PÜ BH 2004/277
PÜ BH 2004/277
2004.07.01.
I. A fokozottan védett növény- és állatfajok védelme érdekében a természetvédelmi hatóság a gazdálkodó szervezet egyébként jogszerűen végzett gazdasági tevékenységét vagy a jogszerű használatát korlátozhatja, a korlátozás azonban csak a miniszteri rendeletben meghatározottak szerint és mértékben rendelhető el; rendeleti szabályozás hiányában a korlátozásra irányuló hatósági jogkör nem gyakorolható.
II. Közigazgatási jogkörben okoz kárt a természetvédelmi hatóság, ha az ágazati miniszter mulasztásos jogsértése következtében jogszabályi rendelkezés nélkül közjogi eszközökkel korlátozza a tulajdonos jogosítványait, ellehetetleníti gazdasági tevékenységét [Ptk. 349. §; 1996. évi LIII. tv. 42-44. §].
A Nemzeti Park Igazgatósága, mint első fokon eljárt közigazgatási szerv és I. r. alperes 2001. május 28. napján kelt határozatával eltiltotta a felperest az Újhalastó térségében tulajdonát képező két tóegység feltöltési és egyéb munkálatainak végzésétől, mert a lecsapolt tómedrekben különösen védett gulipánok kezdtek fészkelni, s az esetleges tófeltöltés elriasztotta volna őket. A határozat szerinti tilalom 2001. július 31. napjáig állt fenn, a gulipánok természetes körülmények között történő felnevelkedéséig. A határozatban rendelkezett az azonnali végrehajthatóságról is.
A felperes fellebbezésére a II. r. alperes a határozatával az elsőfokú határozatot annyiban változtatta meg, hogy a tilalmi időszakot 2001. július 23. napjáig rövidítette le.
A B. Megyei Bíróság előtt a felperes a közigazgatási határozat felülvizsgálata iránt pert indított. A bíróság ítéletében a II. r. alperes határozatát hatályon kívül helyezte az I. r. alperes határozatára is kiterjedően. Megállapította, hogy az alperesek intézkedése valójában a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény 44. § (3) bekezdésében foglalt használati és gazdálkodási korlátozásnak minősül, amelynek elrendelésére az ágazati miniszter által rendeletben meghatározottak szerint és mértékben kerülhetett volna sor. A környezetvédelmi miniszter azonban rendeletalkotási kötelezettségének nem tett eleget, ennek hiányában a korlátozó tilalmat az alperesek nem alkalmazhatták volna. Az Alkotmánybíróság 25/2001. (VI. 29.) AB számú határozatával hivatalból megállapította, hogy alkotmányellenes helyzet keletkezett annak következtében, hogy a környezetvédelmi miniszter nem tett eleget a természet védelméről szóló törvény 44. § (3) bekezdésében előírt jogalkotási kötelezettségének.
A felperes a közigazgatási határozatokban foglalt tilalom miatt a két tóegységben a tilalmi időszak alatt semmilyen munkát nem végezhetett, a tavakat üzemi vízszintre nem tölthette fel, ezért azokban elburjánzott a vízi- és gyomnövényzet.
A felperes módosított keresetében 7 060 890 Ft és késedelmi kamata megfizetésére kérte kötelezni az alpereseket, mert a tilalmi időszak alatt a tavakban termelést folytatni nem tudott. A jogszabálysértő intézkedés következtében felmerült költsége a tavak helyreállításával kapcsolatban 1 645 258 Ft volt, az ivadékok meg nem térült költsége 540 822 Ft, a vízfeltöltés díja 699 167 Ft, míg az elmaradt haszna 4 125 643 Ft.
Az I. és II. r. alperesek ellenkérelme a kereset teljes elutasítására irányult, vitatva a kártérítés jogalapját és összegszerűségét is. Jogi okfejtésük szerint a felperes korlátozása a természeti kár megelőzése és megakadályozása érdekében jogszerű volt és így legfeljebb a természetvédelmi törvény 72. § (1) bekezdése alapján a ténylegesen felmerült kára illetheti meg.
Az elsőfokú bíróság ítéletével az alpereseket 6 361 723 Ft és késedelmi kamata megfizetésére kötelezte, míg ezt meghaladóan a keresetet elutasította. Indokolása szerint az alperesek jogellenesen korlátozták a felperes használati, gazdálkodási lehetőségeit, amikor a vízszint megtartására kötelezték, illetve megtiltották a tavak feltöltését. Mivel a kft. semmilyen tevékenységet nem végezhetett, a tavakban halat tenyészteni nem tudott, a terület elgyomosodott, rendbetétele többletkiadást eredményezett, illetve a termelés kiesése miatt elmaradt haszna is keletkezett.
Megállapította, hogy a felperes a zárt technológiája miatt nem szerezhetett be idegen ivadékokat és a már meglévő ivadékot egyéb tóegységben elhelyezni nem tudta, mert azokban a termelés már folyt. Az idő múlása miatt a két tóegységben 2001. év folyamán már halgazdálkodást nem folytathatott. A kirendelt szakértő csak a befektetett munka nyomán elmaradt és joggal várható haszon kiesésével számolt, nem volt figyelemmel olyan többlet jövedelemre, amely a későbbiekben lett volna várható. A megtisztításhoz kísérletképpen történt feltöltés eredménytelen volt, ez a gaztalanítást nem oldotta meg, ezért a beavatkozás kockázatát és költségét az elsőfokú bíróság véleménye szerint a felperesnek kell viselnie, így a keresetben megjelölt összegű kárt 699 167 Ft-tal csökkentette és erre a keresetet elutasította.
Az ítélet ellen az I. és II. r. alperesek éltek fellebbezéssel.
A fellebbezés alapos annyiban, hogy a rendelkezésre álló adatok alapján a per érdemi felülbírálatára nincs lehetőség.
A természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény (Tvtv.) 42. § (1) bekezdése, valamint a 43. § (1) bekezdése általános, külön határozat nélkül is fennálló tilalmat fogalmaz meg a védett növény- és állatfajok védelmében. A 43. § (1) bekezdése értelmében tilos a védett állatfajok egyedének zavarása, károsítása, kínzása, elpusztítása, szaporodásának és más élettevékenységének veszélyeztetése, lakó-, élő-, táplálkozó-, költő-, pihenő- vagy búvóhelyeinek lerombolása, károsítása.
A 44. § (3) bekezdésében foglalt rendelkezés e tilalmak érvényesítése érdekében ad felhatalmazást a természetvédelmi hatóságnak arra az esetre, ha a fokozottan védett fajok védelme az egyébként jogszerűen végzett gazdasági tevékenység, a jogszerű használat korlátozását igényli. E törvényhely jogalkotási feladatot ír elő a környezetvédelmi miniszter számára, ugyanis a használati és gazdálkodási korlátozás elrendelésére csak a miniszter rendeletében meghatározottak szerint és mértékben ad felhatalmazást a természetvédelmi hatóságnak. Az Alkotmánybíróság 25/2001. (VI. 29.) AB számú határozata szerint miniszteri rendeleti szabályozás hiányában a Tvtv. 43. § (3) bekezdésében szabályozott hatósági jogkör nem gyakorolható. Ezért megállapította, hogy alkotmányellenes helyzet keletkezett annak következtében, hogy a környezetvédelmi miniszter nem tett eleget a természet védelméről szóló törvényben előírt jogalkotási kötelezettségének és felhívta ennek pótlására.
A Tvtv. ,,Eljárási rendelkezések'' címszó alatt található 78. § (1) bekezdése alapján az igazgatóság, illetőleg helyi védett természeti terület esetében a jegyző korlátozhatja, felfüggesztheti, megtilthatja a védett természeti értéket és területet károsító vagy súlyosan veszélyeztető tevékenységet. A határozat a védett természeti érték, terület közvetlen vagy súlyos sérelme, illetve a veszélyeztetése esetében – a jogorvoslatra tekintet nélkül – azonnal végrehajthatóvá nyilvánítható.
Az ítélőtábla álláspontja szerint, amikor a gazdálkodó szervezettel szemben a közigazgatási szerv a gazdálkodását korlátozó tilalmat ír elő, akkor a Tvtv. 44. § (3) bekezdése alapján rendelkezik, mert ez az irányadó anyagi jogi jogszabály, amely a tényállást és a szankciót tartalmazza. A Tvtv. 78. § (1) bekezdése viszont azt szabályozza, hogy a természetvédelmi törvény egyes rendelkezéseinek megsértése esetén ki jogosult eljárni és milyen intézkedéseket hozhat, de ez már eljárásjogi kérdés. Az I. r. alperes tiltó tartalmú határozat meghozatalával, míg a II. r. alperes ennek időtartamát módosító, de lényegében helybenhagyó döntésével kirívóan súlyos jogszabálysértést követett el, mert közjogi eszközökkel a felperes tulajdonosi jogosítványait korlátozta, holott erre lehetősége nem volt az ágazati miniszter mulasztásos jogsértése következtében, ezért a kártérítési felelősség jogalapja megállapítható. A jogvita tárgya elsősorban nem jogértelmezési kérdés, hanem olyan jogszabályi rendelkezés alkalmazása, amelyre nem volt lehetőség. A kártérítés jogalapját illetően tehát az elsőfokú bíróság helyesen foglalt állást (Ptk. 349. §).
A Tvtv. 5. § (1) bekezdése alapján minden természetes és jogi személy, valamint más szervezet kötelessége a természeti értékek és területek védelme. Ennek érdekében a tőlük elvárható mértékben kötelesek közreműködni a veszélyhelyzetek és károsodások megelőzésében, a károk enyhítésében, következményeik megszüntetésében, a károsodás előtti állapot helyreállításában. A (2) bekezdés rendelkezik arról, hogy a természeti területek csak olyan mértékben vehetők igénybe és hasznosíthatók, hogy működésük szempontjából alapvető természeti rendszerek és azok folyamatainak működőképessége fennmaradjon, tehát a biológiai sokféleség fenntartható legyen.
Az I. és II. r. alperesek már az elsőfokú eljárás során előadták, hogy a természetvédelmi őr a szolgálati naplójába 2001. május 21. napján bejegyezte a gulipánok riasztásának szükségességét, mert észlelte, hogy azok a felperes két tóegységében kezdenek fészkelni. Az őr telefonon értesítette a felperes alkalmazottját arról, hogy kezdjék meg a riasztást. A kártétel megelőzése érdekében történő riasztás a Tvtv. 43. § (1) bekezdés k) pontja szerint engedélyköteles, azonban nyilvánvaló, hogy ha az őr ilyen felhívást intézett a felpereshez, úgy az engedély kiadásának nem volt akadálya, akár utólag is. A felperes tagadta, hogy bármilyen jelzés érkezett volna hozzá. Állította, hogy a korábbi években ilyen esetben a természetvédelmi őr a fészkeket, illetve a tojásokat áthelyezte abba a két tóba, amelynek vízszintje a madarak fészkeltetését nem akadályozta, mert ezeket az igazgatósággal kötött megállapodás alapján nem töltötték fel. Az alperesek előadták, hogy a két tóban a víz magasabb volt a megengedettnél a perbeli időben, s a madarak emiatt ott nem fészkeltek. Ha a természetvédelmi őr a felperes alkalmazottját értesítette a riasztás szükségességéről és a felperes ennek ellenére a kárelhárítás érdekében a szükséges intézkedést nem tette meg, úgy fennáll a kármegosztás lehetősége. Erre a tényre azonban az elsőfokú bíróság bizonyítást nem folytatott le, tanúkat nem hallgatott meg [Ptk. 340. § (1) bek.].
A kiegészített tényállás alapján állapítható meg, hogy a felperes kárelhárítási, kárenyhítési kötelezettségének eleget tett-e, avagy milyen mértékű a közrehatása a bekövetkezett kárban.
A másodfokú bíróság ezért az elsőfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot az eljárás lefolytatására, új határozat hozatalára utasította. (Szegedi Ítélőtábla Pf. II. 20.022/2 003. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás