• Tartalom

3/2004. (EüK. 16.) ESZCSM utasítás

3/2004. (EüK. 16.) ESZCSM utasítás

az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium egységes Közszolgálati Szabályzatának módosításáról*

2004.09.03.

1. § A köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény, valamint az azt módosító 2001. évi XXXVI. törvény 106. § (6) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium egységes Közszolgálati Szabályzatát a jelen utasítás mellékletében foglaltak szerint módosítom.

2. § Az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium egységes Közszolgálati Szabályzatának módosítását az érintettek közvetlenül kapják meg.

3. § Ez az utasítás a kihirdetést követő 3. napon lép hatályba.

Dr. Kökény Mihály s. k.,

egészségügyi, szociális és családügyi miniszter

*

Az utasítást a 8/2020. (III. 6.) EMMI utasítás 1. pontja hatályon kívül helyezte 2020. március 9. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére