PÜ BH 2004/362
PÜ BH 2004/362
2004.09.01.
A végrendelet érvénytelenségének bizonyítása a megtámadásra jogosult személyt terheli [Ptk. 635. §, 659. §].
A jogerős ítélet által megállapított tényállás szerint az alperes házastársa: néhai Y. I. örökhagyó 1998. decemberében látogatást tett Á. J. és Á. J.-né lakásában. Közölte velük, hogy három nap múlva kórházba megy, megkérte az együtt jelen levő tanúkat, hogy a távollétében legyenek az alperes segítségére, és közölte, hogy ha nem jönne haza a kórházból, akkor minden ingó és ingatlan vagyonát Ilonkára – az alperesre – hagyja. Ezt annyira fontosnak tartotta, hogy amikor őt a kórházban Á. J. és J. L.-né meglátogatták, a kijelentését – szóbeli végrendeletét – megismételte és Á. J.-nek ismét meghagyta, hogy gondoskodjék végakarata érvényesüléséről. A látogatást követő napon, 1999. január 7-én az örökhagyó elhunyt.
A közjegyző végzésével az örökhagyó leltározott hagyatékát a szóbeli végrendelet alapján – részben ideiglenes hatállyal – a végrendeleti örökös alpereseknek adta át.
Az ági vagyon tekintetében öröklésre jogosultak az örökhagyó két testvére, illetőleg elhunyt testvérének leszármazója. Az ági örökösök keresetindításának hiányában a hagyatékátadó végzés teljes hatályúvá vált.
Az ági örökösök közül a felperesek keresetükben a szóbeli végrendelet érvénytelenségének megállapítását kérték arra való hivatkozással, hogy az örökhagyó nem volt az életét fenyegető rendkívüli helyzetben, és írásbeli végrendeletet is nehézség nélkül tehetett volna.
Az alperes érdemi ellenkérelme a kereset elutasítására irányult.
Az elsőfokú bíróság az ítéletével – egyéb rendelkezések mellett – a felperesek keresetét elutasította.
Az elsőfokú ítélet ellen az I. és II. r. felperesek fellebbezéssel éltek.
A másodfokú bíróság az ítéletével – egyéb rendelkezések mellett – az elsőfokú bíróság ítéletének a le nem rótt kereseti illetékre vonatkozó rendelkezését megváltoztatta.
A jogerős ítélet indokolásának a jogi okfejtése szerint bizonyítást nyert a perben az, hogy a szóbeli végrendelkezés a Ptk. 635. §-ának (1) bekezdésében foglalt alakiságokkal megtörtént. A szóbeli végrendelet érvényessége vizsgálatának a további lépéseként a bíróság – az alperesi képviselő bizonyítási indítványára – a végrendeleti tanúkat is kihallgatta. Ezt követően tájékoztatta a felpereseket, hogy a Pp. 164. §-ának (1) bekezdése értelmében a per eldöntéséhez szükséges tényeket általában annak a félnek kell bizonyítania, akinek érdekében áll, hogy azokat a bíróság valónak fogadja el. Ennek keretében ismételten felhívta a feleket a bizonyítási indítványaik előterjesztésére, mert az érvénytelenség megállapításához a keresetlevél nem szolgáltatott kellő adatot. Az életet fenyegető rendkívüli helyzet fennállásának és az írásbeli végrendelet alkotására való képességnek a megítéléséhez ugyanis egyaránt olyan különleges szakértelem szükséges, amellyel a bíróság nem rendelkezik, ezért e tekintetben az ítélkezési gyakorlat az orvosszakértői véleményt általában elengedhetetlen adatnak tekinti. Az előbbi tény megítéléséhez a bíróság még az örökhagyó betegségére vonatkozó ismerettel sem rendelkezett, az utóbbi körben pedig mindössze annyi adat állt a rendelkezésére, hogy az örökhagyó keze erősen remegett és jószerivel alig látott, mert olyan gyenge volt a szeme, a felperesek azonban a téves jogi álláspontjuk folytán a szükséges bizonyítás lefolytatására irányuló indítványt a jogkövetkezmények ismeretében sem terjesztettek elő.
Mivel a per a hivatalbóli bizonyítást lehetővé tevő perfajták körén kívül esik, a perben eljárt bíróságok csak a felek által szolgáltatott bizonyítékok alapján hozhatták meg ítéleteiket, ezért a felperesek keresetét elutasították.
A jogerős ítélet ellen az I. r. felperes felülvizsgálati kérelemmel élt a másodfokú bíróság ítéletének a hatályon kívül helyezése, valamint az elsőfokú bíróság ítéletének a megváltoztatása és a keresetének helyt adó ítélet hozatala iránt. Álláspontja szerint a jogerős ítélet jogszabálysértő, mert a perben eljárt bíróságok a bizonyítási terhet megfordították. Az alperest terhelte volna ugyanis annak a bizonyítása, hogy az örökhagyó által a halála előtt egy hónappal tett szóbeli végrendelet érvényesen létrejött, mert az örökhagyó – egy hónapon keresztül – életét fenyegető rendkívüli helyzetben volt és ezen időszak alatt írásbeli végrendeletet nem tudott tenni vagy csak jelentékeny nehézséggel tehetett volna.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet felülvizsgálati kérelemmel támadott rendelkezésének a hatályban tartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem alaptalan.
I. Alaptalanul sérelmezi az I. r. felperes a szóbeli végrendelet érvényességi feltételeinek a hiánya tekintetében fennálló bizonyítatlanság terhére történt értékelésének tényét.
A bizonyítási teher Pp. 164. §-ának (1) bekezdése szerinti főszabálya szerint a per eldöntéséhez szükséges tényeket általában annak a félnek kell bizonyítania, akinek érdekében áll, hogy azokat a bíróság valónak fogadja el.
A Legfelsőbb Bíróság PK 85. számú állásfoglalásának b) pontja egyértelmű abban, hogy valamely alaki kellék hiánya vagy esetleges akarathiba a végrendeletet jogi létezésétől nem fosztja meg, hanem csupán érvénytelenné teszi. Az érvénytelenség (és hatálytalanság) azonban hivatalból nem, hanem csak akkor vehető figyelembe, ha arra az érdekelt hivatkozik. Ez a hivatkozás – amint erre a miniszteri indokolás is utal – történhet úgy, hogy az érdekelt a végrendelet érvénytelenségének megállapítása iránt pert indít, vagy úgy, hogy az ellene indított perben az érvénytelenségre védekezésként hivatkozik.
Ebből következik, hogy ha a végrendelet – beleértve a szóbeli végrendeletet is – alakilag fogyatékos vagy akarathibás is, nem tekinthető jogilag létre nem jöttnek, mert joghatások fűződhetnek hozzá attól függően, hogy az érdekeltek vagy azok valamelyike a fogyatékosságból származó igényét érvényesíteni kívánja-e. Az alaki fogyatékosságban vagy akarathibában szenvedő végrendelet érvénytelen ugyan, ez azonban az érvénytelenségnek olyan sajátos (relatív) formája, amely csak kifogás esetén vehető figyelembe, hivatalból nem.
A bizonyítási teherre vonatkozó eljárásjogi és a megtámadásra vonatkozó anyagi jogi rendelkezésekből ugyanakkor értelemszerűen következik az is, hogy a végrendelet – beleértve a szóbeli végrendeletet is – érvénytelenségének (hatálytalanságának) bizonyítása a megtámadásra jogosult személyt, tehát azt terheli, aki a szóbeli végrendelet érvénytelenségének a megállapítása iránt pert indít, vagy aki annak érvénytelenségére az ellene indított perben védekezésként hivatkozik, és a bizonyítás sikertelenségének jogkövetkezményeit az igény érvényesítőjének kell viselnie. (Csak aggálytalan és meggyőző bizonyítékok alapján lehet a végrendelet érvénytelenségét (hatálytalanságát) megállapítani, a végrendelet aggályos volta, kétségek felmerülése egymagában ezt nem eredményezhetik.
A perbeli esetben az örökhagyó a Ptk. 635. §-ának (1) bekezdésében meghatározott alaki érvényességi kellékeknek megfelelő, és ezért alakilag aggálytalannak tűnő szóbeli végrendeletet tett. A szóbeli végrendelet érvénytelenségére hivatkozó I. r. felperest terhelte tehát a perben annak a kétséget kizáró bizonyítása, hogy a szóbeli végrendelet megtételének a Ptk. 634. §-a által meghatározott törvényes anyagi jogi feltételei nem állottak fenn, ezért az e tekintetben fennálló bizonyítatlanság következményeit – a jogerős ítélet helyes jogi okfejtése szerint – neki kell viselnie.
Helyesen hivatkozik az I. r. felperes a felülvizsgálati kérelmében arra, hogy a Pp. 163. §-ának (3) bekezdése szerint a bíróság az általa köztudomásúnak ismert tényeket valónak fogadhatja el. Alaptalanul érvel viszont azzal, hogy az örökhagyó életét fenyegető rendkívüli helyzet hiánya ,,köztudomású'', és ezért további bizonyításra sem szoruló ténynek minősülnék azért, mert a per adatai szerint az örökhagyó csak a szóbeli végrendelet megtételét követő kb. egy hónap eltelte után hunyt el.
A köztudomás fogalmát a törvény nem határozza ugyan meg, az ítélkezési gyakorlat viszont egységes abban, hogy köztudomásúnak az olyan tények minősülnek, amelyeket az emberek meghatározott csoportjai ismernek, és valónak fogadnak el, és az ilyen tények egyrészt történeti események, illetve általános ismeretek, másrészt ún. köztapasztalati tények, tehát olyan tapasztalati tételek lehetnek, amelyek általánosan ismert összefüggéseken vagy megfigyeléseken alapulnak.
A szóbeli végrendelet megtétele és az örökhagyó halálának bekövetkezte közötti viszonylag hosszabb – kb. egyhónapos – idő elteltének a tényéből okszerűen még nem következik, és általános ismeretnek vagy tapasztalati tételnek, ebből következően pedig köztudomású ténynek sem minősül az, hogy egyrészt az örökhagyó a szóbeli végrendelet megtételekor nem volt az életét fenyegető rendkívüli helyzetben, másrészt a szóbeli végrendelet megtétele és a halálának bekövetkezte közötti időszakban nehézség nélkül alkothatott volna más alakban végrendeletet.
Az I. r. felperes ezen felülvizsgálati érvelése – annak tartalmát tekintve – valójában nem a szóbeli végrendelet törvényes feltételeinek a megtételekori hiányára, hanem annak az – utólagos – hatálytalanná válására való hivatkozást jelent. A szóbeli végrendelet hatályvesztésének azonban négy együttes, konjunktív feltétele van: a) a szóbeli végrendelkezés feltételéül szolgáló helyzet megszűnte, b) az említett helyzet megszűntétől számított három hónap eltelte, c) e három hónapon át az örökhagyó arra való lehetőségének a megléte, hogy nehézség nélkül más alakban alkothasson végrendeletet és d) e háromhónapos időtartam megszakítás nélküli elteltének ténye.
Az érvényesen létrejött szóbeli végrendelet hatályának elvesztését tehát az annak feltételéül szolgáló helyzet megszűnte kétséget kizáró bizonyítottságának a hiányában még a végrendelet megtétele és az örökhagyó halála közötti háromhónapos időtartam elteltének és annak a bizonyítása sem alapozhatja meg, hogy az említett időszakban az örökhagyó nehézség nélkül alkothatott volna más alakban végrendeletet.
II. A felülvizsgálati eljárásnak ugyan nem volt a tárgya, de megjegyzi a Legfelsőbb Bíróság, hogy a rendelkezésre álló peradatok alapján nem lehet állást foglalni abban sem, hogy az örökhagyó által alkotott szóbeli végrendelet érvénytelenségére az I. r. felperes alappal hivatkozhatnék azért, mert végrendelet hiányában valóban az örökhagyó ági örökösének minősülnék.
A Ptk. 653. §-a értelmében a végrendelet érvénytelenségére, illetőleg hatálytalanságára csak az hivatkozhat, aki az érvénytelenség, illetőleg a hatálytalanság megállapítása esetében maga örököl, vagy tehertől mentesül.
A Ptk. 611. §-ának (1) bekezdése szerint az ági öröklés alapvető feltétele az, hogy az örökhagyónak leszármazója nem maradt, vagy maradt ugyan, de az örökhagyó után nem örökölhet, és a Ptk. 612. §-ának (1) bekezdése szerint ilyen esetben a szülő örökli azokat a vagyontárgyakat, amelyek róla vagy felmenőjéről hárultak az örökhagyóra, míg a kieső szülő helyén leszármazói a törvényes öröklés általános szabályai szerint örökölnek.
Az előbb hivatkozott § (2) bekezdése értelmében ugyanakkor a vagyontárgy ági jellege megállapíthatóságának két együttes, konjunktív feltétele van: egyrészt az, hogy az adott vagyontárgy meghatározott személyektől, nevezetesen: valamelyik felmenőjéről, illetőleg testvéréről vagy a testvér leszármazójáról hárult az örökhagyóra, és az utóbbi esetben a vagyontárgyat a testvér vagy a testvér leszármazója az örökhagyóval közös felmenőjétől örökölte vagy ingyenesen kapta, másrészt pedig az, hogy az adott vagyontárgy a törvényben meghatározott személyekről öröklés vagy ingyenes juttatás útján szállt az örökhagyóra, a (3) bekezdése pedig kimondja azt is, hogy a vagyontárgy ági jellegét annak kell bizonyítania, aki arra ezen a címen öröklési igényt támaszt.
A perbeli esetben az alperes javára szóló végintézkedés hiányában, illetőleg annak érvénytelensége vagy hatálytalansága esetén az örökhagyó utáni öröklés rendjére – a Ptk. 599. §-ának (2) bekezdése szerint – a törvény lenne az irányadó, és ebben az esetben – minthogy az örökhagyó leszármazó hátrahagyása nélkül halt el – a Ptk. 607. §-ának (4) bekezdése értelmében az örökhagyó hagyatékának a törvényes örököse az ún. nem ági vagyon – tehát a házastársi közös vagyonnak az örökhagyót megillető fele része, és az örökhagyó ági vagyonnak nem minősülő különvagyona – tekintetében a túlélő házastársa: az alperes lenne, az ági vagyon öröklése pedig a fentebb hivatkozott külön szabályok szerint történnék, és a hagyaték utóbb említett része tekintetében az alperes, mint az örökhagyó házastársa – a Ptk. 615. §-ának (1) bekezdése szerint – csak mindannak a vagyonnak a haszonélvezetét örökölné, melyet egyébként nem ő, hanem az ági örökösök örökölnének (özvegyi jog).
Az örökhagyó elhunyt szülei jogán tehát az I. r. felperes, mint az örökhagyó testvére – az egyéb feltételek meglétében – ági öröklésre lenne ugyan jogosult, az ági öröklés azonban kivételes öröklési rend, ezért a vélelem a törvényes öröklés általános rendje mellett szól. Ebből következik, hogy az ági öröklés feltételének a meglétét és a vitás vagyontárgyak ági vagyoni jellegét egyaránt annak kell bizonyítania, aki e jogcímen örökölni kíván és a bizonyítás sikertelensége esetén a vagyontárgy öröklésére az általános szabályok az irányadók.
A hagyatéki tárgyalási jegyzőkönyv adatai szerint az I. r. felperes ági öröklési igényét az alperes a hagyatéki eljárásban nem ismerte el, és hivatkozott arra is, hogy a hagyatéki vagyonba felvett házasingatlan építését az örökhagyóval közösen fejezték be. A hagyatéki iratok a felülvizsgálati eljárásban már nem álltak a Legfelsőbb Bíróság rendelkezésére, a becsatolt tulajdoni lap másolat adataiból pedig mindössze az állapítható meg, hogy az I. r. felperes által hivatkozott lakóház és udvar egészén, valamint a belterületi beépítetlen építési telek egészén az örökhagyó ajándékozás jogcímén szerzett tulajdonjogot, azt azonban az I. r. felperes nem bizonyította, hogy az ajándékozás jogcímén megszerzett ingatlanok nem csupán az örökhagyó Csjt. 28. §-ának (1) bekezdése szerinti különvagyonának, hanem egyszersmind a Ptk. 611. §-ának (2) bekezdése szerinti ági vagyonának is minősülnének azért, mert azok tulajdonjoga a hivatkozott törvényhely által megkívánt személyi körből szállt át az örökhagyóra.
III. A jogerős ítélet indokolása nem hagy kétséget afelől, hogy a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróságnak a keresetet elutasító ítéletét a per főtárgya tekintetében helybenhagyta, ennek az ítélet rendelkező részében történő feltüntetését azonban elmulasztotta.
E mulasztásra, valamint a fentebb kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletnek a felülvizsgálati kérelemmel támadott – I. r. felperes keresetét elutasító – rendelkezését a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján azzal tartotta fenn hatályában, hogy az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyottnak tekinti. (Legf. Bír. Pfv. II. 20.872/2001. sz.).
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás