• Tartalom

2004. évi XXXIV. törvény

2004. évi XXXIV. törvény

a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról1

2018.12.21.

Az Országgyűlés a magyar gazdaság döntő részét kitevő, a foglalkoztatottak nagy részének munkát adó, az adó és járulékok nagyobb hányadát befizető kis- és középvállalkozások tőkeerejének növekedése melletti elkötelezettség szem előtt tartásával, fejlődésük előmozdítása, verseny- és foglalkoztatási képességük megőrzése, hazai és uniós szinten történő növelése, ezáltal a gazdaság és a társadalom kiegyensúlyozott fejlesztésének elősegítése, az Európai Unióhoz való csatlakozást követően kialakult statisztikai adatgyűjtés és az adatok, gazdasági folyamatok összehasonlíthatósága, valamint a kisvállalkozók közötti kapcsolatok áttekinthetőbbé, átláthatóbbá tétele érdekében a következő törvényt alkotja.2

I. Fejezet

BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK

A törvény célja

1. § A törvény célja a mikro-, kis- és középvállalkozások meghatározása, valamint a fejlődésük előmozdítását szolgáló állami támogatások összefoglalása, és ezáltal olyan gazdasági feltételek kialakítása, amelyek hosszú távon, hazai és uniós szinten egyaránt biztosítják a verseny- és foglalkoztatási képesség növekedését, a versenyhátrányok csökkenését, valamint a vállalkozások Európai Unió követelményeihez való felzárkózását.

2. §3 A törvény hatálya a mikro-, kis- és középvállalkozásokra (a továbbiakban: KKV), valamint a KKV-k támogatására, és a KKV-kkal kapcsolatos adatszolgáltatásra terjed ki.

A kis- és középvállalkozások meghatározása

3. § (1)4 KKV-nak minősül az a vállalkozás, amelynek

a) összes foglalkoztatotti létszáma 250 főnél kevesebb, és

b) éves nettó árbevétele legfeljebb 50 millió eurónak megfelelő forintösszeg, vagy mérlegfőösszege legfeljebb 43 millió eurónak megfelelő forintösszeg.

(2)5 A KKV kategórián belül kisvállalkozásnak minősül az a vállalkozás, amelynek

a) összes foglalkoztatotti létszáma 50 főnél kevesebb, és

b) éves nettó árbevétele vagy mérlegfőösszege legfeljebb 10 millió eurónak megfelelő forintösszeg.

(3)6 A KKV kategórián belül mikrovállalkozásnak minősül az a vállalkozás, amelynek

a) összes foglalkoztatotti létszáma 10 főnél kevesebb, és

b) éves nettó árbevétele vagy mérlegfőösszege legfeljebb 2 millió eurónak megfelelő forintösszeg.

(4)7 Nem minősül KKV-nak az a vállalkozás, amelyben az állam vagy az önkormányzat közvetlen vagy közvetett tulajdoni részesedése – tőke vagy szavazati joga alapján – külön-külön vagy együttesen eléri vagy meghaladja a 25%-ot.

(5)8 A (4) bekezdésben foglalt korlátozó rendelkezést nem kell alkalmazni, ha a 19. § 1. pontjában meghatározott befektetők állnak a vállalkozással a 4. § (2) bekezdése szerinti kapcsolatban.

(6) Ahol jogszabály ,,KKV-t'', ,,mikro-, kis- és középvállalkozást'', illetve ,,kis- és középvállalkozást'' említ, azon – ha törvény másként nem rendelkezik az e törvény szerinti KKV-t kell érteni.

4. §9 (1) Önálló vállalkozás az a vállalkozás, amely nem minősül a (2) bekezdésben foglaltak alapján partnervállalkozásnak, illetve a (3)–(6) bekezdésben foglaltak alapján kapcsolódó vállalkozásnak.

(2)10 Partnervállalkozások azok a vállalkozások,

a) amelyek a (3)–(6) bekezdésben foglaltak alapján nem minősülnek kapcsolódó vállalkozásoknak, és

b) amelyek között olyan kapcsolat áll fenn, hogy egy vállalkozás kizárólagosan vagy a (3)–(6) bekezdésben foglaltak szerinti egy vagy több kapcsolódó vállalkozással közösen valamely másik vállalkozás jegyzett tőkéjének vagy a szavazati jogának legalább 25%-ával rendelkezik.

(3) Kapcsolódó vállalkozások azok, amelyek egymással az alábbiakban felsorolt valamely kapcsolatban állnak:

a)11 egy vállalkozás egy másik vállalkozásban a szavazatok többségével rendelkezik, vagy

b) egy vállalkozás egy másik vállalkozásban jogosult arra, hogy a vezető tisztségviselők vagy a felügyelő bizottság tagjai többségét megválassza vagy visszahívja, vagy

c) egy vállalkozás egy másik vállalkozás felett a tulajdonosokkal (részvényesekkel) kötött szerződés vagy a létesítő okirat rendelkezése alapján – függetlenül a tulajdoni hányadtól, a szavazati aránytól, a megválasztási és visszahívási jogtól – döntő irányítást, ellenőrzést gyakorol, vagy

d) egy vállalkozás egy másik vállalkozásban – más tulajdonosokkal (részvényesekkel) kötött megállapodás alapján – a szavazatok többségét egyedül birtokolja.

(4)12 Kapcsolódó vállalkozásnak minősülnek azok a vállalkozások és a 19. § 1. pontjában meghatározott befektetők is, amelyek egy vagy több másik vállalkozáson keresztül állnak egymással a (3) bekezdésben meghatározott kapcsolatban.

(5) Kapcsolódó vállalkozásnak minősülnek továbbá azok a vállalkozások, amelyek egy természetes személy vagy közösen fellépő természetes személyek egy csoportja révén a (3) és (4) bekezdésben meghatározott jellegű kapcsolatban állnak egymással, amennyiben tevékenységüket vagy tevékenységük egy részét az érintett piacon vagy egymással szomszédos piacokon folytatják.

(6) A befektetők érdekeltsége tekintetében – az (1)–(5) bekezdésben foglaltaktól eltérően – önálló vállalkozásnak minősül az a vállalkozás, amellyel a 19. § 1. pontjában meghatározott befektetők külön-külön és együttesen sem állnak a (3) és (4) bekezdésben meghatározott kapcsolatban, vagy amelynek a befektetői sem közvetlenül, sem közvetve nem vesznek részt az irányításban, vagy amelynek a befektetői nem vállalkozásként működnek. Ellenkező esetben a vállalkozás kapcsolódó vállalkozásnak minősül.

5. § (1)13 A 3. §-ban megjelölt mutatókat az utolsó összevont (konszolidált) beszámoló, ennek hiányában éves beszámoló vagy egyszerűsített éves beszámoló szerinti foglalkoztatotti létszám és nettó árbevétel vagy mérlegfőösszeg alapján kell meghatározni. Az egyéni vállalkozó minősítése az adóbevallása szerint, a foglalkoztatotti létszám alapján történik. Az egyszerűsített vállalkozói adóról szóló 2002. évi XLIII. törvény (a továbbiakban: Eva tv.) hatálya alá tartozó vállalkozás minősítése a saját nyilvántartása szerint, a foglalkoztatotti létszám alapján történik. Az Eva tv. hatálya alá tartozó vállalkozás KKV-nak történő minősítéséhez a vállalkozásnak foglalkoztatotti létszámra vonatkozó nyilvántartással kell rendelkeznie. Amennyiben a vállalkozás működési ideje 1 évnél rövidebb, az adatokat éves szintre kell vetíteni.

(2)14 Éves beszámolóval, egyszerűsített éves beszámolóval, összevont (konszolidált) beszámolóval, a személyi jövedelemadóról szóló törvényben előírt bevallással nem rendelkező újonnan alapított vállalkozás esetében a tárgyévre vonatkozó üzleti tervet kell figyelembe venni.

(3)15 Amennyiben egy vállalkozás éves szinten túllépi a 3. §-ban meghatározott foglalkoztatotti létszám vagy pénzügyi határértékeket, vagy elmarad azoktól, akkor ennek eredményeként csak abban az esetben veszíti el, illetve nyeri el a közép-, kis- vagy mikrovállalkozói minősítést, ha két egymást követő beszámolási időszakban túllépi az adott határértékeket vagy elmarad azoktól.

(4)16 Önálló vállalkozás esetében a 3. §-ban meghatározott adatokat kizárólag az adott vállalkozás nyilvántartása alapján kell meghatározni.

(5)17 Azon vállalkozás esetében, amelynek partner- vagy kapcsolódó vállalkozásai vannak, a 3. §-ban meghatározott adatokat az összevont (konszolidált) éves beszámoló alapján, ennek hiányában a vállalkozás nyilvántartása alapján kell meghatározni.

(6)18 Az (5) bekezdésben említett adatokhoz hozzá kell adni a vállalkozással partnervállalkozási kapcsolatban lévő vállalkozások adatait, amelyek közvetlenül tulajdonosai az adott vállalkozásnak, vagy közvetlenül az adott vállalkozás tulajdonában vannak. Az összesítés során az adatokat a tőkeérdekeltségi, illetve a szavazati arányok közül a nagyobbnak megfelelő arányban kell figyelembe venni. Keresztrészesedés esetén a magasabb százalékot kell alkalmazni.

(7)19 Az (5) és (6) bekezdésben említett adatokhoz teljes mértékben hozzá kell adni a vállalkozáshoz közvetlenül vagy közvetve kapcsolódó vállalkozások adatait, ha az adatok összevont (konszolidált) éves beszámolóban nem szerepelnek.

(8)20 Az (5) és (6) bekezdés alkalmazásában az adott vállalkozással partnervállalkozási kapcsolatban lévő vállalkozások adatait a vállalkozások összevont (konszolidált) éves beszámolója alapján, ennek hiányában a vállalkozások nyilvántartásai alapján kell meghatározni. A partnervállalkozások adatainak meghatározása során a partnervállalkozások adataihoz teljes mértékben hozzá kell adni a partnervállalkozásokhoz közvetlenül vagy közvetve kapcsolódó vállalkozások adatait is, ha ezek az adatok a partnervállalkozások összevont (konszolidált) éves beszámolóiban nem szerepelnek.

(9)21 Az (5) és (7) bekezdés alkalmazásában, az adott vállalkozáshoz kapcsolódó vállalkozások adatait a vállalkozások összevont (konszolidált) éves beszámolója alapján, ennek hiányában a vállalkozások nyilvántartásai alapján kell meghatározni. A kapcsolódó vállalkozások adatainak meghatározása során a kapcsolódó vállalkozások adataihoz arányosan hozzá kell adni a kapcsolódó vállalkozással olyan partnervállalkozási kapcsolatban lévő vállalkozások adatait, amelyek közvetlenül tulajdonosai a kapcsolódó vállalkozásnak, vagy közvetlenül a kapcsolódó vállalkozás tulajdonában vannak, kivéve, ha ezek az adatok az összevont (konszolidált) beszámolóban legalább a (6) bekezdésben megjelölt százalékkal arányosan már szerepelnek.

(10)22 Ha a rendelkezésre álló összevont (konszolidált) éves beszámolóban az adatok nem a (6)–(9) bekezdésben meghatározottak szerint állnak rendelkezésre, a 3. §-ban meghatározott adatokat nem az összevont (konszolidált) beszámoló alapján, hanem az egyedi beszámolóban szereplő mutatókat alapul véve, ennek hiányában a vállalkozás nyilvántartása alapján kell meghatározni.

II. Fejezet

A KIS ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK
TÁMOGATÁSA

Gazdaságfejlesztést szolgáló célelőirányzat23

6. §24 A KKV-k fejlődését szolgáló támogatások forrása a központi költségvetésről szóló törvényben e célra létrehozott előirányzat (a továbbiakban: célelőirányzat).

7. § (1)25 A célelőirányzat terhére vállalkozások, valamint a (2) bekezdésben meghatározott programok megvalósításában közreműködő szervezetek részesülhetnek támogatásban. A célelőirányzat felhasználásának rendjét olyan módon kell kialakítani, hogy a KKV-k – többek között speciálisan KKV-k számára meghirdetett támogatási konstrukciók, magasabb támogatási intenzitás és a támogatás ellenében teljesítendő enyhébb kötelezettségek révén – a többi vállalkozáshoz képest előnyben részesüljenek.

(2)26 Támogatásban részesíthetők azok a programok, amelyek célja többek között:

a) a vállalkozásindításhoz szükséges feltételek megteremtése,

b) a vállalkozói ismeretek és az Európai Közösség előírásainak elsajátítása, valamint a vállalkozói kultúra fejlesztése, beleértve az ezzel kapcsolatos képzési programok szervezését és lebonyolítását, továbbá módszertani és oktatási anyagok készítését,

c) a KKV-k vezetési színvonalának, gazdasági tevékenységének javulását szolgáló módszerek elsajátítása és elterjesztése,

d) műszaki-gazdasági, üzleti, valamint az európai közösségi szabályokról, pályázatokról szóló információk nyújtása, a szolgáltatandó információk gyűjtése, kiértékelése és terjesztése,

e) a technológia fejlesztése és a termékek, szolgáltatások minőségi színvonalának növelése révén a versenyképesség javítása,

f) a beszállítói kapcsolatok kialakulásának és megerősödésének előmozdítása,

g) a hitelhez jutás lehetőségeinek bővítése,

h) az innovációs képesség fejlesztése,

i) a kül- és belpiaci lehetőségek feltárása, a piacra jutás elősegítése, valamint a kereskedelmi hálózat fejlesztése,

j) a KKV-k közötti termelési, értékesítési, beszerzési együttmükődés és a piacon való közös fellépés elősegítése,

k) a KKV-k egymással, illetve kutató-fejlesztő intézményekkel közösen végzett kutatásai, vagy a kutatási eredmények átvételének, valamint azok gyakorlatba történő átültetési feltételeinek megteremtése,

l) az adminisztratív terhek csökkentése,

m) az Európai Közösség programjaiban való magyar részvétel biztosítása (tagdíj és társfinanszírozás),

n) a KKV-k minősítése (rating),

o) a KKV-k fejlesztéséhez kapcsolódó konferenciák, rendezvények szervezése lebonyolítása,

p) a KKV-k fejlesztési stratégiáját megalapozó kutatások, elemzések, tanulmányok készítése,

q) alapszintű és emelt szintű tanácsadás a KKV-k részére,

r) a környezetvédelmi hatású fejlesztések elősegítése,

s) a szellemi tulajdon védelmének elősegítése, a szellemi tulajdon védelme tudatosságának fejlesztése,

t) a piaci információkhoz való hozzájutás esélyegyenlőségének biztosítása,

u)27 energiahatékonysági hatású fejlesztések elősegítése.

8. § (1) A célelőirányzatból támogatás a következő formákban nyújtható:

a) vissza nem térítendő támogatás,

b) kamattámogatás,

c) lízingdíj-támogatás,

d) faktoringdíj-támogatás,

e) bankgarancia-, viszontgarancia- és garanciadíj-kedvezmény, valamint

f) tőkejegy jegyzése kockázati tőkealapokban, vagy tulajdoni részesedés szerzése kockázati tőketársaságokban, vállalkozásokban.

(2) Egy KKV egyidejűleg több támogatási formában is részesülhet.

9. § (1) A KKV-k más célokat szolgáló elkülönített állami pénzalapból és a központi költségvetésben meghatározott célelőirányzatból is részesülhet támogatásban.

(2) Külön törvény a KKV-k számára adó-, díj- és járulékkedvezmény igénybevételének lehetőségét írhatja elő.

III. Fejezet

AZ ÁLLAMI FELADATOK ÖSSZEHANGOLÁSA

Kormányzati feladatok

10. §28 A KKV-kkal kapcsolatos állami feladatokat a gazdaságfejlesztésért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter) hangolja össze. Ennek körében

a) értékeli a KKV-k állami támogatásának hatékonyságát, valamint kidolgozza az értékelés módszertanát,

b) kidolgozza és jóváhagyásra a Kormány elé terjeszti a KKV-k fejlesztésének stratégiáját, a KKV-fejlesztési politika fő célkitűzéseit és javaslatokat tesz a KKV-k fejlesztését szolgáló intézkedésekre,

c) az egységes európai piac folyamataiba való bekapcsolódás, illetve részvétel érdekében gondoskodik a KKV-k felkészítésével, és fejlesztésével kapcsolatos állami feladatok végrehajtásáról,

d)29 elősegíti a KKV-k számára hasznosítható ismeretek és tudás, a hazai és külföldi kutatási és fejlesztési eredmények megismerését, elterjesztését, illetve a KKV-k innovációs képességének javítását.

11. § A gazdasági szabályozó rendszer egyes elemeinek módosítása során, valamint a KKV-kat is érintő jogszabály-módosítások előterjesztésében be kell mutatni a tervezett változtatásoknak a KKV-k gazdasági helyzetére gyakorolt hatását.

A támogatások felhasználásának, valamint a kis- és középvállalkozások helyzetének felmérése, a kis- és középvállalkozásokra vonatkozó egyéb rendelkezések30

12. § A Kormány kétévente az Országgyűlés elé terjeszti a miniszter által kidolgozott, a KKV-k helyzetét, gazdálkodási feltételrendszerét, a vállalkozásfejlesztés érdekében megtett intézkedéseket, valamint a KKV-k részére nyújtott állami támogatások eredményeit bemutató jelentést.

12/A. §31 (1)32 A hatósági ellenőrzést végző szervek a kis- és középvállalkozásokkal szemben az első esetben előforduló jogsértés esetén – az adó- és vámhatósági eljárást és a felnőttképzési tevékenységet folytató intézmények ellenőrzésére irányuló eljárást kivéve – bírság kiszabása helyett figyelmeztetést alkalmaznak.

(2) Nincs lehetőség a bírságtól való eltekintésre, ha

a) a jogsértés emberi életet, testi épséget vagy egészséget sért vagy veszélyeztet,

b) a bírság kiszabásának alapjául szolgáló tényállás megvalósulásával környezetkárosodás következett be,

c) a tizennyolcadik életévüket be nem töltött személyek védelmét célzó jogszabályi rendelkezés megsértésére került sor, vagy

d) a jogsértésre a személyeknek koruk, hiszékenységük, szellemi vagy fizikai fogyatkozásuk miatt különösen kiszolgáltatott, egyértelműen azonosítható csoportjához tartozó személlyel szemben került sor,

e)33 a vállalkozás megsérti a békéltető testületi eljárásban fennálló, a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény 29. § (11) bekezdésében meghatározott együttműködési kötelezettségét.

13. §34 Az elkülönített állami pénzalap és a központi költségvetésben meghatározott célelőirányzat kezelője, a Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) elnöke, valamint a Közbeszerzési Hatóság elnöke összesített adatokat szolgáltat a miniszter részére a KKV-k részesedéséről a támogatásokból, a vállalkozói hitelekből és a közbeszerzésekből.

14. §35 A Központi Statisztikai Hivatal elnöke, az állami adóhatóság adatot szolgáltat a miniszter részére a KKV szektor helyzetéről és gazdálkodásáról.

A Vállalkozásfejlesztési Tanács

15. §36 A Vállalkozásfejlesztési Tanács (a továbbiakban VfT) részt vesz a KKV-fejlesztési stratégia kialakításában, ennek keretében:

a) javaslatot tesz a KKV-fejlesztési stratégia megalapozását szolgáló szakmai programokra és intézkedésekre,

b) véleményezi a KKV-k fejlesztése céljából kialakított szakmai programokat,

c) javaslatot tesz a célelőirányzatból támogatandó célokra és a források célok közötti felosztási arányaira, különös tekintettel arra, hogy a mikro- és kisvállalkozások is megfelelő mértékben részesüljenek a támogatásokból,

d)37 értékeli a központi államigazgatási szervek és KKV-fejlesztési szervezetek költségvetési forrás felhasználásával működtetett programjainak hatékonyságát, valamint összhangját a KKV-fejlesztési stratégiával,

e) értékeli a KKV-k részesedésének mértékét a költségvetési támogatásokból, a vállalkozói hitelekből, valamint a közbeszerzésekből,

f) véleményezi a KKV-kat érintő törvénytervezeteket.

g)38 javaslatot fogalmaz meg a KKV-kat érintő szabályozási környezet kialakítására,

h)39 javaslatot tesz a KKV-k helyzetét érintő hatástanulmányok elkészítésére.

16. § (1)40 A VfT elnöke a miniszter.

(2)41 A VfT tagja:

a)42 a Kormány tagjainak egy-egy képviselője,

b) az országos gazdasági kamarák elnökei vagy a helyettesítésükre meghatalmazott személy,

c)43 az Általános Fogyasztási Szövetkezetek és Kereskedelmi Társaságok Országos Szövetségének (ÁFEOSZ-COOP Szövetség), az Ipartestületek Országos Szövetségének (IPOSZ), a Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetségének (KISOSZ), a Magyar Iparszövetségnek (OKISZ), a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ), a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ), a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetségének (FIVOSZ), a Joint Venture Szövetségnek (JVSZ), a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítványnak (MVA), a Magyarok a Piacon Klubnak elnöke vagy a helyettesítésére meghatalmazott személy és a Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítványnak (SEED) ügyvezető igazgatója vagy a helyettesítésére meghatalmazott személy.

(3)44 Tanácskozási joggal vesznek részt a VfT munkájában:

a)45 a Magyar Bankszövetség elnöke, a Magyar Fejlesztési Bank vezérigazgatója, a Központi Statisztikai Hivatal elnöke, a Közbeszerzési Hatóság elnöke, a Magyar Innovációs Szövetség elnöke, a Magyar Gépipari és Energetikai Országos Szövetség (MAGEOSZ) és a Magyar Járműalkatrészgyártók Országos Szövetsége (MAJOSZ) elnöke vagy a helyettesítésére meghatalmazott személy,

b)46 a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács Munkavállalói Oldalának két képviselője,

c) a miniszter által kijelölt vállalkozásfejlesztési szervezetek vezetői vagy a helyettesítésükre meghatalmazott személy,

d) a miniszter névre szóló felkérése alapján létrehozott szakmai tanácsadó testület tagjai,

e) esélyegyenlőséget érintő kérdésekben az érintett civil szervezetek képviselői.

17. § (1)47 A VfT évente legalább négy alkalommal tart ülést. Az üléseket a VfT elnöke hívja össze. Soron kívül össze kell hívni a testületet, ha tagjainak legalább egyharmada azt a napirend megjelölésével írásban kezdeményezi.

(2)48 A VfT határozatait egyszerű szótöbbséggel hozza meg. A VfT határozatképes, ha a szavazati joggal rendelkező tagok legalább kétharmada jelen van.

(3)49 A VfT ügyrendjét maga állapítja meg.

(4)50 A VfT titkársági feladatait a miniszter által vezetett minisztérium szervezeti egysége látja el.

IV. Fejezet

ÉRTELMEZŐ RENDELKEZÉSEK

18. §51 Az e törvényben euróban meghatározott összegek forintra történő átszámításakor az MNB által megállapított, a vállalkozás üzleti évének lezárásakor érvényes deviza középárfolyamot kell alkalmazni. Újonnan alapított vállalkozás esetén a tárgyévet megelőző év utolsó napján érvényes, MNB által megállapított deviza középárfolyamot kell alkalmazni.

19. § E törvény alkalmazásában:

1.52 befektető:

a) az állami befektető társaság,

b) finanszírozáshoz való hozzáférés elősegítése céljából rendszeresen kockázatitőke-befektetést folytató egyének vagy csoportok, akik vagy amelyek a tőzsdén nem jegyzett vállalkozások alaptőkéjébe fektetnek be, azzal a feltétellel, hogy az ugyanazon vállalkozásban eszközölt összes befektetésük legfeljebb 1 250 000 eurónak megfelelő forintösszeg,

c) a felsőoktatási intézmények, a nem felsőoktatási intézmény szervezetében működő oktatási és szaktanácsadási intézmények, a felső- vagy középfokú oktatás gyakorlati háttereként termelő tevékenységet folytató tangazdaságok és tanüzemek, a nonprofit kutatási központok, valamint nem felsőoktatási intézmény szervezeteként – költségvetési szervként működő – egyéb kutatóhelyek,

d) a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény 5. § (1) bekezdés 60. pontjában meghatározott intézményi befektetők, ideértve a regionális fejlesztési alapokat,

e) az évi 10 millió eurónak megfelelő forintösszeget el nem érő költségvetéssel és kevesebb, mint 5000 lakossal rendelkező helyi önkormányzatok;

2.53 egyéni vállalkozó: az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről szóló 2009. évi CXV. törvény szerinti egyéni vállalkozó;

3.54 közvetett tulajdon: a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény 5. § (1) bekezdésének 84. pontja szerint meghatározott közvetett tulajdon;

4. szomszédos piac: az adott terméknek vagy szolgáltatásnak az a piaca, amely a termék vagy szolgáltatás végső fogyasztóhoz való eljuttatására létrehozott termelési, értékesítési folyamatban vertikálisan az adott piacot megelőző vagy követő szinten helyezkedik el;

5.55 vállalkozás: a gazdasági tevékenységet folytató jogalany, különösen az egyéni vállalkozó, az egyéni cég, a gazdasági társaság, az ügyvédi iroda, a szövetkezet, a vízi társulat, a víziközmű társulat, az erdőbirtokossági társulat, továbbá a Szerződés 107. és 108. cikke alkalmazásában bizonyos támogatási kategóriáknak a belső piaccal összeegyeztethetővé nyilvánításáról szóló 2014. június 17-i 651/2014/EU bizottsági rendelet I. mellékletében meghatározott KKV kritériumoknak megfelelő mezőgazdasági termeléssel, halgazdálkodással, mezőgazdasági feldolgozással és forgalmazással, erdőgazdálkodással és vadgazdálkodással foglalkozó vállalkozás és természetes személyek;

6.56 állami befektető társaság: olyan többségi állami tulajdonban lévő gazdasági társaság vagy a kollektív befektetési formákról és kezelőikről, valamint egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló 2014. évi XVI. törvény 4. § (1) bekezdés 17. pontjában meghatározott befektetési alap, amelynek célja vállalkozások részére történő kölcsöntőke nyújtása.

V. Fejezet

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

20. § (1) Ez a törvény – a (3)–(5) bekezdésben foglaltak kivételével – a Magyar Köztársaságnak az Európai Unióhoz történő csatlakozásáról szóló nemzetközi szerződést kihirdető törvény hatálybalépésének napján lép hatályba.

(2)–(4)57

(5) E törvény 4. §-a, valamint 5. §-ának (3)–(9) bekezdése 2005. január 1-jén lép hatályba.

(6)58

(7)59 Ez a törvény a mikro-, kis- és középvállalkozások meghatározásáról szóló 2003. május 6-i 2003/361/EK bizottsági ajánlásnak való megfelelést szolgálja.

(8)60 A 7. § (2) bekezdés u) pontja az energiahatékonyságról, a 2009/125/EK és a 2010/30/EU irányelv módosításáról, valamint a 2004/8/EK és a 2006/32/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2012. október 25-i 2012/27/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv 8. cikk (2) bekezdésének való megfelelést szolgálja.

21. § (1)61 Felhatalmazást kap a Kormány, hogy a támogatásokkal, a vállalkozói hitelekkel, a közbeszerzésekkel, a KKV szektor helyzetével, gazdálkodásával összefüggő, összesített adatokra vonatkozó adatszolgáltatás körét és rendjét rendeletben állapítsa meg.62

(2)63

1

A törvény az Országgyűlés a 2004. április 26-i ülésnapján fogadta el. A kihirdetés napja: 2004. május 1.

2

A preambulum a 2010: LXXXIV. törvény 1. §-ával megállapított szöveg.

3

A 2. § a 2011: XXXIII. törvény 1. §-ával megállapított és 4. §-a szerint módosított szöveg.

4

A 3. § (1) bekezdése e törvény 20. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

5

A 3. § (2) bekezdése e törvény 20. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

6

A 3. § (3) bekezdése e törvény 20. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

7

A 3. § (4) bekezdése a 2017: LXXII. törvény 27. §-ával megállapított szöveg.

8

A 3. § (5) bekezdése a 2017: LXXII. törvény 27. §-ával megállapított szöveg.

9

A 4. § e törvény 20. §-ának (5) bekezdése alapján 2005. január 1. napján lép hatályba.

10

A 4. § (2) bekezdése a 2017: LXXII. törvény 28. §-ával megállapított szöveg.

11

A 4. § (3) bekezdés a) pontja a 2018: XCVI. törvény 6. §-ával megállapított szöveg.

12

A 4. § (4) bekezdése a 2017: LXXII. törvény 29. §-ával megállapított szöveg.

13

Az 5. § (1) bekezdése a 2014: LXXIII. törvény 4. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

14

Az 5. § (2) bekezdése e törvény 20. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

15

Az 5. § (3) bekezdése e törvény 20. §-ának (5) bekezdése alapján 2005. január 1. napján lép hatályba.

16

Az 5. § (4) bekezdése e törvény 20. §-ának (5) bekezdése alapján 2005. január 1. napján lép hatályba.

17

Az 5. § (5) bekezdése e törvény 20. §-ának (5) bekezdése alapján 2005. január 1. napján lép hatályba.

18

Az 5. § (6) bekezdése e törvény 20. §-ának (5) bekezdése alapján 2005. január 1. napján lép hatályba.

19

Az 5. § (7) bekezdése e törvény 20. §-ának (5) bekezdése alapján 2005. január 1. napján lép hatályba.

20

Az 5. § (8) bekezdése e törvény 20. §-ának (5) bekezdése alapján 2005. január 1. napján lép hatályba.

21

Az 5. § (9) bekezdése e törvény 20. §-ának (5) bekezdése alapján 2005. január 1. napján lép hatályba.

22

Az 5. § (10) bekezdését a 2017: LXXII. törvény 30. §-a iktatta be.

23

A 6. §-t megelőző alcím a 2011: XXXIII. törvény 2. §-ával megállapított szöveg.

24

A 6. § a 2013: CCLI. törvény 11. §-ával megállapított szöveg.

25

A 7. § (1) bekezdése a 2011: XXXIII. törvény 3. §-ával megállapított és 4. §-a szerint módosított szöveg.

26

A 7. § (2) bekezdés nyitó szövegrésze a 2010: CXLVIII. törvény 196. §-a szerint módosított szöveg.

27

A 7. § (2) bekezdés u) pontját a 2015: LVII. törvény 50. § (1) bekezdése iktatta be.

28

A 10. § nyitó szövegrésze a 2018: XCVI. törvény 9. § a) pontja szerint módosított szöveg.

29

A 10. § d) pontját a 2017: LXXII. törvény 31. §-a iktatta be.

30

A 12. §-t megelőző alcím a 2010: LXXXIV. törvény 2. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

31

A 12/A. §-t a 2010: LXXXIV. törvény2010: CLIII. törvény 47. § (4) bekezdésével megállapított – 2. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2013: CLXXXIII. törvény 18. §-ával megállapított szöveg.

32

A 12/A. § (1) bekezdése a 2017: L. törvény 244. §-ával megállapított szöveg.

33

A 12/A. § (2) bekezdés e) pontját a 2015: CXXXVII. törvény 13. §-a iktatta be.

34

A 13. § a 2018: XCVI. törvény 7. §-ával megállapított szöveg.

35

A 14. § a 2018: XCVI. törvény 7. §-ával megállapított szöveg.

36

A 15. § nyitó szövegrésze a 2017: LXXII. törvény 36. § 1. pontja szerint módosított szöveg.

37

A 15. § d) pontja a 2006: CIX. törvény 2. § (1) bekezdésének o) pontja szerint módosított szöveg.

38

A 15. § g) pontját a 2010: LXXXIV. törvény 3. §-a iktatta be.

39

A 15. § h) pontját a 2010: LXXXIV. törvény 3. §-a iktatta be.

40

A 16. § (1) bekezdése a 2017: LXXII. törvény 36. § 2. pontja szerint módosított szöveg.

41

A 16. § (2) bekezdés nyitó szövegrésze a 2017: LXXII. törvény 36. § 2. pontja szerint módosított szöveg.

42

A 16. § (2) bekezdés a) pontja a 2018: XCVI. törvény 8. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

43

A 16. § (2) bekezdés c) pontja a 2018: XCVI. törvény 8. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

44

A 16. § (3) bekezdés nyitó szövegrésze a 2017: LXXII. törvény 36. § 2. pontja szerint módosított szöveg.

45

A 16. § (3) bekezdés a) pontja a 2017: LXXII. törvény 33. §-ával megállapított, a 2018: XCVI. törvény 10. § a) pontja szerint módosított szöveg.

46

A 16. § (3) bekezdés b) pontja a 2017: LXXII. törvény 33. §-ával megállapított szöveg.

47

A 17. § (1) bekezdése a 2017: LXXII. törvény 36. § 3. pontja szerint módosított szöveg.

48

A 17. § (2) bekezdése a 2017: LXXII. törvény 36. § 3. pontja szerint módosított szöveg.

49

A 17. § (3) bekezdése a 2017: LXXII. törvény 36. § 2. pontja szerint módosított szöveg.

51

A 18. § a 2017: LXXII. törvény 34. §-ával megállapított, a 2018: XCVI. törvény 9. § b) pontja szerint módosított szöveg.

52

A 19. § 1. pontja a 2017: LXXII. törvény 35. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

53

A 19. § 2. pontja a 2014: LXXIII. törvény 4. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

54

A 19. § 3. pontja a 2007: CXXXVIII. törvény 217. §-ával megállapított szöveg.

55

A 19. § 5. pontja a 2017: LXXII. törvény 35. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

56

A 19. § 6. pontját a 2017: LXXII. törvény 35. § (3) bekezdése iktatta be.

57

A 20. § (2)–(4) bekezdését a 2007: LXXXII. törvény 2. §-ának 681. pontja hatályon kívül helyezte.

58

A 20. § (6) bekezdését a 2006: CIX. törvény 84. § (1) bekezdésének n) pontja hatályon kívül helyezte.

59

A 20. § (7) bekezdése a 2015: CXCII. törvény 34. §-ával megállapított szöveg.

60

A 20. § (8) bekezdését a 2015: LVII. törvény 50. § (2) bekezdése iktatta be.

63

A 21. § (2) bekezdését a 2010: CLIII. törvény 47. § (3) bekezdése hatályon kívül helyezte.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére