásához kapcsolódó nyilvántartásokkal kapcsolatos részletes szabályokat.483

(1a)484 Felhatalmazást kap a Kormány, hogy rendeletben állapítsa meg a letéti számlára a tárgyévben befizethető, kiegészítő támogatás nélküli összeget.485

(1b)486 Felhatalmazást kap a Kormány, hogy rendeletben állapítsa meg a kulturális értéket műfaja alapján létre nem hozó filmalkotást.487

(1c)488 Felhatalmazást kap a Kormány, hogy rendeletben jelölje ki azt a minisztert, aki által vezetett minisztériumban a mozgóképszakmai hatóságként eljáró Filmiroda önálló szervezeti egységként működik.489

(2)490 Felhatalmazást kap a miniszter, hogy

a) a nem filmgyártásra vonatkozó mozgóképszakmai tevékenységek e törvény szerinti támogatásának szabályait,491

b)492 a moziknak a fogyatékkal élő emberek számára való hozzáférhetőségének feltételeit,

c)493 az adópolitikáért felelős miniszterrel egyetértésben a 35. § (9) bekezdése szerinti gazdasági társaságot a települési önkormányzat tulajdonában álló közterület filmforgatási célú használata kapcsán történő eljárásáért megillető igazgatási szolgáltatási díjjal kapcsolatos részletes szabályokat.

rendeletben állapítsa meg.

(3)494

(3a)495

(4)496 Felhatalmazást kap a települési önkormányzat, hogy a tulajdonában álló közterületek filmforgatási célú használatának díjára vonatkozó – e törvény szabályait kiegészítő – részletes szabályokat, az alkalmazható mentességek és kedvezmények körét, a használat területi és időbeli korlátait és egyéb feltételeit, valamint a turisztikailag kiemelt közterületek körét rendeletben állapítsa meg.

(5)497

38. §498 Felhatalmazást kap a 18. § (2) bekezdésében meghatározott, a Kormány által rendeletben kijelölt miniszter, hogy rendeletben állapítsa meg

a)499 – az Ákr. 8. § (3) bekezdésétől eltérő módon – a Filmiroda által e törvény alapján vezetett nyilvántartásba bejegyezhető adatok körét, az adatszolgáltatásra kötelezettek körét, a Filmiroda részére teljesítendő adatszolgáltatás és nyilvántartásból történő adatszolgáltatás módját,500

b)501 a Filmiroda által megállapított kategória szerinti jelzés filmalkotáson, mozielőzetesen, azok nyilvános vetítésén, a forgalomba hozott adathordozó csomagolásán, illetve borítóján, továbbá a filmalkotással kapcsolatos közleményben és hirdetésben való feltüntetésének módját,502

c) a filmalkotások korhatár szerinti megjelölésének feltételeit,503

d)504 a közvetett támogatási eljárásban az NFI és más támogató által nyújtott támogatás esetén a támogatások felhasználásának és a filmalkotás pénzügyi elszámolásának ellenőrzése tekintetében az NFI és más támogató által kiállított jegyzőkönyv tartalmának részletes szabályait,

e)505 – az Ákr. 8. § (3) bekezdésétől eltérő módon – a nemzetközi egyezményekben meghatározott koprodukciós igazolások, valamint a magyar mozgóképszakma nemzetközi együttműködéséhez szükséges egyéb igazolások kiadásának rendjét,506

f)507 a Filmiroda által megállapított, e törvény szerinti támogatás igénybevételének alapjául szolgáló filmgyártási költségeket,508

g)509 azon eljárások vagy a nem hatósági mozgóképszakmai statisztikai feladatok körét, amelyben kötelező vagy kizárólagos az elektronikus kapcsolattartás,

h)510 – az Ákr. 8. § (3) bekezdésétől eltérő módon – az e törvény szerint nyilvántartások elektronikus úton kezelhető adatbázisba rendezésének módját és feltételeit,511

i)512 a Hatóság e törvény szerinti eljárásaihoz kapcsolódó igazgatási szolgáltatási díj megfizetésének és kezelésének módját és feltételeit, a díjak mértékét és a díjképzés szabályait, valamint a díj nyilvántartásának és visszatérítésének rendjét,513

j)514 a mozgóképszakmai statisztikai adatszolgáltatási kötelezettséget, a szolgáltatandó adatok körét, az adatszolgáltatásra kötelezettek körét, az adatszolgáltatás módját és idejét, valamint a mozgóképszakmai statisztikai adatbázisból történő adatszolgáltatás módját,

k)515 a filmalkotás végefőcímében az állam támogatóként való feltüntetésének módját.

l)516 a 25. § (2) bekezdése szerinti „art” mozivá minősítéshez szükséges feltételeket.

3. CÍM517

Az Európai Unió jogának való megfelelés518

38/A. §519 (1)520 Ez a törvény az Unió polgárainak és családtagjaiknak a tagállamok területén történő szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogáról, valamint az 1612/68/EGK rendelet módosításáról, továbbá a 64/221/EGK, a 68/360/EGK, a 72/194/EGK, a 73/148/EGK, a 75/34/EGK, a 75/35/EGK, a 90/364/EGK, a 90/365/EGK és a 93/96/EGK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2004. április 29-i 2004/38/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 24. cikkének, valamint a fiatal személyek munkahelyi védelméről szóló 1999. június 22-i 94/33/EK tanácsi irányelvnek való megfelelést szolgálja.

(2) Ez a törvény az európai statisztikákról és a titoktartási kötelezettség hatálya alá tartozó statisztikai adatoknak az Európai Közösségek Statisztikai Hivatala részére történő továbbításáról szóló 1101/2008/EK, Euratom európai parlamenti és tanácsi rendelet, a közösségi statisztikákról szóló 322/97/EK tanácsi rendelet és az Európai Közösségek statisztikai programbizottságának létrehozásáról szóló 89/382/EGK, Euratom tanácsi határozat hatályon kívül helyezéséről szóló, 2009. március 11-i 223/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapít meg.

4. CÍM521

Az Alaptörvény sarkalatosságra vonatkozó követelményének való megfelelés

38/B. §522 E törvény

a)523

alapján sarkalatosnak minősül.

5. CÍM

524

Az Európai Unió jogának állami támogatásokra vonatkozó szabályaival való összhang

38/C. § Ez a törvény

a) az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2013. december 18-i 1407/2013/EU bizottsági rendelet, valamint

b)525 a Magyarország filmszakmai támogatási programjáról szóló SA.36579 számú határozattal meghosszabbított N 202/2008. számú és az azt módosító SA.38425 számú és SA.50768 számú európai bizottsági határozat

hatálya alá tartozó támogatást tartalmaz.

VI. Fejezet526

39. §

40. §

1. melléklet a 2004. évi II. törvényhez527

Besorolási kategóriák

A) Játékfilmalkotás

A

B

1

Magyar elemek

Elérhető pont

2

1. Szerzők:

3

Rendező

12

4

Forgatókönyvíró

8

5

Zeneszerző

4

6

Összesen

24

7

2. Filmelőállító

8

Filmelőállító cég

10

9

Producer

5

10

Összesen

15

11

3. Eredetileg magyar nyelven gyártott filmalkotás

15

12

4. Szereplők (képben vagy hangban megjelenő):

13

Főszereplők

10

14

Mellékszereplők

5

15

Összesen

15

16

5. a) Művészeti munkatársak:

17

Operatőr

3

18

Vágó

2

19

Díszlet- és látványtervező

2

20

Jelmeztervező

2

21

Maszkmester

1

22

b) Technikai munkatársak:

23

Hangmérnök

2

24

Szakalkalmazottak

2

25

Munkások

1

26

Összesen

15

27

6. Forgatási és utómunka:

28

a) A filmalkotás elkészítésének helye

29

Forgatási helyszínek

3

30

Forgatási laboratórium (negatív hívás és muszter készítés)

2

31

b) A forgatás céljára igénybe vett technika

32

Kép

2

33

Világítás

1

34

Technikai szerkezetek

1

35

c) Hangi utómunka (keverés)

3

36

d) Laboratóriumi munkák és elektronikus képi utómunka

4

37

Összesen

16



B) Animációs filmalkotás, és számítógépes vagy játékprogramban megjelenő filmalkotás

A

B

Magyar elemek

Elérhető pont

1

1. Szerzők:

2

Irodalmi könyv szerzője

6

3

Figuratervező

4

4

Képesforgatókönyv-író

7

5

Rendező

10

6

Zeneszerző

3

7

Összesen

30

8

2. Filmelőállító

9

Filmelőállító cég

10

10

Producer

5

11

Összesen

15

12

3. Eredetileg magyar nyelven gyártott filmalkotás

10

13

4. Szereplők (figurák hangjai)

3

14

5. Művészeti és technikai munkatársak:

15

Képtervezők és vezető képtervező

10

16

Háttértervező

4

17

Animátorok

10

18

Kifestők

7

19

Kompozitáló

3

20

Összesen

34

21

6. Utómunkák

22

Vágó

4

23

Hangmérnök

4

24

Összesen

8



C) Dokumentumfilm-alkotás és tudományos ismeretterjesztő filmalkotás

A

B

1

Magyar elemek

Elérhető pont

2

1. Szerzők:

3

Rendező

12

4

Forgatókönyvíró, szerkesztő vagy dramaturg

8

5

Zeneszerző

4

6

Összesen

24

7

2. Filmelőállító

8

Filmelőállító cég

10

9

Producer

5

10

Összesen

15

11

3. Eredetileg magyar nyelven gyártott filmalkotás

13

12

4. Szereplők (képben vagy hangban megjelenő):

15

13

5. Művészeti és technikai munkatársak:

14

Operatőr

10

15

Hangmérnök

4

16

Vágó

3

17

Összesen

17

18

6. Forgatási és utómunka:

19

a) Forgatási helyszínek

6

20

b) A forgatás céljára igénybe vett technika

2

21

c) Hangi utómunka (keverés)

4

22

d) Laboratóriumi munkák (trükk, fényelés) és elektronikus képi utómunka

4

23

Összesen

16

2. melléklet a 2004. évi II. törvényhez528

A filmalkotással szemben megkövetelt kulturális feltételek

A

B

1

Adható pont

2

Kulturális tartalom

3

a) a filmalkotás témája vagy az annak alapjául szolgáló mű olyan történeten (eseményen) alapul, amely része a magyar vagy európai kultúrának, illetve történelmi, mitológiai, vallási szempontból fontos történet (esemény) bemutatásával, illetve feldolgozásával kapcsolatos

1

4

b) a filmalkotás témájában vagy az annak alapjául szolgáló műben olyan személyek vagy karakterek szerepelnek, akik kapcsolatosak a magyar vagy az európai kultúrával, illetve a történelemmel, a társadalommal vagy a vallással való kapcsolódásuk miatt meghatározóak

1

5

c) a filmalkotás a magyar vagy az európai szokásokat és életmódot mutatja be vagy ezek egyes elemeit népszerűsíti

1

6

d) a filmalkotás magyar vagy más európai helyszínen, illetve ehhez köthető kulturális környezetben játszódik vagy képi megjelenítésében magyar vagy más európai települést (várost, tájat, tájegységet), illetve jellegzetes magyar vagy európai kulturális motívumot mutat be

1

7

e) a filmalkotás forgatókönyve vagy az annak alapjául szolgáló mű egy irodalmi mű feldolgozásán vagy valamely más kulturális értéket hordozó mű (képző- vagy iparművészeti alkotás, zenemű stb.) adaptációján alapul

1

8

f) a filmalkotás témájának vagy az annak alapjául szolgáló anyagnak a magyar vagy más európai ország társadalma számára kulturálisan, szociológiailag vagy politikai szempontból releváns kérdés áll a középpontjában

1

9

g) a filmalkotás valamely fontos magyar vagy európai értéket – különösen a kulturális sokszínűséget, a kulturális hagyományok vagy a család tiszteletét, a szolidaritást, az egyenjogúságot, a kisebbségvédelmet, az emberi jogokat, a toleranciát, a környezetvédelmet – tükröz vagy jelenít meg

1

10

h) a filmalkotás a magyar vagy az európai kultúra és identitás jobb megismerését szolgálja

1

11

Gyártási feltételek

12

i) a filmalkotás kulturális értéket műfaja alapján létrehozó filmalkotás;

4

13

j) a filmalkotás alábbi közreműködői között magyar vagy más EGT-állam polgára található, illetve olyan nem EGT-állam polgára, aki nemzetközi filmfesztiválon díjat nyert mint:

1 pont minden
2 teljesített kategória után; legfeljebb 6 pont

14

ja) rendező

15

jb) producer

16

jc) operatőr

17

jd) forgatókönyvíró

18

je) fő- és mellékszereplők

19

jf) zeneszerző

20

jg) látványtervező

21

jh) jelmeztervező

22

ji) vágó

23

jj) maszkmester

24

jk) főgyártásvezető/gyártásvezető vagy

25

jl) utómunka-gyártásvezető (hangi/képi/digitális)

26

k) a filmalkotás végső változata valamely EGT-tagállam nyelvén készül

4

27

l) a filmalkotás közreműködői – a j) pont szerint pontot szerzett közreműködők kivételével – legalább 51%-ban valamely EGT-tagállam polgárai, vagy olyan koprodukcióról van szó, amely nem minősül európai filmkoprodukciónak

4

28

m) a forgatási helyszín Magyarországon van

3

29

n) a filmgyártás-előkészítés vagy az utómunka végzésének helye Magyarország

3

3. melléklet a 2004. évi II. törvényhez529



A települési önkormányzat tulajdonában álló közterületek filmforgatási célú használatának díjai a használat célja szerint

A

B

C

D

E

F

1

Közterület-besorolás

Forgatási terület (F)

Technikai terület (T)

Stábparkolási terület (P)

Kiürítési terület (K)

Közlekedés elől elzárt terület (E)

Ft/m2/nap

Ft/m2/nap

Ft/m2/nap

Ft/m2/nap

Ft/m2/nap

2

A világörökségről szóló 2011. évi LXXVII. törvény 1. mellékletében felsorolt világörökségi területek

2 084

1 042

521

521

100

Töredék nap esetén az alábbi díjak érvényesek*

1042*

521*

261*

261*

50*

3

Budapest turisztikailag kiemelt területei

833

416

208

208

40

Töredék nap esetén az alábbi díjak érvényesek*

416*

208*

104*

104*

20*

4

Budapest közigazgatási határán belüli területek az 1–2. kategórián kívül

312

156

104

104

10

Töredék nap esetén az alábbi díjak érvényesek*

156*

78*

52*

52*

5*

5

A város, a megyei jogú város, a járásszékhely város, a község turisztikailag kiemelt területei

521

208

208

208

20

Töredék nap esetén az alábbi díjak érvényesek*

261*

104*

104*

104*

10*

6

A város, a megyei jogú város, a járásszékhely város, a község nem turisztikailag kiemelt területei

208

156

104

104

10

Töredék nap esetén az alábbi díjak érvényesek*

104*

78*

52*

52*

5*


A melléklet alkalmazásában:
a) közlekedés elől elzárt terület: A filmforgatás által nem használt, de a filmforgatás érdekében a gyalogos és a járműközlekedés elől elzárt terület. A biztonsági terület nagyságának a forgatási terület nagyságával arányos mértékben kell állnia. Az arányosság mértéke a közút kezelője által elfogadott forgalomtechnikai terv alapján kerül meghatározásra.
b) forgatási terület: A filmforgatás során a felvételi képmezőben szereplő színészek, egyéb közreműködők, díszletelemek, berendezési tárgyak, kellékek, járművek által elfoglalt terület.
c) kiürítési terület: A b), d) és e) pont szerinti kategóriákba tartozó területeken, a filmforgatási napot megelőző napon, kifejezetten a forgatási, technikai, illetve a stábparkolási terület kiürítésének szándékával igénybe vett terület, amennyiben a területen a d) pont szerinti tevékenységen kívül más nem történik.
d) stábparkolási terület: A b) és e) pont szerinti kategóriákba nem tartozó, a forgatás és technikai kiszolgálás helyszínétől területileg elválasztható háttérkiszolgáló egységek és járművek által elfoglalt terület.
e) technikai terület: A filmforgatási helyszín közvetlen környezetében felvonuló, a filmforgatás technikai megvalósulását elősegítő eszközök (különösen kamerák, világító és hangrögzítő berendezések), az azt kezelő stáb, műszaki személyzet, a filmforgatást közvetlenül kiszolgáló egyéb egységek és járművek által elfoglalt terület.
1

A törvényt az Országgyűlés a 2003. december 22-i ülésnapján fogadta el. A kihirdetés napja: 2004. január 13.

4

Az 1. § (3) bekezdése a 2016: LXVII. törvény 70. §-ával megállapított, a 2016: CLXIII. törvény 23. § a) pontja szerint módosított szöveg.

5

A 2. § 2. pontja a 2018: CXII. törvény 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

6

A 2. § 4. pontja a 2011: CLXIX. törvény 2. § (1) bekezdésével megállapított, a 2013: CCLII. törvény 19. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

7

A 2. § 5. pontja a 2014: XXXIX. törvény 25. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

8

A 2. § 6. pontja a 2011: CLXIX. törvény 2. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

9

A 2. § 6a. pontját a 2011: CLXIX. törvény 2. § (2) bekezdése iktatta be.

10

A 2. § 6b. pontját a 2012: CXCIX. törvény 1. § (2) bekezdése iktatta be.

11

A 2. § 7. pontja a 2011: CLXIX. törvény 2. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

12

A 2. § 7. pont a) pontja a 2012: CXCIX. törvény 28. § (1) bekezdés 2. pontja szerint módosított szöveg.

13

A 2. § 7. pont b) pontja a 2012: CXCIX. törvény 28. § (1) bekezdés 2. pontja szerint módosított szöveg.

14

A 2. § 7. pont c) pontja a 2012: CXCIX. törvény 28. § (1) bekezdés 2. pontja szerint módosított szöveg.

15

A 2. § 7. pont d) pontja a 2012: CXCIX. törvény 28. § (1) bekezdés 2. pontja szerint módosított szöveg.

16

A 2. § 8. pontja a 2011: CLXIX. törvény 2. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.[A 2011: CLXXIX. törvény 210. § b) pontjával elrendelt módosítás nem vezethető át.]

17

A 2. § 8. pont a) alpontja a 2012: CXCIX. törvény 1. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

18

A 2. § 9. pontját a 2012: CXCIX. törvény 29. § (2) bekezdés 1. pontja hatályon kívül helyezte.

19

A 2. § 10. pontját a 2012: CXCIX. törvény 29. § (2) bekezdés 1. pontja hatályon kívül helyezte.

20

A 2. § 11. pontját a 2011: CLXIX. törvény 18. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.

21

A 2. § 12. pontját a 2012: CXCIX. törvény 29. § (2) bekezdés 1. pontja hatályon kívül helyezte.

22

A 2. § 13. pontját a 2011: CLXIX. törvény 18. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.

23

A 2. § 14. pontja a 2012: CXCIX. törvény 28. § (1) bekezdés 3. pontja szerint módosított szöveg.

24

A 2. § 15. pontja a 2018: CXII. törvény 1. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

25

A 2. § 16. pontja a 2016: CLXIII. törvény 1. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

26

A 2. § 17a. pontját a 2015: CCXII. törvény 9. § (2) bekezdése iktatta be.

27

A 2. § 18. pontja a 2016: CLXIII. törvény 1. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

28

A 2. § 20. pontja a 2012: CXCIX. törvény 1. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

29

A 2. § 20a. pontját a 2011: CLXIX. törvény 2. § (6) bekezdése iktatta be, szövege a 2013: CCLII. törvény 19. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

30

A 2. § 20b. pontját a 2011: CLXIX. törvény 2. § (6) bekezdése iktatta be, szövege a 2014: XXXIX. törvény 25. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

31

A 2. § 21. pontja a 2012: CXCIX. törvény 1. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.

32

A 2. § 22. pontját a 2012: CXCIX. törvény 29. § (2) bekezdés 1. pontja hatályon kívül helyezte.

33

A 2. § 23. pontja a 2011: CLXIX. törvény 2. § (7) bekezdésével megállapított, a 2013: LXXXIV. törvény 51. § (16) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

34

A 2. § 24. pontja a 2011: CLXIX. törvény 2. § (7) bekezdésével megállapított szöveg.

35

A 2. § 25. pontja a 2011: CLXIX. törvény 2. § (7) bekezdésével megállapított szöveg.

36

A 2. § 26. pontját a 2012: CXCIX. törvény 29. § (2) bekezdés 1. pontja hatályon kívül helyezte.

37

A 2. § 27. pontját a 2007: I. törvény 123. § (1) bekezdése iktatta be.

38

A 2. § 28. pontját a 2008: XXXVIII. törvény 1. §-a iktatta be, szövege a 2018: CXII. törvény 1. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

39

A 2. § 29. pontját a 2008: XXXVIII. törvény 1. §-a iktatta be, szövege a 2011: CLXIX. törvény 2. § (8) bekezdésével megállapított, a 2015: CCXII. törvény 20. § a) pontja szerint módosított szöveg.

40

A 2. § 30. pontját a 2016: LXVII. törvény 71. §-a iktatta be, szövege a 2019: CVI. törvény 11. § (2) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

41

A 2. § 31. pontját a 2016: LXVII. törvény 71. §-a iktatta be, szövege a 2023. évi C. törvény 259. §-ával megállapított szöveg.

42

A 2. § 32. pontját a 2016: LXVII. törvény 71. §-a iktatta be.

43

A 2. § 33. pontját a 2018: CXII. törvény 1. § (4) bekezdése iktatta be.

44

A 2. § 34. pontját a 2021: CXXXV. törvény 3. §-a iktatta be.

45

A 2. § 34. pont c) alpontja a 2023. évi XC. törvény 340. § a) pontja szerint módosított szöveg.

46

A 2. § 35. pontját a 2021: CXXXV. törvény 3. §-a iktatta be.

47

Az I. fejezet 3. címét (3. §) a 2012: CXCIX. törvény 29. § (2) bekezdés 2. pontja hatályon kívül helyezte.

48

Az 5. § (3) bekezdése a 2012: CXCIX. törvény 28. § (1) bekezdés 5. pontja szerint módosított szöveg.

50

Az I/A. Fejezetet (5/A–5/E. §) a 2012: CXCIX. törvény 2. §-a iktatta be.

51

Az 5/A. § (1) bekezdése a 2018: CXII. törvény 2. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

52

Az 5/A. § (3) bekezdését a 2018: CXII. törvény 2. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2019: CVI. törvény 2. §-ával megállapított szöveg.

53

Az 1/A. fejezet 2. címe (5/B. §) a 2016: CIV. törvény 60. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

54

Az 5/B. § (1) bekezdése a 2019: CVI. törvény 11. § (1) bekezdés a) pontja, (2) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.

55

Az 5/B. § (2) bekezdése a 2018: CXII. törvény 3. §-ával megállapított, a 2019: CVI. törvény 11. § (1) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

56

Az 5/B. § (3) bekezdése a 2019: CVI. törvény 11. § (1) bekezdés a) pontja, (2) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.

57

Az 5/C. § a 2016: CIV. törvény 60. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

58

Az 5/C. § (1) bekezdése a 2019: CVI. törvény 11. § (1) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

59

Az 5/C. § (2) bekezdése a 2018: CXII. törvény 4. §-ával megállapított, a 2019: CVI. törvény 11. § (1) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

60

Az 5/C. § (3) bekezdése a 2018: CXII. törvény 4. §-ával megállapított, a 2019: CVI. törvény 11. § (1) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

61

Az 5/D. § a 2018: CXII. törvény 5. §-ával megállapított szöveg.

62

Az 5/D. § (1) bekezdése a 2019: CVI. törvény 11. § (1) bekezdés a) és c) pontja szerint módosított szöveg.

63

Az 5/D. § (2) bekezdése a 2019: CVI. törvény 11. § (1) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

64

Az 5/D. § (3) bekezdése a 2019: CVI. törvény 11. § (1) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

65

Az 5/E. § a 2018: CXII. törvény 6. §-ával megállapított szöveg.

66

Az 5/E. § (2) bekezdése a 2019: CVI. törvény 11. § (1) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

67

Az 5/E. § (3) bekezdése a 2019: CVI. törvény 11. § (1) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

68

Az 5/E. § (4) bekezdése a 2019: CVI. törvény 11. § (1) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

69

A II. fejezet 1. alcímének címe a 2012: CXCIX. törvény 28. § (1) bekezdés 7. pontja szerint módosított szöveg.

70

A 6. § nyitó szövegrésze a 2012: CXCIX. törvény 28. § (1) bekezdés 8. pontja szerint módosított szöveg.

71

A 6. § d) pontját a 2011: CLXIX. törvény 18. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.

73

A 7. § a 2012: CXCIX törvény 3. §-ával megállapított szöveg.

74

A 7. § (1) bekezdés a) pontja a 2016: LXVII. törvény 72. §-ával megállapított, a 2016: CLXIII. törvény 23. § a) pontja szerint módosított szöveg.

75

A 7. § (1) bekezdés b) pontja a 2015: CCXII. törvény 10. §-ával megállapított szöveg.

76

A II. Fejezet 2. Címe (8–9/B. §) a 2011: CLXIX. törvény 3. §-ával megállapított szöveg.

77

A II. fejezet 2. cím címe a 2016: CIV. törvény 60. § (4) bekezdésével megállapított, a 2019: CVI. törvény 11. § (1) bekezdés d) pontja szerint módosított szöveg.

80

A 9. § a 2019: CVI. törvény 3. §-ával megállapított szöveg.

81

A 9/A. § (1) bekezdése a 2019: CVI. törvény 11. § (1) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

82

A 9/A. § (2) bekezdése a 2019: CVI. törvény 4. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

83

A 9/A. § (3) bekezdése a 2019: CVI. törvény 11. § (1) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

85

A 9/A. § (5) bekezdését a 2013: CCLI. törvény 5. §-a iktatta be, szövege a 2019: CVI. törvény 4. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

86

A 9/B. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze a 2019: CVI. törvény 11. § (1) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

87

A 9/B. § (1) bekezdés b) pont bb) alpontja a 2019: CVI. törvény 11. § (2) bekezdés b) és d) pontja szerint módosított szöveg.

88

A 9/B. § (1) bekezdés b) pont bc) alpontja a 2019: CVI. törvény 11. § (2) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.

89

A 9/B. § (1) bekezdés e) pontja a 2019: CVI. törvény 11. § (2) bekezdés d) pontja szerint módosított szöveg.

90

A 9/B. § (1) bekezdés f) pontja a 2012: CXCIX. törvény 28. § (1) bekezdés 11. pontja, a 2019: CVI. törvény 11. § (1) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

91

A 9/B. § (1) bekezdés g) pontja a 2019: CVI. törvény 11. § (1) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

92

A 9/B. § (1) bekezdés h) pontja a 2012: CXCIX. törvény 28. § (1) bekezdés 12. pontja szerint módosított szöveg.

93

A 9/B. § (1) bekezdés i) pontja a 2020: CLXXVIII. törvény 20. § a) pontja szerint módosított szöveg.

94

A 9/B. § (1) bekezdés j) pontját a 2016: LXVII. törvény 73. §-a iktatta be, szövege a 2018: CXII. törvény 7. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

95

A 9/B. § (1) bekezdés k) pontját a 2016: LXVII. törvény 74. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2020: CLXXVIII. törvény 20. § b) pontja.

96

A 9/B. § (1) bekezdés l) pontját a 2018: CXII. törvény 7. § (2) bekezdése iktatta be.

98

A II. fejezet 3. alcím címe a 2018: CXII. törvény 8. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

99

A II. fejezet 3. címének címe a 2019: CVI. törvény 11. § (1) bekezdés d) pontja szerint módosított szöveg.

100

A 10. §-t a 2011: CLXIX. törvény 18. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte, újonnan a 2018: CXII. törvény 8. § (2) bekezdése iktatta be.

101

A 10. § (1) bekezdése a 2019: CVI. törvény 11. § (1) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

102

A 10. § (2) bekezdése a 2019: CVI. törvény 11. § (1) bekezdés b) és e) pontja szerint módosított szöveg.

103

A 10. § (3) bekezdése a 2019: CVI. törvény 11. § (1) bekezdés a) és f) pontja szerint módosított szöveg.

104

A 10. § (4) bekezdése a 2019: CVI. törvény 11. § (1) bekezdés b) és f) pontja szerint módosított szöveg.

105

A 10. § (5) bekezdése a 2019: CVI. törvény 11. § (1) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

106

A 11. §-t a 2011: CLXIX. törvény 18. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte, újonnan a 2018: CXII. törvény 8. § (3) bekezdése iktatta be, szövege a 2019: CVI. törvény 5. §-ával megállapított szöveg.

107

A 12. § (1) bekezdése a 2011: CLXIX. törvény 4. § (1) bekezdésével megállapított, a 2012: CXCIX. törvény 28. § (1) bekezdés 13. pontja szerint módosított szöveg.

108

A 12. § (2) bekezdése a 2011: CLXIX. törvény 4. § (1) bekezdésével megállapított, a 2012: CXCIX. törvény 28. § (1) bekezdés 14. pontja szerint módosított szöveg.

109

A 12. § (3) bekezdés d) pontja a 2011: CLXIX. törvény 4. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

110

A 12. § (3) bekezdés g) pontja a 2011: CLXIX. törvény 4. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

111

A 12. § új (4) bekezdését a 2008: XXXVIII. törvény 2. § (1) bekezdése iktatta be, egyidejűleg az eredeti (4)–(7) bekezdés számozását (5)–(8) bekezdésre változtatta. Az új (4) bekezdés szövege a 2012: CXCIX. törvény 28. § (1) bekezdés 15. pontja szerint módosított szöveg.

112

A 12. § eredeti (4) bekezdés számozását a 2008: XXXVIII. törvény 2. § (1) bekezdése (5) bekezdésre változtatta, szövege a 2011: CLXIX. törvény 4. § (4) bekezdésével megállapított, a 2012: CXCIX. törvény 28. § (1) bekezdés 16. pontja, a 2019: CVI. törvény 11. § (1) bekezdés g) pontja szerint módosított szöveg.

113

A 12. § eredeti (5) bekezdésének számozását a 2008: XXXVIII. törvény 2. § (1) bekezdése (6) bekezdésre változtatta, szövege a 2019: CVI. törvény 6. §-ával megállapított szöveg.

114

A 12. § (7) bekezdését a 2011: CLXIX. törvény 18. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.

115

A 12. § eredeti (7) bekezdésének számozását a 2008: XXXVIII. törvény 2. § (1) bekezdése (8) bekezdésre változtatta, szövege a 2011: CLXIX. törvény 4. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.

116

A 12. § (9) bekezdését a 2008: XXXVIII. törvény 2. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2012: CXCIX. törvény 28. § (1) bekezdés 18. pontja szerint módosított szöveg.

117

A 12. § (10) bekezdését a 2008: XXXVIII. törvény 2. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2012: CXCIX. törvény 29. § (1) bekezdés 4. pontja szerint módosított szöveg.

118

A 12/A. §-t a 2008: XXXVIII. törvény 3. §-a iktatta be, szövege a 2012: CXCIX. törvény 4. §-ával megállapított szöveg.

119

A 12/B. §-t a 2008: XXXVIII. törvény 3. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2012: CXCIX. törvény 29. § (2) bekezdés 3. pontja.

120

A 13. § a 2006: XLV. törvény 4. §-ával megállapított szöveg. E módosító törvény 22. §-a alapján rendelkezéseit a 2006. április 1. napját követően benyújtott támogatási és besorolási kérelmek esetén kell alkalmazni.

121

A 13. § (1) bekezdését a 2006: XLV. törvény 23. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte, újonnan a 2008: XXXVIII. törvény 4. §-a iktatta be, szövege a 2012: CXCIX. törvény 5. §-ával megállapított szöveg.

122

A 13. § (1a) bekezdését a 2014: XXXIX. törvény 26. § (1) bekezdése iktatta be.

123

A 13. § (2) bekezdését a 2006: XLV. törvény 23. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte, újonnan a 2008: XXXVIII. törvény 4. §-a iktatta be. A 13. § (2) bekezdése a 2011: CLXIX. törvény 17. § (2) bekezdése, a 2012: CXCIX. törvény 28. § (1) bekezdés 19. pontja, a 2014: XXXIX. törvény 28. §-a szerint módosított szöveg.

124

A 2009: CXXX. törvény 86. §-a alapján a gyártási költségvetési értékhatár a 2010. évben magyar filmalkotás esetén 271,0 millió forint, magyar részvételű koprodukciós filmalkotás esetén 509,0 millió forint.

125

A 13. § (3) bekezdését a 2006: XLV. törvény 23. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte, újonnan a 2008: XXXVIII. törvény 4. §-a iktatta be. A 13. § (3) bekezdése a 2011: CLXIX. törvény 17. § (2) bekezdése, a 2012: CXCIX. törvény 28. § (1) bekezdés 19. és 20. pontja, a 2014: XXXIX. törvény 28. §-a szerint módosított szöveg.

126

A 13. § (3a) bekezdését a 2014: XXXIX. törvény 26. § (2) bekezdése iktatta be.

127

A 13. § (4) bekezdését a 2006: XLV. törvény 23. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte, újonnan a 2008: XXXVIII. törvény 4. §-a iktatta be. A 13. § (4) bekezdése a 2011: CLXIX. törvény 17. § (2) bekezdése, a 2012: CXCIX. törvény 28. § (1) bekezdés 19. pontja szerint módosított szöveg.

128

A 13. § (5) bekezdését a 2006: XLV. törvény 23. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte, újonnan a 2008: XXXVIII. törvény 4. §-a iktatta be; alkalmazására lásd ez utóbbi módosító törvény 10. § (1)–(3) bekezdését.

129

A 13. § (5) bekezdés a) pontja a 2008: LXXXII. törvény 31. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

130

A 13. § (5) bekezdés b) pontja a 2011: CLXIX. törvény 17. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

131

A 13. § (6) bekezdése a 2008: XXXVIII. törvény 4. §-ával megállapított, nyitó szövegrésze a 2012: CXCIX. törvény 28. § (1) bekezéds 21. pontja szerint módosított szöveg.

132

A 13. § (6) bekezdés a) pontja a 2012: CXCIX. törvény 29. § (1) bekezdés 3. pontja szerint módosított szöveg.

133

A 13. § (6) bekezdés b) pontja a 2012: CXCIX. törvény 29. § (1) bekezdés 3. pontja szerint módosított szöveg.

134

A 13. § (7) bekezdését a 2006: XLV. törvény 23. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte, újonnan a 2011: CLXIX. törvény 5. §-a iktatta be, szövege a 2012: CXCIX. törvény 28. § (1) bekezdés 22. pontja szerint módosított szöveg.

135

A 13. § (8) bekezdése a 2011: CLXIX. törvény 5. §-ával megállapított szöveg.

136

A 13. § (9) bekezdését a 2011: CLXIX. törvény 5. §-a iktatta be, szövege a 2013: LXXXIV. törvény 51. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

137

A 13. § (10) bekezdését a a 2018: CXII. törvény 9. §-a iktatta be.

139

A 14. § (2) bekezdése a 2012: CXCIX. törvény 6. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

140

A 14. § (3) bekezdés nyitó szövegrésze a 2012: CXCIX. törvény 28. § (1) bekezdés 25. pontja szerint módosított szöveg.

141

A 14. § (3) bekezdésének a) pontja a 2006: CIX. törvény 138. § (3) bekezdésének b) pontja, a 2012: CXCIX. törvény 29. § (1) bekezdés 5. pontja szerint módosított szöveg.

142

A 14. § (3) bekezdés d) pontja a 2012: CXCIX. törvény 28. § (1) bekezdés 22. és 26. pontja szerint módosított szöveg.

143

A 14. § (3) bekezdés e) pontja a 2012: CXCIX. törvény 28. § (1) bekezdés 28. pontja szerint módosított szöveg.

144

A 14. § (3) bekezdés f) pontja a 2012: CXCIX. törvény 28. § (1) bekezdés 28. pontja szerint módosított szöveg.

145

A 14. § (3) bekezdésének h) pontját a 2006: XLV. törvény 5. §-a iktatta be, szövege a 2012: CXCIX. törvény 29. § (1) bekezdés 6. pontja szerint módosított szöveg.

147

A 14. § (4) bekezdése a 2012: CXCIX. törvény 28. § (1) bekezdés 29. pontja szerint módosított szöveg.

148

A 14. § (5) bekezdését a 2006: XLV. törvény 23. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte, újonnan a 2012: CXCIX. törvény 6. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2020: LXXVI. törvény 35. § 1–2. pontja szerint módosított szöveg.

149

A 14. § (6) bekezdése a 2012: CXCIX. törvény 28. § (1) bekezdés 29. és 30. pontja szerint módosított szöveg.

150

A 14. § (7)–(8) bekezdését a 2016: LXVII. törvény 75. §-a iktatta be, a 2016: CLXIII. törvény 25. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

151

A 14/A. §-t a 2006: XLV. törvény 6. §-a iktatta be, szövege a 2013: CCLII. törvény 19. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

152

A 14/A. § (5) bekezdése a 2019: CVI. törvény 11. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

153

A 15. § (1) bekezdése a 2013: LXXXIV. törvény 51. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

154

A 15. § (1a) bekezdését a 2013: LXXXIV. törvény 51. § (3) bekezdése iktatta be.

155

A 15. § (2) bekezdés nyitó szövegrésze a 2012: CXCIX. törvény 28. § (1) bekezdés 29. és 32. pontja szerint módosított szöveg.

157

A 15. § (4) bekezdése a 2011: CLXIX. törvény 7. §-ával megállapított, a 2012: CXCIX. törvény 28. § (1) bekezdés 22. és 33. pontja szerint módosított szöveg.

158

A 16. §-t a 2011: CLXIX. törvény 18. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.

159

A 17. § a 2020: CLXXVIII. törvény 3. §-ával megállapított szöveg.

160

A III. Fejezet a 2011: CLXIX. törvény 10. §-ával megállapított szöveg.

161

A 18. § a 2019: CVI. törvény 7. §-ával megállapított szöveg.

162

A 18. § (2) bekezdése a 2020: LXXVI. törvény 35. § 3. pontja szerint módosított szöveg.

163

A 19. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze a 2019: CVI. törvény 12. § a) pontja szerint módosított szöveg.

164

A 19. § (1) bekezdés c) pontja a 2018: CXII. törvény 11. § (1) bekezdésével megállapított, a 2019: CVI. törvény 12. §-a szerint módosított szöveg.

165

A 19. § (1) bekezdés f) pontja a 2012: CXCIX. törvény 28. § (1) bekezdés 36. pontja, a 29. § (1) bekezdés 7. pontja szerint módosított szöveg.

166

A 19. § (1a) bekezdését a 2018: CXII. törvény 11. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2019: CVI. törvény 12. § a) pontja szerint módosított szöveg.

167

A 19. § (2) bekezdés nyitó szövegrésze a 2019: CVI. törvény 12. § a) pontja szerint módosított szöveg.

168

A 19. § (3) bekezdése a 2019: CVI. törvény 12. §-a szerint módosított szöveg.

169

A 19. § (4) bekezdését a 2020: CLXXVIII. törvény 4. §-a iktatta be.

170

A III/A. Fejezetet a 2011: CLXIX. törvény 11. §-a iktatta be.

171

A 19/A. § (1) bekezdése a 2017: L. törvény 235. § (1) bekezdésével megállapított, a 2019: CVI. törvény 11. § (4) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

172

A 19/A. § (2) bekezdése a 2017: L. törvény 235. § (1) bekezdésével megállapított, a 2019: CVI. törvény 11. § (4) bekezdés b)–c) pontja, 13. § a) pontja szerint módosított szöveg.

173

A 19/A. § (3) bekezdése a 2019: CVI. törvény 11. § (4) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

174

A 19/A. § (4) bekezdése a 2017: L. törvény 235. § (2) bekezdésével megállapított, a 2019: CVI. törvény 11. § (4) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

175

A 19/A. § (5) bekezdése a 2017: L. törvény 236. § a) pontja, a 2019: CVI. törvény 11. § (4) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

176

A 19/A. § (6) bekezdése a 2017: L. törvény 236. § b) pontja, a 2019: CVI. törvény 11. § (4) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

178

A 19/A. § (8) bekezdése a 2019: CVI. törvény 11. § (4) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.

179

A 19/A. § (9) bekezdése a 2019: CVI. törvény 11. § (4) bekezdés b) pontja, a 2020: CLXVIII. törvény 71. § a) pontja szerint módosított szöveg.

180

A 19/A. § (10) bekezdését a 2012: CXCIX. törvény 7. §-a iktatta be, szövege a 2017: L. törvény 236. § d) pontja, a 2019: CVI. törvény 11. § (4) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

181

A 19/A. § (11) bekezdését a 2012: CXCIX. törvény 7. §-a iktatta be, szövege a 2017: L. törvény 237. § a) pontja, a 2019: CVI. törvény 11. § (4) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

182

A 19/B. § (1) bekezdése a 2019: CVI. törvény 11. § (4) bekezdés e) pontja szerint módosított szöveg.

183

A 19/C. § a 2018: CXII. törvény 12. §-ával megállapított szöveg.

184

A 19/D. §-t megelőző alcím a 2012: CXCIX. törvény 8. §-ával megállapított szöveg.

185

A 19/D. § a 2020: CLXXVIII. törvény 5. §-ával megállapított szöveg.

186

A 19/E. § (1) bekezdése a 2017: L. törvény 235. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

187

A 19/E. § (2) bekezdése a 2012: CXCIX. törvény 28. § (1) bekezdés 39. pontja szerint módosított szöveg.

188

A 19/E. § (4) bekezdése a 2017: L. törvény 235. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.

189

A 19/E. § (6) bekezdése a 2017: L. törvény 236. § e) pontja szerint módosított szöveg.

190

A 19/E. § (8) bekezdését a 2017: L. törvény 235. § (6) bekezdése iktatta be.

191

A 19/E. § (9) bekezdését a 2017: L. törvény 235. § (6) bekezdése iktatta be.

192

A 19/G. § (1) bekezdése a 2019: CVI. törvény 11. § (4) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

193

A 19/G. § (2) bekezdése a 2019: CVI. törvény 11. § (4) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.

194

A 19/G. § (3) bekezdése a 2018: CXII. törvény 26. § b) pontja, a 2019: CVI. törvény 11. § (4) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

195

A 19/G. § (4) bekezdése a 2019: CVI. törvény 11. § (4) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

196

A 19/G. § (5) bekezdése a 2019: CVI. törvény 11. § (4) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

197

A 19/G. § (6) bekezdése a 2017: L. törvény 235. § (7) bekezdésével megállapított, a 2019: CVI. törvény 11. § (4) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

199

A 19/G. § (7a) bekezdését a 2020: CLXVIII. törvény 70. §-a iktatta be.

200

A 19/G. § (8) bekezdését a 2015: CCXII. törvény 11. §-a iktatta be.

201

A 19/H. § (1) bekezdése a 2019: CVI. törvény 11. § (4) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

202

A 19/H. § (2) bekezdését a 2020: CLXVIII. törvény 72. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

203

A 19/H. § (3) bekezdését a 2020: CLXVIII. törvény 72. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

204

A 19/H. § (4) bekezdését a 2020: CLXVIII. törvény 72. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

205

A 19/H. § (5) bekezdése a 2019: CVI. törvény 11. § (4) bekezdés b) pontja, a 2020: CLXVIII. törvény 71. § c) pontja szerint módosított szöveg.

206

A 19/H. § (6) bekezdése a 2019: CVI. törvény 11. § (4) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

207

A 19/H. § (7) bekezdése a 2019: CVI. törvény 11. § (4) bekezdés b) pontja, a 2020: CLXVIII. törvény 72. § c) pontja szerint módosított szöveg.

208

A 19/H. § (8) bekezdés nyitó szövegrésze a 2019: CVI. törvény 11. § (4) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

209

A 19/H. § (8) bekezdés a) pontja a 2019: CVI. törvény 11. § (4) bekezdés c) pontja, a 2020: CLXVIII. törvény 71. § d) pontja szerint módosított szöveg.

212

A 19/H. § (9) bekezdése a 2017: L. törvény 236. § c) pontja szerint módosított szöveg.

213

A 19/H. § (11) bekezdése a 2020: CLXVIII. törvény 71. § e) pontja szerint módosított szöveg.

214

A 19/H. § (12) bekezdése a 2019: CVI. törvény 11. § (4) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

215

A 19/I. § (1) bekezdése a 2018: CXII. törvény 13. §-ával megállapított szöveg.

216

A 19/I. § (2) bekezdése a 2012: CXCIX. törvény 28. § (1) bekezdés 43. és 44. pontja szerint módosított szöveg.

217

A 19/I. § (3) bekezdése a 2012: CXCIX. törvény 28. § (1) bekezdés 43. és 44. pontja szerint módosított szöveg.

218

A 19/J. § (1) bekezdése a 2019: CVI. törvény 11. § (4) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

219

A 19/J. § (2) bekezdése a 2017: L. törvény 236. § a) pontja, a 2019: CVI. törvény 11. § (4) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

220

A 19/J. § (3) bekezdése a 2019: CVI. törvény 11. § (4) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

221

A III/A. fejezet 2/A. alcímét (19/K. §) a 2012: CXCIX. törvény 9. §-a iktatta be, szövege a 2016: CLXIII. törvény 2. §-ával megállapított szöveg.

222

A III/A. fejezet 2/B. címét (19/L. §) a 2015: CCXII. törvény 12. §-a iktatta be, szövege a 2016: CLXIII. törvény 3. §-ával megállapított szöveg.

223

A 19/L. § (4) bekezdése a 2017: CXXXVI. törvény 51. §-a szerint módosított szöveg.

224

A 19/L. § (5) bekezdése a 2020: CLXXVIII. törvény 6. §-ával megállapított szöveg.

225

A III/A. fejezet 2/C. címét (19/M. §) a 2016: CLXIII. törvény 4. §-a iktatta be.

226

A 19/M. § (4) bekezdése a 2017: CXXXVI. törvény 51. §-a szerint módosított szöveg.

227

A III/A. fejezet 2/D. címét (19/N. §) a 2016: CLXIII. törvény 5. §-a iktatta be.

228

A 19/N. § a 2020: CLXXVIII. törvény 7. §-ával megállapított szöveg.

229

A 2/E. címet (19/O. §) a 2017: L. törvény 235. § (9) bekezdése iktatta be.

230

A 20. § (2) bekezdése a 2012: CXCIX. törvény 10. §-ával megállapított szöveg.

231

A 21. § f) pontja a 2020: CLXXVIII. törvény 8. §-ával megállapított szöveg.

232

A 21/A. § (1) bekezdése a 2020: CLXXVIII. törvény 9. §-ával megállapított szöveg.

233

A 21/A. § (1a) bekezdését a 2015: CCXII. törvény 13. §-a iktatta be, szövege a 2018: CXII. törvény 15. §-ával megállapított, a 2019: CVI. törvény 11. § (4) bekezdés d) pontja szerint módosított szöveg.

234

A 21/A. § (1b) bekezdését a 2015: CCXII. törvény 13. §-a iktatta be, szövege a 2019: CVI. törvény 11. § (4) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

235

A 21/A. § (2) bekezdése a 2012: CXCIX. törvény 11. §-ával megállapított szöveg.

236

A 21/A. § (4) bekezdése a 2019: CVI. törvény 11. § (4) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

237

A 21/A. § (6) bekezdése a 2019: CVI. törvény 11. § (4) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

238

A 21/A. § (7) bekezdése a 2019: CVI. törvény 11. § (4) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

239

A 21/B. § (1) bekezdése a 2019: CVI. törvény 11. § (4) bekezdés g) pontja szerint módosított szöveg.

241

A 21/B. § (3) bekezdése a 2012: CXCIX. törvény 12. §-ával megállapított, a 2019: CVI. törvény 11. § (5) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

242

A 21/B. § (4) bekezdése a 2019: CVI. törvény 11. § (4) bekezdés h) pontja szerint módosított szöveg.

243

A 21/C. §-t a 2012: CXCIX. törvény 13. §- iktatta be.

244

A 21/C. § (1a) bekezdését a 2015: CCXII. törvény 14. §-a iktatta be.

245

A 21/C. § (2) bekezdése a 2019: CVI. törvény 11. § (4) bekezdés b) pontja, (5) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

246

A 21/C. § (4) bekezdése a 2019: CVI. törvény 11. § (4) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

247

A 22. § a 2019: CVI. törvény 11. § (4) bekezdés b) és d) pontja szerint módosított szöveg.

248

A 23. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze a 2019: CVI. törvény 11. § (4) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

249

A 23. § (2) bekezdése a 2012: CXCIX. törvény 14. §-ával megállapított, a 2019: CVI. törvény 11. § (4) bekezdés c) és i) pontja szerint módosított szöveg.

250

A 23. § (3) bekezdés nyitó szövegrésze a 2019: CVI. törvény 11. § (4) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

251

A 23. § (4) bekezdése a 2020: CLXXVIII. törvény 19. § b) pontja szerint módosított szöveg.

252

A 23. § (5) bekezdése a 2022: IV. törvény 77. §-ával megállapított szöveg.

254

A 25. § (1) bekezdése a 2016: CLXIII. törvény 7. §.-ával megállapított, a 2019: CVI. törvény 11. § (4) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

256

A 25/A. § (2) bekezdése a 2019: CVI. törvény 11. § (4) bekezdés d) pontja szerint módosított szöveg.

257

A 25/A. § (3) bekezdését a 2016: XXXII. törvény 17. §-a iktatta be, szövege a 2019: CVI. törvény 11. § (4) bekezdés j) pontja szerint módosított szöveg.

258

A 25/B. § (1) bekezdése a 2019: CVI. törvény 11. § (4) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

259

A 25/B. § (2) bekezdése a 2018: CXII. törvény 16. §-ával megállapított, nyitó szövegrésze a 2019: CVI. törvény 11. § (4) bekezdés b) és d) pontja szerint módosított szöveg.

260

A 25/B. § (2) bekezdés g) pont gc) alpontja a 2019: CVI. törvény 11. § (1) bekezdés h) pontja szerint módosított szöveg.

261

A 25/B. § (2) bekezdés h) pontja a 2019: CVI. törvény 11. § (1) bekezdés h) pontja szerint módosított szöveg.

262

A 25/B. § (3) bekezdése a 2019: CVI. törvény 11. § (4) bekezdés b) pontja, a 2020: CLXVIII. törvény 72. § d) pontja szerint módosított szöveg.

263

A 25/C. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze a 2019: CVI. törvény 11. § (4) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

264

A 25/C. § (1) bekezdés a) pontja a 2012: CXCIX. törvény 29. § (1) bekezdés 6. pontja szerint módosított szöveg.

267

A 26. § a 2016: CLXIII. törvény 8. §.-ával megállapított szöveg.

268

A 26. § (1) bekezdése a 2019: CVI. törvény 11. § (4) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

269

A 26. § (2) bekezdése a 2019: CVI. törvény 11. § (5) bekezdés a) pontja, a 2020: LXXVI. törvény 35. § 4–5. pontja szerint módosított szöveg.

270

A 26. § (3) bekezdés a) pontja a 2019: CVI. törvény 11. § (2) bekezdés d) pontja szerint módosított szöveg.

271

A 26. § (3) bekezdés b) pontja a 2019: CVI. törvény 11. § (2) bekezdés d) pontja, (6) bekezdése szerint módosított szöveg.

272

A 26. § (3) bekezdés c) pontja a 2019: CVI. törvény 11. § (2) bekezdés d) pontja szerint módosított szöveg.

273

A 26. § (5) bekezdés nyitó szövegrésze a 2019: CVI. törvény 11. § (4) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

274

A 26. § (6) bekezdése a 2019: CVI. törvény 11. § (4) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.

275

A 26/A. § (1) bekezdése a 2018: CXII. törvény 26. § c) pontja, a 2019: CVI. törvény 11. § (4) bekezdés g) pontja szerint módosított szöveg.

276

A 26/A. § (2) bekezdése a 2016: CLXIII. törvény 9. §-ával megállapított szöveg.

277

A 26. § (3) bekezdése a 2018: CXII. törvény 17. §-ával megállapított szöveg.

278

A 26/A. § (4) bekezdését a 2016: CLXIII. törvény 25. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

279

A 26/A. § (5) bekezdését a 2012: CXCIX. törvény 29. § (2) bekezdés 4. pontja hatályon kívül helyezte.

280

A 26/A. § (5a) bekezdését a 2012: CXCIX. törvény 15. § (2) bekezdése iktatta be, a 2016: CLXIII. törvény 25. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

281

A 26/A. § (6) bekezdése a 2019: CVI. törvény 11. § (4) bekezdés b) pontja, a 2019: CXXVII. törvény 36. §-a szerint módosított szöveg.

282

A 26/B. § (1) bekezdése a 2012: CXCIX. törvény 16. § (1) bekezdésével megállapított, nyitó szövegrésze a 2014: XCIX. törvény 296. § (1) bekezdése, a 2019: CVI. törvény 11. § (4) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

283

A 26/B. § (1a) bekezdését a 2016: CLXIII. törvény 10. §-a iktatta be.

284

A 26/B. § (1b) bekezdését a 2016: CLXIII. törvény 10. §-a iktatta be.

285

A 26/B. § (1c) bekezdését a 2016: CLXIII. törvény 10. §-a iktatta be.

288

A 26/B. § (4) bekezdése a 2020: CLXXVIII. törvény 10. §-ával megállapított szöveg.

289

A 26/B. § (5) bekezdése a 2020: CLXXVIII. törvény 10. §-ával megállapított szöveg.

290

A 26/B. § (6) bekezdését a 2012: CXCIX. törvény 16. § (3) bekezdése iktatta be, szövege a 2017: L. törvény 236. § c) pontja szerint módosított szöveg.

291

A 26/B. § (7) bekezdését a 2012: CXCIX. törvény 16. § (3) bekezdése iktatta be, szövege a 2017: L. törvény 236. § c) pontja szerint módosított szöveg.

292

A 26/B. § (8) bekezdését a 2012: CXCIX. törvény 16. § (3) bekezdése iktatta be, szövege a 2019: CVI. törvény 11. § (4) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.

293

A 26/B. § (9) bekezdését a 2012: CXCIX. törvény 16. § (3) bekezdése iktatta be.

294

A 26/C. §-a 2012: CXCIX. törvény 17. §-ával megállapított szöveg.

295

A 26/C. § (1) bekezdése a 2015: CCXII. törvény 21. § c) pontja, a 2019: CVI. törvény 11. § (4) bekezdés c)–d) pontja szerint módosított szöveg.

296

A 26/C. § (2) bekezdése a 2015: CCXII. törvény 21. § d) pontja, a 2019: CVI. törvény 11. § (4) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

297

A 27. §-t a 2012: CXCIX. törvény 29. § (2) bekezdés 5. pontja hatályon kívül helyezte.

298

A II. fejezet 4. cím címe a 2019: CVI. törvény 11. § (4) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

300

A 28. § (2) bekezdése a 2012: CXCIX. törvény 28. § (1) bekezdés 49. pontja szerint módosított szöveg.

301

A 28. § (4) bekezdése a 2015: CCXII. törvény 15. §-ával megállapított szöveg.

302

A 28. § (5) bekezdése a 2019: CVI. törvény 11. § (4) bekezdés b) és d) pontja szerint módosított szöveg.

303

A 28. § (6) bekezdése a 2012: CXCIX. törvény 18. § (2) bekezdésével megállapított, nyitó szövegrésze a 2019: CVI. törvény 11. § (1) bekezdés f) pontja, (4) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

304

A 28. § (7) bekezdése a 2012: CXCIX. törvény 18. § (2) bekezdésével megállapított, nyitó szövegrésze a 2019: CVI. törvény 11. § (1) bekezdés a) és f) pontja, (4) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

305

A 28. § (8) bekezdése a 2019: CVI. törvény 11. § (4) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

306

A 28. § (9) bekezdése a 2012: CXCIX. törvény 29. § (1) bekezdés 3. pontja, a 28. § (1) bekezdés 50. pontja szerint módosított szöveg.

307

A 28. § (10) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 196. §-ával megállapított, a 2019: CVI. törvény 11. § (4) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

308

A 28. § (11) bekezdése a 2012: CXCIX. törvény 18. § (3) bekezdésével megállapított, nyitó szövegrésze a 2019: CVI. törvény 11. § (4) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

309

A 28. § (11) bekezdés a) pontja a 2016: CLXIII. törvény 11. §-ával megállapított szöveg.

310

A 28. § (11) bekezdés b) pontja a 2019: CVI. törvény 11. § (4) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

311

A 28. § (12) bekezdése a 2012: CXCIX. törvény 18. § (3) bekezdésével megállapított, a 2019: CVI. törvény 11. § (1) bekezdés f) pontja, (4) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

312

A 28. § (13) bekezdése a 2012: CXCIX. törvény 18. § (3) bekezdésével megállapított, a 2019: CVI. törvény 11. § (4) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

313

A 28. § (14) bekezdése a 2012: CXCIX. törvény 18. § (3) bekezdésével megállapított, a 2019: CVI. törvény 11. § (4) bekezdés j) pontja, 13. § b) pontja szerint módosított szöveg.

314

A 29. § (1) bekezdés b) pontja a 2012: CXCIX. törvény 29. § (1) bekezdés 3. és 8. pontja szerint módosított szöveg.

315

A 29. § (1) bekezdés c) pontja a 2012: CXCIX. törvény 29. § (1) bekezdés 3. pontja szerint módosított szöveg.

316

A 29. § (1) bekezdés d) pontja a 2012: CXCIX. törvény 28. § (1) bekezdés 51. pontja szerint módosított szöveg.

320

A 31. § (1) bekezdése a 2019: CVI. törvény 11. § (4) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

322

A 31/A. § (1) bekezdése a 2019: CVI. törvény 11. § (4) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.

324

A 31/A. § (4) bekezdése a 2019: CVI. törvény 11. § (4) bekezdés b) pontja, (5) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

325

A III/A. Fejezet 5. cím első alcíme a 2012: CXCIX. törvény 28. § (1) bekezdés 56. pontja szerint módosított szöveg.

326

A 31/B. § a 2012: CXCIX. törvény 19. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

327

A 31/B. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze a 2019: CVI. törvény 11. § (4) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

328

A 31/B. § (2) bekezdés a) pontja a 2020: CLXXVIII. törvény 11. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

329

A 31/B. § (2) bekezdés b) pontja a 2016: CLXIII. törvény 12. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

330

A 31/B. § (2) bekezdés c) pontja a 2016: CLXIII. törvény 12. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

331

A 31/B. § (2) bekezdés d) pontját a 2016: CLXIII. törvény 12. § (1) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2018: CXII. törvény 27. § a) pontja.

332

A 31/B. § (2a) bekezdését a 2012: CXCIX. törvény 19. § (2) bekezdése iktatta be.

333

A 31/B. § (2a) bekezdés d) pontja a 2016: LXVII. törvény 77. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

334

A 31/B. § (2a) bekezdés e) pontja a 2016: LXVII. törvény 77. § (1) bekezdésével megállapított. a 2018: CXII. törvény 27. § b) pontja szerint módosított szöveg.

335

A 31/B. § (2a) bekezdés f) pontját a 2016: LXVII. törvény 77. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2016: CLXIII. törvény 12. § (2) bekezdésével megállapított, záró szövegrésze a 2018: CXII. törvény 26. § d) pontja szerint módosított szöveg.

336

A 31/B. § (2a) bekezdés g) pontját a 2018: CXII. törvény 18. §-a iktatta be, szövege a 2020: CLXXVIII. törvény 11. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

337

A 31/B. § (2b) bekezdését a 2016: LXVII. törvény 77. § (3) bekezdése iktatta be.

338

A 31/B. § (2c) bekezdését a 2016: CLXIII. törvény 12. § (3) bekezdése iktatta be, szövege a 2019: CVI. törvény 11. § (1) bekezdés e) pontja, (4) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

339

A 31/B. § (2d) bekezdését a 2016: CLXIII. törvény 12. § (3) bekezdése iktatta be, szövege a 2017: L. törvény 236. § g) pontja, a 2019: CVI. törvény 11. § (1) bekezdés e) pontja szerint módosított szöveg.

340

A 31/B. § (2e) bekezdését a 2016: CLXIII. törvény 12. § (3) bekezdése iktatta be, szövege a 2020: CLXXVIII. törvény 11. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

341

A 31/B. § (2f) bekezdését a 2016: CLXIII. törvény 12. § (3) bekezdése iktatta be.

342

A 31/B. § (2g) bekezdését a 2016: CLXIII. törvény 12. § (3) bekezdése iktatta be, szövege a 2020: CLXXVIII. törvény 11. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

343

A 31/B. § (3) bekezdése a 2019: CVI. törvény 11. § (4) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

344

A 31/B. § (4) bekezdése a 2019: CVI. törvény 11. § (4) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

345

A 31/B. § (5) bekezdés nyitó szövegrésze a 2019: CVI. törvény 11. § (4) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

346

A 31/B. § (6) bekezdése a 2019: CVI. törvény 11. § (4) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

347

A 31/B. § (7) bekezdése a 2012: CXCIX. törvény 28. § (2) bekezdése, a 2019: CVI. törvény 11. § (4) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

348

A 31/B. § (8) bekezdése a 2019: CVI. törvény 11. § (4) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.

349

A 31/B. § (10) bekezdése a 2019: CVI. törvény 11. § (4) bekezdés b) pontja, 13. § c) pontja szerint módosított szöveg.

350

A 31/B. § (11) bekezdése a 2019: CVI. törvény 11. § (4) bekezdés c) pontja, a 2019: CXXVII. törvény 36. §-a szerint módosított szöveg.

351

A 31/B. § (12) bekezdését a 2016: CLXIII. törvény 12. § (4) bekezdése iktatta be, szövege a 2020: CLXXVIII. törvény 11. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.

352

A 31/B. § (13) bekezdését a 2016: CLXIII. törvény 12. § (4) bekezdése iktatta be, szövege a 2019: CVI. törvény 11. § (4) bekezdés d) pontja szerint módosított szöveg.

353

A 31/B. § (14) bekezdését a 2016: CLXIII. törvény 12. § (4) bekezdése iktatta be, szövege a 2020: CLXXVIII. törvény 11. § (6) bekezdésével megállapított szöveg.

354

A 31/C. § a 2012: CXCIX. törvény 20. §-ával megállapított szöveg.

355

A 31/C. § (1) bekezdése a 2014: LXXIV. törvény 32. § e) pontja, a 2019: CVI. törvény 11. § (4) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

356

A 31/C. § (2a) bekezdését a 2013: LXXXIV. törvény 51. § (7) bekezdése iktatta be.

357

A 31/C. § (2b) bekezdését a 2014: LXXIV. törvény 329. § (1) bekezdése iktatta be, szövege a 2018: XLIX. törvény 33. § a) pontja szerint módosított szöveg. Alkalmazására lásd ez utóbbi módosító törvény 22. §-át.

359

A 31/C. § (3) bekezdés b) pontja a 2019: CVI. törvény 11. § (1) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

360

A 31/C. § (3) bekezdés c) pontja a 2017: L. törvény 236. § i) pontja, a 2019: CVI. törvény 11. § (1) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

361

A 31/C. § (4) bekezdése a 2016: LXVII. törvény 78. § (1) bekezdésével megállapított, a 2019: CVI. törvény 11. § (5) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

362

A 31/C. § (5) bekezdés a) pontja a 2019: CVI. törvény 11. § (1) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

363

A 31/C. § (5) bekezdés b) pontja a 2019: CVI. törvény 11. § (1) bekezdés b) pontja, (4) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

364

A 31/C. § (5) bekezdés c) pontját a 2013: LXXXIV. törvény 51. § (8) bekezdése iktatta be.

365

A 31/C. § (5) bekezdés d) pontját a 2016: LXVII. törvény 78. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2016: CLXIII. törvény 23. § d) pontja szerint módosított szöveg.

366

A 31/C. § (6) bekezdés d) pontja a 2014: LXXIV. törvény 32. § f) pontja szerint módosított szöveg.

367

A 31/C. § (6a)–(6b) bekezdését a 2016: LXVII. törvény 78. § (3) bekezdése iktatta be, a 2016: CLXIII. törvény 25. § c) pontja hatályon kívül helyezte.

368

A 31/C. § (7) bekezdése a 2019: CVI. törvény 11. § (1) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

369

A 31/C. § (8) bekezdése a 2014: LXXIV. törvény 332. § g) pontja szerint módosított szöveg.

370

A 31/C. § (9) bekezdése a 2014: LXXIV. törvény 332. § h) pontja, a 2019: CVI. törvény 11. § (4) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

371

A 31/C. § (10) bekezdését a 2014: LXXIV. törvény 329. § (3) bekezdése iktatta be, szövege a 2015: CCXII. törvény 21. § f) pontja, a 2019: CVI. törvény 11. § (4) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

373

A 31/D. § (2) bekezdése a 2014: LXXIV. törvény 330. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

374

A 31/D. § (3) bekezdése a 2012: CXCIX. törvény 28. § (1) bekezdés 57. pontja, a 2014: LXXIV. törvény 332. § i) pontja, a 2018: XLIX. törvény 33. § b) pontja szerint módosított szöveg. Alkalmazására lásd ez utóbbi módosító törvény 22. §-át.

375

A 31/D. § (4) bekezdése a 2020: CLXXVIII. törvény 12. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

376

A 31/D. § (5) bekezdése a 2014: LXXIV: törvény 330. § (4) bekezdésével megállapított, a 2019: CVI. törvény 11. § (4) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

377

A 31/D. § (6) bekezdését a 2012: CXCIX. törvény 21. § (3) bekezdése iktatta be, szövege a 2020: CLXXVIII. törvény 12. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

378

A 31/D. § (7) bekezdését a 2012: CXCIX. törvény 21. § (3) bekezdése iktatta be, szövege a 2016: CLXIII. törvény 13. §-ával megállapított, a 2019: CVI. törvény 11. § (1) bekezdés g) pontja szerint módosított szöveg.

379

A 31/D. § (8) bekezdését a 2012: CXCIX. törvény 21. § (3) bekezdése iktatta be, szövege a 2019: CVI. törvény 11. § (1) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

382

A 31/D. § (11) bekezdését a 2012: CXCIX. törvény 21. § (3) bekezdése iktatta be, szövege a 2019: CVI. törvény 11. § (1) bekezdés a) pontja, (4) bekezdés d) pontja, 13. § d) pontja szerint módosított szöveg.

383

A 31/D. § (12) bekezdését a 2012: CXCIX. törvény 21. § (3) bekezdése iktatta be, szövege a 2019: CVI. törvény 11. § (1) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

384

A 31/D. § (12a) bekezdését a 2015: CCXII. törvény 16. §-a iktatta be, szövege a 2019: CVI. törvény 11. § (1) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

385

A 31/D. § (13) bekezdését a 2015: CLXXXVII. törvény 140. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2016: CLXIII. törvény 24. §-a, a 2019: CVI. törvény 11. § (1) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

386

A 31/E. § (1) bekezdése a 2012: CXCIX. törvény 22. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

387

A 31/E. § (2) bekezdése a 2012: CXCIX. törvény 22. § (1) bekezdésével megállapított, a 2019: CVI. törvény 11. § (4) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

388

A 31/E. § (3) bekezdése a 2020: CLXXVIII. törvény 13. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

389

A 31/E. § (5) bekezdése a 2018: CXII. törvény 19. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

390

A 31/E. § (6) bekezdése a 2012: CXCIX. törvény 22. § (2) bekezdésével megállapított, a 2015: CCXII. törvény 20. § e) pontja és 21. § g) pontja szerint módosított szöveg.

391

A 31/E. § (9) bekezdése a 2013: CCLI. törvény 7. §-ával megállapított, a 2019: CVI. törvény 11. § (1) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

392

A 31/E. § (10) bekezdését a 2016: CLXIII. törvény 14. §-a iktatta be.

393

A 31/E. § (11) bekezdését a 2018: CXII. törvény 19. § (3) bekezdése iktatta be, szövege a 2020: CLXXVIII. törvény 13. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

394

A 31/E. § (12) bekezdését a 2018: CXII. törvény 19. § (3) bekezdése iktatta be.

395

A 31/F. § (1) bekezdés a) pontja a 2016: CLXIII. törvény 15. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

396

A 31/F. § (1) bekezdés b) pontja a 2015: CCXII. törvény 17. §-ával megállapított szöveg.

397

A 31/F. § (1) bekezdés b) pont ba) alpontja a 2022: XIII. törvény 23. §-a szerint módosított szöveg.

398

A 31/F. § (1) bekezdés c) pontja a 2016: CLXIII. törvény 15. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

399

A 31/F. § (1a) bekezdését a 2018: CXII. törvény 20. § (1) bekezdése iktatta be, szövege a 2021: CXXXV. törvény 4. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

400

A 31/F. § (2) bekezdése a 2018: CXII. törvény 20. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

401

A 31/F. § (4) bekezdése a 2018: CXII. törvény 20. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

402

A 31/F. § (5) bekezdése a 2012: CXCIX. törvény 28. § (1) bekezdés 59. pontja szerint módosított szöveg.

403

A 31/F. § (6) bekezdése a 2019: CVI. törvény 11. § (4) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

404

A 31/F. § (7) bekezdését a 2021: CXXXV. törvény 4. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2023. évi XC. törvény 340. § b) pontja szerint módosított szöveg.

405

A 31/G. § (1) bekezdése a 2019: CVI. törvény 8. §-ával megállapított szöveg.

406

A 31/G. § (2) bekezdése a 2019: CVI. törvény 11. § (1) bekezdés f) pontja, (4) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.

407

A 31/G. § (3) bekezdése a 2019: CVI. törvény 11. § (4) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

410

A II. fejezet 6. cím címe a 2019: CVI. törvény 11. § (4) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

411

A 32. § (1) bekezdése a 2012: CXCIX. törvény 23. § (1) bekezdésével megállapított, a 2019: CVI. törvény 11. § (4) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

412

A 32. § (2) bekezdése a 2019: CVI. törvény 11. § (4) bekezdés b) pontja, (5) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

415

A 32. § (5) bekezdését a 2012: CXCIX. törvény 23. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2019: CVI. törvény 11. § (4) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

416

A 32. § (6) bekezdését a 2017: XLIV. törvény 29. § (1) bekezdése iktatta be.

417

A 33. § (1) bekezdése a 2019: CVI. törvény 11. § (4) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

418

A 33. § (2) bekezdése a 2019: CVI. törvény 11. § (4) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

419

A 33. § (3) bekezdése a 2019: CVI. törvény 11. § (4) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

420

A 33/A. §-t a 2012: CXCIX. törvény 24. §-a iktatta be, szövege a 2019: CVI. törvény 11. § (4) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

421

A IV. fejezetet (34–35. §) a 2012: CXCIX. törvény 29. § (2) bekezdés 6. pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2013: LXXXIV. törvény 51. § (11) bekezdése iktatta be. A fejezet címe a 2016: LXVII. törvény 80. §-ával megállapított szöveg.

422

A 34. § (1) bekezdése a 2016: LXVII. törvény 81. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

423

A 34. § (1) bekezdés b) pontja a 2016: CLXIII. törvény 16. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

424

A 34. § (3) bekezdése a 2016: LXVII. törvény 81. § (2) bekezdésével megállapított, a 2020: CLXXVIII. törvény 19. § d) pontja szerint módosított szöveg.

425

A 2013: LXXXIV. törvény 98. §-a alapján a települési önkormányzat rendeletét legkésőbb 2013. július 14. napjáig köteles megalkotni.

426

A 34. § (6) bekezdése a 2016: CLXIII. törvény 16. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

427

A 35. § (1) bekezdése a 2016: CLXIII. törvény 17. §-ával megállapított, a 2017: L. törvény 237. § b) pontja, a 2020: CLXXVIII. törvény 19. § e) pontja szerint módosított szöveg.

428

A 35. § (2) bekezdése a 2016: LXVII. törvény 82. § (1) bekezdésével megállapított, a 2017: L. törvény 236. § k) pontja és a 237. § c) pontja, a 2020: CLXXVIII. törvény 19. § f)–g) és i) pontja szerint módosított szöveg.

429

A 35. § (3) bekezdése a 2016: LXVII. törvény 87. §-a, a 2020: CLXXVIII. törvény 19. § h) pontja szerint módosított szöveg.

431

A 35. § (5) bekezdése a 2016: LXVII. törvény 82. § (2) bekezdésével megállapított, a 2020: CLXXVIII. törvény 19. § i) pontja szerint módosított szöveg.

433

A 35. § (8) bekezdését a 2016: LXVII. törvény 82. § (4) bekezdése iktatta be.

434

A 35. § (9) bekezdését a 2016: LXVII. törvény 82. § (4) bekezdése iktatta be, szövege a 2020: CLXXVIII. törvény 19. § k) pontja szerint módosított szöveg.

435

A 35. § (10) bekezdését a 2020: CLXXVIII. törvény 15. §-a iktatta be.

436

A IV/A.fejezetet (35/A–35/B. §) újonnan a 2018: CXII. törvény 21. §-a iktatta be, a IV/A. fejezet címe a 2019: CVI. törvény 11. § (2) bekezdés e) pontja szerint módosított szöveg.

437

A 35/A. § (1) bekezdése a 2019: CVI. törvény 11. § (2) bekezdés e) pontja szerint módosított szöveg.

438

A 35/A. § (3) bekezdése a 2019: CX. törvény 51. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

439

A 35/B. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze a 2019: CVI. törvény 11. § (2) bekezdés e) pontja szerint módosított szöveg.

440

Az V. fejezet 1. cím 36. §-t megelőző alcímét a 2012: CXCIX. törvény 26. § (1) bekezdése iktatta be.

441

A 36. § (2) bekezdését a 2007: LXXXII. törvény 2. §-ának 657. pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2011: CLXIX. törvény 14. § (1) bekezdése iktatta be. A 36. § (2) bekezdése a 2012: CXCIX. törvény 28. § (1) bekezdés 62. pontja, a 2019: CVI. törvény 11. § (5) bekezdés a) pontja, (7) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

442

A 36. § (3) bekezdése a 2014: XCIX. törvény 296. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

443

A 36. § (4) bekezdését a 2011: CLXIX. törvény 14. §2011: CCI. törvény 430. § (1) bekezdésével megállapított – (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2020: LXXVI. törvény 35. § 4. pontja szerint módosított szöveg.

444

A 36. § (5) bekezdését a 2011: CLXIX. törvény 14. §2011: CCI. törvény 430. § (1) bekezdésével megállapított – (2) bekezdése iktatta be.

445

A 36. § (7) bekezdését a 2011: CLXIX. törvény 14. § (3) bekezdése iktatta be.

446

A 36. § (8) bekezdését a 2011: CLXIX. törvény 14. § (3) bekezdése iktatta be.

447

A 36. § (9) bekezdését a 2011: CLXIX. törvény 14. § (3) bekezdése iktatta be.

448

A 36/A. §-t a 2012: CXCIX. törvény 26. § (2) bekezdése iktatta be.

449

A 36/A. § (2) bekezdése a 2020: LXXVI. törvény 35. § 7. pontja szerint módosított szöveg.

450

A 36/A. § (3) bekezdése a 2020: LXXVI. törvény 35. § 7–8. pontja szerint módosított szöveg.

451

A 36/B. §-t a 2012: CXCIX. törvény 26. § (2) bekezdése iktatta be.

452

A 36/B. § (4) bekezdése a 2016: CIV. törvény 60. § (8) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.

454

A hatálybalépés időpontja 2013. július 1.

455

A 36/D. §-t a 2013: CCLI. törvény 9. §-a iktatta be.

456

A 36/E. §-t a 2014: LXXIV. törvény 331. §-a iktatta be.

457

A 36/E. § (1) bekezdése a 2020: LXXVI. törvény 35. § 7. és 9. pontja szerint módosított szöveg.

458

A 36/E. § (2) bekezdése a 2019: CVI. törvény 11. § (1) bekezdés k) pontja szerint módosított szöveg.

459

A hatálybalépés napja: 2014. november 27.

460

A hatálybalépés napja: 2014. november 27.

461

A 36/F. §-t a 2015: CCXII. törvény 18. §-a iktatta be.

462

A 36/G. §-t a 2015: CCXII. törvény 19. §-a iktatta be.

463

A hatálybalépés időpontja 2015. december 17.

464

A 36/H. §-t a 2016: LXVII. törvény 83. § (1) bekezdése iktatta be, szövege a 2016: CLXIII. törvény 18. §-ával megállapított szöveg.

465

A 36/I. §-t a 2016: LXVII. törvény 83. § (2) bekezdése iktatta be.

466

A 36/J. §-t a 2016: CIV. törvény 60. § (6) bekezdése iktatta be.

467

A 36/H. §-t a 2016: CLXIII. törvény 19. §-a iktatta be.

468

A hatálybalépés napja 2016. december 16.

469

A hatálybalépés napja 2016. december 16.

470

A hatálybalépés napja 2016. december 16.

471

A 19/N. § hatálybalépésének napja 2017. április 1.

472

A 36/L. §-t a 2017: L. törvény 235. § (10) bekezdése iktatta be.

473

A hatálybalépés napja: 2017. május 26.

474

A 36/M. §-t a 2018: XLIX. törvény 24. §-a iktatta be. Alkalmazására lásd e módosító törvény 22. §-át.

475

A 36/N. §-t a 2018: CXII. törvény 23. §-a iktatta be.

476

A 36/O. §-t a 2019: CVI. törvény 9. §-a iktatta be.

477

A 36/P. §-t a 2020: CLXXVIII. törvény 16. §-a iktatta be.

478

A hatálybalépés időpontja 2021. január 1.

479

A 36/Q. §-t a 2021: CXXXV. törvény 5. §-a iktatta be.

480

Az V. fejezet 2. cím 37. §-t megelőző alcímét a 2012: CXCIX. törvény 26. § (3) bekezdése iktatta be.

481

A 37. § a 2011: CLXIX. törvény2011: CCI. törvény 430. § (2) bekezdésével megállapított – 15. §-ával megállapított szöveg.

482

A 37. § (1) bekezdése a 2016: CIV. törvény 60. § (7) bekezdésével megállapított, a 2020: CLXXVIII. törvény 19. § d) pontja szerint módosított szöveg.

484

A 37. § (1) bekezdését a 2016: CLXIII. törvény 20. §-a iktatta be.

486

A 37. § (1b) bekezdését a 2018: CXII. törvény 22. §-a iktatta be.

488

A 37. § (1c) bekezdését a 2019: CVI. törvény 10. §-a iktatta be.

490

A 37. § (2) bekezdése a 2012: CXCIX. törvény 26. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.

492

A 37. § (2) bekezdés b) pontja a 2020: CLXXVIII. törvény 17. §-ával megállapított szöveg.

493

A 37. § (2) bekezdés c) pontját a 2013: LXXXIV. törvény 51. § (16) bekezdés e) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2016: LXVII. törvény 84. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2020: CLXXVIII. törvény 19. § l) pontja szerint módosított szöveg.

494

A 37. § (3) bekezdését a 2012: CXCIX. törvény 26. § (6) bekezdése iktatta be, a 2016: LXVII. törvény 88. §-a hatályon kívül helyezte.

495

A 37. § (3a) bekezdését a 2013: LXXXIV. törvény 51. § (14) bekezdése iktatta be, a 2016: LXVII. törvény 88. §-a hatályon kívül helyezte.

496

A 37. § (4) bekezdését a 2012: CXCIX. törvény 26. § (7) bekezdése iktatta be, szövege a 2013: LXXXIV. törvény 51. § (15) bekezdésével megállapított szöveg.

497

A 37. § (5) bekezdését a 2012: CXCIX. törvény 26. § (7) bekezdése iktatta be, a 2016: LXVII. törvény 88. §-a hatályon kívül helyezte.

498

A 38. §-t a 2007: LXXXII. törvény 2. §-ának 657. pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2011: CLXIX. törvény 16. §-a iktatta be, nyitó szövegrésze a 2019: CVI. törvény 11. § (5) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

499

A 38. § a) pontja a 2020: LXXVI. törvény 34. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

501

A 38. § b) pontja a 2019: CVI. törvény 11. § (7) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

505

A 38. § e) pontja a 2020: LXXVI. törvény 34. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

509

A 38. § g) pontja a 2012: CXCIX. törvény 26. § (9) bekezdésével megállapított szöveg.

510

A 38. § h) pontja a 2020: LXXVI. törvény 34. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

512

A 38. § i) pontja a 2012: CXCIX. törvény 26. § (10) bekezdésével megállapított szöveg.

514

A 38. § j) pontját a 2012: CXCIX. törvény 26. § (11) bekezdése iktatta be.

515

A 38. § k) pontját a 2016: LXVII. törvény 85. § bekezdése iktatta be.

516

A 38. § l) pontját a 2020: CLXXVIII. törvény 18. §-a iktatta be.

517

A 38/A. §-t megelőző alcímet megelőző cím megjelölését a 2012: CXCIX. törvény 26. § (12) bekezdése iktatta be.

518

A 38/A. §-t megelőző alcím szövege a 2012: CXCIX. törvény 26. § (12) bekezdésével megállapított szöveg.

519

A 38/A. §-t és alcímét a 2007: I. törvény 123. § (3) bekezdése iktatta be, szövege a 2017: XLIV. törvény 29. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

520

A 38/A. § (1) bekezdése a 2018: CXII. törvény 24. §-ával megállapított szöveg.

521

Az V. fejezet 4. alcímét (38/B. §) a 2012: CXCIX. törvény 26. § (13) bekezdése iktatta be.

522

A 38/B. § a 2018: CXII. törvény 25. §-ával megállapított szöveg.

523

A 38/B. § a) pontját a 2019: CVI. törvény 14. §-a hatályon kívül helyezte.

524

Az V. fejezet 5. címét (38/C. §) a 2016: CLXIII. törvény 21. §-a iktatta be.

525

A 38/C. § b) pontja a 2018: XLIX. törvény 25. §-ával megállapított szöveg. Alkalmazására lásd e módosító törvény 22. §-át.

526

A VI. § Fejezetet (39–40. §) a 2007: LXXXII. törvény 2. §-ának 657. pontja hatályon kívül helyezte.

527

Az 1. mellékletet a 2012: CXCIX. törvény 27. § a) pontja iktatta be.

528

A 2. mellékletet a 2012: CXCIX. törvény 27. § b) pontja iktatta be.

529

A 3. mellékletet a 2012: CXCIX. törvény 27. § c) pontja iktatta be, szövege a 2016: CLXIII. törvény 22. §-ával megállapított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére