• Tartalom

24/2004. (VIII. 16.) IHM rendelet

24/2004. (VIII. 16.) IHM rendelet

a védelmi feladatokban résztvevő elektronikus hírközlési, illetve postai szolgáltatók kijelöléséről és felkészülési feladataik meghatározásáról1

2008.10.01.

Az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény (a továbbiakban: Eht.) 182. §-a (4) bekezdésének l) pontjában, valamint a postáról szóló 2003. évi CI. törvény (a továbbiakban: Pt.) 53. §-a (2) bekezdésének f) pontjában kapott felhatalmazás alapján – figyelemmel a katasztrófák elleni védekezés irányításáról, szervezetéről és a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésről szóló 1999. évi LXXIV. törvény (a továbbiakban: Kat. tv.) 14. §-ának e) pontjában, a Kat. tv. végrehajtásáról rendelkező 179/1999. (XII. 10.) Korm. rendelet 8. § (2) bek. c) pontjában, a honvédelemről szóló 1993. évi CX. törvény (a továbbiakban: Hvt.) 66. §-ában, a Hvt. 67. §-ában foglaltak tekintetében e rendelet 1–5. §-ában foglaltakra figyelemmel a honvédelmi miniszterrel egyetértésben, és a Hvt. végrehajtásáról rendelkező 178/1993. (XII. 27.) Korm. rendelet 35. §-ában, valamint a nemzetgazdaság védelmi felkészítése és mozgósítása feladatai végrehajtásának szabályozásáról szóló 131/2003. (VIII. 22.) Korm. rendeletben, a váratlan légitámadás esetén az ország légiriasztásáról szóló 133/1994. (X. 21.) Korm. rendeletben, továbbá az elektronikus hírközlés veszélyhelyzeti és minősített időszaki felkészítésének rendszeréről és az államigazgatási szervek feladatairól, működésük feltételeinek biztosításáról szóló 100/2004. (IV. 27.) Korm. rendeletben, illetve a posta veszélyeztetettségi és minősített időszaki felkészítésének rendszeréről, feladatairól, működési feltételeiről szóló 241/2004. (VIII. 16.) Korm. rendeletben foglaltakra – a következőket rendelem el:

I. Fejezet

Általános rendelkezések

A rendelet hatálya és a szolgáltatók kijelölése

1. § A rendelet hatálya kiterjed:

a)2 a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztériumra (a továbbiakban: Minisztérium), a Nemzeti Hírközlési Hatóságra (a továbbiakban: NHH), valamint a 2. § (1) bekezdése alapján kijelölt szolgáltatókra;

b) a lakosság légi-, illetve katasztrófariasztási és tájékoztatási feladatainak (a továbbiakban: riasztási és tájékoztatási feladat) előkészítésével és végrehajtásával kapcsolatos kötelezettségek ellátása vonatkozásában a 2. § (2) bekezdésében meghatározott személyekre, illetve szervekre.

2. § (1) Az elektronikus hírközlés és a posta szolgáltatási tevékenységének a minősített időszakban történő ellátásához szükséges védelmi felkészülési feladatok előkészítésében és végrehajtásában való részvételre kijelölt, valamint az informatikai, elektronikus hírközlési és postai ágazat (a továbbiakban: ágazat) ügyeleti rendszerébe bevont szervezetek (a továbbiakban: szolgáltatók) felsorolását e rendelet 1. számú melléklete tartalmazza.

(2) A riasztási és tájékoztatási feladat ellátásában résztvevő nem közszolgálati műsort sugárzó országos, körzeti, helyi rádió és televízió adók, az adókat üzemeltetők (engedélyesek), valamint műsorszolgáltatók jegyzékét e rendelet 2. számú melléklete tartalmazza.

(3) A kijelölés alapján a szolgáltatók a tevékenységi körüket érintően ellátják a minősített időszakban bekövetkező rendkívüli események megelőzésére, elhárítására, a következményeik csökkentésére, illetve megszüntetésére, valamint a helyreállításra irányuló védelmi felkészülési és végrehajtási feladatokat. E rendelet alkalmazásában minősített időszak a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény 19. §-a (3) bekezdésének h) pontjában meghatározott rendkívüli állapot és i) pontjában meghatározott szükségállapot, valamint az Alkotmány 35. §-a (1) bekezdésének i) pontja és a polgári védelemről szóló 1996. évi XXXVII. törvény 2. §-a (2) bekezdése szerinti veszélyhelyzet, továbbá az Alkotmány 19/E. § (1) bekezdésében foglalt, a szükségállapot vagy a rendkívüli állapot kihirdetésére vonatkozó döntésig terjedő időszak.

II. Fejezet

A védelmi felkészülés feladatai

A védelmi felkészülési feladatok meghatározása

3. § (1) A védelmi igazgatás szervezeti rendjének megfelelően a felkészülési időszak során a szolgáltatók által ellátandó – a 4. §-ban meghatározott tevékenységi körökbe tartozó – konkrét feladatokat a következő szervek határozzák meg:

a)3 a minden szolgáltatót egységesen terhelő védelmi kötelezettségek tekintetében a közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter (a továbbiakban: miniszter), illetve felhatalmazása alapján a Minisztérium illetékes szervezeti egysége, valamint az NHH;

b) a védelmi felkészülési tevékenység területi elektronikus hírközlési és postai szolgáltatási igényeit az illetékes fővárosi és megyei védelmi bizottságok;

c)4 a Magyar Honvédség és a rendvédelmi szervek részére szükséges eszközök, anyagok igénybevételével kapcsolatos feladatokat az illetékes területi védelmi igazgatási szervek.

(2) A Minisztérium, illetve az NHH a védelmi felkészülés és a végrehajtás időszakában felmerülő egyedi védelmi feladatokat az érintett szolgáltatók számára külön meghatározza.

(3) A védelmi feladatok előkészítésének és végrehajtásának koordinálását a Minisztérium védelmi ügyekben illetékes szervezeti egység látja el.

(4) A védelmi felkészülési feladatok végrehajtásáért minden esetben a szolgáltató vezetője felelős.

(5) A védelmi felkészülési és végrehajtási feladatokból származó kötelezettség nem teljesítése, illetve elmulasztása esetén külön jogszabályban5 foglalt rendelkezések irányadóak.

A szolgáltatók felkészülési időszakban ellátandó
védelmi feladatai

4. § (1) A szolgáltatók – a minősített időszakra történő felkészülés keretében – az alábbiakban meghatározott tevékenységi körökből a saját szervezetük szakmai feladat- és hatáskörébe tartozó védelmi feladatokat látják el:

a) a szervezeti készenlét előkészítésének és fenntartásának körében:

aa) a védelmi felkészülési feladatok ellátásához szükséges személyi, szervezeti és anyagi-technikai feltételek megteremtése, folyamatos biztosítása,

ab) a védelmi felkészüléssel, műszaki, forgalmi, katasztrófa vagy egyéb veszély miatt keletkező üzemzavar elhárításával kapcsolatos intézkedések kidolgozása, tervek készítése és azok folyamatos aktualizálása,

ac) a védelmi felkészüléssel összefüggő rendszeres képzési, továbbképzési és gyakoroltatási feladatok meghatározása és végrehajtása,

ad) az ügyeleti szolgálatnak a külön jogszabályban foglaltak szerinti működtetése,

ae) a tartalékos hadköteleseik rendkívüli állapot idején történő meghagyásával kapcsolatos eljárás lefolytatása;

b) a hálózatok felkészítésének és irányításának terén:

ba) a gerinchálózati struktúra és az elektronikus hírközlési létesítmények védelmi, biztonsági feltételeinek biztosítása,

bb) a zártcélú hálózatokhoz szükséges összeköttetések és kapcsolódó szolgáltatások előkészítésének és alkalmazásának biztosítása,

bc) a meghatározó szerepű elektronikus hírközlési csomópontok, illetve felhasználók több útvonalon történő elérhetőségét segítő megoldások kialakítása,

bd) a riasztási és tájékoztatási feladat ellátására létrehozott rendszerben szükséges elektronikus hírközlési összeköttetések biztosításában való közreműködés,

be) a honvédségi, kormányzati, belügyi elektronikus hírközlési eszközöknek a szolgáltató hálózatához történő csatlakoztatásához szükséges hozzáférési pontok biztosítása;

c) az üzemviteli és tartalékolási rendszer kialakítása terén:

ca) a nemzeti és a nemzetközi gerinchálózati irányító és üzemviteli funkciók működésének összehangolása,

cb) az illetékes hazai, valamint nemzetközi szervek és szervezetek közötti védelmi jellegű kapcsolattartás feltételeinek kialakításában és végrehajtásában való közreműködés,

cc) az elektronikus hírközlési és postai szolgáltatások területén elrendelhető korlátozó vagy szüneteltető rendelkezések végrehajtására és következményeik kezelésére történő felkészülés,

cd) a védelmi feladatok ellátásához szükséges mértékű és összetételű tartalékkészletek biztosítása,

ce) a hálózati létesítmények és eszközök meghibásodása, rongálódása, sérülése, megsemmisülése esetére az elsődleges helyreállításhoz és az üzemszerű állapot visszaállításához szükséges feladatok megtervezése és végrehajtási feltételeinek folyamatos biztosítása;

d) a szolgáltatási igények kielégítése terén:

da) a védelmi felkészülésben résztvevő, külön jogszabályban meghatározott6 követelménytámasztó szervek minősített időszakra vonatkozó szolgáltatási igényeinek kielégítéséhez szükséges feltételek biztosítása, az összefüggő tervezési, szervezési tevékenység ellátása, szolgáltatási feladatok végrehajtása,

db) a lakosság minősített időszaki elektronikus hírközlési igényeinek az egyetemes szolgáltatási, illetve koncessziós szerződésben meghatározott szinten és tartalommal történő kielégítéséhez szükséges feltételek biztosítása,

dc) az egyetemes postai szolgáltató által a lakosság minősített időszaki postai szolgáltatási igényeinek kielégítéséhez szükséges feltételeknek a külön jogszabályban7 foglaltak szerinti biztosítása,

dd) a védelmi felkészüléssel kapcsolatos jogszabályok által meghatározott gazdasági és anyagi szolgáltatási kötelezettségek teljesítésére, illetve kezelésére való felkészülés,

de) a kormányzat minősített időszaki szolgáltatási igényeinek kielégítéséhez és kommunikációs tevékenységéhez szükséges feltételek megteremtésében, fenntartásában való közreműködés,

df) a NATO Futár- és Tábori Posta Szolgálatának működésével, valamint a honvédség futár- és tábori posta küldeményeinek forgalmával kapcsolatos, a honvédelmi miniszter által meghatározott előkészítő feladatokban és a végrehajtásban való közreműködés,

dg) a Befogadó Nemzeti Támogatás tervezési és végrehajtási feladataiban történő részvétel;

e) a nyilvántartások vezetése és az adatkezelés terén:

a védelmi felkészülési feladatokkal kapcsolatos jogszabályokban meghatározott adatszolgáltatási kötelezettség teljesítéséhez szükséges nyilvántartási rendszer kialakítása és adatainak a követelményekhez igazodó pontosságú karbantartása;

f) a műsorszórási tevékenység körében:

fa) a műsorszórási tevékenység folyamatosságához szükséges technikai és biztonsági feltételek megteremtése, a meghatározó szerepű létesítmények őrzés-védelmének biztosítása,

fb) a műsorszóró hálózaton a lakosság légi-, illetve katasztrófariasztásra és tájékoztatására létrehozott rendszer működésében való közreműködés,

fc) a lakosság légi-, illetve katasztrófariasztásának és tájékoztatásának elrendelésére illetékes szervek intézkedésére a riasztási és tájékoztatási közlemények leadásának – az elrendelő szervekkel kötött megállapodás szerinti, saját eszközökkel történő – biztosítása.

(2) A riasztási és tájékoztatási feladat ellátásában külön jogszabály8 alapján – az illetékes honvédelmi és belügyi szervek, valamint a közszolgálati rádió és televízió műsorszolgáltatók, műsorszóró adók és az adókat üzemeltető szolgáltatók mellett – részt vesznek:

a) a Minisztérium és az NHH;

b) e rendelet 2. számú mellékletében meghatározott nem közszolgálati országos, körzeti és helyi rádió és televízió műsorokat sugárzó adók, az adókat üzemeltetők/engedélyesek, valamint műsorszolgáltatók;

c) azok az elektronikus hírközlési szolgáltatók, amelyek összeköttetést, illetőleg modulációs vonalat biztosítanak

ca) a riasztási és tájékoztatási közlemény leadását kezdeményező szerv és az érintett rádió, televízió stúdiója között,

cb) a riasztási és tájékoztatási feladatban résztvevő stúdió és a részére sugárzást végző rádió, televízió adóállomás között, valamint

cc) a műsorszolgáltatók és a műsorszóró adók között;

d) a riasztási rendszer technikai elemeit, a riasztási és tájékoztatási közlemények átvételére és továbbítására szolgáló átkapcsoló berendezések fenntartását ellátó gazdálkodó szervezet.

(3) A Minisztérium e rendeletben meghatározott feladat- és hatáskörét érintő riasztási és tájékoztatási feladatának végrehajtása az alábbiak szerint történik:

a)9 a légiriasztási rendszer működtetésével, fenntartásával, korszerűsítésével kapcsolatos tervezési, szervezési és koordinációs feladatokat a váratlan légitámadás esetén a légiriasztás rendszeréről szóló 186/2007. (VII. 18.) Korm. rendelet 5. § a) pontja és 7. § a) pontja alapján – a két szervezet közötti külön megállapodásban foglalt feladat megosztásban – a Miniszterelnöki Hivatal és az NHH látja el;

b) az a) pontban meghatározott fenntartási tevékenységet az NHH-val kötött szerződés alapján az erre kijelölt elektronikus hírközlési szolgáltató végzi;

c) a riasztási és tájékoztatási közlemények átvételében és továbbításában – a 2. § (2) bekezdésben meghatározott – résztvevők feladatait és kötelezettségeit az NHH által kiadott intézkedések, illetve a fenntartó által részükre megküldött üzembe helyezési dokumentumok és értesítések tartalmazzák.

Adatszolgáltatási kötelezettség

5. § (1) A szolgáltatók – külön jogszabályok10 kötelezése alapján az NHH részére rendszeresen szolgáltatott adatokon kívül – a védelmi célú adatszolgáltatás keretében adatokat szolgáltatnak az NHH részére. Az adatszolgáltatás formátumát, struktúráját az adatok tartalmi követelményeit és azok hordozóját az NHH határozza meg a szolgáltató számára.

(2) A szolgáltatandó adatköröket az elektronikus hírközlési és postai hálózatok fejlesztésével összhangban az NHH jogosult megváltoztatni.

(3) A szolgáltató a védelmi tevékenységgel összefüggésben keletkező minősített adatok megismerésével, felhasználásával és kezelésével kapcsolatos követelmények teljesítése érdekében az államtitokról és a szolgálati titokról szóló 1995. évi LXV. törvény, valamint a vonatkozó jogszabályok rendelkezéseinek megfelelően jár el.

III. Fejezet

Záró rendelkezések

6. § Ez a rendelet a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba.

1. számú melléklet a 24/2004. (VIII. 16.) IHM rendelethez11


A kijelölt szolgáltatók jegyzéke

A szolgáltató megnevezése

Telephelye

Védelmi
feladatok
ellátására
kijelölt

Az ágazat
ügyeleti
rendszerébe
bevont

Antenna Hungária Magyar Műsorszóró és Rádióhírközlési Zrt.

1119 Budapest, Petzvál József u. 31–33.

X

X

GTS – DataNet Távközlési Kft.

2040 Budaörs, Ipartelep u. 13–15.

X

X

INVITEL Távközlési Szolgáltató Zrt.

2040 Budaörs, Puskás Tivadar u. 8–10.

X

X

Magyar Posta Zrt.

1138 Budapest, Dunavirág u. 2–6.

X

X

Magyar Telekom Távközlési Nyrt.

1013 Budapest, Krisztina krt. 55.

X

X

Magyar Villamosművek Zrt.

1011 Budapest, Vám u. 5–7.

X

UPC Magyarország Telekommunikációs Kft.

1092 Budapest, Kinizsi u. 30–36.

X

X

NAVIGATOR Informatika Üzleti Szolgáltató és Kereskedelmi Zrt.

1095 Budapest, Máriássy u. 5–7.

X

PANNON GSM Távközlési Zrt.

2040 Budaörs, Baross u. 165/2.

X

X

Pro-M Professzionális Mobilrádió Zrt.

1107 Budapest, Száva u. 3–5.

X

X

TM Services Távközléstechnikai Szolgáltató Kft.

1224 Budapest, Dózsa György út 77.

X

Vodafone Magyarország Mobil Távközlési Zrt.

1096 Budapest, Lechner Ödön fasor 6.

X

X

2. számú melléklet a 24/2004. (VIII. 16.) IHM rendelethez12


Jegyzék
a riasztási és tájékoztatási feladatok ellátásában részt vevő, nem közszolgálati műsort sugárzó országos, körzeti, helyi rádió és televízió adókról, az adókat üzemeltetőkről, engedélyesekről, illetve műsorszolgáltatókról

Sorszám

Település neve

Sugárzott Rádió/TV műsor neve

Műsorszolgáltató/engedélyes neve és címe

1.

BAJA

Bajai Rádió

Baja Hangja Kft., Baja, Árpád tér 1.

2.

BALATONFÜRED

Rádió Jam Balaton

Rádió Jam Rt., Veszprém, Zrínyi u. 3.

3.

BÉKÉS

Torony Rádió

Torony Rádió Műsorszolgáltató és Kereskedelmi Bt., Békés, Jantyik
M. u. 21–25.

4.

BÉKÉSCSABA

Start Rádió

INTERAX Kulturális Szolgáltató és Kereskedelmi Bt., Békéscsaba, Nádas
sor 13.

5.

BÉKÉSCSABA

Csaba TV

Első Csabai Televíziós Bt., Békéscsaba, Teleki u. 5.

6.

BÉKÉSCSABA

Csaba Rádió

Első Csabai Rádiós Bt., Békéscsaba, Széchenyi u. 5.

7.

BÉKÉSCSABA

Rádió 1 Békéscsaba

Média Cápa Bt., Békéscsaba, Andrássy út 6.

8.

BUDAPEST

TV2

MTM-SBS Rt., Budapest, Róna u. 174.

9.

BUDAPEST

Csepp TV

Csepp TV-Délpesti-Pesti Televízió Kft., Budapest, Csepel, Simon Bolivár
sétány 4–8.

10.

BUDAPEST

Lánchíd Rádió Budapest

Lánchíd Rádió Kft., Budapest, Üllői út 102.

11.

BUDAPEST

Juventus Rádió

Rádió Juventus Rt., Budapest, Róbert Károly krt. 82–84.

12.

BUDAPEST

Danubius Rádió

Danubius Rádió Műsorszolgáltató Rt., Budapest, Váci u. 141.

13.

BUDAPEST

Sláger Rádió

Sláger Rádió Rt., Budapest, Fő u. 14–18.
VI. em.

14.

CEGLÉD

Cegléd Városi TV

Cegléd Városi Televízió Kht., Cegléd, Teleki u. 12.

15.

DEBRECEN

Debrecen Városi TV

Debrecen Városi Televízió Kft., Debrecen, Petőfi tér 10.

16.

DEBRECEN

Rádió FM 95

Local Média Kft., Debrecen, Péterfia u. 2.

17.

DEBRECEN

Rádió 1

VARAGE Műsorszolgáltatási Kft., Debrecen, Lehel u. 14.

18.

DUNAÚJVÁROS

Rádió 24

Pentafon-Penta Rádió Kft.,
Dunaújváros, Táncsics Mihály u. 1/A.

19.

DUNAÚJVÁROS

Duna – Híd Televízió

Duna – Mix Kft., Dunaújváros, Kodály Zoltán u. 2.

20.

EGER

Rádió Eger

Rádió Eger Kft., Eger, Trinitárius u. 1.

21.

EGER

Rádió 1

New Wave Kft., Eger, Maczky Valér u. 2.

22.

ESZTERGOM

Klubrádió

Klubrádió Rt., Budapest, Bokor u. 1–5.

23.

GÖD

BudaPest Rádió

Rádió Infórum Kft., Budapest,
Hungária krt. 162.

24.

GYŐR

BMC Rádió

BMC Rádió Kft., Győr, Magyar u. 9.

25.

GYÖNGYÖS

Városi Televízió Gyöngyös

Gyöngyös Városi Televízió Kht., Gyöngyös, Eszperantó u. 6/A.

26.

GYÖNGYÖS

Diórádió

Diórádió Gyöngyös Kft., Gyöngyös, Vármegyeház tér 1.

27.

GYULA

Rádió 1 Gyula

Média Cápa Bt., Békéscsaba, Andrássy út 6.

28.

GYULA

Rádió 47 Gyula

LED Elektronikai Szolgáltató Bt., Gyula, Láncház u. 3.

29.

HAJDÚSZOBOSZLÓ

Hajdúszoboszlói Városi TV

Hajdúszoboszlói Városi TV, Hajdúszoboszló, Szilfákalja u. 7.

30.

HAJÓS

Hajós TV (kábel TV)

Hajós Szolgáltató Kft., Hajós,
Rákóczi u. 12.

31.

HÓDMEZŐVÁSÁRHELY

Vásárhelyi TV

Szerdahelyi József Kht., Hódmezővásárhely, Ady Endre u. 14.

32.

HÓDMEZŐVÁSÁRHELY

VIP Rádió

Cervinus Szolgáltató Kft., Szarvas, Szabadság u. 30.

33.

JÁSZBERÉNY

Trió Rádió (Rádió Jászberény)

PR-Trio Kft., Miskolc, Gózon u. 11.

34.

KALOCSA

Kalocsa Városi TV

Városi Közművelődési Intézmények Könyvtár és TV, Kalocsa, Szt. István kir.
út 2–4.

35.

KALOCSA

Korona Rádió

Kalocsa Rádió Bt., Kalocsa, Szt. István
u. 34.

36.

KAPOSVÁR

Kapos TV

Kapos Televízió és Rádió Kht., Kaposvár, Kossuth u. 6.

37.

KAPOSVÁR

Kapos Rádió

Kapos Rádió Kft., Kaposvár,
Dózsa György u. 18.

38.

KAPOSVÁR

Enjoy (Somogy) Rádió

Somogyi Média Kft., Kaposvár, Bajcsy-Zsilinszky u. 2.

39.

KECSKEMÉT

Gong Rádió

Gong Rádió Kft., Kecskemét,
Petőfi Sándor u. 1/B.

40.

KECSKEMÉT

Kecskeméti TV

Kecskemét Városi TV, Kecskemét, Szabadság tér 2.

41.

KESZTHELY

Rádió Jam

Rádió Jam Rt., Veszprém, Zrínyi u. 3.

42.

KISKUNFÉLEGYHÁZA

Sirius Rádió

Félegyházi Hírlap Kft., Kiskunfélegyháza, Blaha Lujza tér 1.

43.

KISKUNFÉLEGYHÁZA

Trió TV

Trió-Média Kft., Miskolc,
Gózon L. út 11.

44.

KISKUNHALAS

Halas TV

Halas TV Kht., Kiskunhalas,
Bethlen G. tér 1.

45.

KISKUNMAJSA

Rádió Majsa

Művelődési Központ Kiskunmajsa, Kiskunmajsa, Hősök tere 6.

46.

LENTI

Városi TV (kábel TV)

Lenti Televízió Szolgáltató Kft., Lenti, Szabadság tér 5.

47.

MAKÓ

Árkádia rádió

Árkádia Parkszínpad Kereskedelmi és Szolg. Kft., Makó, Ráday u. 33.

48.

MAKÓ

Makó Városi TV

Makó Városi TV Kht., Makó, Széchenyi
tér 6.

49.

MISKOLC

Sztár FM

Nonstop Rádió Kft., Miskolc, Kisavas, Alsósor 22.

50.

NYÍREGYHÁZA

GOLD Rádió FM 102.6

MTC-Jonathán Rádió Kft., Nyíregyháza, Széchenyi u. 1.

51.

OROSHÁZA

Rádió 1

A-tól Z-ig Beruházási és Szervezési Lebonyolítási Kft., Orosháza,
Kazinczy u. 39.

52.

OROSHÁZA

Rádió 47

Média Cápa Bt., Békéscsaba, Andrássy út 6.

53.

ÓZD

Ózd Városi TV

Ózd Városi TV Kht., Ózd, Brassói u. 2.

54.

PAKS

Fortuna Rádió

PIR Szolgáltató és Kereskedelmi Kft., Paks, Dózsa u. 13.

55.

PAKS

TELEPAKS (TV)

Tele-Paks Kht., Paks, Dózsa György
u. 51–53.

56.

PÁPA

Pápa Városi TV

Pápa Városi Televízió (Önkormányzat), Pápa, Deák Ferenc u. 1.

57.

PÉCS

Pécs VTV

Pécs TV Kommunikációs Kft., Pécs, Lyceum u. 7.

58.

PÉCS

JUVENTUS Rádió, Pécs

Juventus Rádió FM 101.2 Szolgáltató
és Kereskedelmi Kft., Pécs, Siklósi u. 1.

59.

RÁCKEVE

Kör-TV

Kör TV Ráckeve Kht., Ráckeve,
Szt. István tér 4.

60.

SALGÓTARJÁN

Salgótarján Városi TV

Salgótarján Városi TV Kht., Salgótarján,
Fő tér. 5.

61.

SALGÓTARJÁN

Rádió Focus

Helyi Rádió Kft., Salgótarján, Bem u. 1.

62.

SÁRBOGÁRD

Rádió 1

Track-57 Kft., Budapest, Bercsényi út 8.

63.

SÁTORALJAÚJHELY

Zemplén TV

Zemplén TV Kht., Sátoraljaújhely,
Sziház köz 4.

64.

SOPRON

Corvinus Rádió

Erasmus 2001 Bt., Sopron, Panoráma u. 22.

65.

SOPRON

Nap – Rádió

Pannon – Sopron Kft., Sopron,
Liszt Ferenc u. 1.

66.

SÜKÖSD

Sükösd TV

Sükösd Önkormányzat, (Általános Iskola) Sükösd, Dózsa Gy. u. 201.

67.

SZARVAS

Rádio 1 Cervinus

CEVINUS Szolgáltató Kft., Szarvas, Pántlika u. 1.

68.

SZÁZHALOMBATTA

Városi TV, Százhalombatta

Százhalombatta Városi TV Kht., Százhalombatta, Szt. István tér 3.

69.

SZEGED

Juventus Rádió, Szeged

Juventus Rádió 100.2 Műsorszolgáltató Kft., Szeged, Kossuth Lajos sugárút 48.

70.

SZEGHALOM

Rádió 1 Sárrét

Sárrét Rádió Bt., Szeghalom, Tildi Z. u. 1.

71.

SZÉKESFEHÉRVÁR

Fehérvár Rádió

Fehérvár Rádió Kft., Székesfehérvár, Petőfi Sándor u. 5.

72.

SZÉKESFEHÉRVÁR

Fehérvár TV

Fehérvár TV Kft., Székesfehérvár,
Jókai u. 15.

73.

SZÉKESFEHÉRVÁR

Vörösmarty Rádió

Kodolányi János Főiskola Alapítvány, Székesfehérvár, Szabadságharcos u. 59.

74.

SZEKSZÁRD

Alisca Rádió

Alisca Rádió Bt., Szekszárd,
Szt. László u. 16. Stuttgart udvar

75.

SZEKSZÁRD

Rádió Antritt

Antritt Bt., Szekszárd, Wesselényi u. 16.

76.

SZENTENDRE

Pilis Rádió

Trade Partners Kft., Szentendre,
Dunakorzó 18.

77.

SZENTES

Rádió Juventus, Szentes

Juventus Rádió 100.2 Kft., Szeged, Kossuth Lajos sugárút 48.

78.

SZENTES

Rádió Szentes

Rádió Szentes Kht., Szentes,
Kossuth Lajos u. 1.

79.

SZOLNOK

Rádió 2000

Páll József, Szolnok, Jubileum tér 5.

80.

SZOLNOK

Aktív Rádió

ViaCom Kft., Szolnok, Kossuth u. 2.

81.

SZOMBATHELY

Rádió Szombathely

Rádió Szombathely Kft., Szombathely, Géfin Gyula u. 22.

82.

TAPOLCA

Tapolca Városi TV

Tapolcai Média Közalapítvány, Tapolca, Hősök tere 15.

83.

TAPOLCA

Tapolca Rádió

Aktív Rádió Kommunikációs Szolgáltató
és Reklám Stúdió Kht., Tapolca, Batsányi
út 22.

84.

TATABÁNYA

Rádió Radír

Rádió Direction Szolgáltató Kft.,
Tatabánya, Fő tér 4/B.

85.

TÖRÖKSZENTMIKLÓS

Törökszentmiklós Rádió

Rádió Horizont Kft., Törökszentmiklós, Kossuth tér 6.

86.

VÁC

Dunakanyar Rádió

Print-Tex Bt., Sződliget, Dunai fasor 112.

87.

VÁC

Elektro-Szignál TV

Elektro-Szignál Kft., Vác,
Ady Endre sétány 17.

88.

VÁRPALOTA

Várpalota Városi TV

Városi Televízió Várpalota, Várpalota, Erdődi Pálffy Tamás u. 19.

89.

VESZPRÉM

Veszprém TV

Veszprém TV Kft., Veszprém,
József Attila u. 38.

90.

VESZPRÉM

Rádió Jam Veszprém

Rádió Jam Rt., Veszprém, Zrínyi u. 3.

91.

ZALAEGERSZEG

Zalaegerszegi TV

Zalaegerszegi Televízió Kft., Zalaegerszeg, Kossuth Lajos u. 45–49.

1

A rendeletet a 101/2010. (IV. 2.) Korm. rendelet 7. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte 2010. április 17. napjával.

2

Az 1. § a) pontja a 26/2008. (IX. 23.) KHEM rendelet 1. §-a szerint módosított szöveg.

3

A 3. § (1) bekezdés a) pontja a 26/2008. (IX. 23.) KHEM rendelet 1. §-a szerint módosított szöveg.

4

A 3. § (1) bekezdésének c) pontja a 84/2007. (X. 20.) GKM rendelet 1. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

5

Az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény 33. §-a, illetve a postáról szóló 2003. évi CI. törvény 48. §-a (1) bekezdésének g) pontja.

6

A nemzetgazdaság védelmi felkészítése és mozgósítása feladatai végrehajtásának szabályozásáról szóló 131/2003. (VIII. 22.) Korm. rendelet.

7

A postai szolgáltatások ellátásáról és minőségi követelményeiről szóló 79/2004. (IV. 19.) Korm. rendelet.

8

A váratlan légitámadás esetén az ország légiriasztásáról szóló 133/1994. (X. 21.) Korm. rendelet.

9

A 4. § (3) bekezdésének a) pontja a 84/2007. (X. 20.) GKM rendelet 2. §-ával megállapított, a 26/2008. (IX. 23.) KHEM rendelet 1. §-a szerint módosított szöveg.

11

Az 1. számú melléklet a 26/2008. (IX. 23.) KHEM rendelet 2. §-ával megállapított szöveg.

12

A 2. számú melléklet a 26/2008. (IX. 23.) KHEM rendelet 3. §-ával megállapított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére