BÜ BH 2004/272
BÜ BH 2004/272
2004.07.01.
I. Az óvadék elfogadása a törvénynél fogva kizárt, ha a bíróság az előzetes letartóztatást azért rendeli el vagy tartja fenn, mert az ítéletben kiszabott szabadságvesztés tartamára figyelemmel a vádlott szökésétől vagy elrejtőzésétől lehet tartani [Be. 129. § (2) bek. b) pont, 147. § (1) bek., 327. § (2) bek.].
II. Az óvadék elfogadására irányuló törvényben kizárt indítványt az elsőfokú bíróság ülés tartása, illetve az érintettek meghallgatása nélkül elutasítja – A másodfokú eljárásban a bíróság az ilyen indítványt tanácsülésen utasítja el [Be. 147. § (3) bek., 360. § (1) bek.].
Az elsőfokú bíróság ítéletével a vádlottat több emberen elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt 13 évi fegyházbüntetésre és 10 évre a közügyektől eltiltásra ítélte. Az ítélet ellen az ügyész súlyosításért, a vádlott és védője a tényállás téves megállapítása, a minősítés megváltoztatása és a büntetés enyhítése érdekében fellebbezett. Az elsőfokú bíróság az ezt követően hozott végzésével az 1973. évi I. törvény 92. §-a (1) bekezdésének a) pontjára figyelemmel fenntartotta a vádlott előzetes letartóztatását.
A bűnügy másodfokú elbírálása az ítélőtáblán van folyamatban. A vádlott védője óvadék elfogadása ellenében indítványozta a vádlott előzetes letartóztatásának megszüntetését és a szabadlábra helyezését.
A fellebbviteli főügyészség a védői indítvány elutasítását indítványozta arra való figyelemmel, hogy a Be. 327. §-a (2) bekezdésében írt kényszerintézkedési ok az eljárás jelenlegi szakaszában is fennáll, ezért a vádlott szabadlábra helyezése, illetve a másodfokú eljárásban az óvadék elfogadása a törvénynél fogva kizárt.
Az ítélőtábla a 2003. december 3. napján tartott tanácsülésen meghozott végzésével az előzetes letartóztatás megszüntetése és a vádlott szabadábra helyezése érdekében előterjesztett indítványt elutasította. A végzésben kifejtette, hogy az óvadék letételét nem tartja a törvényben kizártnak, de az óvadék letételének lehetőségét érdemben vizsgálva arra nem látott lehetőséget. Kifejtette, hogy a Be. 327. §-ának (2) bekezdésében írt előzetes letartóztatási ok ,,tartalmában egyenértékű az eljárás nyomozati és az elsőfokú bírósági eljárásban felhívott óvadék elfogadását megalapozó Be. 129. § (2) bekezdése b) pontjával.''
A végzés ellen a védő jelentett be fellebbezést. A fellebbezésben kifogásolta, hogy az ítélőtábla ülés tartása helyett tanácsülésen járt el, és az ítélőtábla új eljárásra utasítását kérte.
A Legfőbb Ügyészég átiratában a végzés helybenhagyását indítványozta, azt érdemben helytállónak tartva. A tanácsülésen történő eljárással kapcsolatban azt fejtette ki, hogy az ,,legfeljebb relatív eljárási szabálysértést képezhet''.
A Legfelsőbb Bíróság a védő fellebbezését nem találta alaposnak.
A végzés indokolásában az ítélőtábla helytállóan utal arra, hogy a vádlottal szemben nem jogerősen kiszabott 13 évi fegyházbüntetés tartamára figyelemmel a vádlott szökésétől vagy elrejtőzésétől lehet tartani, ezért az előzetes letartóztatás fenntartásának a Be. 327. § (2) bekezdés szerinti oka fennáll, így a vádlott előzetes letartóztatásának a megszüntetése és a szabadlábra helyezése nem indokolt. A fellebbviteli főügyészség álláspontjával szemben tévesen utal azonban arra, hogy az előzetes letartóztatás elrendelésének a Be. 327. § (2) bekezdése szerinti oka tartalmában azonos az óvadék elfogadását megalapozó Be. 129. § (2) bekezdés b) pontjával. Az óvadék elfogadásának a feltételeit meghatározó Be. 147. § (1) bekezdése óvadék ellenében a terhelt előzetes letartóztatásának a mellőzését, illetőleg megszüntetését kizárólag a Be. 129. § (2) bekezdésének b) pontjában meghatározott esetben teszi lehetővé. Jogértelmezéssel ez a szabály nem bővíthető. Az ítélőtábla is utal határozatában arra, hogy e két rendelkezés rendeltetése eltérő, a Be. 129. § (2) bekezdésének b) pontja a terheltnek az eljárási cselekményeknél való részvételét, míg a Be. 327. § (2) bekezdésének b) pontja pedig – az erre vonatkozó rendelkezés jogerőre emelkedése esetén – szabadságvesztés végrehajtását hivatott biztosítani. Mindebből következik, ha a nem jogerősen kiszabott szabadságvesztés tartamára tekintettel a vádlott szökésétől vagy elrejtőzésétől kell tartani, ezért a Be. 327. § (2) bekezdése szerinti előzetes letartóztatási ok áll fenn, az óvadék elfogadása a másodfokú eljárásban a törvénynél fogva kizárt.
Az ítélőtábla tehát tévedett, amikor az óvadék elfogadására irányuló és a törvényben kizárt indítványt érdemben elbírálta, és azt az érdemi elbírálás eredményeként és nem törvényben kizárt indítványként utasította el.
A felajánlott óvadék elfogadásáról a bíróság a Be. 147. § (3) bekezdése szerint az ügyész, a terhelt, a védő és az óvadékot felajánló meghallgatása eredményeként akkor határoz ülésen, ha az óvadék felajánlásának, az előzetes letartóztatás mellőzésének, a terhelt előzetes letartóztatása megszüntetésének a Be. 147. § (1) bekezdése szerinti feltételei fennállnak. Ha ezek a feltételek nincsenek meg, ezért az óvadék elfogadása a törvényben kizárt az elsőfokú bíróság a felajánlott óvadék elfogadására irányuló indítványt ülés tartása, illetve az érintettek meghallgatása nélkül elutasítja.
A másodfokú bírósági eljárás szabályai között szereplő Be. 360. § (1) bekezdése – szerint a Be. 234. §-ában foglaltaktól eltérően – a másodfokú bíróság tanácsülést, nyilvános ülést vagy tárgyalást tart. E rendelkezésből következik, hogy a törvényben kizárt indítványt a másodfokú bíróság tanácsülésen intézi el. Nem tekinthető ezért eljárási szabálysértésnek, hogy az ítélőtábla tanácsülésen hozta azt a végzését, amely nem az óvadék elfogadására irányuló indítvány érdemi elbírálásának, hanem a törvényben kizárt indítvány elutasításának tekintendő.
A Legfelsőbb Bíróság ezért az elsőfokú bíróság végzését helybenhagyta. (Legf. Bír. Bf. II. 38/2004. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás