• Tartalom

26/2004. (IV. 21.) ESZCSM rendelet

26/2004. (IV. 21.) ESZCSM rendelet

a rendkívüli állapot idején szükséges munkaerő meghagyásáról1

2011.03.31.

A honvédelemről szóló 1993. évi CX. törvény (a továbbiakban: Hvt.) végrehajtásáról szóló 178/1993. (XII. 27.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Vhr.) 106. §-ának (3) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján – a nemzetgazdaság védelmi felkészítése és mozgósítása feladatai végrehajtásának szabályozásáról szóló 131/2003. (VIII. 22.) Korm. rendelet 6. §-ának (2) bekezdésében foglaltak végrehajtására – a következőket rendelem el:

1. § A rendelet hatálya azokra az egészségügyi igazgatást vagy szolgáltatást, illetve az ehhez kapcsolódó gyógyszer-nagykereskedést, orvosi műszer- és eszközellátást és karbantartást végző szervezetekre, továbbá a személyes gondoskodást nyújtó szociális, valamint gyermekvédelmi, költségvetési, illetve gazdálkodó szervezetekre (a továbbiakban: intézmény) terjed ki, amelyek – legalább korlátozott mértékű – működése rendkívüli állapot esetén tervezett, illetve indokolt.

2. § (1) A rendkívüli állapot idején továbbműködő intézmény(ek) munkaerő-szükségletét elsősorban női, továbbá nem hadköteles férfi munkavállalókból kell biztosítani.

(2) Az intézmény(ek) rendeltetésszerű működéséhez szükséges, nélkülözhetetlen munkaköröket (beosztásokat) betöltő tartalékos hadköteles személyek akkor részesíthetők meghagyásban, ha munkakörük (beosztásuk) nem tölthető be más – nem hadköteles – munkavállalóval, és munkakörüket (beosztásukat) már a rendkívüli állapot kihirdetése előtt is betöltötték.

(3) Az egészségügyi, szociális és családügyi miniszter által e rendelet szerint kijelölt intézményekben a meghagyás csak a rendkívüli állapot feladatainak ellátásához feltétlenül szükséges hadköteles állományra terjedhet ki. Azoknak a tartalékosoknak a meghagyása kezdeményezhető, akik nagy szervezési és vezetési gyakorlattal, vagy többéves szakmai tapasztalattal rendelkeznek, vagy egyedi szakképesítést igénylő – az adott régióban vagy megyében rendkívüli állapot idején is feltétlenül szükséges – munkakörben dolgoznak, és pótlásuk más személyekkel nem oldható meg.

(4) A meghagyást munkakörre, illetve beosztásra szólóan kell tervezni. A meghagyás a rendkívüli állapot kihirdetésekor lép életbe.

(5) A meghagyásba bevont szervek jegyzékéből az intézményt törölni kell, amennyiben az 1. § szerinti feltétel megszűnik, vagy a feladatokat tartalékos hadkötelesek foglalkoztatása nélkül is képes ellátni.

(6) Nem kell meghagyásra tervezni azt a hadkötelest, aki a Hvt. 130. §-a alapján mozgósítás esetén sem kötelezhető katonai szolgálatra.

3. § (1) Az egészségügyi, szociális és családügyi ágazatban a rendkívüli állapot idejére meghatározott feladatokba bevont intézmények jegyzékét az 1. számú melléklet tartalmazza.

(2)2 Az (1) bekezdés szerinti mellékletet az egészségügyért felelős miniszter által vezetett minisztérium (a továbbiakban: minisztérium) évente egy alkalommal január 10-ig pontosítja. E rendelet hatálya alá tartozó, azonban az 1. számú mellékletben nem szereplő intézmény(ek) kezdeményezhetik felvételüket a meghagyási feladatokba bevont intézmények közé.

(3) A kezdeményezést az intézmény vezetője legkésőbb a (2) bekezdésben megjelölt időpont előtt 30 nappal nyújthatja be a minisztériumnak.

(4) Amennyiben az egészségügyi szolgáltató a működési engedélyében szereplő egészségügyi szolgáltatások teljesítéséhez más egészségügyi szolgáltató közreműködését veszi igénybe, akkor – a közreműködővel egyetértésben – kezdeményezheti a közreműködő egészségügyi szolgáltató meghagyásba vételét is.

(5) A kezdeményezésnek tartalmaznia kell az intézmény, illetve érintett telephelyeinek nevét, címét, az intézmény által ellátott, a meghagyást indokoló speciális feladatokat, az azok ellátásához szükséges munkaköröket és beosztásokat, valamint a meghagyásra javasoltak számát, több telephellyel rendelkező intézmény esetén, telephelyenkénti bontásban.

4. § (1) A meghagyásra kijelölt intézmény vezetője köteles:

a) felmérni és meghatározni azokat a munkaköröket (beosztásokat), amelyek nélkül az intézmény rendkívüli állapot idején feladatát ellátni nem tudja;

b) megvizsgálni, hogy az a) pont szerinti munkaköröket (beosztásokat) hadköteles tölti-e be;

c) a 2. § (2)–(3) bekezdésében meghatározottaknak megfelelő, tartalékos hadköteles által betöltött munkakörök (beosztások) esetén a tartalékosok lakóhelye szerinti megyei (fővárosi) bontásban a 2. számú mellékletben meghatározott névjegyzéket készíteni, azt évenként felülvizsgálni, pontosítani és minden év február 28-áig két példányban, a meghagyásra javasolt hadköteles lakóhelye szerint illetékes hadkiegészítő parancsnokságnak megküldeni;

d) kezdeményezni a tartalékos hadköteles meghagyásának megszüntetését, ha annak munkaviszonya megszűnt, illetve ha a meghagyás egyéb ok miatt indokolatlanná vált.

(2)3 A II–III. kategóriájú intézményeknél bekövetkezett minden olyan változásról, illetve okról, ami jelentős kihatással van az intézmény rendkívüli állapotra vonatkozó feladataira (különösen férőhelycsökkentés, feladatváltozás, átszervezés), az intézmény vezetője a fővárosi és megyei kormányhivatal népegészségügyi szakigazgatási szerve (a továbbiakban: megyei népegészségügyi szakigazgatási szerv) útján haladéktalanul tájékoztatni köteles a minisztériumot.

5. § (1) A hadkiegészítő parancsnokság a meghagyás végrehajtását a névjegyzék egyik jóváhagyott példányának visszaküldésével igazolja az intézménynek.

(2)4 Az illetékes hadkiegészítő parancsnokság által jóváhagyott jegyzék másolatát az intézmény vezetője a kézhezvételt követő 15 napon belül megküldi a megyei népegészségügyi szakigazgatási szervnek.

(3) A meghagyásra kijelölt munkakörök (beosztások) jegyzékét és az ahhoz kapcsolódó, az illetékes hadkiegészítő parancsnokságok által visszaigazolt névjegyzéket az intézmények a védelmi feladatok ellátásával összefüggő iratokhoz, illetve a részükre meghatározott feladatokat tartalmazó tervekhez, intézkedésekhez csatolják.

6. § A Vhr. 108. §-ának (2) bekezdése szerinti ellenőrzés céljára nyilvántartási számmal ellátott ,,Ellenőrzési Napló-t'' kell rendszeresíteni. A bejegyzett hiányosságok megszüntetésére az intézmény vezetője a megállapított határidőig köteles intézkedni.

7. § A meghagyási munka személyi és tárgyi feltételeinek biztosításáért, annak megszervezéséért és végrehajtásáért az intézmény vezetője a felelős. A meghagyási munkával kapcsolatos nyilvántartások vezetését az intézmény humánpolitikai feladatokat ellátó szervezeti egységének bevonásával kell végezni.

8. § A meghagyásban részesített tartalékos hadkötelesek munkajogi, közalkalmazotti, köztisztviselői jogviszonyára a Vhr. 104. §-ában foglaltakat kell alkalmazni.

9. § (1) Ez a rendelet 2004. május 1. napján lép hatályba.

(2)5

1. számú melléklet a 26/2004. (IV. 21.) ESZCSM rendelethez6

Az egészségügyért felelős miniszter által meghatározott, a meghagyási feladatokba bevont szervezetek listája
II. kategóriába tartozó intézmények

Név

Ir. sz.

Város

Cím

Egészségügyért felelős miniszter által vezetett minisztérium

1051

Budapest

Arany János u. 6–8.

Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat

 

 

 

Országos Tisztifőorvosi Hivatal

1097

Budapest

Gyáli út 2–6.

Országos Epidemiológiai Központ

1097

Budapest

Gyáli út 2–6.

Fővárosi Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve

1138

Budapest

Váci út 174.

Baranya Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve

7601

Pécs

Szabadság u. 7.

Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve

6001

Kecskemét

Balaton u. 19.

Békés Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve

5600

Békéscsaba

Gyulai u. 61.

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve

3500

Miskolc

Medgyesalja u. 12.

Csongrád Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve

6726

Szeged

Derkovits fasor 7–11.

Fejér Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve

8001

Székesfehérvár

Mátyás kir. krt. 13.

Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve

9002

Győr

Jósika u. 16.

Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve

4028

Debrecen

Rózsahegyi u. 4.

Heves Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve

3301

Eger

Klapka Gy. u. 11.

Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve

2800

Tatabánya

Erdész u. 5–7.

Nógrád Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve

3101

Salgótarján

Bem u. 7–9.

Somogy Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve

7401

Kaposvár

Fodor J. tér 1.

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve

4401

Nyíregyháza

Árok u. 41.

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve

5000

Szolnok

Ady E. u. 35.

Tolna Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve

7101

Szekszárd

Dr. Szentgáli u. 2.

Vas Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve

9701

Szombathely

Sugár u. 9.

Veszprém Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve

8210

Veszprém

József A. u. 36.

Zala Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve

8900

Zalaegerszeg

Göcseji út 24.

III. kategóriába tartozó intézmények

Név

Ir.sz.

Város

Cím

BUDAPEST

Gyógyító intézmények

Országos Mentőszolgálat Főigazgatósága

1395

Budapest

Róbert Károly krt. 77.

Országos Mentőszolgálat Budapest Fővárosi Szervezete

1052

Budapest

Markó u. 22.

Légi Mentőszervezet

1185

Budapest

Terminál I. 70. épület

EuroCare Rt. 1. sz. Dialízisközpont

1115

Budapest

Tétényi út 12–16.

Fővárosi Önkormányzat Károlyi Sándor Kórház-Rendelőintézet

1041

Budapest

Nyár u. 103.

Fővárosi Bajcsy-Zsilinszky Kórház-Rendelőintézet

1106

Budapest

Maglódi u. 89–91.

Fővárosi Önkormányzat Budai Gyermekkórház-Rendelőintézet

1023

Budapest

Bolyai u. 5–7.

Fővárosi Önkormányzat Csepeli Weiss Manfréd Kórház-Rendelőintézet

1211

Budapest

Déli u. 11.

Fővárosi Önkormányzat Heim Pál Gyermekkórház

1089

Budapest

Üllői út 86.

Fővárosi Önkormányzat Madarász utcai Gyermekkórház-Rendelőintézet

1131

Budapest

Madarász Viktor u. 22–24.

Fővárosi Önkormányzat Szent Margit Kórház-Rendelőintézet

1032

Budapest

Bécsi u. 132.

Fővárosi Önkormányzat Nyírő Gyula Kórház

1135

Budapest

Lehel út 59.

Fővárosi Önkormányzat Péterfy Sándor utcai Kórház-Rendelőintézet

1076

Budapest

Péterfy S. u. 8–20.

Fővárosi Önkormányzat Jahn Ferenc Délpesti Kórház-Rendelőintézet

1204

Budapest

Köves u. 2–4.

Észak-Pesti Kórház-Rendelőintézet

1158

Budapest

Őrjárat u. 1–3.

Fővárosi Önkormányzat Szent István Kórház-Rendelőintézet

1096

Budapest

Nagyvárad tér 1.

Fővárosi Önkormányzat Szent János Kórház-Rendelőintézet

1125

Budapest

Diósárok u. 1.

Fővárosi Önkormányzat Szent László Kórház-Rendelőintézet

1097

Budapest

Gyáli út 5–7.

Fővárosi Önkormányzat Uzsoki utcai Kórház-Rendelőintézet

1145

Budapest

Uzsoki u. 29.

Fővárosi Önkormányzat Schöpf-Merei Ágost Kórház és Anyavédelmi Központ

1092

Budapest

Bakáts tér 10.

Fővárosi Önkormányzat Szent Imre Kórház-Rendelőintézet

1115

Budapest

Tétényi u. 12–16.

Fővárosi Önkormányzat Központi Stomatológiai Intézet

1088

Budapest

Szentkirályi u. 40.

Budai MÁV Kórház

1121

Budapest

Szanatórium u. 2/A

MÁV Kórház és Központi Rendelőintézet

1062

Budapest

Podmaniczky u. 111.

MÁV Közegészségügyi Intézet

1068

Budapest

Dózsa György út 112.

Vasútegészségügyi Kht.

1087

Budapest

Kerepesi út 3.

MAZSIHISZ Szeretetkórház

1145

Budapest

Amerikai út 53–55.

Magyarországi Református Egyház Bethesda Gyermekkórház

1146

Budapest

Bethesda u. 3.

Országos Gyógyszerészeti Intézet

1051

Budapest

Zrínyi u. 3.

Országos Addiktológiai Intézet

1135

Budapest

Lehel u. 59.

Országos Baleseti és Sürgősségi Intézet

1081

Budapest

Fiumei u. 17.

Országos Gyógyintézeti Központ

1135

Budapest

Szabolcs u. 33–35.

Országos Idegsebészeti Tudományos Intézet

1145

Budapest

Amerikai út 57.

Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet

1096

Budapest

Haller u. 29.

Országos Korányi TBC és Pulmonológiai Intézet

1529

Budapest

Pihenő u. 1.

Országos Laboratóriumi Intézet

1135

Budapest

Szabolcs u. 33–35.

Országos Onkológiai Intézet

1122

Budapest

Ráth György u. 7–9.

Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet

1528

Budapest

Szanatórium u. 19.

Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet

1021

Budapest

Hűvösvölgyi u. 116.

Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézet

1023

Budapest

Frankel Leó u. 25–29.

Országos Sportegészségügyi Intézet

1123

Budapest

Alkotás u. 48.

Országos Vérellátó Szolgálat

1113

Budapest

Karolina u. 19–21.

Pest Megyei Budagyöngye Kórház

1021

Budapest

Tárogató út 84–90.

Szent Rókus Kórház és Rendelőintézet

1085

Budapest

Gyulai Pál u. 2.

Semmelweis Egyetem (klinikái)

1085

Budapest

Üllői út 26.

Svábhegyi Állami Gyermekgyógyintézet

1121

Budapest

Mártonhegyi út 6.

Vadaskert Alapítványi Kórház

1281

Budapest

Hűvösvölgyi út 116.

Engedélyezett gyógyszer-nagykereskedők

AKADIMPEX Külkereskedelmi Kft.

1123

Budapest

Győri u. 20.

NOVARTIS-HUNGÁRIA Egészségügyi Kft.

1027

Budapest

Horváth u. 14–24.

HUNGAROPHARMA Gyógyszerkereskedelmi Rt.

1061

Budapest

Király u. 12.

IZINTA Kereskedelmi Kft.

1121

Budapest

Konkoly Thege M. u. 29–33.

UNI-LAB Vegyipari és Szolgáltató Rt.

1103

Budapest

Gergely u. 79.

BELLIS Gyógyszerkereskedelmi Rt.

1145

Budapest

Uzsoki u. 36/A

Fúzió-Pharma Gyógyszernagykereskedelmi Kft.

1095

Budapest

Soroksári út 158.

Medimpex Gyógyszernagykereskedelmi Rt.

1138

Budapest

Váci út 168/A

Pap Gyógyszernagykereskedelmi Kft.

1182

Budapest

Marosvásárhely u. 19.

GlaxoSmithKline Kft.

1124

Budapest

Csörsz u. 43.

Műszer-, eszközellátással és karbantartással foglalkozó szervezetek

7X ORVOSELEKTRONIKAI Kft.

1135

Budapest

Mór u. 10/A.

A. L. INSTRUMENTS Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.

1047

Budapest

Baross u. 53.

ANAMED Analitikai és Orvosi Műszerkereskedelmi Kft.

1144

Budapest

Kőszeg u. 29.

CARL ZEISS Kft.

1118

Budapest

Bajmóci u. 11.

COMESA Budapest Orvosi Műszer- és Labortechnikai Kft.

1134

Budapest

Róbert Károly krt. 82–84.

ERBE Orvosi Műszer Szerviz és Információs Kft.

1105

Budapest

Gitár u. 10.

GYSGY-REHAB Gyógyászati Segédeszközöket és Rehabilitációs
Termékeket Gyártó Rt.

1134

Budapest

Dózsa György út 144.

HÖR-KA Elektronikai Kft.

1025

Budapest

Zöld lomb u. 46.

MEDICOR Szerviz Rt.

1135

Budapest

Tahi u. 53–59.

MEDIN Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.

1131

Budapest

Béke út 137.

MEDIREX Egészségügyi Kereskedelmi és Szolgáltató Rt.

1142

Budapest

Erzsébet királyné útja 98/B

OMKER Orvosi Műszerkereskedelmi Rt.

1089

Budapest

Rezső u. 5–7.

Orvos és Kórháztechnikai Intézet

1124

Budapest

Diósárok u. 3.

SIEMENS Rt. Orvostechnika

1143

Budapest

Gizella út 51–57.

UNIMET Kórháztechnikai Kft.

1138

Budapest

Népfürdő u. 19/B

UNIVILL Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.

1147

Budapest

Fűrész u. 25. fszt. 2.

Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézet

1037

Budapest

Bécsi út 324/7.

Szociális intézmények

Nyugdíjas Egészségügyi Dolgozók Otthona

1037

Budapest

Újvár u. 2.

Fővárosi Módszertani Szociális Otthon

1011

Budapest

Fő u. 41.

Időskorúak Árpádházi Szent Erzsébet Szociális Otthona

1021

Budapest

Szerb Antal u. 13–17.

Fővárosi Önkormányzat Szociális Otthona

1047

Budapest

Baross u. 100.

Fővárosi Önkormányzat Szociális Otthona

1064

Budapest

Rózsa F. u. 67.

Fővárosi Önkormányzat Szociális Otthona

1071

Budapest

Dózsa György út 82/B

Fővárosi Önkormányzat Szociális Otthona

1103

Budapest

Gergely u. 85.

Fővárosi Önkormányzat Szociális Otthona

1112

Budapest

Kamaraerdei u. 16.

Fővárosi Önkormányzat Szociális Otthona

1502

Budapest

Rupphegyi u. 7.

Fővárosi Önkormányzat Szociális Otthona

1121

Budapest

Kútvölgyi út 20–22.

Fővárosi Önkormányzat Szociális Otthona

1175

Budapest

Pesti u. 117.

Mozgássérültek Állami Intézete

1022

Budapest

Marczibányi tér 3.

Vakok Állami Intézete

1146

Budapest

Hermina út 21.

Reménysugár Habilitációs Intézet

1223

Budapest

Kápolna u. 3.

Anya-, gyermek- és ifjúságvédelmi intézmények

Cseppkő Utcai Gyermekotthon

1025

Budapest

Cseppkő u. 74.

Béke Nevelőotthon

1021

Budapest

Hárshegyi u. 9.

Gyermekotthon

1023

Budapest

Bólyai u. 11.

József Attila Hetes Diákotthon

1142

Budapest

Dorozsmai u. 21/B

Hetes Gyermekotthon

1021

Budapest

Hűvösvölgyi u. 165.

Hetes Gyermekotthon

1022

Budapest

Tapolcsányi u. 4.

Hetes Gyermekotthon, Óvoda

1118

Budapest

Breznó köz 10–12.

Bányai Júlia Ifjúsági Otthon és Szakiskola

1042

Budapest

Árpád u. 199.

Fővárosi Önkormányzat Ifjúsági Otthona

1094

Budapest

Bokréta u. 3.

Gyermekotthon, Általános és Szakmunkásképző Iskola

1134

Budapest

Róbert K. krt. 49–51.

Kossuth Lajos Gyermekotthon és Általános Iskola

1121

Budapest

Mátyás király út 8.

Kaffka Margit Ifjúsági Otthon

1122

Budapest

Acsády Ignác u. 3.

Vasvári Pál Gyermek és Ifjúsági Otthon, Általános Iskola

1121

Budapest

Budakeszi út 48.

Hungária Hetes Diákotthon és Általános Iskola

1192

Budapest

Hungária út 36.

Gyermek és Ifjúsági Otthon

1113

Budapest

Aga u. 1–3.

Gyermek és Ifjúsági Otthon

1112

Budapest

Menyecske u. 16.

Gyöngyvirág Gyermekotthon

1184

Budapest

Gyöngyvirág u. 28.

Ifjúsági Otthon

1103

Budapest

Szlávy u. 40.

Esze Tamás Ifjúsági Otthon

1125

Budapest

Diósárok u. 40.

Zirzen Janka Gyermekotthon

1021

Budapest

Heinrich I. u. 2.

Fővárosi Ifjúsági Otthon

1089

Budapest

Villám u. 25.

Bokréta Lakásotthonok

1071

Budapest

Damjanich u. 50.

Ifjúsági Otthon

1071

Budapest

Damjanich u. 50.

Gyermekotthon

1211

Budapest

Templom u. 13.

Utógondozó Otthon

1021

Budapest

Budakeszi út 67.

Egyesített Csecsemőotthonok

1063

Budapest

Kmetty u. 31.

Pikler Intézet

1022

Budapest

Lóczy u. 3.

Dr. Török Béla Óvoda, Általános Iskola és Diákotthon, Speciális
Szakiskola és Gyermekotthon

1141

Budapest

Rákospatak u. 101.

Dr. Török Béla Általános Iskola és Gyermekotthon

1142

Budapest

Szőnyi út 26/B

Dr. Török Béla Általános Iskola és Gyermekotthon

1144

Budapest

Újváros park 1.

Benedek Elek Gyermekotthon

1035

Budapest

Szél u. 11–13.

Diótörés Alapítvány Utógondozó Otthona

1082

Budapest

Horváth M. tér 16.

Vakok Batthyány Lajos Római Katolikus Gyermekotthona

1125

Budapest

Mátyás király u. 29.

Vakok Általános Iskolája, Diákotthon és Gyermekotthon

1149

Budapest

Ajtósi Dürer sor 39.

SOS Gyermekfalu Magyarországi Egyesülete

1025

Budapest

Felső-zöldmáli u. 53.

Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Magyar Egyesülete

1066

Budapest

Teréz krt. 24.

Alapítvány az Örökbefogadó és Nevelőszülőkért

1065

Budapest

Podmaniczky u. 17.

Menedék Alapítvány

1221

Budapest

Késmárki u. 8.

Pest Megyei Önkormányzat Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálata és Intézményei

1051

Budapest

Steindl Imre u. 12.

Pest Megyei Petényi Géza Csecsemőotthon

1125

Budapest

Szarvas Gábor u. 20.

BARANYA MEGYE

Gyógyító intézmények

Országos Mentőszolgálat Baranya Megyei Szervezete

7623

Pécs

Tüzér u. 11.

Baranya Megyei Kórház-Rendelőintézet

7623

Pécs

Rákóczi u. 2.

Baranya Megyei Kerpel-Fronius Ödön Gyermekkórház

7624

Pécs

Nyár u. 8.

Mohács Város Kórháza

7700

Mohács

Szepessy tér 7.

Komló Városi Önkormányzat Kórház-Rendelőintézeti Egység

7301

Komló

Majális tér 1.

Magyarországi Irgalmasrend Kórháza Közhasznú Társaság

7800

Siklós

Baross Gábor u. 6.

Szigetvári Városi Kórház-Rendelőintézet

7900

Szigetvár

Szent István ltp. 7.

Baranya Megyei Gógyfürdőkórház

7815

Harkány

Zsigmond sétány 1.

Pécsi Tudományegyetem (klinikái)

7624

Pécs

Szigeti u. 12.

MÁV Pécsi Területi Eü. Kp. Balneo- és Fizikoterápiás Rehabilitációs Intézet

7815

Harkány

Bajcsy-Zsilinszky u. 1.

MÁV Területi Egészségügyi Központ, Pécs

7623

Pécs

Szabadság u. 30.

Engedélyezett gyógyszer-nagykereskedők

PANNONMEDICINA Gyógyszerkereskedelmi Rt.

7615

Pécs

Ürögi fasor 2/A

Szociális intézmények

Baranya Megyei Közgyűlés Idősek Otthona

7833

Görcsöny

Hársfa u. 6.

Komló Városi Önkormányzat Szociális Otthona

7362

Vásárosdombó

Margitmajor

Pécs Megyei Jogú Város Integrált Szociális Intézete

7636

Pécs

Malomvölgyi u. 21.

Pécs Megyei Jogú Város Egyesített Szociális Intézete

7623

Pécs

Xavér u. 10.

Pécs Megyei Jogú Város Tüzér Utcai Egyesített Szociális Intézete

7624

Pécs

Tüzér u. 7.

Siklós Városi Egyesített Szociális Intézet

7817

Siklós-Gyüd

Járó Péter u. 42.

Szociális Otthon, Somberek

7728

Somberek

Dózsa György u. 19.

Baranya Megyei Közgyűlés Idősek Otthona

7751

Szederkény

Pécsi út 23.

Baranya Megyei Közgyűlés Értelmi Fogyatékosok Pszichiátriai és
Szenvedélybetegek Otthona

7684

Helesfa

Nádassy telep

Baranya Megyei Közgyűlés Értelmi Fogyatékosok Otthona

7932

Mozsgó

Mátyás király u. 1.

Baranya Megyei Közgyűlés Értelmi Fogyatékosok Rehabilitációs Intézménye

7900

Szigetvár

Turbékpuszta 1.

Szociális Betegotthon

7700

Mohács

Újváros 10.

Baranya Megyei Közgyűlés Értelmi Fogyatékosok Egészségügyi
Gyermekotthona

7754

Boly

Hősök tere 5.

Anya-, Gyermek- és Ifjúságvédelmi intézmények

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzat Pécsi Gyermekotthon és Gyermekek Átmeneti Otthona

7621

Pécs

Megye u. 24.

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzat Kisgyermek Szociális Intézmények Gyermekotthona

7633

Pécs

Gosztonyi u. 1.

Baranya Megyei Gyermekvédelmi Szakszolgálat

7626

Pécs

Egyetem u. 6.

Baranya Megyei Önkormányzat Lakásotthon Igazgatósága

7900

Szigetvár

Radován tér 1.

„Szolgáló Szeretet” Alapítvány Lakásotthona

7622

Pécs

Légszeszgyár u. 15.

Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület Csilla Gondviselés Háza

7621

Pécs

Janus Pannonius u. 6.

Baranya Megyei Önkormányzat Általános Iskola, Kollégium és Gyermekotthon

7300

Komló

Tompa M. u. 15.

Baranya Megyei Önkormányzat Általános Iskola, Szakiskola, Kollégium
és Gyermekotthon

7700

Mohács

Kórház u. 1–3.

Baranya Megyei Önkormányzat Általános Iskola, Szakiskola, Kollégium
és Gyermekotthon

7720

Pécsvárad

Kossuth Lajos u. 4.

Baranya Megyei Önkormányzat Általános Iskola, Szakiskola, Kollégium
és Gyermekotthon

7825

Old

Külterület 199.

Baranya Megyei Önkormányzat Gyermekotthona

7300

Komló

Mecsekjánosi u. 2.

BÁCS-KISKUN MEGYE

Gyógyító intézmények

Országos Mentőszolgálat Bács-Kiskun Megyei Szervezete

6000

Kecskemét

Akadémia krt. 66.

Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Kórháza

6000

Kecskemét

Nyíri út 38.

Bajai Kórház

6500

Baja

Rókus u. 10.

Városi Önkormányzat Kórház-Rendelőintézet

6300

Kalocsa

Kossuth L. u. 34–36.

Kiskunfélegyháza Városi Kórház

6100

Kiskunfélegyháza

Fadrusz J. u. 4.

Semmelweis Kórház

6400

Kiskunhalas

Dr. Monszpart L. u. 1.

Szociális intézmények

Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat „Őszi Napfény” Idősek
Szociális Otthona

6454

Bácsborsód

Dózsa Gy. út 9.

Kalocsa Város Önkormányzata Egyesített Szociális Intézet

6300

Kalocsa

Bem Apó u. 19.

Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata Margaréta Otthona

6000

Kecskemét

Nyíri u. 77/A

Kecskemét Megyei Város Önkormányzati Hivatala Platán Otthona

6000

Kecskemét

Szt. László út 1.

Kiskunhalas Városi Önkormányzat Szociális Intézménye

6400

Kiskunhalas

Nyúl u. 5.

Városi „Barátság” Egyesített Szociális Intézet

6120

Kiskunmajsa

Fő u. 2.

Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat „Nefelejcs Ház” Időskorúak
Szociális Otthona

6050

Lajosmizse

Dózsa György út 2.

Kunszentmiklós Városi Önkormányzat Szociális Otthona

6098

Tass

Egecsey krt. 48.

Fővárosi Szociális Betegotthon

6422

Tompa

Szabadföld u. 47.

Egészségügyi és Szociális Alapellátó Hálózat Pszichiátriai
Betegek Otthona

6500

Baja

Pokony J. u. 1–3.

Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Pszichiátriai Betegek Otthona

6400

Kiskunhalas

Kőrösi u. 16.

Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Egészségügyi Gyermekotthona

6522

Gara

Köztársaság út 1.

Anya-, gyermek- és ifjúságvédelmi intézmények

Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Gyermekotthona

6430

Bácsalmás

Hősök tere 12.

Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Haynald Gyermekotthona

6344

Hajós

Jókai u. 2.

Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Napsugár Gyermekotthona

6000

Kecskemét

Lórántffy Zs. u. 1.

ESZCSM Kalocsai Gyermekotthona

6301

Kalocsa

Szent István u. 16–22.

„SOS Ifjúsági Ház” Lakásotthona

6050

Lajosmizse

Dózsa György u. 108.

Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Faragó Béla Gyermekotthona

6000

Kecskemét

Balaton u. 24.

Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat

6000

Kecskemét

Balaton u. 24.

Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat Átmeneti Otthona

6000

Kecskemét

Balaton u. 24/C

Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat Nevelőszülői Hálózat

6000

Kecskemét

Balaton u. 24/C

Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Speciális Közoktatási és Szakszolgálati Intézménye és Gyermekotthona

6087

Dunavecse

Fő u. 39.

Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Speciális Közoktatási és Szakszolgálati Intézménye

6500

Baja

Barátság tér 18.

Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Speciális Közoktatási és Szakszolgálati Intézménye és Gyermekotthona

6000

Kecskemét

Juhar u. 23.

SOS Gyermekfalu

6000

Kecskemét

Vízmű u. 22.

Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Gyermekotthona

6413

Kunfehértó

Úttörő tér 8.

BÉKÉS MEGYE

Gyógyító intézmények

Országos Mentőszolgálat Békés Megyei Szervezete

5600

Békéscsaba

Berzsenyi u. 9.

Békés Megyei Képviselő-testület Pándy Kálmán Kórháza

5700

Gyula

Semmelweis u. 1.

EuroCare Rt. 5. sz. Dialízisközpont

5600

Békéscsaba

Gyulai út 18.

Réthy Pál Kórház-Rendelőintézet

5600

Békéscsaba

Gyulai u. 18.

Orosháza Városi Önkormányzat Kórháza

5900

Orosháza

Könd u. 59.

Békés Megyei Képviselő-testület Tüdőkórháza

5703

Gyula

Sitka u. 1.

Szociális intézmények

Egyesített Szociális Intézmény, Békés

5630

Békés

Farkas Gy. u. 2.

Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Szociális Otthona

5600

Békéscsaba

Körgát sor 16–17.

Békés Megye Képviselő-testület Időskorúak Szociális Otthona és Súlyos
Fogyatékosok Szakosított Szociális Otthona

5525

Füzesgyarmat

Kossuth u. 86.

Békés Megye Képviselő-testület Szociális Otthona

5931

Nagyszénás

Táncsics út 3.

Városi Önkormányzat Egyesített Szociális Intézete

5900

Orosháza

Teréz u. 14.

Szarvas Város Képviselő-testülete Egyesített Szociális Intézet
Idősek Otthona

5540

Szarvas

Rákóczi u. 25.

Szociális Otthon

5542

Elek

Semmelweis út 14–16.

Békés Megye Képviselő-testülete Szakosított és Időskorúak Szociális
Otthona

5800

Mezőkovácsháza

Tanya 36.

Nagyközségi Önkormányzat Elmebetegek Szociális Otthona

5516

Körösladány

Nagy M. u. 2.

Fővárosi Önkormányzat Gyulai Szociális Otthona

5700

Gyula

Vértanúk 1–5.

Békés Megye Képviselő-testülete Szakosított Szociális Otthona

5509

Dévaványa

Széchenyi u. 25.

Békés Megye Képviselő-testülete Önkormányzati Hivatal Értelmi Fogyatékosok Szociális Foglalkoztató Intézete

5667

Magyarbánhegyes

Tanya 37.

Békés Megye Képviselő-testülete Egészségügyi Gyermekotthona

5600

Békéscsaba

Degzé út 41.

Anya-, gyermek- és ifjúságvédelmi intézmények

Békés Megyei Önkormányzat Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat
Gyermekotthonai

5700

Gyula

Ady Endre u. 8.

Békés Megyei Önkormányzat Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat
Nevelőszülői Hálózat

5700

Gyula

Ady Endre u. 8.

SOS Gyermekfalu

5830

Battonya

H. Gmeiner u. 21.

SOS Ifjúsági Ház

5600

Békéscsaba

Milleniumi ltp. 9.

Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Diákotthon, Lakásotthonok

5567

Magyarbánhegyes

Kossuth u. 81.

Egyesített Gyermekvédelmi és Gyógypedagógiai Intézet

5641

Tarhos

Békési u. 7.

Gyermek-, Ifjúsági Otthon és Szakiskola

5510

Dévaványa

Mátyás u. 1.

Integrált Gyermekotthon és Óvoda

5742

Elek

Táncsics u. 22/a.

Római Katolikus Egyház Szent Imre Gyermekotthona

5661

Újkígyós

Hosszú u. 70.

Budapest Fővárosi Önkormányzat Bokréta Lakásotthona

5500

Gyomaendrőd

József Attila u. 2–4.

BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYE

Gyógyító intézmények

Országos Mentőszolgálat Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szervezete

3501

Miskolc

Petőfi u. 18.

Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Önkormányzat Szent Ferenc Kórháza

3501

Miskolc

Csabai kapu 42.

Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Semmelweis Kórház-
Rendelőintézet

3501

Miskolc

Csabai kapu 9.

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Kórháza

3526

Miskolc

Szentpéteri kapu 72–76.

Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Diósgyőri Kórháza

3520

Miskolc

Kórház u. 1.

Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Erzsébet Kórháza

3981

Sátoraljaújhely

Mártírok útja 9.

Városi Kórház-Rendelőintézet

3700

Kazincbarcika

Május 1. út 56.

Almási Balogh Pál Városi Kórház-Rendelőintézet

3601

Ózd

Béke út 1.

Mezőkövesd Városi Kórház-Rendelőintézet

3400

Mezőkövesd

Mátyás király u. 75.

MÁV Területi Egészségügyi Központ, Miskolc

3527

Miskolc

Bajcsy-Zsilinszky u. 45.

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat II. Rákóczi Ferenc Kórháza

3800

Szikszó

Kassai út 45–49.

Engedélyezett gyógyszer-nagykereskedők

Viridis-Pharma Gyógyszernagykereskedelmi Kft.

3903

Bekecs

Béke út 15–17.

Szociális intézmények

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Egészségügyi Gyermekotthona

3885

Boldogkőváralja

Kossuth u. 2.

Városi Önkormányzat Időskorúak Szociális Otthona

3783

Edelény

Árpád út 29.

Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Időskorúak Szociális Otthona

3526

Miskolc

Szentpéteri kapu 101.

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Szociális Otthona

3743

Ormosbánya

Ady Endre u. 33.

Tokaj Város Önkormányzata Egyesített Szociális Intézete

3911

Tokaj

Bethlen Gábor u. 2.

Egészségügyi Gyermekotthon

3910

Tokaj

Bethlen Gábor u. 36.

Egyesített Szociális és Egészségügyi Intézet Szociális Otthona

3900

Szerencs

Bekecsi u. 10.

Időskorúak Szociális Otthona

3600

Ózd

Dózsa György út 50.

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Szociális Otthona

3462

Borsodivánka

József Attila u. 1.

Szakosított Szociális Otthon

3780

Edelény

II. akna

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Pszichiátriai Otthona

3593

Hejőbába

Széchenyi u. 94.

Szociális Otthon

3974

Ricse

Vasút u. 2.

Szociális Foglalkoztató Intézet

3630

Putnok

Bajcsy-Zsilinszky u. 48.

Anya-, gyermek- és ifjúságvédelmi intézmények

Gyermekváros Gyermekjóléti-gyermekvédelmi Központ

3515

Miskolc

Egyetem u. 1.

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Területi
Gyermekvédelmi Szakszolgálat

3532

Miskolc

Károly u. 12.

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Területi
Gyermekvédelmi Szakszolgálat Nevelőszülői Hálózata

3532

Miskolc

Károly u. 12.

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Területi
Gyermekvédelmi Szakszolgálat Gyermekotthona

3532

Miskolc

Károly u. 12.

Gyermek- és Ifjúsági Otthon

3571

Alsózsolca

Kossuth L. u. 149.

Gyermekotthon

3895

Gönc

Kossuth L. u. 83.

Abaúji Lakásotthonok

3874

Hernádvécse

Béke tér 7.

Gyermekotthon és Általános Iskola

3718

Megyaszó

György major

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Csecsemőotthona

3642

Nagybarca

Külterület u. 1.

Ifjúsági Otthon

3586

Sajóörs

Jókai u. 1.

Illyés Gyuláné Általános Iskola, Diákotthon és Gyermekotthon

3882

Abaújkér

Rákóczi u. 8.

Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Diákotthon és Gyermekotthon

3578

Girincs

Rákóczi u. 1.

Általános Iskola, Diákotthon és Gyermekotthon

3732

Kurityán

Kossuth u. 130.

Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola és Diákotthon

3600

Ózd

48-as út 26.

Mozgásjavító Általános Iskola, Diákotthon és Gyermekotthon

3425

Sály

Gárdonyi Géza u. 18.

Általános Iskola, Szakiskola, Diákotthon és Gyermekotthon

3767

Tornanádaska

Kossuth Lajos u. 1.

Szervita Családi Nevelőotthon

3441

Mezőkeresztes

Szentistváni u. 73.

Családsegítő Központ Családok Átmeneti Otthona

3600

Ózd

Lehel vezér u. 1.

Ökumenikus Szeretetszolgálat

3524

Miskolc

Leszih u. 4.

Lórántffy Zs. Református Kismamaház

3527

Miskolc

Sinva u. 17/A

CSONGRÁD MEGYE

Gyógyító intézmények

Országos Mentőszolgálat Csongrád Megyei Szervezete

6722

Szeged

Kossuth Lajos u. 15.

Csongrád Megyei Önkormányzat Területi Kórháza

6604

Szentes

Sima Ferenc u. 44–58.

Erzsébet Kórház-Rendelőintézet

6801

Hódmezővásárhely

Dr. Imre József u. 2.

Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Gyermekkórház

6701

Szeged

Temesvári krt. 35–37.

Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Kórház

6725

Szeged

Kálvária sugárút 57.

Dr. Diósszilágyi Sámuel Kórház-Rendelőintézet

6900

Makó

Kórház u. 2.

Szegedi Tudományegyetem (klinikái)

6701

Szeged

Dugonics tér 13.

MÁV Területi Egészségügyi Központ, Szeged

6726

Szeged

Csanády u. 34/A

Engedélyezett gyógyszer-nagykereskedők

HELIOMED Szegedi Gyógyszerkereskedelmi Rt.

6723

Szeged

József Attila sgt. 130.

Szociális intézmények

Csongrád Megyei Közgyűlés „Aranysziget Otthon”

6740

Csongrád

Gyöngyvirág út 7–9.

Hódmezővásárhelyi Megyei Jogú Város Szociális Otthona

6800

Hódmezővásárhely

Serház tér 6.

Csongrád Megyei Közgyűlés Marosmenti Idősek Otthona

6900

Makó

Batthyány u. 23.

Csongrád Megyei Közgyűlés Idősek Otthona

6782

Mórahalom

Szegedi u. 1.

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala
Szakosított Szociális Otthona

6805

Kútvölgy

Tanya 1133

Csongrád Megyei Közgyűlés „Kastély” Otthona

6622

Nagymágocs

Szentesi út 2.

Csongrád Megyei Közgyűlés Idősek Otthona

6923

Óföldeák

Návaly Lajos u. 2.

Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Petőfi Telepi Időskorúak
Szociális Otthona

6727

Szeged

Acél u. 1.

Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Egyesített Szociális
Intézménye, Szociális Otthona

6724

Szeged

Kálvária sgt. 43.

Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Egyesített Szociális
Intézménye, Szociális Otthona

6724

Szeged

Kálvária sgt. 47.

Csongrád Megyei Közgyűlés Ápoló Otthona

6627

Derekegyház

Köztársaság tér 9.

Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Egészségügyi
Gyermekotthona

6723

Szeged

Agyagos út 45.

Csongrád Megyei Közgyűlés Pszichiátriai Otthona

6767

Ópusztaszer

Tóhajlat u. 133.

Csongrád Megyei Közgyűlés Pszichiátriai Ápoló Otthona

6600

Szentes

Sima F. u. 6–10.

Csongrád Megyei Közgyűlés Vakok Otthona

6726

Szeged

Torontál tér 1.

Anya-, gyermek- és ifjúságvédelmi intézmények

Csongrád Megyei Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat és Gyermekotthonok Igazgatósága

6726

Szeged

Bal fasor 6.

Csongrád Megyei Önkormányzat Kozmutka Flóra Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Diákotthon és Gyermekotthon

6800

Hódmezővásárhely

Kutasi út 36.

Csongrád Megyei Önkormányzat Rigó Alajos Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Diákotthon és Speciális Gyermekotthon

6600

Szentes

Deák Ferenc u. 52–54.

Csongrád Megyei Önkormányzat Pápay Endre Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Diákotthon és Gyermekotthon

6900

Makó

Vásárhelyi u. 1–3.

Szeged Megyei Jogú Város Bölcsődéi és Gyermekotthona

6724

Szeged

Párizsi krt. 27.

Árpád Gyermekotthon

6726

Szeged

Szőregi u. 80.

Károlyi István Gyermekközpont Lakásotthona

6647

Csanytelek

Baross Gábor u. 3.

SOS Gyermekfalu Magyaroszági Egyesülete Szegedi Ifjúsági Ház

6753

Szeged

Zágráb u. 11.

Krízisotthon

6601

Szentes

Liget sor 7.

Anya-Gyermek Szálló

6800

Hódmezővásárhely

Szántó-Kovács J. u. 132.

FEJÉR MEGYE

Gyógyító intézmények

Országos Mentőszolgálat Fejér Megyei Szervezete

8002

Székesfehérvár

Seregélyesi u. 5.

EuroCare Rt. 9. sz. Dialízisközpont

8000

Székesfehérvár

Kikindai u. 1.

EuroCare Rt. 13. sz. Szatelit Dialízisközpont

2400

Dunaújváros

Korányi S. u. 4–6.

Fejér Megyei Szent György Kórház

8000

Székesfehérvár

Seregélyesi út 3.

Szent Pantaleon Kórház

2401

Dunaújváros

Korányi Sándor u. 4–6.

Városi Kórház-Rendelőintézet

8061

Mór

Kórház u. 21.

Szociális intézmények

Egyesített Szociális Intézmény

2400

Dunaújváros

Akácfa u. 2.

Fejér Megyei Szociális Otthon

7017

Mezőszilas

Fő u. 55.

Fejér Megyei Szociális Otthon

2061

Bicske

Bem u. 13.

Fejér Megyei Szociális Otthon

2433

Sárosd

Szabadság tér 1.

Egyesített Szociális Intézmény

8000

Székesfehérvár

Rákóczi út 34.

Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona

8153

Polgárdi

Somlyói u. 40.

Fejér Megyei Pszichiátriai Betegek és Fogyatékosok Otthona

8082

Gánt

Bányatelep

Fővárosi Szociális Otthon

2463

Tordas

Sajnovics tér 5.

Fejér Megyei Szociális Foglalkoztató Intézet

8154

Polgárdi

Tekerespuszta

Fejér Megye Egészségügyi Gyermekotthona

8154

Polgárdi

Somlyói út 2/A

Anya-, gyermek- és ifjúságvédelmi intézmények

Fejér Megyei Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat

8000

Székesfehérvár

Erzsébet u. 28.

Fejér Megyei Lakásotthon Hálózat

2424

Előszállás

Cifrakert u. 2.

Fejér Megyei Gyermekotthonok (1–2. sz.)

8000

Székesfehérvár

Kikindai u. 1.

Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Diákotthon és Gyermekotthon

2481

Velence

Bárczi G. u. 4–6.

Általános Iskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola, Diákotthon és Gyermekotthon

2462

Martonvásár

Bajcsy-Zs. u. 32.

Reménység Háza Alapítvány Gyermek- és Ifjúsági Otthon

8000

Székesfehérvár

Széchenyi u. 24.

Kossuth Zsuzsa Gyermekotthon és Általános Iskola

2060

Bicske

Kossuth u. 42.

Családok Átmeneti Otthona

8000

Székesfehérvár

Palotai u. 51/A

Károlyi István Gyermekközpont

7041

Vajta

Petőfi u. 57.

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYE

Gyógyító intézmények

Országos Mentőszolgálat Győr-Moson-Sopron Megyei Szervezete

9002

Győr

Tarcsay V. u. 11.

EuroCare Rt. 11. sz. Dialízisközpont

9023

Győr

Magyar u. 8.

Petz Aladár Oktató Megyei Kórház, Győr

9002

Győr

Vasvári Pál u. 2.

Sopron Megyei Jogú Város Erzsébet Kórház

9400

Sopron

Győri út 15.

Karolina Kórház-Rendelőintézet

9200

Mosonmagyaróvár

Régi Vámház tér 2–4.

Margit Kórház-Rendelőintézet

9300

Csorna

Soproni u. 64.

Dr. Lumniczer Sándor Kórház-Rendelőintézet

9330

Kapuvár

Dr. Lumniczer S. u. 10.

Állami Szanatórium

9400

Sopron

Várisi u. 2.

Szociális intézmények

Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata Egyesített Szociális Intézmény
Szociális Otthona

9026

Győr

Kálóczy tér 11.

Jobaháza Időskorúak Szociális Otthona

9323

Jobaháza

Kossuth út 8.

Egyesített Szociális Intézmény Szociális Otthona, Nagylózs

9482

Nagylózs

Zrínyi út 2.

Egyesített Szociális Intézmény

9400

Sopron

Balfi út 80.

Szocioterápiás Otthon

9401

Sopron

Kolostor út 1.

Győr-Moson-Sopron Megye Egészségügyi Gyermekotthona

9400

Sopron

Tao Malom 23.

Dr. Piroth Endre Mentálhigiénés Otthon

9086

Töltéstava

Táplánypuszta

Fővárosi Önkormányzat Fogyatékosok Otthona

9476

Zsira

Rákóczi Ferenc u. 12.

Anya-, gyermek- és ifjúságvédelmi intézmények

Győr-Moson-Sopron Megyei Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat

9024

Győr

Vasvári Pál u. 1.

Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat Gyermekvédelmi
Központjának Gyermekotthonai

9024

Győr

Vasvári Pál u. 1.

József Attila Gyermekvédelmi Központ

9400

Sopron

József A. u. 42.

Doborjáni Ferenc Speciális Oktatási Intézet Lakásotthonai

9400

Sopron

Brennbergi u. 82.

Bárczi Gusztáv Óvoda, Általános Iskola, Kollégium és Gyermekotthon

9023

Győr

Bárczi Gusztáv u. 2.

Anya-, Csecsemő és Gyermekotthon

9024

Győr

Nagy Imre u. 9.

Sopron Megyei Jogú Város Családsegítő Intézetének Speciális Gyermekotthona

9400

Sopron

Kossuth Lajos u. 10.

HAJDÚ-BIHAR MEGYE

Gyógyító intézmények

Országos Mentőszolgálat Hajdú-Bihar Megyei Szervezete

4025

Debrecen

Külső Vásártér 14.

EuroCare Rt. 10. sz. Dialízisközpont

4043

Debrecen

Bartók Béla út 2–26.

Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Kenézy Gyula Kórház-Rendelőintézet

4043

Debrecen

Bartók Béla út 2–26.

Területi Kórház, Berettyóújfalu

4100

Berettyóújfalu

Orbán Balázs tér 1.

Debreceni Egyetem (klinikái)

4012

Debrecen

Nagyerdei krt. 98.

MÁV Területi Egészségügyi Központ, Debrecen

4025

Debrecen

Erzsébet u. 32–36.

Engedélyezett gyógyszer-nagykereskedők

HAJDÚ Gyógyszerkereskedelmi Rt.

4032

Debrecen

Dóczi J. u. 36.

Szociális intézmények

Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata Egyesített Szociális
Intézménye, Időskorúak Otthona

4032

Debrecen

Pallagi út 9.

Városi Önkormányzat Szociális Otthona

4220

Hajdúböszörmény

Dorogi u. 91.

Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Módszertani Gondozási Központ

4200

Hajdúszoboszló

Hőforrás u. 105/C

Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Időskorúak Otthona

4271

Mikepércs

Forrástanya 42.

Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata Egyesített Szociális
Intézménye, Gyermekkorú Fogyatékosok Otthona

4031

Debrecen

Kishegyesi u. 127.

Idősek Otthona és Rehabilitációs Intézete

4060

Balmazújváros

Nagyhát

Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata Egyesített Szociális
Intézménye, Felnőtt Fogyatékosok Otthona

4032

Debrecen

Nagyerdei krt. 100.

Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Pszichiátriai Otthona

4080

Hajdúnánás

Magyar u. 46.

Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Fogyatékosok Otthona

4138

Komádi

Külsőiszap 17.

Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Pszichiátriai Otthona

4254

Nyíradony

Vörösmarty u. 26.

Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Pszichiátriai Otthona

4150

Püspökladány

Kiss F. u. 1.

Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Pszichiátriai Otthona

4130

Derecske

Morgó u. 1.

Debrecen Megyei Jogú Város Egészségügyi Gyermekotthona

4032

Debrecen

Böszörményi út 148.

Anya-, gyermek- és ifjúságvédelmi intézmények

Hajdú-Bihar Megyei Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat

4024

Debrecen

Vármegyeháza 5–7.

Arany János Gyermekotthon, Óvoda és Általános Iskola

4100

Berettyóújfalu

Honvéd u. 9.

Hajdúsági Lakásotthonok

4080

Hajdúnánás

Fürdő u. 2.

Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Debreceni és Nyírségi Lakásotthona

4024

Debrecen

Piac u. 54.

Óvoda, Általános Iskola és Gyermekotthon, Hasznosidő Központ

4138

Komádi

Köztársaság u. 31.

Óvoda, Általános Iskola, Diák- és Gyermekotthon

4220

Hajdúböszörmény

Radnóty u. 5.

Általános Iskola, Diák- és Gyermekotthon

4200

Hajdúszoboszló

Dózsa György u. 10–12.

Debrecen Megyei Jogú Város Gyermekvédelmi Intézménye

4026

Debrecen

Bem tér 13.

Debrecen Megyei Jogú Város Védő- és Csecsemőotthona

4032

Debrecen

Kartács u. 42.

Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat Átmeneti Gyermekotthona

4024

Debrecen

Vármegye u. 9.

Debreceni Szegényeket Támogató Alapítvány

4025

Debrecen

Barna u. 18.

Családok Átmeneti Otthona és Utógondozó Otthon

4029

Debrecen

Fényes udvar 18. I/6.

Egy Ház Alapítvány Családok Átmeneti Otthona

4024

Debrecen

Piac u. 38.

ESZCSM Debreceni Javítóintézete

4032

Debrecen

Böszörményi u. 173.

HEVES MEGYE

Gyógyító intézmények

Országos Mentőszolgálat Heves Megyei Szervezete

3300

Eger

Szalapart 79.

Heves Megyei Önkormányzat Markhot Ferenc Kórház-Rendelőintézet

3301

Eger

Széchenyi u. 27–29.

Bugát Pál Kórház

3200

Gyöngyös

Dózsa Gy. út 20–22.

Albert Schweitzer Kórház-Rendelőintézet

3000

Hatvan

Balassi Bálint u. 16.

Mátrai Állami Gyógyintézet

3233

Mátraháza

 

Parádfürdői Állami Kórház

3244

Parádfürdő

Kossuth u. 221.

Szociális intézmények

Heves Megyei Önkormányzat Idősek Otthona

3244

Parádfürdő

Kossuth u. 378.

Heves Megyei Önkormányzat Idősek Otthona

3360

Heves

Fő u. 63.

Heves Megyei Önkormányzat Idősek Otthona

3291

Vámosgyörk

István király u. 1.

Heves Megyei Önkormányzat Pszichiátriai Betegek Otthona

3272

Gyöngyösvisonta

Erőmű út 6.

Heves Megyei Önkormányzat Megyei Módszertani Otthona

3346

Bélapátfalva

Petőfi u. 25.

Heves Megyei Önkormányzat Fogyatékosok Otthona és Rehabilitációs Intézete

3399

Andornaktálya

Rákóczi u. 289.

Heves Megyei Önkormányzat Csecsemőotthona és Fogyatékosok
Gyermekotthona

3301

Eger

Szalapart u. 84.

Fővárosi Gyermekotthon

3345

Mónosbél

Dózsa György út 12.

Anya-, gyermek- és ifjúságvédelmi intézmények

Heves Megyei Önkormányzat Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálata

3300

Eger

Dobó tér 6/A

Heves Megyei Önkormányzat Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálata
Átmeneti Otthona

3301

Eger

Iskola u. 1.

Heves Megyei Önkormányzat Gyermekotthona

3301

Eger

Iskola u. 1.

Heves Megyei Önkormányzat Gyermekotthona

3250

Pétervására

Ifjúság u. 7.

Heves Megyei Önkormányzat Gyermekotthona

3022

Lőrinci

Erőmű tér 32.

Heves Megyei Önkormányzat Speciális Gyermekotthona

3001

Eger

Szalapart u. 84.

Óvoda, Általános Iskola és Diákotthon

3001

Eger

Szalapart u. 81.

Mária Oltalma Leánynevelő Otthon

3245

Recsk

Hunyadi u. 2.

BIOECO Alapítvány Utógondozó Otthona

3022

Lőrinci

Külterület, 0156 hrsz.

Konszenzus Alapítvány Heves Megyei Szervezete, Családok Átmeneti Otthona

3301

Eger

Iskola u. 1.

Ifjúsági Segítőház

3300

Eger

Béke út 60.

Fővárosi Gyermekotthon

3345

Mónosbél

Dózsa György út 12.

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYE

Gyógyító intézmények

Országos Mentőszolgálat Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Szervezete

5000

Szolnok

Széchenyi krt. 6.

Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet

5004

Szolnok

Tószegi út 21.

Városi Kórház-Rendelőintézet

5400

Mezőtúr

Kossuth L. út 7–11.

Kátai Gábor Városi Kórház-Rendelőintézet

5301

Karcag

Zöldfa u. 48.

Jászberény Erzsébet Kórház

5100

Jászberény

Szelei út 2.

MÁV Kórház-Rendelőintézet

5001

Szolnok

Verseghy u. 6–8.

Szociális intézmények

Szociális Intézet Jászberény

5100

Jászberény

Hatvani u. 35.

Jászberény Város Szociális Otthona

5055

Jászladány

Kossuth u. 106.

Szociális Otthon

5300

Karcag

Horváth F. u. 1.

Városi Önkormányzat Szociális Gondozó Központja, Szociális Otthon

5310

Kisújszállás

Téglagyár u. 10.

Szociális Intézmények Szociális Otthona

5400

Mezőtúr

Szolnoki út 18.

Újszászi Polgármesteri Hivatal Időskorúak Szociális Otthona

5052

Újszász

Akácfa u. 90.

Pszichiátriai Betegek Otthona

5200

Törökszentmiklós

Deák F. u. 100.

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Fogyatékosok Otthona és
Rehabilitációs Intézménye

5000

Pusztataksony

Ságvári u. 1.

Városi Egyesített Szociális Intézmények, Szolnok

5000

Szolnok

Kaán K. u. 20.

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat Egészségügyi
Gyermekotthona

5300

Karcag

Zöldfa u. 48.

Anya-, gyermek- és ifjúságvédelmi intézmények

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat Területi
Gyermekvédelmi Szakszolgálata

5000

Szolnok

Gyermekváros u. 1.

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat Területi
Gyermekvédelmi Szakszolgálata Gyermekotthon

5000

Szolnok

Gyermekváros u. 1.

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat Általános Iskola,
Speciális Szakiskola és Gyermekotthon

5310

Kisújszállás

Bajcsy-Zsilinszky u. 37.

Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Diákotthon és Gyermekotthon

5461

Homok

Aranyhegy u. 1–3.

Csecsemőotthon és Idősek Otthona

5231

Fegyvernek

Angolkert u. 1.

KÉK Sziget Alapítvány, Családok Átmeneti Otthona

5061

Tiszasüly

Kiséri u. 54.

KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYE

Gyógyító intézmények

Országos Mentőszolgálat Komárom-Esztergom Megyei Szervezete

2801

Tatabánya

Erdész u. 37.

EuroCare Rt. 8. sz. Dialízisközpont

2800

Tatabánya

Dózsa Gy. út 77.

Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Szent Borbála Kórház-Rendelőintézet

2800

Tatabánya

Dózsa György út 77.

Vaszary Kolos Kórház

2500

Esztergom

Petőfi S. u. 26–28.

Városi Kórház-Rendelőintézet

2890

Tata

Hősök tere 7.

Selye János Kórház

2921

Komárom

Széchenyi u. 2.

Városi Kórház-Rendelőintézet

2870

Kisbér

Szabadság park 6.

Műszer-, eszközellátással és -karbantartással foglalkozó szervezetek

A. M. I. K. Amerikai Magyar Import Kereskedelmi Kft.

2890

Tata

Vasút u. 46.

Szociális intézmények

Kisbér Egyesített Szociális Intézmény Idősek Otthona

2870

Kisbér

Deák Ferenc u. 69.

Bársonyos Község Önkormányzata Időskorúak Szociális Otthona

2883

Bársonyos

Bársonyos-Pervátpuszta

Időskorúak Szociális Otthona

2028

Pilismarót

Basaharc

Városi Szociális Intézmény

2890

Tata

Fényes fasor 2.

Tatabánya Megyei Jogú Város Egyesített Szociális Intézmény Szociális Otthona

2800

Tatabánya

Mészáros u. 4.

Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Pszichiátriai Betegek Otthona

2500

Esztergom

Dobogókői út 8.

Komárom-Esztergom Megye Önkormányzata Mentálhigiénés Intézménye

2800

Tatabánya

Síkvölgy

Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Fogyatékosok Otthona

2531

Tokodaltáró

József Attila u. 4.

Református Egészségügyi Gyermekotthon

2545

Dunaalmás

Jókai u. 16.

Anya-, gyermek- és ifjúságvédelmi intézmények

Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Területi Gyermekvédelmi
Szakszolgálata és Gyermekotthonai

2800

Tatabánya

Puskin u. 7/B

Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Gyermekotthona

2800

Tatabánya

Réti u. 83.

ESZCSM Esztergomi Gyermekotthona

2500

Esztergom

Budai Nagy Antal u. 40.

Budapest Fővárosi Gyermekotthon és Általános Iskola

2841

Oroszlány

Rákóczi u. 53.

NÓGRÁD MEGYE

Gyógyító intézmények

Országos Mentőszolgálat Nógrád Megyei Szervezete

3100

Salgótarján

Bem u. 5.

Nógrád Megyei Önkormányzat Kórház és Rendelőintézete

3100

Salgótarján

Füleki u. 64.

Dr. Kenessey Albert Kórház-Rendelőintézet

2660

Balassagyarmat

Rákóczi út 125–127.

Városi Kórház-Rendelőintézet

3060

Pásztó

Semmelweis u. 15–17.

Szociális intézmények

Városi Idősek Otthona

2660

Balassagyarmat

Markusovszky u. 1.

Nógrád Megyei Önkormányzat Idősek Otthona

3147

Mizserfa

Május 1. út 82.

Idősek Szociális Otthona

3100

Mátraverebély

Szentkút

Nógrád Megyei Önkormányzat Ápoló-Gondozó Otthona és Rehabilitációs Intézete

3188

Ludányhalászi

Rákóczi út 71.

Nógrád Megyei Önkormányzat Csecsemő és Egészségügyi Gyermekotthon

2660

Balassagyarmat

Szontágh P. u. 44.

Nógrád Megyei Önkormányzat Rehabilitációs Intézete és Ápoló-
Gondozó Otthona

2687

Bercel

Petőfi u. 2.

Nógrád Megyei Önkormányzat Rehabilitációs Intézete és Ápoló-
Gondozó Otthona

2643

Diósjenő

Kastély

Anya-, gyermek- és ifjúságvédelmi intézmények

Nógrád Megyei Önkormányzat Területi Gyermekvédelmi
Szakszolgálata, Gyermekvédelmi Központ

3100

Salgótarján

Ruhagyári út 9.

Reménysugár Otthon

2660

Balassagyarmat

Szontágh Pál út 44.

Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Diákotthon

2676

Cserhátsurány

Bocskai út 1.

Százszorszép Általános Iskola és Diákotthon

2652

Szátok

Kossuth u. 70.

Óvoda, Általános Iskola, Diákotthon és Pedagógiai Szakszolgálat

3060

Pásztó

Fő u. 138.

Menedék Családok Átmeneti Otthona

3100

Salgótarján

Bóna Kovács Károly u. 4/B

PEST MEGYE

Gyógyító intézmények

Országos Mentőszolgálat Pest Megyei Szervezete

1055

Budapest

Markó u. 22.

EuroCare Rt. 14. sz. Dialízisközpont

2143

Kistarcsa

Semmelweis tér 1.

Toldy Ferenc Kórház-Rendelőintézet

2700

Cegléd

Törteli út 1–3.

Jávorszky Ödön Kórház

2600

Vác

Argenti Döme tér 1–3.

Pest Megyei Flór Ferenc Kórház

2143

Kerepestarcsa

Semmelweis tér 1.

Gálfi Béla Gyógyító és Rehabilitációs Közhasznú Társaság

2013

Pomáz

Mártírok útja 22.

Fővárosi Önkormányzat Visegrádi Rehabilitációs Szakkórház

2026

Visegrád

Gizella-telep

Engedélyezett gyógyszer-nagykereskedők

HUMANTRADE Gyógyszernagykereskedelmi Kft.

2100

Gödöllő

Repülőtéri út 5.

PHOENIX PHARMA Gyógyszerkereskedelmi Rt.

2151

Fót

Keleti Márton u. 19.

JOHNSON & JOHNSON Kft.

2045

Törökbálint

Tó park

OMNINVEST Kft.

2097

Pilisborosjenő

Fő u. 7.

Műszer-, eszközellátással és -karbantartással foglalkozó szervezetek

MWD LABSYSTEM Műszerjavító és Kereskedelmi Kft.

2095

Pilisszántó

Vörösmarty u. 22.

Szociális intézmények

Ceglédi Polgármesteri Hivatal Egyesített Szociális Intézete

2700

Cegléd

Bajcsy-Zsilinszky tér 1.

Pest Megyei „Erdei Fenyő” Idősek Otthona

2230

Gyömrő

Gróf Teleki u. 39.

Pest Megyei Önkormányzat Idősek Otthona

2081

Piliscsaba

Béla király u. 9–11.

Idősek és Mozgáskorlátozottak Otthona

2711

Tápiószentmárton

Ady Endre u. 35.

Időskorúak Szociális Otthona

2600

Vác

Burgundia u. 9–11.

Fővárosi Önkormányzat Szociális Otthona

2100

Gödöllő

Dózsa Gy. u. 65.

Fővárosi Önkormányzat Szociális Otthona

2025

Visegrád

Mogyoróhegy 10.

Fővárosi Önkormányzat Szociális Otthona

2635

Vámosmikola

Ipolysági u. 11.

Pszichiátriai Betegek Otthona és Rehabilitációs Intézete

2767

Tápiógyörgye

Táncsics Mihály u. 1.

Értelmi Fogyatékosok Otthona

2365

Inárcs

Tanács u. 2.

Egyesített Szociális Intézet

2750

Nagykőrös

Ady E. út 16.

Szenvedélybetegek Otthona

2364

Ócsa

Székes u. 6.

Időskorúak Pszichiátriai Otthona

2119

Pécel

Ady E. u. 8.

„Viktor” Értelmi Fogyatékosok Otthona

2133

Sződliget

Külterület

Pest Megyei Önkormányzat Szenvedélybetegek Otthona

2254

Szentmártonkáta

Ferenctanya

Pest Megyei Önkormányzati Hivatal Egészségügyi Gyermekotthona

2132

Göd-felső

Munkácsi u. 3.

Értelmi Fogyatékosok Rehabilitációs Intézete

2120

Dunakeszi

Fóti u. 55.

Pest Megyei Kraxner Alajos Foglalkoztató Intézet

2014

Csobánka

Margitliget

Anya-, gyermek- és ifjúságvédelmi intézmények

Károlyi István Gyermekközpont

2153

Fót

Vörösmarty tér 2.

Losonczi I. Általános Iskola, Diákotthon és Gyermekotthon

2700

Cegléd

Buzogány u. 23.

Általános Iskola, Diákotthon és Gyermekotthon

2230

Gyömrő

Teleky Kastély Pf. 20.

Általános Iskola, Diákotthon és Gyermekotthon

2600

Vác

Temető u. 29.

Cházár András Általános Iskola, Diákotthon és Gyermekotthon

2600

Vác

Március 15. tér 6.

Gyöngykapu Gyermekbefogadóház

2312

Szigetszentmiklós

Madách u. 12.

Tessedik Sámuel Alapítvány

2100

Gödöllő

Berente I. u. 13–15.

Fészek Egyesület

2030

Érd

Mályva u. 3.

Lámpás 92 Alapítvány

2132

Göd

Mátyás király u. 34.

Magyar Máltai Szeretetszolgálat Gondviselés Háza

2071

Páty

Csilla von Boeselager u. 3.

SOMOGY MEGYE

Gyógyító intézmények

Országos Mentőszolgálat Somogy Megyei Szervezete

7401

Kaposvár

Arany János köz 1.

EuroCare Rt. 4. sz. Dialízisközpont

7400

Kaposvár

Tallián Gy. u. 20–34.

Kaposi Mór Megyei Kórház

7400

Kaposvár

Tallián Gyula u. 20–34.

Siófok Város Kórház-Rendelőintézet

8600

Siófok

Semmelweis u. 1.

Marcali Városi Önkormányzat Kórház-Rendelőintézet

8701

Marcali

Széchenyi u. 17–21.

Somogy Megyei Tüdő- és Szívkórház

7257

Mosdós

Petőfi u. 4.

Városi Önkormányzat Kórház-Rendelőintézet

7500

Nagyatád

Bajcsy-Zsilinszky u. 1.

Engedélyezett gyógyszer-nagykereskedők

Sanovita Gyógyszernagykereskedelmi Rt.

7400

Kaposvár

Nagygát u. 1.

Szociális intézmények

Somogy Megyei Szociális Otthon

7516

Berzence

Szabadság tér 17.

Somogy Megyei Szociális Otthon

7538

Kálmáncsa

Kossuth u. 1.

Somogy Megyei Szociális Otthon

8660

Tab

Kossuth u. 107.

Somogy Megyei Szociális Otthon, Szociális Foglalkoztató Intézet

7979

Drávatamási

Fő u. 41/A

Somogy Megyei Szociális Otthon

7463

Patalom

 

Fővárosi Önkormányzat Középsúlyos Értelmi Fogyatékosok Otthona

8713

Kéthely

Sáripuszta 1.

Somogy Megyei Szociális Otthon

7562

Segesd

József A. u. 2.

Somogy Megyei Szociális Otthon

7535

Lad-Gyöngyös-
puszta

 

Somogy Megyei Egészségügyi Gyermekotthon

7570

Barcs

Táncsics M. u. 24.

Anya-, gyermek- és ifjúságvédelmi intézmények

Somogy Megyei Önkormányzat Területi Gyermekvédelmi
Szakszolgálata és Gyermekotthonai

7400

Kaposvár

Orczi u. 18/A

II. Rákóczi Ferenc Gyermekotthon és Üdülő-Iskola

8644

Alsóbéla-telep

Báthory u. 14.

Budapest Fővárosi Önkormányzat Gyermekotthon és Általános Iskola

8630

Balatonboglár

Kikötő sétány 5.

Somogy Megyei Önkormányzat Gyermekotthona

8700

Marcali

Berzsenyi u. 114.

Somogy Megyei Önkormányzat Gyermekotthona

7561

Nagybajom

Templom u. 1.

Móra Ferenc Gyermekotthon

8684

Nágocs

Park u. 2.

Somogy Megyei ZITA Gyermekotthon

7400

Kaposvár

Kanizsai u. 79.

Óvoda, Általános Iskola és Gyermekotthon

8739

Nagyszakácsi

Kossuth u. 109.

Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Diákotthon és Speciális Gyermekotthon

8698

Somogyvár

Kaposvári u. 4.

Somogy Megyei Önkormányzat Általános Iskola, Diákotthon és Gyermekotthon

8697

Öreglak

Fő u. 109.

Siófok Város Önkormányzat Családsegítő Központ Családok Átmeneti Otthona

8600

Siófok

Batthyány u. 46.

Árvácska Anya és Csecsemőotthon

8674

Nágocs

Dózsa György u. 26.

Borostyánvirág Anya és Csecsemőotthon

7400

Kaposvár

Jutai u. 24.

Gyermekek Háza Alapítvány Lakásotthon

7400

Kaposvár

Könyves Kálmán u. 15.

Reménység Gyermekotthon

8674

Nágocs

Ady Endre u. 11.

Balatonboglár Gyermekotthon és Lakásotthonai

8621

Zamárdi

Knézich u. 1.

SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE

Gyógyító intézmények

Országos Mentőszolgálat Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szervezete

4400

Nyíregyháza

Szent István u. 70.

EuroCare Rt. 2. sz. Dialízisközpont

4400

Nyíregyháza

Szent István u. 68.

EuroCare Rt. 12. sz. Szatellit Dialízisközpont

4600

Kisvárda

Árpád u. 26.

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Jósa András
Kórház-Rendelőintézet

4400

Nyíregyháza

Szent István u. 68.

Területi Kórház Mátészalka

4700

Mátészalka

Kórház út 2–4.

Városi Kórház

4601

Kisvárda

Árpád út 26.

Szatmár-Beregi Kórház

4900

Fehérgyarmat

Damjanich u. 1.

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Pszichiátriai Szakkórháza

4321

Nagykálló

Szabadság tér 13.

Szociális intézmények

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzati Hivatal Időskorúak
és Elmebetegek Szociális Otthona

4334

Hodász

Tarnai tag

Időskorúak Szociális Otthona

4351

Mérk

Hunyadi u. 183.

Általános Szociális Otthon

4431

Nyíregyháza-
Sóstógyógyfürdő

Tölgyes u. 11.

Tiszavasvári Városi Önkormányzat Időskorúak Szociális Otthona

4440

Tiszavasvári

Vasvári Pál u. 87.

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Elmebetegek
Szociális Otthona

4312

Nyírbéltek

Vasút u. 43.

Fővárosi Önkormányzat Pszichiátriai Betegek Otthona

4326

Máriapócs

Kossuth tér 25.

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzati Hivatal Szakosított
Szociális Otthona

4972

Gacsály

Ady E. u. 27.

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzati Hivatal Szakosított
Szociális Otthona

4752

Győrtelek

Kossuth u. 141.

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Egészségügyi
Gyermekotthona és Szakosított Otthona

4325

Kisléta

Pócsi u. 52.

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Egészségügyi Gyermekotthona

4644

Mándok

Ady E. u. 73.

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Szociális Foglalkoztató Intézete

4234

Szakoly

Balkányi u. 1.

Anya-, gyermek- és ifjúságvédelmi intézmények

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálata

4400

Nyíregyháza

Sóstói út 4.

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálata Nevelőszülői Hálózata

4400

Nyíregyháza

Sóstói út 4.

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálata Átmeneti Otthon

4438

Nyíregyháza-
Nyír-szőlős

Vasút u. 53.

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Gyermekotthona

4233

Balkány

Kossuth L. u. 11.

II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Gyermekotthon

4521

Berkesz

Rákóczi u. 5.

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Gyermekotthona

4732

Cégénydányád

Dózsa György u. 9.

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Gyermekotthona

4700

Mátészalka

Képes Géza út 2.

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Gyermekotthona

4456

Tiszadob

Bocskai út 59.

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Gyermekotthona

4561

Baktalórántháza

Vasút út 2.

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Gyermekotthona

4300

Nyírbátor

Vasvári P. u. 17.

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Speciális Csoportos
Gyermekotthona

4431

Nyíregyháza-
Sóstógyógyfürdő

Berenát út 2.

Gyermekek Átmeneti Otthona

4400

Nyíregyháza

Kollégium u. 54.

Anyaóvó

4400

Nyíregyháza

Csillag u. 4–6.

Nyitott Ház Segítőotthon

4481

Nyíregyháza-
Sóstóhegy

Aranykalász sor 54.

TOLNA MEGYE

Gyógyító intézmények

Országos Mentőszolgálat Tolna Megyei Szervezete

7102

Szekszárd

Mikes K. u. 24.

EuroCare Rt. 7. sz. Dialízisközpont

7100

Szekszárd

Béri B. Á. u. 5–7.

Tolna Megyei Önkormányzat Balassa János Kórháza

7100

Szekszárd

Béri Balogh Ádám u. 5–7.

Városi Kórház-Rendelőintézet

7150

Bonyhád

Bajcsy-Zsilinszky u. 25.

Dombóvári Integrált Egészségügyi Szolgáltató Közhasznú Társaság

7200

Dombóvár

Kórház u. 39.

Szent Orsolya Kórház-Rendelőintézet

7084

Pincehely

Gróf Széchenyi utca 92.

Szociális intézmények

Tolna Megyei Önkormányzat Időskorúak Szociális Otthona

7054

Alsótengelic

 

Tolna Megyei Önkormányzat Módszertani Szociális Otthona

7064

Gyönk

Táncsics u. 472.

Szakosított Szociális Otthon, Bonyhád

7150

Bonyhád

Pf. 35

Tolna Megyei Önkormányzat Értelmi Fogyatékosok Szociális Foglalkoztató Intézete

7193

Regöly

Majsapuszta

Tolna Megyei Önkormányzat Szakosított Szociális Otthona és Rehabilitációs Intézete

7042

Pálfa

 

Anya-, gyermek- és ifjúságvédelmi intézmények

Tolna Megyei Önkormányzat Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálata

7101

Szekszárd

Szent István tér 23.

Tolna Megyei Önkormányzat Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálatának Gyermekotthona

7100

Szekszárd

Palánki u. 5.

Tolna Megyei Önkormányzat Csecsemőotthona és Fogyatékosok Otthona

7100

Szekszárd

Palánki u. 3.

Nagy László Gyermekotthon

7133

Fadd

Rákóczi u. 2.

Berkes János Általános Iskola, Diákotthon és Gyermekotthon

7173

Zomba

Paradicsompuszta

Tolna Megyei Önkormányzat Speciális Általános Iskola, Diákotthon és Gyermekotthon

7095

Iregszemcse

Bartók Béla u. 10.

Petőfi Sándor Gyermekotthon

7191

Hőgyész

Ady E. u. 2.

Károlyi István Gyermekközpont Lakásotthona

7086

Ozora

Ifjúság u. 3.

VAS MEGYE

Gyógyító intézmények

Országos Mentőszolgálat Vas Megyei Szervezete

9700

Szombathely

Sugár u. 1.

EuroCare Rt. 6. sz. Dialízisközpont

9700

Szombathely

Hübner u. 1–3.

Vas Megyei Markusovszky Kórház

9700

Szombathely

Markusovszky u. 3.

Városi Kórház-Rendelőintézet, Sárvár

9600

Sárvár

Rákóczi út 30.

Kemenesaljai Egyesített Kórház, Celldömölk

9500

Celldömölk

Nagy Sándor tér 3.

MÁV Területi Egészségügyi Központ, Szombathely

9701

Szombathely

Garay u. 5.

Szociális intézmények

Fővárosi Önkormányzat Szociális Otthona

9700

Szombathely

Bogáti u. 72.

Fővárosi Önkormányzat Szociális Otthona

9970

Szentgotthárd

Hunyadi u. 29.

Fővárosi Önkormányzat Szociális Otthona

9919

Csákánydoroszló

Fő u. 11.

Vas Megyei Egészségügyi Gyermekotthon

9700

Szombathely

Középhegyi u. 1.

Vas Megyei Idősek Otthona

9746

Acsád

Semmelweis tér 1.

Vas Megyei Idősek Otthona

9761

Táplánszentkereszt

Táncsics u. 22.

Vas Megyei Idősek Otthona

9700

Szombathely

Aréna u. 1.

Vas Megyei Pszichiátriai Betegek Otthona

9632

Sajtoskál

Rákóczi u. 1.

Vas Megyei Szakosított Otthon

9931

Ivánc

Kossuth L. u. 1.

Anya-, gyermek- és ifjúságvédelmi intézmények

Vas Megyei Önkormányzat Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat
és Gyermekotthon

9700

Szombathely

Vörösmarty u. 11.

Vas Megyei Önkormányzat Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat
Nevelőszülői Hálózat

9700

Szombathely

Vörösmarty u. 11.

Vas Megyei Önkormányzat Csecsemő- és Gyermekotthon

9721

Gencsapáti

Hunyadi J. u. 405.

Batthyány Lajos Gyermekotthon és Általános Iskola

9756

Ikervár

Gróf Batthyány Lajos u. 2.

Nagy László Gyógypedagógia Intézet

9730

Kőszeg

Kiss J. u. 31.

Általános Iskola és Diákotthon

9766

Rum

Rum Kastély

SOS Gyermekfalu Nevelőszülői Hálózat

9730

Kőszeg

Sigray Jakab u. 3.

VESZPRÉM MEGYE

Gyógyító intézmények

Országos Mentőszolgálat Veszprém Megyei Szervezete

8200

Veszprém

Almádi u. 36.

EuroCare Rt. 3. sz. Dialízisközpont

8200

Veszprém

Kórház u. 1.

Veszprém Megyei Önkormányzat Cholnoky Ferenc Kórház- Rendelőintézet

8200

Veszprém

Kórház u. 1.

Városi Kórház-Rendelőintézet

8100

Várpalota

Honvéd utca 2.

Gróf Eszterházy Kórház-Szakambulancia

8500

Pápa

Jókai Mór u. 5–9.

Városi Kórház és Rendelőintézet

8331

Sümeg

Kopanik Zs. u. 6.

Városi Kórház-Rendelőintézet

8301

Tapolca

Ady Endre u. 1.

Magyar Imre Kórház-Rendelőintézet

8400

Ajka

Korányi Frigyes u. 1.

Állami Szívkórház

8230

Balatonfüred

Gyógy tér 2.

Szent András Állami Reumatológiai és Rehabilitációs Kórház

8380

Hévíz

Dr. Schulhof V. sétány 1.

Szombathelyi MÁV Ter. Eü. Kp. Szív-Érrendszeri Gyógyító
Rehabilitációs Intézet

8230

Balatonfüred

Mikes K. út 1.

Szombathelyi MÁV Ter. Eü. Kp. Reumatológiai Gyógyító és Rehab. Intézet

8380

Hévíz

Erzsébet királyné u. 1–3.

Szociális intézmények

Ajka Város Önkormányzat Szociális Otthona

8460

Devecser

Petőfi tér 5.

Veszprém Megyei Önkormányzat Időskorúak Otthona

8469

Kamond

Kossuth u. 27/II.

Veszprém Megyei Önkormányzat Idősek Otthona

8532

Külsővat

Béri Balogh Á. u. 1.

Időskorúak Otthona

8452

Szőc- Határvölgy

 

Veszprém Megyei Önkormányzat Pszichiátriai Betegek és
Fogyatékosok Otthona

8318

Lesencetomaj

Kossuth u. 95.

Veszprém Megyei Önkormányzat Pszichiátriai Betegek Otthona

8331

Nyírlak-Sümeg

 

Veszprém Megyei Önkormányzat Batthyány Ilona Pszichiátriai Betegek
és Fogyatékosok Otthona

8592

Dáka

Dózsa György út 80.

Veszprém Megyei Önkormányzat Időskorúak Otthona

8596

Pápakovácsi

Attyapuszta 4.

Veszprém Megyei Önkormányzat Értelmileg Akadályozott Gyermekek
Otthona

8229

Csopak

Kossuth u. 16.

Fővárosi Önkormányzat Foglalkoztató Intézete

8330

Darvastó- Sümeg

 

Anya-, gyermek- és ifjúságvédelmi intézmények

Veszprém Megyei Önkormányzat Területi Gyermekvédelmi
Szakszolgálat és Gyermekotthon

8200

Veszprém

Kossuth u. 10. II. emelet

Sztehlo Gábor Általános Iskola és Gyermekotthon

8435

Gic

Nagy Lajos u. 12.

Bakonyi Gyermekvédelmi Igazgatóság

8420

Zirc

Bakonybéli u. 1/A

Veszprém környéki Gyermekvédelmi Igazgatóság

8200

Veszprém

Kossuth u. 10.

Veszprém Megyei Önkormányzat Csecsemő- és Értelmileg
Akadályozott Gyermekek Otthona

8200

Veszprém

Tüzér u. 44.

Általános Iskola, Diákotthon és Gyermekotthon

8418

Bakonyoszlop

Kossuth u. 1.

ZALA MEGYE

Gyógyító intézmények

Országos Mentőszolgálat Zala Megyei Szervezete

8901

Zalaegerszeg

Ady Endre u. 69.

Zala Megyei Kórház

8900

Zalaegerszeg

Zrínyi M. u. 1.

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Kórháza

8800

Nagykanizsa

Szekeres J. u. 2–8.

Keszthelyi Városi Kórház

8360

Keszthely

Ady E. u. 2.

MÁV Mozgásszervi Rehabilitációs Intézet

8749

Zalakaros

Termál út 6.

Szociális intézmények

Zala Megyei Önkormányzat Közgyűlése VI. Szociális Otthona

8737

Ormándkastély

 

Zala Megyei Önkormányzat Közgyűlése Pszichiátriai Betegek Otthona

8887

Bázakerettye

Virág u. 4.

Zala Megyei Önkormányzat Közgyűlése II. Szociális Otthona

8784

Kehidakustány

Petőfi u. 93.

Fővárosi Önkormányzat Szociális Otthona

8925

Bucsuszentlászló

Arany J. u. 17.

Fővárosi Önkormányzat Szociális Otthona

8741

Zalaapáti

Oláh F. u. 3.

Zala Megyei Önkormányzat Közgyűlése III. Szociális Otthona

8868

Letenye

Petőfi S. u. 40.

Zala Megyei Önkormányzat Közgyűlése IV. Szociális Otthona

8796

Türje

Szabadság tér 20.

Zala Megyei Önkormányzat Közgyűlése Szociális Otthona

8901

Zalaegerszeg

Külsőkórház u. 2.

Zala Megyei Önkormányzat Közgyűlése V. Szociális Otthona

8776

Magyarszerdahely

Újnép-puszta 9.

Anya-, gyermek- és ifjúságvédelmi intézmények

ESZCSM Zalaegerszegi Gyermekotthona

8900

Zalaegerszeg

Posta u. 144.

Zala Megyei Önkormányzat Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálata

8800

Nagykanizsa

Bajza u. 2.

Zala Megyei Önkormányzat Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat
Gyermekotthona

8800

Nagykanizsa

Bajza u. 2.

Zala Megyei Önkormányzat Gyermekotthona

8800

Nagykanizsa

Űrhajós u. 6.

Zala Megyei Önkormányzat Gyermekotthona

8900

Zalaegerszeg

Landorhegyi út 35.

Általános Iskola, Diákotthon és Gyermekotthon

8868

Letenye

Kárpáti u. 18.

Koncz Dezső Általános Iskola, Diákotthon és Gyermekotthon

8785

Zalaszentgrót

Zala u. 1.

Általános Iskola, Diákotthon, Speciális Szakiskola és Gyermekotthon

8960

Lenti

Béke u. 33.

Magyar Vöröskereszt Zala Megyei Szervezete Családok Átmeneti
Otthona

8900

Zalaegerszeg

Petőfi u. 10.

Magyar Vöröskereszt Zala Megyei Szervezete Családok
Átmeneti Otthona

8800

Nagykanizsa

Dózsa u. 73.

2. számú melléklet a 26/2004. (IV. 21.) ESZCSM rendelethez

NÉVJEGYZÉK a meghagyásra javasolt hadkötelesekről
Az intézmény pontos címe és telefonszáma:     
Az ügyintéző neve, telefonszáma:     

Fel-
sorolási
szám

Név

Születési
év, hó, nap

Anyja neve

Beosztása
(munkaköre,
szakképesítése)

Lakóhelyének címe

A hadkieg. parancsnokság
meghagyásra vonatkozó megjegyzése

1.

 

 

 

 

 

 

2.

 

 

 

 

 

 

3.

 

 

 

 

 

 

4.

 

 

 

 

 

 

5.

 

 

 

 

 

 

6.

 

 

 

 

 

 

7.

 

 

 

 

 

 

Megjegyzés:
A névjegyzéket a meghagyási jegyzékben szereplő intézmények készítik el és évente felújítják. A névjegyzéket a meghagyásra javasolt hadkötelesek bejelentett lakhelye szerinti megyei bontásban kell kitölteni.
1

A rendeletet a 66/2013. (IX. 23.) EMMI rendelet 19. § c) pontja hatályon kívül helyezte 2013. október 1. napjával.

2

A 3. § (2) bekezdése a 10/2011. (III. 30.) NEFMI rendelet 37. § (1) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

3

A 4. § (2) bekezdése a 10/2011. (III. 30.) NEFMI rendelet 37. § (1) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

4

Az 5. § (2) bekezdése a 10/2011. (III. 30.) NEFMI rendelet 37. § (1) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.

5

A rendeletet a 118/2008. (V. 8.) Korm. rendelet 4. § 45. pontja hatályon kívül helyezte 2008. május 16. napjával.

6

Az 1. számú melléklet a 10/2011. (III. 30.) NEFMI rendelet 37. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére