• Tartalom

30/2004. (IX. 8.) IM–PM együttes rendelet

30/2004. (IX. 8.) IM–PM együttes rendelet

a hivatalos közbeszerzési tanácsadói tevékenység feltételét képező felelősségbiztosításra vonatkozó szabályokról1

2004.11.28.

A közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény (a továbbiakban: Kbt.) 404. §-a (2) bekezdésének d) pontjában kapott felhatalmazás alapján a következőket rendeljük el:

1. § (1)2 A Kbt. 11. §-ának (3) bekezdése alkalmazásában a hivatalos közbeszerzési tanácsadói tevékenység feltételét képező felelősségbiztosítási szerződésnek ki kell terjednie a hivatalos közbeszerzési tanácsadói tevékenység során e minőségben okozott olyan kárra, amelyért a hivatalos közbeszerzési tanácsadói tevékenységet végző (a továbbiakban: biztosított) jogszabály alapján felelősséggel tartozik.

(2)3

(3) A felelősségbiztosítási szerződés hatálya kiterjed a biztosított alkalmazottja, illetőleg megbízottja által okozott kárra is, feltéve, hogy az az (1) bekezdésben foglalt tevékenység eredményeképpen keletkezik, és a biztosított a megbízottért jogszabály szerint felelősséggel tartozik.

(4)4 A felelősségbiztosítási szerződésnek – a szerződés hatálya alatt folyamatosan – legalább évi 10 millió forint, illetőleg káreseményenként legalább 5 millió forint összeghatárig kell fedezetet biztosítania az okozott károkra. Több azonos okból bekövetkezett, időben összefüggő káresemény egy biztosítási eseménynek minősül.

(5)5 A biztosító a szolgáltatását – a (3)–(4) bekezdésben foglaltak kivételével – korlátozhatja.

2. § A Kbt. 11. §-ának (3) bekezdése szerinti egyéb jogszabályban meghatározott felelősségbiztosítással rendelkező személy vagy szervezet kizárólag abban az esetben nem köteles az e rendelet szerinti felelősségbiztosítási szerződés megkötésére, ha felelősségbiztosítási szerződése megfelel az 1. §-ban foglaltaknak.

3. §6

4. § (1) A biztosító köteles tájékoztatni a szerződő felet, illetőleg a biztosítottat az e rendelet szerinti, illetőleg a 2. §-ban meghatározott felelősségbiztosítási szerződés megszűnéséről a megszűnéstől számított 15 napon belül.

(2) Ha a felelősségbiztosítási szerződés bármely okból megszűnik, a biztosított köteles azt haladéktalanul bejelenteni a Közbeszerzések Tanácsához, egyúttal bemutatva az új felelősségbiztosítási szerződést.

5. § Ez a rendelet a kihirdetését követő 3. napon lép hatályba.

1

A rendeletet a 93/2011. (XII. 30.) NFM rendelet 23. § b) pontja hatályon kívül helyezte 2012. január 1. napjával. Alkalmazására lásd e hatályon kívül helyező rendelet 22. § (2)–(3) bekezdését.

2

Az 1. § (1) bekezdése a 37/2004. (XI. 25.) IM–PM e. r. 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg, e módosító rendelet 2. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2004. november 28-a után történő szerződéskötésekre kell alkalmazni.

3

Az 1. § (2) bekezdését a 37/2004. (XI. 25.) IM–PM e. r. 2. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

4

Az 1. § (4) bekezdésének harmadik mondatát a 37/2004. (XI. 25.) IM–PM e. r. 2. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

5

Az 1. § (5) bekezdését a 37/2004. (XI. 25.) IM–PM e. r. 1. § (2) bekezdése iktatta be, e módosító rendelet 2. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2004. november 28-a után történő szerződéskötésekre kell alkalmazni.

6

A 3. §-t a 37/2004. (XI. 25.) IM–PM e. r. 2. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére