• Tartalom

33/2004. (IV. 19.) OGY határozat

33/2004. (IV. 19.) OGY határozat

a nemzeti és etnikai kisebbségi szervezetek költségvetési támogatásáról1

2004.04.19.

I. A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről szóló 2003. évi CXVI. törvény 36. § (3) bekezdése alapján annak 1. számú mellékletének I. fejezete 6. címében előirányzott 110,0 millió forint támogatási összeget a nemzeti és etnikai kisebbségek szervezetei számára az Országgyűlés a jelen határozat melléklete szerint osztja fel.


II. E költségvetési támogatás a nemzeti és etnikai kisebbségek szervezetei működési költségeinek fedezésére szolgál.


III. A költségvetési támogatást a Pénzügyminisztérium a következők szerint folyósítja:

a) egy összegben, amennyiben az érintett szervezet támogatása nem haladja meg a 3 millió forintot,

b) két részletben, amennyiben az érintett szervezet támogatása meghaladja a 3 millió forintot.


IV. E határozattal támogatásban részesített társadalmi szervezet a támogatás felhasználásáról köteles írásbeli elszámolást készíteni és legkésőbb 2005. január 31-ig megküldeni az Országgyűlés Emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottságának.


V. A költségvetési támogatás felhasználásának ellenőrzése a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló 1993. évi LXXVII. törvény 57. §-a alapján történik.

Melléklet a 33/2004. (IV. 19.) OGY határozathoz

Szervezet neve

Támogatás összege
Ft-ban

„Á NOASTRA CÁLYE” (A MI UTUNK) Regionális Független Cigány Szervezet

150 000

„Amarita” Pályaorientációs Baráti Kör Egyesület

1 000 000

B-A-Z. Megyei Cigányanyák Érdekvédelmi Szervezete

400 000

B-A-Z. Megyei Cigányságért Közéletiek Szövetsége

800 000

Babócsai Etnikai és Nemzetiségi Szervezet (Babócsa)

300 000

„BÁRKA” Közhasznú Egyesület

200 000

Bátaszéki Roma Kertbarátok Egyesülete

300 000

BAXTALE ROM Független Érdekvédelmi Cigány Szervezet

200 000

Beások Magyarországi Egyesülete

300 000

Békés Megyei Cigánylakosok Egyesülete

500 000

Bocföldei Cigányokért Egyesület

400 000

Boglárka Etnikai Kisebbségi és Kulturális Egyesület

250 000

Bonyhádi Független Roma Egyesület

300 000

Cigány Fiatalok Kulturális Szövetsége

300 000

Cigány Kisebbségi Önkormányzatok Baranya Megyei Szövetsége

200 000

Cigány Kulturális és Közművelődési Egyesület

600 000

Cigány Néprajzi és Történeti Egyesület

500 000

Cigány Szabadidő Sport Klub

250 000

Cigány Szociális és Művelődési Módszertani Bázis

300 000

Cigány Tudományos és Művészeti Társaság

400 000

Cigány Vezetők Szakmai Egyesülete Bagaméri Tagszervezete

250 000

Cigányok és Etnikai Kisebbségek Érdekeit Képviselő Egyesület C.E.K.É.K.E.

150 000

Csongrád Megyei Cigányok Demokratikus Szövetsége

400 000

Dél-Somogyi Cigány Képviselők Szervezete (DCKSZ)

900 000

Demokratikus Roma Szervezet

400 000

Diósviszlói Romák Érdekvédelmi Szervezete (DRÉSZ)

150 000

Drávavölgyi Cigány Fiatalok Szövetsége

150 000

Dunaszekcsői Nagycsaládosok Egyesülete

200 000

Együtt a Jövőért Egyesület Báta

150 000

„Együtt Okányért” Egyesület

250 000

„Együttélés” Cigány Érdekvédelmi Szervezet

250 000

„Együttlét” Roma Érdekvédelmi Szervezet

200 000

„Eötvös József” Cigány-Magyar Pedagógiai Társaság

400 000

Érdekvédelmi Cigány Szervezet

200 000

Észak-Magyarországi Roma Unió Farkaslyuki Tagszövetsége

300 000

ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI ROMA UNIÓ Ózdi Szervezete

800 000

Etnikai Fórum Pécsi Szervezete

200 000

Etnikai Népfőiskolai Társaság

500 000

Fejér Megyei Cigány Kisebbségi Önkormányzatok Szövetsége

500 000

Fiatal Romák Országos Szövetsége

200 000

Független Cigány Szövetség Baranya Megyei Szervezete (Old)

200 000

Független Cigányszervezet Vízvár

200 000

Gögetegi Regionális Kisebbségi Fórum

150 000

Győr-Moson-Sopron Megyei Cigányok Érdekvédelmi Szövetsége

1 500 000

Hajdú-Bihar Megyei Cigányok Koordinációs Szervezete

400 000

Hajdúböszörményi Cigányok Kulturális Egyesülete (HCKE)

200 000

Hajdúhadház Roma Érdekvédelmi Szövetség (Hajdúhadház RÉSZ)

200 000

Hajdúszováti Cigány Vezetők Egyesülete

150 000

Hetvehelyi „BEÁS” Cigány Egyesület

200 000

Homokszentgyörgyi Roma Érdekvédelmi Önsegélyező Egyesület

200 000

Ifjúságért Roma Egyesület

250 000

Jászberényi Cigányok Nyelv- és Hagyományőrző Egyesülete Szolnok Megyei Tagegyesülete

200 000

Kadarkúti Roma Egyesület

300 000

Kajdacsi Roma Egyesület

100 000

Kanizsa Csillagai Művészeti Egyesület

200 000

Kapolyi Cigány Szervezet

200 000

Kercseligeti Kisebbségi Érdekvédelmi Szervezet (K.K.É.SZ.)

150 000

Khamoro (Napocska) Cigány Tánc Egyesület

100 000

Khetanipe a Romák Összefogásáért Egyesület

200 000

Kisbajomi Etnikai Cigány Szervezet

250 000

Kisebbségi Érdekvédelmi Szervezet Inámpuszta

150 000

Kisebbségi Jogvédő Egyesület

700 000

Kisebbségi Közösségi Ház Közhasznú Egyesület

1 000 000

Kisebbségi Önkormányzatok Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szövetsége

500 000

Közéleti Roma Nők Egyesülete

800 000

Lábodi Cigány Szervezet

150 000

LÁSO DROM (JÓ ÚT)

250 000

„LUNGO DROM” Országos Cigány Érdekvédelmi és Polgári Szövetség

2 000 000

Magyarországi Cigányok Demokratikus Szövetsége

1 000 000

Magyarországi Cigányok Nyelvőrző Egyesülete

200 000

Magyarországi Cigányok Radikális Szövetsége

500 000

Magyarországi Demokratikus Cigányok „HUMÁN” Szervezete

300 000

Magyarországi Falusi Cigányok Mezőgazdasági Szövetsége (Hernádvécse)

200 000

Magyarországi Nemzetiségi Vallási Kulturális Szervezet

200 000

Magyarországi Roma Parlament

1 500 000

Magyarországi Szocialista Romák Szervezete

150 000

„Miskolc-Vasgyár-Roma” Szervezet

300 000

Miskolci Független Cigány Szervezet

200 000

Munkanélküliek és Etnikai Kisebbségek Érdekképviselő Egyesülete

200 000

Németkéri Cigány Érdekvédelmi Szervezet

200 000

Nógrád Megyei Cigány Kisebbségi Képviselők és Szószólók Szövetsége

300 000

Noj Pantru Voj Közéleti Roma Nők Egyesülete

200 000

Országos Hagyományőrző Cigányegyesület

150 000

Ózd Kék Sirály Zenei Egyesület

150 000

Ózd Térségi Cigány Szövetség (Szövetség az Integrációért)

200 000

Ózdi Cigányok Szövetsége

100 000

Pécsi Roma Egyesület

200 000

PHRALIPE Független Cigány Szervezet Országos Szervezete – Központi Szervezet

2 000 000

Rinyaszentkirályi Cigányszervezet (RCSZ)

200 000

Roma és Beás Érdekvédelmi Szövetség

200 000

Roma Esélyegyenlőség az Uniós Csatlakozásért

200 000

Roma Kapocs Egyesület

200 000

Roma Közösségfejlesztők Sarudi Egyesülete

200 000

Roma Kulturális Klubegyesület

300 000

Roma Munkaadók és Munkavállalók Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szövetsége

400 000

Roma Polgári Tömörülés

1 200 000

Romano Glaszo Cigány Egyesület

100 000

Sárszentlőrinc-Uzd Roma Szervezet

200 000

Siklós és Vidéke Cigányokért Érdekvédelmi Szervezet

800 000

Somodori Cigányszervezet

300 000

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Nemzeti Kisebbségi Liberális Fórum

200 000

Szedresi Roma Szervezet (SZRSZ)

150 000

Szenyéri Etnikai Cigány Szervezet

200 000

Társadalmi Felemelkedésünkért Független Cigány Szervezet

250 000

Társadalmi Visszailleszkedést Segítő Egyesület

200 000

„Testvériség” Kulturális és Szabadidő Sport Egyesület

250 000

Zala Megyei Cigányok Érdekvédelmi és Kulturális Egyesülete

200 000

Almáskamarási Nemzetiségi Egyesület

150 000

Alsógallai Baráti Egyesület

200 000

Apátistvánfalvai Faluszépítő és Hagyományőrző Egyesület

200 000

Arménia Népe Kulturális Egyesület

400 000

„August Senoa” Horvát Kulturális Egyesület – Hrvatska Kulturna Udruga Augusta Senoe

200 000

Bácsalmási Németek Egyesülete

300 000

Bácska Német Kulturális Egyesület

300 000

Bajai Bunyevác Katolikus Olvasókör

300 000

Bánát Szerb Kulturális Egyesület

300 000

Baranya Kulturális Egyesület

300 000

Baranyai Német Nemzetiségi Szervezetek Közössége

400 000

Baranyai Német Önkormányzatok Szövetsége

400 000

Baranyai Német Táncegyesület

200 000

Bátaszéki Német Nemzetiségi Egyesület

300 000

Battonyai Románok Nemzetiségi Egyesülete

150 000

Békés Megyei Német Önkormányzatok Szövetsége Mezőberény

200 000

Békés-Csongrád Megyei Német Iskolaegyesület Gyula

200 000

Békéscsabai Románok Szövetsége

300 000

Bezenyei Horvát Egyesület (Bizonjsko Hrvatsko Drustvo)

400 000

„BLAUE ENZIAN” Német Nemzetiségi Hagyományőrző Néptánc Egyesület

100 000

Bleyer Jakab Közösség

200 000

Bolgár Ifjúsági Egyesület

100 000

Bolgár Kulturális Fórum

100 000

Bólyi Kulturális Egyesület

200 000

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Német Önkormányzatok Szövetségének Egyesülete

200 000

„BRAUNHAXLER” Óbudai Német Hagyományokat Ápoló Egyesület

300 000

Budakeszi Hagyományőrző Kör

200 000

Budapesti Román Egyesület

400 000

Budapesti Románok Kulturális Társasága

300 000

Cikói Székely-Német Hagyományőrző Egyesület

150 000

Csabai Szlovákok Szervezete Békéscsaba

2 000 000

Császártöltési Német Nemzetiségi Egyesület

200 000

Csepeli Svábok Szabad Kulturális Egyesülete

100 000

Csolnoki Német Nemzetiségi Kulturális Egyesület

200 000

Dorogi Német Nemzetiségi Kulturális Egyesület

200 000

Dunavarsányi Svábok Egyesülete

200 000

Ecseri Zöld Koszorú Hagyományörző Kör

200 000

„Edelweiss Német Nemzetiségi Dalkör” Egyesület

200 000

Egyesület a Magyarországi Német Gyermekekért (VUK) VEREIN FÜR UNGARNDEUTSCHE
KINDER

300 000

Együtt Szentlászlóért Közhasznú Egyesület

100 000

Eleki Román Hagyományőrző Táncegyesület

200 000

„Erdélyi Örmény Gyökerek” Kulturális Egyesület

600 000

Észak-Magyarországi Német Önkormányzatok Szövetsége Egyesület (ÉMNÖSZ)

200 000

Fafaragó Műhely Egyesület (Tótszentmárton)

100 000

FÁKLYA Horvát Folklórcentrum Egyesület

1 000 000

Falu-Hagyományőrző és Kulturális Egyesület Oroszlány

400 000

Gyönki Német Hagyományőrző Ének-Zenei Közhasznú Egyesület

200 000

Györkönyi Hagyományőrző Egyesület

200 000

Gyulafirátóti Német Nemzetiségi Kulturális Egyesület

100 000

Hagyományőrző Német Nemzetiségi Egyesület – Mórágy – Deutsche Traditionspflegender
Verein, Maratz

100 000

Hagyományőrző Nemzetiségi Egyesület (Szakadát)

150 000

Hajnalpír Énekegyesület

200 000

„Hárskúti Hársfa Német Nemzetiségi Egyesület”

100 000

Hartai Hagyományőrző Kulturális Egyesület

200 000

Heckwanz Egyesület

200 000

Herendi Német Nemzetiségi Kulturális Egyesület (KULTURVEREIN DER UNGARNDEUTSCHEN
IN HEREND)

200 000

Hőgyészi Német Nemzetiségi Egyesület

200 000

„Horvát Hagyományőrző” Egyesület

300 000

„Jan Sobieski” Lengyel Kulturális Egyesület

100 000

Kanizsai Horvátok Egyesülete

200 000

Katolikus Németek Egyházmegyei Egyesülete Pécs (Verein Katholischer Ungarndeutschen der Diozöse Fünfkirchen)

200 000

Kerepesi Pávakör Egyesület

200 000

Kétegyházi Románok Kulturális Egyesülete

300 000

Kiskassáért Német Egyesület

200 000

Kiskőrösi Szlovákok Szervezete

300 000

Kislődi Német Nemzetiségi Kultúráért Egyesület

200 000

Kistarcsai Kulturális Egyesület

200 000

Komárom-Esztergom Megyei Német Iskolaegylet

200 000

Kondorosi Faluszépítő Baráti Társaság

300 000

Kópházi Horvát Egyesület

500 000

Körösszegapáti Románok Egyesülete

200 000

„KRANZLEIN” Néptáncegyesület Bonyhád „KRANZLEIN” Volkstanzverein Bonnhard

200 000

Kultúrny Spolok Sarvasskych Slovákov „VERNOST” Szarvasi Szlovákok Kulturális Köre

500 000

Kunbajai Német Nemzetiségi Hagyományőrző Kulturális Egyesület

200 000

„Lánycsóki Liederkrancz” Magyar-Német Kulturális (Barátsági) Egyesület

300 000

Létavértesi Román Kulturális Egyesület

100 000

Lippói Magyar-Német Kulturális Egyesület

200 000

Magyar-Lengyel Baráti Kulturális Egyesület

200 000

Magyarországi „Bem József” Lengyel Kulturális Egyesület

1 000 000

Magyarországi Bolgárok Egyesülete

700 000

Magyarországi Görögök Kulturális Egyesülete

1 200 000

Magyarországi Görögök Kulturális Egyesülete Csongrád Megyei Helyi Csoport

200 000

Magyarországi Gradistyei Horvátok Egyesülete (Drustvo Gradiscanskin Hratov u. Ugarskoj)

1 000 000

Magyarországi Horvátok Szövetsége

4 500 000

Magyarországi Ifjú Németek Közössége (MINK)

1 600 000

Magyarországi Lengyel Katolikusok Szent Adalbert Egyesülete

300 000

Magyarországi Német Ének-, Zene- és Tánckarok Országos Tanácsa

3 600 000

Magyarországi Német Írók és Művészek Szövetsége (Verband Ungarndeutscher Autoren und Künstler)

1 000 000

Magyarországi Németek Családfakutató Egyesülete (AKuFF)

200 000

Magyarországi Németek Csongrád Megyei Egyesülete

200 000

Magyarországi Németek Győr és Környéke Érdekképviselete és Kulturális Egyesülete

200 000

Magyarországi Román Kutatók és Alkotók Közössége

300 000

Magyarországi Románok Kulturális Szövetsége

3 700 000

Magyarországi Románok Kutatóintézete (Gyula)

400 000

Magyarországi Ruszinok (Ruténok) Országos Szövetsége

150 000

Magyarországi Ruszinok Szervezete (Budaörs)

350 000

Magyarországi Szlovák Fiatalok Szervezete (MSZFSZ)

100 000

Magyarországi Szlovák Írók és Művészek Egyesülete

100 000

Magyarországi Szlovákok Szövetsége

4 500 000

Magyarországi Szlovének Szövetsége

1 000 000

Magyarországi Ukrán Kulturális Egyesület

900 000

Magyarpolányi Német Nemzetiségi Egyesület

150 000

Mányi Svábok Nemzetiségi Egyesülete

400 000

Máriahalomi Faluközösségi Egyesület

100 000

Martenica Néptánc Egyesület

300 000

Mecseknádasdi Skóciai Szent Margit Kórus, Magyar-Német Kulturális Hagyományőrző Egyesület

200 000

Méhkerék Román Hagyományőrző Ifjúsági Egyesület

200 000

Mezőberényi Német Hagyományápoló Egyesület

300 000

Mezőberényi Szlovákok Szervezete-Organizácia Slovákov v Polnom Berincoku

300 000

Mohács-Bensheim Baráti Kör

200 000

Mohácsi Sokacok Olvasóköre

300 000

Móri Fúvószenei Egyesület

1 000 000

Mözsi Német Nemzetiségi Klub

200 000

Muramenti Horvátok Egyesülete

300 000

„Művelődési Kör Erdőkürt”

100 000

Nagyesztergári Német Nemzetiségi Kör

200 000

Nagynyárád-Grossnaarad Magyar-Német Baráti Kör

300 000

Nagynyárádi Kolping Család Egyesület

300 000

Nemesnádudvari Ifjúsági Táncegyesület

200 000

„Német Hagyományokat Ápolók Szövetsége” Egyesület Pestszenterzsébet

100 000

Német Kisebbségi Önkormányzatok Bács-Kiskun Megyei Szövetsége

400 000

Német Klub Kulturális (Barátsági) Egyesület (Geresdlak)

200 000

Német Nemzeti Kisebbségi Hagyomány és Származáskutató Egyesület

300 000

Német Nemzetiségi Dal- és Kultúregyesület

300 000

Német Nemzetiségi Egyesület (Szászvár)

200 000

Német Nemzetiségi Egyesület Gyönk

200 000

Német Nemzetiségi Hagyományőrző Egyesület

200 000

Német Nemzetiségi Kulturális Egyesület Iklad

200 000

Német Nemzetiségi Kulturális Egyesület, Babarc – Ungarndeutsche Kulturverein, Babarc

300 000

Német Nemzetiségi Kulturális Egyesület – Deutsher Nationalitaren Kultur Verein

250 000

Német Nemzetiségi Tánccsoport

200 000

Német Óvoda és Iskolaegyesület

200 000

Német-Magyar Baráti Egyesület Erdősmecske (Deutsch-Ungarischer Freundeshreis Erdősmecske)

200 000

„NEVEN” Bunyevác Kulturális Egyesület

200 000

Nikolaus Lenau Közművelődési Egyesület

1 000 000

Nyugdíjasok Szederkényi Egyesülete

200 000

Ófalui Baráti Kör Egyesület

200 000

OPANKE Hagyományőrző Kulturális Egyesület

300 000

Ozvena (Visszhang) Budapesti Szlovák Kórus

200 000

Palotabozsoki Német Nemzetiségi Egyesület

200 000

Pári Ifjúsági és Nemzetiségi Egyesület

200 000

Pécsi Görög Egyesület

300 000

Piliscsabai Németek Kulturális Egyesülete

200 000

Pomázi Német Nemzetiségi Kulturális Egyesület

300 000

Pusztaottlakai Románok Egyesülete

150 000

Pusztavám Közösség Német Nemzetiségi Fúvószenekar

300 000

Pusztavám Község Német Nemzetiségi Énekkar

200 000

Román Közösség Pocsaj

200 000

Rozmaring Néptáncegyüttes Baráti Egyesület

200 000

Sámsonházai Nemzetiségi Szövetség (SNSZ)

200 000

„Sonnenschein” Szekszárdi Német Nemzetiségi Néptánc Egyesület

100 000

„Sopron és Környéke Német Kultúrklub” Egyesület

400 000

„St. Gerhards-Werk Ungarn e.V.”, Magyarországi Katolikus Németek Egyesülete

200 000

Szederkényi Szabadidős és Kulturális Egyesület

300 000

Szegedi Helyi Szerb Közösség

500 000

Szegedi Szlovákok Egyesülete

300 000

Szekszárdi Német Nemzetiségi Egyesület

500 000

Szerb Demokratikus Szövetség

2 500 000

Szigetszentmártoni Német Nemzetiségi Kultúregyesület

300 000

Tabán Szerb Folklórcentrum Egyesület

1 000 000

„TANAC” Kulturális Egyesület

300 000

Tarján Községért Baráti Kör

200 000

Táti Német Nemzetiségi Fúvószenekari Egyesület

200 000

Tököli Sváb Hagyományőrző Ének Egyesület

150 000

Tolna Megyei Német Kisebbségi Önkormányzatok Szövetsége

400 000

Tolnai Német Nemzetiségi Baráti Kör

200 000

Tótvázsonyi Német Nemzetiségi Egyesület

100 000

Undi Horvát Egyesület

200 000

Városlődi Falumúzeum Baráti Köre

200 000

Városlődi Német Nemeztiségi Kulturális Egyesület

200 000

Vecsési Német Nemzetiségi Hagyományőrző Tánccsoport

200 000

Vértessomlói Német Nemzetiségi Népdalkör

200 000

„Veseli Santovcani” Nemzetiségi Hagyományőrző Egyesület

400 000

Veszprém Megyei Német Iskolaegyesület

300 000

Veszprém Megyei Német Önkormányzatok és Elektorok Közössége

200 000

Villányi Német Nemzetiségi Kulturális Egyesület (Kulturverein Wielander Ungarndeutshen)

200 000

Vokányi Német Nemzetiségi Kulturális Egyesület

150 000

ZVIRANJAK Peresznyei Horvát Hagyomány és Faluszépítő Egyesület

200 000

Zsámbéki Német Nemzetiségi Kör

150 000

Összesen:

110 000 000

1

A határozatot az Országgyűlés a 2004. április 19-i ülésnapján fogadta el.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére