PÜ BH 2004/276
PÜ BH 2004/276
2004.07.01.
Büntetőeljárás során lefoglalt, az érdekelt őrizetében hagyott tárgy esetében az állagmegóvás kötelezettsége az érdekeltet terheli – Ha a dolog fenntartása végett szükséges: a használatot meg kell engedni – Jogellenesen jár el a hatóság, ha az állagmegóvást előírja, de lehetséges módjától elzárja az érdekeltet [Ptk. 349. §; 1973. évi I. tv. 101. § (2) bek.; 117/1984. BM-IM-PM-Legf. Ü.1 e. ut. 5. § (2) bek. a)-b) pont, 22. §].
A jogerős ítélet tényállása szerint az alperes Vám- és Pénzügyőrség nyomozó hivatala nyomozást rendelt el a felperes társaság ügyvezető igazgatója ellen, mely eljárás keretében a felperes tulajdonában álló 3 db autóbusz lefoglalására került sor. A lefoglaláskor a járműveket pecséttel lezárták, a felperes birtokában hagyták. A lefoglalásról készült jegyzőkönyv tartalmazta, hogy a lefoglalt tárgyakat a felperes köteles gondosan megőrizni, azzal sajátjaként nem rendelkezhet, azokat köteles saját felelősségére és költségére megőrizni, ellenkező esetben zártörés bűncselekményt követ el.
A felperes ügyvezetője több alkalommal kérte a lefoglalás feloldását azzal az indokkal, hogy a járművek beláthatatlan értékcsökkenése következik be. A kérelmet a Vám- és Pénzügyőrség nyomozó hivatala elutasította. A határozat ellen benyújtott panasz is elutasításra került azzal az indokkal, hogy a lefoglalt gépjárművek állagmegóvás céljából elengedhetetlenül szükséges karbantartási műveleteken túlmenő használatának engedélyezésére nincs lehetőség.
A nyomozás alatt minden hónap elején ellenőrizték a járművek meglétét, ennek során tapasztalható volt a folyamatos károsodás. A feloldásra 2 év 13 nap időtartam után került sor. Az ismételt forgalomba helyezés költsége 3 000 000 Ft.
A felperes keresetében 3 000 000 Ft, valamint ezen összeg kamata és a perköltség megfizetésére kérte kötelezni az alperest a Ptk. 349. § (1) bekezdése és a 339. § (1) bekezdése alapján, a 117/1984. (IK 12.) IM-BM-PM-Legf. Ü. együttes utasítás (a továbbiakban: Utasítás) 22. § (3) és (4) bekezdésére való hivatkozás mellett.
Az alperes a kereset elutasítását kérte. Tagadta, hogy felróható és jogellenes magatartást tanúsított volna. A felperes magánszakvéleménnyel igazolt kárának bekövetkeztét és összegét, a szakvélemény megállapításait nem vitatta. Állította, hogy a kár a felperes mulasztásának a következménye.
Az elsőfokú bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 15 nap alatt 3 000 000 Ft-ot, valamint ennek 2001. március 26-ától 2001. december 31-éig járóan évi 20%-os, 2002. január 1-jétől a kifizetésig járó, a mindenkori költségvetési törvényben meghatározott mértékű kamatát.
Ítéletének indokolásában a Ptk. 349. § (1) bekezdése és a 339. § (1) bekezdése alapján a felperes által csatolt szakvéleményre hivatkozva, a kár összegét 3 000 000 Ft-ban bizonyítottnak fogadta el. A szakértő tanú vallomására utalva ugyancsak igazoltnak vette a kár és a 2 év 13 napig tartó vámzár közötti okozati összefüggést is.
Az alperes felelősségének körében az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a bűnjelkezelésre vonatkozó utasítás 22. § (2)–(4) bekezdéseiben foglalt kötelezettségek a lefoglalást elrendelő hatóságot terhelik, és azok jogszerűen nem háríthatók át az őrizetről gondoskodó tulajdonosra. Erre, valamint arra is figyelemmel, hogy a (4) bekezdésben meghatározott műveletek elvégzése nem történt meg, az alperes felróható és jogellenes magatartása bizonyított.
Az elsőfokú ítélettel szemben az alperes élt fellebbezéssel, kérve annak megváltoztatását és a kereset elutasítását.
Megismételte azt az elsőfokú eljárásban már kifejtett jogi álláspontját, hogy a felperes az állagmegóvás érdekében a használat iránti kérelme tárgyában született határozatokban foglalt tájékoztatás ellenére sem terjesztett elő kérelmet. A bűnjelkezelőre vonatkozóan megállapított kötelezettségek a perbeli esetben nem alkalmazhatók, hiszen a gépjárművek az érdekelt őrizetében maradtak. Ezzel szemben a felperesnek kellett az állagmegóvásról az Utasítás 5. § (2) bekezdés a) pontja szerint gondoskodnia. Az alperes részéről jogellenes magatartás tehát nem történt és az okozati összefüggés is hiányzik a felperes kára és az alperes eljárása között.
A felperes a másodfokú bíróság felhívására csatolta a használati kérelmet és az ennek tárgyában született, valamint a lefoglalás megszüntetéséről hozott határozatokat. Ellenkérelme az elsőfokú ítélet helybenhagyására és az alperes másodfokú költségekben való marasztalására irányult. Az elsőfokú eljárásban kifejtett jogi érvei fenntartásával kiemelte, hogy a lefoglalás alkalmával pecséttel lezárt gépjárművek forgalmi engedélyeit és kulcsait is lefoglalták. Ebből következően a felperes az őrzésen és tároláson kívül semmit sem tehetett az állagmegóvásért. A használat iránti kérelmét – ahogyan ezt abban részletezte is – kifejezetten állagmegóvási célból terjesztette elő.
A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a maga egészében bírálta felül, minthogy annak fellebbezéssel nem érintett első fokon jogerőre emelkedett rendelkezése nem volt.
Az alperes fellebbezése nem alapos.
Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást az alperes fellebbezése nem támadta, ezért azt a másodfokú bíróság is ítélkezése alapjául fogadta el. A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság érdemi döntésével egyetért, annak jogi indokait pedig a következőkkel pontosítja és egészíti ki:
Az 1999. április 20-i jegyzőkönyv tanúsága szerint az alperes az Utasítás 5. § (1) bekezdése és a Be. 101. § (2) bekezdése alapján a lefoglalt gépjárműveket az érdekelt őrizetében hagyta. Ennek alkalmával a 3 busz ajtajait lezárták ragasztószalaggal és azon az eljáró alperesi szerv bélyegzőlenyomatát helyezték el. Az indítókulcsokat zárt borítékban a zártörésre való figyelmeztetés mellett hagyták a helyszínen. Az Utasítás 1. § (2) bekezdése szerinti értékelésre, szakértő kirendelésére sem ekkor, sem ezt követően nem került sor. A felperesnek a halaszthatatlan nyomozati cselekményként foganatosított lefoglalásra és annak fentiekben részletezett módjára figyelemmel nem volt lehetősége arra, hogy az egyébként a bűnjelkezelő őrzési kötelezettsége körében az Utasítás 22. § (4) bekezdésében meghatározott, az állag megóvásához szükséges intézkedéseket megtegye.
Az alperes fellebbezésében alappal hivatkozik arra, hogy a felperes őrizetében hagyott gépjárművek esetében az 5. § (2) bekezdés a) pontja értelmében az állagromlás megakadályozásának kötelezettsége a felperest terhelte. Ez azonban az általa is elfogadott szakvélemény megállapításai szerint vagy az Utasítás 22. § (4) bekezdésének megfelelő konzerválási eljárással, vagy a rendszeres használattal biztosítható. A perbeli esetben a konzerválásra az alperes lehetőséget nem adott és ehhez képest a felperes kifejezetten állagmegóvás céljából benyújtott használat engedélyezése iránti kérelmét jogszabálysértő módon utasította el. Az Utasítás 5. § (2) bekezdés b) pontja értelmében ugyanis meg kell engedni a használatot, ha ez a dolog fenntartása érdekében szükséges.
A főügyészség az alperes nyomozó hivatala által 1999. május 13-án kelt határozat ellen benyújtott panaszt elbírálta és határozatában arra a téves megállapításra hivatkozva nem látta a panaszt teljesíthetőnek, hogy a gépjárművek állagmegóvása céljából szükséges intézkedéseket a nyomozó hatóság megtette. Ilyenek pedig nem történtek. A határozat ellen további jogorvoslatnak helye nem volt.
Ezzel a közigazgatási jogkörben okozott kár megtérítésének a Ptk. 349. § (1) bekezdésében szabályozott speciális feltétele is megvalósult.
Mindezekből következően az alperes jogellenesen járt el, hiszen az állagmegóvást előírta, de valójában mindkét lehetséges módjától elzárta a felperest. A kár összegszerűségét az alperes nem vitatta. A jogellenes magatartás és a kár bekövetkezte közötti okozati összefüggés a szakvélemény alapján bizonyított.
A vonatkozó Utasítás egyértelmű rendelkezéseinek megszegése mellett az alperes magát eredménnyel kimenteni a felelősség alól nem tudta.
Mindezekből következően az elsőfokú bíróság ítélete helytálló, ezért azt a másodfokú bíróság a Pp. 253. § (2) bekezdése alapján helybenhagyta. (Fővárosi Ítélőtábla 9. Pf. 21.276/2003. sz.)
1
A jogszabályváltozás a határozat elvi tartalmát nem érinti.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás