334/B/2004. AB határozat
334/B/2004. AB határozat*
2006.03.31.
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos megállapítása és megsemmisítése tárgyában meghozta a következő
határozatot:
Az Alkotmánybíróság a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény 292. §-a, 293. §-a, 294. §-a és 296/A. §-a alkotmányellenességének utólagos megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.
Indokolás
I.
Az indítványozó a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény (a továbbiakban: Btk.) egyes rendelkezéseivel kapcsolatban fordult az Alkotmánybírósághoz. Úgy véli, a Btk. azon szabályai, melyek a rossz minőségű termék forgalomba hozatalának bűntettét (292–294. §) és a fogyasztók megtévesztése vétségét (296/A. §) büntetni rendelik, az Alkotmány 9. § (2) bekezdésébe ütköznek. Véleménye szerint a tisztességtelen piaci résztvevőket a természetes piaci mechanizmusok kiszűrik, így nincs szükség büntetőjogi védelemre. Amennyiben a piaci szereplő a magatartásával kárt okoz, úgy a károsult polgári perben vagy közigazgatási eljárásban orvoslást találhat, s ez a mód inkább preventív és célravezető, mint a büntetőjogi eszközökkel való üldözés. Az indítványozó kifejtette, hogy a gazdasági verseny szabadságának védelme nem büntetőjogi, hanem gazdasági, közigazgatási és polgári jogi kérdés, s ezen utóbbi jogterületek szankciói megfelelően hatékonyak a tisztességtelen piaci résztvevők kiszűrésére. Utalt az indítványozó a büntetőjogi büntetés ultima ratio jellegére, mely szerint a büntetőjog csak akkor juthat szerephez, ha más jogágak nem nyújtanak megfelelő megoldást egy problémára. Mindezek alapján kérte a Btk. 292. §-a, 293. §-a, 294. §-a és a 296/A. §-a alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését.
II.
Az indítvánnyal összefüggésben az Alkotmánybíróság a következő jogszabályi rendelkezéseket vizsgálta:
Az Alkotmány felhívott rendelkezése:
„9. § (...)
(2) A Magyar Köztársaság elismeri és támogatja a vállalkozás jogát és a gazdasági verseny szabadságát.”
A Btk. vizsgált rendelkezései:
„292. § (1) Aki rossz minőségű terméket jó minőségű termékként értékesít, használatba ad, illetve forgalomba hoz, vagy ezek iránt intézkedik, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) Aki a bűncselekményt gondatlanságból követi el, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő.
(3) Aki az (1) bekezdésben meghatározott rossz minőségű termék forgalomba hozatalára irányuló előkészületet követ el, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő.”
„293. § Aki a termék minőségének megállapítására vonatkozó szabályokat megszegi, és ezzel lehetővé teszi, hogy a terméket a valóságosnál jobb minőségűként értékesítsenek, adjanak használatba, illetőleg hozzanak forgalomba, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”
„294. § (1) A kötelezően alkalmazandó nemzeti szabvány hatálya alá tartozó termék akkor rossz minőségű, ha a szabványban meghatározott legalacsonyabb minőségi követelményeknek sem felel meg.
(2) Az (1) bekezdésben meghatározott eseten kívül rossz minőségű az olyan termék, amely rendeltetésszerűen nem használható, vagy használhatósága jelentős mértékben csökkent.”
„296/A. § (1) Aki az áru kelendőségének felkeltése érdekében nagy nyilvánosság előtt az áru lényeges tulajdonsága tekintetében valótlan tényt, vagy valós tényt megtévesztésre alkalmas módon állít, illetve az áru lényeges tulajdonságáról megtévesztésre alkalmas tájékoztatást ad, vétséget követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő.
(2) Az (1) bekezdés alkalmazásában az áru lényeges tulajdonságának minősül az összetétele, használhatósága, az egészségre és a környezetre gyakorolt hatása, valamint a kezelése, eredete, az, hogy megfelel-e a jogszabályi előírásoknak, a nemzeti szabványnak vagy az áruval szemben támasztott szokásos követelményeknek, valamint az, ha az áru felhasználása a szokásostól lényegesen eltérő feltételek megvalósítását igényli.
(3) Az (1) bekezdés alkalmazásában az áru lényeges tulajdonságának minősül az áru vásárlásához ígért nyerési lehetőség vagy más előnyös következmény is.”
III.
Az indítvány megalapozatlan.
1. Az indítványozó a büntetőjogi szabályozást az Alkotmánynak a vállalkozás jogát és a gazdasági verseny szabadságát és támogatását deklaráló 9. § (2) bekezdésébe ütközőnek tartja. Az Alkotmánybíróság már a 21/1994. (IV. 16.) AB határozatban kifejtette, hogy „a (...) támogatás azt jelenti, hogy az Alkotmány XII. fejezetében részletezett alapvető jogokat a versenyszabadság megvalósulása érdekében az állami és önkormányzati szerveknek kötelességük érvényesíteni és védelmezni. A »gazdasági verseny szabadsága« (...) önmagában nem alapjog, hanem a piacgazdaság olyan feltétele, amelynek meglétét és működését biztosítani az Alkotmány 9. § (2) bekezdése értelmében az államnak is feladata... s amelynek – a piacgazdasághoz hasonlóan – külön alkotmányossági mércéje nincs”. (ABH 1994, 120.)
Az Alkotmánybíróság 46/1992. (IX. 26.) AB határozata szerint „a gazdasági verseny alkotmányos szabadságjoga nem jelent korlátlanságot”. (ABH 1992, 247, 249.) Az Alkotmány 8. § (2) bekezdése csak az alapvető jogok lényeges tartalmának korlátozását tiltja, az Alkotmánybíróság következetes álláspontja szerint azonban a piaci verseny szabadsága nem tartozik bele ebbe a fogalomkörbe. „A gazdasági verseny jogszabályok által való korlátok közé szorítása ezért nem alkotmányellenes”. [17/1998. (V. 13.) AB határozat, ABH 1998, 155, 156.]
A csalárd magatartások nem tartoznak a verseny szabadságának fogalmi körébe, a verseny szabadsága és annak korlátozása a fogyasztókat tudatosan megtévesztő eljárásokkal kapcsolatban nem értelmezhető.
2. Az Alkotmánybíróság már működésének korai időszakában leszögezte, hogy az államnak nem csak joga, hanem kötelessége is az alapvető jogok érvényesülésének biztosítása. Ezen feladatát az állam részben jogalkotás útján valósítja meg. Az alapjogok érvényesülése szerephez jut a gazdasági verseny szabadságának biztosítása kapcsán is. Több határozatában rámutatott, s összefoglalóan a 41/2000. (XI. 8.) AB határozatában fejtette ki, hogy: „a versenyszabadság állami elismerése és támogatása, megköveteli a vállalkozáshoz való jog és a piacgazdasághoz szükséges többi alapjog objektív, intézményvédelmi oldalának kiépítését. [Lásd még: 21/1994. (IV. 16.) AB határozat, ABH 1994, 117, 120.; 35/1994. (VI. 24.) AB határozat, ABH 1994, 197, 200.].” (ABH 2000, 318, 325.)
3. Az Alkotmánybíróság a fentiek fényében vizsgálta meg a gazdasági verseny büntetőjogi védelmének szükségességét.
Az indítványban támadott rendelkezések olyan magatartásokat hivatottak büntetni, amelyekkel szemben nem nyújt kellő védelmet a fogyasztók és a piac egyéb szereplői számára a jogsértés utólagos kiküszöbölésének lehetősége, s így a büntetőjogon kívül rendelkezésre álló egyéb jogi eszközök igénybevétele. Az állam csak azon piaci magatartások ellen lép fel a büntetőjog eszközeivel, melyekkel szemben más hatékony védelem nincs.
A büntetőjog ultima ratio jellegével és a büntetés sajátos természetével az Alkotmánybíróság számos határozatában foglalkozott. Az elsők közül való 30/1992. (V. 26.) AB határozatban kifejtette, hogy „a büntetőjog a jogi felelősségi rendszerben az ultima ratio. Társadalmi rendeltetése, hogy a jogrendszer egészének szankciós zárköve legyen. A büntetőjogi szankció, a büntetés szerepe és rendeltetése a jogi és erkölcsi normák épségének fenntartása akkor, amikor már más jogágak szankciói nem segítenek”. (ABH 1992, 167, 176.).
Az indítványozó által alkotmányellenesnek vélt tényállásokban foglalt büntető rendelkezéseken keresztül az állam elsősorban a fogyasztókat védi. E védelmet azonban csak részben valósítja meg a büntetőjog eszközeivel. A Btk. támadott rendelkezéseiben meghatározott magatartások társadalomra veszélyességének fokát el nem érő cselekmények elkövetőit igazgatási, valamint szabálysértési szabályok szerint vonják felelősségre, s természetesen a polgári jogi eszközök is az érintettek rendelkezésére állnak. A büntetőjog ebben a rendszerben valóban a végső eszköz.
Az Alkotmánybíróság a fentiekre tekintettel megállapította, hogy a Btk. 293. §-a, 294. §-a, 295. §-a és 296/A. §-a nem sérti az Alkotmány 9. § (2) bekezdését, ezért az indítványt elutasította.
Budapest, 2006. március 28.
Dr. Bihari Mihály s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Bagi István s. k., Dr. Balogh Elemér s. k.,
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Bragyova András s. k. Dr. Erdei Árpád s. k.,
alkotmánybíró előadó alkotmánybíró
Dr. Harmathy Attila s. k., Dr. Holló András s. k.,
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Kiss László s. k., Dr. Kovács Péter s. k.,
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Kukorelli István s. k., Dr. Paczolay Péter s. k.,
alkotmánybíró alkotmánybíró
*
A határozat az Alaptörvény 5. pontja alapján hatályát vesztette 2013. április 1. napjával. E rendelkezés nem érinti a határozat által kifejtett joghatásokat.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás