255/D/2004. AB határozat
255/D/2004. AB határozat*
2008.03.31.
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő
határozatot:
1. Az Alkotmánybíróság a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény 112. §-a alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt elutasítja.
2. Az Alkotmánybíróság a belügyminiszter irányítása alatt álló fegyveres szervek hivatásos állományú tagjai illetményének és egyéb juttatásainak megállapításáról, valamint a folyósítás szabályairól szóló 20/1997. (III. 19.) BM rendelet 7/A. §-a alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt elutasítja.
3. Az Alkotmánybíróság a belügyminiszter irányítása alatt álló fegyveres szervek hivatásos állományú tagjai illetményének és egyéb juttatásainak megállapításáról, valamint a folyósítás szabályairól szóló 20/1997. (III. 19.) BM rendelet 8. § (2) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt visszautasítja.
Indokolás
I.
1. Az indítványozó a Fővárosi Munkaügyi Bíróság 2003. április 1. napján kelt 8.M.2701/2002/6. számú, valamint a Fővárosi Bíróság, mint másodfokú bíróság 2003. december 17-én kelt 49.Mf. 26958/2003/3. számú ítéletével összefüggésben terjesztett elő alkotmányjogi panaszt.
A munkaügyi per tényállása szerint az indítványozó mint felperes – aki 24/48 órás folyamatos váltásos készenléti rendben tűzoltóként dolgozik – munkáltatóját mint alperest 1999. augusztus 20-tól kezdődően 14 munkaszüneti napra járó távolléti díj különbözet megfizetésére kérte kötelezni, mivel álláspontja szerint az alperes havi 234 óra szolgálati idő alapulvételével határozta meg az egy órára eső távolléti díját annak ellenére, hogy a belügyminiszter irányítása alatt álló fegyveres szervek hivatásos állományú tagjai illetményének és egyéb juttatásainak megállapításáról, valamint a folyósítás szabályairól szóló 20/1997. (III. 19.) BM rendelet (a továbbiakban: R.) 8. § (2) bekezdése 174 órás osztószámmal állapítja meg a távolléti díjat.
A felperes keresetét mind az első, mind a másodfokú bíróság elutasította. Indokolásuk szerint a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény (a továbbiakban: Hszt.) 86. § (6) bekezdése alapján a munkaszüneti napra járó távolléti díj számításának módját a R. 8. § (2) bekezdése csak az elrendelt túlszolgálat esetére állapítja meg 174 órás osztószám alapulvételével. Ha a munkavállalónak, mint az adott ügyben a felperesnek is, a rendes munkaideje esik munkaszüneti napra, a távolléti díjat a 234 órás osztószám alkalmazásával kell megállapítani.
Az indítványozó alkotmányjogi panaszában általánosságban az Alkotmány 70/B. §-át megjelölve, konkrétan azonban a 70/B. § (2) bekezdése sérelmére hivatkozással a Hszt. 112. §-a, továbbá a R. 7/A. § és 8. § (2) bekezdése alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését, továbbá konkrét ügyében az alkotmányellenes jogszabályok alkalmazhatóságának kizárását kérte. Az alkotmányellenességet abban látta, hogy a támadott rendelkezések alapján a napi 8 órás, a 24/48 órás és a 24/72 órás szolgálati időben foglalkoztatott állomány részére különböző osztószámok alapján állapítják meg a távolléti díj összegét, így ugyanarra a munkaszüneti napra a 8 óra munkát végző több díjazást kap, mint a napi 24 órát dolgozó, ami miatt sérül az Alkotmány 70/B. § (2) bekezdésében rögzített „egyenlő munkáért egyenlő bér” elve.
Az indítványozó R. 8. § (2) bekezdésével összefüggésben a tartalmi alkotmányellenességen túl formai kifogást is előterjesztett. Érvelése szerint a miniszter rendeletet csak törvényi felhatalmazás alapján a saját hatáskörébe tartozó ügyek szabályozására adhat ki, de a törvényben leírt főszabályt nem szűkítheti vagy tágíthatja, azonban erre nézve az Alkotmány megsértett rendelkezését nem jelölte meg.
II.
1. Az Alkotmány indítvánnyal érintett rendelkezései:
„70/B. § (2) Az egyenlő munkáért mindenkinek, bármilyen megkülönböztetés nélkül, egyenlő bérhez van joga.”
2. A Hszt. indítvánnyal támadott rendelkezése:
„112. § Távolléti díj fejében a hivatásos állomány tagja részére az alapilletmény, az illetménykiegészítés, valamint a rendszeres illetménypótlékok együttes összegének a távollét idejére számított időarányos átlaga jár.”
3. Az R. kifogásolt rendelkezései:
„7/A. § Munkaszüneti napon teljesített szolgálatért a hivatásos állomány tagját az aznapi munkájáért járó illetményén felül a távolléti díj is megilleti.”
„8. § (2) Az elrendelt túlszolgálatra eső időarányos távolléti díjat 174 órás havi osztószámmal kiszámított egy órára eső távolléti díj alapulvételével kell megállapítani.”
III.
Az indítvány nem megalapozott.
1. Az Alkotmánybíróság elsőként megvizsgálta, hogy az alkotmányjogi panasz megfelel-e az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 48. §-ában foglaltaknak. Az Abtv. 48. § (1) bekezdése értelmében az Alkotmányban biztosított jogainak megsértése miatt alkotmányjogi panasszal fordulhat az Alkotmánybírósághoz az, akinek jogsérelme az alkotmányellenes jogszabály alkalmazása folytán következett be, és egyéb jogorvoslati lehetőségeit már kimerítette, illetőleg más jogorvoslati lehetőség nincs számára biztosítva. A (2) bekezdés szerint az alkotmányjogi panaszt a jogerős határozat kézbesítésétől számított 60 napon belül lehet az Alkotmánybírósághoz írásban benyújtani. Az Alkotmánybíróság az iratok alapján megállapította, hogy az indítványozó a jogerős ítéletet 2004. január 14-én vette kézhez. Az alkotmányjogi panaszt 2004. március 10-én, a benyújtására nyitva álló határidőben adta postára, így az Alkotmánybíróságnak a határidők számításával kapcsolatos gyakorlata szerint az indítvány határidőben benyújtottnak tekintendő [64/2002. (XII. 3.) AB határozat, ABH 2002, 348, 351.; 540/D/2002. AB határozat, ABH 2004, 1614, 1615.; 255/D/2003. AB határozat, ABH 2004, 1959, 1961.].
2. Miután az indítványozó az Alkotmány 70/B. §-ának (1) és (3) bekezdésével kapcsolatban alkotmányos érveket nem említett és az Alkotmány 70/B. §-ára csupán általánosságban hivatkozott, az Alkotmánybíróság vizsgálatát az indítvány tartalma szerint az Alkotmány 70/B. § (2) bekezdésére nézve végezte el. Az indítványozó a Hszt. 112. §-a alkotmányellenességét az Alkotmány 70/B. § (2) bekezdésében rögzített „egyenlő munkáért egyenlő bérhez való jog” sérelmében látta. Eszerint a 8 órás, 24/48 órás vagy 24/72 órás szolgálati időben foglalkoztatott hivatásos állományú tagok (miután a szolgálati idő függvényében a távolléti díj kiszámításához eltérő szorzószámok kerültek megállapításra) a munkaszüneti napon végzett szolgálatuk esetében – a munkavégzésért járó illetményen túl – [eltérő mértékű távolléti díjra jogosultak a Hszt. 86. § (6) bekezdése, a Hszt. 84. § (2) bekezdése és az R. 8. § (2) bekezdésében foglaltak alapján].
2.1. Az Alkotmánybíróság elsőként röviden áttekintette a távolléti díj intézményét és annak főbb jellemzőit.
Távolléti díjról szabályozást a Hszt. fentiekben megjelölt rendelkezésein túl a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (a továbbiakban: Mt.) [többek között 151–151/A. §-a, 149. § (1) bekezdés b) pontja], a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény (a továbbiakban: Ktv.) [lásd:71. § (2) bekezdés a) pontja, 49. § (3) bekezdés d) pontja] is tartalmaz. A távolléti díj intézményének közös jellemzője, hogy az tényleges munkavégzés nélkül illeti meg a munkavállalót [pl.: Mt. 151. § (2) bekezdés]. A távolléti díj intézményének célja, hogy a munkavégzéssel nem töltött időre (jogszabályban meghatározott esetekben, vagy a felek megállapodása, illetve a munkáltató döntése alapján) a munkavállaló olyan összegű járandóságot kapjon, mint ami munkavégzés esetén megilletné. A távolléti díj összege főszabályként mind az Mt., a Ktv., és a Kjt. szerint a munkavállaló személyi alapbére, rendszeres bérpótlékai (továbbá amennyiben rendkívüli munkát is végzett, úgy az azért járó kiegészítő pótléka) együttes összegének a távollét idejére számított arányos része [Mt. 151/A. § (1)–(2) bekezdés].
2.2. Ezt követően az Alkotmánybíróság a Hszt. távolléti díjra vonatkozó szabályozását tekintette át.
Az Alkotmánybíróság már több határozatában elemezte a hivatásos szolgálati viszony jogi sajátosságait. Így különösen a 630/B/2004. AB határozatában (ABH 2006, 1596., a túlszolgálat ellentételezése) hangsúlyozta: „A fegyveres szervek hivatásos állományú tagjai által a Hszt. 1. §-ában megjelölt szolgálati viszonyuk körében ellátott különböző tevékenységek jellemzője, hogy azokat olyan, az állammal létrejött különleges szolgálati jogviszony keretében látják el, amelyben mindkét felet a sajátos szolgálati körülményeknek megfelelő, a Hszt. és más jogszabályok által meghatározott kötelezettségek terhelik, és jogosultságok illetik meg.
A Határőrség, a rendvédelmi szervek (a rendőrség, a polgári védelem, a vám- és pénzügyőrség, a büntetés-végrehajtási szervezet, az állami és hivatásos önkormányzati tűzoltóság), valamint a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok hivatásos állományú tagjai szolgálati tevékenységének meghatározó és jellegzetes vonása, hogy alkotmányos alapjogok védelme érdekében, más esetekben e jogok védelmére irányuló állami feladatok végrehajtására visszavezethető okokból ugyancsak alkotmányos alapjogokat érintő – egyebek közt épp ezért – halaszthatatlan intézkedések végrehajtásának kötelezettségével jár.
(...)
A Határőrség, a rendvédelmi szervek, valamint a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok hivatásos állományú tagja a szolgálati kötelék vállalásával aláveti magát a hivatásból eredő, nem egyszer alapjogait érintő korlátozásoknak. Ebből eredően, másrészt a hivatása gyakorlása során ellátott feladat már említett sajátos voltánál fogva a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati jogviszonya a közszolgálati jogviszonyok körén belül is sajátos, a Hszt. 3. § (1) bekezdésében írt »különleges közszolgálati jogviszonynak« tekinthető.”
A Hszt. 86. § (6) bekezdés második mondata értelmében (a Hszt. Második Részében meghatározott) munkaszüneti napra a hivatásos állomány tagját távolléti díj illeti meg. A R. 7/A. §-ának rendelkezése szerint munkaszüneti napon teljesített szolgálatért a hivatásos állomány tagját az aznapi munkájáért járó illetményén felül távolléti díj is megilleti, azaz munkaszüneti napon a munkavégzéstől függetlenül jár részére a távolléti díj.
A távolléti díj kiszámítási módjára vonatkozóan tartalmaz szabályozást a Hszt. 112. §-a, amely megállapítja, hogy azt a hivatásos állomány részére az alapilletmény, az illetménykiegészítés, valamint a rendszeres illetménypótlékok együttes összegének időarányos átlaga alapján kell megállapítani. Az indítványozó által kifogásolt, a Hszt. 112. §-ában rögzített szabály valamennyi hivatásos állományú tag távolléti díjának kiszámítására nézve egységes, azonos számítási módot állapít meg, függetlenül attól, hogy a hivatásos állomány tagjai milyen munkarendben végzik tevékenységüket. A kifogásolt rendelkezés az indítványozó által alkotmányos indokként felhozott, meghatározott havi osztószámokra vonatkozóan nem tartalmaz rendelkezést.
2.3. Az Alkotmánybíróság az indítványozó által sérelmezett Hszt. 112. §-a rendelkezésének az „egyenlő munkáért egyenlő bér” elvéhez való viszonyát vizsgálva a következőket vette figyelembe.
Az Alkotmány 70/B. § (2) bekezdése alkotmányos alapjogként rendelkezik az egyenlő munkáért egyenlő bér elvéről. Az Alkotmánybíróság korábban már kifejtett álláspontja szerint az Alkotmány 70/B. §-a az általános diszkriminációtilalmat megfogalmazó 70/A. §-nak a munka világára vonatkoztatott konkretizálása. [137/B/1991. AB határozat, ABH 1992, 456.; 849/B/1992. AB határozat, ABH 1996, 391.; 32/2005. (IX. 15.) AB határozat, ABH 2005, 329.]
Az Alkotmánybíróság a diszkrimináció tilalmát vizsgálva a 43/B/1992. AB határozatában (ABH 1994, 744, 745.) rámutatott, hogy személyek közötti diszkriminációról csak akkor lehet szó, ha valamely személyt, vagy embercsoportot más, azonos helyzetben lévő személyekkel vagy csoporttal történt összehasonlításban kezelnek hátrányosabb módon. A megkülönböztetés pedig akkor alkotmányellenes, ha a jogszabály a szabályozás szempontjából azonos csoportba tartozó (egymással összehasonlítható) jogalanyok között tesz különbséget anélkül, hogy annak alkotmányos indoka lenne. [191/B/1992. AB határozat, ABH 1992, 592, 593.; 1043/B/1997. AB határozat, ABH 1998, 800, 802.]
Az Alkotmánybíróság több határozatában kifejtette azt is, hogy az Alkotmány 70/B. § (2) bekezdéséből nem következik, hogy az „egyenlő munkáért” kifejezés olyan, megegyező jellemzőkkel meghatározott, munkavégzés jellegű tevékenységeket foglalna magában, amelyekért a jogviszony személyi és tárgyi körülményeitől függetlenül, minden esetben azonos mértékű szolgáltatás (munkabér) járna. [1060/B/1993. AB határozat, ABH 1997, 771, 772.; 1014/B/1997. AB határozat, ABH 1998, 780, 784.] „Az Alkotmány e rendelkezése [...] az azonos tárgyi tulajdonságokkal meghatározható munkavégzésekért az eltérő mértékű díjazás kikötésének vagy éppen előírásának jogszabályi lehetőségét nem gátolja, ha az tiltott megkülönböztetést nem valósít meg.” [1060/B/1993. AB határozat, ABH 1997, 770, 771.]
Az Alkotmánybíróság mindezek alapján azt vizsgálta, hogy a jogalkotó a Hszt. 112. §-ának rendelkezése folytán alkalmazott-e az „egyenlő munkáért egyenlő bér” elvének sérelmét eredményező hátrányos megkülönböztetést azzal, hogy a távolléti díjat a különböző szorzószámok alkalmazásával az eltérő szolgálati rendben foglalkoztatottak esetében különbözőképpen kell megállapítani.
Az Alkotmánybíróság jelen határozata indokolásának III.2.2. pontjában már kifejtette, hogy a Hszt. 112. §-a a távolléti díj kiszámítását valamennyi hivatásos állományú tag számára egységesen rögzíti: ez az alapilletmény, az illetménykiegészítés, valamint a rendszeres illetménypótlékok együttes összegének a távollét idejére számított időarányos része. A kifogásolt szabály valamennyi hivatásos szolgálati jogviszonyban álló esetében azonos számítási módot alkalmaz; más kérdés, hogy az „időarányos átlag” a konkrét szolgálati jogviszonyokban meghatározott szolgálati rendhez igazodik, így az a konkrét esetekben a szolgálatteljesítési idő eltérő mértéke folytán különböző lehet. Mivel az indítványozó által kifogásolt Hszt. 112. §-a a távolléti díj megállapításának szabályaiban különbségtételt nem tartalmaz, az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az nem sérti az Alkotmány 70/B. § (2) bekezdését, ezért az indítványt ebben a részében elutasította.
Az Alkotmánybíróság megjegyzi: az indítványozó által sérelmezett 234 órás osztószám kiszámítására a Hszt. 84. § (2) bekezdése ad lehetőséget, illetve abból lehet levezetni, erre vonatkozóan azonban indítvány nem érkezett és azt az ítéletek indokolásai sem tartalmazzák. Az Alkotmánybíróság azonban ez esetben sem tudná megállapítani az Alkotmány 70/B. § (2) bekezdése sérelmét, mert itt a távolléti díj nem az effektív munkavégzésért, hanem a munkaszüneti napra jár. A 68/2006. (XII. 6.) AB határozat utalt a végkielégítésnek a 70/B. § (2) bekezdésével összefüggésben végzett vizsgálata kapcsán arra, hogy a munkavégzési kötelezettség alóli mentesítés ideje alatt járó átlagkeresetet (távolléti díjat) sem az aktuális munkavégzésére, hanem sajátos jogi helyzete miatt kapja az érintett, amely nincs összefüggésben az elvégzett munkával (ABH 2006, 740, 765.).
3. Az indítványozó az R. 7/A. §-ának rendelkezése folytán is sérülni vélte az Alkotmány 70/B. § (2) bekezdésében rögzített „egyenlő munkáért egyenlő bér” elvét.
Amint azt az Alkotmánybíróság jelen határozata indokolásának III.2.2. pontjában már kifejtette, az R. 7/A. §-a a Hszt. 86. § (6) bekezdéséhez kapcsolódva rögzíti, hogy a munkaszüneti napra járó távolléti díj független a munkaszüneti napon történő munkavégzéstől, azaz akkor is jár, ha a munkaszüneti napon a hivatásos állomány tagja munkát végez, ez esetben a távolléti díj az aznapi illetményen felül jár. Ugyanakkor egységes szabályt tartalmaz a hivatásos állomány valamennyi tagjára nézve: nem differenciál az eltérő szolgálatteljesítési idő szerint.
Mindezekre figyelemmel az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az R. 7/A. §-a és az indítványozó által megjelölt alkotmányjogi érvek között nem állapítható meg érdemi összefüggés. Miután az Alkotmánybíróság gyakorlata alapján az érdemi alkotmányossági összefüggés hiánya az indítvány elutasítását eredményezi [985/B/1991. AB határozat, ABH 1991, 652, 653–654.; 19/2004. AB határozat, ABH 2004, 312, 343.], az Alkotmánybíróság az indítványt az R. 7/A. §-ára nézve érdemi összefüggés hiányában elutasította.
4. Az R. 8. § (2) bekezdése az elrendelt túlszolgálat esetében a távolléti díj kiszámításának módját szabályozza: meghatározva, hogy elrendelt túlszolgálat esetén az időarányos távolléti díjat 174 órás havi osztószámmal kiszámított egy órára eső távolléti díj alapulvételével kell megállapítani.
Az elsőfokú bíróság határozata meghozatalakor az R. 8. § (2) bekezdésében foglaltakat nem alkalmazta. Ítéletének indokolásában az elsőfokú bíróság az R. 8. §-ának (2) bekezdésére nézve épp azt fejtette ki, hogy az adott ügyben az abban foglaltak miért nem kerültek alkalmazásra.
A Hszt. 87. § (1) bekezdése túlszolgálat alatt a hivatásos állomány tagjának a Hszt. 84. §-ában foglalt szolgálatteljesítését érti. A Hszt. 87. §-ának (1) bekezdése a túlszolgálat naptári évenkénti maximális idejét, míg a Hszt. 88. §-a a túlszolgálatért járó díjazást, illetve annak mértékét határozza meg. A Hszt. 88. § (3) bekezdése értelmében a 150 óráig terjedő túlszolgálatért szabadidő, az azon felüli túlszolgálatért díjazás jár. Ezek mértéke 150 óráig a túlszolgálat időtartamával megegyező szabadidő, azon felül távolléti díj jár [Hszt. 88. § (5) bekezdése]. Ha pedig a túlszolgálatot a heti pihenőnapon vagy munkaszüneti napon teljesítették, a túlszolgálatban töltött idő kétszeresének megfelelő szabadidő, illetőleg dupla díjazás jár. Erről a távolléti díjról állapít meg a támadott R. 8. § (2) bekezdése további szabályokat, nevezetesen: a túlszolgálatra eső időarányos távolléti díjat a 174 órás havi osztószámmal kiszámított egy órára eső távolléti díj alapulvételével kell megállapítani. Ilyenkor a távolléti díj a túlszolgálatért, a végzett szolgálatteljesítésért, tehát tényleges munkavégzésért jár, szemben az indítványozó által megjelölt, illetve panasszal támadott határozatokban elbírált tényállással, ahol az indítványozó rendes munkaideje esett munkaszüneti napra. Ez utóbbi esetben ugyanis a távolléti díj nem a tényleges munkavégzéshez kötődik, hanem a munkaszüneti napra tekintettel jár [Hszt. 86. § (6) bekezdés].
Az Abtv. 48. §-ának (1) bekezdése szerint alkotmányjogi panaszt – egyéb feltételek mellett – akkor lehet előterjeszteni, ha az alkotmányellenes jogszabály alkalmazása folytán alkotmányban biztosított jog sérelme keletkezett. Az alkotmányjogi panasz alapjául szolgáló Fővárosi Munkaügyi Bíróság 8.M.2701/2002/6. számú ítélete, valamint a Fővárosi Bíróság mint másodfokú bíróság 49.Mf. 26958/2003/3. számú jogerős ítélete az R. 8. § (2) bekezdésében foglaltakat nem alkalmazta. Mindezek alapján az indítvány nem felel meg az Abtv. 48. §-ában meghatározott feltételnek. Ezért az Alkotmánybíróság az Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről és annak közzétételéről szóló, módosított és egységes szerkezetbe foglalt 3/2001. (XII. 3.) Tü. határozat 29. § e) pontja alapján az alkotmányjogi panaszt az R. 8. § (2) bekezdése tekintetében visszautasította.
Budapest, 2008. március 18.
Dr. Bihari Mihály s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Balogh Elemér s. k., Dr. Bragyova András s. k.,
alkotmánybíró előadó alkotmánybíró
Dr. Bihari Mihály s. k., Dr. Kiss László s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke, alkotmánybíró
az aláírásban akadályozott
Dr. Holló András
alkotmánybíró helyett
Dr. Kovács Péter s. k., Dr. Kukorelli István s. k.,
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Lenkovics Barnabás s. k., Dr. Lévay Miklós s. k.,
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Paczolay Péter s. k., Dr. Trócsányi László s. k.,
alkotmánybíró alkotmánybíró
*
A határozat az Alaptörvény 5. pontja alapján hatályát vesztette 2013. április 1. napjával. E rendelkezés nem érinti a határozat által kifejtett joghatásokat.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás