BÜ BH 2004/220
BÜ BH 2004/220
2004.06.01.
Ha a bűncselekmény elkövetésén tetten ért terhelt – az igazoltatása során – testvére személyi adatait mondja be, és ezek az adatok kerülnek a rendőri jelenésbe, a hamis vád bűntettét követi el, az intellektuális közokirat-hamisítás azonban nem valósul meg [Btk. 233. § (1) bek. a) pont, 274. § (1) bek. c) pont].
A kerületi bíróság a 2000. szeptember 29. napján meghozott ítéletével – melyet a másodfokú bíróság a 2002. március 1. napján kelt ítéletével csupán az egyik cselekmény megnevezését illetően érintett – az I. r. terheltet 1 rendbeli bűnszövetségben, üzletszerűen, nagyobb értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntettében mint társtettest 4 rendbeli lopás bűntettében, melyből 3 rendbeli kísérlet, 2 esetben mint társtettest, 2 esetben mint bűnsegédet 1 rendbeli lopás vétségének kísérletében mint társtettest, 1 rendbeli hamis vád bűntettében és 1 rendbeli közokirat-hamisítás bűntettében mondta ki bűnösnek. Ezért őt mint többszörös visszaesőt – halmazati büntetésül – 4 év 3 hónapi fegyházbüntetésre és a közügyektől 5 évi eltiltásra ítélte annak megállapításával, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható.
Az ítéleti tényállás lényege szerint az I. r. terhelt – és az ügyben még felelősségre vont három társa – 1999. év elején több alkalommal, előzetes megbeszélés alapján abból a célból, hogy bűncselekmények elkövetése révén rendszeres haszonra tegyenek szert, Budapest különböző kerületeiben a III. r. terhelt által vezetett gépkocsival, betöréses lopásokat követtek el, illetve kíséreltek meg.
Így 1999 februárjában két esetben Budapest XI. kerületében, egy-egy esetben az V. és VII. kerületben, 1999. március 1-jén pedig egy XII. kerületi házban. Ez utóbb említett helyen az I. r. terhelt és a IV. r. terhelt az utcán figyeléssel biztosította a II. és III. r. terhelteket, akik először a második emelet 1. szám alatti lakásba igyekeztek behatolni, de eredménytelenül. Ezt követően a VI. emelet 1. szám alatti lakásba próbáltak bejutni, hogy onnan tulajdonítsanak el ingóságokat, de az egyik ajtószárny megfeszítése ellenére a bejutás itt is eredménytelen maradt.
Az időközben értesített rendőrkapitányság járőre a terhelteket elfogta oly módon, hogy a bejárati kapu előtt az I. r. terheltet és a IV. r. terheltet, a ház második emeletén a II. r. terheltet, míg harmadik emeletén a III. r. terheltet érték tetten. A II. r. terhelt zsebében a ruházat átvizsgálás során egy speciális módon meghajlított telefonkártyát, egy csavarhúzót, egy bicskát és egy ollós-fogós csipeszt foglaltak le.
A tényállás szerint a terheltekkel szemben 1999. március 1-jén 13 óra 30 perckor került sor a fenti intézkedésre. Az igazoltatás során az I. r. terhelt testvérének, M. I.-nek a pontos személyi adatait és nevét adta meg, mivel ellene az összbüntetési ítéletének végrehajtása érdekében a büntetés-végrehajtási intézet elfogatóparancsot bocsátott ki. Emiatt valótlan adatok kerültek a személyi szabadságot korlátozó intézkedésről készült közokiratba. Eszerint őt M. I.-nek hívják és 1954. február 19-én született.
Az I. r. terhelt tényleges személyazonosságának megállapítására a kerületi kapitányságra történt előállítását követően került sor.
Az eljárt bíróságok jogi indokolása szerint az I. r. terhelt azzal, hogy az ellene folytatott rendőri intézkedés során testvére nevét diktálta be, a hatóság előtt testvérét bűncselekmény elkövetésével hamisan vádolta, mivel ezt a nyilatkozatát bűncselekmény kapcsán történő tettenéréskor tette. Előző nyilatkozatával ugyanakkor közreműködött abban, hogy a hatóság képviselője valótlan adatot foglaljon közokiratba; ami alkalmas annak közhitelű bizonyítására, hogy milyen jellegű bűncselekmény gyanúja kapcsán kivel szemben folytatott intézkedést a rendőrhatóság. Ekként megvalósította a Btk. 274. § (1) bekezdés c) pontja szerint minősülő közokirat-hamisítás bűntettét is.
A jogerős határozatoknak a hamis vád bűntettében és a közokirat-hamisítás bűntettében bűnösséget megállapító része ellen, téves minősítést panaszolva, az I. r. terhelt nyújtott be felülvizsgálati indítványt.
Érvelése szerint testvére személyi adatainak közlésével közokirat-hamisítást nem valósított meg, hiszen a rendőrségen már a valós személyi adatait adta elő. A hamis vádat pedig azért nem követte el, mert öccse ellen vádemelésre nem került sor; így mindkét esetben legfeljebb a hatóság félrevezetésének vétsége lett volna a terhére róható.
A Legfőbb Ügyészség írásbeli nyilatkozatában a felülvizsgálati indítványt a közokirat-hamisításra vonatkozó részében tartotta alaposnak.
Álláspontja szerint a rendőri jelentés az ún. rendelkező közokiratok körébe tartozik, és intellektuális közokirat-hamisítás tárgya annyiban lehet, amennyiben a hamisítás, valótlanság a közhitelességgel esik egybe. Miután az igazoltatásról készített rendőri jelentés azt nem bizonyítja, s nem is bizonyíthatja közhitelességgel, hogy az intézkedés alá vont személy adatai a valóságnak megfelelnek, a közokirat-hamisítás bűntettében a terhelt bűnösségének a megállapítása anyagi jogi szabályt sért.
Az I. r. terhelt cselekménye az egyes szabálysértésekről szóló 218/1999. (XII. 28.) Korm. rendelet 21. §-ának (1) bekezdése szerinti ,,személyazonosság igazolásával kapcsolatos kötelességek megszegése'' szabálysértésének megállapítására alkalmas, ami viszont – az 1999. évi LXIX. törvény 84. §-a (1) bekezdésének e) pontja alapján – már elévült.
Mindezekre figyelemmel az I. r. terheltnek a szóban lévő bűncselekmény vádja alóli felmentését, egyebekben pedig a megtámadott határozatok hatályukban történő fenntartását indítványozta.
A nyilvános ülésen a védő és a terhelt mindkét bűncselekmény alól felmentést kérve, míg az ügyész a fentebb vázoltaknak megfelelő tartalommal szólalt fel.
A felülvizsgálati indítvány a közokirat-hamisítást támadó részében alapos, a hamis vád tekintetében alaptalan. A Btk. 233. §-a (1) bekezdésének a) pontja értelmében, aki hatóság előtt mást bűncselekmény elkövetésével hamisan vádol, a hamis vád bűntettét követi el. A (2) bekezdés értelmében súlyosabban büntetendő, ha a hamis vád alapján büntetőeljárás indult.
A törvényi tényállás kimerítéséhez célzat nem szükséges, eshetőleges szándékkal is megvalósítható. A ,,vádolás'' formája is közömbös, az elkövethető szóban, írásban, de tettel is. Nem tényállási elem az sem, hogy a megvádolt ellen büntetőeljárás induljon; a cselekmény az idézett magatartás tanúsításával befejezetté válik. Megvalósítható a hamis vád ún. védekezési hazugsággal is, amikor a terhelt a maga által elkövetett bűncselekményt másnak tulajdonítja, illetve a tetten ért terhelt más személynek adja ki magát.
Márpedig az alapul szolgáló tényállás szerint az I. r. terheltet – és társait – betöréses lopás helyszínén érték tetten, s ekkor az I. r. terhelt egy létező, konkrétan azonosítható személynek, – a testvérének – a valós személyi adatait közölte a hatóság tagjaival. Ezzel a terhelt – aki tisztában volt azzal, hogy őt vagyon elleni bűncselekmény elkövetésével gyanúsítják, – a gyanút ártatlan személyre hárította át. Feltétlenül felismerte, hogy emiatt a testvére ellen indulhat meg a büntetőeljárás, s ennek lehetőségébe – minthogy büntetésének végrehajtása elől szökésben volt – belenyugodott.
A hamis vád bűntettét tehát már a büntetőeljárás megindulása előtt elkövette, miután a törvényi tényállást egészében kimerítette. Más kérdés, hogy előállítását követően az I. r. terhelt személyét azonosították, s így eljárás a testvére ellen ténylegesen nem indult; ez utóbbi esetben már a súlyosabban büntetendő hamis vád bűntettét kellett volna a terhére megállapítani.
Mindezekre figyelemmel a felülvizsgálati indítványának a hamis vádra vonatkozó érvelése téves, bűnösségének a megállapítása e bűncselekményben törvényes.
A közokirat-hamisítást illetően a Legfelsőbb Bíróság a Legfőbb Ügyészség érveit mindenben osztotta.
A tettenérés során foganatosított kényszerintézkedésről készített rendőri jelentés valóban megfelel a Pp. 195. §-a (1) bekezdésében adott közokirat fogalom-meghatározásának, hiszen azt hatóság, ügykörében eljárva, a megszabott alakban állítja ki, és közhitelességgel tanúsítja a rendőri intézkedés megtörténtét. Nevezetesen azt, hogy az intézkedést mikor, hol, kik és milyen körülmények mellett foganatosították; került-e sor, s ha igen, milyen kényszerintézkedés alkalmazására, továbbá, hogy az eljárási cselekmény szabályszerű, jogszerű volt-e.
Azt azonban már nem bizonyítja, – s nem is bizonyíthatja, – hogy az intézkedés alá vont egyén személyi adatai a valóságnak megfelelnek-e, hanem csupán azt, hogy az érintett milyen személyi adatokat mondott be, vagy milyen személyi okmányt adott át. Ezért a rendőri jelentés az ún. rendelkező és nem az ún. bizonyító közokiratok sorába tartozik.
Töretlen a bírói gyakorlat abban (1991/7. BH), hogy a Btk. 274. §-a (1) bekezdésének c) pontja szerinti intellektuális közokirat-hamisítás kizárólag az ún. bizonyító közokiratok tekintetében valósulhat meg, vagyis olyan közokiratok esetében, amelyek önmagukban is közhitelességgel igazolják a bennük foglalt adatok, tények valóságát. A rendőri jelentés rendelkező közokirati jellegéből tehát következik, hogy hamis személyi adatok rendőri jelentésbe kerülése nem valósítja meg a c) pont szerinti közokirat-hamisítás bűntettét.
Különösen szemléletes ez a jelen esetben, amikor az igazoltatás nem erre a célra szolgáló bizonyító közokirattal (útlevél, személyi igazolvány), hanem ,,bemondás'' alapján történt.
Ekként tehát e bűncselekményben a terhelt büntetőjogi felelősségének megállapítására az anyagi jog szabályának megsértése miatt került sor [Be. 405. § (1) bek. a) pont].
Ezért a Legfelsőbb Bíróság a – a Be. 426. §-a (1) bekezdés a) pontjának alkalmazásával, a megtámadott határozatokat annyiban változtatta meg, hogy a terheltet az ellene közokirat-hamisítás bűntette miatt emelt vád alól – a Be. 331. §-ának (1) bekezdése és a Be. 6. §-a (3) bekezdésének a) pontja alapján – mert a cselekmény nem bűncselekmény – felmentette.
A megvalósult szabálysértés abszolút elévülésére figyelemmel a szabálysértés miatti eljárást megszűntnek tekintette.
A Legfelsőbb Bíróság által észlelt anyagi jogi szabálysértés következtében sem változtak azonban azok a törvényi büntetési tételkeretek, amelyeken belül az eset összes körülményeinek mérlegelésével az alapügyben eljárt bíróságok megállapították a büntetés mértékét.
Emiatt pedig a büntetés megváltoztatására törvényi lehetőség sem adódott.
Ezért a Legfelsőbb Bíróság egyéb részeiben a megtámadott határozatokat hatályukban fenntartotta. (Legf. Bír. Bfv. I. 2085/2003. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás