BÜ BH 2004/271
BÜ BH 2004/271
2004.07.01.
A lopás bűntette kísérletétől önkéntes elállás nem állapítható meg, ha túlnyomórészt nem a terheltek belső elhatározása, hanem az elkövetés helyszínére bejutást megnehezítő zavaró tényezők – döntően külső körülmények – hatására marad el a bűncselekmény befejezése [Btk. 17. § (3) bek., 16. §, 21. § (2) bek., 316. § (1) bek., (2) bek. d) pont, (4) bek. b/1. pont].
Az elsőfokú bíróság az 1999. november 10. napján kelt ítéletével a II. r. terheltet az ellene társtettesként elkövetett lopás bűntettének kísérlete miatt emelt vád alól felmentette.
A másodfokon eljáró bíróság a 2000. november 9. napján kelt ítéletével a II. r. terheltet bűnösnek mondotta ki bűnsegédként elkövetett lopás bűntette kísérletében, és ezért őt, mint különös visszaesőt 10 hónapi börtönbüntetésre és 1 évi közügyektől eltiltásra ítélte.
A jogerős másodfokú bírósági határozat ellen a terhelt felülvizsgálati indítványt nyújtott be, amely a Legfelsőbb Bírósághoz 2002. szeptember 29. napján érkezett. Az indítványban a terhelt az elsőfokú bíróság felmentő rendelkezését tartja helyesnek, amely őt önkéntes elállás címén mentette fel, bűnössége jogerős megállapítására tehát álláspontja szerint a büntető anyagi jogi szabályok téves alkalmazásával került sor.
A Legfőbb Ügyészség az átiratában – valamint képviselője a nyilvános ülésen – az indítványt alaptalannak tartva a másodfokú ítélet hatályában fenntartását indítványozta, kifejtvén azt is, hogy még az önkéntes elállás megállapítása esetén sem felmentő rendelkezés meghozatalának lenne helye, maradványcselekményként a rongálás vétsége lenne megállapítható.
A felülvizsgálati indítványt a Legfelsőbb Bíróság nem találta alaposnak.
A felülvizsgálati eljárás során irányadó tényállás lényege az, hogy a II. r. terhelt társával, az I. r. terhelttel lopás céljából lakások feltörését határozták el. Betöréshez alkalmas szerszámokkal bementek egy ház kilencedik emeletére, majd ott megkíséreltek az egyik lakásba behatolni. A terhelt társa az I. r. terhelt eltörte az ajtó alsó zárát, amely zajjal járt, és a szemben levő lakásban otthon tartózkodtak, ezért a terheltek egy papírcsíkkal annak a lakásnak a kitekintő nyílását kívülről leragasztották. A felső zár kinyitását is megkísérelte az I. r. terhelt, azonban ez – mintegy 10 percig próbálkozott – nem vezetett eredményre. Ezt követően hagyták el a helyszínt. A II. r. terhelt figyelt, amíg a társa a zárakkal foglalkozott. A terheltek cselekménye folytán 10 400 forint rongálási kár keletkezett.
E tényállásból a másodfokú bíróság okszerű következtetést vont le a terhelt bűnösségére, a terheltnek az önkéntes elállásra való hivatkozása nem alapos.
A Btk. 17. §-ának (3) bekezdése szerint nem büntethető kísérlet miatt, akinek önkéntes elállása folytán marad el a bűncselekmény befejezése. Az elállás önkéntessége azt jelenti, hogy a tettes túlnyomórészt a saját elhatározásából hagyja abba az elkövetési magatartást, holott az adott körülmények között módja lenne a bűncselekmény befejezésre.
Jelen ügyben a másodfokon eljáró bíróság helyesen foglalt állást úgy, hogy az elállás nem volt önkéntes, mivel az elállás döntő motívuma az volt, hogy a terheltek a magukkal vitt betörésnél használandó szerszámok ellenére sem tudták feltűnés nélkül az ajtót védő zárakat kinyitni. Az I. r. terheltnek az a tevékenysége, hogy az alsó zárat kinyitotta, zajjal járt. A terheltek tudták, hogy a szomszédok otthon tartózkodnak, ezért takarták le a szemben levő lakás kitekintő nyílását. A felső zár kinyitásával az I. r. terhelt mintegy 10 percig sikertelenül próbálkozott, ez a tevékenysége ,,nem vezetett eredményre'' (másodfokú ítélet 2. oldal), ezt követően hagyták el a terheltek a helyszínt. A terheltek tehát nem tudták rövid idő alatt, feltűnés nélkül, csendben kinyitni a zárakat, ezért a hosszú ideig tartó és zajjal járó sikertelen próbálkozás után e külső körülmények hatására (a felső zár ellenállása, zajt okozó próbálkozás, a szomszédok otthon tartózkodása), tehát túlnyomórészt nem belső elhatározásból hagytak fel cselekményük folytatásával. Az elállásuk ezért nem tekinthető önkéntesnek, az elállási szándékuk döntően az előbb felsorolt ,,zavaró'' tényezők, tehát külső körülmények hatására alakult ki.
A másodfokú bíróság tehát a büntető anyagi jogi szabályok sérelme nélkül állapította meg a II. r. terhelt bűnösségét, és a cselekmény minősítése is törvényes.
Helytállóan mutatott rá a Legfőbb Ügyészség arra is, hogy még az önkéntes elállás megállapíthatósága esetén sem felmentő rendelkezés meghozatalának lenne helye. Az irányadó tényállás szerint ugyanis a terheltek az ajtó és a zárak megrongálásával 10 400 Ft kárt okoztak. Ez a cselekményük önkéntes elállás megállapíthatósága esetén a Btk. 324. §-ának (1) bekezdésébe ütköző, és a (2) bekezdés a) pontja szerint minősülő kisebb kárt okozó rongálás vétségének minősülne, amelynek büntetési tétele egy évig terjedő szabadságvesztés, javító-nevelő munka, vagy pénzbüntetés.
A Legfelsőbb Bíróság ezért a másodfokú bíróság másodfokú ítéletét a Be. 291. §-ának (7) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
Mivel a felülvizsgálati indítvány a Legfelsőbb Bírósághoz 2003. július 1. napja előtt érkezett, a felülvizsgálati eljárást a Legfelsőbb Bíróság az 1998. évi XIX. törvény 603. §-ának (6) bekezdése alapján a korábbi eljárási törvény, az 1973. évi I. törvény alapján folytatta le. (Legf. Bír. Bfv. I. 3539/2002. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás