• Tartalom

20/2004. (II. 27.) GKM rendelet

20/2004. (II. 27.) GKM rendelet

a kőolaj és kőolajtermékekre vonatkozó nemzetközi adatszolgáltatásról

2024.01.04.

A behozott kőolaj és kőolajtermékek biztonsági készletezéséről szóló 1993. évi IL. törvény (a továbbiakban: Kt.) 48. § (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az egységes belső piac megfelelő működése, az áruk szabad áramlása, ezen belül az egyes kőolaj és kőolajtermékek fogyasztói árának, a kőolaj-ellátási költségek átláthatóságának biztosítása, valamint a kőolajellátás biztonságának fokozása érdekében a következőket rendelem el.

Általános rendelkezések

1. §1 E rendelet hatálya a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatalra (a továbbiakban: Hivatal), a Magyar Szénhidrogén Készletező Szövetségre (a továbbiakban: Szövetség), a Szövetség tagjaira, valamint az adatszolgáltatásban közreműködő egyéb szervekre, szervezetekre és gazdasági társaságokra terjed ki.

2. § A rendelet alkalmazásában:

a) kőolajtermék: az 1. számú mellékletben felsorolt termék;

b)2 beszerzési költség: valamennyi, Magyarország területén felmerülő kőolaj termelési, import és szállítási költsége;

c) fogyasztói árak: a 3. számú mellékletben meghatározott termékek ténylegesen felszámított leginkább reprezentatív árszintje;

d) CIF költség (paritás): a rendelet 2. számú mellékletében meghatározott költség. Ha a szállítás csővezetéken vagy tartálykocsiban történik a határ-ár paritást jelenti.

e)3 kereskedelmi kőolajkészlet: azon kőolaj- és kőolajtermék készlet, amely nem minősül a 2009/119/EK tanácsi irányelv szerint kötelezően tárolandó kőolajkészletnek, kivéve a technológiai készlet.

Az adatszolgáltatási eljárás

3. §4 (1) A Hivatal a 4. §-ban meghatározott adatokat gyűjti, feldolgozza és a 4. §-ban meghatározott határidőn belül és az ott meghatározott formában továbbítja az Európai Bizottsághoz (a továbbiakban: Bizottság).

(2) A feldolgozás alapjául szolgáló számítási módszereket a Bizottság jogosult megismerni.

(3) A Hivatal (1) bekezdés szerinti kötelezettségének teljesítése érdekében

a) a Szövetség a 4. § (1) bekezdés d)–g) pontja szerinti adatokról, a Szövetség tagjai a 4. § (1) bekezdés h) pontja szerinti adatokról a Hivatal által meghatározott időközönként, rendszeresített adatlap formájában jelentést küldenek;

b) az adatszolgáltatásban közreműködő egyéb szervek, szervezetek és gazdasági társaságok a Hivatal megkeresése alapján, a Hivatal által meghatározott módon és formában szolgáltatnak adatot.

(4) A Hivatal megtagadhatja az üzleti titkot tartalmazó és egy vagy több piaci szereplő azonosítására alkalmas adat Bizottsághoz történő továbbítását. Ha a Hivatal üzleti titkot tartalmazó és egy vagy több piaci szereplő azonosítására alkalmas adatot továbbítana a Bizottság részére, akkor az adatszolgáltatásban közreműködő egyéb szerv, szervezet és gazdasági társaság megtagadhatja a Hivatal részére történő adatszolgáltatást.

4. §5 (1) A Bizottsághoz továbbítandó adatok, azok továbbításának határideje és az adatszolgáltatás formája a következő:

a) a havi kőolaj-beszerzési költség; az adatszolgáltatás határideje: a tárgyhónapot követő hónap, formája a 2. számú melléklet szerint,

b) a kőolajtermékek minden hónap 15. napján érvényes, minden vámot és adót magában foglaló, valamint vám- és adómentes fogyasztói árai; az adatszolgáltatás határideje: a tárgyhónap 15. napját követő 30 napon belül, formája a 3. számú melléklet szerint,

c) a kőolajtermékek hétfőnként érvényes, vám- és adómentes fogyasztói árai; az adatszolgáltatás határideje: a tárgynapot követő nap déli 12 óra, formája a 4. számú melléklet szerint,

d) az egyes hónapok utolsó napján tárolt biztonsági kőolaj és kőolajtermék-készletek

da) mennyisége, és a mennyiségnek a behozott kőolaj és kőolajtermékek biztonsági készletezéséről szóló 2013. évi XXIII. törvény (a továbbiakban. Kt.) 2. §-a szerinti átlagos napi nettó behozatal szerinti számításának indoka és számítási módszere,

db) az Európai Unió más tagállamában történő tárolás esetében a más tagállamban tárolt biztonsági készlet mennyisége, tulajdonosa,

e) az egyes hónapok utolsó napján az Európai Unió más tagállamának készletezésre kötelezettje részére tárolt biztonsági kőolaj és kőolajtermék-készletek mennyisége (utóbbi terméktípusonként részletezve), e más tagállam készletezésre kötelezettje nevének feltüntetésével,

f) az egyes hónapok utolsó napján tárolt különleges kőolaj és kőolajtermék-készletek

fa) mennyisége, és hogy e mennyiség az előző évben hány napi átlagos belföldi fogyasztásnak felel meg,

fb) az Európai Unió más tagállamában történő tárolás esetében e más tagállamban tárolt különleges készlet mennyisége, tulajdonosa,

g) az egyes hónapok utolsó napján az Európai Unió más tagállamának készletezésre kötelezettje részére tárolt különleges kőolaj és kőolajtermék-készletek mennyisége (utóbbi terméktípusonként részletezve), e más tagállam készletezésre kötelezettje nevének feltüntetésével,

h) az egyes hónapok utolsó napján tárolt kereskedelmi kőolaj és kőolajtermék-készletek mennyisége.

(2) Az (1) bekezdés d)–e) pontja szerinti adatokat azon hónapot követő 55 napon belül kell közölni a Bizottsággal, amelyre az adatok vonatkoznak. Az (1) bekezdés f)–g) pontja szerinti adatokat azon hónapot követő hónapban kell közölni a Bizottsággal, amelyre az adatok vonatkoznak.

(3) A Hivatal – az (1) bekezdés d)–e) pontja szerinti adatokat az ott meghatározott rendszeres adatszolgáltatáson felül – a Bizottság megkeresése esetén 60 napon belül a Bizottság részére megküldi.

(4) A Hivatal – az (1) bekezdés f)–g) pontja szerinti adatokat az ott meghatározott rendszeres adatszolgáltatáson felül – a Bizottság megkeresése esetén a Bizottság részére haladéktalanul megküldi.

5. §6 (1) A Szövetség a Kt. 5. § (1)–(2) bekezdése szerinti nyilvántartásban szereplő, a megelőző év utolsó napjára vonatkozó, a biztonsági készletet érintő adatokat minden év január 31-ig megküldi az energiapolitikáért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter) és a Hivatal részére.

(2) A Szövetség a Kt. 5. § (1)–(2) bekezdése szerinti nyilvántartásban szereplő, a biztonsági készletre vonatkozó adatokat a miniszter vagy a Hivatal megkeresése esetén részére haladéktalanul megküldi.

(3) Ha a Szövetség a Kt. 4. § (1) bekezdése alapján különleges készletet hoz létre, a készlet mennyiségéről és tárolásának időtartamáról tájékoztatja a minisztert és a Hivatalt.

(4) A Szövetség a Kt. 5. § (1)–(2) bekezdése szerinti nyilvántartásban szereplő, a különleges készletre vonatkozó adatokat a miniszter vagy a Hivatal megkeresése esetén részére haladéktalanul megküldi.

6. §7 A 4. § (1) bekezdés d)–h) pontja, (2)–(4) bekezdése, valamint az 5. § szerinti adatszolgáltatás formáját a Hivatal határozza meg és honlapján közzéteszi.

7. §8 (1) A miniszter megküldi a Bizottság részére a belső energiapiac működésével vagy az Európai Unió energiaellátásának biztonságával kapcsolatos, harmadik országgal kötött kormányközi megállapodásokat és azok módosítását.

(2) Ha az (1) bekezdés szerinti kormányközi megállapodás egyéb, a belső energiapiac működésére vagy az Európai Unió energiaellátásnak biztonságával kapcsolatos dokumentumra hivatkozik, a miniszter – a (3)–(4) bekezdésre is figyelemmel – gondoskodik a dokumentum Bizottság részére történő megküldéséről.

(3) A miniszter a (2) bekezdés szerinti dokumentumot bizalmassá minősítheti, ha a dokumentum nyilvánosságra hozatala hátrányosan érintheti az érintett felek tevékenységét. Ebben az esetben a miniszter a dokumentumot – a tagállamok felé továbbítható, bizalmas adatokat nem tartalmazó – összefoglalóval együtt küldi meg a Bizottság részére.

(4) A (3) bekezdés szerinti összefoglaló

a) a dokumentum tárgyát,

b) a dokumentum célját,

c) a dokumentum hatályát,

d) a szerződő feleket,

e) a dokumentum időtartamát, és

f) a főbb elemekre vonatkozó információkat

tartalmazza.

8. §9 (1) A miniszter a belső energiapiac működésével vagy az Európai Unió energiaellátásának biztonságával kapcsolatos kormányközi megállapodás megkötésének vagy e tárgykörben kötött kormányközi megállapodás módosításának szándékáról a harmadik országgal vagy a nemzetközi szervezettel folytatott tárgyalások megkezdése előtt tájékoztatja a Bizottságot, valamint rendszeres tájékoztatást küld a Bizottságnak a tárgyalások előrehaladásáról, és ezzel összhangban gondoskodik a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 273/2007. (X. 19.) Korm. rendelet 116/A. § (4) bekezdése szerinti információk megküldéséről.

(2) A tárgyalások lezárását megelőzően a miniszter előzetes véleményezés céljából az (EU) 2017/684 határozat 5. cikk (1) és (2) bekezdésében foglalt időtartamra megküldi a Bizottság részére a megállapodás vagy a módosítás tervezetét és azok összes mellékletét, valamint a megállapodásokban hivatkozott egyéb szövegeket az (EU) 2017/684 határozat 3. cikkével összhangban.

(3) A miniszter a megkötött vagy a módosított megállapodás ratifikációjakor a megállapodást vagy a módosítást, annak valamennyi mellékletével együtt, továbbá a Bizottság (2) bekezdés szerinti véleményében foglaltaktól való eltérés esetén az eltérés alapjául szolgáló indokokat megküldi a Bizottság részére.

8/A. §10 A miniszter felkérheti a Bizottság képviselőjét a belső energiapiac működésével vagy az Európai Unió energiaellátásának biztonságával kapcsolatos tárgyalásokon megfigyelőként történő részvételre.

8/B. §11 A 7–8/A. §-ban megállapított kötelezettségek nem vonatkoznak a vállalkozások közötti megállapodásokra.

Záró rendelkezések

9. § (1) E rendelet a Magyar Köztársaság Európai Unióhoz történő csatlakozásáról szóló nemzetközi szerződést kihirdető törvény hatálybalépésének napján lép hatályba.

(2)12 Ez a rendelet

a)13

b) a kőolaj beszerzési költségeivel és a kőolajtermékek fogyasztói árával kapcsolatos információcsere és konzultáció közösségi eljárásáról szóló, 1999. április 22-i 1999/280/EK tanácsi határozatnak,

c) a kőolaj beszerzési költségeivel és a kőolajtermékek fogyasztói árával kapcsolatos információcsere és konzultáció közösségi eljárásáról szóló 1999/280/EK tanácsi határozat végrehajtásáról szóló, 1999. július 26-i 1999/566/EK bizottsági határozatnak,

d)14 a tagállamok és harmadik országok által kötött kormányközi energiaügyi megállapodásokra és nem kötelező erejű jogi eszközökre vonatkozó információcsere-mechanizmus létrehozásáról és a 994/2012/EU határozat hatályon kívül helyezéséről szóló, 2017. április 5-i (EU) 2017/684 európai parlamenti és tanácsi határozatnak

a végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapítja meg.

(3)15 Ez a rendelet a tagállamok minimális kőolaj- és/vagy kőolajtermék-készletezési kötelezettségéről szóló, 2009. szeptember 14-i 2009/119/EK tanácsi irányelvnek való megfelelést szolgálja.

1. számú melléklet a 20/2004. (II. 27.) GKM rendelethez


Kőolajtermékek jegyzéke

1. Üzemanyagok:

– töltőállomáson

– szuper ólommentes Euro 95 (Euro szuper 95)

– gázolaj

– cseppfolyósított földgáz

2. Háztartási fűtőanyagok:

– kisfogyasztók számára

– háztartási tüzelőolaj

3. Ipari fűtőanyagok

– nagykereskedelmi piaci szállítmányok
(forgalom) számára

– fűtőolaj (1%-ot meghaladó kéntartalommal)

– fűtőolaj (legfeljebb 1%-os kéntartalommal)

2. számú melléklet a 20/2004. (II. 27.) GKM rendelethez


A havi kőolaj-beszerzési költség (CIF) meghatározása

A táblázat 1. és 2. sora a tárgyhavi teljes beszerzési mennyiségre vonatkozik.
a) ,,Kőolaj-beszerzési költség'': a kőolaj behozatal, más tagállamból történő kőolajbeszerzés, valamint az adott tagállamban termelt kőolaj költsége;
b) ,,Behozatal'': a Közösségbe beszállított összes kőolaj, a tranzit kivételével, valamely tagállam kőolajszükségletének kielégítése céljából;
c) ,,Beszállítások'': a valamely tagállam területére egy másik tagállamból beszállított összes kőolaj, a tranzit kivételével, az adott tagállam kőolajszükségletének kielégítése céljából;
d) ,,A tagállamban termelt kőolaj'': az érintett tagállamban termelt és finomított kőolaj, ha az adott tagállam által termelt mennyiség meghaladja az éves kőolajellátásának 15%-át.

Az átlagos CIF-költség a teljes kőolajbeszerzés havi költségének súlyozott átlaga.
A CIF-költség tartalmazza a FOB-árat (a behajózási kikötőben ténylegesen számlázott árat), a szállítási költséget, a biztosítást és a kőolaj átrakodási műveleteihez kapcsolódó egyes költségeket.
A valamely tagállamban termelt kőolaj importértékét vámmentesen kell számítani a kirakodási kikötőbe vagy a határra érkezéskor, azaz amikor a kőolaj az importáló ország vámhatóságának joghatósága alá kerül.
Az átlagos CIF-költséget a tagállamok dollárban közlik.
A táblázatot a tárgyhónap végét követő egy hónapon belül kell megküldeni a Bizottságnak.
A Bizottság a megküldött információkat dollárban és euróban közzéteszi az Olajjelentésben (Oil Bulletin). A havi euró-dollár árfolyamot a hivatalos piaci átváltási árfolyamnak16 megfelelően kell meghatározni.

Tagállam:

KŐOLAJ BESZERZÉSI KÖLTSÉGE

Időszak:

Sor

CIF-költség

Megjegyzés

Összes mennyiség
(1000 hordó
és 1000 tonna)

Átlagos
CIF-költség
(hordónkét
és tonnánként)
$

1.

Összes beszerzés 1000 hordóban és dollár/hordóban

2.

Összes beszerzés 1000 tonnában és dollár/tonnában

3. számú melléklet a 20/2004. (II. 27.) GKM rendelethez

A kőolajtermékek minden hónap 15. napján érvényes fogyasztói árainak meghatározása

A táblázat 1–7. sorában a kőolajtermékeknek az adott időpontban, az egyes fogyasztói csoportok esetében érvényes fogyasztói áraira vonatkozó információt kell feltüntetni.
,,Az egyes fogyasztói csoportok esetében érvényes árak'' a következők:
– a töltőállomásokon érvényes árak a közúti szállítás céljait szolgáló üzemanyagok esetében;
– a kisfogyasztóknak szállított üzemanyagárak, a 2000 litertől 5000 literig terjedő szállításokra a háztartási fűtőanyagok esetében (háztartási tüzelőolaj); az ipari ágazat 2000 liternél kisebb vételezései is figyelembe vehetők;
– a szállított fogyasztói árak az ipari fűtőanyag havi 2000 tonnánál vagy évi 24 000 tonnánál kisebb vételezése esetében.
A ,,valós árak'' a minden hónap 15. napján érvényes valós fogyasztói árakat jelenti:
– az átlagos valós ár az 1–7. sorban említett valamennyi termék tekintetében a leggyakrabban felszámított ár, azaz a minden vámot és adót magában foglaló, illetve az ezektől mentes árak sorának súlyozott átlaga.
A közölt adatokat nemzeti valutában és euróban teszik közzé az Olajjelentésben (Oil Bulletin).
Az euróövezetbe tartozó országok esetében az 1998. december 31-én megállapított euróátváltási árfolyamokat; a többi ország esetében pedig az Európai Központi Bank által minden hónap 15-én közzétett árfolyamokat kell figyelembe venni.

4M01855_0

Tagállam

KŐOLAJTERMÉKEK FOGYASZTÓI ÁRAI

Időszak:

nemzeti valutában

 

Sor

Kőolajtermék megnevezése

Egység

Valós árak

Vámokkal
és adókkal
együtt

Vámok
és adók

Vámoktól
és adóktól
mentesen

 

Üzemanyagok

 

 

 

 

1

Ólmozott szuperbenzin

1000 liter

 

 

 

2

Euro szuper 95

1000 liter

 

 

 

3

Gépjármű-gázolaj

1000 liter

 

 

 

4

Cseppfolyósított földgáz

1000 liter

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Háztartási fűtőanyag

 

 

 

 

5

Háztartási tüzelőolaj

1000 liter

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ipari fűtőanyagok

 

 

 

 

6

Fűtőolaj – kéntartalom >1%

tonna

 

 

 

7

Fűtőolaj – kéntartalom ≤1%

tonna

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

4. számú melléklet a 20/2004. (II. 27.) GKM rendelethez17

A hétfőnként érvényes, vám- és adómentes árak meghatározása

A Bizottságot legkésőbb kedd délig kell tájékoztatni a kőolajtermékek minden hétfőn érvényben levő, vám- és adómentes árairól.

A ,,kőolajtermékek'' az alábbiak:

Üzemanyagok:
– szuper ólmozott benzin
– Euro szuper 95
– gépjármű-gázolaj
– cseppfolyósított földgáz

Háztartási fűtőanyag:
– háztartási tüzelőolaj

Ipari fűtőanyagok:
– fűtőolaj 1%-ot meghaladó kéntartalommal
– fűtőolaj legfeljebb 1% kéntartalommal

,,Az egyes fogyasztói csoportok esetében érvényes árak'' a következőket jelentik:
– a töltőállomáson 1000 literre érvényes árak a közúti szállítás céljait szolgáló üzemanyagok esetében;
– a kisfogyasztóknak szállított üzemanyagárak, a 2000 litertől 5000 literig terjedő szállításokra a háztartási fűtőanyagok esetében (háztartási tüzelőolaj); az ipari ágazat 2000 liternél kisebb vételezései is figyelembe vehetők;
– a szállított fogyasztói árak az ipari fűtőanyag havi 2000 tonnánál vagy évi 24 000 tonnánál kisebb vételezése esetében.

A tagállamok által közölt, vám- és adómentes árak a súlyozott átlagon alapuló, leggyakrabban alkalmazott árak, a belföldi fogyasztásban 3%-ot meghaladó piaci részesedéssel rendelkező társaságok által felszámított árak figyelembevételével.
A közölt adatokat a Bizottság hetente nemzeti valutában és euróban közzéteszi az Olajjelentésben (Oil Bulletin). Az euróövezetbe tartozó országok esetében az 1998. december 31-én megállapított euróátváltási árfolyamokat kell figyelembe venni; a többi ország esetében pedig az Európai Központi Bank által minden hétfőn14.15-kor közzétett árfolyamokat.

5. számú melléklet a 20/2004. (II. 27.) GKM rendelethez18

2

A 2. § b) pontja a 91/2011. (XII. 30.) NFM rendelet 37. §-a szerint módosított szöveg.

3

A 2. § e) pontját a 26/2023. (XII. 27.) EM rendelet 1. §-a iktatta be.

4

A 3. § a 10/2013. (III. 27.) NFM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

5

A 4. § a 10/2013. (III. 27.) NFM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

6

Az 5. § a 10/2013. (III. 27.) NFM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

7

A 6. §-t a 83/2011. (XII. 29.) NFM rendelet 12. §-a hatályon kívül helyezte, újonnan a 10/2013. (III. 27.) NFM rendelet 1. §-a iktatta be.

8

A 7. §-t a 10/2013. (III. 27.) NFM rendelet 3. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte, újonnan az 56/2013. (IX. 27.) NFM rendelet 1. §-a iktatta be.

9

A 8. §-t újonnan az 56/2013. (IX. 27.) NFM rendelet 1. §-a iktatta be, szövege a 31/2017. (VIII. 17.) NFM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

10

A 8/A. §-t az 56/2013. (IX. 27.) NFM rendelet 1. §-a iktatta be.

11

A 8/B. §-t a 31/2017. (VIII. 17.) NFM rendelet 2. §-a iktatta be.

12

A 9. § (2) bekezdése a 10/2013. (III. 27.) NFM rendelet 2. §-ával megállapított szöveg.

13

A 9. § (2) bekezdés a) pontját a 37/2015. (VI. 30.) NFM rendelet 3. §-a hatályon kívül helyezte.

14

A 9. § (2) bekezdés d) pontját az 56/2013. (IX. 27.) NFM rendelet 2. §-a iktatta be, szövege a 31/2017. (VIII. 17.) NFM rendelet 3. §-ával megállapított szöveg.

15

A 9. § (3) bekezdését a 10/2013. (III. 27.) NFM rendelet 2. §-a iktatta be.

16

Az Európai Közösségek Hivatalos Lapjának C sorozatában közzétéve.

17

A 4. számú melléklet a 10/2013. (III. 27.) NFM rendelet 3. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

18

Az 5. számú mellékletet a 10/2013. (III. 27.) NFM rendelet 3. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére