BÜ BH 2004/215
BÜ BH 2004/215
2004.06.01.
I. Az emberölés kísérletétől való önkéntes elállás nem kerülhet szóba, ha a vádlott 10 méter magasból kísérli meg a sértettet a földre ledobni, és a többszöri próbálkozásában az élettársa közbelépése – mint külső körülmény – akadályozza meg. Ebben az esetben a cselekmény jogi minősítését az határozza meg, hogy az elkövető szándéka mire irányul, és nincs jelentősége, hogy bizonytalan-e a szándékolt eredmény bekövetkezése, vagyis a cselekmény esetleg testi sérülést (és nem halált) eredményezett volna [Btk. 16. §, 17. § (3) bek., 166. § (1) bek.].
II. A ,,szándékosság'' nem csupán ténymegállapítás, hanem jogi következtetést is jelent, ezért a szándék ,,bizonytalansága'' a régi Be. 61. § (4) bekezdése (az új Be. 4. §-a) alá nem vonható [Btk. 13. §, 166. § (1) bek., 170. § (1)–(5) bek.; régi Be. 61. § (4) bek.; új Be. 4. §].
A megyei bíróság a 2000. január 26-án meghozott ítéletével a vádlottat bűnösnek mondta ki emberölés bűntettének kísérletében, s ezért 4 évi börtönbüntetésre és 4 évre a közügyektől eltiltásra ítélte.
A megállapított tényállás lényege a következő.
Az ittas vádlott veszekedés közben a súlyosan ittas sértettet a lakóházuk harmadik emeletének a korlátján átemelve közel 10 méter magasból megkísérelte a földre ledobni. A ruhájánál fogva emelte, közben hangoztatta, hogy kivágja, ledobja, és a sértett felsőteste már a korláton kívül volt, amikor a vádlott élettársa mindkettőjüket visszarántotta. A vádlott tovább fenyegetőzve, még kétszer megpróbálta a sértettet a korláton átemelni, de az élettársa mindkét kísérletét megakadályozta. A további próbálkozással az őt figyelmeztető szomszéd közeledésére felhagyott, de a sértettet kisebb erővel még többször megrúgta. A cselekmény során a sértett ajkán másfél centiméteres zúzott sérülés keletkezett.
Az ítélet ellen a vádlott és a védő jelentett be fellebbezést elsősorban az önkéntes elállás okából történő felmentésért, másodlagosan a cselekmény enyhébb minősítéséért és a büntetés enyhítéséért.
A legfőbb ügyész az ítélet helybenhagyását indítványozta.
A Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú ítéletet felülbírálva azt állapította meg, hogy az elsőfokú bíróság az eljárási szabályokat betartva folytatta le az eljárást, az ügyet kellően felderítette, s a bizonyítékok hibátlan értékelésével helyes tényállást állapított meg. Az ítélet megalapozott, a tényállást egyébként a felek részéről sem érte támadás.
Az irányadó tényállás alapján a vádlott bűnösségének megállapítása és a cselekmény minősítése törvényes, az idevonatkozó indokolás helytálló.
A védő a tárgyaláson arra hivatkozott, hogy a vádlott élettársának a karjában volt a gyermeke, s egyébként is gyenge volt ahhoz, hogy a vádlottat a szándéka véghezvitelében megakadályozza. A vádlott, ha akarta volna, befejezhette volna a cselekményt. A vádlott önkéntes elállása folytán maradt el a bűncselekmény befejezése, ezért emberölés kísérletéért nem büntethető.
A védő álláspontja szerint a minősítés is téves, mivel kétséges, hogy a leeséstől életveszélyes sérülés vagy a sértett halála bekövetkezett volna, ezért a cselekmény az önkéntes elállás nélkül is csak súlyos testi sértés bűntettének kísérlete lenne, mivel a kétséget a vádlott terhére értékelni nem lehet.
Mindkét érvelés téves.
A vádlott kijelentéseiből egyértelmű, hogy a sértettet le akarta dobni, azért, hogy az meghaljon, s ennek véghezvitelében az élettársának a beavatkozása gátló tényező volt. Az a tény, hogy a vádlott a közbeavatkozások után kétszer újra kezdte a cselekményt, az utolsó után pedig a szomszéd fenyegetően közeledett, azt igazolja, hogy a vádlott nem önként, saját akaratából, hanem külső körülmény kényszere, illetve fenyegetése hatására állt el a további kísérletezéstől. Helytálló az az érvelés, hogy a vádlottat viszonylag kisebb erő is meg tudta akadályozni a cselekmény véghezvitelében, ez azonban csak annyit jelent, a szándéka és annak kivitelezése nem volt erőteljes, amit az ittassága meg is magyaráz.
A cselekmény minősítését az határozza meg, hogy az elkövetőnek mire irányult a szándéka, nem pedig az, hogy a szándékolt eredmény biztos vagy bizonytalan. A tényleges szándék szerinti minősítéshez elegendő az, hogy a szándékolt eredmény bekövetkezésére reális lehetőség legyen.
A ,,lehetőség'' fogalmából következik, hogy az eredmény nem biztos, ezért nincs jelentősége annak, hogy a kívánt eredmény bekövetkezése itt bizonytalan volt.
A szándékazonosság nem csupán ténymegállapítást, hanem jogi következtetést jelent, ezért a szándék bizonytalansága – a védő erre is hivatkozott – a valósága esetén sem tartozna a Be. 61. § (4) bekezdésének hatálya alá.
Az elsőfokú bíróság a büntetést befolyásoló körülményeket helyesen határozta meg, de nem a nyomatékuknak megfelelően értékelte azokat.
A vádlott cselekményének meghatározó jellemzője, hogy a vádlott ölési szándéka és a cselekmény végrehajtása nem volt erőteljes, ennek folytán az ölési magatartásból sérülés sem keletkezett, ezért annak, hogy a cselekmény távoli kísérlet volt, rendkívül nagy nyomatéka van.
A kiszabott főbüntetés ehhez képest a szükségesnél súlyosabb, ezért a Legfelsőbb Bíróság a börtönbüntetés tartamát 3 évre enyhítette.
(Legf. Bír. Bf. III. 1035/2000. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás